Cigánykérdés Európában

Cigánykérdés Európában


Cigánykérdés Európában

Európa cigányosodik. Az ember számtalanszor találkozik – balliberális oldalról – olyan magyarázatokkal, amelyek a cigány etnikum jelenlegi magyarországi helyzetének okaként a többségi társadalom intoleranciáját, indokolatlan (sic!) előítéletességét, hovatovább rasszizmusát jelölik meg. Ezek után persze menetrendszerűen következik a szokásos sztereotip szöveg is: „idő kell” a cigányságnak a beilleszkedéshez!
Idő???
Mennyi? – tesszük fel immáron mi ezt a kérdést, s hogy véletlenül se vádolhasson bennünket senki sem a tárgyilagosság követelményeinek megsértésével, elkezdünk történelmi források után kutatni a cigányság európai beilleszkedésével kapcsolatban.
Hm.
Aki keres, az talál… Lássuk.
A cigányok Indiából, valószínûleg annak nyugati partvidékérõl származnak. Kr. u. 1000 körül már Perzsia területén éltek, itt két ágra szakadtak. Egy részük Szírián át Észak-Afrikába vándorolt, másik részük pedig Örményországon, Kis-Ázsián és Görögországon keresztül jutott el Európába. A XIV. század második felében érték el Oláhországot, majd innen – a törökök elõl menekülve – 1415 táján jöttek be Magyarországba, és innen árasztották el egész Európát.

Hermann Cornerus dominikánus szerzetes az 1417-es évnél jegyzi föl a cigányok érkezését Észak-Németországba. Hamburgban, Lübeckben, Rostockban, Stralsundban, Greifswaldban látják ôket – Cornerus szerint – kelet felől jöttek. A romák vonulása keletről nyugat felé – amint látjuk – régi jelenség. Ugyanilyen régi a nyugatiak elutasító magatartása ezekkel az idegenekkel szemben. „Fures autem erant magni”, írja a dominikánus: nagy tolvajok hírében álltak, különösen az asszonyaik.
Cornerus feljegyzése a legelső tudósítások egyike a cigányokról Európában, és máris heves összecsapásokról számol be a letelepült nyugati lakosság és a keletről jövő betolakodók között.

Lengyelországban 1501-ben s a következõ években adtak ki rendeleteket a cigányok ellen.

Olaszországban az egyházi és világi hatóságok sokáig üldözték a cigányokat.

Franciaországban az orléansi parlament 1565-ben hadjáratot indított a cigányok ellen, és csak egy kis részük tudta magát fenntartani 1802-ig a baszkok között. Ebben az évben december 6-án éjjel az ottani cigányokat mind elfogták, hajóra hurcolták, és Észak-Afrikában bocsátották szabadon õket.

Angliában VIII. Henrik 1531-ben szigorú rendeletet adott ki a cigányok ellen, amelyet Mária és Erzsébet leányai megerõsítettek. Ennek ellenére a cigányok ott annyira elszaporodtak, hogy a XVIII. század végén már 100 000-nél többen voltak.

Svédországból és Dániából 1662-ben halálbüntetés terhe alatt utasították ki õket.

Németországban a felvilágosodás koráig számtalan rendelet próbálta elűzni a cigányokat az egyes hercegségekből. Ez találkozik a koldulás felszámolására irányuló rendcsinálási politikával. A harmincéves háború után a cigányokban olyan embereket kezdenek látni, akik nem dolgoznak. Dologházak jelentek meg (egyébként mindenütt Európa-szerte!) „a munka társadalma” számára, és szociálpolitikai fegyelmezés tárgyává tették a „dologtalanokat”. A cigányokban fölfedezték a „munkakerülőt”. Ezt olvashatni például Ahasverus Fritsch-nél, aki 1660-ban tett közzé egy írást a cigányokról, amelyben a cigányok közmunkára fogását javasolta, hogy hasznát lehessen venni ezeknek a fiatal, életerős koldusoknak. Sikertelenül.
1711-ben, 1713-ban és 1725-ben a Reuss hercegség kormánytanácsa végső kétségbeesésében meghagyta a hatóságoknak, hogy lövessenek le minden cigányt a hercegség területén.
I. Frigyes Vilmos elrendelte, hogy az országában talált, minden 18 éven felüli cigányt felakasszanak.

Magyarországon néhány évtizeddel a török elleni harcok után már csak mint tudatlan, kóbor, henye népként nevezik őket, akik lopásból és rablásból élnek.
1767. november 27-én Mária Terézia elrendelte, hogy a cigányok gyermekeit szüleiktõl vegyék el, és más nemzetbeli embereknek adják át õket nevelésre fizetség fejében, cigány férfinak pedig ne legyen szabad cigány nõvel házasságra lépni. Eltiltottaa őket a lókereskedelemtől, megszüntetésre ítélte a vajdák intézményét, egyúttal mindenkit a falusi bírák joghatósága alá rendelt.

A XIX. és a XX. században egész Európa szerte hiábavaló kísérletek történtek a többségi társadalmakba beilleszkedni sehol sem képes cigányság valamelyes mértékű integrálására.
A deviáns romák elleni védekezés több államban igen kemény megoldást öltött: ahol megjelentek, onnan elüldözték őket: Portugáliából az afrikai kontinensre vagy Brazíliába, Franciaországról Amerikába, Angliából Amerikába és Ausztráliába.
Történtek persze más irányú próbálkozások is („mindegy már, csak a cigány ne lopjon, raboljon, gyilkoljon, hanem dolgozzon” alapon), így Európa különböző részein az 1950-60-as években rengeteg szociális munkást alkalmaztak annak érdekében, hogy asszimilálják a romákat.
A szociális munkások tömeges bevetése eredménytelennek bizonyult.

A cigányság európai megjelenése óta közel 600 év telt el.
Tény, hogy a roma etnikum ennyi idő alatt sem tudott beilleszkedni a kontinens egyetlen államának társadalmába sem.
Ezek alapján egyszerűen elfogadhatatlan minden érvelés, mely szerint a cigányok jogkövető magatartásához még legalább újabb harminc-negyven év kell.
Magyarok!
Egy napot se adjunk!
Szögi tanár úr két percet sem kapott a romáktól – az életre…

A http://www.ciganybunozes.com/ szerkesztősége

"A cseh kormánynak óriási problémát jelent a társadalom perifériáján élő, beilleszkedni nem akaró, vagy nem tudó cigány etnikum, amelynek 1/3-át a teljes kirekesztődés veszélye fenyegeti civilizált emberekhez méltatlan életvitele miatt."

Saját magukat rekesztik ki a barbár viselkedésükkel.