Az antalli örökség

Az antalli örökség

Vagy inkább az antalli ökörség ??? :-)

Ki volt Antall József ?

Antall József családja : Antall József ősi kisnemesi családban született. Apja, id. Antall József jogász, hivatalnok, több minisztérium dolgozója – nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás. Alapító tagja volt 1931-ben a Független Kisgazdapártnak. A II. világháború alatt menekültügyi kormánybiztos, 1944-ben lemondott, majd a Gestapo letartóztatta. Azért tartóztatták le, mert a cionisták embere volt. A háború után kormánybiztos, majd a Tildy-kormányban újjáépítési miniszter 1946-ig. Később a Magyar Vöröskereszt elnöke lett, de a kommunista hatalomátvételt követően kénytelen volt lemondani, s visszavonult oroszi birtokára. 1991-ben posztumusz Yad Vashem kitüntetést kapott, Raile Jakabbal egy időben.

Antall Józsefnek egy testvére volt, Antall Edith. Sógora Jeszenszky Géza későbbi külügyminiszter volt [nepotizmus az Antall-kormányban!]. Feleségétől Fülepp Klárától, két gyereke született: Antall György, ügyvéd és Antall Péter, fotóriporter.

A magyar nemzet árulói

Tehát id. Antall József ott volt az 1944.december 21-én a szovjet tankok árnyékában megalakult debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésben, ahol Monsignor Varga Béla karjait az égnek nyújtva mondott hálaimát a dicsőséges Szovjetunióért! Id. Antall azt a hóhérpalástos Tildy-kormányt (Tildy a palástos hóhér, purim 1946) szolgálta, amely könnyed tollvonással küldte a magyarok legjobbjait akasztófára. Talán ennyi éppen elég is a családról.

Antall pedig egy történelemhamisító történész volt, egy orvosi diploma nélküli orvos-történész, akit a sors kormány nélküli kormányfővé emelt.

Magyarázatra csak az utóbbi szorul, ha valaki nem tudná, hogy 1989-ben a háttérhatalom változatlan maradt.

Tehát Antall nem az országirányitás, a kormányzás lehetőségét kapta, hanem egy olyan pilótafülkébe ült, ahol a háta mögött más kezeli a botkormányt. Az Antallra vonatkozó tények ismerete csak annak okoz csalódást, aki a bebetonozott szocialista gazdaság, marxista gondolkodás és ateista diktatúra után keresztény szellemű, emberi szabadságra épülő ország-irányításban reménykedett.

1990-93 között Antall kormányának tagja volt Mádl Ferenc, ekkor még csaknem szürke eminenciás, tárca nélküli privatizációs miniszter. Ugyanő 1990-91-ben az Állami Vagyonügynökség igazgató tanácsának elnöke, majd
1993-94-ben művelődési és közoktatási miniszter. (A közép-keletre belopakodó "Európa" ekkor alapozta meg azokat az átalakításokat, melyek a magyar iparban, tudományban és oktatásban máig ható végzetes következményekkel jártak. Tehát Antall és Mádl idejében, megbocsáthatatlan felelőtlenségükkel vagy tudatlanságukkal kezdődtek azok a folyamatok, melyek 2006 szeptemberében az elhíresült gyurcsányi hazugság-bevallásig duzzadtak. Gyurcsány és köre tehát csak a jéghegy csúcsa. Mádl pedig bevált kommunista felfelé buktatás módszerével időközben köztársasági elnökké is előléphetett.

Az antalli politika másik támasza Surján László, aki előbb patológus orvos volt, majd a népjóléti miniszter, jelenleg pedig Magyarország 24 európai parlamenti képviselőinek egyike. Látszólag hibátlan karrier, elgondolható fizetése nagyságrendjének változása is. Ezt azért kell kiemelni, mert a hazai orvosokat fokozódó terhek nyomják, az egészségügyet megcsúfoló adminisztratív megszorítások terhelik, amire ő európai bársonyszékből néz. Megérteni ezt csak úgy lehet, hogy Surján nem a magyar orvosok képviselője az Európa Parlamentben, hanem Brüsszel képviselője az itthoni folyamatokban.

Antall mellett a korszak további kulcsemberei, akik az 1989-es rózsadombi paktumban érintettek: Göncz Árpád, Boross Péter, Horn Gyula, Pető Iván, Paskai László, Zoltai Gusztáv (MaZsiHiSz). Mert mindenki szem az eurocionizmus láncolatában.

Antall lehetővé tette a gyenge kormányzásával, és a szabályozatlan közállapotokkal azt, hogy pár száz csaló lenyúlja fillérekélt azt a termelő vagyont (gyárakat, üzemeket, vállalatokat) melyeket (nagy)szüleink 2 generáció által felhalmoztak a puszta kezükkel, és nekünk fiataloknak így csak a szívás és a farkastörvények maradnak, hiszen azok a gyárak most NEKÜNK termelnének profitot, s nem kéne itt szenvednie a kormányoknak a költségvetés elkészítésekor sem, hogy nincsen lóvé...

Ja, hogy nyugatra nem kellett az áruink nagy része? Ami amúgy sok esetben volt olyan jó minőségű, mint a nyugati, csak szerényebben volt csomagolva... De keletre igen! A baroMDF viszont ÖNKÉNT és ÉRTELMETLENÜL kivonult a keleti piacokról!!!

1989-1990 „megegyezéses forradalma” kiegyezés volt, forradalom nélkül. Az átalakulás forgatókönyvét a leköszönő diktatúra emberei írták, a rendszerváltóknak nem volt más választásuk, mint az, hogy elfogadják. Eredményeik inkább csak szimbolikus jelentést kaphattak. A megegyezéssel végül elmaradt a társadalmat megrázó, politikai fordulat. Nemcsak a „győztes” demokrácia erői nem érezték meg erejüket (mert nem volt), hanem a „vesztes” pártállam működtetői, a diktatúra haszonélvezői sem érezték legyőzve magukat (mert az átalakulás feltételeit ők diktálták). Eközben az emberek szemében nem vált világossá, hogy az állam életében nemcsak „a rendszer” kérdése sorsdöntő, hanem a hatalomé is: hogy a kulcspozíciókat kik birtokolják.

Az emberek többségében nem tudatosult, hogy a rendszerváltás nem jelentett igazi hatalomváltást. És mert ezt nem tudja, esélye sincs arra, hogy földolgozza az ebből következő ellentmondást. Azok pedig, akiknek lehetőségük volna ezt elmondani, a közgondolkodást e kérdés föltárása felé mozdítani, nem teszik. Nem akarják, nem tudják nem merik, mert roppant érdekek fűződnek ahhoz, hogy mindez rejtve maradjon.

Az 1990-es választások után az elvileg antikommunista ellenzéknek bőven megvolt a kétharmados többség a parlamentben. Elvileg tehát akármilyen törvénymódosítást, alkotmánymódosítást is megszavazhattak volna. Hangsúlyozom, alkotmánymódosítást is, tehát gyakorlatilag akármit, akárhonnan kizárhatták volna az elitet.

Most mégis, mit tehett volna konrétan ezellen 1990 nyarán az akkor 9%-os parlamenti képviselettel rendelkező MSZP?


Máshol sem volt fegyveres forradalom, mégis lehetett lusztrációs törvényeket hozni. Pedig gondolom a csehszlovák kommunista elitnek is megvoltak ugyanazok a katonai, titkosszolgálati, és gazdasági kapcsolatai mint a magyarnak. Tehát amit az itteni elvtársak megtehettek volna egy lusztráció ellen, azt elvileg az ottaniak is. És amiz az ottaniak nem, azt az itteniek sem.

Ráadásul ha forradalom is van, akkor is ugyanazok a pártok kerülnek vezető pozícióba az első szabadon választott parlamentben, az MDF, az SZDSZ, az FKgP. Ha így nem mertek semmit csinálni úgy mertek volna?

Szerintem egyszerűen a rendszerváltó MDF tagjainak jelentős része vagy meg volt véve, vagy szabadkőműves ügynök volt.

Aki meg mégsem ilyen volt közülük, annak meg nem volt beleszólása igazán semmibe...

http://reakcio.blogspot.com/2007/11/rzsadombi-paktum.html

Pogány Csaba: Az "antalli örökség" Magyar Világ,2006. dec.20.

Bíró Zoltán: Antall, a rendszerváltozás legkártékonyabb figurája

Dr. Antall halála után rengetegen, rengeteget emlegették az "antalli örökséget". Aztán csökkent az emlegetési gyakoriság, de teljesen nem szűnt meg. De vajon mit is kell ma dr. Antall örökségének tekinteni?

Azt, amit maga után hagyott. Az antalli örökség egyik része ma "a párt", a Magyar Demokrata Fórum, és annak emblematikus figurája, elnöke, Dávid Ibolya. Tudni kell, hogy Dávid Ibolya is és az MDF is, a 2006-os választások alkalmával eltűnt volna a politikai színtérről, ha nincs az MSZP-s kötődésű Schmuck Andor. Az "antalli örökséget" Schmuck hozta vissza a sírból. Ebből következik, hogy a 2006-os választások után az örökséget már antalli-schmucki örökségként kellene számon tartani. Tiszteletben tartva Schmuck pártmentő érdemeit, pusztán a rövidség kedvéért, a következőkben, leginkább csak "antalli örökségként" fogjuk említeni az antalli-schmucki örökséget.

Abban, amit dr. Antall az utókorra hagyott, a megkopott pártocskán és Dávid Ibolyán kívül a leglényegesebb az ország mai állapota. Ez ugyanis egyenes következménye dr. Antall tevékenységének. Az antalli örökség tehát lehet csekély értékű vagy értéktelen is, de mindenképpen súlyos örökség, és ezért nem elhanyagolható.

Egy örökség értéke pénzügyi, erkölcsi, politikai stb. érték lehet. Érdekes kérdés, az MDF és Dávid Ibolya pénzbeli értékének megállapítása. Magyarán, kinek mit ér meg az MDF, a megkopott minipárt, és még kopottabb elnöke, Dávid Ibolya.

Ahhoz, hogy erre becslést lehessen adni, tudnunk kell a következőket.

A magyar politikában minden párt tulajdonképp vállalkozás. Van két nagyobb vállalkozás a Fidesz és az MSZP, és vannak kisebbek, pl. SZDSZ, KDNP, MDF, MIÉP, Jobbik, stb.

A pártok üzleti vállalkozás jellegét (perverz módon és arcátlanul) az Alkotmány is biztosítja. Ez, az országot sújtó pártparazitizmus is jellegzetes része az antalli örökségnek:

"A pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában". (Alkotmány, 3. § (2).)

Ez azt jelenti, hogy a népakaratot nem a nép alakítja ki önállóan, úgy, ahogyan akarja, hanem a pártok közreműködésével teszi (csak így teheti!) ezt. A pártok alkotmányos joga befolyásolni, hogy mi legyen a népakarat. Akár meg is mondhatják, hogy mit akarjon a nép. A népakarat kinyilvánítása még érdekesebb: a pártok közreműködnek a népakarat kinyilvánításában is! Ez pedig azt jelenti, hogy a népakaratot sem a nép nyilvánítja ki önállóan, úgy, ahogyan akarja. A pártok befolyásolhatják, hogy a pártok és a nép által közösen(!?) kialakított nép-akaratból mi legyen kinyilvánítva, és mi ne, és mindez hogyan és mikor történjen. Magyarán, a népakarat az a pártok akaratának és a nép akaratának valamilyen arányú keveréke. És abba is beleszólása van a pártoknak (abban is "közreműködhetnek" a pártok), hogy mi legyen népakaratként kinyilvánítva, függetlenül attól, hogy mi lenne a tényleges népakarat. Így még az is előfordulhat, - elő is fordul, - hogy a pártok mondják meg, hogy mi tekintendő népakaratnak, és, hogy e "népakaratból" mi mikor és hogyan nyilváníttassék vagy ne nyilváníttassék ki.

A népakarat tartalma, és különösen valaminek népakaratként való kinyilvánítása azonban már olyan tényező, ami erősen befolyásolhatja a pénzügyi jelenségeket és folyamatokat. A népakaratnak és valami népakaratként való kinyilvánításának tehát pénzben mérhető hatásai vannak. Piaci nyelven fogalmazva és egyszerűsítve: a pártokon keresztül pénzzel megvásárolható pl., hogy mi legyen népakaratként kinyilvánítva.

Az állam hatalmas pénzekkel gazdálkodik, az állam kezén hatalmas pénzek folynak keresztül. Az állami pénzek beszedése és felhasználása a politika irányítása mellett történik, tehát nagy szerepe van benne a pártoknak.

Aki szerezni akar valamennyit az állam kezén átfolyó pénzekből, az pénzt juttat a pártoknak, politikusoknak, győzelemre segíti őket a választásokon. A győztesek aztán, majd ha győztek, kamatosan visszajuttatják a pénzt a támogatóiknak, amikor már ők osztják el az állami pénzeket.

Az állami pénzek pártok és politikusokon révén, rajtuk keresztül szerezhetők meg. A pártok és a politikusok pénzelése tehát kockázati tőkebefektetés.

Egy esélytelen vagy alig esélyes kispárt pénzelése sem rossz üzlet azonban, mert relatíve olcsóbb, mint a nagyobb pártok hatalmas étvágyát kielégíteni. Az MDF tipikus politikai kisvállalkozás. Egy butik csak, de a nagy parlamenti vásárlóutcán.

Néhány másodperces hirdetésekért óriási pénzeket kérnek a reklám-piacon. A PR és marketing szempontból nagyon értékes parlamenti idő (valójában reklám idő) azonban gyakorlatilag ingyen van. A hirdetések minden szavát mérlegre kell tenni, mert akár egy nem megfelelő szó miatt is hatalmas büntetések járhatnak, óriási kártérítéseket követelhetnek, akiknek érdekei sérelmet szenvedtek. A parlamentben azonban mindenki gyakorlatilag azt mond amit akar.

Így már pusztán reklám célra is nyereséges befektetés lehet kispártot vásárolni, vagy bérelni!

Az MDF reklámbutikpárt, két jellegzetes figurája Dávid Ibolya és Boross Péter nagyban hozzájárulnak az MDF piaci értékének fenntar-tásához. Ideális szendvics-ember, azaz reklámhordozó mindkettő. Boross Péter pl. ajánlkozik Gyurcsány belügyminiszteréül (Magyar Nemzet 2006. november 25.). Micsoda propaganda és legitimáció ez Gyurcsánynak! Az antalli örökség egyik fő koronaőre, Antall utóda a kormányfői székben, most áruba bocsátja magát, hogy Gyurcsány előtt liktorként meneteljen, fászceszét fitogtatva.

Az antalli örökség pillanatnyi piaci ára mellett fontos kérdés még az árfolyamstabilitás is. Elkerülve az erre vonatkozó jóslást, tény, hogy az antalli örökség névadóját egykoron óriási tömeg kísérte utolsó útjára. Mára ennek a tömegnek majdnem minden tagja "a rendszerválto-zás vesztesei" közé tartozik. Valószínű tehát, hogyha az antalli örökségnek a jövőben még lesz is ára, lesz használati és piaci értéke, akkor az antalli örökséget a "rendszerváltás nyertesei" fogják hasznosítani. Tanulságos ebből a szempontból egy részlet egy riportgyűjteményéből.

Bíró Zoltán mondja: "Ma már elmondható Antallról, hogy a rendszerváltozás egyik legkártékonyabb figurája volt. Mindenféle vezetésre alkalmatlannak bizonyult, például képtelen volt levezetni egy elnök-ségi ülést, mert kiselőadásokat rögtönözve szétbeszélte. A legnagyobb baja mégis, hogy zsigeri alapon mélységesen lenézte a népet, a pártot, mindenkit. Az a típus, aki lefelé tapos, fölfelé nyal. Amikor az érdekei úgy kívánták, és például Pozsgay még számított, akkor levéláradattal bombázta Imrét, aztán ejtette. Engem az elnökségi ülés előtt felhívott és remegő hangon kérdezte, hogy tényleg lemondok. Igen - válaszoltam - de téged ez miért érdekel ennyire? - Semmi, csak megnyugtatott - válaszolta. Szóval hataloméhes ember volt, akinek az élete azzal telt el, hogy állandóan a periférián mozgott, de olyan barátokkal, mint például Aczél György."

Újságírói kérdés: "Csak nem akarja azt mondani, hogy Aczél György küldte Antall Józsefet?"
Bíró Zoltán válaszol: "De, Aczél keze benne volt."

Ezekből pedig az következik, hogy az antalli örökség, benne az ország mai állapota, tulajdonképp nem is csak Antallhoz köthető, hanem jelentős részben Aczélhoz is. Antall csak szervilis eszköz volt, mint egy kórokozókat hordozó gazdaszervezet, aki (a "nagytakarítások" gondos elvégzése helyett!) az Aczél-vírusokat behurcolta a kellő ellenállóképességgel még nem rendelkező rendszerváltás utáni magyar politikába.

Antall tehát politikailag és hatásában nem más, mint a rendszerváltás utáni körülményekhez alkalmazkodott Aczél-mutáció.

Érdekes jelenség figyelhető meg napjainkban: soha annyit nem beszéltek értékekről, mint mostanában. Hovatovább már csak azt veszik em-berszámba, aki valamilyen értékeket "képvisel" vagy "hordoz". Nincs olyan szervezet vagy párt, amely ne "hordozna" legalább egyet, de gyakran többet is a baloldali értékek, a jobboldali értékek, a szociáldemokrata értékek, a liberális értékek, a keresztény értékek, a konzervatív értékek, a polgári értékek, a nemzeti értékek stb. közül.

Különösen érdekes, sőt tragikomikus, ha megkérdezünk egy értékképviselőt vagy értékhordozót, hogy sorolja fel, hogy mik is lennének a legfontosabb szociáldemokrata, liberális, keresztény, stb. értékek, amit ő éppen képvisel vagy hordoz (neki igazán tudnia kellene, hogy mik azok), meglepetve tapasztalhatjuk, hogy némi zavart nyögés és toporgás után, a kérdezett semmit (vagy semmi jellegzeteset) nem tud mondani.

Hasonlókat tapasztalhatunk, ha megpróbálunk rákérdezni az antalli örökség őrzői között, hogy mik is lennének az antalli örökség meghatározó elemei. Bíró Zoltán azonban segít: Antall "zsigeri alapon mély-ségesen lenézte a népet", "hataloméhes ember volt". És ez a lényeg. Az aczéli-antalli-schmucki örökség: hataloméhes, a népet zsigeri alapon mélységesen lenéző figurák mentalitása. És ha így vesszük, nemcsak az MDF, hanem a többi párt is osztozik az antalli örökségen, szépen, testvériesen.

Csurka István, Bíró Zoltán és Für Lajos a Magyar Szellemi Védegylet konferenciáján 2005. május 21-én :

"Antall József az MDF ellen cselekedett...", "Göncz Árpádot felépítették...", "Diktatúrából diktatórikus eszközökkel kellett volna demokráciát csinálni..." - így emlékeztek az Echo TV Elátkozott szabadság című műsorában csütörtök este a rendszerváltásra az MDF egykori meghatározó politikusai, Bíró Zoltán, Csurka István és Für Lajos.

- Világossá vált, hogy Antall József az egyszemélyi hatalom kiépítésén fáradozik. Meggyőződésem, hogy az MDF-SZDSZ-paktum csak a jéghegy csúcsa volt... A tények azt mutatják, hogy Antall az MDF-fel szembeni politikát valósított meg. A privatizáció során a KISZ-esek jutottak hatalmas állami vagyonhoz. Az SZDSZ-nek átadta a sajtó egészét - vélekedett az egykori MDF-es miniszterelnökről Bíró Zoltán, az MDF első, ügyvezető elnöke egy bejátszásban. A műsorban arra a "durva" kérdésre: "ki is volt Antall József '89-90-ben, s az MDF-ért, vagy az MDF ellen cselekedett-e?", Für Lajos, az Antall-kormány volt honvédelmi minisztere úgy válaszolt: azt mondaná, hogy az MDF ellen. Csurka István azt is Antall József számlájára írta, hogy Göncz Árpád "az Írószövetségből mint egy trambulinról átugrott a köztársasági elnöki székbe", a volt miniszterelnök segítségével. Ez, mint ahogyan viszszaemlékeztek, azért történhetett meg, mert Göncz Árpádot "nagyon ügyesen felépítették", s azért is tehették, mert jómaguk, Csoóri Sándorral és Fekete Gyulával "nem értek rá ezzel foglalkozni". Nem vették észre, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank akaratából "született meg" Antall és Göncz.

Szó esett a műsorban az 1990. szeptember 10-én kidolgozott Justicia-tervről is. - Akkor tizenegy pontban soroltuk fel, hogy kikkel kell elszámolni, s ha szükséges, leszámolni - emlékeztetett Für Lajos, aki megismételte, hogy tévedett, amikor úgy gondolta: diktatúrából diktatórikus eszközökkel nem lehet demokráciát csinálni. "Ki kellett volna takarítani őket, nemcsak száműzni a közéletből, hanem, aki megérdemli, annak lakat alá kellett volna kerülni." Für azt is konstatálta: demokráciából demokratikus eszközökkel is lehet diktatúrát csinálni: "lásd a 2001 szeptember 11. utáni USA-t és lásd a mostani Gyurcsányokat". Végezetül visszautalva a rendszerváltásra, az MDF egykori elnöke "nyugodt szívvel" konstatálta:

"Nem nagy demokratáknak kellett volna lennünk, hanem a hatalmat valóban használva, rendet tenni ebben a szennyes, mocskos világban." (Csurka István)

Az antalli örökség, mdf, magyar demokrata fórum, herényi károly, boross péter, antall józsef, surányi györgy, dávid ibolya, az antalli ökörség