A disznófejű Nagyúr - AZ UZSORÁS

A disznófejű Nagyúr - AZ UZSORÁS

„…Egyetlen ember sem szállhat fel egyszerre két olyan vonatra, amelyik egymáshoz képest ellenkező irányba száguld…”

„…A pénz -Arisztotelész elgondolása szerint- a cserekereskedés fejlődésének a terméke. Eredeti rendeltetése a csere közvetítése. A pénz eredendően eladó és vevő közötti közvetítő eszköz, forgalmi eszköz …”

Harc a Nagyúrral

Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.

(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”

„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”

„A te szívedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szívem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”

„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”

„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”

Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.

És összecsaptunk. Rengett a part,
Húsába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.

Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

Ady Endre




Kamat


A kamat egyszerűen fogalmazva a pénz (helyesebben tőke) szolgáltatásainak az ára. A kamat fogalma szorosan összefügg a pénz időértékével. A pénz időértéke legegyszerűbben kifejezve annyit jelent, hogy egy forint „ma” többet ér, mint ugyanez az egy forint „holnap” (a „ma” alatt itt a jelent, míg a „holnap” alatt a jövőt kell érteni), mert a mai forint befektethető és kamatozik. A kamat (helyesebben szólva inkább a hozam) a befektető jutalma azért, hogy tőkéjét lekötve elhalasztja a fogyasztását. Másként kifejezve a befektető ezt a jutalmat azért kapja, mert a mai biztos forintot felváltja egy jövőbeni kockázatos forintra.

A kamat mindig egy pénzösszeg, amit a befektetésünk névértéke után fizet meg az, akinek a tőkénket kölcsön adtuk. A névértékre vetített kamat összege %-os formában kifejezve a kamatláb. A köznapi életben, és gyakran a szakirodalomban is, a kamat kifejezést a kamatláb szinonimájaként is használják. Annak eldöntésében, hogy a kamat a kifizetett pénzösszeget, vagy annak százalékos kifejezését jelenti-e, a szövegkörnyezet értelmezése segít.

Az uzsora szó eredete

A latin usura szóból származik, amely a római jogban eredetileg egyszerűen kamatot jelentett. Bár a kamatlábat az ókori Rómában már a XII táblás törvényben korlátozták, a kamatmaximumot sokszor nem tartották be. Kialakult ezért a fogalom negatív értelmezése, tehát az uzsora embertelen mértékű kamatot jelentett. Ez a jelentése mára kizárólagossá vált.

Az uzsora egyszerű esete

„aki másnak szorultságát, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát felhasználva, olyan kikötések mellett hitelez vagy ad fizetési halasztást, melyek a neki vagy egy harmadik engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak vagy a kezesnek anyagi romlását előidézni, vagy fokozni alkalmasak, vagy oly mérvűek, hogy az eset körülményeihez képest a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között szembeötlő aránytalanság mutatkozik”

Minősített eset, vagyis súlyosabb büntetési tétel alá esik
- az uzsorának a törvényben meghatározott módon elpalástolása
- a fizetési kötelezettség biztosítása céljából az adós becsületszavának lekötése vagy esküvel, vagy hasonló ígérettel megerősíttetése
- az uzsora üzletszerűsége
- tíz esztendőn belül visszaesés.

Büntetése

Az egyszerű uzsorának büntetése 1-6 hónapig terjedhető fogház és 100-1000 forintig terjedhető pénzbüntetés, s mint fakultatív mellékbüntetés, hivatalvesztés. A minősített uzsoránál a fogházbüntetés 2 évig, a pénzbüntetés 4000 forintig terjedhet, a fent említett mellékbüntetés kötelező, s azonfelül a bűnös a községből, ahol az uzsorát elkövette, ha nem oda való illetőségű, ha pedig külföldi, az országból kiutasítható. A százalékláb számszerű nagysága nem mint uzsora-megállapító, hanem mint uzsora-kizáró tényező szerepel, amennyiben ki van mondva, hogy a valósággal adott érték után 8%-ot meg nem haladó kamat uzsorát egyáltalán nem képezhet. Uzsora miatt a bűnvádi eljárás csak a sértett fél, vagy házastársa, vagy a fel- és lemenő ágbeli rokonok, vagy a gyám vagy gondnok indítványára indítható; az indítvány azonban nincs a rendes 3 havi határidőhöz kötve, hanem a 3 évi elévülési határidőn belül bármikor előterjeszthető. Kivételesen indítvány nélkül hivatalból üldözhető az uzsora akkor, ha valamely vidéken elharapódzott, s annak folytán a közigazgatási bizottság felterjesztésére az eljárást az igazságügyminiszter elrendeli. Büntetést kizáró ok, ha a bűnös az indítvány megtétele előtt a törvényellenességet jóváteszi, s a felvett uzsorási előnyöket a megkapás napjától számított 5%-os kamattal visszaadja.

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.




A nyomor vámszedői


A rendszerváltás a lakosság kétharmada számára a vesztes pozíciót hozta el – ez ma már közhelyszámba megy, mégis nehéz hozzászokni ahhoz, hogy hárommillió honfitársunk a létminimum alatt kénytelen élni. A Ferge Zsuzsa szociológus nevével fémjelzett kutatás szerint: a szegények szegénysége az utóbbi néhány év során is tovább mélyült, s a szegénység mára tömegek számára vált tartós élethelyzetté. Az alsó tíz százalékba tartózók helyzete olyan rossz, hogy ha tovább szegényednének, az már éhezést jelentene. Mindennek tetejébe a tartósan munkanélküli térségekben egy új jelenség ütötte fel a fejét – az uzsorakamat.

Kilátástalan szegénység – „új feudalizmus”

Új fajta feudalizmus látszik kialakulni – jegyzi meg Ferge Zsuzsa. Az eddigi kocsmai vagy élelmiszerüzletekben szokásos kölcsönök mellett manapság a lakásmaffiához hasonló „családi vállalkozások” 50 vagy akár 100 százalékos uzsorakamatra adnak kölcsönt, s ha a kuncsaftok netalán nem tudnak időre fizetni, a fizikai erőszak is előkerülhet. A jelenség elsősorban Borsodban, Szabolcsban, Hajdú-Bihar megyében vált jellemzővé.

Uzsorakamat, a régi-új fegyver

A szociológia felmérés szerint a rendszerváltást követően egyfajta „új feudalizmus” látszik kialakulni a vidéki Magyarország falvaiban, amelynek éppúgy tünete az „új napszámos” réteg megjelenése, mint az, hogy egy igen szűk réteg a rendelkezésére álló pénzt uzsorakamatra adja kölcsön, illetve a teljes érték töredékéért „megveszi” a jövőbeni szociális ellátásokat.

Minden falunak, kisebb városnak megvan a saját uzsorása, mindenki ismeri őket. Az új „vállalkozók” kisegítik a hirtelen pénzszűkébe került családokat, 500 forinttól akár 100 ezer forintig is adnak, ám a megszabott határidőre ennek a dupláját kell visszaadni – ha ez nem jönne össze, akkor plusz 50 százaléknyi teher kerül rá. Vannak családok, amelyek 20 ezer forintért eladják az egész éves családi pótlékukat, azaz az egyetlen biztos bevételi forrásukat vagy 30 ezerért az egész évben esedékes segélyüket.

Magukat banknak álcázó brókercégek járják a falut, és kínálnak kedvezőnek bemutatott feltételek melletti készpénzkölcsönt. Feltételeik valójában kegyetlenek, és kíméletlen az adósságbehajtás is – olvasható a felmérésben. A lakásmaffiához hasonló, alig átlátható, alig megfogható bűnözés ez, amelyből kiút sem igen látszik.

A „kamatos pénz” a kizárólag szociális ellátásokból élő, rosszabb esetben még ezen jövedelmi formákra sem jogosult szegények számára sok esetben az egyetlen lehetőség az önfenntartás biztosítására. Aki ebbe a körforgásba bekerül, csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tud lábra állni. Ferge Zsuzsa szerint ez a folyamat külső beavatkozás nélkül megállíthatatlan, a vége pedig a családok teljes eladósodása és kiszolgáltatottsága.

/részlet/

Szilágyi Sándor, Kovács Klára

hetilap.hetek.hu




Arisztotelész gazdaságbölcselete


Arisztotelész az ókor legegyetemesebb gondolkodója. A társadalom- és gazdaságfilozófia területén is az antikvitás legkiemelkedőbb egyénisége.

….

A Politikában a gazdálkodásnak (a vagyonszerzésnek) két alaptípusáról ír: Megkülönbözteti a "természetes" és a "természetellenes" gazdálkodást (vagyonszerzést). A gazdálkodás két típusát a gazdálkodás célja aspektusából választja el.

Mi a célja a természetes gazdálkodásnak? - A természetes gazdálkodás a közösség (család, városállam) megőrzésére, fenntartására irányul.

Ezzel szemben a természetellenes gazdálkodás célja: a vagyonszerzés, a vagyonfelhalmozás.

A természetes gazdasági tevékenység az élet szempontjából elengedhetetlen termékek, a használati értékek megszerzését, előállítását jelenti.

A természetellenes gazdasági tevékenység pedig olyan tevékenység, amely a gazdagságnak, különösen pénz formájában történő felhalmozására irányul.

A természetes gazdálkodás (vagyonszerzés) határos, korlátos. Határát az adott közösség (család, városállam) szükséglete, fogyasztása szabja meg.

A természetellenes gazdálkodás (vagyonszerzés) ezzel szemben határtalan, korlátlan.

A természetes gazdagság a közösség megélhetését biztosító létszükségleti cikkekből (gabonából, olajból, borból és más efféle dolgokból) áll. Az emberi szükségletek, -akár a háztartás, akár a városállam szükségleteiről van szó- nem korlátlanok.

„A vagyonszerzés ... természet szerint hozzátartozik a családfenntartáshoz, ... az anyagi javak felhalmozása, ... az élethez szükséges, ... a városállam és a család közösségére hasznos. S úgy látszik az igazi gazdagság ezekből áll. Mert az effajta vagyonnak a boldog élet szempontjából elégséges mennyisége nem korlátlan, mint ahogy Szolón mondja költeményében: nincs a gazdagságnak megmérhető határa az emberek szemében. ... Van aztán a vagyonszerzésnek egy másik fajtája, melyet, éspedig joggal, pénzkeresésnek nevezünk; ez az, ami azt a látszatot kelti, hogy a gazdagságnak és a vagyonnak nincs határa. ... az efféle pénzkeresés nem ismer korlátozást célja elérésében, márpedig célja éppen az említett gazdagság és a pénzszerzés.... aki pénzzel foglalkozik , határtalanul iparkodik azt gyaraapítani.”11.-írja a természetes és a természetellenes gazdálkodás különbségeiről.

A gazdálkodás két típusának megfelelően szembeállítja a természetes gazdagságot a mesterséges gazdagsággal. A természetes gazdagság a közösség önfenntartását célzó használati értékeket jelenti. A mesterséges gazdagság pedig a pénzben (csereértékben) tárgyiasult gazdagságot.

A természetes gazdálkodással foglalkozik a háztartás művészete vagy tudománya (az ökonomika); a természetellenes gazdálkodással pedig a vagyonszerzés művészete vagy tudománya (a chrematistica).

Mindazok, akik a természetes gazdagság megszerzésével foglalkoznak, azok a „helyes élet elvét”12. követik; akik pedig a mesterséges gazdagság megszerzésével foglalkoznak, azok nem a „helyes élet”-re törekszenek.

Arisztotelész társadalom- és gazdaságfilozófiájának kulcsszavai: a közösség, az önellátás és az igazságosság. Felfogása szerint mindaz természetes és lényege szerint helyes, ami a közösség önfenntartásához szükséges. Közösség, önellátás és igazságosság, - társadalomfilozófiájának ezek a sarkpontjai alkotják valamennyi gazdasági kérdéssel kapcsolatos elgondolások vonatkoztatási rendszerét. Mindazon gazdálkodási formák, amelyek a közösségi kötelékeket erősítik, amelyek a közösség önellátását célozzák, - természetesek és helyesek. Ami pedig túlmutat ezen a célon (a közösség önellátásán), - az természetellenes és helytelen.13.

A gazdálkodás két típusának arisztotelészi megkülönböztetése, valószínűleg a korabeli görög gazdálkodás kétféle formájának filozófiai általánosítása. Jellemző volt ugyanis a korabeli Görögországban mind a redisztributív igazgatás, mind a piaci önszabályozás.14.

A gazdálkodás természetellenes formája -Arisztotelész szerint- a cserében gyökeredzik, összefügg a cserére történő termeléssel. Behatóan elemzi az árucsere történeti kialakulását és a kereskedelem különböző fajtáját. A csere elemzésénél abból indul ki, hogy megkülönbözteti a termékek kétféle használati módját, megkülönbözteti a használati értéket és a csereértéket.

Igy ír: „Minden vagyontárgynak kétféle használati módja van, s mindkettő magával az illető tárggyal áll vonatkozásban, de nem ugyanazon értelemben, hanem az egyik annak sajátos lényegén alapul, a másik azon kívül esik; például a lábbelit lehet használni és el lehet cserélni.”15.

A csere az eredeti közösség határain túl kezdődött; a legelemibb közösségen, a családon belül nem volt semmiféle csere. Mivel magyarázza a csere kialakulását?

„A csere ... abból a természetszerű helyzetből keletkezett, hogy az embereknek a szükségleti cikkek némelyikénél az egyikből több, a másikból kevesebb volt.”16. A csere akkor kezdődött, amikor a családok az egyik termékből többet, a másikból kevesebbet termeltek, mint amekkora volt a szükségletük. A csere tehát kezdetben a többlet és a hiány kiegyenlítését célozta.

A továbbiakban (a gazdálkodás típusaihoz hasonlóan) a csere különböző formáit elemzi. A cserének is alapvetően két típusát különbözteti meg: az egyik a természetes csere, a másik a természetellenes csere.

Melyek a 2természetes csere” jellemzői? - A gazdasági önellátásra berendezkedett családok a szükséges javak egy részét csere útján birtokolják. A csere addig természetes, amíg az önellátás követeli meg. Az a csere, amely az önellátást szolgálja „összhangban van a természettel”; az olyan kereskedelem, amely nem ezt szolgálja, „ellentétes a természettel”. Úgy véli, hogy a szükséglet kielégítését, az „önfenntartás teljessé tételét” célzó csere fontos és megengedhető tevékenység.

A természetes csere is kétféle lehet: Az egyik esetben életszükségleti cikkeket cserélnek hasonlókra, például lábbelit élelmiszerre, vagy bort adnak búzáért. „Az ilyen cserekereskedés -írja- nem természetellenes, ... mert hisz a természet szerinti önfenntartás teljessé tételére szolgál.”17.

A másik esetben életszükségleti cikkeket cserélnek el pénzért, azzal a céllal, hogy újabb életszükségleti cikkeket vásároljanak. Például házat adnak pénzért, és a pénzért lábbelit vagy egyéb jószágot vásárolnak. A természetes csere utóbbi formája esetében az adás és a vétel mozzanatai, (szemben a közvetlen termékcserével) időben elválnak egymástól. Arisztotelész szerint ebben az időbeni elkülönülésben rejlik a természetellenes csere lehetősége.

Melyek a „természetellenes csere” jellemzői? - Amikor a pénz forgalomba került a cserekereskedésből kifejlődött a kereskedelem egy másik, a vagyonszerzést öncélnak tekintő formája. Az a kereskedelem, amelynek célja a pénzkeresés, a minél nagyobb nyereség, a vagyon növelése, - az természetellenes és káros jelenség. Az ilyen kereskedelemben „a pénz az árucsere alapanyaga és végcélja. És ... a pénzkeresés ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt.”18.-írja.

Az ilyen kereskedelemben a csere kiinduló és végpontja a pénz.

Az ilyen gazdasági interakciónak nincs természetes határa, mint például a közösség szükséglete, a közösség fogyasztása. Az ilyen típusú pénzkeresés határtalan, korlátlan. Ezen túlmenően a kereskedelemnek ez a formája erkölcsileg és politikailag is káros jelenség. Az ilyen cserét nem a „helyes életre való törekvés” motiválja. Az ilyen gazdasági interakció megakadályozza az emberek magasabbrendű értékeinek, erényeinek kialakulását. Politikailag is káros az ilyen pénzszerző kereskedelem, mert vagyoni differenciálódást eredményez és bomlasztóan hat a közösségre. Ezért Arisztotelész megtiltja, hogy a polisz polgárai ilyen típusú pénzkereséssel foglalkozzanak. A nyereséges kereskedelmet, mint valami természetellenes dolgot az idegenek (a metoikoszok) hatáskörébe utalja.

Arisztotelész árelmélete szorosan összefügg a csere elemzésével. Árelméletét ugyanaz a kettősség jellemzi, mint a gazdálkodásra, a cserére vonatkozó elképzeléseit.

Kétféle árat különböztet meg: a „szabott árat” (igazságos ár) és a „kialkudott árat”.

Arisztotelészt erősen foglalkoztatta az a kérdés, hogy a cserét milyen arány szerint bonyolítsák le? Vezérelve: a cserearánynak olyannak kell lennie, hogy a közösség fennmaradását biztosítsa. Úgy gondolja, hogy „... állami közösség csak az arányos viszonosság gyakorlásának alapján marad együtt ... Az arányosság szerinti viszontszolgáltatás ... csak akkor következik be, ha először is létrejön a javak arányos egyenlősége, s azután történik meg a kölcsönös ellenszolgáltatás. Ha nem e szerint az elv szerint járunk el, akkor a csereügylet nem egyenlő ...”,19. és ez a közösség fennmaradását veszélyezteti. A cserét megállapított arány (egyenérték) szerint kell lebonyolítani. A megszabott cserearány (az egyenérték), a természetes csere biztosítéka. A kicserélt javak egyenértékűsége, a közösség fennmaradásának a garanciája.

A szabott (vagy igazságos) ár biztosítja, hogy a cserében egyenlő érékek adás-vétele történjék meg. A szabott (igazságos) ár, Arisztotelész felfogása szerint, olyan értékarányos ár, amely nyereséget nem realizál. Továbbá a szabott árak a szokás, a törvény vagy kihirdetés eredményei.

A másik ár az ún. kialkudott ár, a természetellenes cserében, kereskedelemben jellemző ár. A kialkudott árról azt feltételezi, hogy nyereséget hoz az egyik félnek a másik rovására, és így ahelyett, hogy megerősítené, alááshatja a közösség koherenciáját.

Arisztotelész úgy véli, hogy a szabott ár az természetes dolog, ezzel szemben az árak fluktuálása, az nem kívánatos jelenség.

A szabott (igazságos) ár biztosítja az egyenértékek cseréjét. De hogyan értelmezi a termék értékét? Az érték problémáját a görögök közül Arisztotelész vizsgálja elsőként.

A „Nikomakhoszi etiká”-ban abból indul ki, hogy a közösség különböző foglalkozású emberekből áll. Ezért a közösség tagjai között kiegyenlítésre van szükség. Ez a kiegyenlítés történik meg a csereügyletekben. Úgy véli, a csere akkor igazságos, ha egyenértékek cserélnek gazdát. Ahhoz, hogy az egyenlőség a cserében megvalósuljon a különböző termékeket, illetve a termékek előállítóit össze kell mérni. „Sem a közösség nem jöhetne létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyenlőség, sem az egyenlőség, ha nem volna összemérés.”20.-írja.

Meg kell állapítani például azt, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak. A csere csak akkor jöhet létre, ha ezek a dolgok valamiképpen egyenlőek, ha a különböző használati értékű termékekben van valami közös, van valami azonosság. Az összemérés során a különböző használati értékű termékekben benne rejlő azonosság, közös szubsztancia összehasonlítása történik meg. De mi ez a közös szubsztancia, ami az összemérést lehetővé teszi? Mennyiben egyenlő például a lábbeli a házzal? - Erről a kérdésről csak a következőket írja: „Amilyen viszonyban van a csizmadia az építőmesterrel, ahhoz kell igazodni annak is, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak.”21.

Arisztotelész tehát nem mondja ki, hogy a lábbeliben és a házban az egyenlő az emberi munka, nem alkot értékfogalmat. Csak keresi azt a valamit, ami a csereérték mögött van, ami a csereértékben kifejeződik. De önmagában a fenti kérdés felvetése, nézeteit a későbbi munka értékelméletekkel teszi rokonná.22.

Ugyanakkor Arisztotelész értékelméletében is egy kettősség figyelhető meg. Egyfelől közel jutott a munka értékelméletekhez; másfelől viszont a „Nikomakhoszi etika” egy másik helyén a különböző termékek összemérhetőségének alapját a szükségletekben jelöli meg. Ezen a helyen már nem a termékekben benne rejlő azonosság teszi összemérhetővé a különböző használati értékű dolgokat. Az érték itt már nem a termék objektív adottsága, hanem a termék iránti emberi szükséglet szabja meg a termék értékét. Ez utóbbi értékmeghatározással, közel került a későbbi szubjektív értékelméletekhez, azoknak is forrásává vált.23.

Arisztotelész pénzelmélete szorosan összefügg a fent kifejtett csere- és értékelméletével. A pénz keletkezését a cserekereskedelem fejlődéséből eredezteti. Közvetlenül a távolsági kereskedelem igényeiből vezeti le a pénz megjelenését. Erről a következőket írja a „Politiká”-ban:

„Amint a hiányzó cikkek behozatala s a fölösleg kivitele által az életszükségletek ezen pótlása egyre távolabbi vidékekre terjedt ki, kényszerűségből a pénz használatához folyamodtak Valóban nem minden természetes életszükségleti cikk hordozható könnyen, azért is a cserekereskedés lebonyolítására egy olyan értékkel való adás-vételben egyeztek meg, amely amellett, hogy maga is használati cikk, azon haszonnal is járt, hogy könnyen kezelhető volt bárminő célra, mint pl. a vas, ezüst s más effajta, éspedig kezdetben egyszerűen nagysággal és súllyal határozták meg, végtére azonban ismertetőjelet is nyomtak rá, hogy ez a mindenkori méréstől mentesítse őket; a jel a mennyiség jelzésére szolgált.”24.

Arisztotelész a pénz funkcióit és a pénz természetét (mibenlétét), sokoldalúbban és mélyebben elemzi, mint mestere, Platon.

A pénz -Arisztotelész elgondolása szerint- a cserekereskedés fejlődésének a terméke. Eredeti rendeltetése a csere közvetítése. A pénz eredendően eladó és vevő közötti közvetítő eszköz, forgalmi eszköz. A pénz „a cserekereskedés céljára keletkezett.”25.-írja a "Politiká"-ban. Ezért a forgalom Á-P-Á formáját, amelyben a pénz, mint közvetítő funkcionál, olyan mozgásnak tekinti, amelyet ő természetesnek és helyesnek ítél.

Ugyanakkor szól arról, hogy vannak, akik a pénzt nem rendeltetésszerűen használják. Vannak, akik „a gazdagságot egyszerűen felhalmozott pénztömegnek tartják”,26. és a pénzt értékőrzésre, kincsképzésre használják. Számukra a pénz nem az árucsere eszköze, hanem „a pénz az árucsere alapanyaga és végcélja. ... a pénzkeresés ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt.”27. Ezért a forgalom P-Á-P formáját természetellenesnek és helytelennek minősíti. Harcol az ellen, hogy a pénz a forgalom tartalmává és öncéljává váljék. Igyekszik megakadályozni a pénz önállósulását, és az áruforgalomtól független önálló mozgását.28.

A pénz értékmérő szerepét a „Nikomakhoszi etiká”-ban az igazságosságról szóló fejezetben vázolja fel. Úgy gondolja, hogy a csere előfeltétele az, hogy a különböző használati értékkel bíró dolgok egymással összehasonlíthatók legyenek. Erre a célra jelent meg a pénz, amely „a közép szerepét játsza; mert mindent megmér, tehát többet és kevesebbet is; például azt, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak.”29. Így a pénz a különböző foglalkozású emberek (pl. a csizmadia és az építőmester ) tevékenységét is összehasonlíthatóvá teszi. Szükségesnek tartja a csere zavartalan lebonyolítása érdekében, hogy minden termék értékét meghatározzák és pénzben kifejezzék („szabott ár”). Mivel mindennek az értékét pénzben mérik, így „a pénz mindent összemérhetővé tesz”.30. A pénz tehát olyan mértékegység, amely mindent összemérhetővé tesz, és így képes egyenlőséget teremteni eladó és vevő viszonyában. A pénz segítségével biztosítható a közösséget alkotó különböző foglalkozású emberek közötti „kiegyenlítés”, az egyenértékek cseréje. Arisztotelész hangsúlyozza a pénz társadalmi funkcióját. Azt írja: „a pénz mint mértékegység egyenlőséget teremt azáltal, hogy mindent összemérhetővé tesz, mert sem közösség ne jöhetett volna létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyenlőség, sem az egyenlőség, ha nem volna összmérés.”31. Ebben a gondolatmenetben tehát a pénz végső soron a közösség létezésének feltétele: A pénz értékmérő szerepe nélkül közösség sem lehetséges.32.

De van-e a pénznek belső értéke? Egyáltalán mit mond a pénz természetéről? A pénz természetére vonatkozó elgondolásaiban is egymással ellentétes törekvések figyelhetők meg. Pénzelméletét ugyanaz a kettősség jellemzi, mint érték- vagy árelméletét.

Arisztotelész egyfelől úgy gondolja, hogy a pénz maga is áru. A pénz olyan mint a többi jószág: van használati értéke és értéke is. A „pénzáru” abban különbözik a többi árutól, hogy az értéke stabilabb, állandóbb, mint a többi terméké. A „Nikomakhoszi etika” egyes helyein tehát a pénzt belső értékkel bíró áruként értelmezi.

Másfelől azonban megtalálható Arisztotelésznél a pénznek egy ezzel ellentétes értelmezése is, amennyiben a pénzt puszta jelnek (értékjelnek), önkényes megegyezés, konvenció termékének tekinti. A „Nikomakhoszi etika” más helyein arról ír, hogy a pénz megegyezés alapján keletkezett, „s ezért nomiszma a neve görögül, mert nem természeten, hanem törvényen (nomosz) alapszik, s mert megváltoztatása vagy érvénytelenítése csupán tőlünk függ.”33. A pénz tehát itt: „nomiszma - valami, ami megállapodás alapján van érvényben.”34.

Ugyanerről a kérdésről a „Politiká”-ban azt írja: „A pénz szokásból elfogadott jelkép.”35. ( Ez a megfogalmazás rokonságot mutat Platon pénzfelfogásával.) Majd így folytatja: „ ... a pénz semmiség, és teljes egészében törvény által való, de természettől semmi, mivelhogy használaton kívül helyezve semmit sem ér és nem is használható semmi szükségesre.”36. Ezeken a szöveghelyeken tehát Arisztotelész a pénzt csak, mint jelképet, mint értékjelet interpretálja. Itt a pénznek csak konvencionális, vagy törvényi létezése van.

A pénz utóbbi felfogásával Arisztotelész a nominalist-legalista pénzelmélet előfutára lett. Nominalista, amennyiben a pénz önmagában nem értékes, csak az értéket jelképezi, szimbolizálja. De hogyan lehet a pénz az érték szimbóluma, ha önmagában nem értékes, ha nincs belső értéke? Ez úgy lehetséges, hogy a közösség tagjai megegyeznek, vagy a törvény megszabja, hogy milyen értéket képviseljen az adott pénzegység. Ez utóbbi sajátossága miatt (a pénz =törvényes értékmérő), Arisztotelész pénzelmélete joggal nevezhető legalista pénzelméletnek.

Arisztotelész pénzelmélete még egy igen fontos kérdéssel foglalkozik, nevezetesen a kamatra kölcsönzés-, vagy az uzsora-kérdésével Az uzsora problémáját kevésbé részletesen, kevésbé analitikusan közelíti meg, mint például a pénz csereeszköz- vagy értékmérő funkcióját. Ennek ellenére uzsora-felfogásának hatása egészen Kálvinig kimutatható az eszmetörténetben.

A kamatra kölcsönzés kérdését a „Politiká”-ban veti fel, mégpedig azon a helyen, ahol a gazdálkodási formákat tipizálja. Az a gazdálkodó, aki pénzét kölcsönadja azért, hogy bizonyos idő múltán több pénzhez jusson, - az uzsorás. Az ilyen módon szerzett nyereség pedig maga az uzsora (kamat).

Arisztotelész korábbi elemzéséből kitűnt, hogy a pénz alapvető rendeltetése, a csere közvetítése. Amikor tehát a pénzt kölcsönadják uzsorára, a pénzt nem eredeti rendeltetésének megfelelően használják. A pénz „a cserekereskedés céljára keletkezett, -írja- s lám az uzsora mégis őt magát szaporítja. Innen ered az uzsora görög neve is, ami azt jelenti, hogy magzat, a megszületett kicsinyek rendesen ugyanis hasonlítanak az őket létrehozó lényekhez, márpedig az uzsora mi egyéb, mint mikor a pénz megfiadzik.”37.

Arisztotelész felfogásában a pénz még nem produktív, nem termékeny, a pénznek még nincs hozam-képessége. Így, aki pénzét kamatra kölcsönzi, az sérti a csereigazságosság elvét, vagy egyenértékűség elvét. Aki pénzét kamatra kölcsönadja, az nyereségorientált tevékenységet folytat. Ezért a pénz kamatra kölcsönzése is természetellenes gazdálkodási mód. Sőt „ez a gazdálkodási mód valamennyi közt a legtermészetellenesebb,”38.-vélekedik.

Arisztotelész gazdasági tanításai több évszázadon, sőt évezreden keresztül hatottak a közgazdasági gondolkodás történetében. Gazdaságbölcseletének, pénzelméletének különösen nagy hatása volt az ókori római gondolkodók és a középkori skolasztikusok (főképpen Aquinói Szent Tamás) körében. Sokan úgy vélik Arisztotelész gazdasági tanításainak hatása egészen Adam Smith: „A nemzetek gazdagságá”-ig jól kimutatható./39.

Jegyzetek

1 Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat, 1976., 149.o.

2 Barátja vagyok Platonnak, de még inkább barátja vagyok az igazságnak, -mondotta Arisztotelész.

3 Athénban a macedónellenes erők Arisztotelészt istentelenség vádjával perbe fogták. De Arisztotelész nem várta meg az ítéletet. Azt mondotta: nem akar alkalmat adni az athéniaknak, hogy még egyszer a filozófia ellen vétkezzenek. (Ezzel a megjegyzésével a Szókratész elleni ítéletre célzott.)

4 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, 1987., 6.o.

5 Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat, 1976., 152.o.

6 Uo. 170.o.

7 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, 1987., 5.o.

8 Arisztotelész szerint minden vonatkozásban a legjobb a mérséklet, a középút. Így „... nyilvánvaló, hogy a vagyoni állapotban is valamennyi közt a legtöbbet és a közepes.” (Arisztotelész meggyőződése, hogy széles középréteg nélkül nem jöhet létre az általa preferált mérsékelt demokrácia, a politeia.)

9 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 99.o.

10 Uo. 71.o.

11 Uo. 84-87.o.

12 Uo. 87.o.

13 Ezért is nevezik gyakran Arisztotelészt a „közösség filozófusá”-nak.

14 Vö. Polányi Károly: Kereskedelem, piacok és pénz az ókori Görögországban. Gondolat, 1984., 8. fejezet.

15 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 85.o.

16 Uo. 85.o.

17 Uo. 85.o.

18 Uo. 87.o.

19 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Helikon,1971.,129.o.

20 Uo. 129.o.

21 Uo.128.o.

22 Mivel Arisztotelész értékelemzésében közel jutott a munka értékelmélethez, ezért több szerző -köztük Schumpeter- Arisztotelészben, Adam Smith előfutárát látják.

23 Arisztotelész az értéket szubjektíven, az áruk hasznosságától függően magyarázta. „A csere az emberek szükségletein alapul. Amikor a csere igazságos, akkor a szükségletek egyenlőségén alapul és nem munkaráfordítások értelmében vett költségek egyenlőségén.” (J. F. Bell: History of Economic Thought. New York, 1953., 41.o.)

24 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 86.o.

25 Uo. 89.o.

26 Uo. 86.o.

27 Uo. 87.o.

28 Arisztotelész a tőkének az első elemzője. Amennyiben a pénznek, mint forgalmi eszköznek a körforgását (Á-P-Á), megkülönböztette a pénznek mint tőkének a körforgásától (P-Á-P).

29 Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika. Helikon, 1971., 129-130.o.

30 Uo. 131.o.

31 Uo. 131.o.

32 Másutt, ahol a pénz kincsképző szerepét elemzi, ott épp ellenkezőleg a pénz közösséget bomlasztó erejéről, szerepéről szól.

33 Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika. Helikon, 1971., 130.o.

34 Uo. 131.o.

35 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 86.o.

36 Marx: A politikai gazdaságtan bírálatához. MEM 13., Kossuth, 1965., 87.o.

37. Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 89.o.

38 Uo. 89.o.

39 Például Schumpeter Arisztotelész pénzelméletének hatásairól a következőket írja: „Bármi legyen is a fogyatékossága, ez az elmélet, bár soka sem ellenvélemény nélkül, egészen a 19. századig uralkodott, sőt még azon túl is. Ez az alapja minden a pénzre vonatkozó analitikus munkának. Ezért minden okunk megvan arra, hogy biztosak legyünk annak az Arisztotelésznek az értelmezésében, akinek személyes hatása ebben a kérdésben egészen A. Smith-ig felismerhető.” (J. A Schumpeter: Histoire de l' analyse économique. Éditions Gallimard, 1983., 101.o.

inco.hu




A kereskedő


Gyermekkorunkból, ami persze már régen volt, emlékezünk arra, mennyire tisztelt és becsült volt a kereskedői állás és milyen becsületesek voltak a kereskedők. Akkor ritkaság volt a bukás és ha az szerencsétlen események közt bekövetkezett, annak áldozata nem a vagyonvesztés, de tekintélyének elvesztése fölött volt boldogtalan. Hamis mérték, portéka, élelmiszerhamisítás még nem divatozott.

Ma a tudományos haladás, a szabadságok idejében, a hamis bukás tömeges gyakorlata, a meggazdagodásnak egy neme, bizonyos arcátlanság és a megfontolt, előre kigondolt huncutság alkalmazása ennek a mestersége. Egy kis malőr, ha rajta veszt a kísérletező, a miért a törvény igen enyhén bünteti, a közvélemény csak mosolyog rajta, de ha az gazdagít, ügyes embernek bélyegzi.

A hamis mérleg, az ember egészségét rontó, sőt életét is kockáztató élelmiszerek hamisítása kereskedői ügyesség, csak pénzbeli eredménye legyen.

Hát szabad ezt, az emberek jóvoltának őrzésére hivatott hatóságnak megtűrni? Nem! Annak elháríthatlan kötelessége ebbe a dologba beleavatkozni és törvények által megmagyarázni, hogy a csalás és hamisítás kemény büntetést érdemlő cselekmény, de nem a szabadságnak attribútumai. A közönség se tűrje ezt az eljárást védekezés nélkül. Összetett kézzel, tunyán ne tűrje azt, hogy rossz lelkű embertársa alázatosan hajlongva, mosolyogva és enyelegve kikotorássza a zsebét, melyben a becsületes munkának filléreit rejtegeti és mellette még egészségére is tör.

Elég romboló eredménye volt ennek a gyakorlatnak. A kisemberek kizsákmányolása milliárdokra rúgott… s tisztességesen élni akaró kereskedőket eredményes példával megrontotta, vagy a megélhetés szempontjából hasonló eljárásra rákényszerítette.

Világra szóló nagy hamisító vállalatok nagyban gyakorolták a hamisítást és bizonyos geográfiai területekre, ahol a kereskedelem becsapásra jól be volt rendezve, külön oda illő portékát hamisítottak.

A huncutságnak ez volt a világforgalma. A kereskedelem oly hatalmas lett, hogy a becsületesen dolgozó gyárosra, törvényes tilalom alatt levő dolgokat nagy mennyiségben úgy rendelte meg, hogy az az ő számára hamisítva készíttessék, különben el nem fogadja! — Ez ellen valamit tenni, — szabadság sértésnek magyaráztatott…

…Emlékezünk még arra az időre, amidőn az alföldi gabonatermést a híres bajai, a dunántúlit a győri keresztény gabona-kereskedők vásárolták össze és az ország termés feleslegét ezek a tekintélyes, gazdag kereskedők szállították a külföldre.

A kendertermelés feleslegét bácskai keresztény cégek vásárolták és küldték ki Angliába. Ezen nagy cégek ivadékai ma is vagyonosak és tekintélyes nevet viselnek.

A városokban a keresztény posztó-kereskedők, fűszeresek, vasárusok soká fennállott tisztességes cégek voltak. A keresztény borkereskedők a különféle borvidékek ismert cégei voltak, de az Engel-borok nem is rontották el akkor a magyar bornak jó hírét, úgy hogy a meghódított külföldi piacok elzárattak előle.

A pesti hengermalom tiszteletet gerjesztő világcég volt, mert esze ágába sem volt a jó magyar búzát balkán szeméttel keverni.

Az üveggyárak, gyufagyárak nagy kiviteli keresztény vállalatok voltak, sok ezer embernek adván kenyeret, tulajdonosaik pedig tekintélyes, gazdag emberek lettek…

Régebben a magyar kereskedő a jó minőségű portékát, a maga tisztaságában forgalmazta itthon és a világpiacon s féltékenyen vigyázott az árú hírnevére és ezzel a maga tisztességére. Még a rossz nyelvek sem találtak kivetőt rajta.

A modern kereskedés rávetette magát a jól megalapozott térre, kevert, kavart, hamisított, kotyvasztott és ma már a halált okozó italmérgezéstől sem retten vissza. A keverésből eredő pillanatnyi haszonért sérelmet okozván a termelőnek, az ország jó hírének.

Aki ilyen eszközökkel nem dolgozik, nem tud megélni az egykor oly szépen gyümölcsöző, tisztességes pályán. Élelmességnek nevezték a kotyvasztást, akik kevesellették az állandó polgári hasznot, akik hamisítással, merész keveréssel növelték jövedelmüket.

Így veszítette el az ország a külföldi piacokat és vele terményeinek jó hírnevét, pedig ezek a piacok meg voltak már hódítva, sokat fogyasztottak és jól fizették jeles terményeinket…

Önérzetes, tiszta kezű emberek ilyen körülmények között nem állhatták meg ezen a pályán, de nem is akarhatnak arra rálépni addig, míg ezek a tarthatatlan viszonyok meg nem változnak.

Ha vissza akarjuk hódítani az elveszett külföldi piacok egy részét, mert sajnos, már csak egy részéről beszélhetünk, mert őket rákényszerítették ezek a szerencsétlen viszonyok, hogy bennünket kikerülve, segítsenek magukon, akkor más irányú ténykedésre kell tanítani ezen pályán mozgókat, amire főleg a vevő közönség rászoríthatja őket, minden adandó alkalommal éreztetvén velük eljárásuk ferdeségét, másrészt a szövetkezeti úton segíthetünk magunkon.

Ha a termelő gazdák állítanak szövetkezeti malmokat, melyből keveretlen magyar lisztet adnak el, ha a bortermelő vidékek szövetkezetei hamisítatlan bort árulnak, ha a mindennapi élet szükségleteit jól kezelt szövetkezetek fogják kiszolgálni, akkor a magyar ifjúság ezen szövetkezetekben kiképezheti magát becsületes kereskedővé, mely osztály képes lesz helyrehozni a megtépett kereskedő pályát, mely nem fogja megtűrni, hogy teszi hitelvesztetté az ország legbecsesebb foglalkozását, legjobb terményeit, egy foglalkozási ág, mely hivatva volna tisztességes megélhetés mellett, a magyar föld páratlan gyümölcseit a maga kitűnőségében fenntartva, a világversenyben régi tisztességes helyét visszahódítani.

Ezt azonban csak egyenes úton lehet elérni, nem a hazudozás, a hamis esküdözés, a képmutatás, az árú hamisítással, — mert ez a szereplés lejárja, sőt már le is járta magát, — azért a sok bűnös, talaját vesztve, most már házról-házra járva kupeckedik, vagy a vásárokon űzi kis hamisságait, ahol a kisember pálinkagőzbe fojtott eszét kijátszhatja.

Ez a kereskedelem csődje, ebbe pedig jó gondolkozású ember nem kívánhat bele menni.

A züllött kereskedők jól organizált serege visszataszító, ocsmány módon űzi fölösleges beavatkozását az országos vásárokon. Vajon kissé önérzetes embernek volna-e kedve ilyen foglalkozásra, amely sajátlag a jobbmódú kereskedő cégek kirendeltségét képezi, azzal a főfeladattal, hogy korlátlan piszkos furfangjával a munkás és a termelő létét, minden birtokcsere alkalmával lehetőleg megtámadva, kihasználja az ő megtollasodott küldője javára.

Már az iskolában kellene a kisembert ezen ocsmányságok védelmére megtanítani és rávezetni, hogy mindezeken csak a szövetkezeti berendezkedés segíthet.

Látjuk a kisember szorgalmas, nehéz munkáját és szomorúan látjuk, hogy az nem biztosít már neki eredményeket, mert azt a szabadság körmös angyalai kikaparják a szájából is és rákényszerítik a szegény, tudatlan embert az önmegtagadásnak, a fájdalmas nélkülözésnek negatív takarékosságára…

A számtalan példa közül álljon itt csak egy. A gácsi, brassói és más tisztességesen jó anyagból készült posztó nem kelt el itthon és ezek a vállalatok nem tudtak felvirágozni, mert a kereskedelem az olcsó bécsi rongyot kínálgatta, mely csak külsőleg volt felcifrázva, de rossz, olcsó anyagból készült béltartalma és rövid tartósságra nézve, becsapták vele a vevőt. Ezen okból a magyar ipar egy ága sem tudott föllendülni, mert saját kereskedelmünk bojkottálta azt.

Ilyen kereskedelmi irányzat mellett hiábavaló volt a közgazdaság emelését célzó politikusok erőfeszítése.

A nemzetgazdaság terén akkor jöhet létre értékes nemzeti vívmány, ha a fogyasztó közönség addig bojkottálja a selejtes raktárt, míg annak tulajdonosa észre tér és belátja, hogy neki is jobb az élvezett polgári jogok mellett, a hazafiúi kötelességet is felismerve, vevő közönségét serkenteni a honi ipar támogatásában.

Ki merné tagadni, hogy eddig a mi kereskedelmünk többsége ennek ellenkezőjét cselekedte.

A kis ipar nyomorúságát részletezve le sem kell írni, hiszen mindenki tudja, hogy a szabó az osztrák balkánposztós ruhakereskedőnek; az asztalos a bútorkereskedőnek; a cipész a bakkancs-liferánsnak, a sok szegény varrónő a vászon-kereskedőnek kiéheztetett rabszolgája.

A magyar középbirtokosság 9/10 része tönkre ment. Ennek az osztálynak meghurcolása és lekicsinyléséről bőségesen gondoskodott a liberális sajtó. Lustának, tehetetlennek, tudatlannak, hiúnak, maradinak elnevezvén, bukását az igazságnak elkerülésével ezen tulajdonságainak rótta fel.

Pedig annak más oka van. A kereskedelmet támogató, vele osztozkodó, sajnos túl soká tartott, szabados irányzat ölte meg ezen osztályt. Megölte az ötforintos búza, mikor annak termelése a tudósok számítása szerint 7 ½ forintba került, a heremag ring. A 16—20 krajcáros marha ár, mely a gazdának minden darabnál 40—50 forint veszteséget eredményezett. Ez tette tönkre a középbirtokos osztályt, mely midőn a szerencsétlen irányzat végett, érezvén bukásának rövid időn való bekövetkezésének kikerülhetlen tényét, minden felszólalása félre-magyaráztatott, a dicsőített szabadelvűség elleni veszedelmes ellenzékeskedésnek nyilváníttatott. Még az akkori kormány és a parlament sem tett a baj elhárítására semmit, mert az az akkor uralkodó elemekkel szövetkezve, inkább a közgazdasági tevékenység jövedelmező áramlatában úszkált.

A jó siker tartalmú búzának nyakára hozták a balkán szemetet. Malmaink a termelő támogatása helyett annak megrontói lettek. Rétes tésztát háziasszonyaink már a magyar lisztből nem tudtak készíteni, a piacot úgy ellepték a liszt hamisítványok és a fogyasztó csak olyan drágán kapta a hamisítványt, mintha jó siker tartalmú lisztet vett volna. Elég soká tartott ez az 5 forintos búza állapot és annak kevergetése, amely éppen elég volt a középbirtokos megbuktatására és a városban készpénzből élő emberek megrontására. A termelő 16—20 krajcárt kapott ebben a szerencsétlen időben jó minőségű hizlalt marhájáért, amikor a fogyasztó 80 krajcártól 1 forintig fizette a húst; igen ám, de milyen hús volt az, a sovány, hitvány balkánmarha húsát fogyasztottuk mi drága pénzen; olyan áron a jó, magyarországi hízott állatok húsát Bécsben élvezték. Nálunk az előkelő vendéglők és a gazdag kereskedő urak Bécsből hozatták a jó húst, mert itt egy jó falathoz sem lehetett hozzáférni.

Ezek az olcsó árak gazdagították a kereskedőt és tették tönkre a termelőt, ezek a drága és rossz élelmiszerek rontották meg a városi embereket. Ez a magyar kereskedelem bűne, melyet az akkori közgazdaságban tevékenykedő társa, a hatalmas politikai irányzat, hűségesen támogatott.

Ezen, elég sokáig tartó merkantil érdekek irányzatának az volt az eredménye… a mezőgazdasággal foglalkozó rétegek elpusztultak, a munkásnép pedig kivándorolt.

Tisztán látó, körültekintő politika hozhatja csak a harmonikus haladást létre, mely nem engedi azt a túlcsapást, hogy a népnek egyik rétege hirtelen felgazdagodhasson a másik réteg rovására, melynek nagy része a nélkülözésre, sőt a kivándorlásra is rákényszeríttetik.

Korlátlan szabadság, szabad kereskedelem, szabad verseny, ez volt a merkantil tábornak jelszava és ezt gyakorolva, mi lett az eredmény? Az, hogy a meggazdagodottak, kényük-kedvük szerint rendelkeznek a népnek számottevő részével, de rendelkeznek úgy, hogy a törvény rovására a tág lelkiismeretűek hirtelen meggazdagodnak. Ezt az állapotot elég szomorú példákkal igazolja a városban élő kisiparosok, kézi munkások és munkásnők sokasága is, akik a boltosoknak dolgoznak, ezek alkotják a kivándorlók egyik részét, a merkantil tábor által kizsarolt és elbolondított mezőgazdasági munkások adják a másik részét.

A kereskedői pályának akkor lesz vonzó ereje, ha abban is irányító lesz minden bölcsesség kezdete: az erkölcs, mely korlátozza a vágyakat és mérsékli a szenvedélyeket. Ezt a vágyakban nevelt emberek maguktól már meg nem csinálják, mert a beteges fejlődés a magasabb emberi érzés fogalmát meggyengítette, de sajnos, sok emberben egészen megsemmisítette. A megmérhetetlen gazdagodási vágyat csak új kereskedelmi törvények és igazságosabb alapokra fektetett kereskedelmi szokványok mérsékelhetik.

Azáltal, hogy az államnak hatalmi köre a kapitalisztikus érdekek védelmére hajlott, elértük azt a szomorú állapotot, hogy egy maroknyi pénzgazdag emberrel, — akik a luxust mindig korlátlanabbá, az erényeket gyöngébbé változtatják, — szemben áll a nyomorba esettek nagy tömege.

Előkelő jogtudós nyilvánosan kimondotta a mi kereskedelmi törvényeinkről és annak hatásáról, hogy az a társadalmat is kommercizálta, vagyis ezt a szellemet uralkodóvá tette és annak fattyú-hajtása széltében elterjedve, nagy körben gyakorolta romboló hatását, ezért sokan érezték ennek a szabadságnak ferde hatását.

A törvényhozás is megérezte ezen fattyú-hajtások rombolását, azért 1900-ban törvénnyel akart gátat vetni a csaló ügynökök garázdálkodásának.

Alig zavarták el ezt a veszedelmes sereget az egyik térről, azonnal találtak más nyitva hagyott teret, most a könyv-ügynökök, varrógépügynökök, vasalt nadrágú, simára fésült, elegáns fellépésű, magyar nevű, előkelő firmákra hivatkozó hada szállta meg az országot, újabb és újabb fogásokkal lépre csalni az áldozatokat, akik a be nem váltott ígéretek után, a budapesti bíróságnak százával gyártott elmakacsoltak táborában duzzognak.

Lám, ahol a törvény vagy hatóság egy kivételes jogot nemes szándékból fennhagy, azt megszállja az a kereskedő szellem rontó hada, melyet ostorozni kell szavainkkal és megrendszabályozni törvényekkel, ha még oly nagy lesz érte bizonyos helyeken az óbégatás.

Az uzsora

Az uzsora legocsmányabb, legbecstelenebb formája a kiskorúakkal űzött nyerészkedés.

Isten a megmondhatója, mily sok értékes anyagot veszít a társadalom ezen lelketlen nyerészkedés révén, mely a tapasztalatlan, kiforratlan ifjaknak, saját sírjuk megásási munkájából jövedelmi forrást alkot magának. És milyen utálatos ezen munkálkodás körül a törvénynek kijátszási módja. Mennyi fájdalmat és gyötrelmet okoz ez a förtelmes üzlet sok tisztességes szülőnek és mily csekély a kárt okozó bűnhődése, a kárt szenvedő fájdalmával összemérve.

Ettől a piszkos üzlettől nem a keserű könnyek, nem a szülői átok fogja megóvni a társadalmat. Csak a legszigorúbb törvényes büntetés alkalmazása fogja leszoktatni az elfásult lelkű embereket a könnyen kivihető rablástól. Rájuk a fájdalom könnye hatással nem bír…

A recepció megtörténte után, a közszájon forgó hangzatos szabadelvűség feltámadása idején, szabaddá lett az uzsora. Egyesek és bankok kezében felvirágzott az, melytől a tisztességesen gondolkodó úri nép sem, de legkevésbé tudta magát a kisember megóvni.

Az uzsorás behízelgő módon, szép szóval, pálinkával, segítő, jóakaró barátságot színlelve, kiszemelt áldozatainak gyengéit kilesve, maga iránt bizalmat keltve, belopózott áldozatának lelkébe, akit apró szívességekkel, gyengéinek legyezgetésével, csábító ígéretekkel, később fenyegetéseivel leköt, lépten-nyomon újabb bilincsekbe fűz, ha kell megaláz, a kis ember elégedetlenségét, kedvetlenségét testet-lelket mérgező pálinkával oszlatja el, azzal villanyozza hanyatló testi erejét, hogy kihasználhassa az elnyert vagyonka után testi erejét is, a rogyásig.

A parasztságnak ezen szabadság útján elért jelen állapota rosszabb, mint valaha volt a jobbágyság korában.

És ez a baj nálunk úgy elharapódzott, oly mély gyökeret vert, oly széles terjedelmet öltött, hogy az már veszélyezteti az állami létet, mert annak egyik leghasznosabb rétegét elbutítja, közömbössé teszi, sőt hazájával is ellenséges érzületbe sodorja, azt látván, hogy az ország egyik gazdagodó rétege tömegesen fosztogatja ki szabadelvű jogi formák között az egyiket a vagyonából, a másikat keresetének eredményétől a nélkül, hogy az állam emberi érdekeit, veleszületett jogaiban megvédene…

A gyakorlati élet exigenciái áldozatul estek a csillogó jelszavaknak. A tisztességhez szokott igaz emberek természetében rejlő jóhiszeműségükkel felültek, azt hívén, hogy a szabad verseny is csak a tisztesség határai között mozoghat és nem gázolhat bele az erkölcsi érzés szentélyébe.

Ennek az állapotnak a végeredménye a használható, erős, csontos, munkaképes elem romlása.

Nem csak mi, más előrehaladottabb nemzetek is átélték a hangzatos jelszavak által felidézett bajokat.

De azok nem vártak addig, míg a baj az ország javarészét kifosztja, másrészét kivándorlásra erőlteti; azok nem nézték tétlenül, mint zsákmányolja ki a lelkiismeretlenség, a furfang és a vallás által megengedett hittétel az ifjak könnyelműségét, a népnek tudatlanságát, szorultságát, jóhiszeműségét.

Felismerték ott idejében a fosztogatásnak kitett elérnek védelmének szükségét és visszatérlek csakhamar az uzsora tilalmához, némely helyen egész országra, más helyen egyes mételyezett országrészekre alkalmazva.

Az uzsora egykor a keresztény társadalomban dehonesztáló dolognak tartatott, megvetés tárgya lett annak gyakorlója…

A most hatályban levő törvények nálunk nem felelnek meg, mert büntető rendelkezései hiányosak, enyhék és a hivatalos üldözést nem tartalmazzák.

Világos és minden kétséget kizáró szigorú törvényes rendelkezésre van szükség, mely lehetővé teszi az uzsora teljes kiirtását, mert az állam kötelessége, államfenntartó néposztályát a kizsákmányolás ellen hathatósan megvédelmezni és megismertetni azt az igazságot, hogy a szabad egyéni érvényesülés, csak a tisztesség határai között jogosult.

Miután azt látjuk, hogy a baj az ország leghasznosabb termelő rétegének romlását idézi elő, akkor a bajt gyökerében kell megtámadni. A baj minden egyes jelenségei ellen szükséges a szövetkezeti védelmet teljes erővel létre hozni és állami támogatással megerősíteni, mert a szövetkezeti intézmény az, mely az ő különféle alakzataiban hathatós védelmet nyújt az uzsora különféle módozatai ellen.

E mellett a szigorú törvények is alkalmazandók a hivatalból való üldözés felvételével.

Legjobb példa erre a Francia Köztársaság törvényhozása, mely elrendeli, hogy ha a polgári bíró uzsorás jogügyletet talál, az ügyiratokat hivatalból tartozik áttenni az ügyészséghez…

Szükséges az is, hogy a dehonesztáló cselekmény megbélyegző következményekkel köttessék egybe. Az uzsorásnak fogház, a visszaesőnek fegyház legyen az orvossága tetemes pénzbírság mellett, hogy ne terhelje a romlott ember a tisztességes emberek közterhet, de had érintse a pénzbeli bírság a haszonlesőt kapzsiságának legérzékenyebb részén.

Az az idegen pedig, aki a nép szipolyozásával hálálja meg az ország vendégszeretetét, toloncoltassék ki szülőföldjére, örökké tartó visszatérési tilalommal és a közönség tájékoztatása végett az ilyen ítéletek legkiterjedettebb mértékben közzéteendők. Ha a szabad Svájc és a szabadelvű Francia Köztársaság a legszigorúbb törvények alkalmazásához nyúlt, Magyarország hírneve sem fog kárt vallani…

/részlet/

Egan Lajos

betiltva.com




Ima Magyarországért


Öregisten, Nagyisten
nézd, hogy élünk itt lenn
katlanba zárva
csodára várva
csöbörből vödörbe magyarok.
Itt élünk se élve se halva
hurrá a vödörben hal van
süthetünk szálkás kis pecsenyét
a friss húst viszi már a fürge menyét
körben a bozótból
ragadozók szeme villog
az elhevert csordákon
áldozati billog.
(csitt, csak csendesen, ne kiálts,
mormold csak, mormold az imát)

Öregisten, Nagyisten
ha Te nem, ki segítsen?
Sovány lakomára
nohabort kínáltak
s akik ezt megitták
bódultakká váltak.
(... csak csendesen, ne siránkozz,
halkan szólj elkábult hazánkhoz)

Öregisten, Nagyisten
érted sóvárog ma minden
akik hortyognak szanaszét
vagy éberen vigyáznak
síkos savas eső alatt
biz egyformán áznak.
(... csak csendesen, mind aki lázad,
báránybőr jelmezben figyelik a házad)

Öregisten, Nagyisten
erősíts a hitben
hogy ami késik
azért el nem múlik
él még a Te nyájad bárha szőre hullik.
(... csak csendesen, nem használ a lárma,
mostohaszülők közt még árvább az árva)

Öregisten, Nagyisten
más remény nincsen
mint igazad, kegyelmed
hogy Te szabj végül rendet
maradék országnak
adj életes kedvet
a lecsonkolt többit
gyógyítgasd ne engedd
önnön gyilkosává válni –
haza kell találni!
(... csak csendesen, mert vád alá vesznek,
jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)

Öregisten, Nagyisten
nem hoztak, de vittek
a vak lóra azt hazudták bátor
suba alatt kupec lett a pásztor
műdalokkal altat nejlonfurulyája
dagonyáztat minket langyos pocsolyában.
(... csak csendesen, ne élvezd a táncot,
csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)


Fájdalomban boldog régi jó Patrónánk
hegyeink elcsórták, eladó a rónánk
fulladunk a füstben a folyónkban cián
sorvasztja a lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány
mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!
hóhér a halottal cinikusan békül
dús szobákban álparasztok
a búzát égetik ők nem harasztot
melósvezér nyüszít, uszít
munkásember helyben fut itt
a hajléktalant rendőr verte
shoppingcenter országszerte
mocskos pénznek nincsen szaga
gaztól rabolt s gaz lett maga
és a művész? búsan kérded
megvették a tehetséget
sirasd őket Ősi Anya
zsoldospénznek sincsen szaga
(... csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,
végtelen időben mindenkit megtérni)

Öregisten, Nagyisten
kit kövessünk s kit nem?
Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd
hisztériát űzz el indulatunk meghagyd
a reánk szabott leckét beteljesíthessük
gőgösek se legyünk kétségbe se essünk
nácítudat, bolsitudat
csak álarc a Szörnynek
egyképp meggyötörtek
lám egymásra törnek
gonosz század elment
nehéz évek jönnek
melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,
biztass hogy a testvérharc megszűnhet
göngyöld e földgolyót, írjad köntösébe
édes hazánkat annak is kellős közepébe
a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke...
Annyi gyalázatos koron át
őrizd meg számunkra misztikus koronád.
(… csak csendesen, akinek füle van, hallja;
a látónak látható, hasad az Ég alja)

Öregisten, Nagyisten
mit akarjunk s mit nem:
törvényed vezessen
hogy e kis nép oda ne vesszen
át ne lyukadjon helyünkön a térkép
ki ne radírozzon a világi lét végképp
serkentsd fel szolgád, a Magyarok Istenét
kend meg könnyektől elhomálylott szemét
küldd le a magasból újra e véres-veres földre
tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.
(A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent
- hiszen az életünk hovatovább ráment –
mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)

Jókai Anna




Sarkosan fogalmazva


Húsvét szent ünnepén, a legnagyobb keresztény ünnepen talán kicsit elcsöndesül az ország, megtelnek a templomok, tavaszi reménységgel nézünk szét a világban, talán még újságot sem olvasunk, tévét sem nézünk, mintha kampánycsönd lenne megint, harangszóval és madárcsicsergéssel.

Reményt keltő, hogy már a legelszántabb Gyurcsány-rajongók is biztosra veszik a bukást itthon és külföldön, és nincs olyan politikai elemző, aki ne tudná, legkésőbb 2010-ben erős jobboldali magyar kormány lesz. Annyi elpazarolt, ordas hazugsággal átszőtt év után megint szabadok leszünk, igyekszünk kitörölni az emlékezetünkből nemcsak Gy. F.-et, hanem Lendvait, Kókát, Bajnait, Szilvásyt, Horváth Ágnest és a többieket, talán újra lesz értelmük a szavaknak, nem esélyegyenlőségről meg kirekesztésről, reformról és konvergenciáról zakatolnak, és megint megszokjuk, hogy minden nap egy kicsit jobb lesz, nem pedig rosszabb.

Feltámad Magyarország, lerázza magáról az élősködőket, a hazugokat és tolvajokat, nem lesz többé kordon és műveleti terület, és nem lesz olyan ház, ahol ne tűznék ki a magyar zászlót nemzeti ünnepeken.

Tönkremennek a bulvárlapok és tévék, az MSZP és az SZDSZ parlamenten kívül fortyog… ez már túl szép, de talán igaz is lehet.

Áldott húsvétot minden jóakaratú magyarnak!

Szentmihályi Szabó Péter

magyarhirlap.hu




Fohászkodás


Isten! Kit a bölcs láng esze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

A legmagasabb menny s aether Uránjai,
Melyek körülöted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.

Te hoztad a nagy Minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldöked
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamait kiméri.

Téged dicsőit a Zenith és Nadír,
A szélvészek dús harca, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásait.

Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
Ami után eped, ott eléri.

Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
A jobb s nemesb lelkeknek útján,
Merre erőm s inaim vihetnek.

Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de óh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád: ott is elszórt,
Csontjaimat kezeid takarják.

Berzsenyi Dániel

A disznófejű Nagyúr, AZ UZSORÁS, uzsora, reakció blog, reakciós blog, kamat, kamatra, bank, tankok helyett bankok