Konvergencia Program

Konvergencia Program

Czike László : Gyurcsány és a munkaérték-elmélet

Marx Károly eredeti munkaérték-elmélete szerint hasznos értéket csak az emberi munka hoz létre. Ez az alaptétel összhangban volt Engels Frigyes „geneziselméletével” is, miszerint az embert a munka, a célszerű emberi tevékenység tette emberré. Ámbár ez utóbbi „nem egészen” igaz, hiszen célszerű (tervszerű) tevékenységet egyes állatok is (lásd: eszközhasználat) végeznek; másfelől az embert Isten eleve embernek teremtette, amikor isteni lelket lehelt belé. Az embert az állattól tehát nem a tudatos munkavégző képessége, hanem a lelke különbözteti meg, s ez az isteni lélek eredezteti például az erkölcsiséget, a lelkiismeretet is, amellyel az állatok – lélek híján – természetszerűleg szintén nem rendelkeznek.

A fentiekből következik, hogy:

– A tőke használati értéket nem hoz létre.

– Nem a tőke tette az embert emberré.

Tekintve, hogy a hasznos értékek termelésétől elkülönült (kereskedelmi, banki, spekulatív és derivatív [származtatott – a szerk.]) tőke megszületésétől kezdve a tőke és a munka szemben (érdekellentétben) állnak egymással, mi több, esetünkre alkalmazva a formális logika szabályait:

– A tőke csak elveszi, elsajátítja és sajátos céljainak megvalósításáért elfogyasztja a munka által termelt javakat.

– A tőke illegitim „működése” által embertelen viszonyok jönnek létre, a tőke elemberteleníti az emberi társadalmat.

Nos, ez az igazság.

Tézis, antitézis – szintézis: Hegel után szabadon.

Attól, hogy a tévesen vagy szándékos megtévesztés céljából kommunizmusnak elkeresztelt első világállammodell oly látványosan megbukott, Marx munkaérték-elmélete nem vált visszamenőleg érvénytelenné, tévedéssé vagy hazugsággá. Mi több: abból, hogy a világ ostoba urai-uralkodói, a derivált spekulatív finánctőke jól fizetett apologetái a kommunizmussal, mint fürdővízzel, kiöntötték a „gyermeket”, Marx munkaérték-elméletét is; még nem következik, hogy a kapitalizmus, s az általa „generált” liberális polgári demokrácia lenne a társadalmi fejlődés csúcsa. Noha Francis Fukuyama – „az amerikai álom” történelemtudósnak álcázott prókátora – azt állítja, hogy a liberális demokrácia globális térhódításával véget ért a történelem, mi tudjuk, ez csak hazugság, a császár parancsára.

Nem ért véget, és ezt hamarosan Fukuyama is konstatálni fogja.

A könnyen szerzett piszkos pénz megrészegít egyes embereket. A pénz sűrített politika (Lenin – ő csak tudta!), sűrített hatalom. A mások élete feletti korlátlan rendelkezés joga. Akinek a kádkő-kaszakő vállalata 10 milliókat hoz havi jövedelemként, könynyen utalja át a miniszterelnöki-állami járandóságát alapítványoknak.

Még hogy: „mi az, hogy nagyon is!”?

Ez a tenyérbe mászóan hetyke mondat a pogány lélek – aki egyébként sűrűn előadott hamis fogadkozásaiban mégis gyakran hívja segítségül (mintha bármi köze is lenne hozzá) Istent – nyilvánvaló bizonyítéka. Az évi 100 milliós osztalék, a pro forma jótékonykodás, az ebül szerzett vagyon mámora, a kérészéletű evilági „siker” gátlástalan és mértéktelen habzsolása, a pávaként tetszelgő seggriszáló csípőmozgás, a vérfagyasztóan hamiskás cinkos mosoly, a negédesen elővezetett olcsó blöffök és az égbekiáltó hazugságok, a „köztársaság” üres eszménye stb. mind-mind az istentagadó lélek csalhatatlan jelei. Fletó sosem fogja a vagyonát szétosztani holmi szegények között! Még gondolatban sem. Az életeszményei éppen ellentétesek a miénkkel. Fletó „szentháromsága”: pénz, párt, köztársaság – a miénk: Isten, haza, család. Fletó csak „ebben az (általa elkúrt) országban” él – élhetne bármelyikben, ahol az álszocialista párté a hatalom –, minékünk pedig Magyarország az édes hazánk. Áthidalhatatlan különbség. A „köztársaság” sűrűn emlegetése pedig felér egy grandorientalista bálványimádással, azzal a kiegészítéssel, hogy akik a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavát egykor – mily’ valószínűtlenül régen! – harcuk zászlajára tűzték, azok még erősen hittek a magyar nemzetben, a magyar nemzet felemelkedésében, egyszerűbben szólva hazafiak voltak, akiknek nem Bush, Putyin és Rasmussen voltak a példaképei.

Mit jelent a jelszó, hogy köztársaság? Mert amikor ez valódi jelszó volt, akkor valami ellen – ti. a Monarchia ellen – kellett mellette lándzsát törni, de most mennyiben aktuális jelszó a köztársaság?! Amikor bármely mondandója végén, ex cathedra kijelenti: „a köztársaságért!” – az ember hátán feláll a szőr, majd a hideg futkározik: netán attól kell félnünk, hogy valaki, valami kitalált szaúdi „futballtenorista” egy Kossuth téri merénylettel visszaállítaná az alkotmányos monarchiát, netán visszatér Habsburg Ottó? A hamis jelszavak, anakronisztikus ideák nemhogy gyanúsak, egyértelmű jelzések. A vidám, fontoskodó csípőrázás, angolul hippy-hippy shake (The Swinging Blue Jeans) vagy korszerűen hips don’t lie (Shakira – belly, a fémcsörgőkkel) csak bodylanguage, ami arról árulkodik, hogy a gazdájuk amúgy egy komolytalan szerzet, aki a pénz, a hatalom és a könnyed élvezetek híve s rabja is.

Előfordulási helye a Kossuth tér helyett a Köztársaság tér…

Pedig Fletó barátunk alaposan téved.

A vagyonát nem a jó munkájával szerezte – hogy mi a munka, azt jószerivel csak ugatja. Nincs olyan „munka”, ami néhány év leforgása alatt milliárdok felhalmozásához vezethetne. Különösképpen nem olyan árulkodó általános körülmények közepette, amikor a nép milliói önhibájukon kívül elvesztették mindenüket – vagyonkájukat, megtakarításaikat, még munkahelyeiket és otthonaikat is. A nemzeti vagyon, a működő tőke százmilliárdjai multináci karvalyok és héják, hazaáruló ügynökök és bankárszélhámosok tulajdona lett, melyből az MSZP nómenklatúrája azért komprádor-kollaboráns vamzer-jutalékként csak leszakított 10-15%-ot: legyen mit a tejbe-vajba aprítania, ha már „ebben az országban” is kivirágzik a terrorellenes koalíció rossz gyümölcsöt termő tudásfája. Fletó és élelmes társai bespájzoltak „rendesen”: pont annyi a lenyúlt portfoliók osztaléka, amennyivel kevesebb lett a nép jövedelme, mert pénz nem vész el, csak átalakul. A magyar életszínvonal ma is alulról döngeti az 1989-es szintet, csakhogy ezért most egyrészt háromszor annyit kell dolgozni, másrészt ez csak egy átlag. Annak az átlaga, hogy amíg Magyarország mára már 5-6 millió koldus országa lett, addig Fletó és a szőrűek – néhány százezren – ebben az országban is atlanti színvonalon élnek, mert jó időben jó helyen, például a KISZ-ben vagy a DEMISZ (+ Roussos = vörös demisz)-ben lopták a napot. Meggazdagodtak, míg a nép koldusbotra jutott. Annak idején Kádár elvtárs is megmondta: „Elosztani, csak azt lehet, amit megtermeltünk.” Micsoda máig aktuális igazság! A dolgozók megtermelik munkájukkal – vö. munkaérték-elmélet – a kádkövet, a kaszakövet; Fletó meg elosztja magának az osztalékot. Kinek-kinek érdemei szerint. Mivel ő a jó munkájával hatalmas termelőtőkét halmozott fel, evidens, hogy a jól megérdemelt osztalékból él, miközben a munkavállalók a kaszakövet rágják, csak azért, mert rossz időben, rossz helyen voltak. Nos hát az 1989-es jövedelemátlag úgy jön ki, hogy a rendszerváltással megváltozott a leosztás és az elosztás. Azelőtt – aki dolgozott, annak – teljes létbiztonság(a) volt; ezért nagyjából mindenki egyformán, a munkája értékének kb. a 10%-át kapta munkabérként, ami az atlanti átlag egyötöde volt. (A különbözetet elgurították például Moszkvába, meg egyéb, melegebb éghajlatra, esetleg a Caiman Islands bankjaiba, netán off-shore cégekbe, ezek voltak a „guruló dollárok”.) Ma 5-6 milliónyian egyik napról a másikra nyomorognak, és emellett van még egy 3-4 milliós úgynevezett középosztály, mely ugyan reménytelenül nyakig ül az adósságában, de egy darabig még képes kifizetni az otthona és az autója hitelrészleteit. A mi kis elitünk viszont atlanti színvonalon dőzsöl, pár tízezren csak a szelvényeiket vagdossák. Íme az a híres átlag…

Hogy valaki jó időben jó helyen volt – egyáltalán nem érdem.

Még kevésbé teljesítmény, hiába tette fel a szőke a világhálóra.

Senki nem kéri számon Fletón a keresztény neveltetés, a keresztény jó erkölcs – miért is nem kerül vissza a vagyon eredeti, jogos tulajdonosához, a néphez – hiányát, hiszen nem születhet mindenki jó időben jó helyre. Nem nagy baj! Vegyük akkor követendő példának a munkaérték-elméletet, amelyet egyáltalán nem keresztény emberek alkottak meg. Mert hinni azért kell valamiben…

Pozitív teljesítmény, magyarán érdem – egyedül az alkotó munka.

Az a munka, amit „az átkosban” nagyjából mindenki végezhetett, manapság meg csak egyre kevesebben. Most elsősorban nem arról akarok beszélni, hogy Magyarországon úgy egyébként is kezd megszűnni az eredeti értelemben vett kreatív tevékenység, hiszen amióta bedolgozó gyarmat lettünk, azóta minden irányító munkát is a birodalom „boldogabb”, centrális területeire vontak össze, miáltal a perifériáról száműzni remélték az alkotó gondolatokat. A multi vállalkozások leányvállalatai idehaza nem igénylik a kreatív magyar agyvelőt, az állam alkalmazásában pedig hovatovább csak az uralkodó klikk debiljei dolgozhatnak, ami még a Kádár-éra személyzeti állapotainál is aggasztóbb színvonalat, összképet mutat. Hanem arról, hogy kreatív emberi munkának, célszerű emberi tevékenységnek azt tekintjük, amely hasznos értékeket állít elő. E meghatározás alapján tehát nem alkotó munka, ha valaki – bármekkora furfangról tegyen is tanúbizonyságot – történetesen a magyar vállalkozások tönkretételére, az állampolgárok élethez való jogainak megkurtítására, Magyarország eladósítására és felszámolására, a társadalmi élet ellehetetlenítésére „alkot” törvényeket. Az sem alkotó munka, ha valaki, esküjével ellentétben nem a nép érdekeit képviseli, csak a szupranacionális gyarmatosítást, a kozmopolita globalizációt szolgálja, vagy a hazai politikai lobbik önző profitcéljainak megvalósítását egyengeti – tegye ezt akár Brüsszelből, akár Budapesten. Nyilvánvalóan szintén nem nevezhető „hasznos értelmiségi munkának” a népnyúzó kormányzás apológiája, a médiumok hablatyolása sem, nevezzék azt akár tömegtájékoztatásnak, akár politológiának.

Hasznos értéket csak az értelmes alkotó munka hoz létre, olyan értékekről beszélek, amelyek az emberek széles tömegeinek javát, hasznát, hasznos fogyasztását szolgálják. A szemét, a bóvli, a méreg, a bármilyen fizikai, egészségi vagy szellemi (lelki) károsodást okozó termék, szolgáltatás előállítására vagy nyújtására irányuló erőfeszítés rombolás, és annak minden költsége az ablakon kidobott pénz. Hadd hozzak most egy példát. Havas Henrik sztárriporter egy reggeli műsorában előadta, neki, mint újságíró vállalkozónak „hasznos ráfordítása”, ha kurvákkal beszélget, hogy könyvet írjon tartalmas életükről, s ezért az „igénybevett” időt a szokásos tarifával zsebből kifizeti nekik, ám – bizonylat híján – ezt a költséget szabályosan mégsem tudná elszámolni, ezért jó, hogy „evás” lehet. Keresztény vagy munkaértékrend szerint a Havas szerkesztő úr bemutatott „írói” munkássága nem „hasznos”, inkább lelki, mentális károkozásnak minősül.

Ilyenformán az sem célszerű emberi tevékenység, amikor Fletó cifra hazugságokból felépített fantazmagóriáit, egyre újabb beteges vízióit vetíti elénk, épeszű magyarok elé egy élhetőbb Magyarországról, mert ennek mindig az a folytatása, a vége, hogy minden évben egyre rosszabbul élünk. Pedig az emberi(bb) élethez való jog minden más jognál erősebb. Magyarország – az 1982 óta tartó folyamatos lejtmenet következményeként – ma már olyan súlyos állapotban van, hogy „élhetőbb életről” álmodozni, hazudozni kifejezetten politikusi provokáció a magyar néppel szemben. Nem egyszerűen arról van szó, hogy minden fokozódó erőfeszítésünk ellenére abszolút értelemben is nagyon rosszul élünk, hanem arról, hogy a Fletó-kormány által számunkra kijelölt út a biztos pusztulásba visz, mind egyéni, mind kollektív síkon. Ha tehát az úgynevezett „Konvergencia Program” valamilyen negatív (ördögi) „csoda” folytán netán megvalósul, az Magyarország felszámolásával ér fel. Millióknak az élete válik effektív pokollá, vegetálássá, a megváltó halált váró kálváriává, bármilyen jövőkép hiányában céltalanná s reménytelenné. Vagyon és jövedelem híján az eladósodás, a végrehajtás és az éhhalál, meleg otthon hiányában a fagyhalál, egészségbiztosítás hiányában a kivédhetetlen és kezeletlen betegségek miatti korai halál fenyeget perspektivikusan 3-4 millió embert.

Ez most nem épp az MVM-részvényvásárlás szezonja…

Mivel az élet, az élethez való jog a legfontosabb emberi jogunk, ám ez a kormány most épp ezt a jogunkat annullálja, semmisíti meg – aljas intézkedéseivel szemben elvi síkon az aktív ellenállás minden módja legitim és megengedett. A kormány a tb-kártyák megvonásával, a képtelen (teljesíthetetlen) adó-és járulékterhek bevezetésével elsőszámú közellenséggé nyilvánította a vállalkozókat, és saját munkanélküli, állástalan és hajléktalan állampolgárait, gyakorlatilag mindenkit, aki nem képes a vörös cégér kötelező kamatainak kitermelésére és megfizetésére.

Minderre természetesen megfelelő válasz szokott következni.

A korgó gyomrok forradalma, vagyis az éhséglázadás; a zsarnokot pedig elkergetik, mint a hazug embert vagy a sánta kutyát.

Néhány évtized múltán népfelkelésnek fogják elnevezni.