Rabbi a talmudról

Rabbi a talmudról

Óriási, ritkán látott vihart kavart tehát a TV2-ben pusztán az a tény, hogy Tomcat a Luzsénszky által magyarra fordított Talmudból idézgetett élő adásban. Nyilvánvaló, ha magyarokkal, svábokkal, szlovákokkal, románokkal, oroszokkal vagy akár cigányokkal kapcsolatban mond bármit is Tomcat, nem tör ki ekkor elementáris erejű botrány. Ezekből a jelekből most a napnál is világosabban látszik, hogy egy csoportnak nagyobb hatalma van, mint a többinek.

Miért van az, hogy miközben szinte minden tabu ledőlt (sajnos még az erkölcsiek is), s már annak is örülhetünk, hogy a korábban ugyancsak tabunak számító 1956-ról vagy Trianonról ma már legalább beszélni lehet, a zsidósággal kapcsolatos tényeket továbbra is tilos boncolgatni. Legalábbis megtorlás és kirekesztés lesz az osztályrésze annak, aki megpróbálja. Lapunk most mégis erre vállalkozik a tárgyilagosság eszközeivel, kizárólag tények és nem érzelmek alapján megvizsgálva, hogy a Tomcat által élő adásban idézett Talmud valójában micsoda és mit tartalmaz? Vajon mi az oka annak, hogy a Talmud idézgetése egyes zsidókban és a balliberális, posztkommunista körökben ilyen heves és agresszív reakciókat vált ki? Mindenesetre furcsa, sőt gyanús, ahogy a zsidó vezetők terjedelmes és tárgyilagos helyreigazítás helyett, igyekeznek kisebbíteni a Talmud jelentőségét, kiemelve, hogy az számukra nem szentírás. Cáfolhatatlan tény ugyanakkor, hogy a Talmud döntő befolyással lett a zsidóság vallási és szellemi életére. Tanulmányozása mellett, kivált a 16. századtól a 18. század végéig, minden egyéb tudományos foglalkozás majdnem kiszorult a zsidóság köréből; magyarázták, kivonatolták, lefordították és kodifikálták.

Az internetes lexikon, a Wikipédia (amely szabad, tehát értelemszerűen maguk a zsidók szerkeszthetik a velük kapcsolatos részeket) meghatározása szerint a Talmud (héberül tan, tanulmány), a Biblia utáni zsidó irodalom hatalmas terméke, ószövetségi magyarázatokat és zsidó vallási törvényeket tartalmazó mű, a Misnák és gemárák kb. 800 rabbitól eredő gyűjteménye. Felöleli a régi zsidóság szellemi, társadalmi, jogi és vallásos életének fejlődését a bibliai kánon befejezésétől a Kr. u. 6. századig. A Talmud az írott tanból, vagyis a Bibliából (héberül tóra sebiktáb) és a le nem írt, a szájhagyományos tanból (héberül tóra sebálpe) indult ki. A Bibliának értelmezése (midrás) régente két irányban mozgott: vagy erkölcsi eszmék, vallásos buzdítások céljaira használták tartalmát s igy keletkezett a haggadának nevezett bibliai értelmezés, vagy pedig bizonyos logikai szabályok (midda) alapján a gyakorlati életbe vágó törvényeket vezettek le a Biblia tartalmából, amely utóbbi értelmezésnek eredménye a halakha. A Szentirás magyarázatának e két terméke, a haggada és halakha teszi a Talmud egyik fő alkotó részét, melyhez hozzájárul a hagyomány, amelyet részben Mózesre vezetnek vissza, akinek halála után a papok és vének ápolták, a babiloni fogság után a nagy zsinagógának (héberül ánse keneszet hágedólá) nevezett tanács tagjai és a tannáknak nevezett tudósok óvták meg az elfeledéstől. Természetes, hogy a hagyományból, amelyet évezredeken át az ingatag emlékezésre bíztak, idővel sok elpusztult, a körülményekhez módosulva változott és új elemekkel bővült. Azért, hogy a bibliai értelmezés eredményeit és a szóbeli hagyomány elemeit az önkényes vagy akaratlan megváltoztatástól vagy éppen a feledéstől megmentsék, azt többen összegyüjtötték és ezen előmunkálatokat felhasználva szerkesztette Kr. u. 189 körül Júda (héberül Jehudá Hánászi, röviden Rabbi) az akkori szinhedrium elnöke, a misna nevü munkát, amely az összegyűjtött hagyományt halakhával és haggadával vegyes anyag szerint tartalmazza. Az e szerkesztésnél kiselejtezett vagy kifelejtett hagyományok és bibliai magyarázatok gyűjteménye a tósziftá, az egyes kihagyott tételeket bórájtának nevezik.

A Misna hat fő részre oszlik, melyben összesen 63 traktátus található. A talmudi kommentárok, a Tószeftá és a későbbi kommentátorok ezt a beosztást és rendet követik.

1. A Zráim (Magvetés) 11 traktátusból áll. Az első, a Bráchot kivételével a zsidó földmívelés és mezőgazdaság ügyeit tárgyalja a háláchá szemszögéből. A Bráchot az imák és áldások rendjét szabályozza.

2. A Moéd (Ünnepek) 12 traktátusa a szombat és a zsidó ünnepek megüléséről értekezik.

3. A Násim (Nők) 7 traktátusában a házassági törvények, valamint a családi élet szabályait boncolgatja.

4. A Nezikin (Károkozók) 10 traktátusa a zsidó magánjog törvényeit tárgyalja. Ide tartozik, ha nem is tematikailag, az Ávodá Zárá, a bálványimádással foglalkozó traktátus és Az atyák bölcs tanításai, a zsidó etika kézikönyve (lásd Naftali Kraus: Az ősi forrás(7) Zsidó morál és Etika. Budapest, 1998).

5. A Kodásim (Szentségek) 11 traktátusban tárgyalja a Szentély-szolgálattal, az áldozati renddel és egyebekkel összefüggő problémákat, amelyeknek nagy része napjainkban nem bír gyakorlati jelentőséggel.

6. A Tahárot (Tisztulás) 12 traktátusa az emberi tisztátalanság megnyilvánulásaival foglalkozik. Ezek közül manapság csupán a Mikváot és a Nidá témakörének van gyakorlati jelentősége. Az első a rituális fürdő méreteit és építési utasításait írja le kimerítő szakszerűséggel, míg a másik a zsidó családi élet alapjait képező tisztasági törvényeket részletezi.

A napjainkban ismert Jeruzsálemi Talmud csupán négy "rendet", a Zráimot, a Moédot, a Násimot és a Nezikint, valamint a Nidá traktátus három fejezetét tartalmazza. Több más traktátus is hiányos.

Júda műve a Talmud fejlődésében korszakalkotó volt, mivel azontúl az általa kodifikált hagyomány, a Misna lett a központ, amely köré a Biblia mellett a zsidó iskoláknak szellemi tevékenyésge csoportosult. Ezekben (kiválóbbak Palesztinában: Tiberiás; Babilóniában: Nahardea, Szura, Pumpadita) a Biblia mellett a misnát magyarázták és tovább fejlesztették a társadalmi és jogi viszonyokra is kiterjedő vallásos életet. A Misna ezen ápolóit és a Biblia eme későbbi értelmezőit az ámóra (többese: ámoráim) közös névvel jelölik.

Kétféle Talmudot különböztetnek meg: a palesztin Talmudot vagyis a nyugatit (héberül Talmud jerusálmi), valamint a babilóniait vagyis a keletit (héberül Talmud-bábli).
Az ámórák misna- és bibliai magyarázatának gyűjteménye a gemára nevet viseli, amely a Misnával együtt képezi a Talmudot. Az első gemára (G'mára) anyagát Kr. u. a 4. – 5. században gyűjtötték egybe; arámi nyelven van irva, csak hiányosan, romlott szövegben maradt ránk és egészen háttérbe szorult a babilóniai előtt, amelynek gemára-anyagát Kr. u. 500 körül gyűjtötték össze és mai alakját Ási ben-Szimáj, Merémár, Már bár-Ási, Abina ámoráknak és utánuk (500-550 körül) a szabureus nevű tudós körnek köszöni, kik véglegesen szerkesztették. A gemára tulajdonképen nem rendszeres magyarázata a Misnának, hanem a Biblia, a Misna (sok misnának nincs gemárája), a kimaradt Misnák és a régi bibliai értelmezést tartalmazó művek (szifrá, szifré, mechiltá) fölötti értekezéseknek és vitatkozásoknak összeállítása. A diszkusszióban a kérdések és feleletek tömör, kifejezésteljes arámi vagy új-héber stílusban minden irásjel nélkül vannak egymás mellé állítva. A gemára mindenekelőtt azt kutatja, honnan merítette a Misna valamelyik tételét a bibliában, mily joggal és mi módon tette ezt, majd pedig összehasonlítja a Misna tételét oly rokon tételekkel, amelyek akár másutt a misnában, akár pedig a tósziftában fordulnak elő. A legtávolabb eső dolgokban is keres hasonlóságot finom elmésséggel, vagy a közel fekvőkben különbséget éles dialektikával. Kutatásaiban rendesen a dialogust használja; azért előadása élénk és változatos, olykor nagyon távol eső tárgyakra terjeszkedő. Jogi kérdésekről átcsap tisztán vallásiakba, szertartásiakról etikaiakba; a fertőző betegségek tárgyalásánál elmerül a leggyönyörűbb költői és erkölcsi részletekbe; történeti és nyelvezeti adtok váltakoznak természettudományiakkal és olyanokkal, melyek az akkori, nem csupán zsidó, néphitre vonatkoznak.

A Talmud ilyformán gazdag, bár nem rendszeresen művelt és még korántsem kiaknázott bánya, melyben a Kr. u. 6. századig terjedő évezredből egymás mellett és egymás fölött dús anyag rakódott le, amely elsősorban a zsidóság vallásos és műveltségi életét ismerteti, amint az Eufrátesz]] partjaitól egész Rómáig nyilvánult és fejlődött, a mellett pedig számos értékes adatot szolgáltat az egész ókor tudományos és erkölcsi felfogásaira, társadalmi és politikai viszonyaira nézve, mely adatok azonban csak keletkezésük idejének és helyének kritikai meghatározása és a mindenkori viszonyok tekintetbe vétele mellett használhatók fel.

Mit történt Luzsénszky Alfonzzal?

Luzsénszky Alfonz újságíró volt, 1876. január 13-án született Budapesten. Írói nevei: Alfonz testvér; Szentesy Alfonz (1918-ig); Luzsénszky (Szentesy) Alfonz (1919-20). Luzsénszky Félix báró örökbefogadott fia, eredeti neve valószínűleg Szentesy lehetett. Belépett a szervita rendbe, teológiát kezdett tanulni, de ismétlődő betegeskedése miatt elbocsátották. 1898-1903-ig a Páduai Szt. Antal Lapja munkatársa. 1902-ben megindította a kéthetenkénti Szt József Lapját, mely 1905 és 1910 között Katolikus Magyarország néven jelent meg, majd pártolás hiányában megszűnt. Természetgyógyászattal is foglalkozott, növényi szerekből előállított kivonatokra 1925-ig 3 szabadalmat kapott. Luzsénszkyt a bolsevik hatalomátvételt után rögtön, 1945. október 2-án a Népbíróság A zsidóság bűnei című, 1941-ben megjelent műve miatt 10 év börtönre és vagyonelkobzásra ítélte, amit 1946 márciusában 3 év börtönre enyhítettek. További sorsa ismeretlen, a kiszivárgó hírek szerint a börtönben halálra kínozták.

Ami pedig a Talmud-fordításának hitelességét illeti: Luzsénszky Alfonzt még a Horthy-korszakban perbe fogták a Talmud fordítása miatt is, amelyről a svéd Johannes Öhquist: A führer Birodalma című könyvében a következők szerepelnek: „1920-ban Luzsénszky Alfonz közzétett egy talmud fordítást ... A zsidóknak sikerült, különböző erőfeszítésekkel a fordítást megtámadhatónak nyilvánítani és a kiadás magmaradt példányait lefoglaltatni.” A szerző ellen bűnvádi eljárást kezdeményeztek. "A királyi törvényszék megállapította, hogy a Luzsénszky Alfonz fordításában található ocsmányságok kivétel nélkül benne vannak a Talmudban. Fordítása pontos, minthogy a Talmudban előforduló mondatokat valóságos értelmüknek megfelelően adja vissza." A pórul járt vádaskodók természetesen fellebbeztek. A Kúria azonban a fellebbezést elutasította. "A vádlott könyvének tartalmát az általánosan használatos, soha semmiféle rendelkezéssel el nem tiltott és 'mindenki által megvásárolható' Talmudból ültette át." Így fordulhatott elő, hogy a könyv tucatnyi fordítást ért meg.

Mit mond a rabbi?

Raj Tamás főrabbi Luzsénszky Alfonz Tamud-fordításáról egy kérdésre válaszolva a következőket nyilatkozta a Magyar Zsidó Honlapon:
„Nem hiszem, hogy bármilyen hamisítványt (amelyről Ön is jól tudja, hogy hamisítvány) cáfolni kellene. Mégis, az Ön kedvéért egyetlen példát idéznék. A Talmud egyik mestere elkeseredettségében ilyen kijelentést tett: „A legjobb római is ölni akar”. Az ókori zsidók ugyanis leginkább az országukat megszálló, népüket gyilkoló római katonákkal találkoztak, nem a költőkkel és a filozófusokkal. Ez érthető. Luzsénszky, illetve német forrása ezt így „idézi”, „fordítja”: „A legjobb gojt is öld meg!” Mi ez, ha nem durva hamisítvány?”

Raj Tamás főrabbi egyébként a Zsidóságismeret új megközelítésben című munkájában a következő viccel igyekszik eloszlatni azt a szerinte tévhitet és előítéletet, hogy a zsidók felsőbbrendűnek érzik magukat:

„- Mi a különbség egy zsidó és egy goj között?

- Nagyon egyszerű! A zsidó kora reggel fölkel az ágyából, szépen megmosakszik, elmondja a gyönyörű reggeli imákat, szépen megreggelizik, iszik egy finom slovovitzot, majd elsiet a munkába. Ezzel szemben mit csinál a goj? Korán reggel nagy nehezen kikecmereg a vackából, lelottyantja magát egy kevés vízzel, elmormolja a maga értelmetlen imáit, eszik valami ehetetlen ételt, felhajtja a büdös pálinkáját, hogy végül elkotródjon a melóba…”

Néhány idézet Luzsénszky Talmud-fordításából:

- Ha egy nemzsidó egy zsidót megüt, halált érdemel - mondja a Talmud. - Ha valaki egy izraelitát arcul üt, akkor ez éppen olyan bűn, mintha az isteni Fölséget ütné arcul.

- Ha egy nemzsidó a törvénykönyveket (Tóra) tanulmányozza, méltó a halálra, mert a törvény Mózesnek és utódainak adatott.

- Valamint előbbvalók az emberek az állatoknál, úgy a zsidók a föld többi népeinél.

- A világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak. (Baba mezia
114b.)

- Érettetek, nem pedig a nemzsidókért, érettetek és nem a kutyákért vannak az ünnepnapok.(Megillah 7b. Ugyanez áll a Jom-Tob 21b. lapján.)

-az izraelitákon kívül nincs más nép, azok csak üres csészék." (Sene luchoth hebberith 145c.)

- Az az előnyük a zsidóknak minden más nép fölött, hogy a világ minden más nemzete között alig van egy ember, akik kiváló okossággal és. bölcsességgel lenne megáldva, míg a zsidók a legokosabb és legbölcsebb emberek. (Zeror hammor 131 b.)

Két érdekesség a Talmudról

A Luzsénszky által lefordított Talmudban ez szerepel: „Aki a zsidókat megszámlálja, bűnt követ el. Tehát Augusztus császár is vétkezett, amikor a népet összeíratta. (Jósua U. o. 2b.)” Csak nem ezért van az, hogy a mai napig nem tudjuk pontosan, hogy hány zsidó él a Földön? Állandó vita tárgya a zsidók között is, hogy vallásként vagy nemzetiségként jelöljék-e meg magukat a népszámlálásokkor, de mindig azok győznek, akik a vallást választják. Így azonban napjainkban is lényegében rejtőzködik a zsidóság, tehát a pontos számarányuk ismeretlen.
A hollywood-i zsidó származású filmrendező, Steven Spielberg nagy sikerű filmjében, a Schindler Listájában (amely a zsidók második világháborús deportálásáról szól) visszatérő momentum, sőt a film mottója is egyben a következő talmudi idézet: „aki egy életet megment, az egész világot menti meg”. A Talmudban ez valójában így szerepel: „Aki egyetlen zsidó életét megmenti, az olyan, mintha az egész világot megmentette volna”. A Talmud (A Babilóniai Talmud) Sanhedrin 37a szövege az emberi élet megmentésének a kötelességét tehát – ellentétben a hollywoodi film hamis mottójával - a zsidó emberéletekre szűkíti le.