Szabad piac szabad rablás

Szabad piac szabad rablás

A szabad piac szószólóinak évtizedes hazugságai

Chris Floyd Rogers: A bálvány, amely elbukott

Chris Floyd Rogers, amerikai újságíró: 'The God That Failed, The 30-Year Lie of the Market Cult' c. írásának magyar nyelvű összefoglalása

A jelenlegi pénzügyi összeomlás, illetve az összeomlás következményeinek orvoslására adott állami válasz legelképesztőbb tanúsága az, hogy milyen rengeteg pénz áll a világ kormányainak rendelkezésére. Az egyes országok kormányai néhány nap alatt, a szó szoros értelmében trillió dollárokat folyósítottak a megbukott pénzügyi intézmények megmentésére.

(1Trillió= 1,000,000,000,000) Anglia 1 trillió dollár bocsátott a bajba keveredett bankárok, a tőzsdén nyerészkedők, és a nagymenő üzérkedők rendelkezésére. Ez több mint, amennyit Washington ajándékozott a saját pénzembereinek. Ez a bőkezű adományozás megismétlődött Franciaországban, Németországban, Oroszországban, és más országokban.

Azt csak az idő mutatja meg, hogy a közvagyonnak ez a hatalmas méretű magánkézre juttatása hasznos volt-e vagy sem. Annyi bizonyos, hogy ezek az ingyen juttatások megmentik a gazdagokat a saját kapzsiságuk okozta vesztességektől, de kétséges, hogy ezek a juttatások megóvják-e az emberek többségét attól a balszerencsétől, amelyet a saját pénzügyi elitjük hozott rájuk....

A neoliberálisok, ez a radikális szekta foglyul ejtette az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, és más országok kormányait, és több mint harminc évig ráerőltette a világra a saját ideológiáját. A gazdasági életre vonatkozó szabályokat megszüntették, vagy hatálytalanították. A létfontosságú közszolgálati ágakat magánkézre juttatták, az állami vagyont potom pénzért, a saját embereiknek eladták. Közpénzből csak a háborúra, a háborús fenyegetésekre, és a háborúból való nyerészkedésre jutott. A megmaradt közszolgáltatási ágak magukra hagyatva tengődtek.

A polgárok évről évre ugyanazt a választ kapták a kormánytól: 'Nincs pénz a közszükségletek fedezésére, az infrastruktúrára, a vidék fejlesztésre, a települések karbantartására, az egészségügyre, nincs pénz a gyermekeitekre, a környezetvédelemre.

Nincs pénz az általános életminőség javítására. Egyre csak azt hajtogatták: 'Nincs pénz - az állam minderről nem gondoskodhat tovább.' Egymás között, és a hithűek társaságában, azonban egyszerűbben beszéltek: 'A közügyek nem a mi dolgunk.. A közügyekkel való törődés helytelen, mert ellenkezik az ideológiával....'

Most, pedig, amikor a Chicago Iskola által terjesztett Tan üressége, és téves alapfeltevései lemeztelenítve állnak előttünk, világossá válik, hogy a neoliberális kormányok harminc éven át terjesztett szólamai tudatosan terjesztett hazugság volt. Pénz mindig is volt. Millió, és millió dollár. Napokon belül, trillió dollárok kerültek elő, s ezket a közpénzeket most egy könnyed fejbólintással a pénzintézeteknek, és a bankoknak adják.

Mondjuk ki ismét: A pénz mindig megvolt.

A pénz megvolt száz meg száz korszerűen felszerelt iskolára, és elsőrangú kiképzésben részesült, tisztességesen megfizetett tanerőre, elfogadható tanár, diák arányú osztályokra, és az alapos, s a tanulók érdeklődését felkeltő tananyag kidolgozására.

A pénz megvolt a városok rogyadozó épületeinek megjavítására, a villany hálózat felújítására, az utak karbantartására, az emberi környezet megteremtésére, és a biztonság fenntartására.

A pénz megvolt, a megfelelő, és mindenki számára egyformán, és időben elérhető egészségügyi rendszerre, a betegeket megillető kényelem, és bánásmódot biztosítására, s az emberi méltóságot tiszteletben tartó kórházi állapotok megteremtésére.

A pénz megvolt a helyi jellegű és az egyéni kezdeményezésen alapuló, s a tényleges igényeknek megfelelő iparágak támogatására.

A pénz megvolt az új energiaforrások hasznosításának kiépítésére.

A pénz megvolt a kultúra támogatására, a tanulás lehetőségeinek biztosítására, a könyvtárakra, színházakra, és az emberi élet minőségének javítására.
Amikor a hatalmon lévő politikusok azt mondták, hogy minderre nincs pénz, hazudtak, vagy egyéni érdekazonosságaik alapján szajkózták a piacgazdálkodási szekta főpapjainak ámításait. Most, amikor a nyerészkedőknek, és a csalóknak csillagászati számokban kifejezett pénzösszegre van szükségük, most hirtelen van pénz.

Ki hiszi el ezek után, hogy a kormány nem tudta előteremteni a pénzt a jó iskolákra, az egészségügyre, és a polgárok életminőségének biztosítására, a tényleges esélyegyenlőségre, a személyes, és a társadalmi biztonságra - ha akart volna?

Ez, a kapzsiságon, és előjogokon alapuló szekta vasfegyelmet, és önmegtartóztatást követelt meg a szegényektől, és a középosztálytól, most pedig ingyen juttatásokat, a felelősségtől való felmentést követelt, és kapott a maga számára. Ez a jelenlegi pénzügyi válság igazi tanulsága.

Gondoljuk el, mire lehetett volna ezeket a dollár trilliókat elkölteni. Gondoljuk el mi az, amit elvettek, és megtagadtak az emberektől. Jól jegyezzük meg, hogy a dollár trilliók hirtelen megjelentek, amikor a szédítő nagymenőknek szüksége volt rá., hogy kimentse őket a saját kapzsiságuk, és butaságuk csávájából.

Gondoljunk a fentiekre, amikor a szakértők, a nagyvállalati sajtó, és a bankok szolgálatában álló kutatóintézetek jelentéseit olvassuk.

Gondoljunk a fentiekre, amikor a közpénzen megmentett pénzintézetek ismét a piaci szabályok feloldását, és az 'üzlet béklyóinak' feloldását kezdik követelni.

Emlékezzünk a 2008. októberi összeomlásra. Emlékezzünk hova került a pénz, amely a közös jót szolgálhatta volna, de azt a csalás, a dogma, a kapzsiság, és a hataloméhség hívei elorozták.

Magyar szöveg: Kaslik Péter, Huncor.com

Még egyszer az adósságcsapdáról

Még egyszer az adósságcsapdáról

Az ország közvélekedését irányító, szûk elitérdekek közpolitikai tematizálását megszabó média félelemkeltõ hadjáratainak mozgatórugója, Horn Gábor (SZDSZ) szavaival élve: „Nekem az SZDSZ jövõje fontos, nem az országé!” Miközben, a közvélemény szemében lényegtelen problémává zsugorodik a tényleges, és egyre súlyosabb és mélyülõ szociális problémává önmagát kinövõ társadalmi helyzet: a szabaddemokrata pénzügyi-gazdasági-politikai-média hálózat hatalomgyakorlásához és görcsös hatalommegtartásához szervesen kapcsolódó, attól elválaszthatatlan adósságválság.

„A szabaddemokraták – írja Fritz Tamás politológus kollégám - a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik…azonosulnak a nemzetközi pénzügyi szervezetek, az IMF, a Világbank, a Kereskedelmi Világszövetség (WTO) és más intézmények neoliberális gazdaságfilozófiájával, amelynek kulcsfogalmai: kicsi, be nem avatkozó állam kismértékû újraelosztó szereppel, a piac és a verseny elsõbbrendûsége minden területen, nyitott ország nyitott piaccal és kereskedelemmel, alacsony adók és ezzel együtt minimális szociális ellátás, a multinacionális vállalatok érdekeinek elsõbbsége, az állami tulajdon totális privatizációja, a „nem hatékony” szférák (például mezõgazdaság) leépítése, stb.” Vagyis, az állam, mint közösségszervezõ és közösségmegtartó közentitás teljes magánosítása, a magyar történelem XIV. századából ismert ’Csák Máté tartomány uraság’ analógiájára egy olyan oligarchikus, multinacionális tulajdonos érdekeltségû ’magán ország’ létrehozása, amelynek kiszolgálói, egyben fõ és egyetlen haszonélvezõi a kozmopolita indíttatású szabad demokraták. S a területen élõ, saját tulajdontól megfosztott, lét –és életbiztonság nélküli lakossággal azt lehet tenni, amit újdonsült urai akarnak. Joggal felmerülhet a kérdés, vajon nem esem-e túlzásba, amikor egy magyarországi politikai törpepártot, és a holdudvarukhoz szervesen kapcsolódó pénzügyi és közgazdasági (és értelmiségi, média) konventet teszek felelõssé mindazokért a közgazdasági és közpénzügyi problémahalmazért, amelynek csak egyik(!) fokmérõje a ma még 80+ milliárd US$-t kitevõ költségvetési(állam) adósság? (Ami nem tartalmazza az önkormányzati, a magánvállalati és lakossági eladósodottságot.) Amelynek összhozadéka nem csak a népesség csökkenés, az egyre romló munkanélküliség ráta, de az állami finanszírozás ellehetetlenülése következtében leépült, illetve leépülõ közegészségügy, közoktatás, mezõgazdasági tevékenység, a kutatás+fejlesztés, tömegközlekedés, rend –és honvédelem, de a túlburjánzott adóztatás és a növekvõ korrupció, valamint - a volt SZDSZ-es pártelnök, belügyminiszter Kuncze Gábor szavaival élve - a ’megélhetési bûnözés’ kezelhetetlenné válása, stb.? Talán elég, ha jelzésként, a Csehországból és Horvátországból kitiltott, Soros György pénzén létrehozott Közép-Európai Egyetem egyik professzorának, mint a kozmopolita neoliberális gazdaságfilozófia magyarországi konventjének egyik legismertebb képviselõjét, a hirtelen sok közszereplést vállaló Bokros Lajos nevét említem meg. Az adósságválság lényege, hogy a kamatok megugrása miatt a felvett hitelek visszafizetéséhez a fejlõdõ országokban elérhetõ profitráta lenne szükséges (ilyen profitrátát egyébként még a fejlett tõkésországok csoportja sem képes produkálni). Ezért az adósságokkal járó nettó átutalás révén a fejlõdõ országokból folyamatosan olyan jövedelem áramlik a hitelezõkhöz, mely nemhogy a fejlesztõ-bõvítõ beruházásokat akadályozza meg, de rákényszeríti az adósokat a belföldi fogyasztás visszafogására is. Az adósságtörlesztés tehát hosszabb távon rendszeres forráskivonást eredményez: míg a forráskivonás a rendszer lényegéhez tartozik és az adóssággal együtt nõ, addig az ez ellen ható tényezõk (részvénykibocsátás, mûködõtõke beáramlás) ideiglenesek, vagy korlátozottak. A megtermelt jövedelem egy részének elvonásával az adósságszolgálat önmagában (egymással szoros összefüggésben álló) makrogazdasági feszültségek forrása. Csökkenti a jövedelemtulajdonosok (különösen az állam) megtakarításait, a költségvetési kiadások kényszerû csökkentésével a keresletet, mindezeken keresztül a beruházási rátát (és a munkahelyteremtést), a kamatfizetés kényszere miatt lecsapolja a profitábilis szektorok jövedelmeit, ami szerkezetmegmerevítõ hatású. Ezen kívül a költségvetési kamatterhek › deficit › exportkényszer › leértékelés › infláció › leértékelés hatásmechanizmusa miatt kedvezõtlenül hat az árfolyamra, mely önmaga ismét növeli az adósságterheket, stb.Az IMF-konform stabilizációs gazdaságpolitika legfõbb elemei: az árfolyamleértékelés (a nemzeti valuta leértékelése); a költségvetési és monetáris restrikció (az ezekkel járó reálbér-, illetve reáljövedelem-csökkenés); s az 1980-as évek közepe óta ezekkel összhangban a (részben a Világbank által menedzselt) világgazdasági "alkalmazkodás" által igényelt államháztartási reformok, a dereguláció (az állami szabályozási rendszerek mérséklése, felszámolása, pl. a külföldi befektetések, vagy a tulajdonszerzés területén), valamint a pénzügyi és külgazdasági liberalizáció (tõke, áru szabad áramlása).

Elméleti szinten, saját logikáján belül is, az eladósodott fejlõdõ országok sajátosságainak talaján pedig további egymásba kapcsolódó ördögi köröket generál az IMF-konform monetarista gazdaságpolitika. (Pl.: az infláció ellen monetáris restrikció: kamatlábemelés › termeléscsökkenés és költségnövekedés › infláció, stb. Vagy: a költségvetési egyensúly javítása végett a kamatnövelés és kiadáscsökkentés › termelés- és keresletcsökkenés › munkanélküliség. Az adósságszolgálat miatt: növekvõ kiadások és infláció › a költségvetési egyensúly romlik stb. Vagy: erõltetett export › leértékelés › dráguló import › infláció, egyensúlyromlás › exportkényszer stb.)
Az eladósodott országok sajátos fejlettségi, strukturális helyzeténél fogva az IMF-féle recept helyi (s ott megfelelõ) struktúrákat, mechanizmusokat rombol szét, testre szabott felzárkózási pályákat vág el, hogy helyébe a pénzügyi függés (adósság) kezelése révén - és azt erõsítve - a teljes reálgazdasági függést állítsa. Ebben maguk az adósságmenedzselési technikák is aktív szerepet játszanak (pl. adósság-részvény csere.)

Ismerõs a képlet? A médiából manapság csak úgy, zuhatagszerûen ömlik ránk a különbözõ közgazdasági és pénzügyi szakemberek szájából az okozati tényezõk „feltárása”, anélkül, hogy lényegében a fentebb vázolt okok közül akár csak egyet is említenének. Hiszen, a magyarországi közgazdasági és pénzügyi szakma számára a Valutaalap és a Világbank a ’szent tehén’, gazdaság –és pénzügypolitikai ’téziseik’ és megoldási javaslataik pedig a megkérdõjelezhetetlen közgazdasági „vallás” tézisek közé emelkedtek. Akik, pedig bátorkodnak megemlíteni, hogy esetleg, a Valutaalap -és Világbank-konform stabilizációs gazdaságpolitika a társadalmat eladósíthatja és mély szociális válságba taszíthatja: nos, arra csak a kiközösítés, és egzisztenciális ellehetetlenítés vár. Ennek tudható be, hogy Magyarországon a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz gazdaság –és pénzügypolitikusai is csak finoman, többszörösen megszûrt, minden oldalról leellenõrzött körmondatokban merészelik érinteni azokat a tényleges megoldásokat, amelyek a fenti sorokban leírtakban rejlenek. A magyar társadalmat már betaszították a III. adósságcsapdába. Annak ellenére, hogy az Institute of International Finance még csak adósságcsapdát, magasabb kamatokat, a londoni elemzõk stagflációt, vagyis stagnáló gazdaságot és jelentõs pénzromlást valószínûsítenek. Varga Mihály (Fidesz) szerint, pedig csak a ’legnagyobb gond, hogy nem állt helyre a gazdaságpolitika hitelessége. Pedig! Nem a gazdaságpolitika hitelességét kellene helyre állítani, hanem az Európai Uniós tagország, Magyarország társadalmának progresszióját gátló államadósság kérdésében kellene radikális lépéseket tenni. Vagyis, egy radikális közgazdasági-pénzügyi programot kellene kidolgozni az államadósság kezelésével kapcsolatban 2007 után Magyarországon!
Molnár Ervin társadalomkutató elemzõ szerint legelõször szükséges lenne az adósságérték 2007 utáni nagyságát megbecsülni. Az államadósság az 1990-es 20.4 Mrd US$ értékérõl 2007 végére 84,8 Mrd US$-ra, tehát (84,6/20.4=) 4.16-szeresére; kamat kifizetés az 1990 elõtti 11.3 Mrd US$-ról 1990-2007 között 65.2 Mrd $-ra, vagyis (65.2/11.3=) 5.76-szorosára nõtt. Ha az 1990 elõtti és utáni növekedési tendenciák 2007 utáni másfél-két évtizedben is megmaradnak, akkor ebben az esetben az adósság, valamint a kamatkifizetés 1990-2007 közötti 84,8 és 65.2 Mrd US$ értékét megszorozhatjuk 4.16-tal, ill. 5.76-tal. Ezekkel a prolongált tendenciaszámokkal kell a 2007 után következõ másfél-két évtized múlva kb. (65.2x5,76=) 375.5 Mrd US$-értékû kamatkifizetéssel (a gazdaságból nettó forráskivonással) a magyar társadalomnak szembe néznie, mialatt az adósság (84.8x4.16=) 352.8 Mrd US$-ra nõ. Nyilvánvalóan, ezek a tendenciaszámok változhatnak. Csökkenhetnek, vagy növekedhetnek, a magyar pénzügyi kormányzat rendelkezésére álló pénzügyi források, törlesztési hajlandóság, esetleg a világgazdasági helyzetben beálló, a magyar gazdaság teljesítményét tükrözõ profitráta növekedésére is kedvezõen ható folyamatok következtében. Vagy, egy esetleges nemzetközi általános adósságcsökkentési program keretében (az 1931-es Dawes-tervhez hasonlóan). Ettõl függetlenül, úgy vélem, az idézett tendenciaszámok egy valós képet tükröznek.

Lóránt Károly, a Magyar Nemzetnek Brüsszelbõl tudósító közgazdásza szintén felvetette azt a kérdést, hogy a jelen helyzetben mit lehet egyáltalán tenni a stabilizációs csomagokkal tarkított sodródással szemben? Lóránt Károly szerint „a globalizáció problémáival foglalkozó nemzetközi szakirodalom, civil mozgalmak, ezen belül a környezetvédõk egyértelmûen a helyi gazdaságok fejlesztését ajánlják, vagyis, hogy a helyi közösségek szervezzék meg saját védelmüket és – racionális mértékig – saját ellátásukat, ami ellátásbiztonságot és jövedelembiztonságot nyújt az összefogó közösségeknek. A hazánkban jól ismert és alkalmazott kaláka, vagy a múlt századelõtõl a kommunista hatalomátvételig mûködõ Hangya Szövetkezetek is ilyen összefogásnak tekinthetõk – tehát a gondolat nem ismeretlen hazánkban sem. A megoldáshoz vezetõ út azonban ennél szélesebb körû kell, hogy legyen, nagyjából, Lóránt Károly értelmezése szerint, a következõ hangsúlyokkal:

(1) Az Európai Unió keretein belül szorgalmazni kell a neoliberális gazdaságpolitika felülvizsgálatát, rámutatva, hogy ennek folytatása – eltekintve attól a pusztítástól, amit a nyugati társadalmakban végez – a keleti országok, mindenek elõtt Magyarország és Lengyelország teljes elidegenedéséhez vezethet;

(2) Még a jelenlegi körülmények között is lehetõség van arra, hogy Magyarország az uniós szerzõdések kis- és közepes vállalkozásokra, illetve a külsõ egyensúlyra vonatkozó passzusait a magyar vállalatok támogatása érdekében felhasználja;

(3) A magyar vállalatok exportjának, illetve a hazánkban a külföldiek számára nyújtott szolgáltatások erõteljes fejlesztése, állami támogatással (például a promóciós költségek átvállalása, a helyi beruházások támogatása stb.) E tekintetben építeni lehet és kell is a nyugati magyarságra, amely szívesen segít akkor, ha a magyar kormány tudja, hogy mit akar;

(4) Zárni a belsõ gazdasági vertikumokat (hazai kézbe venni a termelés - feldolgozás - szállítás - értékesítés láncot);

(5) Amennyire ez lehetséges, vissza kell szerezni az orosz piacokat, hogy az energiaimportot magyar árukkal ellentételezhessük;

(6) Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a mûszaki fejlesztésre, és a mûszaki szakemberek és tudományos kutatók európai programokba (például Galileo) történõ bevonására;

(7) A magyar bankrendszer minimális ellenértékért került külföldi kézbe (nemzetközi összehasonlításban megint csak példátlan mértékben), ráadásul úgy, hogy a kereskedelmi bankok sok százmilliárdos feltõkésítése a magyar adófizetõk terhére történt, jelentõsen terhelve a költségvetést (most meg kiviszik hatalmas nyereségüket). Alapvetõ érdekünk, hogy egy hazai kézben lévõ és a hazai vállalati szférát támogató bankrendszert megteremtsünk. Ugyanez vonatkozik a biztosítókra is.

(8) Végig kell gondolni, hogy a helyi gazdasági körforgás megindítására és támogatására helyi pénzt hozzunk létre. A helyi pénz gazdasági válságok hatására jött létre, amikor lokálisan a kereslet, meg a kínálat is megvolt, (tehát kihasználatlan gazdasági erõforrások voltak) ám pénzszûke miatt a helyi gazdasági körforgás sem tudott mûködni. A széles körben ismert megoldások az 1929-31-es gazdasági válság nyomán jöttek létre, így például a svájci WIR bank, amelyet 1934-ben létesítettek és még ma is mûködik. A helyi pénz iránti igény a neoliberális gazdaságpolitika negatív hatásainak mérséklése céljából, a nyolcvanas évektõl éledt újjá. Jelenleg számos fejlet ipari országban, így az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban alkalmazzák. Magyarország szempontjából az lenne a jelentõsége, hogy foglalkoztatási lehetõséget biztosíthatna a nagy munkanélküliséggel küzdõ térségekben, illetve piacot biztosíthatna a hazai vállalkozóknak.

(9) Általában minden lehetséges eszközzel kellene elõsegíteni a társadalom integrálódását, a lakosság erõteljesebb bevonását a helyi gazdasági, társadalmi és bármilyen más jellegû közösségekbe;

(10) A társadalom igazságérzetét kielégítõ progresszív jövedelemadó-rendszer bevezetése.

Fritz Tamás politológus társam szavaival kezdtem írásomat, aki szerint, ismétlem:
„A szabaddemokraták a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik.” A fentiekben, csak vázlatosan szemléltetett összeállításban érintett problémák tényleges megoldásához szükséges társadalmi akarat csak egyféle képen manifesztálódhat: ha a magyar politikai-gazdasági/pénzügyi és média közéletbõl végleges jelleggel sikerül kiiktatni a szabaddemokrata politikai, gazdasági/pénzügyi és média/értelmiségi, és tegyük hozzá, az MSZP ennek tükörkép konventjének befolyását. Számomra, és úgy vélem, sokunk számára az ország jövõje fontosabb, mint egy törpepárttá zsugorodott entitás jövõje. Ha a Fidesz nem meri vállalni az 1990-ben elmaradt „nagytakarítást”, akkor a Fideszt maga alá temeti majd a növekvõ államadósság terhei által indukált társadalmi elégedetlenségi hullám. Amit csak súlyosbíthat egy olyan USA gazdasági recesszió, amely „mélyebb és hosszabban elnyúló lesz, mint ahogyan arra eddig a szakemberek számítottak.”

Egy kérdés marad csupán megválaszolásra: a III. eladósodást és az abból való kitörést jelképezõ Gordiuszi csomót elvágó kard vajon kinek a kezében lesz?

Készítette és összeállította: Csontos Gábor politológus

A neoliberalizmus csődbe ment

A neoliberalizmus csõdbe ment

Ez év szeptember 5.-én azzal kezdtem írásom, hogy a neoliberális pénzügy –és gazdaságpolitika csõdbe vitte a világgazdaságot. Nem sejtettem, hogy alig 10 nappal késõbb a világ tõzsdéi óriási, megállíthatatlan zuhanással reagáltak az egyesült államokbeli kulcsfontosságú jelzáloghitel intézetek, a Fannie Mea és a Freddi Mac államosítására. Bekövetkezett az, ami elképzelhetetlennek bizonyult. A kapitalizmus fellegvárában, az Egyesült Államokban egymás után dõltek be a világ pénzügyi rendszerének éllovasai: a Lehman Brothers, Washington Mutual becsõdölt, a Merill Lynchet és a Wachovia-t felvásárolták. AIG, a világ legnagyobb viszont biztosítója közel 100 milliárd US$-os szövetségi támogatást kapott.

Európa sem maradt ki, csak néhány nevet sorolok fel: Northen Rock, Bradford &Bigley, HBOS Nagy-Britanniában, Belgiumban a Fortis, Németországban többek között a HYPO REAL ESTATE, a Bayerische Landsbank (a magyar MKB fõtulajdonosa), és több tartományi bank fordult a szövetségi kormányhoz azonnali pénzügyi segítségért a jelentõs veszteségeik következtében, és Franciaországban talán a Societe General az, amelyik többi banktársaihoz hasonlóan azonnali állami tõkeinfúzióra szorul. De sorolhatnánk tovább. Izland majdnem államcsõdöt jelentett be, amit csak a dánok megközelítõleg 800 millió US$-os gyors segélye, valamint Oroszország 4 milliárd US$-os kölcsöne odázott el. És, most az Európai Unió tag, Magyarországon van sor. Párizsban az eurózóna tagországainak vezetõi tartottak rendkívüli csúcstalálkozót a közös intézkedésekrõl. Az európai fejlõdés motorját képviselõ német gazdaság leállásának megakadályozására a berlini kormány háromszáz-négyszázmilliárd eurós bankkonszolidációs programban gondolkodik. Ennek ellenére a tõzsdei elemzõk 2009-re a német gazdaság recessziójáról számolnak be, ami rendkívül ’érzékenyen’ érinti majd az elsõsorban a német piacra termelõ (exportáló) közép-kelet-európai gazdaságokat. Az IMF legújabb becslései alapján a fejlett világ bankrendszerének 675 milliárd dollárnyi friss tõkére lenne szüksége ahhoz, hogy ne csökkenjen radikálisan a bankok között is a hitelkihelyezés, és ne bénuljon meg a világgazdaság. A bizalom helyreállításához a világgazdaság legfontosabb szereplõinek elõször is a pénzügyi rendszert meghatározó nagybankok fizetõképességét kell helyreállítaniuk, másodsorban, pedig gondoskodniuk kell a pénzbõségrõl a hitelkihelyezésekhez, s még a gazdasági növekedést is fel kellene gyorsítaniuk, állítja még a Valutaalap. Eddig, megközelítõleg. 2000 milliárd €-t pumpáltak a pénzpiacokba a nyugat-európai tagországok, amely összeg ellenére újabb és újabb veszteségek bukkannak fel a tagállami banki rendszerekben. A világ tõzsdéi hihetetlen mértékû nominális árveszteség mellett megállíthatatlanul zuhannak, nyugatról-keletre, de keletrõl-nyugatra is. A további kilátások pedig a mindent átfogó pánik irányába mutatnak.A megoldhatatlannak tûnõ globális pénzügypiaci válság elõzményeként két példát lehetne felsorolni, amelyek jellegzetességükkel a jelenlegi globális válság valamennyi jegyét magukon hordozták. Az elsõ, a japán ingatlanpiaci buborék kipukkanása volt az 1990-es évek fordulatán, amelynek veszteségeit a japán költségvetésbõl próbálták konszolidálni. Tegyük hozzá, az az óriási társadalmi ráfordítás, amely mellett a konszolidáció megtörtént, megváltoztatta a japán társadalmat is: elsõsorban megszûnt az a szociális biztonsági háló (foglalkoztatottság biztonsága), amelynek nagy szerepe volt a japán gazdasági ’csoda’ megalapozásában. Miközben a japán gazdaság már évek óta a gazdasági pangás elhúzódó rémével küszködik, függetlenül a Japán Központi Bank 0%-ot megközelítõ kamatrátájának. A második példa az 1998-as ázsiai valutaválság, amely következtében az ázsiai ’kistigrisek’ gazdasági fejlõdését biztosító kötött valutarendszere áttért a lebegtetett valutarendszerre. Teljes mértékben kiszolgáltatva az egyes valuták ’beárazását’ a pénzpiaci spekulánsok rövid távú haszonszerzésének. Hozzátéve, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a VilágBank által preferált gazdaságpolitika és a ’washingtoni konszenzus’, privatizáció, dereguláció, liberalizáció, a csak exportra tekintõ ’fenntartható gazdasági növekedés’ erõltetése, és a szemellenzõsen az inflációra összpontosító jegybanki rendszer olyan társadalomszociális és gazdasági romboláshoz vezetett, amely nem csak a környezet katasztrófájának valamennyi jegyét magán hordozza, hanem az irdatlan méretû elszegényedés okozója is. Miközben, szinte visszafizethetetlen adóssággal terhelve meg a társadalmakat. (Megemlíthetjük itt Soros György példás tevékenységét, akinek közremûködésével ez az eredmény megszülethetett. Igaz, az ázsiaiak ettõl a pillanattól kezdve mélységesen gyûlölik.) A magyar társadalom már átélte mindkét pénzügy –és gazdaságpolitikai fordulatot. Még az Antall-kormányzat alatt a banki konszolidációt 1993-ban 300 milliárd forintért, amelyet „agyon dicsért” nem csak a Valutaalap, hanem a hazai ultraliberális közgazdászok politikai védnöke, az SZDSZ is. Aminek már egyenes következménye lett az 1996-os Bokros-csomag, az MSZPSZDSZ, Horn-Kuncze kormányzat ’nagy privatizációja’, és 1996/97-ben az akkor még Magyar Nemzeti Banknál jegyzett, mintegy 2000 milliárd forintos nem kamatozó, u. n. ’belsõ’ államadósság piaci kamatozásúvá átmódosítása és átadása a költségvetésnek, Surányi MNB elnök és Medgyessy pénzügyminiszter ciklusa alatt. Ezt a majdnem teljessé vált folyamatot fejezték be az alig fél évvel ezelõtti kötött valutagazdálkodás megszüntetésével a lebegtetett valutagazdálkodás elõnyeire való hivatkozással. Boros Imre, közgazdász, az Orbán-kormány volt Phare minisztere szerint (MH, 2008. 10. 21.) a magyar állam csõdben van. A Gyurcsány-kormány pedig ahhoz a Valutaalaphoz fordul ’kisegítõ, áthidaló’ kölcsönért, amely gazdaság/pénzügypolitikai utasításait követte a mindenkori magyar kormányzat 1982 óta, s amely miatt – most már mondjuk ki – a magyar állam technikailag tényleg csõdbe ment. Nem törvényszerû egyet érteni megállapításaimmal, azonban néhány, a megállapításaim igazoló tételt felsorolnék. Már 1980-tól megfigyelhetõ volt, de 1982-tõl (csatlakozásunk a Valutaalaphoz és a VilágBankhoz) már észlelhetõ volt a népesség csökkenés, amely 1990 után felgyorsuló tendenciát mutat. A sokat hivatkozott eltartó/eltartott számarány, a korfa megváltozásában közvetlenül szerepet játszik az 1990-tõl tartó munkahely megszûnés (a sokat hivatkozott másfél millió fõállású munkahely), amely a családok anyagi helyzetére és kilátására vált katasztrofális. A házasságkötés és a gyerekvállalás zuhanásával párhuzamosan megjelent a mélyszegénység, a hajléktalan, a 3 millió létminimumon élõk (és az újszülött gyerekgyilkosságok), de a szektások kategóriája is. A menekülés a jelen realitásából társadalompszichológiai megfelelõjeként. A megélhetési küszöböt éppen hogy biztosító minimálbérezés, és a munkaképes korú lakosság alig egy harmadának munkavégzését megadóztató túladóztatással egy idõben a korrupció természetessé válása mellett a ’rózsadombiak’ minden szemponton túlmutató fényûzése útmutatója a tényleges magyar gazdaság állapotára. „A világ nem volt kedves a neoliberalizmushoz, az eszmék zagyvalékához, amely azon a fundamentalista ítéleten alapul, hogy a piacok önmagukat korrigálják, az erõforrásokat hatékonyan allokálják, és jól szolgálják a közérdeket.”-írja Joseph E. Stiglitz, a Világbank volt vezetõ közgazdásza#. S rögtön hozzáteszi, hogy a „szabadpiacról szóló retorikát szelektíven alkalmazták: az elveket, ha azok bizonyos speciális érdekeket szolgáltak, magukévá tették, ellenkezõ esetben azonban elvetették…Ami pedig a neoliberális piaci fundamentalizmus illeti, az mindig is speciális érdekcsoportok szolgálatába állított politikai doktrína volt, amelyet nem támasztott alá gazdasági elmélet.#”Igen, jelentem, paradigmaváltás elõtt áll a világ! Ez a paradigmaváltás azzal kezdõdött, amikor a ’az állam rossz tulajdonos’ nacionalizálja a non plus ultrának kikiáltott pénzügyi szektor nagy játékosait, a nagy bankokat. (Egyenlõre még nem biztos, hogy ezt az állam a költségvetés hitelfelvételével teszi-e meg a ’pénzpiacokról’, vagy visszaveszi szuverén pénz kibocsátási jogát?) Mindenesetre elõállt egy képtelen helyzet: a tõke szabad áramlásának eddig korlátokat nem ismerõ propagálói koncertben kiáltanak állami felügyeletért, hogy elkerüljék a totális megsemmisülés veszélyét. (A nacionalizált banki felügyelet kérdése felvet egy másik, immár érdekesebb problémakört is: ha az állam konszolidálja és nacionalizálja a nagybankokat, akkor mi történik majd az államadósságokkal? Hiszen a nacionalizált nagybank portfoliójában szereplõ államadósság jogszerû tulajdonosa, maga a nacionalizáló állam lesz. Ha a magánbanki adósságözön leírhatóvá válik, vagyis az állam az adófizetõk pénzébõl kivásárolja a banki (és tegyük hozzá, általában a pénzügyi intézetek) „meggondolatlanul” kihelyezett hiteleit és adósságait, akkor az államadósságok is szanálhatóak lesznek egy tollvonással. Illetve, a nacionalizált államadósságok egyik pillanatról a másikra államok közötti adósságokká válnak, és már csak megegyezés kérdésévé válik az államok között, hogy e tartozásokat milyen koncepció szerint szanálják.) Azt állapítottam meg elõzõ, ’Jelentem’ c. tanulmányomban, hogy állampolitikai értelemben Magyarország teljesen felolvadni látszik az Európai Unióban. Nemzetközi politikai megjelenése és belpolitikai élete a túlértékelt ’transz-atlanti kapcsolatok’ görcsös visszaigazolásában, hozzá igazodásában mutatkozik meg. Ez az igazodás kényszer jelentkezik most, a globális pénzpiaci és gazdasági válság kellõs közepén, amikor a különbözõ pártszakértõi megnyilatkozások hûen tükrözik az egyesült államokbeli (általában az angolszász) hivatalos közgazdasági megoldás javaslatokat a válság leküzdésére. Elsõsorban, a megoldások arra irányulnak, hogy a lakosságot terheljék meg költségvetéseken keresztül a banki nacionalizálások (=feltõkésítés, behajthatatlan hitel szanálása) költségeivel. Nálunk nem a bankokat kell nacionalizálni (mivel azok külföldi tulajdonban vannak), hanem az államadóssági teher mérhetetlen nagy kiadását (2008-ban 1200 milliárd forint, jövõre még nagyobb) akarják áthárítani a lakosságra egy olyan pillanatban, amikor az adóssággörgetés, vagy elõre menekülés nagy játszmája becsõdölt a globális hitelezési válság miatt. Magyarul, csak jelentõs felárral lehet (ha egyáltalán lehet) eladni a magyar állami kötvényeket. Vagyis, a régi recept (SZDSZ) szerint a már eddig is megkurtított szociális kiadások még nagyobb arányában való csökkentését lebegtetik. Sorolhatnánk azokat a jelzõket, amelyekkel a Medgyessy-Gyurcsány-Kóka-kormány 6 évét illetni lehet gazdaságpolitikai oldalról. Miközben, a hivatalos politikai szféra részérõl egyetlen egy szóval sem kérdõjelzik meg magát a gazdaságfilozófiai alapokat, ami gyakorlatilag 18 év alatt csõdbe vitte az országot. A már említett társadalmi válság mögött a valós probléma a magyar energetikai, termelõi, szolgáltatói vagyon eladása, felszámolása áll, a munkaerõ leértékelésével párhuzamosan. Ismét idézek a ’Jelentés’ c. tanulmányomból: „Az 1990-ben hirtelenjében ’demokrata új politikai osztály’ csak a neoliberalizmus politikai és gazdasági filozófiájának maradéktalan átvételével volt képes önmagát azonosítani a Nyugathoz való felzárkózás, a piacgazdaság útjára való gyors áttérés során. Ezt, a korábban állami monopol ipar –és kereskedelmi ágazatok privatizálása külföldi tulajdonosoknak, vagy teljes felszámolása, az állam szervezõ-szolgáltató szerepének minimalizálása, kivonulása a mezõgazdaságból, az egészségügybõl, társadalombiztosításból, oktatásból kellett kifejeznie. A korábban állami bank –és pénzügyi szektor átadása külföldi tulajdonosoknak nevetséges összegekért. A neoliberális szabad piaci dogmára hivatkozva megjelenhettek a plázák, a nagy bevásárló központok, amelyek a hazai termelõk és beszállítók helyett anyaországbeli termelõiket és beszállítóikat részesítették elõnyben. S amelyek rendkívül gyorsan ellehetetlenítették, felszámolták a kiskereskedelmi hálózatokat. De ugyanezen preferenciákat élvezték a betelepülõ multinacionális termeltetõ vállalatok: létrejöhettek az afrikai és indiai gyarmatosítás éveibõl jól ismert ’vámszabad’ területek sokaságai, amelyek a helyi béralkalmazottakon kívül semmilyen lényegi kapcsolatban nem voltak a helyi gazdaságokkal. Nyomasztó munkanélküliség, alulbérezés, kiszolgáltatottság, létbizonytalanság, disszocializáció (közösségek szétesése), diszlokáció (elvándorlás), atomizáltság, drámai szintû népességcsökkenés. Térségünkre jellemzõ társadalom meghatározók csak abban különböznek egymástól, hogy az ’új’ politikai osztály felfogásában mennyire hasonul a régi, a szocializmusban szerepet játszó hatalmi osztálytól, vagyis, mennyire nemzeti, illetve nemzetközi jelleget ölt. Magyarországon a piacgazdaság globalizmusának nemzetköziségéhez való igazodás semmilyen problémát nem jelentett a jelenlegi hatalmi osztálynak, ahogyan korábban sem jelentett problémát a szocialista tervgazdaság nemzetköziségéhez való igazodás. Sõt, ahogyan akkor kívánatos volt, úgy kívánatos napjainkban is ez a hasonulás, a nomenklaturához tartozás érdekében. Ebben a lényegi hozzáállásban való különbségek miatt vannak elõttünk a lengyelek, szlovákok, szlovének.” Majd folytattam a ’Jelentésben’: „Idézzük csak fel a jelenleg folyó álretorikai gazdaságpolitikai vitát arról, hogy az adó –és járulékcsökkentés elkerülhetetlen, hogy annak mértéke milyen nagy legyen, és, hogy az adó –és járulékcsökkentés olyan ösztönzõ lesz majd a vállalkozások számára, hogy azok azonnal megvalósítják mind a kormánypárti, mind az ellenzéki vágyálmokat: a gazdaság „kifehérítését” és a több százezres munkahelyteremtést. (S, most már azt is hozzáteszik, hogy ez az egyetlen válasz az egyre mélyülõ globális válságra.) Arra kell gondolnunk elsõsorban, hogy az adó –és járulékcsökkentés egy eleve tõkeszegény és eladósodott társadalmi-gazdasági közegben kiknek az érdekeit szolgálja majd? Különösen egy olyan idõszakban, amikor a válság, a pénzügyi (és gazdasági) világválság jeleit egyre több nemzetközi jelentõségû tõzsdei elemzõ említi, amelynek kezelhetetlensége Magyarország esetében bármikor a teljes pénzügyi/gazdasági összeomlást jelentheti. Amit csak a nyílt társadalmi káosz követhet. Sokan úgy vélik, hogy az Európai Uniós tagság védelmet nyújt majd a gazdasági és pénzügyi válság következményeitõl. Ez csak annyiban lenne igaz, ha a Nyugaton kibontakozó válság mérsékelt lenne, s ennek következtében a nyugati piacokra exportáló magyarországi multinacionális cégek továbbra is fenn tartanák termelési kapacitásukat. Ami a magyarországi gazdasági élet, még ha minimális szintû mûködését, de életben tartaná. Azonban, a válság, pontosan Nyugatról szûrõdik be. A fentiek tükrében nyilvánvalónak tûnik, hogy egy gyors kormányfõváltás semmit nem fog megoldani. Sõt, még az SZDSZ/Fidesz által szorgalmazott ’szakértõi’ kormány sem, amennyiben a magyarországi globalizált neoliberális monetáris és pénzügypolitika, valamint annak eltartását biztosító gazdaságpolitika nem változik meg. Az állami szuverén gazdasági/pénzügyi mozgástér hiánya magától értetõdõen befolyásolja a politika mozgásterét (a döntéshozatalt). Gyurcsány Ferenc kormányfõi pozíciója körüli színjáték az elsõ lépés az ’argentin’ úton. Hogyan is jellemezte Joseph E. Stiglitz a neoliberalizmust? „Ami pedig a neoliberális piaci fundamentalizmus illeti, az mindig is speciális érdekcsoportok szolgálatába állított politikai doktrína volt, amelyet nem támasztott alá gazdasági elmélet.” Ez a kulcsmondat mutatja meg a jelen gazdaságpolitikai zsákutcából való kivezetõ utat. A gyökeres változtatás legelsõ lépéseként ezektõl a ’speciális érdekcsoportoktól’ kell megszabadulni.”

Csontos Gábor politológus

Noam Chomsky a gazdasági válságról

Noam Chomsky a gazdasági válságról

IFJ. PAUL JAY, a The Real News Network (TRNN) szerkesztője: Köszönöm kedves nézőinknek, hogy figyelmükkel megtisztelik Noam Chomsky professzorral készített interjúnk második felét! Köszöntöm tisztelt professzor úr! Professzor úr, hogyan vázolná fel a jelenlegi válságot, a pénzügyi válságot azoknak az átlagembereknek a számára, akik már eddig is sokat szenvedtek a reálgazdaság gyengülése miatt, de a pénzügyi válság hatásait a mindennapi életben még nem érzékelik? Valóban olyan komoly válság elé nézünk, ahogyan azt sok helyről hallani? És ha igen, várható-e, hogy a munkásosztály az 1930-as évek válságához hasonlóan radikalizálódik? De kezdjük az elejéről, kérem segítsen megértenünk, hogy mi vezetett idáig?

NOAM CHOMSKY, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) nyelvész professzora: Nos, a közvetlen válság, ami a címlapokon szerepel, a pénzügyi válság. Befagyott a hitelrendszer, a bankok nem adnak egymásnak kölcsön, nem bíznak egymásban. Az ingatlanpiac összeomlott. Ezek olyan dolgok, amelyek természetesen közvetlen hatással vannak az emberek életére. Szóval ez nem valami rajtunk kívülálló, a sztratoszférában zajló dolog. A krízis látványos része, amiről folyton szó van, a pénzügyi válság. Azonban a válság egyre jobban átterjed a gazdaság egyébb területeire is, és ez komoly veszélyt jelent. Ezért zárnak be például az autógyárak. Azonban már közeledik egy olyan nagy válság is, amely mellett ez a mostani eltörpül - és ez az egészségügyi ellátás árainak emelkedéséből fog elindulni. Ha megnézi, hogy merre tart a válság és továbbgondolja, hogy hová vezet, egyértelmű, hogy a gazdaságtalanul működő egészségügyi rendszer felemészti majd a teljes állami költségvetést. Az úgynevezett jóléti rendszer – tudja, mint az orvosi ellátás, a betegbiztosítás, a társadalombiztosítás - nem más mint egy újabb módszer a szociális biztonság tönkretételére. Nem lenne semmi gond a szociális biztonsággal, ha a rossz egészségügyi rendszer nem mérgezné meg. A közvetlen probléma azonban a pénzügyi krízis.

A válság az 1970-es évek elején lezajlott liberalizációban gyökerezik, amikor megszűntek a háborút követő időszak megszorításai. A háborút követő gazdasági megszorításokat, amelyek ideje nagyjából 1945 és 1970 közé tehető, Nagy Britannia és az Egyesült Államok jó okkal vezette be. Egyrészt azért, mert helyesen úgy vélték, hogy ha a kormányok felügyelhetik a tőke mozgását, a nemzeti valuták megteremtik az alapot a gyors gazdasági növekedéshez, kereskedelemhez stb., ami csakugyan meg is valósult. Ezért hívjuk ezt az időszakot a modern kapitalizmus aranykorának. Ugyanakkor, ha ez a szigor enyhül, az lassítja a növekedést és a fejlődést, ahogy ez később meg is történt. Volt emellett viszont egy másik ok is, amiről keveset beszélnek: amennyiben a kormányok felügyelik a tőke mozgását, akkor azzal játékteret kapnak ahhoz, amit az úgynevezett jóléti állam feladatainak hívunk. Ha a tőke szabadon mozoghat, szabadon támadhatók a nemzeti valuták is, és létrejön az, amit a közgazdászok a befektetők és hitelezők "virtuális parlamentjének" hívnak, ahol viszont a valóságban is percenként szavaznak. Ha a kormányzat nem az ő szájaízük szerinti döntéseket hoz, megtámadják a nemzeti valutát, ezt nevezzük tőkeáramlásnak.

JAY: Mennyi a valószínűsége, hogy a világtőke nem szavaz bizalmat az USA államkötvényeinek? Van valószínűsége?

CHOMSKY: Nincs. Igazából éppen az államkötvényekhez menekülnek.

JAY: Igen, de most benne vannak ebben az adok-kapokban - vagy megvédik, vagy otthagyják, most éppen védik. De elképzelhető, hogy otthagyják? Vagy ez nem mérlegelhető lehetőség?

CHOMSKY: Nem, mert az USA a krízis ellenére is messze a leggazdagabb és legbefolyásosabb ország az egész világon. És ha az USA gazdaságát megtankolják, az egész világ gazdaságát tankolják meg. Ezért célravezető megoldás, hogy a biztonság megteremtése érdekében USA államkötvényeket vegyenek. Van a rendszerben viszont egy elfogadhatatlan kockázati tényező. A közgazdászok jól tudják, hogy rövid távon a piacok nem elég hatékonyak. Magyarán mondva: tegyük fel, hogy elad nekem egy autót, rendben? Mi köthetünk jó üzletet a magunk részéről, de nem vesszük figyelembe az üzlet hatását más gazdasági szereplőre. Ezt hívják a közgazdászok externáliának. És a hatás sosem marad el. Ha elad nekem egy autót, emelkednek a benzinárak, növekszik a környezetszennyezés, több lesz a dugó. A következmények rettentő széleskörűek lehetnek, vagyis ezek az úgynevezett externáliák igen nagyok lehetnek. Na most, a pénzügyi szervezetek esetében még rosszabb. Ezek a kockázatvállalásból élnek. Jó irányítás mellett, például a Goldman Sachs esetében, tekintetbe veszik saját várható veszteségüket is. És itt a hangsúly a "sajáton" van. Nem a szisztematikus kockázattal számolnak, a hatást, amit a bank csődje okoz az egész rendszerben, nem veszik figyelembe, pedig óriási hatást gyakorol. Ez azt eredményezi, hogy a kockázatvállalást messze alulértékelik annál, ami a rendszer szempontjából indokolt lenne. Ennél fogva igazolódik a pénzügyi liberalizáció bevezetésekor tett feltételezés, miszerint a pénzügyi válságok gyakoribbak és mélyebbek lesznek. Ezt a mostanit ráadásul még gerjesztette a subprime lakáshitel buborék kipukkadása és sok egyéb faktor is, így sokkal kritikusabbá vált, mint ahogy bárki feltételezte. Ennek ellenére továbbra is a rendszer része. Mármost, mint tudja, mindez mintegy egyesült a piac önszabályozó működésére és hasonló dogmákra épülő, a piacba vetett vallásos fundamentalizmussal, ami puszta fantazmagória. Vagyis a szabályozó rendszereket kiiktatták. Ez pedig egyenesen vezetett a potenciális pénzügyi válsághoz, ami számos nagyon egzotikus pénzügyi eszközt hozott magával. Mindezt számba véve már az évtized elején teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy óriási válság van készülőben.

A piac önszabályozásába vetett hitében Alan Greenspan, a Federal Reserve vezetője, nem vállalta, hogy kipukkassza ezt a buborékot, amikor a megoldás még egyszerű lett volna. Így jutottunk el a hitelek, a rendszer befagyasztásának katasztrófáig. Muszáj valamit tenni, a lehetőségek pedig nagyon érdekesek. És itt vissza kell kanyarodnunk korábbi beszélgetésünkre. Ma reggel George Bush bejelentette a rádión, hogy a kormány beavatkozik a bankok érdekében, viszont nem téveszthetjük szem elől, hogy ezeknél a motiváció a profit és nem a politika vagy a kormányzás. Mi a politikai motiváció? Nos, ez azt jelenti, hogy a lakosság részt vesz a döntéshozatalban. De ha profitról van szó, nem szerethetjük a demokráciát, nem jó ha bevonjuk a nyilvánosságot a döntéshozatalba. A profit motivációja a pénzügyi testületek titkos zsarnoki uraloma, amelyek nem a közérdekkel, hanem saját érdekeikkel törődnek.

JAY: De hát éppen ez juttatott minket ide! Furcsa. Ez az első alkalom, hogy feltárul előttünk, hogy miről is megy a társadalmi vita. Valószínűleg nem csak a "demokrácia", de a társadalmi párbeszédbe belépő "szocializmus", "kapitalizmus" szavak sincsenek az ínyükre.

CHOMSKY: A szocializmussal csak ijesztgetnek. Nincs itt szó szocializmusról. Itt a demokráciáról van szó. Amit itt "kormányzati beavatkozásnak" neveznek, az egy demokráciában a nyilvánosság bevonását jelentené. Úgy értem, ha hisz a július negyedikei beszédekben, akkor tudja hogy a kormány az emberek által és az emberekért van, akkor a kormány nem valami idegen hatalom, ami az emberek érdekében lop. Az állami intervenció azt jelenti, hogy a nyilvánosság szerepet kap olyan döntésekben, amelyek számukra fontosak mint a munkafeltételek, fizetések stb. Egy demokráciában a politikai motiváció a lakosság érdekében hozott döntés lenne. Ha átlát a retorikán, akkor a kérdés a következő: akarjuk-e, hogy a magánkézben koncentrálódó hatalom saját érdekében hozhasson döntéseket? Vagy bevonjuk-e a közvéleményt, hogy az általános jólétet érintő kérdésekben dönthessen? Erről van valójában szó.

JAY: Mit javasol, mit tehet a hétköznapi ember az egyre mélyülő válságban?

CHOMSKY: Valami szokatlan dolgot. Amikor a 700 milliárd dolláros szubvenciót bejelentették, a közvélemény felháborodott. A sok heves panasz hatására a Képviselőház végül le is szavazta. Nos, ez a felületes szemlélő számára a demokrácia működésének tűnhet, de nem az volt. Még a diktatúrákban is előfordul, hogy ha a diktátor valami felháborítót tesz, a felzúduló nyilvánosság hatására meghátrál. Na már most, mi történik másképp egy demokráciában? Egy működő demokráciában: nemcsak tiltakozás lesz, hanem az aktív, a népet szolgáló szervezetek, szakszervezetek, politikai egyesületek stb. is közhírré tennék egyéni javaslataikat és felszólítanák a képviselőket, hogy valósítsák meg őket. És sok javaslat, nagyon sok javaslat van az asztalon. Joseph Stiglitz, aki mintegy a semmiből tűnt fel, nagyon egyszerűen fogalmazta ezt meg. Azt mondta, ha a likviditásukat feltöltendő pénzt adunk a bankoknak, az olyan mintha ablakon szórnánk ki a pénzt, mert a bankok azt azonnal fel fogják használni saját hasznukra – felvásárolnak, részesedést vesznek, akármi – mert számukra ez az üzlet, a saját haszon, nem a mi hasznunk. Ezért szerinte élni kell a vétójoggal. Nos, a vétójog szavazati jogot jelent, a szavazati jog pedig – amennyiben ez egy igazi demokrácia - a közösség érdekében való tevékenységet, közérdekű kezdeményezést jelent. A kezdeményezésnek alulról kell táplálkoznia mint az egészségügy esetében is, amelyben a közvélemény álláspontja világos és egyértelmű. Az ország azonban annyira elfordult a politikától, hogy a közérdekű szempontok politikailag keresztülvihetetlenek, ti. nincs politikai támogatottságuk. Nos, ezt nevezzük demokratikus deficitnek: nem működő, formális demokratikus intézmények. Ezen mindenképpen úrrá kell lennünk, sok probléma gyökerezik ebben.

JAY: Chomsky professzor úr, köszönöm az interjút, és köszönöm nézőinknek, hogy velünk tartottak!

NYILATKOZAT:

Kérjük vegye figyelembe, hogy a TRNN átiratai a felvett műsor alapján készülnek; a The Real News Network nem vállal garanciát a tökéletes pontosságra.

MICHAEL GOODMAN, a Real News munkatársa: a The Real News Network támogatóiként célunk a pártoktól független tájékoztatás. Meggyőződésünk, hogy egy demokráciában semmi sem fontosabb mint az információk szabad áramlása. Kérem, maradjon velünk és támogassa a The Real News Network-öt!

A beszélgetés eredeti angol átirata és a videó Noam Chomsky blogjában is megtalálható a Znet oldalán: http://www.zcommunications.org/zvideo/2870

A pénz mint adósság

A pénz mint adósság

Letöltés linkek : magyarul is!

http://shop.vems.hu/falura.hu/pub/002/

http://www.zugzwanged.org/dat/nwo/a_penz_mint_adossag.avi

Az emberek szeretnek (szeretünk) álomvilágban élni. Attól szívunk a legnagyobbat, hogy nekünk minden azonnal kell. Ezt használják ki a bankok. Ha várnánk egy - két hónapot, a termék ára is lejjebb menne, a pénzt is össze tudnánk rá gyűjteni addig és még hitelkamatot sem kellene fizetnünk. De nem bírunk várni. Ha nagyon kihegyezem a dolgot, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy egész életünkben 20-50%-al többet fizessünk ki a tárgyainkért, mint a bolti ár, holott annál 20-50%-al kevesebbet is fizethetnénk, ha nem lennénk olyan türelmetlenek és figyelmetlenek és a törénet elején egy picit spórolnánk.

Szeretünk bankkártyával fizetni "ingyenesen" , de nem szeretjük tudni, hogy tízezer Ft-os ingyenes vásárlásunk 400-600 Ft-unkba kerül. És nem csak nekünk, hanem a készpénzzel fizetőknek is. Ennyit kér a bank az üzlettől az ingyenes vásárlásért, amit aztán az üzlet rátesz az áraira. De mi szeretünk "elegánsan" fizetni készpénz helyett, akár öt zsömlét is. A bankok kihasználják a gyengeségeinket, később a saját magunknak okozott nyomorunkat is. Szerintem nem annyira szidni kell őket, mint inkább távol tartani magunkat tőlük. Azért olyan nagy az arcuk, mert látják hogy gyengék vagyunk.

Blogin is megírta már a régi blogján, ha jól emlékszem, hogy hitelt felvenni ostobaság. Szerintem is az.

Ha most nincs pénzed, később sem lesz, illetve ha később lesz pénzed, a sokszorosát kifizeted a kamatra - arra a hitel kamatra, amit a készpénzes vásárlás esetán megspórolhattál volna.

Karácsonyra meg, félre kell tenni a pénzt év közben, és nem pedig uzsorahitelre dorbézolni decemberben.

Amikor hideg az idő, ősszel-télen, az emberek szívesebben vesznek műszaki cikkeket - és ennek a trendnek a karácsony előtti időszak a csúcsa. Ez valami lélektani dolog, talán a téli, ösztönös, lakásba való visszahúzódás egyfajta elfajulása, de akkor is lehetne készpénzzel fizetni!

Nemrég végre megnéztemPaul Grignon: A pénz, mint adósság című filmjét. Itt olvasható egy rövid ismertető, ami azért nagyon nem keltette fel a figyelmemet, hiszen manapság már annyi helyen kongatják a vészharangot, hogy eggyel több vagy kevesebb már alig számít. Na de amit most ebben a filmben láttam, az beigazol minden szabadkőműves / zsidó összeesküvés-elméletet.

Hogy mi is a pénz? Régebben feltételeztem egy olyan ideálishoz közelítő helyzetet, hogy a pénz a megtermelt anyagi javakkal arányos, amelyik ország többet termel, az jobban dúskálhat a javakban. Ez a film rávilágít, hogy a pénzpiac köszönő állapotban sincs a termelési mutatókkal. A pénz mögött nem anyagi javak állnak, hanem adósságok. Minél több pénz van a piacon, annál nagyobb az eladósodás. Ma már nincs olyan ország, amelyiket nem kebelezték be a magánbankok (Rotschildok - Rockefellerek, és társaik), akik az országok pénzét is hitelbe, kamatteherrel adják az országoknak, a kamatok fedezésére pedig még több pénzt gyártanak, ezzel egyre gyorsuló ütemű eladósodást eredményeznek. Egy jó idézet a filmből, miszerint ha valaki elképzelhetőnek tart egy véges tartalékokkal rendelkező világban egy exponenciális ütemű fejlődést, az vagy őrült, vagy közgazdász. A film egy szörnyen aggasztó világképet tár elénk, mégis úgy érzem, elég kesztyűs kézzel bánt a nézővel. Itt kérem, világvége lesz, már csak az a kérdés, hogy mikor.

A filmet az angolul jól tudók megtekinthetik itt, de ha kell, kölcsönadhatom, mert a magyar változat készítői különösen jó munkát végeztek, minden kis feliratot magyarra cseréltek a filmben, ami gyakorlatilag a film újragyártását (renderelését, rajzolását) jelentette. A magyar narrátor hangja eleinte szokatlan volt, de nagyon is illett a tartalomhoz, és elég semleges volt, hogy háromnegyed órát végighallgassam.

Az angolt kevésbé tudók se keseredjenek, itt alább van egy másik videó, ami kisebb hangsúlyt fektet az ide vezető történelemre, annál jobban koncentrál a jelenlegi és a jövendő helyzetre:

feliratos film, 47 perc
direkt link

Szóval a világ vezetőinek nem érdeke az emberiség kipusztítása, csak megosztásuk után teljesen kiszipolyozni. Már most is elkeserítő a helyzetünk, csak az amcsik évente 4 hónapig azért dolgoznak, hogy a nyakukba varrt kamatot ledolgozzák. Akkor nálunk milyen lehet a helyzet? Ezután jogosan gondolhatom, hogy az állam is csak egy banki alintézmény.

A pénz, mint adósság

A jelenlegi pénzügyi káoszt a bankrendszerben figyelve kis történelmi érdekeltséggel rendelkező olvasó bizony megalapozott gyanúval gondolkozik el azon, vajon láttunk e már hasonlót modern gazdaságunk történelme során?

Igen, jól tippel az, aki a jelenlegi „válságot” összefüggésbe hozza a hírhedt 1929-es pénzügyi és gazdasági káosszal. Ha betekintést szeretnénk nyerni jelenkorunk elképesztően frusztráló pénzügyi rendszerébe – nem kell megijedni, közgazdasági ismeretek nem, mindössze egy kis józan ész és némi idő szükséges ahhoz, hogy az alább következőkön eltöprengve megforduljon a fejünkben: vajon honnan is származik, és mi is tulajdonképpen a pénz?

Honnan is származik tehát a pénz? A kérdés hallatán, - ha egyáltalán elgondolkodunk rajta a legtöbb embernek a filmekből jól ismert pénzgyártó gépek jutnak eszébe, ahol a bankók szépen gördülnek le vágatlan, hatalmas papírlapok formájában „nyomva” mint papírpénz, és patinás gépek által „verve” mint érmék.

Nos ha így gondoljuk, tulajdonképpen igazunk van. Egy bizonyos pontig. Az igazság azonban az, hogy annak a gyakran megfoghatatlan valaminek, amit pénznek nevezünk, csupán elenyésző része keletkezik ebben a formában. A pénz döntően túlnyomó része nap, mint nap privát társaságok, cégek által keletkezik, amit úgy hívunk: bank

A legtöbben úgy gondoljuk, a bank hitelt ad olyan forrásból, melyre saját maga biztosítja a fedezetet, többnyire mások által letétbe helyezett pénzből. Nézzük meg mi is történik valójában egy hitelfelvétel során: az igénylő aláírásával vállalja, hogy azt a bizonyos összeget visszafizeti egy megadott időn belül kamatostul. Erre fedezetként – tegyük fel jelen esetben a házát vagy autóját biztosítja. Vizsgáljuk meg most mire vállalkozik a bank mint „szolgáltató” fél: a szerződés értelmében „előállítja” és „rendelkezésre bocsátja” a szerződésben megállapodott összeget, melyet az ügyfél számlájára helyez.

De honnan származik ez az összeg valójában? Hiszen olyan mértékű pénzhitelek nyilvánvalóan nem származhatnak mások letétjeiből, amilyenekre a modern bankok képesek.

Valójában minden egyes alkalommal, mikor a bank hitelt ad, új pénzt állít elő. Új pénzt, mégpedig abban mennyiségben, amekkora hitelt a kérvényező igényel, hogy mindez a „pénz” –a hitelező aláírásával és fedezetével - alapul szolgáljon egy újabb, majdani hitel nyújtásához. A pénz tehát mindössze úgy készül, hogy a kölcsönkérő fedezete a biztosíték annak értékének valódi megjelenésére. Bármennyire hihetetlen is ez az érték nem valódi, s hitel esetében sosem állnak megtermelt javak mögötte!

Emlékezzünk, a pénz eredeti szerepe: árucserét kiváltó eszköz, tehát a csere jelképe. Hogy mindez napjainkban mennyire nem így van, az következőkből világossá válhat.
Ha a bankok természetesen a mindenkori kormányok segítségével gyakorlatilag végtelen mennyiségben képesek pénzt előállítani, mennyi tényleges pénz létezik valójában ???

A múltban a pénz tényleges mennyisége igazítva volt a megtermelt áru mennyiségéhez, attól függetlenül, hogy gyakorlatban mit is használtak fizetőeszközként (kavics , kagyló, tollak később fémek drágakövek, arany, ezüst stb.) melyeknek piacion kialakult meghatározó vásárló erővel rendelkeztek. Ennek értelmében pl. az arany estében, ahhoz hogy több arany érme, mint pénz legyen jelen, több aranyat kellett bányászni. A pénz, tehát mint megfelelő csereértéket képviselő eszköz volt jelen.

Az egyensúly azonban kétségtelenül megbomlik a modern gazdasági korban, és ezért a bankok felelősek, mégpedig a valós fedezet nélküli hitele kibocsájtásával.

Napjainkban a pénz nem egyebet képvisel, mint adósságot. Olyannyira, hogy egyenesen egyenlőség jelet tehetünk közéjük. Az ok egyszerű: a bankok által létrehozott, kölcsönbe adott pénz az estek többségében – mivel mesterségesen létrehozott pénzről van szó, ami tulajdonképpen nem létezik – csupán egyoldalú adósság formájában jeleneik meg a kölcsönkérő fél számra.

Ennek az öngerjesztő folyamatnak hatásaként történetesen egyetlen határ létezik a forgalomban lévő pénz tekintetében, ez pedig a teljes adósság mennyisége.

A folyamatot korlátozandó kormányzati szabályozások szerint minden kibocsátott 10 egység pénzre egy egység fedezetnek kell csupán lennie, ezen törvények országok szerint és évtizedek alatt különbözőek voltak.

A kormány által legyártott és kibocsátott pénz tehát egy állam központ bankjába kerül (pl. Magyar Nemzeti Bank – Mo., vagy a Központi Szövetségi Bank, úgy ismeretes, mint FED az USA - ban). Ez a valós pénz innen kerül a már forgalomban lévő, hitelek által létrehozott pénzzel együtt a kereskedelmi (értsd magántulajdonú) bankok fiókjaiba.

A bank könyvelési rendszerével sikerül elhitetni, hogy a letétbe helyezett tényleges összeg a bankban mindig 10 százalékkal több mint a kiadott hitelek. Így az átlagember azt gondolja, hogy a hitele valóban mások által berakott pénzből származik.

A fentiekből összegezve sajnos megállapíthatjuk, hogy a bankok olyan pénzt adnak kölcsön, amely nem hogy SOSEM VOLT AZ ÖVÉK, DE SAJNOS NEM IS LÉTEZIK.
Az, ami létezik helyette, azt, azt hiszem, sokan tapasztalhatják: adósság.

Tehát: a bankok annyi pénzt hozhatnak forgalomba, amennyit az emberek fel tudnak venni hitelként.

„Mindenki tudat alatt jól tudja, hogy a bankok nem adnak kölcsön pénzt. Amikor pénzt veszel le a számládról, a bank nem mondja azt, hogy bocsánat, nincs, mert már kölcsönadtuk másnak”
Mark Mansfield, író és közgazdász

És akkor itt az ideje, hogy újra ledöbbenjünk: a forgalomban lévő pénznek mindössze 5 %át hozta létre különböző országok kormánya, a fennmaradó rész mindig hitelfelvétel folyamán keletkezett. Ebből az egyszerű képletből világosan látható, hogy gyakorlatilag a pénzünk nem más, mint közel színtiszta adósság.

Elgondolkodtunk e már azon, hogy hogyan lehetnek kormányok, országok, cégek, üzletek, családok egyazon időben mind hatalmas adósságok által folyamatos csőd által veszélyeztetett állapotban?

Nos, most már tudhatjuk a választ, miért.

Megfordult e valaha is a fejünkben, hogyan áll bankoknak csillagászati összegek rendelkezésére kölcsönök kiadásához?

Nos, úgy, hogy egész egyszerűen nem áll. Csupán pénzt csinálnak, még pedig adósságból. És ebben az elképesztő rendszerben a pénz szimplán vég nélküli adósság megfelelője.

„Senki nem tudta ésszerűen megmagyarázni eddig, miért veszi fel a kormány hitelre saját pénzét. Azt hiszem, eljön az idő, amikor minderre fény derítve, az emberek változást követelnek majd.”
Write Patman, USA demokratikus bank és valutabizottság elnöke 1963 – 75

„Engedjék meg, hogy előállítsam egy ország pénzét és irányítsam annak rendszerét, és engem nem érdekel, kik alkotják annak törvényeit”
Mayer Anslam Rothchild, a világ egyik leghíresebb privát bankára

„Attól tartok, az átlag polgár nem fog örülni annak, hogy a bankok nem csak képesek rá, de létre is hoznak fiktív pénzt. S így a bank az, aki irányítja kormányokat, ezáltal kezükben tartva az embereket”
Reginald Mckenna, korábbi brit banktestületi elnök

Vajon léteznek-e egyáltalán országok, kormányok, pártok, avagy mindez csupán színjáték, és mindannyian bankárok kezében vagyunk? Néhány, kétségtelenül a világ leggazdagabb családjai közé tartozó privát banktulajdonos uralja életünket, kedve szerint befolyásolva világunk fő gazdasági eseményeit, s talán nem túlzok, ha azt állítom, van szerencsénk nekik dolgozni kemény órákban, hogy csupán nap, mint nap, túléljünk?

A cikk Paul Grignon 47 perces animációs bemutató filmje alapján íródott, összegző jelleggel. Bővebb információért érdemes felkeresni a videó 5 részes, youtube-os változatát.

Megdöbbenés, hidegkirázás, és állunk padlóról történő felszedegetése garantált.
És igen, nyugodtan mutassuk meg másoknak.

http://www.youtube.com/watch?v=1JE-IPKzUtY

Demokrácia = Bankáruralom

Demokrácia = Bankáruralom

A demokráciának nevezett rendszer életellenes

Churchill számtalan bölcs megállapítást hagyott az utókorra, melyekkel egyet tudunk érteni. De vajon igaza volt-e akkor is, amikor a következő közismert kijelentést tette a demokráciáról? „Tudom, hogy sok hibája van, sok igazságtalanságot követ el, sokszor képmutató és korrupt, de sajnos jobb rendszert nem találtak ki, s nincs rá lehetőség, hogy valaha is kitaláljanak.”

Winston Churchill tévedett.

Elvileg egy társadalom működtetése vagy hierarchikus, vagy demokratikus.

A hierarchikus rendszerben mindennek egyértelmű következménye van. Mindenki teszi a dolgát, mindenki ismeri a saját feladatát, mindenki tisztában van saját helyével, szerepével, pontosan ismeri jogait és kötelességeit. Mindenki része az egésznek, nincsenek fölösleges emberek. A hierarchikus rendszer egyetlen igazi veszélye, hogy az erkölcs nélküli hatalomgyakorlás diktatúrához vezethet (pl.: Habsburg önkény).

A demokrácia, azaz „népuralom” létezése kamu, egy jól felépített hazugság, szemfényvesztés, illúzió csupán, a világ legnagyobb átverése, népetetési eszköze. Az eszményített, demokráciának nevezett rendszer képmutató módon egyenlő jogokat biztosít a nemzet ellenségeinek a nemzet felemelkedésén fáradozókkal – így születhetnek vérlázító bírósági ítéletek, és így lehetséges, hogy az igazság és a jogszerűség szembekerülnek egymással. Az ember ösztönei, az emberi lélek sajátosságai mind azt bizonyítják, hogy a demokrácia idegen tőle, a demokrácia természetellenes és éppen ezért működésképtelen.

Egy „rendszerváltás”-korabeli névtelen klasszikus nagyon találóan fogalmazta meg az új nemzeti sorstragédiát: „Mennek a tankok, jönnek a bankok.” Ezzel utalva arra, hogy a fegyverekkel fenntartott, nyílt diktatúránál is van valami sokkal pusztítóbb, alattomosabb hatalom: a pénzdiktatúra – amelyet ma demokratikus rendszerként ismerünk. Míg egy nyílt diktatúrában az emberek tisztában vannak azzal, ki az ellenség, addig a demokráciának nevezett rendszerben a nemtörődöm többség azt sem veszi észre, hogy van ellenség! Ezt teszi az emberek józan ítélőképességével a nemzetközi globáltőke minden háztartásba befurakodó fegyvere, a média. És a pénzdiktatúra markában, az agymosottság csúcsán a nemzetek „szabadon, demokratikus jogaikat gyakorolva választják” a tömeges észrevétlen öngyilkosságot (sterilizáció, abortusz, eutanázia, stb.).

A demokráciának nevezett, valójában diktatórikus rendszer pedig mindaddig működhet, amíg a vezető réteg okosan ki tudja játszani egymás ellen az embereket (városi – falusi, diák – nyugdíjas), és a (csendes) többség nemtörődömségét kihasználva a saját kezében tudja összpontosítani a hatalmat.

A demokráciának nevezett rendszer életellenes rendszer.

Míg a falusi, önellátásra berendezkedett embernek annyi dolga van egész nap a megélhetés biztosításával, hogy nem ér rá unatkozni, addig a nagyvárosokban az ember unatkozik. A városi embernek nincs saját élete, ezért is ül folyamatosan a „villanypásztor” előtt, ahonnan megtudhatja, milyen jó is neki... Nem kell megtermelnie azt, amit megeszik, helyette „shoppingolhat” a multiknál – ez ugyanis „jár neki”, „mert megérdemli”. Észre sem veszi, hogy az élete arról szól, hány multit és szolgáltatót tud eltartani. Nem azt termeli meg, amire szüksége van, és el is tudja fogyasztani, hanem mindazt megtermelik számára (készen megvásárolhatja műanyag-csomagolásban), és neki sok ideje marad munkára! Másoknak dolgozni. Nem a saját családja megélhetéséért. Amíg másoknak dolgozik (cserébe fizetést kap, amin élelmiszert is vásárolhat), az egész élete a szolgáltatók (lakbér, víz, gáz, áram, stb.) fenntartásáról szól. A tömegmédia által mesterségesen gerjesztett szükségletek folyamatos sulykolásával elérték, hogy felborult a természetes rend, a „demokráciában” ezért van sok fölösleges ember, aki nem találja a helyét. A falusi önellátó életforma a demokrácia ősellensége. Ezért is követ el mindent a jelenlegi hatalom a vidéki élet ellehetetlenítéséért. A lélekölő nagyvárosokba kényszerített, drótokon és vezetékeken keresztül függőségben tartott embertömegek már hatékonyan irányíthatók kézi vezérléssel.

És vajon meddig működhet a demokráciának nevezett bankdiktatúra egy országban? Pontosan addig, amíg fenn tudja tartani a nagy tömegek számára azt az illúziót, hogy a nép választja vezetőit, hogy van választási lehetőségük. Pedig a „demokrácia” csak eszköz a hatalomban lévők számára saját hatalmuk fenntartására. Gondoljunk csak arra, hogy „alkotmányosan” nem lehetséges megdönteni a kormányt!

Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy kétféle diktatúra létezik: az egyik a hierarchikus társadalmi rend elfajulása, a másik az a rendszer, amelyet demokráciának hazudnak nekünk. A demokrácia nem létezik.

Magyarországon is a rendszerváltásnak nevezett módszerváltás csak azért történt meg, mert az állampárti vezetők rájöttek, hogy ez szolgálja saját anyagi érdeküket. 50 éve először államosították a magántulajdont – egész életek munkáját rabolva el a családoktól, majd amikor érdekükben állt, rendszerváltásnak álcázva spontán privatizálták a már egyszer általuk elrablott vagyonokat – fennen hangoztatva a magántulajdon szentségét és sérthetetlenségét. Így a kifosztottakat kétszer fosztották ki ugyanazok.

A nemzetközi globáltőke remek társra talált a vele egylényegű, a helyi hatalom biztosításáért cserébe őt mindenben kiszolgáló posztkommunista, internacionalista, globalista, kozmopolita, intoleráns, ál-liberális, vadkapitalista, szoci-ál-demokrata, magyarellenes, nemzetvesztő rablóbandában – élén az aktuális pszichopata pojácával. És a bábkormány törvénybe iktatta a módszeres magyarirtást – konvergencia programnak, egészségügyi és oktatási reformnak, stb. nevezve azt.

Az elmúlt 6 évben többször is bebizonyította a kormány, hogy 50 % + 1 fővel gyakorlatilag bármit megtehet. Saját bevallott demokrácia-felfogásuk szerint, egy választástól a következő választásig mindenkinek kuss (kivéve persze, amikor nem ők vannak kormányon), egyébként meg örüljünk neki, hogy négyévenként megengedik nekünk, hogy újraválasszuk őket! Így a demokrácia lényegében egy elenyésző virtuális, statisztikai többség (valójában kisebbség!) diktatúrája a valódi többség fölött. Bebizonyosodott, hogy a demokratikus eszközök (aláírásgyűjtés, népszavazás) fabatkát sem érnek. A hatalomgyakorlók „demokratikus” válasza ezekre: „Na és?” Ez a „Na és?”, mutatja meg a „demokrácia” valódi arcát.

A nemzetközi globáltőke bábjai mindenhol a világon a helyi „demokratikus” vezetők, így Magyarországon is minden parlamenti párt a lekötelezettje. És amíg ez így van, addig a képviselők nem a magyarság, hanem az arctalan bankvilág érdekeit képviselik. A pártok pedig a megosztás eszközei.

Hogy meddig maradhat még Gyurcsány? Ha a pénzdiktatúrának már nem lesz rá szüksége, végrehajtja a fejcserét a saját érdekében. De akkor teljesen mindegy lesz nekünk, hogy Gyurcsányt Szilire vagy Orbánra cserélik-e. A másik lehetőség, hogy a magyar emberek végre nem arra várnak, hogy majd valaki más, kívülről, helyettük fogja megoldani a saját gondjaikat, és végre saját kezükbe veszik sorsuk irányítását. És végre összefogunk, és rendet rakunk az országban.

Ehhez a rendrakáshoz a demokrácia korlát! Azok, akik demokratikusan próbálnak cselekedni egy nem demokratikusan viselkedő hatalom ellenében, azok saját kezüket kötik meg ez által. Ha azonban nem demokratikus eszközökhöz folyamodnának, akkor a cionliberális belföldi és külföldi sajtó jajveszékelésére minden „demokratikus” állam elítélné, és antidemokratikusnak bélyegezné a történéseket (az optimista változat szerint). A demokráciának hazudott rendszer a 22-es csapdája!

De ha egyszer ennyire rossz ez a rendszer, akkor miért ragaszkodunk még hozzá? Talán nem vagyunk elég érettek a változtatáshoz? Vagy még nem ébredtünk fel elegen? Talán elkényelmesedtünk? Talán még mindig túl sok a vesztenivalónk? Milyen kifogás van még a tarsolyban? („Az ünneplő ruhám van rajtam.” „Holnap munkanap, korán kelek.”) Mire várunk még?!

Vajon hogy küzdhetünk a „demokráciában” annak véget éréséért? Demokratikusan – kihasználva minden lehetőséget, amit kínál (aláírásgyűjtés, népszavazás, stb., melyekről már bebizonyosodott, hogy semmit sem érnek) – vagy antidemokratikusan? Ha demokratikusan játszunk, nem lehet, hogy csak meghosszabbítjuk a „demokrácia” fennállását?

A „demokrácia” csak arra jó, hogy ne kelljen a felelősséget vállalni, azt mindig valaki másra lehessen hárítani. „Gyurcsány a hibás.” „Mindennek Orbán az oka.” Nem igaz! „Minden magyar felelős minden magyarért.” Mind a 15 millió magyar felelős a gyurcsányi magyarirtásért, mert hagyja! Mert hagyjuk! Orbán pedig épp úgy a lecsillapítás eszköze, mint a betelefonálós, kibeszélős, sms-küldős műsorok, melyek segítségével – a hatalomra valódi fenyegetést nem jelentve – vezethetik le dühüket a jogosan felháborodott polgárok. És sokkal kényelmesebb a képernyő előtt anyázni, és várni, hogy majd valaki mindent megold, hogy Fletó majd ettől veszi a kalapját… Ugyan, miért tenné?

És vajon meddig fog fennállni ez a demokráciának nevezett észrevétlen rabszolgaság? Pontosan addig, amíg hagyjuk, kedves szalonmagyarok és kanapéforradalmárok! Egyetlen perccel sem tovább! Jut eszembe, ha most törne ki 56, és ha nem az optimista változat valósulna meg, Fletó vajon kit hívna be?

Egyébként Fletónak igaza van: még túlságosan „NAGY A JÓLÉT”! (Nem csökken sem a szeszesital, sem a cigaretta-, sem a benzinvásárlás. Tehát van miből költeni...) Ha nem így lenne, kétmillió ember állna a Kossuth téren! És még vasvilla sem kellene a kezükbe. Egyszerűen csak odamennének. Fegyvertelenül. Csendben. De azt mindenki tudná, miért!

Én tulajdonképpen szorítok Fletónak. Ő – szándéka ellenére – a mi emberünk, és nem is sejti! Tettestársaival minél jobban fokozzák a „reformot”, annál több magyar tér észhez. Annál több magyar akar egyszerűen csak magyar lenni! Szóval, hajrá, Fletó! Nyelvbotlás – húzzunk bele, Fletó!

Megállapíthatjuk, hogy sem a szokványos hierarchikus társadalmi rendszer, sem a demokrácia nem jó rendszer. De akkor milyen társadalmi rendszer élhető, ideális? Gondoljunk csak arra, vajon mikor volt Magyarország jelentős tényező a világ térképén. Amikor fejedelemség vagy királyság volt! Churchill nem született magyarnak, és soha nem élt a szakrális magyar királyságban, ezért is gondolhatta úgy, hogy a demokráciánál nem lehetséges jobb rendszert kitalálni. Nekünk magyaroknak azonban nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt!

A Magyar Szent Korona mint szakrális tér a nemzet egész testének tulajdonosa – beleértve az alattvalókat és a földterületet (teljes Kárpát-medence!) is. A hatalmat, a földet csak bizományba kapja az uralkodó, a birtokos bármikor megfosztható tőle, ha méltatlannak bizonyul rá. Idézzük csak fel az Aranybulla 2. §-át: „Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.” Tehát az ellenállás nemcsak jog, hanem kötelesség is egyben! A Magyar Szent koronához hozzá tartozik a Kárpát-medence teljes területe, hisz az a Magyar Szent Korona tulajdona, így a Kárpát-medence minden polgára a Magyar Szent Korona polgára. Ez a jogi helyzet 1038. augusztus 15. óta áll fenn. Ekkor, Nagyboldogasszony napján ajánlotta fel Szent István Székesfehérvárott a Mennybe emelt Szűz Mária templomban országát a Magyar Szent Korona képében a Mennybe emelt Szűz Máriának. Ez az ég és a föld között kötött szerződés a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette, és éppen ezért ezen jogi helyzeten földi hatalmak nem változtathatnak. No, tessék csak innen szemlélni ezután Trianont és a privatizációt!

A magyar föld nem eladó.

A magyar ember lelke olyan, hogy ember soha nem parancsolhat neki, csak a teremtő Úristen! A magyar ember csak azt tudja elfogadni, ami a szívével, hitével egyezik, mert a magyar ember a szívével gondolkodik. A magyar ember mindig az igazságért, a szabadságáért, saját jogaiért, elveiért harcolt, soha nem aljasságból. Szembeszállt a kor legerősebb hatalmaival is, és életre-halálra megküzdött velük, amikor arról volt szó, hogy saját hite, hagyományai, szokásai, jogrendszere vagy idegen elképzelések szerint élje életét. A „lázadó” magyar mindig csak azt védelmezte, ami az övé volt.

Változást akarsz? A változtatást kezdd magadban. A változás te magad légy. Mutass példát, követőkre találsz. A jövőt mi magunk teremtjük gondolatainkkal, most.

Valamikor 2000 évvel ezelőtt tizenketten indultak el az igét hirdetni a világba... A mi helyzetünk ennél nagyságrendekkel jobb! Aki ott volt idén májusban a Rákóczi vár romjainál az „ezeréves” határon az őrház-avatón, tudja: a honvisszafoglalás megkezdődött. Aki ott volt augusztusban Bösztörpusztán a II. Madjar-Magyar Kurultajon, tudja, mi nem tizenketten voltunk.

A szép magyar jövő visszafordíthatatlanul elkezdődött. És ezt az arctalanok is tudják. És félnek. Nagyon. A bankrendszer omladozik. A „demokrácia” órái meg vannak számlálva.

hunhir.hu

Hogy lop meg a zsidó?

Hogy lop meg a zsidó?

Az emberi természet olyan, hogy reagál a változásra (bármily meglepő) és nem bamba vigyorral és önámítással, "a nézzük a jó oldalát" szemüvegen keresztül teszi a fejét a hurokba! Ami 2004, vagy még inkább 2006 óta a magyar érzelműek által látogatott honlapokon, fórumokon zajlik, az egy teljesen természetes folyamat.

Az emberek rádöbbentek, hogy átverték őket, és miután erre ráeszméltek, elkezdtek szembe nézni a tényekkel, jött a teljesen természetes és EGÉSZSÉGES emberi reakció, a DÜH!Ennek a blognak a legelső, 2007-es posztjai is ilyenek. A düh átélését nem lehet kihagyni, mivel enélkül nem tisztulnak le a dolgok, nem távoznak a negatív energiák, hogy helyükbe a megoldás keresése léphessen.

Ennek a blognak a legelső, 2007-es posztjai is ilyenek.

Hogy ez a hozzáállás igazságtalan volna a "rendes" zsidókkal szemben? Ilyenek úgy sincsenek, csak olyankora monják ezt, akikről még nem tudnak mindent...

Mi vagyunk otthon a saját hazánkban, és nem mi kezdtük el ezt a gyűlölködést. Gyűlöl a zsidó, mert magyar, tehát GOJ vagy, és szerinte alsóbbrendű. Gyűlöl a cigány is, mert magyar vagy.

A cigány kimutatja a gyűlöletét, hőbölög, fenyegetőzik, lincsel. A zsidó más módszerekkel dolgozik, látszólag érzelemmentes - azért persze néha mégis elszólják magukat. Nézem néha a zsidók blogjait, fórumait, a a judapestet, a szombat fórumát, és látom, amit látok... xD

Nem egy békésebb világ felé haladunk, emiatt pedig ezzel a túlzott humanizmussal nem maradhatunk talpon. Hunyadi se kuglóffal és kakaóval várta a „bevándorló” oszmánokat. A felebaráti szeretet nem jelenti azt, hogy a saját fajtám elé kellene állítanom akárkit is, ezt úgy hívják, hogy önfeladás, egy liberális ostobaság, orbitálisan nagy lúzerség. Azt hiszem mi magyarok, talán mindenki másnál türelmesebbek és toleránsabbak voltunk eddig, most már nem nekünk kell a békejobbot nyújtanunk.

Marcuse szerint a baloldali mozgalmak felé maximális toleranciát kell tanúsítani és hirdetni, míg a jobboldallal szemben kíméletlen intoleranciát: a gondolatok, a vélemények és a szavak ellen is. A hétköznapi életre lefordítva ez azt jelenti, hogy én megkövetelem tõled a toleranciát, de ahhoz neked semmi közöd, hogy én hogyan viselkedem. Ez az úgynevezett »represszív tolerancia«." (W. Waldstein fejtegetése H. Marcuse gondolatairól, Zeit-Fragen, 2000. szeptember)

A zsidók nagyon is értelmesek, és úgysem állnak ki a kettős mérce ellen, pedig pontosan tudják, hogy van, naná, hisz ők működtetik. De a törzsi összetartozás felülírja a morált az intellektuális zsidó népesség esetében is. Egy jó példa erre a hozzáállásra, hogy izrael egy körözött zsidó háborús bűnöst, népirtót SEM adott ki.

A zsidók nem úgy veszik el a pénzem, hogy feltörik a házam és kirabolják, vagy ilyen - olyan trükkel kicsalják tőlem. A zsidó nem hülye, hanem gonosz. Tehát más módszert választ. Ezt úgy hívják munkanélküliség. Miközben az ország tele van el nem végzett munkával (lásd a most éppen esedékes parlagfű kaszálást, stb.), mégis munkanélküliség van. Hogy a rákba lehet ez? Csak úgy, hogy megéri nekik.

Megéri, mert a munkanélkülivel tartható sakkban a munkahelyen lévő, mondván örüljön, hogy van munkahelye, van miből megélnie. Így lehet a béreket éhbér szinten tartani, azaz még a munkaerő áru értékét sem kifizetve. Eredmény: meg sem kapjuk a pénzt!

A gazdag úgy jön létre, hogy sok-sok szegény mindegyikétől elvesz egy kicsit. Nagyjából egymillió szegény tud így "eltartűani" egy dollármilliomost.És sokkal kevesebb profitja lenne egy pénzintézetnek, ha nem vennénk fel minden vacakért hitelt! A zsidók sátánista mammon imádatának egyik leplezetlen célja a hitelt felvevő fél függővé tétele, adósrabszolgaságba kergetése. És nálunk még az uzsora szedés sem büntetendő ráadásul.

Lássuk a munkaerő értékét. Az nem más, mint a munkaerő közvetlen fenntartására (táplálkozás, lakás, tisztálkodás, továbbképzés, stb.) a munkaerő megújítására (alvás, pihenés, szórakozás, utazás, stb.) és a munkaerő újra termelésére (gyermek nevelés, iskoláztatás, stb.) szükséges összegek együtt. Az éhbér az elsőre ad pénzt, a másodikra alig, a harmadikra pedig nem. Csak, hogy tudjuk mit jelent ez!

Az éhbér másik következménye, hogy az átlag melós egyetemre már nem tudja járatni gyermekét, mert nem telik rá! Eredmény: A magyarság gyermekei nem jutnak be az egyetemekre. Ezért akarják bevezetni a tandíjat! Tehát nem kell a zsidónak a magyart az egyetemről kitúrnia, mert nem is jelentkezik oda magyar. Egyszerű anyagi okokból. Ördögi nem? Azért vigyázni kell a magyarral, mert hihetetlen áldozatokat is képes vállalni a gyermekért, ahogy az a Horthy időkben is bebizonyosodott. Ezen túl, nem lehet csak zsidó és cigány az egyetemeken, tehát be kell engedni magyart is.

De azt azonnal el kell lehetetleníteni, nehogy mérvadó tényező lehessen később. Ennek eszköze pl. a pályázatok útján történő anyagi támogatás, amelyért később hálásnak kell lenni, és az ő szekerüket kell tolni, vagy a diákhitel. Jó magas kamatra. Ez utóbbi különösen "szép", mert még az előző támogatásnál is arctalanabb, megfoghatatlanabb, hiszen banki, és ezért személyhez nem köthető.

Itt a banknak tartozol röpke 20-30 évig, és akkor vesznek el a fizetésedből, amikor a pályád elején, és derekán vagy. Tehát, mint mérnök, orvos, tanár, stb, nem juthatsz előre a magyar értelmiségi, mert nem tudsz időben megtollasodni.

A megvénült, öreg emberrel már senki sem akar semmit, mert úgy tartják (előítéleteik vannak!), hogy "ha eddig nem jutott előre, akkor biztosan olyan is." Ha azt hisszük ez nem fontos, akkor gondoljunk bele abba, hogy mi esélye van annak, aki a főnökét sohasem tudja meghívni, mert olyan körülmények között lakik, olyan lakást tud csak fenntartani, amilyen egy ekkora adósság mellett lehetséges.

Erre mondta a zsidó aczél györgy, hogy nem kell megölni a halat, elég, ha elöntik alóla a vizet. Ahogy azt megmondta a zsidó kóka jános, "a békákat sem kérdezik meg, mielőtt lecsapolják a mocsarat".

Jó, ha tudjuk, a zsidók a nemzsidókat nem tekintik emberi lénynek, csupán gépnek, biodíszletnek, haszonállatnak.

Nemzeti csúcs, csúcs átverés

Nemzeti csúcs, csúcs átverés



Nemzeti csúcs, ennyi zsidóval az élen? A zsidók nem nemzet, hanem nemzetközi, hazátlan, élősködő söpredék

A hetvenes évek végétól indult a neoliberalizmus hódító útjára, és a kilencvenes évek elején lehetett először arról hallani, hogy kb.30-40 év alatt pusztítja el önmagát ez a rendszer. Hát, most látjuk a végjáték kezdetét, csak az a baj, hogy a neoliberalizmus olyan mint a kommunizmus. Nem önmaga a legnagyobb baj, hanem ami utána jön. Egyébként meg nem sajnálom az amerikaiakat.A gazdaságuk mögött nincs valódi tartalom, pusztán lufi ( tözsde) gazdaság. Csak idő kérdése mikor pukkad ki.Ha a kínaiak nem sajnálnának egy ilyen nagy felvevő piacot feladni, egy hét ( vagy órák alatt) térdre kényszerítenék amerikát.

Remélem is, hogy megmozdul majd valami! Az nem mehet így tovább, hogy ha a bank nem húz annyi hasznot, amennyit szeretne, akkor szól a kormányoknak, hogy adják oda az adózók pénzének jórészét, mert ő különben "csődben" lesz és akkor jaj mindenkinek! Persze csak nekik nem!

Nem is olyan rég, kb. egy éve az rtl klub híradója beszélt a bankok sikereiről és kiszámolta, többek között, hogy az otp másodpercenként tízezer Forint hasznot termel! Létezhet így igazából csőd? Hol az a sok pénz? Az országot csak úgy lehet kivezetni a válságból, ha értékeinket megőrizzük, megóvjuk. Ennek két útja van. Az egyik az adósságszolgálat mérsékelése, így az adóink jóléti célokra és fejlesztésekre fordíthatóak. A másik pedig az országban folyó termelési haszon megtartása, ami a nemzeti tulajdon visszaszerzését jelenti a stratégiai ágazatokban, az energiatermelőknél, az energiaszolgáltatóknál, a közműcégeknél stb. Jelenleg azért sínylődünk, mert az adóink és a termelési haszon kikerül az országból, és hazug politikusaink nem beszélnek erről. Mondanak mindenféle megoldást, de ezt, mint lényeget elhallgatják.

A magas adósságszolgálat és a cégek rossz (külföldi) tulajdonosi szerkezete gyarmati szintre süllyesztette Magyarországot. Ugyanolyan termelékenységgel, ötödannyi bérért dolgozik a magyar polgár, mint azon polgárok, amely országokat nem árusították ki. A Ft értéke nem munkabér függő abban az országban, ahol mesterségesen vágják agyon a reálbéreket. Így az nem is lehet összehasonlítási alap. Az viszont nem hagyható figyelmen kívül, hogy - nemzetközi gyakorlattal szemben - a válságkezelést böszme és veresrézcsapata ismét kamatemeléssel oldják meg. A Ft értékére és mögötte lévő lufinak ez a lényege. Kamatemelés a pénzeszközök termelésből történő kivonásával jár, hiszen a pénzügyi szektorban magasabb hozamot lehet elérni mint a piacon. Gazdaság így lassul, munkanélküliség stb. Dagad a lufi.

Kamatemelés a pénzügyi szektort erősíti, külföldi pénzeszközöket von be viszont magas kamaton kell visszafizetni aminek nincs fedezete. Kölcsönt és kamatot kölcsönből, magas tőkeátéttel.

Ez eladósodáshoz, ellehetetlenüléshez vezet. Tehát ez esetben sincs Ft mögött valós érték és főleg teljesítmény. Sőt tuti bukta ami nem rajtunk múlik majd. Szerintem még örüljünk, hogy ennyit adnak a Ft-ért, de sajnos ezt sem érdekünkben teszik. Nem azért teszik, hogy mi olcsóbban vehessünk műszaki cikkeket. Azok eddig is olcsóbbak voltak Ausztriában, de mint ahogy már pár éve rájöttem, Szlovákiában is.

Azok az országok lettek sikeresek, akik a Valutaalap és a Világbank utasításai ellen cselekedtek.Ezek az országok javarészt Dél-amerikában és Ázsiában vannak, ahol a zsidó befolyás nem olyan erős, mint Európában. Mivel nálunk csak kollaboráns döntéshozóink vannak, gondolkodás nélkül megteszik, amit parancsolnak nekik.Gondoljátok, hogy mi tudjuk milyen kárt okoznak, és ők meg (tanult emberek , igaz Marx egyetem, Harvard, Oxford) nem? Nagyon jól tudják mit csinálnak, csak szarnak rá, mert semmi következménnyel nem jár az ország tönkretétele, nekik meg az ükunokájuknak sem lesz anyagi gondjaik.Valóban egy népmozgalom törölhetné el csak ezeket a föld színéről !

"A haláltánc tehát nemcsak a globális térben, hanem a Magyarország nevű "lokalitásban" is elkezdődött. És bizonyosan megsemmisíti majd a liberális "megsemmisítőket""

idézet innen :

http://reakcio.wordpress.com/2008/09/23/a-gatlastalan-kapitalizmus-onpusztito-amokfutasa/

Úgy legyen !!!

Az elmúlt húsz év alatt már felzárkózhattunk volna a fejlett nyugathoz, ha a fejlesztéseket a nemzeti vagyon megőrzésével valósították meg.

Mára vált világossá, hogy a külföldi tulajdonos a legrosszabb tulajdonos, mert kiviszi az országban folyó termelés hasznát.

Kiviszi olyan arányban, hogy nem tudjuk bevezetni az eurót, a bérek ötödannyi érnek, mint a hasonló termelékenységgel működő "fejlett" országokban.

Az ország kiárusítására a liberálisok vették rá a politikusokat, hazugsággal, átverő propagandával. A mai közállapotok mutatják, hogy a külföldi tulajdon túlzott aránya tönkreteszi az országot.

Fidelitas: vízgereblyézés, látszatmunka a "Gyurcsány-csúcsocska", melyen a főnökünk is részt vesz
2008-10-17. 16:26

Vizet gereblyéztek a Fidelitas aktivistái pénteken a "nemzeti csúcsnak" helyet adó Magyar Tudományos Akadémia közelében, hogy felhívják a figyelmet a szombati rendezvény értelmetlenségére - mely rendezvényen főnökük és kenyéradójuk, Orbán Viktor is részt vesz, Sólyommal, Mádllal, az Ab elnökével és más magára valamit adó politikussal ellentétben. Az ötlet egyébként nem az ő fejükből pattant ki, Kósa nevezte vízgereblyézésnek és bolhacirkusznak Fletó PR-eseményét, melyen az illegitim miniszterelnök a porondmester. Hogy OV szerepe mi lehet ebben a szereposztásban, arra sajnos nem tért ki, de hamarosan annak is eljöhet az ideje, hiszen immár a Magyar Nemzetben is több alkalommal (lásd itt és itt) fogalmaztak meg eléggé nyílt, és kétségkívül súlyos kritikát Orbán atlantizmusával szemben.

A Fidesz ifjúsági szervezetének aktivistái az Akadémia épülete melletti Duna-parti szakaszon egy felfújható medencét töltöttek meg vízzel, és, hogy szemléltessék, szerintük mire jó a szombati, Orbán részvételével megtartott tanácskozás, vizet gereblyéztek.

ráadásul megdicsérve - igaz, mi sem" vspace="2" hspace="2"> Nem hitték volna, hogy valaha címlapon lesznek nálunk, ráadásul megdicsérve - igaz, mi sem

Kérdő Zsuzsa és Mihalovics Péter, a Fidelitas két alelnöke újságíróknak nyilatkozva „Gyurcsány-csúcsocskaként” emlegette a szombati rendezvényt nemzeti csúcs helyett.

A „Gyurcsány-csúcsocska” nem más, mint vízgereblyézés, látszatmunka, eredmények nélkül – mondta Mihalovics Péter. A Fidelitas két politikusa arról beszélt, hogy a pénzügyi válság miatt Magyarországon felelős politikára lenne szükség, egyeztetések és „Gyurcsány-csúcsocskák” helyett sokkal inkább azonnali, határozott kormányzati döntéseket kellene hozni.

(Kuruc.info - MTI - Stop)

Most, hogy beütött a krach, a különféle válság tanácskozások mellett mennek a zsidók is tanácskozni, mert tartanak a magyar néptől. Minden áron fenn kívánják tartani a neolib diktatúrát. A rákos sejtként burjánzó liberalizmusnak ez kevés: a lelkünk is kell. Van ebben valami sátáni és megfoghatatlan, de épp ez a lényege.

Mindenesetre amit reform címén közgazdászaink (is) felmutatnak, az nem sok. Osztás, szorzás, összeadás, de leginkább kivonás. A számok mögött az EMBEREKET azonban nem látja, pedig ez lenne az igazi.

Addig is, ha annyira jól számolnak, szeretném látni, ha megírnák: ők, és társaik saját életszínvonalukon - havi tíz millióból, mint Simor András, vagy milliárdos tőkejövedelemből, mint demján sándor zsidó - hogyan jönnének ki két kiskorú gyermekkel, kétkeresős, (ha ugyan ezt keresetnek lehet nevezni) családban havi 200
ezerből? Erre eddig még senki okos emberünk nem tudott válaszolni. Hiába, ők nem ennyit keresnek. Vagy az szdsz-esek szerint mi, magyar dolgozók tized, huszadannyit érünk, mint szerencsésebb nyugati társaink? Keresetünk alapján legalábbis. Ez lenne a rendben működő szép új világ?

A zsidó demján sándor ma azt mondta, csökkenteni kell a reál béreket - ő maga millárdos tőkejövelelmekkel rendelkezik. Hát igen! EZ a zsidó!

A többiek is kb. ezen a béka segge alatti neonlib szinten tettek javaslatokat, kivéve persze a fidesz-kdnp-t, ahol is Orbán és Semjén most egész jókat mondott. Azért dicsérem őket most kivételesen, mert a blog.hu-n minden olyan blog tömjénzsoltozott, amit én zsindexesek által íratott álblognak tartok. Na ugye, hogy nem hülyeség feltételezni, hogy vannak zsidósan politizálós, pénzért íratott kamu blogok :-)

"Ma a kis- és középvállalkozásoknak az Európai Unióból érkező források 3,5 százaléka jut. Nem szégyen ez, tisztelt Hölgyeim és Uraim? 3,5 százaléka!" idézet innét :

http://reakcio.wordpress.com/2008/10/18/orban-viktor-beszede-a-nemzeti-csucson/

Az MNB aranykészletét, ami most nagyon jól jönne, a médiapatkányok és az SZDSZ kedvence (mivel magukfajta), bizonyos Surányi György adta el, zsidó köröknek. Rajta és a magukfajtákon kell számonkérni a magyar nemzetnek az MNB zsákjaiban tartogatott aranytartaléká

A zsidó Surányi György több éves viszonylatban is nyomott áron verte dobra a magyar nemzet aranytartalékát... A médiapatkányok és a magukfajták többek között ezért is tartják "pénzügyi zseninek" ezt a phérget. Eddig ugyanis megúszott mindennemű felelősségrevonást — figyelembe véve, hogy a bécsi CW Bankot is ez a Surányi "üzemeltette" a magyarság kárára.

Amennyi a magyarság kára, pontosan annyi a bank ki tudja milyen fajta "ügyfeleinek" nyeresége.

2000. 12. 16 : Orbán Viktor miniszterelnök megdöbbentőnek tartja, hogy a mintegy 100 milliárd forintos veszteséget felhalmozó - a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő - bécsi CW Bank vezetője 100 milliós végkielégítéssel távozik posztjáról. Orbán Viktor elmondta: a Magyar Nemzeti Bank függetlensége miatt a kormány nem tud felelősséget vállalni ebben az ügyben.

A CW Bank eszköz volt a magyar nép kifosztására, és az átjátszott pénz visszajött felvásárolni Magyarországot, "külföldi befektetők" pénzeként...

Surányi György, a nemzetrontó féreg szerepe mindebben máig nem tisztázott. Állítólag kastélya van Ausztriában (Jörg Haidert azért elkerülte...), ahol a hétvégeken a magukfajta "üzletemberekkel" szokott értekezni a közmagyarok további kifosztásáról és az adóforintok eltérítéséről.

Közben kiderült, hogy a Stasi, a keletnémet titkosszolgálat pénzeit a CW Bankon keresztül tüntették el a "német" és "magyar" phérgek. Az összeesküvésre jellemző, hogy maga Kohn kancellár sem tudott dűlőre jutni a mindenkori magyarországi kormányokkal ez ügyben..

Egyébként pedig: igenis, a brutális megszorításokat javasoló spekuláns zsidók által lesajnált dolgozók munkája a legfontosabb. Ha egy zsidó közgazdász, vagy zsidó médiamegmondó nem dolgozik tíz napig, a kutya sem veszi észre. Ha egy szemetes nem takarít ennyi ideig, nagy gond van. Melyikük munkája a fontosabb tehát? És melyikük él jobban?

Ha ma, idén is koppon vannak a családok a fizetés (bevétel) és a fizetni való (kiadás) egyenlegében. Ill. inkább minuszban; akkor ha jövőre befagyasztják a béreket, a nyugdíjakat, és növelni fogják a kiadásokat, (mindennek megy fel az ára) akkor azt mi a fenéből fogják kifizeni?

Az államnak miből lesz a bevétele, ha fizetésképtelen lesz a lakosság?

Maguk sem gondolják komolyan?!

Vagy az egész ország adósok börtönében fog csücsülni, vagy a nép pesszimistább része önként adja fel?
Akkor jönnek az izraeli betelepülők?

Ez a szándék? Gyanítom, hogy ez is benne van a pakliban.

Nemzeti csúcs csúcs átverés, demján sándor zsidó , simor andrás zsidó, Simor András nem alternatíva, Surányi György zsidó, nemzeti csöcs, orbán viktor, semjén zsolt, tömjén, egykulcsos, egy kulcsos, index

A hungarista nő erkölcsi és szellemi feladatai

A hungarista nő erkölcsi és szellemi feladatai

El kell érnünk, hogy minden magyar nő világosan és tisztán lássa feladatát, jogát, és kötelességét, ami nem más, mint nemzetünket élet-halál harcában támogatni!

A hungarizmus ismerete tisztánlátást jelent, ez a tisztánlátás segít a dolgok helyes megítélésében és tetterőt vált ki. Semmi egyéb nem lebeghet egy hungarista szeme előtt, mint nemzetünk szolgálata. Szükség van a tisztánlátásra nemzetünk minden tagjától, így a nőtől is, ez a tisztánlátás segít a nemzet jóhasznára cselekedni.

A nő élettársa, segítőtársa a férfinak. Számaránya több, mint a férfi száma. Ezért igenis fontos, hogyan él és miként gondolkodik a nő, mert ereje nem számarányában, hanem abban a serkentő, ráható erőben jut leginkább kifejezésre, mellyel környezete lelkét, életét befolyásolni, irányítani képes.

Jogunk és kötelességeink közé tartozik az is, hogy azokat a feladatainkat ne hanyagoljuk el, amelyeket nemzetünk szolgálata szab reánk. Mert tudnunk kell, hogy nem mindegy hol, hogyan, és kik között éljük le életünket és neveljük gyermekeinket!

A hungarizmus megszabta a nő erkölcsi feladatait, melyet a következőkben foglalhatunk össze:

A nő a család jószelleme, a nő a hungarizmus lelke, a nő a nemzetélet halhatatlanságának záloga.

Ismerje, fejlessze, s a gyakorlati életben teljesítse ki a SZÉP fogalmát, úgy, hogy a nemzet újjáépítéséhez hozzájáruljon a nemzet erkölcsi erőinek nevelésével. Mivel a nő a család jószelleme, ezért tetteit az igaz istenhit kell, hogy vezesse. Meg kell őriznie a családi élet tisztaságát. A család kötelékében élő férfi és nő egyénisége a gyermekein keresztül alakul át a legkisebb közösséggé. Ezzel egységgé kovácsolja a családot és megteremti a MI fogalmát.

Ennek a legkisebb közösségnek a lelkisége a nő magatartásától függ. Evvel minden nőnek tisztában kell lennie, hogy felelőssége a mindennapok teendői mellett a család egységének megteremtésére is kiterjed. Így a nő képessé válik a családi béke megalapozására és megtartására.

A lányok és asszonyok életében meg kell, hogy jelenjen a nő valláserkölcsi érzése, meg kell, hogy valósítsa a családi élet tisztaságát. A nőnek ismernie kell a tiszta hungarista erkölcs követelményeit hogy tetteit, gondolatait és egyéniségének megnyilatkozásait ehhez a szilárd alaphoz mérje.

A nőnek mint a hungarizmus lelkének legyen közösségi érzése. Kötelessége az összhang megteremtése.

A hungarista nőnek legyen a magyar nemzet, a fajtánk erejének és jellemének ismeretén nyugvó nemzeti öntudata! Tudatosan irányított világnézetét a múlt helyes ismerete, és a jelen eseményeinek helyes megítélése adja.


Amit a hungarista nő el akar érni, meg akar teremteni saját családja és önmaga számára, azt akarnia kell a nemzet minden családjának! Így az ÉN(önérdek) és a MI(közérdek) összhangba kerülnek.

Meg kell értenie minden nőnek azt az alapvető tényt, hogy családját nem vonhatja ki a társadalom közösségének hatása alól, ebből kifolyólag az önérdek megköveteli a közösségi érzést. A családban uralkodó közösségi érzés természetessé teszi a társközösségi érzés kialakulását. Ez kialakulása nélkül nem leszünk képesek hungaristákat nevelni!

Az anya gyermeke lelkébe ülteti az erkölcsi erőt és a hitet, mely segít nemzetünk megmaradásában.

A fegyverek győzhetnek a férfiak kezében, de igaz győzelmet egy eszméért a nép csak akkor ér el, ha a nő átéli, és teljes lelkével vesz részt a küzdelemben. A magyar nőnek a hungarizmus eszmerendszere megadja világnézetét és annak gyakorlatát.

Minden nő hősi életszemléletet hoz magával, ezt bizonyítja az is, hogy szenvedések árán új életet ad, és mindezen szenvedések ellenére mégis újra és újra vállalja azt. Ez bizonyítja azt, hogy a hungarista nő képes a nemzetért és megmaradásáért újabb és újabb áldozatokra!

A nőben éljen az anyaság hivatástudata! A nő a nemzet halhatatlanságának záloga!

A nő rendeltetése hogy hungaristává váljon, hivatása pediglen, hogy hungarista anya legyen!

A családi életben meg kell valósítania a szép, az igaz és a jó életösszhangját, így a nemzet jelene biztosítva lesz. A gyermekei helyes nevelésén keresztül elérhetjük a nemzet boldog jövőjét! Nemzetünk halhatatlanságát abban az esetben érhetjük el, ha anyáink elvállalják és szívügyükké teszik eme feladatokat. Így a gyermek a magyar jövő, a hungarizmus fegyverévé válik.

Mind a paraszt, a munkás, az értelmiségi, a katona és az ifjú áldozataikat hozzák azért, hogy a családi béke és stabilitás megteremtődjön, ez a biztos jólét a családban a nemzet biztonságát garantálja. Ezért a nő köteles a nemzetet anyaként szolgálni és sok gyermeket nevelni. Természetesen ehhez a nemzet vezetésének biztosítania kell a szellemi, anyagi és erkölcsi jólétet a család számára!

Ezeket az erkölcsi feladatokat meg kell ismerni a szellemi mércén keresztül is. A nőnek az igaz fogalmát az anyai érzésen keresztül kell megismernie, fejlesztenie, majd a gyakorlati életben is teljesítenie.

A cél a tiszta nacionalizmus elérése nemzetünk életében. Ugyanúgy, mint ahogyan a család ereje a szereteten és közösségi érzésen alapszik, a nemzet tagjait a szereteten nyugvó élet, társ- és sorsközösségből adódó közösségi érzés kovácsolja eggyé. A tiszta nacionalizmushoz csakis a közösségeken keresztül juthatunk el!

Vagyis a család, nép, nemzet közösségén keresztül. A nacionalizmus akkor válik igazzá és tisztává, ha szocializmus, vagyis emberszeretet alapozza meg. A nemzetszeretettel (nacionalizmus) társuló emberszeretettel (szocializmus) lehet elérni a nemzet valós szolgálatát, így a család boldogságát. A nacionalizmus alappillére a haza és emberszeretet, vagyis a nemzetiszocialista gondolkodás.

A hungarizmus eszmerendszerében a három alaptényező a vallás mint erkölcsi alap, a nacionalizmus mint szellemi alap, és a szocializmus mint anyagi alap. Ez a három tényező egymást kiegészítik és elválaszthatatlanok.

A nő szellemi feladata ezért a következő: a gyermek helyes nevelése, az ifjú támasza, a családfő életért és kenyérért vívott harcában serkentő erő. A hazaszeretet érzését, a szellemi erőnket ápolja. Környezeténél köteles elérni serkentő erejének hatásával, hogy a magyar szellem termékei és értékei a magyar nemzet, a magyarság szolgálatában maradjanak.

A nő szellemi feladata és kötelessége a haza és a hazaszeretet fogalmának, érzésének és jelentésének átültetése családja és nemzete lelkébe. Ismernie kell a kultúra fogalmát és jelentőségét. A népi kultúrában a közösségi gondolat kerül kifejezésre. Ennek virágzása tükrözi a nép erejét és életszínvonalát.

A nő a haza és nemzetszeretetet szolgálja, abban az esetben ha felkutatja népi kultúránk kincseit. Népviseleteink és népszokásaink ápolása szükségszerű. A nő szellemi feladata még önmaga továbbképzése. Ha a nő tudása megfelelő, akkor képessé válik a tisztánlátásra és a helyes döntéshozatalra.

Az erkölcsi és szellemi feladatok ismeretével a hungarista nő képes lesz gyermekeit szép és jólelkű magyarnak megtartani. Azokat Istenhitre, haza és emberszeretetre nevelni. Így nemzetünk jövője biztosított, és szilárd talajon nyugodhat.