Leminősítés, forint árfolyama, goldmann sachs, hisztériakeltés, spekuláció, bóvli kategória, oecd károgások, egyéb fiktív gazdasági előrejelzések melyekre a valóság mindig rácáfol, ennek ellenére a háttérhatalom folytatja hisz így van haszna BELŐLÜNK

Leminősítés, forint árfolyama, goldmann sachs, hisztériakeltés, spekuláció, bóvli kategória, oecd károgások, egyéb fiktív gazdasági előrejelzések melyekre a valóság mindig rácáfol, ennek ellenére a háttérhatalom folytatja hisz így van haszna BELŐLÜNK 

Gold Manó szeretne kisemmizni minket, károg már előre a kárunkra a spekuláns banda. Előbb hisztériát kelt a piacokon, aztán ha sikerült a hangulatkeltés, áron alul vesz állami vagyont, illetve magas kamaton ad hitelt. Mert a cion-neoliberálisok mindig csak segíteni akarnak. :P Egyébként az irgalmas szamaritánus ritka kivétel volt, azért is maradt fenn a kifejezés.

"pálcát tört hazánk felett a világot uraló háttérhatalmi Goldman Sachs, aki szerint amennyiben egy újabb MNB-általi kamatemelés sem segít rajtunk, ismét jöhet az EU/IMF „mentőcsomag”ja. Hadüzenet ez a javából s egyben számunkra alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, valaha miért is tartották annyira jogtalannak oly sokan magát a kamatszedést, sőt majd mindannyian az uzsorakamat-gazdálkodást."

Goldman Sachs hadüzenete: nem tankokkal, hanem bankokkal, uzsorakamattal győzzük le Magyarországot

2014. február 11. 13:53 Hunhír.info

Amint a minap jeleztük, pálcát tört hazánk felett a világot uraló háttérhatalmi Goldman Sachs, aki szerint amennyiben egy újabb MNB-általi kamatemelés sem segít rajtunk, ismét jöhet az EU/IMF „mentőcsomag”ja. Hadüzenet ez a javából s egyben számunkra alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, valaha miért is tartották annyira jogtalannak oly sokan magát a kamatszedést, sőt majd mindannyian az uzsorakamat-gazdálkodást. 

Leszámítva persze az utóbbiakban érintetteket, a mindenkori Goldmann Sachs-okat.

Amúgy különösebb Panama-tanulmányok nélkül is megválaszolható az iménti kérdés. Elég ehhez csak egy kissé belelapoznunk az európai történelem fejezeteibe. Mert mi is a kamat, eredendő nevén az usura? A korántsem csak teológiai-filozófiai, hanem köz- és humán műveltségünk megalapozásához máig nélkülözhetetlen Bangha Béla-féle Katolikus Lexikon szócikke meghatározása szerint „a pénztőke használatáért fizetett (többnyire pénzbeli) szolgáltatás”.

Már az ókorban kialakult viszont az a felfogás, hogy a kölcsönnek ingyenesnek kell lennie, hiszen a tőke fölötti nyert pénztöbblet rendszerint meg nem érdemelt hasznot nyújtott a kölcsönzőnek. A kezdetbeli ingyenes pénzkölcsönzést azonban hamarosan felváltotta a kamatszedés a babilóniaiaknál, asszíroknál és zsidóknál, bár ez utóbbiaknál – olvassuk az iménti szócikkben – csak a kamatszedő idegenekkel szemben volt megengedve (5 Móz 23, 19), egymás között nem.

Ha az ókor klasszikus gondolkodóit olvassuk, azt találjuk, hogy szinte mindegyikük egyértelműen elítélte magát a kamatot, így mindenekelőtt Platón, Cato, Seneca. Sőt Arisztotelész még tovább ment. Szerinte a pénz mindig csak eszköz, mégpedig csereeszköz, amely gyümölcsöt nem terem, ezért eleve erkölcstelen pénzkölcsönzésért kamatot szedni bárkitől is. Az ókeresztény írók Alexandriai Szent Kelemen és Tertullianus óta a Szentírásra hivatkozva (Zsolt 14, 5, Ez 18, 7, 2 Ezdr 5, 7, Lk 6, 34) szintúgy ostorozták a kamatszedést.

Közülük egyesek különösen is azért kárhoztatták, mert benne az anyagilag megszorultak bűnös kihasználását látták, ilyetén a felebaráti szeret krisztusi parancsa elleni bűnt, mint Lactantius, Nagy Szent Vazul, Nüsszai Szent Gergely, Szent Ambrus, Szent Ágoston, Aranyszájú Szent János. A Niceai Zsinat (325) és Nagy Szent Leó pápa a pontifikátusa alatt (440-461) született dekretáléjában pedig kiközösítette azt a klerikust, aki kamatszedési ügyletekkel foglalkozott.

A középkorban Aquinói Szent Tamása pénzkölcsönzés gazdasági felhasználásával elérendő nyereség bizonytalan, szerződésileg ki nem köthető mivoltát hangsúlyozta, tekintettel a már akkor is – elsősorban zsidó kereskedők által – elburjánzott óriási kamatlábak miatt. Mert például megtörtént – amint Miskolczy István történész művében (A középkori kereskedelem története, 1926) olvassuk –, hogy Mainz város tanácsa 1000 forintot vett fel négy zsidótól s 52 % kamatot fizetett, de másutt megesett 1224-ben olyan is, hogy 174 %-ot szedtek a kölcsönzött összegre, így nem csodálható, ha Rigord francia krónikás a XII. század végén arról panaszkodott, hogy majdnem a fél Párizs zsidó uzsorásoké lett.

Nos, mindezekre tekintettel Aquinói Szent Tamás Brabantia hercegnőjének „a zsidók kormányzásáról” írt levelében (De regimine Judaeorum ad ducissam Brabantiae) kifejtette, hogy vissza lehet követelni a zsidóktól az uzsorával szerzett értékeket, továbbá célszerű őket pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűneikből haszonra tegyenek szert: ezt megakadályozandó, nagyobb büntetéssel büntetendők, mint mások, ugyanakkor a büntetés címén tőlük elvett pénz nem tartható meg, hanem a jogos tulajdonos(ok)nak visszatérítendő, vagy ha ez már nem lehetséges, közcélra fordítandó.

A kamattilalom olyan általános volt még az újkor kezdetén is, hogy jogosultságukat – legalábbis kezdetben – még maguk a reformátorok is elismerték (Kálvint kivéve), viszont a kapitalista gazdaság térhódításával a korábbi tilalom bástyáin már egyre többen ütöttek réseket. Az idézett lexikonbeli szócikkből ugyanis kiderül, hogy XIV. Benedek pápa (1740-1758) ugyan szintén elvetette a merő pénzkölcsönzésért történő kamatszedést (lucrum ratione ipsius mutui), de „elismert bizonyos jogcímeket, melyek jogossá tehetik a kölcsönzésből eredő nyereséget”. Az ő határozatai, a moralisták és az 1918-as új Egyházi Törvénykönyv, a skolasztikusokra hivatkozva, elismerik, hogy vannak körülmények, melyek meglétekor lehet kamatot szednie a pénzkölcsönzőnek. Ezek pedig – olvassuk Evetovics Kunó cisztercita könyvében (Katolikus erkölcstan, 1940) – a következők:

1. a tőke átadásával, elvonásával elmaradó haszon (lucrum cessans), s a tőke átadásából felmerülő hátrány, kár (damnum emergens), például el kellett hagyni valamely üzletet, vagy a pénz hiányában csak kisebb hasznú üzlet volt lebonyolítható,
2. a különleges veszély, mely a kölcsönadott dolog fennmaradását a kölcsönvevőnél veszélyezteti (periculum sortis), s amely miatt a kölcsön csak nehezen, vagy éppen csak kiadások révén szerezhető vissza;
3. a visszaadás halasztásának veszélye; erre az esetre bizonyos szolgáltatásokat lehet kikötni (poena conventionalis).

A tudós cisztercita tényként állapítja meg, hogy „aki a pénznek birtokában van, hasznot húzhat belőle”, csak persze nem uzsorát, ami „igazságtalan kamatszedés”. )Amint megjegyezte, a törvény által megengedett legmagasabb kamatláb 8 %.) Vagyis szerinte egyértelműen különbséget kell tennünk a tisztességes kamat és az eleve tisztességtelen uzsora között.

Talán hangsúlyoznunk sem kell, hogy az újkori államok gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi életében viszont nem a tisztességes kamatgazdálkodás, hanem az uzsorakamat-gazdálkodás kezdett egyre nagyobb tért hódítani. Úgy tűnik, az állami kamatláb általánosan 5 %-ra mérséklését sikerült a pénzügyi oligarchiáknak machinációikkal sikeresen kijátszaniuk a maguk javára mások megkárosításával – amit jó ideje ugyebár a hazai devizahitelesek a saját bőrükön érezhetnek. Igencsak messze vezetne tehát, ha ennek csak a legégbekiáltóbb eseteit sorjáznánk. E nélkül is tény mindenesetre, hogy az uzsorakamat szedésének tilalma mindenekelőtt erkölcsi s csak azután gazdasági alapkövetelmény.

Tekintettel azonban arra, hogy a mégoly alacsony kamat könnyen kijátszható, s válik belőle uzsora, a kamatkérdés egyik legjobb hazai ismerője, Ibrányi Ferenc nem véletlenül fogalmazott úgy (A kamatkérdés erkölcstudományi problematikája, V. rész. Theologia, 1937/4. szám), hogy „az erkölcstudomány változhatatlan, örök érvényű igazsága, hogy elhasználásra való tárgyat ideiglenes használatra csak a kölcsönadás (mutuum) ingyenes szerződésének keretében lehet átengedni, tehát a pénzkölcsön után kamatot kikötni, vagy elfogadni erkölcsileg tilos. A kamattilalom erkölcstudományi igazolásának egyedüli alapja az, hogy a pénz csereeszköz, és mint ilyen, elhasználásra való tárgy”.

Éppen ezért szintén nem véletlen, hogy a keresztény társadalmi tanításon szocializálódott nemzedékek valaha ösztönösen idegenkedtek a pénzkölcsönzéstől, ami egyenesen következett az emberi nemnek a saját maga által elvégzett munkája általi öröméből, amely aligha szorul kölcsönvett javakra, pláne pénzbeliekre. Nyilván ezért, hogy huszadik századi ifjúságnevelő papjaink gyakorta óvtak a pusztán „baráti” pénzkölcsönzésektől is, mint például könyvében (Nos Rector. A magyar főiskolai hallgatók könyve, 1943) a felnőtté váló ifjakat Koszterszitz József:

„Kölcsönadásból és kérésből mindig nagy összeveszések és elhidegülések lesznek. Ha van jó barátod, akit becsülsz, soha pénzügyleted ne legyen vele! Ha van nyűgös, tapadó ismerősöd, akitől szabadulni szeretnél, adj kölcsön neki becsületszóra tíz pengőt. A pénzedet ugyan nem fogja visszahozni, de ezután kerülni fog. Az egymásnak tartozás, adósságra figyelmeztetés, pénz követelése, sürgetése olyan messze dob szét egymástól két embert, mintha két idegen csillagon utaznának a világűrben.

Ha a pumpolónak azt feleled: Sajnálom, nincsen pénzem! – ezzel nem követtél el hazugságot, mert restrictio mentalissal az igazat mondtad: „A te számodra nincsen pénzem! – S ha becsületbeli adósságokról tesz bizalmas vallomást, és kijelenti, hogy öngyilkos lesz, ha nem segítesz rajta, meg ne hatódj és meg ne puhulj! Ezt a mesét elmondta már előtted pár másik fiúnak, utánad elmondja még néhány másiknak mindaddig, míg valami gimpli be nem ugrik neki, de öngyilkos az effajta ember nem lesz!”

Ilyetén körüljárni igyekezve a kamat és az uzsora problémáját, annyi mindenesetre konklúzióként ma is bizonyos, amit a Katolikus Lexikonban az idézett szócikk szerzője, Biró Bertalan nyolcvanhárom éve megfogalmazott: „Minden józan szociálpolitikának arra kell törekednie, hogy a kamatszedést és vele együtt a munka nélkül szerzett jövedelmet úgy korlátozza, ahogy az igazságos jövedelemelosztás elve megköveteli.” Erről azonban úgy tűnik, hallani sem akar a hazánk fölött (is) pálcát törő Goldman Sachs. Most már csak az a kérdés, hogy mi miként vagyunk mindezzel?

Miért 310 ft egy euro? A nyugati bankrendszer nem jótékonyságból van jelen nálunk, hanem minket kirabolni - az árfolyamingadozás előre ismeretével valakik közülük igen sokat keresnek!

Miért 310 ft egy euro? A nyugati bankrendszer nem jótékonyságból van jelen nálunk, hanem minket kirabolni - az árfolyamingadozás előre ismeretével valakik közülük igen sokat keresnek!

A háttérhatalom gazdasági rohamosztagai támadásának valós oka

2014. február 04. 08:29 Hunhír.info

Néhány országban kezdenek a dolgok egyre jobban menni, nem kérnek az IMF-ből, csökkentetik a kamatokat, s így tovább. A feltörekvés hasznából azonban egyre kevesebb jut a befektetőknek. Ezért újra akarják írni az az osztozkodást saját eszközeikkel, ezért mennek neki a valutaárfolyamoknak. Ha az ország bedőlne esetleg, akkor jön majd az IMF, és beleíratja a „szándéklevélbe” a bajba jutott kormánnyal, hogy addig tartanak a megszorítások és a privatizációk, amíg meg nem születnek a kamatfizetéshez szükséges pénzek.

A piaci hatások és a zsarolás

A forint az elmúlt két hétben jelentősen vesztett értékéből a dollárral és az euróval szemben a „piaci megmondó emberek” legnagyobb gyönyörűségére. Ebből a minden kétséget kizáró tényből levonták a megkérdőjelezhetetlen következtetést, s pálcát törtek a kormány által folytatott újszerű, s inkább patriótának, mint unortodoxnak nevezhető gazdaságpolitika felett. Megbukott, mondták, ezért azonnal kamatokat kell emelnie a jegybanknak a forint védelmében! Kicsit korán törték a pálcát, mert rövid úton kiderült, hogy a feltörekvő államok egész sorában – Törökországtól Oroszországig, Lengyelországtól Argentínáig, sőt olyan fejlett országokban is mint Norvégia – zuhantak a nemzeti valuták. A megmondók kedvenc napilapja már másnap – tőle nem várt őszinteséggel – arról tudósított, hogy a „piac” spekulatív módon akarja kierőszakolni a kamatemelést, ami sikerült is Törökországban és még néhány más államban.

Mint tudjuk, a pénzek piacán az árut és szolgáltatást forgalmazók cserélnek pénznemeket, azaz kereskednek devizákkal. Ez lenne a normális kereslet-kínálat forma, de már régen nem ez a helyzet. Az adósságok világméretű megszaporodása miatt az úgynevezett pénzügyi forgalom a kereskedelem miatt létrejött devizaeladások többszöröse is lehet. Ha hazánkat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a kereskedelmi tételek miatt naponta 300-400 millió eurónyi adásvétel adódik, de több devizát adnak el, mint amennyit vesznek, mert a kereskedelmi és a fizetési mérleg pozitív, tehát áramlik az idegen pénz a jegybank kasszájába. Emiatt a forintnak erősödnie kellene. Van azonban hazánknak mintegy harmincezer milliárd forintnyi külföldi kitettsége is, részben a cégek, a háztartások és az államkassza révén, ahol a magyar adósságleveleket külföldi tulajdonosok tartják kezükben. Ezek az adósságlevelek azonnal pénzre – euróra és dollárra – válhatók a szabályok alapján. Ha ennek a volumennek egy napon akár csak a 0,1 százaléka megmozdul, az már 300 milliárd forintot, vagyis csaknem egymilliárd eurót jelent. A közelmúltban tapasztalt néhány százaléknyi forintromláshoz elegendő tehát egy csipetnyi ebből az irdatlan pénztömegből. Ha a világpiacra vetítjük a dolgot, akkor látjuk, hogy a világgazdaság mintegy negyvenezer-milliárd dollárnyi adósság tömegéből elegendő volt néhány tízmilliárd dollár kiszivattyúzása, hogy létrejöjjön a kívánt piaci fegyelmező hatás. (A vezető nyugati szaklapok is mindössze tízmilliárd dolláros pénzvisszavonásokról beszélnek.) Felvetődik a kérdés, hogy a „befektetők” kisiskolás csínytevésből, fékezhetetlen haragjukban vagy más okból ejtették meg a pénzkivonásokat a feltörekvő országok pénzpiacairól, így hazánkból is. Nem jó egyik magyarázat sem, az igazi ok a nyers érdek. Befektetőink szeretnének sokkal többet keresni a jövőben, az kevésbé érdekli őket, hogy ügyfeleiket azáltal „kifektetik.” Kifektetés (értsd fizetésképtelenség) esetére ugyanis jön az IMF–EU kúra, amit jól ismer már mindenki. Néhány országban kezdenek a dolgok egyre jobban menni, nem kérnek az IMF-ből, csökkentetik a kamatokat, s így tovább. A feltörekvés hasznából azonban egyre kevesebb jut a befektetőknek. Ezért újra akarják írni az az osztozkodást saját eszközeikkel, ezért mennek neki a valutaárfolyamoknak. Ne feledjük, hogy a nemzeti valuták mesterséges gyengítésére fordított pénzösszeg csak töredéke annak a pénztömegnek, ami ezek után is a célországokban marad. Csupán egyszázalékos kamatemelés kicsikarása éves alapon egymilliárd dolláronként tízmillió dollár pluszprofitot jelent, ami kiszippantható minden akadály nélkül. Ha az ország bedőlne esetleg, akkor jön majd az IMF, és beleíratja a „szándéklevélbe” a bajba jutott kormánnyal, hogy addig tartanak a megszorítások és a privatizációk, amíg meg nem születnek a kamatfizetéshez szükséges pénzek.

Ezt az okfejtést olvasva talán nem kétséges, hogy minimális befektetéssel hatalmas többlethaszonra lehet szert tenni. Kérdés továbbra is, hogy szükséges-e akkor azonnal kamatot emelni a fenyegetett országokban? Nincs uniformizált válasz, mert a megcélzott országok eltérő helyzetben vannak. Ahol nincsenek rendben az állam pénzügyei, nagy a költségvetés deficitje, növekszik az államadósság mértéke, és a fizetési mérleg is viszi és nem hozza a pénzt, ott sokáig nem tudnak majd ellenállni a spekulatív nyomásnak. Ráadásul lehet, hogy a spekulánsok még egy lapáttal rá is tesznek, és a kamatemelés után tovább támadják az adott ország valutáját, hogy kicsikarjanak még egy kamatemelést. Emlékezzünk: Simor András 2008 végén az egekbe emelte a kamatot, s nekünk senki sem adott pénzt, az IMF hitel – és a vele járó megszorítás persze megszorítás – ott kopogtatott a jegybank kapuján. Ha a pénzügyeiket rendben tartó országok is kamatokat emelnének, azt jeleznék a külvilágnak, hogy bajban vannak. A piacnak azt a részét ijesztenék meg, amely nincs a spekulációs hálózatba szervezve. Hazánk példája azt mutatja, hogy a simori hét százalékról történő lefelé menetelés során a forint nem gyengült, inkább egy kicsit mindig erősebb lett. Ne feledjük, hogy nálunk még mindig van infláció feletti kamat, amit csak kevés stabil helyen találnak a befektetők. A konzekvens magatartás ráadásul tovább erősíti védelmi képességeinket, hiszen az átmeneti forintgyengülés miatt fényes nap virrad az exportőrökre, egyre többet kapnak a dollárért, az euróért és egyre több pénz kerül a jegybanki tartalékok közé. Az infláció miatt meg nem kell izgulnunk, mert rekord alacsony szinten áll. E tényeket ismerve a „befektetők” hazánkkal kapcsolatban nem csak érdekből, de dühtől vezéreltetve is cselekednek. A Wall Street Journal elemző cikkében a spekulált pénzek árfolyammozgásáról cikkezve a forint esetében grafikont is közölt, és nem tudta kihagyni a magyar gazdaságpolitika bírálatát. Eközben McCain szenátor is versenyt aggódott a napokban a magyar demokráciáért a „haladó és egyedül demokratikus” ellenzéki vezérekkel karöltve.

Boros Imre - Magyar Hírlap