Simor András nem alternatíva

Simor András nem alternatíva !!!

Ő az az ember, aki neoliberálisabb, mint Bokros és Gyurcsány együttvéve...

Csapda

Seszták Ágnes: Ferike távozik, és fél év múltán visszasírjuk a nemzet táncosát. A szabad demokraták három embert látnának szívesen a miniszterelnöki székben. Bokros Lajost, a hírhedt csomagost, Surányi Györgyöt, a Demokratikus Charta aláíróját, aki máig nem adott magyarázatot arra, hogy a (Tribun: bécsi) CW Banknál* hogyan tűntek el százmilliárdok (Tribun: min. 160 mrd!), és mekkora terhet rakott a költségvetés vállára az általa kierőszakolt, több ezer milliárd forintos adósságcsere (Tribun: 2000 milliárd adósságkonverzió 1997-ben**.). Simor András, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke új hal a piacon, csillag a liberális égen. Ő az, aki átneveli majd a magyarokat, akik csak a markukat tartják a segélyekért, gyesért, nyugdíjért, ahelyett, hogy öngondoskodnának. Többet fogyasztunk stb. Simor bankár programját a Népszabadság vezette fel próbaképpen (megj.Tribun: 2.000-2.500 milliárd forintos további "állami megtakarítás szükdégességét" vizionálva!!!). Igazából hihetetlen, hogy komoly pénzügyi szakember egy kalap alá veszi az egészséges, erőtől duzzadó, segélyből vígan éldegélő népcsoportokat azzal a viszonylag vékony réteggel, amelyet az állam elég szegényesen támogat azért, mert egy fogyatkozó népességű országban gyereket vállal.

Simor úr a multinacionális tőke embere, szerinte még a minimálbér is komoly teher a multicégeknek. Hármójuk közül egyikük sem szólt soha a rendezetlen és alacsony magyar munkabérekről mint az öngondoskodás igazi akadályáról. Három ultraliberális pénzügyér, akik nem emberekben, hanem adóügyi tételekben és ide-oda csoportosítható számokban gondolkodnak. Ha hármójuk közül bármelyikük is beülne a miniszterelnöki székbe a szabad demokraták hangos támogatásával, nekünk annyi.

(Magyar Nemzet, 2008. április 7.)

* A nem létező maffia

** Országgyűlés 221.ülésnap [1996.11.06.] Elnök: "Soron következik a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 1991. évi LX. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az elõterjesztést T/3171. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3171/5., 6. számon kapták kézhez képviselõtársaim. Megadom a szót Dr. Medgyessy Péter pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont elõadójának".
Dr.Medgyessy Péter pénzügyminiszter nyomja le az 1997-es költsévetés vita "torkán" ezt az adósságcserét, a következő mondattal:

"Gyakorlatilag most az történik, hogy a költségvetés 1997. január 2-i idõponttal átveszi a Magyar Nemzeti Bank külsõ adósságaiból a nettó devizaadósságának megfelelõ, közel 2000 milliárd forintnyi összeget."

Tribun: A jelenlegi államháztartási hiány ca. 1.700 milliárd Forint. Ehhez jön persze, többek között még az állam külföldi adóssága!!! A jelenlegi netto államadósság valahol 100 milliárd USDollár magasságában van!!! 1989-ben ez az összeg Német Miklós parlamenti "bevalló beszédéből" kiderülvén nem a hazudott 8 millird USD, hanem kb.22 milliárd volt. Azóta eladták a nemzeti vagyon 90%-át azok akkik akkor is most is csődeb vitték az országot... és viszik addig, amig el nem zavarjuk ezeket a helytartókat!

Kritika Simor Andrásnak

Bemásolom, mert rövid:

Lóránt Károly: Simor András 2500 milliárdos csomagja
MNO: 2008. április 7. 08:39

"Mindig csodálkozom, ha a lakosság öngondoskodásáról beszélnek azok, akikről a nagy multinacionális bankok gondoskodnak. Nem a dolog erkölcsi oldal bánt, hanem az, hogy ez a felfogás a társadalom és a gazdaság összefüggésének teljes meg nem értéséről tanúskodik, mintha Max Weber, Emile Durckheim, Polányi Károly meg sem született volna. Az állam nem valami nagybácsi (vagy -néni), akinek az emlőin a lakosság tengődik, hanem egy közösség képviselője, amelynek kutya kötelessége, hogy a közösséget szolgálja, amire egyébként egy állami tisztviselőnek fel is kell esküdnie. A termelőeszközöktől megfosztott lakosság tömegében nincs abban a helyzetben, hogy egyéni vállalkozás alapján önellátó legyen, vagy hogy olyan tudásra tegyen szert, ami „konvertibilis”. A takarítónő vagy a betanított munkás tudása konvertibilis, de például egy szakmunkásé vagy mérnöké nem, mert három-öt évnyi tanulás és ugyanannyi gyakorlat kell, hogy valaki a saját területén jó szakember legyen. Ez idő alatt egy multinacionális cég kétszer is telephelyet változtathat (például a Nokia Németországban). A magyar gazdaságot pont az a gondolkodás vitte a jelenlegi katasztrofális helyzetbe, amelyet Simor András is képvisel. Újjászületés csak akkor lehetséges, ha az ország meg tud szabadulni a neoliberális eszméktől, és gazdaságpolitikáját nem elvont elméletekből, hanem gazdaságtörténeti tapasztalatokból, a magyar gazdaság és társadalom konkrét helyzetéből kiindulva építi fel."

(Magyar Nemzet, 2008. április 7.)

Kinek mi drága

Kinek mi drága?
Forrás: hir3.hu

Tölgyessy Péter cikkének állítása szerint, 'Magyarország ideje drága' (Népszabadság - ápr. 5.). Tölgyessyvel azért érdemes vitatkozni, mert a kormányválsággal küszködõ hatalmi elitek érdekeinek elemzése mellett, a magyar társadalom állapotára, válságos hangulatára is fordít némi figyelmet. A neoliberális világszemlélet többi nyilvános hangadója - Simor András, Bokros Lajos, Lengyel László - ugyanis a hatalmi (politikai és gazdasági) elit belsõ meghasonlásából, összecsapásából értelmezi és magyarázza a teljesen nyilvánvaló krízishelyzetet: A válság adott, az idõ rövid, gyorsan kell megoldani.

De kinek az ideje drága: az országé, a társadalomé, vagy a harcoló hatalmi eliteké?
Tölgyessy kivételével, a többi neoliberális elemzõ a szokott egyoldalú modellt javasolja: a kormánykoalíció teljesítse mindenáron (két-háromezer milliárdos megszorítások révén) a konvergencia-programot, s adott esetben támogasson egy új szakértõ pártatlan miniszterelnököt. Válságprogram, válságkormány, válságkezelés neoliberális módra.

Tölgyessynek természetesen szava sincs e megoldási képlet ellen. Nem mutat rá, hogy az pl. keményen antidemokratikus, a népszavazáson kinyilvánított többségi véleménnyel ellentétes, és legfõképpen - a várható társadalmi ellenállás miatt - megvalósíthatatlan. Számításaiba bekalkulálva, Tölgyesinek mégis számít valamit a társadalom aktív tiltakozása. Ezért javasol egy irreális politikai kompromisszumot a hatalomért csatázó eliteknek: Mondjon le a kisebbségi szocialista kormány, a Fidesz pedig a fölényesen megnyert választások után korlátozza önmagát. Azaz eleve ne valósítsa meg esetleges új programját. Csakhogy akkor mire való a választás? .
Bokros és Simor még egyértelmûbb: új megszorítások szükségesek, s a csomag névadója kettejük mellett még akár Surányi György is lehet. Lényeg, hogy folytassa valaki Gyurcsány megbukott politikáját, realizálja a gyurcsánytalan gyurcsányizmust.
Én ez utóbbi forgatókönyvet tartom a legveszélyesebb csapdának, zsákutcának. Kezdeményezõi úgy próbálnak rákényszeríteni az emberekre - Bokrosénál is súlyosabb - megszorításokat, hogy a magyar társadalom többsége elfogadni nem akarja, elviselni és teljesíteni pedig nem képes a konvergencia-programba kódolt áldozatot.
Ezek az áldozatok - szerintem - jórészt értelmetlenek, ráadásul teljesíthetetlenek.
Értelmetlenek, mert nem a 'régi magyar társadalmi modell' - magyarán a Kádár-rendszerbõl reánk maradt nagy jóléti elosztási rendszerek - hálózata van válságban. Hasonló jóléti intézményrendszer a XX. századi Európa minden államában kialakultak és - biztosítva az európai társadalmak integrációs kereteit - mûködnek. A neoliberális államtalanítás az európai társadalmi modell szétverését jelentené, így komolyan és eredményesen semelyik kultúrállam sem meri kipróbálni!
Mit ér egy politikai demokrácia, amelyik az elemi szociális jogokat megtagadja? Magyarország esetében konkrétan azért kellene felszámolnunk a szociális ellátó rendszereket, hogy az IMF követeléseit (lásd, államadóság stb.) teljesítsük? Eddig mindegyik kormányunk teljesítette, s - miközben eltûnt a közvagyon - újra nõ a csõdtömeg, mint a levágott sárkányfej. Majd minden más állam, Lengyelországtól Argentínáig más megoldást választott - s az õ útjuk a mienknél járhatóbbnak bizonyult!

Teljesíthetetlennek pedig azért ítélem az elõírt áldozatot, mert a magyar társadalom kimerült, elszegényedett, proletarizálódott és elöregedett a rendszerváltozás óta. Aktív népességünk jó fele rendelkezik munkahellyel és munkajövedelemmel, nincs mibõl többet fizetnie. Egyszerûen nem tud több közterhet vállalni. Csak önmaga megélhetésén (élelem, lakás, energia) és a jövõ feladásán (demográfiai csõd) takarékoskodhat.

Ugyanakkor nálunk a profit zömét kisajátító multinacionális nagyvállalatok lényegében nem vállalnak részt a közteherviselésbõl!

Ez a tétel hiányzik minden végelszámolásnál. Társadalmunk nem tudja, hatalmi elitünk nem akarja a változtatást, a hozzájárulást kikényszeríteni, kialkudni, sem kiböjtölni . A lényeget illetõen ezért nem érthetek egyet semelyik liberális szemléletû válságkezelõ recepttel. Az elsõ lépés megtételét mégis hozzájuk hasonlóan gondolom: a politikai közéletet gyurcsánytalanítani lehet. Vagyis Gyurcsánynak mennie kell!

Bilecz Endre - politológus (ÁVF)