Tóta w árpád zsidó
Mert olyanokat ír, mint egy vadliberális zsidó, mert olyan a külseje, a pofája, mint egy zsidóé, tehát az, és kész. Valamint közöttük érvényesül, az ő segítségükkel, zsidók nemzsidóknak nem adnának ilyen lehetőségeket, mint a zsindex neki.
Természetesen a többi pl. zsindexes, újságírók által íratott blog sem valódi blog, ugyanúgy zsindexes tartalmak azok is, hisz az az övék.
Ne csak a levegőbe beszéljek, itt egy példa arra, mi a baj a zsidó zsoldban álló bérbloggerekkel : (pláne, ha még maga a bérblogger Is zsidó!)
Közpénzt kap a halott pápát gyalázó zsidógyerek
Nem lenne nehéz eltalálni az orrát :-) büdös hazug féreg zsidaja
Az MTV több mint 160 milliós állami támogatást kap ahhoz a népnevelő-felvilágosító rajzfilmsorozathoz, amelynek szövegét a Tóta W. Árpád nevű humorfazék zsidógyerek írhatja. A homoszexuálisnak tűnő szerző internetes naplóbejegyzéseiben előszeretettel gyalázza a katolikus egyházat, a nemzeti érzelmű politikát, a konzervatív értékrendet, s volt idő, mikor szívesen lövetett volna a drogellenes tüntetők közé. A Magyar Nemzet hiába kérdezte az MTV-t, hogy miért éppen Tóta W. Árpádra esett a választás. Pedig a válasz igen egyszerű.
Internetes naplójában Tóta W. Árpád (Csőrike) saját magával készített interjút, ahol azt igyekszik bizonygatni, hülyeség azt hinni, politikai elkötelezettsége miatt találtatott alkalmas embernek az évek óta első magyar animációs sorozat narrálásához. Az animációs filmsorozat egyébként M. Tóth Géza, a Maestro című filmjéért Oscar-díjra jelölt rendező irányításával készül.
A Modern képmesék című sorozat a „mai magyar valóság” egyes elemeit boncolgatja majd; így szó lesz nyugdíjrendszerről, toleranciáról, adózási morálról, korrupcióról, hálapénzről is. Ugyanis – mint Tóta W. magának válaszolva leírja – „a Képmesékből egy ésszerűen működő és ezért virágzó kapitalista ország képe rajzolódik ki”.
Az MTV-től a Magyar nemzet azt kérdezte, milyen szempontok alapján választották ki Tóta W.-t. Egy Földváry Mónikától kapott e-mailből kiderült, hogy tavasszal szerveztek egy válogatást írók és újságírók részvételével. Azt azonban nem közölték, kik voltak a válogatás résztvevői, és azt sem, hogy őket miként toborozták. Hozzátették viszont: Tóta W. díjazása a feladattal arányos mértékű.
Részletek Tóta blogjából
A nemzeti érzelmű politizálásról (Foglalod a kurvanyádat címmel, 2007. június 11-én):
Nincs magyar way of life (életstílus – a szerk.), ahogy nincs a magyaroknak saját istenük. (…) Nemcsak magyar sorstragédia van, nemcsak Trianon, hanem van magyar kisvasúthálózat, magyar melegszcéna (homoszexuális közösség – a szerk.), magyar underground, van magyar liberalizmus és magyar popzene. Van továbbá rengeteg hülyemagyar. (…) Tudjuk persze, honnan fúj a büdös. Itt valaki egyszer elkurjantotta magát, hogy aki magyar, az őrá szavaz. (…) Aki nem szavaz rá, az következésképpen nem tartozik a nemzethez. A rendszerváltás utáni legnagyobb privatizációs botrány. Bekerítette a forrást, lepakolt egy lakókocsit a bejárathoz, és úgy gondolja, hogy ő belépti díjat fog szedni a nemzetbe.
Hát ki a kurvanyád vagy te ehhez?
A melegházasságról (Forró szél címmel, 2007. július 6-án):
Látszólag veszélyes téma. Borítékolható, hogy a földbuta Semjén Zsolt vernyákolni fog, Orbán Viktor meg tercel alá. No de őket le kell szarni nyugodtan.
II. János Pál pápa haláláról (Game Over JP2 címmel, 2005. április 4-én):
A pápa nem mond le, nem vonul vissza, (…) kiteszik az ablakba, mint egy páfrányt, aztán találgatja a világ, hogy playbackről nyögte-e ki azt a pár mondatot, és mozgatták-e hátulról pneumatikával. (…) Jó utat, remélem, puhára esel. (…) Mi mással lehetne összevetni a mai katolikus egyházat, mint a kései Szovjetunióval?
(Magyar Nemzet nyomán)
Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo jobbik jobbikos konzervatív keresztény freeblog fasiszta zsidó neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép holokauszttagadás holokauszt tagadás háború történelem politika pártok neoliberális neoliberalizmus mainstream ortodox unortodox gazdaságpolitika magyar nemzeti érdek Matolcsy Matolcsyzmus nemzetközi gazdaság pénzügyek bankok balliberális jobboldali radikális imf jegybank hitel bankárok piacbolsevizmus piacbolsevik szocialista szocializmus viccek
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tóta w árpád zsidó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tóta w árpád zsidó. Összes bejegyzés megjelenítése
2007. október 2., kedd
Tóta w árpád zsidó
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
Reakció blog reakciós blog Scall Fast ld50 blog emo blog SF blog holokauszttagadás blog zsidó blog talmud blog holokauszt blog konzervatív web freeblog főoldal nyilas blog alleycat blog
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
11:09:00
Nincsenek megjegyzések:
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
Tóta w árpád zsidó
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)