Hungarizmus

Hungarizmus

Mi a hungarizmus?

Bevezetés

1945 február 28-án az országgyűlés többségéből alakult Nemzeti Szövetség 18 tagja jelent meg kihallgatáson Szálasi Ferenc Nemzetvezetőnél, hogy további politikai lépések előtt a legilletékesebb személytől kapjanak felvilágosítást több kérdésre. Egy magas közjogi méltóságot betöltő személy tette fel ennek során azt a kérdést, hogy mi a Hungarizmus világnézeti lényege, melyek a jövő szándékok stb.
Mielőtt erre a kérdésre válaszolt volna a Nemzetvezető, a következőket jegyezte meg: "1935 március óta, mióta a hungarista eszmerendszert meghirdettem, 1944 október 14-ig úgy személyem és minden egyes párttag, mint egész eszmerendszerem is, a leggyűlöletesebb, legocsmányabb, a leghamisabb és a legkomiszabb támadásoknak voltak kitéve a parlamentben. Miért támad tátok, ha nem tudtátok, hogy mi a hungarista rendszernek az alapja? A parlamentben, a sajtóban, a rádióban egy évtizeden keresztül állandóan ütöttek-vertek bennünket. Kijelentették, hogy bolondok vagyunk, hogy tébolyodottak vagyunk, hogy nem értünk semmit az élethez s most akarják a testvérek, hogy én magyarázzam meg, hogy mi a Hungarizmus és mi a politikai célkitűzése?"

Valóban így volt!

"Zöld kommunisták" voltunk és vagyunk mi, akik legfanatikusabb ellenségei vagyunk a bolsevizmusnak.
"Vallásellenesek" voltunk és vagyunk mi, akik mindenkor hívő tagjai vagyunk egyházainknak.
"Németbérencek" voltunk és vagyunk mi, akik egy pillanatig meg nem tántorodva a németekkel szemben is a Magyar Birodalom megvalósításáért küzdöttünk.

A Hungarizmus megteremtője, Magyarország utolsó törvényes államfője, Szálasi Ferenc, azóta vértanúhalált halt, a kérdező, sok más magyar testvérünkkel együtt, életfogytiglani börtönre ítélve szenved, a feltett kérdés pedig még mindig kérdés maradt.

I. Mi a Hungarizmus?

Mi tehát a Hungarizmus?...

A legmagasabb fokú magyarság!

Egy mondatba összefoglalva ez a válasz. Sokan azt felelhetnék, hogy ezt mindenki állíthatja, de mivel lehet bizonyítani? A Hungarizmus céljával. A Hungarizmus célja a magyar birodalmi gondolat megvalósítása!
Természetesen tudjuk, hogy Trianon óta Csonkamagyarország minden nemzeti alapon álló politikai pártja és minden nemzeti gondolkozású magyar ember is ezt akarta. De a két világháború közti időszakban ennek érdekében nem tettek többet, mint megfogalmazták a "Nem, nem, soha!", "Csonka Magyarország nem ország" propaganda jelszavakat, s mint e téren a kétségtelenül legkiválóbbat, megzenésítették a mélyértelmű és megrendítő Magyar Hiszekegyet. Vagyis nem tettek többet, mint amit szájjal könnyen meg lehetett tenni.

De ugyanakkor az elszakított területek kisebbségi sorsra jutott magyarsága magárahagyatva, egyre gyengülve és pusztulva, vívta élet-halál harcát.

Csonkamagyarország magyarságát pedig egyre nagyobb mértékben pusztította az egyke és az egyse. Évtizedeken át csak beszéltek, csak szónokoltak erről, de ellene semmit sem tettek. A magyarság születési arányszáma az 1913-as 35%-ról 1941-ig 19,5%-ra zuhant. Pedig ahhoz, hogy a népesség jelenlegi állagában fennmaradjon, 22%-os arányszám szükséges.

Társadalmi berendezettségünk napról-napra betegebb lett. Az egyes társadalmi rétegeket mélyreható ellentétek, áthidalhatatlannak látszó szakadékok választották el egymástól és ezért a nemzeti társadalom a legtökéletesebb szétesettség állapotában élt.

Az agrár és ipari proletariátus száma nőttön-nőtt és komoly földbirtokreformról, munkás és munkaadó közti kiegyenlítődésről, igazságos jövedelem elosztásról büntetlenül még beszélni sem lehetett.

Értelmiségünk lelkületének kialakulását végzetesen határozta meg az a tény, hogy még a legkisebb kezdő állások betöltésénél sem a rátermettség, hanem a lehető legmagasabb helyekről jövő ajánlás volt a döntő tényező.

Honvédségünk szelleme teljesen ferde, a hadsereg csak silány paródiája volt az egykori magyar-osztrák monarchia ugyancsak elmaradt cs. és kir. haderejének.

A magyar nő nagy többségében munkásnőnek, tisztviselőnőnek és minden egyébnek készült, még szépségkirálynőnek is, csak a magyar család lel kének, családanyának nem.

Ifjúságunk hivatalos szervezete, a Levente intézmény, nem egyéb, mint egy kezdetleges kis újonckiképző keret, amelyben szó sincs az ifjúság erkölcsi neveléséről és nemzeti öntudatának fejlesztéséről.

Ebben a széteső, pusztuló világban egyetlen szilárd politikai irányzat a Hungarizmus, amely attól a felismeréstől vezettetve indítja meg küzdelmét, hogy: Délkelet-Európa vezető népe a magyar!

Történelmi múltja, államalkotó képessége, központi települése, kulturális ereje és politikai felkészültsége határozzák meg elhivatottságát erre a szerepre, anélkül azonban, hogy ez a vele együtt élő népcsoportok elnyomására törekvő sovinizmus lenne, amely hatalmi szóval akarná az egyetemes nemzet sorskérdéseit megoldani. A Hungarizmus nem ismer sem nagy, sem kis népeket, sem előjoggal felruházott kiválasztott népet, hanem csak életképes és életképtelen népeket.
A Kárpátok által övezett Duna-Tisza medence - Magyar Birodalom - az Úristen által teremtett tökéletes földrajzi egység, amit ember meg nem változtathat. Tökéletes gazdasági egység is, amelyet az emberi korlátoltság és gyűlölködés erőszakkal szétdarabolhat ugyan, hogy életképtelen államocskákat létesítsenek a benne élő összes népek legnagyobb veszedelmére, de ezt a természetes rendjével nyílegyenes ellentmondásban lévő állapotot sem miféle hatalmi akarat nem tarthatja fenn örökre. Csak tökéletes politikai egység teheti lehetővé, hogy ennek az egész Európában egyedülálló földrajzi és gazdasági egységnek minden előnye az itt sorsközösségben élő összes népek számára hasznosítható legyen. Ennek az egységnek a megteremtésére törekszik a Hungarizmus, de nem hatalmi szóval, hanem azzal, hogy az itt élő és gazdaságilag egymásra utalt, egymást kiegészítő különböző fajú, nyelvű és vallású népek nemzeti érzését és öntudatát, nyelvét, szokását és vallását feltétlenül tiszteletben tartva szervezi meg a politikai, gazdasági és társadalmi együttélés lehetőségét.
Őseink honfoglalás utáni századokban éppúgy mint napjainkban a cél ez az eszményi politikai egység: a Magyar Birodalom s a magyar nép legmagasztosabb történelmi feladata éppen ennek megszervezése és irányítása.

A magyarság eme vezető szerepe 1526-ban látszólag megszűnt. A XVII- ik században Bocskai, a XVIII-ik században Rákóczi, a XIX században a 48-49-es szabadságharc mutatják népünk történelmi hivatásérzetét, míg a XX-ik században a Hungarizmus népi mozgalma jelöli népünk kitartó, szívós hata lomra törekvő akaratát, hogy természetes vezető szerepét visszaszerezhesse, délkeleteurópai hivatását teljesíthesse és a "Hős vértől pirosult gyásztér" helyébe a Hungarista Magyar Birodalom dicsőségét, nagyságát és boldogságát építhesse meg minden jóakaratú népe hasznára és életbiztonságára.
Ennek a négy évszázados küzdelemnek súlyos vérveszteségei a magyarságot legyengítették. A Magyar Birodalom területén idegen germán és szláv hatalmi erők versengése indult meg, hogy a magyarság összetartó és egységesítő erejét megsemmisítve, ezt a területet darabokra tördelje szét és saját érdekkörébe vonja. Ez az idegen hatalmi törekvés célját az első világháborút követő trianoni békeparancsban érte el, amikor a Magyar Birodalmat, ezt a földrajzilag és gazdaságilag egységes területet széttörték és a magyar nép összetartó erejét a pánszláv erők segítségével kikapcsolták. Ezzel ezen a területen állandósították a nemzeti ellentétek legteljesebb kiéleződését, a politikai bizonytalanságot és a gazdasági életképtelenséget.
A legfontosabb teendő tehát a magyar nép életerejének felfokozása és ezáltal összetartó képességének érvényesítése a Kárpátok övezte Duna-Tisza medencében, az évezredes Magyar Birodalom területén, a magyarsággal sors- és társközösségben élt népek körében. Ezt a történelmi feladatot akarja és fogja elvégezni a Hungarizmus.

II. Összhang szükséges

A feladat eredményes elvégzésének előfeltétele, hogy a magyarság teljesen összehangolt, egységes társadalmi közösségben éljen. Ne legyen semmi külső vagy belső tényező, amely a magyart a magyarral szembe állítja.
A hungarizmus elveti a meddő osztályharcot, mert az mindig a mesterséges társadalmi rétegeződés következménye, a természetes társadalmi rétegek öncélú különélése és a szükséges társközösség szétporladása. Az eddigi rendszerben felső, közép és alsó osztályokat ismertünk. A társadalomnak ez a rangsorolása okozza az osztályharcot. Ezzel szemben a Hungarizmus politikai, gazdasági és társadalmi rendjének alapja az a természetes társadalmi rétegződés, amely hivatás szerint csoportosítja a nemzeti társadalmat.

Eszerint:

A paraszt, az őstermelő, aki a nyersanyagot szolgáltatja;
A munkás, aki a nyersanyagot fogyasztóképessé formálja;
Az értelmiség, aki a fogyasztóképessé tett nyersanyag igazságos elosztását végzi és összhangba hozza a két alaptényező munkáját;
A nő, aki a családban élvezi a paraszt, a munkás és az értelmiség által végzett munka hasznát és azt a gyermek, a Nemzet jövendője, nevelésére fordítja;
A katona, aki a nemzetmunka folytonosságát és a munkaeredmény élvezetét biztosítja és megvédi.

III. Társadalmi rétegek

1. A Hungarizmus és a paraszt

A hungarizmus szerint a magyar parasztnak hivatása, feladata, felelőssége, kötelessége és az ezekből adódó hatalmi helye adva van a következő két hungarista alaptételben: A paraszt a nemzetfenntartó. Iparral rendelkező magas fokon álló parasztállamot építünk.

Teljes tudatában vagyunk annak, hogy iparra szükség van, de nem mint célra, hanem mint eszközre. A parasztgazdálkodás számára életkérdés a magas színvonalon álló mezőgazdasági ipar. Nemzetünknek tehát elsősorban olyan nagyiparra van szüksége, mely a meglévő mezőgazdasági iparhoz szükséges gépeket és azokat az eszközöket állítja elő, melyek a paraszt gazdálkodás mennyiségi és minőségi termelését előmozdítják és termei vényeit feldolgozzák. Szükség van a jól megszervezett kisiparra is, melynek ott van létjogosultsága, ahol egyéni ízlést, sokféleséget, sokrétűséget és mindezekben minőséget kell biztosítani.

Az igazi és egészséges paraszt mindenkor az egészséges önzés kifejezője, mint ilyen az igazi és tiszta nacionalizmus képviselője, aki csak akkor van a nacionalizmusba egészségesen beépítve, ha a földbéke biztosítva van Nemzetünk életében.
Földbéke pedig akkor van, ha a föld a paraszt felelős tulajdonában és felelős megművelésében van. Munkájának eredménye és gyümölcse pedig a paraszt családjának és Nemzetünknek közös hasznát biztosítja.
Ebből kifolyólag a föld azé, aki azon felelősen, okszerűen tud gazdálkodni, vérével is meg tudja védeni és gyermekeinek hiánytalanul örökségül tudja hagyni. A föld elsősorban tehát a paraszté.

A földkérdés a magyarság egyik sorskérdése, ezért ennek a kérdésnek erőteljes, tiszta és igazságos megoldása mindenkor létfontosságú feladata a Hungarizmusnak. Földreformot akartunk, hogy ezzel a magyar parasztságot paraszthitbizományok létesítésével erősítsük, a földnélküli agrárproletáriátus jelentős részét, elsősorban a nagycsaládúakat földhöz juttassuk és az ország termelési átlagát emeljük. Természetes tehát, hogy azt a földrablást, amit odahaza a jelenlegi kommunista rendszer csinált, nem ismerjük el, de a régi birtokelosztást sem fogjuk visszaállítani. A tájszempontok figyelembevé telével a kis parasztgazdaságok nemesített vetőmag és tenyészállat szükségletének biztosítására olyan kiterjedésű nemesítő gazdaságokat fogunk meghagyni, illetőleg létesíteni, amelyeknek a magtermelése és tenyészállat tenyésztési eredményei elegendők és képesek kielégíteni a kis parasztgazdaságok igényeit.
A Hungarizmus a magántulajdon alapján áll és ezért az arra érdemeseket a Nemzet teherbíróképességének arányában kártalanítani fogja.
A földkérdést a Hungarizmus kizárólag a Nemzet érdekeinek megfelelően akarja megoldani s szembe fog helyezkedni minden önző, egyéni érdekkel, amely ennek a sorskérdésnek célszerű rendezését, a magyar parasztság meg-erősödését, a legkisebb mértékben is veszélyeztetné.

A Hungarizmusban a paraszt és a munkás parancsolóan szükséges élet összhangban él. Az értelmiséghez való viszonya sorsdöntő Nemzetünk életé ben. A paraszt az az őstelevény, melyből Nemzetünk vezetőrétege születik. Ha ez az őstelevény az elromlott politikai, gazdasági és társadalmi bajok miatt mérgezett, úgy az értelmiség is az lesz. Ha az értelmiség megszakítja az őstelevénnyel bensőséges viszonyát a fennálló politikai, gazdasági és társadalmi rendszer által mesterségesen felépített válaszfalak miatt, úgy végzetesen elszakad a szülőtalajától, gyökértelenné válik és kiszolgáltatottja lesz öncélú és önkényes hatalmi törekvéseknek.
A hungarista parasztnak a családi életen belül, a nővel való kapcsolata élettörvényünkből adódik: a családi élet tisztasága, erkölcse, dús gyermekáldása abban a tudatban, hogy egyetlen gyermeke sem marad ellátatlan. A parasztnak tudnia kell, hogy nemcsak a földet, hanem a Nemzetet is meg kell becsülnie azáltal, hogy a dús gyermekáldást vállalja és Nemzetünk iránti kötelességének tartja. A paraszt a fegyveres nemzet eleje, az önfeláldozó hazaszeretet megtestesítője, abban a szent tudatban, hogy egyedül véráldozatából származhat Nemzetének és családjának erkölcsi, szellemi és anyagi életbiztonsága. Ez az örök törvény, amely viszonyát a katonához megszabta és megszabja mindaddig, míg a tiszta és egészséges paraszt jelenti Nemzetünk létalapját és sorsát.

2. A Hungarizmus és a munkás

A Hungarizmus a nacionalizmusnak és a szocializmusnak életösszhangján épül fel. Szocializmus nélküli nacionalizmus sovinizmussá és nacionalizmus nélküli szocializmus elkerülhetetlenül materializmussá fajul. Mind az egyik, mind a másik csak katasztrófát hozhat a társadalmi közösségre, mert menthetetlenül a soviniszta vagy materialista imperializmus kerekedik felül.
A mi nacionalizmusunk nem az eddig már annyit elkoptatott nacionalizmust jelenti. Nacionalizmusunk a Nemzet mai és holnapi hivatását határozza meg. A mi szocializmusunk nem a marxizmus osztályharca, hanem a nemzet kebelében élő összes társadalmi rétegek munkabékéje.

Az eddigi társadalmi rendszerben a magyar munkás nemzetközi proletár volt, aki a marxista materializmus hazugságaitól elszédítve, szervezett szociáldemokratának csúfolta önmagát. A proletár azonban nem szocialista, ha nem engedelmes, felelőtlen eszköz és piszkos fegyver a nemzetközi plutokrata érdekközösség kezében. A proletár nem nacionalista, hanem istentelen, hazátlan, otthontalan és családtalan bitangolásba kergetett csavargója az erkölcsi, szellemi és anyagi züllésbe mesterségesen belekényszerített társadalmi rendnek. A proletár még csak nem is materialista, hanem olyan bérrabszolga, aki legtermészetesebb anyagi jólétének legkezdetlegesebb előfeltételeit sem tudja kiharcolni.
A plutokrata rendszerben minden dolgozó kivétel nélkül csak proletár, aki nem felelősen dolgozik, hanem meggyőződés nélkül kiszolgálja azt. Ennélfogva önmagát becsteleníti meg és zülleszti le ú.n. munkabérharcaiban, sztrájkjaiban anélkül, hogy akár a maga, akár a közösség számára eredményt tudna elérni.

A Hungarizmus a magyar munkást a nemzetköziség posványából és a proletár sorból kiemeli és nemzeti alapra állítja, ahol a munkás a munka felelős tulajdonában, a munkabéke felelős letéteményese és így a tiszta, egészséges szocializmus kiteljesítője és képviselője lesz.
Munkabéke pedig akkor van, ha a magyar munkás megbecsüléséért vívott harcában biztosította magának a tiszta egészséges családi otthont, a tiszta és egészséges munkahelyet, hogy családja és nemzete hasznára legjobb képességeinek kifejtése mellett, a legjobb munkaeredményt érhesse el. A nemzeti kultúra és civilizáció áldásaihoz a munkásnak ugyanannyi joga van, mint bármelyik más társadalmi rétegnek.
Mindezt bizonyítja a Hungarizmus azáltal, hogy a munkást a nemzeti tőke birtoklásához segíti és ezzel az általa végzett munka hasznában részesíti. A Hungarizmusban a magyar munkás nemzetépítő. A munkás vállán nyugszik annak végrehajtó munkája, a munkapadján formálódik, épül és szilárdul nemzetünk.

3. A Hungarizmus és az értelmiség

A Hungarizmus nem jelenti egy osztály mozgalmát, hanem népmozgalom, mely a társadalom minden rétegét felöleli és abból senkit ki nem rekeszt. A nemzetfenntartó paraszt és a nemzetépítő munkás munkáját valaki nek összhangba kell hoznia, hogy munkájuk a köz szempontjából eredményes és hasznos legyen. Kell egy tényezőnek lennie, amely a kettőnek munkáját összefogja. Ez a tényező az értelmiség, amely egyedül képes arra, hogy a nacionalizmust és a szocializmust a gyakorlati állami, nemzeti és népi élet hasznára megszervezze.

Az értelmiség tehát az igaz és tiszta Hungarizmus megtestesítője, a társadalmi béke kifejezője, a Pax Hungarica letéteményese. A Hungarizmusban az értelmiség a nemzetvezető. Minden felesleges szenvelgés nélkül megállapíthatjuk azt a tényt, hogy az ú.n. polgári réteg felmorzsolódott. A liberális rendszer középosztálynak nevezte el, mert nem tudta elhelyezni sem a plutokraták, sem a proletárok közé. Ez a középosztály a plutokrata rendszer nagy szerencséjére soha nem tudott szervezetbe tömörülni s így csak természetes, hogy a kiválóan meg szervezett nemzetközi plutokraták és az ugyancsak nemzetközileg megszervezett proletárok malomkövei között megsemmisült, vagy legalábbis azon az úton van, hogy ez a sors érje.

A Hungarizmus ezekből a tényezőkből szűrte le azt a fontos megállapítását és elhatározását, hogy ezt a középosztályt meg kell menteni a vég pusztulástól, mert szaktudásánál fogva igen értékes és nélkülözhetetlen rétegét képezné minden természetes társadalmi rendnek. Ezért a hungarizmus tudatosítja benne, hogy szaktudásánál fogva ő is azok közé tartozik, akik felelős vezetésre hivatottak. Ezt a nagy szerepet azonban eddig betölteni nem tudhatta, mert bár a leghatalmasabb tőke, a tudás birtokában és kisajátíthatatlan tulajdonában van, mégis tehetetlen kiszolgáltatottja volt a rendszernek. Mesterségesen és erőszakosan megakadályozták abban, hogy az őt is megillető vezető helyet elfoglalhassa.

A Hungarizmus új értelmiséget fog nevelni a parasztság, a munkásság és. a középosztály szellemi elitjéből. A Hungarizmus ennélfogva minden egyes társadalmi rétegünk szellemi elitje számára azt a szabadságharcot jelenti, amelynek végcéljában az értelmiségnek vezetésre való elhivatottsága és joga áll, ha az nemzetünkhöz megingathatatlanul hűséges, minden körülmények közt becsületes, erejében és hivatottságában rendületlenül hisz.
A Hungarizmus alaptörvénye, melyet értelmisége számára kötelezővé tesz, a következő:
Ha választani kell Nemzet és alkotmány, igazság és jog, élet és törvény között, úgy kötelessége, hogy mindenkor a Nemzetet, az igazságot és az életet válassza, mert tudnia kell, hogy ez a három örökkévaló. Az alkotmány, jog és törvény szükséges, de múló formák, amelyeket a Nemzet akkor és úgy cserélhet ki, ahogy fejlődése, új életakarása ezt meg követeli.

4. A Hungarizmus, a nő és a gyermek

A nemzeti életet úgy kell tekinteni, mint isteni adományt arra, hogy mindenek felett és feltétlenül benne valósítsuk meg a közös vér kötelékét, a magyar családot.

Nemzetünk harmonikus egysége az igaz magyar nőben magasztosult családon nyugszik. A nő hivatása és feladata a szeretet és gyöngédség gyakorlása a család keretében. A nő a család jó szelleme és erkölcsi tisztaságának alapja s mint ilyen, a család vetületének, a Nemzet erkölcsi tisztaságának alapja is. A Hungarizmus a család szentségét sérthetetlennek tartja.
Nemzetünk erkölcsi életének biztosítása és védelme érdekében a leghatározottabban ragaszkodik minden házasságnál az egyházi esketéshez, erről semmi körülmények között sem tér el.

A Hungarizmus a nő legszentebb hivatását az anyaságban látja és állam rendszerében az anya- és gyermekvédelmet egyik legfontosabb feladatának tekinti. A családi élet erkölcsi és anyagi előfeltételekkel való megteremtése, az anyai hivatás megbecsülése messzemenő biztosítéka annak, hogy az anya minél dúsabb és egészségesebb gyermekáldást hozzon. A Nemzet legdrágább kincse a gyermek, mert ő a Nemzet jövője s halhatatlanságának záloga.

A nő a családbéke letéteményese, a nemzetmegtartó.

A Hungarizmus az egyén boldogságát tűzi ki célul a Nemzet keretében s ezért minden gyermek számára boldog gyermekkort, családi szeretetet teremt és biztosít. A gyermek nevelése az otthon, tanítása az állam feladata, melyekhez az egyházaknak kell támogatásukat adniuk. A hungarista nemzet nevelés szaktudással és izzó hazaszeretettel telített ifjúságot nevel, amely képes lesz hatalmas feladatának elvégzésére, a Kárpátok által övezett Duna-Tisza medence kiegyensúlyozott, boldog életének felépítésére és biztosítására.

5. A Hungarizmus és a katona

A Hungarizmus kerüli a háborút, de nem riad vissza attól, hogy erkölcsi, szellemi és anyagi érdekeit és értékeit minden eszközzel, minden erejével, teljes elszántsággal fegyveresen is megvédje. Nincsenek hódító törekvései, de felkészül a védekezésre, mert a felkészületlenséget bűnnek tartja a Nemzettel szemben. Ebben a felkészültségben a Nemzet minden egészséges, munka- és harcképes tagja részt vesz és együttesen alkotja a fegyveres nemzetet. Ez az egész nemzetnek önmaga védelmére való haladéktalan harcba állítását jelenti.

A hadsereg a fegyveres nemzet végrehajtó eszköze és védi a népközösséget imperialisztikus fegyveres támadások ellen. Ez a hadsereg a szó igaz értelmében a Nemzet honvédsége, melynek tagjai legszentebb hivatásuknak kell tekintsék, hogy Nemzetünk érdekei védelmében életüket bármely pillanatban feláldozzák. A katona a nemzetvédő.

A Hungarizmusban felépülő magyar nemzet ezen öt erőtényezőjének, a parasztnak, a munkásnak, az értelmiségnek, a nőnek és a katonának életképes, egészséges megszervezése alkotja a Hungarizmus legfontosabb feladatát. Csak a Hungarizmus alapján, a népi közösségbe felelősen állítva és teljesen összehangolva, lesz ez az öt erőtényező egyenként és együttesen alkalmas arra, hogy általuk a magyar nép történelmi hivatását, délkeleteurópai vezetőszerepét ismét visszaszerezni és teljesíteni tudja.

A Hungarizmus keresztény vallás-erkölcsi alapon áll, számít a keresztény felekezetek összhangban végzett munkásságára.
Az egyes felekezetek nem képviselhetnek különálló kultúrszellemet, mert az a nemzeti lélek kettéhasadását, a Nemzet lelki egységének megbontását idézhetné elő. A közreműködést békés megegyezésnek kell megelőznie, kulturális vonatkozás ban is. Az egyházak nem lehetnek állam az államban, az államhatalom azon ban bírálóan gondoskodik a keresztény egyházak érdekeinek szociális és kulturális kielégítéséről.
A Hungarizmus istenhívő és krisztushívő, nem tűri az istentagadást, a Krisztus-gúnyolást és a vallástagadást. A Hungarizmus elválaszthatatlan Krisztus tanától és harcos eszköze a krisztusi erkölcsi világrend gyakorlati meg valósításának.
Az egyházak dogmáihoz nem nyúl. A vallás különböző dogmatikus egyházdiktatúrákba merevedik, ha nincs meg a nacionalizmussal és a szocializmussal a parancsolóan megkövetelt életösszhangja, ha ezeket elveti és távoltartja. Igaz hittel és meggyőződéssel valljuk vallásunkat, de nem ért hetünk egyet azzal, hogy a politizáló egyházak szabják meg, hogy milyen egyházpolitikai feltételek mellett üdvözülhetünk csak. Ezt az üdvözülést kizárólag a vallási egyházak biztosíthatják számunkra, ennek feltételei pedig Krisztus Urunk tiszta törvényeitől függnek és nem az egyházak politikai el gondolásaitól. A vallási egyház bennünk fogja legigazabb, leghívebb és legerősebb támaszát megtalálni, a politizáló egyházzal azonban mindenkor szembenállunk.
Meg fogjuk adni Istenünknek, ami az Istené és meg fogjuk adni Nemzetünknek, ami a Nemzeté.

IV. Kultúra

Hungarisztikus kultúrpolitikánk alapja a magyar népi kultúra. Az egész világgal megismertetjük magasrendű kultúránkat, amelyet fajunk évezredes küzdelmes munkával turáni lelkéből kitermelt és értékké emelt. E kultúra hordozója, a magyar nép, jogot szerzett arra, hogy életterében saját kulturális életét élhesse. Célunk olyan új magyar lelki típus kitermelése, mely faji, népi talajban gyökerezik és a nemzeti önérzet és nemzeti hivatástudat magaslatára emelkedett.
Célunk olyan generáció felnevelése, amely testben és lélekben erős, egészséges, szép, becsületes, önzetlen, önfeláldozó, vallásos, a maga erejében bízó, kitartó, a Hazáért élni és halni kész. Olcsó megalkuvás helyett szívesen választja a kemény harcot, mert tudja, hogy sem ő, sem fajtája nem alábbvaló egyetlen nemzetnél sem és joga van az elsők sorában helyet foglalni a saját tehetségéből.
Nevelőintézményeink megújhodó közszelleme, a nemzeti értékek ismeretére támaszkodó tanulmányi anyaga lehetővé fogja tenni, hogy a magyar ifjúság új lelki típusa mielőbb kialakuljon, mert csak egy életerős, életvidám és rugalmas lelkületű népközösség fiatal tagjait lehet sikerrel nagy nemzeti eszmények és célok szolgálatába állítani és e célokért önfeláldozó munkásságra, valamint kitartó harcra ösztönözni.
A Hungarizmus igen fontosnak tartja, hogy a népnevelés igen szoros kapcsolatot tartson a nemzeti élettel, azzal soha ellentétbe ne kerüljön, mert mindenkor a nemzeti társ- és sorsközösség építőjének kell lennie.

V. Gazdaság

A Hungarizmus egyik legfontosabb feladata a vagyonegyenlőtlenségek igazságos kiegyensúlyozása és a visszaélésekre alapozott, erkölcstelen gazdagodás letörése. Sem a vállalkozási kedvet, sem a tehetséget, sem a szorgalmat, sem a szakértelmet nem kell félteni a hungarista gazdálkodástól, mert csak annak a határtalan, igazságtalan vagyonosodásnak fog határt szabni, amely eddig is tobzódó formájában milliók elsorvadására vezetett.

A hungarista nemzetgazdálkodás célja a népi közösség anyagi jóléte.
Anyagi rendje a nemzetgazdálkodásból és a munkarendből áll. A nemzetgazdálkodás a magángazdálkodáson nyugszik. A magángazdálkodás alapja a szocialista szabadgazdálkodás. Szocialista, mert kötelezettséget jelent a népi közösséggel szemben, szabadgazdálkodás, mert minden teljes jogú magyar állampolgár a nemzetgazdálkodásban tehetségének megfelelően részt vehet. A munkarend a munkakötelességnek, a munkás a munkaadó közti viszonynak, a munka végrehajtásának, a munkabíráskodásnak, a munkaegészségügynek a munkaalkotmány alapján való törvényes rendezését jelenti.

A hungarista nemzetgazdálkodás alapja a nemzeti tőkerendszer.
Az egyes ember által összehalmozott tőkének van egy határa, amelyen felül a tőke már nem egy ember munkájának a gyümölcse. Az ilyen tőkefelhalmozódáshoz a dolgozó nemzet termeléssel, a népi közösség milliói fogyasztással, az államhatalom pedig a termelés, fogyasztás és a haszon élvezetének a Nemzet akaratából történő biztosításával járulnak hozzá. Az államhatalomnak tehát joga van ahhoz, hogy az ilyen közös erővel felhalmozott tőke értékesítésében szabályozó befolyást gyakoroljon és a tőke áldásos hasznából az összes résztvevőknek megfelelő hányadot juttasson olymódon, hogy az a juttatás a népi közösség anyagi érdekein keresztül annak erkölcsi és szellemi érdekeit is szolgálja.

Az értékesítésből származó tiszta haszonból a termelés három alaptényezője, mégpedig a tervezés, a munka és a tőke egyenlő arányban részesül. Ez nemzetgazdálkodásunk egyik alaptétele és szocialista lényege.
Gazdasági életünk alapját az az elv jelenti, hogy népi közösségünk megélhetése biztosítandó elsősorban és csak ezen feltétel teljesítése esetén engedjen meg az államhatalom olyan értékesítési politikát és olyan nyereségeket, amelyek egyrészt biztosítják a népi közösség szükségleteit, másrészt pedig lehetővé teszik a termelésben közreműködő magánvagyonok fejlesztését.

VI. Külpolitika

A Hungarizmus külpolitikája a nemzetközösség, a konnacionalizmus el vén épül fel, amely az egymásra utalt nemzetek érdekszövetségét, tömörülését, politikai és gazdasági közösségét jelenti, az egyes nemzetek nemzeti önállóságának csorbítása nélkül. A nemzetközösségben sem egymás fölé, sem alárendelt, hanem csak egymás mellé rendelt nemzetek vannak. Egy évezred súlyos, véres történelme félreérthetetlenül bebizonyította a magyar népnek, hogy milyen más népekkel vállalhat társ- és sorsközösséget.

A magyarság ezer esztendős történelme folyamán három súlyos sorscsapást szenvedett el: Az egyik 1240-41-ben a Muhi pusztai vereséggel kezdődő ú.n. tatárjárás volt, amikor a mongol hordák végigpusztították a Magyar Birodalom területét, kifosztva és kiirtva mindent, ami útjukba került. A menekülni kényszerült magyar királyt egyetlen szomszédja sem segítette, sőt súlyos helyzetét kihasználva, megzsarolták. Ezt a súlyos sorscsapást a magyarság a Magyar Birodalom területén akkor élt népekkel együtt szenvedte végig.

A másik súlyos sorscsapás 1526-ban a mohácsi csatavesztéssel kezdődő és másfél évszázadon át tartó ú.n. török hódoltság volt, amely alatt ismét a Magyar Birodalom területén élt népek és elsősorban a magyarság harcolt, vérzett és pusztult a török megszálló elleni harcokban. Az oszmán hódító törekvés a 150 év folyamán szinte sohasem jutott túl a Magyar Birodalom nyugati határain. Ezt a végzetes, majdnem megsemmisítő csapást is nagy részben a magyarságnak kellett elszenvednie.

A harmadik pusztító csapás az 1945-ben bekövetkezett szovjetorosz megszállás. Most is mint mindig a magyarságot irtják tűzzel-vassal, a magyarságot Ítélte halálra a pánszlávizmus éppúgy, mint a bolsevizmus. Magyarország egész területe áll megszállás alatt, amelyet teljesen kirabolnak és tönkretesznek, és most is, ebben a borzalmas sorsban, mint ezer év alatt mindenkor, a Magyar Birodalom területén élő népek osztoznak a magyarsággal.
A Hungarizmus ezt a kemény élet által kovácsolt társ- és sorsközösséget veszi alapul a magyar sorskérdések jövő kialakításánál. Ezért álláspontja nem is lehet más, minthogy elvet minden olyan szándékot, amely olyan nemzetekkel akarja egy államszövetségbe kényszeríteni, amelyek sohasem osztoztak nehéz sorsában. Az ilyen konföderációs terveket természetellenes, erőszakolt, a magyar nemzet érdekeivel ellentétben álló és csak egyes érdekcsoportok öncélú szándékainak tartja, miért is ezek ellen teljes erővel küzdeni fog.

A Hungarizmus figyelembe veszi a történelmi hagyományok erejét, nem felejti, hogy Magyarország ezer év óta szinte megszakítás nélkül királyság volt, figyelembe veszi a Magyar Szent Korona összetartó erejét s ezért a nemzeti királyságot tartja Magyarország jövendő államformájának. Azonban mind az államforma, mind pedig az államfő kérdésében csak az egész magyar nép dönthet népszavazás keretében akkor, amikor ennek összes előfeltételei megadatnak.

VII. ÖSSZEFOGLALÁS

A hungarista ideológiának ezt a tömör kivonatát a következőkben foglaljuk össze:
1. A Hungarizmus, mint ideológia a következő jelszót írja minden magyar szívébe és értelmébe: A Nemzet jövője mindenekfelett. Azonkívül, részletes elvi alapokat nyújt a Hungarista Mozgalom számára.

2. A Hungarizmus, mint mozgalom arra törekszik, hogy ideológiájában lévő elveket átvigye a gyakorlati életbe.

3. A Hungarizmus elveti a nemzeti társadalomnak természetellenes rétegeződését és az állandó osztályharcot jelentő, osztályokba való sorolását: felső osztály, középosztály, alsó osztály. Ehelyett társadalmi szemléletében a hivatásuknál fogva kialakult természetes csoportokat tartja a nemzeti társa dalom összetevőinek. Ezek: a nemzetfenntartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiség, a Nemzet halhatatlanságát biztosító nő, a Nemzet jövőjét biztosító gyermek és a nemzetvédő katona. A hungarista társadalmi rétegeződésnek eme tényezői sohasem egymás alá vagy egymás fölé, hanem mindig egymás mellé vannak rendelve.

4. A föld azé, aki ezt felelősen megműveli, tehát elsősorban a paraszt felelős tulajdona. Az egyéni nagybirtokrendszer végleg a múlté. Az erőszakkal létesített kolhozok felszámolandók.

5. A "bérmunkás" a munkabéke ellensége. Munkabéke csak akkor valósulhat meg, ha a munkás nemcsak felelős munkát végez, hanem a termelés hasznának is élvezője.

6. Az értelmiség régi fogalmazását elvetjük. A hungarista értelmiséget nem kizárólag az eddig középosztálynak nevezett csoport alkotja, hanem a hivatás csoportok mindegyikéből tudásuk és rátermettségük alapján kiemelkedett egyének képezik a nemzetvezetésre hivatott értelmiséget.

strong>7. A nő hivatása az anyaság. Katasztrofális népi állományunkat tekintve, mozgalmunk legfontosabb feladata minden eszközzel odahatni, hogy a magyar nők hivatásukat teljes mértékben teljesíthessék.

8. Az ifjúság a jövő záloga. Bőséges gyermekáldás nélkül a legéletrevalóbb tervek mellett is bizonytalan a Nemzet jövője.

9. A nemzeti társadalom, a hungarista népi közösség erkölcsi, szellemi és anyagi érdekei védelmét a Nemzet honvédsége, a hungarista katonaság biztosítja. Ez a fegyveres nemzet védi a népi közösséget bármely oldalról jövő ellenséges támadásokkal szemben.

10. Erkölcsi életünk alapja a keresztény vallás. Az erkölcsi életet művelő egyházak erős támaszai vagyunk, de a Nemzet érdekeivel ellentétes, idegen politikai célokat támogató egyházi megnyilvánulásokat elutasítjuk.

11. Külpolitikánk alapja a konnacionalizmus. Az egymásra utalt népek társ- és sorsközösségének munkálói vagyunk.

12. Hiszünk a magyar népben, hiszünk a magyar nép jövőjében. Hiszünk célkitűzéseink igazságában, erejében és győzelmében.

BEFEJEZÉS
Évekkel ezelőtt feltett kérdésre adjuk meg itt tömören a sokak által várt választ, íme, ez a Hungarizmus lényege.
Ezért küzdöttünk, ezért támadtak bennünket majdnem kizárólag azok, akik nemcsak nem ismerték a hungarizmust, de végzetes felületességgel habozás nélkül fogadták el a legkomiszabb és leghazugabb propagandát. Ezért halt vértanú halált emelt fővel és megingathatatlan hittel a Hungarizmus megalkotója, Szálasi Ferenc, aki a halálos ítélet előtt az utolsó szó jogán azt mondotta:

"Meg vagyok győződve arról, hogy a régi világ a maga elavult ideológiai rendszerével romokban hever s ezt egy új világ fogja felváltani. A magyar nemzet az új világot csak a Hungarizmusban tudja megtalálni."

A Nemzet életében minden generációnak megvan a maga történelmi fel adata, amit népe és nemzete érdekében elvégezni kötelessége. Ha egy generáció beteg s nem ismerte fel azokat a feladatokat, melyeknek elvégzése reá hárult volna, az el nem végzett feladatok megmaradnak és még nagyobb súllyal nehezednek a következő generációkra, esetleg olyan súllyal, hogy ezek összeroppannak alatta.
A mi feltétlen meggyőződésünk, hogy a mostani és a jövő magyar generációk történelmi feladatát képezi a Magyar Birodalomnak hungarista alapon való felépítése. Hisszük és hinni akarjuk, hogy a mostani szörnyű pusztulás után ezek a generációk felismerik történelmi feladatukat és minden erő feszítéssel el fogják végezni azt.
Erre szólítjuk fel minden magyar testvérünket, hungaristát és nem hungaristát egyaránt. Aki elfogultság nélkül olvasta el azt, hogy mi a Hungarizmus és önzetlenül akar dolgozni Hazánk felépítésén, bizonyára megfogja kezünket és együtt küzd velünk a hungarista Magyar Birodalomért. Akkor nem haltak hiába vértanúhalált legjobb magyar testvéreink!

Úgy legyen! KITARTÁS!

Henney Árpád
(1951 évi augusztus hó)

Reakció blog : zsidó sajtó

Reakció blog : zsidó sajtó

Ahol eleve nem is mondhatnak igazat kulcskérdésekben az ottani sajtómunkások, még ha éppen szakmailag vannak annyira igényesek hogy ne asszisztáljanak a kormány gaztetteihez hazugságokkal, mert az idegenszívű tulajdonos cionista érdekeket tart szem előtt,(Pállfy István "Veszélyben az én hazám" jegyzetét is letiltotta a such zsidó a rádióban) torzítva így a híreket, eseményeket a zsidóhatalom javára. Már ha nem maguk is gazemberek, akik az anyjukat is eladnák egy rézért, mert általában ilyenek kaphatóak arra hogy "szakmányban" hazudjanak reggel éjjel meg este. XD

1998 és 2002 között a zsidómédia a választásokon kifejezett népakarattal szemben totális ellenállást hirdetett és folytatott. A zsidó ormos mária pedig régen is a komcsi nómenklatúrát kiszolgáló sajtóban publikált, nos ha neki AKKOR nem volt neki büdös a kommancs rendszer, annak nincs erkölcsi alapja másokat leszólni, lefasisztázni. Mert ő például kizárólag ennek él, hogy fasisztázhasson. És vanank még egypáran ilyenek. A szintén zsidó juszt lászló egyébként egy mocsok, tehetségtelen, kisstílű és szarrágó (=hiszteroballib tematika alapján éppen aktuális gumicsontokat rág) médiakurva, "emberi" tulajdonságairól meg a tápiószentmártoni és pilisi Vadásztársaság tagjaitól már a valódi média is tud..... Egy kegyetlen ÁLLAT! Egyébként juszt lászló, a zsidó '90 óta már háromszor volt büntetve: gátlástalan szociopata.
A népszava zsidó újság volt mindig is, a kezdetektől. Eleinte marxisták voltak. Amikor a komcsi szervezkedés be lett tiltva Horthy Miklós jóvoltából, a lapot a szociÁLdemokraták vették át, hiszen a szociÁLdemokrata párt a kommunisták fedőszervezete volt, akik legálisan csak itt politizálhattak szervezetten. Így sem voltak valami népszerűek mondjuk :-D

Jelen dokumentum a http://www.Betiltva.com/ adatbázisából származik, mely a forrás megjelölésével szabadon átvehető, továbbadható.


Egy ébredő magyar: MIÉRT KELL A ZSIDÓK HATALMÁT LETÖRNI?

I. Szemle a zsidó és a keresztény tábor fölött.

A zsidóságot kritizálni nem szabad! Aki zsidót kritizál, vagy pláne bűneit feltárja, az: zsidó osztályt gyűlölő antiszemita, akit a Népszava, a Világ, a Pesti Napló, a Fidibusz, az Egyenlőség, s a többi különféle nevet viselő, néha nem zsidó köntösben tetszelgő zsidó lapokban a rágalmak hasábjain elégettek. A zsidók tudniillik az osztálygyűlölet ellenségei. Ezért szidták, csúfolták és gyűlölték nyíltan és bántatlanul a bolsevizmus letöréséig offenzív módon a „gójokat”. Jaj volt annak, aki a „gójok” védelmére kelt, azt Kun Béla, Pogány József, Szamuelly Tibor, Kunfi Zisgmond, Weltner Jakab és a többi világot megváltó zsidó szapora, de mindenkor hazafias és becsületes fajtája a nyilvánosság előtt agyonkövezte.

Azaz legyünk igazságosak! Voltak keresztényeink, akiket a zsidók szerettek és védelmükbe vettek. Ezek az úgynevezett „díszgójok”, kirakatkeresztények voltak, akik belsőleg azonban épp oly kevéssé filoszemiták, mint a többi gójok. A díszkeresztény pénzért, vagy egyéb előnyért a zsidó ügy kirakatában díszeleg, ahogy a Dob utcai frissen mázolt néger a vásáros bódé kikiáltója mellett.

A zsidóság a „díszgójokkal” úgy takaródzik, mint a struccvadász, aki a struccköntöst azért húzza magára, hogy az üldözött struccok benne a vadászt föl ne ismerjék. Tessék akármilyen zsidó politikai vagy társadalmi egyesülést megvizsgálni. Mindegyiknek van egy-két „díszgója”. Kapósak a gentry-származékok, a nem gentryk, ha nevükben egy-két ipszilon díszeleg. Néha még a „díszgój” is meg van hamisítva, mert a Kossuth-szakáll és az ipszilon viselője tősgyökeres zsidó.

A hamisítatlan „díszgójok” voltak azok a farkasok, akik báránybőrbe bujtatva a zsidóhad élén a hazafias és erkölcsös nemzeti várba törtek, hogy a progresszivitás zászlója alatt a történelmi Magyarországot szétrombolják, s romjain az egyedül üdvözítő rablógyilkos bolsevizmusnak trónt emeljenek.

A bolsevizmus letörésével a zsidóság és a nem-zsidók között az erőviszonyok megváltoztak. Hazánk népességének 4—4.5%-át tevő zsidóságnak hatalma, mely a Kárpátok övezte hazánkban térdig gázolt vérben s nyakig dőzsölt rablott javakban, megsemmisült; a 95.5% kereszténység, mint a földre sújtott Anteusz, talpra ugrott és zsarnokát földre teperte, hogy soha többet talpra ne állhasson. Ez a művelet, amelyet, a kereszténység végzett, zsidó zsargon szerint „fehér terror”, „sötét reakció”, mely miatt Oroszországot, Romániát, Törökországot, Lengyelországot tönkretett. Ausztriát és Csehországot kikezdett zsidóság bennünket „elítél”. A fölülkerekedett kereszténység visszanyert hatalmának konzerválása végett a zsidóosztály ellen kíméletlen osztályharcot folytat, hogy a közszellemből a zsidó erkölcsöt, a hazafiasságot és becsületet kigúnyoló zsidószellemet kiirtsa. Ez is, — mondja a hatalmáról levitézlett zsidóság — sötét reakció, mely ha állandósul, a mi Kánaáunk megszűnik gabonát, gyümölcsöt, állatokat, szenet, ásványokat teremni, a munkás megszűnik dolgozni, s itt mindenki munkakedvvesztetten éhen fog halni, mert ha az árdrágító, lánckereskedő, uzsorás, börzesvindler és egyéb közhivatalokban ülő zsidó hatalmáról letaszítva lapulni lesz kénytelen, a paraszt és munkás búskomorságban pusztul el, a Duna és mellékfolyói kiszáradnak, a nap pedig csak azokra az országokra fog sütni, melyekben a „nemzetfenntartó” zsidókat díszgyaloghintókon cipelgetik a „gójok”. Azt az osztályharcot, amelyet a bolsevizmus letörése folytán levitézlett zsidó osztály, mint ez idő szerint elnyomott, a 95.5% -os többségben lévő keresztény osztály ellen folytat, maga a telhetetlen, türelmetlen s erkölcs nélkül való zsidóság provokálta. Galádul visszaélt azokkal a jogokkal, melyeket a liberalizmus neki nyújtott. A magyar nép sohasem volt antiszemita. Antiszemitává a zsidóság tette, mert a magyarságot elsősorban vagyonilag tette tönkre, másodsorban, mikor a bolsevizmus cégére alatt az államhatalmai magához ragadta, golyóval és akasztófával rohanta meg hazánk népét, hogy uralmát örök időkre biztosítsa. A zsidóság, mely batyuval a hátán a Kárpátokon átsompolyogva, alázattal kezdte meg nálunk az uzsoraipart, egyszerre zsarnoki, nérói haddá vedlett, mihelyt kimutatta a foga fehérét. A kereszténység a hatalom összes eszközeit féltékenyen kénytelen öklében tartani, hogy mihelyt a zsidóság a nála megszokott korrupcióval, erőszakkal a hatalmat ismét magához akarná ragadni, a hatalom korbácsaival iziben végigvághasson rajta,

Minden országnak megvan az önrendelkezési joga. Meg van nekünk is. E hazában 95.5% keresztény él. Ez a túlnyomó többség érvényt fog szerezni akaratának, és szuverenitásánál fogva sorsát intézni, s nem fogja tűrni, hogy egy 4.5%-os zsidóság kapitalizmusa, hazafiatlan és erkölcs nélküli sajtója, a külföldi közvélemény meghamisítása, félrevezeteti utcai csőcselék útján a 95.5%-es többséget rabigába hajtsa.

A keresztény nemzeti többség a nemzeti önfenntartás ösztönétől űzötten a harcot a zsidóság ellen nyílt sisakkal kényszerült felvenni. Az 1867 óta lappangó, s azóta egyre erősbödő, de a zsidóság által elnyomott antiszemitizmusnak: a bolsevizmus letörésével elemi erővel kellett kitörnie. A zsidó bolsevizmus rémes borzalmai, vagyoni gaztettei az elkeseredett kereszténységet az antiszemitizmus táborába terelték, mely mindaddig nem fog leszerelni, ameddig a kereszténység anyagi és politikai hegemóniája örökre biztosítva nincs. A bolsevizmus Dózsa Györgynek akart szobrot emelni, a keresztény reakció dr. Istóczy Győzőnek fog örök emléket alkotni, akit a bolsevizmus által elpusztított Hungária romjai fájdalmasan igazolnak.

II. Hogy lesz a rongybatyuból zsidó mamutvagyon — produktív munka nélkül?

E művecskében párthíveinket részletesen fel fogjuk világosítani, hogy miért kell a zsidóság ellen könyörtelen osztályharcot folytatnunk?

1867-ben kevés zsidó lakott hazánkban. A bolsevizmus kitörésekor már 4.5% zsidónk volt. 1919-ben a közhatalom már egészen zsidókézben volt, mert a tőke, az egész kereskedelem, a hitelélet, a sajtó, a földbirtok nagy része, a törvényhatóságokban s a parlamentben a politikai hatalom nagyobbik fele zsidó volt. Az utóbbi időben már zsidó miniszterünk is volt, kit néhány kikeresztelkedett zsidó előzött meg. Vázsonyi, Teleszky, Szterényi, Harkányi, Hazai neveire még emlékszünk. A közhatalom többi birtokosa csak amolyan „díszgój” volt, akinek zsidófüttyre kellett táncolni. Az előfütyülők a háború alatt Lánczy és Ullmann zsidó bankárok voltak. A bolsevizmus megszüntette a díszgój intézményt. Csak Garbainak kegyelmezett meg. A hatalom többi birtokosai mind zsidók voltak. Ki beszél abban az időben Garbai-kormányról? Mi csak Kun-kormányról hallottunk, Garbai a Kun-kormánynak „sabeszgója” volt.

Hogyan történhetett, hogy egy hatvan év előtt letelepedni kezdő csekély népfaj egy 20 milliós államban politikai és gazdasági fölényre tudott jutni, mikor közismert tudott igazság, hogy a zsidó a gyéren jövedelmező produktív ipari és mezőgazdasági munkától irtózik? Erről fog regélni Önöknek egy ébredő magyar. Meg fognak győződni, hogy a zsidó erkölcs, ha ugyan erkölcsnek lehet gúny nélkül nevezni, hazánk mélységes bukásának oka, hogy a zsidóság a hazánkban élő keresztény népfajok veszedelme, s hogy a zsidó parazitizmus a mi népünk boldogulásának, s nemzetünk haladásának legnagyobb kerékkötője.

A zsidó fütyülővel a szájában, rongybatyuval a hátán kezdi meg a honfoglalást. Kezdetben a falu gúnyja. Majd pálinkás zsidóvá lép elő. Boldogítja a hetivásárt. Később fűszeres-zsidó lesz belőle. Panamázik a helyi hatósággal, a fináncokkal. Megkapja az ítalmérési, meg a trafik jogot. A falusi zsidó boltja lesz a közigazgatás által elhagyott paraszt bankja. A paraszt nála rúg be. Berúgott állapotban nála kótyavetyéli el a holmiját és áruját, amelyen a zsidó busás nyerséggel túlad. A paraszt a falusi zsidónál vesz fel drága kölcsönt, melyet visszafizetni nem tud. Az árverésen a paraszt egészen a zsidó kezébe kerül. A zsidó tovább tollasodik. Szállodát nyit. Vendéglőjét nagyobbítja, kávéházzal kiegészíti. Most már a helyi hatalmasságok is felkeresik. A kis és középbirtokosok nála lumpolnak, olcsón számit, még kölcsönt is ad. A közép és kis-birtokos már a szállodás zsidótól kapja a kölcsönt, ő is épp úgy a zsidó kezébe kerül, mint a paraszt.

Mialatt a fütyülős zsidóból szállodás zsidó lesz, több honfitársa telepszik meg mellette a faluban, ő az idegenvezető, a jövevények szálláscsinálója. Egy-kettőre együtt van a hitközség. Szántani, vetni, egyéb testi munkát végezni egyik sem megy. Az nekik nem gseft. A zsidó kereskedőnek nevelődött. Pipával a szájában, üzlete ajtajának féltájára támaszkova lesi áldozatait. Olyan, mint a pók, mely hálója szögletébe bújva lesi, mikor esik bele egy „legyecske?” Ezzel a „produktív” munkával keresi vagyonát. A paraszt pedig egyre szegényedik, amíg csak ki nem vándorol Amerikába.

A szállodás zsidó már politikai tényező. Hatósági emberek, s váltó adósai a lekötelezettjei. A képviselőválasztáson sok alkotmányos költséget keres. Szállítja a részeg voksokat. A szállodás zsidóból bankár, s egyéb üzletes lesz. Tőzsdén is játszik. Mindennel spekulál. Mindent vesz, mert minálunk az elhagyott népnél, a gseftelés jobban gyümölcsözik, mint a produktív munka. Pénze útján belekerül a törvényhatósági bizottságba is. Több, vele tartó hitsorsosával részt vesz a törvényhatósági tisztújításokban. Pénzével irányító szerepe van. Megmozdítja még az országos sajtót is. Belekerül valamelyik szabadkőmíves páholyba. Ha a törvényhatóságnál érvényesülése nem sikerül, szidja a gentryt és a reakciót. Ha a parasztnyúzásban megakadályozzák, az agráriusokat szidja. Panaszra megy a miniszterhez s egyéb politikai „balhékat” rendez.

A vidéki zsidó, produktív munka nélkül csakhamar a környék nagybirtokosává hízik. Így lesz nagyjában, legalább szokvány szerint, a galíciai zsidóból új magyar földesúr. Áll ez megfelelő módosítással a fővárosi zsidóságra is, melynek hatalmi túltengése Budapesten a históriában példátlan.

III. A közélet zsidó uzsorásai.

Budapest törvényhatósági bizottsága csekély töredéktől eltekintve zsidó, ámbár a lakosság összlétszámának fele sem az. A virilis tagok zsidók, mert Budapest a zsidó uzsora központja. Itt laknak az uzsorakirályok, kik lakbéruzsorán, tőzsdespekuláción, kincstárcsaláson, közszállításokon, panamákon, árdrágításon, lánckereskedelmen és egyéb nem produktív életpályákon szerezték nagy vagyonukat. A nem virilis bizottsági tagokat a klikkek választják. A klikkfőnökök túlnyomó része zsidó. Ezek szállítják a zsidó törvényhatósági bizottsági tagságokat, melyekért jelentékeny vételárat kell a választási pinkába fizetni. A bizottsági tagsági mandátum panamaiparra jogosító tagsági igazolvány.

A törvényhatósági bizottság Budapesten annyira zsidó, hogy az évzáró közgyűlések után bátran mehetne a Dohány-utcai zsinagógába Te Deumra. Ehrlich G. Gusztáv, Vázsonyi, dr. Glücksthal, dr, Stern neve arany héber betűkkel van a főváros történelmében megörökítve. A fővárosi zsidó törvényhatóság bizottság töltvén be választások útján a magisztraturát, „goj” legyen a talpán, aki be tud valamilyen hivatalba jutni. Telerakják a hivatalokat kortes erkölcsök és kortes érdemek szerint zsidókkal, zsidók által fémjelzett díszgójokkal. Különösen szeretik a kiugrott katolikus papokat. Ezeknek tanácsnoki állásra elsőbbségük van. A polgármesteri állásra csak duplán fémjelzett, s a törzsfőnököknek absolute engedelmes filoszemita „gójnak” lehet igénye. Horribile dictu! A zsidó törvényhatósági bizottság választja meg még a katholikus egyház plébánosait is. A katholikus plébános jelöltnek az összes zsidók kezét végig kell csókolni, hogy plébániát kaphasson. Ugyebár, mily szép a magyar liberalizmus? Hogy óbégatnának a zsidók, ha a „gójok” a rabbiválasztásba beleavatkoznának. Directe Wilsonhoz mennének panaszra. Ilyen közéleti állapotok mellett a zsidóság még csodálkozik, hogy lehet egy „gój” antiszemita!

Azoktól a panamáktól, melyek a fővárosi közmunkák és közszállítások körül lefolynak, még Honolulu is hangos. Ebben a közéleti mocsárban csupa zsidó fetreng, melyben kövérre hízik. Ha ezt a zsidóság szemére vetik, azzal replikázik, hogy ha nem a zsidók panamáznának, a keresztények tennék. A pesti zsidóság e cinikus felfogása klasszikusan jellemzi a zsidó szellemet. Annak láttára persze, hogy a kereszténység a panamafertőből a zsidóságot ki akarja kergetni, a liberalizmus és demokrácia szent nevében az ententehoz fordul oltalomért, hogy az „antiszemitizmus”, a „fehér terror” és a „reakció” ellen lépjen fel. Ez a zsidó taktika a legvéresebb antiszemita vezércikknél jobban lázit a zsidó osztály ellen.

A bevándorolt zsidó elem fővárosi garázdálkodása teszi érthetővé, hogy a zsidóbolsevizmus csak Budapesten talált talajra, mellyel szemben a hazafias és tiszta erkölcsű vidék annak dacára hadiállapotba helyezkedett, hogy a zsidó politikusok és zsidó generálisok golyóval és akasztófával tizedelték a falu népét. A vidék nem vette be a pesti zsidók zsarnokságát, melyet a mai zsidó sajtó azon a címen sír vissza, hogy a vezetésnek a főváros kezén kell maradni, mert itt jelenik meg a Világ, a Lloyd, a Népszava, az Egyenlőség, a Fidibusz, a Pesti Futár, a Vágóhíd és egyéb zsidó irodalmi termék, melyek a fővárosi szellemi fölénynek kultúrbizonyítékai, mert Budapesten fél millió zsidó él, kiknek fele még galíciai honos, s mert Budapesten akkora a Chevra Kadisa, milyet Jeruzsálem szent falai sem láttak. Ilyen talmi logikával óhajtanak a pesti zsidók nem ugyan Budapest, de saját hegemóniájukat biztosítani.

A falusi zsidóknak a fővárosba törtetése, a fővárosban való elterpeszkedése, s törvényhatósági bizottságokba való tömeges betolakodása magyarázza Budapest botrányos erkölcsi bukását, s ezzel együtt a felviharzó mérhetetlen antiszemitizmust, mely a zsidó erkölcs pusztításainak ha kell, hatalmi szóval is, gátat fog vetni.

IV. A zsidó erkölcstan.

A zsidó erkölcs alapszabálya: „cél szentesíti az eszközt”. Vagyont szerezni minden áron. A zsidónak teljesen „wurst”, hogy mivel keresi vagyonát. Ma katholikus egyházi író, holnap bolsevista népbiztos. Ma pöffeszkedő kapitalista, holnap szocialista néptribun. Ma inkarnatus szocialista, holnap Kun Bélával és társaival a gyűjtőfogházban csókolódzik. Ma Vázsonyi leghűbb demokratája, Vázsonyi szökése után Károlyi Mihály vezérembere, 1919 március 22-én Kun Béla zsidó fejedelem kóser udvarában lebzsel. Ez a zsidókapacitás ma dühös királypárti. Az egyik zsidó munkapárti képviselő, a másik vérbeli 48-as párti Kossuth-szakállal. Van még Apponyi-párti zsidó képviselő is klerikális mázzal. A zsidó lelkes vörös terrorista, de ha muszáj, szívesen ül pár évi fegyházat zsebtolvajlásokért. Az orgazdaságból élő tengernyi zsibárus karakter dolgában a hitelszövetkezeti és bankdirektorral egy nívón boldogítja a bolsevizmus legvégső határáig Magyarországot. Olyan rablók, milyeneket a magyar zsidó bolsevizmus kitermelt, méreteikben az angol bűnügyi regényírók fantáziáját messze túlszárnyalják. A zsidó erkölcstelen kapzsisággal, karaktertelenséggel, gonoszsággal bélelt kaftán. E megállapításon a csekélyszámú tisztességes zsidó kedvéért közérdekből nem lehet a kivétel rését megnyitni. A zsidó erkölcsöt különben e művecske következő részében igen plasztikusan lehet rekonstruálni.

A bűn és tisztesség között széles mesgye van, melyen csak a szubjektív becsületérzés a rendőr. Akiben becsületérzés nincs, bátran kalandozhat e mesgyén; az ügyész, rendőr hozzá nem férhet; a becsületes ember meg az ilyen kalandorral mást nem tehet, mint utálja és bojkottálja. Az ilyen kalandort a zsidó erkölcs élelmesnek nevezi és előtte kalapot emel A zsidó azonban az élelmesnél is ügyesebb. Bekalandozza a bűn területét is, lehetőleg úgy, hogy rábizonyítható ne légyen. A büntető hatóság ritkán éri utol az ilyen kalandorokat, és mégis, az elitélt vagyoni bűntettesek 90% -a zsidó, amiből elképzelhető, hogy mekkora a zsidók által elkövetett bűncselekmények száma. Kedvenc bűncselekményeik a hamis eskü, uzsora, csalás (annak minden fajtája) okirathamisítás, lopás, orgazdaság, sikkasztás, vétkes és csalárd bukás, hűtlen kezelés, árdrágítás, lánckereskedés, szállítási csalások, vesztegetés. A zsidó egyéb bűncselekmények mezejére nem igen kalandozik, mert a „rebachot” kicsinyli.

V. „Gój” vet, zsidó arat.

Idősebb polgártársak még élénken emlékeznek a délvidéki gabonauzsorára. Ez az uzsorának megengedett módja, mert ezzel sokkal hamarabb lehet valakit tönkre tenni, mint a hiteluzsorával. A pesti zsidó gabonabevásárló cégek hazánk Kánaánját, a Bácskát és Bánátot a gabonauzsorával kegyetlenül letarolták, a föld népét pedig földönfutóvá tették. Mit csinált a pusztulás láttára a végrehajtó hatalom? Bűnpereket zúdított a zsidók nyakába. Erre nyomban megindult a mentőakció. A jogi és gazdasági (persze zsidó) szakirodalom tudományos alapon álló zsidó bevásárlók védelmére kelt. A felsőbb bíróságok a vádlottakat paragrafusok hiányában felmentették. A tőzsde Sobri Jóskáit szabadlábra helyezték. De azért a Schlesinger és Pollakovích cég és érdektársai büszkén mutatnak a tőzsdepalotának csúfolt kőhalmazra, a zsidó uzsorakapitalizmus budapesti kolosszusára, melynek minden egyes köve sok-sok, már kivándorolt magyar, német és szerb paraszt véres verejtékébe került. És a csahos gabonauzsorások mégis egyre a produktív agráriusok ellen uszítanak, hogy a nemzetpusztító zsidó merkantilizmust, a munkanélküli jövedelmet, a zsidó parazitizmust még erősebbé tegyék. Ebből mindenki megértheti, miért gyűlöli a zsidó a „hecckáplánt”, aki falusi híveit szövetkezetbe tömöríti, hogy a zsidó uzsora ellen megvédje.

VI. Hogyan lehet tőke nélkül üzletet alapítani?

A háború előtti évtizedekben a túltermelésben szenvedő Németország és Ausztria hazánkat iparcikkeivel elárasztotta. Magától értetődik, hogy az importáló cégek belföldi képviselői zsidók voltak, még pedig túlnyomólag vagyonilag lezüllött zsidók, akik csak azért, hogy jutalékkeresményüket fokozzák, a kereskedői etika félretételével, reális alap nélkül fűnek-fának hiteleztek. Ez az állapot kapóra jött a vagyontalan zsidóknak, akik tőke és szaktudás nélkül vágtak neki az „üzletgründolásnak”. A jóhiszemű hitelező a belföldi képviselő ajánlatára formálisan kistafírozta az új boltost. A verseny nehéz volt, az üzlet nem ment. Lejárófélben volt üzleti tartozása is. A megszorult új boltos becsukta boltját. Megmaradt holmiját a következő perlés elől sürgősen elkótyavetyélte. A hitelező bottal üthette adósának nyomát. Ha perelt, ráfizette még a perköltséget is, mert az adóson semmit sem lehetett bevasalni. Ha a hitelező csődöt kért, kérelmével el kellett utasítani, mert nem tudta kimutatni, hogy adósának akkora cselekvő vagyona van, melyből a csődeljárás költségei kitelnek. Miután csődnyitás elérhető nem volt, vétkes és csalárd bukásáért nem lehetett a bűnvádi eljárást az adós ellen megindítani. Hitelezési csalásért meg azért nem lehetett üldözni, mert ez a legritkábban volt megállapítható. Végrehajtási csalásért meg nem lehetett bántani, mert az árukat még pereltetése előtt adta el. A csődcsalás a legritkább esetben volt rásüthető, mert a nyomozás megindításához és irányításához szükséges terhelő adatokat a távollevő és itt megbízhatatlan ügynök által képviselt hitelezőnek felderítenie nem sikerült.

Hiteltörvényeink hézagait, amint a gyakorlati élet tömegesen bizonyította, a tőke nélküli zsidó boltosok alaposan kihasználták. A magyar piacra utalt külföldi importőrök e vircsafton megbotránkoztak, de azért kénytelenségből hazánkba tovább hiteleztek, persze mindig drágábban, mert a korábbi üzleti veszteségeket új áraikba bele kellett kalkulálniuk.

A mi zsidónk első bukásával, melybe egy haja szála sem görbült bele, egy kis kezdő tőkére tett szert. Feleségének neve alatt új üzletet nyit, melybe kezdő tőkéjét beleöli. A felesége már nagyobb hitelt kap. A feleség szakasztott úgy bukik, mint a férj, azzal a különbséggel azonban, hogy ő már több pénzzel vonul vissza. Amit a feleségével csinált, folytatja többi rokonaival, míg végre akkora tőkét gyűjt magának, hitelezői vagyonából, amekkorából valamelyik rokonának a neve alatt már versenyképes üzletet tud nyitni magának.

Ebben a bukási példában eklatánsán nyilvánult meg az úgynevezett zsidó üzleti élelmesség, melynek becsületes neve — gazság. Ennek pedig az egész háború előtti kereskedelem korrumpálása volt az eredménye,

A háború előtt úton-útfélen, kirakatokban és lapokban olvastunk hirdetéseket: „Csődtömeg eladás, csődtömegben vett áruk kiárusítása.” Rengeteg ily áru került forgalomba vesztegető áron, hisz a kótyavetye áruért szédelgő zsidók úgyszólván semmit sem fizettek hitelezőiknek. A közönség megrohanta a bevásárlási forrásokat, melyek az árakat a tisztességes kereskedelem rovására lenyomták. A. „gójok” egymásnak megelégedetten sugdosták: „Hiába! Mégis csak zsidó boltosnál lehet olcsón vásárolni!”

A megtévesztett „gój” arra nem gondolt, hogy azt a kárt, amit a zsidókereskedelem milliónyi csalással a külföldi hitelezőknek okoz, nem az egyre vagyonosodó zsidó kereskedő, hanem a rohamosan szegényedő vásárló közönség fizeti meg. Nem gondolt arra, hogy a zsidó svindli a valóságban az élet megdrágulására, a pénz értékcsökkenésére, hazánk eladósodására, a vörös szocializmus terjedésére vezet, mely utóbbi a többi tényezővel kapcsolatban a világot megváltó zsidó bolsevizmusnak volt előfutárja. Az előre nem néző, előre nem látó keresztény osztálynak határozottan imponáltak a zsidó vesztegető árak. Olcsón vásárolt bűnös holmit, s ezzel eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért. A bolsevizmus alatt bőven meglakolt a zsidó korrupcióért, mert a törvényhozás útjain nem irtotta ki már korábban a zsidó svindli kótyavetyét, sőt vásárlásával egyenesen előmozdította.

VII. A bírósági végrehajtók eldorádója.

A háború előtti 25 évre esik a végrehajtói intézmény fénykora Budapesten. Európa első zsidó metropolisában a bírósági végrehajtó volt a legnagyobb úr. Fiakkeron reggeltől estig látogatta áldozatait (?), a bukott zsidókat, akik vendégszeretettel fogadták régi ismerősüket, a keresztényeknél nem szívesen látott bírósági kiküldöttet. A végrehajtók rengeteg pénzt kerestek. Némelyik zsidó ellen 150—200 végrehajtást foganatosítottak. A végrehajtott hitsorsos nem csinált kázust a végrehajtásokból. Lefoglalt holmiját valamelyik megbízható rokonával vagy ismerősével kiigényeltette. Tanúja mindig volt. Ha az igényperelést megunta, idegen név alatt lakott, vagy pedig járványcédulát ragasztott ki lakása ajtajára, hogy a végrehajló lábát hozzá be ne tehesse. A végrehajtások nem zavarták abban, hogy 4—5 szobás elegánsan és kényelmesen berendezett lakásában nagy jövedelmei eláruló s fényűző zsúrokkal spékelt életmódot ne folytasson. Hadd pukkadjon a hitelező — gondolta magában. Körülbelül 20 bíróból álló járásbíróság harminc éven keresztül nagyiparszerűen tisztán igénypereket tárgyalt. Igénypert nem lehetett elveszteni. A tanuk, az árverési hiénák, mindig kéznél voltak. Sok ezer zsidó rengeteg hitelezési csalásának sok aktája beszédes bizonyítéka a régi V. ker. járásbíróság végrehajtási és igényperi irattára, melyben az árverési hiénák milliónyi hamis esküje van megörökítve. A zsidóság erre most vázolt taktikázásra, mellyel hitelezőit falhoz állította, rém büszke volt. Hiába, mondták a zsidónak van esze. A „gójt”, akibe polgári és egyházi oktatója morált, etikát, talmudmentes tisztességet préselt, lehülyézte, mert a zsidómorál magaslatára nem tudott helyezkedni.

VIII. A szövetkezeti eszme hiénái.

A szövetkezeti eszme a kisember erőssége, mely neki a nagytőke előnyeit biztosítja. Így volt ez mindenhol, hazánkat kivéve. Azokat a szövetkezeteket, melyeknek a kereszténység hasznát vehette volna, a zsidóság a merkantilizmus zászlajának lobogtatásával, sajtójával, s kormányhatalmával leheletlenné tette. A hitelszövetkezeti eszmét azonban melegen felkarolta, mert felfedezte, hogy a mi törvényeink mellett a hitelszövetkezeti intézmény a hitel, uzsora védőbástyája. Mit csinált a tőkés zsidó? Keresett magának egy vőt, zsidó fiskálist. Hozományul 20.000 koronát adott neki, s meghagyta neki, hogy csináljon hitelszövetkezetet koronás alapon. A szövetkezetbe persze csak a hitelre szoruló, de hitelképtelen középosztály lépett be, hogy néhány száz korona ínségkölcsönt kapjon. A szövetkezet tehát hitelképtelen adósok társasága volt. A gründoló após volt a vezérigazgató, rokonai a többi igazgatók, a vőfiskális volt a jogtanácsos és ügyész. Az após szerzett visszleszámolási hitelt. A szövetkezti tagok derűre-borúra vettek föl váltókölcsönöket. A koronás befizetéseket nem eszközölték. Ennek aztán az volt a következménye, hogy a váltókölcsönnel adós tag a leszámítoláskor néha négyszer-ötször akkora ősszeggel tartozott, mint amekkorát felvett, dacára annak, hogy sokat törlesztett, mert a törlesztéseket a tag üzletrésztartozásának, s ennek függelékét képező rengeteg késedelmi bírságnak részlettörlesztésére fordították és pedig alapszabályszerűen. A szövetkezeti tag tehát csakhamar elmerült az adósságokban. Most megkezdte működését a szövetkezeti ügyész. Megperelte a váltóadós tagot kezeseivel együtt, akik más váltókon persze az egyenes adósok voltak, hiszen a megszorult szövetkezeti tagok egymásnak kezeskedtek. Az ügyész minden adós és kezes ellen külön kért biztosítási és kielégítési végrehajtást. Szaporította a költségeket, melyek a tőkét rendszerint fölülmúlták. Némelyik szövetkezeti ügyész a béke éveiben, akkori időkben horribilis évi 50.000 koronát megkeresett ily perlésekkel. Szépen keresett mellette apósa is, a vezérigazgató, mert ő szedte be a váltókölcsönök jutalékát. Szóval ő előre keresett.

Az 1900-as években rengeteg ily szövetkezet boldogította Budapestet, melynek szegény középosztálya, különösen a tisztviselők, 100,000 számra keresztül kasul voltak perelve. A gründolók tudták és látták, hogy a hitelszövetkezeti gazdálkodás csak rövid életű lehet. Ezzel azonban nem törődtek. Úgy spekuláltak ugyanis, hogy ha pár évig tudják a szövetkezetben a lelket tartani, a vezérigazgató jutalékokból többszörösen megkeresi azt, amit az üzletbe ruházott, t. i, azt a bizonyos 20.000 korona hozományt, melyet fiskális vejének adott. Fiskális veje pedig az üzleten megkeresett 100-—120 ezer korona perköltséget. Ha a szövetkezet bukik, ez a tagok baja, mert a passzívákért ők felelősek.

1907-ben azonban beütött a pénzkrach. A hitelszövetkezetektől megvonták a visszleszámítolási hitelt. A szövetkezetek megbuktak. Sok após és vő számítása füstbe ment. A szövetkezeti tagok pedig benn maradtak a csávában.

Aztán mondja valaki, hogy a zsidó nem szolgálta becsületesen a szövetkezeti eszmét!

IX. A szolid zsidó tőke.

Szakasztott ilyen üzleti erkölcsök melleit dolgoztak zsidó bankárjaink. Produktív kölcsönt az arra szorulók a legritkább esetben tudtak kieszközölni. Ily kölcsönök előnyösöknek csak abban az esetben bizonyultak, ha a kölcsönvevők az uzsorakamatokat saját vállalataik komitenseire áthárítani tudták. A kölcsönvevő elképedt, mire a kölcsönösszeget neki folyósították. A jutalék, a magas kamatláb, mindenféle egyéb levonások a kért összeget alaposan megdézsmálták; ráadásul a pénzintézetet vezető igazgatót a kölcsön folyósításáért külön kellett honorálni. Keresni akart az ügynök is, aki a kölcsönvevő és bankigazgató között az összeköttetést létesítette. A közvetítő keresett is tekintélyes összegű províziót. A zsidó tőke tehát így táplálta a hazai vállalkozásokat és a magyar ipart. Isten csudája, hogy gazdasági életünk a háború kitörése előtti hitelélet mellett teljesen össze nem omlott. Nem omlott össze azért, mert a nagybankok, mint a cápák, uzsorakölcsöneikkel az ipari és egyéb vállalatokat felhabzsolták, úgy, hogy a háború alatt az áruuzsorán még kövérebbre hízott bankok földbirtokokat és egyéb bérgazdaságokat voltak kénytelenek tőkéjük gyümölcsöztetése végett megvásárolni. Ezen üzleti ág teljes kiépítésében csak a közbejött politikai események akadályozták meg.

Az üzérkedés e nemével szemben a törvényhozás és végrehajtó hatalom tehetetlenül állt. Ullman és Lánczy voltak Magyarország teljhatalmú diktátorai. Övék volt a pénzügyi hatalom, mely a politikai hatalmat zsebében tartotta.

A bankok nemcsak a most vázolt keretek között garázdálkodtak, hanem ezeken kívül is, Ha a bankigazgatók valamelyik tervbe vett üzletről megállapították, hogy nagy nyereséggel kecsegtet, szindikátust csináltak. Ez a szindikátus vette fel és bonyolította le az üzletet. A szindikusok bankjuk pénzét mobilizálták, s a szindikátus üzletét ezzel finanszírozták. A nyereséget a szindikusok maguk között felosztották, egy részét azonban, jutalmul azért, hogy a tőkét rendelkezésére bocsátotta, bankjukba fizették. Ezek az urak tehát idegen tőkével saját zsebükre dolgoztak. A közönség persze csodálkozott, hogy miért sokkal drágább minden Magyarországon, mint a művelt nyugaton és Németországban? A magyarázat egyszerű: a sok erkölcstelen és tiltott profit drágította meg nálunk az életet, és mégis a zsidók lármáztak a legjobban, hogyha olcsón vásárolni és élni akarnak, kénytelenek külföldre menni s külföldön nyaralni. Ez a zsidó cinizmus non plus ultrája.

Amit a háború alatt az árdrágítók és lánckereskedők műveltek, a háború előtt a kartelek csinálták. Aki a nagybankok üzleti életét ismeri, ismeri egyúttal a kartelek erkölcseit, melyek mindig gazdasági közérdekre hivatkoztak, midőn a kartelt alakítva a fogyasztó közönséget kirabolták. Háború előtti törvényhozásunknak nem volt ereje a nagy bankok és kartelek hatalmát megtörni, ami nem csoda, hisz törvényhozásunk a háború előtt lényegében a zsidó kapitalizmus képviselete volt. A parlament minden pártjában egy csomó zsidó képviselő ült, a többi tőle függő nemzsidó liberális köntösben imádkozott vele. Az eladósodott gentryk és földesurak, a zsidó tőkésekkel paktáló főpapok a zsidó kapitalizmus szekértolói voltak. Egyszóval Magyarország zsidó tőkései ellenállhatatlan erővel koldussá szipolyozták hazánk népét.

Amit a zsidó kapitalizmus a világháború kitörésekor abbahagyott, a változott körülmények között, a háborús gazdasági életnek megfelelően sokkal nagyobb erkölcstelenséggel és könyörtelenséggel folytatta.

A zsidó tőke egész erejével a hadiszállításokra vetette magát. Ezekbe az ügyletekbe belevitte a bankerkölcsöket is. Árdrágítani és csalni! — ez volt a jelszó. Oly rémületes mértékben gyakorolták üzleti politikájukat, hogy a végrehajtó hatalom a háború kedvezőtlen esélyeitől megborzadva kénytelen volt drákói szigorúságú büntető törvényeket és gyorsított eljárásokat létesíteni. A zsidó tőke vesztegetése oly veszedelmes mérveket öltött, hogy még egy vezérhadbizost is megvesztegettek. A kormány ennek láttára a szállítási és ezzel kapcsolatos egyéb bűncselekményeknél a nyomozási hatalmat az ügyészség kezébe tette le. Az ügyészségen kívül csak a bíróságokban bízott meg, melyek, különösen a kúria, kérlelhetetlen szigorral üldözték hadseregünk csalóit, akik hazánk sírásóínak bizonyultak. Bezzeg volt jajveszékelés a zsidó kapitalizmus körében. A kúriának gyorsított ügyekben dolgozó tanácsait, Tisza Istvánnal együtt majd, hogy máglyára nem állították. Bíróságainkat azért, mert a zsidó tőke visszaélésének üldözése körül kellő szigorral jártak el, antiszemitáknak bélyegezték, ellenük valóságos társadalmi aknamunkát kezdtek és folytattak. Ennél az aknamunkánál is az ismert zsidó eszközökkel dolgoztak. Meg is volt a gyümölcse. Mikor a háború vége felé a kormány hatalma meggyöngült s a kormányzat vezetése gyenge kezekbe került, az antiszemitáknak, reakciósoknak csúfolt bíróságok működésének ellensúlyozása végett zsidó igazságügy-minisztert neveztek ki mire a különféle börtönökben és fegyházakban ülő és sok évre elitélt hadseregcsalók fellélegzettek és sokan közöttük, ha átmenetileg is, friss levegőre kerültek. Erre a zsidó tőke megnyugodott.

A háború alatt a nagy és kis bankok, melyek kivétel nélkül zsidók, s a kereskedő zsidóság mohón űzte a lánckereskedés virágzó iparát. Olyan üzlet ez, melyhez sem áru, sem pénz nem kell, még üzleti telep sem. A kötlevél, mely mögött legtöbbször áru sem volt, az árdrágító kávéházban egy délután kézről-kézre körsétát végzett. Mindegyik kézben maradt néhány % jutalék. Akárhányszor egy árukülönítmény egy délután 100 percentes árdrágításon esett át. 1914 őszén Galíciából kiűzött lengyel zsidók rajokban lepték el fővárosunk zsidó utcáit és kávéházait, ahol óriási mértékben űzték az árdrágító lánckereskedelmet. Vagyonilag lezüllött egzisztenciák egyik napról a másikra lettek milliomosokká — produktív munka nélkül. És mit csinált a végrehajtó hatalom? Drákói szigorúságú rendeleteket bocsátott ki az árdrágító kereskedelem leküzdésére. Ha egyik-másik árdrágítót lefülelték, megindult a mentési akció, különösen akkor, ha az áldozat zsidó előkelőség vagy bank volt, minek következtében az ügy elposványosodott, a bűnös pedig menekült. A fogyasztó közönség pedig fogait csikorgatva kénytelen volt a rettenetes drágaságot tűrni, míg körülötte az ő nyomorúságán és nélkülözésén aranypiramisok épültek. A zsidóság pedig büszkén mutatott fajának kiváló élelmességére: „Hiába, a zsidónak van esze!” — és a máról holnapra produktív munka nélkül megmilliomosodott szélhámos árdrágító előtt az elismerés pálmáját lengette.

A nemzsidóknak ezzel szemben csekély az a vigasztalás, hogy börtöneik zsidókkal vannak megtömve, kiket vagyoni bűncselekmények miatt ítéltek el. A baj az, hogy a bűnös zsidóság legnagyobb része vagyonának piramisain pöffeszkedik, holott a börtönök mélyén volna helye. Magyarország keresztény népeinek a zsidó üzleti erkölcsök, vagyis a kereskedelmi erkölcstelenséget intézményesen ki kell irtani, ami sikerülni csak akkor fog, ha a zsidóságot egészségtelenül túltengő hatalmáról leszorítjuk és zsidómentés közigazgatást állítunk fel.

X. A magyar hazát „szerető” zsidóság.

1919 augusztus havában Magyarország népe, melyet a bolsevista zsidók golyóval és akasztófával irtottak, elemi erővel fordult a zsidóság ellen, hogy azt az angolok által felszabadított Palesztinába tessékelje. A zsidóság azonban altruista érvekkel okolta meg ittmaradását. Érvelése szerint Magyarország kereskedelme tönkremegy, ha a zsidók vagyonostul elhagyják. Ez a pökhendi népfaj, ez a kitessékelt vendég, elbizakodottságában azzal tetszelgett magának, hogy az őstermelő és gyáros az áruk kicserélése végett nem fog találkozhatni hazánk fogyasztóival, ha zsidó nem fogja őket felfedezni és előkeríteni. A nép azonban tovább tessékelte a zsidóságot, mert ez, amit a zsidóság minálunk kereskedelemnek nevez, fentebbi leírásunk szerint közönséges csalás és rablás s mi csak humanitásból tessékeljük a zsidóságot Palesztinába, mert igazság szerint börtönbe és fegyházakba kellene internálni. Ha a zsidóság komolyan hinné, hogy a kereszténység az árucserét nem tudja lebonyolítani, hazánkon „üldöztetéséért” azzal állna bosszút, hogy 24 óra alatt kivándorolna. A zsidóság azonban ezt nem teszi. Magyarországot, ezt a fejős tehenét esze ágában sincs itthagyni. A liberalizmus, a demokrácia, az egyenlőség szent eszméihez, az entente-missziókhoz, a világ összes zsidaihoz rimánkodik segítségért, hogy a „gójok” kiszorításával tovább itt maradhasson kereskedőnek, hogy további hatalmát visszanyerve, a „gójokat” úgy kezelhesse, mint a régi hellének a helótákat. A zsidóság csak azért ragaszkodik ittmaradásához, hogy a zsidó kapitalizmust függelékével, zsidó, sajtójával markában tarthassa, a nemzetrontó merkantilizmust az ő faji sajátosságainak .megfelelően erősíthesse, a zsidó kapitalizmus ellen szervezkedő szövetkezeti eszméket elnyomhassa. Ha már tűrni tartozunk a zsidók itt maradását, semmi körülmények között sem fogjuk megtűrni, hogy hatalmon maradjanak, mert a zsidóuralom az utolsó hatvan év történetének tanulságai szerint a magyar nemzet tüdővésze, mely ellen csak Amerikába való vándorlással lehet védekezni.

XI. A zsidó sajtó.

Aki az 1900-1920. megjelent sajtótermékeinket elolvassa, elképedéssel kénytelen megállapítani, hogy a XX. század magyar sajtója a förtelem undorító mélyébe süllyedt. Miért? Mert az ideál és erkölcs nélkül való zsidóság kisajátította magának. A serdületlen gyermekeket rontó Fidibusz, a hálószobák titkaiba turkáló Pesti Futár, a Vágóhíd, a zsidókat egekig magasztaló Egyenlőség, a vagyonosok zsebeire vadászó Korbács, a botrányokra vadászó A Nap, a kerge lateinerek lapja, a Szende-Jászi féle szabadkőműves Világ, a légyottokat közvetítő s Porzsolt hipokrita förmedvényeitől unalmas Pesti Hírlap, a a Rombach-utcában közkedvelt Neues Pester Journal, a börzezsidók Pester Lloydja, a szerkesztő szekerét toló zsidómágnás Pesti Napló, a Kossuth-szakállas, Sümegi Vilmos-féle, Károlyi Mihály váltókon hizlalt Magyarország, a konjunktúra politikát anyagi haszonból űző Az Est, s a többi, zsidó sajtótermék förtelmes tartalmú zsidó zsargonú nemzetietlen, ízléstelen métely, mely a jó ízlésű, ideális lelkű közönségben mindig undort keltett. A magyarság rá volt e szennysajtóra utalva, mert a nemzeti ízléses sajtót az elhatalmasodott zsidóság a sajtószabadság szent nevében megfojtotta. A zsidó sajtó közutáltságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy mihelyest a bolsevizmus letörésével a zsidóság hatalma letört, hazánk népe mohón kapott a nemzsidó sajtótermékek után, s üldözőbe vette a gettóirodalmat, mely azt hitte, hogy a nemzsidókat továbbra is rabszolgaságban tartja.

A sajtó üzlet. Ezt senki kétségbe nem vonja. De az üzlet is ethikával kell, hogy bélelve legyen. Azért, hogy a sajtó eszméket termel, eszmékért küzd, hogy az emberiséget felvilágosítja, anyagi elismerés jár a társadalomtól, melynek haladásán fáradozik. De midőn a sajtót nem ez a közérdek irányítja, hanem csak a cél, hogy jövedelmét gyarapítsa, a sajtó erkölcstelen kokott, ki szerelmét minden fertőzött férfinek pénzért áruba bocsátja. Tessék elolvasni, mit írtak a zsidólapok 1918 november havában Tiszáról és Károlyiról, és mit írtak ugyancsak e lapok és írók 1919 november havában ugyané két férfiúról!

A magyar zsidósajtó pausálékért adta el politikai irányát. A gazdasági életre vonatkozó cikkeinek tartalma elárulta, hogy a versenyző vállalatok közül melyik s körülbelül mily összeg erejéig pénzelte le. A színházi kritikáikból meg lehetett állapítani, hogy a kritikus urat milyen kötelék fűzi az általa kritizált művésznőkhöz? A törvényszéki rovatból megtudtuk, hogy a riportereket melyik zsidó fiskális keni szorgalmasan. Az ilyen fiskálisokból lettek jeles kriminalisták. A törvényszéki rovatban elhallgatott bűnperekről tudtuk, hogy szereplőiket alaposan mellbevágták a sajtóvitézek, hogy szennyesüket ez arra jogosan kíváncsi közönség elől elrejtsék. Tisza István gróf két zsidó merénylőjének gaztettét a zsidó sajtó az egekig magasztalta, mert a sajtó által félrevezetett nép mohón olvasta az erkölcsileg perverz, zsidó gyilkosokat védő és magasztaló cikkeket. És ez a szennyes sajtó a bolsevizmus letöréséig egyeduralmat élvezett.

A magyar hírlapirodalom a bolsevizmus letöréséig egy-két orgánum kivételével tősgyökeres zsidó volt. A lapok zsidó magyar nyelven írvák, telve talmud ötletekkel, zsidó és tolvajnyelvű kitételekkel. Hasábjai telve harcokkal, melyben ellentétes érdekű zsidó vállalatok s háttérben vagy előtérben egymással viaskodnak. A sajtó-haramiaipar — értsd a zsarolást — jól jövedelmező zsidó foglalkozás, gyomor és pofa kell hozzá, meg nagy adag becstelenség és gazság. A nemzeti tanács és a Kun-kormány sajtóharamiáinak viselt dolgaival a közvélemény már eleget foglalkozott.

A zsidó sajtó politikai üzérkedése valóságos közéleti förtelem. A nemzet szabadságjogaival undorító konjunktúrapolitikát űzött. Mindig a zsidó osztályérdek vezette. A zsidó orgánumok, mint az ordasok, rávetették magukat oly írókra, kik a destruktív zsidó sajtó ellen kikeltek. Mindez a progresszivitás cégére alatt történt. A zsidó sajtó legbecsületesebb intézményünket, az igazságszolgálatást is terrorizálta, korrumpálta az esküdtbírósági intézményt. Lásd a Tisza és Haverda gyilkosainak bűnpereit. Dr. Lengyel Zoltán a „kriminalista” fiskális virágcsatát kapott, mert egy anyagyilkost a sajtó útján korrumpált esküdtbírósággal felmentetett.

Vázsonyi Vilmosnak, a terézvárosi demokrata Napóleonnak sajtóvitézkedése másból sem állott, mint az osztálygyűlölet féktelen szításából, hogy hazánkban mindent destruáljon, amit ezer éven keresztül számos generáció, a tatár, török és labancjárás dacára hangyaszorgalommal fölépített. Vázsonyi sólettel töltött Pandora szelencéje volt, mely a bomlasztó és fullasztó zsidógázzal közéletünket agyonfertőzte. Tipikus szájmunkás volt. Miniszteri székbejutásával érlelődött meg a nagy bomlási processzus, mely a bolsevizmus kitörésével érte el tetőpontját. Ez a demagóg tüzelte indirekté vértől csepegő cikkeivel a népet Tisza István gróf meggyilkolására. Kovács és Lékai hitsorsosai, Vázsonyi tógája mögé bújva meg is kísérelték ellene az orgyilkosságot. A zsidósajtó hozsannával üdvözölte ezt a két orgyilkost. A zsidóság meghajolt Vázsonyí Vilmos nagy politikai hatalma előtt, aki Dési Zoltánt is reklámeszközül használta föl. A Kovács nevű orgyilkost a zsidó szanatóriumban a zsidóság virágerdőkkel árasztotta el.

Ezt a zsidómanővert hazánk 20 millió keresztényének fogcsikorgatva és némán kellett eltűrnie, mert a politikai hatalom akkortájban a valóságban teljesen a csekélyszámú zsidóság kezében volt.

Amit a zsidó sajtóban Vázsonyi nagyban végzett, a többi zsidó újságíró kevesebb képességgel űzte. Csaholásban legközelebb állott hozzá a zsidó kapitalista érdekeket szolgáló szabadkőmíves Világ, mely a progresszivitás jelszava alatt tenyésztette ki politikusokká hazánk sírásóit, a Jászi, Szende, Kunfi zsidótriászt. A Népszava zsidó munkásvezér írói a Világgal szövetkezve a munkástömegeket lázították és maszlagolták, amíg a bolsevizmus a zsidósvindliből őket ki nem józanította. A zsidó Népszava politikai erkölcstelenségét, aljas perfidiáját, politikai köpönyegforgatását mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy a szabadságjogokért csak addig küzdött, amíg hatalomra nem jutott. Hatalomra jutása után, mint a héja, úgy csapott le az emberi és szabadságjogokra, melyeket golyóval s akasztófával kegyelem nélkül kivégzett.

A keresztény Magyarországnak hatalmi szóval irgalom nélkül le kell számolni a zsidóság destruktív sajtó politikájával. Nincs megalkuvás. Ez nálunk lét, vagy nemlét kérdése.

XII. A zsidó sajtó-szabadság.

A zsidósajtó-egyeduralom megalapítói a zsidó szedők voltak. A nyomdaipari pályát a zsidók mohón árasztották el, mert a nemzsidóknál hamarabb fedezték fel, hogy a sajtó nagyhatalom. A zsidószedők csinálták meg az első erős szociáldemokrata szakszervezetet. Ez volt az ugyancsak zsidó pórázon vezetett szociáldemokrácia első hatalmi tényezője, mely a zsidó kiadókkal a bérharcot munkabeszüntetéseivel, sztrájkjaival eredményesen felvette s ezzel a többi munkásszakmák szervezkedési étvágyát felébresztette és fokozta. A háború letörésével a zsidó szedők voltak a legkönyörtelenebb cenzorok. Ha valamelyik cikk, vagy hír nekik nem tetszett, szedését megtagadták. A szedők voltak tehát a sajtószabadság első gyilkosai, akik faji elhelyezkedésüknél fogva kizárólag a zsidó érdekeket szolgálták és mozdították elő.

A második cenzor a szociáldemokrata párt volt, mely a bolsevizmus letöréséig a produktív munkát végező „gój”-okból állott, produktív munkát soha nem végzett s hatalomra s vele járó előnyökre éhes szájmunkás zsidók vezetése alatt. A szegény, agyonbolondított, félrevezetett munkáshad, mely a Népszava hasábjain a sajtószabadságért küzdött, vezetőjének egy szavára két ízben is lerombolta a Pesti Hírlap nyomdáját, mert a munkásvezéreknek nem tetsző cikket adott. A később fellépett zsidó-kommunisták utóbb ezt a kölcsönt vissza akarták a Népszavának adni, mely csak a „letűnt kapitalista rendszer Tisza huszárjainak”, a rendőröknek köszönhette, hogy Conti-utcai nyomdája a sajtószabadságnak áldozatni nem esett. A sajtószabadságot ilykép tisztelte Népszava és Vörös Újság. 1919 március 21-én persze a Kunfi Zsigmond és Kun Béla-féle zsidó alapon összebarátkoztak és a sajtószabadság szent nevében az egész sajtót kivégezték.

Harmadik cenzor a rikkancssereg volt, melyet a zsidó sajtóérdekeltség, vagy egyes kiadó szervezett. Bizonyos, persze nem-zsidó lapokat nem volt szabad a rikkancsnak árulni, ha a zsidó grémiumba tartozó sajtótermékekkel rikkancsok. Az Est saját rikkancsaival a konkurens lapok rikkancsait terrorizálta. Ez a zsidó terror sajátságos neme volt.

Hogy a zsidók által föllázított szocialisták s utóbb kommunisták a nemzsidó Apostol nyomdát a sajtószabadság nevében lerombolták, az a zsidók által leigázott Magyarországon természetes tünet volt, mert ez szerintük produktív munka volt.

Lehet-e a zsidóságra a sajtószabadság védelmét bízni? E kérdésre csak tagadó választ lehet adni. Szabad-e a politikai, s ennek függelékét képező sajtóhatalmat zsidó kézben megtűrni? Erre a kérdésre még a leginkarnátusabb zsidónak is saját lelkiismerete előtt „nem”-mel kell válaszolnia.

A proletárdiktatúra alatt a zsidó sajtó leplezetlenül tárta fel a leigázott Magyarország előtt a zsidó faj igazi karakterét. Véres, dühtől tajtékzó cikkeket eresztett szélnek Kun Béla őfelsége, „Népszava” és „Vörös Újság” című kloaka lapjaiban. Az osztálygyűlöletet féktelenül szította, hogy a vörös terrort a csőcselék eksztázisáig fokozza. Az újságíró zsidógyerekek kevésnek találták a Kárpátok fáit, melyekre az ellenforradalmárokat föl kellene akasztani. Ez a hitvány, gyáva, de amellett vérszomjas csőcselék hisztérikus görcseiben kegyelemért sikítoz az ententehoz, a bíráit fehérterroristáknak gúnyolja. Undorító ez a zsidó szemtelenség.

A keresztény burzsoáziát, és az ellenszegülő szociáldemokratákat a hazugságok és aljas rágalmak tömegével árasztotta el. A közvélemény a vörös hírek olvastára a Szózatot persziflálta: „Hazudnak rendületlenül.” A bolseviki sajtó a vörös próféták butaságoktól és képtelenségektől hemzsegő beszédeit közderültség mellett az egekig magasztalta. A szocialista és kommunista népet hazug gazdasági és politikai hírekkel formálisan butították. A románok már Monoron voltak, s a munkásokat még mindig azzal bolondították, hogy a vörös hadsereg a Tisza-frontot erősen tartja. A zsidó vörös sajtó orgiákat ült, mialatt a vörös népbiztosok, vörös generálisok s függelékeit képező zsidó siserehad az állam, a földesurak, a főurak vagyonát elrabolta, hogy a rablott javakból a vendégszerető Ausztriában és Csehországban véres babéraikon nyugodtan pihenhessenek. A zsidó bolsevista sajtó azért maszlagolt a hiszékeny népnek, hogy vezéreinek országrablásáról a figyelmet elterelje. Ugyancsak a zsarnok zsidók, akik a vörös sajtót szolgálták, a liberalizmus és demokrácia szent nevében az új Magyarország sajtószabadságát féltik, a fehér terror ellen lármáznak, a reakció ellen tiltakoznak, mert reményük, hogy a zsidók a keresztények szervezkedését letörik, s a kereszténységet elnyomó zsidósajtó hatalmát újra visszaszerzik. Íme, a zsidó jogra, igazságra, egyenlőségre csak akkor hivatkozik, ha alul maradt; ha felülkerekedik, a legbrutálisabb zsarnok. Ebből okuljon a kereszténység.

XIII. A zsidó intellektüel.

A zsidósajtó klakkján portált zsidó intellektüelek, akik hazánkat erkölcseikkel tönkre rothasztották, rothadt lelkű zsebrákok. Tisztelet és becsület az igen kevés kivételnek. Olvasóinknak az egyes kategóriákat egyenként bemutatjuk.

a) A jogrend hiénái.

A magyar ügyvédi kar túlnyomó része zsidó. Nem ugyan azért, mintha a jogot testestül-lelkestül kultiválná, hanem azért, mert az ügyvédi pályán legtöbb alkalom nyílik munka nélkül nyereségre szert tenni. Ez az ügyködése a joggal semmiféle összefüggésben nincs. A zsidó ügyvéd szívesen vállal népbiztosi, akármilyen kommunista, akár más politikai szerepet, ha új szerepe illő anyagi előnyt biztosít neki, mert a nyereség szerzésének eszközeiben nem válogatós. Néhány száz budapesti zsidóügyvéd így hízott kövérre a kommunista érában.

A zsidóügyvédek hitelszövetkezeti működéséről már fentebb megemlékeztünk. Az ilyen ügyvéd az apósával együtt közönséges uzsorás.

Tipikusabb zsidófiskális a kriminalista. Kriminalista az a zsidó fiskális, akit a törvényszéki riporterek 10—20 koronás napi illetékekért a napilapok törvényszéki rovatában ilyenekké kireklámoznak. A hiszékeny közönség a reklámnak bedől. Tényleg azt hiszi, hogy a guzikenőcs a legjobb a világon. Bújában a kireklámozott zsidó kriminalistához fut. Következik a mellbevágás, a hatalmas előleg. Ezt követi a sablonos ügyvédi munka fortissimo szájmunkával, hírlapi kísérettel. Befejezés 10—15 évi fegyház vagy kötél.

A háború alatt a zsidó ügyvédi prakszis orgiákat ült. Még a tapasztaltabb zsidók is léprementek zsidó kriminalistáknak, ha árdrágítás, lánckereskedelem, vagy hadseregcsalás miatt az ügyészség a hurkot a nyakukba vetette. A 100—200 ezer koronás honoráriumok csak úgy röpködtek. A nagy honoráriumoknak sok-sok évi fegyház volt az eredménye. A közönség a zsidó kriminalistákból kiábrándult. Kiderült, hogy a hírlapi reklám csak humbug volt.

A zsidó ügyvéd nem jogász, hanem üzletember. Kijár és közvetít. Busásan jövedelmez diplomája, ha sikerül egy képviselői mandátumot megvásárolnia. Ha ilyet szerezni nem tudott, rokonsága, szabadkőművesi összeköttetései, panamái útján a vállalatok, bankok jogtanácsosi és ügyészi állásaiba tülekedte magát. Mindenkit legázol, aki a versenynél útjában állott.

Az ügyvédi kamarák lényegükbe véve zsidó-testületek. A fiatal, nemzsidó ügyvédek a kapitalista bank- és kriminalista ügyvédekben félisteneket látnak. Ezekkel töltik meg a kamara vezetőségét. Kivételesen befurakodik egy-két stréber is — szájmunkával. Ez a magisztrátus adja meg az ügyvédi kar erkölcsi színvonalát. Ezért van az ügyvédi karnak jó hírneve.

b) Az egészség hiénái.

A zsidó orvosok ugyanolyan ethika szerint dolgoznak, mint a zsidó ügyvédek, azzal a különbséggel, hogy általában az ügyvédeknél nagyobb anyagi eredményt érnek el. A szenvedő, kétségbeesett beteget és hozzátartozóit sokkal könnyebb megzsarolni, mint a bajba került kliensét. A magyar szanatóriumok, a magyar zsidó operatőrök impozánsabban nyúznak, mint a zsidó kriminalisták. Az orvos is reklám létráján kapaszkodik fel arra a magaslatra, amelyen már verseny nélkül nyúzhatja az emberiséget. A zsidó orvos épp oly lelketlen, tolakodó, s a legtöbbször tehetségtelen stréber, mint a zsidó ügyvéd. Az orvosi pozíciókban azokra érdemesítő tehetség nélkül épp úgy beverekszi magát, mint a hitsorsos ügyvéd.

A zsidók azzal tetszelegnek maguknak, hogy csak zsidó lehet jó ügyvéd és orvos. Bizonyítékul az életre hivatkoznak hazánkban. Ebben a zsidóságnak annyiban van igaza, hogy csak zsidó lehet jól kereső ügyvéd, jól kereső orvos, de abban semmi esetre, hogy a zsidó jó orvos is, meg jó ügyvéd is. A tudományt a zsidó sohasem tekinti, mint ilyent, jó jövedelmi forrásnak. A reklámtól távolálló keresztény orvosi kapacitások s nem-kapacitások sokkal magasabb tudományos polcon állanak a zsidóknál. A bajuk csak az, hogy reklám útján nem törik magukat sem a sajtóban, sem a szabadkőműves páholyokban, sem a lipótvárosi zsúrokon s elrettentő honoráriumok szedésével nem terelik magukra a közfigyelmet. A szenvedő beteg és hozzátartozói ugyanis épp úgy, mint a zsidó ügyvédnél a kért honorárium nagyságából következtetnek az orvos képességeire, gondolván, hogy az, ami drága, kell, hogy jó legyen. Ebben rejlik a szemfényvesztés. Az eddigi zsidó orvos-kultuszt ez okból ki kell irtanunk.

Hogy a zsidó milyen távol áll a tudomány művelésétől bizonyítja a világtörténelem. A természettudományok hírneves fejlesztői csupa keresztények, akiknek a reklámnál pöffeszkedő zsidó természetbúvárok (?) nyomába sem léphetnek.

c) A kultúra hiénái.

Undorító az az üzleti szellem, melyet a zsidóság a tanügybe plántált. Az oktatás nála ideál nélküli jövedelmi forrás. Minél kevesebb oktatás, minél több jövedelem. Budapesten felállított sok svindli kurzus, mely vizsgákra készít elő és nyilvános iskolákban szereplő zsidó tanerők közreműködésével bizonyítványokat szállít, zsidó tulajdonosának fényesen jövedelmez. Ezt nevezik a zsidókultúra terjesztésnek progresszív alapon.

A bolsevizmus kitörésekor a zsidó tanerők gyalázatosan viselkedtek. A keresztény tanerőket visszavonulásra kényszerítették, s mint „régi, megbízható kommunisták” az elcsapott igazgatók helyébe szervezett iskolavezetői állásokat villámgyorsasággal ellepték, mert „Rebach ist Rebach”. Hogy a zsidó iskolavezetők által boldogított iskolák a proletárdiktatúra alatt a progresszivitás jeligéje alatt az ifjúság lelkét mennyire megfertőzték, arról a jövő évtized kriminálstatisztikája fog szomorú bizonyítékot szolgáltatni.

Azt a zsidó üzleti szellemet, mely egész tanügyünket megmételyezte, vasszigorral ki kell, s ki fogjuk irtani.

d) A zsidó Pokróc Ádám.

A zsidóság régebben nem rajongott a vasutasi pályáért. Az úttörőktől értesült, hogy elsőrendű jövedelmi forrás. A fizetés ugyan kevés, de a mellékjövedelem igen tekintélyes, ha az ember ügyes. A vasutasnak nagy discretionárius hatalma van. A pályán, raktáraknál, feladásnál, leadásnál mindenható úr. Az üzleti élet a zsidó vasutasra van utalva. A fuvarozási eszközre szorulók versengve pályáznak a vasutas kegyeire — drága pénzért. Az üzletember is zsidó, a vasutas is zsidó. Az üzletes szívesen veszteget, a vasutas szívesen megvesztegetheti magát. Aki ebből a vesztegetési forgalomból ki van rekesztve, az üzleti versenyben végleg lemarad. A megvesztegetés útján szerezhető, tehát munkanélküli jövedelem, oly csábító erővel hatott a zsidóságra, hogy seregestül lepte el a vasút hivatalait, melyek ily busás mellékjövedelemmel kecsegtették. És érdekes tünet, hogy éppen a zsidó, tehát jól kereső vasutasok voltak lelkes kommunisták, míg az elnyomott keresztény vasutasság hűen kitartott a hazafias eszme mellett.

e) A zsidó rendőr.

Mikor szerette a zsidó a rendet? Soha! A zsidó fészkelődő, ideges, tolakodó, mindenkit soron kívül meg akar előzni, lármás. Ha tülekedéséért pár pofont kap, ez őt nem bántja és tovább tülekszik. És mégis a zsidó szeret rendőr lenni; de nem a karhatalomban, mert az veszélyes, és hasznot nem nyújtó. Olyan rendőr szeret lenni, aki hivatalban ül és diszkrécionárius hatalommal rendelkezik. Diszkrét ő, annyira diszkrét, hogy még azt a baksis summát is letagadja, amit a hitsorsos fiskálistól, vagy más hozzá bejáratos közbenjárótól kap.

A háború tartama alatt történt, hogy egy árdrágítót a detektívek a főkapitányságra kísértek. Megpillantotta a folyosón egy vele ismerős rendőrkapitány. Beszólítja az árdrágítót a kísérők mellől egy szóra saját szobájába. Az illető detektívcsoport főnöke emiatt lármát csap, a rendőrkapitányt szabálytalan beavatkozással és megvesztegethetőséggel gyanúsítja. Azonnal vizsgálat. És tényleg, írómappája alatt öt darab ezrest találtak. A rendőrkapitány persze azonnal védekezett, hogy az árdrágító az ő tudtán kívül észrevétlenül csempészte be. Ez a rendőrkapitány utóbb lelkes kommunista volt, vörös őr minőségben. Talán felesleges említenem, hogy zsidó.

A fővárosi rendőrségi hivatalokban bizonyos zsidó fiskálisok otthonosak. Csodálatos, hogy a felügyeleti hatóságok ezt a tünetet nem veszik észre. A zsidó fiskálisokat ugyanis hitsorsos rendőrtisztviselőkhöz, s ezeken keresztül a többihez éppen nem gyanútlan szálak fűzik. Ezek a fiskálisok rendőri összeköttetéseik útján rengeteg jövedelemre tesznek szert.

Annyi szent, hogy a zsidóság Budapesten a rendőri büntetőtörvények és rendeletek szigorúsága dacára egyáltalán nem fél.

Hát megtűrheti a kereszténység azt a korrupciót, amit a zsidó rendőr tisztviselők és zsidó fiskálisok a közrend és közbiztonság rovására a szemeink láttára űznek?

Tovább építve a következtetést, kérdjük, szabad-e megtűrni, hogy zsidó bíró, vagy egyéb közhivatalnok legyen, akinek lelkiismeretére s törvénytiszteletére van a karhatalom mikénti gyakorlása bízva? Isten ments ilyen közigazgatástól! Ehhez nem törvénykönyvvel, hanem pénzeszacskóval kellene jogot, igazságot keresni menni.

XIV. A szifiliszes zsidó múzsák.

A magyar zene és szépirodalom legsötétebb korszaka az elmúlt 30 évre esik. Sem a zene, sem a szépirodalom nem magyar, hanem nemzetietlen és zsidó. Alakjában és tartalmában egyaránt. A magyar népléleknek sem egyikhez, sem másikhoz semmi köze. Jókai Mór sírja még ma is jeltelen. Arany Jánost a zsidók nemzeti iránya miatt agyonhallgatással vetik meg, Petőfi Sándort a zsidó kommunisták kigúnyolták, mert nem eléggé internacionalista. Herczeg Ferencet, Rákosi Jenőt, Beöthy Zsoltot lereakcionáriusozzák. A zsidóságnak egészen más a gusztusa. Neki a Jövőnk című cionista lap kell, mely 1919 november 7-iki számában a Szózatot a román cenzúra alatt kigúnyolta.

A szépirodalom zsidó pornográfia, a nuditások ízléstelen vásári kiállítása. Valósággal terjeszti az irodalmi szifiliszt. Akárhány színház színpadja közönséges bordélyüzlet. E téren az enervált Lipótváros színháza vezet. A Steinhardt mulató a trágárságok tárháza volt. Az operett irodalom a trikószerepek variálásából állott. Az orfeumok közönsége zsidózsargon kuplékban kénytelen gyönyörködni. A zene zsidó. A kireklámozott zsidó zeneírók irodalmi tolvajlásból élnek. A magyar nép és zeneírót a zsidó sajtó agyondorongolja, mert keresztény. A keresztény ugyanis nekik nem progresszív, hanem reakciós. Lehet itt valaki Gounod, vagy Szigligeti, ha nem zsidó, el van némítva. Így szolgálja a „liberális” és „toleráns” zsidóság a keresztény többségű Magyarországon a kultúrát. Piha!

XV. A mi hárompontos hitsorsosaink.

A szabadkőműves páholyok voltak az utóbbi évtizedekben a zsidó kiegészítő testületek, ahonnan a közéleti állásokba fel lehetett kapaszkodni. Mohón vadásztak a keresztényekre, de kevés eredménnyel. A keresztények más világnézetük, konzervativizmusuk miatt tartózkodtak a páholyokba való lépéstől és azért, mert a zsidóságot gyűlölték. A belépett keresztények nagyrészt kiugrott katholikus papok.

A szabadkőművesség minden cáfolat dacára a zsidóság ön- és kölcsönös segélyző szövetkezete. Egymást pártolják. Üzleti és politikai életben egyaránt. A közhivatali állásokat, akár kinevezés, akár választás útján töltötték be, az utóbbi időben a szabadkőművesség töltötte be, mert a politikai és gazdasági élet hatalmasságai, kik a kinevezést és a választást irányítják, mind-mind szabadkőművesek. Progresszív protekció nélkül nem volt állás, nem volt hivatal, lehetett valaki Faraday, Newton, Marconi vagy Röntgen. A páholyokba a legellentétesebb pártállású zsidók testvéri életet éltek.

Kivételesen szeretetükbe fogadnak profán egyéneket is. T. i. olyant, aki velük egy követ fújt, s politikájuk szekerét tolja.

A szabadkőművesség a progresszivitás szabadalmazott vállalata, a konzerváló tényezők közül legelkeseredetteben a katholikus egyházat és a feudálisokat támadja, nem közérdekből, hanem zsidó osztályérdekből, hogy a zsidó tőke a kötött földbirtokokat fölszabadításuk útján épp úgy, mint a kis és törpe birtokokat, magához ragadhassa. Szeretettel fogadják keblükre hazánk integritása ellen törő nemzetiségi agitátorokat is, akiknek destruktív politikája a többi szabadkőművest teljesen fedte.

Az októberi forradalom, s az ezt követő bolsevista felfordulás a szabadkőművesség diadala, de egyben az ezeréves Magyarország sírja volt. A zsidó kőművességgel, s ennek konjunkturális csatlósaival a keresztény Magyarországnak irgalom nélkül le kell számolnia, s nem szabad felülni annak a zsidó fogásnak, mely minden fellépést fehér terrornak kiállt, s mely a történelmi Magyarországot Ietipró zsidószabadkőművesség letörésére irányul.

XVI. A zsidó jótékonyság.

„A zsidó hiú” mondják. Ezért jótékonykodik. Ez a hit tévedés. A zsidó azért jótékony, mert reklámember. Saját fajának csinálja a reklámot. A zsidó jótékonyság olyan, mint a XIX. század rablóié, a Rózsa Sándoroké, akik mindent összeraboltak, s az összerablott holmiból a köznépnek morzsákat dobáltak. Ezért a köznép hálából népdalokban dicsőíti még ma is. A jótékony zsidók Rózsa Sándoroktól eltanulták ezt a taktikát. Kiuzsorázták, kirabolták az ország népét, s az összeharácsolt vagyonokból zsidó reklám kedvéért hangos jótékonyságot gyakoroltak. Micsoda hipokrízis ez, melynek a zsidó sajtón hizlalt nép bedől.

Ahogy a zsidók hazánkba beszivárogtak, úgy vándoroltak a mieink Amerikába. Miért? Mert a zsidóság e műben előadott módon mindenéből kifosztotta, földjéből uzsora útján száműzte. A parasztnak tehát új hazát kellett keresnie. Budapest után New-York a második legnagyobb magyar város, amiből visszafelé következtetve meg kell állapítani, hogy a kivándoroltak földje már a zsidók kezén van.

Így védte meg a törvényhozás liberalizmusával a magyar fajt. A kiüldözött magyar fajért cserébe nemzetietlen, hazafiatlan zsidó fajt kapott, mely a bolsevizmus gyilokjával a még ittrekedt magyarságot is el akarta pusztítani. Ebből a bolsevizmusból, ebből a demokráciából többet nem kérünk.

XVII. A kincstárcsaló zsidók.

Mialatt a produktív munkát végző nép a fogyasztási adók terhe alatt formálisan koplalt, a zsidó kapitalizmus a törvényhozásban és az adókivető bizottságban a tőke hatalmával azon dolgozott, hogy az adóterhek viselése alól magát kivonja. Ez fényesen sikerült neki.

Vérlázító volt az adókivető bizottságok működése. A régi korhadt rendszer mellett a zsidó bizottsági tagság kortesjutalom volt. A kortesek a zsidók voltak, vagy zsidó pénzen kitenyésztett keresztények. Az önkormányzati alapon bejutott többi tagok szintén hasonló kaliberű zsidók és nemzsidók voltak. Az adófizető alanyok, kiknek adóját bizottsági kivetés útján kellett megállapítani, szinten zsidók voltak, jelesen kereskedők, ügyvédek, orvosok, építészek és egyéb szabadfoglalkozást űzők. Zsidó zsidónak még akkor sem vájja ki a szemét, ha előzetesen össze nem beszél. Hátha vicinális alapon és lokális érdekekből egyike a másikára van utalva. Nagy haszonnal dolgozó zsidó adóalanyokat nevetségesen csekély adóval róttak meg. Tudok esetet, hogy egy gabonabevásárló céget, melynek évi tiszta nyeresége 440.000 korona volt, 400 korona III. osztályú kereseti adóval róttak meg, holott ez az összeg a törvényhozó által célzott 10%-ot meg sem közelíti.

Az adókivetési évadban a zsidóság lázasan keresi az összeköttetéseket az adókivető bizottsági tagokhoz. Meg is találja. A megdolgozott adókivetőket felkéri, hogy adójának tárgyalásán pontosan jelenjenek meg. Megy is aztán az adópanama, mint a karikacsapás.

Ugyanaz a zsidó merkantil társaság, mely produktív munka nélkül szerzett nyerségének megadóztatása alól kibújik, volt a leghangosabb az adóreform követelésében. Piaci lármával követelte a földbirtok és a paraszt nagymértékű megadóztatását. A taktika gyalázatosságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a földet hajnaltól késő estig túró földmíves, a háború előtt munkájából megélni nem tudván, Fiumén vagy Hamburgon keresztül új hazát volt kénytelen keresni, a földesurak egymásután mentek tönkre, a nagyságos zsidó úr pedig produktív munka nélkül áru és egyéb uzsorán vagy pláne mint nagybérlő, persze a paraszt bőrén nagy vagyont szerzett.

Az adóreformban a zsidó úgy viselkedett, mint a tetten ért tolvaj, aki az őt üldözők félrevezetése végett a leghangosabban kiabál a tolvaj után.

Ha az új Magyarországban az adókivetést zsidókra bízzák még egyszer, a kereszténység megérdemli azt a rabszolgaságot, melyben a bolsevizmus letöréséig egy félszázadon keresztül része volt.

XVIII. A „hazafias” zsidó.

Igenis, a zsidó hazafias. Szereti Palesztinát, de csak pár ezer kilométer távolságból. A cionisták egyesületeikben és lapjaikban egymást tessékelik a Jordán völgybe, de egyik sem megy. Mindegyik ott marad, ahol az uzsora pókhálóját már kifeszítette. A cionizmus tehát máris üzleti a zsidóknál, mert a cionista cionizmusból él.

A zsidó azért mégis hazafi, azzal a különbséggel, hogy az egész világ az ő hazája. A zsidó bármely röghöz ragaszkodik, melyet kiszipolyozni lehet. Az ő nacionalizmusa nincs tehát röghöz kötve. Ezért nem soviniszta, s ezért nem ismer hazaszeretetet, s ezzel járó önfeláldozást.

A zsidófaj e tulajdonsága a magyarázata annak, hogy az internacionális áramlatokban vezető szerepe van. A szocialista és kommunista eszmék megalapítói és terjesztői túlnyomó részben zsidók. A semita népfajok közös tulajdonsága az államfenntartó képesség hiánya; az internacionális destrukció tehát a zsidófaj integráns sajátossága. A zsidó ugyanis destrukcióban keresi érvényesülését, mint a gomba, mely hivatását abban látja, hogy a hatalmas tölgyeket elrohasztja. Ebben a tulajdonságában aztán a zsidóság igazán egységes. Egyébiránt az elvtelenség és jellemtelenség mezején mindenhová elkalandozik. A zsidó szívesen munkapárti, függetlenségi, klerikális, kapitalista, szocialista, kommunista, arisztokrata, demokrata. Az elvek nem határoznak, a fő a „rebach”, melyet destruktív munkájával szerez.

A magyar szocializmus az 1918. októberi forradalommal letört. Az uralmat a magyar nemzeti tanács vette át, mely 24 óra alatt a „magyar” jelzőt törölte. A Nemzed Tanács Jászi, Szende, báró Hatvány, Heltai, Kunfi, Weltner s egyéb hangos zsidók vörös gyülekezete volt, kiknek a díszgój Károlyi Mihály és a kibérelt katholikus pap Hock János asszisztált. Ezt a hazafiatlan zsidó kurzust a zsidó bolsevizmus a tökély legmagasabb fokára vitte. A Szózat és Hymnusz éneklőit az országrabló zsidó kommunisták a forradalmi törvényszék elé állították. A zsidó hazafiatlanságnak sikerült is ezeréves hazánkat teljesen destruálni, tönkre tenni.

Ámbár a bolsevizmus letört, a zsidóság hazánk eltipróinak, kirablóinak az oláhoknak megnyerésével a Jövőnk című cionista lap 1919 november 7-i számában a Szózatot legyalázta, s az iskolai fegyelmet megsértő s emiatt kicsapott zsidó tanulókból vértanúkat csinált. Nem érdemli meg a magyarság egy napig sem a szabadság levegőjét, ha ilyen zsidó inzultusokat megtorlás nélkül egy napig is megtűr. A Jövőnkben is megnyilvánult zsidó szemtelenség, várlázító, egyenesen pogromra uszító. A magyarság higgadtságának köszönhető, hogy ezt az inzultust véres megtorlás nélkül zsebre vágta.

A zsidó, kevés kivételtől eltekintve soha nem volt, nem is lesz hazafias érzelmű. A haza fogalma mindig gúny a szemében, a trikolor pedig rongy. Budapest főváros zsidó tisztviselői cinikus internacionalisták. Az egyik tanácsos például egy iskolaigazgatónak a Szózat elénekeltetésére vonatkozólag a következő zsidó viccel válaszolt: „Aber lassen Sie mir Ruhe! Mit den Szózat bin ich so satt!” A zsidó olyan verziót érez a nacionalizmussal szemben, hogy a hazafiasságot még szimulálni sem tudja.

A keresztény nemzeti kurzusnak a nemzetiségi különbségre való tekintet és irgalom nélkül le kell gázolnia a hazát megtagadó zsidóságot, mert a Kárpátok övezte országban élő népek, csakis, de csakis a hazafiatlan zsidóság bomlasztó munkájának köszönhetik, hogy a csehek a tótokat, magyarokat, németeket, ruténeket leigázták, hogy a bácskai szerbek, németek, magyarok és horvátok a népek önrendelkezési jogának megcsúfolásával, mint egy birkanyáj, megkérdeztetésük nélkül Szerbiához csatoltattak, hogy a Királyhágón túl románok, székelyek, magyarok és szászok a megszállás gyönyöreiben és 25—50 botütésekben élvezik a román bojár kultúrát. Linder generális, a zsidó „nemzeti tanács” hazafiatlan defetizmusával volt a díszkeresztény harsonája, midőn a „Nem akarok katonát látni” igéjével hazánk népeit a bolsevista zsidóságnak, s a szomszédos rabló seregeknek kiszolgáltatta.

A zsidónak nem kell haza. Tudomásul vesszük. Nem kell a zsidó katonának sem. De ha a közteher alól kivonta magát, számoljon azzal, hogy a közjogokból is kizárjuk. Álliberalizmus és talmi demokrácia kedvéért ezer éves hazánkat és keresztény népeit nem engedjük át a pusztulásnak.

XIX. Hogyan uszítják a zsidók a keresztényeket egymásra?

Magyarországon a legveszedelmesebb zsidófészek Budapest, melyet a közhumor a galíciai zsidók találkozóhelyének nevez. Kávéházakban vendéglőkben, mulatókban, az: utcán többet hallani a zsidó zsargonnal nevezett rothadt német nyelvet, mint a magyar szót. A kaftán oly megszokott viselet, mint vidéken a gatya, meg a borjúszájú ing. Így nyilvánul Budapesten a zsidók elnyomatása.

Hogy hatalmasodtak el ennyire a zsidók?

A múlt század 80-as éveiben kezdték meg a zsidók a fővárosban való szervezkedést. A Terézvárosban Radocza neve körül, az Erzsébetvárosban Ehrlich G. Gusztáv, a Józsefvárosban Hűvös és Rémi személye körül. Radocza sikereit megirigyelte Vázsonyi, felvette vele a harcot és pedig fényes sikerrel, mert a zsidókkal elárasztott Terézvárost sikerült megnyernie. A Lipótvárost Sándor Pál személye körül csoportosuló zsidó merkantilisták sajátították ki. Óbudát dr. Stern József ügyvéd hódította meg. Így jutott Budapest zsidókézre.

A zsidók elhatalmasodásával párhuzamosan rohadtak közállapotaink. A rothadási processzus a vidékre is kiterjedt. A fővárosi zsidóság tőkéjével és sajtójával a törvényhozásban és a központi végrehajtó hatalomban rohamosan hódított teret. Így lett egy kettőre a zsidóság a főváros és ezzel az egész ország diktátora, melyet Lueger, aki nem magyarfaló, hanem zsidófaló volt, érdeme szerint gyűlölettel nevezett következetesen Judapestnek, mintegy előre látván azt a pusztítást, melyet két évtized múlva a zsidók bolsevista cégér alatt hazánkban véghez vittek.

Magyarország lakosságának alig 4.5%-át tevő zsidóságnak ügyesen kellett lavíroznia, hogy hegemóniáját megtarthassa. Lavírozása abban állt, hogy a társadalmi osztályokat egymásra uszította, úgy, hogy ezek egymást kötötték le és őrölték meg. Az ellentétes érdekű és harcoló osztályok vezéreivé a zsidók tolták fel magukat tőkéjükkel s sajtójukkal. Ha a taktika úgy kívánta, díszkeresztényeket toltak előtérbe.

Így például a nemzeti munkapárt korifeusai zsidó töltések és függelékeik voltak. A mandátumok tulajdonosai jórészben szintén zsidók. A miniszterek között néhány kikeresztelkedett zsidó díszeleg (Hazai, Szterényi, Teleszky, Harkányi). A közhivatalokat, különösen a háború alatt zsidókkal árasztják el.

Ugyanekkor az ellenzéki pártok is zsidókézben vannak. A leghangosabb függetlenségiek zsidók. A Károlyi pártnak, melynek hazánk tönkrejutását köszönheti, az egész ellenzéki sajtó verte a nagydobot, amely persze — zsidó. A főkolompos orgánum a Világ című szabadkőmíves zsidó lap. A 67-es és 48-as magyarság így viaskodott egymással zsidó vezetés alatt.

A nagytőkések sajtója tiszta zsidó. Vele szemben áll az egyedüli szocialista orgánum, a Népszava. És íme, ez is zsidó, ámbár a munkások legnagyobb része keresztény. A Népszava vezető írói és a szociáldemokrata párt vezetői zsiddók, akik produktív munkások sohasem voltak. A zsidó vezérlet alatt álló keresztény munkások tehát a zsidó vezetés alatt álló kapitalizmussal vígan verekedtek, míg a zsidó vezetők a háttérben a hatalom gyönyöreiben együttérzéssel paroláztak egymással A zsidó plutokrácia szimpátiája a Karlsteinban dőzsölő népbiztosok iránt ez okból érthető. A zsidóság más irányban is összeveszejti az ország népét, hogy mint kárörvendő harmadik a hatalom felszínén maradjon. A szabadkőmíves páholyok segítségével és sajtójával folyton uszít a főurak, főpapok és a katholikus egyház ellen. A főurakra és főpapokra azért uszítja a népet, hogy földbirtokaikat lekötöttségükből fölszabadítsa, mert a zsidó úgyis tudja, hogy ami a népé, az utóbb a zsidóé. A vallástalanság terjesztésével az egyházakat gyengíti, remélvén, hogy a szekularizáció így könnyebben sikerül. A protestánsokat papjaiknak a szabadkőmíves páholyokba való csalogatásával uszították a katholikusok ellen. Így játszotta ki a zsidó a keresztény magyart a keresztény magyar ellen.

Mikor a zsidók így az egész keresztény magyarságot összeveszejtették, ők maradtak egyedül a hatalom porondján. Vázsonyi Vilmos Budapest diktátora, akkora hatalomra tett szert, hogy nemzetünk óriásával, Tisza Istvánnal állt ki párviadalra. A hatalom teljét élvező zsidóság Vázsonyit e küzdelemben eredményesen támogatta. A pyrrhusi győzelem bekövetkezett. Magyarország Tisza István gróffal az októberi forradalomban megbukott, Vázsonyi azonban megszökött.

A bolsevizmusban letört zsidóság sehogy sem tud megbékülni azzal a gondolattal, hogy Magyarországon nekik befellegzett. Ravaszságával, becstelenségével, pénzével kétségbeesett erőlködéseket fejt ki, hogy a liberalizmus, a demokrácia és az entente cégére alatt mindenható hatalmát visszaszerezze. Régi taktikájával, fent ismertetett eszközeivel dolgozik. Az ország népét, mely 95.5% erejéig keresztény, azért, mert a letűnt zsidó kurzus helyébe keresztény kurzust követel, a külföld előtt legképtelenebb, koholt rágalmakkal gyalázza, ami itthon persze olaj a tűzre. A zsidóság tüntető módon kereste a bennünket megszálló románok barátságát. Parancsnokaik megnyerésének a keresztény sajtónak lépten nyomon gáncsot vetett. A zsidóasszonyok tüntető módon keresték a púderes román tisztek bizalmas barátságát, akikkel vígan panamáztak. Volt egy pesti zsidó orgánum, mely a románokkal való perszonál uniót lanszírozta, persze nem ingyen, nem érdek nélkül. Amikor a kirabolt kereszténység vérben forgó szemekkel nézte az itt ténfergő és dőzsölő román katonákat és sóhajtozva leste kitakarodásuk napját, a zsidóság az egyik román kommünike szerint kérve kérte a románokat, hogy az ország nyugalma, érdekében (!) a megszállást tartsák továbbra fenn.

A zsidók a megszállás fenntartásával időt akartak nyerni, hogy a keresztény tábor megbontásával a zsidók hegemóniáját fenntartsák. Csináltak mindenféle liberális, demokrata és egyéb haladó hólyagpártokat, melyek zsidó pénzen és zsidó sajtón nagyra fújtak, s melyeknek agitátorai Budapest határain túli területre lépni nem mernek. A különféle elnevezésű kormányellenes pártok vezetői valóságban kivétel nélkül zsidók, akik a díszkeresztényeket drága árfolyamon veszik.

Mit szólnak ahhoz, hogy még Vázsonyi Vilmos is felcsapott keresztény népvezérnek? Az októberi forradalom (helyesebben saját szökésének) évfordulóján tartott beszédében villogó gatyát, borjúszájú inget, pörge kalapot, sarkantyús csízmát húzott, fokost fogott, magát a „keresztény nép vezérévé” avatta, hogy azt „úri izgatók” ellen harcba vezesse. Ez a kijelentése vérlázító zsidó szemtelenség és pökhendiség. A fővárosi zsidó tőkések cézárja és patrónusa, hogy hatalmát megtarthassa, zsidó vallású Dózsa György-i állásra pályázik.

A keresztényfaló mozgalomban legerősebben a gyalázatos bolsevista uralom folytán agyontépázott, lerongyolódott szociáldemokrata párt csatázik. A kommunisták ugyanis akik a levitézlett bolsevizmus alatt eldorádójukat élték, a szociáldemokrácia köntösébe bújtak vissza. Vezéreik zsidók, akik kézzel lábbal dolgoznak, hogy a lefogott és bűnös kommunisták szabadlábra helyeztessenek. Előtérbe nemzsidókat, díszkeresztényeket tolnak. Kóristákul a Friedrich-ellenes pártembereket használják. A szociáldemokrata párt úgy viselkedik, mintha a szociális eszméket magának kisajátította volna és elfelejti, hogy az ő szociális programja szerint: „A szociális termelésből fakad a — zsírtalan tökfőzelék, a szovjetgerstli, a rothadt káposzta a rabló népbiztos had, a román invázió és Magyarország teljes lezüllése”. E kommunista jókért áldozták fel a hazátlan zsidó bitangok hazánkat. A Vázsonyi vezetése alatt álló zsidópropaganda ezt a talmi szociáldemokráciát akarja a szintén szociális, de hazafias alapon szervezkedő keresztény demokrácia ellen felhasználni, amely a munkás jólétet nem akarja többé a zsírtalan tökfőzelékben, szovjetgerstliben, rablógyilkos népbiztosokban, munkanélküli jövedelmet élvező proletárokban, csavargó vörös katonákban és ellenségei inváziójában megvalósulni látni.

Magyarország munkásainak észre kell térni és be kell látni, hogy az ő sorsuk a haza sorsával van összekötve, s hogy szociális törekvéseik megvalósulása nem attól a párttól függ, mely zsidóvezetés alatt hazánkat, s vele a munkásosztályt tönkre tette. Be kell látnia, hogy a zsidó szocialisták által vezetett párt a zsidó vezérek vak hatalmi eszköze volt, mellyel a munkásosztály érdekeit, hazánk iparát megsemmisítették. A munkásosztálynak a hazafiatlan Conti-utcai zsidó üzlettől magát emancipálva, zsidóvezér mentesen újjá kell szerveznie, hacsak hazánkkal együtt a pusztulás örvényében nem akar megsemmisülni.

Mit akarnak a keresztények?

Igenis! Mi antiszemiták vagyunk! Nem pogromozunk, de utolsó csepp vérig küzdünk a destrukció ellen, melynek a hazafiatlan zsidóság zászlóvivője és terjesztője. Hogy ezt a szerepet a zsidóság vállalta, arról mi, keresztények, nem tehetünk. Vessen magára. A kereszténységnek a társadalmi és politikai hegemóniát vissza kell hódítani. Aki ebben bennünket meggátol, az a mi ellenségünk és a hazáé. Ezeréves hazánk létét és jólétét csakis hazafias és keresztény nemzet tudja biztosítani.

Megvalósítjuk a keresztény demokráciát, melyet szociális támogatással talpra állítunk. A demokrácia elveihez hűen autonóm fejlődési jogot biztosítunk minden nemzetiségnek, mely szent István jogara alatt keresi boldogulását. Letörjük a kapitalizmus kinövéseit, melyekkel hazánk dolgozó osztályait kiuzsorázta. Letörjük az egész vonalon a zsidóság korrupt halalmát, mert ez örökös gáncs volna nemzeti renaissanceunkban. Zsidó ne legyen közhivatalnok, zsidó nem vállalhat közmegbízást, zsidó ne kaphasson italmérési, trafik és egyéb hasonló jogosítványokat. A közigazgatást modern alapokra kell fektetni s szociális tartalommal kibélelni. A vesztegetést drákói szigorral kell büntetni. Gazdasági életünket, megfelelő tőrvényekkel és intézményekkel olyképp kell megreformálni, hogy hazánk dolgozó népét az uzsora ellen megvédhessük. Nem szabad a merkantilista zsidók jajgatásának bedőlni.

A földbirtok fogalmát korlátozni kell. Biztosítékokat követelünk, hogy hazánk földje, hazánk faji tulajdonában, hazafias kezekben maradjon. De arról is kell intézményesen gondoskodnunk, hogy a zsidó árendás minőségben, különösen a főurakhoz és főpapokhoz — vissza ne csempészhesse magát. Legfőképpen pedig erős nemzeti hadsereget kell teremtenünk, mely a jognak és rendnek az alapja, az ezeréves keresztény Magyarország fönnmaradásának biztosítéka. E nélkül elvész a haza, elpusztul a nemzet!

A zsidók minden néven nevezendő hatalmát össze kell törnünk. Hazánk túlnyomó keresztény többsége az állami hatalomtól mást nem kér, minthogy a leírt program szerint önrendelkezési jogának érvényt szerezhessen. Ha e törekvésünk megvalósul, az a sok százezer magyar, aki az Óceánon túl az óhazába visszasóvárog, a Kárpátok övezte területen boldogabb hazát talál mint amilyent a világháborúban elesett bajtársaink itthagytak.

Éljen a keresztény Magyarország!

A vidék akkor is jobboldali volt

Reakció blog
A vidék akkor is jobboldali volt

Az, hogy ki a magyar ma nálunk egy nagyon fontos kérdés, tudva azt, hogy a félévszázados zsidó-kommunista agymosás és nemzetietlen kozmopolita iskolai oktatás mekkora károkat okozott. Nálunk nem is a valódi nemzetiségekkel van a baj, hanem az újabb bevándorlókkal és azokkal a gyökértelen százezrekkel, akik azt sem tudják kik voltak az őseik. Itt egy újabb idegenfajta rablóbanda garázdálkodik nálunk, akik a magyarülödézésben élik ki magukat. Ezt a gyökértelen, elfajzott bűnbandát a zsidóhatalom ülteti be minden fontos helyre. Meg kell nevezni mindenütt - név szerint - akik magyarárulók és belső ellenségeink!

Ami a nagy magyar írót Wass Albertet illeti, egy ilyen nagy személyiséget és hatalmas életmuvét nem lehet két szóval elintézni. Bírálni persze mindenkit lehet, hogy mást ne mondjak az éppen ünnepelt József Attilának se lehet ennyi ido távlatából felróni azt, hogy a kommunista párttal is kapcsolatba került.....
Wass Albertet közel ötven évig elhallgatták és még igen rövid az az ido, hogy a magyar társadalom elfogadja és ismertté váljon.Nála még ez az idotávaltos szuro nem érett be.

Az a baj, hogy a lerágott, és hiteltelen kommunista, zsidó költőket és írókat teszik meg kötelező olvasmánnyá és érettségi tétellé, miközben nagy magyar írók még mindig ki vannak tagadva a magyar irodalomból...

Egy biztos. A magyar írók mindig a magyar szabadságért és függetlenségért küzdöttek évszázadokon át. Csak az utóbbi évtizedekben jelentek meg a nemzetközies írók..... akiket nem lehet besoroloni a magyar írók közé. Mivel jellemzően zsidó származásúak. Wass Albertnek mint minden magyar írónak sajátos életútja volt, de haláláig helytállt a magyar ügy mellett.

Az Istóczy Győző vezette Országos Antiszemita Párt 1883. október 10-i programjának részlete :

„Az Országos Antisemita Párt pártszövetkezeti (koalicionális) alapon megalakulván, céljait, amelyekre törekszik, a következőkben tűzi ki:
1. A zsidóhatalom megtörése és a zsidó befolyás ellensúlyozása a politikai, társadalmi, közgazdasági téren, nevezetesen a sajtó, a pénz- és hitelügy, a kereskedelem- s közlekedésügy, az ipar s a földbirtokviszonyok terén.”

Jé, ez mind ma is aktuális lenne, nincs új a nap alatt, persze a zsidók az ókor óta ilyenek voltak, mindig bajok voltak velük.

Csonka Emil: Szálasi Ferenc országjárása

Szeged városában...
Az alföldi tanyavilág népe lelkesen ünnepelte a Vezért

Az éjjeli sötétség még nagyban ráterpeszkedett a szegedi tanyák apró házaira, mikor benn, a házak falai között már pislákolt a világosság. Az Alföld parasztjai korán keltek ezen a napon, hogy elérjék a Szegedre vezető vonatot. Volt, aki a szekerét fogta be, más megint kerékpárját készítette elő, mert senki nem akart elmaradni a nagy eseményről: Szálasi Ferenc fogadásáról.

Ennek a vidéknek népe a Vezér leghűségesebb hívei közé tartozik. Keménykötésű magyarok, akik sok viszontagságot megértek, akik a földdel folytatják nehéz harcukat - magáért a földért. A kitartás, szívósság megtestesítői, a kiállás, bátor áldozatvállalás emberei. A kis tanyákban már régen szétfutott a hír, hogy Szálasi Ferenc meglátogatja Szegedet. Hetekkel előre, munka után, az esti órákban, mikor együtt volt a család, örvendezve beszéltek az eljövendő nagy napról, mikor újra szemtől-szembe láthatják a Vezért, beszélhetnek vele, kezet foghatnak és újra megmondhatják neki: hűségesek vagyunk, kitartunk a győzelemig! Gondosan előkészítették a zöldinget, egyenruhát, mindenről gondoskodtak és várva-várták a nagy napot. Át-át ballagtak egymás tanyájára, tárgyalgatták a vasárnapi nagy eseményt. Tudták, hogy az értekezleten kérdéseket intézhetnek a Vezérhez, aki válaszolni fog. Tanakodtak hát, beszélgettek, hogy a sok-sok kérdeznivaló, a sok panasz, kérelem közül melyikkel álljanak elő, melyik a legfontosabb? Nem apró-cseprő dolgot akarnak kérdezni, a maguk baját kicsinek tartják a nemzet nagy vajúdása idején. Komoly, fontos problémákat kell majd megtárgyalni az értekezleten, melyek nemcsak az egyén, hanem a közösség életében is döntőek lehetnek.

Készülődik Szeged ipari munkássága is...

Szeged üzemeiben, nagy ipartelepeiben ugyancsak érdeklődéssel és várakozással tekintettek a Pártvezető megérkezése elé. A hatalmas város gyáraiban rendkívül erős üzemszervezete van a Nyilaskeresztes Pártnak. A munkások többször hallgatták a pártiskola tanfolyamait, szinte szóról-szóra ismerik Szálasi Ferenc tavalyi munkásnagytanácsi beszédét, élénken foglalkoztatják őket a munkásideológia kérdései. A Vezér által tartandó nagy értekezlet voltaképpen számukra a legfontosabb, mert munkásértekezlet lesz, egyik láncszeme annak a nagyszabású munkatervnek, melyet Szálasi Ferenc a munkásság megszilárdítására állított be. A munkásgócok meglátogatásával biztosítani akarja, hogy a magyar munkásságot ne környékezhesse meg eredményesein a baloldali, kommunista agitáció, a nemzetközi törekvések tolvajnyelve, hanem renídthetetlenül álljon a nacionalista és szocialista új magyar munkás, kitartson a munkapad mellett, őrködjék azon, hogy a Nemzet munkagépezetében zavar ne állhasson elő.

Nagy felkészültséggel várták tehát az ipari munkások is Szálasi Ferencet, hogy kérdéseikre megkapják azokat az utasításokat, melyeket a rájuk nehezedő nagy munka közepette végre kell hajtaniok. Mindig szellemi felüdülés, felfrissülés, nagy élmény számukra, ha a Pártvezető munkáskérdésekről, társadalmi problémákról beszél, tudományos és népszerű alapon fejtegeti a világnézeti kérdéseket. De nem csupán elvi és ideológiai vonatkozásban akartak kérdéseket intézni a Vezérhez, hanem gyakorlati, a munkásságot érdeklő gazdasági irányban is. A közellátás, munkahét, női munka, gyermekmunka, mezőgazdasági munka stb., mind napirenden szerepel a munkásság problémái között. Eltölti lelkünket a vágy, nagy várakozással néznek a Cél felé, melyben a Munkaállam megvalósítása áll. Ez ad erőt, lendületet, roppant dinamikát a nehéz harcokra. Ki akarnak vetkőzni a marxizmus által rájuk aggatott sallangokból, a sokszázados meddő küzdelem után, a kommunista szellők által hozott poshadt, fojtó levegőből szabadulni szeretnének, mint megtisztult, becsületes, dolgos, felelős munkahelyre állított, jogát, hivatását és kötelességét tisztánlátó és élvező új, nacionalista munkások dolgoznak szívósan a Hungarista Munkaállam megépítésén.

"Apukám meghalt az új hazáért..."

A hatalmas szegedi párthelyiségben már rendben és sorban elhelyezkedve várt a nagy testvéri tábor, mikor Újvidékről megérkezett Szálasi Ferenc. Az egyenruhás pártszolgálatosok sorfala között vonul be a párthelyiségbe. Az ajtóban egy pöttömnyi kisleány állt, kezében nagy-nagy virágcsokorral. Mélységes áhitattal tekintett fel a Vezérre, látszott, hogy köszöntőt szeretne mondani. De a meghatottságtól nem tudott szólni, csak a Pártvezető kedves, bátorító mosolyára buggyantak ki ajkán az egyszerű szavak, a kedves köszöntő, melyet a kicsike leány maga költött:

"Pártvezető Testvér! Apukám meghalt az új hazáért. Kicsi szívem hófehér virágát, apukám nyilas szívének szimbólumát hoztam el Neked. Kívánom a jó Istentől, hogy a kitűzött célba a jó Isten és a szerencse vezéreljen..."

A Pártvezető szeretettel köszönte meg a kis Kóti Máriának a szív legmélyéről jött üdvözlő szavakat. Majd a testvérekhez fordult, akik hatalmas éljenzéssel fogadták.

A csongrádi tisztségviselők jelentése után megkezdődött az értekezlet. Zombori György testvér, megyei munkásvezető üdvözölte a Pártvezetőt, majd közvetlen utána Ő emelkedett szólásra.

Ismét ismertette a munkásszervezetek meglátogatásának célját, vázolta a nemzetiszocialista, a hungarista munkásság kötelességeit, megmutatta a munkás helyét a társadalomban, majd időszerű kérdésekkel foglalkozott, végül a marxizmus bűneit taglalta. Újból rámutatott arra a tényre, hogy nem elég a marxizmust tagadni, hanem helyébe pozitívumot is kell adni. A marxizmus a többi között ott követte el a legsúlyosabb vétket, hogy kiirtotta, illetve ki akarta irtani az emberiségből az Isten, Család és Haza valóságát, helyette viszont nem adott, mert nem is adhatott nemes eszményeket, melyek vezéreljék nehéz útján az embert.

- Kívülről ismerem - mondotta Szálasi - Marx és Engels munkáit. Áttanulmányoztam minden megnyilvánulásukat és követőikét is. Vitaképes vagyok a legorthodoxabb kommunistával is. Tudom, hogy mit hirdet Marx és mit követel az Élet. Éppen ezért meggyőződéssel állíthatom, hogy a marxizmus követelései messze állanak az élettől; ami Marx munkájában igaz és hasznosítható, azt angol közgazdászok és német bölcsészek munkáiból lopkodta össze, de lelki sajátságainál fogva eltorzította ezeket is. A Kommunista Kiáltványnak már az előszavában olvashatjuk azt, amit ma a világ marxistái nem akarnak tudomásul venni, hogy "igaz, hogy a tudomány és technika megváltoztatta az idők képét..." Többször kifejtettük már, hogy az újabb természettudományi és egyéb kutatások megdöntötték a marxizmust, amely ma nem más, mint véres időszerűtlenség összes tanaival egyetemben.

Ember és tőke viszonya.

Az osztályharc és sztrájk kérdésével foglalkozott ezután részletesen a Pártvezető, majd a tőke kérdésére tért rá. Szemléletes példával magyarázta meg a tőke szükségességét.

- 1935-ben - kezdte fejtegetéseit - beszélgettem a tőke kérdéséről egy plutokratával, majd egy marxistával Külön-külön mindkettőtől megkérdeztem: abban az ősködben, amelyből a világ egyeteme kialakult, benne volt-e az ön cipőtalpa?

A plutokrata először meghökkenve nézett rám, majd határozottan azt válaszolta, hogy: "Igen!" Ugyanígy felelt a marxista is.

- A plutokratának azt mondottam, ha ez így van - és tényleg így is van, - úgy nemcsak az ő cipőtalpa volt meg, hanem az enyém is, a harmadiké is, mind a millió és millió emberé. Honnan veszi tehát a jogot hozzá, hogy csak saját magának biztosítson cipőtalpat, a többi embert viszont arra kényszerítse, hogy mezítláb járjon, miért akadályozza meg, hogy más is jussához jusson? Mert ha megteszi, ne csodálkozzék, ha az emberek mezítláb belerúgnak, hogy cipőtalphoz jussanak.

- A marxistának viszont azt mondottam, hogy a tőkére szükség van, hiszen minden tőke: a föld, a víz, a levegő, a tudás, minden, ami bennünk, körülöttünk, felettünk és alattunk van, mert az ősködben megvolt és állandó mennyiségű és minőségű tőke nélkül neki, a marxistának sem lehetne cipőtalpa. Ha tehát ő tagadja a tőkét, nem szabad öltözködnie, lélegzenie, sőt megszületnie sem lett volna szabad, hiszen a leghatalmasabb tőke maga az ember.

A tőke jólétet és életbiztonságot kell jelentsen

- E kérdésben tehát az a fontos, hogy a tőke milyen viszonyba kerül az emberhez. Ha egy ember minden tőkét magának akar, az plutokrata; ha minden tőkét az állam akar önmagának kisajátítani, akkor államkapitalizmus áll elő. Egyik sem helyes, mert mindkettő természetellenes.

- A Hangarizmus szerint a tökének viszonyba kell kerülnie az egész Nemzettel, minden családjával, az állam legfeljebb sáfára a tőkének a Nemzet és családjainak jólétére és életbiztonságára. A Nemzet erkölcsi, szellemi és anyagi javait tehát igazságosan kell elosztani minden dolgozó család javára úgy, hogy belőle megépülhessen a totális nemzet jóléte és életbiztonsága.

- A marxizmus nem így látta a dolgokat, legalább is nem ezek szerint cselekedett, mert az észszerű megoldás helyett állandó elégületlenségben tartotta a munkásságot. Mindig többet követelt, mindig többet ígért, de sohasem szerzett, vagy sohasem adott eleget, mert az elégedett munkásság és békés társadalom nem felelt meg céljainak. A nacionalista és szocialista munkás nem kér mást, nem kér többet, csak annyit, amennyi elég!

Államfő és Nemzet közös akarata

A munkasproblémák megtárgyalása után Szálasi Ferenc az időszerű eseményekkel foglalkozott, végezetül a következő kijelentést tette:

- Ez alkalommal, itt Szegeden ismételten kijelentjük, hogy a magyar nemzetiszocialista népi kibontakozást ugyanúgy képzeljük el ma is, mint 1937 október 24-én. Célunk a hatalom átvétele, átvétele pedig az Államfő és Nemzet közös akaratából. Nekünk mindig volt, van és lesz Államfőnk!

A nagy beszéd után kérdéseket intéztek a Pártvezetőhöz, aki hosszasan és részletesen válaszolt rájuk. A jólsikerült értekezlet után Szálasi Ferenc szűkebb társaságban bölcseleti és államtudományi vitát folytatott és ugyancsak feltett kérdésekre felelt. A vita során a résztvevők elcsodálkoztak Szálasi Ferenc hatalmas képzettségén, anyagismeretén, olvasottságán. Kiderült, hogy a tudomány minden ágában évtizedek hosszú során át szerezte képzettségét, tudását, melyet egyúttal gyakorlatilag is felhasznált.

A szegedi szervezet után Csongrád megye több szervezetét látogatta meg a Pártvezető és a kíséretében levő Vajna Gábor képviselőtestvér. Az algyői, szegvári, szentesi, csongrádi és tömörkényi szervezetet keresték fel. Szegváron és Szentesen értekezletet tartottak és ugyancsak részletesen taglalták a munkásság ideológiai és időszerű kérdéseit.

Különösen szép és megható fogadtatást rendezett a Vezér fogadására a tömörkényi szervezet. Késő este, nagy sötétségben közeledtünk a község határához. A falu szélén egyszercsak lámpások fénye tűnt fel, az előre küldött őrszemek jöttek elénk. A párthelyiség a falu túlsó végén volt és amíg odaértünk, a házak előtt mindenütt kinn álltak az emberek, akik az esőben és nagy hidegben már órák óta várakoztak. Az ifjúsági szervezet kerékpárosa osztaga szinten elébe jött a Pártvezetőnek és kocsija mögé csatlakozva, nótázás közben kísérte be a párthelyiségbe. Az épület előtt a teremből kiszorult nagy tömeg fogadta a Vezért lelkes éljenzéssel. Az értekezleten Vajna Gábor szólalt fel, politikai tájékoztatót adott, majd a Pártvezető beszélt. Végezetül az ifjúsági korcsoportok tagjai, kisleányok és fiúk szavaltak, Sértő Kálmán, Gellért Vilmos és Géza Ottó költeményeiből adtak elő.

Nagy igazságjárás van egész földünkön...

Későre járt már az idő, mikor a tömörkényi szervezetben végétért az értekezlet. Amíg Szálasi Ferenc beszélt, végignéztünk az előtte lévő arcokon. Csupa magyar arc, ősi, paraszti ábrázat. Ősz emberek, feketehajú fiatalok. Tekintetükből okosság és bölcsesség sugárzik. Végtelen hűség, ragaszkodás tükröződik bennük. Ezek a magyar testvérek biztosítékai a mi győzelmünknek. Ezek viszik diadalra a zászlót, ők mentik meg - mint a történelem folyamán oly sokszor - magyar nemzetünket, ha veszélyes időkben kemény helytállásra van szükség. Hiába ront ránk az ellen, hiába tör felénk a bolsevizmus, hiába igyekeznek bennünket megkörnyékezni sima, előkelő kezek - Magyar Nemzetünk áll, a Mozgalom él és győzni fog!

A nagy világvajúdásban Európa és a Magyar Birodalom újjászületve támad fel majd. Beteljesül majd Szálasi Ferenc nagy jóslata, amit ennek az évnek elején mondott:

"Semmi okunk a csüggedésre. Igaz, hogy ma még hazátlanok oktatnak hazaszeretetre; az istentelenek vonják kétségbe istenhitünket; a gyávák adják a bölcs tanácsot a bátraknak; a gondolatnélküli, az eszmeüres és a lélekszegény lopja, orozza, sikkasztja és önti üres formákba mindazt, amit lelkünk gazdagsága, szellemünk tudása alkotott, termelt, kialakított. De hatalmas igazságjárás van egész földünkön, el fog jönni az idő, mikor minden megkapja az ő helyét és jutalmát: ők a történelem szemétdombjára kerülnek és elégettetnek, mi pedig a történelem kerekéhez, hogy irányíthassunk és vezethessünk!"