Osztályon aluli kocsmában nem szolgálhatna fel. Az arcán a milyensége : aljas, kisstílű, sunyi proli. Igen, ahogy az ember az arcizmait használja abból sok minden kiderül. :P
Talpig úrihölgy
Baranyi Krisztina azzal védekezett, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonja.
Lehülyézte politikustársát.
A héten tárgyalták a ferencvárosi költségvetést, amit a kerületet vezető ballib többség el is fogadott nagy bőszen. Ennek következtében a szociális támogatások nagy része negyedére csökken, a polgármesternek ráadásul esze ágában sincs megkérdezni a ferencvárosiakat a vendéglátóhelyek nyitvatartásáról, azt mondta: az érintett helyeken már csak turisták laknak. A csütörtöki ülésen a Magyar Hírlap tudósítása szerint Baranyi Krisztina nemes egyszerűséggel még le is hülyézte a fideszes Gyurákovics Andreát. A polgármester azzal védekezett: véletlenül bekapcsolva maradt a mikrofonja.
Míg a fideszes politikus a kerület költségvetésének tárgyalásán éppen arról beszélt, a szociális támogatások jelenlegi mértékének megtartásához többek között fel lehetne használni a takarítógépre előirányzott harmincmillió forintot, a polgármester csak annyit közölt,
ez hülye!
Mint ismert, a Baranyi által benyújtott költségvetés felére-negyedére csökkenti az iskolakezdési, az időseknek járó, a lakásfelújítási, a játszótérépítési, a tömeg- és diáksport-támogatásokat, ám a helyi Fidesz–KDNP-frakció szerint a 2019-es nagyságrendek tarthatók lennének, s ehhez konkrét átcsoportosítási lehetőségeket is javasoltak. Baranyi Krisztina erre úgy reagált, hogy ez egy pofátlan előterjesztés.
Nyilvánvalóan megzsarolták a polgármestert azzal, hogy ha az ő kéréseik nem kerülnek be a költségvetésbe, akkor nem támogatják, és célt értek„
– mondta a lapnak Gyurákovics Andrea.
A hülyézéssel kapcsolatban kijelentette: a stílus maga az ember. Sérti az ülés méltóságát Baranyi viselkedése, a költségvetés tárgyalása komoly dolog, ennek ellenére most is folyamatosan alpolgármesterével, a kutyapárti Döme Zsuzsanna „Suzival" vihorászott, illetve a hozzászólókat minősítgette.
Bokor Gábor - www.888.hu
Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo jobbik jobbikos konzervatív keresztény freeblog fasiszta zsidó neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép holokauszttagadás holokauszt tagadás háború történelem politika pártok neoliberális neoliberalizmus mainstream ortodox unortodox gazdaságpolitika magyar nemzeti érdek Matolcsy Matolcsyzmus nemzetközi gazdaság pénzügyek bankok balliberális jobboldali radikális imf jegybank hitel bankárok piacbolsevizmus piacbolsevik szocialista szocializmus viccek
2020. február 16., vasárnap
"Ez hülye" Baranyi Krisztina azzal védekezett, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonja. Osztályon aluli kocsmában nem szolgálhatna fel. Az arcán a milyensége : aljas, kisstílű, sunyi proli. Igen, ahogy az ember az arcizmait használja abból sok minden kiderül. :P
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
Scall Fast

4:49:00
Nincsenek megjegyzések:
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
A momentumosok soha nem kérdezték meg maguktól, hogy honnan van az a kapcsolatrendszer és pénz, amely villámgyorsan az európai politika élvonalába repítette őket, mindenféle előzetes politikai és emberi teljesítmény nélkül. És ez a „siker”, amelyet a liberális propagandasajtó és a nyugati liberális elit körbeforgó és önjutalmazó rendszere folyamatosan igazol a saját maguk által osztogatott díjak, címek és erkölcsi magasztalások tömegével, a jól kondicionált ellenzéki szavazóknak is vonzóvá teszi őket.Momentum. Amelyik pártot a pénz ennyire tolja előre, az nem értünk van, ennyit már pár tíz éves történelmi tapasztalatból meg lehetett tanulni. Hát ez az. Erre való a boomerezés, hogy a most tizenéveseknek ne tudjuk átadni amit eddigi életünk során láttunk.
Momentum. Amelyik pártot a pénz ennyire tolja előre, az nem értünk van, ennyit már pár tíz éves történelmi tapasztalatból meg lehetett tanulni. Hát ez az. Erre való a boomerezés, hogy a most tizenéveseknek ne tudjuk átadni amit eddigi életünk során láttunk.
Az nem civil, akit azért fizetnek hogy lobbizzon, propagandát gyártson, rendezvényeket szervezzen, bíróságokat befolyásoljon...
A humán szakosnak csúfolt büfé-ruhatár káderképzők által adott végzetségek amúgy nagyon másra nem is jók, vörös soros diplomák azok, legfeljebb sznobmódra sekélyes nem gondolkodással lenézni azokat akiknek úgymond nincs diplomájuk.
Szintén egyszer kell látni a ballibtól való örök elundorodáshoz az szdsz típusú arroganciát és szadizmust, amit nem is csak a hivatalos közleményeik közt találunk, hanem még durvább nyersebb formában ott, ahol maguk az aktivistáik és párttagjaik blogolnak, fórumoznak. Niedermüller magyarellenes böfögése kismiska azokhoz a jordán pozitív kontentekhez képest.
"A Momentum Mozgalom az identitás nélküli emberek pártja
A Momentum nem egy generáció, hanem egy kulturális defektus kifejeződése, a generációs jelleg csak szociológiai következmény (életkor) és kommunikációs eszköz.
A szavakkal, fogalmakkal űzött különös játék, hogy identitásnak vagyunk kénytelenek hívni az identitásnélküliséget. Kialakult ugyanis egy embertípus, akinek semmiféle hagyományos emberi identitása nincs.
Nincs etnikai, vallási, lokális identitása, és tulajdonképpen nincs értelmezhető politikai identitása sem. Nincs szakmája, hivatása, csak a formátlan ködös szabadságával azonosul, mindig, tényleg mindig a társadalom, az ország, a nemzet működéséhez szükséges kötelezettségek alapján definiálja magát.
Ez az embertípus a XIX. század nagyvárosaiban kezdett kialakulni, és a generációk óta jólétben élő nagyvárosi hobbiszubkultúrák biztonságában hízott politikai osztály méretűre.
Nyugat-Európából és Amerikából szivárgott be hozzánk a modern individualista liberalizmus eszméje a hetvenes évektől kezdve, de most jutottunk el oda, hogy a külföldre szakadt exkommunisták, „eximpexesek" és a kint maradt hírszerzők leszármazottai, akik nálunk sokkal tökéletesebben illeszkedtek bele a kapitalizmusba, visszatérjenek az óhazába. Ezek az emberek azonban nem az Egyesült Államokban, Kanadában, Berlinben, Párizsban éltek, nem ismerték meg az amerikai, a német, a francia kultúrát, nem váltak amerikaivá, németté, franciává.
A Momentum vezérkarának külföldi tagjai egy klasszikus nemzetközi környezetben szocializálódtak, hozzájuk hasonlóan minden nemzeti kulturális gyökerüktől megfosztott emberek között. Az ilyen környezetekben az emberek értelemszerűen azt keresik és azt értik, ami angol nyelven elmondható.
Hiába beszélnek ezek az emberek nagyon jól „angolul" vagy „amerikaiul", az egy kulturális mélység nélküli angol, amelyen nem lehet a beszélők egyikének a kultúráját sem megmutatni. Ezek az emberek a Twitter–Starbucks–Facebook–YouTube és hasonló entitások által definiált világban cseperedtek fel.
Ezt hívják és gondolják teljesen komolyan európai identitásnak. Hiába beszélnek tökéletesen magyarul is, ez a magyar nyelv egyáltalán nincs lehorgonyozva a magyar valóságba, a magyar kultúrába, ez tartalmilag ugyanannyira üres, mint a kommunista diktatúrák pártzsargonja a rendszer vége felé, vagy a mindenkinek megfelelni akaró politikusbeszéd Nyugaton, amelyekben semmiféle hibát nem lelhetnek a liberális ideológia legnagyobb tudorai sem.
A Momentum nem egy generáció, hanem egy kulturális defektus kifejeződése, a generációs jelleg csak szociológiai következmény (életkor) és kommunikációs eszköz. A magyar közvélemény, a magyar szavazók most először találkoznak egy olyan politikusréteggel, amelynek nincs semmiféle magyarságtudata. Igazából még azt sem tudhatjuk, hogy a momentumosok tudják-e, hogy a magyar identitás és sok másik is hiányzik belőlük.
Lehet, sőt valószínű, hogy ezt ők nem élik meg hiányként, hiszen már a szüleik sem tekintettek a hazájukként Magyarországra, a gyermekeiket pedig nyilvánvalóan arra nevelték, hogy ez az ország egy nem jó hely. Egész életükben arra tanították őket, hogy ők felsőbbrendűek azoknál a magyaroknál, akik hatalomra segítették és hatalmon tartják Orbán Viktort.
A momentumosok soha nem kérdezték meg maguktól, hogy honnan van az a kapcsolatrendszer és pénz, amely villámgyorsan az európai politika élvonalába repítette őket, mindenféle előzetes politikai és emberi teljesítmény nélkül. És ez a „siker", amelyet a liberális propagandasajtó és a nyugati liberális elit körbeforgó és önjutalmazó rendszere folyamatosan igazol a saját maguk által osztogatott díjak, címek és erkölcsi magasztalások tömegével, a jól kondicionált ellenzéki szavazóknak is vonzóvá teszi őket.
A Momentum vezetőinek európai identitása egy nagyvárosi, munka nélküli aktivistaéletből táplálkozik. Magyarországon csak Budapesten, zömmel a belvárosi kerületekben lehet megtalálni ennek a politikustípusnak a hazai megfelelőjét. Az SZDSZ végtelen korruptsága azonban megakadályozta, hogy a következő generáció olyan politikusréteggé fejlődjön, mint Németországban a Zöldek és az Antifa, vagy mint Amerikában a Demokrata Pártot éppen felzabáló agresszív szélsőliberális csoportok. Ezért döntöttek valahol valakik, hogy ezeket az embereket importálni kell hozzánk.
Attól tartok, mi, jobboldaliak nem félünk eléggé ettől az aktivizmustól. Ez a fajta aktivizmus utoljára az ötvenes években volt divat, a kommunisták akkor tudtak ezerszámra főmunkaidőben alkalmazni olyan embereket a politikai rendőrségen kívül is, akik teljesen az emberek agymosásának szentelhették az idejüket.
Ezek az emberek az egész életüket ennek szentelik és ezt meg is tehetik, hiszen felső-középosztálybeli életszínvonalat is adnak mellé. A recepteket, eljárásmódokat készen kapják, azok is helyi szintre optimalizált másolatok, ahogy ők is valami megtervezett aktivista ideáltípusának a klónjai csupán. A Momentum nem gondolkozik, nem politizál, a Momentum végrehajt.
Tulajdonképpen ezt nem is titkolják, hiszen tekintet nélkül a belpolitikai következményekre, bútoroznak össze bármelyik magyargyűlölő románnal, szlovákkal vagy szélsőnacionalista ukránnal a magyar kormány ellen, bármilyen nemzetközi szituációban.
Európai parlamenti szerepvállalásuk is értelmezhetetlen nemzeti és nem mellesleg demokratikus keretek között. Minden jobboldali kormány liberális ellenzéke gyűlöli a konzervatívokat, de egyetlenegy sem vállalja fel nyíltan, hogy az EU és a NATO segítségével akar nem is feltétlenül nemzeti parlamenti választásokon, hanem akár külföldi erők hathatós segítségével hatalomra kerülni.
A Momentum mind az európa parlamenti, mind az önkormányzati választásokon hatalmas technikai támogatást kapott külföldről, hogy a közösségi médiában elérje a potenciális szavazóit. Erre egyetlen másik ellenzéki párt sem volt képes, mert nem kaptak ilyesfajta segítséget, hiszen nem velük akarják hosszabb távon leváltatni a jelenlegi kormányt.
A Momentum arcai politikai robotok, van egy rendkívül egyszerű programjuk, de nincsenek olyan érzelmeik, amelyek a nemzeti múlthoz, az elszakított nemzetrészekhez, az erdélyi tájhoz vagy a magyar kultúrához fűzné őket. A jobboldali értelmiség, sajtó és közvélemény jelenlegi legfontosabb feladata megértetni mindenkivel, hogy milyen új ellenfeleink vannak. Ezek az új politikusok tulajdonképpen ismeretlen emberek a mi világunkban, az érzéseink, sőt a létezésünk sem érdekli őket. A Momentum jövőre vonatkozó terveiben, ahogy egyébként annak idején Gyurcsányéban sem, nem szerepelnek még azok sem, akik rájuk szavaznak. Csak elvek, emberek nélkül.
Miután ez a politikai embertípus lényegesen különbözik a náciktól és a kommunistáktól, nem is tanultuk meg még kezelni a problémát. A kommunista nemzetköziség is számolt a helyi jellegzetességekkel, a nácik pedig egyenesen az etnikai identitás túlhajtásával, vérségi alapon fogalmazták meg magukat. Sztálin után még a kommunisták is belátták, különösen Közép-Európában, hogy az eszme nem működik.
De több nemzedék szenvedése kellett, hogy ez nyilvánvaló legyen legalább azoknak, akik ugyan hittek benne, de elszenvedni is kénytelenek voltak a hétköznapi szocializmust. Akik viszont jól éltek alatta, azok máig nem gondolnak rá rossz szívvel, különösen a pártburzsoázia névtelen prominensei, akik a hatvanas évektől nyugati színvonalon és módon tudtak élni az általuk is működtetett diktatúrában.
Ezeknek a minden erkölcstől és identitástól mentes embereknek a szellemi leszármazottai tértek most vissza, és ugyanúgy csak erőforrásnak tekintik Magyarországot, mint a felmenőik.
A baj az, hogy újra és újra meg fognak lepni bennünket, mert sem a bennük lakozó ürességet nem fogjuk soha megérteni, sem a céljaikat nem tudjuk elképzelni. Ahogy a kommunistákét és a nácikét sem tudta egyetlen normális ember sem."
https://gondola.hu/cikkek/115587-A_Momentum_Mozgalom_az_identitas_nelkuli_emberek_partja.html

4:42:00
Nincsenek megjegyzések:
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
Miért szerepelhet ott a Mi Hazánk? Fidesz az a párt, aminek médiája és értelmisége SOKKAL nemzetibb mint a vezetése. Tragédia és titkosszolgálatok műve, hogy kinyírtak minden más népi, nem urbánus, magyar érdekű pártot az idők során. Egy szem Mi Hazánk azért maradt. Meg ilyen sok néven ide oda írogató kóborok, mint pl. én ;)

Gaudi új könyvéről, a hazánk elleni globalista-patriofób támadásokról és a nemzeti jogvédelem támogatásáról a Hír Tv-n (Paletta, 2020. 01.31.)
A Hír Tv Paletta című műsorának 2020. január 31-i adásában dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő mutatta be "Nemzeti jogvédelem" című új könyvét. A beszélgetésben szó esik a globalista patriofóbok (hazájukat szeretőket gyűlölők) európai nemzetek elleni támadásairól, a védekezés fontosságáról és eszközeiről, a hazafias ügyvédeket tömörítő Nemzeti Jogvédő Szolgálat nemzetvédő küldetéséről, forrásainak szűkösségéről és támogatásának szükségességéről.
A beszélgetés végén bejelentésre került, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot támogató jótékonysági rendezvény lesz 2020. február 15-én 19 órától Budapesten a Szent Margit Ginmáziumban.
https://www.youtube.com/watch?v=5zp9l6DR0TA
https://internetfigyelo.wordpress.com/2020/02/15/gaudi-uj-konyverol-a-hazank-elleni-globalista-patriofob-tamadasokrol-es-a-nemzeti-jogvedelem-tamogatasarol-a-hir-tv-n-paletta-2020-01-31/

4:24:00
Nincsenek megjegyzések:
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
Az a tény, hogy ezek az információs gigacégek a legfontosabb dolgot az információt tárolják eleve különleges felelősséget róna rájuk. Erről persze szó sincs. Gyakorlatilag ezek senkinek nem tartoznak felelősséggel. Olyanok, mint a Gólem amikor elszabadult. Ha nem lenne olyan orwelli, szinte viccesnek találnánk
Szánalmasak a libsik, fosnak hogy amint ismernek az emberek más álláspontokat is, úgy már immunizálódnak a libernyák agymosással szemben.
Digitális gulág – íme, a Google
https://pestisracok.hu/digitalis-gulag-ime-a-google/#comment-649423
Az okoseszközök uralta világ számos meglepetést tartogat számunkra, hiszen szinte mindent az online térben intézünk: bankolunk, vásárolunk, levelezünk, információt osztunk meg magunkról. A digitális térben azonban nem mindenki lehet egyenlő súllyal jelen, legalábbis erre enged következtetni a PestiSrácok.hu Youtube-csatornájának végleges törlése is. A világ egyik legismertebb cége, a Google digitális gulágot hozott létre a kibertérben, ahova portálunkat is száműzni kívánta – az esélyegyenlőség jegyében.
A Nagy Testvér már nemcsak mindent figyel, lát, hanem úgy tűnik, büntet is. Az már a 2018-as országgyűlési választás előtt kiderült, hogy Magyarországon a Facebook előszeretettel tiltja a liberális gondolatisággal ellentétes posztokat. Most azonban már a Youtube-ról is eltűnnek azok a csatornák, amelyek a konzervatív, jobboldali felhasználók töltenek tartalommal. Persze mindezt a szólásszabadság jegyében. Amerikában már megfogalmazták azt a törvényjavaslatot, amely megállítja a Big Tech platformok általi cenzúrázást. Hasonló javaslatra valószínűleg már Magyarországon is szükség lenne, lévén, hogy a jobboldali véleményformálók folyamatos kitiltása a digitális térből szinte bevett gyakorlattá vált a Facebook és a Google platformjain. Ne legyünk idealisták: az orwelli új világ kismiska ahhoz képest, ami most van kibontakozóban és aminek a PestiSrácok.hu Youtube-csatornája is áldozatává vált. Peter Hasson most megjelent könyve, a The Manipulators: Facebook, Google, Twitter, and Big Tech's War on Conservatives pontosan ezeket a folyamatokat veszi górcső alá. Emlékezetes: Trump már 2019-ben azzal vádolta meg a vállalatóriást, hogy befolyásolta a választásokat, mégpedig úgy, hogy csökkentette a szavazói hajlamot. A helyzet azóta sem javult, sőt. A napokban óriási felháborodást keltett az amerikaiak körében, hogy a Facebook nemcsak betiltotta a népszerű jobboldali hálózatot, a censored.tv oldalát, hanem blokkolták a The Gateway Pundit cenzúráról szóló cikkét is. A hálózat olyan népszerű kommentátorok otthona, mint Gavin McInnes, Milo Yiannopoulos, Laura Loomer vagy Joe Biggs. Egy szép napon a hálózathoz tartozó összes fiókot és mindenkit, aki ott működik, „likvidálták", törölték a Facebookról és az Instagramról. A felhasználók már privát üzenetekben sem tudtak megosztani a weboldalra mutató linkeket.
Ez egyértelműen a „Big Tech", amely megpróbálja megtagadni a platform használatához való jogot
– mondta Gavin McInnes. De mindez kinek és miért áll érdekében? Talán nem meglepő, hogy a háttérben George Soros alakja rajzolódik ki, aki évek óta készül a világ urává válni a digitális tér segítségével.
Az ember, aki mindenhol jelen van
Soros György 2018-as davosi beszéde után drasztikusan növelte részesedését több techcégben, annak ellenére, hogy korábban „fenyegetésnek" nevezte az ilyen vállalatokat. Majd – miközben progresszív csoportok lelkes pénzügyi támogatója volt a közösségi médiában – kampányt indított a Facebook szétdarabolására. 2018-ban a Soros Fund Management 159 200 Facebook-részvényt vásárolt (becsült értéke 31 millió dollár), 250 000 Twitter-részvényt zsebelt be (11 millió dollárra becsülik értékét) és 54 500 Apple részvénnyel is (10 millió dollárra becsült) gazdagította portfólióját. Soros ezen kívül 12 400 részvénnyi részesedést jelentett be az Alphabetben, a Google anyavállalatában, amelynek értéke 14 millió dollár. Persze hiba lenne azt gondolni, hogy ez egy hirtelen jött ötlet volt részéről. Nem árt tudni, hogy Soros 2007 óta kereskedett a Google-részvényekkel, de 2011 második negyedévében eladta mindet. A Forbes arról ír, hogy ezután 2011 harmadik negyedévében 1126 részvényt vásárolt, részvényenként körülbelül 550 dolláros áron. A negyedik negyedévben bonyolította eddigi legnagyobb vásárlását: 258 900 részvényt vett, mintegy 592 dollár értékben, összesen 154 millió dollár befektetéssel. A Google ötödik legnagyobb részvényese, portfóliójának 7,3 százalékával 2012-ben Soros György volt, 2019 második felére viszont már 71,2 millió dollárral volt jelen a Google anyavállalatában, a hetedik legnagyobb részvényesként. A portfólió további kiegészítései között szerepelt az eBay Inc. és a Symantec Corp., de érdemes megemlíteni a Netflix-részvényvásárlásokat is.
Ismerkedjünk meg a Google világával…avagy ilyen a goo(g)lag
A Google, amelyet keresőmotor-óriásként ismertek meg a világon, rövid idő alatt az okostelefon-szoftverek legnagyobb gyártójává is előlépett. 2018-ban kiderülhetett mindenki számára, hogy ennél azért kicsit összetettebb ez a vállalatóriás. Már akkor azt írtuk, hogy akár egyenlőségjelet is tehetnénk a Google és Soros neve közé, az összefonódás látványos – és a jobboldali médiaplatformok számára igencsak hátrányos – volta miatt. Nyilván a véletlennek köszönhető, hogy a Google News Lab igazgatója az az Olivia Ma, aki a Center for Public Integrity nonprofit szervezet igazgatóságának alelnöke is egyben. Olivia Ma nagy karriert futott be a Google környékén: volt már a Google+ hír- és médiakapcsolatokért felelős vezetője, vagy épp a YouTube „News and Politics" team alapítója. De menedzselte a YouTube 2012-es „választási stratégiáját", valamint azért is felelt, hogy a YouTube kiemelt eseményekre (például az Arab Tavaszra) miként reagál. Emellett ő maga is készített három Obama-interjút szintén a YouTube-on. A Center for Public Integrity az éves beszámolók alapján 2011-ben, 2012-ben és 2014-ben biztosan kapott pénzt az Open Societytől; a támogatás összege ismeretlen, bizonyos források azonban 1,7 millió dolláros támogatásról is írtak már korábban. Az elnökségi tagok között volt egykor a CNN-es Christiane Amanpour is, aki annál az ABC News-nál is dolgozott, amely szintén több millió dolláros támogatást kapott Soros Györgytől, például 2004-ben, amikor a spekuláns George W. Bush-t szerette volna legyőzni. A milliárdos ekkor összesen 27 millió dollárt költött el különböző „független" médiumoknál, amelyektől azt remélte, hogy majd az ő javára befolyásolják a közvéleményt. Ennek tudatában már meg sem lepődtünk azon, hogy a keresőóriás egyik pályázati programjából nemes egyszerűséggel kirakták az Origót, miután a mindig haladó és objektív Google befolyása alá tartozó szervezetek jelentették, hogy egy Orbán Viktor illiberális diktatúráját támogató médium is pozitív elbírálást kapott egy fejlesztés támogatására. A lapot törölték a kedvezményezettek listájáról, a 24.hu kiadója, a 444.hu és az Index.hu mellől. Ha leásunk egy kicsit a dolgok mélyére, gyorsan kiderül, hogy a Google-höz tartozó, az „újságírást megmenteni szándékozó" formációk régóta élvezik a spekuláns támogatását, aki, mint tudjuk, mindig csak jót akar. Nyilván ennek a nemes ideológiának köszönhető az is, hogy olyan algoritmus fejlesztésére pumpált jelentős összeget, ami a hamis hírek ellen veszi fel a harcot a világhálón, méghozzá a Mozilla szoftvere segítségével.
A Mozilla Information Trust Initiative (MITI) telepítésével elsőként adatokat gyűjtenek az internetről, majd ezek segítségével olyan algoritmust hívnak életre, ami megszűri az elérhető tartalmat. A „tényfeltáró szoftverek" elkészítését az eBay alapítója, Pierre Omidyar és Soros György támogatta. Az pedig, hogy mi is minősül annak, nem a felhasználó dönti el, hanem egy mesterséges intelligencia.
A Youtube-csatornánk végleges likvidálása után kissé utópisztikusnak tűnhet, amit ezzel kapcsolatban akkor, 2017-ben megfogalmaztunk:
egyáltalán nem lepődnénk meg azon, ha a PestiSrácok.hu oldala soha többé nem lenne elérhető az információs sztrádán, mivel azt az algoritmus valószínűleg „fakenews" kategóriába sorolná és tiltaná le örökre, ellentétben például a Soros által pénzelt hírforrásokkal.
Pikáns, hogy a 2017 augusztusában megjelent híradásban arról értekeztek, hogy az internet nem tud a demokratikus társadalom szolgálatába állni, sőt, szerepe jelentősen csökken. Persze azért jelentős károkat tud okozni egy-egy (általuk) hamis(-nak minősített) információ. Ekkor még nem sejthettük, hogy ez a gondolatmenet szinte szó szerint megegyezik majd Soros György 2018-as davosi beszédével. Persze nyilván véletlenül. Bár a PestiSrácok.hu már akkor megkongatta a vészharangot, mégsem sikerült ráirányítani a figyelmet arra a veszélyre, amit a közleményben bátran vállaltak is a fejlesztők: a MITI célja egyelőre az, hogy a programot telepítő különböző vállalatok segítségével a világ számos országából minél több adatot begyűjthessen az internetről, ezáltal pedig „jobban megértsék a hamis hírekkel kapcsolatos problémákat, és kiderítsék, hogy mit lehetne tenni". Azért ez viszonylag rövid idő alatt elég jól sikerült nekik. A cég fejlesztői egyébként a 2016. évi választásokon és az azt követő időszakban vizsgálták meg a Firefox felhasználók szokásait, majd tanulmányt készítettek arról, hogy milyen kereséseket indítottak és milyen weboldalra kattintottak azok, akik ezt a böngészőt választották. Ebből vonták le a következtetést, hogy mennyi új hamis weboldal jelent meg, és hogy ez a hamis lefedettség hogyan befolyásolta az emberek viselkedését. A Mozilla bejelentését követően több szakember aggódásának adott hangot: véleményük szerint a szoftver rövid idő alatt olyan digitális fegyverré válhat, amivel irányítani tudják majd az emberek gondolkodását a számukra elérhető tartalmak szűrésével. Erre pedig tényleg nem is kellett sokat várni, bár fontos megjegyezni, hogy ezt nem csupán egyetlen szoftver segítségével érték el.
A Google természetesen tökéletesen illeszkedik az ilyen orwelli megfigyelési rendszerhez. Ez messze a legnagyobb monopólium, amelyet a világ valaha is látott, és adatokat szippantó csápjai mélyen bejutnak mindennapi életünkbe, begyűjtve az összes megtett lépést és beszélgetést, akár online, akár a való világban. Mert a Google valóban nyomon követ bennünket, még akkor is, ha nem gondoljuk. És akkor kicsit rugaszkodjunk el a Google Maps-tól, a helyelőzményektől, amit simán Gmail-fiókunk alapján tudnak rólunk. A legtöbb webhely az „ingyenes" Google Analytics programot használja az oldalon végzett tevékenységek nyomon követésére. A Google 2005-ben megvásárolta az Urchin szoftvert, és elidegenítésével képesek voltak integrálni ezt a fontos megfigyelő eszközt az internet nagy részébe. A Google Analytics integrálódik a Google hirdetési hálózati monopóliumához, valamint a Gmail e-mail szolgáltatásához. Ezek a rendszerek természetesen nem ingyenesek; inkább nevezhető egy szorosan integrált megfigyelőeszköz-csomagnak, amelyben adatokat adnak el. Ezek az eszközök adatgyűjtést végeznek más Google-termékekkel együtt, például az Android „okos" telefonjaival, otthoni biztonsági rendszerekhez kapcsolódva, és még a Google otthoni asszisztensét nem is említettük. És ez még csak „a jövő kezdete". Amint arra a The Intercept egy 2020. január 27-i cikkben rámutatott, az arcfelismerő és videoanalitikai szoftverekkel felszerelt intelligens fényképezőgép-hálózatok még inkább előmozdítják majd a globális megfigyelést. 2021 végére az IHS Markit marketingcég azt jósolja, hogy 1 milliárd kamera figyeli a nyilvános mozgásokat az egész világon. Persze a Google monopóliuma jóval meghaladja az internetes keresést, hiszen potenciálisan veszélyes egyeduralommal rendelkezik az online reklámozás terén is. A Google 2007-ben megvásárolta a DoubleClicket, amely már uralta a digitális hirdetési piacot. És ebben igazi veszély rejlik: a Google már óriási mennyiségben ismeri az egyes webhelyekre küldött forgalmat – honnan jön, milyen tartalmakra keresnek rá az emberek, akár néhány alapvető demográfiai adatot is szolgáltatnak.
A Google az egészségünkre is „figyel"!
A közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy a Google a felhasználók egészségügyi adatait is követi. A Fitbit alkalmazás minden fiziológiai információt és aktivitási szintet megad a számukra. A Google adatgyűjtéséhez az Amazon és a Microsoft szintén jó segítséget jelent: összegyűjtik az egészségügyi és diagnosztikai oldalakon bevitt adatokat, amelyeket ezután megosztanak több száz harmadik féllel – és ezeket az adatokat nem anonimizálják. De nincs ez másként a hitelkártyákkal sem, amelyek első pillantásra teljesen elkülönülnek a Google-tól. A Bloomberg azonban megszellőztette, hogy a Google és a Mastercard üzleti szövetséget kötött, amely alapján a Google hozzáférést kap a Mastercard-felhasználók kiskereskedelmi kiadásaihoz. A Google áruház értékesítés-mérési szolgáltatása pedig azt is sugallja, hogy nemcsak a Mastercard-felhasználókat követik nyomon. A Bloomberg megjegyezte: a Google 2017-ben azt állította, hogy hozzáférhet az Egyesült Államok hitel- és betéti kártyáinak 70 százalékához. Ez pedig tetemes adatmennyiség.
Totális kontroll az információk felett
Az amerikai felhasználók a Twitteren néhány napja arról csipognak, hogy a Wikipédia mögött is már Sorosék állnak, így már azt is irányíthatják, hogy kiről milyen információ jelenjen meg a digitális sztrádán és hogy azokhoz kik férhessenek hozzá. Az pedig már tényleg a cseresznye a habon, hogy Soros dollármilliókat költött vagyonából az Open Society Alapítványon keresztül a 2020-as választások befolyásolására. Érdemes egy pillantást vetni arra, jelenleg milyen óriásvállalatok fő részvényese Soros.
Soros részvényei az Alphabet/Google/Youtube, Microsoft, Facebook, Visa vállalatokban. Forrás: Marketinsider
Ha eddig arra gondoltunk, hogy mindez csupán egyfajta pénzügyi manőver a tőzsdespekuláns részéről, nézzük, milyen következményekkel járt számos országban – így Magyarországon is – a Soros-féle monopólium az illiberális állam hívei számára. A businessdesk.co.nz például arról ír, hogy számukra érthetetlen módon folyamatosan korlátozzák őket, és bár megkérték, hogy magyarázzák el, miért nem fogadta el a 12 éves üzleti hírszolgáltatást hitelesített hírforrásként a Google Hírek „dedikált szakértőinek" arctalan csapata, választ nem kapnak. Mint írják: a 2008 eleje óta működő BusinessDesk hírleveleket küld pénzügyi témában és ezzel kapcsolatos információkat tesz közzé a weboldalukon. Ezért is lepődtek meg azon, hogy a Facebook sem engedélyezte a „megbízható híroldal" címke megadását nekik, majd a Wikipédia-bejegyzés követelményének sem találták megfelelőnek őket. A Google Hírekkel sem jártak jobban: elutasító értesítést kaptak arra hivatkozva, hogy a portál egy linkgyűjtő hely, majd miután ezt megfellebbezték, azt a választ kapták, hogy „az irányelvi korlátozások miatt nem tudunk személyre szabott visszajelzést adni az Ön webhelyének elutasításáról". Remek, igaz? Az üzleti portál új-zélandi csapata szerint a Google háttérbe szorítja oldalaikat, méghozzá politikai irányultságuk miatt.
Ha nem lenne olyan orwelli, szinte viccesnek találnánk
– írják bejegyzésük végén. És mennyire igazuk van.
A Google szólásszabadságot és az ügyfelek törvényes jogait semmibe vevő magatartása ellen tiltakozunk február 20-án, csütörtökön 17 órakor a Google Magyarország székházánál, a Budapest II. kerület, Árpád fejedelem útja 26-28. előtt (a szentendrei hév Szépvölgyi úti megállójának közelében).
"Soros egy szociopata, de ugyanakkor ügyes üzletember is, aki pénzt képes csinálni bármilyen aljas dologból. Gyuribának egy bontó cége van, de Ő nem autókat passzíroz kis dobozokká, vagy épp házakat zúz szét… Nem, Gyuribá bontócége egész országokat, régiókat és kontinenseket rombol le. A módszere csak részben új, hekkerek már régóta fertőznek meg számítógépek millióit, hogy aztán az irányítást átvéve a zombi gépek támadásokat intézzenek különböző oldalak ellen, vagy spammal öntsék el a gyanútlan felhasználók email fiókjait… mindezt bárkinek, aki megfizeti a szolgáltatásaikat. Soros ezt az ötletet alkalmazta az emberi társadalomra és anyagi támogatásával eltérített számtalan emberi jogi szervezetet, illetve maga is felállított egy csomó aktivista álszervezetet is. Akárcsak egy hekker, Ő is árulja a szolgáltatásait annak aki a legtöbbet fizeti érte. Persze maga Soros is élvezi a hatalmat, a zavarosban halászást, ami a káosszal jár, de itt nem Ő a megbízó, "csak" a kivitelező."
"Már sok éve kitiltották a facebookról a kuruc.info-t, úgy is, hogy linkelni sem lehet, sőt privát üzenetben sem küldhető a web címe.
De a google is bünteti, még hoz rá találatot, de csak az oldalak címét, a tartalmat már nem mutatja…
Ez nem zavart korábban senkit, most, hogy szigorodik rendszer…
Egyébként a TEV egy az 1945-ös kitöréssel kapcsolatos cikk miatt már a 888.hu-t pont úgy kikezdte, mint korábban a kurucot, szóval várható, hogy a 888 is repül a facebookról…"hanem az egyik hatalmi ágra, jelesül. a médiára – azon belül is az internetes médiára – egyoldalúan és gátlástalanul rátelepedő nemzetközi techcégek is! Ilyenkor a hatóságoknak kellene a gyűlölködő tartalmak – pl: gyilkosságra való uszítás, kisebbségek elleni gyűlöletkeltés stb – kiszűréséről gondoskodni, – amelyek amúgy is Btk-ba ütköző tényállások, tehát a jogalap bőven rendelkezésre állna, ezért is érthetetlen a tétlenségük…. Nem beszélve arról, hogy ezek techcégek adóztatlanul, iszonyatos profitra tesznek szert, az alkalmazók személyes adataival való gátlástalan és kontroll nélküli kereskedelmével! (Az együttes, EU-s fellépésre várni a techcégek megadóztatását illetően hiú ábránd, amely jó esetben is legalább egy évtizedbe kerülne, ismerve az Unió munkatempóját az ilyen "nem szeretem" ügyekben!) A tét pedig óriási, hiszen ezek a techcégek birtokában vannak mindazon erőforrásoknak, melyekkel választásokat tudnak befolyásolni, azaz: a nekik hasznos, balliberális politikai oldal javára eldönteni! Nem lenne jó, ha a 2022-es választásokat a Facebook, a Google vagy a Soros-féle Avaaz döntené el, aszerint, hogy kinek enged megjelenést és kinek nem, vagy: ki tud több gyűlölködő álhírt zúdítani a választókra!
"A sok-sok félelmetes lehetőség között én a legfélelmetesebbnek azt tartom, hogy olyan szinten megfigyelhető egy-egy személy a net segítségével (levelezés, üzenetek, bankműveletek, helymeghatározás, személyiség profil netes adatokból stb), hogy gyakorlatilag tetszőleges ügye sikerre vagy zsákutcába vihető anélkül, hogy bármit észrevenne belőle. Tehát már nemcsak a tömegek manipulálásáról van szó, hanem a személyre lebontott manipulációhoz is készen áll minden."
"A PS ügye meg lehetett egy provokáció is. Azaz el lett döntve a PS megszüntetése külső eszközökkel és ez volt az egyik első lépcső. A következő lehet például a facebook-os tiltás és így tovább a kibertérből való teljes száműzésig."
"(((A liberálisok meg ezen lehetőségek ellen valójában semmit nem fognak tenni, mert ők csak árnyékharcosok. Igazi veszéllyel, igazi problémával szembesülni, konfrontálódni nem tudnak. Csak a működő dolgok hisztérikák mentén való lebontásához értenek. Ahhoz, ami nem jár veszéllyel.)))"
"Hozzá kell tennem valamit. A mai információ tárolás az egykori mágnesszalagos komputerektől indulva már olyan szintre jutottak, hogy terrabájt adat elfér egy dundi pendrájvon, és a gugli tárolókapacítása egyszerűen felmérhetetlen. Mennyi is a terrabájt? Nos az Országos Széchenyi Könyvtár valamennyi adata kb. 10-15 terrabájt lehet, vagyis egy teásdobozba beletehetőek a szükséges pendrávok. (Persze valóságban sokkal kisebb ennyi hely a szerveren, hiszen nincsen külön betokozva.) Nos mondjuk ki nyugodtan: A világ összes beszélgetését képesek egy íróasztal méretű tárolóban rögzíteni több évre visszamenőleg.
Persze a dolog nem ilyen egyszerű, mert ehhez olyan keresőmotorok kellenek amelyek a lehető leggyorsabban, "real time" elven mindent meg tudnak találni amire szükség van.
Van néhány furcsa élményem. Egy ismerősöm ezzel is foglalkozik, van egy csúcsszámítógépe. Nos a gugli kereső szempillantás alatt a kérdésre százezer címet rádobott. Megállapítottuk, hogy az Intel Core i7 processzor sokkal lassúbb, mint a gugli szerver gépe. Ők ugyanis a katonai minősítésű technikával dolgoznak.
Másik kérdés, hogy kiknek dolgoznak. Az világos, hogy nem a civilek kérésére a készruhaboltok címjegyzékét keresik naphosszat. Nem is kell magyaráznom, hogy a különféle szolgálatok számára dolgoznak. Az NSA és a CIA éppen úgy kér és kap adatokat tőlük, mint a Moszad, és mások. De nem tudni, hogy ki kap adekvátabb válaszokat és fontosabb adatokat.
Az a tény, hogy ezek az információs gigacégek a legfontosabb dolgot az információt tárolják eleve különleges felelősséget róna rájuk. Erről persze szó sincs. Gyakorlatilag ezek senkinek nem tartoznak felelősséggel. Olyanok, mint a Gólem amikor elszabadult.."
Xml alapú öntanuló szövegelemző programocskák melyek egymással kommunikálni is tudnak, igazi kis szkájnet.
Nem Google, csak egy szövegátfésülő kód és a hozzá kapcsolt chatbot, a néhai BASIC szintjén levő hobbi programok.
De akkor egy világcég szintjén mi minden mehet, gondoljunk bele...
"A Mastercard (!) már 2018-ban letiltotta a Jihad Watch Patreon számláját, mert nem tetszett nekik egy videó. Ez a fajta tiltás is el fogja érni az átlagembereket." https://www.jihadwatch.org/2018/08/patreon-and-mastercard-ban-robert-spencer-without-explanation
"Akit mélyebben érdekel a téma, olvassa el Edward Snowden: RENDSZERHIBA című önéletírását, melyben leírja, hogy a CIA irodában ülve rákapcsolódtak egy megfigyelendő iráni tudós gépére. Snowden monitorján látszott a férfi, aki otthoni PC-jén dolgozott, melynek kamerája "természetesen" felvette gazdáját, akinek ölében ott ült a kisfia. Snowden nemcsak látta a gyanútlan megfigyeltet, de azt is hallota, mit beszélget a gyerekével.
Angol ismerősöm heccből paki akcentussal beszélt egyszer a mobilján. 4-5 perc múlva KÖZELI(!)indiai éttermek hirdetése jelent meg a telefonján.
Elérkezett a NEW WORLD ORDER. A világkormányra még pár évet várni kell. De még megérjük…"
"Jó a cikk, jók a hozzászólások. A cikkben leírtak nagy része azonban már évek óta ismert az informatikában kicsit is jártas körökben. Feltételezem, hogy pártunknak és kormányunknak is vannak ilyen szakemberei. Sopánkodás helyett olyan információs rendszert kellett volna már (legalább részben) kiépíteni, amelyik legalább hazánk területén belül független "nemzeti" információáramlást tenne lehetővé. Az ország gazdasági helyzete ezt most (még) lehetővé tenné. Miért e bénázás?"
"Ezen csak egy libernyák barom röhög. Azért fejlesztenek saját oprendszereket, Arm és x64 meg más architektúrájú processzorokat Kína, Oroszország, és mások. Még az inteles hardverekben is van kiskapu, "management engine" néven. Eltűnt a bizalom a hontalanok népe iránt, mert nem érdemlitek meg. Keserves lesz a megoldás, de nem számunkra.
Gúnyolódj a saját hebroid népeden, seggfej."

4:05:00
Nincsenek megjegyzések:
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
Csak a liberál propagandát szabad promotálni! Hát így IS csalnak el választásokat a libsik. "Facebook policy, csak azok a honlapok amelyeket igazoltunk, és ellenőriztünk alkalmasak arra a lehetőségre" NEM üzlet, és nem a pénzről szól, vagyis az a pénz politizál. Nem fogadják el a pénzed rá, ami nem liberális azt nem hirdetheted.
Mit lehet a promóciós kampánnyal hirdetni?
24hu, index, hvg, 444, népszava, 168 óra, pestibulvar, hirhugo, blikkruzs.info.tk :P átmehet
Origo, MNO, Hír tv, hirado.hu pláne kurucinfó hunhír stb. FLAGGED red mert "fake news"
NEM üzlet, és nem a pénzről szól, vagyis az a pénz politizál. Nem fogadják el a pénzed rá, ami nem liberális azt nem hirdetheted.
Promóció nélkül ha nem is halott egy fb oldal, de ha nem keresik kutya se nézi.
Célirányosan érdeklődők tömegei jobbosok. Mi nem ahhoz szoktunk, hogy elénk teszik a készet, keresgélünk. :)
De még ezt se bírják elnézni a rendszer szélsőséges urai.
HA elég nagyra nő adott oldal kedvelőinek száma, máris Damoklész kardjaként lebeg felette a liberális cenzúra lehetősége.
"Facebook policy, csak azok a honlapok amelyeket igazoltunk, és ellenőriztünk alkalmasak arra a lehetőségre"
Csak a liberál propagandát szabad promotálni! Hát így IS csalnak el választásokat a libsik.
2018, de. Azóta se tértek át más oldal hsználatára, mondjuk a VK-ra ahol pedig bőven vannak már magyarok. Igaz, inkább nemzeti radikálisok. Igen, ide sorolható az is aki "fideszes", netán ott képviselő, újságíró, tévés DE komolyan gondolja a nemzeti érdekű kormányzás szükségességét.
Mert bizony vannak a Fidesz pártban kifejezett libsik is. :(
Gyorsan megvették az iwiwet anno, fillérekért. Amúgy abból is előbb-utóbb ez lett volna, az Origóhoz tartozott ám akkor még az nem volt jobboldali, mégpedig nagyon nem. Iszonyú pénzek vannak a közösségi médiahasználatban, a pénz meg világhatalom. Pénzt hoz az is, hogy felteszik az emberek ezekre a saját tartalmaikat. A nyomtatott újságok megszűnőben. Ami van, igen kis példányban vásárolják. A google és a facebook meg szó szerint bekebelezett mindent. Gyakorlatilag az agysejtjeidig a a hatalmuk alá gyűrnek.
Ugyanez VK oldalon, épp emiatt : vk pont com/scall_fast
Itt a bizonyíték, így avatkozik bele a Facebook a magyar választásba (is)!
https://pestisracok.hu/igy-avatkozik-bele-facebook-magyar-valasztasba/
Óriási vihart kavart az a szerdai hír, hogy a Facebook kicenzúrázta Lázár János videóját, amiben arról a köztudomású tényről beszélt, hogy az elképesztő számú migráns miatt Bécs már nem hasonlít régi önmagára. Ám messze nem ez volt az első eset, amikor a Facebook magukat törvények fölött állónak képzelő, rejtőzködő cenzorai beavatkoztak a magyar közéletbe, így végső soron a választások kimenetelébe. A PestiSrácok.hu most bizonyítékot szerzett arra, hogy a hivatalosan Írországban székelő európai Facebook-központ megbízható és megbízhatatlan kategóriába sorolja a magyar hírportálokat. Utóbbiakat – köztük lapunkat – karanténba helyezi és igyekszik elzárni az olvasóitól, amit az egyik Facebook alkalmazott a PestiSrácok.hu-nak be is vallott. Koltay András médiajogász, egyetemi tanár szerint a Facebook (és több más internetes világcég) kiszervezi magát az állam és a bíróságok felügyelete alól és bekebelezi a nyilvánosságot.
Emlékezetes, hogy nemrég napokra letiltották a 888.hu és a PolgárPortál Facebook-oldalát, de a PestiSrácok.hu szerkesztői is rendszeresen kénytelenek szembesülni Mark Zuckerberg gondolatpribékjeinek önkényével. Portálunk mindenben aláveti magát az uniós és a magyar jogszabályoknak és a médiahatóságnál is regisztráltatta magát, mégis rendszeresen felfüggesztik szerkesztőinket, karanténba helyezik posztjainkat, letiltják promócióinkat, mitöbb: még viccelődésre is marad idejük, hiszen a PestiSrácok.hu tevékenységi körét a rendszer ennek a hétnek az elején "hír- és médiaoldalról" "politikai szervezetre, kormányzati szolgáltatásra" módosította. (Szerencsére első meglepetésünk után sikerült helyreállítani az eredeti kategóriát.)
Ez a balliberális oldalon elterjedt megbélyegzés kétséget kizáróan magyarul tudó, a magyar közéletet ismerő cenzorokra vall, pedig a Facebooknak hivatalosan nincsenek magyarországi alkalmazottjai. A felügyeletet Írországból látják el és a promócióra kifizetett százezrekről is – kikerülve a magyar adóhatóságot, köztük az itthon kötelező 7 százalékos reklámadót – egy dublini címről állítanak ki elektronikus nyugtát. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szerint evvel egyébként tönkrevágják a magyar reklámpiacot, de ez egy másik probléma. A Zuckerberg-galaxis tehát nemes egyszerűséggel kivonja magát a magyar médiahatóság és a sajtóra vonatkozó törvények alól.
Promóció nélkül egy híroldal halott a Facebookon
Ráadásul közismert, hogy a Facebook az év elején – országra szabott módon – teljesen átírta a bejegyzések, hírek terjedésének algoritmusát, aminek következtében a közéleti témák háttérbe szorultak és gyakorlatilag még a követői körhöz is csak akkor jutnak el, ha azokat sok ezer forintos promócióval erősítjük meg. Csakhogy a promóciót ellenőrzésnek vetik alá, ami a kormánypárti narratívát erősítő hírek, vagy a migránsokról szóló negatív információk esetében gyakran elutasítással végződik. Az Origo.hu is megírta, hogy a promócióit rendszeresen törlik, de olyan extrém helyzetek is előfordulnak, mint amikor a kommunizmus áldozatainak emléknapján arra hivatkozva utasították el a Köbli Norberttel, az Örök tél című Gulág-dráma forgatókönyvírójával készített 061.hu-interjúnk promotálását, hogy az olyan bejegyzést reklámoz, amely "negatív élményt okoz" az olvasónak. Valóban, minthogy a Gulág 800.000 magyar számára igencsak negatív élmény volt… Mégis kíváncsiak lennénk rá, hogy a minden bizonnyal magyar anyanyelvű cenzor ezt meg merné-e csinálni egy holokausztfilm reklámjával?
A Gulag-film "szenzációhajhász" és "negatív élményt okoz", viszlát!
Természetesen minden promóciónk elutasítását, szerkesztőink letiltását az erre rendelkezésre bocsátott együgyű párbeszédpanelen megpanaszoljuk, ám a Facebook rendszerint válaszra sem méltat bennünket, miközben a Zuckerberg-platformnak más országokban látható arca van. Angela Merkel német kancellár kezdeményezésére például a német kormány bűnözőknek kijáró rajtaütéssel és több ezer eurós büntetéssel sújtja az Fb-n "gyűlöletbeszédet" posztolókat. Persze a gyűlöletbeszéd valójában a migráció és a migránsok bűncselekényeinek bírálását jelenti. A Facebook cenzúrázását Zuckerberg és Merkel ráadásul egy Soros Györgyhöz köthető szervezetre, az International Fact-Checking Network-re bízta, miként a 888.hu tavaly felhívta rá a figyelmet. Ilyen fajta bizalmas viszony persze a "populista-fasiszta" magyar jobboldali kormányzatnak nem jár ki, hiszen amint az Origo.hu a héten (a PS-hez hasonlóan) megtudta: a Facebook regionális vezetői kizárólag a hazai ellenzéki vezetőkkel folytattak bizalmas megbeszélést a választási kampány feladatairól.
Homokszem került a gépezetbe, "Philip" elkotyogta a titkot!
Mégis homokszem kerülhetett a gépezetbe, amikor a PestiSrácok.hu-t először a +353-1-259-9693-as írországi telefonról, majd egy, az esethez generált @support.facebook.com-os mailcímről megkereste egy magát csupán "Philipként" bemutató, angolul és tört magyarsággal beszélő férfi, azt állítva, hogy ő lesz a mi hirdetésoptimalizálási menedzserünk. Rögtön azt válaszoltuk, hogy mindez remek, de az optimalizálás előtt a karanténból kéne kiengedni a portált, hiszen miközben a Facebook összes azonosítási követelményének (telefonszám, cím, biztonságos elérés, sőt, magyar médiahatósági regisztráció beküldése) eleget teszünk, a 444.hu-HVG.hu-24.hu etc. társaság híreivel szemben a mi promócióink 12-24 órán át ellenőrzésre várnak, majd sokszor furcsa indoklással a kukába kerülnek. "Philip" az első levélváltáskor naivan megnyugtatott bennünket, hogy ez valami tévedés lehet, hiszen valóban megfelelünk minden előírásnak, azonnal rákérdez. Majd az egyre terebélyesebb csevegés furcsa fordulatot vett (a levelet lefordítottuk):
Kedves Bori!
Értem a frusztrációját ebben a kérdésben. Tudom, hogy elképesztően frusztráló, éppen ezért mindent megtettem azért, hogy megoldást találjak a gondjukra.
Mégis, az a Facebook belső eljárásrendje, (policyje), hogy csak azok a honlapok, amelyeket igazoltunk, és ellenőriztünk alkalmasak arra a lehetőségre, amelyet Ön kérelmezett. Én megpróbáltam keresztülvinni az ügyüket a belső csapaton, de sajnos sikertelenül. Sajnos többet nem tehetek Önökért.
Sok szerencsét kívánok a továbbiakban,
Philip.
Sajnos sikertelenül…
Pedig az előzmény-levelezésben Philip még rendkívül segítőkész….
Valóban "elképesztően frusztráló", hogy a Facebook "belső csapata" megbízható és megbízhatatlan kategóriába sorolja a magyar hírportálokat! A megbízhatatlan kategóriából a beskatulyázott portál tehát nem kerülhet ki, hiába felel meg az EU és Magyarország összes médiával kapcsolatos jogszabályának, hiába veti alá magát minden jogi eljárásnak és hiába tesz eleget maradéktalanul a Facebook házirendjének (Philippel ezt részletesen végigvettük és a PestiSrácok.hu fb-oldala minden kritériumot teljesített.) Mondjuk ki: Zuckerberg platformja világnézeti alapon kategorizál! Hol marad a versenysemlegesség, hol maradnak a fogyasztói jogok és a jogorvoslathoz való jog? Ezt megkérdeztük a téma avatott szakértőjétől, Koltay András médiajogásztól, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárától:
Koltay András: A médiapiac és a nemzetállami nyilvánosság bekebelezése folyik!
A nagy online platformszolgáltatók (elsősorban a social media és videomegosztó oldalak) és az őket érintő szabályozási kérdésekhez viszonyulni kénytelen állam kölcsönös skizofréniában szenved – érvelt a PestiSrácok.hu kérdésére Koltay András. Kifejtette: Miközben az államok igyekeznek rászorítani e szolgáltatókat arra, hogy bizonyos véleményeket (gyűlöletbeszéd, gyermekekre veszélyes, vagy személyiségi jogokat sértő felhasználói tartalmak) tüntessenek el szolgáltatásaikból, ezek jogsértő jellegének megítélését rábízzák magukra a szolgáltatókra, így lényegében „kiszervezik" az állam (bíróságok) jogalkalmazási monopóliumát magánkezekbe. Eközben az érintett szolgáltatók a saját maguk alkotta szabályzataiknak megfelelően szintén szelektálnak a tartalmak között, döntve arról, hogy mit törölnek, kit némítanak el, és milyen tartalmat tolnak felhasználóik elé. Ezzel lényegében egyfajta „pszeudo-jogrendszert" működtetnek, amelynek van saját kódexe, jogalkalmazása és szankciórendszere, továbbá viszonyulása a vélemények pluralizmusának kérdéséhez – mindezt egy magántulajdonú virtuális téren belül.
A nemzetállamok egyelőre tehetetlenek – világít rá Koltay András – MTI Fotó: Mohai Balázs
A médiajogász így folytatta: A nagy online platformok tehát két különböző logika alapján is végzik a tartalmak szabályozását, naponta, tömeges mértékben világszerte. Ezen felül e szolgáltatóknak politikai agendájuk is van, a médiapiac és a nemzetállami nyilvánosság bekebelezése gazdasági érdekeiken túl világnézeti megfontolásaik terjesztését is szolgálja.
Miközben az internet alig húsz éve a véleményekhez való korlátlan hozzáférést ígérte, a véleménymonopóliumok kialakulásának ma nagyobb a veszélye, mint korábban bármikor.
A nemzetállamok pedig részben tehetetlenül nézik végig, amint jogrendszerük erodálódik, a nyilvánosság védelmét célzó alkotmányos szabályaik kiüresednek, részben pedig önként is átadják a jogalkalmazási feladataik egy fontos részét a nagy technológiai óriások számára. Amíg korábban az állam és polgárai viszonyában kellett biztosítani az egyéni szabadság védelmét, korlátokat állítva előbbi elé, úgy az online térben az alapvetőnek számító hármas viszonyrendszerben (állam, polgárai és a szolgáltatók) kellene az emberi jogok évszázadok alatt kiforrott elveinek, szabályainak alkalmazását továbbörökíteni – ez lesz várhatóan a médiajog következő évtizedeinek nagy feladata – mondta el Koltay András.
Így cselezze ki a cenzúrát! Tisztelt Olvasónk, ha Ön a Facebook-karantén ellenére folyamatosan értesülni szeretne a legfontosabb híreinkről, kérjük:
1) Engedélyezze a böngészőjének, hogy a PestiSrácok.hu értesítéseket küldjön a fontos cikkekről. (Csak az "exkluzív" rovatból küldünk naponta 4-8 értesítést. Ha korábban elutasította, a böngésző beállításainál keressen rá a Tartalombeállítások/Értesítések menüpontra és oda vegye fel a https://pestisracok.hu címet.)
2) Töltse le a telefonjára (a Play vagy az iTunes gomb segítségével) a PestiSrácok applikációt, amely kis helyet foglal, mentes az előugró reklámoktól és igény esetén az exkluzív, a forró drót, a blogtér és a 061.hu híreiről is értesítést küld.
3) Keresse fel a PestiSrácok.hu Facebook-oldalát, majd kattintson a borítókép alatti „Követem" gombra, és válassza ki a „Megjelenítés elsőként" opciót, hogy továbbra is láthassa saját falán a PS híreit!
Köszönjük bizalmukat!

1:23:00
Nincsenek megjegyzések:
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
De miért léteznek az alábbi liberális rendetlenség törvények : ésszerű szegregációért, és a jogerősen letöltött börtönidőért kártérítés miért jár a jog szerint, legelőszöris!? :3 De miért léteznek az alábbi liberális rendetlenség törvények : ésszerű szegregációért, és a jogerősen letöltött börtönidőért kártérítés miért jár a jog szerint, legelőszöris!? :3
De miért léteznek az alábbi liberális rendetlenség törvények : ésszerű szegregációért, és a jogerősen letöltött börtönidőért kártérítés miért jár a jog szerint, legelőszöris!? :3
10 év kormányzás, abból 8 év kétharmados többséggel !!!
Nemzeti konzultáció, mi? Eddig mit csináltak?! Vakulj, paraszt!
"Magyar Bálint idejében hoztak egy teljesen ostoba oktatási törvénymódosítást, amely a cigányok felzárkóztatása ellen szólt, s ettől kezdve nem lehetett a csökkent értelmi képességű vagy fogyatékos gyermekeket a számukra megfelelő speciális képzésben részesíteni, hanem azóta együtt kell őket oktatni az életkoruknak megfelelő szellemi adottságokkal rendelkező gyermekekkel.
A törvény nem csak gyermekellenes, de lehetetlenné teszi a normális oktatást is, valamint olyan terhet ró a tanárokra, amely áthidalhatatlan nehézséget okoznak a mindennapi munkában. Lelkileg, fizikailag és szellemileg is tragikus ez a törvény… tanárnak, diáknak egyaránt.
Nos, ezt a törvényt a demokráciára hivatkozva senki nem változtatta meg eleddig, noha szakemberek szerint is fontos volna, de a politika, a liberális zavarkeltés előbbre való volt a gyermekeknél és a tanároknál. Hiszen lehetett feljelentgetni egyházi iskolákat, tanárokat, lehetett szegregációt kiáltani a jó szándékú és a felzárkóztatást segítő oktatási intézményekre, s ezekben folyamatosan támogatásra is leltek a feljelentők a bíróságon."
Károlyfalvi József: Beérett az extrém liberalizmus
2020.02.15.
Bár még soha nem jártam Gyöngyöspatán, azonban a másutt is előforduló analóg történések, viselkedésformák figyelembevételével az ember kísérletet tesz, megpróbálja elemezni, mérlegre tenni az eseményeket, folyamatokat.
Sajnos kimondhatjuk, beérett az extrém liberalizmus, a libertáriánus ideológia, és jogértelmezés vetése, melyek esetében szinte már nem is beszélhetünk a közösség, az állam, a többi állampolgár irányába történő bármiféle kötelezettségről, szolidaritásról, toleranciáról, esetleg a fegyelemről, lényegileg minden szabad, szinte az anarchia és káosz határáig. Közismert, hogy az extrém liberálisok, libertáriánusok szabadkőművesek az emberi jogok, a másság, a multikulturalizmus jelszavaira hivatkozva ássák alá az eddig bizonyos értékekre: fegyelem, munka, hazaszeretet, szolidaritás, nemzeti kultúra, épülő európai nemzetállami civilizációt. E konstellációban helyezhetjük el az említett iskolai konfliktusokat is.
Közismert módon a Debreceni Ítélőtábla helyt adott a gyöngyöspatai romákat képviselő, a különféle, Soros György által finanszírozott szervezetek keresetének, ennek eredményeképp, az ítélet szerint 100 millió forintot kellene fizetni az említett családoknak, az állítólagos tanulmányi szegregációért.
Nyilvánvalóan csak helyi, megélt tapasztalatok alapján lehetne pontosan, hitelesen nyilatkozni. Az elkülönítés elvben nehezen igazolható, azonban minden bizonnyal olyan magatartásformák válthatták ki, amelyek lehetetlenné tették a munkát, a civilizált együttélést. A közvélemény értesülhetett a diáktársak, a tanárok elleni atrocitásokról, erőszakról, az emberi méltóságot sértő viselkedésről. Hol vannak adott esetben azok jogai, akik e viselkedésformáktól nem tudtak tanítani, vagy tanulni, ezért kénytelenek voltak tanulmányaikat, a munkát más települések intézményeiben folytatni?
A rendelkezésre álló információk szerint az is bizonyosnak tűnhet, hogy az elkülönítés nem faji alapon történt, ugyanis az úgymond nem szegregált osztályban voltak roma tanulók is. Csak ők éppen tudtak viselkedni, ezenkívül inkább a tanulás miatt jártak az iskolába. Teljesen igaza van a körzet országgyűlési képviselőjének, illetve azoknak, akik szerint az állítólagos „szegregáltakat" szakmai képzésekkel lehet kompenzálni. Természetesen csak akkor, ha képesek e lehetőséget felfogni és élni vele. Ha esetleg fizetésre kerülne sor, ez országosan rendkívül veszélyes láncreakciót indítana el. Nem beszélve arról az erkölcsi problémáról, hogy a deviáns iskolai viselkedés áldozatainak jogi értelemben károkat kellett elszenvedniük, az ő kártérítésükről azonban senki sem beszél.
Sajnos az országban egyre inkább hiányoznak azok a helyi roma politikusok, akik tudatosítani tudnák, szándékoznák azt, hogy e viselkedésforma elsősorban nekik, saját gyermekeiknek káros. Talán másfél évtizede Kecskeméten egy igényes, becsületes roma kisebbségi vezető bejárt az érintett iskolákba, és keményen leszidta a nem megfelelően viselkedő gyerekeket és szüleiket, megmagyarázva nekik, hogy tartsák be a rendet, tiszteljék a pedagógusokat, mert ők értük dolgoznak.
Az, hogy a liberális politika, de a kormányzati szervek egy része is ilyen engedékenyen viszonyul bármiféle – akár magyarok által is tanúsított – iskolai devianciához, az csak az ifjúságnak lehet rossz hosszú távon. Az elfogult jogvédőkkel szemben van szerencsém ismerni olyan becsületes, és értékes cigány embereket, akik magukra nézve is szégyellik, ezenkívül mélyen elítélik a hazai romák bizonyos csoportjai magatartásformáit. E magatartásformák nem alakulhattak volna ki a beteg lelkű liberális jogvédők, ideológusok, publicisták stb. nélkül. Legszerencsésebb lenne őket összezárni az ilyen viselkedésű rétegekkel, akik egyébként saját magukat szegregálják…
Ide kapcsolódhat szorosan a nemrég felvetett roma autonómia kérdése. Még viccnek is rossz lenne, ha Észak-Magyarország, nemzeti múltunk, kultúránk szempontjából meghatározó területein egy történelmünktől, kultúránktól teljesen idegen entitás szerveződne. Ott, ahol Dobó István, Szondi György védték a hazát, ahol Károli Gáspár lefordította a Bibliát, ott ahol Bocskai Istvánt és II. Rákóczi Ferencet választották fejedelemmé, ahol Kossuth lángoló szavai, Kazinczy intellektusa küzdöttek a haza felemelkedéséért.
Egyébként is, az Európa Tanács 1201-es határozata (1993), csak az őshonos kisebbségek autonómiáját ajánlja.
Ha esetleg belegondolunk e lehetetlen és rossz viccbe, könnyen beláthatjuk, hogy a jelenlegi uniós és liberális tendenciák, a rossz irányba haladó cigány szubkultúrák az egészet Latin-Amerika világvárosai, a deviáns szubkultúrák által meghatározott külvárosai viszonyai felé vinnék. Csak mellékesen jegyezzük meg, meglehetősen nagy szégyen, hogy a Jobbik volt elnöke egyáltalán tárgyalt az ezt felvető személlyel. Ide jutott a „fiatalok pártja".
Talán mindez összefügghet az új NAT koncepciója elleni támadásokkal is. A középkorú generáció még emlékezhet az 1970-es és a 80-as évtized középiskolai irodalomtanítására, mely úgy építette fel, szelektálta az irodalmi ismereteket, hogy az főként a saját nemzete történelme iránti ellenérzéseket erősítette fel, a XX. század történelmi-kulturális-szellemi folyamatai betetőzéseként szükségszerűen az 1918 őszi összeomlást és tőrdöfést állította be, mely hazánk történetét tragikus folyamatok irányba indította el.
Most a kormányzat azon törekvése, hogy egy kis hazafias irodalom is be lett emelve a NAT-ba, dühödt ellenállást váltott ki. Meggyőződésem, hogy az irodalom- és történelemoktatásnak a szellemi irányzatok valamiféle arányos szintetizálására kellene törekednie. Erre az egyensúlyteremtésre a balliberális pedagógusok nem képesek, dühödten támadják Wass Albert és Herczeg Ferenc, Nyírő József a NAT-ba való beemelését is. Nyilvánvalóan, a XX. század egy másik tragédiáját megjelenítő Kertész Imrének is helyet kell kapnia a NAT-ban.
Szomorú, hogy a tévesen indoktrinált, kompromisszumképtelen magyartanárok képtelenek bármiféle együttgondolkodásra. Ha rajtam múlna, a NAT-ba emelném még Rákosi Viktor, Somogyváry Gyula munkásságát is. Sokat építenének a magyar ifjúságon. Csak egy megjegyzés az állandóan fasisztázó korlátolt embereknek, 1940-ben Babits Mihály számára a Divina Commedia fordításáért Alessandro Pavolini, a Népi Kultúra minisztere adta át a rangos San Remo díjat.
Ennél sokkal viccesebb kategória a NAT történelemoktatásra vonatkozó terveinek bírálatsorozata. Talán az még logikus, hogy a lexikális anyagot csökkenteni lehetne, de a hazai és világtörténelem fő folyamatait nem szabad leredukálni. A „szövegértés", a „kompetenciák" tartalom nélkül lényegében semmit sem jelentenek.
Kissé kitekintve, mindenki számára világos lehet, hogy több állam (Szlovákia, Izrael, Franciaország, Románia, Olaszország stb.) történetébe pillérként számos mítosz épült be, melyek meghatározóak ezen államok államfelfogását, történelmi, irodalmi kultúráját illetően. Részemről leginkább az olaszokkal szoktam vitatkozni, az I. világháborúba történő 1915 májusi belépés kérdéseiről. Nem akarják elfogadni, hogy értelmetlen volt több mint 600 ezer embert feláldozni olyan, egyébként csekély területekért, melyek jelentős részét az Osztrák-Magyar Monarchia amúgy átengedte volna.
Hazánk történelmében alig vannak ilyen mítoszok, inkább csak elkeseredett küzdés volt a fennmaradásért. Ezért is tragikomikus az életkora miatt bizonnyal felkészült tanár, Miklósi László, a TTE elnöke, a végvári vitézek hősként történő beállítása elleni tiltakozása. Részletek nélkül, csak annyit jelenthetünk ki, ha az említett államok valamelyikében élve hasonlókat mondana bizonyos, említett történelmi mítoszokra, rögvest kiakolbólitanák két lábbal.
Az egyoldalú elfogultsággal nem lehet vitatkozni
Talán még érdemes néhány szóval kitérni a filmgyártásra, mely a mai világban az oktatásnál sokkal inkább formálja a nagy tömegek történelmi tudatát. Szinte minden európai országban készült már film az első világháborúról, csak éppen hazánkban nem. Itt nem a kardcsörtetésről van szó, hanem arról, hogy a mai generáció ismerje meg a száz évvel ezelőtti áldozatokat, hazaszeretetet. Az Oscar-gála szűk körébe kerülhetett Sam Mendes 1917 című filmje.
Hazánkban nem születhet film e korszakról. De más hazafias tematikáról sem.
Hazánkban tehát nem készülhet film e korról példaként Somogyváry Gyula nagyszerű regényeiből. Ez a környező államokban elképzelhetetlen. Ne menjünk messzire, a nemrég elhunyt jelentős román rendező, Sergiu Niculecu nevéhez számos film köthető történelmük vélt vagy valós hőseiről. Nálunk ez nem lehetséges. Hát sajnos itt tartunk, ilyen körök irányítják a magyar filmgyártást…
Károlyfalvi József – Hunhír.info
http://hunhir.info/Publicisztika/2020/02/15/karolyfalvi-jozsef-kulturharc-avagy-miert-is-lehet-pereskedni/?fbclid=IwAR1CpJutMSHqyX3l0AFSbmiZDSumv3_9-H_Sw3gWkzwy-19Z2NAjbwo6j3Q

0:08:00
Nincsenek megjegyzések:
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
2020. február 15., szombat
Ugyanis nálunk az a szokás, hogy amikor a vágó elkészül egy videóval, feltölti zárt állapotban a Youtube-csatornára és eljuttatja Gmailen a szerkesztőnek, hogy elkészültem, nézd meg! Tehát a Google cenzorai az emberek nem nyilvános tevékenységét is figyelik, ez elképesztő!
A piszkozatot, és a jutub videoszerkesztőt is figyelik.
Ha a liberálisokon múlna, börtön járna a PS olvasásáért is.
"A konkrét apropó nagyon-nagyon elgondolkodtató mindenki számára, aki hozzám hasonlóan Gmail-levelezést használ. Ugyanis nálunk az a szokás, hogy amikor a vágó elkészül egy videóval, feltölti zárt állapotban a Youtube-csatornára és eljuttatja Gmailen a szerkesztőnek, hogy elkészültem, nézd meg! Mivel minket nem tájékoztattak a törlés okairól, a Google a 444.hu-nak adott nyilatkozatából tudjuk, hogy egy bűnügyi cikkünk mellé szánt, kisgyermek elleni abúzust érzékeltető, de teljesen kikockázott és még nyilvánosságra nem hozott, azaz szerkesztői jóváhagyást váró videó volt az ürügy. Tehát a Google cenzorai az emberek nem nyilvános tevékenységét is figyelik, ez elképesztő!"
https://pestisracok.hu/csutortokon-otkor-tuntetunk-a-google-es-a-kibersztalinizmus-ellen-hir-tv-video/
Csütörtökön ötkor tüntetünk a Google és a "kibersztálinizmus" ellen (Hír TV-videó)
Bármiféle indoklás nélkül, a Google Általános Szerződési Feltételeivel teljesen ellentétes módon likvidálták a PestiSrácok.hu újraindított Youtube-csatornáját is. Ez újabb indok, hogy a Google szólásszabadságot és az ügyfelek törvényes jogait semmibe vevő magatartása ellen kifejezzük tiltakozásunkat: Huth Gergely a PestiSrácok.hu szerkesztősége nevében a Hír TV Magyarország élőben és a Karc FM Paláver műsoraiban bejelentette, hogy február 20-án, csütörtökön 17 órakor tüntetést tartunk a Google Magyarország székházánál, a Budapest, II. kerület Árpád fejedelem útja 26-28. előtt (a szentendrei hév Szépvölgyi úti megállójának közelében).
Mint ismert, előzetes figyelmeztetés nélkül törölték a PestiSrácok.hu hét éve működő, több, mint hétszáz videót tartalmazó Youtube-csatornáját, meghökkentő módon a Google a gyermekek szexuális zaklatásának ábrázolását tiltó szabályára hivatkozva. A cég magyarországi igazgatója ugyan többszöri egyeztetés során meggyőződhetett róla, hogy a PestiSrácok.hu természetesen nem hozott nyilvánosságra semmiféle pedofilvideót, a mondvacsinált indok ellenére mégis véglegesítették a Youtube-fiók törlését. Sőt: ma az egészen más címről, más néven újraindított csatornánkat is letörölték – indoklás nélkül.
Huth Gergely a Hír TV Magyarország élőben című műsorában péntek este Földi-Kovács Andrea műsorvezető vendége volt.
Igen, néhány órával ezelőtt az új Youtube-csatornánkat is törölték. Isten tudja, miért, nyilvánvaló, hogy egy hajtóvadászat folyik ellenünk, vagy a Google vezetői most már mindenképpen győztesre szeretnénk vinni ezt a meccset a részükről. Semmi okuk nem volt
– válaszolta a PestiSrácok.hu főszerkesztője.
Mi volt egészen pontosan a konkrét apropó, tehát a letiltás oka. Mit csináltatok?
– kérdezte a műsorvezető.
A konkrét apropó nagyon-nagyon elgondolkodtató mindenki számára, aki hozzám hasonlóan Gmail-levelezést használ. Ugyanis nálunk az a szokás, hogy amikor a vágó elkészül egy videóval, feltölti zárt állapotban a Youtube-csatornára és eljuttatja Gmailen a szerkesztőnek, hogy elkészültem, nézd meg! Mivel minket nem tájékoztattak a törlés okairól, a Google a 444.hu-nak adott nyilatkozatából tudjuk, hogy egy bűnügyi cikkünk mellé szánt, kisgyermek elleni abúzust érzékeltető, de teljesen kikockázott és még nyilvánosságra nem hozott, azaz szerkesztői jóváhagyást váró videó volt az ürügy. Tehát a Google cenzorai az emberek nem nyilvános tevékenységét is figyelik, ez elképesztő!
– felelte Huth Gergely, aki elmondta azt is: a Facebook és a Google újabban tapasztalt nyílt beavatkozása a politikai életbe, a szólásszabadság gátlástalan korlátozása eldöntheti a 2022-es választás végeredményét is.
Ezért most kell kiállni a jogainkért! Ki kell kényszerítenünk, hogy a magyar Alaptörvény és más törvényeink rendelkezéseit a globális technológiai vállalatok is betartsák. Ezért szólítjuk tüntetésre a szólásszabadság híveit, olvasóinkat és nézőinket csütörtökön 5 órára a Google székháza elé.
Az előzményekről ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.
https://pestisracok.hu/orulet-miutan-a-google-meggyozodott-rola-hogy-nem-vagyunk-pedofilok-veglegesitette-a-youtube-fiokunk-letorleset/

23:53:00
Nincsenek megjegyzések:
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
Ezután határozott szerkesztőségünk úgy, hogy a megkezdett precedensértékű polgári peres eljárás lefolytatása mellett új csatornát hoz létre, azonos névvel. Ezt törölte most a YouTube, mindenféle konkrét indoklás nélkül. A cikkeinkbe ágyazott videós anyagok, illetve portálunk YouTube-csatornája így elérhetetlenné vált, a mindenki számára látható hibaüzenet szerint portálunk megsértette az “általános szerződési feltételeket”. Azt azonban semmilyen üzenetben nem jelezték, hogy ez pontosan mit is jelent.
Ami a komcsi típusú feketelistázásról eszembe jutott...
Megcsinálják, nem nyugszanak míg a kútba nem dobják őket újra, ezúttal globálisan. Egyértelmű mindenki számára, kik teszik tönkre mások életét, kik nem hagynak élni senkit saját törzsükön kívül.
Hol radikálisan iszlámellenes, iraki, szíriai, afgán stb jenki neokon agresszív háborúpárti, hol pedig a legvadabb, akár terrorista muszlimoknak is pártját fogó káoszfokozó ügynökök egyformán zs származása. Mesterségük a csalás, azért látszólag két - három oldalra állnak.
Az egyetlen közel keleti demokrácia a fidesz ÉS niedermüllerék szerint is : Törökörszág? Az elég közel kelet, végül is...
:D dehogy az, hanem izrael
Ideje lenne a kettős állampolgárságú képviselők UTÁN a kettős állampolgárságú egyéb közhatalmat gyakorlókat is listázni. Aztán felmenteni a tisztség alól, mert valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A gond csak az, hogy aki egy ilyen törvényt megszavazna, az maga is kettős állampolgár - és hát, jellemzően nem határon túli magyar. xD
A fél magyar parlament izraeli-magyar baráti trágárság-jelvénnyel ment az első "szabad" ülésre. Ilkei doktor meg kimutatta, hogy a fele ügynök volt… Mintha ezért nem dolgozna megfelelő intenzitással némelyik szaxolgálat most sem…
A móka az, hogy a képviselők esetében maga a tény nyilvános, csak a "mibenlét" nem, holott – ahogy Kulai is mondta a zsírtövön – Izraelben NEM lehet kettős állampolgár a képviselő. Bizalom hiányának kérdése a lojalitás feltételezése.
https://pestisracok.hu/hibatlan-erveles-indoklas-nelkul-letiltotta-a-pestisracok-ujbol-indulo-youtube-csatornajat-a-google/
Hibátlan érvelés: indoklás nélkül letiltotta a PestiSrácok újból induló YouTube-csatornáját a Google
Indoklás és értesítés nélkül letiltotta a PestiSrácok.hu YouTube-fiókját a videómegosztó anyaszervezete, a Google. Mint ismert, egy hete már likvidálta az óriásvállalat portálunk fiókját, akkor azonban még arra hivatkoztak, hogy az egyik bűnügyi tudósításhoz csatolt videós szemléltetőanyag túllépett a cenzorok ingerküszöbén. Ezúttal ennyi kommentárt sem fűztek a letiltáshoz: arról nem értesítettek, hogy miért száműztek csatornánkat a kibergulágra. Amint tájékoztatást kapunk, cikkünket frissítjük!
Mint arról már beszámoltunk, nagyon szúrhatja valaki szemét a PestiSrácok.hu és annak YouTube-csatornája, amit múlt hét pénteken letiltott a videómegosztó, illetve az azt üzemeltető Google. A letiltással együtt a gigavállalat törölte a PS, a Pesti Srácok Filmlub és a 061.hu kulturális hírportál hét éven át feltöltött mintegy hétszáz videóját, illetve eltüntették a fiókhoz tartozó Gmail-címen folytatott levelezést és a kapcsolódó belépési kódokat is. A Google hivatalosan még csak nem is tájékoztatta kiadónkat a fellebbezésünk sorsáról, csak a 444.hu-t és a Magyar Hangot értesítette álláspontjáról.
A dolog különös pikantériája, hogy a letiltás után Bíró Pál, a Google magyarországi igazgatója hosszas telefonbeszélgetésben ecsetelte, hogy a nemzetközi központ akkori döntése megmásíthatatlan, annak ellenére, hogy ő is tájékozódott az ügyben, tisztában van vele, hogy a PestiSrácok.hu nem követett el pedofil bűncselekményt, és a kifogásolt videó amúgy sem került a nyilvánosság elé.
Ezután határozott szerkesztőségünk úgy, hogy a megkezdett precedensértékű polgári peres eljárás lefolytatása mellett új csatornát hoz létre, azonos névvel. Ezt törölte most a YouTube, mindenféle konkrét indoklás nélkül. A cikkeinkbe ágyazott videós anyagok, illetve portálunk YouTube-csatornája így elérhetetlenné vált, a mindenki számára látható hibaüzenet szerint portálunk megsértette az "általános szerződési feltételeket". Azt azonban semmilyen üzenetben nem jelezték, hogy ez pontosan mit is jelent.

23:29:00
Nincsenek megjegyzések:
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)