Reakciós, mert antiliberális. A blogger kifejti politikai nézeteit röviden.
Antiliberalizmus, nacionalizmus, vallás, rend, igazságosság, törvényesség, erős állam, szociális gondoskodás, hazai piacvédelem, bevándorlás-ellenesség, szigorú abortusztörvény, kirívóan súlyos esetekben halálbüntetés, közösségi szolidaritás, EU-kritika.
A már meglévő törvények határozottabb betartatása, különös tekintettel a gazdasági bűncselekmények ügyében, amelyeket a politikában is jelen levő (azaz "érinthetetlen") körök követtek, követnek el.
A jövő a populizmusé, a népképviselet és a közvetlen demokrácia, nomeg a szubszidiaritás elve : mindent helyben, és nem központosítani mint ahogy most a kormányunk.
A gazdagok maguk bontják le ezt a társadalmat, a zsidó világbank által MINDENHOL erőltetett "reformokkal" (legfeljebb van, ahol a társadalmi ellenállás miatt nem tudják keresztülvinni azokat, de a szándék valós) ezért kell az embreknek szerveződniük gazdasági kisközösségeket, ezért jó a Hunnia mozgalom, és a többi :)
Miért támadják a nemzeti jelképeinkel a hazátlanok? Azért nem akarnak KÖZÖS jelképeket a népnek hogy ne érezzük az összetartozást és az azzal járó erőt!!!! Azért támadják az Árpád sávot, és a Turult! Az összekapaszkodó, erkölcsös, szolidáris emberekből álló társadalomban nem tudnak majd a piszkos kis céljaikra embereket megvenni.
Éppen hogy azok véleményére kell adni, akiket a BÉRENC MÉDIA farkasnak kiált ki!
Mert! Nem a konformista, szolgalelkű polcorrect médiamajmokat kell tisztelni hanem az egyenes szókimondó embereket.
Az ő véleményük ŐSZINTE, nem hazugságkieszelő guruk által összeszerkesztett mű valami.
A nem egyházi, és különösen a közgazdasági iskolákban szélsőliberális indoktrináció folyik. Épp ezért sokszor egy "melós" véleménye TÖBBET ÉR mint egy diplomás, de cionista agymosáson átesett "intellektuell"-é!
Szép hálózatuk van a fizetett hazugoknak a magyar médiában, lejáratni bárkit.
De! Miből lesz a liberális fiatal, azaz az agyamosott "értelmiségi"?
A cionisták rossz irányba terelik az oktatást
A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei állítják: "Beleszólunk az oktatásba és mi leszünk a szabad létezés sarokkövei."
Állami oktatási rendszerünket szándékosan rossz irányba terelik felülről lefele évek óta. Tanúja voltunk kitűnő falusi iskolák ezreinek tönkretételének és az humán és modern iskolákat alsóbbrendű közép- és főiskolák váltották föl, melyek nagy gyárakhoz hasonlatosak és sokkal könnyebben ellenőrizhetők a hatalmi piramis tetejéről.
A tanárokat alaposan agymosták iskoláikban, hibás és veszélyes elméleteket kell tanítaniuk, melyek előre nem látható módon károsítják gyermekeinket iskoláinkban. Rosszul elnevezett "haladó módszerek az oktatásban" mint a fölfedezési módszer a tanításban (melyet a jegyzőkönyvek az 'igazságtól való eltérésnek neveznek minden esetben' és a bolondok, akik ezt alkalmazzák az 'agytalan fejek') a fegyelem és a tanulás hanyatlását hozták magukkal.
Ha ennek igazolását akarja látni, akkor vegye figyelembe, hogy a diákok ma milliónyi font értékű rombolást okoznak saját iskoláikban, míg az iskolák mind nagyobb számú bolondos alakot, csodabogarat és a társadalomba beilleszkedni képtelent bocsátanak ki ami az olvasást, írást, számolást és az eredmények lemérését illeti. Megalkuvó iskolaigazgatókat választanak ki, akik, ahogy a jegyzőkönyvek javasolják: "szigorúan úgy választjuk ki, hogy képesek-e arra, hogy alázatos szolgáink legyenek", akik nem képesek áttekinteni annak jelentőségét, hogy mi történik, de az oktatási rendszer legfelső irányítói pontosan tudják, hogy mit tesznek. A mai oktatás korrupt rendszerré vált a fiatalok rossz irányítására és nevelésére.
Azok a tökfejek, akik a legkészségesebbnek mutatkoztak arra, hogy magukba szívják és továbbadjanak minden értelmetlenséget és mocskot, azokat rakják vezető helyekre, támogatják és léptetik elő. Ebből a környezetből veszik a fejeket. A "siker" az oktatásban, éppen úgy, mint a politikában attól függ, hogy valaki mennyire szolgálatkész a zsidóság rejtett kezének pusztító irányvonalával szemben. Ahogy a protokollok mondják: "De mindenekelőtt irányítsuk az oktatást, amelynek segítségével olyan eszméket szórunk szét, melyek hasznosak számunkra és a gyerekek agyát olyanná tesszük, hogy az nekünk hasznos legyen." Ez az irányítás most jellemző lett, hála a szabadkőműveseknek, balekoknak és besúgóknak oktatási minisztériumunkban és az iskoláinkban.
Aki tehetne a népbutítás ellen, azt már eleve szélsőségesként bélyegzik meg a kórusban hazudó balliberálisok :
A szabadságmérgezésben szenvedő Magyarországról beszélt a veszprémi érsek szombaton Esztergomban a Mindszenty József bíboros halálának 32. évfordulójára emlékező szentmisén az amerikai nagykövet, politikusok és a templomot megtöltő hallgatóság előtt.
Magyarország szabadságmérgezésben szenved, mert a vad liberális embereszmény túlhangsúlyozza az egyén önmegvalósításhoz való jogát és ezzel többek között csapást intéz az anyaság ellen. "A vad liberális gondolkodók nem veszik észre, hogy szabadság merőben külső túladagolása milyen óriási veszéllyel jár" - mondta Márfi Gyula érsek.
A katolikus főpap a túladagolt szabadságot az életmentő gyógyszer halált okozó túladagolásához hasonlította, majd hozzátette: "meg vagyok győződve, hogy ma Magyarország ma szabadságmérgezésben szenved és éppen ezért életveszélyben van".
Az érsek szentbeszédében számba vette a hazaszeretetet és az anyaság elleni "mélyütéseket", melyek szerinte a nemzetközi szocializmustól, az ateista-materialista humanizmustól és a vad liberális embereszménytől származtak. Felidézte az általa Hitlernek tulajdonított mondást "Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!", majd szólt a dolgozó nőket a szocializmus építőivé változtató ideológiáról és kijelentette, hogy a vad liberális embereszmény a szingli, aki "nem képes, hogy odaajándékozza magát másoknak, hogy feláldozza életét másokért". Megemlítette, hogy az állam által fenntartott televíziókban már tavaly sem volt anyák napi műsor és az idén sem lesz.
Márfi Gyula a hazaszeretők példaképének állította Mindszenty Józsefet, és a hazaszeretetet veszélyeztető tényezők között említette, hogy tavaly októberben a rendőrök számos embert megvertek, szavai szerint azért, mert nemzetiszínű lobogó volt a kezükben.
"Hazánk nemzeti jelvényeinek meggyalázását minősítsék bűncselekménynek a jogalkotók... és ha ezt a cselekedetet hivatalos személyek követik el, ne kereszteljék át szakszerűtlen intézkedéssé" - mondta a veszprémi érsek. Az egyházi vezető a szószékről kérte azt is, hogy "azokkal az emberekkel szemben, akiket tavaly október 23-án ártatlanul bántalmaztak, többnyire azért, mert nemzetiszínű jelvényeket hordtak ... szüntessék meg a legsötétebb időket idéző koncepciós eljárásokat és elszenvedett sérelmeikért kapjanak méltányos elégtételt".
A szentmise után Erdő Péter bíboros vezetésével a kegyelet virágait helyezték el az esztergomi Bazilika altemplomában Mindszenty bíboros és segédpüspöke, Meszlényi Zoltán sírjánál.
A misén részt vett Boros Péter volt miniszterelnök, Semjén Zsolt, a KDNP vezetője, Lenkovics Barnabás alkotmánybíró, Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman, valamint az Egyesült Államok és Lengyelország magyarországi nagykövete.
A liberális zsidó hazugságok célja : a fehér, keresztény Európa megsemmisítése, majd a színes, és gyökértelen népeken a zsidók uralkodhassanak.
A 68-asok igazi célja : a fehér Európa megsemmisítése
Az egykori ’68-as generáció túl eredményesen harcolt a polgári erények ellen – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Berthold Kohler ’68 terhes öröksége című vezércikkében, amely a német iskolákban a multikulturális politika miatt kialakult kaotikus állapotokkal, a tanárokat is terrorizáló bevándorlókkal foglalkozik.
Ami a berlini Rütli iskolában történt, annak előzményei a német nagyvárosokban, s egyre inkább a kisvárosok gettósodási folyamataiban immár évtizedek óta ismertek. A tolerancia zászlaja alatt az önkormányzatokban az integráció szöges ellentéte zajlott le. Ott olyan területen kívüli övezetek jöttek létre, ahol egy töröknek alig kell a németországi közösségi lét szokásaihoz jobban idomulnia, mint például Isztambulban.
Kritika azonban még véletlenül sem szólalhatott meg, a külföldiekről folytatott viták megmondóemberei azonnal mindenkire tüzelni kezdtek, hiszen szinte senki sem tud olyan intoleráns lenni, mint a tolerancia gondolatának főpapjai. Különösen a diákmozgalmakból kiinduló baloldal számára volt kiemelten fontos az idegen kultúrák importján keresztül megvalósítani kívánt elnemzetietlenítés program, amivel a németek németségét a lehető legminimálisabbra kívánták zsugorítani – véli a szerző. A polgári pártok, melyek 1968-ban elveszítették a viták irányítását, túl gyengén védekeztek ez ellen, mert nem kívánták, hogy „idegenellenesség” vádjával állítsák pellengérre őket, inkább homokba dugták a fejüket.
Az a dogma, miszerint minden jó lesz, ha feladják a saját értékeiket és a rendszer toleráns és tekintélyellenes lesz, nem csak a külföldi politikában vált uralkodóvá. 1968 után a haladó szellemek Németországban mindent megpróbáltak lecsiszolni, ami a szemükben csak távolról is uralmi viszonynak tűnt. A szerencsétlen helyesírási reform is ebből a gondolatkörből táplálkozik.
A tekintély akkor vált problémává, amikor a ’68-as generáció tagjai tanárokként jelentek meg az iskolákban. Az általuk elhintett tekintélyellenes szellem, amely az iskolák gyengüléséhez és lepusztulásához vezetett, most is sokkolja a nyilvánosságot. A diákokkal szembeni követelményeket minimalizálták, az úgynevezett másodlagos erényeket (szorgalom, megbízhatóság, – a szerk.) kitörölték a szótárból. Az a tekintélyvesztés, amely miatt most a tanárok panaszkodnak, elődeik programjához tartozott a társadalom felszabadításáért folytatott küzdelemben. E forradalom gyermekei közé tartoznak az immár alig „beiskolázható” fiatalok, akik a polgári együttélés szabályait már csak azért sem becsülheti, mert erre senki sem tanította őket.
A külföldiek gettóinak fiataljai drasztikusan tárják a németek elé, hová vezet a liberalizmusként eladott engedékenység. Minden, ami a németországi fiatal törökök, arabok és afrikaiakról tudható, a világukban a tekintélytisztelet komoly szerepet játszik – legyen szó az apáról vagy a bandavezérről. Az iskola azonban olyan kevés tiszteletet csepegtet beléjük, mint a többi állami intézmény, mely szintén csak védekezni képes. Kinek kellene egy olyan államot és annak képviselőit tisztelnie, akik elsődlegesen az önmarcangoló kétséget és az önfeladást testesítik meg. Azon fiatal muzulmánoknak, akiknek vallása terjedőben van, figyelmét az sem kerüli el, hogy a nyugati-keresztény kultúrát mennyire sarokba szorítják Németországban.
Az integráció csak akkor sikerülhet, ha arra az integrálandók számára is megéri törekedni. Ha a szülők nem tudják, vagy nem akarják biztosítani, akkor az államnak kell gondoskodnia a teljes iskola képzésről, hogy így nyíljon meg a külföldi gyerekek előtt a teljes polgári élet lehetősége. Az a közöny, amivel Németország mindmáig a rosszul képzett és ezért munkanélküli fiatal proletariátushoz viszonyult, az az igazi botrány – írja a német lap. Az államnak azonban azt is érzékeltetnie kell, függetlenül a fiatalok származásától, hogy nem hajlandó a civilizált együttélés szabályainak megsértését minden további nélkül tudomásul venni.
(Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung)
Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo jobbik jobbikos konzervatív keresztény freeblog fasiszta zsidó neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép holokauszttagadás holokauszt tagadás háború történelem politika pártok neoliberális neoliberalizmus mainstream ortodox unortodox gazdaságpolitika magyar nemzeti érdek Matolcsy Matolcsyzmus nemzetközi gazdaság pénzügyek bankok balliberális jobboldali radikális imf jegybank hitel bankárok piacbolsevizmus piacbolsevik szocialista szocializmus viccek
2007. szeptember 10., hétfő
Reakciós, mert antiliberális
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
Reakció blog reakciós blog Scall Fast ld50 blog emo blog SF blog holokauszttagadás blog zsidó blog talmud blog holokauszt blog konzervatív web freeblog főoldal nyilas blog alleycat blog
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
23:33:00
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
reakciós blog blogring barakk asbóth attila zsidó freeblog főoldal balhé zsidó blog
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk