Neoliberális dogmák

Neoliberális dogmák

Kína-szindróma: a neoliberális mítoszirtó

Kína nagy fenyegetés. Pl. pénzügyileg (dollár tartalék állománya több mint egy ezermilliárd, - ami Damoklesz kardjaként függ az amerikai gazdaság felett.) De ébresztő hatása van általában is, pl. gazdasági modellek versenyében is. A sokk persze, nem hat azonnal. Lassan készülődik az EU is – elkésett, Amerika is (elkésett). Ami látszik viszont, az néhány neolib (gazdasági) tézis olvadása. Sőt: az derül ki, hogy eddig mítoszokkal éltünk együtt.

Mítosz Nr. 1. Az állam nélküli lesz a fejlett világ gazdasága. A totális piac. Hogy az milyen szuper, és hogy a globalizáció annak győzelmét hozza. És hogy megvalósulóban van. Sőt, már itt is van. Hát nem. Mára derült ki, hogy az állam nemcsak Kínában van benne a gazdaságban (mint tulajdonos, dirigens, tőkeosztogató, profitbevonó), hanem Norvégiában, Olaszországban, Szingapúrban, Katarban, na és persze Oroszországban is ugyanez van elég magas százalékban. Nagyjából erről – nem pontosan erről: FT, 2007, Okt. 17: We are living in a brave new world of state capitalism.) Erről eddig nem sok szó esett, most a Kína-sokk miatt vhogy nem lehetett tovább takargatni. (Igaz, az FT is e szitu negatív hatásaira mutat rá. De… Akkor is.

Sőt, e téren (állam a gazdaságban) vannak újabb fejlemények is. Mert nagyjából u.e. Sarko „gazdasági nacionalizmusa” (épp államosítani akar néhány energia céget - Gaz de France). Nem csak a kavarás kedvéért, hanem, hogy kivédje a takeover-mániát, meg a pénzügyi befektetők (ld. „sáskajárás” Heuschrecken, ) rohamát. (Korábban is a franciáknál volt a legnagyobb állami részesedés a piacokból, aztán egy része leépült, most felépül…) Mert hogy védekezni kell a private equity, meg a hedge fundok ellen, behatolás ellen. Összefügg ezzel egy al-mítosz: a glob = meghalnak a nemzetek. Milyen frankó lesz. Nem halnak meg, sőt feltámadnak (nacionalizmusok) de más szinten ugyanígy: protekcionizmusok újjáépülnek. Viszont van fejletlenek kifosztása. Ezt nem ragozom, lehet hogy csak antiglob jelszó. Habár… Mindegy.

Mítosz Nr. 2 Kitűnően műxik az egészségügy piaci modellje – Angliától Amerikán át Hollandiáig. Mára kisült, hogy müxik, ha gazdag vagy. Mert hogy az elmúlt 10 (20) évben akkora költségrobbanás történt, amit már nem képes fedezni a respektív rendszer. (Tud, de csak ha mint policy-t vásárló nagyobb összeget perkálsz le (be). Annyit ugyse birsz, amennyi teljesen ellátna… Azok az amerikai cégek, ahol volt - netán van – biztosítási rendszer (GM) belegebednek. McCain kiszámította, hogy minden általuk gyártott kocsin 1500 dollár a bizt.rendszer pluszköltsége. (Toyota – mondja- 200 $) http://www.economist.com/world/na/displaystory.cfm?story_id=9989171 Az igazság kedvéért teszem ide hozzá, hogy az elnöki versenyben van már egy-két javaslat, hogyan lehetne megreparálni az EÜ rendszert. (Nem biztos, hogy járhatóak az utak, mint ahogy az sem, hogy ha így marad minden, akkor jó lesz. Csak a neolib formulát cikizem. Hogy egyre nagyobb hibaszázalékkal müxik.

Ezt mondjuk ajánlanám a magyar rendszer átalakítóinak figyelmébe. Ha még nem késő. (Késő…)

Mitosz Nr 3. A központi bankok függetlenség biztosíték a válságmentes gazdaságra. Nem biztosíték. Részint Mr. Greenspan – memoárjában – megírta, hogy igen csak kevés múlt az ő működésén, másrészt a mostani credit crisis-t a Fed közreműködésével csinálták – na ennek is van már jó nagy sajtója. (Túlzásokkal teli: ahogy jót sem tud korlátlanul csinálni, a rosszat sem csak ő csinálja…) A bankrendszer egésze nem transzparens – nem is lesz az, figyeld meg – ebbe a központi bank sem lát bele. (Ami baj…, de nem Bernanke-n, vagy Trichet-en (UCB) múlik.) A kooperatív központi bank (kormányzattal vállalt közös felelősség) jobb út lehetne – de ki akar ilyet a neolib elmélet egyeduralma idején? Ez halálos bűn (lenne). Majd ha jön a válság, abból lehet tanulni. Csak tessen vigyázni.

Hol van itt Kína? Ott, hogy elkezdődött a – fejletlen, ócska, elmaradott stb. – kínai pénzügy titkolt irigylése. Hogy ott a centralizált rendszer milyen pályaelőnyt biztosít, meg hogy mennyivel gyorsabban tud reagálni. Túrót. Ebből csak annyi igaz, Kínának itt is volt némi felrázó – mythbusting – hatása.

Nem fog soká tartani. (A mítoszírtás hatása). A neolib él és uralg. Legfeljebb a pincében, fű alatt dolgozik ellene ilyen-olyan nemzeti kormányzat, keménytökű főnök, hiperaktív elnök, dogmatikus diktátor. Vegyes csapat. Kár rájuk hallgatni. A piac mindent elintéz. Ezt az elméletet is elintézi. De neked (nekem) nem lesz benne köszönet.

Kinek "good riddance" ?

Nem tetszik a rendszer néhány szektás, jóléti hippinek és kommunistának, óbégatnak, balhéznak, csinálják a globfeszt. Visszasírják Castrót, Arafatot, Kádárt. Égő autók, betört kirakatok, szétvert gyorséttermek szegélyezik az antiglobalista huligánok útját, szandálban kéne visszazavarni őket valamelyik sötét komcsi diktatúrába, döglődő fejlődő országba, felperzselt konfliktuszónába. Nagyjából ez az árnyalt véleménye a Seres László és az ő neve által fémjelzett Hayek Társaság emlein nevelkedett, mainstream, konzumerista, neolib bagázsnak, akik ezek szerint nyilván úgy gondolják, a létező legjobb világok egyikében élünk, amellyel szemben nincs helye semmiféle rendszerkritikának.

Szerintük a létező legjobb - libertariánus, neokon, neoliberális, you name it - világban a piac láthatatlan keze irányít mindent, ezért a gazdaságban nincs szükség állami szerepvállalásra. A neolib hívei társadalmi igazságosság, szolidaritás, szociális háló helyett öngondoskodást, szakszervezetek, munkavállalói érdekérvényesítés és más efféle idejétmúlt kollektivizmusok helyett szabad egyének és vállalkozások szabadversenyét, mindenfajta korlátozástól mentes szabadkereskedelemet, tisztán versenyelvű kapitalizmust hirdetnek, mert ez majd szépen megold minden problémát mintegy magától. Vagy nem old meg, de legalább kiszelektálja a globális és lokális katyvaszból az élet- és versenyképes létformákat.

Ez a szociáldarwinista bullshit ma már olyan népszerű, hogy sokan elhitték, a neoliberalizmus az egyetlen lehetséges gazdasági és társadalmi berendezkedés ezen a bolygón, ezért a globális diadalmenetének útjában álló társadalmi, kulturális és geopolitikai akadályokat izomból le kell bontani. Ha kell, akár katonai intervenciók árán is: ahogy Thomas Friedman, a New York Times neoliberális, hurráglobalista újságírója (magyar hangja a HVG) találóan megfogalmazta, "a piac láthatatlan keze nem működik a piac láthatatlan ökle nélkül, a McDonalds nem működhet a [vadászrepülőgépeket gyártó] McDonnel Douglas nélkül". A neoliberalizmus hívei ujjongtak, amikor az USA megszállta Irakot.

A libertariánus neoliberalizmus egyébként szerintem is szép, sőt lenyűgöző eszmerendszer, nagyívű, társadalmi hatásában pedig csak az antitézisének tartott kommunizmushoz hasonlítható totalitárius ideológia. Nem meglepő, hogy annyian bedőltek neki nálunk is Seres Lászlótól Tamás Gáspár Miklósig. (Igaz, az opportunista, köpönyegforgató TGM a ma már tagadhatatlan fiaskó láttán jó ütemérzékkel dezertált, egyenesen a másik oldalra, most éppen szélsőbalos rendszerkritikát és ökoforradalmat hirdet. A Hayek Társaság honlapja pedig 2005 óta nem frissül, az utolsó bejegyzés az iraki hatalomátadást méltatja.)

A neoliberális doktrína mibenlétének és globális hatásmechanizmusának megértéséhez a WTO működését érdemes tanulmányozni. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) 1995-ben alakult, tevékenysége a világgazdaság egészére kiterjed, a szolgáltatásoktól a szellemi termékek kereskedelmén át a mezőgazdaságig. A WTO deklarált célja a globális világgazdaság fejlesztése, az életszínvonal és a jólét általános emelése, továbbá a béke megőrzése - mindezt pedig a neolib doktrínának megfelelően a világkereskedelem teljes szabadságának, és csakis annak a biztosításával kívánja elérni.

A neolib doktrínával csak az a baj, mint a létező szocializmussal annak idején: a kialakult gyakorlat enyhén szólva nem tükrözi a nemes eszméket, az üzleti terv egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat.

A neolib alapállásból az következik, hogy a WTO szerint a szabadkereskedelem korlátozása például, ha egy ország megtiltja meghatározott termékek importját, még akkor is, ha a termék az egészségre, vagy a biztonságra káros - ezekben az esetekben a (multinacionális) gyártóval szemben az akadékoskodó államnak kell bizonyítania, hogy a kifogásolt termék káros vagy veszélyes. Nem tilthatja meg egy ország olyan termékek behozatalát sem, amelyeket a fejlődő világban például gyermekmunka igénybevételével, természetkárosítással, állat-, sőt emberkísérletek árán hoztak létre, de nem érv az importtal szemben az sem, hogy az importőr (multinacionállis) cég egy mocskos diktatúrát támogat a termelő országban.

Bármiféle protekcionizmus szintén feketelistán van, a külföldi befektetőtől nem várható el semmilyen formában, hogy hazai alapanyagot használjon, hazai beszállítókat foglalkoztasson, vagy hazai munkavállalókat alkalmazzon a befogadó országban. A szabadkereskedelem akadályozása minden esetben büntetendő, a WTO-szankciókkal szemben nincs fellebviteli lehetőség. A vétkesnek talált ország három dolgot tehet: teljesíti a WTO követeléseit, büntetést fizet a panasztévőnek, vagy aláveti magát a WTO által kiszabott kereskedelmi szankcióknak.

A WTO tehát per defintionem vak a társadalmi egyenlőtlenségekre, a munkavállalók jogaira, a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. A világszervezet eddigi 12 éves működésének eredményeképpen a fejlődő országokban növekedett az éhezők száma (800 millióról 870 millió emberre), a fejlett országokban pedig növekedtek a társadalmi egyenlőtlenségek: a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek.

Még ha morális és etikai aggályainkat (ha vannak) félretéve el is fogadjuk, hogy ez a szociáldarwinista világszemlélet felel meg legjobban az emberiség valódi természetének, és csak jogosnak vélt önérdekünket nézve szarunk a versenyképesség terén kihívásokkal küzdők, a természet, és a jövő generációk érdekeire, be kell látnunk hogy a világhatalmat gyakorló neolib szekta idén elérkezett a falhoz: az ENSZ klímajelentése után nehezen vonható kétségbe, hogy még a neolib egyedüli kedvezményezettjének bizonyult globális elit is rövid távon meg fogja szívni, ha nem reagál gyorsan a sokszínű globkrit által évek óta - úgy, ahogy - artikulált kihívásokra.

Neoliberális dogmák