Ez a megoldás, amúgy az elöregedés ellenére társadalmi kiadásokra fordítható erőforrások lesznek később is, közszolgáltatásokra, oktatásra + egészségügyre, a látszatnál sokkal termelékenyebb a gazdaság csak a rossz neolib gazdpol és bankrendszer nameg a korrupció lefojtja, aztán a robotika + mesterséges intelligencia stb is elég sok munkától megszabadíthat minket majd.
Lovas István: Robotika és bevándorlás
http://www.flagmagazin.hu/nagyvilag/lovas_istvan_robotika_es_bevandorlas
nagyvilág 2015. 09. 10.
Az öt és fél éve elhunyt Fekete Gyulát a balliberális sajtó gyűlölte. A magyar demográfia legnagyobb tudós szakértőjének, író-látnokának fő bűne volt, hogy a vészes demográfiai mutatók miatt aggódni mert a magyarság megmaradásáért.
Aminek az ellenkezője egyes véleményformálóknak kifejezetten örömöt jelentene. Ők voltak, akik Fekete Gyulát támadták, nevetségessé tették aggodalmát, miközben gyűlölték azért is, mert riadót fújt. Ellenlábasai pedig már a kádári időkben is mindent megtettek, hogy a gyászos demográfiai trendek ellenkezőjét hazudják. Csak egyetlen példa. A Népszabadság 1985. január 26-án címoldali vezércikkben azt írta: „Tavaly már az előző évinél több kisded látott napvilágot… Mind bátrabban merik vállalni a második, sőt a harmadik gyermeket is." Ugyanennek a számnak a második oldalán a KSH jelentése olvasható, amely szerint: „1984 folyamán 125 000 gyerek született, 2000-rel kevesebb, mint 1983-ban".
Nálunk 2013-ban már csak 88 689 gyerek született. A különféle ösztönzők ellenére. Amelyek egyértelműen szükségesek. De hogy miért éppen a legszegényebb országokban a legnagyobb a gyermekszaporulat, nem tudunk rá kielégítő magyarázatot. Ugyanebben az évben hazánkban a természetes „szaporulat" negatív volt. Majdnem negyvenezerrel lettünk ismét kevesebben.
Európa nem egy országában, sőt az egész kontinensen hasonló folyamatok játszódnak le. A ma alkotmánybíró Pokol Béla Európa végnapjai – A demográfiai összeroppanás következményei című kötete kötelező olvasmány. Csakúgy, mint a bankvezetői és politikai pályáról a Németország elpusztítja önmagát című őszinte könyvéért leradírozott német szociáldemokrata Thilo Sarrazin és az amerikai Walter Laqueur 2007-ben megjelent, Európa utolsó napjai című kötete. Magyar nyelvű megjelenésük még most is kiadóért kiált.
Kontinensünk végnapjai akár kéznyújtásnyi közelségbe is kerülhettek. Senki nem tudja, hogy egy-, két- vagy akár negyvenmillió, netán annál is több „menekült" érkezik-e határainkhoz néhány hónapon belül.
Mindebből Európa népe mind kevésbé kér. Németország és volt kommunista agitpropos múltú vezetője, az egykori kari KISZ-titkár, NDK-beli Angela Merkel kancellár úgy döntött, neki kell utat mutatnia az önpusztításra, végleges kártérítést vállalva a történelmi múltért, de egyben a földrész országaira kényszerítve egy olyan életet, amely már látható az unió nem egy országának úgynevezett „tiltott zónáiban". Ahová még a rendőrség sem meri betenni a lábát. Arról az Európai Unióról van szó, amelynek központjában, Brüsszelben, 2008 óta a legnépszerűbb keresztnév nem a Jacques vagy az André, hanem a Mohamed.
Merkel ideológiát is kreált ahhoz, hogy miért kell újabb nyolcszázezer menekültet befogadnia. Ők is a németországi demográfiai deficitet hivatottak ellensúlyozni. A korábban említett Thilo Sarrazin bestsellere már azt is bebizonyította, hogy ez már a török bevándorlással is félresikeredett, mert Németország egyre – ez Sarrazin következtetése – butább lesz, „hála" elsősorban az integrálni kívánó német oktatáspolitikának.
Ezt az ideológiát kérdés nélkül veszik át Európa több országának vezetői. Mintha elfelejtenék vagy illetlennek éreznék feltenni a kérdést: és mi van a robotikával? Mi lesz velünk, ha a robotok dolgoznak helyettünk? Hogy pontosabban idézzük a Harvard Business Review 2014. december 10-i számának cikkét: „Mi történik a társadalommal, amikor a robotok helyettesítik a munkásokat?" E tanulmányban olvasható az a félelmetes adat, hogy 2025-re e robotoknak magasabb lesz az intelligenciahányadosuk, mint az amerikai népesség kilencven százalékának. És ha ez így van, egy magyar programozó ne lenne képes előállítani egy olyan robotot, amely intelligenciakvóciensben veri a magyar rendőrök képébe a felkínált vizet odavágó szomáliakét?
A robotika jövője távlatokat nyit meg. Úgy, hogy lehetünk akár nyolcmillióan, de meglehetünk idegen munkavállalók segítsége nélkül is, hiszen rájuk éppen a fejlődő robotok miatt nemigen lesz szükség.
Az amerikai Caterpillar cég 2021-re önjáró gépeket kíván kifejleszteni. Robotok veszik át a nyájőrzést (Future of robotics, Wikipedia), a kórházi munkákat (fogadószemélyzet, portások is) és robotok szolgálhatnak ki a vendéglőkben. A kínaiak már most olyan robotot fejlesztettek ki, amely el tudja helyezni a piszkos tányérokat a mosogatógépben.
A Momentum Machines több feladatot ellátó robotja tíz másodperc alatt készít el egy gourmet hamburgert. A Universal Robots termékei nemcsak forrasztanak, festenek, csavart húznak vagy lazítanak meg, de saját alkatrészeiket is legyártják, ha elkopnak. A Google az idén áprilisban szabadalmaztatott egy olyan robotot, amelynek személyisége van. Drónok szállítanak pizzát a megrendelőnek. A japán FANUC robotgyártó vállalat 2001 óta olyan gyárat üzemeltet, ahol robotok készítenek robotot minden emberi segítség nélkül. A csarnokokban lekapcsolják a világítást, és nekik ráadásul nem kell sem fűtés, sem légkondicionálás.
Jó ideje hosszú vita folyik arról az optimisták és a pesszimisták között, hogy a robotika, a mesterséges intelligencia és társterületei teremtenek-e annyi új munkát, mint amennyit megszüntetnek. Az egyetemi tanár és volt politikus Michael Ignatieff 2014. február 10-én a Financial Timesban Egy új Bismarckra van szükségünk ahhoz, hogy megszelídítsük a gépeket című cikkében a pesszimisták mellett sorakozott fel. A tavalyi davosi elittalálkozón a megkérdezettek nyolcvan százaléka értett egyet azzal, hogy a technológia „munkahely nélküli növekedést" eredményez. Az idein pedig az az általános vélemény alakult ki, hogy a technológiai fejlődés kiszorítja az emberi munkaerőt.
Aki körbenéz a bicskei menekülttábor mellett lévő Tesco szupermarket környékén, nehezen hessegeti el azt a gondolatot, hogy a robotok – szemben az elsősorban Németországban és Svédországban a demográfiai okokból várt bevándorlókkal, vagyis azokkal, akik az ottani elképzelések szerint majd eltartják a fogyatkozó számú, elöregedő társadalmat – például nem termelnek sem szemetet, sem ürüléket. Noha e migránsoknak karnyújtásnyira elérhetők a szemétgyűjtők vagy a vécék mind az áruházban, mind a menekülttáborban.
Nem is szólva arról, hogy a robotok nemcsak tetszésünk szerint programozhatók, de szükség esetén ki is kapcsolhatók.
Lovas István - http://magyarhirlap.hu
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!
http://flagmagazin.hu
Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo jobbik jobbikos konzervatív keresztény freeblog fasiszta zsidó neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép holokauszttagadás holokauszt tagadás háború történelem politika pártok neoliberális neoliberalizmus mainstream ortodox unortodox gazdaságpolitika magyar nemzeti érdek Matolcsy Matolcsyzmus nemzetközi gazdaság pénzügyek bankok balliberális jobboldali radikális imf jegybank hitel bankárok piacbolsevizmus piacbolsevik szocialista szocializmus viccek
2015. szeptember 10., csütörtök
Robotika és bevándorlás + magyar gyerekekre költeni és nem integrálhatatlan multikultis betolakodókra
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
Scall Fast
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
12:54:00
Lucy Hay alias Scall Fast add hozzá köreidhez
facebook - Scall Fast jelölj és visszaigazollak
A gravatarom
Twitter profilom Lucy Hay 88
Reakció WP
Scall Fast Tumblr, ezt a felületet is lakjuk csak be szépen mi jobbosok, hogy ne csak a libsik blogoljanak ott
jutub - OD090
Loiter88, másik jutub
Valakivel közösen használt régi jutub "csenel"
szint ÉN, név innen: Jules Verne : 9672-es pont az ami kell, pont ott ahol kell, pont akkor amikor kell.
+1 YT
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk