Ez nem a radikálisokról szól, hanem...Felbolydult a párttagság, ömlenek a hozzászólások pro és kontra...

Public RSS-Feed of Scall Fast. Created with the PIXELMECHANICS 'GPlusRSS-Webtool' at http://gplusrss.com SF

Ez nem a radikálisokról szól, hanem... Felbolydult a párttagság, ömlenek a hozzászólások pro és kontra... Apr 27th 2016, 12:28 Ez nem a radikálisokról szól, hanem... Felbolydult a párttagság, ömlenek a hozzászólások pro és kontra, az alelnöki pozíciótól félrevont alelnökök pedig (többnyire) folyamatosan azt kommunikálják a sajtóban és a Facebook-oldalaikon, hogy nem engednek a "nyomásnak", csak azért is elindulnak. Tényleg a radikálisok kiszorításáról van szó? Vona Gábor az indoklása szerint azért biztosan nem számít alelnökként négy főre (Novák Elődre, Szávay Istvánra, Apáti Istvánra és Hegedűs Lorántnéra), mert a kormányzáshoz vezető úton egy más jellegű csapatra van szüksége. Míg eddig a második hely biztos megszerzése és megerősítése volt a cél, ezúttal már a kormányzóképesség bebizonyítása. A TV-ostrom sem elég radikális? Dr. Fülöp Erik polgármester, Tiszavasvári és Janiczak Dávid, Ózd vezetője mellett Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere (mellettem a képen) lehet az, akire számít Vona. Mellettük még a jelenlegi elnökségből is megőrizne három főt, Sneider Tamást, Volner Jánost és Z. Kárpát Dánielt. A sértett alelnökök és a hozzájuk köthető megnyilatkozások egyöntetűen azt próbálják sugallni, hogy a "radikálisok", "magunkfajták" kiszorítása történik, és ugyanezt közvetíti a média túlnyomó része is. Érdekes azonban látni, hogy míg a fideszes média pártszakadást vizionál, és a párt gyengülését látja, addig a balliberális média arról cikkezik, hogy "végre" megszabadul a párt azoktól, akiktől szerintük már régen meg kellett volna. Az előbbinek az áll érdekében, hogy meghátrálásra kényszerítse Vonát, az utóbbinak pedig az, hogy megszabaduljon a neki nem tetsző politikusoktól. A Jobbiknak és a párt elnökének azonban egyik sem az érdeke, nem úgy tűnik, hogy meghátrálna, és nem is akar végképp megválni a megnevezett jobbikosoktól. Ha pedig megnézzük a neveket, akikkel a pártelnök együtt szeretne dolgozni, egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a "radikálisokat" akarja lefőzni. Talán a médiában többször meghurcolt, "rettegett szkinhedvezér", Sneider Tamás nem radikális? Talán Z. Kárpát Dániel, a Karpatia havilap alapítója nem radikális? Talán Volner János, a Magyar Gárda egyik korábbi vezetője nem radikális? Talán dr. Fülöp Erik, a Zagyva György Gyula (aki egyébként alázattal és konstruktívan fogadta el annak idején, hogy tovább nem lesz képviselő) és Orosz Mihály Zoltán nevével fémjelzett Becsület Légiójával együttműködési megállapodást kötő település vezetője nem radikális? Ha pedig Toroczkai László is úgy dönt (a legutóbbi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy először kapásból nemet mondott, de látva az alelnökök megdöbbentő reakcióit, gondolkodóba esett), hogy vállalja a jelöltséget, akkor felmerül a kérdés: a TV-ostrom vezéralakja, a HVIM és a Betyársereg alapítója sem radikális? Mit jelent egyáltalán az, hogy radikális? Biztos, hogy radikális-mérsékelt ellentét van itt? Amit szabad Jupiternek... Sokkal inkább arról van szó, hogy a Jobbikban Vona Gábort ritkán lehetett keménykezűnek látni, most azonban határozottan kijelölte, hogy kikkel szeretne a legszorosabban együttműködni (hozzátéve, hogy a többiek más jellegű együttműködésére is számít). Ez egy elvileg jobboldali pártban nem lehetne meglepő, ráadásul úgy, hogy az elfogadott és sokszor hivatkozott alapszabály ezt lehetővé teszi. Az elnök nem azt mondta, hogy ki kell őket tenni a pártból, hanem azt, hogy az elnökségben nem számít rájuk. Kiknek mondta ezt? Azoknak, akik az elmúlt években (nem öncélúan persze, hanem elnökségi tagokként, jól vagy rosszul, de a döntés felelősségét vállalva) alapszervezetek feloszlatásáról, választókerületi elnökök és szervezők leváltásáról, önkormányzati és országgyűlési képviselőjelöltek cseréjéről, korábbi önkormányzati és országgyűlési képviselők pályafutásának végéről döntöttek. Akik eddig a nemzeti ügy sikeressége érdekében arra kérték mindig az érintetteket, hogy tegyék félre egyéni ambícióikat, lépjenek hátrébb, mondjanak le anyagi biztonságukról, és fogadják el, hogy rájuk most nincs, vagy máshol van szükség. Akik eddig emberi sorsokról döntöttek, frakcióban betöltött munkahelyeket, pozíciókat, pártbeli tisztségeket szüntettek meg, és mindig azt kérték, hogy a döntést elszenvedők fogadják el a hierarchiában felettük álló szándékát, és ne forduljanak el a Jobbiktól, ne panaszkodjanak kifelé, "ne adjanak muníciót az ellenséges médiának". Most azonban, amikor őket éri egy sorsfordító időszakban egy számukra kedvezőtlen döntés, amelynek egyébként semmilyen anyagi vonzata nincs (hiszen az alelnökségért nem jár plusz pénz), és tovább dolgozhatnak a biztos egzisztenciát jelentő országgyűlési képviselői helyükön azért, amiben hisznek, csak más területen, most pontosan úgy viselkednek, amelytől eddig óva intettek. Képtelenek elviselni azt, hogy lehet valaki felettük, aki egy közös cél érdekében más területre szánja őket. Lehetnek szomorúak, lehetnek dühösek, lehet köztük olyan, aki számíthatott erre, és lehet olyan, akit ez váratlanul érinthetett, de hogyan lehetséges az, hogy a saját érdekeiket a közösség érdekei fölé helyezve most körbeturnézzák a sajtót, hergelik a tagságot, aláássák a vezetőjük tekintélyét és hamis törésvonalakat erősítenek? Büszkeség vagy alázat Nincs olyan közösség, legyen az mozgalom, párt vagy cég, ahol időről időre a vezető ne hozna olyan strukturális vagy személyi döntéseket, amelyek alapján úgy érzi, hogy a közösség eredményesebb lehet. Ezen változtatások sikeressége mindig annak a nagyobb felelőssége, aki a hierarchiában feljebb áll. Ha egy akármilyen tisztségviselő leváltásáról dönt az elnökség, akkor az úgy korrekt, ha az érintett elfogadja a döntést, levonja a következtetéseket, és ott teszi magát hasznossá, ahol számítanak rá. Ha valaki tényleg hisz abban az ügyben, amiért a közösség összeállt, akkor ugyanolyan alázattal és lelkesedéssel dolgozik a legkisebb és a legnagyobb szinten is. Jelen esetben például alapszervezeti tagként és elnökségi tagként is. Miért van akkor az, hogy ez a szabály mindenkire vonatkozik, csak az alelnökökre nem? A hierarchia csak lefelé működik, felfelé nem? Egyáltalán miért állítják szembe a hierarchiát az alulról szerveződéssel? Nem az organikus, középpont körül ("alulról és felülről") szerveződő közösség az életképes és eredményes? Miért van az, hogy a frakcióvezetés tavaly év végi átalakításakor (amikor Gyöngyösi Márton, Sneider Tamás, Volner János és Z. Kárpát Dániel helyét Dúró Dóra, Dr. Lukács László György és Staudt Gábor vette át), függetlenül attól, hogy ki értett ezzel egyet, és kinek esett ez jól, nem volt ilyen felháborodás, kibeszélés és hangulatkeltés? Sőt, akkor a média azokra mondta azt, hogy radikálisokként ki lettek szorítva a frakcióvezetésből, akik most bent maradnak az alelnökök közül. A valódi kérdés Mindenesetre az, hogy mindez történik, nem mutat mást, mint hogy Vona Gábor jól döntött. Ha vannak olyan emberek a pártvezetésben, akik nem tudják elviselni nemhogy azt, hogy akár egyszerű "talpasként" is szolgálják a közös ügyet, hanem csupán azt, hogy alelnökök helyett megőrizve minden más tisztségüket és állásukat, alázattal dolgozzanak tovább, akkor ők nem alkalmasak pártvezetésre. Sok mindenre kiválóak is lehetnek, de erre jelenleg nem. Lehettek jók korábban, talán még lehetnek jók a jövőben is (bár erre kicsi esélyt látok), de jelenleg nem. Minden egyes sértett posztjukkal azt bizonyítják, hogy a döntés helyes volt. Mi lett volna akkor, ha egy kormányváltás idején valamelyikük minisztériumot nem kap? Ugyanez? Akkor talán jobb is, hogy most történt meg. A valódi kérdés csupán az, hogy a tagság (legyen benne akár a korábbi években az elnökség által tisztségben hagyott vagy leváltott tag is), látva a készülő új elnökséget, beveszi-e a radikális-néppárti törésvonal hazugságát, vagy nem hagyja magát megtéveszteni. Az elkövetkező hetek minderre választ adnak. Nem az derül ki, hogy ki radikális és ki viszi a néppárti vonalat, hiszen a várható új elnökség kapcsán is ember legyen a talpán, aki mer ilyen kategóriák szerint címkézni. Az derül ki, hogy ki alkalmas és ki alkalmatlan az elkövetkező évek kemény munkájának az elvégzésére. Kinek fontosabb az ügy a saját büszkeségénél. Meglátjuk, hogy akik most példát mutattak abból, hogy hogyan lehet egy közösségnek súlyosan ártani, bebizonyítják-e, hogy hogyan lehet megkövetni magukat, és a személyes sértettségen túllépve a közös ügyet szolgálni. Egy részükről biztosan tudom, hogy hosszú idő óta nagyon is szívükön viselték az ügyet, remélem, nem hagyják, hogy az egójuk végleg eltérítse őket ettől... Mi között kell választani? Körülbelül 7-10 év van köztem és az érintettek között. Huszonnyolc éves vagyok, a nemzeti oldalhoz 2003-ban csatlakoztam, tizenöt évesen. Sokakat láttam, akikkel együtt küzdöttünk a kettős-állampolgárságért 2004-ben, vagy az utcákon 2006-ban, akikkel kapcsolatokat építettünk a Magyar Sziget fénykorában, akikkel együtt próbáltunk változtatni a médiában uralkodó viszonyokon a Szent Korona Rádióval, Magyar Jelennel, Karpatiaval, az Alfahír elődjének is számító Barikáddal. Láttam, ahogy szövetségre lépett a HVIM és a Jobbik, láttam, ahogy szervezetek születtek és szűntek meg. Láttam embereket vezetni és elbukni. Láttam, ahogy voltak, akik a mozgalmi-, míg mások a pártmunkában hittek. Nem gondoltuk sokáig nemhogy azt, hogy lesz egy pártunk, amelyik a bejut a parlamentbe, de még azt sem, hogy a következő esztendőt szabadlábon töltjük-e. Sokakat láttam már a nemzeti oldal szárnypróbálgatásainak kezdeteinél, láttam, hogy kik csatlakoztak nehéz és kik könnyebb időkben. Vannak, akikről a mai napig nem tudom, hogy honnan jöttek, és mennyire elkötelezettek. Volt, hogy engem is zavart, hogy érdem nélkül is lehetett pillanatok alatt karriert építeni, és az is, hogy sokan égtek ki, adták fel, vagy fordultak szembe egymással. Vannak, akik a "régiekre" haragszanak, vannak, akik az "újakra". Nyilvánvalóan sokkal szívesebben nézek azok szemébe, akikkel tíz éve is ugyanúgy találkozott a tekintetünk, de én nem így teszek különbséget. Az érintettek között is van olyan, aki új és van, aki régi. Legyen azonban bárki bármilyen régóta velünk, csatlakozzon hozzánk tizenöt évvel ezelőtt vagy tegnap, azt nem tudom elfogadni, ha öncélúan a személyes sértettségét, büszkeségét, hisztijét tolja előtérbe, és ezzel árt annak, ami sokkal fontosabb annál, hogy neki milyen pozíciója és milyen egyéni sérelme van a közösségünkben. Arra pedig már szavak sincsenek, ha a kibeszélésekért és bomlasztásokért ujjongó médiához fordulva szándékosan hamis törésvonalat próbálnak generálni. Erről az jut eszembe, amikor a vizsgán a bukott diák felháborodva előszed egy jolly jokernek hitt identitást, és azt szegezi a tanárnak, hogy "azért, mert cigány vagyok?" (miközben nem az), mire aztán csendben csak annyi feleletet kap, hogy "nem, hanem azért, mert nem tudtad a választ". Lehet itt keresni rajtunk kívül álló okokat, lehet csapatokat szervezni, és táborokra osztani a közösségünket, de sokkal előnyösebb lenne, ha (a fent már kifejtettek miatt is) nem hamis törésvonalakat építenénk, hanem mindenki megvizsgálná önmagát. Én, ha magamba nézek, akkor nem tudom, hogy hova kellene állnom a jelenlegi tematizációs kísérlet alapján. Radikális vagy mérsékelt? Ha muszáj erre válaszolni, akkor azt mondom, mindkettő, aszerint, hogy mikor minek van helye. Ahogyan tudok vad és gyengéd lenni, oktató és tanítvány, megfontolt és gyors döntést hozó, bizonytalan és határozott, és még sorolhatnám. Elhiszem, hogy rosszul esik nekik, hogy nem lettek kiválasztva egy adott feladatra (ahogyan ez nagyon sokakkal előfordult már az elmúlt hosszú évek során párton és párton kívül is), de ne kényszerítsenek olyan választásra senkit, ami nem valós választás... — with Toroczkai László

You are receiving this email because you subscribed to this feed at blogtrottr.com. If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions