Ukrajna lángokban áll. A „forradalmárok” halált hozó eszközöket vetnek be, de – mint Catherine Ashton uniós külpolitikai főképviselő jelentette ki csütörtök este Brüsszelben a rendkívüli uniós külügyi találkozó utáni sajtótájékoztatóján – „minden helyzetben a kormány felelőssége az emberek biztonságát szavatolni”. Ó, micsoda fennkölt szavak! De kár, hogy az uniónak nem jöttek a szájára 2006 őszén!

AZ ÚJ HIDEGHÁBORÚ – ÉS AKIK AZT KIROBBANTJÁK

Ne asszisztáljunk oly lelkesen: Ukrajnában sorsunkról van szó

Lovas István

„Az égbolt alatt mindenhol teljes káosz uralkodik; a helyzet kiváló"

(Mao Ce-tung, Kína volt kommunista ura)

* * *

Az idősebb George Bush amerikai elnök 1990 szeptember 11-én - napra 11 évvel az USA elleni támadások előtt – körvonalazta a kongresszus előtt tartott beszédében a hidegháború megnyerése utáni új amerikai külpolitikát. Ezt ő „új világrendnek" nevezte. 23 és fél évvel később e „világrend" láttán Mao elnök, ha élne, nyalogatná szája szélét.


Hogy a mai helyzetért mennyire felelős a világ még mindig egyetlen szuperhatalma, azt döntse el ki-ki magának. Szíriában tombol a polgárháború a rezsim és a Nyugat által támogatott, egyetemeket és kórházakat is robbantgató terroristák között. Az öldöklésnek eddig 136 ezer ember esett áldozatul. 9 millióan lettek menekültek. Több mint négy millióan bolyonganak az országban. A menekültáradat destabilizálással fenyegeti Szíria nem egy szomszédját. Líbiáról a nyugati beavatkozás után minden elmondható csak az nem, hogy rend van. A világon egyre terjed Izrael gazdasági bojkottja Palesztina megszállása miatt. Bejrútban, a libanoni fővárosban rendre robbannak a bombák. A NATO megszállta Afganisztán „demokratikusan" megválasztott elnöke inkább tárgyal a tálibokkal, mint az őt elnöki székébe segítő amerikaiakkal. Irakban ma rosszabb a helyzet, mint ahogyan az amerikaiak 2011-ben 8 év megszállás után ott hagyták, nem is beszélve a 2003-as lerohanás előtti állapotokról Szaddam Huszein diktatúrája idején, melyre ma igen sokan nosztalgiával gondolnak. Egyiptomban a nyugati hatalmak által támogatott zsarnok megdöntése után demokratikusan megválasztott elnököt puccsal fosztották meg hatalmától. Az afrikai Maliban, a Közép-Afrikai Köztársaságban, Dél-Szudánban, Szomáliában és Jemenben a pokol az úr. Eritrea robbanás előtt áll. Nigériában a mind erősebbé váló iszlamista Boko Haram milícia hányja kardélre a keresztényeket. Thaiföldön lázadások törtek ki. Boszniában épületek égtek, de amikor a napokban Valentin Inzko, az ENSZ boszniai és hercegovinai főképviselője azzal kecsegtette a helyieket, hogy az Európai Unió segítséget nyújt, a demonstrálók nem a legudvariasabb szavakkal mondták el véleményüket Brüsszelről.


Indiában várható, hogy a radikális hinduizmusra tevő Baratija Dzsanata párt kerül ismét hatalomra, miközben a szubkontinens 28 – tegnapelőtt óta 29 – szövetségi államának mintegy a felében a naxalita-maoista lázadók állnak gyilkos háborúban a központi kormánnyal. Az erősödő japán „nacionalizmust" Washington mind hangosabban bírálja, miközben miatta nő a feszültség Pekinggel és Szöullal.

Folytassuk? Nem, mert kevés a hely, pedig Latin-Amerikát még meg sem említettük. De a politikai értelemben vett Nyugat-Európát sem, mint a szabad sajtó hiányában élő, irdatlan gazdasági bajokkal és munkanélküliséggel küszködő Görögországot, vagy azt a Spanyolországot, ahol hasonló bajok mellett olyan drasztikusan kurtították meg a tüntetés jogát, hogy a miatt más ország vezetőit az EU minden bizonnyal szankcionálná.

Hogy mindehhez miért kellett Amerikának és Nyugat-Európának még a lángba borult Ukrajna is, nehéz megérteni.

Arról a 46 milliós Ukrajnáról van szó, amelyben a Nyugat egyszer már kudarcot vallott, miután 2004-ben kirobbantotta a „narancsos forradalmat". Hogy kik? A brit Guardian napilap szerint a narancsosokat főként az amerikai külügyminisztérium, az amerikai USAID, valamint számos más amerikai kormányzati és nem kormányzati szervezet támogatta, beleértve a mi sajtószabadság osztályzásunkat jobboldali kormányzás idején látványosan lerontó Freedom House-t, és a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványt.

Csak nem az nem tetszett Washingtonnak és Brüsszelnek, hogy a 2010-es demokratikus választásokon az a most ostromlott Viktor Janukovics elnök győzött, akit támogatói „a narancsos rémálom végének" megvalósítójaként üdvözöltek?

Ahhoz, hogy lássuk, mi történik most, elég bekapcsolni a televíziót. Ukrajna lángokban áll. A „forradalmárok" halált hozó eszközöket vetnek be, de – mint Catherine Ashton uniós külpolitikai főképviselő jelentette ki csütörtök este Brüsszelben a rendkívüli uniós külügyi találkozó utáni sajtótájékoztatóján – „minden helyzetben a kormány felelőssége az emberek biztonságát szavatolni". Ó, micsoda fennkölt szavak! De kár, hogy az uniónak nem jöttek a szájára 2006 őszén!

A csata központja a kijevi Majdan-tér. Ahol csak az a nyugati vezető nem fordult meg a demonstrálókat lázítani, aki nem elég fontos az észak-atlanti hierarchiában. És ők meg is fogadták a tanácsot. Január 17-én átmentek totális támadásba. Azóta épületek, autók, gumihegyek égnek, és már dörögnek a lázadók fegyverei. Hogy a hatalom visszalő? A washingtoni Fehér Házat netán máshogy védenék meg ilyen esetben?

Paul Craig Roberts – annak az amerikai Reagan elnöknek gazdaságpolitikáját kialakító pénzügyi államtitkára, akinek köszönhető a kommunisták elleni hidegháború megnyerése – a mértékadó Foreign Policy folyóirat internetes portálján február 18-án megjelent írásában számszerűen mutatja be, hogy a legtöbb tüntető napi 2-300 hrivnyát (mintegy 4500 – 7500 forintot) kap protestálásáért. Így az Angela Merkel német kancellár CDU pártjához kötődő Konrad Adenauer Alapítványtól is. Azt pedig maga a „fanatikus russzofób és neokonzervatív háborús uszító" Victoria Nuland amerikai külügyminiszter helyettes kotyogta el tavaly decemberben egy sajtókonferencián, emlékezet Roberts, hogy kormánya 5 milliárd dollárt „fektetett be" egy hálózat megszervezésébe, amellyel Ukrajnának olyan kormánya lehet, mint amit Washingtonnak tetszik. Ez a Nuland volt, aki kiszivárgott telefonbeszélgetésében elmondta a kijevi amerikai nagykövetnek, hogy Washington kiket tart kívánatosnak a kijevi kormányban és kiket nem. Mindehhez pedig, írja Roberts, az általa „presstitute"-nak (sajtóprostinak) nevezett amerikai sajtó asszisztál, Washington bűneit és csalárdságait fedezve.

Vlagyimír Csizsov, Oroszország brüsszeli uniós nagykövete egy Brüsszelben kedden rendezett vitában azt kérdezte az Ukrajnát szintén a legerősebb EU-szankcióval sújtani akaró neokon Elmar Broktól, az Európai Parlament külügyi bizottságának német fejétől, vajon tudja-e, hogy a tüntetők nem Barroso, hanem a Szovjetuniót megszálló németekkel rokonszenvező Stefán Bandera képét emelik magasba, és a kijevi izraeli nagykövetség tájékoztatja az Ukrajnában élő zsidókat, mit tegyenek, ha az ellenzék hatalomra kerül és ismét jönnek a pogromok? Brok hirtelenjében okostelefonját kezdte babrálni.

Az Orbán-kormány rákent „antiszemitizmusától" rettegő Nyugatot azonban az ilyen csekélységek neoimperialista politikája végrehajtásakor nem zavarják. Ha Szíriában az al-Kaidát támogatják, miért ne támogatnák az ukrajnai Szvoboda pártot, amely két fényévre áll jobbra a Jobbiktól?

Csak azt nem értjük, hogy e háborús, káoszfokozó, új hidegháborút indító projekthez miért kell keletre nyitó országunk külügyének ismét szinte másokat is túllihegve támogatni azt, amit a Financial Times tegnapi számában megjelent figyelmeztető cikk e kezdő mondatával jellemzett: „A világ a bizonytalanság korszakába lépett"? Miközben Kárpátalján 152 ezer magyar él.

(Magyar Nemzet, 2014-02-22)