width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2007. aug. 19.

2007. augusztus 19., vasárnap

Nürnbergi Koncepciós Per

Holokamu zsidószappan

Ebben a témában a logikát nélkülözni szokták, mert az politikailag nem korrekt. A leghátborzongatóbb és legrágalmazóbb holokauszt megállapítás, hogy a németek szappant gyártottak az áldozataik testéből. Noha már az Első Világháborús hasonló vádról szinte közvetlenül utána kiderült, hogy hazugság, ennek ellenére a Második Világháború folyamán feltámadt és széles körben hitelt adtak neki. Mindezt annak a szemmel láthatóan meggyőző bizonyítékai ellenére, hogy a vád, mely szerint a németek szappant gyártottak emberi lényekből, hamis, ahogy a holokauszt történészek mostanában késedelmesen elismerik. A „RIF" szappanjel, amelyek a feltételezés szerint a „tiszta zsidó zsír" helyett állt, semmi zordabbat nem jelentett annál, hogy „Ipari Zsírellátó Birodalmi Központ" ("Reichsstelle für Industrielle Fettversorgung"), egy német hivatal, amely a háború alatt szappan és mosószerek gyártásáért és elosztásáért felelt. A RIF szappan egy gyenge minőségű pótszer volt, amely egyáltalán nem tartalmazott zsírt. Nem sokkal a háború után a németországi Flensburg közvádlói hivatala jogi eljárást kezdeményezett dr. Rudolf Spanner ellen a danzigi intézetben az emberi szappan gyártásában vitt szerepe miatt. De a nyomozás után az ügyet csendben félretették. Egy 1968. januári levélben a hivatal kijelentette, hogy a nyomozása megállapította, hogy a danzigi intézetben a háború alatt nem készült szappan emberi zsírból. Legutóbb, Walter Laqueur zsidó történész „tagadta meg az intézményesített történelmet" azzal, hogy az 1980-as könyvében, a „Szörnyű Titokban" elismerte, hogy az emberszappan történet valójában teljesen alaptalan. Gitta Sereny, egy másik zsidó történész a „Sötétségbe" c. könyvében megjegyezte: „Azt az általánosan elfogadott történetet, mely szerint holttesteket szappan és műtrágya készítésére használtak véglegesen megcáfolta az általában nagyon megbízható, „Náci Bűnöket Vizsgáló Ludwigsburgi Központi Hatóság". Deborah Lipstadt, a modern zsidó történelem professzora, hasonlóan „írta át a történelmet", amikor 1981-ben megerősítette, hogy: „Tény az, hogy a nácik sosem használták zsidók testét, sem mások testét, szappangyártásra." 1990. áprilisában az Izraeli Héber Egyetem professzora, akit egy vezető holokauszt történésznek tartanak, valamint Shmuel Krakowski, az Izraeli Yad Vashem Holokauszt központ levéltárának az igazgatója, megerősítette, hogy a szappan történet nem igaz. No persze ez a zsidó hazugság is vádpont volt Nürnbergnben.

5.3 Filmek

Közvetlenül a háború után mutatták be német hadifoglyok százezreinek és a német polgári lakosságnak a "Todesmühlen = A halál malmai" c. "dokumentumfilmet". A filmnek a lágerek szörnyűségeit kellett ábrázolnia és a német nép átnevelésére szolgált. De a film éles ellentmondásokat váltott ki és hitelességét sok néző kétségbe vonta. Így pl. Chamberlin helyenkénti nyugtalanságokról tudósít, melyek alkalmával az érintett közönség ellenállását csak erőszakkal lehetett letörni [24].
Kortárs tudósítások szerint a kritikát az okozta, hogy a koncentrációs táborok valószínűleg autentikus képsoraihoz a kibombázott német városok hullahegyeit illetve az »automatic arrest« lesoványodott német internáltjainak képeit fűzték hozzá KZ-áldozatként ábrázolva őket [25]. Totális hamisításként lepleződött le időközben az egyik filmdokumentum, amelyet az amerikaiak a Nürnbergi Perekben bizonyíttékként nyújtottak be. A film a meggyilkot zsidók aranyfogainak megtalálását mutatja be a Frankfurti Reichsbankban[26]. A per alatt és a későbbi kutatások alatt bebizonyosodott, hogy az amerikaiak ezt a jelenetet elejétől végéig megrendezték[27].
A holocaust (a görög holos = teljes és kausis = tűz szavakból származtatva) szót sem a nácik, sem a győztes hatalmak nem használták és Németországban csaknem teljesen ismeretlen volt. Még az 1979-es nagy Brockhaus lexikon sem tartalmazza etimológiai magyarázatát. A négy részes , Marvin Chomski által rendezett "Holocaust" című, 1979 januárjában sugárzott TV-film sugárzása után azonban közismertté vált a fogalom.
A szó szoros értelmében máról holnapra egész Németország megrendüléssel beszélt az újonnan megtanult fogalomról[28]. Bár Marvin Chomski „doku-soap“-jának kevés köze volt a realitáshoz, a film propaganda szempontból teljes siker volt. A film óta emóció, pátosz és megrendülés néz szembe a hivatalos történelmi igazságot megkérdőjelező kérdésekkel.
A „Schindler listája“ (1993) c. film bár valamennyivel árnyaltabb ábrázolású, mégis nagy a propagandisztikus hatása, hiszen az ilyen filmek közönségének évtizedek óta szuggerálják, hogy a történelmi igazság éppen aktuális változatában kételkedni tabu. Addig, amíg az ebben érdekelt köröknek sikerül a "holocaust" téma tényeken nyugvó, nyilvános megvitatását megakadályozni, mindig jönni fognak újabb és újabb filmek ebből a fajtából és egyre jobban el fognak távolodni a történelmi igazságtól.

6. Tanúvallomások

Ha a holocaustról szóló standard-műveket tanulmányozzuk mint pl. Raul Hilberg Die Vernichtung der europäischen
Juden = Az európai zsidók megsemmisítése[29], Eugen Kogon Der SS Staat = Az SS-állam[30] vagy Jean-Claude Pressac Les crématoires d'Auschwitz = az auschwitzi krematóriumok[31], meglepődve állapíthatjuk meg, hogy a hagyományos holocaust-irodalom egyetlen egy eredeti dokumentumot sem idéz, amely a holocaust propagált változatát alátámasztja.

A neves francia történészJ. Baynac 1996-ban egy újságcikkben beismerte, hogy a holocaust ismert ábrázolása néhány tanú vallomásán alapszik[32]. Ezek nem pártatlan semleges tanúk voltak, hanem csaknem kizárólag egykori KZ-foglyok, akik részéről nem volt várható objektivitás a németek felé. Az ilyen jellegű tanúvallomásokat a jogászok jó okkal a legkevésbbé hiteles bizonyító eszköznek tekintik.

6.1 Nürnberg – Az utolsó csata

David Irving brit történész Nürnberg - Die letzte Schlacht = Nürnberg - az utolsó csata[33] c. könyvében szemléletesen ábrázolja, milyen eszközöket alkalmaztak a győztesek, hogy bebizonyítsák a zsidókon elkövetett tömeggyilkosságokat. A könyv mindenkinek ajánlható, aki a nemzetközi jog eme sötét fejezete iránt érdeklődik. Már egy rövid pillantás az IMT (Nemzetközi Katonai Törvényszék) szabályzatába megyőzi az embert, hogy itt nemcsak hogy figyelmen kívül hagyták a jogállamiság alapvető szabályait, hanem egyenesen gúnyt űztek azokból. Néhány példa:
A 18. cikkely előírta a gyorsított ügymenetet. Ez a passzus lehetővé tette a vádlóknak, hogy csak a terhelő dokumentumokat vegyék figyelembe a tonnaszámra lefoglalt dokumentumokból. Felmentő dokumentumokat vagy tanúvallomásokat szisztematikusan elfolytottak.
A 19. cikkely szószerint: „A tribunál nem köteles a bizonyítási eljárásmód általános szabályait figyelembe venni. A lehető legnagyobb mértékben ragaszkodni kell egy gyors és informális eljárási módhoz, és minden beadványt elfogadunk, amely hasznos a bizonyítás számára.” Ez a rendelkezés a gyakorlatban azt jelentette, hogy az ügyész minden vádat ellenőrizetlenül elfogadott terhelő anyagként, míg a védelem számára nem volt megengedett a védelmet szolgáló anyagot benyújtani vagy bizonyítási eljárást kérni, vagy a vád tanúit kihallgatni. Revízió vagy fellebbezés kategorikusan ki volt zárva.
A 21-es cikkely szó szerint: "A bíróság ne kérjen általánosan ismert tényekhez bizonyítékokat, hanem hivatalosan vegye azokat tudomásul." Így sikerült aztán a győztesek törvényszékének "minden idők legnagyobb tömeggyilkosságát" mint bizonyított tényt prezentálni, anélkül, hogy egyetlen egy esetben is elvégeztek volna egy törvényszéki boncolást egy olyan áldozaton akit " úgy gázosítottak el". Az állítólagos bűntárgyakhoz (gőz-, vákum- és gázkamrák, atombombák, légkalapács, földalatti krematóriumok) további magyarázatot nem fűztek.

6.2 Manipulált tanúk

Röviddel a háború után hiányzott még a "rendezés" a számos tanúvallomás koordinálásához. Csak így magyarázható, hogy az állítólagos vagy tényleges szemtanúk egymásnak teljesen ellentmondó vallomásokat tettek eskü alatt. („written affidavits“), melyek abszurd dolgokat tartalmaztak. Így pl. csak Treblinkára nyolc különböző ölési módot részleteztek, többek között az áldozatok beszórását oltatlan mésszel, vagy a már említett vákum- és gázkamrákat.
Auschwitz vonatkozásában is jelentősen ellentmondtak egymásnak az ábrázolások kezdetben. A lengyel ellenállás tudósításaiban sehol nem volt szó Zyklon B-ről, ehelyett harci gázokról, elektromos áramot vezető futószalagokról és légkalapácsokról tudósítottak[34].
1945 márciusában egy szovjet bizottság közzétette jelentését az Auschwitzi halálkombinátról[35] . A Nürnbergi perek tanúit kétségtelenül jelentősen befolyásolták az erről szóló sajtójelentések. Így a kezdeti ellentmondások ellenére később már minden tanú egyhangúlag állította, hogy Auschwitzban nem kevesebb, mint 4 millió embert öltek meg gázkamrákban Zyklon B-vel. Meglehetősen sokáig, az ötvenes évek közepéig tartotta magát a tusolófejes változat, valakik egyszerűen nem tudtak a kedvenc elmélettől elrugaszkodni, mely szerint kinyitották a zuhanyzót és víz helyett cianidgáz ömlött ki. E sorok fordítója az ötvenes évek végén kisdiákként látott tusolófejes propagandafilmet iskolájával...

6.3 Abszurd és bizonyíthatóan hamis tanúvallomások

Ha a vád kizárólag tanúvallomásokra támaszkodik, a tanúk védelem általi alapos kikérdezése minden büntetőper elengedhetetlen része. Az IMT-alapszabályok azonban éppen ezt nem tették lehetővé, mert a legtöbb tanú csupán "eskü alatti írásos tanúvallomást (written affidavits)“ tett és a tárgyaláson meg sem jelent. Így a tanúk vizsgálódás nélkül állíthatták a legabszurdabb dolgokat.
Franz Blaha szemtanú például azt állította „written affidavit“-jában[36], hogy Dachauban sok embert öltek meg gázzal, de semmiféle közelebbi adatot nem közölt, milyen gázt használtak és mennyi embert öltek meg. Blaha tanúvallomása alapján Dachau számított 1960-ig a náci rezsim legfontosabb megsemmisítő táborának. Csak miután számos kortárs szkeptikus kérdései következtében kiderült, hogy Blaha vallomása egy síma hazugság volt, kényszerült a Dachau-i KZ emlékhely egy tábla elhelyezésére az állítólagos gázkamrában a "nem volt üzemben" felirattal.
Rodolf Vrba, alias Walter Rosenberg az auschwitzi gázkamrák egyik legfontosabb és legtöbbet idézett szemtanúja. Könyvében[37] nagy precizitással, szinte fanatikusan tisztelve a pontosságot (Alan Bestic a könyv előszavában) írja le az auschwitzi elgázosításokat. De amikor Vrba-t 1985-ben először hallgatta ki egy kanadai ügyvéd és tett fel neki keresztkérdéseket, néhány kibúvó és mentőhazugság után beismerte, hogy egyetlen elgázosítást sem látott. Kijelentette továbbá, hogy könyvének írásakor élt az írói szabadsággal („licentia poetarum“) [38].

Paul Rassinier

Paul Rassinier, francia szocialista és ellenálló, maga is évekig volt fogoly Buchenwald-Dora-ban, a háború után behatóan foglalkozott a tanúvallomások hitelességével. "Az európai zsidók drámája"[39] c.művében a következő eredményt közli:

15 év óta mindahányszor, ha valaki nekem Európa bármely nem szovjet megszállású szegletében egy tanút nevezett meg, aki maga is tanúja volt az elgázosításoknak, időt nem fecsérelve odautaztam, hogy felvegyem a vallomását. Mindig ugyanaz történt: Aktákkal a kezemben a tanúnak olyan sok és igen precíz, pontos kérdést tettem fel, hogy az szemmel láthatólag igen rövid ideig tartotta fenn a hazugságait, és rövid idő után avval magyarázkodott, hogy egy igen jó - sajnos közben elhunyt - ismerőse mesélte el neki ezeket a dolgokat, akinek kijelentéseit nem lehet megkérdőjelezni. Ilyen módon több ezer kilométert tettem meg keresztül-kasul Európában.
Akik a holocaust fontos tanúinak hitelességével szeretnének behatóbban foglalkozni, az alábbi, német nyelvű irodalomra hívjuk fel a figyelmét:

Manfred Köhler
A holocaust tanúvallomásainak és a tettesek vallomásainak értéke
Robert Faurisson
Auschwitz gázkamráinak tanúi
Jürgen Graf
A háború alatti elgázosítások tanúinak vallomásai a német koncentrációs táborokból