width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2014.11.12.

2014. november 12., szerda

A keleti nyitás politikája.

A keleti nyitás politikája.

Amiért ér bármit is a Fidesz, az mind megvan a Jobbikban. Fordítva ugyanez már nem mondható el.

A keleti, déli stb. nyitással annyi a bajuk a liberálisoknak, őket nyugatról tartották hatalomban mindig is, pénzzel, csalással, médiával. Ha ennek vége lesz, önerőből nem sokra jutnak, meggyőződésből csak egy nagyon vékony nemzetidegen zsidó réteg támogatja őket. Akik semmibe vették a népakaratot a kezdettől fogva.

Azeri, török, kazah külügyminiszteri látogatások, és a libsi finnyázás. Az észak-afrikai, és ázsiai származású zsidóság aki izraelt élteti és működteti, próbálja leócsárolni - lesajnálni ezeket az országokat, és azt hazudni hogy szörnyű zsarnokságok. Vagy a vén hülye zsidó john lukacs, "az oroszok" "az indonézok" "ezek nem európai értékekre épülő civilizációk" miért lukács neokohn, a tietek mióta európai értékrend - sehonnaiak vagytok, a föld szemete!!!

"Jelentős háttérhatalmi listák listázottja lett a listázó jobbikos Gyöngyösi"

2014. november 08. 07:40 Hunhír.info

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=79766

Gyöngyösi Márton, a Jobbik meghatározó külpolitikusa 2013-ban robbant be a nemzetközi közéletbe a magyar parlamentben tartott felszólalásával, amelyben olyan nemzetközi tabukérdéseket járt körbe, amellyel egyből kivívta a háttérhatalom különböző hadoszlopainak, páholyainak és "jogvédő szervezeteinek" haragját. A politikus ezután országjáráson ismertette a Jobbik külpolitikai elképzeléseit, válaszolt az őt ért vádakra, és hírportálunk véleménye szerint ezen közönségtalálkozók sikere is hozzájárult ahhoz, hogy a tartalmi nemzeti radikális párt mára Magyarország második meghatározó politikai ereje lehessen. Gyöngyösi lakossági fórumai a külpolitikát is közelebb hozták az emberekhez, és a folyamatosan változó, most éppen forrongó nemzetközi helyzetben a gondolkodó emberek egyre inkább nemzetközi viszonylatokba helyezik el a Magyarországon bekövetkezett eseményeket is. Parlamenti felszólalása és bizonyos körök érzékenységének megsértése miatt mára Gyöngyösi előkelő helyet foglal el az úgynevezett antiszemiták nemzetközi listáján, és most a Kelet-Ukrajnában lezajlott választások után az alternatív világmédia és világpolitika meghatározó orgánumai, illetve politikusai szerinti puccskormány uralta Ukrajnában zajló népszavazáson megfigyelői posztja betöltése miatt a szomszédos országban nemkívánatos személyek listájára is felkerült, akinek tilos a bemenet a csonka Magyarországgal határos területeket is magába foglaló Ukrajnába. Gyöngyösi Mártonnal hírportálunk kétrészes interjút készített, amelynek első részében a jelenlegi nemzetközi helyzetet vizsgáljuk magyar vonatkozásokkal, a másodikban pedig a földgolyón egyre inkább központi kérdésként szereplő, úgynevezett összeesküvés-elméletek természetrajzát világítjuk meg.

- Hazatért Ukrajnából, abból az országból, amelynek keleti régióiban népszavazás döntött az önállóságról. Választási megfigyelőként vett részt a választáson, gyakorlatilag egy teljesen természetes és elfogadott nemzetközi missziót teljesített, mégis az lett a jutalma, hogy azon politikustársaival együtt, akik Európából részt vettek ezen a sordöntő eseményen, nemkívánatos személyiségnek lett nyilvánítva a szomszédos országban.

A donyecki választási hivatal elnökének meghívására érkeztem a november 2-án megtartott választásokra Donyeck városába, és mivel a Donbassz régiójába Kijev irányából az ismert polgárháborús körülmények miatt nem lehet belépni, az oroszországi Rosztov-na-Donu irányából értük el Donyecket. A kitiltást az ukrán fél – bár hivatalos jegyzéket és indoklást még nem kaptam – a véleménye szerint alkotmányellenes választásokon való részvétellel, és az illegális határátlépéssel indokolta. Ez az álláspont több szempontból is nagyon furcsa, még ha a jelenlegi ukrán hatalom állapotát nézve nem is meglepő. Nagy baj van Ukrajnában akkor, ha az alkotmánya egy választást illegitimnek minősíthet, viszont azt, hogy a központi kormány gyakran a nemzetközi jog által is tiltott fegyverekkel hadat visel a saját állampolgárai ellen, több ezer civil áldozat halálát okozva, és több százezer állampolgárát szülőföldjének elhagyására kényszerítve meneküljön, alkotmányos és legitim kormányzati törekvésnek. Még nagyobb baj van a világunkban, különösen annak emberi és egyéb jogok csorbulására általában hisztérikusan reagáló nyugati felében, ha ennek a terrorállamnak a működéséhez asszisztál médiapropagandájával, valamint erkölcsi-, politikai-, gazdasági- és katonai értelemben egyaránt.

- Bizonyára tudta, hogy politikai missziója ellenérzést fog kiváltani azokban a körökben, amelyek Ukrajna egységét és oszthatatlanságát szajkózva a nyersanyagokban gazdag és ráadásul az orosz medve hátában fekvő országot globálatlantista gyarmatként támaszpontként képzelik el. Mégis ott volt Kelet-Ukrajnában és ráadásul világkörök érzékenységét sértve személyes benyomásait, tapasztalatait tette közzé az ott lezajlott eseményekkel kapcsolatosan. Azt már megszokhattuk, hogy az objektivitás elfogadhatatlan azon humanisták és toleranciabajnokok számára, akik adott esetekben az igazságot csak a saját szemüvegükön keresztül hajlandók értelmezni.

Mint tudjuk, mai világunkban a média hatalma felér egy nukleáris fegyverarzenállal, mondhatni a legnagyobb hatalom. A nyugati véleményformálók fölényes felsőbbrendűségére, és hirdetett függetlenségére jókora csapást mért a német könyvpiacon hetekben megjelent, máris bestsellerré vált könyv, amiben Udo Ulfkotte, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója szemléletesen, bizonyítékokkal alátámasztva elénk tárja, hogy Németország újságíró-társadalmát hogyan befolyásolja, és vásárolja meg az amerikai titkosszolgálat saját geopolitikai és gazdasági érdekeinek előmozdítása céljából. A humanisták és toleranciabajnokok imázsa – még ha próbálják is Ulfkotte könyvét elhallgatni – a porba sújtva hever, hitelüket elveszítették, nemcsak Németországban, hanem az egész nyugati világban. Azt ugyanis mostantól semmi okunk nincs feltételezni, hogy más nyugati országban a média az amerikai nyomásgyakorlástól mentesen működik. Ha ez van Németországban, mi lehet, mondjuk, nálunk? A média befolyásolására egyébként közvetett bizonyítékot szolgáltat az a tény is, hogy milyen ordító elfogultsággal ír a nyugati sajtó az ukrán válságról. Az a sajtó, amelyik hónapokon keresztül krokodilkönnyeket hullat egy magyarországi rabbit ért állítólagos szóbeli inzultus kapcsán, valamiért most elsiklik alapvető kérdések felett: mi történt a Majdanon, ahol „valakik" egyszerre lőttek a tüntető tömegbe és a rendőrök sorfala közé? Mi történt Odesszában, ahol több száz civil égett el elevenen az ukrán csőcselék és rendőrök brutalitása következtében? Ki lőtte le a maláj utasszállítót? Mi van a Donyeck mellett feltárt tömegsírokkal, amiben több száz kegyetlenül lemészárolt civil nyugszik, köztük előzetesen megerőszakolt nők? És még hosszan sorolhatnánk a nyugati propaganda által gondosan elfedett kérdéseket. Én egyébként éppen azért fogadtam el a felkérést a választások megfigyelésére, mert kíváncsi voltam, a saját szememmel akartam látni, hogy a nyugati propagandával ellentétben mi a valóság. Teljes abszurditás, hogy most pont azok szidalmaznak a rézvételemért, akik az igazság keresése helyett a hazugság és a manipuláció fenntartásában érdekeltek.

- Bizonyos amerikai és az őket kiszolgáló európai körök az emberek kollektív emlékezetkiesésében bízva gondosan elhallgatják, hogy nem állt volna elő a jelenlegi ukrajnai belpolitikai helyzet, ha a Soros és más zsidó pénzmágnások, idegen titkosszolgálatok segítségével nem döntik meg Ukrajna korábbi törvényesen megválasztott vezetését és ezzel előkészítik az immár több ezer ember halálával járó jelenlegi polgárháborús helyzetet. A gondolkodó emberek számára nyilvánvaló, hogy ki az igazi bűnös az ukrajnai folyamatok miatt. Az orosz anyanyelvűeket védelmező Moszkva, vagy az ukrajnai EU-nácikat és sovinisztákat feltüzelő, hatalmas pénzekkel színes forradalmat kirobbantó nyugat.

Egy polgárháborús konfliktus idején, amikor már az indulatok és a sérelmek mindkét oldalon elszabadultak, nehéz az elemzők figyelmét visszaterelni a konfliktus kirobbanásának okaira. Pedig ez perdöntő és fontos ahhoz, hogy a folyamatokat és a motivációkat tisztán lássuk. Az ukrán válság kirobbanása és eszkalálódása csöppet sem spontán jelenség, inkább egy hideg számítással kitervelt, precíz forgatókönyv alapján zajlik. Nem kérdés, hogy Ukrajnában – ami Közép-Európa „integrálása", vagyis nyugati gyarmatosítása után a következő hadszíntér az USA „Drang nach Osten" stratégiájában – geopolitikai összecsapás zajlik Oroszország és a nyugat között. Ez már a tíz évvel ezelőtti narancsos forradalom idején is nyilvánvaló volt, az volt a főpróba. Tény, hogy Viktor Janukovics személyéről és rendszeréről nehéz pozitívan nyilatkozni, biztos, hogy jókora szerepe van a volt ukrán elnöknek abban, hogy kirobbant Ukrajnában az elmúlt évet jellemző összetett gazdasági, politikai és társadalmi válság és polgárháborúba torkolltak az események. De a nyugat által hirdetett liberális demokratikus felfogás alapján bármilyen deficitekkel és hendikeppel működik egy kormányzat, akkor is kizárólag a nép akaratnyilvánítása útján mozdítható el egy szabad választás útján. Mivel Janukovics Ukrajna törvényesen megválasztott elnöke volt Ukrajnának, így ez a jog őt is megillette volna. Ehelyett amint elutasította a nyugati integrációt az egy évvel ezelőtti vilniuszi csúcson, a nyugat ádáz hadjáratot hirdetett az ukrán hatalom ellen. Minél közelebb kerül az USA fő ellenségéhez, Oroszországhoz, annál szofisztikáltabb eszközökkel operál. A közvetlen katonai jellegű lépések a szövetségesi, vagyis NATO keretek között zajlanak, a terepen viszont teljes a láthatatlan „soft power", vagyis puha erő nyomulása: nyílt titok, hogy a Majdan főszereplőinek a Konrad Adenauer és Soros Alapítványok nyújtottak anyagi támogatást, az amerikai titkosszolgálat pedig közvetlenül irányítja az ukrán hadvezetés hadműveleteit „tanácsadói" minőségben. Pénzt, fegyvert és médiatámogatást pedig korlátlan mennyiségben rendelkezésre bocsát a nyugat az érdekeit szolgáló bábkormánynak. Tény, hogy Ukrajna szuverenitását nem a soviniszta ukrán hatalom által létében fenyegetett orosz kisebbség védelmére siető Oroszország, hanem az ukrán válságot előidéző és céljainak megfelelően irányító nyugat sértette meg folyamatos jelenlétével és aknamunkájával. Oroszország a hidegháború óta következetesen hangoztatja, hogy a nyugat keleti irányú terjeszkedését és érdekszférájába történő behatolását ellene irányuló támadásnak fogja tekinteni. Ez világos beszéd. Aki ezek után meglepődik a körülményekhez képest egyébként roppant higgadt és kimért orosz reakciókon, az vagy elfogult vagy korlátolt. Minden önérzetes nemzet fenyegetésként értékelné azt, ha a határán csupa olyan országok sorakoznának fel, amelyek már tagjai egy ellenséges katonai szövetségnek, vagy egy ellenséges nagyhatalom által irányított puccs következtében bábkormányok vezetése alá kerültek, miközben belülről jól beazonosítható háttérrel rendelkező nem-kormányzati szervek és alapítványok kormányellenes tevékenységet folytatnak.

- A világot uraló tipikus kettős mérce megnyilvánulása, hogy ha bizonyos világkörök váltják le egy adott ország törvényes hatalmát, az demokratikus forradalom és szabadságharc, ha a tradíciókhoz ragaszkodó, az adott országot nemzetállamként megtartani akaró erők győzedelmeskednek egy konfliktusban, az pedig terrorizmus. Talán itt van a világ jelenlegi alapproblémájának az a bizonyos kutyája elásva.

Valóban elképesztő az a cinizmus, ahogy a nyugat az „oszd meg és uralkodj" elve alapján hol helyzetbe hoz, hol letaszít meghatározó erőket aszerint, hogy a saját érdekei éppen mit diktálnak. Egészen szélsőséges példa erre, amikor a nyugat korábbi patronáltjai ellen fordul mondvacsinált okokból, terroristának nevezve ma azokat, akiket korábban a „szabadságért" vívott küzdelem jegyében bőkezűen megtámogatott. Ma az USA több fronton is vív saját maguk által kiképzett ellenfelekkel véres és amerikai szempontból reménytelen háborúkat. Afganisztánban azok ellen a „tálib terroristák" ellen harcol, akiknek még a 80-as években maga szolgáltatott fegyvert és pénzt a szovjet megszállás alatt álló Kabul felszabadítására, és akiknek a CIA adott tanácsot és kiképzést a pakisztáni határon fekvő Peshavar-ban, igaz akkor még mudzsahedineknek, vagyis a szovjet megszállás ellen küzdő szabadságharcosoknak aposztrofálta őket a nyugati sajtó. 2003-ban az amerikaiak iraki hadjárata annak a Szaddam Huszein-nek a hatalmát döntötte meg, akit 1982-ben az USA és titkosszolgálata emelt hatalomba azzal a megbízatással, hogy amerikai gazdasági és katonai támogatás fejében indítson háborút az akkoriban patás ördögnek kikiáltott Khomeini Ajatollah által vezetett szomszédos Irán ellen, ahol pár évvel korábban végbement az iszlám forradalom. Külön történetet megérne az is, ahogy a csöppet sem szentéletű Szaddam Huszeint eltávolította az USA és szövetségesei: a „casus belli"-t ugyanis az a nyugati sajtó propagandája által elhintett és szajkózott vád alapozta meg, miszerint Szaddam Husszein tömegpusztító fegyverek (WMD, vagyis Weapons of Mass Destruction) birtokában van, ami hallatlan veszélyt jelent a közel-keleti térség stabilitására, különösen a nyugat liblingjének, Izraelnek a biztonságára. Ebből a vádból persze egy szó nem igaz, mint utóbb kiderült, felelősei ennek a több millió ártatlan ember halálát okozó, egyre csak eszkalálódó agressziónak továbbra sincs. Most pedig a nyugat – újfent amerikai vezetéssel – az ISIS ellen küzd a térségben, vagyis egy olyan terrorista szervezet ellen, amelyet maga hívott életre még tavaly az Iránnal és Oroszországgal szoros szövetségben kormányzó Bashar al-Aszad rendszerének megdöntése céljából.

- A liberális demokraták a nagy francia forradalomnak nevezett első igazi szabadkőműves terrorhullám jelszavait szajkózva úgy akarják vezetni a világot, hogy pont a szöges ellentétét cselekszik annak, amit hangzatos jelszavaikkal meghirdetnek. A világkormány felé vezető utat a Föld kettéosztását a rendkívül szűk gazdasági-politikai, internacionalista vezetésre és a kimosott agyú rabszolgamilliárdokra egyre többen észlelik, érzékelik, és tenni is próbálnak ellene. Az ideológiai, társadalmi, politikai harc már nemzetközi szinten is fokozódik.

Sok pozitív jel utal arra, hogy az USA által megálmodott, és messianisztikus fanatizmussal erőltetett egypólusú világrend kialakításának terve recseg-ropog. A hideg háború vége óta mindent elsöprő lendülettel zajlik az Ön által felvázolt folyamat, de ez most, az utóbbi években lassulni, sőt visszájára fordulni látszik. Úgy tűnik, jó esély van arra, hogy az értékvesztés, konzumidiotizmus, és szabadosság évszázada után eljön a nemzeti öntudatra ébredés, és az igazi, valós értékekhez, hithez, gyökerekhez való visszatalálás korszaka. Latin-Amerikától Afrikán át Ázsiáig ez a trend tapasztalható. Európa sajnos az USA fennhatósága és gyámkodása alatt gyarmati sorban tengődik a második világháború óta, azóta olyan mélyre süllyedt, hogy már saját érdekeinek felismerésére sem képes, folyamatosan az ellen cselekszik, önsorsrontó pályára lépett. Európa ma politikailag és gazdaságilag egyaránt súlytalan, a gyarmatosítás időszakában felhalmozott-összelopkodott tartalékból és Németország gazdasági teljesítményéből él kizárólag, demográfiailag pedig az összeroppanás szélén áll. És hogy a valamikor még kulturális fölényére büszke Európában hogyan állunk a kultúrával, ahhoz elég annyi, hogy egy osztrák szakállas nő ma „Európa Hangja", akinek egymásra licitálva gratulálnak az európai vezetők és Christoph Schönborn bécsi érsek. Ebben az összeurópai hanyatlásban paradox módon egészen üdítő – bár közel sem ideális – képet mutat a poszt-szocialista kelet-közép európai térség, ahol a tradicionalista értékek csírája konzerválódott és újra rügyezni kezdett. Ezen országok közül azonban egyedül Oroszország rendelkezik azzal a mérettel, politikai, gazdasági, katonai, társadalmi és kulturális erővel, ami szükséges Európa felrázásához és öntudatra ébresztéséhez. Meglátásom szerint Európát ma kizárólag Oroszország ragadhatja ki az örvényből, egész Európa szempontjából létkérdés, hogy Oroszország felvállalja saját érdekeinek képviselete mellett Európa megmentésének küldetését és az Eurázsiai kontinens egyesítését.

- Magyarországot nagyon sokan oroszbarátsággal vádolják, hiszen napjainkban pont a nemzetállamokat preferáló putyini modell jelenti a legnagyobb problémát a világgyarmatosítónak. Természetes, hogy éppen ezért nő az orosz elnök népszerűsége azon embermilliók körében, akik saját országokat a globális gyarmatosító trendekkel szembemenő bástyaként szeretnék látni. Napjaink jellemzője, hogy a külpolitika és maga a külpolitikus kiemelkedő szerepet kap nemcsak egy adott ország vezetése, hanem gondolkodó lakosai körében is.

A külpolitika fontosságának ciklikussága, fel-, illetve leértékelődése egyenes arányban van a világban zajló turbulenciák intenzitásával. Mindenki érzi, hogy rendkívüli időket élünk, nagy és lényeges változások előtt állunk. Ezért aztán teljesen érthető, hogy felértékelődik a külpolitika, hiszen az immár közvetlenül hatást gyakorol az államok belpolitikájára, az emberek mindennapi életére. A központosító, globalizáló gőzhengerrel szemben a külpolitika képes a szövetségkeresés eszközével nemzetállamok között kapcsolatot teremteni és érdekközösséget csiholni.

- Hosszú évtizedeken keresztül maga a külpolitikai mint irányelv és politikatudomány mostohagyereknek számított még a médiaberkekben is. Mindenütt és minden területen a belpolitikusok és a belpolitikai újságírók taroltak. Most nyílt az olló, egyre fontosabbak a külpolitikusok és a külpolitikával foglalkozó médiamunkások, mert egy-egy ország belső viszonyait immár csak a nemzetközi viszonylatokba helyezve lehet vizsgálni, értelmezni. Ön mára a Jobbik meghatározó külpolitikai arca, és ezen a területen mindenképpen már most elmondhatjuk, hogy a párt teljesítette azon távlati céljait, hogy minden szakterületen az Orbán-kormány reális alternatívája lehessen a 2018-as választásokra.

A Jobbik egy világos és következetes külpolitikai irányvonalat képvisel, ami markánsan eltér az elmúlt 25 évet jellemző külpolitikától. A Jobbik külpolitikájának a sikerét bizonyítja, hogy az idő múlásával a körülöttünk, világunkban zajló objektív valóság az általunk képviseltekhez igazodik, vagyis az idő a mi stratégiánkat igazolja. A következetesen leszögezett álláspontunkból még soha nem kellett visszatáncolnunk. Ezt pedig nem úgy értük el, hogy „egyrészt-másrészt" állásfoglalásokat fogalmaztunk meg, hanem radikális üzeneteket. A külpolitikánk sikeréhez két feltétel kellett. A legfontosabb, hogy a Jobbikot és politikusait nem kötik azok a rendszerváltás idején kötött háttéralkuk, amelyek a teljes rendszerváltó elitet, vagyis az MDF, a Fidesz-KDNP vagy az MSZP politikusait kötik. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy 80-as években elnyert oxfordi Soros-ösztöndíj, vagy a nemzeti vagyon kiárusítása körül zajló összpárti háttéralkuk, a nemzeti érdekeket is felülíró nyugati integrációs folyamat visszásságai mind zsarolhatóvá teszik a rendszerváltó pártokat. Ezért van az, hogy a nemzeti retorikát hangoztató Orbán még akkor sem tud helyes irányba lépni, amikor már felismerte a helyes irányt. Mi nem vagyunk gúzsba kötve, szabadon döntünk. A sikerünk másik feltétele pedig a külpolitikai folyamatoknak a pontos és világos mélyelemzése, a múlt és jelen folyamatainak a helyes extrapolálása a jövőbe. Egy kis ország külpolitikájának, amelyik nem képes a globális folyamatok befolyásolására, egy lehetősége van a nemzeti érdekek előmozdítására a külpolitikában: a környezetében zajló folyamatok pontos elemezése, és ezáltal az előrelátás képességének az elsajátítása. A magyar diplomácia ezt a képességét teljesen elveszítette. Szolgalelkülettel követni a brüsszeli és washingtoni ukázokat, és loholni az események után – ez jellemezte az elmúlt 25 év külpolitikáját. Nem csoda, hogy váratlanul érte a Bem rakpartot még az orrunk előtt zajló események többsége is. A világban pedig csak azok az országok tudják érvényesíteni az érdekeiket, akik készen állnak és időben lépnek. Mi úgy néztük végig a Délszláv válságot és most úgy nézzük végig az ukrán válságot, hogy a Délvidék vagy Kárpátalja kapcsán még csak értelmesen artikulálni sem tudjuk a magyar érdeket. A Jobbik külpolitikájában markánsan szembeszáll ezzel az önfeladó szemlélettel, hisszük, hogy kizárólag rajtunk múlik a sorsunk.

- A keleti nyitás , a csillagváltást követő új birodalmi függésrendszerünk enyhítése a hősi múltból táplálkozó kapcsolatépítés jelentik azt a legfontosabb újítást és újdonságot, amellyel a Jobbik évek óta markánsan megkülönböztethető az első parlamenti nemzeti radikális erőtől, a MIÉP-től. A Jobbik ezeken a célterületeken olyan szinten előrement, hogy számos esetben az idén is újraválasztott Orbán-kormány kullog a jobbikos felvetések és megközelítések nyomában. Akkor ezt az előnyt nem csak továbbra is biztosítani, hanem növelni kell.

A keleti nyitás politikája pontosan arra a külpolitikai mélyelemzésre épül, amiről az előbb beszéltem. Benne van az eredetünk és gyökereink ismerete, illeszkedik a jelenleg zajló geopolitikai trendekbe, és tökéletesen illeszkedik egy civilizációk ütközőpontjában elhelyezkedő kis ország gazdasági, politikai igényeihez, a többirányú nyitottság szükségességét célozza. Nem csinálok ebből hiúsági kérdést, örülök, hogy az Orbán-kormányra megtermékenyítőleg hatott a Jobbik külpolitikája, kívánom, hogy ne csak a retorika szintjén, hanem tettekben is valósítsák meg. A Jobbik elsődleges célja, hogy mielőbb kormányra kerüljön, hogy maradéktalanul érvényre tudja juttatni a nemzeti radikalizmus programját. Addig azonban amíg ez bekövetkezik, fontos küldetésünknek tartjuk, hogy minél erősebb nyomást gyakoroljunk a kormányra a nemzeti érdekek képviseletében. Ha ez azzal jár, hogy a kormány egyre több fejezetet vesz át a programunkból, akkor is ez a kötelességünk. A nemzetet szolgáljuk.