width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2015.03.05.

2015. március 5., csütörtök

Mitől retteg Washington? A Párizs-Berlin-Moszkva tengely

Mitől retteg Washington? A Párizs-Berlin-Moszkva tengely

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által egyoldalúan kirobbantott iraki háborúnak legalább megvolt az az érdeme, hogy felélesztette az európai öntudatot, amelyet a Párizs, Berlin, Moszkva által alkotott háborúellenes egységfront szimbolizált. De vajon ezt az öntudatra ébredést követni fogja-e a megfelelő intézményi fejlődés? Sajnos, semmi sem kevésbé biztos, hiszen az európai alkotmány legalábbis nyugtalanító kétértelműségeket tartalmaz. Mindazonáltal egy Párizs-Berlin-Moszkva tengely formálódása nagyon rossz hír lenne ,,amerikai barátaink" számára.

Évek, sőt évtizedek folyamán Európa egy nagy reményt képviselt, miközben manapság inkább nyugtalanságot vált ki és néha egyenesen fenyegetést látnak benne. Valójában a maastrichti szerződés 1992-es elfogadása óta Európa a feje tetejére állt. A brüsszeli bürokrácia lassúságának és a kizárólag a kereskedelmi konkurencia és a pénzügyi ortodoxia miatt aggódó tagországok közötti egységes nézőpont hiányának áldozataként ráadásul egy olyannyira sietős bővítési eljárásba bonyolódott, amely hosszú távon tehetetlenségre és bénultságra kárhoztatja. A politikai egységként felfogott Európa mára teljesen leblokkolt.
(...)
Ebben a helyzetben, amelyben a partikuláris érdekek logikája helyettesíti a közösséghez való tartozás dinamikáját, csupán egy megoldás van, nevezetesen az, hogy azok, akik csak piacfogalmakban gondolnak Európára, ne akadályozzák a többieket az előrelépésben. Az egyedüli alternatíva tehát egy ,,kemény mag" létrehozása azon országok részvételével, amelyek egy valódi politikai hatalom létrejöttében érdekeltek. Ezt az eszmét Henri de Grossouvre, előrelátó módon, már két évvel ezelőtt kibontotta a Paris-Berlin-Moscou. La voie de l'indépendance et de la paix (Párizs-Berlin-Moszkva. A függetlenség és a béke útja), L'Age d'Homme, Lausanne c. könyvében. Jellemző módon a Párizs-Berlin-Moszkva tengely létrejöttének az előjelei már az Irak-ellenes amerikai háborút megelőzően feltűntek, amikor Franciaország, Németország és Oroszország egy 2003. március 5-én közzétett közös nyilatkozatban világosan jelezték, hogy nem hajlandók csatlakozni az Egyesült Államok által egyoldalúan eldöntött katonai agresszióhoz. Ez a ,,kemény mag" nyilvánvalóan csakis a francia-német pároson nyugodhat, amely történelmi okokból mindig is az Európai Unió motorja volt.
(...)
Az is igaz persze, hogy hosszú időn át Franciaország és Németország eltérő módon viszonyult az Amerikai Egyesült Államokhoz. A jól ismert történelmi okok miatt Németország alapjában véve egy ,,hatalom nélküli hatalomként" építette fel önmagát 1945 után. A hidegháború korszakában a Szövetségi Köztársaság függő helyzetben érezte magát az Egyesült Államoktól, amely viszonzásképpen úgy tekintett rá, mint legbiztosabb európai szövetségesére. Egy híres formulát használva Németország egyszerre volt akkor egy gazdasági óriás és egy politikai törpe, ami arra késztette, hogy csak statisztaszerepet játsszon a nemzetközi porondon. Ez a helyzet mára alaposan megváltozott. Különböző jelek mutatnak arra, hogy Németország immáron fel akarja használni visszanyert egységét, hogy tényleges fontosságának megfelelő politikai szerepet játsszon. Mint arrafelé mindig, a folyamat lassú, de tagadhatatlannak tűnik az új irány. Ezt tanúsítja az is, hogy Németország egyértelműen elutasította az amerikaiak kérését az iraki ügyben. Ezt a rendkívüli fontosságú eseményt még Franciaországban sem értékelték kellőképpen, pedig mint azt Stephan Martens megjegyezte, ,,a Német Szövetségi Köztársaság létrejötte óta sohasem rázta meg a német-amerikai kapcsolatokat ilyen mély válság" (,,L'Allemagne n'est plus américaine", Outre-Terre, 2003. június 5.). Az 1999. november 29-ei franciaországi látogatásakor Gerhard Schröder egyébként már magáévá tette az ,,Európa-hatalom" formulát, 2002. augusztus 5-én Hanoverben pedig kijelentette, hogy az amerikai politikától különböző ,,német útra" (deutscher Weg) lép, ami lehetővé tette számára a néhány héttel későbbi választási győzelmet. Legutóbb 2003 februárjában írhatta azt a Der Spiegel a címlapján, hogy ,,Lázadás Amerika ellen. Schröder Dávid Bush Góliát ellen (,,Aufstand gegen Amerika. David Schröder gegen Goliath Bush", Der Spiegel, 2003. február 20.).
Maga a német közvélemény is megváltozott. Egy néhány hónappal ezelőtt közzétett felmérés szerint immáron a németek 76 százaléka vélekedik úgy, hogy az amerikaiak kizárólag a saját érdekeiket követik, amikor külföldön beavatkoznak (1993-ban 58 százalékuk vélekedett hasonlóan), és már csak 31 százalékuk tartja az Egyesült Államokat a világbéke és a biztonság őrének (1993-ban még 62 százalékuk). Tehát egy jelentős változásról van szó, amely azt mutatja, hogy Németország folyamatosan elhagyja az atlanti osztály legjobb tanulója pozícióját, és Franciaországgal egy valódi európai védelmi politika magjává kíván válni -- ami arra a megállapításra juttatja Henri de Grossouvre-t, hogy ,,a transzatlanti tabu vége a német külpolitika legnagyobb jelentőségű eseménye a második világháború vége óta" (,,Nous et les Américains", Outre-Terre, 2003. június 5.).
(...)
Ugyanakkor életbevágónak látszik stratégiai partnerséget kialakítani Oroszországgal, lehetővé téve az Európai Unióhoz való csatlakozását a külpolitika minden tekintetében, és erősítve a vele való együttműködést, nevezetesen a repülőgépipar és az energetika területén. Nyilvánvalóan a francia-német párosnak kellene kezdeményeznie ezt a partneri viszonyt és ezt az együttműködési teret, amelyhez Ukrajna és Belorusszia is csatlakozhatna. Valójában Oroszország még inkább érdekelt lenne ehhez a tervhez való csatlakozásban, ha bizonyos számú európai ország egyértelművé tenné arra vonatkozó akaratát, hogy egy Washingtontól független politika alapján szándékozik tovább menni. Franciaországnak, Németországnak és Oroszországnak nemcsak számos politikai, gazdasági, stratégiai és kulturális érdeke közös, hanem jelentős mértékben ki is egészítik egymást. Csak két példát idézünk fel, az egyik a védelmi problémákra, a másik az energetikai forrásokra vonatkozik.

Tudjuk, hogy az Egyesült Államok évente GDP-jének 3,4 százalékát fordítja katonai kiadásokra, miközben Franciaország csak 2,6 százalékát. Az amerikai fölény e tekintetben tehát éppen ezért logikusnak tűnik. Azonban Franciaország, Németország és Oroszország együttesen több pénzt költ fegyverkezésre, mint az Egyesült Államok. Bizonyos közös befektetések lehetővé tennék Európa számára lemaradásának részbeni behozatalát. Oroszország ugyanakkor olyan nyersanyagokkal rendelkezik, amelyekkel sem Franciaország, sem Németország. (...) 2000 óta Oroszország a világ harmadik olajtermelője és második -exportőre, valamint első gáztermelője és -exportőre, ami azt jelenti, hogy olaj és gázkitermelő vállalatai nemcsak elsőrendű gazdasági szereplők, hanem kimondottan politikai szerepet is játszhatnak, alternatív energiaforrást nyújtva Nyugat-Európa számára a részben amerikai ellenőrzés alá került Közel-Kelettel szemben.
(...)
Vannak persze bizonytalansági tényezők is, amelyek elsősorban Oroszországot érintik, amelynek politikai-gazdasági önmagára találása az aktuális tétek vitális eleme, de amelynek a jövője - ma sokkal inkább, mint valaha - előreláthatatlan. Oroszország leggazdagabb emberének, a 90-es évek minden gazdasági visszaélését megszemélyesítő Mihail Hodorkovszkijnak a legutóbbi letartóztatása, aki az iraki háború kérdésében Amerika-barát álláspontot képviselt, mindazonáltal Vlagyimir Putyin azon akaratát tanúsítja, hogy helyreállítsa az állam tekintélyét és megbüntesse az érinthetetleneknek mondott maffiózókat. Vannak azután a demográfiai adatok, amelyek különösen nyugtalanítók Németország és Oroszország számára, de az Európai Unió országainak nagy többsége számára is, mivel előreláthatólag 2050-ben az európai átlagéletkor 57 év lesz, szemben az egyesült államokbeli 37 évvel. Végül pedig nyilvánvalóan nem lehet számításon kívül hagyni a választási eredményeket sem, amelyek bármelyik országban módosíthatják a politikai irányvonalat. Ezeken a konjunkturális adottságokon túl mégis léteznek bizonyos alaptendenciák és állandó realitások, a legfontosabbra Henri de Grossouvre emlélkeztet, amikor azt írja, hogy ,,az északi féltekén az Egyesült Államok pontos földrajzi pendant-ja a Bresttől Vlagyivosztokig terjedő legnagyobb Európa", és ez ,,a gigantikus eurázsiai kontinens összefogja a világ népességének és gazdagságának lényegét". A Párizs-Berlin-Moszkva tengely eszméje mindenesetre egyre inkább beépül a gondolkodásba, és az a legérdekesebb, hogy áthágja a szokásos frontvonalakat és védelmezőkre talál a legkülönfélébb körökben.

Jacques Julliard például úgy véli, hogy eljött a német-francia páros megerősítésének órája. ,,Sőt, a két nemzet szerves egyesítésének az órája diplomáciai és katonai téren, (mert) nincs más módszer az amerikai neoimperializmus által fenyegetett európai eszme megvédésére", írja (,,Europe: vive le pere Ubu!, Le Nouvel Observateur, 2003. június 12.). ,,Jelenleg csak két ország van, amely konjunkturális nehézségei ellenére egy Európa-hatalom gondolatát fontolgatja: Franciaország és Németország, és hozzájuk lehet még tenni Belgiumot. Azt ajánlom, hogy tegyük meg újra azt, amit Schuman tett 1951-ben a szénnel és az acéllal: tegyük közössé haderőinket, diplomáciánkat és gazdaságpolitikánkat. Minden országot szívesen látunk, amely csatlakozni kíván kezdeményezésünkhöz. (...) Meg vagyok róla győződve, hogy egyesek csatlakozni fognak hozzánk. Például Olaszország, azon a napon, amikor megszabadult Silvio Berlusconitól" (,,Le crépuscule des dictateurs", Politique internationale, 2003 nyár). És még hozzáteszi: ,,Az kellene és elég is lenne, hogy Franciaország és Németország egyesítse diplomáciai és védelmi forrásait, és ezzel az európai, sőt a globális leosztás is radikálisan megváltozna." (,,Marions-nous!", Le Nouvel Observateur, 2003. november 27.) (...) És hosszasan idézhetnénk a hasonló véleményeket. (...)
Ebben a kontextusban tette közzé 2003 októberében a brüsszeli Nemzetközi Kapcsolatok Királyi Intézete (IRRI) az ,,Európai biztonsági elv a XXI. századra" c. dokumentumot, amely önmagából Európából kiindulva képzeli el Európa biztonságát, és arra a következtetésre jut, hogy Európa csak hatalomként létezhet. ,,Függetlenül gazdasági, politikai, demográfiai és katonai súlyától, nincsen hatalom akarat nélkül. (...) A hatalomhoz elengedhetetlen az események menetének befolyásolásását célzó akarat. Az Európai Unió csak akkor lesz hatalom, ha tagállamai tudatosan és egységesen a közösbe teszik a sokpólusú világ egyik pólusának kialakítására vonatkozó akaratukat, és ennek megfelelően cselekednek." Ugyanez a dokumentum aláhúzza, hogy egyedül ,,a döntési autonómia teszi lehetővé identitásának és szuverenitásának tudatosulását és adja meg a döntés felelősségét, a függés, az alávetettség vagy a hála szokása által okozott gátlás nélkül".

Hogy a Párizs-Berlin-Moszkva tengely nem csupán képzelgés, az amerikai sajtó olvasása is bizonyítja, amely azt mutatja, hogy egy ilyen perspektívát nagyon is komolyan vesznek és valós veszélyként értékelnek. ,,Minden tényezőt összevetve, Franciaország, Németország és Oroszország potenciálisan rendelkezik egy olyan nagyhatalom minden adottságával, amely globális szinten képes ellensúlyozni az Egyesült Államokat, Franciaország adva a politikai és ideológiai orientációkat, Németország a gazdasági erőt, Oroszország pedig a katonai kapacitást", írja a neokonzervatív John C. Hulsman, és arra a végkövetkeztetésre jut, hogy ezzel a fenyegetéssel szembeszállva az Egyesült Államoknak meg kell próbálnia minden eszközzel ,,megtörni ezt az Amerika-ellenes magot" (,,Cherry-Picking: Preventing the Emergence of a Permanent Franco-German-Russian Alliance", The Heritage Foundation. Policy Research and Analysis, 2003. augusztus 28.).

Az utóbbi évek során valóban egyre nőtt a feszültség Európa és az Egyesült Államok között, éspedig nemcsak a kereskedelem, a húskivitel- és behozatal, a repülőgépgyártás, a Galileo-terv (az amerikai GPS-rendszerrel versenyző európai helymeghatározó és navigációs rendszer) kapcsán, hanem sok más területen és új formák alatt is. Nyilvánvaló diplomáciai okokból a politikusok gyakran igyekeznek ugyan mindezt palástolni, ahogyan Jacques Chirac is tette, néhány hónapja kijelentve a Financial Times-ban, hogy ,,Európának és az Egyesült Államoknak közösek az értékei". Valójában azonban épp az ellenkezője az igaz. ,,Az amerikai és az európai társadalmak fejlődése az utóbbi évtizedek folyamán egy fokozatosan mélyülő erkölcsi, kulturális vagy politikai szakadékot tár fel olyan fontos témák vonatkozásában, mint a háború, a béke, a társadalmi szolidaritás, az igazságszolgáltatás, a bevándorlás vagy a vallás", írja Sylvie Kauffmann (,,Valeurs transatlantiques, pas si communes", Le Monde, 2003. június 6.).

Kétség sem fér hozzá, hogy a globalizáció tovább fogja fokozni az Európa és az Egyesült Államok közötti érdekkülönbségeket, már csak azért is, mert geopolitikai szempontból Európa még inkább, mint valaha, egy kontinentális hatalom marad, az Egyesült Államok viszont tengeri. ,,Az Egyesült Államok egy tengeri nép, emlékeztet Henri de Grossouvre, ... A kereskedelem túlsúlya és a többi emberi tevékenységnek a kereskedelmi kapcsolatok alá történő rendelése jellemzi" (art. cit.). Alapvető világnézeti és értékítéleti különbség van tehát közöttünk, és az az érdekes, hogy manapság éppen az amerikaiak emelik ki ezt a különbözőséget politikájuk igazolása végett. A múlt év végén megjelentetett és nagy hullámokat kavaró könyvében a neokonzervatív Robert Kagan például azt állítja, hogy az árok, amely az Atlanti-óceán két partja között keletkezett, immáron túl mély ahhoz, hogy az előrelátható jövőben betemethető legyen (Robert Kagan: Of Paradise and Power. America and Europe in the New World Order, Alfred A. Knopf, N.Y. 2003). Ezt a véleményt más kommentátorok is osztják (v.ö.: Nicholas Fraser, ,,Le Divorce: Do Europe and America Have Irreconciliable Difference?", Harper's Magazine, 2002. szeptember).

Ezzel párhuzamosan az Európával szembeni amerikai álláspont is jelentős mértékben tisztult. 2003 júniusában az amerikai The New Republic a címlapon hozta: ,,Európa szuperhatalom. Miért kell félnie Amerikának az európai építéstől?". Az újság főszerkesztője, Andrew Sullivan írta: ,,Az európai építés sikeréből elsősorban Franciaország fog hasznot húzni, és Franciaország szándékai lényegében ellenségesek az Egyesült Államokkal szemben, kulturális, gazdasági és diplomáciai téren egyaránt. Az amerikai külpolitika aktuális kihívása: hogyan tudjuk megakadályozni az új európai alkotmány megvalósulását?" Három hónappal később William Kristol hetilapja, a The Weekly Standard közzétette az alábbi című cikket: ,,Az egyesült Európa ellen". Máshol az európaiakat úgy ábrázolják, mint szibaritákat és gyávákat, vagy mint javíthatatlan fasisztákat és antiszemitákat, vagy mint árulókat és agykárosultakat. A Washington Times-ban William R. Hawkins odáig ment, hogy azt magyarázta, az Egyesült Államok első számú ellensége nem Oszama bin Laden, hanem az európaiak: ,,Az Egyesült Államok függetlenségére, biztonságára és jólétére nézve a legnagyobb veszély a XXI. század hajnalán talán nem a tömegpusztító fegyverekkel ellátott deklarált ellenségeinktől ered, hanem állítólagos barátainktól, akik gazdaságunk ellenőrzéséről és az amerikai óriás lekötözéséről álmodnak" (,,EU's Angry Chorus", Washington Times, 2002. május 24.). David Brooks ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy az európaiak az arabokkal együtt egyfajta ,,polgárgyűlöletet" (bourgeoisophoby) táplálnak az amerikai materializmus iránt (,,Among the Bourgeoisophobes. Why the Europeans and the Arabs, Each in their Own Way, Hate American and Israel", The Weekly Standard, 2002. április 15.).

Pierre Hassner maga is elismeri, hogy ma ,,az amerikai kormány nyíltan Európa megosztására játszik" (,,Europe/États-Unis: la tentation du divorce", Politique Internationale, 2003 nyár). ,,A hidegháború kezdete óta először nagyon befolyásos személyeket találunk Washingtonban, akik azt állítják, hogy egy gyönge és megosztott Európa az Egyesült Államok érdeke", teszi hozzá Timothy Garton Ash (,,Du rideau de fer a la faille transatlantique", Esprit, 2003. október).
Ez az Európa-ellenesség az euróval szembeni ellenségességgel párosul, ami nyilvánvalóan egyáltalán nem meglepő. A háború után az amerikaiak hasznot húzhattak a hidegháborúból, amely az erő helyzetébe hozta őket szövetségeseiknél, és a dollár mindenhatóságából, amelyet tartalék-fizetőeszközként használt a világ minden országának központi bankja. A hidegháború befejeződött, és az euro felemelkedése fenyegeti a dollár monopóliumát a nemzetközi monetáris cserékben. Egy olyan ország számára, amely egyre többet fogyaszt annál, mint amennyit megtermel, amelynek az eladósodási szintje a világ GDP-jének a 31 százalékát és az amerikai egyéni jövedelem 40 százalékát képviseli, amelynek a fizetési mérlege egyre romlik, amelynek a folyó fizetési hiánya történelmi szintet ért el, és amelynek az országos megtakarítási kamatlába 2002-ben minden idők legalacsonyabb szintjére esett, a dollármonopólium fenntartása életbevágóan fontos.
Persze idő kell még ahhoz, hogy az euro valóban a dollár konkurense lehessen mint tartalék-fizetőeszköz, és ezáltal Európát kiegyensúlyozza az Egyesült Államokkal ezen a területen is. Ehhez az kell, hogy az eurót használható fizetőeszköznek tekintsék minden országban és az Egyesült Államok maga is tartalékokat képezzen belőle. Az is kell hozzá, hogy állandóan garantálhassa a planetáris likviditást és betölthesse a ,,végső fokú kölcsönadó" klasszikus szerepét. Még nem tartunk itt. Azonban az euro már most is csere tartalék-pénzeszközként szolgálhat egyes piacokon. Lényeges előrelépés lenne, ha az EU-nak sikerülne meggyőznie az olajexportáló országokat, éppen Oroszországgal kezdve, hogy a dollár helyett fogadják el az eurót. Az amerikai monopóliumot akkor komoly kihívás érné, amellyel Washingtonban is tisztában vannak.
A Párizs-Berlin-Moszkva tengely perspektívájával szemben az Egyesült Államok reagálni próbál - az immáron szokásos hevességével. (...) Valószínű azonban, hogy eme virtuális tengely három alkotóelemével szemben eltérő stratégiát fog alkalmazni. Condoleeza Rice nemzetbiztonsági tanácsadó már kiadta a jelszót: ,,Megbüntetni a franciákat, figyelmen kívül hagyni a németeket, megbocsátani az oroszoknak!" (Jim Hoagland, ,,Three Miscreants", The Washington Post, 2003. április 13.), ami világosan azt jelenti, hogy Oroszország képes megjavulni, Franciaország menthetetlen, ami pedig Németországot illeti, vele kapcsolatban elég várakozó álláspontra helyezkedni.

Rövid távon az Oroszországgal - és Kínával - szembeni amerikai politika főleg egy bekerítési kísérlet irányában halad, ahogyan a muzulmán exszovjet köztársaságokba és a Kaspi-régióba történő amerikai csapattelepítések tanúsítják. Németország tekintetében az amerikaiak mindent meg fognak próbálni a francia-német páros szétrobbantására. Múlt év november 3-án a neokonzervatív Richard Perle egy németországi politikai fórumon már durván felelősségre vonta Peter Struck védelmi minisztert, szemrehányást téve neki ,,a francia-német kapcsolatok mélyítése" miatt, és kifogásolva ,,Németország és Franciaország erős késztetését arra, hogy a legkisebb alkalommal is kifejezzék egymás iránti szolidaritásukat". Ugyanakkor Michael Ledeen, a Fehér Házhoz legközelebb álló republikánus ,,héják" egyike nyíltan kijelentette, hogy immáron Németországot és Franciaországot az Egyesült Államok ,,stratégiai ellenségeinek" kell tekinteni.

Azt is gondolhatnánk, hogy az Egyesült Államok minden lehetséges módon eléri a szociáldemokraták távozását, akik fennen hangoztatott antifasizmusuk miatt - anélkül hogy gyanúsak lennének - néha bizonyos ,,nemzeti" érzelmeket is kifejezhettek, és kiprovokálja a kereszténydemokraták hatalomra jutását, akik hagyományosan atlantistább beállítottságúak. Azonban még ha ez meg is történne, egyáltalán nem biztos, hogy Washington eléri céljait. Magán a CDU/CSU-n belül is van egy olyan irányzat, amely csak kevéssé híve az Egyesült Államokhoz történő szolgai igazodásnak. Henri de Grossouvre, aki gyakran emlélkeztet rá, hogy már 2002-ben egy egészen a konföderáció létrehozásáig terjedő francia-német közeledés tervét tanulmányozta a francia vezetés és Edmund Stoiber kancellárjelölt, ilyen körülmények között ,,majdnem nullának" véli a német külpolitika lényegi megváltozásának kockázatát.

Marad Franciaország esete, amelyet az amerikaiak, ahogyan láttuk, menthetetlennek ítélnek. Annak a rendkívül heves és példátlan méretű franciaellenes gyűlölethullámnak a bizonyítékát láthatjuk ebben, amelyet a francia kormány azon döntése váltott ki, hogy nem volt hajlandó csatlakozni az Irak elleni agresszióhoz. Hónapokon keresztül ,,sajtevő kapituláló majmokként" (cheese eating surrender monkeys) kezelték őket a sajtóban, miközben öntapadó matricák tűntek fel azzal a szöveggel, hogy ,,Előbb Irak, aztán Franciaország!" Tévedés lenne azt hinni, hogy a franciagyűlölet csupán a népesség marginális elemeire korlátozódott. Éppen ellenkezőleg: megdöbbentő hevességgel a legkomolyabb újságokra is átgyűrűzött. Csak néhány példát idézünk a stílus ábrázolására. Az egyik legnagyobb amerikai újságban, a Weekly Standardben írja Larry Miller: ,,Már jó ideje elegem van a franciákból. A következő alkalommal, amikor a németek lerohanják szar kis országukat és szükségük lesz valakire, hogy megmentse a kollaboráns seggüket, boldoguljanak csak egyedül!" (,,Le jour de gloire n'est pas arrivé!", 2002. június 3.). A New York Postban Ralph Peters hozzáteszi, hogy Franciaország, amelyet ,,egy minden skrupulustól mentes erkölcsi pigmeus" irányít, akinek az egyedüli ambíciója az, hogy ,,védelmezze a diktátorok emberi jogát ahhoz, hogy a Riviérán haljanak meg végkimerülésben", ,,Amerika egyik legundorítóbb ellensége". Végül pedig hozzáteszi: ,,Franciaországnak szenvednie kell anyagilag és stratégiailag. A franciák hátba támadtak bennünket. Válaszként élve kellene megnyúznunk őket". Tavaly augusztus 28-án Thomas Friedman, az amerikai sajtó kétségtelenül legbefolyásosabb külpolitikai kommentátora (a 2002-es Pulitzer-díj nyertese) azt írta a The New York Times-ban, hogy az Egyesült Államok és Franciaország között immáron ,,háború" folyik. ,,Ideje, hogy az amerikaiak rádöbbenjenek, Franciaország nem csak kényelmetlen szövetségünk és nem csak féltékeny riválisunk. Franciaország az ellenségünk lett" (,,Our War With France", a cikket néhány héttel később teljes terjedelmében leközölte a Der Spiegel is).

,,Franciaországnak fizetnie kell", jelentette ki Paul Wolfowitz is, amely véleményt a Harris Intézet felmérése szerint manapság az amerikaiak 43 százaléka osztja. Az itt-ott elhangzó nyugtatgató szavak ellenére nem túlzás tehát azt mondani, hogy jelenleg az Egyesült Államokban ,,Párizs szolgál bűnbakként, engesztelő áldozatként és fekete bárányként", és Franciaországnak nekiesni nyilvánvalóan példaértékű azok elrettentése végett, akik esetleg utánozni akarnák, és büntetésének is figyelmeztetésül kell szolgálni.

Az Egyesült Államok, amely mindig is igyekezett kihasználni a regionális rivalizálásokat, ugyanúgy akar eljárni az Európai Unióval, ahogyan más időkben az Osztrák-Magyar Monarchiával. A cél, mint mindig: oszd meg és uralkodj! Samuel Huntingtonnal már megpróbálta szembeállítani a szláv és ortodox világot a nyugat-európai országokkal, amely politika gyakorlati megvalósítása valamiféleképpen Szerbia eltaposása volt. Donald Rumsfelddel az ,,új Európa" kártyáját akarják kijátszani, vagyis azon közép-európai országokét, amelyek még az EU keretén belül is készek elfogadni az amerikai dominanciát, hogy nehézséget okozzon a kevésbé engedelmesnek ítélt ,,vén Európának". Ez a számítás arra támaszkodik, amit Tony Judt ,,gumimankónak" nevezett, azon egyszerű okból, hogy ezeknek az országoknak a többsége gyönge, gazdaságilag nagymértékben Európától, energetikailag pedig Oroszországtól függő, ráadásul pedig a perifériához tartoznak, amely nem mondhat le a centrumról, miközben a centrum nagyon is könnyen lemondhat a perifériáról.

Az amerikaiak továbbra is katonai támaszpontokat telepítenek a világ stratégiai régióiba, ahol átmennek az olaj és gázvezetékek, Közép-Ázsiától a Balkánig. Továbbra is igyekeznek arra használni a NATO-t, amire mindig is használták, még a hidegháború korszakában is, vagyis megakadályozni Európát abban, hogy önálló erővé alakuljon. És persze továbbra is igyekeznek nyomást gyakorolni az európai közvéleményre befolyásoló ügynökeik: a megvásárolt politikusok, a szervilis médiumok, az általuk finanszírozott alapítványok, az agymosásra szakosodott szervezetek stb. révén. (Ez utóbbiak között megemlíthetjük az Irak Felszabadításáért Bizottságot, amelynek az elnöke, Bruce P. Jackson volt az, aki meggyőzte a lengyel kormányt, hogy orosz és francia repülőgépek helyett inkább amerikai gyártmányokat vásároljon, és aki ,,kijárta" a tíz kelet-európai kormányfő emlékezetes iraki különvéleményt tartalmazó levelét.) Mindazonáltal a nemzetközi kapcsolatok terén radikális változás következett be az utóbbi években. 1993-94 óta a nemzetközi játszma régi szabályait elvetették, és beléptünk egy olyan új korszakba, amelyet ,,posztatlanti" érának nevezhetünk. Valójában ugyanis egy egész rendszer felbomlásának lehetünk a tanúi, amelynek az Atlanti Szövetség volt a szíve, és amelynek a felbomlásért az Egyesült Államokat terheli a felelősség, mert azt követelte szövetségeseitől, hogy vazallusokként viselkedjenek.
Maga a transzatlanti kapcsolat válsága elválaszthatatlan egy új világ bekövetkeztétől. Ebben az új világban a csatamezők kevésbé nemzetköziek, és sokkal inkább nemzetekfölöttiek. A tétek földrajzát többé már alapvetően nem a nemzeti határok határozzák meg, olyannyira, hogy a belső és külső biztonságpolitika közötti különbség kezd eltűnni. A döntő összeütközések nem a civilizációk között történnek meg (amelyek nem annyira hatalmi realitások, mint inkább fixa ideák olvasztótégelyei), hanem egyszerre a civilizációkon belül és globális szinten. Mindenütt az államon túli vagy nem állami hatalmi formák erőteljes felemelkedésének lehetünk a tanúi, egy olyan térben, amely többé már nem fa jellegű, vagyis hagyományos szervezetek által alkotott, hanem gyökérformájú, vagyis decentralizált hálózatokból álló. A hidegháborúra a melegbéke következett, a kétpólusú világra a globalizáció, amelyben az Egyesült Államok képviseli a fő erőt, amelynek azonban a mély logikája techno-gazdasági és pénzügyi lényegű, mivel mindenekelőtt a Tőke-Forma planetáris uralma jellemzi.

Az amerikaiak mindig azt gondolták, hogy értékeik és életmódjuk felette állnak a többiekének és egyetemes érvényűek. Kezdeteik óta mindig azt gondolták, hogy küldetésük terjeszteni ezeket az értékeket és ráerőltetni az egész Földre ezt az életmódot. Öröktől fogva hisznek a világ kétpólusú erkölcsi megosztottságában. Öröktől fogva úgy vélik, hogy ők testesítik meg a Jót és azt képzelik, hogy -- Wilson elnök szavaival élve -- nekik lett fenntartva a ,,világ megmentésének végtelen kiváltsága". Az unilateralizmus és a hegemonizmus felé tartó mozgás tehát messziről indul. Ahogy Hubert Védrine mondta, ,,nem George Bush találta fel a Jó harcát a Gonosz ellen, amely olyan régi, mint maga Amerika". Az utóbbi időben azonban ez a mozgás felgyorsult, azzal az eredménnyel, hogy ,,az amerikai nemzet alapító mítoszai operációs amerikai politikává váltak".

Az a csapat, amelyik George W. Bushsal érkezett a hatalomba, két irányzatot egyesít. Az egyik a protestáns, reakciós és populista, ún. ,,jacksoni" vonalhoz tartozó fundamentalistáké, akiknek a vezetője valaha Billy Graham volt, és amelyet ma olyan emberek képviselnek, mint Pat Robertson, Franklin Graham, Paul Weyrich vagy Ralph Reed. Ők azok, akik lehetővé tették Gorge W. Bush megválasztását. A másik irányzat a ,,neokonzervatívoké", akik gyakran egykori balosok, erősen kötődnek az izraeli szélsőjobbhoz és manapság a republikánus párt jobbszárnyán találhatók. Az előbbiek, akiket John Ashcroft igazságügyminiszter, Karl Rove elnöki tanácsadó és Gale Norton belügyminiszter képvisel a Fehér Házban, modern puritánok, akik azt gondolják, hogy az Egyesült Államok a gondviselés választott népe, amelynek ,,nyilvánvaló sorsa" (Manifest Destiny) és misszionáriusi elhivatottsága van. Az utóbbiak (Dick Cheney, Donald Rumsfeld, Paul Wolfowitz, Richard Perle, Douglas Feith, Elliot Abrams stb.) fejlesztették ki az unilateralizmus, a preventív háború és a világcsendőr eszméjét, amelyek manapság győzedelmeskednek. Valamennyien abban a gondolatban, abban az agresszív és illuminált kalandorkodásban csatlakoznak egymáshoz, hogy az egész világot Amerika mintájára kell megformázni, és ellenségként tekintenek mindazon országokra, amelyek nem értenek ezzel egyet.

Az amerikaiak ily módon a nemzetközi élet egyszerre ,,hollywoodi" és messianisztikus olvasatát követik. Világképük egy nem kölcsönösen egymásra ható vízió, amelyben minden független hatalom potenciális ellenségként van felfogva. Ez azt jelenti, hogy az amerikai gondolatnak önmagán kívül már nincs más referenciája, és hogy az amerikaiak csak önmagukon keresztül látják a világ maradékát. Az eredmény egy új háborús rendszer és ugyanakkor egy új felfogás, amelyben a külpolitikát a fegyverek jelentik. Minden hatalmi eszmét katonai dimenziójára redukálva a versenytárs fogalom egyszerre az ellenség szinonimájává válik. Ilyen feltételek között érthető, hogy a teljes amerikai stratégiai doktrína immáron arra irányul, hogy megakadályozza a világ maradékát abban, hogy katonai és technológiai paritásba kerüljön az Egyesült Államokkal. Aki pedig kritikát mer megfogalmazni Washington külpolitikája kapcsán, azt haladéktalanul pszichopataként és a ,,gonosz tengelyének" cinkosaként bélyegzik meg. A ,,posztatlanti" érában az Egyesült Államok többé már nem is rejti véka alá hegemonikus szándékát. Úgy véli, hogy ,,jogában áll bármiféle külső korlátozás nélkül egyedül dönteni arról, amit biztonságáért tennie kell, beleértve azt is, hogy preventív módon a többiek fölötti katonai szuperioritásra törekedjen, sőt megakadályozza bármilyen rivális felemelkedését" (Hubert Védrine, Face a l'hyperpuissance, Fayard, Paris 2003).
,,Washington dönt, és az európai szövetségeseknek alkalmazkodniuk kell ezekhez a a döntésekhez, anélkül hogy valóban szavuk is lehetne hozzájuk, sőt anélkül, hogy néha egyáltalán megkérdeznék vagy megfelelő módon tájékoztatnák őket. Egy majdnem automatikus támogatást várnak el tőlük, és a disszidensek büntetése helyettesítette azt a szokást, amely abból állt, hogy minimalizálták a nézeteltéréseket és igyekeztek elkerülni nyilvánosságra kerülésüket", írja Justin Vaysse (,,Le nouvel age postatlantique", Commentaire, 2003 ősz). Valójában ,,a Bush-adminisztráció által bevezetett posztatlanti rendszerben egy ország fontossága nem a saját erőforrásaitól, hatalmától vagy a közös feladatokhoz nyújtott hozzájárulásától függ , hanem a központtól való távolságától -- akárcsak Versailles-ban, ahol a 'háziasított' nemeseknek hozzá kellett szokniuk egy új hatalmi rendszerhez, a király személyét körülvevő koncentrikus körökben elfoglalt helyzetüknek, nem pedig saját hatalmuknak megfelelően. A király -- vagy Washington -- körüli koncentrikus körökben elfoglalt hely pedig a központ akaratának való engedelmességtől függ, amely a kegyencek vagy országok besorolásának törvényes fórumává vált."

,,Az amerikaiak, jegyzi meg a maga részéről Thierry de Montbrial (,,Les États-Unis contre l'Europe puissance", Le Monde, 2003. augusztus 1.), kategórikusan elvetik a sokpólusú világ fogalmát, amelynek a két összetevője elfogadhatatlan számukra. Egyrészt, aki multipoláris világról beszél, az hatalmi egyensúlyra gondol, tehát éppen az Egyesült Államokkal szembeni ellensúly szükségességére. (...) Másrészt (az amerikaiak) nem fogadják el, hogy az ENSZ, vagyis gyakorlatilag a Biztonsági Tanács, pontosabban az öt állandó tagja bármiféle egyensúlyt garantálhasson. Az amerikaiak szemében ugyanis ezzel valójában elismernék Franciaország, Oroszország és Kína jogát arra, hogy az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával együtt egyfajta planetáris direktóriumot alkossanak."

Mindez persze egyáltalán nem újdonság. Idáig azonban az Amerika által Európa és a világ maradéka (,,the rest of the world") ellen vívott háború lényegében gazdasági és kereskedelmi formát öltött és a közvélemény kondícionálásában, a szellemi manipulációban, a konkurencia diszkreditálásában stb. nyilvánult meg. (Az amerikaiak permanens Európa-ellenességéről lásd: Romolo Gobbi, America contro Europa. L'antieuropeismo degli Americani dalle origini ai giorni nostri, M-B Publishing, Milano 2002). Ami új, az az, hogy a stratégiai elsőbbség nyíltan katonai lett, amely brutális akciókkal próbálja szabályozni a piac kiterjedését. Tavaly kiadott könyvükben Lawrence F. Kaplan és William Kristol ily módon minden különösebb lelkizés nélkül megírják, hogy ,,Amerikának nemcsak a világ csendőrének vagy seriffjének kell lennie, hanem világítótornyának és vezetőjének is" (The War over Iraq. Saddam's Tyranny and America Mission, Encounter, San Francisco 2003). A globalizáció, magyarázza egy másik neokonzervatív, Michael Novak, végeredményben a világ újraalkotása, aminek a középpontjában az Egyesült Államok van. ,,Az amerikai érdek ... egy olyan világ, amelyben exportálhatunk és importálhatunk, és amelyben nem fenyegetnek bennnünket", teszi hozzá Richard Perle (,,Les relations entre l'Europe et les États-Unis", Commentaire, 2003 tavasz).

A végső cél tehát annak létrehozása, amit a feltétlen Amerika-barát Guy Milliere komplexusok nélkül ,,Amerika-világnak" nevezett. Ennek a neoimperializmusnak, amelyet a keresztes háború szelleme táplál, ennek az igazi autista ,,teostratégiának" az a célja, hogy egyoldalúan rákényszerítse az egész világra a kalmárértékeket, átalakítsa a Földet egy hatalmas homogén piaccá, ahol korlátlanul uralkodna a profit törvénye, röviden egy olyan társadalmi modell, amelyben annyival is több fogyasztó lenne, amennyivel kevesebb honpolgár. Theodor Roosevelt korszaka (1912) óta az Egyesült Államok sohasem próbált ilyen láthatóan uralkodni a katonai erő által és sohasem törekedett ilyen nyíltan a világ fölötti szupremácia megszerzésére. Sohasem mutatott ilyen erőt a viszonosság vagy arbitrázs fogalmak radikális elutasításában. Éppen ezért nem túlzás azt mondani, hogy jelenleg az Egyesült Államok a legfőbb instabilitási tényező a világon, mint ahogy a nemzetközi kapcsolatok eldurvulásának is a legfőbb tényezője. És ez az unilateralizmus nagy valószínűség szerint tartósnak igérkezik, még ha George W. Bushnak el is kell hagynia a Fehér Házat, mivel egyszerre egy történelmi hagyomány és egy évek óta tartó mentalitásbeli változás eredménye.

Természetesen az amerikai álom a valóságba ütközik. Ebben a pillanatban magában Irakan is látszik, hogy az Egyesült Államok megnyerte a háborút, de már elvesztette a békét. Egy piacdemokráciát szándékozott telepíteni, de csak káoszt teremtett. Az iszlám terrorizmus ellen akart harcolni, de új lét- és cselekvésokokat szolgáltatott a muzulmán fundamentalizmusnak. Ki akarta használni a helyzetet a palesztin probléma végleges rendezésére, de ,,menetlevele" immáron csak emlék. És az is magáért beszél, hogy ebben a kalandban nem volt képes megszerezni Mexikó vagy Kanada támogatását, nem sikerült csatlakozásra bírnia a németeket, és még hagyományos közel-keleti szövetségese, Törökország sem engedélyezte számára, hogy területéről támadja meg Irakot.
Több mint tíz éve már az európaiak szisztematikusan halogatják annak a kérdésnek az eldöntését, hogy akarnak-e vagy sem egy politikai hatalmat felépíteni, és ez a hatalom milyen természetű kapcsolatot tartana fenn az Egyesült Államokkal. Az iraki ügyben azonban ,,az amerikai állásponttal szembeni francia-német ellenállásnak megvolt az az érdeme, hogy elhelyezte a jövő tétjét: az EU-nak olyan szereplővé kell válnia, amely nemzetközi téren képes befolyásolni az események alakulását, képes célokat meghatározni és a 25-ök Európáját geopolitikai egységként felfogni" (Stephan Martens, art. cit.). A francia-német párosból kiinduló Párizs-Berlin-Moszkva tengely lehetővé tenné az újra multipolárissá váló világban egy rettenthetetlen biztonsági és jóléti pólus létrehozását, miközben Európa visszanyerhetné autonómiáját és cselekvőképességét. Lehetővé tenné egy regionális politikai hatalom megteremtését, amely nem a világ ügyeinek a kezelésére törekedne, hanem a globalizáció szabályozására. A közeljövőben pedig lehetővé tenné földrészünkön azok megkülönböztetését, akik előre akarnak lépni, és azokét, akik megelégszenek egy szimpla szabadkereskedelmi övezet létrehozásával, tudván, hogy mint azt Jacques Delors mondta, ,,egy ilyen megkülönböztetés híján Európa vagy stagnálásra, vagy feloldódásra ítéltetett" (,,Pourquoi l'Europe fait peur", Le Nouvel Observateur, 2003. október 2.).

,,Az alternatíva egyszerű, mondja Henri de Grossouvre. A franciák és az európaiak vagy ismét a kezükbe veszik biztonságukat, külpolitikájukat és demográfiájuk alakítását, és ismét a nemzetközi politika szereplőivé válnak, vagy pedig kilépnek a történelemből és fizikailag fokozatosan eltűnnek egy amerikai protektorátus alatti szabadkereskedelmi övezetben". De Gaulle tábornok mondta 1964. július 23-i sajtóértekezletén: ,,Bennünket, franciákat követve, Európa európaiként való létrehozásáról van szó. Az európai Európa azt jelenti, hogy önmaga által és önmagáért létezik, másként mondva, a világ közepén saját politikát folytat."

Ma még mindig itt tartunk. A versenyfutás elkezdődött.

antidogma.hu

Scall Fast Google+

We do it all day. Let us teach you what we've learned. Learn how the experts market their startups. Grab the free ebook.
From our sponsors
 

 

Scall Fast Google+
SF

Ajánlott videó: Igazság a Médiában – Az ISIS eredete https://www.youtube.com/watch?v=EP8JdtmuT6s Ezúttal...
3/4/2015 5:51:11 PM

Ajánlott videó: Igazság a Médiában – Az ISIS eredete

https://www.youtube.com/watch?v=EP8JdtmuT6s

Ezúttal a számos díjjal elismert újságíró és tévés személyiség, Ben Swann beszél az ISIS valódi eredetéről.

 

Jobbik megvédi a kórházat amit a fidesz be akar zárni Amit a szoci - szadesz kormányok elkezdtek, a...
3/4/2015 4:40:30 PM

Jobbik megvédi a kórházat amit a fidesz be akar zárni

Amit a szoci - szadesz kormányok elkezdtek, a fidesz folytatta : kórházbezárások! Az egészségünkön spórolnak. Pedig már a jövedelem nélkülieknek is fizetni kell a tb-t, ezt még gyurcsányék vezették be. Potyautasnak nevezve a munkanélkülieket, igen sértő módon!

Arra hogy ellopják, és persze a szokásos holokamu iparra mindig van pénz.

"Nem kérünk a 6208800000 forintos új Holokauszt emlékhelyből! Azok csatlakozására számítok, akik úgy gondolják, hogy Magyarország jelenlegi állapotában nem engedheti meg magának ezt a beruházást. Romokban az egészségügy, az oktatás, nincsenek munkahelyek, nem születnek magyar gyermekek mert egyszerűen kilátástalan a jövő. Az emberek szemlesütve járnak az utcákon, s a mi adóforintjainkból, a mi megkérdezésünk nélkül mit építenének? Egy újabb Holokauszt emlékhelyet. 6 milliárd (azaz 6 ezer millió) 208 millió 8 százezer forintból. Ez szerintem egy agyrém."

Ha valakinek kétségei lennének a leírtak valóságtartalmával kapcsolatban (XLIII. fejezet, állami vagyonnal kapcsolatos kiadások): http://parlament.hu/irom39/12415/12415.pdf

"Ismét veszélyben a Kazincbarcikai Kórház a Jobbik szerint. Nem először: már 2013-ban is osztályok bezárását helyezték kilátásba, ami ellen akkor a kazincbarcikai emberek összefogtak és demonstrációt hirdettek."

https://internetfigyelo.wordpress.com/2015/03/04/ismet-veszelyben-a-kazincbarcikai-korhaz/

Bár a Fidesz azt ígérte, minden marad a régiben, megszűnt a fekvő gyermekosztály, a krónikus belgyógyászat, a fül-orr-gégészeti osztály és a baleseti sebészet, a belgyógyászat pedig 70 helyett immár csak 40 ággyal működik. A szemészeti osztályból csupán az egy napos szemészeti részleg maradt 10 ággyal, és a sebészeten is korlátozott az ellátás, emlékeztetett sajtótájékoztatóján Téglási Kinga.

A Jobbik kazincbarcikai önkormányzati képviselője szerint már 2013-ban elkezdődött a kórház tudatos leépítése, amit immár kormányzati szintre emeltek az ez év januárjában elrendelt megyei intézmény összevonásokkal. A Miskolcon működő Megyei Kórházba összevont profilok mellett a vidéki kórházakat teljesen leépítik vagy átszervezik. Vajon miként tudna egy megközelítőleg 700 ezer lakost számláló megye számára egyetlen kórház teljes körű egészségügyi ellátást biztosítani, ugyanis a miskolci kórházak „átszervezése" következtében immár a megyeszékhely is krónikus orvoshiánnyal és infrastrukturális problémákkal küzd? Vajon ki fogja majd vállalni a felelősséget a kórházak leépítése következtében megtörténő tragédiákért és meddig folytatódik még ez a felháborító, tarthatatlan folyamat – tett fel kérdéseit a képviselő.

Közölte: a Kazincbarcikai Kórház sorsa egy olyan, szó szerint is létfontosságú kérdés, amely a városban és a város környezetében élők összefogását fogja eredményezni 2015-ben is. A kórház megvédése érdekében a Jobbik mindent megtesz, és ehhez várja a városért tenni akaró, felelősséggel gondolkodó barcikaiak csatlakozását, pártszimpátiára való tekintet nélkül.

 

"USA külügyminisztérium: 'Nem időszerű az Oroszországgal üzletelés'. Hogy van az, hogy 2014-ben az USA...
3/4/2015 4:24:31 PM

"USA külügyminisztérium: 'Nem időszerű az Oroszországgal üzletelés'. Hogy van az, hogy 2014-ben az USA és Oroszország közt 7%-al bővült a kereskedelem? Nyomást gyakorolnak az EU-ra, de maguknak pénzt csinálnak."

Az amerikaiak tovább üzletelnek Moszkvával, csak Európát hátráltatják

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/04/az-amerikaiak-tovabb-uzletelnek-moszkvaval-csak-europat-hatraltatjak

 

A hivatalos, atlantista álláspontot és a libsi fősodratú médiát követve a legszélsőségesebben emberiségellenes...
3/4/2015 4:17:10 PM

A hivatalos, atlantista álláspontot és a libsi fősodratú médiát követve a legszélsőségesebben emberiségellenes élethelyzet alakulna ki. Ha mindenben azt tennénk, amit usrael diktál!

Nem elég látszatvitatkozgatni goodfriend féle ideküldött kirakatembereikkel, most kell dolgozni azon hogy kimaradjunk a cionista birodalom eljövendő világháborújából. Mert megcsinálják, ha nem tudnak terjeszkedni, újabb országokat lerabolni, akkor kifullad a birodalmuk. A nemzet érdeke a béke, ez a nato keretei közt nem lehetséges. Minden szociális célú és nemzeti érdekű intézkedésért, legutóbb épp a kisember párti rezsicsökkentés ügyében kötelezettségszegési eljárásokat indító neolib eu sem épp a barátunk, amúgy. A ballibek Magyarországgal szemben eu pártiak, eu-val szemben usa-pártiak, és ha az usa nagy néha ellent mond izraelnek, mint most az iráni atomprogram kapcsán, akkor feltétlenül a zsidó terrorállam pártjára áll a "jó" liberális magyarországi antimagyar banda.

Gyöngyösi: Magyarország amerikai érdekekért küldené háborúba katonáit

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=82423

2015. március 04. 12:56 Hunhir.info

A nemzetközi katonai missziókban való magyar részvételről szóló összesen 16 előterjesztés vitájával fejezte be munkáját szerdán az Országgyűlés. Gyöngyösi Márton, a Jobbik vezérszónoka szerint Magyarország többet veszít a NATO-tagsággal, mint amennyit nyer. A szóban forgó missziók nem a magyar nemzeti érdekeket, hanem az amerikai geopolitikai célokat szolgálják - mondta, közölve, hogy a Jobbik ezért nem támogatja a missziókat és az arról szóló beszámolókat

Gyöngyösi Márton, a Jobbik vezérszónoka arról beszélt, hogy 2001 óta az Amerikai Egyesült Államok geopolitikai céljainak megfelelően destabilizálta a világ több régióját, például Afganisztánt, Irakot, Szíriát, Észak-Afrikát és a Közel-Keletet is. Ennek következményeként kelt lábra az iszlám radikalizmus - mondta.

Szerinte Ukrajnában is geopolitikai küzdelem zajlik, amely a nyugati geostratégiai érdekek előmozdításáról szól.

Az afgán műveletről szólva a jobbikos képviselő azt mondta, Magyarország a kivonulás helyett "bent ragadt" Afganisztánban, és így továbbra is részese egy szerinte teljesen értelmetlen, teljes csőd felé vezető missziónak.

Összegzése szerint Magyarország többet veszít a NATO-tagsággal, mint amennyit nyer. A szóban forgó missziók nem a magyar nemzeti érdekeket, hanem az amerikai geopolitikai célokat szolgálják - mondta, közölve, hogy a Jobbik ezért nem támogatja a missziókat és az arról szóló beszámolókat.

 

Az általánosítás nem mindig igaz, de általában igen. Ezért a csoportos megnevezés. Az atlanti cion banda...
3/4/2015 3:39:31 PM

Az általánosítás nem mindig igaz, de általában igen. Ezért a csoportos megnevezés. Az atlanti cion banda is oroszozik, arabozik, nemigen ügyelnek árnyalatnyi különbségtételekre.

Prof. Kevin MacDonald: A zsidó hatalom tovább fog tartani Amerikában

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=82431

2015. március 04. 17:38 Hunhir.info

Az izraeli lobbi arra törekszik, hogy olyan teljesíthetetlen feltételeket szabjon Amerikai Iránnak a nukleáris témájú tárgyalásokon, amelyet a perzsa állam nem teljesíthet. Az amerikai cionista lobbi mindenképpen meg akarja akadályozni a végleges megállapodást az iráni atomprogramról, hogy újabb háború törjön ki a Közel-Keleten - jelentett ki telefoninterjújában Kevin MacDonald, a Kaliforniai Állami Egyetem professzora. Izrael háborút akar Irán ellen, lehetőleg nukleárisat - figyelmeztetett a pszichológiai tudományok doktora.

Az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu Irán-ellenes uszító beszéde kedden hangzott el az amerikai kongresszusban. Kevin MacDonald szerint Netanjahu viszont nem tudta úgy teljesíteni a küldetését, amely a cionisták számára egyértelműen siker lett volna. 55 demokrata szenátor tüntetőleg távol maradt az eseményről, és olyan eset még nem fordult elő Izrael megalapítása óta, hogy a zsidók ügye ne kapott volna abszolút kétpárti támogatást - figyelmeztetett az amerikai professzor. Kevin MacDonald ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a zsidó érdekvédelmi csoportok még mindig nagyon erősek Amerikában, kezükben tarják a médiát és nagy a befolyásuk a kormányzásra. A ZSIDÓ HATALOM tovább fog tartani - állapította meg a professzor, mert ők tudják a legjelentősebb pénzösszegeket biztosítani az amerikai választási kampányokhoz.

Hunhir.info - PressTV

 

Híd a munka világába, vagy valami ilyesmi http://radicalpuzzle.blogspot.hu/2015/03/hid-munka-vilagaba...
3/4/2015 3:33:58 PM

Híd a munka világába, vagy valami ilyesmi

http://radicalpuzzle.blogspot.hu/2015/03/hid-munka-vilagaba-vagy-valami-ilyesmi.html

szerda, március 04, 2015 #[ gabeebee ], Hazai történetek

Az megvan, hogy az Országos Roma Önkormányzat a Híd a munka világába című nagyjából 3 milliárdos program keretében vásárolt magának egy budai, Gellérthegy utcai irodát potom 300 millióért?

Gondolom, sokakban felmerül a kérdés, hogy mégis minek? És milyen alapon?

Az indok egész egyszerűen hangzik: azért mert ez kell a megfelelő minőségű munkavégzéshez, amit a cigányok felzárkóztatása érdekében végeznek. Pontosabban a hivatalos indoklás az ORÖ részéről úgy hangzott, hogy azért esett a választás erre az épületre, mert egyrészt közel van a minisztériumokhoz, másrészt pedig mert kell egy reprezentatív iroda a magas rangú partnerek fogadására.

Az nem nagyon zavarta őket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amivel lényegében napi szinten kapcsolatban vannak, a Duna másik oldalán van, az meg pláne nem, hogy a legmenőbb, profitorientált cégeknek sincs ilyen helyen irodájuk, mint ahol ők most beújítottak egyet. De az ORÖ vezetői abban sem találtak semmi kivetni valót, hogy vannak olyan alkalmazottai, akik 1,2 milliót keresnek félállásban és azzal sincs szerintük semmi gond, hogy harminc millióért vettek bútort és cirka ugyanennyit költöttek autóbérlésre. És hogy mindenki lássa, hogy ezekre a dolgokra nem is olyan sok pénz ment el, Farkas Flórián okosai készítettek egy kimutatást, ahol a bruttó számok helyett odaírták a nettó összegeket.

Nem kérdés, a minőségi munkához, minőségi feltételek kellenek. Na és persze olyan irodák, ahonnan látni lehet a hidakat is, hogy el tudják dönteni, melyik vezet közülük a munka felé…

Most már csak az eredmények bemutatása lenne hátra, de arra még egy darabig várni kell. Egyes hírek szerint készült már tanulmány a „roma nők ősanyai minősége" témakörben és azt is rebesgetik, hogy eltapsolták már a 3 milliárdos keret felét, de ennek ellenére még egyetlen cigány nem állt munkába a program kapcsán.

De ez kormányzati szinten senkit nem érdekel. Lázár János a hírek hallatán azt mondta, hogy „nem volna szerencsés prekoncepciók, sajtóhírek vagy névtelen feljelentések alapján vizsgálatot indítani". Így aztán minden marad a régiben.

Így megy ez.

http://1.bp.blogspot.com/-MXiwtQTmr9w/VPTf9CeqTwI/AAAAAAAAH5g/r0LqQ1UUUNI/s1600/híd%2B20150304-400.jpg

 

Az oligarcha, korrupt, közpénztolvaj sikkasztó társaságok nem jobboldaliak. Ezek nem gondolkoznak nemzetben...
3/4/2015 3:14:58 PM

Az oligarcha, korrupt, közpénztolvaj sikkasztó társaságok nem jobboldaliak. Ezek nem gondolkoznak nemzetben, csak a saját hasznukat nézik, és bűnszövetkezetben dolgoznak. SimicskA makulátlan tisztességében se bízik józan ésszel senki. Milliárdos, de cseszik reklámadót fizetni, e miatt és a szociális intézkedések + keleti nyitás okán fordult a jobboldali fideszesek ellen. A liberálisokkal semmi baja - pedig pont a fideszes libsik hoznak idióta és népnyúzó törvényeket! De sokszor elsimon "igenis lesz internetadó" és mások nyilatkozatai azt sugallják, itt tudatos néphergelésről és szavazó elüldözésről van szó.

Oroszoznak már régebb óta az újgazdag neokohn tahó hírtévéjén, és ott elképzelhetetlen lenne egy Háttér-Kép, Korrektúra, Törésvonalak vagy más hasonló műsor. Jó 10 éve a Bayer Zsolt féle Sajtóklub volt ilyesmi, az atv és a Budapest tv után már akkor sem fogadták be a műsort a hír tévére!! Simicska amúgy nem változott sokat, csak káromkodott egy sort, ha a tetteit nézzük libsi volt mindig is. Nem összekeverendő a médiavállalkozás tulaj simicskával SimicskÓ. Ő szavazott nemmel az iraki háborúban való magyar részvételre annak idején. Azt a fidesz + mszp + mdf + szdsz egyöntetűleg megszavazta. Holott a jobboldali szavazók nagy része sem támogatta volna, ha megkérdezik. És egy csomó pénzünkbe, sőt emberéletekbe került!

Ha nem volna Jobbik, nem maradna akire szavazzunk. A gazemberek liberrált pártjai szervezetten szállítják szavazni az embereket, mint tavaly is megtették, tömegesen átjelentkeztették a betoborzott embereket a számukra "billegő" választási körzetekbe, valamiért immár ez legális az új választási törvényben.

Kubatov lista a ballibnek is van, sőt régebb óta hisz' nagyobb mértékű társadalmi beágyazottsággal rendelkeznek, a szocik és a különféle liberálisok is. Amíg rendelkezhetnek, és nem veti meg őket minden értelmes ember. :)

Kampánycéllal hamisító ballibek dezinfóinak gyűjtőhelye az atlatszo hu oldal sajnos, leginkább. Nácizás és oroszokkal riogatás sem marad el, jellegezetesen vadliberális mémek, röhögtetőiparos hócipők és 444-ek kiindulópontjai, témái és végkövetkeztetései.

Tematizálásuk, az hogy kire miért szállnak rá, és a cikkek szóhasználata is tipikus balliberális.

A liberális fideszesek vagy ex-fideszesek nem célpontjai a jobboldal elleni folyamatos lejáratókampánynak, ezért is olyan átlátszó. A szocikba néha rúgnak egyet - egyet, de a liberális pártokba soha. Amolyan political capitales, hírszerzős függetlenség ez, függetlenek a magyar néptől és nemzettől.

Az átlátszón szereplő szerzők a legsötétebb szabadrablás, államtalanítás, multi és bankáruralom hívei. Amit publikálnak, abban mindig csak az államot szidják, a bankokat - multikat sose. A közérdekű adat kikérők nevei alapján is csupa neolib fazonokat lehet találni. Lelkes gyurcsányistákat no meg együtt és "péemm" -eseket, többek közt. Olyan is az az oldal. :P

Amúgy lelki igény is, hisz a mocskolódó libtardok blogokat írnak + fórumoznak maguktól máshol is, viszont fizetik őket érte ez teljesen világos. Még a blogolásért, kommentelésért is. Hasbarások akik védik a védhetetlent, körnek mondják a négyszöget, törölni kell őket a francba. Átlátszó féléket pedig nem kell hiteles forrásnak tartani, elfogult ballib szemét banda, annyira rá vannak állva a jobboldaliakra hogy még egy közéletben alig szereplő fideszest is meghurcolnak.

Mert az unokatestvére barátnőjének a kollegájának az ismerőse nyaralót vett a Balatonon. :3

Bayer Zsolt: Átlátszó

http://www.flagmagazin.hu/jobbegyenes/bayer_zsolt_atlatszo

jobbegyenes 2015. 03. 03.

Simicskó István sportért felelős államtitkár is felkerült a nagyvadak listájára. Mi másról árulkodna az a tény, hogy az Átlátszó című szennyportál hosszú cikkben foglalkozik vele.

Nevezett cikk legfontosabb állításai a következők:

1. A Simicskó családnak öt lakása van egy siófoki, Balaton-parti lakóparkban;

2. Az öt lakásból egy van az államtitkár nevén, négy pedig „hetven éven felüli szülei" nevén;

3. Nem látszik, hogy az államtitkár „idős" szülei miből vették meg ezeket az ingatlanokat;

4. Simicskó rosszul töltötte ki vagyonnyilatkozatait;

5. Az ötödik pontot muszáj szó szerint idéznem, annyira csodálatos! Tehát: „Apró érdekesség, hogy a Simicskó család által kedvelt siófoki lakóparkban van egy ingatlana Ruff Zoltánnak, az Erzsébet Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjének is, akiről egy korábbi cikkünkben írtuk meg, hogy már jó ideje forgolódik a kormányhoz közel álló üzleti körökben."

6. A Simicskó család ingatlanjainak összértéke 142,5 millió forint;

7. A céginformációk szerint Simicskó államtitkár „idős" szülei nem vettek fel annyi jövedelmet a cégeikből, amely fedezné a vásárolt ingatlanok értékét;

8. A cikk sugalmazása: Simicskó államtitkárként közpénzeket tulajdonít el, azokból nagy értékű ingatlanokat vásárol, és azokat „idős" szülei nevére íratja;

9. Ez az egyik legfontosabb pont az egész cikkben, szintén szó szerint idézem: „Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára 2014 júniusában több köteg papírral, köztük ingatlan-adásvételi szerződésekkel felszerelkezve érkezett az Index újságírójával megbeszélt találkozóra, miután a lap kiszúrta, hogy Simicskó nyilvánosan elérhető vagyonnyilatkozataiban több dolog sem stimmelt." (Hogy ennek miért van különösen nagy jelentősége, hamarosan megtudják!)

Nos, akkor haladjunk sorjában!

Az első pontban lefektetett állítás sírni valóan pontos és igaz. A Simicskó családnak tényleg öt lakása van nevezett siófoki lakóparkban. A második pontból pedig szintúgy az igazság méze csepeg: tényleg egy van az államtitkár és négy a szülők nevén.

A 3. és a 7. pontot ezennel összevonjuk, és egyként kezelve kijelentjük, hogy ezeken a pontokon kezdődik az Átlátszó becstelen, aljas, gazember hazudozása – de hát az egészet ezért írták, és létezésüknek is éppen ez az értelme.

És akkor lássuk a tényeket!

Simicskó István édesapja 1980-ban úgy döntött, hogy maszeknak áll, ha még tetszenek emlékezni erre a fogalomra. Elment tehát idősb. Simicskó a magánszektorba, ahol meglehetősen sikeres üzleteket vitt. Szám szerint hármat. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy az államtitkár, miután befejezte tanulmányait, szintúgy beszállt a családi vállalkozásba. Letette a kulcsmásolóvizsgát, és imigyen dolgozott a család üzleteiben.)

Idősb. Simicskó úr az üzleteiből befolyt hasznot ingatlanokba fektette. Egyszerűbben fogalmazva: amint volt egy kis félretett pénze, ingatlant vett. Jó helyen, jó áron, a nyolcvanas évektől kezdve. Ezen ingatlanokat aztán felújította, és haszonnal továbbadta. Így növelte jelentősen a család vagyonát. Mondjuk ki még egyszer: a nyolcvanas évek derekától kezdődően.

És akkor lássuk, hogyan is alakultak a család bevételei immáron a 2000-es években, kizárólag a megszerzett ingatlanok eladásából következően.

Idősb. Simicskó István és felesége tulajdonában volt egy nagy értékű, II. kerületi ingatlan. Egy kétlakásos társasházról beszélünk, amelynek egyik felét idősb. Simicskó István 2005-ben hatvanmillió forintért, a másik felét 2006-ban ötvenmillió forintért adta el. Ugyanebben az évben eladtak még egy házat hatvanhatmillió forintért, és egy hévízi lakást huszonhárommillió forintért. De még 2005-ben idősb. Simicskó eladott egy pilismaróti házat huszonkétmillió forintért, 2014-ben pedig egy szintén II. kerületi ingatlant ötvenegymillió forintért.

Vagyis a család 2005 és 2014 között mindösszesen kétszázhetvenkétmillió forint bevételre tett szert. Ehhez adjuk hozzá azt a tizenkilencmillió-ötszázezer forintot, amely az államtitkár, azaz ifjabb Simicskó István II. kerületi lakásának eladásából származik, és amely szerepel is 2014-es vagyonbevallásában. Az így kapott összeg kétszázkilencvenegymillió-ötszázezer forint.

Az adásvételi szerződések minden esetben rendelkezésre állnak. A Simicskó család ezen eladásokból származó bevételei után több tízmillió forint adót és illetéket fizetett be az államkasszába. Az ezt igazoló bizonylatok szintén rendelkezésre állnak.

És akkor lássuk a vásárlásokat: 2008-ban Simicskó István államtitkár vásárolt egy harminckét négyzetméteres lakást a siófoki lakóparkban, amelyhez egy öt négyzetméteres terasz tartozik. A lakás vételára tizenhárommillió forint volt, amit adásvételi szerződés igazol.

Még abban az évben idősb. Simicskó István vásárolt két lakást a siófoki lakóparkban. Ezek ötvenegy négyzetméteresek, és huszonkétmillió forintba kerültek. Egy évvel később még egy ötvenegy négyzetméteres lakást vett itt idősb. Simicskó, méghozzá tizenkilencmillió nyolcszázezer forintért. (A közel hárommillió forintos vételár-különbözet abból származik, hogy 2009-ben a válság hatására jelentősen csökkentek az ingatlanárak.) Végül pedig 2014-ben idősb. Simicskó István vásárolt még egy lakást a siófoki lakóparkban. Ennek mérete hatvanöt négyzetméter, ára pedig huszonnégymillió forint volt.

Vagyis a Simicskó család a siófoki lakóparkban mindösszesen egyszázmillió-nyolcszázezer forintért vásárolt ingatlanokat. Ezen vásárlások fedezeteként ingatlaneladásaikból kétszázkilencvenegymillió-ötszázezer forint állt rendelkezésükre.

Az Átlátszó cikkének további pontjai lettek megcáfolva. Nevezetesen a már emlegetett 3. és 7. pontban megfogalmazott állítás, miszerint nem lehet tudni, Simicskóék miből vásárolták ezeket az ingatlanokat, továbbá az az állítás, miszerint a siófoki lakóparkban tulajdonukban lévő ingatlanok összértéke 142,5 millió forint. Nem annyi. Éppen csekély negyvenkétmillió forinttal kevesebb, amely tényt adásvételi szerződések igazolják. De, mint láttuk, Simicskóék, ha akarták volna, megvásárolhatták volna a siófoki lakópark további majdnem tíz ingatlanát is, törvényes, leadózott pénzük volt rá.

Marad még a 4. pont, amely szerint Simicskó rosszul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát. És tényleg! Egyszer tévedésből beleírt egy ingatlant, ami nem az övé, hanem a szüleié. Vagyis nem eltitkolt valamit, hanem a magáénak vallotta, ami valójában nem az övé. Rémes… Másrészt valóban nem írta be első alkalommal a siófoki, nevén lévő, sínekre néző, harminckét négyzetméteres garzon erkélyét. Még rémesebb…

Az 5. pont… Nos, talán érthető, hogy ennek miért kellett bekerülnie a cikkbe. Azért, hogy valamilyen hajánál előrángatott idióta baromsággal kibővítsék a „mutyi", a „simli", a „lopás", az „átláthatatlanság" körét. Ezért lett „érdekesség", hogy ugyanebben a siófoki lakóparkban van egy lakása Ruff Zoltánnak, aki „kormányhoz közel álló üzleti körökben forgolódik". Figyelem! Ha mostanában bármelyik államtitkár ingatlant vásárol, vagy ha bármelyik államtitkár szülei vásárolnak ingatlant, mindenképpen kérdezzék meg, van-e a környéken ingatlana Ruffnak. És ha van, meg ne vegyék! Mert majd jön az Átlátszó, és jól megírja, aztán megnézhetik magukat! Micsoda korrupció ugyanott ingatlant venni, ahol már a Ruff is vett!

A 8. pont, vagyis hogy a cikk mit akar sugallni, egyértelmű. Azt, hogy Simicskó lop, közpénzekből ingatlanokat vásárol, és azokat a szülei nevére íratja, hogy le ne bukjon.

Szemenszedett hazugság az egész. Becstelen, aljas gazemberek műve.

Ráadásul végtelenül ostoba is, mert például mit kezdjünk azzal az aprósággal, hogy 2008-ban és 2009-ben, amikor a vásárlások döntő többsége történt, a Fidesz ellenzékben volt, és Simicskó István egy mezei ellenzéki képviselő volt. Mi a rossebet lopott vajon el akkor? Vagy talán titokban Gyurcsány és Bajnai embere lenne? Akkor viszont az igazi tulajdonos Gyurcsány és Bajnai a siófoki lakóparkban, Simicskóék pedig csak strómanok. Gyerünk, Átlátszó! Itt az igazi téma!

No, és akkor nézzük a legvégét! A cikk leírja, hogy tavaly nyáron Simicskó nagy paksamétával ment egy találkozóra az Index újságírójával. Igen. Ez is igaz. Ugyanis az Index volt az első, amelyik felfedezte ezt az „óriási sztorit" Simicskóék titkos gazdagodásáról. Igen ám, de Simicskó államtitkár elment beszélni az indexes újságíróval, megmutatta az összes dokumentumot, és ezek után az Index le is ugrott az ügyről. Mert bár az indexesek is főalakok az újságírói gecizmus főoltárán, de ha nincs ügy, akkor nincs ügy, akkor nincs mit tenni, ezt még ők is belátták. A lényeg pedig, hogy az Átlátszó pontosan tudott minderről, vagyis nem jóhiszeműen hazudozik összevissza, hanem tudatosan.

Kérdéseink pedig a következők:

1. Maguk ott az Átlátszónál pénzért és megbízásból írogatnak becstelen, aljas és szemét cikkeket, vagy ez maguknál lelki igény?

2. Ha mégis megbízásból, akkor kik a megbízóik?

3. A cikk írója, bizonyos Erdélyi Katalin a netre magáról kirakott képen egy amerikai és egy homár zászló között pózol. Arrafelé kell keresni a megbízókat?

4. Milyen jövedelmezésben részesülnek a becstelenségért? Van egy alapjövedelem, és ha elvették valaki tisztességét, prémiumot kapnak?

5. Olvasták a Katharina Blum elveszett tisztességét?

6. Amikor Simicskó államtitkár úr apja maszek lett, a szerkesztőség apukája pont akkor lépett be a munkásőrségbe?

7. Nem szégyellik a pofájukat?

Bayer Zsolt – http://magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!
http://www.flagmagazin.hu

 

A mások munkáján élősködő 1%, a harácsolók, politikusaik, médiagenyáik + megszakértőik mindig megmagyaráznak...
3/4/2015 1:41:28 PM

A mások munkáján élősködő 1%, a harácsolók, politikusaik, médiagenyáik + megszakértőik mindig megmagyaráznak minent.

Ha nincs miből megéljenek az emberek, nem fognak vásárolni. Kereslet híján termelni vagy szolgáltatni is minek, így rohad el minden az alacsony bérek miatt. Sokan hitelt vesznek fel, azt se tudják visszafizetni mert ha most nincs pénzük később se lesz. És még át is veri őket a bank, pl a seviza hitellel aminek nem is volt svájci frank fedezete. Vagy egyenesen ellopja a pénzüket. És senki nem tud semmit, a következmények nélküli országban. Röhögnek rajtunk a zsidók, a demokrácia anarchia. A Buda cash ügy gyanúsítottjait mondjuk kínvallatásnak vetnék alá, mindjárt haladna a nyomozás!

Sőt ha rend lenne, állami monopólium volna a bank és a biztosítás.

Mindig az állam, azaz mi adófizetők vagyunk a garancia minden bankbetétre!!!!!! A reálgazdaság termel vagy szolgáltat esetleg kereskedik, de a szervezett magántőke bankjai és egyéb pénzzel kapcsolatos intézményei csak élősködnek rajtunk, nem teremtenek semmit. Aki abból él, hogy ezeket szolgálja, mélységes megvetést érdemel és még sok minden más büntetést is. Nevetséges, hogy a bankárok és pénzemberek csicskásai baloldalnak, sőt szociáldemokratának, zöldnek, és liberálisnak hazudhatják magukat na meg persze "függetlennek" és még szavaznak is rájuk a tájékozatlan emberek.

Történelemben az ilyesminek jó nagy mészárlás szokott a vége lenni, mert örökké nem hiszik el az emberek a hatalom hazugságait. Hatalom nem egyenlő kormány, a Pénzre így nagybetűvel nem lehet szavazni, és az is hatalom. Liberális kapitalizmusban az egyetlen és egyedüli hatalom.

Bogár László: Globális (ir)reálbérek

http://www.flagmagazin.hu/gazdasag/bogar_laszlo_globalis_irrealberek

gazdaság 2015. 03. 04.

Jól jellemzi világunk általános mentális, morális állapotát az az alábbi paradoxon, amelynek kicsit részletesebb áttekintésére vállalkoznék most.

A 2008 óta tartó globális válságörvénylések ugyanis az uralkodó közgazdaságtan látványos bukását is magukkal hozták. Merthogy „mindössze" arra nem volt képes, hogy előre jelezze a válságot, hogy hitelesen és értelmesen megmagyarázza, miről is van szó, és hogy legalább egyetlenegy prognózisa egyszer valóra váljon arról, hogy mikor és hogyan ér véget ez a krízis. Márpedig ha egy tudomány „mindössze" erre nem képes a világ általa vizsgált jelenségköreiben, akkor az minden, csak nem tudomány.

Az uralkodó közgazdaságtant azonban, úgy látszik, elfelejtették értesíteni arról, hogy megbukott, így aztán levitézlett képviselői fölényes arroganciával osztják az észt továbbra is zavartalanul. Korniss Mihály Apa győz című, fergeteges novellája főszereplőjének fordulatával élve talán nekünk is azt kellene mondanunk nekik, hogy „de most már ne beszéljen ön, mert ön most már meg van halva".

Nos, „meghaltságához" képest azért elég virgonc ez az uralkodó közgazdaságtan, és mostanában éppen azt az egyetemes elméletét próbálja közkinccsé tenni, amely azt igazolná, hogy miért is van a magyar keresők nagy részének bére örökkön-örökké rendkívül alacsony szinten. Talán abból a történelmi tényből kellene kiindulni, hogy a nyugatias modernitás kapitalizmusának első évszázadaiban brutálisan világossá vált, hogy a „munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre, s fröccsre, hogy csináljon ricsajt". Ezt ugyan nem egy közgazdász írta, hanem ennél sokkal autentikusabb szaktekintély, József Attila, aki ezzel ékes bizonyítékát adta annak, hogy az igazán mély társadalomfilozófiára Magyarországon nem a többnyire szellemi prostituáltként tevékenykedő „társadalomtudósok" képesek, hanem azok az írók és költők, akik „magyarnak számkivetve" próbálták nemcsak a valódit, de az igazat is írni.

A maguk szempontjából a tőketulajdonosoknak „igazuk" volt, amikor szívük szerint azt szerették volna, ha a napi munkaidő huszonnégy óra, az ezért fizetendő bér pedig nulla. Ahogy ma divatos tudálékossággal mondanák, ennél „versenyképesebb" konstrukciót elméletileg sem lehet elképzelni. Egyetlen aprócska hibája van ennek az elméleti konstrukciónak, hogy a gyakorlati megvalósításában az ostoba munkaerőállat általában rövid időn belül el szokott hunyni, így a konkrét projekt többnyire megbukik. Ám a kapitalizmus elmúlt évszázadbeli története azért valami mást is megmutatott. Azt, hogy a bérek emelése, ami a tőkések számára rövid távon bosszantó többletköltség, ami eléggé el nem ítélhető módon csökkenti a profitot, hosszú távon és az összes tőkés számára profitnövelő is lehet.

Ez a „költség" ugyanis a másik oldalon egyben „befektetés" is, méghozzá a legfontosabb „dologba" történő befektetés, az emberi tőkébe. Vagy talán helyesebb, ha azt mondjuk, a humánvagyonba. Hosszú távon emberséges, méltó életet csak azok a társadalmak élhetnek, amelyek ezt belátják. Aligha véletlen, hogy a skandináv államoktól a délkelet-ázsiai sikerországokig mindenütt ezt az utat járták. De valójában erre épült már a New Deal és a háború utáni európai jóléti állam.

Magyarország azonban az elmúlt negyven évben egyre kiszolgáltatottabb módon csúszott lefelé azon a lejtőn, amelyet a humánvagyon-elmélettel itt nagyon is szemben álló uralkodó közgazdaságtan tett egyre meredekebbé. Mert miről is próbálnak még mindig meggyőzni minket azok, akik szerint teljesen helyénvaló, hogy a magyar aktív keresők negyven százalékának bére a fizikai létminimumot sem éri el? Azt mondják, hogy amíg nem nő a munkaerő termelékenysége, hatékonysága, addig szó sem lehet a reálbérek emelkedéséről. Márpedig nem nő, teszik hozzá diadalittasan.

De mi is az a termelékenység? Az egy keresőre eső megtermelt jövedelem. Ami azért alacsony, mert ott van benne az alacsony bér. Ebben az esetben az alacsony jövedelem örökkön-örökké igazolja önmagát. Vagyis azért alacsony a jövedelmed, mert alacsony a jövedelmed, és mivel mindig alacsony lesz, ez így is marad, punktum. (Vagyis nem több a béred, mint amit magad kicsikarsz, és ha nem csikarod ki, hát így jártál.) És, sajnos, ez valóban elég régen így is van, mert 1978 óta a reálbérek alig több mint tíz százalékkal nőttek, s közben az egy kereső által megtermelt jövedelem a brutális kifosztás ellenére megkétszereződött. Ezen belül 1978 és 1996 között a reálbérek harmincöt százalékkal csökkentek, miközben az egy főre jutó termelékenység hatvan százalékkal nőtt.

Egyszerűen arról van szó, hogy a globális tőke egy „külszíni fejtéssel letermelhető", csodás hozamú „munkaerő-lelőhelyet" fedezett fel Ázsiában, amely ráadásul most már évtizedek óta kimeríthetetlennek tűnik. Így aztán azzal zsarolja az európai államokat és azok munkavállaló állampolgárait, hogy vagy vállalják a fokozatos elnyomorodást a tartósan csökkenő reálbérekkel, vagyis a „lassú halált", vagy a tömeges munkanélküliséggel és anarchiával, polgárháborúval járó „gyors halál" lesz osztályrészük. Ám erre csak Korniss Mihály Apa győz című novellájának egyik fordulatával válaszolhatunk, amely szerint „ajvéból jelentik gyerekek, ez így nem fog menni".

Bogár László – http://magyarhirlap.hu

 

SZINGAPÚR ÖTVEN ÉVES http://magyarhirlap.hu/cikk/18567/Szingapur_otveneves MILYEN LENNE HAZÁNK ILYEN...
3/4/2015 1:08:43 PM

SZINGAPÚR ÖTVEN ÉVES


http://magyarhirlap.hu/cikk/18567/Szingapur_otveneves

MILYEN LENNE HAZÁNK ILYEN, ILLIBERÁLIS VEZETÉSSEL?

(Minden hatodik szingapúri család megtakarítása 1 millió USA dollárnak megfelelő szingapúri dollár fölött van.)

Lovas István

A világ legsikeresebb állama, Szingapúr idén ünnepli 50 éves fennállását. Szinte nincs olyan mutató, ahol az 5,4 milliós városállam ne vezetné a globális listát, legyen az a csecsemőhalandóság legalacsonyabb aránya, az ottani diákok PISA-versenyeken elért eredményei, a gazdaság szédületes fejlődése, a közlekedési infrastruktúra felülmúlhatatlan színvonala, az éveken át a világ legjobbjának besorolt repülőtér és a szintén legkiválóbbnak minősített szingapúri légitársaság.

Miközben a kormány egy sajátos módszer alapján törődik polgáraival: annak ad többet, aki magáról is jobban gondoskodik. Vagyis pozitívan diszkriminálja a sikereseket. Ennek az államnak a fenntartása ugyanakkor a GDP-nek csak a 17 százalékát emészti fel, szemben sok nyugati állam fenntartására költött jóval nagyobb, akár 47-50 százalékos aránnyal. Ami pedig szintén rekord: minden hatodik szingapúri család megtakarítása 1 millió USA dollárnak megfelelő szingapúri dollár fölött van. A városállam egyetemei bekerültek a világ legjobbjai közé, több száz fokozattal verve bennünket is. Az országban korrupció gyakorlatilag nincs, a kiszabott igen szigorú büntetés miatt.

A politikusok hatalmas fizetést kapnak, hogy az igazán képességes embereket ne tudja elszipkázni a magánszféra.

A tanárok, rendőrök és egészségügyiek már akkor is kiemelt fizetést kaptak, amikor erre egy nyugati országban azt mondták volna, hogy azt nem bírná az államháztartás.
Az állam arról is gondoskodik, hogy polgárai mindegyikének legyen lakása, melyet önerejéből, illetve a saját társadalombiztosítási számláira támaszkodó kölcsönökből tud megvenni. Abból kiindulva, hogy az a polgár érzi Szingapúrt igazán a hazájának, és védi meg akár fegyverrel, ha kell, akinek van vesztenivalója.
Igazi csoda, hogy egy eldugott trópusi brit gyarmatból, ahol 1965-ben az egy főre jutó GDP mintegy 400 dollár volt, miként érték el a mai 83 000 dollárt. Olyan környezetben, ahol a látogatónak fennakad a szeme a párját ritkító merészségű építészeti remekek, a tisztaság, a zöldfelületek, és a biztonság láttán.
A tropikus Szingapúr hibrid demokrácia. Esetében a hibrid azt jelenti, hogy az illiberális elemek jóval többen vannak a liberálisnál és ennek ellenére egyetlen szingapúri sem vágyik letelepedni a világ akár legliberálisabb országában sem. Fordítva inkább történik. Egy svédországi professzor átlagosan mintegy hatszorosát keresi meg ott, mint fagyos otthonában.

Szingapúrban halálbüntetést is alkalmaznak.

Az országot a nyugati sajtóban jó ideig fasisztázták, majd a fényes eredmények láttán a bírálóknak annyira torkukon forrott a szó, hogy ma ez a jelző használata alkalmazóját tenné nevetségessé.

A városállamban hatalmi és illiberális eszközökkel segítették a rasszizmus teljes és sikeres kiirtását. Az államilag ellenőrzött médiában a városállam három fő etnikuma, a han kínai, a maláj és a tamil egészen egyszerűen nem rasszistázhatja a másikat, s ezzel nem piszkálhatja fel a visszacsapás gyűlöletet gerjesztő ördögi körét.

A Pesti Hírlap nevű napilap 1992 júniusában javasolta, hogy hazánk ne az európai, hanem a szingapúri modellt kövesse. Amikor – még a rendszerváltás közelében egy elnéző környezetben, valamint rátermett, bátor politikusokkal - lehetett volna külön útra lépni.

2014 júniusában Orbán Viktor miniszterelnök Tusványosfürdőn Szingapúrral kezdte azt a mondatát, amelyben felsorolja a leginkább csodált modelleket:
„Ezzel magyarázható, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország."

A nyugati média és politikusok, valamint a hazai balliberális visszhangcsapata a számára kötelező „hazudjunk, de mindig, még ha idézünk is" alapon e sorból szinte minden esetben kiveszi a felsorolásban elsőként említett, szupersikeres Szingapúrt. (Indiát is, de azt azért, mert nem akarják, hogy Orbán mondataiban egy demokratikusnak elkönyvelt ország is maradjon.)

Most pedig menjünk bele egy tudománytalan játékba. Abba, hogy vajon mit tenne egy szingapúri vezetés, ha a mai nappal rábíznák Magyarország irányítását.
Először is kidolgozna egy legalább húsz évre szóló jövőképet. Miközben e célt követve azonnal hozzálátna a kormány teljes, illiberális irányú átalakításához.
Azonnal menesztené azokat, akik korábbi múltja azt mutatta, hogy miközben fennen és hangosan kötelezik el magukat lépten-nyomon a „nemzeti érdekek" mentén, minden kinevezésük, minden pénzosztásuk kedvezményezettje a liberális oldalon van.

Az igazságügyi rendszert is azonnal átalakítanák és véget vetnének annak a mai perverz helyzetnek, hogy míg a mai balliberális sajtó (amely azonnal kormánybefolyás alá kerülne) éjt nappallá téve vádolja az ügyészséget és a bíróságokat kormánypártisággal, a valóságban szinte minden esetben felmentő ítélet születik, ha azzal a kormány orra borsot törhetnek.

A „szingapurizált" kormány azonnal tűzzel-vassal irtaná azt a gyáva kormányzati és közigazgatási magatartást, amelynek lényege, hogyha egy problémát félretolnak, abból baj nem lehet.

Ez az állam erőforrásokat nem kímélve fektetne be hatalmas pénzeket az oktatásba, beleértve a nyelvoktatást. Ezt elősegítendő, azonnali hatállyal eltörölné a filmek szinkronizálását, ezzel nyelvtanulásra és gyorsabb olvasásra késztetve a nézőket.

A mainál összemérhetetlenül hatékonyabb kampányt szervezne az országban szétszórt szemét összeszedésére és drákói szigorral büntetné a szemetelést.
A kormányzás átvétele másnapján megindítaná a jelenlegi nemzetközi repülőtér nagyarányú bővítését és a Ferihegyi szégyengyorsforgalmi út valódi gyorsforgalmivá tételét azzal együtt, hogy az út mentén lévő épületek alapos tatarozásához állami hozzájárulást adnának.

Esküdt ellenségeit nem próbálná sokmilliárdos projektekkel megvásárolni, mert tudná, hogy annak semmilyen eredménye nem lenne.

És nem tűrné el, hogy privilegizált csoportok emlékművek köré hordják szemetjüket vagy az Országházat rondítsák el több mint fél éve, páratlanul a világban, és ráadásul büntetlenül.

Mindez persze csak egy abszurd képzelgés, mert nálunk liberális demokrácia van.

(Magyar Hírlap, 2015-02-28)

 

ELHALLGATOTT HÍREK 34 http://www.flagmagazin.hu/nagyvilag/lovas_istvan_elhallgatott_hirek_34 - Az ...
3/4/2015 1:05:34 PM

ELHALLGATOTT HÍREK 34

http://www.flagmagazin.hu/nagyvilag/lovas_istvan_elhallgatott_hirek_34

- Az amerikai kongresszus a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás (TTIT) örve alatt szét akarja verni a palesztin nép jogaiért küzdő, Izrael elleni, egyre sikeresebb bojkott kampányt.

- A London Egyetem diákönkormányzata elsöprő többséggel Izrael egyetemeinek bojkottja mellett döntött.

- OXFAM: a Gázai övezet újjáépítése 100 évig is eltarthat.

- A kaliforniai Berkeley Egyetem diákjai a campuson felépítettek egy ál-izraeli falat és bemutatták, milyen a határátkelés a palesztinoknak.

- Szinte az egész világon hírt adtak róla – beleértve a BBC-t és a CNN-t -, csak nálunk nem: a brit Banksy, a világ legismertebb „utcai művésze" földalatti titkos folyóson beszökött a Gázai övezetbe, ahol megrázó graffitiket készített, és „utazási reklám" videóval mutatta be a világnak az ottani iszonyt.

1.

Az amerikai kongresszus két tagja olyan törvénytervezetet terjesztett be, amely révén az USA és az EU közötti Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás pusztító fegyverré válna a palesztin nép és mindazok ellen, akik igazságukért harcolnak. A törvényjavaslat az összes európai uniós kormányt arra kötelezné, hogy lesújtsanak mindazon európai csoportokra, amelyek a BDS (Izrael bojkottálásáért, szankcionálásáért és az onnan történő tőkekivonásért küzdő mozgalom a palesztin nép szolidaritásáért ) egyre sikeresebb mozgalmában részt vesz. (http://electronicintifada.net/content/how-eu-us-trade-deal-could-thwart-boycott-israel-campaign/14290)

2.

A BDS hatalmas győzelmet ünnepel, miután a London Egyetem Keleti és Afrikai Intézete diákönkormányzata elsöprő többséggel szavazta meg az izraeli egyetemek elleni bojkottot. A bojkott sújtja az egyetemeket, intézményeiket, tanári karjait és diákjait, ugyanis azok teljes mellszélességgel kiálltak a tavaly nyári gázai tömegmészárlás mellett. (A világon egyre több egyetem diákönkormányzata és maga az egyetem szavaz a bojkott mellett. Vajon elképzelhető, hogy nálunk bárki is ennek akár a halvány gondolatát is fel merné vetni vagy ezt akarná megtenni bármely egyetemen?) http://electronicintifada.net/blogs/rana-baker/londons-soas-backs-israel-boycott-referendum-landslide

3.

Az OXFAM (a szegénység ellen küzdő legismertebb nemzetközi szervezet) szerint a Gázai övezet újjáépítése legalább egy évszázadot vesz igénybe, ha az építkezés a jelenlegi ütem mellett halad, azaz amennyiben Izrael csak igen korlátozott mértékben engedélyezi a cementszállítást.

4.

A kaliforniai Berkeley Egyetem diákjai egy ál izraeli apartheid falat építettek a campuson és ott drámai módon mutatták be, milyen szenvedések árán jutnak át – ha átjutnak – a palesztinok a határellenőrzési pontokon. (http://electronicintifada.net/blogs/nora-barrows-friedman/listen-berkeley-students-reenact-encounters-israeli-checkpoints)

5.

- Szinte az egész világon hírt adtak róla – beleértve a BBC-t és a CNN-t -, csak nálunk nem: a brit Banksy, a világ legismertebb „utcai művésze" földalatti titkos folyóson beszökött a Gázai övezetbe, ahol megrázó graffitikat készített, és „utazási reklámként" mutatta be a világnak az ottani iszonyt.

Banksy egyik graffitijén egy magányos macska néz szomorúan maga elé. Nincs mivel játszania. Előtte szögesdrót tekercs hever. (Lásd a feltöltött fotókat.)

Banksy „utazási reklám" videóját már milliók látták, egyebek között számos ország közszolgálati adóján. A szupergyáva, alázkodó MTV-n ez elképzelhetetlen.
A milliók által látott „utazási reklám" videó itt is látható:

https://truthaholics.wordpress.com/2015/02/27/palestine-banksy-goes-undercover-to-make-gaza-film/

 

You are receiving this email because you subscribed to this feed at feedmyinbox.com

If you no longer wish to receive these emails, you can unsubscribe from this feed, or manage all your subscriptions