width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2008.07.27.

2008. július 27., vasárnap

A Talmud és a kereszténység

A Talmud és a kereszténység

A Talmudot, magyarul a Tant, vagy más szóval a Tanulmányt a zsidók szent könyvnek tartják, s a rabbik a legnagyobb titok leple alatt őrzik. A Talmud irodalmuknak azon ága, mely főképpen a bibliájuk törvényi részének a taglalásával foglalkozik, de ismertet a teológiájukon kívül eső témákat is, mint például régi hagyományokat, mondákat, természettudományi fejtegetéseket és egyebeket. A Talmud a rabbinizmus terméke, azaz az ószövetségi kinyilatkoztatott vallásnak az az alakja, melyet a rabbik állapítottak meg.

A rabbi szó eredeti jelentése: én uram, én mesterem, a későbbiek folyamán átalakult. A legkorábbi feljegyzés a mai értelemben használt megszólításra vonatkozólag a 70-es évekből datálódik. Általában a farizeusokban és az írástudókban látják a rabbik elődeit. Kezdetben nem is annyira foglalkozást jelentett, mint inkább életformát. Mégis, nem telt bele hosszú idő, hogy az előírt tanulmányok befejeztével a tanítvány előbb talmid chakham-ként egy rabbihoz csatlakozhatott, majd később maga is a bölcsesség magasabb fokára hágva egy tudós mester foglalkozását űzhette. (Die Juden, ein historisches Lesebuch.)

A már kissé megerősödött katolikus egyház nem nézte jó szemmel a rabbik tevékenységét, és meglehetősen korán meghozta a zsidók korlátlan szabadságát megnyirbáló törvényeit. II. Theodosiusnak és Justinianusnak a Codexeivel (V. és VI. század) kezdődnek az általános jellegű zsidóellenes intézkedések, majd kifejezetten a Talmud ellen először IX. Gergely pápa (1227-41) lépett fel a könyv betiltásával. Őt követte még 9 másik pápa XIII. Leóval (1878-1903) bezárva.

A zsidók oktalan gyűlölködést vetnek a keresztények szemére, míg a pápai cenzúra a Krisztust és a Szűzanyát gyalázó kifejezéseket, meg a nem zsidókat illető megalázó passzusokat panaszolja fel, melyek végett a maga részéről a Talmud betiltására vonatkozó intézkedéseit helyénvalónak tartja.

A két felekezet között folyó elmérgesedett vita mindmáig mindkét részről egyforma hevességgel dúl, aminek nem kis mértékben oka a zsidóság vonakodása, az egyház által sérelmezett kitételeknek a tisztázása. Ami már azért is különös, mert az ezekben foglalt ellentmondások a zsidó teológiai rendszerben is mélyreható zavarokat okoznak, amit egyebek között a Zsidó lexikon -ból vett idézet meggyőzően igazol: Az Új Testamentum hőse, Jézus, ugyanaz a Jézus, akit a Talmud több helyen galileai nőnek római katonával való házasságon kívüli viszonyából született, tehát nem zsidó származású személynek nevez, valamint hagyományozói és leírói zsidók voltak és így érthető, hogy egész képzeletviláguk a rabbinikus zsidóság gondolatvilágából való volt, amely később a Tamudban, illetve Midrásokban rakódott le.

A református egyház kiadásában megjelent Keresztyén bibliai lexikon a Talmud címszó alatt meglehetősen ködös formában így nyilatkozik: Az Újszövetség-i kortörténet megértéséhez is nélkülözhetetlen. Magának az Újszövetségnek a megértéséhez azonban csak körültekintéssel lehet felhasználni, mivel a Talmud, a régi részeitől eltekintve, 100, vagy több mint száz évvel fiatalabb nála.

Velük tökéletesen ellentétes álláspontot foglal el dr. Huber Lipót prelátus, teológiai tanár az Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról című munkájában: ... a mai zsidó vallás, amelyet közönségesen judaizmusnak, későbbi fejleményében rabbinizmusnak szokás nevezni, nem Istentől kinyilatkoztatott vallás, hanem emberi alkotás, a mozaizmus farizeus-rabbinikus továbbfejlesztése. Ezért nem is a mozaizmus név illeti meg, hanem megalkotói után rabbinizmusnak kell neveznünk, vagy mert lényege főként a Talmudban van megörökítve, talmudizmusnak is nevezhető.

A Talmud megítélése a zsidóság körében sem egységes. A liberálisok kritikusan viszonyulnak hozzá. Dr. Goldschmidt Lázár főrabbi ekképpen vélekedett:�A Babilóniai Talmud nem rendszer, nem módszer, hanem a tanoknak és tanításoknak, a mondásoknak és szentenciáknak, a bohóságoknak és anekdotáknak összevisszasága. Egy szőrszálhasogató levezetés mellett találunk benne egy mesét, egy jogi kérdés mellett egy jámbor trágárságot. Skolasztikus hermeneutika és metafizikai spekuláció van összevissza keverve, majd történelmi tudósítás csillagjóslással. És, amilyen az anyag, olyan a nyelve is: a nyelvjárások zűrzavara, egy nyaklónélküli zsargon.

Mi hát ez a könyv, amelyik a teológusokból ennyire szerteágazó véleményt és érzelmet vált ki, s amely iránt a laikusok borzongással vegyes idegenkedést tanúsítanak, majd ismét másoknál olvasása közben csalódást eredményez? S akkor még nem is történt említés azokról, kik csak annyit tudnak felőle, hogy van, s azon némelyekről sem, akik még ennyit sem.

A Talmud, szögezzük le egyszer és mindenkorra, a modern értelemben vett rabbinizmus terméke. Talán az egyetlen, valóban szidó szellemiségtől áthatott, minden idegen befolyástól teljesen mentes szöveggyűjtemény, szemben az ún. Ótestamentummal, mely az ókori népeknek a legendáit, a természettudományok terén elért eredményeit és irodalmi termékeit is tartalmazza. Kifejlődéséhez más egyéb tényezők mellett a kereszténységnek meghatározott szerep jutott. A rabbik tudatosan, vagy tudat alatt, de mindenképpen szükségszerűen olyan új könyvet szerkesztettek vele, amelyik immár egyedül zsidók által íródott kizárólag zsidók számára, a keresztényekkel kényszerűen közössé vált, a Saul követői által tőlük kisajátított ó-testamentumi írások helyébe.

A Talmud történelmi szerepét nem lehet eléggé felbecsülni. Vele nemcsak új könyvet szerkesztettek a rabbik, hanem új vallást is alapítottak, a júdaizmust, vagy más néven a rabbinizmust, s ennek kapcsán új embertípust teremtettek: a talmud zsidóét. Azért tévedés ne essék, nem minden ma élő zsidó talmudzsidó. A zsidóság éppen olyan megosztott, mint minden más nép és minden más vallás. Földrajzi adottságai és szellemi-eszmei elképzelései révén egymással vetélkedő, és a hatalomért folyó versengésben egymástól mély árkokkal elválasztott tömbökre van szétszabdalva. Származásuknál fogva: nyugati szefárd, keleti askenáz, etiópiai falasa, indiai manipuri. Vallási elképzeléseiket figyelembe véve: antirabbinikus karaiták, chaszidok, ortodoxok, neológok, messiásvárók, kabbalisták. A nemzeti irányzat képviselői: cionisták, anticionisták, hogy csak a főbb csoportosulások legyenek megemlítve.

A Talmud gerincét a Tórából kikövetkeztetett 248 cselekvő és 365 tiltó, tehát összesen 653 vallási parancs, a Misna magyarul tanulni, ismételni � alkotja. 6 rendre (szödárim) oszlik, melyek tovább tagolódnak 63 traktátumra (masszeket), 523 fejezetre (pörakim) és 4187 tézisre (misnajót). Az alábbi összeállítás a rendek címszavait és az azokba besorolt traktátumok számát mutatja be:

1. Zeráim vetések, magvak: 11 traktátum
2. Moéd ünnepek: 12 traktátum
3. Násim asszonyok: 10 traktátum
4. Nezikin károk: 7 traktátum
5. Kodásim szent dolgok, áldozatok: 11 traktátum
6. Tohorót tisztaságok: 12 traktátum

A Talmud második tekintélyesebb részét a Misnához fűzött magyarázatok, a Gemárá (magyarul befejezés) képezi. A Misna és a Gemárá együtt a Talmud, jóllehet olykor magát a Gemárát is Talmudnak nevezik. E kettőt pedig újabb magyarázatok és kommentárok, a Rási (Rabbi Slomo ben Jicchák nevének a kezdőbetűi) és a Toszáfot (hozzáfűz) egészítik ki. Egy átlagos oldalon középen foglal helyet a Misna, majd közvetlenül utána és alatta a Gemárá és körülöttük a hozzájuk fűzött magyarázatok és utalások. A Talmud tehát a Törvény magyarázatának a magyarázataiból áll. Nélkülük a szöveg érthetetlen lenne. Az idő folyamán úgy tárgyi, mint nyelvi nehézségek merültek fel, és ezekhez járult hozzá, hogy a Gemárá már nem ismerte a Misna eredeti értelmét és jelentését, és ugyanez vonatkozik a Rásira, meg a Toszáfotra. Egy-egy szó helyes értelmezése gyakran hosszas magyarázatot igényel.

A tézisek nagy száma és rendszertelensége minden időben igen megnehezítették a Talmud megértését. Ennek a szorgalmazására tett Jakab Alphasi 1032-ben kísérletet Halakhot című kompendiumának az összeállításával. Nem sok sikerrel. A nagy tekintélyű Mose ben Maimon, ismertebb nevén Maimonides sem volt képes a munkájával eredményt elérni. 1180-ban adta ki Jad chasak című 14 kötetes írását, amelyben filozófiai alapon akarta a törvényeket igazolni. A kortársai egyáltalán nem méltányolták az erőfeszítéseit. Sőt éppen üldözőbe vették. El kellett menekülnie. Egyiptomi száműzetésben halt meg 1205-ben.

A Talmudban, ellentétben a Tóra maszorét szövegével, nem használják a magánhangzók jelölésére a mássalhangzók fölé írt, pontokból és vonalakból álló rendszert. A mássalhangzóból álló szavak között nincsenek sem pontok, sem vesszők, s nem alkalmaztak bekezdéseket. A másolók igen ügyeltek, hogy minden oldal és minden sor, minden példányban mindig ugyanazzal a betűvel kezdődjön és végződjön. Ezt a szabályt vaskövetkezetességgel vitték keresztül, ami azért lehetséges, mert a héberben egyes betűk nyújthatók. Velük ki lehet tölteni az esetleges hézagokat.

A Misna írásbeli rögzítése Akiba és tanítványa Mair rabbi munkájaként, mintegy az ötvenes évekkel kezdődött és kb. 220-szal lezárult, s utána láttak hozzá a szöveg magyarázatához. Ezekben a tevékenységekben több ezer talmud-tudós vett részt. Az előbbieket tannaitáknak, ismétlőknek, a Gemárá megalkotóit pedig amóráknak, beszélőknek, a Misnáról vitatkozóknak nevezik. A munka egészen az 500-as évekig Babilóniában folyt, s innen kapta a nevét: Babilóniai Talmud, vagy csak röviden Talmud, megkülönböztetésül a Jeruzsálemben írt ún. Jeruzsálemi Talmudtól, mert ott is folyt kutatás, habár jelentőségében messze a babilóniai mögött maradt.

A IX. századtól kezdve újból megindult a Talmud szövegének a felülvizsgálása. Először Babilóniában, majd később Európában. Nyugaton az első jelentős magyarázat, a már említett Rási 1040-ben látott napvilágot Spanyolországban, majd a vejei és az unokái által kidolgozott anyag Tószáfot néven került be a Talmud kiadásokba. Ő utánuk a Talmud tanulmányozása a pilpul útvesztőjébe vezetett világosít fel a Zsidó lexikon. Ekkor most már nem az eredeti értelem keresése volt a cél, hanem az, hogy a Talmud szavából meg-lepő éleselméjűséggel új értelmet és új vonatkozásokat hámozzanak ki. A pilpul módszerének túlzásba való vitelét Pollák Jakab lengyel származású prágai rabbinak tulajdonítják. Hiányos lenne a Talmud ismertetése a két fogalom a haláká és a haggada megemlítése nélkül. Az előbbinek a jelentése: életfolytatás, szokás, az utóbbié: elbeszélés. Minden halákát Mózesre kellett visszavezetni, minden halákának mózesi tekintéllyel kellett bírnia. A későbbiek során azonban föléje emelték, s ha különbség volt a mózesi törvény és a haláká között, akkor az utóbbi volt az irányadó. A vének rendelései fontosabbak lettek az Isten rendeléseinél. Jézus keményen harcolt e torzítás ellen, mert Isten törvényét nem lehet érvénytelenné tenni. (Keresztyén bibliai lexikon)

A haláká címszó alatt tehát a vallási törvényeket és a velük kapcsolatos kérdéseket foglalják össze, míg a haggada az elbeszélésekből és a legendákból levonható erkölcsi tanulságokat tartalmazza. A haláká mindenképpen előbbre való a haggadánál. Mi több, a haggada nem mértékadó, mivel nem állít korlátokat az írás értelmezése elé. Bárki olyan magyarázattal hozakodhat elő, amelyet az adott esetben helyénvalónak vél. Ezáltal előfordulhat, hogy ellentmondásos levezetések állnak egymás mellett.

Miután a Talmud külső (Misna és kommentárok) és belső (haláká és haggada) felépítése, valamint a keletkezésének a története és körülményei immáron vázlatosan ismerteknek tekinthetők, szólni kell még a megalkotói után rabbinizmusnak nevezett vallás lényeges elemeiről.
Kezdetét az első évszázadra szokták helyezni, nem véve fi-gyelembe, hogy a gyökerei legalább három évszázaddal visszanyúlnak. A kiváltó okot nem a szétszóródottságban, sem a templom pusztulásában, vagy a kereszténység megerősödésében kell keresni. A szétszóródottság ősidőktől kezdve fennállott, s a másik két esemény a folyamatot nem okozta, hanem csupán annak a kibontakozását előmozdította. A mélyebben rejlő, a valódi ok, a papság megváltozott szerepében lelhető fel. A tekintélyük az évezred előtti V. századtól kezdődően egyre jobban hanyatlóban volt. Jézus korára a hatáskörük már kizárólag az áldozatok bemutatására, mészáros munkára szorítkozott. Végül ezt a funkciójukat is elvesztették a templom elpusztulásakor. A zsidó papi hivatás a 135. esztendővel egy-szer és mindenkorra megszűnt létezni.

E folyamattal egyidejűleg a tanítói tevékenység és az írásmagyarázat profán személyek, előbb a farizeusok, majd később a hitközségek elöljáróinak, a rabbiknak a kezébe csúszott át. Isteni beavatkozás, sugalmazottság nélkül. S ez mindjárt megnyitja az utat a kérdés felé: Vallás-e a rabbinizmus, igen, vagy nem? (Dr. Huber Lipót)

A zsidó felfogás szerint az Úr Mózesnek nemcsak a törvényt adta, hanem annak a magyarázatát is. Ez utóbbit Mózes nem foglalta írásba, de közölte a nép véneivel, és azoktól szállt egy évezreden keresztül nemzedékről nemzedékre, míg végül a haláká-midrásban fel lett jegyezve.
Ezekkel szemben két ellenvetést lehet felhozni. Mózes nem-csak a magyarázatokat, de a törvényt sem foglalta írásba. Ezt a feladatot helyette a papok végezték el, jó néhány évszázaddal utána. A magyarázatok dolga még ennél is gyatrább lábakon áll. Még csak nem is papok munkája, hanem profán emberek alkotása, hosszú, több száz éven át tartó elkeseredett viták eredménye.

Mózes öt könyvének a szerzőségét Mózesnek tulajdonítják, de valójában ki írta ezeket? - teszi fel a kérdést Richard Elliot Friedman, a Wer schrieb die Bibel? című könyvében, s kertelés nélkül megadja rá a választ: a papok. A XI. századi Spanyolországban élő zsidó orvos, Isaak ibn Yashush hívta fel elsőnek a figyelmet, hogy Mózes első könyvében közölt lista olyan edomita királyok neveit tartalmazza, akik jóval Mózes után uralkodtak, miáltal arra a logikus következtetésre jutott, ezt csak olyan ember jegyezhette fel, aki Mózes után élt. Ezért a felfedezésért Abraham ibn Esra rabbi az Ütődött Izsák névvel tüntette ki, s dacára a saját kételyeinek, követelte a könyv elégetését. De a bizonytalanság magja már el volt vetve. Utána jöttek sokan, mások is, míg végül a nagy tekintélyű tudós, az ugyancsak zsidó Spinoza ellentmondást nem tűrően kijelentette: A napnál is világosabb, hogy Mózes nem lehetett a Pentateuch szerzője, hanem valaki más, aki jóval utána élt.

Ezzel eljutottunk a legkényesebb pontig a talmudzsidó-keresztény vitában. A Talmudot ért bárminemű megnyilvánulás hatására a zsidók mindig aránytalan hevességgel reagálnak, amint az az alábbi részleges idézetből (Zsidó lexikon, címszó: Talmud hamisítások) kitűnik:

Félreértelmezés, rágalmazás, lenézés, kiátkozás, máglya üldözi a Talmudot jóformán a keletkezése óta. A tudatlanság és a gyűlölet válságból válságba sodorja, és sorsának drámai feszültsége még a legújabb korban sem enyhülhetett meg. Ami a sötét századokban csak a tudomány sötétsége volt, az a felvilágosodottság korszakában a sötétség tudományává erősödött. Szisztematizálták a talmudgyűlöletet, és új fegyverekkel új hadjáratot indítottak a Talmud ellen. A talmudi szöveg meg nem értésétől a félremagyarázásig, ettől a ferdítésig és végül a hamisításig. Nincs a világirodalomnak olyan dokumentuma, amelyet annyiszor és annyiféleképpen hamisítottak volna, mint ahányszor és ahányféleképpen a Talmudot hamisították.

Ezzel szemben Luzsénszky Alfonz ezt vallja: A zsidók még minden Talmud fordításra azt mondták, hogy hamisítvány. Nekik senki sem tud fordítani, ők maguk meg nem mernek fordítani. Az én fordításomról már több ízben azt írták, hogy az egészet Rohling könyvéből ollóztam ki, holott én ötször több passzust adtam a Talmudból, mint amennyit Rohling lefordított. Azt viszont nem akarják tudomásul venni, hogy az én fordításom teljesen megegyezik dr. Goldschmidt Lázár főrabbi német fordításával, akit sehogyan sem lehet hamisítással vádolni. Ezt az egyezőséget a budapesti büntetőtörvényszék is megállapította.

A Talmud nem más, mint azokak a tanoknak az összessége, amelyeket már a farizeusokban ostorozott Krisztus Urunk. Maga a Talmud is megemlékezik a farizeusok által Krisztus ellen felhozott vádakról, valamint azokról a rabbikról, akik Krisztus Urunkat kiátkozták.

A mai kutatók lényegesen rosszabb helyzetben dolgoznak, mint az elődeik 60 évvel ezelőtt. A Goldschmidt-féle fordítás nem, vagy alig hozzáférhető. Kivonatos fordítások ugyan akadnak, de ezeknek az értéke a válogatás miatt erősen kétség-be vonható. Magyar fordítás a Luzsénszkyén és az 1994-ben kiadott sovány füzetkén túlmenően egyáltalán nem létezik.

A Talmud igazságáért folyó csata ma kevésbé van eldöntve, mint valaha, s nem is lesz soha eldöntve. Ahhoz az álláspontok sokkal távolabb fekszenek egymástól, hogysem bármifajta közeledés elvárható lenne. Még fokozottabban vonatkozik ez a megállapítás a talmudikus tudomány zárókövére, a Sulchán Áruch-ra, Josef ben Efraim Karo (1488-1575) törvénytárára, amely véglegesen szabályozza a zsidó hitéletet a haláchikus anyag módszeres rendezésével. A Zsidó lexikon a következőképpen méltatja Karo munkáját:

Karo összegyűjtötte a második jeruzsálemi templom le-rombolása óta keletkezett haláchikus döntvényeket, ismerteti és meg is bírálja a rájuk vonatkozó összes kommentátorokat, és summázásul megállapítja a végleges haláchát, tehát azt a törvényt, amelyet minden zsidónak érvényesnek kell elismerni.

Hogy Izraelben a XX. századi zsidóság időszerűtlen, maradi, többszörösen elavult, az ókor szellemiségében gyökerező és a középkor dohos, levegőtlen szobáiban hangyaszorgalommal körmölő, nem a szavak mély értelmét kereső, csupán a betűket szőricskélő skriblerek által kompilált törvényeknek veti alá magát, az lehet egy idegen személy számára kuriozitás is, meg lehet közömbös is.

De nem lehet közömbös, milyen belső, ismeretlen törvények kényszere alatt cselekszik a diaszpóra zsidósága, amelyik egy állam politikai, gazdasági, művészeti és szellemi életében magának vezető pozíciókat követel ki, és a valóságban ilyen tisztségeket igen jelentős számmal, a személyi státusához képest aránytalan mértékkel, be is tölt.

Amennyiben ezek az eltitkolt törvények az egész világ minden népe számára szellemük megtisztulását szolgálnák, amint azt zsidó részről előszeretettel hangoztatják, úgy mi sem volna kézenfekvőbb, mint ezeknek a közkinccsé tétele. Hagyjanak mindenkit részesülni belőle. Ebben a mocsokkal teli világban a jóból, a szépből, a nemesből és magasztosból nem árthat meg a sok.

Azonban, amíg vonakodnak ezt a legkülönfélébb ürügyek címén teljesíteni, addig ne várjanak el sem megértést, sem szimpátiát. Addig ők mindig gyanúsak, idegenek és ellenszenvesek maradnak.