width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2008.10.14.

2008. október 14., kedd

Gazdasági szabadságharc

Gazdasági szabadságharc

Magyarország folyamatos fosztogatása

Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban az ismételten rákényszeritett háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. A bécsi Rothschild-ház adósságba kényszerítési kísérletének az elutasítása miatt tört ki a háború 1848 szeptemberében, és alakult át a békés forradalom véres háborúvá.

Már a reformkorban is az volt a magyar társadalom egyik legfontosabb problémája, hogy a magyar pénzügyeket monopóliumként egy bécsi magánbank intézte. Magyarországon nem volt bankhitel. A pénz amiatt áramlott ki az országból, hogy kiszolgálja ezt a bécsi bankot. De kiáramlott a pénz adók, regálék, kölcsönök, a kölcsönök kamatai, vámok, kincstári jegyek és a császári katonaság elszállásolási költségei formájában is.

Amikor 1848-ban Kossuth lett a pénzügyminiszter, azonnal hozzáfogott az üres államkassza megtöltéséhez, és egy bankjegynyomda felállításához. A gazdasági élet működését biztosító, fedezettel bíró magyar pénzt akart bevezetni. A bécsi Rothschild-ház irányítása alatt állott Osztrák Nemzeti Bank, az ONB, azonban nem volt hajlandó valódi pénzre beváltani az általa kibocsátott bankjegyeket, és egyidejűleg gyorsított ütemben vonta ki a nemesfém-és ércpénzt külföldre. Kossuth ezért már 1848. április 19-én rendeletileg tiltotta meg az arany és az ezüst külföldre vitelét. Terve az volt, hogy 5 millió pengő-pénz alapján mintegy tizenkét-és fél millió forintnyi pénztárjegyet bocsát ki. A Rothschild érdekeltségű ONB azonban azt akarta, hogy a magyar kormány tőle vegyen fel 12 millió forint hitelpénzt, de azzal a feltétellel, hogy a magyar kormány ismerje el az ONB bankjegykibocsátó monopóliumát Magyarország területén, és fizessen kamatot a Rothschildok által nyújtott hitelpénz után. Kossuth ezt elutasította, és az önálló magyar pénz mellett döntött. A pénzügyekben megmutatkozó kibékíthetetlen ellentét vezetett el a fegyveres konfliktushoz, amelyből végül szabadságharc és függetlenségi háború lett.

A szabadságharc bukását követően az ONB összes kívánsága teljesült. Magyarországon 1873-ban már 482 pénzintézet, 160 különböző biztosító intézet, de csak 164 nagyobb iparvállalat működött. Ezek szinte mind a Rothschild-ház által irányított pénzkartellhez kapcsolódtak valamilyen módon. Az informális pénzkartell működését irányító és végző bankárhatalom a személyi kapcsolatokon, és a gondosan kiépített összefonódásokon keresztül biztosította pénzügyi egyeduralmát. A szabadságharc után az ONB és a mögötte álló nemzetközi pénzkartell erőteljes nyomást gyakorolt a Habsburg uralkodóházra és a kormányzatra, hogy az keményen lépjen fel az önálló magyar pénzt követelő magyar kormánnyal szemben.

A kiegyezés után az osztrák-magyar pénzrendszer közösségét biztosították. Magyarország az ONB bankjegy kibocsátási monopóliumát ugyan formálisan nem ismerte el, a tényleges állapot azonban az volt, hogy az ONB által kibocsátott bankjegyek forgalomban voltak ugyanúgy, mint bármely más állam pénzei.

A magyar pénzügyi és gazdasági élet irányítói a XIX. század második felében az ismétlődő válságokat az ONB tudatos pénzügyi manipulációjának tulajdonították. A Magyarországon rendszeresen visszatérő válságok nem termelési anarchia következményei voltak. A rejtőzködő szuperkartell, vagyis a pénzügyeket a háttérből irányító érdekcsoport, idézte elő a válságokat, mégpedig úgy, hogy Magyarország nemzetgazdaságának egészét az ellenőrzése alá vonta, és átvette a többi alkartellnek tekinthető kisebb kartell irányítását is. A szuperkartell a bécsi Rothschild-érdekeltség irányítása alatt álló, bécsi központból szervezett és ellenőrzött termelési és pénzügyi viszonyokat hozott létre. A Monarchia részét képező Magyar Királyságban nem volt a Rothschild-érdekeltségtől független egyetlen jelentős vállalat sem. Magyarország nemzetgazdasága a Rothschild-ház hegemóniája alatt működött. Egyfajta korporációs uralomról beszélhetünk. Az egész ország ipari és kereskedelmi élete egyetlen pénzügyi szervezet láthatatlan, kellően álcázott, de erős akaratának volt alárendelve.

A magyarok sajnos nem tudták, hogy kivel állnak szemben, mert az elrejtőzött az arctalan pénzviszonyokban. A magyar társadalom a király ellen fordult, de az ellenség valójában egy rejtőzködő pénzcsoport volt. Az emberek nem voltak tudatában, hogy a nemzetközi pénzoligarchia létrejöttével a kamatozó hitelpénzrendszer vette át fokozatosan az irányítást. A pénzoligarchia azonban nemcsak kamatszedés formájában fosztogatta az országot, de úgy is, hogy titkos-kartellt hozott létre, és ezzel egész Magyarországot gazdasági függőségbe tudta taszítani. Ez pedig lehetővé tette az értékteremtő munka eredményének egyre növekvő kisajátítását hitelezési és kartellezési technikákkal.

A Rothschild-ház az általa irányított láthatatlan pénzkartell létezését minden lehetséges módon titkolta. Ebben volt a fő ereje. Így történhetett meg, hogy a Monarchián belül egész Magyarország egy zárt vadaskerthez vált hasonlóvá, bekerítve egyetlen pénzcsoport hatalmának láthatatlan, de annál inkább érezhető acélkerítésével. Ebben a körülkerített vadaskertben a kamatgyarmattá vált Magyarországon a vad nem volt más, mint a magyar nép, amely a kerítésig futhatott, de azon túlra már nem juthatott.

A Monarchián belül Magyarország csak a külső kényszerek hatására lépett be abba a világháborúba, amelyet - ma már bizonyíthatóan - a szupergazdag beruházó bankárokból álló nagyhatalmú nemzetközi pénzkartell készített elő és robbantott ki. A vonakodó, békeszerető Magyarországra rákényszerítették ezt a háborút, mégis a legsúlyosabb büntetéssel sújtották Trianonban. Magyarország elvesztette területének kétharmadát, lakosságának több mint 60 százalékát, és az ugyancsak a nemzetközi bankárok által irányított Népszövetségnek a Jóvátételi Bizottsága 200 millió aranykorona megfizetésére kötelezte a kivérzett, kifosztott Csonka-Magyarországot.

A trianoni békediktátum után újra kellett felépíteni mindazt, amit a világháború, a bolsevista proletárdiktatúra és a román hadsereg fosztogatása okozott. A magyar pénz teljes elértéktelenedése rettenetes csapást mért a gazdaságra. Először a középosztály ereje tört meg, amely a háború legfőbb terhét viselte, az infláció következtében pedig vagyonát és pénzét is elveszítette.

Ebben a helyzetben a Népszövetség magatartása meghatározó volt. Arra kényszerítette a magyar kormányt, hogy nevetségesen csekély összegű, 250 millió aranypengőnyi stabilizációs kölcsönt vegyen fel. A Népszövetség főmegbízottja útján gondoskodott arról, hogy a trianoni békediktátum rendelkezéseit könyörtelenül végrehajtsák. E békediktátum értelmében a magyar államra kivetett háborús jóvátétel megfizetéséig minden magyar állami bevételt zálogjog terhelt az Antant hatalmak javára. Ennek következtében a Magyar Állam a nemzetközi pénzpiacokon csakis a békeszerződések ellenőrző testületének, a Népszövetség Főtanácsának a hozzájárulásával kaphatott kölcsönt. Ebben a testületben a magyarokat gyűlölő Dr. Eduárd Benes-nek volt meghatározó szerepe.

A Népszövetségi Főmegbízott feltételei szerint a Magyar Állam kincstári jövedékének és vámbevételének – a kölcsön többszöröséig történő – zárolásán kívül jóvá kellett hagyni a Nemzeti Bank létesítéséről szóló törvényt, méghozzá az általuk megszabott feltételekkel. Ez az új intézmény, a szigorú banktitok szerint működő MNB, amelyet magánpénzemberek irányítottak, átvette az állam olyan monetáris felségjogait, mint a pénzkibocsátás, árfolyam-szabályozás, kamatszabályozás, hitelezés, vagyis a nemzetgazdaság irányításának legfontosabb jogosítványait. A külföldi pénzoligarchia, amely a MNB-törvény révén korlátlan ellenőrző hatalomhoz jutott, ezt követően szinte elárasztotta Magyarországot a kölcsöneivel, amiért aztán később, az 1929-es gazdasági válság idején, nagy árat kellett fizetnie.

Az MNB tulajdonosai nevüket elrejtve gyakorolhatták szavazati jogukat a Közgyűlésen. Így választották meg a Nemzeti Bank tizenkét-tagú főtanácsát, amely szabad megítélés alapján döntött a magyar kormányt megillető pénzügyi szuverenitás legfontosabb kérdéseiben. A nemzetközi pénzoligarchia azt csinált pénzügyileg Magyarországon, amit csak akart, miközben Amerikában egy százalék, Nagy-Britanniában két százalék volt az alap kamatláb, Magyarországon 15 százalék felett volt, és a magyar kormány nem avatkozhatott be, mert a Népszövetség olyan feltételeket csikart ki tőle, hogy az MNB független a kormánytól. A hasznot meghaladó kamatok lehetetlenné tették a termelést. A nemzetközi pénzoligarchia, és az irányítása alatt álló bankrendszer a kierőszakolt pénzszűkítéssel megbénította a magyar gazdaság működését. A következménye hatalmas méretű munkanélküliség lett, és 1936 végéig évi kétmilliárd munkaóra veszett el. Az eladósítással és kamatpénzzel működő monopóliumhoz a magyar kormány nem nyúlhatott. Ez bizonyult a magyar nemzeti jövedelem elvétele leghatékonyabb módszerének.

Az első világháború utáni – minden nemzetközi elvet felrúgó – békediktátumok arról is rendelkeztek, hogy kártérítésben ne csak a győztes államok részesüljenek, hanem a polgáraik is, ha vagyonuk a legyőzött országban valamilyen módon elveszett.

A második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés a vesztes országokat, köztük Magyarországot, jelentős összegű jóvátétel fizetésére kötelezte. Magyarországnak 300 millió dollárt kellett fizetnie, ebből 200 milliót a Szovjetuniónak, 50 milliót Jugoszláviának és 50 milliót Csehszlovákiának.

1945 után nemcsak a háborús pusztításokkal és az azt követően fizetett jóvátétellel lett szegényebb Magyarország, de a magyar nemzet a kommunista hatalomátvétel következtében elveszítette nemzeti tudattal rendelkező vezetőrétegét is, amely talán még az anyagi veszteségeknél is súlyosabb csapást mért rá.

1956-ban a magyar nép kinyilvánította, hogy nem kér a kommunista diktatúrából, és abból, hogy új urai rendőrállami erőszakkal vegyék el tőle munkája eredményét. A magyar nép azonban abból se kért, hogy már a két világháború közt megismert pénzuralmi technikákkal -megtervezett eladósítással - vegyék el munkájának az eredményét. A háttérben együttműködő Kelet és Nyugat legfelsőbb irányítói végülis a magyar forradalom elfojtásában állapodtak meg - Drábik%20János”>hallgatólagosan. Ez anyagi javakban mérve 12 milliárd akkori forintban kifejezhető kárt okozott az országnak. A nagy vérveszteséget és kárt jelentett a mintegy kétszázezer magyar állampolgár külföldre menekülése. Ez forintban további 20 milliárd veszteség. A megszálló erők ellátási költsége, a számukra felépített járulékos objektumok összege 8260 milliárd forintba került. A legnagyobb veszteség azonban, amit pénzben már nem is lehet kifejezni az, hogy a szovjet megszállók által hatalomra segített Kádár-rendszer állami politika szintjére emelte az orvosi segédlettel végzett tömeges népirtást. Az átmosott agyú, nemzeti öntudatuktól megfosztott magyarok három évtized alatt mintegy hétmillió utódukat semmisítették meg abortusz formájában. Ez a hétmillió meg nem született magyar és utódai a magyar történelem legnagyobb vérveszteségét jelentik. Így valójában Magyarország nemcsak vagyonától, de népességének jelentős részétől is meg lett fosztva.

Az 1989-cel kezdődő rendszerváltás eredményeként a nyíltan berendezkedett nemzetközi pénzvilág megszerezte a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap által mintegy 140 milliárd dollárra becsült magyar nemzeti vagyonnak a túlnyomó részét, és azt beolvasztotta globális részvényvagyonába. A magyar lakosság kétharmada vagyontalanná vált, meg lett fosztva önrendelkezésének gazdasági alapjától, a nemzeti vagyonból származó tőkejövedelmétől, és elveszítette azt a hatalmat is, amelyet e vagyon birtoklása jelent. A magyar lakosság többsége az ország gazdájából az új tulajdonosok bérmunkásává vált, aki csak munkabérhez juthat, ha van munkája.

A nemzeti vagyon elvesztésével, leépítésével, az országból való kivitelével fokozatosan megszünt annak a lehetősége, hogy a magyar lakosság szellemi munkaerejét tudja értékesíteni nagy hozzáadott értékkel rendelkező termékekben és szolgáltatásokban. A magyar gazdasági struktúra a szaktudást alig igénylő összeszerelő vagy még annál is primitívebb munkából áll, és ennek a munkának az ára a világpiacon rendkívül alacsony. Magyarországot tehát évente több mint ezermilliárd forinttal rövidíti meg a rossz gazdasági szerkezetből adódó cserearányromlás.

A nemzetközi pénzoligarchia nemcsak a termelő-vagyont szerezte meg, hanem az érte adott - az eredeti értékének mintegy 20 százalékát kitevő - 20 milliárd dollárnyi vételárat is. Ugyanis a kizárólag az ő irányítása alatt álló MNB a devizát magánál tartotta, és a költségvetésnek az eladott fizikai vagyonért általa kibocsátott játékpénzt - levegőből előállított forintot - adott. Ez a több ezermilliárd forint, pedig, megtéve körforgását a nemzetgazdaságban, adósságszolgálat, kamat, tőkejáradék és profit formájában külföldi tulajdonosokhoz került. Ezek a forintot beváltották devizára, és a deviza-vételárat kivitték az országból. Az MNB pedig a hozzá visszakerült forintot egyrészt kivonta a forgalomból, másrészt a mesterségesen gerjesztett infláció formájában semmisítette meg. A magyar nép tehát elveszítette fizikai termelővagyonát, de a nemzetgazdaság elveszítette bizonyos idő múlva az érte kapott deviza ellenértéket is.

2004-ben nemcsak az történt, hogy az ország egy nemzetek feletti birodalom, az Európai Unió, részévé válva megszűnt független állam lenni, hanem az EU-tagság nettó évi mintegy 4500 milliárd forint folyamatos veszteséget okoz az országnak, felgyorsítva eladósodását.

A nemzetközi pénzügyi közösség azért tartja magyarországi intézménye, az MNB segítségével rendkívül szűken a magyar monetáris bázist, hogy így kényszerítse a magyar államot a még meglévő közvagyon olcsó kiárusítására, továbbá a magyar termőföld és lakóingatlan-vagyon áron alul való eladására. Magyarország kifosztását jól jelzi az, hogy 2006-ban nettó nyolcmilliárd euró áramlott ki a külföldi tartozásállomány hozamaként az országból, 2007-ben pedig már kilencmilliárd euró.

Magyarország külföld felé irányuló tartozásállománya jelenleg negyvenötezermilliárd forint, mintegy 256 milliárd dollár, és ennek a hatalmas összegnek a hozamát kell kitermelnie. Ez a hozam profitból, tőkejáradékból, adósságszolgálatból és kamatfizetésből áll. Magyarország fosztogatása napjaink valósága. Következményeként nemcsak politikai, gazdasági és pénzügyi, de demográfiai válság is kialakult. A magyar nemzet évről évre felgyorsuló ütemben fogy, és a nemzet fennmaradása került veszélybe.

A magyar sorsdráma

Az elmúlt évszázad tragikus történetét a magyar nemzet sorsdrámájaként is felfoghatjuk. Ez a sorsdráma a végéhez közeledik. A nemzet sírját már megásták, de nem gyászolók, hanem pénz és hataloméhes hódítók veszik körül. Szemükből nem gyász, hanem bosszúéhes győzelmi mámor, arrogancia és a bitorló rossz lelkiismerete sugárzik. Ez keveredik a mérhetetlen nyerészkedési vággyal és a zsákmány megtartása miatti páni félelemmel.

A dráma első felvonása 1920-ban ért véget, amikor a történelmi, etnikai és az önrendelkezési elv megszegésével, nemzetközi bűncselekménynek minősülő kettős mércét alkalmazva, feldarabolták Magyarországot.

A dráma második felvonásaként - 1945 után - megsemmisítették a magyar nemzet vezetőrétegét, amelynek még volt érzelmi és lelki kötödése az 1100 éves magyar államhoz és népéhez.

A sorsdráma harmadik felvonása 1956. A magyar nép nem kért az internacionalista kommunizmusból, de helyette nem a mostani kozmopolita globalizmust akarta, hanem a saját útját akarta járni, az önrendelkezését visszaszerezni. Teljesítményét ne vegyék el tőle se kommunista rendőrállami erőszakkal, se eladósítással, pénzügyi módszerekkel. A már akkor is együttműködő kommunista és globalista érdekcsoportok vereségre ítélték a magyar nemzet forradalmát. Hogy soha többé fel ne állhasson mintegy nyolc millió abortusszal kivéreztették a maradék Magyarország törzsmagyarságát. Ezt a veszteséget túl kell érni, de kiheverni nem lehet.

A negyedik felvonás 1989. A pénzimpérium felkészített ügynökei a hazai kollaboráns technokraták segítségével – pénzügyi technikákkal, eladósítással – elvették a magyar nemzet vagyonát. Magyarország többé nem a magyaroké. Országunk - hazánk - a Washingtoni Konszenzus végrehajtásával mások tulajdona lett.

Az ötödik felvonás 2004. Ekkor Magyarország elveszítette szuverenitását, egy nemzetek feletti birodalmi struktúra autonóm tartománya lett, független állam helyett. Ezt az állapotot betonozza be a ratifikálás alatt álló Lisszaboni Szerződés, amely ténylegesen létrehozza az Európai Egyesült Államokat. A szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel, kényszerítették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi mintegy 4500 milliárd forintba kerül a tagsággal járó terhek viselése. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az un. „támogatás” nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének a keserves vissza-pályázgatása.

A magyar költségvetési-hiány és külkereskedelmi deficit egyik legfőbb okozója tehát az, hogy az EU folyamatosan sarcolja Magyarországot, nem, pedig támogatja. Az EU a szervezett magánhatalom intézménye a szuperbankárok útjában álló nemzetállamok olcsó és önkéntes felszámolására. Az EU fölösleges és elbürokratizálódott vízfejjé vált. Ami jót hozott – emberek és árúk szabadabb mozgása, vámok csökkentése, szorosabb együttműködés Európa államai között – azt olcsóbban és hatékonyabban el lehetett volna érni nélküle. Nem kellett volna feladni nemzeti szuverenitásunkat, önrendelkezésünket, az önálló magyar jogrendszert. Az EU természetellenes, mert nem olyan közösség, mint a biológiai ás társadalmi reprodukcióhoz nélkülözhetetlen család és a nemzet. E két család az élet nélkülözhetetlen előfeltétele. Az EU viszont élősködő - funkciótlan – képződmény.

Napjainkban a magyar nép sorsdrámájának az utójátékát éljük. Folyamatban van a termőföld és a lakóingatlanok elvétele és átjátszása külföldiek tulajdonába. Már minden előkészület megtörtént.

2006 fordulópont

A rendszerváltás-rendszerének csődje 2006-ban nyílt ellenállásba torkollott. A magyar lakosság többsége ekkor értette meg, hogy nincs hová hátrálnia, ha komprádor és kozmopolita vezető rétegei – a pénzvilág zsarolásának engedve – beszüntetik a nemzeti kockázatra épülő, nagy szolidaritási-rendszerek közfinanszírozását. Az előző rendszer a rendkívül alacsony munkabéreket kiegészítette béren kívüli juttatásokkal. A közvagyont magának kisajátító, és külföldieknek játékpénzért átengedő kollaboráns érdekcsoportok arra hivatkozva akarnak most szabadulni a közfeladatok finanszírozásától, hogy az állami vagyon eltűnt, és nincs meg már a belőle korábban befolyt tőkejövedelem. De a lakosságnak sincs jövedelme, mivel a közvagyon nem az ő magánvagyona lett. A koalíciós kormányzat akkor hivatkozhatna joggal arra, hogy a magyarok most már egyénileg gondoskodjanak magukról, ha a közvagyont a privatizáló érdekcsoportok neki juttatták volna.

Ezt a tragikus helyzetet az ideiglenesnek szánt alkotmány is elősegítette. Tele van szankció nélküli, csonka szabállyal, amelyek nem kikényszeríthetőek. A választási törvény miatt az állampolgárok fele ki van rekesztve az Országgyűlésből az antidemokratikus - és mielőbb eltörlendő - 5%-os szabállyal. Mivel a tömegtájékoztatás is a pénz-és korporációs oligarchia tulajdonában és az ellenőrzése alatt van, ezért a lakosság ténylegesen nem tud élni a szólás-és a sajtószabadsággal. Egyedül a gyülekezési szabadság maradt volna az elégedetlenség kifejezésére, de a Pénzimpérium urai és magyarországi kiszolgálói rendőrállami módszerekkel fojtották el a tüntetéseket. Először kirekesztették a polgárokat a parlamentből, majd pedig álszent módon követelték az utcai politizálás beszüntetését. Ahhoz, hogy megmaradjon a magyar nemzet, vissza kell szerezni Magyarországot, vissza kell állítani a magyarok által létrehozott nemzeti vagyon magyar tulajdonát. Vagyoni alap nélkül, nincs sem egyéni, sem nemzeti önrendelkezés. A vagyon hatalom, és a hatalom vagyon.

Melyik birodalom tette gyarmatává Magyarországot?

Hazánk az egyetlen igazi szuperhatalom, a PÉNZIMPÉRIUM provinciája lett. A magyar közvagyon legértékesebb részét beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. A magyarok bérből- és fizetésből élő függőhelyzetű munkavállalókká váltak önállóan gazdálkodó szabad polgárok helyett – saját hazájukban. Munkájuk minden eredménye elhagyja hazájukat tőkejáradék, profit és kamat formájában. Ez a pénzfeudalizmus rendszere, amelyben a magyar munkavállalók évente három és fél hónapot robotolnak ingyen arctalan pénzviszonyokba elrejtőzött ismeretlen uraiknak.

Kik ezek az új oligarchák?

Ők a világ felett az uralmat megszerzett magánpénzmonopólium tulajdonosai. Erre a monopóliumra támaszkodva szerezték meg az emberiség termelő vagyona feletti ellenőrzést. A pénzimpérium egyben-tartott törzsvagyona a szupergazdag dinasztiák családi alapítványaiba, holdingjaiba, befektető alapjaiba, több ezer más alapítványba van gondosan elhelyezve, és magántulajdonban lévő kollektív vagyont alkot. Szakértők által felbecsült nagysága 300 trillió dollár. Ez az óriási vagyon pedig állandóan növekszik. A tokiói ENSZ Intézet kutatói állapították meg 2000-ben, hogy ha az emberiség létszámát 10 főre, a világ vagyonát pedig 100 dollárra redukálnánk, akkor egy emberé lenne 99 dollár, és 9 emberé egy. Ennek a vagyoncentralizációnak felel meg a hatalom szélsőséges koncentrációja egy szűk szupergazdag csoport kezében. Övéké a világot uraló pénzimpérium. Ennek lett Magyarország a tulajdona.

Új honfoglalás szükséges

Pénzügyi módszerekkel vették el hazánkat, hasonló módszerekkel kell visszaszerezni.

Megvannak erre a történelmileg helyesnek bizonyult technikák. Most csak a közpénzrendszer visszaállítására, a termelő és infrastruktúra fejlesztő állami programok beindítására utalok. A központi bankok a pénzimpérium intézményei, magánérdekek szolgálatában állnak. A közhatalom ellenőrzése alá visszahelyezve azonban hatékonyan tudnák elősegíteni az állam, a gazdaság és az állampolgárok adósságfüggésének a megszüntetését. Pénzuralmi korszakban pénzügyi technikákkal kell harcolni. Így kell most végrehajtani az új honfoglalást is, hogy nemzetünk fennmaradhasson.

Varga István kimutatta, hogy 1989-et követően a nemzeti vagyon átadása, eladása, privatizációja nyomán az államháztartás pénzeszközállománya, amely 1989-ben a nemzeti össztermék 162%-a volt, nem növekedett, hanem az 1989-es évi mennyiség egy negyedére csökkent. Egyidejűleg az államháztartás és a nemzetgazdaság kötelezettségállománya folyamatosan növekszik, ma meghaladja a 45 ezer milliárd forintot, dollárban kifejezve 256 milliárd dollárt. Ez 1989-ben 22 milliárd dollár volt. Folytatódik a magyar nemzetgazdaság eladósítása a nemzeti pénz külföldi pénzre történő lecserélésével. Ehhez a pénzcseréhez nagy mennyiségű devizára van szükség, hogy a devizaszámla - mint valutatartály - mindig tele legyen. Ezt a devizatartalékot azért növelik folyamatosan, hogy korlátlanul kivihető legyen a tőke hozama az országból.

Tisztázni kell, hogy jogilag kié a kizárólag magyar állami tulajdonban lévő Magyar Nemzeti Bank devizaszámlája, és kié az azon lévő 17 milliárd euró pénzvagyon. Tisztázni kell, hogy a Magyar Nemzeti Bank miért nem él emissziós jogával, és közvetve miért ruházta át pénzkibocsátási és pénzbevonási jogát a nemzetközi pénzvilág intézményei számára. Ma ha nő a forgalomban lévő forint mennyisége, bővül a forint likviditás. Ekkor azonban az MNB a pénzvilág kívánságára a bővülést a forgalomban lévő forint folyamatos kivonásával ellensúlyozza. A folyamatos pénzkivonás - a viszonzatlan átutalás összege - negyedévenként kétmilliárd euró, vagyis minden évben 7-8 milliárd euró hagyja el Magyarországot. 2006-ban ez az összeg meghaladta a 8 milliárd, 2007-ben pedig a 9 milliárd eurót. A folyamatos jövedelem el- és kivonást, jövedelemvesztést, szakadatlan hitelfelvétellel kell pótolni.

A pénzuralmi rend Magyarországon

Ezermilliárd forint derivativa áramlik ki és be naponta Magyarországon. Ez az összeg azért mozdul meg, hogy kellő jövedelemmel távozzon az országból. Az átutalási és elszámolási rendszerekben 900 ezer milliárd forint mozog évente. Ez a nemzeti össztermék, a GDP negyvenszerese. Ez az óriási átutalási volumen évi 205 millió pénzügyi tranzakciót jelent. Az MNB korlátlan mennyiségű pénzzel és ellenőrizetlenül tudja finanszírozni a napi spekulációs tranzakciókat. A pénzáramlásban 91% a spekuláció és 9% a reálgazdaság szükségleteit kielégítő pénzforgalom. Ez másként megfogalmazva azt jelenti, hogy a magyar pénzgazdaság és termelőgazdaság egésze egy országos méretű kaszinóvá vált.

Van-e a globalitásnak alternatívája?

Lehetséges-e egy más, egy jobb világ? A globalitással szemben a lokalitást kell fejleszteni. Eric Fritz Schumacher „Small is Beautifull” című könyvében foglaltak szellemében meg kell szervezni az egészséges gazdasági és pénzügyi önvédelmet, és az ehhez szükséges gazdasági protekcionizmust is vissza kell állítani a jogaiba. A kamattal, eladósítással működtetett hitelpénzrendszer globalizálása helyett az egyenlő esélyek és a vállalkozói-szabadság elveire épülő, szociális piacgazdaságot kell globalizálni, méghozzá mindezt alulról jövő kezdeményezésre, és alulról felfelé haladva megszervezve. A tudásalapú társadalom kiegészítendő a bölcsesség-alapú társadalommal.

Mit kell haladéktalanul elkészíteni?

Mindenek előtt Magyarország társadalmi-gazdasági tervét kell kidolgozni és törvénybe foglalni. Másodszor, el kell készíteni évente a teljes-körű államháztartási mérleget, amely tartalmazza a költségvetést, a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítás, és az elkülönített alapok számadását is. Harmadszor, le kell bontani a pénzuralmi struktúrák által épített vasfüggönyt, egyrészt az állam és demokratikus parlamentje és kormánya, másrészt az MNB között. Negyedszer, ne csak a bankok állítsák elő a gazdasági élet közvetítő közegét, a pénznek nevezett egyezményes jeleket, hanem a gazdasági élet más szereplői is. Ötödször, nemcsak a költségvetés ellenőrzésére, hanem a nemzetgazdaság egészét ellenőrző szervezetre van szükség.

Szükséges az állami hitel-és pénzkibocsátás, a termelő- és infrastruktúrafejlesztő programokra. Ez a fajta állami pénzkibocsátás nem okoz inflációt, mert a konkrét termelő és infrastruktúra projektek végén előálló kapacitásnövekedés, az új objektumok értéke, az előálló többlettermék és többletszolgáltatás értéke fedezi a kibocsátott hiteleket, és ily módon a termelőgazdaság és a pénzügyi-szektor egyensúlya nem borul fel. Ezen túlmenően kedvező multiplikátor hatás érvényesül, mert munkaképes felnőttek tíz-és százezrei segélyreszoruló eltartottakból adófizető munkavállalókká válnak. Ez jelentősen megnöveli az állam adóbevételeit, ami viszont csökkenti az állam működéséhez szükséges hitelek felvételét, ezáltal mérsékli az állam eladósodását, a kifizetendő kamatok összegét. Ezek olyan szilárd alapon nyugvó javaslatok, amelyeket a gyakorlatban többször – és mindig sikerrel! – már kipróbáltak. Így, például, 1933 és 1948 után Németországban, a New Dal idején az Egyesült Államokban, De Gaulle tábornok elnöksége alatt, pedig Franciaországban

Ma már nemcsak szükséges, de lehetséges is a regionális és elektronikus fizetőeszközök bevezetése - a bizalmon alapuló csereközösségek minél nagyobb számban történő létrehozása - Magyarországon.

Minél előbb törvényt kellene hozni arra, hogy a távozó multinacionális cégek mielőtt olcsóbb munkabérű országokban költöznének, előzőleg fizessék vissza azokat az állami támogatásokat, és adókedvezményeket, amelyeket azért kaptak, hogy Magyarországon működjenek, és itt munkahelyeket biztosítsanak.

Szükséges a nem-termelő spekulatív pénzügyi tranzakciók megadóztatása.

Ugyancsak felül kell vizsgálni, hogy a pénzügyi szektor szereplői, valamint a multinacionális cégek arányos mértékben vesznek-e részt a közteherviselésében.

Bogár László állapítja meg egy 2008. április 30-i interjújában, hogy a magyar gazdaság döntő többségét két tucat multinacionális cég ellenőrzi. A magyar munkavállalók 12%-át foglalkoztatják, és az összes bér 15%-át fizetik ki. Továbbá ők fizetik az összes adó mintegy. 38%-át, ugyanakkor az adózás utáni profit 92%-a az övék. Ez jelzi, hogy kik is azok, akik miatt bevétel-hiányos állapot alakult ki. A magyar költségvetési deficit a hazugság, mert a válság mélyebb oka az, hogy akik a magyar gazdaságot ellenőrzik 92%-os profit mellett, mindössze 38%-kal járulnak hozzá a bevételekhez. Vagyis: nem a magyar állam közcélra fordított kiadásai minősíthetők soknak, hanem az e célra fordítható bevételeket kell kevésnek minősítenünk.

A baloldali kormányok regnálása idején beindult államtalanítási folyamat következtében rázárult a magyar társadalomra egy harapófogó. Ennek az a lényege, hogy a munkaerő ára, vagyis a bér reálértéke, a 30-40 évvel ezelőtti szinten rögzült. A munkaerő újratermeléséhez szükséges javak és szolgáltatások ára viszont világpiaci szintre emelkedett a radikális államtalanítás, a teljes privatizálás és a nemzetközi nagyvállalatok szabad hozzáférése nyomán. Ausztriában ma egy napi átlagos bevásárlás 20%-kal kevesebbe kerül, mint Magyarországon, miközben ott több mint négyszer akkorák a bérek, mint hazánkban.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni: haladéktalanul igazságos közteherviselésre van szükség azért, hogy az államnak több forrás álljon rendelkezésre a rendszerváltás veszteseinek a támogatására. A lakosság vagyontalan, hátrányos helyzetű két harmada döntően önhibáján kívül képtelen az elemi szintű civilizációs javak, a közoktatás, az egészségügy és az emberséges szociális ellátás szolgáltatásaihoz hozzájutni.

A több mint hétezer milliárd forint jövedelmi adóból a lakosság fizet 6,1 milliárd forintot. Véget kell vetni annak, hogy a multinacionális cégek továbbra is állami támogatást, kedvezményt, szubvenciót követelhessenek ki maguknak csupán azért, mert érdekérvényesítő erejük túlságosan nagy, és ezzel az erővel következmények nélkül visszaélhetnek.

Új megállapodást kell kötni az Európai Unióval

Szükséges a termőföld és lakóingatlan védelmi jogszabályok soron kívüli elfogadása és megerősítése. Figyelembe véve az érvényes Európai Uniós szabályozást, valamint a most ratifikálás alatt álló Lisszaboni szerződés rendelkezéseit, a kölcsönös előnyök, a viszonosság, és az egyenlő-elbánás elvei szerint újra kell tárgyalni minden olyan feltételt, amelyben igazságosabb és előnyösebb megállapodás elérése lehetséges, és amelyek enyhítik az EU kötelezettségek rendkívül káros és hátrányos hatásait a magyar nemzetgazdaság egészére, illetve a magyar társadalom viszonyaira.

Az Európai Unió működését meghatározó alapvető nemzetközi megállapodások és jogszabályok nemzeti – vagyis tagállami – hatáskörben hagyták a tulajdonviszonyok szabályozását. Az Európai Unió Bizottsága azonban – szemforgató módon megtagadva a viszonosság és az egyenlő elbánás demokratikus elveit, a kelet-európai új tagállamok belépésekor úgynevezett „értelmezést” adott ki, amely szerint az új tagállamokban a termőföld is tőketulajdonnak tekintendő, és így a földtulajdonra is vonatkozik az új tagállamokban a tőke szabad áramlásának az alapelve. Másként megfogalmazva, az új tagállamokban kötelező szabad adásvétel tárgyává tenni azt a termőföldet, ami viszont nemcsak, hogy nem kötelező, de tiltva van az Európai Unió többi tagállamában. Ezt az antidemokratikus EU-bizottsági értelmezést minél előbb meg kell támadni az illetékes EU intézményeknél, és el kell érni az alapszerződésnek ellentmondó bizottsági értelmezés visszavonását, mert sérti a tagállamok egyenlőségének és a viszonosságnak az elvét.

Állami pénzkibocsátás az MNB devizatartaléka egy részének a fedezetével

Az MNB állami tulajdonban lévő devizatartaléka az MNB devizaszámláján meghaladja a 17 milliárd eurót. Ebből 8 milliárd eurót fedezetként használva az állam kibocsáthat legalább 2000 milliárd forint közhitelt a termelő és infrastruktúra fejlesztő programok finanszírozására. Ez lökést adhatna elsősorban a gazdaság azon szektorának, amelynek szereplői a magyar állampolgárok, valamint a magyar tulajdonban lévő kis és közepes vállalkozások. Ily módon a 17 milliárd euró devizatartalékból kilencmilliárd euró továbbra is kiszolgálhatja a külföldi tulajdonú bankokat és befektetőket, és azok ez után is zavartalanul átválthatják forintjaikat devizára, hogy kivihessék az országból. Nyolcmilliárd euró viszont az állami kibocsátású közhitel-forint fedezete lenne. A magyar nemzeti vagyont, vagyis az állam kezelésében tartott köztulajdon elidegenítéséből származó devizabevételt, meg kell tartani a köztulajdonban, és azt a közpénzkibocsátás fedezetéül kell tartalékolni. Ily módon a devizatartaléknak csak egy része állna rendelkezésre a spekulációs célból ideérkezett forró tőke átváltásához. Ha lenne akár időbeli, akár volumen korlát, akkor a forrótőke is tovább maradna az országban, és keresné a lehetőséget, hogy a magyar gazdaságba fektessen be, új munkahelyeket teremtve.

Az MNB teljes mértékben a magyar állam tulajdona. Az MNB működését szabályozó feles jogszabály lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés és a Kormány visszavonja a saját hatáskörébe az MNB emissziós jogának a gyakorlását, valamint azt, hogy devizatartalékának és adóbevételének a fedezetére közpénzt bocsásson ki, hogy ily módon is munkahelyeket teremtsen a 1,2 millió alkalmazásban nem álló munkaképes felnőtt számára.

A monetáris felségjogokat az Országgyűlésnek és a Kormánynak kell gyakorolnia.

Nem elég a költségvetés, de még az államháztartási mérleg elkészítése sem. A pénzrendszer által vezérelt gazdaságot a monetáris folyamatok határozzák meg. Ezért Magyarországon a hatalom elsődleges gyakorlója a Központi Bank és a mögötte álló nemzetközi pénzügyi struktúrák, és azok frontintézményei. Ez a monetáris kormány az elsődleges. A másodlagos, fiskális hatáskör, az adórendszer irányítása és a költségvetés elkészítése, már függő változó, azaz alá van rendelve a független változónak tekinthető monetáris irányításnak. A látható, és kormánynak nevezett kormányzat ezért valójában már csak a másodlagos, alárendelt hatáskörű, fiskális kormány.

Magyarországon két meghatározó politikai ereje ténylegesen liberális pénz- és gazdaságpolitikát képvisel. Az ún. „baloldali” szocialista-liberális koalíció kozmopolita neo-liberális politikát folytat. A nemzeti, konzervatív oldal pedig nemzeti neo-liberális gazdaságpolitikát képvisel.

Az Európai Unió által képviselt négy szélsőségesen liberális alapelv – a tőke, az áru, a szolgáltatás és a munkaerő szabad áramlása – a tőke teljhatalmát szavatolja.

Gazdag László javaslatai a válság leküzdésére

A Pécsi Egyetem közgazdász tanára elsőként a pénzstabilitás megteremtését javasolja. Ennek kell megelőznie minden más célt, így a gazdasági visszaesés, a recesszió valamint a munkanélküliség elleni harcot, de még az egyensúlytalanság felszámolását is. Magas infláció mellett még a gyors növekedés is rossz, mert elavult szerkezetben megy végbe. Nem előnyös ilyen esetben a munkanélküliség csökkenése sem, mert elavult munkahelyek menekülnek meg, vagy pedig ilyenek jönnek létre.

Másodikként kiemeli, hogy a pénzstabilitás automatikusan maga után vonja a kamatlábak csökkenését. Ennek a javító hatása nyomban érezhető a költségvetés egyenlegén. A magyar állam 4700 milliárd forint külföldi adósság és 10 000 milliárd forint belső (az MNB felé fennálló) adósság után fizeti a kamatot. (Ehhez annyit tehetünk hozzá, hogy 2008 augusztusára már összesen mintegy 17 000 milliárd forintnak az adósságszolgálati terheit viseli.) A kamatkiadás nagyobb összeg, mint az egészségügyre vagy az oktatásügyre illetve a kutatásra és a fejlesztésre fordított éves kiadás.

Harmadikként azt kell figyelembe venni, hogy a pénzstabilitás megindítja a gazdasági makro-szerkezet átalakulását. Ennek következetes végig vitele érdekében fel kell függeszteni a gazdasági szférának nyújtott állami támogatásokat. Ez alól az agrártermelők azonban - sajátos körülményeik miatt - kivételt képeznek. Mindezek nyomán beindulhat az Alois Schumpeter által ’teremtő pusztulásnak’ nevezett folyamat, a tőke, a munka áramlani kezdenek az alacsonyhatékonyságú szektorból a magasabb hatékonyságú felé. Javulhat az exporthatékonyság, egyre versenyképesebbé válhat a gazdaság, és ezzel összhangban javulhatnak a különböző nemzetgazdasági mérlegek is. A problémák megoldódnak minden fajta költségvetési nadrágszíj összehúzó intézkedések nélkül. Mindez nem elméleti elgondolás, ez ténylegesen így ment végbe a fejlett nyugati világban.

Negyedikként azt hangsúlyozza Gazdag László, hogy ha 10-15 év alatt végbemegy a magyar gazdaság szerkezetváltása vagy korszakváltása, akkor el lehet kezdeni a nagy elosztórendszerek reformját.

Ez utóbbiból az is következik, hogy jelenleg idő előtt bonyolódott a kormányzat az olyan nagy elosztórendszerek, mint az oktatásügy, egészségügy, nyugdíjrendszer erőszakolt, voluntarista megváltoztatásába. Az az elképzelés, hogy ezzel erőforrások szabadulhatnak fel a gazdaság számára, nem igazolódott be Nyugaton. Azokban az országokban, ahol bevezették a nagy elosztórendszerek reformját, az nem pénzt hozott, hanem pénzt vitt el, mert igen sokba került, és a változtatások nyomán előálló újabb rendszer sem igényelt kevesebb pénzügyi ráfordítást. A tényleges helyzet szerint a megreformált rendszerek pénzigénye megnövekedett. Igaz viszont az, hogy a rendszerek hatékonysága minden országban megnőtt. Ez utóbbi körülmény miatt a magyar társadalomnak is meg kell majd tennie ezeket a változtatásokat, de a gazdaság rendbetétele után, és nem előtte.

Gazdag László szerint nem az elosztórendszerek rossz, pazaroló működése az egyensúlyi zavarok oka, hanem fordítva: a rosszul működő gazdaság eredményez eleve rossz, pazarló elosztórendszert. Ebből következik, hogy nem az elosztórendszerek reformálgatásával kell bíbelődnünk a gazdaság mély áramlatainak a rendbetétele helyett.

A megoldás kulcsa nem a jövedelempolitika, hanem a monetáris rendszer irányítása. Már szó volt róla, hogy Magyarországon (és másutt is a világon) jelenleg nincs bérinfláció. Hazánkban sem a túlfogyasztás, a lakosság felé kiáramló jövedelem a bajok oka. Ezért jövedelempolitikai intézkedésekkel nem lehet kezelni az alapbetegséget, hanem csakis szigorú monetáris politikával. A szigorú monetáris politika a gazdaság mély áramaira hat, nem pedig a fogyasztás és elosztás felszíni szféráira. Ebből következően a monetáris szigor nem eredményez életszínvonal romlást. A monetáris szigor – amely nem keverendő össze a költségvetési megszorításokkal – életszínvonal stabilitást eredményez, hiszen megőrzi a fizetésből élők és a nyugdíjasok jövedelmének a vásárlóértékét.

Magyar újjászületés csak új - pénzügyi és gazdasági eszközökkel végrehajtott -honfoglalással lehetséges. Le kell állítani a magyar nép erőforrásait élősködő módon elszívó pénzügyi szivattyúkat. Véget kell vetni Magyarország gátlástalan fosztogatásának. Mivel a vagyon hatalom, a nemzeti vagyonnal együtt visszaszerezhetők a nemzeti önrendelkezéshez és megmaradáshoz szükséges erőforrások is. A cselekvőképességét visszanyert nemzet leküzdheti demográfiai hanyatlását és megmaradhat a magyar élet.

Drábik János - Nemzeti Hírháló

Gazdasági szabadságharc, Gazdasági értelemben vett szabadságharc, válság, rendszerváltás, eu, adósság, kamat, Magyarország, drábik jános, osztrák nemzeti bank, rotschild, rotschild-ház, forradalom, háború, szabadságharc, pénzkartell, manipuláció, monarchia, trianon, nemzeti bank, világháború, adósságszolgálat, kamattámogatás, deviza