width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2014.02.20.

2014. február 20., csütörtök

Pedig hogy tagadták mindenütt a hahások, hogy bármi közük volna balliberális pártokhoz!

Pedig hogy tagadták mindenütt a hahások, hogy bármi közük volna balliberális pártokhoz! Aki csak a jobboldalt nácizza, a konzervatívokat gúnyolja, a nemzeti érzelműeket rugdalja folyvást, és konkrétan ebből is él, minden fősodratú médiában rendszeres vendég, kálmán olga kedvence, az bizony ballib. Ennyire egyszerű.

Gyurcsányék mögött a Hallgatói Hálózat domináns ultralibsi uszítói

http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=72797

Gyurcsányék mögött a Hallgatói Hálózat domináns ultralibsi uszítói

2014. február 19. 18:50 Hunhír.info

Újfajta ellenzéki aktivizmus mutatkozott meg az államfő hivatali erkélyének minapi elfoglalásában: a korábban civilként tüntető fiatalok immár Bajnai Gordon pártszövetségének tagjaiként lépnek a tettek mezejére. A baloldalon nemrég még kormánybuktatóként üdvözölt mozgalmak közben eljelentéktelenedtek.

Egyszer volt Budán kutyavásár, de azt nem tudjuk, hogy palotamászás lesz-e még. Február 9-én az Együtt-PM aktivistái a paksi szerződés elleni tiltakozásul elfoglalták az államfő hivatalának otthont adó Sándor-palota párkányát, molinókat bontottak ki, magukhoz vették a magyar és uniós zászlót – s csak ezután állították elő őket.

A sajtóban azonnal vita robbant ki a közhivatalok védelméről, pedig a jelenség egy érdekesebb kérdést takar: a 2011 és 2013 között még a különféle kormányellenes mozgalmaktól megismert aktivizmus mára átkerült az Együtt-PM-hez. A performanszpolitikának nem a Sándor-palota volt az első állomása. Bajnai aktivistái tavaly októberben a Lánchídra „Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!" feliratú transzparenst erősítettek, az új évet pedig a Gellért-hegyre kifeszített molinóval köszöntötték. És tavaly a „foglalási franchise" is terjeszkedett: a korábbi években főleg tüntető diákoktól megismert módon január 31-én az Együtt tagjai szállták meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium portáját.

A korábban „civilként" vagy a Hallgatói Hálózat tagjaiként például a Fidesz-székház elfoglalásakor vitézkedők közül többen ma már az Együtt-PM aktivistái. Közülük Simándi Szelim, Barabás Richárd és Rózsa Milán mászott fel a Sándor-palotára. Közös bennük, hogy mindhármuknak van „mozgalmi" előélete és korábban élesen elutasították a politikai kapcsolatokról szóló híreket.

Heti Válasz

Más is közös bennük, de az már személyiségi jogot sért, aztán nem szabad megnevezni. Mert direkt így alkották meg a törvényt, nehogy kilógjon a gyűlölt csülök.

"ekkora gazembernek már nimbusza, karizmája van"

Azért lehetnek az öszödi hazugnak minden hiteltelensége ellenére mégis rajongói, mert ekkora gazembernek már nimbusza, karizmája van. Al Caponét is sokan szerették. Mert "erős". Tehetségüket a fletó féle antiszociális politikusok a közösség kárára használják, hazudnak csalnak és lopnak, mindannyiunktól.

A közösség, a társadalom minél szélesebb köreinek hasznát képviselni volna a szociális azaz szocialista, pedig. Ilyen ellentmondások miatt sem értem, miért hisz a baloldal ígéreteinek bárki "kisember" még. Mikor ők is kárát látták, hogy hittek a szocionistáknak és kormánytöbbséget szavaztak nekik!

"Először a feleségéhez irányította az érdeklődőket Paks kapcsán Gyurcsány Ferenc, majd támadásba ment át. A Demokratikus Koalíció elnöke pont úgy viselkedik a volt cégének juttatott tanácsadói milliók kapcsán, mint amikor fény derült a diplomabotrányára."

http://mno.hu/belfold/gyurcsany-ugy-beszel-paksrol-mint-a-szakdolgozatarol-1211852

Az izraeli hadsereg egyik korábbi (?) tisztje vezető szerepet játszik az ukrajnai kormányellenes megmozdulásokban

És tényleg. Azt kellett csak nézni kinek az érdeke destabilizálni
Ukrajnát. Utóítélet, sajnos.

Az izraeli hadsereg egyik korábbi (?) tisztje vezető szerepet játszik
az ukrajnai kormányellenes megmozdulásokban

http://kuruc.info/r/4/124117/

Ukrajnában nem magától szabadult el az erőszak, hanem miután besegítettek nyugatról az atlantisták - cionisták

Ukrajnában nem magától szabadult el az erőszak, hanem miután besegítettek nyugatról. Akik például Szíriába is küldtek terroristákat, zsoldosokat. Kiképezték Osamát és a "többieket" az oroszok, és Irán ellen még a hidegháborús időkben. A cionista atlantista rablógyilkos horda.

Azt nem állíthatjuk, hogy minden zsidó bolsevik. De: zsidók nélkül nem lett volna bolsevizmus. Van pofájuk a mostani Oroszországot szovjetuniózni ezeknek a büdös bibsákoknak, ilyen hahásoknak, meg gyurcsótánynak. Ilyen a fajtájuk. Oroszokat a libsibibsik azért IS utálják, mert a liberalizmus eszközével folytatott világhódítás, újgyarmatosítás útjában állnak.

Más bűneik esetében szintén tagadnak mindent, egyértelmű bizonyítékokkal szembesítve is, majd pont a történelmet ne forgatnák ki, kimagyarázkodnák a felelősségüket - ha valaki hinne nekik. E hatalom és pénzéhes "nemzetközi közösség" legújabb kori társadalmi működése is zsebbevágóan, hétköznapokban is érezhetően kártékony, kis létszámukhoz képest feltűnően aránytalanul. Azt viszont nem értem, hogy hihetik magukat észrevehetetlennek, az igazság nem gyűlölet mert nem érzelem vagy hangulat, minden társadalom racionális érdeke védekezni efféle zárt és végletekig ellenséges szándékú csoport ellen. Antiszociálisok klubja "én büszke zsidó vagyok" egyértelműen társadalomellenes tevékenységeik széles skálája sose fog szimpátiához vezetni. ;)

"Nem lehet vitás, hogy Nyugat kontra oroszok meccsről van szó, amiben Ukrajna a tét. Mi, magyar nemzeti radikálisok azonban nem valamiféle népakaratot látunk a balhé, illetve most már véres események mozgatójának, hanem az Unió formájában fellépő globális karvalytőke újabb expanziós törekvését, mondhatni agresszióját. Hiszen ismerjük már a szokásos forgatókönyveket a különféle arab tavaszokból és más "forradalmakból", ahol demokratikus forradalomnak maszkírozták a belső zavargások keltését, majd annak nyomán a helyi nemzeti kormányzat elsöprését, helyükre báb ültetését, aki odadobja az illető országot a túlnyomóan zsidó idegen érdekeltségeknek."

Kevesebb szemitizmus, több béke és jobb lét! Sose bízzatok bennük, először mindig jót ígérnek a szemetek. Aztán jön a fekete leves. Ahogy közismert, védhetetlen lebukásaik esetén is mindent tagadnak.
Feketeseggűnek kell eleve venni érdekköreiket. Mert azok, és nem "összeesküvés". Az a szó nevetséges, manapság mindent nagyban játszanak, egy klasszikus "udvari" összeesküvés a "gittegylet" kategóriába esne a nemzetközi cionista maffiához képest. Falusi kispályás barátságos mérkőzés vs Fifa világbajnokság. :Đ

http://radicalpuzzle.blogspot.hu/2014/02/jertek-s-hogy-sorsotok-elore-nezzetek.html