width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2007.11.03.

2007. november 3., szombat

Kirekesztő faj

Kirekesztő faj

Ki az a Naftali Kraus? Egy normális világban tisztességes magyar ember nem tudná és nem is érdekelné, hogy ki ez a fura nevû szerzemény. Egyrészt azonban kifordult világban élünk, másrészt ha valakit egy könyv oldalain gyaláznak az bizony rendre bírósághoz szokott fordulni igazáért. Hering József is ezt tette és perre ment a PolgArt Könyvkiadó Kft. ellen,Naftali Kraus könyve miatt. Ezen hír hallatán kezdtünk érdeklõdni ki is ez a molyirtó nevû egyén. A kuruc.info oldalain találtunk rá a könyv igazán „szaftos” részleteire. Mit is firkant Kraus mindjárt könyve elejére? “A nem zsidó olvasó néhol kellemetlenül fogja érezni magát, mint amikor valaki a tükörbe néz, és nem tetszik önmagának” (7. oldal). A Szombat címû zsidó politikai és kulturális folyóiratban sem dicsérik a tán leendõ Nobel díjas írónak: “Ajánlom Naftali Krausnak, hogy az orosz szót cserélje ki a zsidóra, a pravoszlávot izraelitára és a karácsonyt Peszachra, Ros Hasanára, vagy más zsidó ünnepre. Klasszikus antiszemita szöveget olvashat majd, Kolosváry-Borcsa Mihály stílusában. Ezzel nem bántani akarom a tisztelt szerzõt, csak felhívni a figyelmét álláspontja tarthatatlanságára”. „A Karinthyvel szólva „faji tárgyilagos”-t szerkesztõ szerzõ már hírhedtté vált zsidó körökben: szóbeszéd tárgyát képezik „körösztkérdései”, faji-vallási káderezései, amikor is valaki zsidóságát vagy gojságát vizsgálja (vagy éppen vizslatja) az illetõ háta mögött. Ismeretesek ezirányú, a pletykát a valósággal keverõ írásai a Jom Hásisi címû izraeli vallásos pletykalapban, ahol is – meglehetõsen visszataszító módon – szintén kiszerkesztett már nemegy köztiszteletben álló zsidó és nem zsidó családot”. Következzék néhány részlet Naftali Kraus könyvébõl – vajon az
SZDSZ szervez tüntetést a kirekesztõ gondolatok ellen?

„Mi lehet még a soánál is rosszabb, veszélyesebb a zsidó népre nézve? Ez nem más, mint az asszimiláció, a vegyes házasságok, népünk kiveszésének megannyi állomása” (715. oldal).
„A gazdanép az „itt élned és halnod kell”-bõl csak a második részt alkalmazta velük szemben. (…) Azt szeretném bebeszélni, szuggerálni magamnak, hogy ez a könyv – mint a többi könyvem – mentõöv lesz a magyar zsidóság maradékának az asszimiláció hínárjában való elmerülése ellen. Ezért jár vissza-vissza az áldozat a tett színhelyére, ami nem sokat változott az elmúlt 50-60 évben” (717. oldal).
„Tudom jól, hogy nem vagyok képes az itteni tudatlanság, eltávolodás, asszimiláció, beolvadás, vegyes házasság tengerét, jobban mondva, mocsarát kiszárítani. De teszem a magamét” (666. oldal).
„A nürnbergi törvények tiltották azt,amit a Tóra tilt – a vegyes házasságot” (20. oldal).

Naftali Kraus könyvében mocskolja Chrudinák Alajost, Lovas Istvánt és Hering Józsefet. Alpári stílusban fröcsög, az elfogulatlansága és felkészültsége miatt nemzetközileg is ismert Chrudinák Alajost egy harmadik személyt idézve, többek között „szarnak” és „rosének”(rose=gonosz, gazember nem zsidó, jiddis nyelven) titulálja. Hering József úgy döntött nem tûri tovább a gyalázkodást, és perre ment. A Fõvárosi Bíróság szeptember 15-ére napolta el a tárgyalást. Vajon miként mûködik az igazságszolgáltatás, ha a kirekesztõ és fajvédõ – mint esetünkben – zsidó?

Kirekeszt, fajt véd, teheti mert zsidó?

Van egy szerencsétlen, ártatlan, együgyű zsidó ismerősöm. Nappal könyvelő, este pedig imádkozik szegény, s a Talmud egyes részeibe éli bele magát. Egész a mániáig szereti faját, s még társaságba sem jár, mert a gój fáj a szemének. Az egész világot a Talmudon keresztül appercipiálja. Minden szombaton hűségesen felveszi szürke redingotját s szomorúan néz abba a levegőbe, melyből a gójok is életet lehelnek. Szerencsére a főnöke a keresztény magyar széles megértésével eltűri, hogy szombaton tollat ne fogjon kezébe.

Nekem szegény mostanáig megbocsátotta, hogy a világon vagyok. Én ugyanis rendkívül kíváncsi voltam erre a lélekre, mely mintegy tipikus kivirágzása egy több ezer éves fajnak. Szívesen beszélgettem vele és kerültem mindazt, ami világnézetét zavarta volna. Érdekes volt látnom ebben a nagy színes világban ezt a kis szürke sündisznót, mely a maga parányi életét egy nagy szeretetbe s egy nagy gyűlöletbe élte bele. Nincs talán kultúremberre nagyobb gyönyörűség, mint új meg új lélekbe mélyedni bele, s így száz, meg száz lelki folyamatban élni magát minél teljesebb emberré.

A napokban azonban szomorúan jött hozzám. Szemeiben haragos megvetés harapdosott kifelé. Hogy mertem a zsidókról ezt írni: faj, melynek minden morálja minden fegyvert megenged a küzdelemben.

Érzem, hogy ennek az együgyű, de erős lelki életet élő embernek felelnem kell. Annál is inkább, mert magyar szempontból is rendkívül fontos e kérdés tisztázása. Beszéltek ugyan már sokat róla, de nem eleget.

Mindenki tudja, hogy milyen új fejlődést nyitott meg a kereszténység a morál terén. Azelőtt volt görög ember, római ember, zsidó ember, de ember nem volt. Ezt a legmagasabb földi fogalmat a kereszténység teremtette meg, hogy irgalmunkon át rokonnak lássuk mindazokat, kik lelkileg szeretni és szenvedni tudnak.

A kereszténység előtt a faji morál volt az emberi lélek törvényadója. Ez a morál, melyet együtt élő közösségek életösztöne teremtett meg, aszerint értékeli a tettet, hogy milyen hasznot hajt a fajnak. Ez a morál volt aztán az a nagy erő, mely egy ökölbe tudta szorítani a faj minden izomerejét. A faji morál legélesebb, legtipikusabb, legváltozatlanabb formáját a zsidóknál láthatjuk. Az a jeruzsálemi zsidó katona, ki szembeköpi Titus katonáját, s az a zsidó szocialista agitátor, ki szembeköpi a gój Magyarországot, ugyanazon erőnek a megnyilatkozásai: az intranzigens zsidó gyűlöletnek az idegen iránt.

A zsidó faj lelki gyökerei a Talmudban ágaznak szét. Ezt a talajt századokon át táplálta túltengő önérzetével, gyűlöletével. Ez a szentté lett könyv őrizte meg azután a zsidó lelkiformáját. Ezt a formát egyik generáció ráégette a másik lelkére, s ez a faj most is a Talmudot éli életté. Mik a fővonásai ennek a rengeteg nagy gyűjteménynek?

1. Kizárólagos, elvakult fajszeretet: csak a zsidó ember. Micsoda őrült önérzet van belegyömöszölve a Talmud következő mondatába: 'Aki egy zsidót arcon üt, oly súlyos bűnt követ el, mintha az isteni felséget ütötte volna arcul.'

2. Gyűlölet, megvetés minden más ember ellen: 'Ti zsidók emberek vagytok, de a gójok nem emberek.'

3. Mivel csakis a zsidók emberek, erős morális szabályokat ad a zsidók egymáshoz való viszonyára, de minden más emberrel szemben minden eszközt megenged, sőt a zsidó faj érdekében kötelez minden immoralitásra.

Sok példában tárgyalták már ezt, azért csak egy pár jellemző mondást tépek ki a Talmudból:

1) A gójok (nem zsidók) teste szamártest és magvuk lómag.

2) Az a zsidó, aki egy gój javára bizonyítékot tudván, elmegy és tanúskodik mellette a gójok törvényszéke előtt egy zsidó ellen, azt a nagy kiközösítéssel sújtjuk.

3) Aki egy gójnak visszaadja elvesztett jószágát, annak az Isten nem fog megbocsátani.

4) Ha a zsidó törvénykedik nem zsidóval, testvéred részére döntöd el az ügyet, és azt mondod az idegennek: úgy kívánja a mi törvényünk; ha a népek törvényei kedveznek a zsidónak, akkor is testvéred javára döntöd el az ügyet, és az idegennek azt mondod: saját törvénytek kívánja így; ha ezen esetek egyike sem állana, úgy az idegent fortélyokkal addig kell zaklatni, míg végre a zsidó marad nyertes.

Majmonidesz szerint csak a zsidóktól nem szabad lopni, s a nem zsidó nővel való paráználkodás nem bűn. Az eskü nem zsidóval, tehát nem emberrel szemben nem kötelez.

Ez a pár mondat mintegy ábrázoló gerince ennek a sötét gyűlölettel, elszánt cinizmussal telt könyvnek, melynek utolsó lapjára oda lehetne írni: folytatása következik. S ez a soha be nem végződő folytatás maga a faj. Ez a könyv nevelt beléjük évszázadokon át olyan fegyvereket, hogy, egypár évtized alatt meghódíthatták az országot. Mert mi rég elhagytuk a faji morál stádiumát, s emberré keresztényesedtünk. Úgy teszünk minden tettünkkel, mint a vigyázó gazda a pénzzel: meghallgatjuk, milyen lelkiismeret cseng ki belőle. Száz meg száz morális lánc köti le kezünket. Ez az oka és ezt statisztikával bizonyítom, hogy a pornografikus írók, revolverező zsurnaliszták, lánykereskedők, prostituáltak, uzsorások, szédelgő bankárok, lebuj kávésok, milliomosok, 70-80 s még több százaléka is nem a gójok közül kerül ki.

A Talmudban Aschi rabbi elmondja, hogy látott egy szőlőfürtöt s azt mondta: 'ha gójé, hozd el nekem, ha zsidóé, ne bántsd.' Husz Ábrahám, mikor legelőször akarta kirabolni a postakocsit s megtudta, hogy a kocsis zsidó, megfékezte bírásvágyát: 'Minek bántsuk szegény zsidót.' A nevek változnak, a lélek marad. Elfogult, fanatikus lélek, melyet a kultúra még nem tudott emberré gyomlálni. S ez a lélek száz meg százezer emberből karmol bele a gój Magyarország testébe, s a magyar munkával, magyar vérrel, magyar tisztességgel kiérdemelt földön úrrá teszi a Tadmud szavát: 'Ha a zsidó ökre megdöfi az idegen ökrét, a zsidó ártatlan; de ha az idegen ökre megdöfi a zsidó ökrét, az idegennek meg kell téríteni az egész kárt.'

Fejérmegyei Napló, 1908. március 5.

Két faj harca

A múlt évben a nemzetgyűlés egy kimagasló alakja hangoztatta, hogy az életversenyben védekeznünk kell a zsidóság szellemi felsőbbsége ellen. Ez a mondat megütötte a fülemet. Nem mintha először hallottam volna. A hódító faj millió hangon rikoltotta ezt a felsőbbséget a világ négy sarka felé, s gőgös öntudata ott vastagodik minden tagjának ajakán. De meglepetve kérdeztem: tényleg olyan való valóság ez, hogy megvallását rákényszeríti az ellenfélre is?

Azóta igen sokszor állt előmbe ez a kérdés. Mert tényleg van egy bizonyos zsidó felsőbbség. Másképp teljesen érthetetlen volna, hogy az élet minden terén alulkerültünk a versenyben. De milyen természetű felsőbbség ez? Szellemi felsőbbség-e?

Összehasonlítom először a két faj nagy alaprétegét: a magyar falu népét a még kultúráltan, nagyrészt Galíciából beáradt zsidósággal. Az első dolog, ami meglepi azt, aki a magyar parasztot megfigyeli, hogy mennyire rendszerben gondolkodik, tudatának minden eleme mily logikus, szükségszerű kapcsolatban van egész gondolkodásával. Egységes gondolkodás, tisztánlátó szem és józan ítélet e faj uralkodó lelki sajátja. Az orosz fogságból hazatérő idegenektől hallottam, hogy milyen szívesen alkalmazták a magyar foglyot bármily foglalkozásban, ipari és kereskedelmi téren is, mert dolgosabb, értelmesebb és megbízhatóbb, mint általában az ott levő többi fajok tagjai. Kellő történelmi vezetés alatt nagyszerű kultúrát lehet építeni ezzel a néppel.

Milyen ezzel szemben a zsidó faj alsó nagy rétege? Már külsején egy ötezer év előtti barbár törzs elhanyagoltsága rikít. Az ős Talmud-bestia, kit a még csak félig emberré vedlett ősember-ordasnak vízözön előtti babonái rángatnak.

Tisztátalan előtte egy kés, mellyel a kultúremberiség egy tagja, egy francia, egy angol, vagy egy olasz evett, de tetvek közt, poloskában, irtózatos piszokban baromi nemtörődömséggel tud élni. Kultúrszükségei abszolúte nincsenek, s szerzése apró ravaszságain s őstörzsbabonája kannibál tanain kívül nincs szellemi élete. Tehát, ha a két fajt az előfakadó ősforrásnál, a népnél vizsgáljuk, a szellemi felsőbbséget semmi esetre sem a Talmud népénél fogjuk találni.

Hát a két faj kultúrát és történelmet csináló felsőbb rétegei? Zsenit, századokra szóló alkotást, nagy termő talentumokat minden téren a magyar faj adott. A nemrég múlt zsidó imperializmus alatt* bizonyára a fajnak nem utolsó, hanem éppen reprezentáns erői kerültek felül a kormánykerekek mellé. És tessék őket összehasonlítani a magyar fejlődés diadalmas korának vezetőivel, Széchenyivel, Kossuthtal, Eötvössel, Kemény Zsigmonddal, Deák Ferenccel stb. Ez az összehasonlítás megadja a különbség mértékét. Ha a szellemi felsőbbség a gondolkodás mélységében, a szellemi termés eredetiségében, a képzelet erejében, az intenció nagy átfogásában van, aligha lehet a magyar faj képviselőitől megtagadni a felsőbbséget.

Mert az a praktikus ügyesség és üzleti szimat, mely a szerzés nagy harcában segíti a zsidót, az speciálisan szellemi szükségszerűség, a kis ravasz ember apró leleményessége a csirkecomb megszerzésére.

És a zsidó faj hódításának titka, s az a bizonyos, tényleges felsőbbsége nem ebben rejlik.

Csak az igazság gyógyít, csak az igazság lehet állandóan megbízható fegyver és nem szabad visszariadni a keserű igazságoktól. Magunk megismerése s az ellenség pontos meglátása nélkül nincs győzelem.

A zsidó felsőbbség: morális felsőbbség. És ez a következőkben áll: l. Az életharcban a faj minden tagja szolidaritást és segítséget jelent a faj minden tagja számára. 2. Az életküzdelem válságos pillanataiban a faj minden tagja alá tudja rendelni a maga érdekeit a faj érdekeinek. 3. A faj érdekében a kezdeményezés s a felelősség elvállalásának legheroikusabb példáira képesek. Ha a napjainkban kopásig emlegetett keresztény etika abban áll, hogy minden szív megnyílik a másik seb előtt, ha a keresztény etika a testvéri összefogás erejében, a közösségért való munkás aggódásban, a közösségért minden kockáztatás heroikus elvállalásában van egész az önfeláldozásig: akkor országunkban is van keresztény etika, de a történelem tragikus humorával - a zsidóságnál van, házi használatra.

És hazánk dús keresztényei? Ez az ordas irigységek, az egymást harapás, a külön flótások szerencsétlen országa. A zsidófaj összes karjával emeli minden kis talentumát, nálunk minden igazi szellemi erő kétségbeejtően izolált és legtöbbször kiátkozott és sírig hajszolt. A zsidó sajtó mint egyetlen nagyszerű zongora, csodálatos összejátszással védi a faj érdekeit. Nálunk nemcsak a keresztény sajtóban nincs egység, de egy-egy orgánumán belül is mindenki külön járja a maga szellemi macsicsáját, vagy kékvókját a keresztény kurzus vad kalamajkájában.

A zsidó küzdelem vezetői a keresztényeket is fajuk eszközévé tudják tenni, a keresztény harcosok hiúságból, apró érdekből, bosszúvágyból a zsidóval is összefognak egymás ellen. Ha valahol az univerzumban egy zsidó seb felpattan, ezer zsidó kéz nyújt gyógyítást feléje. A magyar sebek hiába jajgatnak elfordult vagy közönyös szívek előtt. Ha a destrukció az egység hiányában, közös éhségen alapult kis klikkek dulakodásában, irigységben, pártoskodásban, az egyéni érdekek és szenvedélyek túlharsogásában, a szeretet hiányában van, akkor: - nem merem befejezni, de az istenért, ne használjuk ezt a buta szót.

Ne használjuk ezt a buta szót. Mert elhazudja a küzdelem lényegét, mert megtéveszti a küzdő erőket, mert a magyarság legértékesebb szellemi erőit idegeníti el a közös harctól. Mi nem a destruktív sajtó ellen küzdünk - hiszen talán a világon csak destruktív sajtó van -: mi a zsidó imperializmus hatalmas sajtótankjai ellen harcolunk. Mi nem a destruktív elemek ellen küzdünk, hiszen nem is tudjuk pontosan, hogy a történelmi életben mi a destrukció: mi a zsidó imperializmus, a zsidó kapitalizmus, a roppant organizáló hatalma ellen küzdünk: Nem az a mi tragédiánk, hogy a zsidó destruál, hanem az, hogy épít, szervez és hódit. Ezzel az ostoba szóval az életharc legprimitívebb jogait rúgjuk ki lábaink alól. Ez a hazug és hülye szó tette azt, hogy a magyar anarchia és zsidó összetartás mellett a destrukció elleni küzdelem másfél év óta abból áll, hogy magyar üt agyon magyart, s a zsidó Hencidától Boncidáig magáévá benblumenthálozza a magyar vér, a magyar szenvedés és magyar jog földjét, és minden harcosát kimenti a vízből.

Két faj élethalálharcáról van itt szó, s harcba kunkorodó bajuszunkra ne kenjünk hazug morális pomádét. Mikor én éhezem, teljesen mindegy nekem, hogy az, aki az ételt az utolsó falatig elveszi előlem a legszűziebb keresztény etikájú konstruktív zseni, vagy destruktív csirkefogó. A zsidóságot egy hitében, vérében gyökerező szétoldhatatlan erő kergeti folytonos hódításra, letörhetetlen imperializmusra. Bár igaz volna vádunk. Mert ha a zsidó születése meghatározottságánál fogva destruktív volna, már régen kidestruálta volna magát Európából. De hogy lehet destrukció ott, ahol olyan csodálatos egység, tervszerű harc, s olyan gigászi jövőépítés van. Hiszen ma csak az őrültek és a gazemberek nem látják meg azt a roppant épületet, melynek emelkedő falai először a 'két forradalom' alatt döbbentek a látók szemébe. Ahogy az orosz imperializmus programjában örök pont volt Konstantinápoly elfoglalása: a zsidó cionista imperializmus itt Budapesten, s a hozzáragadó Magyarországon akarja felépíteni az új Siont, az új hazát, világuralmának nyugati bástyáját. A 'kommunizmus' csak elsietett kísérletezés volt ebben az irányban. Azért jajgass szerencsétlen nyavalyás magyar hogy a zsidó épít, irtózatos arányban épít önmagának jövőt, neked sírboltot, és ne a 'destrukció' ellen kuruttyolj.

Ezért nem lehet a létért való küzdelemben különbséget tenni zsidó és zsidó közt. Ezért veszélyesebb a fehér zsidó, mint a vörös zsidó, ezért hódítóbb a nemzetiszínű zsidó, mint a nemzetközi zsidó, ezért - ha már úgy tetszik - destruktívabb a keresztény zsidó, mint a zsidó zsidó. Mert fehérség, nemzetiszínűség, kereszténység csak ügyes fedezék a zsidónál, honnan biztosabban lődözi imperializmusa irtózatos lövegeit.

Mikor a magyar felemeli a karját és elrikoltja magát: destruktívat ütök, egész bizonyosan zsidóra gondol. De amikor a karja lecsap, már egy magyart üt kupán. Mert ügyes a zsidó, és magyar a magyar. Ezért nem szabad e tragikus küzdelem lényegét semmilyen álszó alá hazudni, ezért kell könyörtelenül feltárni a veszély nagyságát, az ellenség erejét, a harc feladatait.

De más veszélye is van az ilyen destrukcióféle hazug jelszónak. Vannak dú-keresztények, mint ahogy vannak dúvadak, akik abban tomahawkozzák ki kereszténységüket, ha megbotránkozhatnak, pálcát törhetnek, ha szellemi erőket feszíthetnek meg. Ezek most felbátorodva, véres szemmel csikorgatják a kereszténységüket, hogy kit lehessen felfalni, s már Petőfi, Jókai és mindenki destruktív nekik, aki tehetségesebb náluk, tehát mindenki. Nem szabad a magyarság sorsát az ostobasághoz, a szellemi sötétséghez, az emberiség visszahúzó különceihez kötni, mert akkor biztos halál vár, gyalázatos, feltámadás nélküli halál. A magyar jövő, az integrális Magyarország kultúránk széles horizontjában, s a magyar szellem építő szabadságában van.
Kirekesztő faj