width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2017. ápr. 27.

2017. április 27., csütörtök

Nem lesz 3 éves munkaidőkeret, mégsem módosítják a munkaidőkeret törvényi szabályait. Nem támogatja az Országgyűlés gazdasági bizottsága a munka törvénykönyvének módosítását, így a képviselők a javaslat visszavonását kezdeményezték. Az ülésen felszólaló szakszervezeti vezetők mindegyike azt kérte a bizottságtól, hogy ne támogassák a javaslatot.

Nem lesz 3 éves munkaidőkeret

Mégsem módosítják a munkaidőkeret törvényi szabályait

Adminisztratív teher mindkét oldalon

– 2017.04.26. 03:26 –

Elmarad egyelőre a munka törvénykönyvének módosítása: a gazdasági bizottság annak visszavonását kezdeményezte. A szakmai szervezetek szerint szükségtelen a módosítás, és csak a multik érdekeit szolgálta volna.

Nem támogatja az Országgyűlés gazdasági bizottsága a munka törvénykönyvének módosítását, így a képviselők a javaslat visszavonását kezdeményezték. Az ülésen felszólaló szakszervezeti vezetők mindegyike azt kérte a bizottságtól, hogy ne támogassák a javaslatot. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: a jelenlegi szabályozás is extrém módon rugalmas lehetőséget biztosít a munkaidő beosztására a Magyarországon tevékenykedő vállalkozásoknak, így szükségtelen a módosítás. Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a távirati iroda beszámolója szerint pedig azt hozta fel, hogy a munkaadók jelentős többsége két, illetve három hónapos munkaidőkeretet alkalmaz, az ennél hosszabb, például 12 hónapos munkaidőkeretet a foglalkoztatók kizárólag kollektív szerződés mellett alkalmazhatják. A hosszabb munkaidőkeret egyébként nagyon komoly adminisztratív elszámolási terhet jelent a munkaadóknak és a munkavállalóknak is – mondta, majd hozzátette: a módosítást a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán amúgy sem egyeztette a kormány. Czomba Sándor, a bizottság fideszes alelnöke a felszólalások után kijelentette: jelen formájában a javaslat nem alkalmas arra, hogy betöltse a szerepét, ezért a bizottságtól annak visszavonását kérte. Szocialista társa, Szakács László felvetését, hogy vajon május 1-je után visszakerül-e ez a törvény a parlament elé, határozottan visszautasította.

Mint ismert, a fideszes Bánki Erik által kezdeményezett módosítás értelmében a jelenlegi maximális 12 hónapról 36 hónapra emelkedett volna a munkaidőkeret. A szakmai szervezetek tiltakoztak a javaslat ellen, egyebek mellett a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés közölte: a módosítás csak a multik érdekeit szolgálta volna, a munkavállalókét nem.

http://magyarhirlap.hu/cikk/86254/Megsem_modositjak_a_munkaidokeret_torvenyi_szabalyait

Az utóbbi időszak uniós történései azt mutatják, hogy Soros György ma már nyíltan felvállalja, hogy óriási befolyással rendelkezik a brüsszeli európai uniós politika fölött - nyilatkozta a 888.hu kérdésére Lánczi Tamás. A Századvég vezető politikai elemzője szerint az EU politikai erői és intézményei fölötti befolyás birtokában, és az európai balliberális politikai erők szövetségesi támogatását maga mellett tudva Soros nem fog meghátrálni globalista ideológiájának a megvalósításától. A milliárdos és szövetségesei tovább fogják támadni az EU föderális átalakításának és a korlátok nélküli migrációnak is az útjában álló Magyarországot.

Azonos ellen azonost kell bevetni, azért jó hogy létezik ez a 888 - oldal. A libsik mindenesetre dühödten hisztiztek, mikor beindult. :D

"Itt bújik ki a szög a zsákból. Hiszen miért is védi az Európai Unió egy amerikai milliárdosnak az érdekeit? Hát azért, mert ez az amerikai milliárdos és a brüsszeli balliberális erők egymás szövetségesei a globalizmus ideológiájának a megvalósításában. A migráció minden feltétel nélküli támogatása pedig csak az egyik rész eleme a globalizmus célkitűzéseinek."

https://888.hu/article-soros-es-szovetsegesei-folytatni-fogjak-a-magyarorszag-elleni-tamadasokat

Soros és szövetségesei folytatni fogják a Magyarország elleni támadásokat

2017. április 26. 22:23

Az utóbbi időszak uniós történései azt mutatják, hogy Soros György ma már nyíltan felvállalja, hogy óriási befolyással rendelkezik a brüsszeli európai uniós politika fölött - nyilatkozta a 888.hu kérdésére Lánczi Tamás. A Századvég vezető politikai elemzője szerint az EU politikai erői és intézményei fölötti befolyás birtokában, és az európai balliberális politikai erők szövetségesi támogatását maga mellett tudva Soros nem fog meghátrálni globalista ideológiájának a megvalósításától. A milliárdos és szövetségesei tovább fogják támadni az EU föderális átalakításának és a korlátok nélküli migrációnak is az útjában álló Magyarországot.

888.hu: Mi következik a szerdai nap Brüsszeli történéseiből: az EU Bizottság döntéséből és a Magyarországról szóló európai parlamenti vitából? A magyar kormány racionális érvei meggyőzhetik az EU baloldali, liberális politikusait arról, hogy hagyjanak fel a magyar kormánnyal szembeni alaptalan vádaskodással?

L.T.: Ezek a brüsszeli történések csak egy újabb állomását jelentik egy már 7 éve zajló és a jövőben is folytatódó ideológiai harcnak, ami a nemzetállamok szuverenitásáról szól. Ennek a harcnak a fókuszába mostanában a migráció ügye került. A magyar kormány elleni támadások mögött az áll valójában, hogy Brüsszel föderális átalakítási terveit nagyban sérti, hogy Magyarország nem hajlandó beengedni az idegen etnikumú és vallású migráns lakosságot a területére. Ez a szembenállás a nemzetállamiság és föderalizmus, vagy másként megfogalmazva a globalizmus és az antiglobalizmus ellentétéből fakad. Magyarország ma a nemzeti szuverenitás védelmét képviseli míg Brüsszel a nemzetközi és balliberális globalizmusnak az ideológiáját.

888.hu: Az uniós parlamenti vitában a balliberális erők részéről megmutatkozó minősíthetetlen stílus és tartalom mennyiben jelzi lakmusz papírként azt a káoszt és öntörvényűséget ami az EU intézményeire és döntéshozatali rendszereire egyaránt jellemző?

L.T.: Itt bújik ki a szög a zsákból. Hiszen miért is védi az Európai Unió egy amerikai milliárdosnak az érdekeit? Hát azért, mert ez az amerikai milliárdos és a brüsszeli balliberális erők egymás szövetségesei a globalizmus ideológiájának a megvalósításában. A migráció minden feltétel nélküli támogatása pedig csak az egyik rész eleme a globalizmus célkitűzéseinek.

888.hu: Mi lehet a fő tanulsága a legutóbbi brüsszeli történéseknek az Európában szemben álló politikai erők számára?

L.T.: Az, hogy a helyzet semmit sem változik és nem is várható, hogy hamarosan megváltozna. Sőt minden jel szerint arra kell számítanunk a közeljövőben, hogy az unión belül jelenleg is meglevő árkok nem temetődnek be, hanem éppenséggel tovább fognak mélyülni. Az uniós tagállamok választásainak eredményei belátható időn belül nem fognak olyan gyökeres politikai változásokhoz vezetni, amelyek rákényszerítenék Brüsszelre a politikája megváltoztatását. Így most minden jel arra utal, hogy a konfliktus tovább fog folytatódni Brüsszel, valamint a vele szövetséges, - az Európai Unió föderális átalakítását szorgalmazó - erők, és az ezekkel szemben álló Magyarország, a magyar kormány között.

888.hu: Elképzelhető, hogy látva a magyar kormány eltökéltségét Soros György visszavonulót fúj, és így majd alábbhagynak az általa finanszírozott magyarországi szervezeti hálózatnak a Magyarországon belüli politikai és társadalmi feszültségek keltése érdekében mostanában megtett erőfeszítései is?

L.T.: Egyértelműen az látszik a mostani eseményekből, hogy Soros Györgynek óriási befolyása van Brüsszelben, amit az amerikai milliárdos ma már egyáltalán nem fél nyíltan fel is használni a céljai érdekében. Ez alapján pedig az várható, hogy Soros és a vele szövetséges, Brüsszel nem fog meghátrálni az EU föderális átalakítását célzó terveknek a megvalósításától. De ezek az erők nem fognak lemondani a migráció korlátjainak az eltörlését célzó törekvésekről sem, ahogy a migránsok betelepítésének minden uniós tagállam számára való kötelezővé tételéről sem.

888.hu: Az EP vitanap azt is megmutatta, hogy Magyarország nem egyedül áll szemben, az Európai Egyesült Államokat a nemzetállamok megszüntetésével létrehozni kívánó brüsszeli és globális erőkkel. Kikre számíthat Magyarország a Soros céljait magáévá tevő brüsszeli adminisztrációval folytatott küzdelemben?

L.T.: Közép-Európa államaira például számíthat Magyarország, a föderális uniós központosítási elképzelésekkel szemben. A nemzetállamok szuverenitásának védelmében és az erőszakos betelepítés, az illegális migráció elutasításában ugyanakkor még számos egyéb európai politikai erő támogatására számíthat Magyarország, Olaszországtól egészen Lengyelországig. A V4-ek közötti együttműködés egy nagyon értékes erőt képvisel ebben a küzdelemben, amit meg kell tudni őrizni, elhárítva minden, az együttműködés felszalámizását célzó törekvést.

Több mint kampányfőpróba

http://magyaridok.hu/velemeny/tobb-mint-kampanyfoproba-1612369/

A balliberálisok legitimálták, sőt követendőnek állítják be az erőszakot és a káoszt

A latin-amerikai civilizációk bukását a XVI. században a spanyol és portugál konkvisztádorok okozták. Ma Európa felé irányul egy amerikai konkvisztádor figyelme. A kontinenst Soros Györgynek, a leghírhedtebb modern kori konkvisztádornak és ügynökszervezetei zsoldosainak, valamint az európai őslakosokra, vagyis a ránk küldött félkatonai jellegű muszlim tömegeknek a lábai tapossák. Ma az európai civilizáció került végveszélybe.

Soros már nem a fegyverek erejével, hanem gazdasági-politikai-ideológiai súlya érvényesítésével akarja megszerezni a földrészünk fölötti befolyást. Az általa támogatott ügynökszervezetek és a CEU melegágyában kitenyésztet progresszívekkel, politikai zsoldosokkal aláássa az európai határokat és értékeket, a nemzeti identitást és kultúrát, valamint a keresztény gyökereket annak érdekében, hogy ezzel elősegítse a Közel-Keletről érkező illegális muszlim bevándorlók millióinak Európába jutását, aminek a vége Európa kifosztása és az európai civilizáció bukása.

Ennek az ördögi tervnek a térnyeréséhez ma a nyílt társadalom filozófiája nyújt segítséget. Soros torz ideológiája Richard von Coudenhove-Kalergi először 1925-ben publikált elméletéből táplálkozik (Praktischer Idealismus, Paneuropa Verlag, Wien–Leipzig, 1925). A teória szerint a nagy háború kirobbanásának eredendő oka az európai nemzetállamok egymással szembeni ellentéte volt. Annak érdekében, hogy erre többé ne kerülhessen sor, Európa nemzeti államait fel kell számolni, a határokat meg kell szüntetni. Továbbá arab, észak-afrikai és ázsiai néptömegek betelepítésével mélyreható népkeveredést kell előidézni, aminek eredménye lesz egy új embertípus.

A hagyományos patrióta gondolkodás megszűnne, és helyébe az európai gondolkodástól idegen kozmopolita szemlélet lépne. Engedelmes, irányítható, nemzeti identitás nélküli, csak a szükségletei kielégítésével törődő fogyasztói társadalom jönne létre. Ez az ideológia kovácsolja szándékegységbe Sorost, a jogvédő aktivista álarca mögé bújó zsoldosait és a kalandor hódítókat ajnározó európai balliberális csúcspolitikusokat. Ők annyira imádják Coudenhove-Kalergi tanait, hogy még díjat is alapítottak munkássága emlékére.

Soros most azért dühös Magyarországra, mert megállítottuk a migránsáradatot, amelyről ő úgy vélte: már bebizonyította, hogy úgysem lehet megállítani, az szükségszerű, elkerülhetetlen és fölöttébb kívánatos. Ezért csak látszat, hogy Soros György egyeteme állna a hazánkban zajló konfliktus középpontjában. Továbbra is a migráció blokkolása és a déli határzár a fő problémája velünk. A magyar és a nemzetközi balliberálisok Orbán Viktor 2010. és a 2014. évi győzelmét amúgy sem tudták sem megemészteni, sem megbocsátani.

Soros és ügynökszervezetei a nyílt társadalom megvalósítása érdekében már évtizedek óta egy rafinált módszert, egy anarchista stratégiát alkalmaznak, amelynek segítségével idő előtt kipenderítenék Orbán Viktort és kormányát a hatalomból, és nem meglepő módon ugyanez a tervük az amerikai elnökkel is. Mindenki előtt világos, hogy a Grúziában, Ukrajnában, Macedóniában és Szerbiában tapasztalt felforgató akcióik mögött Soros áll. Ügynökszervezetei a tengerentúlon most éppen azon mesterkednek, hogy destabilizálják az Egyesült Államok elnökét. Soros öntelten vágja bele a világ képébe, hogy szereti a felforgató akciókat, amelyeket állítása szerint gyakran alkalmaz is.

Azonban Soros mindent tervszerűen és tudományos precizitással előre megtervezett módon hajt végre. Nem is rejti véka alá, hogy amikor pénzt csinál, nincs tekintettel annak társadalmi következményeire. Relativizálta az erkölcsöt ugyanúgy, mint az általa alkalmazott módszerek megalkotója, Saul Alinsky. Magyarországon kevéssé ismerik a szélsőséges és agresszív megélhetési aktivisták koronázatlan királyát, Saul Alinskyt, akinek munkásságáról rajongója, Hillary Clinton a diplomamunkáját írta, és akinek módszereit egykor Barack Obama lelkes elkötelezettséggel oktatta Chicagóban.

Ki volt ez a Saul Alinsky, akiért Hillary Clinton annyira odavolt? Az 1972-ben elhunyt „mester" a Vörös becenévre hallgatott, nyilván nem a hajszíne miatt, és saját magát szerényen csak radikális aktivistának és forradalmi gondolkodónak tartotta. Ő alkotta meg az amerikai progresszív társadalmi programok mintáját, a provokatív közösségi szervezést, amelynek a kulcsfigurája a harcos és agresszív, a törvényeken is átgázoló közösségi aktivista. Az Alinsky-féle modellben a radikális aktivista politikai, társadalmi és médiaeszközökkel nyomást gyakorol a kormányzati szervekre, és eközben a célok elérése érdekében bármilyen eszközt felhasználhat. Hirdette, hogy mellőzni kell mindenféle morális megfontolást, amikor az aktivista cselekszik: a hazugság, a megtévesztés, az erőszak teljesen legitim eszközei ennek a módszernek.

Ez a szellemi nyomorult, aki még Lenin-inkarnációként is rossz utánzat, az 1971-ben megjelent Radikálisok szabálykönyve című művében (Saul Alinsky: Rules for Radicals, Random House, 1971) elárulta igazi karakterét. Ugyanis írását többek között Lucifernek ajánlotta, ezekkel a szavakkal: „Ne felejtsük el legalább futólag elismerésünket kifejezni a legelső radikális iránt. Annak a személynek, aki minden legendánk, mítoszunk és a történelmünk szerint az ember által ismert legelsőként lázadt fel a hatalmon lévők ellen, és ezt olyan hatékonyan tette, hogy királyságot is szerzett magának – Lucifernek." No comment!

Ennek a pszichopata őrültnek a gondolataiba lett szerelmes Hillary Clinton és Barack Obama. Elvbarátjuk, Soros pedig előszeretettel alkalmazza azokat. A hazai balliberális média nagy terjedelemben és lelkes elfogadással tudósít arról, hogy nap mint nap hogyan hisztériáznak a kormány politikája ellen változatos helyszíneken a törvényes rend semmibevételével és erőszakkal. Eközben az ellenzék Gyurcsánytól Vonáig minden lehetséges fórumon úgy próbálja irányítani az erről szóló kommunikációt, hogy legitimálja a dühöngő csőcseléket, a hazugságot, a megtévesztést és az erőszakot. A balliberális médiában azt a látszatot próbálják kelteni a közvélemény előtt, hogy az ország lassan irányíthatatlanná válik, és ez indok lehet arra, hogy leváltsák a kormányt, ha kell, törvénytelen eszközökkel is.

Bezzeg ha ezek az általuk békésnek kikiáltott tüntetők jobboldali jelképeket lóbálnának, jelszavakat skandálnának, akkor a balliberálisok már régen rendőrért kiáltottak volna! Hazai és nemzetközi megélhetési gyűlölet­aktivistákról van szó. A lassan, de módszeresen eszkalálódó folyamat kockázatot jelent a törvénytisztelő és hazájukat szerető magyar embereknek. Ugyanis ezek a tüntetések mind tematikájukban, mind céljukat illetően hasonlítanak, egy fő gondolatmenetre fűzhetők fel, ahogyan föntebb mondtam, itt valójában nem a CEU-ról van szó. Miután a választópolgárok túlnyomó többsége sem most, sem 2018-ban nem akar kormányváltást, Sorosnak és bérenceinek nem maradt más választásuk, mint az állandósult agresszív és provokatív tüntetésekkel előkészíteni a nemzeti kormány megdöntését, a „magyar Majdant". Ez már több, mint a kormány ellenfeleinek szimpla kampányfőpróbája, ez már lázadási gyakorlat.

A tét nem csekély: hazánk sorsa és benne a törvénytisztelő magyar emberek élete és békéje.

A szerző jogász

Így kell kiállni az országért, Orbán Brüsszelben jót múködött. A jobbik hamar "meggondolná magát" és főleg megadná magát a libsiknek ha hatalmon lenne, hiszen ellenzékben is ennyi sokat el bírtak kurvulni, azaz ferdülni és görbülni az eredetileg hirdetett nemzeti álláspontjukhoz képest már a dk-s niedermüller társaságában diktátoroznak. Soros egyetemet, és a politika befolyásolására sőt erőszakos kormánydöntésre kész álcivileket védi hamis érvekkel. "Niedermüller, Balczó, Jávor, Újhelyi" hazaárulók, igen balczó, az a jobbikos...

Mivel már bizalmam a jobbikban nincs, a Brüsszelben szocikkal + libsikkel együtt rezgő balczón egyáltalán nem lepődtem meg. Háborúban még egy valóban diktátor és korrupt mellett is kiállunk, aztán Orbán egyik sem ezek közül. Ha már sztálin, még őt se váltották le mikor a németekkel háborúztak, pedig talán a legdurvább diktátor a francia Sorbonne-on végzett !!! kambodzsai komcsi hóhér pol pot után pont ő volt..

Ma délután ment a kormányinfó, ami inkább kurucinfóra emlékeztetett, helyre lettek téve a libsik na. :P

Így kell kiállni az országért, Orbán Brüsszelben jót múködött. A jobbik hamar "meggondolná magát" és főleg megadná magát a libsiknek ha hatalmon lenne, hiszen ellenzékben is ennyi sokat el bírtak kurvulni, azaz ferdülni és görbülni az eredetileg hirdetett nemzeti álláspontjukhoz képest már a dk-s niedermüller társaságában diktátoroznak. Soros egyetemet, és a politika befolyásolására sőt erőszakos kormánydöntésre kész álcivileket védi hamis érvekkel.

A dögszag

http://stoffangyorgy.blogspot.hu/2017/04/a-dogszag.html

A meztelen csigának összehasonlíthatatlanul nagyobb becsülete van előttem – még akkor is, amikor gusztustalan nyálkáját húzza maga után –, mint azoknak az ócska, takonygerincű senkiknek, akik nagy pénzekért saját hazájukat, és a magyar nemzetet ócsárolták ma hamisan vádaskodva Brüsszelben. Ma Európa minden vezetője és pártjai egytől egyig a Schwartz Sörös-Sorost mozgató pénzhatalom zsebében vannak. Ennyi aljasságot, ocsmány hazudozást, jellemtelen és saját népeiket is megölni készülő bűnöző politikust nem láttam még egyszerre… A pénz, a Mammon valami nyálkás, undorító féreggé tette az Uniós frakciótagokat, akiket hamarosan felemészt az, amit tettek Európával.

Jelzőzhetetlen ama néhány pondró is, akik „magyarnak" nevezve magukat szólaltak fel a magyarság ellen, Magyarország ellen, Orbán Viktor miniszterelnök ellen hazudozva és olyan aljassággal, amelyhez képest Hitler, Sztálin és Lenin, de még Rosenfeld Matyi bácsi is csupán megtévedt kisinasok voltak.

Egy hullarabló pénzén, árultak hazát ma olyanokkal árulva egy gyékényen, akik saját népüket is kiszolgáltatják ócska, liberálisnak nevezett szennyüket tartva egyedüli megváltónak… és saját lányaikat, fiaikat, asszonyaikat teszik ki az erőszaknak, a férfiakat a halálnak, a nemzetüket hitük maradványait és kultúrájukat a pusztulásnak… s talán meg is érdemlik ezt azok a nemzetek, amelyek odáig süllyedtek, hogy árulóikat választották meg saját képviseletük ellátására.

Lélekben a történtek miatt összehívtam a magam statáriális bíróságát, megvizsgáltam az ügyet, és nem találtam mentséget a hazaárulásra. Lélekbíróságom ezeket az embernek látszó egyedeket halálra ítélte. Az ítéletet végre is hajtottam lélekben.

S most bűzlő dögként rothadnak emlékezetemben, mert is nem temettem el őket. Bírhatatlan dögszaguk állandóan érződjék! El ne felejtsem, s a nemzet se felejtse: – van még néhány ebből a most lélekben kivégzett trágyadombra való moslékból.

Amely képes arra, hogy nemzetét idegen pénzen, idegenben, aljas hazugságokkal, a világ előtt sárba tiporja. Igaz, könnyű nekik, hiszen az Unió parlamentjének többsége is efféle kiüresedett, ócska bűzlő, foszladozó dög, akik „saját" nemzetüket gyilkoltatják halomra hamarosan.

Niedermüller, Balczó, Jávor, Újhelyi számomra nincs többé. Nem kérdezem nemzetiségüket, vallásukat, politikai hovatartozásukat. Egyetlen dolog köti össze őket: gerinctelen hazaárulók, akik történelmünket, nagyjainkat, értékeinket adták el – Schwartz Sörös – Soros bácsi harminc ezüstjéért, majd lelkemben rothadó döggé lettek… hiszen csak az ember tud meghalni…

Lelkemből kipusztítottam tehát őket, mert nagy teher volna hordani a kereszténység és a magyarság ellen véghezvitt legaljasabb bűn elkövetőinek emlékezetét… Így pedig, nincs többé dolgom velük…

Stoffán György

Soros szövetségesei akarták letérdepeltetni Orbán Viktort 2017-04-26

http://pestisracok.hu/soros-szovetsegesei-akarjak-leterdepeltetni-orban-viktort-elo-tudositas-brusszelbol/

Magyarország betartja a migrációval kapcsolatos dublini rendeletet, ami miatt elismerést érdemel és nem bírálatot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az Európai Parlament plenáris ülésének a magyarországi alapjogok helyzetéről folytatott vitáján szerdán. Nem könyöradomány, amit Magyarország kap az Európai Uniótól, a kohéziós politikával minden tagország jól jár, így nem kérhetik tőlünk, hogy "fogjuk be a szánkat" – fogalmazott. A liberális és szocialista, valamint Soros-hálózat egyes politikusai remegve, ordítva ócsárolták a magyar kormányfőt, aki higgadtan, érvelve tette helyre őket.

Marek Jurek lengyel konzervatív képviselő napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta, hogy Európának elege van a konfliktusokból, és nem szabadna újabb frontot nyitni egy olyan ország ellen, amely csak saját kulturális önazonosságát védi. A szocialista Gianni Pittella ugyanakkor kezdeményezte, hogy májusban legyen egy állásfoglalás a magyar helyzetről és arról szavazzon az Európai Parlament, kezdeményezését elfogadták a képviselők.

Mindezek után Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke kezdte el hergelni az európai képviselőket Orbán ellen. Timmermans szerint ugyanis ha nincs erős civil társadalom, nem lehet erős maga a társadalom sem. "Sajnálom, hogy Magyarországon megbélyegzik a civileket. Igen, az NGO-nak átláthatóan kell működniük, de aggállyal nézzük a magyar jogszabályt" – mondta. Persze rögtön elő is húzta a migránskártyát, hogy az illegális bevándorlók magyar elutasítását nem tudják elfogadni.

Az EB szerint a civil szervezetek a nemzeti jogszabályok szerint kötelesek működni, ám többek között a lobbitevékenységet illetően szigorú uniós szabályoknak és az európai értékeknek is meg kell felelniük – szajkózta Timmermans.
Orbán visszavág

Most a magyar miniszterelnökön a sor. Frans Timmermans azzal zárta felszólalását, hogy a párbeszéd és a konstruktív vita a megoldások kulcsa, és az utána következő Orbán Viktor is a vita és a nézetek ütköztetésének fontosságát hangsúlyozta, utalva azokra a korábbi uniós vitákra – például a Tavares-jelentésre –, amelyekben Magyarországot vádolták, de azok nem álltak meg.
Orbán Sorost spekulánsként említette, akit meg is büntettek pénzügyi spekulációért, mégis úgy fogadják az Európai Unió központjában, ahogy a vezető politikusokat szokták. A kormányfő ezután felsorolta Magyarország utóbbi években elért gazdasági eredményeit, azzal kezdve, hogy az ország 2010-es helyzetét Görögországhoz hasonlította.

Elterjedt az a hír, hogy a magyar kormány be akarja zárni Soros egyetemét, a CEU-t – idézte fel Orbán Viktor. A CEU bezárásának nincs ténybeli alapja – húzta alá a kormányfő. Michael Ignatieff bezárásról szóló híresztelését olyan gyilkossági vádhoz hasonlítva, amikor az állítólagos áldozat él, és ő is a vádlottra mutogat.

Magyarország elkötelezettsége az Európai Unió irányában nem megkérdőjelezhető – nyomatékosította Orbán, mert hozzátette, ez az ország politikai iránya harminc éve. Ugyanakkor Magyarország számtalan dologgal elégedetlen, és azért jelzi a hibákat, mert szeretné kijavítani azokat, és szeretné megreformálni az uniót. Mi magyarok szeretjük az egyenes, világos beszédet, a terápiához pedig világos diagnózis szükséges – mondta a miniszterelnök –, utalva a közbeszédet gúzsba kötő, politikailag korrekt beszédmódra. "Ha lebontják a velünk kapcsolatos előítéleteket, kreatív és innovatív gondolatokra fognak bukkanni. Meggyőződésem, hogy Magyarország ezeknek köszönheti elmúlt évekbeli sikereit is" – jelentette ki.

A munkaalapú és nem segélyalapú munkaügyi rendszert is rendszeresen érik bírálatok az EU részéről, Magyarország azonban úgy gondolja, hogy ennek nemzetállami hatáskörben kell maradnia. Az erős tagállamok Európájában ugyanis a tagállamok nem hárítják, hanem viselik a felelősséget az intézkedéseikért. „Akinek nem tetszik Magyarország véleménye, az állítsa vele szembe a sajátját, és vitassa meg velünk!"

Kettős mérce van

A civil szervezetekkel kapcsolatos magyar törvénytervezet az amerikai mintát követi – hívta fel a figyelmet a kormányfő. "Tisztában vagyok azzal, hogy az uniós tagsággal nem csak jogok, hanem kötelezettségek is járnak. Olyan bonyolult ügyeket zártunk le közösen, mint a médiaszabályozás, magyarországi bíróságokról szóló vita. Kormányom azon dolgozik, hogy hazánk unió melletti elkötelezettsége erősödjön. Az emberek csak akkor támogatják az uniót, ha az fair vitákra épül, és azt reformálni is lehet, fel lehet hívni a figyelmet a hibákra. Mérjenek egyenlő mércével, csak így lehetünk méltóak az európai névre" – zárta erős beszédét Orbán Viktor.

Manfred Weber néppárti képviselő úgy kezdte, a CEU 25 éven át két diplomát adott ki, ami rendben volt. Nem értjük, hogy ezt az előnyt most miért veszik el ettől az egyetemtől. A tudomány szabadsága az EU alapértéke, ezt fenn kell tartani. Természetes, hogy más pozícióink lehetnek egy vitában, de amit a nemzeti konzultációs kérdőívvel csináltak Magyarországon, az nem más, mint hangulatkeltés. Orbán úr, a bürokraták Ön mögött ülnek, itt Brüsszelben nem bürokraták, hanem választott politikusok ülnek. Weber furcsállta, hogy ha valóban a civil szervezetek gazdálkodását akarja átlátni a magyar kormány, akkor vajon miért pont a zöldek támadják a magyar kormány kezdeményezését. Az oroszokra utalva kijelentette, hogy Európa is szeretné tudni, hogy ki honnan kap pénzt.

Újfent az Orbán Viktorral kelő és fekvő Pittella következik

Orbán, Ön hazudik! – hergel ismét. "Nem csak a CEU-t védjük, hanem az összes egyetemet, a kultúrát, mindent. Nincsen előítéletünk önnel szemben. Minket nem érdekel, Soros György mit kér, az érdekel minket, hogy ön nem hajlandó menekülteket befogadni. Nem akar 1500 menekültet Magyarországra átvenni. Lehetséges Orbán jelenlétét megtűrni az Európai Néppártban? Mostantól szerintem nem lehet megtűrni Orbánt ebben a pártcsaládban" – üvöltözött Pittella. Gianni Pittella ingerülten kiabálta, hogy őket nem az érdekli, mit mond Soros György, hanem az, mit mond az Európai Bizottság. Nem kizárt azonban, hogy az olasz szocialista képviselő füllentett picit, és mégiscsak érdekli őt, mit mond Soros, mert az ő neve is szerepel az Open Society Foundations-től kiszivárgott, az amerikai milliárdossal szövetséges EP-képviselők listáján.

Pittella ordít.

A magyarok már akkor szabadságharcosok voltak, 1956-ban, amikor a Nyugat még megállapodott a Szovejtunióval. Minket, lengyeleket, magyarokat, szlovákokat nem kell megtanítani arról, hogy mi a demokrácia, tudjuk mi azt jól – mondta el Zdzisław Krasnodębski. Minden országnak saját joga, hogy szabályozza a saját oktatásügyét. Magyarország hozzájárulása nélkül létre sem jöhetett volna ez az egyetem, amelyhez hasonló Németországban, Franciaországban, Olaszországban nem működik, és nem véletlenül – hangsúlyozta a lengyel képviselő. Itt egy ország pellengérre állítása zajlik.
A liberális Verhofstadt kap szót. Azzal kezdi, hogy Orbánt támogatta Soros, igaz, 1989 óta sok minden megváltozott. "Nyíltan kimondja, hogy illiberális államot épít, falakat épít, elüldözi a kritikus sajtót és most úgy dönt, bezár egy egyetemet. Mi a következő lépés? Könyveket fognak égetni a parlament előtt? Nem egy büszke konzervatívot látok Önben, hanem a kommunizmus újbóli megtestesülését" – remeg a dühtől Verhofstadt. Az sem tetszik neki, hogy bár Orbán az unió tagja akar maradni, szerinte a pénzért. A liberális politikus úgy véli, az euroszkeptikusak becsületesebbek Orbánnál. Verhofstadt ugyanazokat a demagógiákat puffogtatta, mint eddig, remegve, dühösen, néha kiabálva. Összefoglalva: Verhofstadt szerint Orbánnak mennie kell.

Verhofstadt remegett Orbán miatt.

Normális az, hogy különböző társadalmi berendezkedésekben felnőtt emberek megváltoztatják a világnézetüket – jelentette ki alighanem saját magára is utalva, az egykori NDK állampártját is kiszolgált Gabriele Zimmer. Láthatóan próbált információkat gyűjteni Magyarországról az utóbbi időben, mert felemlegette Lukács Györgyöt is, akinek állítása szerint nagy tisztelője. Az információi azonban valószínűleg elég szórványosak, mert így folytatta: „Magyarországon különböző emberek élnek, ezek közé tartoznak a migránsok és mindenféle kisebbségek is. Számomra az a döntő kérdés, hogy nem diszkriminálják-e őket, ugyanolyan lehetőségeik vannak-e." Innentől még keményebb lett a kommunistából 1990-ben hirtelen baloldalivá átlényegült képviselőasszony felszólalása. Nem vagyok Soros barátja – jelentette ki. Feltehetően ő nem tudja, hogy kiszivárgott a Soros-szövetséges EP-képviselők listája, amely az ő nevét is tartalmazza. Azzal folytatta, hogy ha igaz, hogy a főiskolai törvényt a CEU-ra szabták, akkor fel kell vetnünk a kérdést, hogy a tudomány szabadságáról van szó, vagy egyszerűen olcsó manőverről. A Soros által mozgatott Gabriele Zimmer végül felszólította a magyar kormányfőt, hogy szálljon síkra a jogok érvényesüléséért, bírálja felül a felsőoktatási törvényt, az NGO-k átvilágítását és a migrációval kapcsolatos álláspontját.

A zöld politikus Lamberts azt kérdezi, mitől fél Orbán Viktor? "Azért kell nyitott társadalomnak lenni, mert ez önöknek jó, Magyarországnak jó" – olvasta fel a Soros György kottájából kiírt üzenetét Lamberts. Arra kérte a magyar miniszterelnököt, keresztényként fogadják be a menekülteket. Ő azt olvassa a Bibliából, hogy védeni kell és befogadni őket.

Az euroszkeptikus Farage lényegre tapintott és kimondta: Orbán Viktor, önnek soha nem fogják megbocsátani itt, hogy nem fogad be menekülteket.

„Ötszázmillió embert marionettbábok kormányoznak Európában – jelentette ki Matteo Salvini, a Nemzetek és Szabadság Európája frakció képviselője. – A terroristák halomra ölik az embereket, miközben azzal foglalkozunk, hogy Magyarországot pellengérre állítsuk." Salvini méltányolta a magyar gazdaság eredményeit, a munkanélküliség csökkentését és hogy a magyarok megvédték a határaikat. Felidézte, hogy 1956-ban is fasisztaként beszéltek a magyarokról a szovjetek, és úgy tűnik, mintha semmi sem változott volna hatvan év alatt, mert hasonló a mostani hangnem is.

Balczó Zoltán jobbikos politikus az Európai Parlamentben is bemutatta a Jobbik 180 fokos fordulatát, miután arról beszélt, hogy Sorost ugyan elutasítják, de a lex CEU-t nem tudják elfogadni, annak módját sem, mint ahogy szerinte a rendszer is korrupt. Ezért Balczó szerint 2018-ban leváltják majd Orbánt. Szóval Balczó megvédte Soros egyetemét.

A szlovén Patricija Šulin és a holland Esther de Lange egyaránt néppártiak, így nem ragadtatták magukat a szocialista és liberális képviselőkhöz fogható kijelentésekre, de ők is a magyar kormány vitatott intézkedéseinek visszavonását sürgették Orbán Viktornál.

A román és sorosista Macovei (Ő is rajta van a Soros bábjait bemutató listán) arra szólította fel Orbánt, hogy térjen vissza Európába, az európai értékekhez.

Sophie in't Veld, az ALDE (liberálisok) frakciójának oszlopos tagja már belevonta a kollektív rettegésbe Lengyelországot is, mint a tolerálhatatlan eszmék továbbterjedésének bizonyítékát. A képviselőnő a hetes cikkely egyes pontja szerinti eljárás elindítását, vagyis Magyarország szavazati jogának felfüggesztését sürgette, kifejezve abbéli reményét, hogy megszavazza a parlament. Talán kiemelni is szükségtelen, annyira magától értetődő, hogy Sophie in't Veld neve is ott virít azon a bizonyos Soros-szövetséges EP-képviselők listán.

Morvai Krisztina eddig nem tárgyalt szemszögből világított rá a vitára: „Mi magyarok szabadságszerető nép vagyunk, ezért jól lehet minket mozgósítani az olyan fogalmak mentén is, mint például szólásszabadság, tudományos szabadság, tanszabadság. Ezért ördögi, amikor mintegy árukapcsolással, a szabadság hívószavaival adják el a kényszerítő eljárásokat. Megtévesztik a jószándékú embereket, akiket valamilyen szabadság mentén mozgósítanak, de valójában a tömeges migráció elősegítése, a magyar határzár lebontása és Magyarország migránsokkal elárasztása érdekében használják fel őket."

Már izgatottan vártuk, hogy mikor kap szót a vitában Gyurcsány Ferenc párttársa, a DK-s és Magyarországot Brüsszelben is állandóan támadó Niedermüller Péter, aki arra figyelmeztette a politikusokat, hogy Orbán mindentől fél, Orbán elárulja Magyarország érdekeit. "Ön Magyarországból második Oroszországot akar csinálni. Ön Brüsszelt akarja megállítani, pedig önt kell megállítani. Zsákutcába került, míg mi soha nem hagyjuk cserben Magyarországot" – mondta Niedermüller, amely abból a szempontból is mindenképpen pikáns, hogy főnöke 2010 előtt mit tett az országgal.

Niedermüller elfelejtette a 2010 előtti éveket…

Az MSZP-s Ujhelyi is felvette Niedermüller ritmusát, miután szerinte szégyen és árulás minden. "Ez hazaárulás, itt vagyunk Európa szégyenpadján. A 89-es Orbán elbújna a mai Orbán elől, szégyellné. Arra kérem európai politikus társaimat, hogy ne büntessék Magyarországot, mert Orbán érdemel büntetést, de majd mi leváltjuk otthon ezt a kormányt és visszahozzuk Magyarországot Európába" – amely alapján úgy tűnik, Ujhelyi nem csak Budapesten, de Brüsszelben is elhiszi és azt mantrázza, hogy 2018-ban majd ők jönnek. Ujhelyi semennyire nem lógott ki a valóságtól elrugaszkodott liberális európai politikusok sorából…

Jávor Benedekről kiderült, hogy határőröket megszégyenítő alapossággal tartja nyilván a határátlépéseket: „Orbán Viktor most újabb határokat lépett át azután, hogy az előző években is számos határt lépett át." Ezután az Európai Bizottság és az Európai Parlament fejére olvasta, hogy nem elég szigorúak Magyarországgal, mert talán azt gondolták, hogy a határozott fellépés csak elmérgesítené a helyzetet, de ellenkezőleg, a bizottság passzivitása csak felbátorította Orbán Viktort. „Ezzel önök elárulták azokat az embereket is, akik hisznek benne, hogy Európa bizonyos jogok és elvek közössége is" – mérgelődött a Párbeszéd EP-képviselője.

A fideszes Gál Kinga keményen beleszállt az eddig felszólaló támadó politikusokba. "Szégyen, hogy a Verhofstadt-féle ocsmánykodást még meg is tapsolják itt. A helyzet az, hogy a migrációs válságot gyökereinél kell kezelni, és szét kell választani a valódi menekülteket és az illegális bevándorlókat. Orbán Viktor erős, prosperáló Európában akar élni" – mondta Gál Kinga.

A kárpátaljai fideszes EP-képviselő, Bocskor Andrea kijelentette, hogy a CEU melletti kiállás a kettős mérce valódi példája. „Hol vannak önök, amikor a kisebbségi jogok érvényesüléséért kellene harcolni valamelyik európai országban?!" – szegezte a kérdést képviselőtársainak. Emlékeztetett, hogy a magyar felsőoktatási törvény többször módosult az utóbbi években, és az Oktatási Hivatal által feltárt hibák ellen eddig csak a CEU panaszkodott, egyetlen más egyetem sem. Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában évek óta a hatályos törvényekkel szembemenve működik a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem, holott meg kéne alakulnia az önálló magyar egyetemnek. „Ez a helyzet mégsem aggasztja sem Romániát, sem az Európai Uniót, ez az egyetem valamiért nem olyan fontos, mint a CEU" – mondta a képviselő. A Soros-frakció zöldpárti képviselője, az osztrák Ulrike Lunacek szerint Orbán Viktor csak azért teszi, amit tesz, mert fél a demokráciától és a valódi szabadságtól. Liberális kollégájához, Sophie in't Veldhez hasonlóan ő is akkora híve a párbeszédnek, hogy megvonná Magyarország szavazati jogát.

Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok nyernek

Orbán Viktor válaszában külön megköszönte a Magyarországot, a magyar népet nyilvánosan is megtámogató képviselők kiállását, Frans Timmermans-nak pedig megköszönte az érdemi párbeszéd felajánlását. Guy Verhofstadthoz fordulva úgy fogalmazott a magyar miniszterelnök:

Többedszer alakul ki bennem az a benyomás, mintha Ön meg akarná mondani a magyaroknak, hogy mit gondoljanak. Köszönjük, de a magyarok ezt négyévente egyébként is megteszik, elmondják a véleményüket a választásokon.

Az ülésen őt korábban ingerülten bíráló szocialista, Gianni Pitella figyelmét felhívta a miniszterelnök, hogy a migránsok nem Magyarországra akarnak menni, hanem Magyarországon keresztül Ausztriába, Németországba és Svédországba:

Mi valójában ezeket az országokat védjük, és valójában mi a schengeni szerződést tartjuk be. Furcsállom, hogy Ön azt sérelmezi, hogy betartjuk a törvényt. Inkább elismerést érdemelnénk ezért.

A valósággal is szembesítette az Európai Parlament képviselőit, közölve, hogy a megadott keretszámhoz képest tíz százaléknál kevesebb migránst helyeztek át. Nyilvánvalónak nevezte a kvótára és az áthelyezésre alapuló politika bukását, mondván azok az országok sem tartják be, amelyek nyilvánosan nem szegülnek szembe vele. A néppárti képviselőket figyelmeztette, hogy régi kommunista taktika, ahogy a néppártot kívülről meg akarják osztani a migrációs kérdés ügyében, és kérte őket, hogy ne engedjenek ezeknek a kísérleteknek. Orbán reagált a kohéziós pénzeket érintő bírálatokra is:

Az a pénz, amit Magyarország az EU-tól kap, az nem könyöradomány. A kohéziós politikával minden állam jól jár, akik adják a pénzt, azaz a nettó befizetők is keresnek rajta. Nem kérhetik tőlünk, hogy fogjuk be a szánkat, nem beszélhetnek velünk úgy, mintha ajándékot adnának nekünk, és az Önök lekötelezettjei lennénk.

Az ő állítólagos autoriter viselkedését érintő vádakat azzal utasította vissza, hogy tizenhat évet töltött a parlamentben ellenzékben, és még csak a tizenkettedik kormányzati évét kezdi meg.

Én azon kevesek közé tartozom, aki amikor vesztett, akkor sem ült be jól fizető üzleti állásokba, hanem beültem, beültünk ellenzékbe, küzdöttünk, és újra elnyertük az emberek bizalmát. Egy ilyen közösséget nem lehet autoriter politikával vádolni.

Orbán Viktor végezetül megadta a magyarázatot az európai liberálisokat három éve az őrületbe kergető illiberális kifejezésre is, de borítékolható, hogy ettől sem lesznek nyugodtabbak:

Közép-Európában azt gondolják, hogy ha a liberálisok nem nyernek vagy nem részei a kormánynak, akkor nincs demokrácia. Elegünk van ebből. Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok nyernek.

A szerdai vita zárószavazását hétfőn, május 1-jén tartják majd.

"A 24,hu két újságírója például odáig ment el, hogy nyilvános posztban adott hangot abbéli véleményének: eljött az idő, akasztani kellene a jobboldaliakat." Nagyon tipikus amúgy, hogy azokat a fideszeseket támadja be a patkány oldal, akik tényleg tesznek is valami hasznosat az országért, az emberekért. Látványosan békénhagyják a Fidesz közeli libsiket. Ha kampány van az háború, amiben minden jogos amit meg lehet tenni. Ron werberi, saul alinsky-i ballib-jobbik mocskos módszerek ellen nem lehet angol etikett szerinti úriember és őszinte becsületlovag módjára védekezni. Csak úgy előre, arra ami jön még.

Nem egyedi esetek, 24.hu akasztó firkászai, ballibek és momentum mozgalom mozgalmárai + soros csürhe utcai véleménynyilvánítási kultúrálatlansága

Nagyon tipikus amúgy, hogy azokat a fideszeseket támadja be a patkány oldal, akik tényleg tesznek is valami hasznosat az országért, az emberekért. Látványosan békénhagyják a Fidesz közeli libsiket...

A 24-es szerkesztőségi nevekből azonnal lejön, hitközségi az egész 24,hu úgy ahogy van. Kerner meg az ergerberger becker !!! lol Észre kell venni őket, legyenek büszkék magukra. Bár szerintem az ilyenek nem érdemlik meg a magyar állampolgárságot. Úgyse hazájuk nekik, akkor meg minek.

A cikkeik arról szólnak, hogy minden szar, mert az Orbán meg a Fidesz. Valóságtartalmuk nincs. Azért zsidó blogok az ilyen oldalak, mert nem objektív hírforrásként működnek hanem véleménynyilvánítást követnek el a cikkeikben, és nagyon nem a RÉGI BBC-s tájékoztatási normához tartják magukat, se alakiságilag se tartalmilag.

Pető, a csövesnek öltözött borotválatlan hipszter arckoszú nyegle arrogáns cinikus, ez a debil csak úgy röhög magában a semmin, miközben makogni próbál valami szellemeset. Előbb volt az Angard Echo tévén, ott láttam. :)

Volt ez népszabadságos is már, még blogolt is nolblogon. "Pető Péter : így lettem hazáruló" van aki egyszerűen alapból ilyen lelkileg mert ennek született, ebbe a hazátlan söpredék törzsbe szocializálódott.

Bayer Zsolt : "Kísérőszöveg: Nézegessenek rendőröket gyalázó, rendőröket ölni akaró patkányokat. Íme, a Soros-csürhe, Saul Alinsky 12 pontjából felkészítve..."

http://www.youtube.com/watch?v=zrqsjxtnjto

A vörösterrorra fehérterrornak nevezett igazságszolgáltatás szokott következni, mert annyira életidegen a ballib eszmeisége és olyan erőszakosan nyomják rá a társadalomra a hülyeségeiket, hogy azokra ösztönösen a NEM a válasz. Egyelőre durva kampány, később elfajulhat viszont, jó volna ha a 21. századi vörösterror megelőződne, gulyásmarci féléket a nemzetbztonságiaknak megfigyelni és lekapcsolni tényleg jó és hasznos lesz.

Ezek az ilyenek nem újságírók, hanem jobboldaliak kommentjeinek zugblogokon listázásával magukat és belterjes köreiket szórakoztató, ám emellett árulkodó házmesterkedő spicli és feljelentgető patkányok is sajnos. A 100 évvel ezelőtti népszava is csak pellengérezett és hazudva uszított, szóval ez nem újság.

Hogy kerül be valaki a huszonnégybe, mondjuk? A jelöltnek személyesen is gyűlölnie kell a jobboldalt, az a felvételi feltétel és kritérium ezekbe a "média múhelyekbe".

Amit tudni lehet, találni tudok a neten random keményvonalas libsi médiásokról, az minden esetben efele mutat : személyes balliberális elkötelezettség, így aztán ebből következik az objektivitás teljes hiánya.

Akinek saját véleménye van az máris nem független, akinek még az sincs hanem soroséktól készen kapja, az sajna a tipikus ballibzölddé médiavezérelt és csoportkondiCionált szavazó.

Ha kampány van az háború, amiben minden jogos amit meg lehet tenni. Ron werberi, saul alinsky-i ballib-jobbik mocskos módszerek ellen nem lehet angol etikett szerinti úriember és őszinte becsületlovag módjára védekezni.

Csak úgy előre, arra ami jön még.

A liberális 24 hu újságírói nyilvános posztban akasztanának

A 24,hu két újságírója, Kerner Zsolt és Medvegy Gábor nyilvános posztban akasztaná a jobboldaliakat. Vajon mikor válik meg a 24,hu szerkesztősége az újságíróktól?

Történt, hogy a Gulyás Márton nevű fizetett provokátor a Sándor-palota előtti tüntetésen festékkel teli flakonokat dobált, amellyel egyrészt beszennyezte a műemléki védelem alatt álló épületet, másrészt pedig összefestékezte a rendezvényt biztosító rendőröket. Gulyás Mártont ezért őrizetbe vették, és végül 300 óra közmunkára büntették.

A liberális hiszti persze azonnal beindult, és koncepciós perekről, rendőrállamról, diktatúráról kiáltozott. Megkockáztatom egyébként, hogy nem járt túl sokszor történelem órára az az illető, aki most forradalomról és koncepciós perekről sikoltozik - mint például a Momentumos Kádár Barnabás a minap az ATV-ben -, de a libsi hiszti már csak ilyen. Mártírt próbálnak csinálni valakiből, akit garázdaság és rongálás miatt vettek őrizetbe. És közben ne felejtsük el azt sem, hogy Gulyás Márton felkészült játékos, szándékosan provokál azért, hogy készülhessen róla három felvétel, amit később lobogtatni tud, mondván: diktatúrában élünk. Kíváncsi lennék, hogy ha Marci beváltaná ígéretét, és Londonban folytatná tevékenységét, vajon mit csinálnának a Buckingham Palotát őrző fegyveresek, ha hasonló akciókra vetemedne. Nem 300 óra közmunkát kapna, az biztos.

A liberális ajvékolás azonban tovább folytatódik, ugyanis megjelent egy cikk a Riposton arról, hogy Gulyás Márton szabadulása után egy speciális társkeresőn keresett magának partnert a neten.

https://ripost.hu/cikk-gulyas-martont-nem-torte-meg-a-borton-azonnal-egy-specialis-tarskereson-vigasztalodott

A cikk arról szólt, hogy a PlanetRomeo (más néven GayRomeo) nevű társkeresőn is Gulyás provokációja volt a téma. A cikk megjelenése után liberális körökben óriási botrány tört ki, a baloldali véleményformálóknak ugyanis nem tetszett, hogy Gulyásról ilyen hírek jelentek meg. A 24,hu két újságírója például odáig ment el, hogy nyilvános posztban adott hangot abbéli véleményének: eljött az idő, akasztani kellene a jobboldaliakat.

Képzeljük csak el, hogy mi történne, ha ezt a stílust egy jobboldali újságíró engedné meg magának. Kérdezem én: hol van a tiltakozási hullám? Miért nem látom, hogy tüntetés szerveződne Kerner Zsolt háza előtt? Miért nem rúgják ki a 24,hu-tól ezek után Medvegy Gábort? Ezek szerint a baloldali újságírók teljesen rendben lévőnek tartják, hogy ha valami/valakinek a tevékenysége nem tetszik, akkor egyből akasztást kiáltunk?

A balosoknak persze az sem baj, ha jobboldali újságírókat vernek meg ellenzéki tüntetéseken. A Mometumos Fekete-Győr András épp a múlt héten jelentette ki gúnyosan, hogy ez sajnos benne van a pakliban. Persze, ahogy ez a példa is mutatja, nekik mindent szabad.

http://spiler.blog.hu/2017/04/15/a_liberalis_24_hu_ujsagiroi_nyilvanos_posztban_akasztananak