width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2017.04.11.

2017. április 11., kedd

"az úgynevezett "fekete blokk", akiknek semmi közük a tüntetés céljaihoz vagy a követéshez, ők csupán a balhé és a rendbontás miatt vannak kint. Anarchista csoportok, fekete ruhában, eltakart arccal, akik ezért is kapták a megnevezést. Rendszerint ők támadnak elsőként a rendőrökre. Rajtuk felbuzdulva pedig az agresszív résztvevők. Ott vannak, akár csak tegnap is, a megfizetett balhécsinálók. Lumpen elemek, igazából politikai meggyőződés nélkül, akik némi készpénzért hangoskodnak, vagy támadásra buzdítják a tüntetés résztvevőit. Ezt tegnap is remekül meg lehetett figyelni. Olyan arcok hergelték a tömeget, akik nemhogy egyetem, de még egy gimi közelében sem voltak soha."

Echo tv híradó ma este, Gyorskocsi utcai fogda előtti liberális rendetlenkedés, csak páran vannak de hangosak.. Kiabál a csőcselékelem a kamerába, "hazuudtook" meg még előjön az a pár rigmus amire be vannak idomítva gazdáik által, egyik pofa kajánul beleröhög a híradó kamerájába a rendőrsorfal mögül, ami épp fizikai atrocitásoktól védelmezi a tévéseket.

BLACK BLOC k nélkül vagy azzal, nem mindegy? Migránspárti szórólap a tegnapi tüntetésről, nem meglepő. Fizetett tüntetők várhatók holnap.

Az együtt párt ma összefirkálta és osszefestette a Fidesz székház körül a járdát, liberális hülyeségekkel persze. Juhászéktól ennyi telik, a vandalizmus.

"Agresszív tüntetők büntetlenül szidalmazták, gyalázták és dobálták fémtárgyakkal, üvegekkel és vizes palackokkal az országház védelmére kirendelt, békés rendőröket és támadtak rá a közszolgálati sajtó munkatársaira."

"Festékes flakonokat dobáltak a rendőrök közé"

Egyikük gulyás márton, a másik randalírozó is ballib. Most megy élőben "Maaarci" ott dobolnak az agyhalottak a Gyorskocsin egy műanyag kukán, skandálnak, a rendőrök világító aaz foszforeszkáló mellénye tényleg működik. Napidíjért tüntető álcivilek balhéznak itt is, ma is. :3

"A Fővárosi Főügyészség közleményében emlékeztettek, hogy hétfőn a Sándor-palota elé szervezett tüntetés alatt - az épületet körbevevő kordonon, illetve rendőri sorfalon keresztül - festékkel teli flakonokat dobálták az épületet, amit el is találtak, és a kifröccsenő festékből a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is került.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben két személyt hallgat ki gyanúsítottként, és gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat tervezi. Az ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a két gyanúsítottat, és egy társukat még keresik. Az ügy egyik gyanúsítottja a bűncselekményt próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Előzetes letartóztatásukra a Budapesti Nyomozó Ügyészség nem tesz indítványt - tették hozzá."

A békés baloldali liberálisok, mi? Ez már nem az első példa rá, hogy ezek nem úriemberek.

Georg Spöttle: „Érdekes" szórólap a tegnapi tüntetésről...

Egyik itteni facebook ismerősöm fotózta el a tegnapi CEU melletti tüntetés szórólapját. Elég ordító helyesírási hiba és a tartalma sem éppen a felsőoktatási törvényről szól...Naná, hogy téma lett a migráció is, ugyanazok a hazugságok lettek kinyomtatva a szórólapokra, amelyet migráns simogató szervezetek tanácsára az illegálisok terjesztenek: "megvertek a rendőrök..." stb..

Számos agresszív tüntetésen vettem részt, mint megfigyelő vagy mint az elfogó egység tagja. Az összesen igazából ugyanazok a kategorizálható csoportok vesznek részt: a békés, politikai célokat követelő tüntetők, a hozzájuk csapódó ellenzéki pártok vagy szervezetek, akik a tüntetés árnyékában saját céljaikra/követeléseikre akarják felhívni a figyelmet (általában szimpatizálnak a tüntetők nézeteivel), az úgynevezett "fekete blokk", akiknek semmi közük a tüntetés céljaihoz vagy a követéshez, ők csupán a balhé és a rendbontás miatt vannak kint. Anarchista csoportok, fekete ruhában, eltakart arccal, akik ezért is kapták a megnevezést. Rendszerint ők támadnak elsőként a rendőrökre. Rajtuk felbuzdulva pedig az agresszív résztvevők. Ott vannak, akár csak tegnap is, a megfizetett balhécsinálók. Lumpen elemek, igazából politikai meggyőződés nélkül, akik némi készpénzért hangoskodnak, vagy támadásra buzdítják a tüntetés résztvevőit. Ezt tegnap is remekül meg lehetett figyelni. Olyan arcok hergelték a tömeget, akik nemhogy egyetem, de még egy gimi közelében sem voltak soha.

Az amerikai szervezők és a, nem kisszámú, külföldi résztvevők is felvetnek néhány kérdést... A baloldal persze, hogy meglovagolta ezt a hullámot, bár a saját szánalmas módján. ég a magyar zászló is elég rosszul állt a kezükben, bár abból is a kapható legkisebbet lobogtatták.

A hazugság, hogy a kormány be akarja záratni a CEU-t persze azonnal nyitott fülekre találta ballib szervezeteknél és szimpatizánsaiknál. A Soros által fizetett médiumok persze már napok óta tüzelték a hangulatot.

Naná, hogy téma lett a migráció is, ugyanazok a hazugságok lettek kinyomtatva a szórólapokra, amelyet migráns simogató szervezetek tanácsára az illegálisok terjesztenek: "megvertek a rendőrök..." stb..

Fácit: Soros és az úgynevezett civil szervezetei nem nyugszanak és igyekeznek rombolni Hazánk imázsát, mégpedig nemzetközi szinten.

http://hunhir.info/?pid=hirek&id=103259

Vona a CEU mellett!!!

Inkább maradt volna csóró a Jobbik, de változatlanul nemzeti, nem pedig egy atlantista liberális oligarcha tulajdonai. simicska az, a keleti nyitás volt az egyik amiért összerúgta a port a Fidesszel.

A másik ok a reklámadó bevezetése volt. Hazaszerető gazdag ember rendesen fizeti az adóját. Nem offshoreol, és nem indít gyűlöletkampányt a reklámadó ellen.

"Vona a frakcióval lényegében kiállt egy idegen magyarországi ügynökhálózat mellett a parlamentben, Toroczkai meg ellenük van."

Toroczkai FB oldala : "A kút-sarc (vízadó) ügyében indított hadjáratomat nagyon rövid idő alatt siker koronázta, hiszen a kormány pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy visszavonja ezt az őrült tervet, amely 4-5 millió magyar ember pénztárcáját érintette volna. Így jelenleg nem kell a gazdákkal is karöltve, több tízezer emberrel a Parlament elé vonulnom, pedig az valószínűleg ijesztően hatott volna a kormányra.

Az a tüntetés azonban, amely tegnap közvetlenül nem 4-5 millió magyar, hanem mindössze néhány ezer Soros-egyetemen nevelkedett felforgató érdekében zajlott Budapesten, engem rémisztett meg. No, nem a védőfelszerelés nélkül közéjük küldött rendőröket lökdöső, tornából felmentett liberálisoktól ijedtem meg, hiszen a valódi hazafiakkal kb. fél perc alatt söpörnénk el a tegnapi hangadókat (más kérdés, hogy ha mi lökdösnénk a rendőröket, minket nem simogatnának, hanem izraeli vízágyúval, lovasrohammal, gumilövedékkel, könnygázgránátokkal támadnának).

A rémisztő az, hogy a tegnapi tüntetések mögött ugyanazok álltak, akik a 2003-as grúziai úgynevezett rózsás forradalom vagy a 2013-as kijevi Majdan-tüntetések mögött. A cél Budapesten is a véres anarchia, amelynek a végén egy Soros Györgyhöz és amerikai barátaihoz közel álló nemzetellenes politikai formáció kerülhetne hatalomra. A Gender-elmélet rajongóival azonban legfeljebb egy kannabisz-partit vagy egy hippi fesztivált lehet szervezni, forradalmat nem. Sorosék akkor ülhetnének tort, ha a kormánnyal elégedetlen, számos ügy miatt jogosan háborgó tömegeket is a liberális felforgatók mögé állíthatnák. Ez azonban egyet jelentene a nemzethalállal."

"a liberósok gyakorlatilag térden állva rimánkodnak egy rendőrpofonért, hogy körbe tudják vele zokogni a világot, hogy itt milyen rohadék elnyomó diktatúra van! Ez azonban nem jelenti azt, hogy az igazoltan bűncselekményeket elkövetőek ne tartóztassák le, és ne verjenek rájuk 10-20-30 milliós perköltséget és kártérítést."

"Hazafiak veréséért nincs nemzetközi ajvék hisz ők a libsi világ "ellenségei".

Libsi verésért meg összezárnak,teljes média letámadás, embargó de akár fegyveres támogatást is kaphatnának. Jól döntött a kormány és a rendőrség hogy erőszakra való hivatkozásnak még a látszatát is elakarták kerülni. Emlékezzünk a migránsra ki a sínekre lökte családját a libsi média meg megfordította az egészet, érdeke szerint..."

"Fogalmuk sem volt miért mentek ki. A többi meg a pénzért."

Orbán azt kockáztatja, hogy Soros miatt ráteszik a „diktátorok listájára"

http://demokrata.hu/hir/kulfold/orban-azt-kockaztatja-hogy-soros-miatt-rateszik-diktatorok-listajara

SPUTNIK NEWS

A fenti címmel jelentett meg tudósítást az orosz hírügynökség angol nyelvű portálja, amely azt így összegzi:

Magyarország be akarja zárni a George Soros által alapított egyetemet. Az ország kormányának képviselői úgy hiszik, hogy a pénzt a „globális kapitalizmus érdekeire" fordítják, ami a kormány szerint ellentétes a magyar nemzeti érdekkel.

A Sputnik rádiónak adott interjújában Vlagyimír Kirijev orosz politológus ezzel kapcsolatban kifejtette véleményét, amely szerint az ilyen pénzek valóban gyakran manipulálnak kormányokat és több országban akarják befolyásolni a politikát.

Az ultraliberálisok, az oligarchák átalakították a világpolitikát úgy, hogy manipulálják és zsarolják a nemzeteket. Ebben az esetben Orbán azok egyike, akik a világ elitjeivel konfrontálódnak. Van egy globalista nemzetközi rend, amely sajnos negatív, mert olyan oligarchikus globalizációról van szó, amely manipulálja a kormányokat és az információt.

A szakértő nem zárja ki annak eshetőségét, hogy a magyar miniszterelnök fellépése George Soros ellen negatív reagálást válthat ki az Egyesült Államokban.

Ezt mondta:

Látjuk, hogy az amerikaiak mit csinálnak Szíriában. A vegyi fegyverekkel kapcsolatos valamennyi információ igen vitatott adatokon alapul, de mégis ürügy lett szigorúbb amerikai politikára. Nem lennék meglepődve, ha Orbánt azon nemzeti diktátorok listáján látnánk, akiknél megdöntésük kockázata fennáll.

A cikk ezután rátér a magyar felsőoktatási törvényjavaslat ismertetésére, majd pedig azzal zárul, hogy Sorost gyakran vádolták azzal, hogy számos országban erőszakos kormányváltás megszervezésében vett részt.

„Soros maga nem tagadja azt a tényt, hogy pénzével Ukrajnában 2004-ben és az Euromajdanon segítette a »narancsos forradalom« megszervezését", zárul a jelentés.

Lovas István

És hogy milyen a ceu szellemisége a kezdettől fogva?

Megint jönnek, lejáratnak

Közzétéve: 2014. augusztus 26. Szerző: Sideburns

http://spiler.blog.hu/2014/08/26/megint-jonnek-lejaratnak

Újabb lejárató cikk jelent meg egy külföldi lapban, a szerző a változatosság kedvéért CEU-s oktató. Azt nem tudjuk, hogy az ilyen cikkek írása a szakmai előmenetel feltételének számít-e a sokszínű magánegyetemen. Tudták, hogy az MSZP elődpártja „közösségi párt" volt, és nem kommunista?

Az írás „korrektségét" és „elfogulatlanságát" mutatja, hogy a szerző gyakori idézeteinek szinte kizárólagosan négy volt SZDSZ-es, azóta CEU-alkalmazott expolitikus a forrása: Haraszti Miklós, Bozóki András, Hegedűs István és Molnár Péter. Amy Brouillette, a szintén CEU-s szerző viszont csak Bozóki esetében említi a kollegiális viszont, és egyikük esetében sem jelzi, hogy mind a négyen Orbán politikai ellenfelei voltak, míg pártjukat nem száműzték a választók a magyar közéletből. Tehát kimaradt a sajátos történelemképre épülő cikkből az SZDSZ bukásának feszegetése, az MSZP-vel való összeállás részletezése, a liberalizmus és a szabadságjogok többszöri „liberális" lábbal tiprása. Viszont cserébe nem került be a 2002-2010-es katasztrófakormányzás tényének említése sem, a gazdasági bajok a felkészült tanár olvasatában a gazdasági válsággal és az unortodox intézkedések bevezetésével kezdődtek. Ugyanígy, a Fidesz 2014-es választói megerősítéséről sincs egyetlen mondat sem, valószínűleg zavarná a demokrácia=liberalizmus-képlet így is erőtlen bizonyítását. A szerző (vagy a posztSZDSZ?) véleményeivel nem érdemes vitatkozni, de ténybeli tévedései közül néhányat érdemes sorra venni:

1. „Orbán bejelentette arra vonatkozó terveit, hogy országát „illiberális állammá" teszi, miközben a világ legelnyomóbb rezsimjeit – Oroszországot és Kínát, például – említette modellként" Nemhiába nem idézi Orbánt a szerző, mert úgy nem lehetne félremagyarázni. Orbán azt mondta, hogy „Ezzel magyarázható, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisok, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország."

2. „Ez volt Orbán legpimaszabb antidemokratikus lövése, mióta konzervatív Fidesz-pártja hatalomra jutott 2010-ben (…)" – mondja az „illiberális államról" szóló rész kapcsán a szerző. Nagy kár, hogy az antiliberális nem egyenlő az antidemokratikussal, a nem liberális pedig a nem demokratikussal, egyetemi oktató szintjén ez óriási hiba.

3. „Drámai fordulatára 1993-ban került sor, amikor Orbán jobbra vezette Fidesz-pártját a következő évi választások előtt, ezt a hatalmi húzást az akkori kormánypárt, a jobbközép MDF parlamenti helyeinek megszerzése érdekében találták ki. (…) A húzás újrarendezte az ország politikai játékterét, ezzel pedig mély árkot hozott létre Magyarország liberális baloldala és konzervatív jobboldala között, amely máig megmaradt." Kár, hogy az 1994-es választás előtt a Fidesz és az SZDSZ liberális blokkot alkotott, az ország politikai életét pedig a szociálliberális koalíció létrejötte, az SZDSZ átállása rendezte újra."

4. „Az SZDSZ a Szocialista Párttal lépett szövetségre, Magyarország korábbi közösségi pártjának reformpárti szárnyával". „The SZDSZ had formed an alliance with the Socialist Party, the reform-minded wing of Hungary's former community party." No comment.

5. „Ehelyett (Orbán) azzal válaszolt, hogy „unortodox" gazdasági intézkedések egész sorát vezette be, többek között egyszeri „válságadót" vetett ki az energetikai, a telekommunikációs és a bankszektorokra, iparágak egész sorát államosította újra – egyebeket mellett a magánnyugdíjpénztári alapokat és olajcégeket – és olyan intézkedést vitt keresztül, amely miatt a bankoknak kompenzálniuk kellett adósaikat az árfolyam összeomlásakor elvesztett pénz miatt. Ezek a döntések Magyarországot a csőd szélre vitték és piaci zavarokat okoztak." Önök is emlékeznek az olajcégek államosítására és az adósok árfolyamesés miatti banki kompenzálására? 2010 előtti válságokozó intézkedések és IMF-hitel, szevasztok?

6. „Nem kórházakat és iskolákat épít. Futball-stadionokat épít." (Bozóki-idézet a cikkből) Nagyon jó mondat, tényszerű és cizellált, ismét egyetemi oktatóhoz méltóan szakmai. Egyébként valamiért kimaradt Bozóki SZDSZ-es, szoci, elempés és péemes kötődése.

7. „Idén bejelentette azt a tervét, hogy a budai Várnegyed egy palotájába költözik, amely az Osztrák-Magyar Monarchia idején a király és a két világháború között a nacionalista erős ember, Horthy Miklós rezidenciája volt". Meg a magyar miniszterelnököké hagyományosan a kommunizmusig. A magyar kormányfőknek – a világon szinte egyedülálló módon – a törvényhozás központjában van a hivataluk időtlen idők óta, hatalmi ágak elválasztása, okés így?

+1. Megjegyzés: „Ez a cikk nem tükrözi a CEU véleményét". Miért is tükrözné, hiszen csak öt oktatója nyilatkozott a cikkben? Rengeteg más nézetű oktató is tanít ott, mint az köztudott.

Kommentek innét ajánlottak. Soros, eu, a szervezett ránkvándoroltatás azaz migráció, és persze a ceu a téma.

http://deansdale.blog.hu/2017/03/14/kifele_az_eu-bol_amig_megtehetjuk/full_commentlist/1#c32820259

"Szomorúan látom, hogy a Kétfarkú Kutya Párt is kiáll a CEU mellett." nem csoda, e párt is a vérlibsiké

"A liberálisok fejében, ezek, hogy: New York Tel-aviv tengely, Soros utálat, szkíta származás, chemtrail (remélem ennek a híve nincs köztetek:-P) egy kalap alá (elmeháborodott) van véve. S nem értik, hogy ez hogyan realizálódhat, hogy egy ilyen őrült (vagy mások őrültségére apelláló, számító gonosz) irányítsa az országot. S az Eu-ból való egyre egyértelműbb kilépési kedvét is akként értelmezik, hogy így az elmebeteg kiskirályságát nem fogja kontrollálni senki s ezért csinálja. S ez rémisztő."

ÉS a libsik kikombinálják belőle, hogy Molnár F árpád vagy valamelyik hasonló kvalitású a miniszterelnök fő-fő tanácsadója, pedig nem. ;)

„Aláírtad, János, égni fog a város!” fenyegetőztek libabőröztető rigmusukkal a spontán tüntetők hétfő este, miután Áder János köztársasági elnök aláírta a Lex CEU-ként ismertté vált felsőoktatási törvénymódosítást. Egyben elrendelte a törvény kihirdetését, ami fél órával később meg is történt. Liberalizmusra nincs szükség. Ürügy, mert a migráns befogadás, a kormány buktatás, a soros pénzelte liberális álcivilek szabad garázdálkodása + törvények felettisége és érinthetetlensége a fő ezeknek.

A vasárnapi vandál csürhéről, akik tegnap este megdobálták a köztársasági elnöki épületet, gulyás marci mártont be is vitték szépen, garázdaságért.

Neoliberálisoknak a ceu ürügyén történő további polgárháború szítási próbálkozást nem ajánljuk, abból valóban ténylegesen fizikailag végleges rendszerváltás lenne, de nem úgy ahogy a gulyásmarci meg lmp-s hadházy (lol) félék bilibe érő kézzel elképzelik.

Ürügy, mert a migráns befogadás, a kormány buktatás, a soros pénzelte liberális álcivilek szabad garázdálkodása + törvények felettisége és érinthetetlensége a fő ezeknek.

Azon kívül, hogy Magyarország nem Ukrajna és a Kossuth tér az nem a Majdan, és el se jutunk odáig hogy erőszakkal megdönthessék a hatalmat a sorosok, ha az emberek, látva az erőszakos liberális puccsot, megindulnának a megválasztott kormány védelmében, az nem Békemenet lenne. Blokád próbálkozásaik attól még lehetnek, mint 90' ősszel. De így 2017-ben a történelmi tapasztalatok birtokában a rendvédelmi szervek feloszlatnák ezeket, és nagyon helyesen. Patkány szdsz!!!

"Elegünk van" - belőletek libsibibsik.

"káder jános" káderek kölykei, azok ti vagytok, mégpedig szocionistáké. A momentumos "vezérek" is ilyen családokból valók.

A legnagyobb pofájú liberálisok valójában mindig is félnek a társadalomtól, a tőlük lopott holmijukat féltik, és tisztában vannak azzal hogy a helyi közöség, haza, azaz nemzet ÁRULÓI. Neoliberálisként nem is lehetnek mások.

"Egyszerűen senkik vagytok" na de akkor nem erőlködnétek a tüntikkel, hehe. Egyszerűen nem ti vagytok az országalkotó elemek, az van. Akik minden migrit befogadnának, de a határon túli magyaroktól elvennék a kettős állampolgárságot, zsidó létükre, holott az állampolgárijogot izrael a világon élő összes zsidónak megadja... ez a cionista kettős mérce, "nekünk mindent lehet, titetek meg élni se hagyunk" a galíciai jöttmentek pofátlansága van minden határon túl már. A liberálisok nem a magyar nemzettel szolidárisak, az egészen biztos.

Bayer Zsoltnak is igaza van.

"LOVAS PISTA CIKKE A MAGYAR IDŐKBŐL"

badog.blogstar.hu

"Fontossága miatt itt is ismertetjük István barátom írását. Azért is, mert így válik érthetővé, vajon az amerikai külügy miért intéz dörgedelmes figyelmeztetéseket a magyar kormánynak a CEU ügyében.

Miért? Azért, mert az amerikai külügyben még mindig a régi gárda szolgál, ott (is) még Soros az úr.

Remélhetőleg ez záros határidőn belül megváltozik.

Miképpen azt is leszögezhetjük, hogy szintén záros határidőn belül utcára fogunk mi is vonulni, mindannak védelmében, ami nekünk fontos és szent. És dühösek leszünk. Úgyhogy egy darabig még őrjönghettek az utcákon, megpróbálhatjátok feldúlni a Parlamentet, a minisztériumokat, a Fidesz székházat, a köztársasági elnöki hivatalt, neki mehettek a rendőröknek, megtámadhatjátok az újságírókat – még egy darabig.

Aztán majd nem.

Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?"

MIÉRT SZERETI A „TRUMP"-KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MÉG MINDIG GEORGE SOROST?

THE NEW YORK POST

Lovas István

A New York-i bulvárlap, a The New York Post így kezdi cikkét: „A Trump-kormány sikertelensége, hogy ez idáig saját embereivel töltse fel a végrehajtó ágat, konzervatív politikai platformjának okoz kárt és meghiúsítja a szavazói akaratát."

A cikk azzal folytatódik, hogy ennek egyik szomorú leckéjét kellett megtanulnia annak a hat republikánus szenátornak, akik megkérték Rex Tillerson külügyminisztert, hogy vizsgálja meg, vajon az amerikai külföldi segélyt nem arra használják-e fel, hogy világszerte „haladó programokat" támogatnak. A szenátorok nem Tillersontól vagy környezetéből kaptak választ, hanem a jogi osztály középszintű beosztottjától, Joseph E. Macmanustól.

„Lényegében azt üzente a szenátoroknak, hogy kopjanak le", osztja meg a lap értesülését olvasóival. Mike Lee, Bill Cassidy, Ted Cruz, Jim Inhoffe, David Purdue és Thom Tillis szenátorok március közepén írtak Tillerson külügyminiszternek, hogy vizsgálja meg, vajon a külügyminisztérium és az USAID (US Agency for International Development – Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség) nem használt-e fel adófizetői pénzt azért, hogy számos olyan „progresszív" ügyet támogasson, ahol semmiféle nemzetbiztonsági érdek nem fedezhető fel. Azt is kérték tőle, vizsgálja meg, „miként működött együtt az USAID George Soros milliárdossal a progresszív platform elősegítésére és arra, hogy felturbózzák a politikai baloldalt".

Ennek példájaként a szenátorok megemlítették, hogy egy ilyen csoport olyan reformokat erőltetett Albániában, amelyekről az ország egyes vezetői úgy gondolják, azok „végső célja az, hogy a miniszterelnök és balközép kormánya teljes mértékben a keze közé kaparintsa az igazságügyi hatalmi ágat". Macmanus azonban még nem is igazolta vissza a vizsgálatkérést. Válasza csupán az USAID szélsőséges méltatására szorítkozott olyan mondatokkal, mint „a külügyminisztérium külföldi segélyprogramjait szigorú alapossággal tervezik, valósítják meg és kísérik figyelemmel azért, hogy azok az alapvető amerikai értékeken alapuljanak".

A végén azért a rend kedvéért odabiggyesztették, hogy „folyamatosan figyelemmel kísérjük az amerikai külpolitikai segélyprogramot, beleértve a demokrácia, az emberi jogok és a kormányzati segítségprogramok ügyét annak biztosítására, hogy a forrásokat hatékonyan használják összhangban az amerikai nemzeti érdekekkel és a kormány prioritásaival.

Majd jön a zárómondat: „Reméljük, hogy ez az információ segít". Ez a levélváltás nem egy szenátorban azt a meggyőződést ültette el, hogy a külügyminisztériumban és más minisztériumokban a politikai jelöltek igen kevés száma következtében hivatásos bürokraták működtetik a kormányt.

Igazuk van, áll a cikkben: a végrehajtó ágazatban a szenátusi megerősítést kívánó 553 kulcsfontosságú pozíció közül eddig csak 22-ben történt megerősítés. És nem csak a szenátus késlekedik. 44 kinevezés vár megerősítésre és 488 kinevezés vár megtételre (magára a kinevezésre).

A cikk ezután rátér Soros Nyílt Társadalom Alapítványára és szervezeti hálózatára, amely egyebek között a prostitúció, a kábítószer kereskedelem és az abortusz legalizálását akarja. Soros azonban mindenek fölött a nemzetállamok cselekvési képességét akarja korlátozni, ami a kárhozat tárgya Trumpnak és környezetének. A szenátorok arra is figyelmeztettek, hogy az USAID és Soros tevékenységei aláaknázhatják az olyan nemzetközi kapcsolatok kiépítését, amelyek Amerika javát szolgálják.

http://badog.blogstar.hu/2017/04/11/lovas-pista-cikke-a-magyar-idokbol/37081/

Orbán, NE takarodj!

„Aláírtad, János, égni fog a város!" fenyegetőztek libabőröztető rigmusukkal a spontán tüntetők hétfő este, miután Áder János köztársasági elnök aláírta a Lex CEU-ként ismertté vált felsőoktatási törvénymódosítást. Egyben elrendelte a törvény kihirdetését, ami fél órával később meg is történt.

A Sándor-palota előtt összegyűlt, onnan a rádió épületéhez vonult fiatalok - akik között föltűnt Mécs Imre, volt szadeszes, majd szocialista politikus, Szabó Szabolcs Együtt politikus, független parlamenti képviselő is - azt a rigmust is mondogatták nagy vidáman, hogy „Bajszos szar!, Bajszos szar!" Hogy Mécs mondogatta-e, nem tudjuk, de akár mondogathatta is, hiszen volt börtöntársai is megmondhatói, mennyi „nemes" dologra vállalkozott már Mécs élete során… Eközben a liberális provokátort, Gulyás Mártont előállították, mert festékes flakont dobott a rendőrök felé. Most „megúszták" a rendőrök, mert Gulyás korábban azt mondta, hogy munkatáborba záratja azokat, akik nem értenek vele egyet. Ennyit a Gulyás-féle „demokráciáról"!

De vissza a törvényhez. Nem lehet ugyanis tudni pontosan, mi a gond azzal a jogszabálymódosítással. Orbán Viktor a Parlamentben hétfőn elmondta, „Nagyon sok ember aggódik a tanszabadság, a szabadság okán, mi csak annyit tudunk tenni, hogy megnyugtatjuk őket. Az a helyzet, hogy Magyarországon egyetlen egyetemet sem zárunk be, Magyarországon egyetemeket szoktunk alapítani és nyitni, ebben bízhatnak a jövőben is." Nem cáfolta senki Áder János indoklását sem, mi szerint a törvénnyel nem sérül se a tanulásnak, se a tanításnak a szabadsága, ahogy nem sérül az Alaptörvény azon rendelkezése sem, amely önállóságot biztosít a felsőoktatási intézmények számára a kutatáshoz és a tanítás tartalmának és módszereinek meghatározásához.

Mi lehet akkor a baj? Hiszen Orbán kész Áder kérését fogadni, a kormány készen áll a tárgyalásra, sőt, bizonyos indokolt, parlament által jóváhagyott esetekben még a normatív szabályok alóli kivétel lehetőségét is fontolóra veszi.

Ezzel szemben a CEU rektora, Michael Ignatieff harcias, mint a tüntetők. "Az új szabályozás arra törekszik, hogy ellehetetlenítse a CEU számára az amerikai akkreditációjú mester- és doktori fokozatok nyújtását, úgy, ahogyan azt a magyar hatóságok jóváhagyásával tette sok éven át. (…) A törvény előre megfontolt politikai támadás egy olyan független intézmény ellen, amely negyedszázada büszke arra, hogy a magyar közélet szerves része."

Igen, itt a baj! Negyedszázada különleges privilégiumok mellett működve vált szerves részévé a magyar közéletnek, amely kiváltságokat a liberális vezetés Magyar Bálinttal, Fodor Gáborral, Gyurcsány Ferenccel az élen, kezét lábát törve biztosított számukra, pontosabban George Soros számára.

„A kormánynak az a célja, hogy minden egyetemre azonos szabályok vonatkozzanak és ne legyenek privilégiumok" – mondta erre Orbán Viktor.

Olyan teljesíthetetlen óhaj ez? Hiszen Magyarországon vagyunk, legyen szabad már nekünk, magyaroknak megmondani, milyen feltételek mellett működhetnek hazánkban külföldi szervezetek, s ne azok diktálják a feltételeket, akik idejönnek működni, dolgozni.

S miután az elmúlt napokban az is többszörösen nyilvánvalóvá vált, hogy a Nádor utcai Közép-Európai Egyetem változatlanul működhet tovább, a módosítás az életét egyáltalán nem érinti, az amerikai „intézmény" státusza pedig – Áder szavai szerint – kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül megoldható, akkor miért kell a feszültséget szítani. Tény, a magyar diploma mellé amerikai diplomát a jövőben csak akkor fog tudni adni a CEU, ha ez ügyben születik legalább egy szándéknyilatkozat az Egyesült Államok és Magyarország kormánya között. Illetve, ha a New Yorkban jelenleg mindössze egy székhelyszolgáltatónál bejegyzett CEU, amely semmiféle felsőoktatási tevékenységet nem folytat, megkezdi az egyetemi munkát. Ehhez pedig az is elég, ha valamelyik amerikai egyetemmel indítanak egy kutatói, oktatási, tudományos programot. Pont. Ez a feltétel Sorosnak világot átfogó hálózatán keresztül bármikor megvalósítható, bőven a törvény által megszabott határidőn belül.

Nem tüntetni, tiltakozni, feszültséget szítani kell tehát, hanem megkezdeni a tárgyalásokat, s intézni az intézni valókat, amire Ignatieff rektor közleménye alapján nyitottnak mutatkozik.

Feltéve, ha a CEU „megmentése" az igazi cél.

Félő azonban, hogy nem az. A vasárnapi tüntetés „Orbán takarodj"-ozása vagy a hétfő esti „Aláírtad, János, égni fog a város" felháborító tartalmú fenyegetése arra utal, hogy a sorosisták a politikai hatalom megdöntésében legalább annyira érdekeltek, ha nem jobban, mint a CEU sorsának rendezésében.

Látva az ellenzék mind reménytelenebbnek látszó helyzetét a jövő évi választásokon, a Soros-hálózat minden eszközt kihasznál a politikai instabilitás előidézésére az utcai demonstrációktól a nyilvánvaló parlamenti provokációkig. (Ismert, hogy hétfőn Bárándy Gergely szocialista politikus a parlamentben hazug módon megpróbálta a zsidózás felé terelni a CEU témát, amit Orbán Viktor keményen visszautasított. Mint mondta, a leghatározottabban visszautasítja bármilyen politikai vita származási alapú megközelítését. Azt sem a radikális jobboldaltól, sem a baloldaltól nem fogadja el. Zéró toleranciát hirdetünk ezzel szemben. A Magyarországon élő zsidó közösség a kormány védelme alatt áll és áll a jövőben is.)

Ugyancsak a politikai szerepvállalás erősítése mellett szól a külföldről támogatott civil szervezetek, ngo-k finanszírozásának átláthatóságát szolgáló jogaszály megalkotása elleni tiltakozáshullám megszerveződése is.

Tudomásul kell vennünk, hogy sajnálatos módon politikai háború zajlik a magyar utcán, a honi közéletben, amelynek legfőbb vezetője most is láthatatlan. Lendvai Ildikó a vasárnapi tüntetésen azért szerencsére végre elmondta, hogy a magyar ellenzék Soros oldalán áll. Ahogy korábbi nyilatkozatába Soros is nyíltan meghirdette, hogy az Orbán kormány ellenzékének tekinti magát.

Így teljes a csapat. Régóta együtt vannak, csak most – a nyilvánosságnak hála – a figyelem középpontjába kerültek, bár ők ezt nagyon nem szeretik. Az ő liberális „demokráciájuk" csak a háttérben és sötétben működik. Hátulról mellbe, retiküllel fejbe.

Ezzel kell számolnia minden magyarnak, ha felelősséggel a választásokra, az ország szuverenitására gondol. Ezért kell részt venni minél nagyobb számban a nemzeti konzultáción.

A bajszos szaron viháncoló tüntetők számára pedig csak egy válasz hangja düböröghet végig az országon: „Orbán, ne takarodj!"

Címkék: Aláírtad, János!, ngo, Orbán, ne takarodj!

http://leander.blogstar.hu/2017/04/11/orban-ne-takarodj-/37092/

A liberálisan gondolkodóknak azt üzenem, hogy menjenek el Londonba vagy éppen Brüsszelbe egy no-go zónába, éljenek ott egy hétvégén és meglátják majd, milyen problémák vannak. Utána jöjjenek vissza és tárgyaljuk újra a dolgot – mondta a biztonságpolitikai szakértő az M1-nek nyilatkozva.

Németországban drasztikusan emelkedett a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma tavaly az előző évhez képest. Legalábbis ezt tartalmazzák a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal 2016-os bűnügyi statisztikái.

A jelentés szerint összesen 295 000 bűncselekmény során merült fel, hogy a gyanúsított migráns. Nemcsak szövetségi adatok léteznek, számos tartomány is évente készít statisztikát a bevándorlók által elkövetett bűncselekményekről 2015 óta és ezen adatsorok mindegyike alátámasztja azt a tendenciát, hogy növekszik a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma.

Németországban jelenleg 90 ezer ember van, akiknek el kellett volna hagynia Németország és az EU területét, de elpárologtak. „Sajnos még mindig az a liberális felfogás van, hogy küldenek a migránsoknak egy ajánlott levelet, amit remélik, hogy átveszi és elhagyja az országot" – hívta fel a figyelmet Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.

A szakértő arról számolt be, hogy a német börtönben ülők 44 százaléka migrációs háttérrel rendelkezik és 30 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. Napi 800 bűncselekményt követnek el migrációs hátterű emberek, így rengeteg atrocitás történik és kimagasló a szexuális zaklatások száma.

„Az a katasztrófa, hogy a bűncselekmények lassan normalitássá válnak és az is, hogy mindenhol fegyveresek vannak" – nyilatkozta Georg Spöttle.

Berlin, London, Stockholm, Szentpétervár

A szakértő arról is beszélt, hogy a terrortámadások nagyon gyakorivá váltak. „3-4 naponta máshova teszünk virágot és plüssmacikat, és mindig más ország zászlajának színével világítják meg az Eiffel-tornyot, de igazából nem teszünk semmit, a határok nyitva vannak" – magyarázta a szakértő.

„A liberálisan gondolkodóknak, akik azt mondják, hogy a migráció milyen jó, azt üzenem, hogy menjenek el Londonba vagy éppen Brüsszelbe egy no-go zónába, éljenek ott egy hétvégén és meglátják majd, milyen problémák vannak. Utána jöjjenek vissza és tárgyaljuk újra a dolgot" – mondta a biztonságpolitikai szakértő az M1-nek nyilatkozva.

http://www.hirado.hu/2017/04/11/menjetek-londonba-uzeni-georg-spottle/

2-300 ezer forintos iphone-okkal világítanak = annak a bizonyos vásárhelyi mária által is említett nemzetidegen felsőkozéposztálynak a soraiba tartoznak. Hipszter módra öltözködni is e körökben divat, mások nem óhajtanak összekeverve lenni a romkocsmatöltelék belpesti libsikkel. :)

Képaláírás : földön egy soros zsoldos felforgató elem libsi, így ni! Az gulyás márton különben, csak a feje nem látszik éppen.

Lám, festékkel dobták meg a másik képen látható rendőrt is. Az országnak és benne nekünk is úgy nekiesnének, mint balliberális - kommunista apjuk, nagyapjuk, dédapjuk a történelemben előzőleg.

Liberalizmusra nincs szükség.

Ellenségi Balliberális pártok bírálták Áder Jánost, miután az államfő hétfőn elrendelte a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését. Alá lett írva szépen a lex ceu, libsik ha nem tetszik, el lehet menni. Akiknek soros és a nemzetközi liberalizmus a "nemzet", alapból nem lehetnek nemzetiek. Csak az ócska régi bukott balliberálisok. Nem Lehetnek Mások. A kormány megdöntésére érdekében erőszakra uszító vadliberális idegenbérenc hadházy LOL elempés ákos se. Magyarországon a szabályokat "George Soros "György"-nek is be kell tartania

Ellenségi Balliberális pártok bírálták Áder Jánost, miután az államfő hétfőn elrendelte a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését. Alá lett írva szépen a lex ceu, libsik ha nem tetszik, el lehet menni. Akiknek soros és a nemzetközi liberalizmus a "nemzet", alapból nem lehetnek nemzetiek. Csak az ócska régi bukott balliberálisok. Nem Lehetnek Mások. Magyarországon a szabályokat George Soros "György"-nek is be kell tartania

Alá lett írva szépen a lex ceu, libsik ha nem tetszik, el lehet menni.

Akiknek soros és a nemzetközi liberalizmus a "nemzet", alapból nem lehetnek nemzetiek. Csak az ócska régi bukott balliberálisok. Nem Lehetnek Mások. A kormány megdöntésére érdekében erőszakra uszító vadliberális idegenbérenc hadházy LOL elempés ákos se.

"A hitközségnek nem tetszett az aláírás"

Ellenzéki pártok bírálták Áder Jánost, miután az államfő hétfőn elrendelte a felsőoktatási törvény módosításának kihirdetését.

Az MSZP szerint Áder János bebizonyította, hogy alkalmatlan államfőnek, mert nem képes felismerni a nemzet érdekét, és nem tudja kifejezni a nemzet egységét.
Közleményükben úgy fogalmaztak, "Áder János csak egy pártkatona, akinek fontosabb Orbán Viktor véleménye, mint több millió ember egyöntetű akarata".

A "CEU-ellenes törvény" aláírásával az államfő "kiiratkozott abból a kultúrkörből", amelyet az egyetem megmaradása mellett kiálló Nobel-díjas tudósok, külföldi kormányok, művészek és politikusok képviselnek – vélekedtek.

Azt hangoztatták, hogy a CEU (Central European University) elűzésével a kabinet folytatja nemzetellenes politikáját, amelynek célja, hogy minél kevesebb kritikusan gondolkodó ember legyen Magyarországon. Ma a CEU-t szüntetik meg, holnap azonban bármelyik intézménnyel megtehetik ugyanezt – fűzték hozzá.

Orbán Viktor rendszerének három nagy ellensége van: a sajtó, a vélemény és az oktatás szabadsága. Az MSZP következetesen kiáll ezek védelmében, és a küzdelemben minden támogató demokratát a szövetségesének tekint.

"Meg kell állítanunk az illiberális állam kiépítését! A Fidesz leváltható, Magyarország megjavítható" – emelték ki.

Az LMP szerint a köztársasági elnök az ország és a Fidesz érdeke közül ismét az utóbbit választotta, amikor még megfontolásra sem küldte vissza a "lex CEU"-t az Országgyűlésnek. A pártnak ennek ellenére meggyőződése, hogy a törvény alaptörvény-ellenes – írták közleményükben, hozzátéve, ezért beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz. Beadványukhoz várják az összes ellenzéki párt támogatását – olvasható a Szél Bernadett társelnök-frakcióvezető és Hadházy Ákos társelnök által jegyzett közleményben.

Az Együtt közleményében úgy fogalmaztak: a köztársasági elnök a "lex CEU" aláírásával bebizonyította, nem képes arra, hogy fontos alkotmányossági kérdésekben ne a Fidesz álláspontját érvényesítse. Az Együtt mostantól nem tekinti őt legitim köztársasági elnöknek, és erre hívja fel a többi ellenzéki pártot is – írták.

https://kuruc.info/r/2/171560/
https://kuruc.info/r/46/171564/

Kósa Lajos : "ha szándék van, lehet megegyezni", csupán annyit kell tudomásul venni, hogy eddig ez a konstrukció minden szabályozáson kívül működött", de Magyarországon a szabályokat George Soros "György"-nek is be kell tartania

A nemzeti radikálisok, radikálisan nemzetiek, antiliberálisok vagy illiberálisok (egyik) nemzetközi neve Alt Right.

A nem magyar Narancs egy posztja : támad és hazudik, mint mind.

"Mágnesként vonzza Orbán az alt-rightot - Feltérképeztük a Budapesten tanyázó nyugati szélsőjobbos kört"

A libsi szennylapban politikai véleménye miatt (alt-right) támadni próbált Mészáros Melissa példája is bizonyítja, liberális korszellemmel tudatosan szembeszálló emberek nők is lehetnek. Csak mert próbálják liberálisék a jobboldalt teljesen elidegeníteni a nőktől, meg úgy általában az emberektől is, ezerrel. Hogy csak a vadliberális világ lehet divatos, meg eleve közösségi.

"Győrből tolja jobbnál jobb videóit. Ezekben hol a menekülteket, hol a feminista nőket ekézi. Vagy szimplán a „liberálisokat""

A feminista az nemnélküli genderista liberális aktivista, aki már azon felháborodik ha látják a biológiai nemét, az szerintük "szexizmus".

Az említett menekültek se nincsenek, azok csak migránsok.

Letagadja a saját létét a neoliberális politikai osztály. Mint a sátán legnagyobb hazugsága, az hogy tagadja önmaga létezését. Ehhez képest a különféle "független" balliberálisok teljesen egyszerre lépnek, nem csak politikusok hanem egy érdekhálózat, ezt próbálják rejteni, aki meg látja és képes elmondani sokaknak azt igyekeznek elszigetelni, nevetségessé tenni. Biztos hogy a nemmagyar narancs cikkben említett alt rightos videókat is jelentgeti pár családilag is feljelentő kommunista - szocionista származású rákosista liberális "hipszter".

Amúgy meg, "na és?" "ha nem tetszik el lehet kapcsolni" és nem hiszterolib huhogni hogy valaki csinál ilyen szemfelnyitogató illiberalista videókat jajj nekünk stb. XD

Tovább olvasva, nem kellett messze menni idézetért!

"Matt Forney, aki a Richard Spencer-féle alt-right társaság híresen nőgyűlölő tagja"

Hazudik a magyar narancsos libsi nagy gergely miklós. Ez a libernyák újságíró véletlenül férfi, de csak megvetést érdemel. Ennyi. Minek érvelni ezeknek, azt mondom tehát úgy van, és kész. Velük szemben épp úgy, ahogy ők másokkal!!!!! Kirekeszteni őket. Megélhetési balliberálisnak lenni a szégyen, nem pedig normálisnak merni maradni.

Azt akarják a liberálisok, hogy rajtuk kívül senki ne politizáljon, sem nem civilkedjen szervezetten. Ez az egyik ok amiért rászállnak a ballib bérencek a jobbos valódi civil szervezetekre, blogokra, ami miatt törlik a hozzánk köthető fb csoportokat is.

"Itt él például Matt Forney, aki a Richard Spencer-féle alt-right társaság híresen nőgyűlölő tagja. Ő külön bejegyzést szentelt annak, miért jó Budapesten élni, egy másik írásában pedig politikai okokat is talált ehhez. „Képzeld el, hogy nincsenek balosok. Igazán könnyű ez, próbáld csak meg. Nincsenek tüntetések az utcán, csak csinos fehér csajok. Ez a világ létezik, és úgy hívják: Magyarország. Itt a baloldal kicsi, impotens és jelentéktelen." Forney csodálja Orbán Viktor számos lépését: a kerítést, a „sorosbérencek" rugdosását, vagy azt, hogy az új alkotmányba vésette, házasság csak férfi és nő közt lehetséges. Forney személyesen nézte végig az Együtt Putyin-ellenes tüntetését, és minősítette azt utóbb erőtlennek és szánalmasnak. „Ha legközelebb antifasiszta Molotov-koktélt dobálót látsz a tévében (…), gondolj arra, hogy a baloldalt igenis el lehet tüntetni. Orbán ezt már megtette a saját országában.""

Tehát a magyar narancs oda áll a Molotov koktélt tömegbe hajító TERRORISTA antifa gyilkosok - mert igen, nyugaton ezek már öltek - mellé, a nagy toleranciájában fizikai megsemmisítőket pártol. Nálunk a libbant balosok itt még nem tartanak. Azért szemtelenednek. Itt van pl. ez a kábítószerterjesztők érdekeit képviselő, nemzeti ünnepünket füttyel megzavaró, a börtönbe portikkal és más bal világiakkal konzultálni járú drogpárti együtt - párt vezető juhász péter. "Juhász Péter politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport megalapítója, az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöke, önkormányzati képviselő." Erőszakos, hangos kis deviáns érdekcsoportját használja jobboldalhoz köthető rendezvéynek megzavarására.

Az is aztán lehet egy masszív bibsi választókerület, ahol a nemzetellenes gyűlölet az ilyen elfajzottakat is megszavazza, csak hogy ne a jobboldal legyen.

Építeni a baloldali liberális genetikailag NEM TUD és nem is akar, csak rombolni..

Nem új felismerés, eddig is tudtuk hogy megvan az eszmecsaládbeli kontinuitás jakobinusok, kommunisták, és liberálisok közt. A mostani megtévesztett ceu pártiak csak hiszik, hogy valami új és jó dolog mellett állnak ki, de ez ugyanaz a régi rossz.

Manapság már személyek testi épsége elleni (és családjaik elleni) fenyegetőzésnél tartanak a bolsevik mentalitású ballibek. Nyugaton ezt a magukat antifának nevező fizetett garázdák művelik, ennél sok fokkal súlyosabban.

Ezek persze, ha bebuknak mennek a rács mögé. A kifejezett rombolásért - randalírozásért fizetett, szervezetten Budapestre szállított külföldi soros - csőcselék a hierarchia legalja, akik a piszkos munkát végzik - pont mint egy bűnbandában. Annál nagyobb gazemberek, akik hülyítik, mozgatják, fizetik és uszítják őket.

Az USA beavatkozna a magyar oktatásügybe

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma megfogalmazta elvárásait a magyar felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban.

„Az Egyesült Államok aggódik a magyar kormány március 28-án beterjesztett, új törvénytervezete miatt, amely új, célzott és súlyos követelmények elé állítja a külföldi egyetemeket." – írja a HVG az amerikai külügyminisztérium weboldalán megjelent közleményre hivatkozva.

A közleményben az amerikai külügy felszólítja a magyar kormányt, hogy tartózkodjon minden olyan jogalkotói lépéstől, ami Soros György egyetemének „függetlenségét" korlátozza, vagy a működését hátráltatja.

„Nyomatékosan kérjük Magyarország kormányát, hogy tartózkodjon minden olyan jogalkotói lépéstől, amely a CEU működését és függetlenségét veszélyeztetné." – írták.

Magyarország külügyminisztériuma egyelőre nem fogalmazott meg semmilyen elvárást vagy követelést azzal kapcsolatban, hogy az Amerikai Egyesült Államok milyen törvényeket ne hozzon az amerikai felsőoktatásra vonatkozóan.

Az USA ismételten beleszólt a magyar oktatásügybe

Az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára, Hoyt Yee Budapestre látogatott, és kifejezte tiltakozását a felsőoktatási törvény módosítása ellen.

Korábban már a budapesti amerikai nagykövetség és az amerikai külügyminisztérium is tiltakozott a törvénymódosítás ellen, New Yorkban pedig a volt nagykövet Colleen Bell is beállt a magyar konzulátus előtt tüntetők közé.

A volt nagykövet is tüntetett a felsőoktatási törvény módosítása ellen

A Budapestre érkező vezető diplomata azzal indokolta az USA érintettségét, hogy a CEU egy magyar-amerikai intézmény, aminek fenyegetést jelent a felsőoktatási törvény módosítása.

Bár a CEU állítólag egy magyar-amerikai intézmény, nemrég egy kormánypárti bulvárlap arról számolt be, hogy a CEU New York-i bejegyzett címén nem működik semmilyen egyetem, ehelyett Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának központjaként működik.

https://ripost.hu/cikk-megkerestuk-a-ceu-new-york-i-kozpontjat-csunyan-meglepodtunk

A CEU épülete New Yorkban, de CEU az sehol.

A volt nagykövet is tüntetett a felsőoktatási törvény módosítása ellen

Colleen Bell volt amerikai nagykövet is csatlakozott a New York-i magyar konzulátus előtt tartott tüntetéshez – írja a HVG.

A lap beszámolója szerint a magyar felsőoktatási törvény módosítása elleni tüntetésen 35-40 fő vett részt, többségében „volt CEU-s diákok". A lap azt írja, hogy Colleen Bell, az USA volt budapesti nagykövete a konzulátuson tartott rendezvényről kifelé tartva állt be a tüntetők közé, és egyértelművé tette, hogy a magyarországi törvénymódosítás ellen tiltakozik.

"Az eseményről férjével együtt távozó Colleen Bell, a legutóbbi budapesti amerikai nagykövet, támogatásáról biztosította a tüntetőket, és néhány fénykép erejéig közéjük állt." – írták.

Az amerikai diplomaták az utóbbi évek során immár trendszerűen foglalnak nyíltan állást magyar belügyek kapcsán: 2014 október végén az amerikai nagykövetség akkori ideiglenes ügyvivője, André Goodfriend is csatlakozott a Fidesz székházát megrongáló tüntetőkhöz.

A Mandiner.hu nem sokkal a tüntetések előtt hozott nyilvánosságra olyan dokumentumokat, melyeket 2013 novemberében az USA nagykövete adott át a magyar kormánynak, és konkrét törvénymódosításokkal kapcsolatos követeléseket tartalmazott.

Hamis fény: Álhírrel toborzott tüntetőket az Index

Álhírrel manipulálta a közvéleményt tüntetések provokálása céljából az Index.hu. A liberális hírportállal kapcsolatban korábban kormánypolitikusok is elismerték, hogy alkalmazottai külföldi titkosszolgálatokkal folytathatnak együttműködést.

Álhírek terjesztésével toborzott kormányellenes tüntetőket az Index.hu, köztudottan amerikai titkosszolgálati szálakkal rendelkező hírportál. Az Index a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem fiktív közleményét vette át, miszerint az Oktatási Hivatal számukra küldött állásfoglalásában elismerte, hogy az egyetem törvényesen működik.

A CEU weboldalán megjelent bejegyzésben az állt: „az Oktatási Hivatal állásfoglalása megerősíti, a CEU törvényesen működik Magyarországon a miniszterelnök és más politikusok állításaival szemben". Az Oktatási Hivatal azonban nem adott ki ilyen közleményt; az Index az álhír terjesztésével megtévesztette olvasóit, és azt a látszatot keltette a Budapesten gyülekező tüntetőkben, hogy egy törvényesen működő egyetemet támogatnak.

A CEU honlapján az eredeti közlemény helyett azóta egy pontosítás olvasható, amelyben konkrétan kijelentik, hogy az egyetem működési engedélyének felülvizsgálata még folyamatban van, vagyis a működés törvényes voltát még semmilyen hivatal nem ismerte el.

Az eredetileg megjelent fiktív közlemény – amit az Index leközölt, és amely szerint a CEU törvényesen működik – azonban a liberális sajtóorgánumnak köszönhetően legkevesebb másfél millió emberhez eljutott, és többek közt ennek okán több ezer ember tüntetett vasárnap Soros György egyeteme mellett. A tüntetők az Indexen megjelent álhírnek köszönhetően azt gondolhatták, hogy egy törvényesen működő oktatási intézmény mellett állnak ki.

Az Index pénteken este közölte az álhírt, ekkor és a következő napon valamennyi, Soros György pénzéhez kötődő sajtóorgánum aktívan folytatta a tüntetés népszerűsítését, így az Index által leközölt álhír is bejárta a magyar sajtót.

Már forradalomról beszél a Soros-hálózat

Elismerték a Soros-hálózat tagjai, hogy a kormány erőszakos úton való megdöntésére készülnek. A friss közvélemény-kutatások szerint demokratikus úton a parlamenti bejutási küszöböt sem lépnék át.

A CEU-ügyben megkezdett, eredetileg a felsőoktatási törvény módosítása ellen tiltakozó tüntetéseket több ezer külföldi állampolgár bevonásával sikerült megkezdeni, de a sajtó hírverése a romkocsmák unatkozó lakosságának is meghozta a kedvét a hajnali kettőkor utcán ordibáláshoz. A liberális sajtó ma reggelre egyértelműen beszél arról, hogy a Budapesten zajló tüntetések már nem a Soros-egyetemről szólnak. Ehelyett valamiféle forradalmat vizionálnak, aminek már nevet is adtak: tulipános forradalomnak nevezték el a külföldi ügynökök által szervezett megmozdulásaikat.

Ahogy a kezdeti tömegdemonstrációk előtt is álhírrel toborozták az aktivistákat, a liberális sajtó továbbra is megtéveszti a tüntetőket; demokratikusnak nevezik a kormány nem választások útján történő megdöntését. Más már nem maradt számukra, csak a tehetetlen erőszak, mert a közvélemény-kutatások szerint 2018-ban nem fognak bejutni a parlamentbe.

Az újabb tiltakozási hullámot az „váltotta ki", hogy a köztársasági elnök aláírta a Soros-egyetem működését törvényes keretek közé szorító rendeletet. A civil szervezetek emellett az ellen is tiltakoznak, hogy a kormány tervei szerint nyilvánosan, a magyar választók számára látható módon fel kellene tüntetniük, hogy külföldi pénzből működnek.

A következő nagy tüntetést szerdára tervezik, a Hősök terén kezdett gyülekezővel, de ha a tegnap éjjeli hangoskodás után végre felébrednek és kijózanodnak a liberális értelmiségiek, ma éjjelre is beleférhet nekik egy spontán utcai szórakozás.

Érdemes a sajtó élő közvetítésein és a böngészőn keresztül is rögzíteni ezeket a megmozdulásokat (nagyon sok szem többet lát alapon), mert az új civil-törvény működésbe lépését követően bizonyíthatóvá fog válni, hogy a most zajló kormányellenes demonstrációkat szinte kizárólag külföldi pénzből működő szervezethez kötődő aktivisták, és az ő ismeretségi körükből kikerülő hasznos idióták tartják életben.

Hibrid háború

Péntek este azonban az Oktatási Hivatal közölte: nem adtak ki olyan közleményt, amelyben a CEU működésének törvényes voltát elismerték volna. Az OH weboldalán megjelentekben az állt; a hivatal „a CEU közleményére hivatkozva egyes portálokon megjelent híresztelésekkel ellentétben nem adott ki semmiféle állásfoglalást arról, hogy a CEU törvényesen működik".

Az álhír hatását azonban nem tompította ez a rövid közlemény; két nappal később több ezren tüntettek Soros György egyetemének betiltása ellen. A liberálisok álhírek terjesztésével végre utcára tudtak vinni pár ezer embert, abban reménykedve, hogy az álhírek terjesztéséért majd nem kell vállalniuk a felelősséget – de ha valaki mégis vállalja a felelősséget, a CEU egy vezetője fogja állni a sarat, hiszen „nekik már úgyis mindegy". Az Index alkalmazottja csak átvette ezt a fiktív közleményt, az azt megjelentető személyt pedig vélhetően nem fogja kiadni az Egyesült Államok.

Korábban az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, és az amerikai külügyminisztérium is határozott elvárásokat fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy Magyarország kormánya milyen törvényt hozzon vagy ne hozzon a felsőoktatás terén. Nem meglepő, hogy az Index.hu álhírekkel támogatja ezeket a követeléseket – korábban már több kormánypolitikus is elismerte, hogy a liberális sajtóorgánum együttműködik külföldi titkosszolgálatokkal.

2014 szeptemberében Semjén Zsolt kormányfő-helyettes azt nyilatkozta, hogy az Index.hu átvette a külföldi titkosszolgálatok dezinformációs anyagait, és közreműködik az ukrán titkosszolgálatok által a kettős állampolgárság lejáratására indított információs kampányban. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig március 23-án azt mondta: "Az Indexen rendszeresen és sorozatosan nemzetbiztonságot érintő cikkek jelennek meg, ott titkosszolgálatokkal kapcsolatos információk látnak napvilágot. Ez nem véletlen. Néhány indexes újságíró tollából rendszeresen ilyen anyagok jelennek meg, amelyek koncepciózusak. Jó lenne végre tisztázni, milyen titkosszolgálati szála van az Indexnek."

http://www.hidfo.ru/2017/03/az-usa-beavatkozna-a-magyar-oktatasugybe/
http://www.hidfo.ru/2017/04/az-usa-ismetelten-beleszolt-a-magyar-oktatasugybe/
http://www.hidfo.ru/2017/04/a-volt-nagykovet-is-tuntetett-a-felsooktatasi-torveny-modositasa-ellen/
http://www.hidfo.ru/2015/10/mondd-jobarat-es-lepj-be-washington-beavatkozik-a-magyar-belpolitikaba/
http://www.origo.hu/itthon/20141027-netado-goodfriend-kiutasitasa-is-napirendre-kerulhet.html
http://www.hidfo.ru/2017/04/mar-forradalomrol-beszelnek-soros-emberei/
http://www.hidfo.ru/2016/10/hibrid-haboru/

"A pszichológiai műveletek a média/információs beavatkozás formájában domináns műveleti és stratégiai fegyverré váltak. Az elsődleges cél az ellenség lakossági támogatásának átállítása. A televíziós hírek erősebb műveleti fegyverré váltak, mint a páncélos hadosztályok."

A XXI. században a hadviselés jellege alapjaiban megváltozott. A nagyhatalmak közti összeütközés nem közvetlen formában, hanem indirekt módszerek alkalmazásával, közvetítőkön keresztül zajlik. A civil szféra egészséges működése és a katonai műveletek közt eddig élesen látható határvonal elmosódott, az ellenséges kormányok megdöntését nem hivatásos katonák, hanem külföldről irányított civil szervezetek és pártok végzik el.

Andrej Koribko politikai elemző, újságíró, és az Oroszországi Népek Barátsága Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének geopolitikai szakértője. Az orosz szakértő tanulmánya (magyar nyelven is IDE kattintva ingyenesen letölthető http://www.hidfo.ru/wp-content/uploads/2016/11/Koribko-Hibrid-háborúk.pdf ) lépésről lépésre bemutatja azt a hibrid háborús stratégiát, ami az Amerikai Egyesült Államok és nyugati szövetségei által világszerte alkalmazott módszer a vazallus szerepet el nem fogadó kormányok megdöntésére.

A tanulmányban foglaltak megértése által az olvasó képessé válik arra, hogy tüntetések, felvonulások vagy utcai harcok láttán bizonyos indikátorok mentén magabiztosan meg tudja állapítani, hogy az adott történés idegen országok érdekérvényesítéseként és hibrid háborús stratégia részeként történik-e, vagy természetes politikai folyamat.