width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2008.01.12.

2008. január 12., szombat

Hatvannyolc

Hé, hatvannyolc

Miért pont Párizsban volt "diáklázadás"? A francia fegyverekről nem mondhatott le izrael, márpedig De Gaulle a 67-es háborúban történt jogtalan izraeli területszerzésen felháborodva nem szállított több fegyvert a zsidóknak. Meg kellett buktatni hát.

Doncsev András

Az egyik mobilszolgáltató borsos havi számláihoz rendszeresen mellékelt lapjának legutóbbi száma 1968-cal foglalkozik. "Ez az év megváltoztatta a világot" - állítja a kiadvány, és kronológiával, képekkel, az érdekesebbnek tartott eseményekről közölt rövid híradásokkal, valamint két '68-as - egyikük világnézete és generációja, másikuk csak a születési dátuma szerint -, Lángh Júlia író és Pohárnok Gergely operatőr a témához kapcsolódó beszélgetésével emlékezik meg az évfordulóról.
Nos, az 1968-as valóban eseménydús év volt a tengerentúlon, Nyugat-Európában és a vasfüggönyön innen is (kronologikus áttekintéshez kattintson ide, a világ eseményeinek tematikus áttekintése - többek között - itt is megtalálható, mozgóképre vágyók ezt nézzék, a csupán nosztalgiázni akaróknak pedig ez az oldal ajánlható), mégis, a 68-as szellemiség alatt elsősorban a németországi és még inkább a francia diáklázadások kirobbanásával terjedő életfelfogást, életszemléletet értjük. Kicsit sommásan fogalmazva: míg nyugaton a totális egyéni szabadság kiteljesedéséért küzdöttek, addig mi a közösségeink függetlenségéért vívtunk harcot egy totális hatalom ellen. Ahogy mára már szállóigévé vált: Franciaország unatkozott, ezért a fiatalok szüleik generációja ellen forrongtak. A Sorbonne falára azt írták, "Professzorok, épp olyan vének vagytok, mint a kultúrátok!" - Valéry Giscard d'Estaing-től tudjuk, hogy a múlt eltörlése iránti sajátságos hajlam a franciák tulajdonsága -, ezalatt Közép-Európa ismét a szovjet megszállás ellen lázadt, és a szabadságküzdelem végére újfent a szovjet páncélosok - kiegészülve immár a Varsói Szerződés csapataival - tettek fekete pontot. Teljesen mást jelentett tehát a szabadság a vasfüggöny két oldalán: egyiken a jólét, a másikon a rablét forradalma, a prágai tavasz zajlott. Másképp szólt a Rolling Stones Street Fightin' Man-je a rend, a tekintély és a hagyomány ellen lázadó nyugati, mint az 1956-ban és 1968-ban a szovjet tankokkal farkasszemet néző keleti fiataloknak.
"Miközben mi Prágának drukkoltunk, a Nyugat is forrongani kezdett. Franciaországban, Németországban és Amerikában megindult az a mozgalom, amit azóta 'újbaloldalnak' nevezünk" - emlékezik Heller Ágnes. (aki először sztálinista volt, majd maoista, azután pedig anarcoliberális, 1990 óta pedig szdsz-párti -SF) "A francia, német, amerikai mozgalmaknak voltak közös jellemzőik, de sajátos vonásaik is. Ma már tudjuk, hogy ez a mozgalom megváltoztatta azt a világot, amit mi akkoriban sommásan 'Nyugatnak' neveztünk. Minden átalakult: a politika, a gyermeknevelés, a szexuális szokások, a hivatali viselkedés, az öltözködés, az iskolák és az egyetemek szerkezete, a tanrendek, a művészet státusa és még sok más."
A francia baloldali fiatalok barikádokat építettek, hogy a szabadság útjába eső korlátokat lebonthassák, csakhogy nem vették észre, hogy idővel már nem korlátokba, hanem a rend, a közösségi együttélés rendjének falaiba ütköztek. Roger Scruton úgy véli, üzenetük voltaképpen igen egyszerű volt: minden hatalom elnyomó jellegű, ezért a hatalom intézményének felszámolásától várható a társadalmi igazságosság megvalósulása, végső soron az egyén teljes felszabadulása.
Lángh Júlia a fent említett beszélgetésében idézi Daniel Cohn-Benditet, aki azt mondta a francia sport- és ifjúsági miniszternek: "vegye tudomásul, hogy a fiatalságnak nem mindenféle fasiszta tornatermek kellenek, hanem a szexualitás, és a szexualitás fölszabadítása."
Az újbaloldal reprezentánsai mára majdnem kivétel nélkül liberálisak és zöldek lettek - mint az előbb idézett Cohn-Bendit -, és jelentős szerepet játszanak országuk politikai, gazdasági és kulturális intézményeiben. Egyébként arra, hogy a két szélsőség, a totális állam és a totális egyéni szabadság védelme ezúttal is milyen jól megfér egymással, jó példa kishazánk és még számos posztkommunista ország, ahol egy sereg közéleti ember személye a garancia a két ideológia önellentmondás-mentes együttélésére, illetve a zökkenőmentes utópia-váltásra. Szóval nem elég nyögnünk a régi baloldali utópia és annak a létező szocializmusban testet öltő hatásait, megkaptuk tetejébe az 1968-ban gyökeredző és azóta a legmesszebbmenőkig "továbbfejlesztett", Európában már szemétkosárba dobott újbaloldali eszméket is.
Be kell ugyanis látni, hogy az embert minden kötöttségétől, vele született tulajdonságától - nyelvétől, származásától, nemétől - megszabadítani akaró törekvés szükségtelen és káros.
Be kell látni, hogy egyedül Isten képes a semmiből egyedül teremteni, az ember csak párban - egy férfi és egy nő - képes életet létrehozni: ő maga is eképp jött világra. Férfi és nő alapvetően különböznek egymástól - ahogy ezt ma már a Genezis öröksége után végre a genetika kutatásai is bebizonyították -, s e gyönyörűséges és nagyszerű különbségekben van a legnagyobb erejük. Férfi és nő együtt több mint egyszerűen csak két személy. Ahogy Paul Johnson fogalmaz: kétféleségük a bennük rejlő teremtő erő záloga.
Be kell látni, hogy a család, a nemzet, vagy akár egy kultúra, mint amilyen az európai is, a már meghaltak, a most élők és a majdan születendők felbonthatatlan közössége. Az ember sohasem az első ember, hanem csupán egy szem a láncban, hiszen örököse mindannak a tudásnak, amit az előtte élők felhalmoztak, és hasonlóképp továbbadója is - szerencsés esetben gyarapítója - az emberiség kincsestárának. A kulturális tradíció továbbadásához tehát egy egész közösségre van szükség, ezért minden, a közösségek elsorvasztására tett kísérlet végső soron az ember halálát készíti elő.
Be kell látni, hogy nem tartható fenn hosszú távon az a paradox helyzet, hogy miközben demokráciában élünk, melynek elvi alapja a többségi akarat érvényre juttatása, a mindennapi életünk rezdüléseit is szabályozni akaró - a személyes, intim szféráinkba, az egyén védelmének álcája alatt betolakodó liberális - jog kizárólag az egyént védi a közösséggel szemben.
Az ember - ha tetszik, ha nem - közösségi lény. Közösségbe születik, közösségekben éli az életét és csak közösségben képes újjáteremteni önmagát, még akkor is, ha ezt a tényt a tudomány által mesterségesen közbeiktatott eljárások és a korszellem el is halványíthatják. "A filozófusok a világ végéig elvitatkoznak arról, melyik van előbb, az ember-e vagy a társadalom" - írja Molnár Tamás -, "de nyugodtan kijelenthetjük, hogy hamisan van megfogalmazva a probléma. Az ember mint ember csakis társadalomban létezhet, a társadalom pedig nem létezik az őt alkotó egyének nélkül."
Valódi szabadság sem létezik közösség nélkül. A szabadságnak nem csupán a diktatúra az ellenfele, a szabadság a demokráciákban is ugyanúgy védelemre szorul: az apátia vagy az anarchia, vagyis minden közösséget felbomlasztó kísérlet éppen úgy fenyegeti, éppen úgy felemésztheti.
A szabadság tehát a legkevésbé sem egy szó csupán, nem is csak egy dolog, hanem leginkább egy törékeny egyensúly. Olyan állapot, amelynek megőrzéséért állandóan tennünk kell: hol a túlzott hatalmi erő, a személyes életünket fenyegető erőszak megfékezésével, hol pedig a mindent elsöprő, és maga alá temető szabadosság visszaszorításával, a közösségeinket összefogó értékek felemelésével.

Jobbhír.hu

1968, diáklázadások, szabadosság, szabadság, újbaloldal, utópia ...

Ma már nem a rockzene, hippikultúra és Csehszlovákia, vagy Párizs jut eszembe: hanem a SZADESZ.....Bader-Meinhof (kommunista zsidó), Carlos (terrorista), Marcuse(franciaországi zsidó és szovjet kém), Cohn-bendit (pedofil zsidó), roman polanski (pedofil zsidó) hazug kádári Új Mechanizmus...