width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2015. szept. 11.

2015. szeptember 11., péntek

"Mert aki Németországba akar menekülni, az nem menekült többé, akkor sem, ha eredetileg valóban háborús zónából indult el. Az innentől gazdasági bevándorló, aki csak egyszerűen jobban szeretne élni. Ez egy teljesen érhető emberi vágy, csak hát van pár százmillió ember Nyugat-Európában, aki szintén erre törekszik, és közülük évről évre kevesebben érzik otthon magukat saját hazájukban."

Szomorú, de igaz: nincs „jogotok" a jobb élethez

Címkék: bevándorlás migráció menekültek havas jon kesztyű nélkül

Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: senkinek nincs "joga" a jobb élethez.

Együttérzek a menekültekkel. Ezt nem iróniából írom. Szívből sajnálok minden férfit, nőt és gyereket, akik a háború pokla elől több ezer kilométeren át vonszolják magukat, hátrahagyva házukat és hazájukat egy szebb jövő reményében. Akik gyalogolnak, vonatra szállnak, csónakba ülnek, és ha a tutajjal együtt a család is elsüllyed, könnyek között azzal vigasztalják magukat: Allah így akarta!

Azt gondolom, minden magát kulturálisan felsőbbrendűnek gondoló országról bizonyítványt állít ki, hogyan bánik az ajtaján kopogó segítségkérőkkel. De mit kezdjünk azokkal, akik nem kopogtatnak, hanem hangosan dörömbölnek, és azt üvöltik, joguk van oda menni, ahová akarnak? http://alfahir.hu/nemetorszag_se_eleg_jo_a_migransoknak Akik az ajtó helyett a kertek alatt lopakodnak, akik elégetik papírjaikat, akik sínekre dobálják az élelmet? http://alfahir.hu/igy_dobaljak_ki_a_vizet_es_az_elelmet_bicsken_a_migransok

A Fotelkalandor blog 12 pontban foglalta össze http://fotelkalandor.blog.hu/2015/09/08/miert_pont_most_jonnek milyen Európától független katonai-külpolitikai okok miatt erősödött fel az utóbbi hónapokban a szíriai migráció. Hiánypótló írás, amely azonban sajnos nem tér ki arra, hogy az afgánok, akik 2001 óta háborúban állnak, a bangladesiek, ahol béke honol vagy a pakisztániak, akik három éve még a világ húsz legboldogabb országa közé sorolták magukat http://tribune.com.pk/story/446303/pakistan-among-top-20-happiest-countries-beating-india-us-report/ miért most döntettek úgy, hogy egy halálosan veszélyes túrára vállalkozva megcélozzák a nagybetűs NYUGAT-ot, amelynek sem a nyelvét nem beszélik, sem a kultúráját nem ismerik, amit meg ismernek belőle, abból köszönik szépen, nem kérnek.

Mert aki Németországba akar menekülni, az nem menekült többé, akkor sem, ha eredetileg valóban háborús zónából indult el. Az innentől gazdasági bevándorló, aki csak egyszerűen jobban szeretne élni. Ez egy teljesen érhető emberi vágy, csak hát van pár százmillió ember Nyugat-Európában, aki szintén erre törekszik, és közülük évről évre kevesebben érzik otthon magukat saját hazájukban.

Innentől kezdve pedig nem az a kérdés, hogy az afgán, szír és pakisztáni bevándorló szeretne-e Németországban élni, hanem hogy Németország állampolgárai szeretnék-e őt befogadni.

A bevándorlókkal két dolgot kell megértetni. Egy: nem semmisítheted meg a dokumentumaidat, nem hivatkozhatsz úgy a jogaidra, hogy az országunkba lépve egy jogsértéssel indítasz, és így kérsz méltányosságot. Kettő: ha valóban menekült vagy, akkor ezt az első békés országban be kell jelentened. Ha jól számolom, neked ez már az ötödik, amin keresztülhaladtál, úgyhogy tessék, arra van az ajtó visszafelé.

Sokan előszeretettel hivatkoznak az 56-os emigráns magyarokra, akiket Ausztria befogadott. Ennél rosszabb párhuzamot keresve sem lehet találni. Az 56-os magyarok ugyanis menekültként viselkedtek, nem pedig illegális határsértőkként. Keresték a kapcsolatot a hatóságokkal, igyekeztek menekült státuszt szerezni, hónapokig zárt táborokban tébláboltak igen sanyarú körülmények között, míg több hónapnyi várakozás után sikerült igazolni magukat, és munkát szerezni vagy továbbállni. Nem hőzöngtek, nem dobálták ki a párizsis szendvicset a kukába, nem követelték a jogaikat. Hálásak voltak a befogadó nemzetnek, amely oltalmat nyújtott nekik a legnehezebb időkben. Valami hasonlót várnánk el a mi „menekültjeinktől" is.

Jogvédőink előszeretettel hivatkoznak arra, hogy mindenkinek „joga van a jobb élethez". Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: ilyen jog nem létezik. Senkinek nincs joga a jobb élethez. Az embernek joga van az élethez, a szabadsághoz, az egyenlő bánásmódhoz, az egészséghez, a biztonsághoz. De ezekhez is csak abban az esetben, ha betartja annak az országnak a törvényeit, ahová érkezik, együttműködve a hatóságokkal.

Aki szeretne egy gazdagabb ország állampolgára lenni, és az ottani fizetésekből/segélyekből megélni, erre is van lehetőség, de ehhez nem csempészkamionok alvázához tapadva vezet az út, hanem menekülttáborokban, várva a kérelmek elbírálását. Aki ezt nem képes vagy nem akarja felfogni, az megbukott a beugrón a Hogyan lehetek uniós állampolgár c. szigorlaton.

Egyébként mindettől függetlenül is lehet ezeken az embereken segíteni, erre vannak a segélyszervezetek és önkéntes alakulatok. De engedtessék már meg minden országnak, hogy mielőtt átenged a területén naponta 2-3 ezer embert, legalább azt megtudja, hogy kik ők, milyen országból és milyen céllal érkeztek! Ja, hogy ez egy baromi hosszú bürokratikus folyamat, esetenként megalázó procedúrákkal és pökhendi hivatalnokokkal? A határon túli magyarok, akiket 65 évig szobáztattak az állampolgárságért, tudnának erről mesélni.

A Balkán kapuja kétségkívül nem az új Kánaán, de itt legalább nem kell az Iszlám Államtól tartani. Ha csak ti nem hoztátok magatokkal.
Az iszlám legyőzi Európát

A Demokrata 2015 január 14-i számában megjelent írás

Az elmúlt napok tragikus franciaországi eseményei lényegében csak folytatását jelentik a bevándorló nemzetek és vallások európai harcának, aminek keretében az elmúlt években lángba borult több nyugat-európai főváros. Az olcsó munkaerejük miatt idecsábított muszlimok második-harmadik generációját képtelenek integrálni az uniós nemzetállamok, akik körében egyre erőteljesebb a frusztráltság, a radikalizálódás. Franciaország vagy Németország lakosságának már 20 százaléka külföldi, a nagyvárosokban ennél is nagyobb az arány, s a születésszámok az iszlám további térhódítását mutatják. Hasonló okok robbantották szét az Osztrák–Magyar Monarchiát.

2005-ben több napig tartó súlyos összecsapások Párizs arab bevándorlók által lakott külvárosaiban. 2011-ben hasonló éjszakai ütközetek a London szegénynegyedének tartott Tottenham városrész kapucnis huligánjaival. 2013-ban Stockholmban majd a bevándorlók központjának számító Malmőben garázdaságba torkolló tüntetéssorozat a „rendőri túlkapások" ellen. S ugyanez 2012-ben Koppenhágában, amikor egy iszlámot gúnyoló amatőr film miatt robbantak ki zavargások. A négy legnagyobb európai befogadó nemzet, a francia, a német, a brit és a svéd közül az elmúlt években csupán a németek tudták magukat távol tartani a távoli kultúrákkal való érintkezés erőszakos hatásaitól. Hogy az európai muszlim kisebbségek messze nem annyira toleránsak, mint az őket befogadó társadalom, 2004 novemberében a hollandok is megtapasztalhatták. Egy marokkói származású, de már Hollandiában született muszlim ekkor gyilkolta meg Theo van Gogh filmrendezőt. Az eset rendkívül hasonlít a mostani párizsi merényletre, hisz a rendezőnek szintén egy alkotása miatt, az iszlám nőelnyomó politikájára fókuszáló Behódolás című film miatt kellett meghalnia – ahogy ez a testébe döfött késre tűzött levélen olvasható is volt. Az események sora azt mutatja: Nyugat-Európa nem tud mit kezdeni a második-harmadik generációs bevándorlókkal, akiket radikális vallási fanatizmusba kerget, hogy a társadalom nem tudja biztosítani számukra az „őslakosokkal" azonos társadalmi-anyagi feltételeket.

Gyermek helyett bevándorlás

A probléma gyökerét még a hatvanas-hetvenes években szabadította magára Európa, amikor a volt gyarmatokról vagy általában a szegényebb országokból próbálta biztosítani a gyors gazdasági fejlődés munkaerő-szükségletét. Franciaországban ekkor jelentek meg nagy számban az algériai, Németországban a török, Nagy-Britanniában pedig a pakisztáni és a néger bevándorlók, akik egyúttal egy arisztokratikus határvonal meghúzására is ösztönözték a többségi társadalmat. A befogadó nemzetek ugyanis ráhagyták a nehéz, koszos, egészségtelen s jellemzően rosszabbul fizetett munkákat az újonnan érkezőkre – mondhatni ez volt a befogadásuk ára. Az első generációs bevándorlóknak ez még nem volt ellenükre, hisz így is lényegesen jobban élhettek, mint eredeti hazájukban. Fiaik, unokáik, akik ugyanakkor már a többségi társadalom iskolarendszerében, reklámjain, társadalmi értékrendjén szocializálódtak, már nem találják megfelelőnek a másodrangú státuszt. S a lehetőségek hiánya, amire a gazdasági válság az elmúlt években rá is erősített, egyre inkább frusztrálja ezeket a generációkat.
Bár a hetvenes évek második felében, az olajválság miatt a nyugat-európai kormányok átmenetileg korlátozták a bevándorlást, a csökkenő gyermekszámtól sújtott Európa az elmúlt évtizedekben ismét kénytelen volt megnyitni kapuit. Statisztikák szerint az Európai Unió lakossága évente 2 millió fővel csökken, a kontinensnek tehát legalább ennyi bevándorlóra van szüksége munkaerőpiacának és szociális rendszerének fenntartásához. Legsúlyosabb a helyzet Németországban, ahol becslések szerint tizenöt év múlva a társadalom majdnem fele 65 évnél idősebb lesz. Ennek tükrében nem csoda, hogy 2013-ban például minden eddiginél több, másfél millió bevándorlót fogadott Németország. Aminek eredményeként a helyi statisztikai hivatal szerint az ország 80 millió lakosából 16,5 millió, vagyis minden ötödik külföldi. Közülük egyébként 9,7 millióan már megkapták a német állampolgárságot.
A németországihoz közelít a francia, ahol 18 százalékos a bevándorlók aránya, ami a 66 milliós lakosságból 11,8 milliós tömeget jelent. Ebből 5,3 millióan első generációs bevándorlók, 6,5 millióan azonban már Franciaországban születtek. A bevándorlók közel fele, 5,5 millió ember egyébként másik európai országból érkezett, 4 millióan arabok, 1 millióan négerek és mintegy 400 ezer a török származású.
Hogy a bevándorlás több évtizedes távlatban mennyire erőteljesen tudja befolyásolni egy adott ország népességét, látványosan mutatja Hollandia példája. A tulipános országban a hatvanas években még csupán 11 millió ember lakott, alig több, mint nálunk. Magyarország lakossága azóta 10 millió alá morzsolódott, Hollandiáé pedig 16 millióra nőtt. Ennek keretében azonban a hollandoknál immár 1,8 millió külföldön született él, s a statisztikák szerint a fiatal aktív korosztály 12 százaléka Európán kívüli származású. Nem mellékesen: a gyermekek 16,4 százalékát az ő családjaikban szülik.

Megbukott a multikulti

A zártnak gondolt skandináv államok közül meglepően magas a bevándorlók száma Svédországban és Dániában. Előbbi 9,5 milliós lakosságából 1,3 millió, vagyis 14 százalék a külföldi születésűek aránya, igaz, ennek kétharmada az Európai Unióból érkezett. Dánia 5,6 millió lakosának pedig 8 százaléka első generációs bevándorló, s további 2,5 százalék bevándorlók leszármazottja.
A bevándorlással járó társadalmi veszélyeket egészen a legújabb időkig nem érzékelte a nyugat-európai társadalom. A huszadik század második felében ugyanis a gazdaság mellett a társadalmi modellekben is egyre erőteljesebb lett a liberális szemlélet. Az úgynevezett multikulturális modell hívei szerint a kultúrák képesek egymás mellett élni, sőt gazdagítani egymást, toleranciára és sokszínűségre nevelve a társadalmat. E felfogás szerint a befogadó, tehát erősebb közösségeknek nemcsak tűrni, hanem a megerősödésben támogatni is kell a másképp gondolkodókat. Ennek keretében a bevándorlók letelepedési segélyeket, lakástámogatást, ingyenes nyelvoktatást kapnak Hollandiában. Franciaországban pedig már több mint ezer mecset működik, amelyek közül több állami támogatással, katolikus templomból lett átalakítva – miközben egyébként a keresztény templomokat egyre kevésbé látogatja a lakosság.
A multikulturális társadalmi modellről azonban az elmúlt évek eseményei kapcsán kiderült: nagy kulturális különbségek esetén felemás eredményhez vezet. Míg ugyanis a hosszú évszázadok nemzeti konfliktusaiban s a két világháború vérzivatarában konfliktuskerülővé váló Európa, amely ráadásul a fejlett világ kulturális bölcsője, valóban megpróbálta elfogadni a másként gondolkodókat, a kevésbé kifinomult környezetből érkező, ráadásul az ottani társadalomban sem legiskolázottabbnak számító bevándorlók egyszerűen a gyengeség jeleként értelmezik a toleranciát. A liberális „tapintatból" adódóan a kultúrák összekapcsolódása helyett valójában egymástól idegen párhuzamos kultúrák alakultak ki. Ahol a befogadott felek gazdasági frusztráltsága egyre radikálisabb társadalmi követelésekhez vezet. Az erőszakra ráadásul igazolást is ad az elmélet, amely szerint az egykori gyarmati népekkel szemben az európai társadalomnak tartozása van a több évszázados kizsákmányolás miatt.
Az összegzések szerint az Európai Unióban ma közel 20 millió muzulmán él, ami tulajdonképpen nem sok a közösség 506 milliós létszámához képest. Jelenlétük azonban jóval látványosabb, részben a többségi társadalommal szembeni intoleráns megnyilvánulásaik, részben a frusztráltságból vagy iskolázatlanságból adódó bűnözés miatt. Dániában például néhány évvel ezelőtt egy iszlám csoport kezdeményezte a karácsony törlését az állami ünnepek közül, arra hivatkozva, hogy az sérti a vallások egyenlőségének elvét. Az Iszlám Hívás nevű szervezet pedig azt szeretné elérni, hogy Koppenhága bizonyos bevándorlók által lakott elővárosait helyezzék az iszlám törvénykezés, a saría hatálya alá. Németországban egyébként, egy közelmúltban megjelent könyv szerint a saría már most is működik a muszlim közösség körében – a bevándorlók inkább e „föld alatti bíróságokhoz" fordulnak vitás ügyeikben, mint az állami szervekhez. A Mohamedet kigúnyoló újságírók, filmrendező vagy éppen politikus legyilkolása lényegében szintén az iszlám intolerancia megnyilvánulása, hiszen az elkövetők ugyanakkor megengedik maguknak, hogy kifigurázzák, sőt megsemmisítsék a keresztény jelképeket.
A különböző kultúrák egymás mellett élésének veszélyeire élesen hívják fel a figyelmet a bevándorlásban különösen érintett térségek elszabaduló bűnözési rátái. A harmadik legnagyobb svéd város, a bevándorlók fogadásában élen járó Malmö például az utóbbi években rémálom lett a fiatal nők számára. A térségben ugyanis megsokszorozódtak a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények, ráadásul jellemzően azok csoportosan elkövetett változata. A Svéd Bűnmegelőzési Tanács szerint az országban a kilencvenes évekhez képest megötszöröződött a nemi erőszak, s a bűnesetek háromnegyedét arab bevándorlók követik el. Franciaországban a rendőrség bevezette az „insécurite" kifejezést, amit a muszlim közösségből induló, vandalizmussal kevert bűnesetekre alkalmaznak. A holland belügyminisztérium egyik összegzéséből pedig kiderül, hogy a 12–24 év közötti marokkói bevándorlók 40 százalékát öt éven belül egyszer már rajtakapták valamilyen bűncselekmény elkövetésén.

Elvesznek a fővárosok

Paradox módon épp a nemzetek fő büszkeségei, a fővárosok esnek leginkább áldozatul a bevándorlók áradatának, néha már elveszítve nemzeti jellegüket. A legnehezebb helyzetbe London került, ahol immár a lakosság 42 százaléka külföldi, aminek következtében az angolok szabályosan menekülnek a városból. A bevándorlók közül egyébként minden negyedik muszlim vallású, vagyis a lakosság 10 százaléka. Nem sokkal jobb a helyzet Párizsban, ahol a lakosság 19 százaléka külföldi, s közülük minden második muszlim. De például egy másik francia városban, Marseille-ben a muszlimok aránya már most eléri a 17 százalékot. Az Európai Unióban egyébként Franciaországban él a legtöbb muszlim, becslések szerint mintegy 6,5 millió fő. Szeparáltságukat erősíti, hogy a valláson kívül területileg is zárt közösségben. Párizsban például az északi lerobbant iparkerületekben, Amszterdamban vagy Rotterdamban az arab tévéadókra hangolt antennatengerről elnevezett Satellit-városrészekben élnek, ahol a többségi társadalom számára kontrollálhatatlanul népszerűsíthetik például a dzsihadista eszméket. A liberalizmusban élen járó holland városok közül Rotterdamban már 25, Amszterdamban 20 százalék a muszlimok aránya. Rotterdamot egyébként 2009 óta marokkói származású, muszlim polgármester irányítja.
A nyugati politika csak az elmúlt években eszmélt rá, hogy ezekben a rejtett műhelyekben megszületett az iszlám térítésnek egy rendkívül fanatizált változata, aminek eredményeként becslések szerint háromezer, már nyugati állampolgárként született arab állt be például az Iszlám Állam hadseregébe. Ahogy a múlt heti párizsi vérengzés elkövetői is hazatért Iszlám Állam katonái voltak.
A helyzet rendkívül súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Míg ugyanis korábban a nemzetállamok eredményesen védekezhettek a külső terrorfenyegetésekkel szemben a repülőterek fokozott vizsgálatával, a külföldiek beutazásának korlátozásával, a megelőzés rémálommá válik, ha az ellenség már bent van az országban, sőt állampolgársággal is rendelkezik, ismeri a nyelvet, helyismerete van, mi több, támogató környezettel, afféle hátországgal is rendelkezik. Ennek eredményeként bizonyos nyugati kormányok „ébredezni kezdtek" az elmúlt években, vagyis megpróbálnak a multikulturális modellel szemben szigorúbb politikát felállítani a bevándorlók integrálására – ez azonban az erős liberális hagyományok miatt igen lassan halad.
Franciaország 2004-ben betiltotta a fejkendő viseletét az állami iskolákban, arról azonban azóta is csak vita folyik, hogy a korlátozást milyen mértékben terjesszék ki a felnőttek világára, például a közszféra dolgozóira. Szintén Párizs bevezette azt a lehetőséget, hogy a terroristagyanús személyeket négy napra őrizetbe vehessék, s a hatóságok átkutathassák az eddig tabunak tekintett muszlim templomokat (amelyek bizonyos esetekben szélsőséges uszítások színterei voltak). Nagy-Britanniában Tony Blair kormánya előírta, hogy a leendő állampolgároknak vizsgázniuk kelljen a brit értékek ismeretéből, a jelenlegi Cameron-kormány pedig még az uniós tagság felülvizsgálatának árán is szigorítana a brit bevándorlási politikán. Svájcban, ahol pedig csak a lakosság 4 százaléka muszlim, viszont a dolgozók 22 százaléka külföldi, tavaly februárban népszavazás döntött arról, hogy az eddigi negyedére korlátozzák a legális bevándorlás lehetőségét.

Kísért a Monarchia

Mindezek azonban erőtlen és megkésett próbálkozásnak látszanak annak tükrében, hogy Nyugat-Európában már mennyire erős bázisokat épített ki az iszlám. Aminek súlyát nem is annyira a lakosság jelenlegi 5 százalékos aránya, sokkal inkább jövőbeni pozíciója határozza meg. Míg ugyanis az Európai Unió őslakos családjai csupán átlag 1,4 gyermeket szülnek családonként, a bevándorló muszlim közösségeket lényegesen magasabb, körülbelül háromszoros termékenység jellemzi. Vagyis Európa a további bevándorlás azonnali, teljes betiltásával sem tud fordítani a demográfiai folyamatokon. A brit Nemzeti Hírszerzési Tanács becslése szerint a következő tíz évben Európa muszlim lakossága megduplázódik, 2050-re pedig újra megduplázódik, vagyis eléri az összlakosság 20 százalékát. A már most jelentős muszlim közösségekkel rendelkező városokban pedig abszolút többségbe kerülnek a keleti vallás hívei. Utóbbit igazolja, hogy ezekben a térségekben a 16 évnél fiatalabbak között már most is többségben vannak a bevándorlók. Brüsszelben például a leggyakrabban adott nevek között megjelent a Mohamed, a Mehdi vagy a Rajan.
A változás száz év alatt, ami nagyjából három generációt jelent, még látványosabban kiszámolható. Míg száz európai család az 1,4-es születési rátával számolva ez idő alatt 35-re csökken, a jelenlegi arányoknak megfelelő 4 muszlim család a 4,2-es születési rátával ugyanezen idő alatt 37-re terebélyesedik. Vagyis, csupán a nagyobb termékenységgel, a muszlimok száz év alatt többségbe kerülnek Európában.
A sors fintora, hogy a folyamatban épp az a Franciaország jár élen, amelyik kulcsszerepet játszott az Osztrák–Magyar Monarchia szétdarabolásában. Mint köztudott, fő nemzeti tragédiánk oka hasonló volt, mint amit most magára szabadított Nyugat-Európa. A törökdúlás után a Kárpát-medencében felére csökkent magyarság pótlására nagy számban csábítottak a szomszédos országokból telepeseket, akik aztán tömbökben élve sem nyelvileg, sem kulturálisan nem asszimilálódtak a befogadó közösséghez, ellenben idővel felerősödtek önrendelkezési követeléseik. Amennyiben a történelem tényleg ismétli önmagát, a liberális társadalmi modellel Nyugat-Európa saját szétrobbanását kockáztatja.
A hétvégi párizsi megemlékezéseken a magyar miniszterelnök is részt vett, s hangsúlyozta: az eseményeknek a bevándorlási politika felülvizsgálatára kell késztetniük az uniós vezetőket, és hogy Magyarország a jövőben sem kívánja befogadni a hazájukat gazdasági okok miatt elhagyókat. Kérdés ugyanakkor, hazánk mennyire tudja magát megvédeni a tagállamok közötti munkaerő-elvándorlástól. Ha ugyanis a vallási fanatizmustól megriadó Nyugat-Európa valóban lezárná határait az idegen kultúrák munkavállalói előtt, az egyetlen logikus menekülési útvonala a szintén keresztény-gyökerű kelet-európai dolgozók elszívása lenne.
Kárász Andor

Anjem Choudary - Mindenütt az iszlámnak kell uralkodnia! KÖTELESSÉGÜNK ELVENNI AZ EMBEREKTŐL A HATALMAT!

Békés együttélés, aha!

Anjem Choudary

Mindenütt az iszlámnak kell uralkodnia!

KÖTELESSÉGÜNK ELVENNI AZ EMBEREKTŐL A HATALMAT!

https://www.youtube.com/watch?v=IZHLT1GIm24
http://internetfigyelo.wordpress.com/2015/09/10/anjem-choudary-kotelessegunk-elvenni-az-emberektol-a-hatalmat/