width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2008.04.23.

2008. április 23., szerda

Kapolyi László MSZMP MSZP MSZDP

Kapolyi László MSZMP MSZP MSZDP

Kapolyi szerződött a levadászókkal, Keller volt a megbízó.



Kapolyi a Szoci - áldemokrata !!!

A MSZDP azzal a Magyar Szociáldemokrata Párt vezetője. Most ide menekülnek az elvtársak ugye, az MSZP -ből mint a patkányok a süllyedő hajóról.

De ezek is csak kommunisták. Amúgy a történelemben is igaz volt mindig is, hogy a szociáldemokrata az valójában kommunista, aki szalonképesnek és mérsékeltnek akar látszani. Horthy Miklós idején, mikor a kommunista szervezkedés és sajtó be volt tiltva, a szociáldemokrata párt és a NÉPSZAVA tele volt a későbbi, 1945 utáni komcsikkal!!!

De kicsoda valójában Kapolyi László?

Dr. Kapolyi László MSZMP, MSZP, MSZDP

Tanulmányaim:

- Könyves Kálmán Gimnázium, Budapest
- Budapesti Műszaki Egyetem
- Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem

Végzettségem:

- okleveles bányamérnök
- okleveles híd- és szerkezetépítő mérnök
- ipari közgazdász

Munkahelyeim:

- 1953-1976 Tatabányai Szénbányák / bányamérnök, főmérnök, főosztályvezető /


A TATAI ÉS KÖRNYÉKI KARSZTVÍZ FORRÁSOK A GYENGE MINŐSÉGŰ, ABBAN AZ IDŐBEN AZ AKKORI SZOVJETBARÁT AFRIKAI ORSZÁGOKBÓL FELE ÁRON IMPORTÁLHATÓ BARNAKŐSZENEK ÉRTELMETLENÜL ERŐLTETETT BÁNYÁSZATA (az eocénprogram) MIATT APADTAK EL. AZ EBBŐL ADÓDÓ KÁR AZAZ A KIESETT BEVÉTEL (IDEGENFORGALOM, FÜRDŐK) SZÁZMILLIÁRDOKRA RÚG.

Ennek fő felelőse Kapolyi László, aki, mikor a karsztvíz rétegekbe ütköztek a bányászok, a víz elvezetésére, és a szén kitermelésére adott utasítást, noha TUDTA, hogy ez a környezetromboló beavatkozás a karsztvizek föld alatti áramlását meg fogja szüntetni. Tudta, hisz bányamérnök végzettségű ipari - és egyben energetikai - miniszter volt, MINDEN jelentést és hatástanulmányt letettek az ő asztalára.

- 1976-1981 Nehézipari Minisztérium / bányászati miniszterhelyettes /
- 1981-1983 Ipari Minisztérium / energiáért felelős államtitkár /
- 1983-1987 Ipari Minisztérium / miniszter /
- 1987-1988 Minisztertanácsi Hivatal / energia-politikai kormánybiztos /
- 1989-1989 Minisztertanács Gazdasági Tanácsadó Testület / tanácselnök /
- 1989-től KFKI Számítástechnikai Intézet / kutató professzor /
- 1989-től System Consulting Befektető és Tanácsadó Kft / ügyvezető /
- 1997-től System Consulting RT / igazgatótanácsi elnök /

Kapolyi László vagyonnyilatkozata - 2003. február

Név: Dr. Kapolyi László
Házastárs: Dr. Kapolcsi Lászlóné
Gyermekek:

Ingatlanok:
Település: Bp. XII. Ker.
Ingatlan területnagysága: 300 nm
Ingatlan típusa:
Tulajdoni hányad: bérlő
Szerzés: 1999

Nagy értékű ingóságok:
Gépjárművek:
Egyéb értéktárgyak:

Megtakarítás:
Értékpapír: 30.203.389 ft (Grawe életbiztosítás), 5.579.002 ft (K&H befektetési jegy)
Takarékbetét:
Készpénz:
Számlán: 9.776.783 ft + 6.604.560 ft devizában
Egyéb pénzkövetelés:
Tartozások
Köztartozás:
Pénzintézettel szembeni tartozás:
Magánszemélyekkel szembeni tartozás:

Jövedelem:

Foglalkozás: tudományos tanácsadó, MTA Számtech. és Automatizálási Int.
Bruttó jövedelem: 380.000 ft
Egyéb foglalkozás: akadémikus, MTA
Bruttó jövedelem: 360.000 ft /hó
Egyéb foglalkozás: elnök-vezérigazgató, System Consulting
Bruttó jövedelem: 50.000 ft/hó
Egyéb jövedelem: 216.982.000 ft/év (tulajdonosi osztalékból származó jövedelem)

Gazdasági érdekeltség:
Cégnév: System Consulting Rt.
Tulajdoni érdekeltség: 89,4 %
Cégnév: System Consulting Incorporated
Tulajdoni érdekeltség: 100%
Cégnév: Systel Beruházási és Telekommunikációs Kft
Érdekeltség: ügyvezető

Juttatások: Nokia 6310i, iPaq 3870
Ajándékok: nincs

(forrás: Feles Elek gyűjtése)

Kapolyi László bányamérnök, közgazdász, politikus, vállalkozó 1932. június 7-én született Újpesten. Elvégezte szinte az ország összes mûszaki egyetemét. Tagja, díszdoktora, tanára a világ számos akadémiájának, egyetemének. Megfordult az ország több baloldali pártjában.
A Budapesti Mûszaki Egyetemen (BME) szerkezetépítô mérnöki, a miskolci Nehézipari Mûszaki Egyetemen bányamérnöki diplomát szerez, ipari közgazdász. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, díszdoktor a moszkvai bányászati – s emellett az energetikai – egyetemeken, a pécsi egyetemen, magántanár a Krakkói Bányász-Kohász Akadémián, az orosz Akadémia külsô tagja.
Tervezômérnök a Mélyéptervnél, a Földalatti Vasútépítô Vállalatnál, majd 1976-ig Tatabányán dolgozott mint a szénbánya beosztott mérnöke, üzemvezetô fômérnöke, fôosztályvezetôje. Nehézipari miniszterhelyettessége alatt (1976–80) szinte saját háttérintézményeként hozta létre a Központi Bányászati Fejlesztési Intézetet. Ellenségei csak Kapolyi Barátait Fenntartó Intézetként emlegették a KBFI-t, amely kulcsszerepet játszott a magyar bányászat életét meghosszabbító, de végül gazdaságtalannak bizonyult és megbukott eocénprogramban. Kapolyi 1981–1983-ig energetikai államtitkár, majd ipari miniszter (1983–87), végül a minisztertanács energiapolitikai kormánybiztosa (1988–89).
A rendszerváltáskor az üzleti életbe merül alá, kapcsolatait felhasználva belevág az áramkereskedelembe. Céget alapít, a System Consulting Kft. ügyvezetô igazgatója, majd 1997-tôl elnöke lesz. A Magyar Hírlap A 100 leggazdagabb magyar címû kiadványába tavaly a 34. helyen került be. Noha korábban a szociáldemokrata párt elnöke volt, a 2002-es választás után már az MSZP színeiben kerül az Országgyûlésbe.

Tizedáron lett Kapolyi Lászlóé a Vértes - demokrata.hu információ


Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Vértesi Energiabefektetési és Fejlesztő Kft. tulajdonába került a Vértesi Erőmű Rt. A hatalmas energetikai vagyon meghökkentően kis összegért, hárommilliárd forintért lett a Kapolyi László szocialista országgyűlési képviselő nevével fémjelzett konzorciumé, de ezenkívül is furcsaságok tapasztalhatók az ügylet körül. A magánosításról szóló döntés megszületett, szerződés azonban nincs, és egyelőre senki sem tudja, hogyan tovább.

A privatizációról a június 19-i, 1055/2003-as számú kormányhatározat rendelkezett. Ebben a kabinet felhívta a tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyminisztert, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. útján intézkedjen a tatabányai, a bánhidai és az oroszlányi erőművet magába foglaló Vértesi Erőmű Rt. eladásáról, mivel az veszteséget termel.
A kormányhatározat azonnali hatállyal rendelte el a privatizációt, amely szeptember 29-én megtörtént. A vételár mindössze hárommilliárd forint volt. Erre sokan felkapták a fejüket.
A Vértesi Energiabefektetési és Fejlesztő Kft.-t olyan nevek fémjelzik, mint például Kapolyi László, a kommunista diktatúra egyik volt ipari minisztere, jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő. Kapolyi László egyébként kötődik a térséghez, évtizedeket töltött a Tatabányai Szénbányáknál. Innen került az ipar- és energiapolitikába. Kapolyi ma az energetikai kutatással és fejlesztéssel foglalkozó, kitűnő orosz és ukrán kapcsolatokkal rendelkező System Consulting Rt. elnöke. A cég az orosz államadósság lebontásában is részt vesz.
A Vértesi Erőmű Rt. privatizációjával kapcsolatban korábban idéztük Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társaság elnökét, aki úgy vélte, az energetikai privatizáció azt jelenti, hogy a kormány odadobja a gyeplőt a lovak közé. A szakember emlékeztetett rá, hogy a jövő év végétől felszabadítják a termelői villamos energia árát, ami sokkoló hatással lesz majd a fogyasztói árakra.
Mint említettük, a privatizációról kormányhatározat rendelkezett. Korábban viszont született egy másik kormányhatározat, az 1028/2002-es számú, amelyben még arról volt szó, hogy a kabinet segítséget nyújt a Vértesi Erőmű Rt.-nek, amelyet egyébként a polgári kormány állami tulajdonban akart tartani. Az Orbán-kormány döntését azonban egyszerűen negligálták az illetékesek, a Medgyessy-csapat pedig könnyedén túladott a cégen - az értéke tizedéért.

A vagyon

A Vértesi Erőmű Rt.-t (röviden Vért Rt.) 1992. január 1-jén alapította az Állami Vagyonügynökség (az ÁPV Rt. elődje). A cég alapítói vagyona 18,34 milliárd forint volt, amely 1994-ben a márkushegyi és a mányi bánya integrációjával majdnem 25 milliárdra emelkedett.
A Vért Rt. a két bányán kívül a bánhidai, az oroszlányi és a tatabányai erőművet foglalja magába, utóbbival a tatabányai önkormányzat egy 2020-ig szóló áramszolgáltatási megállapodást kötött. A cég jegyzett tőkéje nemrég még majdnem 28 milliárd forint volt, ám ezt a veszteségek miatt lecsökkentették 18 milliárdra. A részvények 84 százaléka fölött a szeptember 29-i privatizációig az állam rendelkezett.
Az 1981-ben megnyílt márkushegyi bánya körülbelül 43 négyzetkilométernyi területén két széntelep található 300-400 méterrel a föld alatt, az alsó barnakőszén fűtőértéke átlagosan 1200 kJ/kg, a felsőé 2000 kJ/kg. Az 1988-ban működésbe lépett mányi bánya szénkészlete 200-250 méterrel van a felszín alatt, fűtőértéke 12 ezer és 23 ezer kJ/kg között változik. A Vért Rt.-hez tartozik még a háromcsillagos balatongyöröki Hotel Panoráma és a négycsillagos Hotel Vértes Siófokon.
Mindennek értéke körülbelül 30 milliárd forint. Ebből a pénzzé tehető vagyon meghaladja a húszmilliárdot, vagyis a hárommilliárdos vételár, amennyiért a Kapolyi László nevével fémjelzett Vértesi Energiabefektető és Fejlesztő Rt. megszerezte a Vért Rt.-t, egytizede a cég értékének.
A Vértesi Erőmű Rt. egyébként egészen a közelmúltig nyereségesen működött, az 1998 és 2000 közötti üzleti jelentésekből (elolvashatók a www.vert.hu internetes oldalon) világosan kitűnik, hogy a cég pozitív mérleggel zárta ezeket az éveket. Később negatívba csúszott az egyenleg. Egyik neve elhallgatását kérő informátorunk szerint ez tudatos akció volt, a Magyar Villamos Művek Rt. indokolatlanul kevés áramot vásárolt a Vérttől, így kényszerprivatizációs helyzetbe került a társaság, de még így sem kellett volna feltétlenül magánosítani.
A Kapolyi-féle konzorcium pályázata egyébként látszatra mesébe illő volt, szinte úgy tűnhetett, Kapolyi megmentőként akar visszatérni Kormárom-Esztergom megyébe. Ahol azonban pénzről és üzletemberekről van szó, ott súlyos tévedés karitatív motivációkat keresni egy mégoly fantasztikus pályázat esetén is.
Mert a pályázat fantasztikus volt, Kapolyiék átvállalták a korábban a kormány által hárommilliárdos, az úgynevezett retrofit-programot (kéntelenítő berendezés építését) finanszírozó forgóeszközhitelre vállalt készfizető kezességet, és nem tartottak igényt sem hosszú távú áramátvételi szerződésre, azaz garantált vásárlóerőre, sem állami árkompenzációra. Ezenkívül megígérték, hogy az idén bezárni tervezett mányi bánya még egy évig termel, a 2004-ben leállítandó bánhidai erőműben pedig a széntüzelést felváltja egy gázturbina. Vállalták továbbá, hogy az oroszlányi erőműben befejezik az említett kéntelenítő füstgázszűrő építését, és megígérték, hogy - legalábbis egyelőre - nem bocsátják el a Vért Rt. 4100 dolgozóját.
Sokan úgy vélték tehát, hogy Kapolyi lesz a megmentő. Igaz, Tatabányán olyan hangokat is hallottunk, amelyek szerint a szocialista országgyűlési képviselő már korábban elárulta a bányászokat és a térséget, akárcsak a néhai Schalkhammer Antal, aki szocialista bányász-szakszervezeti vezető létére szenet importált.

Bizonytalanság

Bárhogy is, üzletemberről lévén szó, a jótékonykodás nem túl valószínű. Hogy mégis ilyen kecsegtető ajánlattal álltak elő Kapolyiék, annak nyomós oka kellett legyen.
A fantasztikusnak tűnő pályázat mögött több, magát megnevezni nem akaró tatabányai és oroszlányi informátorunk szerint Kapolyi László Oroszország felé irányuló üzleti érdekeltségei állnak. Ezt az értesülést megerősíti a HVG szeptember 17-én megjelent, Kapós a vértesi erőmű című cikke, amelyből kiderül, hogy a bánhidai erőműben üzembe helyezendő, Siemens-licenc alapján készült gázturbinához Kapolyi cége, a System Consulting Rt. az orosz államadósság lebontása során jutott hozzá. A turbina eredetileg egy Kárpátalján felépíteni tervezett erőműben kapott volna helyet, de ez a terv nem jött össze, viszont a gázturbina és más energetikai berendezés jutányos, 45 millió dolláros beszerzése után a System Consulting az összeg 58 százalékát, 26 millió 100 ezer dollárt köteles juttatni az államnak. Ezért vetettek szemet a Vért Rt.-re, amelyből azonban valószínűleg a bánhidai erőmű volt az igazi cél, hiszen itt akarják üzembe helyezni a turbinát. A gázüzemre átállítandó erőmű jövőjére nézve biztató, hogy Kapolyi orosz kapcsolatai révén olcsón tud földgázt beszerezni, ám az nem világos, hogy miként tud nyereséget termelni a Vért Rt. úgy, hogy közben Kapolyinak körülbelül 500 megawatt villamos energia szállítására van szerződése a Magyar Villamos Művek Rt.-vel, amelyet egy, az érdekeltségi körébe tartozó ukrán erőműből teljesít.
Egyik informátorunk szerint Kapolyiék azt a - szavai szerint - "barbatrükköt" eszelték ki, hogy a jövőben olcsón működtethető, gáztüzelésre átálló bánhidai erőműben termelt áram árát keverik az oroszlányi magasabb árral, és így összességében megfizethető árat tudnak kínálni. Informátorunk azonban hozzátette, ilyen megoldás nem létezhet, hiszen az erőműveknek külön-külön kell szerződniük energiaszolgáltatásra.
Kérdéses tehát, hogy Kapolyi hogyan tudja értékesíteni a Vért Rt. által termelt villamos energiát, és ha nem tudja, akkor mi lesz azzal a 4100 emberrel, akik jelenleg a cég munkatársai. És ha figyelembe vesszük, hogy legtöbbjüknek családja is van, akkor, hárommal szorozva, minimális becslés szerint is vagy tizenkétezer ember megélhetése válhat bizonytalanná a magánosítással. Lapunk tatabányai informátorai is a bizonytalanságot említik az első helyen, bár hozzáteszik, Kapolyi László korábbi üzleti és politikai ténykedése sem aratott osztatlan tetszést.
Hogyan tovább? - kérdezik tehát bányászok és bányamérnökök, energetikai szakemberek és önkormányzati képviselők egyre többen a térségben. Erre egyelőre még nincs válasz, mint ahogy arra sincs, hogy miért nem köttetett még meg a szerződés, amely után legalább tisztábban lehetne látni.

Félelem

Tatabányán és környékén tájékozódva sok emberrel beszéltünk. Talán az olvasónak is feltűnt, hogy egyet sem nevesítettünk közülük. Ennek az az oka, hogy kivétel nélkül mindegyikük azt kérte, hadd maradjon inkognitóban. A Demokrata informátorai félnek a térségre nehezedő szocialista politikai hatalomtól, amely minden üzleti lépés mögött fölsejlik.
Közismert, hogy a régió nagy befolyású szocialista politikusa, Keleti György, a volt honvédelmi miniszter. Amikor föltettük azt a kézenfekvő kérdést, miként fordulhatott elő, hogy Kapolyi László az érték tizedéért szerezte meg szőröstül-bőröstül, erőművestül-bányástul-üdülőstül a Vértesi Erőmű Rt.-t, mindenki Keleti Györgyöt említette, mint befolyásos támogatót. Többen megjegyezték, hogy az SZDSZ-es Szalay Gábor, az oktatási tárca volt politikai államtitkára, aki tavaly beismerte, hogy a kommunista diktatúra III/III-as ügyosztálya beszervezte, szintén érezhetően jelen van a megye gazdasági életében.
Arról is sokfelé hallani, hogy helyben nem lehet kitörni a szocialista, baloldali tengerikígyó szorításából, mert az ilyen-olyan vállalkozói, politikusi konglomerátum, a kisebb és nagyobb szívességek, kijárások, előnyök, összeférhetetlenségek rendszere nem egy önkormányzati képviselőt arra ösztönöz, hogy a helyi érdekekkel ellentétesen szavazzon. Volt, aki azt mondta, az egész struktúra olyan emberekre hasonlít, akiknek a keze egymás zsebében van, és ezáltal menthetetlenül maffiás érdekszövetséggé alakultak. És hogy így legyen, ahhoz elegendők a kiskapuk, még csak át sem kell hágni a jogszabályokat. De ha arra kerül a sor, hát az is megtörténik.
A Vért Rt. privatizációjánál persze valószínűleg tökéletesen elegendő volt a régi ismeretség, a "jól csengő" nevek felbukkanása. Ez azonban nem változtat azon, hogy fortélyos félelem igazgat Tatabányán és az egész megyében. Az emberek, a Vértesi Erőmű Rt. dolgozói, azok családtagjai és a szívességkurzussal nem szimpatizálók féltik egzisztenciájukat, félnek a jövőtől. Ezért aztán a jól ismert, kipróbált szocialisták következmények nélkül adhatják-vehetik a fejük fölött az életüket, és néhány ígérettel, burkolt fenyegetéssel még a szerencsétlen, megnyomorított emberek szavazatait is kicsikarhatják.
Ágoston Balázs http://www.demokrata.hu/044/magyaro2.htm

2004. március 22. A Vértesi Erőmű Rt. a mai hírek szerint 3 milliárd forintért kel el. (A kevésbé tájékozottak kedvéért a VÉRT magában foglalja a korábbi Tatabányai Szénbányák Vállalatot, az Oroszlány Szénbányák Vállalatot, az oroszlányi (bokodi) erőművet, és a tatabányai fűtőerőművet, valamint a bánhidai erőművet, és mindezekhez tartozó egyéb perifériákat.) Az ÁPVRT gondozásában lezajló ügylet alapján mindez hihetetlenül pimasz módon a korábbi (átkosbeli) ipari miniszter érdekeltségébe kerül.

-Vajon az eladók tudták-e, hogy a VÉRT már kitermelt , erőművi depón tárolt szénkészletének értéke jelen pillanatban eléri a 10 milliárd forintot?
-Tudták-e, hogy a cég balatoni üdülőinek forgalmi értéke önmagában többszörösen meghaladja a fenti vételárat?
-Tudták-e, hogy másfél évvel ezelőtt a VÉRT többszázmilliós éves nyereséggel rendelkező, milliárdos készpénzbetéttel rendelkező cég volt?
-A HŰTLEN KEZELÉS jogi tényállásának szocialista értelmezése hogyan foglalható össze néhány mondatban tisztelt balos asztaltársak?

Állami pályázatot nyert Kapolyi cége
2004-03-10 16:54


A leggazdagabb szocialista honatya vállalata is nyert egy informatikai minisztériumi pályázaton. A System Consulting Magyarországon és Ukrajnában fejleszti az internet-hálózatot. A System Consultingnak azonban nincs olyan tevékenysége, amely távközléssel függene össze. Sőt a hatóságok nem tartják nyilván a céget belföldi távközlési szolgáltatóként sem - írja a FigyelőNet.

A szélessávú internetezés elősegítésére, az internettel csak nehezen ellátható településeken a hozzáférés kiépítésére írt ki nemrégiben pályázatot az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM). Az IHM-HHÁT-3 kódjelű tenderen az odaítélhető összeg 400 millió forint volt. A pénzügyi keretet a tárca végül nem használta ki teljesen, és a nyolc nyertes között 388 millió 420 ezer forintot osztott szét.

Érdekes lista

A nyertesek listáján például nem szerepel a Matáv, de a Matávhoz tartozó Emitel csaknem 14 millió forintot kapott. A legtöbb pénzt a második legnagyobb magyarországi vezetékes távközlési szolgáltató, a Vivendiből tavaly Invitellé átalakuló cég szerezte meg. Az Invitel ugyanis százmilliós hozzájárulást kapott az internet-hálózat kiépítésére a hátrányos helyzetű térségekben. A harmadik számú magyar vezetékes távközlési cég, a Hungarotel 33 milliót szerzett a tenderen. A nemrégiben a Wallis Holding által az Eurowebnek eladott Elender Rt. 99,8 millió forintot kapott a pályázaton.

A System Consulting is nyert

A pályázat valódi érdekessége azonban az, hogy a System Consulting nevű cég kapta a harmadik legnagyobb összeget, 50 millió forintot. A System Consulting a FigyelőNet információi szerint Kapolyi László nagyvállalkozóhoz, szocialista parlamenti képviselőhöz, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökéhez köthető. Az Igazságügyi Minisztérium online cégnyilvántartása szerint a System Consultingnak azonban nincs olyan tevékenysége, amely távközléssel függene össze. Sőt a hatóságok nem tartják nyilván a céget belföldi távközlési szolgáltatóként sem.

Márpedig az IHM-HHÁT-3 tender feltételei között szerepel, hogy a pályázaton csak olyan cégek és szervezetek vehetnek részt, amelyek "belföldi székhelyű, távközlési szolgáltatási engedéllyel rendelkező vagy bejelentett távközlési szolgáltatók". A bejelentett szolgáltatók listája a korábbi hírközlési felügyeleti honlapon hozzáférhető.

Az IHM tájékoztatása szerint a pályázó alapvetően az energetika területén aktív, ám egy 1992-ben alapított leánycége digitális távközlési hálózatok létrehozásával és működtetésével foglalkozik. A csoport együttműködött az Antenna Hungáriával az Eurotel létrehozásában, együttműködik az MVM-mel és a MÁV-val ez utóbbiak hálózatának távközlési célra történő hasznosításában. A csoport aktív a magas hozzáadott értékű távközlési szolgáltatások terén (IPTV, VOD, VoIP). A csoport résztulajdonosa a TvNet kábelhálózatnak.

Felvásárolták a SystelNetet

Az üggyel kapcsolatban a FigyelőNetnek Kapolyi László elmondta: a System Consulting valóban nem szerepel a bejelentett távközlési szolgáltatók között, de a SystelNet Kft., amelyet a System Consulting nemrégiben magába olvasztott, rajta van a hatósági listán. (Ez igaz, a SystelNetről pedig a céginformációs rendszer szerint annyit lehet tudni, hogy egy másik társaságba beolvadt.) Az IHM a szerződéskötéskor vizsgálni fogja, hogy a fent említett cégen belüli változások mennyiben érintik a pályázó jogosultságát.

Kapolyi elmondta azt is, hogy a projekt, amelyhez most támogatást kaptak, egy szélesebb körű konzorcium részvételével valósul meg. Ebben a Mátracomp Kft. és négy amerikai világcég, a Motorola, a Cisco, a Microsoft és az Intel is részt vesz - magyarázta Kapolyi. Amikor támogatásért folyamodtak az IHM-hez, akkor egyszerűen csak a minisztérium figyelmét szerették volna felhívni arra a beruházásra, amelyet a konzorcium végez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve Kárpátalján, Ukrajnában.

Elmaradott térség

Nem véletlenül esett a választás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. Kapolyi ugyanis ott országgyűlési képviselő, az internetezés szempontjából igencsak elmaradott térség valóban rászorul a fejlesztésre. Vásárosnamény, Kisvárda és Beregszász környékén tervezik ezért kiépíteni az internet-hozzáféréseket. Beregszász egyébként már Ukrajna területén fekszik, de Kapolyiék megszerezték a szükséges engedélyeket arra, hogy a magyarországi hálózattal együtt ott is kiépíthessék az internet-hozzáférést.
Kapolyi elmondta azt is, hogy a konzorcium összesen 160 millió forintot fordít a fejlesztésekre, ebből tehát csak egy részt finanszíroznának az állami támogatásból, egyébként harmincmillió forintot már befektettek az előkészítésbe - az eszközök beszerzése révén. Az egész projekt 220 településre terjedhet ki a távlati tervek szerint - mondta el a FigyelőNetnek Angeli László, a Mátracomp ügyvezetője. Most azonban egy kísérleti, "pilot" program indul, amelynek tapasztalatai alapján lehet majd a megítélni a program folytatásának esélyeit.

(fn.hu - fidesz.hu)

Szocialista luxusprofit okozza az áramáremelést
Kapolyi László szerint cége szerződése előnyös Magyarországnak

Deák András emlékeztetett, hogy interpellációja után a HírTV-ben Tombor Antal, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. (MAVIR) vezérigazgatója elmondta, hogy a hiányzó rendelet miatt valóban kárt szenved az állam. Az uniós csatlakozás után ugyanis az unión kívülről behozott áramot illeték terheli, amit az importőrnek kell befizetnie, kivéve Magyarországot, ahol ezt a magyar állam nevében befizeti a MAVIR Kapolyi helyett. Kapolyi idén körülbelül 400 millió megawatt áramot hozott be Ukrajnából, amiért körülbelül 400 millió forint illetéket fizetett ki helyette a magyar állam az adófizetők pénzéből – mondta Deák András.

A Magyar Villamos Művek közbenjárására a Kapolyi László szocialista országgyűlési képviselő tulajdonában lévő cég rendkívül olcsón jutott ukrán villanyáramhoz, miközben a kormány az áram árának emelésére készül – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Kapolyi üzleti titokra hivatkozva, nem árulta el, hogy cége mennyiért szerzi be az áramot, és mennyiért adja tovább a Magyar Villamos Műveknek. Nyilván nem jár rosszul. Ilyenek a "neoliberalizmust ellenző "baráti" exkomcsik...

A kérdés csak az, hogy hányan húznak még hasznot abból, hogy a szocialista üzletemberek kormánya van hatalmon - írja a Ma.hu.

Egy hete azt kérdeztem a gazdasági minisztertől, hogy lehet az, hogy egy minisztérium hibájából meg nem születő rendelet miatt az államot napi kétmillió forint kár éri, Kapolyi László szocialista képviselő pedig kétmillió forint hasznot zsebel be. Az államtitkár úr akkor azt válaszolta, hogy hozzá nem értő vagyok és a kérdéseim ostobák. Néhány nap múlva Kapolyi László maga mondta el, hogy évi egymilliárd forint haszon is ütheti a markát a hiányzó rendelet miatt - mondta Deák András hétfői sajtótájékoztatóján. Deák András emlékeztetett, hogy interpellációja után a HírTV-ben Dr. Tombor Antal a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. (MAVIR) vezérigazgatója elmondta, hogy a hiányzó rendelet miatt valóban kárt szenved az állam. Az uniós csatlakozás után ugyanis az Unión kívülről behozott áramot illeték terheli, amit az importőrnek kell befizetnie, kivéve Magyarországot, ahol ezt a magyar állam nevében befizeti a MAVIR Kapolyi helyett. Kapolyi úr idén körülbelül 400 millió megawatt áramot hozott be Ukrajnából, amiért körülbelül 400 millió forint illetéket fizetett ki helyette a magyar állam az adófizetők pénzéből. Az államtitkár úr mindezt letagadta az interpellációra adott válaszban - mondta Deák András. A képviselő elmondta, hogy ezek után Kapolyi úr a Duna Televízió egyik vitaműsorában nyilatkozta azt, hogy minden további nélkül befizeti a jövőben ezt az illetéket, amennyiben az állam meghozza a szükséges rendeletet. Arra a felvetésre pedig, hogy egy év alatt akár egymilliárd forintot is spórolhat, ha az egész éves keretet kimeríti, a szocialista képviselő igennel válaszolt. Deák András felhívta a figyelmet, hogy az eset nem egyedülálló, hiszen emlékezhetünk a MATÁV ügyére is (akkor 1994-98 között még így hívták), amikor a politikai hatalom környékén álló céget egyedi előnyökhöz jutottak. Talán itt is erről lehet szó, hiszen Kapolyi úr az adófizetők pénzéből egy kis külön haszonhoz jut. De az is előfordulhat, hogy Kapolyi úr csak egy átjátszó állomása ennek a hatalmas összegnek, hiszen azt is mondta, hogy maga fogja kezdeményezi a rendelet módosítását, hogy ezentúl fizethessen. A kérdés csak az, hogy hányan húznak még hasznot abból, hogy a szocialista üzletemberek kormánya van hatalmon - tette hozzá Deák András.





Egyik kutya, másik eb: tömeges átlépés az MSZDP-be, hogy harmadik lábat növeszthessen Gyurcsány

2008. március 03. 19:25HunHír.Hu

A hvg.hu információja szerint több mint húsz, nyolcadik kerületi MSZP-tag lép be kedden délután a Magyar Szociáldemokrata Pártba. Pedig senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy mit képvisel, illetve hova tartozik a vérbolsi őskövület, az orosz ügyleteken tízmilliárdokat kereső, az orosz fehérgalléros bűnözőkkel kíváló kapcsolatot ápoló politikai gengszter, Kapolyi László.


HunHír.Hu

A hvg.hu információja szerint több mint húsz, nyolcadik kerületi MSZP-tag lép be kedden délután a Magyar Szociáldemokrata Pártba. Pedig senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy mit képvisel, illetve hova tartozik a vérbolsi őskövület, az orosz ügyleteken tízmilliárdokat kereső, az orosz fehérgalléros bűnözőkkel kíváló kapcsolatot ápoló politikai gengszter, Kapolyi László.

Mindent, csak nem a szociáldemokráciát. Gyurcsány építi a hatalma harmadik lábát. Pártay Tivadar, a Kisgazdapárt örökös, tiszteletbeli elnöke, Antall egyik legtöbbet tudó barátja már 1992-ben a legnagyobb veszélynek látta Kapolyi, és az egykori kommunista szóvivő, Bányász Rezső tevékenységét a demokrácia aláásásában, a hatalom átmentésében és megtartásában.

Az MSZP és a kormány politikáját vállalhatatlannak tartó, több mint húsz nyolcadik kerületi MSZP-tag döntött úgy, hogy a jövőben az MSZDP színeiben politizál. Információnk szerint ők kedden délután lépnek be az MSZDP-be. A tömeges ,,átigazolás" mögött az MSZP-n belüli feszültségek állnak: több - elsősorban ,,öreg", a párthoz évtizedekig hű - szocialista tag úgy véli, a Gyurcsány Ferenc vezette párt nem a baloldali értékeket képviseli.

A tömeges átlépés azért is érdekes, mert a Kapolyi László elnökölte MSZDP tavaly év végén együttműködési keretmegállapodást kötött a szocialista párttal. Az együttműködési keretmegállapodásban az olvasható: mindkét párt vállalja, hogy tagsága bővítését nem a másik párt szervezeti köréből oldja meg.

Szociáldemokrata forrásokból a hvg.hu úgy tudja, az MSZDP vezetése azt reméli, hogy az átigazolások hatására pártjuk megerősödik, s a két év múlva sorra kerülő választásokon az MSZP szövetségeseként tűnhet majd fel. Bár a kilépő szocialisták éppen az MSZP - számukra vállalhatatlan - politikája miatt lépnek át az MSZDP-hez, a Kapolyi László vezette párt számára nem kérdés, hogy szükség esetén az MSZP mellé állnának.

Január végén Zuglóban három MSZP-s önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP-frakcióból, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) XIV. kerületi képviselőcsoportját. Január elején Óbudán lépett ki kilenc önkormányzati képviselő az MSZP képviselőcsoportjából, majd megalakították az MSZDP III. kerületi képviselőcsoportját és alapszervezetét.

HunHír.Hu - hvg.hu

2002 végén egy magánnyomozó betéti társaság megbízást kapott Orbán Viktor leköszönt kormányfő, Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Magyar Posta volt elnök-vezérigazgatója levadászására. A magánnyomozó cég nem kevesebbet vállalt, mint hogy e három emberről dokumentáltan annyi terhelő adatot gyűjt össze, amely elegendő lesz egy ellenük indítandó büntetőeljárásban történő elmarasztaláshoz. A féléves időtartamra tervezett törvénytelen nyomozásnak csupán a rezsiköltsége majdnem százmillió forintra rúgott, megrendelő azonban így is akadt.

A Medgyessy-kormány hivatalba lépésének napjától kezdve folyamatos volt az üldözés. A KEHI, az APEH, a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága, a ProWare Kft. mint magánávó, a Keller-államtitkárság. És most kiderült, voltak mások is, legalább ez az egy, a Finder Bt. Hát nem őrület? Még egy bt.-vel megpróbálták „lebuktatni” Orbánt meg Simicskát…

Medgyessy azt mondta a kampányban, hogy nem kell majd lecserélni a hivatali telefonkönyveket? És mi lett a telefonkönyvekkel?

A tónus azóta sem változott. Ha tehetik, gyalázkodnak. Tessék csak meghallgatni Gyurcsány Ferencet. Tessék elővenni a régi sajtót, akár nyomtatottat, akár elektronikus anyagokat.

Tételesen felsorolható, kik vettek és vesznek részt ma is a folyamatos bolsevizmusban, a mindent átható gyűlölködésben. Aminek jellemző terméke a Vágó István-féle minapi megnyilatkozás egy „társasági lapban” – mert nagy a baj, és amikor nagy a baj, akkor minden csatornán ennek kell dőlnie.

A ProWare Kft., amely igazi világbotrányként nyomozhatott (mint magáncég!) állami tulajdonú intézmények hivatali titkai között (amiért milliárdos nagyságrendben számlázhatott is), szóval ez a ProWare Kft. sorozatosan tette az ajánlatokat az Orbán-adminisztráció kisebb-nagyobb tagjainak, hogy ha „énekelnek”, akkor milyen jó lesz nekik… Mert a ProWare csak politikailag volt alkalmas, szellemileg olyan volt, mint főnöke, a dzsib-dzsubi rendőr Tarjányi Péter, aki arra volt a legbüszkébb, hogy ő biztosította annak idején a Budapesten keresztül alijázó (poszt)szovjetunióbeli zsidókat.

keller milliárdnyi pénzt vitt el az állmakincstárból és csupán a fekete rémképet, a gyűlöletet keltette vele. A bíróság minden általa bevádoltat felmentett. Egyetlen egy bűntényt nem tártak fel a fidesz és annak ideje alatt végzet intézményi tevékenységek alatt.
Keller mégis millirdnyi közpénzt vitt el büntetlenül.
A párt legnagyobb genyója ez a figura. Gyurcsányi ennek a genny alaknak a szülőatyja, ő maga geny-góc, a d-209 tipusú ügynökeikkel együtt. most és ma sincs másként ezekkel az élősködő és gyilkos -rabló alakokkal.

A magánnyomozó cég, a Finder Bt. titkos és szigorúan bizalmas nyomozásról szóló javaslata termékeny talajra hullott. A finanszírozás egy milliárdos mecénás, a szocialista padsorokban helyet foglaló szociáldemokrata pártelnök, Kapolyi László kezébe került. A pénzügyi szempontokon túl Kapolyi személye lehetett az a garancia, amely biztosíthatta a Finder javaslatában megfogalmazott cél teljesülését: „a hálózat hatékony működtetéséhez a szervezet legitimitását alátámasztó olyan megbízással kell a szakirányítást végző vezetőket ellátni, amely valójában kifejezi a politikai és hatalmi akaratot”.

A javaslatot tett követte, a felek – a Finder és Kapolyi cége, a System Consulting – 2002. december 18-án megkötötték a megbízási szerződést. Ezt pár hónappal később ugyanezzel a tartalommal úgy módosították, hogy a szerződő fél Kapolyi László magánszemély volt. Ebben pontosították és szabályozták a Finder Bt. ajánlatát, amelyből az is kitetszik, hogy mindketten – Stocz Gyula üzletvezető és Kapolyi László – gyümölcsöző együttműködésre számítottak. (Az MTV Híradójának értesülése szerint a magánnyomozó cég nevében az a Gubuznai Zoltán járt el, aki korábban az APEH-ben dolgozott elnöki tanácsadóként. Simicska Lajost, az adóhatóság volt vezetőjét tehát épp egykori tanácsadója akarta levadászni. Gubuznai jelenleg előzetes letartóztatásban van, a rendőrség Csányi Sándor OTP-vezető zsarolásával gyanúsítja.)

A szolgáltatás tartalmát a következőkben fektették le: „stratégiai tervezés, szaktanácsadás, bizonyítási eszközök felkutatása, rögzítése, a bizonyítási anyag egyenkénti értékelése, a bizonyítékok együttes értékelése, szavahihető tanúk felkutatása, a tanúk által közölt bizonyítékokhoz kapcsolódó értékelés, különös tekintettel az észlelt tények és a tanúk következtetéseinek elhatárolására, rajtaütések megszervezése és lebonyolítása az eljáró szakhatóságokkal”. Rögzítették az időpontokat, és a feladatoknak ésszerűbb határidőt szabtak az előzetes javaslathoz képest, amelyik fél év alatt a vádlottak padján akarta tudni a célszemélyeket: „A stratégia és taktika elfogadása megbízóval és az érintett együttműködő környezettel: 1 hónap. Erre épül, s már a kezdetektől zajlik a tervek végrehajtása, utóellenőrzése, amelynek határideje: 3 hónap, amely munkavégzési idő, igény szerint, meghosszabbítható (2 év).” Ugyanezen a napon Kapolyi László meghatalmazást bocsátott ki a Findernek, hogy ügyükben „a szerződésben foglaltak szerint teljes jogkörben eljárjon”.

Érdemes belepillantani a titkos nyomozás költségvetésébe is. Eszerint a csapat hat fő szakértőből és két fő szakirányítóból áll. Míg előbbiek havi félmillióért dolgoznak, utóbbiak havi két és fél millióért irányítják a bizalmas nyomozást. Valószínűleg a későbbi viták elkerülése céljából a szerződésben a felek megjegyzésként rögzítették, hogy az adatok HUF-ban – azaz hazai pénzeszközben – értendők. „Telekommunikációs költségekre” fejenként, áfa nélkül havi 50 ezer forintot, a közlekedés és a szállás költségeire pedig havi 200 ezer forintot terveztek a vadászok. Utóbbinak talán az lehet a magyarázata, hogy a cég irodája ugyan Budapesten volt, s a célszemélyek is a fővárosban laktak-laknak, ám a Finder Bt. karcagi cég. Beszédes adat az is, hogy a 2000-ben alapított Finder Bt. a nulláról indult, alapítóinak tapasztalatukon kívül egyebük nem lehetett. Vezetői ugyanis egyszeri informatikai beruházásra 15 millió forintot tartottak szükségesnek, 30 milliót pedig „előzetes, egyszeri offenzíva-keret információ-vásárlásra” kértek. Ezt újabb, kétszer tíz milliós tétel követte, amelyre – idézve a dokumentumokban fellelhető szakzsargont – „megújuló offenzíva-keret információ-vásárlás” miatt volt szükség. A rezsiköltségek tehát áfa nélkül összesen 95 millió forintot tettek ki.

A szerződés aláírását követő napokban, 2002. december 23-án „előteljesítés” címén a Finder Bt. kiállított egy 55 millió forint plusz áfáról szóló számlát Kapolyi cége, a System Consulting Rt. részére, s az akció máris indulhatott.

Ahogy tegnap ígértük olvasóinknak, ma eláruljuk a munkadíj nagyságrendjét is. Nos, ennek megállapítását a költségekénél valamelyest bonyolultabban rögzítették a felek, s a feladat eredményes végrehajtását illetően mintha némi bizonytalanság tükröződne a meghatározásból: „Munkadíj: eredményességi jutalék-rendszerben, a megtérülő kártömeg 10 százaléka.”

Meglepetéseket természetesen holnapra is tartogatunk. Beszámolunk arról, hogy mire jutott a titkos nyomozás, és a három célszemélyen kívül kik kerültek még a Finder Bt. látókörébe.

Kormányzati vizsgálat. Gyurcsány Ferenc tisztázni szeretné a kormánykörök szerepét a megfigyelési botrányban, hiszen a miniszterelnök tegnap arra kérte fel Kiss Péter kancelláriaminisztert, hogy tájékozódjon a lapunkban feltárt ügyről, és ha szükséges, indítson vizsgálatot. Daróczi Dávid kormányszóvivő azt állította: a Gyurcsány-kormány soha senkinek nem adott megbízást törvénytelen megfigyelésekre. Arról viszont nem beszélt, hogy a Medgyessy-kormány idején történhetett-e ilyen. Medgyessy Péter azonban a Hír Televízió kérdésére közölte, semmit nem tud a szóban forgó ügyről.

Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter kijelentette: nem tud róla, hogy az elmúlt években szocialista politikusok megbízására adatokat gyűjtöttek volna vezető fideszes politikusokról. Szilvásy kizárta, hogy kormányzati hivatalok állnának az újabb megfigyelési botrány hátterében. A tárca nélküli miniszter újságírói kérdésre emlékeztetett arra: politikusról csak az Országgyűlés jóváhagyásával lehet titkosszolgálati eszközökkel információt gyűjteni.

Orbán Viktor, aki egyike volt a titkosszolgálati módszerekkel megfigyelt személyeknek, a Hír Televíziónak azt nyilatkozta: nem lepte meg az ügy. Mint fogalmazott: „Nincs új a nap alatt. Az én szakmámban az ember kések között közlekedik, dolgozik és él. Ismerem az ellenfeleinket elég régóta. Volt a magyar társadalomnak is ideje, több mint negyven-egynéhány esztendeje, hogy kiismerje őket. Nem hiszem, hogy meg kéne lepődnünk.”

Forrás: Mno.hu

Kövér: Hogyan jutott Kapolyi haja alá ez az ötlet?
2002-ben egy magáncéget kellett megbízni az efféle piszkos munkával. Ma nem lehetünk biztosak benne, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal nem végzi azt el. Az elmúlt 18 év nagy tanulsága Tamás Gáspár Miklós szavaival abban foglalható össze, hogy „nem lesz a bolsevik kutyából demokratikus szalonna.” – Kövér László sajtótájékoztatója.

Az elmúlt hetekben többször is bebizonyosodott, hogy a Fidesz politikai ellenfelei még mindig a régi bolsevik módszerekkel dolgoznak. Ugyanis nem csak a szavak szintjén próbálják meg legyőzni a Fideszt, hanem a párt politikusait anyagilag és erkölcsileg is el akarják lehetetleníteni – mondta Kövér László.

Keller László cége még a 2002-es kormányváltást követően azzal bízta meg a Finder magánnyomozó betéti társaságot, hogy folyamatosan figyelje Orbán Viktort, Simicska Lajos egykori APEH-elnököt és Kalmár Istvánt, a Magyar Posta volt elnök-vezérigazgatóját, valamint, mint nemrégiben kiderült, Deutsch-Für Tamást is - emlékeztetett Kövér László. Mint a fideszes politikus elmondta, ennek az információszerzésnek nem csak az lett volna a célja, hogy politikailag és erkölcsileg ellehetetlenítsék a megfigyelt személyeket, hanem az is, hogy büntetőjogilag felelősségre vonhassák őket.

A nyomozás költségeit 95 millió forintban állapították meg, s a nyomozás finanszírozását Kapolyi László cége vállalta magára, és ez a szerződéses kapcsolat több dokumentummal is igazolható, s az is bebizonyosodott, hogy Keller László, volt közpénzügyi államtitkár is érintettje ennek az ügynek.

A Fidesz országos választmányának elnöke kijelentette: Keller László előélete önmagában is sokatmondó. A jelenlegi pénzügyminiszteri államtitkár - aki az APEH felügyeletével is foglalkozik - 2002 után mintegy 40 büntetőeljárást kezdeményezett, többek között a Fidesz pártalapítványának működésével kapcsolatban, emellett feljelentést tett Baranyai László, a Magyar Fejlesztési Bank volt elnök-vezérigazgatója ellen, továbbá Szász Károly, a PSZÁF korábbi elnökével szemben – amit szintén bűncselekmény hiányában mentettek fel, akárcsak Berkecz Mária esetében is. A legtragikusabb eset a 40 eljárás közül az, melyben az APEH egykori bűnügyi igazgatóságának tagjait rágalmazta meg Keller László. Az eljárás öt éven keresztül zajlott, s a megvádoltak egyike öngyilkosságot követett el, összeroppanva a terhek súlya alatt - emlékeztetett Kövér László, majd hozzátette: a fent említett esetek mindegyikében megszüntette az ügyészség az eljárást, ugyanis kiderült, hogy egy ügyben sem történt bűncselekmény. A jelenleg kipattant ügyet is ezeknek a régi eseteknek az ismeretében érdemes csak megvizsgálnunk.

Kapolyi Lászlóval kapcsolatban fel kell tennünk azt a kérdést: honnan vette a bátorságot arra, hogy egy magánnyomozó cégnek ilyen jellegű politikai tartalmú megbízatást adjon, miért éri meg neki, hogy 100 milliós nagyságrendben finanszírozzon egy tisztességtelen és törvénytelen eljárást? - fűzte hozzá a képviselő. De Kapolyi László vállalkozói tevékenységét figyelve elég könnyen megtalálhatjuk a válaszokat: az egyik ok minden bizonnyal az, hogy a Magyar Villamosművek Kapolyi cégével közösen épít 50 milliárd forintnyi értékben erőművet Vásárosnaményban, s valószínűleg megvan annak az oka, amiért éppen Kapolyi cége kapta meg azt a lehetőséget, hogy ebben a beruházásban részt vehessen - mutatott rá a politikus. A másik esetleges válaszlehetőségként azt az ügyet említette meg Kövér László, hogy a Magyar Villamosművek közbenjárt az ukrán szolgáltatóknál annak érdekében, hogy Kapolyi cége olcsóbban kapja másoknál az áramot.

A fideszes honatya kijelentette: a bolsevista hatalomgyakorlás a végjátékához közeledik, hiszen jelenlegi politikai hatalom mindent kipróbált már az ellenzéken és az állampolgárokon, amit a világ 1917 óta a bolsevikoktól megtapasztalt. Ma már arra a kérdésre is megvan a válasz - amit még 1990-ben tett fel Tamás Gáspár Miklós -, hogy „vajon lesz-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna?”, ugyanis az elmúlt 18 év egyértelműen bebizonyította: bolsevik kutyából soha sem lesz demokratikus szalonna - húzta alá Kövér László.

Sajtótájékoztatója végén a Fidesz országos választmányának elnöke leszögezte: ahhoz, hogy az országban zajló események véget érjenek, politikai fordulatra van szükség. S ehhez az kell, hogy a jelenlegi koalíció távozzon a hatalomból, a Kellerhez és Kapolyihoz hasonló alakok pedig még a közélet közeléből is.

Kövér szerint nincs szükség vizsgálatra, hiszen az elmúlt időszak vizsgálatai bebizonyították, az csak a felelősség elmaszatolásához vezetne. Egy normális országban egy nappal később Keller már nem lenne államtitkár.

(mno.hu)