width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2008.04.26.

2008. április 26., szombat

A zsidók bűnei

A zsidók bűnei : Amikről nem szabad beszélni

Zsidó tömeggyilkosságok, zsidó bosszúállók a II. világháború után

A II. világháború után Európán végigsöprő németgyűlölet egyik keveset emlegetett epizódja volt az életben maradt zsidóknak a hadifogolytáborokban összegyűjtött német katonák és a porig lebombázott német nagyvárosokban élő polgári lakosság ivóvízkészletének megmérgezésére kidolgozott terve.
hirdetés

Nem régen közvetítette az egyik izraeli televíziós csatorna azt a beszélgetést, amiben a még életben levő zsidó partizánok mondták el a II. világháború utáni Németországban a német katonák és a polgári lakosság elleni bűntetteiket és mesélték el egy kötetlen hangú beszélgetés keretében a sikeres és sikertelen gyilkos terveket.

Avengers

Magukat a történelmi igazságnak megfelelően Avengers-nek (Bosszúállóknak) nevező csoport tagjai angol és amerikai katonai egyenruhákba öltözve csöngettek be a volt német tisztek lakásaiba, rángatták ki őket az ágyból és mindenféle időpocsékoló bírósági herce-hurca nélkül ölték halomra a vélt vagy valós bűnöket elkövetett embereket.

"Én akkor sem tekintettem, és ma sem tekintem magam gyilkosnak" - nézett bele a kamerákba Simcha Rotem, a zsidó halálkommandó egyik volt vezetője. A Szimon Ratajzer néven Varsóban született 84 éves Rotem elmesélte, hogy Nava Abba Kovner nevű, a háború alatt Kelet-Lengyelországban harcoló zsidó partizán barátjával hogyan akarták megmérgezni az amerikaiak által felállított hadifogoly táborokban összegyűjtött 28,000 volt német katonatisztet. "Mindet meg akartam ölni, de sajnos ez az akciónk nem sikerült" - nyilatkozta Rotem.

"A következő tervünk már nagyobb sikerrel járt" - vette át a szót a litván származású Joseph Harmatz, a stúdióban Rotem mellett ülő másik Bosszúálló. Harmatz pékként dolgozott az amerikai hadsereg által őrzött német hadifogoly táborban. A volt sütőmester állítása szerint a Franciaországban működő zsidó ellenállási mozgalom gumitartályokban arzént küldött neki. A Párizsból érkezett halálos mérget Harmatz három ezer darab kenyérhez elegendő tésztába keverte bele, amiből 2,280 német hadifogoly evett. Az esetről a korabeli tudósítások is beszámoltak, miszerint több mint kétszáz embert kórházba kellett szállítani, de halálesetekről akkoriban nem szóltak a hírek. "Nekünk (a háború alatt) el kellett menekülnünk és (a szenvedéseinkért) egyszerűen csak bosszút akartunk állni" - magyarázta széles mozdulatokkal a nézőknek Joseph Harmatz.

A német hadifoglyoknak adott arzénnal kevert kenyérről szóló történet hitelességét Aaron Breitbart, az egész világra kiterjedő nácivadász akcióiról elhíresült Simon Wiesenthal Központ vezető munkatársa nem csak hogy megerősítette, de helyénvalónak is tartotta: "Igen, a mérgezett kenyér terve elfogadható volt.... ez nem egy olyan történet, amit valaki a kisujjából szopott ki, hanem ez egy igaz és megvalósított terv volt, csak a végeredményt (hogy hányan haltak meg) nem tudjuk" - mondta Breitbart.

Michael Bar-Zohar, a Bulgáriában született, Izraelben élő zsidó író egyik könyvében is foglalkozik a Bosszúállókkal. A "The Avengers" című, Izraelben nagy sikert aratott könyvében Bar-Zohar részletesen feldolgozza a Bosszúállók Izrael állam megalakulása előtti európai történetét. A könyv egyik fejezete beszámol arról a tervről, hogy a zsidó partizánok a háború után hogyan akarták megmérgezni öt porig bombázott, romjaiban még füstölgő német nagyváros csodával határos módon megmaradt ivóvíz készletét. Ennek a tervnek a létezését Simcha Rotem is megerősítette a beszélgetés során, hozzátéve, hogy "ebből azért nem lett semmi, mert attól féltünk, hogy ártatlan emberek sokasága (a győztes angol-amerikai katonák) is könnyen áldozattá váltak volna."

Végül nem csak az emberek tömeges halálát okozó ivóvíz mérgezési terveket, de több más, például Dachauban és Nürnbergben tervezett, de végre nem hajtott gyilkos akciót a háború után megalakult és később a független zsidó állam 1948 májusi kikiáltását követő első vezetését alkotó zsidó tanács tagjai nem tartották megvalósíthatónak - olvasható Bar-Zohar 1967-ben megjelent, Németország 1945-1946-os történelmének egy keveset emlegetett, szomorú pillanatát megvilágító könyvében.

Zsidó tömeggyilkosságok

Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyűjtöttek össze. Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetőit szándékosan az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenkedésekkel 80 ezer német származású civilnek, többségében nőknek és gyerekeknek az életét oltották ki.

Sztálin marsall, a Szovjetunió kommunista pártjának főtitkára és a Vörös Hadsereg főparancsnoka 1945 novemberében a Közép- és Kelet- Európát megszálló szovjet csapatok egyik első és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési és nácítlanítási célból gyűjtsék össze és deportálják Németországba a megszállt területeken élő német származású polgári lakosságot.

A háborút Moszkvában átvészelt, és a szovjet fővárosból hazaküldött lengyel kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs végrehajtásának. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security) aminek az élére - Sztálin külön utasítására - a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére olyan zsidókat állított, akiknek rokonait a nácik elpusztították, és a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy megvan bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy.

Jacob Berman

A szovjetek által megkövetelt, és teljes mértékben támogatott bosszúhadjárat azonnal beindult: a Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelő táborból fiatal német nőket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levő szántóföldre, ahol korábban több mint 500, a háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nőket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek, csókolgassák és közösüljenek a már régen oszlásnak indult hullákkal. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül hatvannégyen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban.

Lambinowice-i koncentrációs tábor

Jacob Berman a Swietochlowice nevű felső-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista koncentrációs tábor parancsnokának Shlomo Morelt, egy 26 éves zsidó partizánt nevezett ki. Morel szüleit és rokonait a németek Auschwitzban megölték, csak ő és az egyik unokaöccse élte túl a német koncentrációs táborokat.

A swietochlowice-i táborba az első, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után este 10 óra körül Solomon Morel besétált az egyik barakkba és pálcájával a csizmás lábát verve közölte a rabokkal: "Engem Morelnek hívnak és zsidó vagyok. Az egész családomat kiirtottátok Auschwitzban. Ott megesküdtem, ha élve kikerülök, mindent visszaadok nektek.... a mai naptól kezdődően megfizettek azért, amit csináltatok".

A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélő szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvéből való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról című könyvét.

A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevű fejezete hosszan részletezi a túlélők visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire:

"Az őrök kisméretű kutyaházakba kényszerítettek a nőket és a gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték.... megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvő társaiknak a gerincére ugorjanak.... az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amig az őrök megunták, és az is előfordult, hogy a sok ütéstől az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme..... rendszeresen a többi női fogoly szeme láttára tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a zsidó őrök előtte hosszú sorba állva vártak a sorukra..... egy 14 éves fiúnak a szőke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megőrült a fájdalomtól, és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le.... az őrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket."

Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket.

Shlomo Morel

A II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó, és soha véget nem érő tárgyalások során a nyugatnémet kormány készítetett egy felmérést az 1945 májusi kapituláció után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett, és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el.

Európában az 1940-es évek közepétől zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területéről tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki. (A forrás nem említi Magyarországot) Lengyelországból főleg a sziléziai területekről ötmillió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bőrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak.

Shlomo Morel a háború után a kommunisták vezette Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. A zsidó tömeggyilkos az ágyban párnák között bekövetkezett haláláig jó anyagi körülmények között álnéven élt Tel Avivban, a Simon Wiesenthal Center zsidó fejvadászai soha nem keresték, a nyugdíját a zsidó államtól kapta, és a Moszad (az egyik izraeli titkosszolgálat) 24 órás védelme alatt állt. Lelke sok ember átkától kísérve 2007 február 17.-én szállt le a pokolba.

1998 decemberében a katowicei állami ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael állam területéről, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják és átadják a varsói kormánynak.

Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetője újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt a meglévő Shlomo Morel kiadatását követelő iratokhoz. Most már a gyilkosságok mellett a nemzetközileg elfogadott törvények értelmében elévülhetetlen (Izrael is aláírta és életbe léptette) "emberiség elleni bűntettekkel" is kiegészítette a kiadatási kérelmét, amit a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljutatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még 2005 júliusában is elutasította a szadista gyilkos Morel kiadatását követelő sorozatos lengyel kérelmeket.

"Morel már a háború utáni békeidőben elkövetett bűncselekményeit nem engedhetjük a szőnyeg alá söpörni..... az izraeliek nagyon erélyesek és célratörőek a hasonló bűnök elkövetőivel szemben, és ha tetszik ha nem, el kell fogadniuk azt, hogy más nemzetek is ilyen módon akarnak érvényt szerezni a nemzetközi és országuk törvényeinek" - nyilatkozta Kok az angol lapoknak.

Kettős mérce

Dr. Lubomyr Luciuk, a legnagyobb kanadai ukrán polgárjogi szövetség elnöke szónoki kérdést tett fel a Morel-ügyről véleményét kérdező ukrán nyelvű kanadai újság riporterének:

"Az egész világ tudja, hogy a nácik hatmillió (hatvanezer) zsidót szörnyű módon semmisítettek meg (a háborúval járó rossz ellátásba és rossz körülményekbe haltak bele), tehát itt nem arról van szó, hogy egyenlőségjelet tegyünk hatmillió zsidó és nyolcvanezer német emberi élet közé.... inkább arról az elfogadhatatlan kettős mércéről kell beszélnünk, hogy a nácivadász Simon Wiesenthal Központ, a B'Nai Brith, a Zsidó Világkongresszus és a többi zsidó érdekvédő szervezet remekül együtt tud működni a náci bűnöket elkövetők kézrekeritésében, de most Shlomo Morel ügyében nem szólnak és nem tesznek semmit.... és ha ők nem is, de a zsidó állam egyszerű és becsületes polgárai hogyan tudnak elszámolni a saját lelkiismeretük előtt ezzel az elképesztő kétszínűséggel?"

Források: The Telegraph, The Toronto Star, Allied War Crimes, Ukrainian Archive, The Ukrainian Weekly, Ukrainian Canadian Civil Liberties Association, John Sack: An Eye for An Eye: The Untold Story of Jewish Revenge Against Germans in 1945.

(Jack Corn - Szent Korona Rádió)

Még ehhez néhány komment :

#1.

Milyen hatmillió? Nem tudom megfigyelte-e a kedves olvasó, hogy a háború vége óta zajló, folyamatos, a hollókosztra történő hivatkozással végzett újabb és újabb, szinte hisztériába hajló, iparszerű lenyúlással egyenlő kártérítés-kizsarolások folyamán a jelenleg is még életben lévő túlélők száma mintha folyamatosan növekedne. 63 évvel a háború vége után. Ideértve a cigány hollókosztos eseteket is.
A Vöröskereszt adatai szerint (nem a német, hanem a nemzetközi - eléggé megbízható forrás) 270-280.000 ember halt meg a németek táboraiban, és ezeknek nagyjából a fele volt zsidó. Ide kerültek pl. a politikailag megbízhatatlanok is. Tehát a zsidó áldozatok száma nem lehetett több 150.000 főnél.
Csak Kárpátaljáról 200.000 magyart vittek el gulágba, akiket sohasem láttak többé. Akkor kinek kell bocsánatot kérnie kitől?

#2.

Szerintem hatvanezer! Nem több, de többszörösen kárpótolják magukat az óta is! Aki elszökött időben, de visszajött más néven, az is kárpótoltatja magát. Meg az is, akinek sara volt, névváltoztatással, a "túlélése" után, mint hozzátartozó, ő és rokonai elvesztéséért követelik a milliárdokat. A rokonaik jó ötletnek tartják és ők is, ezt teszik. Az ellopott "Aranyvonat"-hoz csak annyi közük volt, hogy már régen fájt rá a foguk, míg minden a helyén volt. Most meg ők kapták meg a "kárpótlást" érte. Mert, hogy nem zsidó arany volt benne, hanem a MAGYR NEMZETI BANK tartalma! Így nem illeti őket. Sőt, abban sem volt a be nem fizetett adójuk, mert nem szokásuk ma sem adót fizetni! Lételemük a hazudozás! Ez a "Kánaán" nekik!