width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 08/01/2008 - 09/01/2008

2008. augusztus 31., vasárnap

Zsidók, ha mondom

Zsidók, ha mondom

Vannak olyanok, akiknek nem deríthető ki könnyen a származásuk, de a helyi felső tízezer zsidó körei befogadják őket, publikálják nézeteiket, pénzelik őket, filmrendezési lehetőségeket adnak nekik, és a többi.

A spanyolok Marranonak hívták a rejtőzködő zsidókat.

Itt van példának két ilyen zsidó. Elton John és Jean Paul Sartre.

Elton egy buzi, akit lovaggá ütöttek, de az kevésbé közismert, hogy csak az üthető lovaggá, aki valamelyik szabadkőműves páholynak a tagja. Buzi is, futtatták is, hogy idáig eljutott, volt ott és akkor más tehetség is, aki nem juthatott lehetőséghez, míg ő igen, és így aztán majd lehet mutogatni a zsidóbuzi kultúrfölényt, ez a zsidó kultúrpolitika bevett módszere. A mi Megasztár műsorunk zsűrijében sem sűrűn láttam nemzsidókat...

A másik, Sartre, egy 68-as, a szabadkőműves társadalommérnökség által felhasznált propagandista : író és fimmrendező. Az volt a dolga, hogy a fiatalokra nagy hatással legyen, hogy De Gaulle konzervatív nacionalista Franciaországa helyett egy zsidó irányítású liberális (a zsidóknak mindent szabad) állam legyen, és épp ezért különösen súlyos, hogy a fiatalokat így elhülyíthették annak idején.

Azért kellett a 68-as diáklázadás, hogy De Gaulle megbukjon, mert a 67-es arab-izraeli háború után nem volt hajlandó tovább fegyvert szállítank izraelnek. A zsidóknak viszont kelett többek közt a Mirage vadászgép...

A hatvannyolcasok azt sugalmazták, hogy aki hisz Istenben, az elutasítja az élet örömeit, hogy a hívő ember az csak valami aszkéta lehet, hogy túl sok macerával jár az egész, és hogy egyszer élünk, akkor is minek - a drogozásnak egész kultuszt teremtettek a beatkorszaktól kezdve napjainkig. Direkt a fiatalokat megcélozva.

A nemzet a holtak, az élők, és a még meg sem születettek sorsközössége. Egy rendszer. Ha az elemek közt megszüntetjük a kapcsolatokat, és újakat hozunk létre

Ki volt ez találva már régebben,hogyan neveljenek egész generációkat istentagadónak a különféle hatásokkal : és nem csak az iskoláról van szó. Leülsz megnézni egy filmet, elolvasol egy könyvet, amit ŐK írtak, és ha gyanútlanul befogadod a hamis információkat, máris megfogtak maguknak. Tehát nincs olyan, hogy saját vélemény, gondolat STRUKTÚRÁK vannak. A zsidóknak is megvan a maguk jellegzetes gondolat/eszmerendszere, és aki azokat elfogadja, propagálja, továbbgondolja, gondolatai terjesztéséhez a zsidó tulajdonú média segítségét is megkapja, mint Sartre vagy Elton, az igenis zsidónak számít, mégpedig a legrosszabbnak, mert pontosan azok a zsidóság ellen felhozott érvek illenek rá, amiket a "valódi" zsidókon kifogásolunk. Mindketten a vallás, egyház, hagyomány, Isten, nemzet, család, egyáltalán a természetes teremtett rend ellenségei.

A zsidók úgy vannak vele, hogy mások fogadják el az ő általuk kitalált (ezáltal pedig nyilván az ő uralmukat bebiztosító) liberális társadalomszervező eszméket, de ők a mások eszméit nem hajlandók elfogadni.

A nem az ő népükből állókból alakult civil szervezeteket ellehetetlenítik anyagilag, miközben
közpénzen támogatnak általuk létrehozott cionista álcivil szervezeteket.

Legszívesebben mindent betiltanának, üldözik például a kurucinfót, ami az ő uralmuk által okozott mérhetetéen károkat bemutatja, és mindemellett a különben hamis terrorfenyegetésre hivatkozva egy totális megfigyelésre építő rendőrállamot hoznának létre az egész EU-ban. Mint a bolsevisták. Miközben ők itt Európában csak jövevények.


Nem, ezek nem akarnak jövőt Magyarországnak, ezek csak magukkal törődnek, és egyébként ez a liberalizmus alapeszménye is, a teljes önzésen alapuló társadalom, lehetőleg a közösségek teljes atomizálásával, az egyének ideális fogyasztóvá nevelésével. Épeszű ember beenged reklámokat az iskolákba? Megszüntetné a történelemtanítást (még a jelenlegi, gyászos formáját is), helyette lenne "ember és társadalom", ami mintegy azt sugallja, hogy a jelenlegi neoliberális rendszer a társadalomszervezés fejlődésének a csúcsa, emellett zavaros logikájú, nem a tudást mérő, hanem "ponthalászós" kétszintű érettségit vezet be? Akkor mi értelme van az "érettségi" kifejezésnek?

Már a Kalevalában is ott áll: "Nemes népem, ne neveld gyatrán gyermeked, mert a gyatrán nevelt gyermek soha nem serdül okossá, ésszel érő felnőtt nem lesz!" (amúgy nem a finnek a néprokonaink) Ez egy legjobb esetben is vaskorból származó szöveg! Nos, nemzedékek hosszú során át eljutottunk ahhoz a liberális szöveghez, hogy "tudás alapú társadalom", valójában pedig e hiperliberálisok lerontják az oktatást, és tudatosan felpuhítják a követelményrendszert.

A zsidók mindennek az ellenségei, ami a társadalmat egészségesen, jól működő állapotban összetartja. Az élősködő is legyengíti a gazdaszervezetet, hogy ne tudjon védekezni.

Megbocsájtani és felejteni annyi, mint becses tapasztalatokat kidobni az ablakon. /Schopenhauer/

A kiegyezés utáni liberálisok, (szabadelvűek) mint Hermann Ottó, Kunfi Zsigmond, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Linder Béla, stb. voltak azok, akik a trianoni országvesztést, és az ország elzsidósodását okozták !

Éppen ezért fontos az az összefüggés, hogy ugyanaz a népcsoport liberális ma, akik a 19. században jakobinusok, szabadelvűek, de a 20. században leginkább kommunisták (maoista, trockista, sztálinista, Leo Strauss -ista, de még pol pol "hívők" is voltak...)

És mindezek a nézetek teljesen szalonképesnek voltak TARTATVA, olyan TGM féle módon : legfeljebb azt hazudták, hogy az eszme jó, csak a megvalósításban van a hiba.

Le is járatták az intellektuell kifejezést rendesen.

A tolerancia csak addig fontos számunkra, amíg az ő "másságukat" kell a többségnek tolerálnia. A szellemi szabadság pedig azt jelenti az ő értelmezésükben, hogy ők mint avantgárd progresszívek, az egész társadalomra rá kell hogy erőszakolják a torz, utópista, és a természetes rendet felforgató (káosz lesz helyette, nekik az a jó, mert a zavarosban akarnak halászni) nézeteiket.

Mit próbálnak uralni?

Társadalmi tény, hogy minden rögződött, vagy nem rögződött cselekvési mód egyben egy önállóan létező entitás, ami az egyénre kényszert tud gyakorolni. (beilleszkedés, valahova tartozás érzése, csoporthoz tartozás fontossága)

Az egyénenek az őket ért hatásokra + a bennük eleve meglévő tudatra alapozva valamilyen viselkedési módja alakul ki, amelyek hozzájuk képest külső és bizonyos nyomást gyakorol rájuk.

Elegendő pénzzel és kapcsolati tőkével - a zsidóknak mindkettőből sok van - lehet szervezetten hatást gyakorolni az egyénekre akár a zenei divat irányításával is. Igen, a hippikre gondolok :-)

Pl. miért igenli a drogfogyasztást az anima sound system, vagy a copycon?

A válasz : mert ezért megfizetik őket VALAKIK.

A drogfogyasztás elfogadottsága így lett mesterségesen megnövelve, de emiatt szorították háttérbe a vallást, emiatt létezhet divat és trendipar.

A társadalmi tények alaptényezője a kollektív tudat.

Észlelhető szinbólumokon és intézményeken keresztül figyelhető meg. (társadalmi intézmények, íratlan szabályok, közbeszéd, jog, divat)

A társadalmi tényeket értékek és eszmék hatják át. Már, ha nem mérgezik meg ezt a kollektív tudatot mesterségesen, a rendszeren kívülről. Pedig de. :-)

Kollektív tudat: a valóság sajátos neme. Különbözik az egyéni tudattól, az egyéni pszichikumon körül esik. Sajátossága, hogy nem anyagi természetű, épp e miatt a materialista módszerrel nem vizsgálható.

Társadalom: egy sajátos jegyekkel rendelkező realitás. Egymásra kölcsönösen ható egyének komplexuma. Az egyének felett álló magasabb rendű valóság.

Létrejötte: az egyéni pszichikumok társadalommá egyesülnek, összeolvadnak kollektív tudattá, ami létrehozza a társadalom lényegét alkotó kollektív képzeteket (jog, vallás, nyelv, művészet, erkölcs).

Van még tovább is : http://reakcio.wordpress.com/2008/08/31/1968/

2008. augusztus 30., szombat

Magyar igazság, magyar önvédelem

Magyar igazság, magyar önvédelem

Nincs munka(hely): Miért nincs? Mert az emberek nem akarnak dolgozni? Nem. Azért, mert nem lenne mit gyártani? Nem. Azért, mert nincs kereslet a termékekre? Nem. Hát, akkor miért?

Egyrészt azért, mert nincs miből munkát és munkahelyet teremteni: eszköztelenek a kkv-k, azaz a kis és közép vállalkozások.

A magyar nemzeti vagyon értéke 1990-ben - mai áron számolva - mintegy 150 milliárd dollár, az állam nettó adóssága pedig 30 milliárd dollár volt. 2005-ben az állam nettó adóssága elérte a 70 milliárd dollárt, a közvagyon viszont már csupán 30 milliárd dollárt tett ki. Másfél évtized alatt tehát a magyar közvagyon 160 milliárd dollárral csökkent. Az igazi okok azoknál keresendők, akik ezt a pénzt odaadták, és azoknál, akik ezt a pénzt eltették. „Vezetőink” sok mindenre hivatkoznak, hogy megmagyarázzák a pénzünk eltűnésének okait. De a jövőnket biztosító legfontosabb dolgokban lényegében állandó csökkenés, vagy stagnálás mutatkozik. A magyar tulajdonú üzletek bevételei, a lakosság kiadásai, reálbére, az oktatásra és fejlesztésre költött pénz egyre csökken. Én, akárhogy keresgéltem semmit sem találtam, ami az elmúlt években folyamatosan növekedett volna, azaz folyamatosan nyelte volna el a pénzt. Azaz egyet mégis találtam: A multinacionális cégek és bankok bevételei folyamatosan növekedtek! Hogy ez nekünk is jó, mert nőnek az ország bevételei? Na igen…1995-2005 között a hazánkban működő, de külföldi tulajdonú cégek 4382 Mrd forintot vittek ki Magyarországból, és ebből már levontam azt a keveset, amit itthon befektettek. Ha a fentiekhez hozzávesszük az idegen termékek után befolyt hasznot (ami ugye szintén külföldre megy!), akkor ez felugrik évi 1500 Mrd forintra! 1500 MRD FORINT! Ehhez még hozzá lehetne adni azt a több száz milliárdot, mellyel pártjaink eddig támogatták az idegen cégeket. Nos, máris ott tartunk, hogy míg a magyar állam bevétele évi 11000 Mrd Ft, addig külföldi cégeknek adunk évi 1500 Mrd forintot! Ugye nem kell magyaráznom, hogy miért van ekkora hiány az államháztartásban, miért szegényedünk, miért nincs pénz munkahely teremtésre?

Másrészt azért, mert nincs senki, akinek lehetősége lenne munkát adni:

Mit kap a Magyar Államtól (azaz a pártoktól) a külföldi (lehetőleg multinacionális) vállalat?

Beruházásaikhoz 10-20%-os vissza nem térítendő támogatást.
Teljes infrastrukturális kiépítést: közvilágítást, vizet, villanyt, gázt, utakat, parkolókat.
Adókedvezményt. Az idegen cégeket terhelő adók 1990-2005 között harmadukra csökkentek.
Mindeközben inkább gépesít, mint munkaerőt vesz fel.
Mit kap a Magyar Államtól (azaz a pártoktól) a magyar vállalat, vállalkozás?
„Kedvező kamatozású” (persze a kamat is idegen banknak megy), esetleg - többnyire teljesíthetetlen feltételekhez kötött – kamatmentes hitelt, melyet persze vissza kell fizetni. Ha van itt magyar vállalkozó, aki úgy kezdte el vállalkozását, hogy az államtól (magyar forrásból és nem EU pénzt osztogatva) kapott 20%-os, VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ támogatást az induláshoz, jelentkezzen!
Teljes infrastruktúrális kiépítés? Erre nem találtam magyar példát, ezért ha valaki tud ilyenről, ez ügyben is értesítsen!
A magyar cégeket terhelő adók 1990-2005 között ... (lehet tippelni!)
És, mindeközben - mivel nincs tőke - inkább embert vesz fel, mint gépesít.

A bajaink okai a minket (mindannyiunkat) tönkretevő multikban, és a nemzetközi pénvilágban vannak tehát. Ezek nagyrésze zsidók kezében van, akiknek az elsődleges szempontjuk a minél magasabb és állandóan növekedő haszon, bármi áron. Ez a lényeg!!!

Szeptember 6-án a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) nemzeti tüntetést szervez a budapesti Hősök terére, egyik legszentebb szakrális helyünkre, hogy ott tiltakozzon a "bomlott elméjű" és "kormánya" ellen. A tüntetéshez már több szervezet, mozgalom csatlakozott, s most mi is csatlakozunk ezen igaz, nemzetmentő tüntetéshez, mely a magyar igazság megvédéséért, a jogos magyar önvédelemért hív össze a MÖM.
Fontos a magyar igazság kimondása, a magyar önvédelem megszervezése, mert nem tűrhetjük tovább, hogy több ezer éves szkíta-hun-magyar nemzetünk ősi földjét - a Kárpát-medencét - az idegenek, a kozmopolita nagytőke uralja, ahol Nimród, Atilla, Árpád, Hunyadi Mátyás, Dózsa György, Rákóczi Ferenc nemzete csak egy megtűrt, másodállampolgárrá lezüllesztett szolga.

- Nem engedhetjük, hogy megfosszanak ősi múltunktól, mert ősi múltunk ismerete nélkül csak vegetáló jelenünk lehet, s reménytelen jövőnk, ha egyáltalán lesz jövőnk.

- Nem engedhetjük, hogy elvegyék gyermekeink iskoláit, megfosszanak minket kórházainktól, ahol Hospinvest- féle üzleti cégek uralkodnak, amely cégeknek a gyógyítás nem fontos, hanem csak a profit és az érdekeltségi körök!

- Nem engedhetjük, hogy az agyontámogatott multinacionális cégek és bankok kizsigereljék a népet, kivigyék a hasznot és a tőkét, miközben a kis és középvállalkozások, melyek jelentős tömegeket foglalkoztatnak, egymás után mennek tönkre!

- Nem engedhetjük, hogy fővárosunkból egy második Tel-Aviv-ot, egy második New York-ot csináljanak!

- Nem akarunk az idegen érdekekért, idegen célokért egyetlen egy magyar embert se feláldozni, nincs közünk a jenkik és a mögöttük álló cionisták pénzhajhászó háborúihoz, amelyeknek célja az egyértelmű cionista világuralom, a gyarmatosítás, minden gazdasági érdek megszerzése, az olaj és a pénz.

- Nemet kell mondanunk a cionista világuralomnak, s bízvást mondhatjuk, a világ több pontján nemet mondtak és mondanak a talmudista terrornak. Azokat persze leterroristázzák, mert megálljt parancsolnak ennek az esze ment gyűlöletnek, a "bosszú népének" gyűlöletének. Minket is hasonló jelzővel illetnek, sajnálatos módon megtévesztve a többséget, akiket egyelőre még a cionizmus uralta sajtó irányít. Ezért mindenképpen a tájékoztatásra kell összpontosítani, s lehetőleg mindenki tudtára adni, mit akar a nemzeti radikalizmus, s hogy nem a nemzeti öntudatot képviselő szervezetektől, mozgalmaktól, pártoktól kell félni, hanem azoktól, akik a lehető legaljasabb módszerektől sem riadnak vissza, ha érdekeik úgy kívánják. Lehet itt a legfrissebb példaként Helmeczy "úrra" és módszereire gondolni, vagy a Veres-klán maffiózó tevékenységére!

- Nemet kell mondanunk a korrupcióra, a piszkos pénzügyletekre, a "haveri kutyák" módszerekre! Lásd az előbb említett Helmeczy és Veres példáját.

Ki kell mondani, hogy többről van itt szó, mint pusztán a "táncikáló bohócról" és "kormányáról"! Ki kell mondani, hogy az egész rendszer rossz! Nem elég csak azt mondani, "Gyurcsány takarodj!" Mondjuk együtt teli tüdőből, hogy meghallják ne csak a Dohány utcában, hanem Tel-Avivban és New Yorkban is, mondjuk és kiáltsuk együtt:"SZDSZ TAKARODJ! EZ ITT A MI HAZÁNK!"

"El innen rablók, - ez az én hazám!" (Sajó Sándor)

2008. augusztus 29., péntek

Az állam rossz tulajdonos? NEM

Az állam rossz tulajdonos? NEM

Mi a feladata a közoktatásnak, a szakképzésnek és a felsőoktatásnak? Hogyan legyünk hatékonyak az egészségügyi prevencióban? Konkrétan mi a feladata az államnak, az önkormányzatnak és az iskolának az egészséges életmódra történő nevelésben? Miként használható fel a leggazdaságosabban az egészségügyben felhalmozott közvagyon? Mi az állam feladata abban, hogy a hazai cigányság ne segélyekre ácsingózó, a többséget pumpoló, a drága börtönöket megtöltő, élősdi tömeg legyen, hanem a munkamegosztásban önmagának feladatot kereső nemzettárs? Hogyan adjon tisztes megélhetést a vidéknek és ehető élelmiszert az országnak a magyar mezőgazdaság? Hogyan tehető a világpiacon versenyképessé hazánk talán egyetlen kitörési pontja, a gyógyászatra, gasztronómiára, borra, vadászatra és konferenciákra épülő beutazó turizmus?

A politikai osztálynak óriási a felelőssége és az adóssága ezekben az ügyekben. A nép szavazott, és azt mondta, hogy tessék ezekre a kérdésekre értelmesen válaszolni. Tessék dolgozni, és tessék befejezni a közvagyon kiárusításával megszerzett bevételek újraelosztásának unalmas, buta és felelőtlen technológiáját. És tessék befejezni „az állam rossz tulajdonos” szlogen szajkózását.

A nép azt mondta, torkig van az ultraliberális megoldásokkal.

Norvégiában annak idején népszavazást tartottak arról, hogy miként őrizzék meg az olajkincsből származó közvagyont. A nép azt mondta, két évtizedig töltögessék a nemzeti malacperselyt, aztán majd döntenek a folytatásról. Letelt a húsz év, újra véleményt formált a nép. Ne nyúljunk hozzá a pénzünkhöz, jó lesz az majd akkor, ha elfogy az olaj. Az állam meg fialtassa jól a pénzt, legyenek jó útjaink, iskoláink, kórházaink. Mondták a norvégok, bölcsen.

Németországban a magas színvonalú egészségügyi alapellátásért az állam vállal garanciát, és minden egyéb, emeltebb szintű szolgáltatásra vállalkoznak a magánbiztosítók. Abban az országban kiválóan működik az állami tulajdonban lévő Bundesbahn és a Bundespost, a vasutat pedig fejlesztik csakúgy, mint Franciaországban. Borissza barátainknál az állam magára vállalja az áram- és a gázszolgáltatás felelősségét: a párizsi kormány igen jól megfizetett, nagyon jól képzett menedzserekre bízza az energiaellátást. Működésének színvonalát mi sem bizonyítja jobban, hogy hazánk ezen szektorát javarészt a francia állam „privatizálta” – nyilván azért, mert „az állam rossz gazda”.
S hogy mennyire nem utópisztikus dolog elvárni egy állami menedzsertől a kapitalista mentalitást, azt jól mutatja, milyen kíméletlen ár- és vagyonpolitikát tudnak folytatni ezek a derék franciák – nálunk.

Csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy mi is Magyarország érdeke. És hogy nekünk (értelmiséginek, döntéshozónak, elitnek – kinek mi tetszik) kizárólag erre kell tekintettel lennünk. Ami például engem illet, nem érdekel a holland egészségügyi modell, de még a cseh kísérlet sem. Csak az, hogy az állam - miután beszedte tőlem a rávalót - a kor színvonalának megfelelően gondoskodjon rólam. Az orvos gyógyítás közben (és helyett) ne panaszkodjon az egészségügyre, az ápoló személyzet serényen tegye a dolgát, és a minisztérium ne pótcselekedje tele széfekkel a kórtermeket, hanem biztosítson mindenkinek egy szekrényt kulccsal.

Ipari vállalkozások vezetői mondják, hogy nem kapnak jó szakembert. Ma Magyarországon gyakorlatilag megszűnőben van a szakemberképzés, nincs átmenet, nincs technológiai kapocs a segédmunkás szintjét tudó „szakmunkás” és a mérnök között. Megszüntettük a technikusképzést, így a gyártásszervezést vagy alul-, vagy túlképzett alkalmazott végzi országszerte. De lesz fényvisszaverős, a sarkon irányjelzőt használó, érintésre doromboló tábla az iskolákban.

A pedagógusi pályán majd nem azt nézik, hogy alkalmas-e a jelölt a tudás szeretetteljes átadására, hanem azt, hogy milyen szinten képes elsajátítani az oktatástechnika gyermek- és oktatásellenes vívmányait. Marx forog a sírjában: a gyereket a pedagógus, a tanárt a tanuló idegeníti el – egy villogó tábla segítségével. Lássuk be, már az írásvetítő is a gyerek és a tanár közé állt, és mondjuk ki bátran azt, amit gondolunk: az iskolákba személyiségeket, kisugárzó egyéniségeket, szeretni tudó embereket kell bevinni, és nem gépeket!

Eladni vagy visszavenni kell az állami vagyont?
Vasárnapi Újság, 2005. szeptember 11.

– Kóka János fiatal budapesti politikus többször is kijelentette, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos, lehetőleg minél több vagyont magánosítani kell. Róma, Párizs, Berlin, London, ezek a régi kapitalista fővárosok vajon ismerik-e ezt a gazdasági tételt.

– Úgy látszik, hogy Kóka úr vagy feledékeny, vagy nagyon tájékozatlan, ugyanis a XX. század második felében a nyugat-európai tőkés gazdasági viszonyok között, tehát amikor piaci viszonyok voltak, az állami tulajdon igen jelentős százalékát képezte a gazdaságnak olyan országokban, gazdaságokban, mint Franciaország, Olaszország, és Ausztria. Tehát egyáltalán nem áll az a tétel, hogy az államnak sosem volt szerepe, vagy nem lesz szerepe a gazdaságban. Egészen 1980-ig, amikor a globalizáció megkezdődött, Franciaországban a nemzeti vagyon harminchat százaléka volt köztulajdonban, állami kézben, a termelő kapacitásoknak pedig a húsz százaléka. Ez óriási arány. A szénbányászat kilencvenöt százaléka, a villamosenergia-termelés hetven százaléka, a szállítás és közlekedés ötvenkilenc százaléka volt állami tulajdonban.

– Volt ez akkor; de most már átléptünk a harmadik évezredbe. Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke.

– Ha a mai fiatal vagy idősebb politikusaink átolvasnák Nyugat-Európa alkotmányait, vagy akár a rendszerváltó országok, más országok alkotmányait, igen meglepődnének. Ugyanis a mi alkotmányunk még úgy szól, hogy a magántulajdon és az állami tulajdon egyenértékű, és egyforma kezelés illeti meg – addig Nyugat-Európában az alkotmányokban szinte kivétel nélkül a köztulajdon előnyt élvez a magántulajdonnal szemben. Mi több, egy sor megkötés van a magántulajdont illetően arra, hogy nem lehet a köz érdekével szemben alkalmazni. Például Olaszország az alaptörvényébe iktatta, hogy az állam javakat nemcsak hogy birtokolhat, hanem közérdekből ki is sajátíthat. Ezeket tarthatja az állam saját tulajdonában, vagy közérdekből a fogyasztóknak a tulajdonába adhatja. Tehát például közüzemeket adott esetben az állam elvehet magántulajdonostól, hogyha adott esetben a monopóliummal visszaél, és azt odaadhatja a fogyasztók vagy az alkalmazottak tulajdonába. Talán érdekes lenne a Csehországnak a példáját is ide hozni; ugyanis Csehország kifejezetten úgy fogalmazta meg az új alkotmányát, hogy a cseh korona országai, az ősi államiság jó hagyományaihoz híven, majd a gazdaság terén levezeti, hogy bizonyos tulajdonok csak cseh állampolgárok kezébe kerülhetnek.

– Ha az állam rossz tulajdonos, akkor a Horn–Kuncze kormány 1995-ben és 1996-ban miért adott francia állami tulajdonba magyar állami tulajdonokat? Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke.

– Mert nem ideológia alapján történt a privatizáció, hanem rövid távú politikai érdekeknek a mentén.

– Ez privatizációnak nevezhető, hogyha állam államnak ad tulajdont?

– Közösségi tulajdon elkótyavetyélésének – ez pontosabb kifejezés. Hiszen a privatizáció szónak a jelentése ilyen körülmények között megváltozott. Az államtalanításnak az a neoliberális eszméje, vagy ideológiája tulajdonképpen éppen olyan szélsőség, mint a kommunizmusnak a tiszta közösségi, állami tulajdon eszméje. Az igazi gond az, hogy a magántulajdon célja kizárólagosan a profitszerzés; és vajon lehet-e közösségi célokat tisztán magánalapon megvalósítani? Nyilvánvalóan nem, ezért szükséges a közösségi tulajdon, ami egyaránt lehet állami, de hangsúlyozom, önkormányzati tulajdon is.

– Mi állhat az mögött, hogy egyes politikusok, amikor ellenzékben vannak, hallgatnak az állami tulajdonról, amikor kormányra kerülnek, azonnal eszükbe jut, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos?

– Csak feltételezem, hogy emögött egyszerűen politikai érdekek húzódnak, mert más a politikai érdeke egy politikusnak, amikor ellenzéken van, és más a politikai érdeke, amikor már kormányon van – és más a lehetősége kis. Szeretnék idézni egy már régen meghalt angol közgazdásztól, aki a következőket mondta akkor: „az államnak nincs joga távol tartani magát a nagyobb beruházásoktól olyan helyzetekben, amikor nincs biztosítva az ország termelőerőinek maximális kihasználása, mindenekelőtt pedig a munkaerő teljes foglalkoztatása”. Ezt a közgazdászt Bewrichnek hívták, aki 1940 után az akkori angol kormány munkaügyi és gazdasági minisztere is volt.

– Vajon Bewrich váltogatta-e közgazdasági nézeteit aszerint, hogy éppen ellenzékben, vagy éppen kormányon volt?

– Tudomásom szerint nem.

– Mi állhat az állami tulajdon elfogadása, majd támadása mögött?

Varga István:– Ugye azokat az eseményeket, amelyek a mindennapjainkat meghatározzák, azokat nézhetjük történelmi távlatban, hiszen tizenöt év van mögöttünk. Nos, ez alatt lényegében egy dolog folyamatosan mutatkozik; nevezetesen az, hogy igen, aki kormányon van, az határozottan az eladás mellett áll.

– De miért?

– Ez azért van, mert valójában egy vesztett hidegháború után vagyunk, és most a győztes jött és vitte a zsákmányt.

– Csak nem azt akarja mondani, hogy vannak politikusok, akik aszerint váltogatják gazdasági nézeteiket, hogy mikor van lehetőségük privatizációs zsákmányszerzésre?

– Én nem hiszem, hogy egy-egy politikus zsákmányáról volna szó, itt sokkal tágabban kell keresni azt a csoportérdeket, amelyik uralta az államunkat. Egy világméretekben homogenizált elit került ki győztesként ebből a hidegháborúból, és ennek hatására most a gazdaság uralja a politikát.

– Ilyen helyzetben védekezhet-e a társadalom nemzeti vagyonszerződéssel?

– A társadalomnak védekezni is kell, közmegegyezéssel, és talán ennek csíráit most már láthatjuk – hosszú távra kell törvényileg garantálni az állami tulajdonnak a körét. Mit kell állami tulajdonban tartani? Azt, amiből egy van, amiben monopolhelyzetet lehet teremteni. Ilyen közismerten a vasút, a közműhálózat, energiahálózatok, posta, egészségügy. Ezek a közművek egyébként valódi közösségi tulajdonok voltak hazánkban is, és az adófizetőknek a pénzéből valósultak meg. Tulajdonképpen ezeknek a privatizációja olyan tulajdonfosztás volt, amire a választók nem is hatalmazták fel a kormányokat.

– Hiller István, a szocialisták elnöke a héten, csütörtökön elutasította a nemzeti vagyonszerződés ötletét, mert szerinte emögött a Fidesznek az a szándéka áll, hogy mindenáron megakadályozza Budapest Airport Rt.-nek az ország számára hasznos privatizációját. Professzor úr, szerint az ország központi repülőterének elidegenítése lehet-e az ország számára hasznos?

– Hát ha ez a lépés megvalósul, az tragikus lenne az ország gazdasága szempontjából, hiszen a központi repülőtér a közlekedésnek a szíve a mai modern közlekedési viszonyok között, amellett a repülőtér közismerten hasznot hoz, és nagyon jelentős hasznot, és ennek a privatizálása valójában majdnemhogy egy gazdasági bűn lenne. Sajnos a magyar alkotmányban nincs olyan fogalom, hogy gazdasági hazaárulás, de én javasolnám, hogy egyszer valaki gondolkozzon ilyen fogalmon jogilag; mert ha lenne ilyen fogalom, akkor a repülőtér elidegenítése, magánkézbe adása ezt fedné. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és sok más országban a törvény kifejezetten mondja, hogy bizonyos stratégiai ágazatokban tilos a külföldi tőke részvétele. Ilyen ágazat elsősorban az energia. Ezelőtt egy hónappal az amerikai kormány és a szenátus megvétózta, hogy egy kínai olajvállalat megvásároljon egy amerikai olajvállalatot.

– Semmilyen körülmények között nem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől mondja ki az ENSZ gazdasági jogok nemzetközi egyezség okmánya. Vajon ennek az ENSZ dokumentumnak az alapján elindítható lenne-e egy visszaszerzési folyamat?

– Valószínűleg igen, és ez teljesen jogos, és már más országokban is előfordult, hogy visszaállamosítottak; jelenleg Ukrajnában van egy nagy vita, hogy az ottani óriási acélvállalatot a kormány visszavásárolja.

– A Világbank éppen most tett közzé két tanulmányt, amelyikben, az egyikben leírják, hogy milyen sikeresek voltak a kreatív rombolást tekintve, egy másik világbanki tanulmány pedig azt feszegeti, hogy minél függetlenebb egy bankrendszer, annál sikeresebb ez a kreatív rombolás; ez a piacgazdaság nem piacgazdaság, hanem hatalmi gazdaság.

– Tavasszal a rendszerváltozás óta először történt meg, hogy törvénybe foglalták az MVM, a Paksi Atomerőmű, az OVIT és a MAVIR százszázalékos állami tulajdonban tartását. A hírek szerint Pécs városa, ahol szocialista vezetés van, a vízműnek a visszavásárlásán munkálkodik: valami megindult, és én inkább azt javasolnám mindenkinek, hogy ezt a pozitív politikai kezdeményt a maga területén erősítse.

2008. augusztus 28., csütörtök

Istóczy Győző és a zsidókérdés

Istóczy Győző és a zsidókérdés

1878. június 24-én hangzott el az Országgyűlésben pölöskefői és kürtösi dr. Istóczy Győző legendás, nagy hatású szónoklata, melyben önálló zsidó állam létrehozását javasolta a zsidókérdés egyszer s mindenkori megoldásaképp. A felszólalás palesztinai beszéd néven vált híressé a politikatörténetben, mivel a magyar politikus azon a területen gondolta létrehozni ezt az államot. Ezen elképzeléssel bőven megelőzte a budapesti születésű Theodor Herzlt, a cionizmus atyját, aki 1896-ban jelentette meg A zsidó állam - a zsidókérdés modern megoldásának kísérlete című művét.
Istóczy azonban nem csak ebben járt élen. Ő bizonyította be először azt is, hogy a zsidókérdés nem vallási vagy kulturális, hanem faji probléma. Addig ugyanis a zsidóságot vallásként, kezelték a közéletben, s a kikeresztelkedetteket már nem tekintették zsidónak. Holott teljességgel nyilvánvaló, s Istóczynak mélyen igaza volt abban, hogy a zsidóság egy nép, egy emberfajta, nem pedig csupán egy vallás. Mert ugyan minden vallásos zsidó természetszerűleg zsidó fajú, de nem minden zsidó vallásos.

Istóczy Győző lenyűgöző érveléssel tette világossá a “palesztinai beszédben”, hogy ez a nép nem maradhat Európában, így Magyarországon, mivel az évezredek során génjeibe ivódott erkölcstelen élősdisége a gazdanépek sorvadását, pusztulását vonja maga után.
Idézet a lényeglátó szónoklatból: „Zsidó politikusok zsidó érdekben intézik az elsőrangú európai államok kormányait, vezérlik törvényhozó testületeit s ezen zsidó státus bölcsesség mellett aztán a vagyonilag mindinkább tönkretett népeknél felburjánzik a szociáldemokrácia, amelynek légióit ismét a zsidók vezetik rohamra a fennálló társadalmi rend ellen — a politikai pártküzdelmeknek egész az ellenségeskedésig menő élesítésével s elmérgesítésével és az egyes nemzeteknek folyton egymás ellen való uszításával nemcsak politikai és internacionális hecc mesterek szerepét viszik, hanem a keresztény felekezeteknek is egymás ellen szünet nélkül való ingerlésével, — ők, kik a maguk részéről mindég toleranciáért kiáltoznak, — a keresztény felekezetek közötti békét is zavarják s így azok természetes továbbfejlődését akadályozzák: s teszik mindezeket azért, hogy „inter duos litigantes” ők, mint harmadikak örvendhessenek és gyarapodhassanak. Bevallhatatlan terveiket társadalmunk ellen csak a mi corrumpálásunk útján valósíthatván meg, megvesztegetnek minden hozzáférhető embert s ezen megvesztegetés annál nagyobb mérvekben fog sikerülni nekik, minél inkább tönkretesznek bennünket vagyonilag, mert „pauper tas maxinia meretrix” s így ezen rendszeres megvesztegetés által önönmagunkat használnak fel arra, hogy egyikünk a másikát tönkretegye — mindezen üzelmeikkel tervszerűen aláásván az európai társadalom, a keresztény civilizáció épületének alapjait.”

Támadhatatlan, tényszerű látlelet ez. S ma, amikor ezen üzelmek folyományaként lezajlott két nagy európai polgárháború halottait, országcsonkítások, emberüldözések és elképzelhetetlen kegyetlenkedések következményeit nyögjük, döbbenten olvassuk Istóczy Győző százharminc éves szavait, melyeken mit sem fogott az idő: hát már akkor is…???

Bizony, nincs új a Nap alatt. A történelem ismétli önmagát, az ember pedig sokadszor is belelép ugyanazon folyóba. Már csak ezért is szükséges ma ébreszteni Istóczy szellemét, s muníciót halmozni az általa egykoron vezetett Országgyűlési Antiszemita Párt, vagyis a magyar fajvédelem első jelentős mozgalmának gazdag örökségéből.
Hiszen örökérvényű gondolatok ezek: „És aztán, a kik idegeneknek érzik magukat közöttünk Európában; a kik exclusiv nemzeti és faji sajátszerüségeiket megtartani akarják; - a kik nem képesek közöttünk megélni anélkül, hogy közöttünk továbbra is államot az államban ne képezzenek; - a kik az európai társadalmi renddel őszintén kibékülni s a keresztény civilisatiót minden fenntartás és hátsó gondolat nélkül elfogadni nem hajlandók, s a kik velünk assimilálódni, egybeforrni nem akarnak: mindazok váljanak meg tőlünk. Boldogulásuk, jólétük és szerencséjük iránti legjobb kivánataink kisérendik őket hazájukba vissza, a honnét 1800 éven át számkivetve voltak. Azok pedig, a kik bármely okból szívesebben maradnak közöttünk Európában, szünjenek meg azontul államot képezni az államban, hagyjanak fel véglegesen minden támadási tervekkel ellenünkben, hagyjanak fel minden kizárólagos uralmi ábrándokkal, hagyjanak fel a kiirtási politikával, fogadják el minden tartalék-gondolat nélkül szokásainkat, béküljenek ki őszintén a keresztény civilisatióval, s legyenek velünk egy test, egy lélek, egy és ugyanazon ember. Ily alakban aztán a legőszintébb örömmel fogjuk látni őket.”

Bölcs, higgadtan határozott alapvetés ez. Kőbe vésendő igazság, mely az igaz emberek vezérlő csillaga kell legyen. Hiszen Istóczy Győző nem pogromra szólít, nem kívánja érzelmi felhorgadásból agyonverni a zsidókat, sőt, bár tisztában van a probléma faji valójával, a keresztény ember nagylelkűségével meghagyja az őszintén magyarrá válni kívánóknak a lehetőséget. Ugyanakkor a jeles hazafi és vátesz figyelmeztet: „De hát a zsidókérdés ma már nem is annyira társadalmi kérdés, mint inkább politikai és pedig ez idő szerint a legfontosabb politikai kérdés, mert az ma már a hatalom kérdése, s ekkép van formulázva: a magyar vagy a zsidó elem legyen-e uralkodó ebben az országban?”

A kérdés százharminc éve kertelés nélkül feltétetett. A mi dolgunk most már, hogy egyértelmű feleletet adjunk rá. Szálljunk ezért magunkba, és döntsünk! Felelősséggel, visszavonhatatlanul, döntésünk mellett mindhalálig helytállva.

2008. augusztus 27., szerda

Fajelmélet? Fajtaelmélet!

Fajelmélet? Fajtaelmélet!

Olvasónk írása: fajtaelmélet kezdőknek
2008-08-26. 19:43

A fajták keveredését egyetlenegy fajta szorgalmazza, ez pedig a zsidó. Azért akarják az összes többi fajtát a keveredéssel tönkretenni, hogy ők maguk, mint a világ egyik fajilag legtisztább fajtája, (a zsidó vallás lényege a fajelmélet és a fajgyűlölet) az "alsóbbrendűek" fölött uralkodhassanak. Ezért nem szabad hagyni, hogy lányaink, asszonyaink fejét eltekerjék a négerek, cigányok, zsidók, hogy kultúránkba, társadalmunkba beleszóljanak a más fajtabeliek, mert abból csak rossz sülhet ki!

Tisztelt Mindenki!

A kuruc.info oldalon sok szó esik arról, hogy bizonyos emberfajták, fajok intelligenciája magasabb, másoké alacsonyabb. Erről írni manapság hatalmas bűn, de mi, akik nyitott szemmel próbálunk járni, szeretnénk a csendes többséget is tájékoztatni eme elmélet helyességéről. Én is ezt teszem most.

Ugyanis a fősodratú, azaz 101%-osan cionista médiában ha véletlenül szó esik a fajelméletről, akkor is legföljebb annak végsőkig menő tagadása, elbagatellizálása, lehurrogása, értelmetlenként történő feltüntetése hallható. Nem szívesen idéznek a faji különbségeket bemutató tudományos művekből, mert nem szeretnék, ha az emberek esetleg rácsapnának a homlokukra, és azt mondanák: "Hát persze! Ez tényleg így van! Talán nem is akkora hülyeség ez a fajelmélet!"

Nekem már ez gyanús volt, a holokausztról bezzeg minden nap órákon át hallhatunk egyre észveszejtőbb kitalációkat, erről vajon miért nem? Na mindegy, hagyjuk a témát, mindenesetre elgondolkodtató ez az egyoldalúság.

Néhány hete ráakadtam egy olyan megközelítésre, mely alapján bárki egyszerűen és megkérdőjelezhetetlenül bevezethető az emberi fajelméletbe. De először tisztáznám a saját véleményemet magáról a szóról: mit is jelent számomra a fajelmélet?

Magával a szóval nem vagyok kibékülve, én ugyanis inkább a "fajtaelmélet" kifejezést használnám. Zsidók, cigányok, sárgák, négerek, fehérek egyaránt képesek a keveredésre, annak ellenére, hogy nagyon különbözőnek tűnnek. Azok is, de egy fajba tartoznak, a Homo Sapiens Sapiens fajba, ez köztudott. A fentebb felsorolt rasszok inkább fajtáknak tekinthetők, ugyanúgy, mint például kutya, ló, macska sem csak egyféle van. Színbeli, méretbeli, test-felépítésbeli különbségek rengeteg fajtánál előfordulnak. Ha kicsit utánanézünk, akkor máris bizonyítottá válik, hogy ez az embernél sincs másképp, nem csak színbeli, de igen jelentős méretbeli különbségek is vannak, Afrikában élnek olyan törzsek, ahol az átlagmagasság 130-140 centiméter, van, ahol pedig 190 centiméter körüli az átlag.

Különböző fajok keveredése jóval ritkább, bár mindenki hallott már a ló és a szamár keresztezéséből származó öszvérről. Ezen esetben viszont szinte mindig meddőség az eredmény, a születendő keverék-egyed nemzőképtelen.

Kérdezhetné a kedves olvasó, hogy minek írogatok én itt most állatokról? Mi köze ennek a gyűlölt fajelmélethez? Válaszom az, hogy rengeteg!

A fajelmélet egyetlen igazán vitatott tudományos-biológiai része az intelligencia-különbség. A bőrszín terén tapasztalható különbségeket ugyanis képtelenség letagadni, ráadásul ez nem ad okot az egyed nagyobb fokú bűnelkövetésére, ahogy a többség felől a megvetésre, gyűlöletre sem. Akik például gyűlölik a cigányokat, azok sem azért gyűlölik őket, mert barna a bőrük. Az egyéb különbségekkel sem érdemes foglalkozni, térjünk hát rá az intelligencia-különbségekre!

Mi tehát az elmélet? Hirdetői ugye azt mondják, hogy a cigányok, a négerek, és általában a sötétebb bőrű emberi fajták intelligenciahányadosa elmarad a fehérek, és esetleg a sárgák IQ-jától. A cigányságot és minden kisebbséget politikai-biológiai fegyverként kihasználó zsidók, cionisták, és egyéb felforgatók pedig azt hirdetik, hogy ennek semmi értelme, minden ember ugyanolyan eszes lehet a megfelelő körülmények között. (Ennek cáfolata a magyarországi cigányság, melyet hiába próbálnak pár száz éve megfelelő körülmények közé terelni, mégsem javultak egy csöppet sem, képtelenek beilleszkedni. Talán az irántuk érzett gyűlölet az egyik legelfogadottabb, és legáltalánosabb érzés a magyar társadalmon belül.)

Na és itt jönnek be az előbb már említett állatok.

Él Amerikában egy „neonáci”, aki bőszen hirdeti a fajelmélet ezen intelligenciára vonatkozó taktusát, és meggyőződése, hogy a fajták között jelentős IQ-különbségek lehetnek. És még nem ül börtönben, nem ölték meg "véletlenül", semmi baja, éli a maga életét.

Ez az ember, aki amúgy nem is neonáci, egy állatokkal is foglalkozó pszichológia professzor, neve Dr. Stanley Coren. És mellékesen díjnyertes kutyakiképző...

Coren nekilátott vizsgálgatni, hogy vajon a kutyafajták mekkora intelligencia-különbségeket mutatnak, és ha egyáltalán, akkor mennyit. (Angol nyelven itt.) Persze azt mindenki tudja, tapasztalhatta, hogy bizonyos kutyák okosabbak a többinél, némelyik pedig ugyan imádott társa gazdájának, de kicsit butuska. Na ezt a tézist öltöztette a tudomány köntösébe a doki.

Készített egy kutya-intelligenciatesztet, mellyel rangsorolni tudta a kutyafajtákat 1-től 79-ig. Nem akarom kutyás részletekkel untatni a lényegre szomjazókat, szóval ami a fontos, hogy megvan a rangsor, és igen jelentős különbségeket mutat intelligencia tekintetében a különböző kutyafajták között. (Amúgy a vizsla 25., a puli a 27. helyen van.)

Hasonló "észbeli" különbségekről számolnak be az egyéb állattartók, akik dolgoztak már különféle ló-, macska-, stb. fajtákkal.

És akkor itt tenném fel ezen kis tanulmány legfontosabb kérdését: Ha egy állatfajon belül a különféle fajtáknál mindig vannak intelligencia-különbségek, akkor az emberi fajtáknál miért ne lehetne???

Mert ugye ezt halljuk nap mint nap: Minden ember ugyanannyira képes az eszével, ha úgy alakulnak a körülmények, és úgy is akarja. Pedig ha belegondolunk, ez teljességgel ellentmond a Darwini evolúcióelméletnek!

Ez ugye arról szól, hogy minden állat-, és növényfaj a környezetéhez megpróbál a lehető legjobban alkalmazkodni, és azon egyedek maradnak fenn legnagyobb valószínűséggel, amelyek ebben az élen járnak.

Ráadásul ez az alkalmazkodás sok-sok generáció alatt genetikai, azaz felépítésbeli, továbbá intelligencia-különbségeket okoz. De főleg azon van a hangsúly, hogy a fajnak alkalmazkodnia kell. A barnamedve például táplálékszerzés céljából tud fára mászni, a jegesmedve viszont valamiért nem, talán azért, mert nem túl sok fával találkozik. A mérsékelt égövi medvék viszont valószínűleg nem jeleskednénk annyira a fókavadászatban. Ráadásul meg is fagynának...

Ugyanez az alkalmazkodás érvényes az emberi fajtákra is. Az európai ember már évezredek óta rohamosan fejlődik kisebb-nagyobb megakadásokkal. Az európai, azaz a fehér fajtának tehát nagyobb intelligenciára van szüksége, hogy gépeket alkothasson, használhassa azokat, fejleszthessen, megérthesse a világ fizikai, kémiai, és biológiai törvényeit, fejlődjön általa a gazdaság, stb.

Az afrikai népek többsége, azaz a feketék az európai gyarmatosításokig még az írást sem igazán ismerték, állattartással sem mindegyikük foglalkozott, és az emberi faj kifejlődése óta szinte semmit se fejlődtek, sokuk a mai napig őskori körülmények között él. Nincs szükségük arra, hogy bonyolult számításokat végezzenek, gyönyörű zeneszámokat írjanak, szerezzenek, nem építenek felhőkarcolókat, nincs "pénzviláguk", egyszóval intelligenciájuk fejlődése más útra tért, mint a fehér emberé, és a mi civilizált világunkban ezek a környezetükből kiszakadt/kiszakított emberek idegenek, nem tudnak beilleszkedni, egyszerűen azért, mert nem alkalmasak erre genetikailag. Nem elég okosak hozzá. A maguk törzsi szintjén viszont nagyon jól elvannak. Persze sokukat sújtja az éhezés, a vízhiány, de látszik, hogy ezeket a problémákat önmaguk képtelenek megoldani. Állandósághoz szokott fajtájuk nem képes megbirkózni a mai kor változásaival. Ők csak több ezer év alatt tudnak bármi újat megszokni.

Az európai ember viszont a feketék környezetében érzi rosszul magát. Nagyobb intelligenciáját nem tudja szinte semmire sem használni, egy számára sokkal veszélyesebb környezetbe kerül. A négerek fizikailag állnak felettünk valamennyire. Egy egyszerű példával élve a néger jobban fut, nagyobb az állóképessége, elvégre vadállatok között él, vadászik, vagy éppen menekül, szüksége is van rá, ráadásul sokszor hatalmas távolságokat kell megtenniük az élelemért, vízért. Bizonyíték erre a sportban nyújtott fantasztikus teljesítményük, futóversenyeken, futball-, kosárlabdameccseken, és egyéb, nagy fizikai erőnlétet igénylő sportokban jól teljesítenek. És persze, hogy a "vérében van a zene és a tánc", mindenki látta, hallotta már a tévében egyszerű dalaikat, táncaikat, amely kultúrájukhoz tartozik. Az Amerikába származott négerek "zenéje", a rap és hasonló műfajok egyszerűségükben, és monotonitásukban jól észrevehető hasonlóságot mutatnak őseik törzsi táncaival és zenéjével. Ez is mutatja a fehér ember okosságát, hogy zenéje változatosságban, ötletességben messze megelőzi a feketék zenéit. És most nem csak a gyönyörű klasszikus zenében nyilvánul meg, hanem napjaink rockzenéjében is – nem sok néger gitárost és rockénekest látni. Ezek nem kizárólag kulturális különbségekből eredő hagyományszerű eltérések, hanem bizony genetikai eltérésekre vezethetők vissza. Ha egy törsz összes tagja több tízezer éven át hasonló dalokat alkot, és énekel, az biztos, hogy valamilyen módon elraktározódik genetikai állományában, egy számunkra eleddig ismeretlen, közvetett, rejtett formában.

Ez tehát az én módszerem arra, hogy bebizonyítsam a "fajelméletet", pontosabban annak azon részét, hogy az emberfajták között intelligencia-különbségek hadát fedezhetjük fel.

Ez a tény eddig nem is lenne gond. Ha ugyanis a fehér ember marad a helyén, és a fekete, meg a cigány, a sárga, és a többi alfaj is követi példáját, akkor nincs semmi gond, mindenki marad a maga megszokott, számára élhető környezetében. De mihelyst az egyik át akar menni a másikhoz, máris idegen helyen érzi magát, egy idegen társadalomban, idegen kulturális környezetben, egyszóval egy idegen világban.

A fajták keveredését egyetlenegy fajta szorgalmazza, ez pedig a zsidó. Ugyanis - talán a témában tapasztalatlanok nem tudják - a zsidó vallás alapja a fajelmélet és a fajgyűlölet. Zsidó mással nem keveredik, vagy ha zsidó nemzsidóval tart fent szexuális kapcsolatot, annak "eredményét" nem tekintik közéjük valónak. Ezért akarják az összes többi fajtát a keveredéssel tönkretenni, hogy ők maguk, mint a világ egyik fajilag legtisztább fajtája, az "alsóbbrendűek" fölött uralkodhassanak. Ezért nem szabad hagyni, hogy lányaink, asszonyaink fejét eltekerjék a négerek, cigányok, zsidók, hogy kultúránkba, társadalmunkba beleszóljanak a más fajtabeliek, mert abból csak rossz sülhet ki!

Remélem, hogy azoknak is némi segítséget nyújthattam az eligazodásban, akik eddig nem tudták, valójában miről is folyik a vita. Még annyit megjegyeznék, hogy ha neveltetése, és a társadalmi elvárások miatt el is utasítja a kedves olvasó, amit most olvasott, csak annyit kérek, hogy nézzen körül, és rájön, kinek van igaza...

Szebb jövőt!

Antikommunista-47

2008. augusztus 26., kedd

Repatriálni a cigányokat

Repatriálni a cigányokat

A humánus végső megoldás.

Érdekes, hogy amíg a terméketlen etióp sivatagba, ahol mellesleg állandó polgárháború és az aids pusztít, na oda bezzeg kívánkoznak a raszták, de a cigányok bezzeg háborognak, amikor felmerül, hogy tulajdonképpen nekik HAZA kéne térniük, mert nem tudnak beilleszkedni az európai civilizációba. Kiirtásról pedig senki se beszélt velük kapcsolatban.

Volt egyszer valami Theodor Herzl aki a zsidókkal kapcsolatban mondott hasonlót, csak ő Palesztínába akarta telepíteni a zsidókat. Ez meg is történt. Persze a palesztinok nem örültek neki.

Indiában viszont indiaiak laknak, és a cigányok is indiai származásúak.

Repülőjeggyel szabadulna a cigányoktól a cseh Nemzeti Párt : egyirányú repülőjegyet adna a csehországi cigányoknak az ultranacionalista Nemzeti Párt. Cserébe azt várnák el, hogy a támogatott cigányok 2010 végéig ne térjenek vissza Csehország területére.

Ingyenes repülőjegyet ajánlott tehát fel a nacionalista Cseh Nemzeti Párt minden csehországi cigányonak, aki hajlandó elhagyni Csehországot.

"A Nemzeti Párt ma megüzente a Cseh Köztársaságban letelepedett cigány közösségnek, hogy hajlandó anyagilag támogatni minden egyes cigány távozását a Cseh Köztársaságból, menjenek bárhová, Indiától Kanadáig"

Ez olvasható a közleményben, amely hétfőn délután került fel a párt honlapjára.

A cigányok akkor kaphatnak egyirányú ingyenes repülőjegyet, ha előzőleg írásban kötelezik magukat, hogy "2010 végéig nem lépnek a szuverén Cseh Köztársaság területére".

A Nemzeti Párt korábban azt javasolta, hogy a cigánykérdést Csehországban az érintetteknek az “indiai őshazába” való kitelepítésével lehetne megoldani.

Ez már nekem is eszembe jutott, no nem dicsekedni akarok, de így van. :-)

http://reakcio.blogspot.com/2008/02/ciganykerdes-megoldasa.html

http://reakcio.blogspot.com/2008/08/tisztelet-es-tolerancia.html

cigány holokauszt porrajmos hazugság porraimos hazugsag, Repatriálni a cigányokat, Repülőjeggyel szabadulna a cigányoktól a cseh Nemzeti Párt roma romák

2008. augusztus 25., hétfő

Az izraeli génbomba

Az izraeli génbomba

Az embernek a természetben egyetlen ellensége van: önmaga. Politikai síkon a polgári-antifeudális, majd marxista-bolsevik forradalmakkal és világháborúkkal folytatott zsidó-szabadkőműves világuralmi törekvéseknek az utóbbi évtizedek távközlési-informatikai forradalma adott új lendületet, a génsebészet és génátültetés lehetősége pedig végzetes fordulatot. Az épülő Új Világrendnek és faji hatalomnak behódolni nem akaró népeknek egy olyan genetikai alapon válogató, szuper-szelektív emberirtószer készül az izraeli laboratóriumokban, melynek lényegére és beláthatatlan veszélyeire egy kazuisztikai riport és egy újsághír világít rá.

Az Egyesült Államok katonai orvosi kutatóközpontjának legmagasabb biobiztonsági fokozatú laboratóriumaiban számos olyan utóbbi években felfedezett vírustörzset tárolnak, melyek igen fertőzőképesek, a megfertőzött személyekre nézve szinte biztos halált jelentenek és gyógykezelésükre nincs semmi módszer. Honnan származnak, és miért éppen napjainkban támadtak az emberre ezek a vírusok, mire figyelmeztet bennünket az egyik legfélelmetesebb képviselőjük, az Ebola Zaire és az Ebola Reston, és miért jelentenek a génsebészeti kutatások az atomfegyvereknél és a neutron-bombánál is nagyobb veszélyt az emberiségre, ezekre a kérdésekre próbálunk meg az alábbiakban rövid, figyelemfelkeltő választ adni.

Az ökológiai kutatások az egységesnek tekinthető földi élet egyre mélyebb összefüggéseire hívják fel a figyelmet. Az ökoszisztémák, mint belsőleg jól szervezett életközösségek, egymással is szerves kapcsolatban állnak. Egy ilyen rendszerbe egy új elem, pl. egy új faj bevitele, vagy egy elem kiemelése a rendszer összeomlásához vezet. Ezekre a jelenségekre számtalan példát láthatunk közvetlen környezetünkben is, a monokultúrás növénytermesztéstől a balatoni angolna telepítéséig, de az ember mindmáig hajlamos volt az ökoszisztémák összeomlásából származó veszélyeket csupán gazdasági szemszögből értékelni. Pedig az igazi veszély egészen másfelől leselkedik ránk. Nem tekinthető azonban véletlennek, hogy ezeket a veszélyeket a globalizáció apostolai elhallgatni igyekeznek, hiszen az ökológiai rendszerek felborulásából leszűrhető tapasztalatok súlyos ellenérveket szolgáltathatnának az emberi fajok keveredése ellen.

A kutatók becslései szerint a világon mintegy 3-30 millió növény és állatfaj él. Ezek mindegyike gazdaszervezete egy vagy több vírusnak, melyek alkalmazkodtak a fennmaradásukat biztosító szervezethez, és az is őhozzájuk. Tehát mondjuk úgy, nem ártanak egymásnak. Ha azonban a gazdaszervezet elpusztul és a vírus gazda nélkül marad, ami a károsodott ökoszisztémákban fordul elő, a vírus kénytelen más gazdaszervezetet választani. Szerkezeténél fogva a vírus egyébként is könnyen változik, adaptálódik, mint ezt az influenzavírus esetében évente a saját bőrünkön tapasztaljuk, az életközösség felborulása miatt bekövetkező nagy szelekciós nyomás pedig még inkább felgyorsítja ezt a folyamatot. Az új gazdaszervezetbe kerülve a vírus azonban már korántsem ártalmatlan, mert a gazda alkalmazkodásához jóval hosszabb időre van szükség, mely időszakot tömegjárványok jellemzik. A korábbi szervezetével együtt élő hideg vírus az új szervezetben forróvá válik, és az újságokban felröppent a hír: új, halálos kór ütötte fel fejét, az AIDS, melynek kórokozója, a H.I.V.-1 és 2. vírustörzs, korábban afrikai majmokban és közép-afrikai elzárt bennszülött törzsekben lappangott. Arra vonatkozóan, hogy hogyan kerülhetett be ez az emberiség eddigi több ezer éves történelmében semmi tünetet sem okozó vírus a civilizált világ népeibe, és egyáltalán mi ezeknek a rejtélyes parazitáknak a szerepe az élet-közösségekben, egy bolíviai egérfaj szolgálhat magyarázatul.

Ez az egérfaj telepekben él és igen szapora, és gazdaszervezete a Machupo-vírusnak, mely szexuális úton terjed, akár a H.I.V. Mindegyik egértelep populációja alkalmazkodott a saját vírustörzséhez, így az mindaddig nem okoz semmi problémát, amíg a gyorsan növekvő telepek össze nem érnek és a szomszédos telepek egyedei nem kezdenek egymással párosodni. Amikor ez bekövetkezik, egy járvány tör ki az egérpopulációban és az összeomlik. A telepek szétválnak és a folyamat elölről kezdődik.

A vírusok tehát korántsem öncélú parazitái a magasabbrendű szervezeteknek, hanem mai nézetünk szerint egyféle szabályozó szerepet töltenek be az élővilágban, megakadályozva az egyes fajokat abban, hogy mások rovására túlszaporodjanak. Emberi vonatkozásban az AIDS ugyanilyen szerepet tölt be, és inkább a természet első figyelmeztetésének, mintsem végső válaszreakciójának tekinthető. A H.I.V. nyomában már ott sorakoznak támadásra készen a trópusi esőerdők rohamosan degradálódó ökoszisztémáiból felszabaduló, ismert és ismeretlen, gazdátlanná vált vírusok, melyek terjedéséhez kiváló feltételeket kínál a soha nem látott méretű emberi migráció. Természetesen világosan kell látnunk azt is, hogy a gazdátlan vírusok nem csak az embert fenyegetik, hanem termesztett növényeinket és háziállatainkat is, és ezeken túl minden más élő szervezetet, mely velük kapcsolatba kerül. Ezért kerül egyre horribilisabb költségbe a növényvédelem, az állategészségügy, ezért lesz egyre egészségtelenebb a környezetünk és mi magunk is.

Láttuk tehát, hogy a természetben nemcsak egyes állat és növényfajoknak, hanem azokon belül egyes szeparált populációknak is lehetnek faj és csoportspecifikus vírustörzseik, melyek az egyensúly fenntartását biztosítják. Láttuk azt is, hogy az új gazdaszervezetet kereső vírusok eredeti hivatásuknak megfelelően továbbra is segíteni igyekeznek már talán nem is létező eredeti gazdáikat, és az idegen, konkurens szervezet elpusztítására törekszenek. E vírusok számára ettől kezdve megszűnt a harmonikus együttélés lehetősége. Az állandó alkalmazkodási kényszer a gyakran változó gazdaszervezetek genetikai tulajdonságaihoz, a vírus tulajdonságait előre nem kiszámítható módon és irány-ban befolyásoló módosulásokat okoz annak RNS-láncában.

Csupán a véletlenen múlt, hogy a 70-es évek közepén Zairében felfedezett Ebola Zaire vírus, melyet a világ egyik legveszélyesebb vírustörzseként ismerünk, nem vált egy ilyen mutáció nyomán az emberiséget megtizedelő világjárvány kiváltójává. A pontmutáció hatására a korábban csak kontakt úton terjedő és az embert szinte biztosan halálosan megbetegítő vírus levegő útján terjedővé vált, viszont az új törzs ellen az emberi szervezet képes volt ellenanyagokat termelni, míg az eredeti törzs ellen nem.

Ez a szerencsésnek mondható véletlen azonban komoly figyelmeztetés, mely a roncsolt ökoszisztémákból kiszabaduló vírusok instabilitására és az ebből eredő veszélyekre hívja fel a figyelmet.

A mikroorganizmusok azonban nemcsak úgy lehetnek fajspecifikusak, hogy együttélés céljából alkalmazkodnak egy gazdaszervezethez, hanem úgy is, hogy ellenük a magasabbrendű szervezeteknek csak egy szűkebb köre, néhány faj vagy fajta képtelen védekezni, míg a többieket sem megbetegíteni, sem azokban szaporodni vagy megmaradni nem képesek. Erre jó példa az Izraelben felfedezett Bacillus Thüringiensis Israeliensis (BTI), mely csak a szúnyoglárvák bizonyos körét képes elpusztítani. Ez a másik szerencsés véletlen a szúnyogok elleni szuperszelektív biológiai védekezés eszközét adta a kezünkbe.

A két szerencsés véletlen adta felismerés nyomán viszont a világ azon körei, melyek korábban a Curie-házaspár felfedezését is képesek voltak az eddig ismert legszörnyűbb tömegpusztító fegyver kifejlesztésére felhasználni, hozzáláttak egy még ördögibb terv kimunkálásához: a génkompatibilitáson alapuló szuperszelektív biológiai emberölőszer előállításához.

A veszély óriási és korántsem csak elméleti.

Történelmi tapasztalat; ha egy fegyver kifejleszthető, azt kifejlesztik, és ha bevethető, azt bevetik. Bizonyos józan megfontolásokban, nemzetközi tilalmakban reménykedni öngyilkos oktalanság. A csupán egy fajra ható, vagy egyetlen fajt kímélő letális hatású vírustörzsek előállítása génsebészeti eljárásokkal megoldható. Bevetésük kísérleti, vagy operatív jelleggel csupán idő kérdése. És teljesen közömbös az is, hogy hol és kik, mely nép vagy népcsoport ellen vetik be elsőként. A világ nemzsidó népei egyaránt veszélyeztetettek. Mi, magyarok elsősorban! Európa népeinek sorsa, és a többi népeké is megpecsételődött, és felszalámizásuk megkezdődött, amikor ahelyett, hogy kollektíven ellenálltak volna a zsidóság Magyarország meghódítására irányuló kinyilvánított törekvéseinek, koncként dobták oda hazánkat, akárcsak a palesztin népet a világhódító fajnak. Annak a fegyvernek az éle, mely az izraeli laboratóriumokban a palesztin őslakosság és az arab népek ellen készül, ellenünk is, és rövidesen minden más európai és nemzsidó nép ellen is irányul.

Kollektív tanulságul fel kell végre ismerni, és amíg nem késő, addig kell felismerni! , hogy a zsidóság az egész emberi nem ellensége, és Mózes nevű prófétája parancsára annak elpusztítására, leigázására tör.

Látva, hogy fordulnak a tudomány és technika vívmányai egymás után az emberiség ellen ahelyett, hogy a javát szolgálnák, felületesen arra a következtetésre jutunk, hogy az emberiség még nem érett meg arra, hogy ismereteit tudássá transzformálja, felelősen hasznosítsa.

Holott nem erről van szó, hanem arról, a zsidóság aberrált lelkületű vezetői, megszerezve a kor élenjáró technológiái feletti felügyeletet, a XX. század tudományos vívmányait saját faji hegemóniájuk kiépítésének szolgálatába állították.

Nem az emberiség kiskorú tehát, hanem kiskorúak és lelki torzók uralkodnak rajta.

Az emberiség nem lehet sem érett, sem éretlen, mert mint olyan, nem létezik; a világon létező különböző fejlettségi szinten álló fajok számára a XX. század a kőkorszaktól az űrkorszakig mindent jelenthet.

Amilyen oktalanság lenne elvárni egy dzsungellakó, gyűjtögetésből és vadászatból élő pigmeustól egy atomreaktor irányítását, épp olyan lehetetlen elvárni, hogy a babiloni papucsvarró ősök talmudista erkölcsiségének szintjén megrekedt faj felelősséget érezhessen más népfajok, vagy akár a földi élet iránt.

A probléma csupán az, hogy amíg a kőkori állapotokban leledző pigmeusok nem juthatnak be egy atomreaktorba (tegyük hozzá, nem is akarnak!), addig a világ elleni gyűlölettel átitatódott talmudista zsidóság a pénze révén nemcsak közelébe jutott, hanem hatalmat is szerzett a tömegpusztításra alkalmas csúcstechnológiák felett.

Hosszú évezredekig, amíg a közlekedési és informatikai forradalom által összeszűkült világ ennek lehetőségét meg nem teremtette, a zsidóság összeszerveződése és faji programjának megvalósítása csupán elméleti lehetőség volt. Addig mint nem fajspecifikus fertőző ágensek terjedtek az áldozatra kiszemelt népek közösségében.

Több, mint egyszerű analógia átlátni, hogy alakította át a beszivárgó zsidó faj a befogadó népek génszerkezetét, hogy alkalmassá tegye azokat saját parazita igényeinek kielégítésére. Dezinformálással, simulékonysággal, vagy ha lehetett erőszakkal nyomták el a népek fel- fellobbanó immunreakcióit. Az ellenálló sejtek falát pénzzel tették átjárhatóvá, az erkölcsi ellenállást és az antitesteket alkohollal és a liberalizmus mérgével közömbösítették. Századunk elején sikerült megszerezniük a szellemi és természeti energiaforrások mozgósításának (transzlokációjának) kulcspozícióit és elkezdték hatalmi rákos daganatuk kiépítését. A kór műtéti kiirtására történtek próbálkozások, terápiás kezelésére soha. A daganatos gócok további irritációjától tartózkodó népközösség látszólag megadta magát sorsának és szabad teret engedett a sejtburjánzásnak.

Mai helyzet (diagnosis): A Liberális Demokrácia globalizációt (autolysis, feloldódás) kiváltó mérgével (elnevezései: liberalizmus, kozmopolitizmus, internacionalizmus, vagy a kiváltott folyamat felől nézve: polgárosodás, eltömegesedés) fertőzött fogyasztói társadalmak védekezőrendszere blokkolt. Nem-specifikus rezisztencia gyenge, vagy nem tapasztalható. A kevésbé mérgezett gócokban (polgárosodás hiánya) gyenge specifikus immunitás mutatható ki, de a szervezet egészében az antiinflammációs tüneti kezelés (dezinformativ és transzmediativ gondolatszupresszió) hatására kevés az antitest, valamint az antigének felismerését elősegítő és az immunválaszt erősítő emlékezősejt.

A népek testében évszázadokon át lappangva élő, a nagy közös célokhoz felnőni sohasem tudó zsidóság hideg vírusa a mérgekkel legyengített testben forróvá vált.

Megmaradásunk azon múlik, hogy képesek vagyunk-e még immunreakcióra ezzel a vírussal szemben.

NWO

2008. augusztus 24., vasárnap

Miért is utasítsuk el a zsidókat

Miért is utasítsuk el a zsidókat

Azért, mert mondjuk felismertünk egy csomó negatív trendet, és az ezeket a trendeket előidéző, megtervező, vezető, és felfokozó erőket, valamint konkrét személyeket. És jé, de sok köztük a zsidó. Na ugye!

Soha nem mi sanyargattuk a zsidókat, hanem pénzuralmukon keresztül mindig ők minket. A magas uzsora kamatok miatt eleve visszafizethetetlen banki kölcsön miatt sokan mindenüket elvesztették a 30-as években. A neémeteknél a nemzeti szocialisták, amikor hatalomra jutottak, átvették nemzeti tulajdonba az idegen tulajdonban levő bankokat, és államilag megszabták a maximum és a miminum kamatokat + saját pénzt bocsájtottak ki, aminek az alapja (fedezete) az osszág termelőtényezői voltak. Manapság az Unióban a csőd már nem bűncselekmény, bezzeg akkoriban a bankárok még Londonban is szépen kiugrottak az emeletekről, ha nem akartak életük végéig az adósok börtönében ülni.

A magyarság mindig mindenkit befogadott, aki békében, egyenrangúként akart velünk élni. Így volt ez már Árpád idejében, amikor zsidó vallású kabar törzset hozott magával a sztyepéről, és heves vidékén letelepítette őket. (sok helyiségnév őrzi ezt) De így volt az üldözött besenyőkkel, kunokkal is, akiknek talán a világ első autonóm területe volt az Alföldön, saját nyelvükkel, vezéreik vezetésével, mindaddig, amíg nem lázadtak.

Azonban velük is megbékéltünk, kun László személyében még királyt is adtak, asszimilálódtak, annak ellenére, hogy faji jellegzetességüket máig megtartották.

Folytathatnám a sort a jászokkal, a Mária Terézia által betelepített tótokkal, svábokkal, akik még akkor is, ha elkülönült falvakban laktak, jól kijöttek az őslakossággal, nem ellenségeskedtek, nem igyekeztek maguk alá gyűrni a másikat.

A nagy olvasztótégely a kommunizmus jog és vagyonfosztása volt, amikor a földjüktől megfosztott emberek a jobb megélhetés reményében városokba költöztek, és a nagy iparosítási lázban teljesen összekeveredtek.

Nem így volt ez a zsidókkal, akik eleve városi, zárt közösségekben gettó életre (lásd Erzsébet város, Lipót város) rendelkeztek be, és aminek megtartására Einstein is figyelmeztette őket. Amíg viszonylag kevesen voltak, ez nem is okozott komoly problémát, azonban az 1867-es Deák Ferenc által megtett kiegyezés után a tömeges galíciai, pólisi (kelet európai, róluk szól a hegedűs a háztetőn, mellesleg azt is zsidó írta, és a belőle készóélt musicalt is egy Webber családnevű zsidó rendezte, tehát ne nagyon legyen hatással a zsidókkal kapcslatos véleményünkre...) zsidó bevándorlással felszaporodva (ez a befogadás nagy hiba volt) "Isten választott népének" akkorra már a gazdasági, politikai hatalom megszerzése vált céljává. (mint a kommün idején). Emiatt vált szükségessé 1920-ban a "numerus clausus" törvény meghozatala, ami a befogadó nemzet természetes védekezése volt, saját többségi önrendelkezésének megvédésére.

Ezt nevezik a zsidók a magyar antiszemitizmus kezdetének.

De kérdezem én, miért szeresse a magyar a zsidót, miért részesítse előnybe őket, miért váljon filoszemitává? Elfogadjuk a létezésüket - csak nem idehaza rajtunk élösködőként -, ha kimennek izraelbe, és ott élnek, az nem korlátozza a saját létünket. A teljesítményükre is hiába büszkék, egyrészt belterjes társaság, egymást dicsérik körbe, egymásnak osztják a lehetőségeket, a pályázatokat ők zsűrizik, és így az ő cégeik is nyerik, ezáltal sokkal drágábban épül meg így nálunk minden, a jó állásokat is egymásnak osztják, ők a "kölcsönös elismerés társasága" és ez által minden tevékenységük csak a zsidó közösség gyarapodását, épülését, szépülését szolgálja, és csak saját érdekeiknek érvényesítése a cél. A magyarok rovására természetesen, azaz a zsidók természetéből fakadóan, de ez számunkra nem elfogadható.

És ugyan mi jót tesznek itt a zsidók? A gengszterváltás idején már évek óta szervezkedzek a hatalom átvételére, a zsidó Soros György, és a nemzetközi zsidóság pénzén, és SZDSZ vezérlettel (1988 előtt az szdsz még csak mint Szabad Kezdeményezések Hálózata létezett, tehát nem pártként) tőlük volt hangos az ország, mindaddig, amíg a kulcspozíciókat, és a gazdasági hatalmat meg nem szerezték. Egy példa: a Budapest Bankot úgy adták el 8 milliárdért, hogy utána az állami kötelezettség vállalás címén 12 milliárdot kaszáltak vissza - Apró Piroska érdekeltségével. Amikor veszélyben érezték pozíciójukat, kis híján polgárháborút robbantottak ki a taxis sztrájkkal. Az országgyűlés Kis János, Bauer Tamás, Eörsi Mátyás köpködésével volt tele, amíg Konrád György a Széchenyi fürdő kövén, egyenes adásban adta elő a zsidó liberalizmus eszméinek "nagyságát". ( beleturházott a medencébe, és amikor ezt számonlárték rajta, üvöltött, hogy itt üldözik a zsidókat)

Ma már a döntő részt a gazdaságban, médiában megszerezték, nincs szükség az SZDSZ-re se, de ha vezető szerepüket a legkisebb kritika is éri, azonnal lesz 100 tiltakozó aláírás Bayer Zsolt cikke ellen, és Konrád és Kertész is megereszt néhány jól irányzott köpést berlini új hazájukból. (a németeken rajtuk kívül is efféle cionsita zsidó tetvek élősködnek)

Az már csak hab a tortán, ahogyan Szegő Péter siránkozik az antiszemétizmus.hu oldalon, hogy egy-egy megfogalmazást miért nem lehetett finomabban megírni, mert sértik a zsidók érzékenységét. Az hogy rajtuk kívül másoknak is van önérzete, fel sem merül benne, mint ahogy az sem, hogy a magyarság hozzávetőleg 1 millió embert vesztett a világháborúban.

Ahogy Einstein úgy a mai fő cionista hangadók miért vándorolnak országról országra? Talán hogy a zsidó közösség identitástudatát életbe tartsák, vagy előkészítsék a szellemi (kliensi) kört a Soros féle tőke behatolásra?

Central European Uuniversity, azaz Közép Európai Egyetem tehát az, amiről beszélek, azt hívják Soros egyetemnek.

A végzettek nem kapnak teljes értékű diplomát, hanem csak annak várományosaivá "lépnek" elő, miközben sorosék bekaszálták a tandíjat. Jobb helyeken Sorost be sem engedik az országba. 1997-ig Prágában volt a soros féle CEU nevű neolib agymosóegyetem, de ott rájöttek, hogy ez egy cionista machináció (a csehszlovák időkben sem tűrték meg a bomlasztó cionizmust a hazájukban, az 1967-es arab-izraeli háború után pedig a szovjet politika is e törekvésük mellé állt) ki is tették őket, azután költöztek Budapestre. A tanulmányok támogatása se olyan önzetlen dolog ám, mint ahogy azt hinnénk. Ezt úgy is fel lehet fogni, mint az értelmiségi képzés privatizációját, s ezzel is függőségbe hozható az államvezetés, mert ha "rossz" oktatási törvényt hoznának, a soros "lekapcsolja" az oktatást és annyi.

Ösztöndíjakkal meg szépen be lehet szabályozni, hogy a felnövekvő értelmiség a "nagy célnak" megfelelő tananyagot kapjon, azaz nem lesz képes érdemi munkára az adott célterületen. Ez meg egyenlő az értelmiségi réteg szétverésével, ami nagyon is kívánatos cél egy leigázandó ország esetén.

Az is nyilvánvaló, ha én támogatok és finanszírozok valamit, akkor én is szabom meg ennek a feltételeit, és egyáltalán az egész tevékenységem célját és értelmét. Ami jelen esetben garantáltan nem a nemzeti értelmiség kinevelése, hanem sokkal inkább a neoliberális janicsárok kiképzése a globalizmus helytartójának, vagy például bértollnokának.

2008. augusztus 23., szombat

Nacionalizmus es szocializmus életösszhangja

Nacionalizmus és szocializmus életösszhangja

Az emberiség tagozódásának két nagy elve ütközött egymással az utolsó évszázad során. Az emberiséget függőlegesen tagozó nemzetiség elve, amely növeli a nemzetek öntudatát, amelyet keményít a nacionalizmusnak egyre erősödő mozgalma. Az emberiséget horizontálisan tagozó proletár szocializmusnak az osztályképződés a fő elve. Az utolsó évtizedek élményei megtanították a gondolkodni tudókat, hogy az emberiség maga nagy harcait, mint nemzetek, és NEM pedig mint osztályok harcolják. A fasizmus megelégedett a szocializmus korábbi tömegeinek nacionalizálásával. A német nemzeti mozgalom nem elégedett meg a tömegek nacionalizálásával: az ideológiát, az eszmét, a szocializmus alapgondolatát is nacionalizálni igyekezett. A nacionalizmus elemzésénél két elemmel találkozunk. A hagyományos történelem során kialakult élményközösségeknek, a nemzetiségnek az öntudatával ez a nemzetiségi elv és az idők során hazává szélesült szülőföld szeretetével, a patriotizmussal. A nacionalizmus annyiféle, ahány náció van, és minden korban eltérő színezetű.

A szocializmus a nemzeti együvé tartozás tárgyi feltételeit alakítja ki. A szocializmus teremti meg a társadalmi, gazdaságetikai, a nemzeti élet keretén belül a nacionalizmus érvényesítését. A nacionalizmus volt az, amely a szocializmust felszabadította marxizmustól. A nacionalizmus és a szocializmus szellemi ötvözete a legmagasabb rendű szellemi közösség.

A Német szociálpolitika:

A német nacionalizmus a külső nyomás ellenhatásaként fejlődött ilyen példátlan intenzitásúvá (Versaillesi rablóbéke). A társadalmi ellentéteket elmélyítette a németség háború utáni helyzete, ezért szocializmust vet fel magában.

A világháború alakította a tömegek gondolkodását. A német hadbavonult és onnan visszatérő férfiak nagy részének közmeggyőződésévé vált, hogy a szocializmus az a gazdasági forma, amely más nacionalista vagy nem nacionalista szellemtől függetlenül egy magasabb és emberhez méltóbb népélet kialakítására alkalmas.

A szociálpolitika, így a nemzeti szocializmus szociálpolitikája is nem a gazdasági élet némi javítását jelenti, nem az elesett embertársnak a megsegítését, sem a jótékonyságot, hanem a szociálpolitika, a társadalompolitika a társadalomra irányul. A megelőző tevékenységek a legfontosabbak. A német szociálpolitika a német szocializmus megvalósítására irányul. Arra irányul, hogy a németség belső értékeit kibontakoztassa, és lehetővé tegye a politikai erőknek és teljesítményüknek a legnagyobbra fokozását. Minden szociálpolitikának az állam a hordozója, és így a német szociálpolitikában is az állam kapja a fő hangsúlyt. A német állam nem öncélú, a nemzeti szocializmus ideológiájában a német állam eszköz. Eszköze a fajnak, a faj megerősítése, tisztaságának megőrzése, fennmaradása érdekében. Csak így lehet az etnikai és faji konflikutusoktól mentes, és ezért egységes és erős birodalmat létrehozni - a III. Birodalmat. Az állam szociálpolitikájának elsődleges célja a faj védelme, a faj megerősítése, a faj érvényesítése. Ezt a politikát követi a németség akkor, mikor a fajkeveredések kialakulását a sterilizációs törvény rendelkezései alapján az értéktelen elemeknek a fajban való utánpótlását lehetetlenné teszi. Ezt a fajvédelmi politikát követi akkor, amikor a szociális intézmények, a társadalombiztosítási intézmények munkáját arra állítja be, hogy a megelőzés az egészségi ártalmak, a fajtát gyengítő biológiai károk megelőzése céljából koncentrálja a maga anyagi erőit. Ezt a fajvédelmi politikát követi akkor, amikor kitelepíti vagy erőteljesen kivándorlásra ösztönzi azokat, akik a belső ellenséget, és az élősködő réteget alkotják.

Minden szociálpolitikának központi problémája a nemzet munkarendjének megteremtése. A munka tulajdonképpen magának a személyiségnek a kibontakozása a nemzetközösség érdekében. A munka tehát annyit ér, amennyit a nemzetközösség céljainak szolgálatában ér. A nemzeti munka rendjének két hatalmas pillére van, az egyik az ún. Arbeitsfront, a munka arcvonala, a másik a nemzeti munka rendjének nevezett birodalmi munkaügyi szervezet.

Minden üzemben a vállalkozó az üzem Führerje, a munkavállalók az üzemben a munkás csapatot, a Gefolgschaftot jelentik, akik követik a küzdelmekben és a harcban a tulajdonos vállalkozót. (Japánban ennek a munkahelyi életközösségi magatartásoknak amúgy régebbről is hagyománya van, a klánszisztéma) Teljes demokratizmus van az üzemekben, nem demokrácia a vezetésben, hanem az ember és ember közötti érintkezésben. A vezetők, a mérnökök, a munkások, és a tanulatlan napszámosok közötti érintkezésben az ugyanazon nemzethez való tartozás, és az együvé tartozási érzet tapasztalható. Tapasztalható a rokonszenv, az udvariasság és az egymás szempontjainak megértése. A munka nem vált robottá, s a munkás jól tudja, hogy a teljesítmény, amelyet nyújt, részben anyagi megalapozása teljes életének, részben bekapcsolódás a nemzeti erőkifejtésbe, egy hatalmas nemzeti teljesítménybe. A társadalmi féltékenységet, amely rendszerint gyűlöletté fajul, megszünteti, ennek elejét veszi az, ha a munkás tudja, hogy módjában van évenként két hetet utazni tengerparton, kies vidékeken családjával együtt üdülni, polgáriasodott formában szórakozni. A munkás tehát személyiségeihez méltó életet élhet, ennek következtében kultúrértékek felvételére alkalmassá válik.

A nemzeti szocializmus ideológiájának megfelelő rendszabályokkal szocializmus teremthető a kapitalizmus szélesebb körében, azokban a gazdasági szektorokban, amely gazdasági szektorok működése a legfontosabb a közösség szempontjából. Megőrizhetőek a kapitalizmus előnyei, például a verseny, de mindez a nemzeti érdeknek megfelelően van beszabályozva. Termelőüzemek, bányák, és földterület ellenben soha nem kerülhet idegen országból érkező tőke tulajdonába. A CSAK jogi személyiségű társaságok nem léteznek, helyettük teljes személyes vagyoni felelősséggel rendelkező korporácók vannak. Értelme : a csődbűntett és az egyéb spekuláció ellehetetlenítése.

Na, akkor ezt most kivételesen jól sikerült összefoglalnom. :-)

De Lantos János is írt egy ilyen alap dolgokat tárgyaló írást.

A nacionalizmus és a szocializmus életösszhangja - írta Lantos János - kitartás.hu

Nacionalizmus

A nacionalizmus a 19. században tűnt fel, mint politikai érzelem. Legalábbis onnantól kezdve deklarálják keletkezésének időpontját. Valójában ez így hamis állítás, mivel a nacionalizmus érzése – hívják bárhogy is – mindig megvolt az emberekben. Ez egy természetes ösztön, ami vele született, még akkor is ott lapul lelke mélyén, ha ezt a természetes érzést igyekeznek elnyomni, kioltani belőle. A nacionalizmus szerint minden ember nemzeti jellegzetességgel bír. A nacionalizmus célja, a nemzeti önazonosság felszínre törése volt. Bármely nemzet tagjában megtalálható az az érzés, miszerint tartozni akar valahová. Egy egészséges lelkületű nemzet életében tehát, meghatározó tartópillér szerepét kell betöltenie a nacionalizmusnak. A nacionalista érzés szoros összefüggésben áll a kultúrával. A kultúra hordozója a faj, azon belül pedig a nemzetek is egyfajta sajátos kultúrát hordoznak magukban. Egy nemzet lelkiségét tükrözi annak kultúrája. Fontos dolog az, hogy a népi kultúra valóban a nép minden rétegéhez eljusson, ne lehessen egyes osztályok kiváltsága csupán. Az egész nemzet közkincsévé kell tenni, hiszen csak így érezheti át mindenki. Felszínre kell hozni a nemzetben rejlő tehetséget, és a nemzeti kultúra szolgálatába kell állítani, hogy áthassa az egész nemzetet a nacionalizmus érzése. A kultúrának ápolnia kell a testvéri összetartozás erejét, így erősítve meg a nacionalizmust a nemzet életében. Csak egy ilyen lelkülettel megáldott nemzet képes nagy célokat elérni. Minden nemzet történelmében, ha külső veszély fenyegette, csak akkor tudta magát megvédeni, ha ez az érzés áthatotta a nemzet nagy részét. Az, hogy a közösségért érdemes áldozatokat hozni, hiszen az ember maga is e közösség büszke tagja. Fontos még megjegyeznem, hogy a tiszta nacionalizmus gondolatának átérzéséhez idealizmus szükségeltetik. Ez az a gondolat, ami egy nemzetet összetart, és összefogásra ösztökélhet. De ez csak úgy valósulhat meg, ha egységes a nemzet belső társadalma, és ez pedig már a szocializmus kérdésköre.

Szocializmus

Most rátérnék a szocializmus kifejtésére. A szocializmus szintén a 19. században bukkant fel, válaszul az ipari forradalom miatt megváltozott viszonyokra. A szocializmus a következőképpen határozható meg: a társadalmi igazságosság tana. A szocializmus nem veti el a magántulajdont, természetes keretek között kívánatosnak tartja, sőt teljes védelme alatt áll. A szocialista rendszerben az állam ellenőrzi a termelő folyamatokat. Természetes vágy minden emberben, hogy az életbiztonsága meglegyen. Továbbá, hogy munkája megbecsülésre találjon. Ez szintén természetes érzés, amelyet az emberből kiirtani nem lehet. Tehát a szocializmus érzése is veleszületett, egyidős az emberiséggel, bár nyilvánvalóan nem így nevezik, vagy nevezték. Már itt az elején leszögezném, hogy a tiszta szocializmus nem keverendő össze, annak marxi, kommunista torz válfajával. A szocializmus azért szocializmus, mert az egész nemzeté. Nem pedig kizárólag a munkásosztályé, bár a történelem bebizonyította hogy csak szavak szintjén volt az övé… A marxizmus szocializmusában a munkás nem más, mint egy eszköz. Társközösségi érzése nincs, hiszen nem is természetes közösségben él. A marxizmusban egy szikrányi szocializmus sincs. Az osztályharc meddő, csak a nemzet egységének az ellensége. A szocialista berendezkedésű állam feladata, hogy ügyeljen arra, hogy az egységes nemzet ne hulljon szét egymással szemben álló vagyoni rétegekre (osztályokra), nehogy osztályellentétek keletkezzenek. Nincs osztálytársadalmi rétegződés.

Nemzeti szocializmus

Most rátérnék a nacionalizmus, és a szocializmus összhangjának a kérdésére. Sokan bizonyára azt mondják, hogy a nacionalizmus és a szocializmus egymással szöges ellentétben álló eszme. Ez a megállapítás akkor állná meg a helyét, ha szocializmuson a kommunizmust, a marxizmust érteném. De mivel az imént kifejtettem már, hogy miért nincs köze az igazi a szocializmusnak a kommunizmushoz, ezért a további okfejtés jelen esetben szükségtelen.

Amint látjuk, ezt a nacionalista szocializmust teljesen meg kell különböztetnünk a marxi szocializmustól. Azonban van másik oka is, amiért meg kell különböztetnünk. Mégpedig az, hogy a marxi szocializmust teljes mértékben áthatja a posványos, alacsonyrendű materializmus. A nacionalista szocializmus pedig idealista gondolkodásmódon alapuló ideológia. A marxizmus lényegében internacionális osztályszocializmus, míg ez ellenben nemzeti, egyetemes szocializmus. A nacionalizmusnak és a szocializmusnak azért kell kiegészíteni egymást, mert: a szocializmus nélküli nacionalizmus, könnyen átcsaphat sovinizmusba, illetve a nacionalizmus nélküli szocializmus nagyon hamar materializmussá fajulhat. Ez az a rend, mely hivatott megteremteni a gazdasági békét, mely a munka és termelés eredményeinek hasznát arányosan osztja meg a termelés tényezői között, hogy megszüntesse a pénzkapitalizmus keletkezésének és létezésének lehetőségét és a munkásság reménytelen nyomorát. Megteremti a társadalmi békét, az előbb taglalt okok miatt, hiszen megszünteti a kiváltságos “osztályokat”. Nem utolsó sorban megteremti a politikai békét, ahol nem önző pártérdekek acsarkodása tapasztalható, hanem egyetlen vezérgondolat kézzelfoghatósága érzékelhető, mégpedig; a nemzet boldogulása mindenekfelett! Ebben a rendszerben minden hatalom a néptől ered. A termelvényekből adódó haszon nem a tőkésé, vagy az államé, hanem a nemzeté. Az embernek szorgalmával, és legjobb képessége szerint kell szolgálnia az embertársai által alkotott nemzetet. Viszont a nemzetnek is vannak kötelességei vele szemben, vagyis meg kell teremtenie azokat a körülményeket, ahol az ember az előbbiekben leírt szerepét tökéletesen betöltheti. Ez a nacionalizmus és a szocializmus összhangja. A szocializmusban cél a munkás és a munkaadó közötti béke. Az ellentéteket szító szakszervezetekre nincs szükség, valódi érdekképviseleti szervezetekre van szükség, amely valóban a munkabéke előteremtésén fáradozik. Emellett a társadalom minden rétegét hazaszeretetre kell nevelni, hiszen a szocializmuson keresztül így érezheti át, hogy mi az a nagy cél amiért dolgoznia kell. Munkabéke pedig akkor van, ha a munkás a megbecsüléséért vívott harcában megkapta magának a tiszta egészséges családi otthont, továbbá a egészséges légkörű munkahelyet, hogy családja és nemzete számára képességei szerint a legjobb teljesítményt nyújtsa. E nemzetvédő eszmekörben nagy szerepe van a családnak. Az ifjúságnak kulcsfontosságú hivatása van, fontos tehát a gyermeknevelés megfelelő szellemben történő végrehajtása. Ezért van nagy szükség a családra, hogy a gyermek tiszta erkölcsi nevelést kapjon. Tetten érhető tehát mindenhol a nemzeti érzés, illetve a szociális gondolat, melyek olyan érzések amelyek megvannak az ember legbelsőjében. Természetes életösztönök ezek, összehangolásuk pedig meghozza azt a társadalmi rendet, ahol a nemzet minden tagja a közösség nagy szolgálatában, egyéni céljait is tökéletesen meg tudja valósítani, hiszen az egybe esik a közakarattal. Az erkölcsi és szellemi, illetve az anyagi érdekek összehangolását jelenti e két eszme összehangolása. A szocializmussal a közösségben lévő minden egyén boldogítása a célja, de a nacionalizmussal a legtermészetesebb népi közösség, az egész nemzet jólétéért dolgozik. Politikai gazdasági tekintélyrendszer, az egyén felelősségével. Röviden olyan rendszer, ahol a nacionalizmus meghatározó, de ahhoz hogy a nemzet minden tagja őszintén magáénak vallhassa ezt a nacionalizmust, szükségeltetik a szocializmus. E rendszer magyar gyakorlatának középpontjában mindenkor a nemzet áll.

Lantos János

2008. augusztus 22., péntek

A neoliberális szabadrablás

A neoliberális szabadrablás

A globalizáció, pontosabban a globalizációnak a mintegy 30 éve a neoliberalizmus elveinek jegyében zajló folyamata égbekiáltó különbségekhez vezetett szegények és gazdagok között, meggyorsította a természeti környezet pusztítását, és a gazdagok és szegények közti szakadék mélyítésével a háborúk és terrortámadások pusztításait és veszélyeit is megnövelte.

Hívei szerint a globalizáció nem más, mint a mindenkinek előnyös nemzetközi kereskedelem és munkamegosztás általánossá, globálissá válása a modern szállítóeszközök és kommunikációs technikák, köztük is elsősorban a számítógépek és a mikroelektronika segítségével.

A tömegtermelés, sorozatgyártás, és a kutatás-fejlesztés létezett már a hetvenes évek előtt is, csakúgy, mint a légi, vízi, és szárazföldi kereskedelem. Tehát mindezek megléte nem jelenti azt, hogy el kellene fogadnunk a neoliberális elveket. Nem neoliberális pl. az lenne, ha CSAK azt importálnánk asmit idehaza nem tudunk megtermelni. Hogy így drágább a beszerzés? Igen ám, de egyrészt a világpiacon is bármikor felmehet az egyes árucikkek ára, másrészt pedig ha miénk a termelés, miénk a haszon, és a mi állampolgáraink jutnak munkához.

A mai globalizáció nem a haladást, a közjót vagy a közérdeket szolgálja általában, hanem csupán néhány nagytőkés társaságnak az érdekeit, miközben rombolja és pusztítja azoknak az embermilliárdoknak az életfeltételeit, akik nem a gazdag és hatalmas (=és zsidó) elit körökhöz, a különféle szabadkőműves jellegű szervezetekhez (a Bilderberg csoport és hasonlók) tartoznak, hanem egyszerű, bérből és fizetésből élő állampolgárok, legyenek akár USA polgárok, akár angolok, akár azok, akik a perifériákon élnek Latin-Amerikában, Afrikában, Ázsiában vagy a szovjet utódállamokban.

A világon az elmúlt harminc évben romlott a szegények helyzete, és tovább nőttek a különbségek gazdagok és szegények között. Mutatja ezt, hogy míg 1960-ban a Föld lakosságának leggazdagabb 1/5-e /csak
/ harmincszor akkora éves jövedelemmel rendelkezett, mint a legszegényebb 1/5, addig 1998-ban már hetvennégyszeres volt ez az arányszám. Emiatt jelenleg hal éhen naponta 20 000 ember, nincs tiszta ivóvize, és kell két dollárnál is kevesebb napi jövedelemmel beérnie jelenleg az emberiség felének, több mint hárommilliárd embernek.

Amikor 1990 körül összeomlott a szovjet bolsevik világrendszer, az amerikai neoliberális Fukuyamával együtt többen azt képzelték tévesen, hogy immár vége a történelemnek: hogy a volt szocialista országokhoz hasonlóan lassanként majd a Föld összes többi országa is átveszi az általuk egyedül üdvözítőnek tartott korlátlanul kapitalista piacgazdaságot és a pusztán a tőke érdekeit képviselő lobbik által folyamatosan a szabadrabláshoz igazított jogállamot. A 90-es évek második felétől kezdve egyre többen kételkednek abban, hogy valóban jó irányban haladna az emberiség a kapitalizmus világméretű győzelmével. Ehhez az elbizonytalanodáshoz a gazdagok és szegények fent jelzett drámai ellentétein kívül hozzájárultak az ökológiai válságnak, azon belül is főleg a klímaváltozásnak immár a gazdag országokban is drámaivá váló eseményei, amilyenek az utóbbi évek özönvízszerű esői és forróságai voltak.

A globalizáció azért nem egyszerűen a nemzetközi munkamegosztás globálissá válása, mert e folyamat már létezett az 1800-as évek vége felé is, de már a múlt század hetvenes évei óta a neoliberalizmus szellemében megy végbe, és ennek megfelelően csak egy bizonyos csoport érdekeit szolgálja.

A neoliberalizmus voltaképpen /egy /sajátos válasz a múlt század hetvenes évei óta tartó, sokak által nem felismert gazdasági válságra. Keynes és Fourastié már az 1940-es években megjósolta, hogy a hetvenes években majd stagnálni kezd a világgazdaság, hacsak nem lesz totális háború, vagy erős népességnövekedés. Eltérően az 1929-33 közötti világválságtól a világgazdaság mai válsága sokak számára azért észrevétlen, mert harminc éve többé-kevésbé stagnál ugyan a világgazdaság egésze, de a centrum bizonyos országaiban és néhány más országban (ahol költenek kutatás-fejlesztésre, ahol erős a gazdaság állami szabályozása, olyanok, amilyen például Kína, Szingapúr, Tajvan, és az ázsiai kistigrisek) olykor végbemegy azért némi gazdasági növekedés is. A világgazdaság harminc éve tartó válsága olyan jelenségekben mutatkozik meg, mint hogy még a fejlett országokban is kihasználatlanul hevernek évtizedek óta hatalmas termelőkapacitások, és magas a munkanélküliség; hogy pénzügyi válságok törtek ki és bénítottak meg olyan hatalmas régiókat, mint Délkelet-Ázsia, Argentína és Oroszország; hogy eddig nagy társadalmi és gazdasági nehézségekbe torkollott a rendszerváltás az egykori szovjet blokk országaiban, és hogy jóformán kiesett egy teljes földrész, Afrika, a nemzetközi munkamegosztásból.

A neoliberalizmus szellemében zajló globalizáció olyan válaszkísérlet a világgazdaság stagnálására, amely CSAK a világot jelenleg vezető nagytőkés tulajdonoscsoportoknak az érdekeit szolgálja.

A neoliberalizmus ideológiája ilyesmi : (figyelem, ez az ideológia számunkra egy hülyeség és öntökönszúrás, hiszen feltehetően nem vagyunk Rotschild vagy Onasszisz súlycsoportú gazdagok) ""Ragaszkodjunk a teljesen liberális kapitalizmushoz, és bízzunk mindent a piac erőire, ha a lehető legjobb világban kívánunk élni. Mert minden gazdasági és társadalmi bajnak az a gyökere, hogy beavatkoznak a piac folyamatokba külső erők, hogy a piac teljes szabadságát korlátozza az állam, és engedélyez beavatkozásokat más szervezeteknek is, amilyenek például a szakszervezetek és a környezetvédő szervezetek. A neoliberalizmus a szabad verseny jó kétszáz éves egyoldalú (kizárólag a profitmaximalizálást szolgáló) dogmájára támaszkodva támadja a jóléti vagy szociális államot; a munkavállalói jogokat és a munkavédelmi, a környezetvédelmi törvényeket, amelyek úgymond indokolatlan keretek betartására kényszerítik a munkáltatókat is, a munkavállalókat is; az állami gondoskodás és szabályozás olyan intézményeit, amilyen a munkaadót terhelő kötelező nyugdíjbiztosítás és egészségügyi hozzájárulás; a fejlődő államok kísérleteit, hogy protekcionista intézkedésekkel, védővámokkal próbálják életben tartani gazdaságukat a fejlettebbekkel szemben. Közgazdaságtani közhely, hogy modern gazdaság nem működhet piacok nélkül (No és a belső piac nem piac, ha amit mi termelünk, azt mi fogyasztjuk, na ugye hogy működhet az autarkia!), és hogy az árképződést befolyásolnia kell a keresletnek és a kínálatnak is. A neoliberalizmus túl sokat vár a pénztől és a piacoktól, mert azt képzeli, hogy piaci mechanizmusoknak kell alávetni és áruvá kell változtatni mindent: az embert, a természetet, a művészetet, a morális és kulturális kapcsolatokat. A különben zsidó Adam Smith közgazdász a láthatatlan kéz híres hasonlatát jó kétszáz éve fogalmazta meg, hogy kifejezze: a szabad piac jóvoltából a piaci szereplők önző, csak önérdekkövető cselekedetei mintegy a hátuk mögött elvezetnek a gazdaság és a társadalom optimális állapotához.""

Ma már sokak számára távolról sem magától értetődő Adam Smith tanítása, mert Smith óta sok víz lefolyt a Dunán. Ezért felvetődik a kérdés, hogy miután kialakultak a kapitalista piac működését az anarchoszindikalizmustól, a korporatív állammodelltől, a keynesi beavatkozó államig, no és persze a nemzeti szocializmus különböző irányzataiig sokféleképpen elutasító irányzatok, miért került sor mégis a liberalizmus reneszánszára mintegy harminc éve, miért jött létre a neoliberalizmus.

A neoliberalizmus a mai kapitalisták ideológiája és politikai stratégiája, mégpedig az "ideológia" szónak abban az értelmében, hogy ez olyan eszmerendszer, amely úgy legitimálja, védi és képviseli egy bizonyos kis létszámú, de a leggazdagabb osztály uralmát, hogy annak külön érdekeit közérdekekként tünteti fel.

A neoliberalizmus a múlt század hetvenes évei óta úgy próbálja beállítani a nagytőkés elit rétegnek az érdekeit, mintha azoknak az érvényesítése a közjót, az egész emberiség érdekét szolgálná. A kapitalizmus korábbi apologétáihoz hasonlóan a neoliberalizmus ideológusai és politikusai (Zsidók : Milton Friedman, Margaret Thatcher, Ronald Reagan, és mások) szintén a gazdagok érdekeit igazolják elméleteikkel, illetve képviselik politikájukkal. A neoliberalizmus azonban új is a klasszikus liberalizmushoz és a kapitalizmus korábbi apológiáihoz képest annyiban, hogy a neoliberális politika már nem marad meg csupán egy ország határain belül, hanem globálisan, az egész földgolyón érvényesül, az egész Föld összes szegényeivel szemben érvényesíti a mai gazdagok érdekeit, és veti alá a világot egyre nagyobb mértékben a kapitalizmus igényeinek.

A neoliberalizmus rövid jellemzése után tekintsük át az ennek jegyében zajló globalizáció sajátosságait. Önmagában tekintve előnyös lehetne minden résztvevő számára a részvétel a nemzetközi cserében és munkamegosztásban. Csakhogy mindez létezhetne neoliberalizmus nélkül is. A technikai feljődés midnen vívmányát megtarthatnánk, sőt. Az infrastruktúra fejlesztés egy hungarista munkaállamban nagy prioritású lenne...

Önmagában nem lenne rossz a nemzetközi munkamegosztás, a külkereskedelem. Ha azt cserélnék ki az országok, amit maguk nem képesek előállítani, és nem egymás alá ígérve (bérek és járulékok, minden szociális vívmány, környezetvédelmi előírások, stb.) biztosítanának terek a multiknak a szabad rabláshoz. A hetvenes évek óta tartó globalizációnak azonban úgy ad sajátos jelleget a neoliberalizmus, hogy e folyamat nem az általános haladást, hanem kizárólag a nagytőkének az érdekeit szolgálja.

Egyre fokozódik a pénzszféra (bankok, befektetési társaságok, biztosítók, pénzügyi társaságok) uralma a reálszféra (materiális javakat termelő cégek) felett. Mutatja ezt, hogy annak az 1 milliárd dolláros forgalomnak, amely naponta megvalósul a világ pénzpiacain, a 90-95%-a nem termeléssel kapcsolatos, hanem spekulációs ügylet.

Kormányaikkal, parlamentjeikkel még az ún. független államoknak sincs jóformán semmi beleszólásuk azokba a tőkemozgásokba, amelyek pedig egyre inkább meghatározzák a polgáraik munkalehetőségét, jövedelmi színvonalát és egyáltalán az életét.

A világgazdaság egyre több területén visszaszorulóban van a tisztességes verseny. Egy-egy államon belül versenyhivatalok őrködnek azon, hogy igazi verseny folyjék a piacokon, hogy egyetlen szereplő se kerülhessen monopolhelyzetbe, és a versenyszabályok megsértőit büntetésekkel sújtják. Nemzetközi szinten azonban nem létezik olyan hatóság, amely érvényt tudna szerezni monopóliumellenes törvényeknek, és ezzel szavatolhatná a verseny tisztaságát. Az ellen sincs törvény, ha egy cég gyermekmunkásokat alkalmaz. vagy akár ha ténylegesen rabszolgasorban tartott emberekkel dolgoztat. Nike, Adidas, és a többi.

Egyes országok között egyre erősebb versengés folyik az ún. működő tőkéért. Ez úgy történik, hogy az egyes országok adókedvezményekkel, alacsony munkabérekkel, szociális juttatások lefaragásával és a különféle környezetvédelmi előírások felpuhításával megpróbálják elérni, hogy más országokkal szemben inkább őket válasszák termelési színhelyként a multi- vagy transznacionális konszernek. Ezzel saját polgáraikat szorítják ki a jólétből.

A mai neoliberális globalizáció nem más, mint a hatalmasoknak és gazdagoknak a gyengék és szegények feletti kíméletlen uralma, amelyet gazdasági, politikai és katonai eszközökkel valósítanak meg. A hatalmasok és gazdagok csoportjába tartoznak az észak-amerikai és nyugat-európai államokat valójában irányító zsidó szabadkőműves körök.

A gazdagok legfontosabb közös érdeke, hogy biztosítsák energia- és nyersanyag-szükségleteik kielégítését, és hogy piacokat találjanak a cégeik által előállított termékeik számára. Ezeknek a céloknak rendelik alá a Föld országait, részben politikai intézmények segítségével, amilyen a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank (WB) és a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), részben gazdasági nyomásgyakorlással, részben pedig katonai eszközökkel. A. washingtoni konszenzus (nem földrajzilag vagy territoriálisan értendő, hiszen nem szolgálja pl. a washingtoni munkás emberek érdekeit) szellemében a vezető országok, élükön az Egyesült Államokkal (amit a zsidó lobbi irányít), a világgazdaság fokozódó deregulálására, a tőkepiaci korlátok felszámolására és arra törekszenek, hogy a lehető legtöbb országban a legnagyobb mértékben szétverjék a gazdaságba való állami beavatkozás mechanizmusait.

A zsidó média tévéhíradóinak nézői azt gondolhatják, hogy a globalizáció ellenzői kizárólag zavaros fejű, anarchista, az erőszakban, és a felfordulásban örömüket találó rendbontó fiatalok. Hogy mennyire tévednek, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a neoliberális globalizáció kritikusai közé tartozik az a Joseph Stiglitz amerikai közgazdász is, aki 2001-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott. A globalizáció árnyoldalai című könyvében Stiglitz ezt írja: "Sajnos még nem létezik olyan világméretű összefogás, amely minden multinacionális céget felelősségre vonhatna szükség esetén, és amely úgy tudná befolyásolni a globalizáció folyamatát, ahogy a nemzetgazdaságuk kialakulását szabályozták a nemzeti érdekeiknek, és a szociális szempontoknak megfelelően más országok kormányai. Ehelyett a mai világrendszert így jellemezhetnénk: a politika globális alakítása felelősség és ellenőrzés nélkül. Ebben a rendszerben szava csak néhány intézménynek van, amilyen az IMF, a WB, a WTO, és néhány személynek (pénzügy-, gazdasági és kereskedelmi miniszterek), akik szorosan összefonódnak bizonyos pénzügyi és kereskedelmi érdekcsoportokkal, miközben szinte egyáltalán nincs beleszólási joga annak a sok-sok milliárd embernek, akiknek az életét az előbbiek döntései meghatározzák. Legfőbb ideje változtatni a világgazdaság rendjét meghatározó szabályokon, ideológia helyett teret engedni a pragmatizmusnak, és még egyszer átgondolni, hogy nemzetközi síkon hogyan és kinek az érdekében születnek döntések. A globalizációt lehetne másképp, nem neoliberális módon is alakítani, és ha ennek folyamata megfelelő és tisztességes keretfeltételek között menne végbe, mégpedig úgy, hogy a politikára befolyást gyakorolhassanak a globalizáció által érintett összes országok, akkor a javára válna azoknak is, akik eddig csak a vesztesei voltak. A viszonosság elve és a népközösségek közös érdekei lehetnének ennek az új globalizációnak az alapjai. Ide tartozik a Nemzetek Európája elnevezésű, Európa jövőjére vonatkozó, tényekkel és elemzésekkel alátámasztott elképzelés is

A kapitalizmus XX. századi aranykora 1945-től az 1970-es évek elejéig-közepéig tart. Ezekben az években az első világban magas a gazdasági növekedés és teljes a foglalkoztatás, a konjunktúra csak kismértékben ingadozik, gyorsan nő a termelékenység, s mindezekkel együtt nemcsak növekszik a legszélesebb néprétegek fogyasztása, hanem kiépülnek és működnek is a szociális vagy jóléti állam intézményei. A vietnami háború következtében a 60-as évek végén, a 70-es évek elején azonban veszíteni kezd értékéből az amerikai dollár, majd felgyorsul (a dollárválság miatt is) az egész világon az infláció, s több országban is csökkenni kezdenek a gazdasági növekedési ráták. Az 1970-es évek elején feladják a rögzített valutaárfolyamok rendszerét (az 1944-ben elfogadott Bretton Woods-i egyezményt), ekkor tör ki az OPEC-államok drasztikus olajáremelésének hatására az olajválság, és kezdődik el a ma is tartó világgazdasági stagnálás. A vezető tőkés országoknak erre a stagnálásra adott válasza volt a neoliberalizmus jegyében foganatosított globalizáció. Eltérően az 1945 és 1975 közötti aranykortól, amely a keynesi elveken alapuló állami beavatkozásokra támaszkodott, az 1970-es években kezdődő neoliberális ellenforradalom élharcosai szembefordultak a szociális állam intervencionizmusával. A Keynes tanaira támaszkodó intervencionistákkal, a fiskális politika híveivel szemben felléptek az ún. monetaristák, akik a mindenfajta állami beavatkozástól mentes, és szabályozatlan piacgazdaság mellett szálltak síkra. Ronald Reagannel és Margaret Thatcherrel a neoliberális ideológia híveinek sikerült politikailag is érvényesíteniük az elképzeléseiket olyan vezető államokban, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. A neoliberális ellenforradalom jegyében egyre több országban nemcsak szalonképessé, hanem egyenesen uralkodóvá is vált az a hiedelem, hogy mindent rá kell hagyni a kapitalista piacokra, mert azoknak öngyógyító képességük van. Az addig állami kézben levő szektorok közül egyre többet és egyre nagyobb mértékben privatizáltak (a vasutaktól kezdve az oktatáson és az egészségügyön keresztül a postáig), a gazdaság mind több területén haladt előre a dereguláció és a flexibilizáció (azaz töröltek el például a munkaidővel, a környezetvédelemmel és szociális szempontokkal kapcsolatos, a munkáltatókat és a természeti környezetet védő megszorításokat), egyre több területen szorítottak vissza állami beavatkozásokat, és csökkentették a magas jövedelműek, valamint a vagyonok adóját.

Ezen a ponton érdemes összehasonlítani a keynesi intervencionizmust és a neoliberalizmust mint válságkezelő programokat. Az előbbi az 1929-33-as nagy válság után keletkezett, és ennek az volt a célja, hogy állami megrendelésekkel némi rendet vigyen a kapitalista gazdaság működésébe. A neoliberalizmus ezzel szemben kísérlet a minden beavatkozástól mentes, társadalmilag felelőtlen kapitalista piaci rendszernek a megteremtésére, illetve restaurációjára. A klasszikus liberalizmushoz képest az az újdonság a neoliberalizmusban, hogy egyrészt a társadalmi élet jóval több területére próbálja kiterjeszteni a piacok működését, másrészt globális annyiban, hogy ma már voltaképpen átfogja a földgolyó, a glóbusz valamennyi országát. De míg a keynesi intervencionizmus 1945 után mintegy harminc éven át viszonylagos anyagi jólétet (a szellemi élet ellenben sokat hanyatlott) hozott a vezető kapitalista országokban élő emberek nagy részének, addig a neoliberalizmus óriási pusztításokat hozott magával. Így hosszan tartó munkanélküliséget okozott az egész világon, még a fejlett országokban is. Ahol egyáltalán voltak, ott szinte mindenütt lefaragták a jóléti állam juttatásait. Az állami költségvetésben nagy hiányok keletkeztek a legtöbb országban. A jövedelemeloszlás majdnem mindenhol eltolódott a még nagyobb egyenlőtlenség irányában. Növekedett a szegénység, és nemcsak a harmadik világ, hanem a gazdag Észak országaiban is. És amióta tart a neoliberális globalizáció, az egész világon romlottak a társadalmi jólét mutatói.

A minél hamarabbi közvetlen haszon elve is tipikus neoliberális elv. Ez a mélyebb, és döntő oka az egész világgazdaság válságának, stagnálásának, ami a hetvenes években kezdődött, és amelyet Keynes és Fourastié már az 1940-es években előre jelzett. Ez a mélyebb válság abban áll, hogy a beruházási dinamika szinte az egész világgazdaságban visszaesett, elhanyagolták az alapkutatásokat, emiatt aztán lelassult a technikai fejlődés, ma ia csak bizonyos technikai részterületek tökéletesítésére áldoznak pénzeket, és ennek következtében mára jóformán az egész világgazdaság stagnál.

Igazi fejlődés az én szememben pl. a fúziós erőmű létrehozása volna, vagy más, olcsó energiaforrás felfedezése.

Elég meredeken hangzik, de a hatvanas évek óta nem történt komoly, az életünket alapjaiban megváltoztató technikai előrelépés. Az elektronika és a biológia területei persze kivételek ez alól. Emiatt telített sok piac, mert ha van már 3 autód, nem akarsz egy negyediket, a másiknak, akiken egy sincs, pedig nincs is pénze rá, mert munkája sincs, vagy rosszul fizetik.

A legjobb példa, az az 5 év, ami 1940-45 közt volt, akkor a német mérnökök eljutottak az elektromágneses levitációig, apropó hol is vannak ma az erre épülő eszközök használatban, sehol. Olajlobbi sucks

Ebben a helyzetben az egyes országok racionalizálási intézkedésekkel próbálják mégis növelni a piaci részesedésüket, és ezért váltja fel a növekedési versenyt egyre inkább a piaci részesedésért folyó kiszorításos verseny. Ezért tolódnak el a befektetések egyre inkább a reálszférából a pénzszférába, és ezért hódít egyre inkább nagyobb teret a pénzügyi spekuláció.

A neoliberalizmus tehát a kapitalista világgazdaság mesterségesen előidézett stagnálására adott ideológiai és politikai válasz, (lényege : insult to injury. azaz csinálunk egy problémát, és MI szállítjuk a megoldást) amely a gazdasági életbe való politikai beavatkozást, az intervencionizmust kiáltotta ki a válság okozójának, megoldásként pedig azt ajánlja, hogy ragaszkodjunk a kapitalizmushoz, bízzunk mindent a piac erőire, és ne hagyjuk, hogy külső erők beavatkozzanak a piaci folyamatokba. Hogy a piacok zavartalan működése minden bajt megold: a neoliberalizmusnak a dogmájáról így ír Joseph Stiglitz: Az elmúlt ötven év folyamán tisztázta a gazdaságtudomány, hogy miért, milyen feltételek esetén működnek jól, és milyen feltételek esetén nem működnek jól a piacok. Megmutatta a közgazdaságtudomány, hogy bizonyos javakból, például alapkutatások javaiból miért állítanak elő a piacok túl keveset, míg más dolgokból, mondjuk környezetszennyezésből miért termelnek túl sokat. A piac csődjének legdurvább példái a konjunktúra periodikus összeomlásai, a recessziók és visszaesések, amelyek az utóbbi kétszáz évben sújtották a kapitalizmust, és amelyek tömeges munkanélküliséghez és a tőkeállomány kihasználatlanságához vezettek. A piac csődjének e különösen szembetűnő esetein kívül van jó néhány finomabb példája is annak, hogy a piacok nem működnek hatékonyan, vagy társadalmi szempontból nem kívánatos eredményeket hoznak létre. Az állam sokat tehet, és sokat is tesz azért, hogy enyhítse a piaci csődöt, és hogy gondoskodjék a társadalmi igazságosságról. Piaci folyamatok, ha magukra hagyjuk őket, oda vezethetnek, hogy sok embernek nem jut elegendő a megélhetéshez sem. A gazdaságtörténet ugyanakkor megmutatta azt is, hogy a legsikeresebb államokban, mint például Szingapúrban az állam magára vállalta és jól be is töltötte ezeket a feladatokat.

A keynesi elvek nem azonosak teljesen a nemzeti szocialista gazdaságpolitikával, de ez is, az is tartalmazza, hogy az államnak bizony szerepet kell vállalni a saját területén végbemenő gazdasági folyamatokban.

Az NS-ben még volt Grossraumsautarkie is, ami hurkok építését jelenti, valahogy így : mi bányászunk, miénk a nehézipar is, mi termelünk, mi szállítunk, mi dolgozunk fel, mi fogyasztunk. És főleg a mi pénzünket használjuk nemcsak idehaza, de akkor is, ha netán mégis a Reichen kintről veszünk valamit. És nem a vacak ezerszer leértékelt névértékű dollárért veszünk olajat a tőzsdén, ami így és emiatt SOKKAL drágább., hanem megegyezünk szépen hosszútávra a sejkekkel, kikerülve az angolszász rablóbanda összes tőzsdéjét és közvetítőjét. Egy ilyen rendszert kívülről nem nagyon lehet megszúrni, már ha az amik partraszállását leszámítjuk... xD

Az államilag szabályozott, és a nemzeti érdekeknek megfelelően korlátozott kapitalizmus a jó rendszer : a korlátozásba beletartozik a monopóliumok és kartellek létrejöttének megakadályozása, illetve felszámolása! Tehét éppen hogy így van verseny.

A szabályozatlan rendszerben farkastörvények uralkodnak, no és persze ENTRÓPIA. Ez az elszabadult gépezet így az egész emberi civilizációt veszélyezteti. No persze kivéve azokat, akik működtetik, igen, ők még mindig a szabadkőműves zsidók. :-)

A mondottak alapján látható, hogy a neoliberalizmus jegyében zajló globalizáció ellentétes a Biblia szellemével, és súlyosan sérti a katolikus társadalmi tanítás alapelveit is, a személy, a szolidaritás és a szubszidiaritás elvét. Ez a magyarázata annak, hogy a neoliberális globalizáció elleni mozgalmakban miért vesz részt oly sok keresztény nő és férfi és keresztény civil szervezet Latin-Amerikától Svédországig és az Egyesült Államoktól Koreáig.

Melyik birodalom tette gyarmatává Magyarországot? Hazánk az egyetlen igazi szuperhatalom, a PÉNZIMPÉRIUM provinciája lett. A magyar közvagyon legértékesebb részét beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. A magyarok bérből-és fizetésből élő függőhelyzetű munkavállalókká váltak önállóan gazdálkodó szabad polgárok helyett - saját hazájukban. Munkájuk minden eredménye elhagyja hazájukat tőkejáradék, profit és kamat formájában. A magyarok ma pénzfeudalizmusban élnek, és évente három és fél hónapot robotolnak ingyen arctalan pénzviszonyokba elrejtőzött ismeretlen uraiknak.

"Irreálbérek" Magyarországon

Az elmúlt két év "reformjai" kimondva, kimondatlanul arra a feltételezésre épültek, hogy a magyar állam és annak polgárai "túlfogyasztanak". Ebből adódik a deficit, ezért csak erőforrás-megvonással állítható helyre az "egyensúly". Az alábbi gondolatok egy olyan kutatás eredményei, amelyek történelmileg egészen másról tanúskodnak.

Az elmúlt majd száz évben, 1914 és 2008 között az egy kereső által előállított nemzeti jövedelem csaknem tízszeresére nőtt, az egy keresőre jutó reálbér viszont alig több mint kétszeresére (!), a kettő hányadosa jelenleg 4,8. Ez azt jelenti, hogy a munkaerő-tulajdonosok relatív jövedelempozíciója majdnem ötször rosszabb 2008-ban, mint 1914-ben volt. Mindezt persze ellensúlyozza az a tény, hogy ez az elképesztő történelmi léptékű romlás együtt járt a tőkejövedelmek fokozódó megadóztatásával is. Az így képződő erőforrások aztán többnyire állami transzferként (ingyenes oktatási-kulturális, egészségügyi-szociális rendszerek) fékezték a humánreprodukció egyébként kezelhetetlen méretű lepusztulását. Mielőtt azonban bemutatnánk, hogy a lepusztulást csak fékezni tudták, de megállítani nem, illetve hogy az állami közszolgáltató rendszerek szisztematikus felszámolását célzó jelenlegi "re-formok" valójában a 19. századi vadkapitalizmus visszaalakítását próbálják elérni, lássuk az évszázad főbb adatait. Az adatok tükrében az 1914 és 2014 közötti száz év három jól elkülöníthető szakaszra osztható. Az első 1914-től 1954-ig tart, a második 1955-től 1978-ig, és végül viszonylag homogénnek mondható az 1978-tól napjainkig, illetve várhatóan 2014-ig tartó periódus.

Az első időszak a "háborúk kora", a két világháború (benne Trianon, gulág, kitelepítés, "malenkij robot"), az 1929-33-as gazdasági világválság és az 1952-53-ra kialakuló polgárháborús helyzet jól jelzi ezt. Ebben a negyvenéves periódusban a nemzeti jövedelem éves átlagos növekedése rendkívül alacsony, mindössze 1,6 százalék, hatalmas gazdaságtörténeti hullámvasútban ült az ország, pusztítások és újjáépítések váltakoztak. Még megdöbbentőbb viszont, hogy az egy keresőre eső reálbér 1954-ben alig volt magasabb, mint 1914-ben. Az átlagos éves növekedési ütem a negyven év egészében körülbelül 0,2 százalék (!), holott évi két százalékot is inkább stagnálásnak éreznek az emberek. Mindebből kitűnik, hogy e "hosszú háború" minden terhét a bérből és fizetésből élők viselték, "kifosztottsági rátájuk" kétszer akkora volt az időszak végén, mint az elején. A második időszak - 1955-től 1978-ig - a magyar gazdaságtörténet leggyorsabb növekedést produkáló időszaka, a nemzeti jövedelem éves átlagos növekedési üteme 6,3 százalék. Figyelemre méltó, hogy a reálbérek éves növekedési üteme bár jelentősen elmarad az összjövedelem növekedésétől, de 4,2 százalékot tesz ki. Ráadásul ebben az időszakban a tőkejövedelmek állami újraelosztásának terjedelme a munkaerő-tulajdonosoknál jelentősen bővült, és ez lényegében ellensúlyozta a reálbérek növekedési ütemének relatív elmaradását. Az időszak nagyobbik felében a reálbérek növekedési üteme meghaladta az összjövedelem növekedését is. Mindennek nagy szerepe lehet abban, hogy a magyar társadalom ekkor felnőtt korba lépő generációi ezt az időszakot máig is pozitívan ítélik meg, de erre még visszatérünk.
A harmadik időszak az 1978-tól máig, illetve várhatóan 2014-ig tartó periódus, amely két fő mutatóját tekintve sokkal közelebb áll az első "háborús" szakaszhoz, mint a másodikhoz. 2008-ig a nemzeti jövedelem növekedése alig haladja meg az évi két százalékot, a reálbéreké pedig a fél százalékot. És mivel a 36 évből harminc már letelt, a 2014-ig mutatkozó kilátások ezt alapvetően már nem képesek módosítani, mindkét mutató alacsony marad, és ami ennél is drámaibb: a reálbérek növekedési üteme a korszak egészében az összjövedelem növekedési ütemének az egyharmadát sem fogja elérni. Ráadásul a hatalmi tendenciák most éppen ellentétesek, tehát az állami szociális transzferek radikális visszametszése ("re-form") tovább rontja a munkaerő-tulajdonosok amúgy is gyorsan romló pozícióit. Túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy bár látszólag békés időszakról van szó, a magyar társadalom a hetvenes évek vége óta egy rejtett globális háború áldozata, anélkül, hogy egyáltalán esélye lenne az ellenfél beazonosítására és saját védelmének a megszervezésére. A népesedési és egészségtrendjeink katasztrófát előrevetítő mutatói, az általános morális, mentális, intellektuális és spirituális lepusztulás már e háború "veszteséglistáját" jelzik. Mindezek alapján, ha az évszázad egészét tekintjük, azt mondhatjuk, hogy a reálbérek növekedése nagyjából az egyötöde lesz az összjövedelem növekedésének, ráadásul a század második felében kiépített állami újraelosztó rendszer, amely legalább némileg tompítani tudta a munkaerő-tulajdonosok tőke általi kifosztását, 2014-ig szinte bizonyosan szétesik. Így a munkaerő-tulajdonosoknak 2014-ben ötször rosszabb jövedelmi pozícióból és nagyjából a múlt század elején jellemző szociális transzferekkel, szervezetlenül és reményt vesztve kell nekivágniuk a legújabb kori magyar kapitalizmus második évszázadának.

Befejezésül térjünk vissza annak a kérdésnek a tisztázásához, miért volt más az 1954-78-as korszak, és más volt-e egyáltalán? Az egész évszázadból a többi 76 év "háborús korszakában" átlagában alig több mint kétszázalékos nemzeti jövedelemnövekedés és alig érzékelhető 0,4 százalékos reálbér-növekedés adódik, 1954 és '74 között viszont hat százalék feletti összjövedelem-növekedés mellett négy százalékot meghaladóan növekedett a reálbér, vagyis a nemzeti jövedelemnél háromszoros, a reálbérnél tízszeres (!) az eltérés. A fő ok logikailag nem lehet más, mint hogy az ország politikai oligarchiája az adott globális hatalmi viszonyok mellett relatíve sikeresebben mérsékelte a birodalmi kifosztás erőforrás-szivattyúinak a működtetését, mint az azt megelőző, illetve azt követő berendezkedés. Bármilyen megdöbbentően hangzik is, a rendszerváltás rendszerének politikai elitjei lényegesen gátlástalanabb kollaboránsnak bizonyultak, mint az általuk egyébként történelmileg joggal elítélt "ancien régime". Ennek következményei aligha maradnak el.

Bogár László közgazdász

Dr. Drábik János bécsi felszólalása a Stephans Platz-i tüntetésen

Tisztelt magyarok és kedves osztrák vendéglátók!

A magyar nemzet sorsdrámája a végéhez közeledik. Részesei vagyunk ennek a sorstragédiának szereplőként, és tehetetlen-tétlen nézőként is, hacsak talpra nem állunk.

A világot háttérből irányító szervezett magánhatalom - sorsdrámánk írója és rendezője - szabadulni akar nemzetünktől, mert szülőföldünket más célra, másoknak szánja, s ezt nem is titkolja.

A dráma első felvonása 1920-ban ért véget, amikor a történelmi, etnikai és az önrendelkezési elv megszegésével, igazságtalanul kettős mércét alkalmazva, feldarabolták Magyarországot.

A dráma második felvonásaként 1945 után, megsemmisítették a magyar nemzet vezetőrétegét, amelynek még volt érzelmi és tudati kötödése az 1100 éves magyar államhoz.

A sorsdráma harmadik felvonása 1956. A magyar nép nem kért az internacionalista kommunizmusból, de helyette nem a mostani kozmopolita globalizmust akarta, hanem a saját útját akarta járni, az önrendelkezését visszaszerezni, és munkája eredményével rendelkezni. Teljesítményét ne vegyék el tőle sem kommunista rendőrállami erőszakkal, sem eladósítással, pénzügyi módszerekkel történő folyamatos sarcolással. A már akkor is együttműködő kommunista és globalista érdekcsoportok vereségre ítélték a magyar nemzet forradalmát.

Hogy soha többé fel ne állhasson, új urai rávették a tömeges agymosásnak kitett lakosságot, hogy állami ösztönzésre, orvosi segédlettel megölesse saját utódait. A mintegy nyolc millió abortusszal kivéreztették a maradék Magyarország törzsmagyarságát. Ezt a veszteséget nem lehet kiheverni, de túl kell élni.

A negyedik felvonás 1989. A pénzimpérium felkészített ügynökei és a hazai kollaboráns technokraták segítségével - pénzügyi technikákkal, eladósítással - elvette a magyar nemzet vagyonát. Ma a lakosság 80%-a vagyontalan, nincs tőkejövedelme. Az új milliárdos réteg pedig teljesítmény nélkül szerezte vagyonát. Magyarország tartozásállománya külföld irányába meghaladja a 40 ezer milliárd forintot, 210 milliárd dollárt. Ebből az államadósság 80 milliárd dollár, 15 ezer 500 milliárd forint. Ennek az összegnek kell a hozamát, tőkejövedelem, profit és kamat formájában a magyar népnek minden évben kitermelnie és átadnia. Ezt csak maradék vagyona felélésével és további kölcsönök felvételével tudja ideig-óráig teljesíteni. Magyarország többé nem a magyaroké. Országunk, hazánk mások tulajdona lett. Ma már nagyrészt bérmunkásként, cselédként dolgozhatunk mások tulajdonában, mások hasznára.

Az ötödik felvonás 2004. Magyarország elveszíti szuverenitását, egy nemzetek feletti birodalmi struktúra autonóm tartománya lesz, független állam helyett. A szervezett magánhatalom által létrehozott Európai Unióba a viszonosságot megtagadó, igen hátrányos és igazságtalan feltételekkel, kényszeritették be Magyarországot. 2003-ig 8866 milliárd forint nettó veszteséget okozott a magyaroknak az EU-tagságra való felkészülés. 2004 óta pedig évi 2500 millárd forintba kerül a tagság. Kezdettől nettó befizetők vagyunk. Az un. támogatás nem egyéb, mint a már átadott összegek egy részének a keserves visszaszerzése pályázatok útján.

A magyar költségvetési-hiány és külkereskedelmi deficit egyik legfőbb okozója az, hogy az EU folyamatosan sarcolja Magyarországot, nem pedig támogatja.

Az EU a szervezett magánhatalom intézménye az ellenségnek számító nemzetállamok olcsó és önkéntes felszámolására. Az EU természetellenes és fölösleges, elbürokratizálódott vízfejjé vált.

Ami jót hozott - emberek és árúk szabadabb mozgása, vámok csökkentése, szorosabb együttműködés az öreg földrész államai között - azt olcsóbban és hatékonyabban el lehetett volna érni nélküle. Nem kellett volna feladni nemzeti szuverenitásunkat, önrendelkezésünket, az önálló magyar jogrendszert.

Az EU természetellenes, mert nem olyan közösség, mint a biológiai ás társadalmi reprodukcióhoz nélkülözhetetlen család, és a nagyobb család, a nemzet. Ez utóbbi teszi lehetővé a történelmi és kulturális önazonosság megőrzését. E két család az élet nélkülözhetetlen előfeltétele. Az EU viszont élősködő - funkciótlan - képződmény.

Most a magyar nép sorsdrámájának az utójátékát éljük. Folyamatban van a termőföld és a lakóingatlanok elvétele a magyaroktól és átjátszása külföldiek tulajdonába. Már minden előkészület megtörtént.

2006 fordulópont volt. A magyar lakosság többsége ekkor értette meg, hogy nincs hová hátrálnia, ha kollaboráns vezető rétegei - a pénzvilág zsarolásának engedve - beszüntetik a nemzeti kockázatra épülő nagy szolidaritási rendszerek közfinanszírozását. Az előző rendszer a rendkívül alacsony munkabéreket kiegészítette béren kívüli juttatásokkal. A közvagyont magának kisajátító és külföldieknek játékpénzért átengedő kollaboráns érdekcsoportok arra hivatkozva akarnak most szabadulni a közfeladatok finanszírozásától, hogy az állami vagyon eltűnt, és nincs meg már a belőle korábban befolyt tőkejövedelem. De a lakosságnak sincs tőkejövedelme, mivel a közvagyon nem az ő magánvagyona lett. A koalíciós kormányzat akkor hivatkozhatna joggal arra, hogy a magyarok most már egyénileg gondoskodjanak magukról, ha a közvagyont a privatizáló érdekcsoportok neki juttatták volna.

Ezt a tragikus helyzetet az ideiglenesnek szánt alkotmány is elősegítette. Tele van szankció nélküli csonka szabállyal, amelyek nem kikényszeríthetőek. A választási törvény miatt az állampolgárok fele ki van rekesztve az Országgyűlésből az antidemokratikus - és mielőbb eltörlendő - 5%-os szabállyal.

A tömegtájékoztatás is a pénz-és korporációs oligarchia tulajdonában és az ellenőrzése alatt van. A lakosság ténylegesen nem tud élni a szólás és a sajtószabadsággal.

Egyedül a gyülekezési szabadság maradt volna az elégedetlenség kifejezésére, de a nemzetközi pénzvilág és magyarországi kiszolgálói rendőrállami módszerekkel fojtották el a tüntetéseket. Először kirekesztették a polgárokat a parlamentből, majd pedig álszent módon követelték az utcai politizálás beszüntetését.

Ahhoz, hogy megmaradjon a magyar nemzet, vissza kell szerezni Magyarországot, vissza kell állítani a magyarok által létrehozott nemzeti vagyon magyar tulajdonát. Vagyoni alap nélkül, nincs sem egyéni, sem nemzeti önrendelkezés. A vagyon hatalom, és a hatalom vagyon.

Őseink megszerezték hazánkat, de újból meg kell harcolnunk érte. Nincs más választásunk, új honfoglalásra van szükség, mert a fogyó és mesterségesen csökkentett magyar népesség helyére tömegesen idegeneket akarnak új uraink betelepíteni. Erre már elkészültek a tervek.

Melyik birodalom tette gyarmatává Magyarországot? Hazánk az egyetlen igazi szuperhatalom, a PÉNZIMPÉRIUM provinciája lett. A magyar közvagyon legértékesebb részét beolvasztották a nemzetközi pénzügyi közösség globális részvényvagyonába. A magyarok bérből-és fizetésből élő függőhelyzetű munkavállalókká váltak önállóan gazdálkodó szabad polgárok helyett - saját hazájukban. Munkájuk minden eredménye elhagyja hazájukat tőkejáradék, profit és kamat formájában. A magyarok ma pénzfeudalizmusban élnek, és évente három és fél hónapot robotolnak ingyen arctalan pénzviszonyokba elrejtőzött ismeretlen uraiknak.

Kik ezek az új oligarchák? Ők a világ felett az uralmat megszerzett magánpénzmonopólium tulajdonosai. Erre a monopóliumra támaszkodva szerezték meg az emberiség termelő vagyona feletti ellenőrzést. A pénzimpérium tőrzsvagyona szupergazdag dinasztiák családi alapítványaiba, holdingjaiba, befektető alapjaiba, több ezer alapítványba van gondosan elhelyezve, és magántulajdonban lévő kollektív vagyont alkot. Mértéke több ezer milliárd dollár. Ez az óriási vagyon pedig állandóan növekszik. A tokiói ENSZ Intézet kutatói állapították meg 2000-ben, hogy ha az emberiség létszámát 10 főre, a világ vagyonát pedig 100 dollárra redukálnánk, akkor egy emberé lenne 99 dollár, és 9 emberé egy. Ennek a vagyoncentralizációnak felel meg a hatalom szélsőséges koncentrációja egy szűk szupergazdag csoport kezében. Ővéké a világot uraló pénzimpérium. Ennek lett Magyarország a tulajdona. Pénzügyi módszerekkel vették el hazánkat, hasonló módszerekkel kell vissza venni tőlük.

Megvannak erre a történelmileg helyesnek bizonyult technikák. Most csak a közpénzrendszer visszaállítására, a termelő és infrastruktúra fejlesztő állami programok beindítására utalok. A központi bankok a pénzimpérium intézményei, magánérdekek szolgálatában állnak. A közhatalom ellenőrzése alá visszahelyezve hatékonyan tudnák elősegíteni az állam, a gazdaság és az állampolgárok adósságfüggésének a megszüntetését. Pénzuralmi korszakban pénzügyi technikákkal kell harcolni. Így kell most végrehajtani az új honfoglalást is, hogy nemzetünk fennmaradhasson.

A legszégyenletesebb az, ami az egészségügyi rendszerrel és az iskolákkal történik. Bátor orvosok és egészségügyi dolgozók úgy döntöttek, hogy ellenállnak a magyar egészségügyi rendszer szétverésének és szatócs-tevékenységgé silányításának. Létrehozták az Összefogás Népünk Egészségéért Pártot. Vezetőjük - Dr. Lőke Miklós, főorvos, egykori kórházigazgató, igazságügyi orvosszakértő - itt van sorainkban. Sok sikert bátor vállalkozásukhoz!

A magyar társadalom vert helyzetben van jelenleg, de viharos történelmünk során már nem egyszer tudtunk hasonló helyzetből végül is győztesen kikerülni. Sarkunkra kell állni. Talán soha nem voltak annyira időszerűek nagy költőnk szavai, mint most, hogy "Talpra Magyar! Hi a haza, itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok." Fel kell állnunk, mert csak az lehetetlen, amit meg se kísérlünk. Ütött a cselekvés órája. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Gyurcsány, aki lényegében az állam piaccal szembeni értelmetlenségét vallotta. Minden figyelmes állampolgár tudhatta már régen, hogy a neoliberális állambölcsesség az államnak legfeljebb mint az erős magánérdek szolgájának óhajt szerepet adni – például az úgynevezett PPP-programokban. Az állam – e felfogás szerint – tehát egy olyan funkció, amely a gyengékkel szemben erőt (=féken tartó funkciót) mutat, míg az erősekkel szemben méltóság nélküli kiszolgáló szerepet játszik.

Az alapkérdés persze a kapcsolati tőkékkel milliárdossá lett politikai üzletember tudatáig nem jutott el. Mármint az, ha van (politikai) közösség, akkor van a piactól független, etikai-értékelvi politikai államfilozófia is. Ha pedig ilyen van – márpedig van –, akkor a neoliberáliskodás nem más, mint társadalomellenes anarchizmus, amely a szégyentelenül önző, közösségi felelősséget nem vállalóan hatalomra törő magánérdeket a tudományosnak hirdetett hatékonyság és versenyképesség királyi palástjába öltözteti. Ez az alantas hazugság nem lehet államférfiak alapzata. Az államnak, mint a közösségi érdeket kifejező,
közjót megtestesítő szervezetnek szolgái nem gondolkodhatnak profitban, nekik közösségi érdekben kell gondolkodni.

Gyurcsány és barátai azonban a tulajdontalanságot megvalósító (proletár)diktatúra után újra saját, csak most neoliberális tulajdonosi diktatúrában gondolkodnak. Régen a történelmi, ma a piaci szükségszerűséget hirdetik. Az „alattvalók” szempontjából a különbség minimális. Most rászorultsággal mérik a (nem) dolgozók csendességi ellátmányát. Mi az államférfi formátum abban, ha azt mondja egy politikus, hogy a piac erősebb nálunk? Ha ezt gondolja, akkor nem kell politizálnia. S aztán főleg nem kellene a privatizációban látni az
állampolgárok egyetemes jólétének a biztosítékát.

Egy neoliberális politikusnak persze nem kell ismernie a múltat, hiszen ott – nyilván – zömmel csak elavult dolgok, gondolatok és struktúrák vannak. De azt nem tudni, hogy a nonprofit közösségi tulajdont a még közösségi (nemzeti) felelősséget elfogadó, azt szabadon szolgáló klasszikus liberálisok is elfogadták – nos, az szégyen. Ennek folytatása illenék a magát a szegények kormányának tekintő s nagy szünetű, üres beszédeket tartó mai – névlegesen – szociáldemokrata politikushoz. Nem biztos, hogy Blair (és Giddens) birtokolja a bölcsek kövét, s így mechanikus utánzói(k) sem illegethetik magukat mindentudóként. Ócska, nálunk százéves trükk nyugati modern tógába öltözve tündökölni.

Azon üzletességet azonban, amely maximális profit jegyében az embert és az életet puszta, a sok közül (szintén csökkenthető) egy költségtényezőnek tekinti – nos, azt az üzletességet az emberiség (élet) s a nemzet ellenségének tartom. Az ilyen üzletességet szolgáló gyenge közösségi politika képviselőit pedig államférfinak nevezni szolgatempó.

Az államférfi az adott feltételek között teremtő vízióval bíró közösségi – és nem helytartó – ember, aki azokért is küzd, akiknek „nem osztottak elég lapot”. A gyurcsányi rászorultsági politika egy örök függésben tartó túlélési mechanizmust működtet, ahol – manapság – emberi jogokról beszélnek, de a tömegnek nincs valódi emancipációs lehetősége. Nincs, mivel még az ismeretszerzést is privatizálják, s a hazug humanizmus jegyében a fogyatékosok egyetemes kényszerintegrációjával elemi fokra nyomják a tömeg tudásszerzését (hatévesek buszoztatása, osztályközösségek nélküli alkalmi érdeklődési csoportokba szétvert iskolák stb.).

A neoliberális „államférfiak” tehát egy szűk, bár nagyon erős csoportérdeken túl legfeljebb még a közvetlenül érdekelt csicskás körök érdekeit fejezhetik ki – régi szóval, buta osztálypolitikusok. Rájuk tényleg érvényes az, hogy csupán a médiumok tudattorzító hatásaiban bízva ágálnak. A Kádár-rezsim politikailag elbutított tömegembere ugyan valóban nem érti a politika logikáját, de létviszonyainak kényszerei, valamint a biológiai óra feltartóztathatatlan működése mégis lassan kihúzzák a szőnyeget a *neoliberális hazugságok* alól. Ezért kell a felelősséget kívánó és teremtő kormányzás helyett állandó propagandaoffenzívában lenni – akkor is, ha valódi mondanivaló a választópolgár számára nincs.

Hiszen a segélyek emelése, a gyerekekből való megélhetés biztosítása nem hozhatja meg az oly sokat emlegetett esélyegyenlőséget. A versenyképesség sulykolása pedig óriási, mozgástér nélküli tömeget eleve
kizár (kirekeszt) az önálló megélhetés biztosításának reményéből is. A neoliberális doktrína a gazdagok és a jól keresők ámítása azoknak, akik sohasem kerülhetnek helyzetbe. A neoliberalizmus a gyengék kihasználása, a minimális befektetés maximális haszonba fordításának gyakorlata. A szervezetlen, gyenge érdekvédelmű régiók helytartó komprádorcsoportok segítségével történő kizsákmányolása. Az erkölcsi szégyentelenség közgazdasággal igazolt közveszélyes ostobasága.

Lehet-e Gyurcsányt államférfinak nevezni? Mint látjuk, lehet, csak éppen értelmetlen, mivel a modern milliárdosnak pusztán hatalmi igényei vannak, az első szolgának (minister) nélkülözhetetlen etikai alázata nélkül. Ez az ember még magát sem ismerve akar uralkodni.