Az állam rossz tulajdonos? NEM

Az állam rossz tulajdonos? NEM

Mi a feladata a közoktatásnak, a szakképzésnek és a felsőoktatásnak? Hogyan legyünk hatékonyak az egészségügyi prevencióban? Konkrétan mi a feladata az államnak, az önkormányzatnak és az iskolának az egészséges életmódra történő nevelésben? Miként használható fel a leggazdaságosabban az egészségügyben felhalmozott közvagyon? Mi az állam feladata abban, hogy a hazai cigányság ne segélyekre ácsingózó, a többséget pumpoló, a drága börtönöket megtöltő, élősdi tömeg legyen, hanem a munkamegosztásban önmagának feladatot kereső nemzettárs? Hogyan adjon tisztes megélhetést a vidéknek és ehető élelmiszert az országnak a magyar mezőgazdaság? Hogyan tehető a világpiacon versenyképessé hazánk talán egyetlen kitörési pontja, a gyógyászatra, gasztronómiára, borra, vadászatra és konferenciákra épülő beutazó turizmus?

A politikai osztálynak óriási a felelőssége és az adóssága ezekben az ügyekben. A nép szavazott, és azt mondta, hogy tessék ezekre a kérdésekre értelmesen válaszolni. Tessék dolgozni, és tessék befejezni a közvagyon kiárusításával megszerzett bevételek újraelosztásának unalmas, buta és felelőtlen technológiáját. És tessék befejezni „az állam rossz tulajdonos” szlogen szajkózását.

A nép azt mondta, torkig van az ultraliberális megoldásokkal.

Norvégiában annak idején népszavazást tartottak arról, hogy miként őrizzék meg az olajkincsből származó közvagyont. A nép azt mondta, két évtizedig töltögessék a nemzeti malacperselyt, aztán majd döntenek a folytatásról. Letelt a húsz év, újra véleményt formált a nép. Ne nyúljunk hozzá a pénzünkhöz, jó lesz az majd akkor, ha elfogy az olaj. Az állam meg fialtassa jól a pénzt, legyenek jó útjaink, iskoláink, kórházaink. Mondták a norvégok, bölcsen.

Németországban a magas színvonalú egészségügyi alapellátásért az állam vállal garanciát, és minden egyéb, emeltebb szintű szolgáltatásra vállalkoznak a magánbiztosítók. Abban az országban kiválóan működik az állami tulajdonban lévő Bundesbahn és a Bundespost, a vasutat pedig fejlesztik csakúgy, mint Franciaországban. Borissza barátainknál az állam magára vállalja az áram- és a gázszolgáltatás felelősségét: a párizsi kormány igen jól megfizetett, nagyon jól képzett menedzserekre bízza az energiaellátást. Működésének színvonalát mi sem bizonyítja jobban, hogy hazánk ezen szektorát javarészt a francia állam „privatizálta” – nyilván azért, mert „az állam rossz gazda”.
S hogy mennyire nem utópisztikus dolog elvárni egy állami menedzsertől a kapitalista mentalitást, azt jól mutatja, milyen kíméletlen ár- és vagyonpolitikát tudnak folytatni ezek a derék franciák – nálunk.

Csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy mi is Magyarország érdeke. És hogy nekünk (értelmiséginek, döntéshozónak, elitnek – kinek mi tetszik) kizárólag erre kell tekintettel lennünk. Ami például engem illet, nem érdekel a holland egészségügyi modell, de még a cseh kísérlet sem. Csak az, hogy az állam - miután beszedte tőlem a rávalót - a kor színvonalának megfelelően gondoskodjon rólam. Az orvos gyógyítás közben (és helyett) ne panaszkodjon az egészségügyre, az ápoló személyzet serényen tegye a dolgát, és a minisztérium ne pótcselekedje tele széfekkel a kórtermeket, hanem biztosítson mindenkinek egy szekrényt kulccsal.

Ipari vállalkozások vezetői mondják, hogy nem kapnak jó szakembert. Ma Magyarországon gyakorlatilag megszűnőben van a szakemberképzés, nincs átmenet, nincs technológiai kapocs a segédmunkás szintjét tudó „szakmunkás” és a mérnök között. Megszüntettük a technikusképzést, így a gyártásszervezést vagy alul-, vagy túlképzett alkalmazott végzi országszerte. De lesz fényvisszaverős, a sarkon irányjelzőt használó, érintésre doromboló tábla az iskolákban.

A pedagógusi pályán majd nem azt nézik, hogy alkalmas-e a jelölt a tudás szeretetteljes átadására, hanem azt, hogy milyen szinten képes elsajátítani az oktatástechnika gyermek- és oktatásellenes vívmányait. Marx forog a sírjában: a gyereket a pedagógus, a tanárt a tanuló idegeníti el – egy villogó tábla segítségével. Lássuk be, már az írásvetítő is a gyerek és a tanár közé állt, és mondjuk ki bátran azt, amit gondolunk: az iskolákba személyiségeket, kisugárzó egyéniségeket, szeretni tudó embereket kell bevinni, és nem gépeket!

Eladni vagy visszavenni kell az állami vagyont?
Vasárnapi Újság, 2005. szeptember 11.

– Kóka János fiatal budapesti politikus többször is kijelentette, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos, lehetőleg minél több vagyont magánosítani kell. Róma, Párizs, Berlin, London, ezek a régi kapitalista fővárosok vajon ismerik-e ezt a gazdasági tételt.

– Úgy látszik, hogy Kóka úr vagy feledékeny, vagy nagyon tájékozatlan, ugyanis a XX. század második felében a nyugat-európai tőkés gazdasági viszonyok között, tehát amikor piaci viszonyok voltak, az állami tulajdon igen jelentős százalékát képezte a gazdaságnak olyan országokban, gazdaságokban, mint Franciaország, Olaszország, és Ausztria. Tehát egyáltalán nem áll az a tétel, hogy az államnak sosem volt szerepe, vagy nem lesz szerepe a gazdaságban. Egészen 1980-ig, amikor a globalizáció megkezdődött, Franciaországban a nemzeti vagyon harminchat százaléka volt köztulajdonban, állami kézben, a termelő kapacitásoknak pedig a húsz százaléka. Ez óriási arány. A szénbányászat kilencvenöt százaléka, a villamosenergia-termelés hetven százaléka, a szállítás és közlekedés ötvenkilenc százaléka volt állami tulajdonban.

– Volt ez akkor; de most már átléptünk a harmadik évezredbe. Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének alelnöke.

– Ha a mai fiatal vagy idősebb politikusaink átolvasnák Nyugat-Európa alkotmányait, vagy akár a rendszerváltó országok, más országok alkotmányait, igen meglepődnének. Ugyanis a mi alkotmányunk még úgy szól, hogy a magántulajdon és az állami tulajdon egyenértékű, és egyforma kezelés illeti meg – addig Nyugat-Európában az alkotmányokban szinte kivétel nélkül a köztulajdon előnyt élvez a magántulajdonnal szemben. Mi több, egy sor megkötés van a magántulajdont illetően arra, hogy nem lehet a köz érdekével szemben alkalmazni. Például Olaszország az alaptörvényébe iktatta, hogy az állam javakat nemcsak hogy birtokolhat, hanem közérdekből ki is sajátíthat. Ezeket tarthatja az állam saját tulajdonában, vagy közérdekből a fogyasztóknak a tulajdonába adhatja. Tehát például közüzemeket adott esetben az állam elvehet magántulajdonostól, hogyha adott esetben a monopóliummal visszaél, és azt odaadhatja a fogyasztók vagy az alkalmazottak tulajdonába. Talán érdekes lenne a Csehországnak a példáját is ide hozni; ugyanis Csehország kifejezetten úgy fogalmazta meg az új alkotmányát, hogy a cseh korona országai, az ősi államiság jó hagyományaihoz híven, majd a gazdaság terén levezeti, hogy bizonyos tulajdonok csak cseh állampolgárok kezébe kerülhetnek.

– Ha az állam rossz tulajdonos, akkor a Horn–Kuncze kormány 1995-ben és 1996-ban miért adott francia állami tulajdonba magyar állami tulajdonokat? Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke.

– Mert nem ideológia alapján történt a privatizáció, hanem rövid távú politikai érdekeknek a mentén.

– Ez privatizációnak nevezhető, hogyha állam államnak ad tulajdont?

– Közösségi tulajdon elkótyavetyélésének – ez pontosabb kifejezés. Hiszen a privatizáció szónak a jelentése ilyen körülmények között megváltozott. Az államtalanításnak az a neoliberális eszméje, vagy ideológiája tulajdonképpen éppen olyan szélsőség, mint a kommunizmusnak a tiszta közösségi, állami tulajdon eszméje. Az igazi gond az, hogy a magántulajdon célja kizárólagosan a profitszerzés; és vajon lehet-e közösségi célokat tisztán magánalapon megvalósítani? Nyilvánvalóan nem, ezért szükséges a közösségi tulajdon, ami egyaránt lehet állami, de hangsúlyozom, önkormányzati tulajdon is.

– Mi állhat az mögött, hogy egyes politikusok, amikor ellenzékben vannak, hallgatnak az állami tulajdonról, amikor kormányra kerülnek, azonnal eszükbe jut, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos?

– Csak feltételezem, hogy emögött egyszerűen politikai érdekek húzódnak, mert más a politikai érdeke egy politikusnak, amikor ellenzéken van, és más a politikai érdeke, amikor már kormányon van – és más a lehetősége kis. Szeretnék idézni egy már régen meghalt angol közgazdásztól, aki a következőket mondta akkor: „az államnak nincs joga távol tartani magát a nagyobb beruházásoktól olyan helyzetekben, amikor nincs biztosítva az ország termelőerőinek maximális kihasználása, mindenekelőtt pedig a munkaerő teljes foglalkoztatása”. Ezt a közgazdászt Bewrichnek hívták, aki 1940 után az akkori angol kormány munkaügyi és gazdasági minisztere is volt.

– Vajon Bewrich váltogatta-e közgazdasági nézeteit aszerint, hogy éppen ellenzékben, vagy éppen kormányon volt?

– Tudomásom szerint nem.

– Mi állhat az állami tulajdon elfogadása, majd támadása mögött?

Varga István:– Ugye azokat az eseményeket, amelyek a mindennapjainkat meghatározzák, azokat nézhetjük történelmi távlatban, hiszen tizenöt év van mögöttünk. Nos, ez alatt lényegében egy dolog folyamatosan mutatkozik; nevezetesen az, hogy igen, aki kormányon van, az határozottan az eladás mellett áll.

– De miért?

– Ez azért van, mert valójában egy vesztett hidegháború után vagyunk, és most a győztes jött és vitte a zsákmányt.

– Csak nem azt akarja mondani, hogy vannak politikusok, akik aszerint váltogatják gazdasági nézeteiket, hogy mikor van lehetőségük privatizációs zsákmányszerzésre?

– Én nem hiszem, hogy egy-egy politikus zsákmányáról volna szó, itt sokkal tágabban kell keresni azt a csoportérdeket, amelyik uralta az államunkat. Egy világméretekben homogenizált elit került ki győztesként ebből a hidegháborúból, és ennek hatására most a gazdaság uralja a politikát.

– Ilyen helyzetben védekezhet-e a társadalom nemzeti vagyonszerződéssel?

– A társadalomnak védekezni is kell, közmegegyezéssel, és talán ennek csíráit most már láthatjuk – hosszú távra kell törvényileg garantálni az állami tulajdonnak a körét. Mit kell állami tulajdonban tartani? Azt, amiből egy van, amiben monopolhelyzetet lehet teremteni. Ilyen közismerten a vasút, a közműhálózat, energiahálózatok, posta, egészségügy. Ezek a közművek egyébként valódi közösségi tulajdonok voltak hazánkban is, és az adófizetőknek a pénzéből valósultak meg. Tulajdonképpen ezeknek a privatizációja olyan tulajdonfosztás volt, amire a választók nem is hatalmazták fel a kormányokat.

– Hiller István, a szocialisták elnöke a héten, csütörtökön elutasította a nemzeti vagyonszerződés ötletét, mert szerinte emögött a Fidesznek az a szándéka áll, hogy mindenáron megakadályozza Budapest Airport Rt.-nek az ország számára hasznos privatizációját. Professzor úr, szerint az ország központi repülőterének elidegenítése lehet-e az ország számára hasznos?

– Hát ha ez a lépés megvalósul, az tragikus lenne az ország gazdasága szempontjából, hiszen a központi repülőtér a közlekedésnek a szíve a mai modern közlekedési viszonyok között, amellett a repülőtér közismerten hasznot hoz, és nagyon jelentős hasznot, és ennek a privatizálása valójában majdnemhogy egy gazdasági bűn lenne. Sajnos a magyar alkotmányban nincs olyan fogalom, hogy gazdasági hazaárulás, de én javasolnám, hogy egyszer valaki gondolkozzon ilyen fogalmon jogilag; mert ha lenne ilyen fogalom, akkor a repülőtér elidegenítése, magánkézbe adása ezt fedné. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és sok más országban a törvény kifejezetten mondja, hogy bizonyos stratégiai ágazatokban tilos a külföldi tőke részvétele. Ilyen ágazat elsősorban az energia. Ezelőtt egy hónappal az amerikai kormány és a szenátus megvétózta, hogy egy kínai olajvállalat megvásároljon egy amerikai olajvállalatot.

– Semmilyen körülmények között nem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől mondja ki az ENSZ gazdasági jogok nemzetközi egyezség okmánya. Vajon ennek az ENSZ dokumentumnak az alapján elindítható lenne-e egy visszaszerzési folyamat?

– Valószínűleg igen, és ez teljesen jogos, és már más országokban is előfordult, hogy visszaállamosítottak; jelenleg Ukrajnában van egy nagy vita, hogy az ottani óriási acélvállalatot a kormány visszavásárolja.

– A Világbank éppen most tett közzé két tanulmányt, amelyikben, az egyikben leírják, hogy milyen sikeresek voltak a kreatív rombolást tekintve, egy másik világbanki tanulmány pedig azt feszegeti, hogy minél függetlenebb egy bankrendszer, annál sikeresebb ez a kreatív rombolás; ez a piacgazdaság nem piacgazdaság, hanem hatalmi gazdaság.

– Tavasszal a rendszerváltozás óta először történt meg, hogy törvénybe foglalták az MVM, a Paksi Atomerőmű, az OVIT és a MAVIR százszázalékos állami tulajdonban tartását. A hírek szerint Pécs városa, ahol szocialista vezetés van, a vízműnek a visszavásárlásán munkálkodik: valami megindult, és én inkább azt javasolnám mindenkinek, hogy ezt a pozitív politikai kezdeményt a maga területén erősítse.