Istóczy Győző és a zsidókérdés

Istóczy Győző és a zsidókérdés

1878. június 24-én hangzott el az Országgyűlésben pölöskefői és kürtösi dr. Istóczy Győző legendás, nagy hatású szónoklata, melyben önálló zsidó állam létrehozását javasolta a zsidókérdés egyszer s mindenkori megoldásaképp. A felszólalás palesztinai beszéd néven vált híressé a politikatörténetben, mivel a magyar politikus azon a területen gondolta létrehozni ezt az államot. Ezen elképzeléssel bőven megelőzte a budapesti születésű Theodor Herzlt, a cionizmus atyját, aki 1896-ban jelentette meg A zsidó állam - a zsidókérdés modern megoldásának kísérlete című művét.
Istóczy azonban nem csak ebben járt élen. Ő bizonyította be először azt is, hogy a zsidókérdés nem vallási vagy kulturális, hanem faji probléma. Addig ugyanis a zsidóságot vallásként, kezelték a közéletben, s a kikeresztelkedetteket már nem tekintették zsidónak. Holott teljességgel nyilvánvaló, s Istóczynak mélyen igaza volt abban, hogy a zsidóság egy nép, egy emberfajta, nem pedig csupán egy vallás. Mert ugyan minden vallásos zsidó természetszerűleg zsidó fajú, de nem minden zsidó vallásos.

Istóczy Győző lenyűgöző érveléssel tette világossá a “palesztinai beszédben”, hogy ez a nép nem maradhat Európában, így Magyarországon, mivel az évezredek során génjeibe ivódott erkölcstelen élősdisége a gazdanépek sorvadását, pusztulását vonja maga után.
Idézet a lényeglátó szónoklatból: „Zsidó politikusok zsidó érdekben intézik az elsőrangú európai államok kormányait, vezérlik törvényhozó testületeit s ezen zsidó státus bölcsesség mellett aztán a vagyonilag mindinkább tönkretett népeknél felburjánzik a szociáldemokrácia, amelynek légióit ismét a zsidók vezetik rohamra a fennálló társadalmi rend ellen — a politikai pártküzdelmeknek egész az ellenségeskedésig menő élesítésével s elmérgesítésével és az egyes nemzeteknek folyton egymás ellen való uszításával nemcsak politikai és internacionális hecc mesterek szerepét viszik, hanem a keresztény felekezeteknek is egymás ellen szünet nélkül való ingerlésével, — ők, kik a maguk részéről mindég toleranciáért kiáltoznak, — a keresztény felekezetek közötti békét is zavarják s így azok természetes továbbfejlődését akadályozzák: s teszik mindezeket azért, hogy „inter duos litigantes” ők, mint harmadikak örvendhessenek és gyarapodhassanak. Bevallhatatlan terveiket társadalmunk ellen csak a mi corrumpálásunk útján valósíthatván meg, megvesztegetnek minden hozzáférhető embert s ezen megvesztegetés annál nagyobb mérvekben fog sikerülni nekik, minél inkább tönkretesznek bennünket vagyonilag, mert „pauper tas maxinia meretrix” s így ezen rendszeres megvesztegetés által önönmagunkat használnak fel arra, hogy egyikünk a másikát tönkretegye — mindezen üzelmeikkel tervszerűen aláásván az európai társadalom, a keresztény civilizáció épületének alapjait.”

Támadhatatlan, tényszerű látlelet ez. S ma, amikor ezen üzelmek folyományaként lezajlott két nagy európai polgárháború halottait, országcsonkítások, emberüldözések és elképzelhetetlen kegyetlenkedések következményeit nyögjük, döbbenten olvassuk Istóczy Győző százharminc éves szavait, melyeken mit sem fogott az idő: hát már akkor is…???

Bizony, nincs új a Nap alatt. A történelem ismétli önmagát, az ember pedig sokadszor is belelép ugyanazon folyóba. Már csak ezért is szükséges ma ébreszteni Istóczy szellemét, s muníciót halmozni az általa egykoron vezetett Országgyűlési Antiszemita Párt, vagyis a magyar fajvédelem első jelentős mozgalmának gazdag örökségéből.
Hiszen örökérvényű gondolatok ezek: „És aztán, a kik idegeneknek érzik magukat közöttünk Európában; a kik exclusiv nemzeti és faji sajátszerüségeiket megtartani akarják; - a kik nem képesek közöttünk megélni anélkül, hogy közöttünk továbbra is államot az államban ne képezzenek; - a kik az európai társadalmi renddel őszintén kibékülni s a keresztény civilisatiót minden fenntartás és hátsó gondolat nélkül elfogadni nem hajlandók, s a kik velünk assimilálódni, egybeforrni nem akarnak: mindazok váljanak meg tőlünk. Boldogulásuk, jólétük és szerencséjük iránti legjobb kivánataink kisérendik őket hazájukba vissza, a honnét 1800 éven át számkivetve voltak. Azok pedig, a kik bármely okból szívesebben maradnak közöttünk Európában, szünjenek meg azontul államot képezni az államban, hagyjanak fel véglegesen minden támadási tervekkel ellenünkben, hagyjanak fel minden kizárólagos uralmi ábrándokkal, hagyjanak fel a kiirtási politikával, fogadják el minden tartalék-gondolat nélkül szokásainkat, béküljenek ki őszintén a keresztény civilisatióval, s legyenek velünk egy test, egy lélek, egy és ugyanazon ember. Ily alakban aztán a legőszintébb örömmel fogjuk látni őket.”

Bölcs, higgadtan határozott alapvetés ez. Kőbe vésendő igazság, mely az igaz emberek vezérlő csillaga kell legyen. Hiszen Istóczy Győző nem pogromra szólít, nem kívánja érzelmi felhorgadásból agyonverni a zsidókat, sőt, bár tisztában van a probléma faji valójával, a keresztény ember nagylelkűségével meghagyja az őszintén magyarrá válni kívánóknak a lehetőséget. Ugyanakkor a jeles hazafi és vátesz figyelmeztet: „De hát a zsidókérdés ma már nem is annyira társadalmi kérdés, mint inkább politikai és pedig ez idő szerint a legfontosabb politikai kérdés, mert az ma már a hatalom kérdése, s ekkép van formulázva: a magyar vagy a zsidó elem legyen-e uralkodó ebben az országban?”

A kérdés százharminc éve kertelés nélkül feltétetett. A mi dolgunk most már, hogy egyértelmű feleletet adjunk rá. Szálljunk ezért magunkba, és döntsünk! Felelősséggel, visszavonhatatlanul, döntésünk mellett mindhalálig helytállva.