width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2007. szept. 14.

2007. szeptember 14., péntek

Keresztény bölcsek a zsidókról

AQUINÓI SZENT TAMÁS

összeállítása a szent atyák műveiből

CATENA AUREA – KOMMENTÁR MÁTÉ EVANGÉLIUMÁHOZ

(részlet)

15 Az ünnepnap alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek.
16 Akkor volt egy hírhedt foglyuk, akit Barabásnak hívtak.
17 Pilátus összehívta őket és azt mondta: “Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam: Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak is neveznek?"
18 Tudta ugyanis, hogy irigységből adták át őt.
19 Miközben a bírói székén ült, üzenetet küldött neki a felesége, mondván: “Semmidolgod ne legyen azzal az igazzal! Sokat szenvedtem ma álmomban miatta."
20 De a főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el.
21 A helytartó pedig válaszolva azt mondta nekik: “Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam a kettő közül?" Azok azt mondták: “Barabást!"
22 Pilátus erre azt kérdezte: “És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?"
23 Mindannyian azt mondták: “Keresztre vele!" így szólt a helytartó: “De hát mi rosszat tett?" De ezek még jobban kiáltoztak: “Keresztre vele!"
24 Pilátus látva, hogy semmire sem megy, sőt még a zavargás növekszik is, vizet vett, megmosta a kezét a nép színe előtt, mondván: “Én ártatlan vagyok ennek az igaznak vérétől. Ti lássátok!"
25 És az egész nép így válaszolt: “Vére rajtunk és a fiainkon!"
26 Akkor elbocsátotta nekik Barabást, Jézust viszont megostoroztatta és átadta nekik, hogy keresztre feszítsék.

CHRYSOSTOMUS (In Matth. hom. 87): Mivel Krisztus semmit sem válaszolt, amellyel Pilátus képes lett volna őt felmenteni a zsidók vádja alól, ezért mást gondolt ki, hogy megszabadítsa őt, ahogyan az következik: Az ünnepnap alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek.

ORIGENES (ín Matth. tract. 35): így gyakorolnak kegyet a pogányok azokon, akiket meghódítottak, amíg meg nem szilárdul az igába hajtásuk. De egykor a zsidóknál is megvolt ez a szokás, Saul ugyanis nem ölte meg Jonatánt, amikor az egész nép kérte, hogy hagyja életben őt.

CHRYSOSTOMUS (ín Matth. hóm. 87): Ezen szokás alapján kísérelte meg Krisztus megmentését, hogy a zsidók számára még a mentség árnyéka se maradjon meg. Egy nyilvános gyilkost állított Jézus mellé, ahogyan az következik: Akkor volt egy hírhedt foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Nemcsak latornak nevezte, hanem hírhedt latornak, vagyis gonoszságáról híres latornak.

HlERONYMUS: A Zsidók szerinti evangélium című irat szerint Barabás neve azt jelenti, hogy 'Mesterük fia'. Ő lázadás és gyilkosság miatt lett elítélve. Választási lehetőséget ajánlott fel nekik Pilátus, hogy azt engedi el, akit akarnak, a latort vagy Jézust, nem kételkedve, hogy Jézust fogják választani, ahogyan az következik: Pilátus összehívta őket és azt mondta: “Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam: Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak is neveznek?"

CHRYSOSTOMUS (In Matth. hóm. 87): Mintha csak azt mondaná: ha nem akarjátok, hogy ártatlanként elbocsássam, legalább mint elítéltet szabadítsátok fel az ünnep kedvéért. Mert ha szabadon kell bocsátani azt, aki nyilvánvalóan vétkes, még inkább azt, akinek vétke kétséges. Vegyük észre, hogyan borul fel a rend! A nép szokása az, hogy az elítélt érdekében könyörög, az engedélyt pedig az uralkodó adja; itt azonban fordítva történt: az uralkodó kérlelte a népet, és a nép még inkább vérszemet kapott.

GLOSSA: Hogy miért fáradozott Krisztus megszabadításán Pilátus, azt megmagyarázza az evangélista, mondván: Tudta ugyanis, hogy irigységből adták át őt.

REMIGIUS: Hogy mit irigyeltek, azt János mutatja meg, aki elmondja, hogy ők azt mondták: Lám, az egész világ tódul utána! Ha hagyjuk ezt neki, mindnyájan hinni fognak benne (12,19; 11,48). Meg kell jegyeznünk, hogy ott, ahol Máté azt mondja: Jézust, akit Krisztusnak is neveznek, Márk azt mondja: Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? (15,9). Ugyanis csak a zsidók királyait kenték föl, a fölkenés miatt hívták őket khrisztoszoknak, azaz fölkenteknek.

CHRYSOSTOMUS (In Matth. hom. 85) : Ezután egy más dolgot mond el az evangélista, amely elegendő lett volna arra, hogy mindannyiuk szenvedélyét csillapítsa, az következik ugyanis: Miközben a bírói székén ült, üzenetet küldött neki a felesége, mondván: “Semmi dolgod ne legyen azzal az igazzal!" Ha a tényekre alapuló bizonysággal jár együtt, akkor az álomnak is nagy jelentősége van.

RABANUS: Meg kell jegyeznünk, hogy a tribunal a 'bírói széket', a solium a 'királyi széket', a kathedra pedig a 'tanári széket' jelenti. A pogány férfi felesége látomásában és álmában megértette azt, amit a zsidók ébren nem akartak sem elhinni, sem megérteni.

HIERONYMUS: Jegyezd meg, hogy a pogányoknak álmaikban gyakran ad az Isten kinyilatkoztatást, és hogy Pilátus és feleségének hitvallása, mellyel az Urat igaznak vallották, a pogányok népének tanúságtétele foglaltatik.

CHRYSOSTOMUS (In Matth. hom. 87): De miért nem maga Pilátus látta ezt az álmot? Mert az asszony volt rá méltóbb, vagy azért, mert ha Pilátus látta volna, akkor nem hittek volna neki egyformán, vagy el sem mondta volna; azért intézte úgy az Isten, hogy az asszony lássa, hogy így a dolog mindenki előtt nyilvánvalóvá váljék. Nemcsak egyszerűen álmot látott, hanem ráadásul sokat szenvedett, az következik ugyanis: Sokat szenvedtem ma álmomban miatta. [Ezt azért üzente], hogy a felesége iránti részvét férjét fékezze a halálos ítélet kimondásában. Az idő is nagyon segített, hiszen pont azon az éjszakán látta az álmot.

AUGUSTINUS (Serm. de Passione): így tehát a feleségével történtek megrémisztettek a bírát, és hogy a zsidók bűnét egyetértő ítéletével ne támogassa, elítélte őt feleségének szenvedése; lám az ítéltetik meg, aki ítél, és szenved, még mielőtt szenvedést okozna.

RABANUS : Vagy másként is lehet magyarázni: most végre megértette az ördög, hogy Krisztus által el fogja veszteni zsákmányait, ezért úgy, ahogyan korábban egy asszony által hozta a halált, most is egy asszony segítségével akarja Krisztust a zsidók kezéből kiszabadítani, nehogy annak halála által a halál fölötti uralmát (Zsid 2,14) elveszítse.

CHRYSOSTOMUS (In Matth. hom. 84): Krisztus ellenfeleit az előbb elmondottak közül semmi sem indította meg, mert teljesen elvakította őket az irigység; ezért gonoszságukkal megrontják a népet, és ez az, ami következik: A főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el.

ORIGENES (In Matth. tract. 35): Most láthatjuk, hogy miként bujtatják fel a zsidó népet a vének és a zsidó műveltség tanítói, és hogy miként ingerelték föl őket Jézus ellen, hogy elveszítsék őt.

Következik: A helytartó pedig válaszolva azt mondta nekik: “Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam a kettő közül?"

GLOSSA: Amikor azt írja az evangélista, hogy Pilátus válaszolva mondta ezeket, azt vagy úgy érti, hogy feleségének üzenetére válaszolt, vagy pedig úgy, hogy a nép kérésére válaszolt, amely az ünnepnapi szokás szerint valakinek az elbocsátását kérte.

ORIGENES (In Matth. tract. 25): A tömeg pedig, mint a járt úton haladó vadállatok, Barabás szabadon bocsátását akarta, ahogyan az következik: Azok azt mondták: “Barabást!" Azért találunk ennél a népnél lázadásokat, gyilkosságokat és rablásokat, mert bár ténylegesen népükből csupán néhányan követik el ezeket, de belül, a lelke mélyén mindenki. Ahol ugyanis nincs Jézus, ott viszály és háború dúl, ahol pedig jelen van, ott van minden jó és ott a béke. Mindenki, aki a zsidókhoz hasonlít, akár a tanításában, akár az életében arra vágyik, hogy Barabást bocsássák el neki, ugyanis bárki legyen is, aki gonoszát tesz, annak testében fel van oldva Barabás, és meg van kötözve Jézus; aki azonban jót tesz, abban Krisztus van feloldva és Barabás van megkötözve. Pilátus pedig azt akarta, hogy szégyeljék ekkora gonoszságukat, ahogy az következik: Pilátus erre azt kérdezte: “És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?" Nemcsak ezt akarta, hanem gonoszságuk mértékét is világosan akarta látni. Azonban még akkor sem szégyenkeznek, mikor Pilátus megvallotta, hogy Jézus a Krisztus, s még csak nem is mérsékelik gonoszságukat, ahogyan következik: Mindannyian azt mondták: “Keresztre vele!" Ezzel sokszorozták meg gonoszságuk mértékét, hiszen nemcsak egy gyilkosnak kértek életet, hanem egy igazat adtak a halálra, mégpedig a legrútabbra, a kereszthalálra.

RABANUS: Akik a keresztfán függenek, kezüket és lábukat szögekkel rögzítik, hosszú és gyötrelmes halállal halnak, sokáig élnek a kereszten, de nem azért, hogy meghosszabbodjék az életük, hanem hogy a halál lassan teljesedjen ki, és minél tovább tartson gyötrődésük. A zsidók a leggyalázatosabb halált gondolták ki, de az Úr választotta ezt — noha ők nem fogták fel —, hiszen ezt a jelet az ördög legyőzése után a diadal jeleként akarta a hívek homlokára tűzni.

HlERONYMUS: De amikor ezt válaszolták, Pilátus e válaszba nem nyugodott bele rögtön, hanem a felesége javaslatára, aki azt üzente neki: Semmi dolgod ne legyen azzal az igazzal!, hasonlót válaszolt, ahogyan az következik: így szólt a helytartó: “De hát mi rosszat tett?" Ezt kimondván Pilátus felmentette Jézust.

És következik: De ezek még jobban kiáltoztak: “Keresztre vele!", hogy beteljesedjék, amit a huszonegyedik zsoltár mond: Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok gyülekezete körül fogott engem (21,17), és amit Jeremiás mond: Olyan lett hozzám örökségem, mint oroszlán az erdőben, kieresztették ellenem hangjukat (12,8).

AUGUSTINUS (De cons. evang. 3. 8) : Többször tárgyalt Pilátus a zsidókkal, akarván, hogy Jézust elengedjék. Ezt Máté csak néhány szóval tanúsítja, amikor hozzáteszi: Pilátus látva, hogy semmire sem megy, sőt még a zavargás növekszik is. Ezt nem mondta volna az evangélista, ha Pilátus nem tett volna sok kísérletet, bár nem mondja meg, hogy Pilátus hányszor kísérelte meg dühüktől megmenteni Jézust.

Következik: Vizet vett, megmosta a kezét a nép színe előtt, mondván: “Én ártatlan vagyok ennek az igaznak vérétől".

REMIGIUS: A régieknél szokás volt, hogy amikor valaki azt akarta kinyilvánítani, hogy valami bűn felelősségétől mentes, akkor vizet vett, és a nép színe előtt megmosta a kezét.

HIERONYMUS: Pilátus tehát vizet vett a prófécia szerint: Mosom kezem az ártatlanok között (Zsolt 25,6). Valamilyen módon ezzel tanúsította és kifejezte: ezt az ártatlant ki akartam szabadítani, de mivel zavargás támadt, és mivel nekem tudják be a császár elleni lázadás vétkét, ezért ennek az igaznak a vérétől ártatlan vagyok. Tehát a bíró, aki arra kényszerült, hogy az Úr ellen ítéletet hozzon, nem az eléje vezetettél ítéli el, hanem azokat vádolja, akik azt eléje vezették, és igaznak nyilvánítja azt, akit keresztre fognak feszíteni.

Következik: Ti lássátok!, mintha csak azt mondaná: én a törvény szolgája vagyok, a ti szavatokra omlik ki a vére.

Következik: És az egész nép így válaszolt: “Vére rajtunk és a fiainkon!" Ez az átok mind a mai napig nyomja a zsidókat, és nem távozik el az Úr vére róluk.

CHRYSOSTOMUS (In Matth. hom. 88): Figyelj fel itt is a zsidók eszeveszettségére! Erőszakosságuk és bűnös vágyuk nem engedte meg, hogy felfigyeljenek arra, amire kellett volna, így megátkozzák önmagukat, mondván: Vére rajtunk, sőt még fiaikra is átkot vonnak, mondván: és a fiainkon. Az irgalmas Isten azonban mégsen erősítette meg a fogadkozásukat, hanem közülük és fiaik közül magához fogadta azokat, akik bűnbánatot tartottak, hiszen Pál is közülük való volt és sok ezren mások is, akik hívők lettek Jeruzsálemben.

LEÓ PÁPA (Serm. 8 de Passione): A zsidók bűne tehát meghaladta Pilátus vétkét. De ő sem mentes a bűnösségtől, aki elhagyta saját döntését és mások bűnéhez pártolt át, ahogyan az következik Akkor elbocsátotta nekik Barabást, Jézust viszont megostoroztatta és átadta nekik, hogy keresztre feszítsék.

HlERONYMUS: Tudnunk kell, hogy Pilátus a római törvények szerint járt el, melyek elrendelték, hogy akiket keresztre feszítenek, azokat előbb ostorozzák meg. Azért átadták Jézust a katonáknak, hogy megkorbácsolják őt, és azok legszentebb testét és Istent befogadó mellét korbácsokkal szaggatták.

AUGUSTINUS (Serm. De Passione) : íme, megkorbácsolni vezetik az Urat, már ütik is, a szent bőrt feltépik a vad ostorcsapások, hátát újra és újra felszántják a kegyetlen korbácsütések! Jaj, az emberek előtt leterülten fekszik az Isten, és bűnösnek járó fenyítést szenved ő, akihez bűnnek még árnyéka sem fér.

HIERONYMUS: Ez pedig azért történt, hogy — ahogy írva van: Sok ostorcsapás éri a bűnöst (Zsolt 31,10) — ezek az ostorcsapások szabadítsanak meg bennünket az ütlegektől. Pilátus kezének megmosásával tisztul meg a pogányok minden tette, és elkülönülünk a zsidók gonoszságaitól.

HILARIUS (ín Matth. can. 33): A papok buzdítására Barabást választotta a nép, akinek neve azt jelenti, hogy: 'az atya fia', benne fölsejlik az eljövendő hitetlenség titka, azaz hogy az Antikrisztust, a bűn fiát részesítik előnyben Krisztussal szemben.

RABANUS: Barabás, aki lázadásokat szított a tömegben, rá lett szabadítva a zsidó népre, ő az ördögöt jelenti, aki egész a mai napig uralkodik fölöttük, és ezért nem lelhetnek békét.

A címe Catena Aurea, azt jelenti "arany lánc" melyben a szerző az első 12 évszázad keresztény kommentár irodalmát gyűjtötte össze, itt kifejezetten a zsidókról.

Sajnálatos, hogy ma sok katolikus nem hű ehhez az ősi tanításhoz.
De ennek sok esetben az információhiány az oka : a zsidókra nézve sértő, ám igaz írásokat a nagy könyvkiadók nem jelentetik meg.

Főleg a zsidóknak lefeküdt REFORMÁTUS egyházi vezetés távolodott el az igazságtól messzire, mivel az igazság a zsidókra nézve sértő.

A POLITIKAI KORREKTSÉG SZELLEMI HOMOSZEXUALITÁS!!!


A zsidók „faji” sajátságai - Pater Bangha Béla S.I.

Werner Sombart, a hírneves berlini szociológus, ki a katolicizmussal szemben éppen nem árul el csak rokonszenvet, a zsidókérdésnek pedig legelfogulatlanabb s legnagyobb tudományos készültséggel dolgozó kutatója, a zsidók első letagadhatatlanul közös tulajdonságaként azt jelöli meg, amit ő Rationalisierung des Denkens-nek nevez, mi pedig inkább egyoldalú észelvűségnek neveznénk.

Tudvalevô dolog, így fejti ki Sombart, hogy a zsidók az értelmességet rendkívül nagyra becsülik s az értelmi munkákra sokkal több tehetséget is árulnak el, mint a mechanikus testi munkákra. „Udvarias görög, ostoba zsidó s becsületes cigány lehetetlen dolgok”, mondja egy román közmondás. A zsidók minden időben és minden helyen éleseszűségükkel tűntek ki, mellyel helyzetük előnyös vagy hátrányos oldalait azonnal észrevették.
Chamberlain ugyan úgy találja, hogy a zsidóknál az ész kevésbé van kifejlődve, de ezzel bizonnyal ugyanazt érti, mint Sombart, hogy t. i. észtehetségük a haszonelvűség szempontjainak mérlegelésére szorítkozik. Ha azonban „ész” alatt a gyors gondolkozási, szétválasztó, elemező és kombináló képességet értjük, mely azonnal feltalálja a dolgok középpontját, gyorsan tud analogiákat felállítani, szinonímákat megkülönböztetni, végső következtetéseket levonni, akkor a zsidóknál az átlagos észtehetség igen magas fokon áll. Ez a számító intellektualizmusuk magyarázza meg rendkívüli ügyességüket mindabban, ami számítással jár, kezdve a sakkjátéktól fel egészen a matematikai tanulmányokig.

Elvonóképességük és az a bizonyos számító tehetség, melyet Wundt a művészi lélek intuitív fantáziájával szemben kombináló fantáziának nevez, megmagyarázzák nagy ügyességüket az üzleti számvetésben. Az orvosi ténykedésre, pl. diagnózisok felállítására szintén ez a számító, következtető, kombináló tehetség teszi ôket alkalmasakká.
A számító ésszel szemben viszont rendkívül elmaradt a zsidók átlagában az érzelmi és intuitiv felfogóképesség. Minden eleven életátérzés, mondja Sombart, minden miszticizmus és romanticizmus teljességgel távol áll az ô tisztára diskurzív világnézetüktôl és amit Naumann Frigyes egyszer „Die Juden und das moderne Wirtschaftsleben.”
Liebermannról, a festőről mondott, hogy „agyával fest”, bizonyos értelemben általános zsidó tulajdonságot jelez. A zsidó – úgymomd Sambart – igen élesen, lát, de keveset lát, környezetét, embertársait, a külvilágot nem érzi eleven, személyes valónak, a dolgokat nem fogja föl élő, természetes, szervesen keletkezett, konkrét teljességnek.
Mindenütt a részletkérdések és részletcselekvések, azoknak célszerűsége és kihasználhatósága, gyönge és erős oldala áll nála előtérben. Személyes tisztelet, lovagi önfeláldozás és hódolat neki érthetetlen dolog. „A zsidó minden lovagiasságot lelke mélyébôl utál, minden szentimentalizmus, minden lendület, minden feudalizmus, minden patriarchalizmus idegen neki”. Ezért teljes individualista a politikában is. A liberális államfogalomnak, mely az emberben csak polgárt lát s az államéletet pusztán paragrafusok szerint tudja kezelni, a zsidóság volt kezdettôl, fogva a leglelkesebb híve, ő vallja leghangosabban azt a felfogást, hogy az állam „különbségnélküli egységekből” áll.
A zsidó önmagát és embertársait nem annyira test - és vérből álló élőlénynek látja, – ezért tagadják a zsidók a különben annyira különleges zsidó jelleget és hangoztatják, hogy zsidó és német, zsidó és angol, zsidó és magyar közt nincs semmi mélyebben járó különbség – hanem csak jogalanynak, állampolgárnak vagy egyéb abstrakciónak. A zsidó, úgymond Sombart, a világot pusztán értelmével ismeri fel, vérrel, szívvel, kedéllyel gondolkozni nem tud. S mert ő nem tud, azért azt sem érti, hogy más miért tud s azt hiszi, hogy amit ő hideg eszével a papiroson elrendezett, ugyanazt ugyanolyan módon az életben is el lehet rendezni. Azért hiszi sok zsidó, hogy a zsidóság és a keresztény népek közti ellenszenv pusztán mesterségesen terjesztett antiszemitizmus eredménye. A vérben rejlő momentumokat, az átérezhetô és érzékelhetô valóságokat az ő pusztán aggyal és papírral dolgozó egyoldalú intellektualizmusa nem képes megérteni.
Természetes, hogy a zsidók ezt a racionalizmust nemcsak elméletben vallják, hanem a gyakorlatban is követik.
A középpont, melybôl a zsidók emez egyoldalú intellektualizmusa az egész körülöttük csoportosuló világot felfogja és értékeli, a zsidóknál különös mértékben kifejlődött önérzet és önérdek. Sombart ezt a tulajdonságot célkeresésnek, tedeologistának nevezi és megjegyzi, hogy ezt a sajátságot a zsidóság összes megfigyelői ritka egyöntetűséggel megállapították rajta. A zsidó a külvilággal mindig csak szubjektiv szempontokból foglalkozik s úgyszólván képtelen arra, hogy elfogulatlanul és melléktekintetek nélkül engedje át magát a világ szemléletének. Nem tud, nem bír önmagáról megfeledkezve merülni el a kozmosz mélyeiben, nem tud a gondolat szárnyán fölemelkedni a végtelen űrökbe, hanem ehelyett, mint Jellinek oly jellemzôen mondja, inkább „alámerül, hogy drágagyöngyöt keressen.” Mindent a saját énjével hoz kapcsolatba. Ami őt minden egyébnél jobban érdekli, az a kérdés: mire való ez? megéri-e a fáradságot? minek? mennyi hasznot hajt? mi hasznom belôle?
A zsidó a kulturális tevékenység, az irodalom, művészet és tudomány terén is megmarad tedeologistának, minden során minden szaván kiérzik az az ügyeskedő, céltudatos törekvés, hogy lehetőleg nagyfokú kedvezô hatást érjen el. Még a tréfa terén is ez a céltudatosság vezeti, azért nem ért a zsidó a kedélyteli, öntudatlan humorhoz, de annál jobban a jól kiszámított, ügyes, hatásélchez és maró szatírához.
A zsidó azonban átlag hatalmas lelki energiák embere. S mihelyt erős akaróképessége a célt következetesen szem elôtt tartó gyakorlati racionalizmusával párosul, megszületik az a nagyfokú céltudatosság és célirányosság, mely mint a zsidók egyik legpregnánsabb és legmarkánsabb jellemvonása ismeretes. Szemét erősen a kitűzött cél felé irányítani s a cél elérésétől, semminemű akadály által vissza nem riasztatni, szívósnak, kitartónak, sőt konoknak lenni a cél érdekében: megannyi figyelemreméltó zsidó faji sajátság.
Ennek a céltudatosságnak folyománya továbbá a közmondásos zsidó élelmesség, azaz az egyes helyzetek kihasználhatóságának észrevétele, mely a zsidókat arra képesíti, hogy azonnal észrevegyék azoknak gyöngéit, akikkel érintkeznek, s megtalálják azt a hangot, amelyre környezetük hangolva van. Ez az élelmesség a rugója voltaképp a lankadatlan szorgalomnak is, melyet náluk tapasztalunk, s mely annál csodálatosabb, mert hiszen a komoly, nehéz, fôleg testi munkát feltűnően kerülik. Ugyanezen céltudatosságból folyik az összetartás érzete is, melyet már Cicero is észrevett a zsidókon: „Scis, quanta concordia!” írja róluk.

Reakció blog Reakciós blog w blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog index w.blog.hu Reakció blog Reakciós blog Scall Fast náci SF blogja w blog Szálasi Ferenc hun88 ld50 blog