width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2014.03.18.

2014. március 18., kedd

Elvi és ideológiai alapú politizálás

Marie Le Pen és pártja érvényesnek ismeri el a krími népszavazást.

Valódi jobb - oldali politikushoz méltóan ő elismeri a nép világosan kinyílvánított akaratát. Mert ez a jobb, ezért jó a jobboldal. Le Pen nem az Európától idegen birodalom imperializmusának csahol. A valódi nemzeti érdek NEM az Európai Egyesült egybe sült államok létrehozása, hanem a Nemzetek Európája! Az jelentené az önálló nemzeti alkotmány, és törvényalkotás helyett a totális eu-bolsevizmust, '68-as trockista, frankfurti iskolás, cionista, korrupt, pedofil "zöld, baloldali, liberális, kommunista, jobbközép" háttérhatalmi erők féktelen pusztítása előtt nyílna meg az út.

Markánsan egyetértenek az általuk pedig máskor mindig annyira támadott fidesszel az lmp, együtt-pm féle szélsőségesen liberális politikai erők, és azok médiái. Például a 444, vs pont hu, cink, index, origo féle oldalak az ukrán helyzettel kapcsolatban ugyanazokat az usa-eu-nato kánon-hazugságokat szajkózzák.

A fidesz jobb - oldalinak próbálja eladni magát. Ám valójában a rosszabbik oldalon áll!

Ha a fidesz - kdnp féle 89-es sorosista kamujobbosok tették volna a dolgukat a hazánkért, sosem jön létre a #Jobbik. Az élhető élet iránti igény hívta létre! Nem lehet megfelelni annak, aki el akar pusztítani, a nemzeti önvédelem nem lehet szélsőség.

http://www.hidfo.net/2014/03/18/marie-le-pen-es-partja-ervenyesnek-ismeri-el-krimi-nepszavazast

http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/5868

Nem új, hogy kiknek az alávaló szolgái a magyarországi narancslibsik. Martonyit szeretik a liberálisok, Lovas Istvánt pedig NAGYON nem. És épp ő mondta, a valódi jobboldalit támadja igazán a ballibmédia + politikai "elit". A gyáva, korrupt, böclsnek akar mutatkozni, és engedményeket tesz a liberálisoknak. Míg végül semmink sem marad!

"Nyílt levelek - Elvi és ideológiai alapú politizálás

2008-04-23 11:47:40

Németh Zsolt

az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke

Tisztelt Elnök Úr! Pénteken a nagy nyugati lapok címoldalán láttam azt a fényképet, amelyen a líbiai diadalmenetéről hazatérőben lévő Putyin orosz elnök megállt Olbia repülőtéren, Szardinkában, hogy a sugárzó arccal mosolygó, éppen megválasztott jobboldali Silvio Berlusconi miniszterelnök első vendége legyen villájában.

Két napon át tárgyaltak ott energiapolitikáról és az Alitalia jövőjéről. Ekkor fájdalommal jutott eszembe ön és mélységesen elkeserítő, oroszellenes politikája, amely nem csak a magyar nemzeti érdekeknek, de saját maguknak is jóval többet árt, mint azt ön elképzeli, hiszen akkor azonnal irányt váltana. Ön – mint a Fidesz feltétlen Amerika-barát külpolitikai vonalának legprominensebb szószólója – mit érez akkor, amikor azt látja, hogy az európai kontinens legnagyobb hatalmai egymás után és egymással versengve állapodnak meg saját nemzetük jövőbeli biztonságos földgázellátása érdekében a moszkvai földgázóriással, a Gazprommal, fütyülve az áhított közös európai uniós földgázpolitikára? Ugye nem akarja azt állítani, hogy Silvio Berlusconi – aki hatvan év után először ütötte ki a kommunistákat az olasz törvényhozásból – kommunista szimpatizáns és a Gazprom-barakk első számú toscanai és umbriai előkészítője?

Különben is, mit is takar ez a „kommunista" jelző Putyin Oroszországában, ahol be van tiltva a Nemzeti Bolsevik Párt, és ahol az orosz kormány hatalmas összegekkel támogatja a pravoszláv egyház újjászületését?

Nem hinném, hogy ne értene egyet velem abban, hogy egy ország külpolitikájának egyik legfőbb, ha nem a legfőbb célja a szuverenitás minden áron való biztosítása. Ön e magyar szuverenitás legfőbb veszélyének látja és láttatja Putyin Oroszországát, miközben pártja főbb tisztségviselői folyamatosan (a nyugati világban egyedül) arról beszélnek, hogy a „külföldi befektetőknek" mi tetszik, és hogy a külföldi befektetők – és most bocsánat a borzalmas kifejezés ismétléséért – miként „árazzák be" a Gyurcsány-kormányt.

Mondja, ön szuverénnek érzi magát és az országot, amikor azt képzeli, hogy az ön pártját a külföldi befektetők kegyeskednek már kedvezőbben „beárazni"?

Máshol akkor érzik magukat a politikusok és a polgárok szuverénnek, ha a szavazók „árazzák be" a kormányt a választások alkalmából.

Másrészt pedig az ön mumusa, a Gazprom mikor „árazta be" akár a Gyurcsány-kormányt, akár önöket? Avagy a szuverenitást csak egy irányból kell védeni, mint Kádár idején?

Az ma rendben van, hogy CIA-gépek szállnak le Magyarországon, kínzótáborokba víve nagy valószínűséggel ártatlan embereket?

Önök aggódnak itt szuverenitásról, akik anélkül rohantak ratifikálni a francia és az ír nép által elutasított uniós alkotmánytervezet felmelegített változatát, a Lisszaboni Szerződést, hogy azt el sem olvasták?
Talán egyetért velem abban, hogy Brezsnyev szovjet pártfőtitkár annak idején Kádár Jánost nyilván megkérte volna: a magyar állami szuverenitásnak legalább a látszatának fenntartására vigyázzon, és „az örökké tartó" szovjet–magyar barátsági szerződést legalább fussák át.

Mondja, elnök úr, ha ön egy kicsit is önkritikusan visszatekint a Fidesz ellenzékben eltöltött hat évére, vagyis arra a periódusra, amikor önöknek semmiféle végrehajtó hatalom nem volt a kezükben, és a külpolitikában hallgatással és csöndes kapcsolatépítéssel érhették volna el a nemzet érdekei szempontjából is legjobb eredményt, milyen egyenleget vonhat meg a szuper- és nagyhatalmakkal fenntartott kapcsolataikban?

2002 óta javult a viszonyuk Washingtonnal annyiban, hogy annak kézzel fogható jelei is vannak?

A válasz: nem – hacsak nem tűnik az ön szemében nagy eredménynek, amikor nevében az áprilisi bolondok napjára rímelő névvel megáldott April Foley amerikai nagykövet asszony önöket biztatóan háton veregeti és ígérget.
Ó, amerikai ígéretek, elnök úr!

Emlékszik arra, hogy milyen tejjel és mézzel folyó Kánaánt ígértek az amerikaiak az iraki újjáépítésben majdan résztvevő magyar vállalatoknak, ha Magyarország megszavazza az iraki invázióban való magyar katonai részvételt? Arra az iraki megszállásra gondolok, amelyet hazug indokokkal, az ENSZ-re fittyet hányva indítottak meg, és amelynek azóta több mint egymillió halálos áldozata van, és több millió iraki vált hazátlanná, miközben Irakot magát egyszer és mindenkorra elpusztították, illetve szétlopták, beleértve az emberiség kulturális bölcsőjeként számon tartott kincseinek jó részét.

És a magyar vállalatoknak az amerikaiak által beígért Sangri-la helyett mi lett?

Egy nagy semmi, elnök úr. Egy nagyon nagy semmi.

De folytassuk.

2002 óta jobb lett a viszonyuk az emelkedő óriással, Kínával?

Jobb? Ki szerint? Ön szerint?

Akkor, amikor pártjának prominensei rendszeresen rúgnak bele a kínai kormány és egymilliárd kínai önérzetébe, amikor hatezer kilométer távolságból akarják megoldani a tibeti kérdést vagy fejezik ki végletes aggodalmukat Kína darfuri szerepével kapcsolatban? (Vagy ezt azért teszik, mert azt képzelik, hogy a Havanna-lakótelepen Peking szudáni szerepének elítélése nyomán áradni kezdenek önök felé a szimpátiaszavazatok?)

Önök tulajdonképpen egy tízmilliós ország hatalom nélküli ellenzéki pártjának érzik magukat, vagy a kínai kormánynak, amelynek belügyeibe beleszólnak?

Ja, értem: önök „elvi alapon" állnak ki az emberi jogok betartása mellett. De akkor miért nem zavarja önöket még az International Herald Tribune/New York Times szerint is a darfúrinál nagyobb méretű emberjogi katasztrófa, ami Szomáliában megy végbe, amióta az amerikaiak által támogatott etiópiai csapatok rohanták le Szomáliát? Vagy az rendben van? Elvi alapon? Meg a „közösen vallott nyugati értékek"? Ugyan, elnök úr, hagyjuk ezeket a visszataszítóan üres frázisokat.

Mikor kelt ön ki a szaúdi uralkodók ellen, mert azok a sivatagi forróságtól és a teveürüléktől elszokott talpukkal tapossák a szaúdi földbe az önök által Pekingtől és Kartumtól oly gyakran számon kért emberi jogokat?
Vagy mikor háborodott ön fel az izraeli katonaság gázai akciói valamelyikén, amikor vagy a Reuters munkatársát ölik meg, vagy az anyja karjaiban ringatott nyolc hónapos terroristát?

És Moszkvával hogyan alakult a viszonyuk az elmúlt hat évben? Azzal a Moszkvával, amely lényegesen közelebb van hozzánk földrajzilag – és így „áruszállításilag" –, mint Washington.

Az is rosszabb lett.

Sokkal rosszabb. Főként amióta Orbán Viktor pártelnök a Fidesznek az Európai Unió megalakulása ötvenedik évfordulójára a Gellért Szállóban rendezett konferenciáján keményen bírálta az oroszok energia politikáját is, amire a diplomáciai formulák teljes felrúgásával sikerült annyira kihoznia Szavolszkij budapesti orosz nagykövetet a sodrából, hogy az elmondta: ha a magyaroknak nem kell a földgáz, majd eladják azt másnak. Amibe önök kormányként két perce alatt belebuknának.

És hogy kinek adnák el, Németh úr?

Kérdezze meg – és ezt komolyan ajánlom – sorban az uniós országok irányítóit,
vajon melyiknek nem kellene váratlan földgázfelesleg? Berlusconinak? Merkelnek? Sarkozynek? Vagy az osztrákoknak?

Berlusconi, Merkel, Sarkozy.

Elnök úr, az ön által követett politika hány olyan barátot szerzett maguknak, mint amilyen barátja Gyurcsánynak lett Tony Blair, vagy a kiöregedett figaróra emlékeztető, gazpromos Gerhardt Schröder német exkancellár?

Nemhogy Sarkozyvel nem tudtak kiépíteni az önök által követett, száz százalékosan Washington-hű külpolitikai vonal árán szorosabb viszonyt, de – és ne akarja tagadni ennek szégyenét – még Berlusconi is a D–209-es Medgyessy Péter volt miniszterelnököt hívta meg vendégségbe a levelem elején említett szardíniai villájába, nem pedig Orbán Viktort.

És tudja, mi az oka e sorozatos kudarcaiknak?

Az, amit a Magyar Nemzet október 30-i számában írt cikkében ön így fogalmazott meg: „A következő elvárást úgy tudnám megfogalmazni, hogy kapcsolatainkban szerezzük vissza a politika primátusát a gazdaság felett."

Elnök úr, ne szerezzék vissza.

Vagy ön tényleg komolyan gondolja, hogy egy olyan Európában, amelyik pragmatikus politikát folytat, az ön idealista külpolitikája (amely legalább az olajban úszkáló Szaúd-Arábia emberjogi sértéseiig elvszerű, mint már említettem) nincs eleve a jövőben is éppen olyan bukásra ítélve, mint jelenében vagy múltjában? Nem gondolja, hogy önnek éppen az ellenkezőjét kellene tennie? Hogy a moszkvai szupermarketekben a vásárlók rohamának ellenállni alig tudó, az áruktól roskadó élelmiszerválasztékból ne éppen a magyar áruk hiányozzanak?

„Hála" Antalléknak is.

Magyar áruk? Hol vannak ezek egyébként is?

Nem ezzel kellene foglalkozniuk?

Nem azzal, hogy nem tudunk már a multis privatizáció miatt Pilóta kekszet se gyártani; hogy bezárták a cukorgyárak közül az utolsót is, és lassan már az egész ország nagyobb részében nem lehet tisztességes minőségű erős paprikát vagy kovászos uborkát kapni? Sőt, általában magyar árut? Ön e közben a nem létező iráni rakéták által a washingtoni elmebeteg neokonzervatívok által erőltetett, szintén nem létező hagyományos és atomcsapások miatt aggódik?

Elvi és ideológiai alapú politizálás, elnök úr?

Amikor ezt ön a külügyminisztériumban Martonyi János úr vezetése alatt államtitkárként megtehette volna, miért nem tette meg? Miért nem szórta ki – szórták ki – a legszörnyűbb bolsevik diplomatákat onnan? Mi volt az akadálya?

(Folyt. a jövő héten)

Lovas István"


Lovas István nyílt levele a lúzer grúznak és a fő-NBH-snak

2008-09-05. 19:09

A központi hatalom szinte büntetlenül lövethet ki szemet, robbanthat le ujjakat, verhet véresre ellenzéki képviselőt és papot úgy, hogy az utóbbi miatt az ország legnagyobb egyházának, a katolikus egyháznak megfélemlített feje tiltakozni sem mer, és ahol ugyanez a rendőrség a közszolgálati Magyar Rádió udvarára bezárt tömeget verhet kegyetlenül véresre úgy, hogy e rádió minderről tudósítani sem mer.

MIHAIL SZAAKASVILI

Grúzia elnöke

Tisztelt Uram!

Ön a januári választásokat kétes körülmények között nyerte meg. Erről a nemzetközi sajtó is beszámolt, valamint több választási megfigyelő, míg - egyesek szerint amerikai nyomásra - az EBESZ azt tisztának ítélte meg.

Az ön országában az emberi jogok helyzete hasonló, sőt, bizonyos tekintetben rosszabb, mint Magyarországon. Gondolok a gyanús körülmények között meggyilkolt Girgvliani esetére és az Imedi (,,Remény") televízió ideiglenes bezáratására is.

Csupán az ön informálására, noha nálunk politikai gyilkosságra eddig nem került sor (feltételezve, hogy egy ellenzéki önkormányzati képviselőnő brutális meggyilkolása mögött nem politikai szándék húzódik), a kormány színfalak mögötti támogatásával működő internetes portálok a kormány által ellenségnek tartott emberek likvidálására uszítanak. A hatalom kábítószert akar belopni a kormánnyal szemben kritikus hírtelevízió munkatársainak kocsijába, hogy azokat azután súlyos börtönnel büntessék és a kormánnyal nem baráti médiát megfélemlítsék.

A központi hatalom szinte büntetlenül lövethet ki szemet, robbanthat le ujjakat, verhet véresre ellenzéki képviselőt és papot úgy, hogy az utóbbi miatt az ország legnagyobb egyházának, a katolikus egyháznak megfélemlített feje tiltakozni sem mer, és ahol ugyanez a rendőrség a közszolgálati Magyar Rádió udvarára bezárt tömeget verhet kegyetlenül véresre úgy, hogy e rádió minderről tudósítani sem mer. A sort a végtelenségig folytathatnám az emberi jogok és az emberi méltóság Európában páratlanul súlyos megsértésének példáival, de akár a szakmai ellehetetlenítés vagy korlátozás olyan eseteivel is, mint amikor Magyarország legismertebb szívsebészét elüldözik munkájából vagy a megrendelők az ország legismertebb építészét nem merik Budapesten felhúzandó épület tervezésével megbízni.

De térjünk az ön által kirobbantott nemzetközi válságra.

Ön a pekingi Olimpiai Játékok megnyitó ünnepségét használta arra, hogy lerohanja Dél-Oszétiát, amelynek lakói a magyarországi jászok édestestvérei.

Ön fővárosuk, Chinvali épületeinek nyolcvan százalékát elpusztította, kétezer ember halálát okozta. A 78 ezerre becsült lakosságból mintegy harmincezren menekültek el az orosz határon túl fekvő Észak-Oszétiába.

Most idézem a világ legnagyobb emberjogi szervezetének, a londoni Amnesty International-nek a megállapítását arra, hogy miként kezdődött a konfliktus: ,,Az 1992-es tűzszüneti megállapodás orosz, oszét és grúz békefenntartó zászlóaljakat foglal magába. A grúz csapatok láthatóan koordinált katonai támadást indítottak Chinvali, Dél-Oszétia fővárosa ellen, hogy 'helyreállítsák az alkotmányos rendet'".

Vajon mit tenne egy katonailag is nagyon erős magyar kormány azon feltételezett esetben, ha román csapatok lerohannák Székelyföldet, Marosvásárhelyt megölnek kétezer magyart, lerombolnák az épületek 80 százalékát, beleértve a Közigazgatási Palotát, a Kultúrpalotát és a Vargák bástyáját? És mit tenne egy ilyen képzeletbeli budapesti kormány, ha ezután az ENSZ-hez fordulna, és attól öt napon át semmiféle választ nem kapna?

Ön azt kapta Oroszországtól, amit ön - ostobán felülve a világsajtóban eddig még névvel nem azonosított tanácsadója vagy tanácsadói bíztatására - kiprovokált.

Miután oly sok a párhuzam a grúziai és magyarországi helyzet között, talán megérti, hogy nálunk egyes esetekben a puszta idézés is súlyos politikai inkorrektségnek számít és sokan félnek tőle, ha az ilyen idézéssel a védett kasztba tartozónak számítók érdekeit sértik.

E lapban azonban még szabad szabadon idézni, úgyhogy én is ezt teszem. Idézem azt a nyilatkozatát, amelyet az izraeli Haarec című lap angol nyelvű kiadása augusztus 20-i számában jelent meg, és amely szerint az ön kormányában a döntések ,,a háborúról és békéről izraeli miniszterei" kezében összpontosulnak. Azt pedig, hogy az ilyen kezek mit jelentenek, jól tudjuk: legutoljára 2006 nyara óta, amikor déli szomszédja fél Libanont pusztította el, több mint ezer libanoni polgárt ölt meg és dobott le a háború befejezését követően több mint egy millió kazettás bombát, amelyek még ma is szedik áldozataikat.

Azt is tegyük hozzá, hogy azok a nyugati vezetők, akik ma krokodilkönnyeket hullatnak az ön országa területi épségének megsértése miatt, egyetlen szóval nem tiltakoztak a 33 napig tartó libanoni háború alatt. Amitől azoknak, akik nem csak saját zsebük és politikai karrierjük érdekében hangoztatnak értékeket, hanem hisznek is bennük, és vetik el a kettős mércét, a gyomruk forog.

Mindezt előre bocsátva és mindennek ellenére, én önnek köszönöm ostobaságát és országa alapvető érdekeire (területi épségére) nézve is súlyos következményekkel járó lépését. Magyar nemzeti érdek ugyanis - és ez megingathatatlan meggyőződésem - azon amerikai birodalom mihamarabbi gyengülése, amelynek köszönhetően ma Magyarországot egy olyan csoport érdekeit képviselő kormány és ideológia uralkodik a számára átjátszott gazdasági, kulturális és médiahatalomra támaszkodva, aminek végzetes következményeit önön kívül e levél olvasói a saját bőrükön tragikusan jól ismerik.

Azzal, hogy az ön támadása és etnikai tisztogató akciója kiváltotta Oroszország váratlanul kemény visszacsapását, és ez a korai jelek szerint újabb hidegháború megindulásához vezethet, ön felgyorsítja a multipoláris világ kialakulását, azaz az Egyesült Államok gyengítését. Ugyanis ezután már Oroszországtól nem várhatja el a Nyugat, hogy az Irán, a Hamasz, a Hezbollah, a terror elleni globális háború, az atomfegyverek terjedése, az európai piacok kőolajjal és földgázzal való ellátásban legalább az eddigi mértékben segítse az atlanti szövetségeseket. Sőt: Moszkva azonnal megkezdte fegyverszállítási tárgyalásait Szíriával.

A Bush-korszak végén az Egyesült Államok hadban áll Irakban és Afganisztánban. A tálibok az előbbi országban és Pakisztánban is vészesen erősödnek. Miután a Bush-kormány Teheránnak megtette azt a szívességet, hogy térségbeli ellenségeit - Szaddam Huszeint és a tálibokat - meggyengítette, Irán egyre inkább regionális hatalommá válik. A stratégiailag kulcsszerepet játszó Törökországban az Amerika-ellenesség soha nem látott méreteket ölt, akár a hatalmas arab világban, elsősorban a nyomorgó és etnikai tisztogatásnak kitett palesztinok elnyomói számára nyújtott egyoldalú amerikai segítség miatt.

Amerika és az évi tíz százalékos gazdasági fejlődést felmutató Kína viszonya mind feszültebb. És most ön volt szíves az atomfegyverekkel állig felszerelt Oroszországot is szembeállítani az őt a határain amerikai támaszpontokkal és a NATO terjeszkedésével provokáló Washingtonnal.

Köszönöm, Szaakasvili.

LABORC SÁNDOR
a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője
Budapest
III.


Tisztelt Uram!

Ennek a levélsorozatnak a célja annak bemutatása, hogy sem az Egyesült Államokat, se NATO szövetségeseit nem zavarják a volt kommunista nomenklatúra olyan tagjai, mint ön, ha az ő politikájukat támogatják. A jobboldal számos politikusa ezt még 18 évi keserű tapasztalat után sem érti meg, és makacsul azt hiszi, hogy atlanti hűsége napi, mind forróbb kifejezése ezt a helyzetet megváltoztathatja.

Mint már leírtam, az ön kinevezése a magyar titkosszolgálatok élére nem váltotta ki a Nyugat tiltakozását a Gyurcsány-kormány ellen. Ez akkor sem következett be, amikor rotációs alapon ön, az egykori KGB-s hírszerző diák lett a NATO hírszerzési főnöke. A Fideszhez közelálló Budapest Analysis (BA) számos elemzésében ennek az ellenkezőjét állította. Az önhöz írt levelemben sorra végigmegyek az állításokon és önre, valamint e levél olvasóira bízom, hogy döntsék el, vajon az atlanti szövetség tagjait valóban zavarja-e az ön kinevezése. Aminek egyébként az augusztus elején kirobbant grúz-orosz konfliktus külön pikantériát ad, hiszen önről bárki feltételezhetné, hogy NATO-titkokat ad át Dzserdzsinszkij-akadémiás egykori osztálytársainak.

Mivel az élet szinte mindig érdekesebb a papírnál, ahogyan levelem harmadik folytatásába kezdtem, rápillantottam a Magyar Hírlap mai, augusztus 30-i, szombati számára. Ennek címoldalán ez olvasható: Laborc személye előtérben - Az orosz kezek az olajcsapon, a Nyugatot a KGB volt akadémistája védi. A cikkből és az e tárgyban írt, a lap második oldalon megjelent beszámolójából kiderül, Demeter Ervin szerint az ön múltja ,,és Moszkva iránti szokatlanul megengedő álláspontja nemzetbiztonsági kockázatokat rejt magában a kiszélesedő NATO-orosz konfliktusban." Demeter hozzáteszi: ,,A volt titkosszolgálati miniszter szerint eljött az ideje, hogy a NATO komolyan vegye az ellenzék Laborccal kapcsolatos korábbi jelzéseit". Amely kijelentés közvetetten e levelem alapvető állítását erősíti: vagyis hogy a Nyugatot az ön múltja hidegen hagyja. És Demeter Ervin a nyugati hatalmakat most fel kívánja rázni tompultságából. Ami - ha ezt eredménnyel teszi meg - szememben komoly fordulat lesz. Olyannyira, hogy alapvetően felülvizsgálom eddigi nézeteimet.

Ugyanakkor Demeter Ervinnek a Nyugat éberségének felélesztésére irányuló újabb kísérletének ismertetése a helyszűke miatt ismét a jövő hétre kell halasztanom az International Herald Tribune-ban megjelent, önről szóló cikk éppen megkezdett elemzésé.

(Folytatás a jövő héten.)

(Lovas István - Demokrata)

'Dear Ukrainian friends, don't come to EU! You are going to be sorry' - EU citizen

Speaking about the situation in the Ukraine and its aspiration to sign the association with the EU, Brussels correspondent for Magyar Nemzet, Istvan Lovas, warned Ukrainian people in an exclusive interview with the Voice of Russia not to commit the mistake that Hungary once did by joining the European Union.

Ukraine wants to be associated with the European Union because they have no experience with the EU, believes Istvan Lovas.

"We have been in the EU for ten years and poll after poll would show that Hungarians feel nostalgia for the socialist regime, they hated it but now they feel nostalgia because they feel that they are much poorer, that there are so many uncertainties in their lives," Lovas said.

Ten years ago when Hungary joined the EU, it basically gave up its autonomy, Hungarians gave up their own currency and in return the received is bad press, poverty and uncertainties in their lives.

"Hungary is a country of 10 million and more than 400,000 children are hungry, they go to bed without eating properly or eating nothing. You know, don't long for the EU, I'm telling you from experience. Look, I live well here in the Brussels but I 'm telling you, my compatriots in Hungary, they suffer. And you know what do we get from the EU? Every day (and I'm talking about the western press) – 'Hungary is anti-Semitic, there is no democracy in Hungary!'' And now, today for instance Mr Schulz, who is Chairman of the European Parliament issued a statement calling the Ukrainian authorities not to use force and violence against demonstrators. In Hungary in October 2006 the police shot at the eyes of people, blinded them, used steal batons and other unauthorized means to beat them up, peaceful demonstrators, passers-by. And the same for NATO Secretary General Rasmussen who yesterday issued the similar statement. When I called him I mean his press office this morning and also Mr Schulz this afternoon, they were so nervous that I questioned them – how come this double standard calling for the Ukrainian authorities not to use force and they were silent in 2006 in October when people were demonstrating in Hungary peacefully. So what? Dear Ukrainian friends, don't come to the EU! You are going to be sorry," Mr. Lovas warned.

The only benefit that Ukraine could get if it joined the European Union (but at the moment the EU did not offer to join it, but only to sign association with the EU), would be free travel across Europe and cheap cell phone services.

"For instance we can travel to various countries in the EU and also we are members of so called Schengen area. But believe me other than that and of course working there and also that certain things are cheaper, for instance using your mobile phone, cell phones, roaming etc. But for heaven's sake you don't need the EU for that. Switzerland is a part of the Schengen area and also Norway. So you don't have to be a member of the EU," Mr. Lovas told the Voice of Russia.

Istvan Lovas believes that the EU can no longer offer jobs, the provision that once attracted a lot of countries to join the European Union. "And if you go to a country, for example you go to France, there are 8 million people out of job, an d so you go there as a Hungarian and try to get a work then they are going to employ you for half of the wage of a French man and perhaps you are not going to be paid for 3 or 4 months and then kicked out from the company," Mr. Lovas said.

Bencsikrata előszó. Nem a magyar választók akarata a fontos ennek a radikális szavazatok begyűjtésére tartott, verbálisan keménykedő, ám ilyetén megnyilvánulásai alapján egyértelműen kamujobboldali liberális szélkakasnak, hanem a folyamatos megfelelési kényszer ellenségeink, kifosztóink és elnyomóink felé, ha beledöglünk is - csak hogy tovább helytartóskodhasson a fideszdsz! Magyar érdekek elleni propagandáért fizetett ócska ember ez a bencsik andrás. "Józan ésszel belátható, hogy a Fidesz-Jobbik koalíció megvalósíthatatlan, mert Magyarországot olyan nyomás alá helyezné az Európai Unió és Amerika, ami a kormány gyors bukását eredményezné, azonban egy MSZP-Jobbik koalíciót elfogadnának, mondván, a víz kioltja a tüzet, a baloldal féken tudja tartani a szélsőjobbot."

Bencsikrata előszó. Nem a magyar választók akarata a fontos ennek a radikális szavazatok begyűjtésére tartott, verbálisan keménykedő, ám ilyetén megnyilvánulásai alapján egyértelműen kamujobboldali liberális szélkakasnak, hanem a folyamatos megfelelési kényszer ellenségeink, kifosztóink és elnyomóink felé, ha beledöglünk is - csak hogy tovább helytartóskodhasson a fideszdsz! Magyar érdekek elleni propagandáért fizetett ócska ember ez a bencsik andrás.

"Józan ésszel belátható, hogy a Fidesz–Jobbik koalíció megvalósíthatatlan, mert Magyarországot olyan nyomás alá helyezné az Európai Unió és Amerika, ami a kormány gyors bukását eredményezné, azonban egy MSZP–Jobbik koalíciót elfogadnának, mondván, a víz kioltja a tüzet, a baloldal féken tudja tartani a szélsőjobbot."

Vezércikk – Bencsik András: Csak a Fidesz!

2014-03-16 19:37:45

A baloldal nem adta fel. Most az az új figura, hogy túlértékelik a Fidesz előnyét és a Jobbik megerősödését: „Az, hogy közel áll a beteljesült szerelem eljövetele az Orbán-féle galeri és a Vona-féle (náci) szélsőjobbos csapat közt, nem kétséges. Csak persze egy kis kényszerítés hiányzik még a dologhoz. Például az, hogy valaki megszorongassa végre a Fideszt" – írja egy liberális publicista a ballib tábor internetes híroldalán.

Vágyálom-pirula a gúny cukormázába öntve. A Jobbik vitathatatlan erősödésének a túldimenzionálásával és annak sulykolásával, hogy eközben bőven meglesz a Fidesz kétharmada, a ballib véleménymondói egy meglehetősen piszkos trükkre játszanak: hátha sikerül annyira elkényelmesíteni a Fidesz szavazóit, illetve a Jobbik felé orientálni a Fidesz és a Jobbik között ingadozókat, hogy a végén összejöjjön egy olyan állás, amelyben a balos összefogás (vagy mi a neve) ugyan esetleg csak a harmadik, de a Fidesznek egyedül nem lesz meg a többsége. Csak a Jobbikkal, amit az Európai Unió fejesei, vagy az MSZP-sekkel, amit meg a választók utasítanának el…

A trükk 2002-ben már bejött. Akkor a két vesztes, a második MSZP és a harmadik SZDSZ alakított kormányt, mert a győztes Fidesznek nem jött össze a szükséges 51 százaléka. Csak 40 ezer szavazat hiányzott. Szavazókörönként mindössze három…

Józan ésszel belátható, hogy a Fidesz–Jobbik koalíció megvalósíthatatlan, mert Magyarországot olyan nyomás alá helyezné az Európai Unió és Amerika, ami a kormány gyors bukását eredményezné, azonban egy MSZP–Jobbik koalíciót elfogadnának, mondván, a víz kioltja a tüzet, a baloldal féken tudja tartani a szélsőjobbot.

A terv az érintett politikusok tiltakozása ellenére olyannyira életszerű, hogy a botrányok miatt elforduló baloldali szavazók most nem a Fideszhez, még csak nem is az LMP-hez, hanem a Jobbikhoz pártolnak át. Amennyit a baloldal vesztett, annyit nyert a Jobbik: ha a két proletárpárt szavazóbázisa között ilyen nagy az átjárás, ha az alapvető kérdésben – gyűlölik a Fideszt – egyetértenek, miért ne értenének egyet egy úgynevezett „nemzeti megmentési" nagykoalícióval?

A Fidesz kétharmad arányú győzelme sűrű emlegetése csak azt célozza, hogy a szavazótábor szavazási kedve lanyhuljon: „minek menjek el szavazni, úgyis nyerünk". A baloldali maffia elszámoltatásával elégedetleneknek pedig minél nagyobb része forduljon a Jobbik felé. S akkor a csapda bezárulhat.

Kovács László azonban megmondta, nem közvélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást, s ebben az egyben igaza volt. A jobboldalnak tudnia kell, hogy a hátralévő hetek kemény próbatételt jelentenek, hogy most még intenzívebben kell készülni a választásra, hogy minden a mozgósításon múlik, és még semmi sincs megnyerve. Sőt.

Mellesleg az elszámoltatás végre erős lendületet kapott. Az MSZP volt alelnökét, Simon Gábort bilincsben vitte el a rendőrség, Zuschlag János könyve pedig hatalmas bosszú; a magára hagyott szocialista politikus letöltvén börtönbüntetését, fölfedte volt pártjának mocskos titkait. A jobboldal tehát jól teszi, ha az április választásra koncentrál és mindent megtesz a mozgósítás érdekében. A Fidesz feltehetőleg ezért hirdetett március 29-re nagygyűlést a Hősök terére. Oda indul azon a napon a Békemenet is, hogy erőt és lendületet adjon a sorsdöntő választás előtti hétre minden jobboldali szavazónak. A jelszó négy év alatt nem sokat változott: „Csak a Fidesz! Különben nagy baj lesz."

Bencsik András

Demokrata, 2015/11. szám, március 12.

2015???? wtf xD

Cionisták, bukó! De ha itt nem lesz gáz télen, napok alatt megbukik a fideszkormány. Fidesz = atlantista uszítók és a cionizmus utolsó csatlósai.

Irán se ad üzemanyagokat, ennyit is ér az eu déli áramlata, vagy micsoda. :3

http://www.hidfo.net/2014/03/17/iran-embargot-hirdetett-27-eu-tagorszag-ellen

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/03/az-osszeeskuves-visszavonul-miutan-az.html

Cionisták, bukó! De ha itt nem lesz gáz télen, napok alatt megbukik a fideszkormány. Fidesz = atlantista uszítók és a cionizmus utolsó csatlósai.

Azért is a Jobbik a jó csak! :)

"Az összeesküvés visszavonul, miután az általuk irányított országokat blokáddal fenyegették meg"

"A magas szintű katasztrófapolitika, ami körülveszi a olajdollár közelgő összeomlását és mögötte az összeesküvését, az elmúlt héten új szintet ért el, tetőzve egy BRICS ultimátummal, hogy az "Olaj, gáz, élelem és más erőforrások bevitele megszűnne az Egyesült Államokba és a NATO-ba, ha csak nem visszakoznak az ukrajnai offenzívájukból, orosz kormányzati forrás szerint. ..."

A Jobbik állami monopóliummá tenné az adósság - végrehajtást! "A behajtókat viszont egyáltalán nem kötik előírások. A behajtói tevékenység jelenleg nincs engedélyhez kötve, a tevékenykedő cégek kötelezettségei és jogai nincsenek egységesítve, szükséges képzettség és szakmai háttér nincs előírva."

A Jobbik állami monopóliummá tenné az adósság - végrehajtást! "

Most szabad rablás van, jól szervezett és jól értesült köröknek mélyen áron alul szerezhető ingó és ingatlan, manipulálhatnak az árverésen is, akár fizikai helyszínen akár virtuálisan intézik azt. Mindez jelenleg teljesen jogszerű, hol volt a kétharmad. A jogrendetlenség, ami ezt lehetővé teszi, viszont mélyen erkölcstelen.

"A behajtókat viszont egyáltalán nem kötik előírások. A behajtói tevékenység jelenleg nincs engedélyhez kötve, a tevékenykedő cégek kötelezettségei és jogai nincsenek egységesítve, szükséges képzettség és szakmai háttér nincs előírva."

Rendőrök mentették meg a devizaadóst a behajtóktól

http://kuruc.info/r/2/125270/

"izrael bejelentette: Amerika nélkül is megtámadná Iránt. Móse Jaalon "védelmi" miniszter, eddigi álláspontját megváltoztatva, egy iráni atomlétesítmények elleni önálló izraeli akció támogatására is késznek mutatkozik - jelentette egy beszédét idézve a Háárec című lap kedden."

"izrael bejelentette: Amerika nélkül is megtámadná Iránt. Móse Jaalon "védelmi" miniszter, eddigi álláspontját megváltoztatva, egy iráni atomlétesítmények elleni önálló izraeli akció támogatására is késznek mutatkozik - jelentette egy beszédét idézve a Háárec című lap kedden."

Penetránsan bűzlő kettős atlantista mérce! Nukleáris energiával kapcsolatos létesítményeket bombázni, nem volt elég a three mile islandi, csernobili meg fukushimai tragédia? Hát kell magyarázni, miért a sátán népe ez? A világbékét ma két állam veszélyezteti : usa, és izrael. Főleg az utóbbi. Totális bojkott alá kell vonni izraelt, hermetikus nemzetközi elszigetelésük, bármiféle nemzetközi együttműködésből való kirekesztésük az emberiség érdeke, már ha nem akarunk atomháborút. Az emeregy csúfnevű közszolgálatinak mondott kormány - propaganda rádió vasárnapi műsorában izrael egyre terjedő bojkottja ellen agitált valami shiri zsuzsa, izraeli ?magyar? tudosító. Tudó zsidók. Mi is tudjuk, mi várható tőletek.

A neokon héják és európai szolgáik elnézték és jóváhagyták a zsidó apartheid - állam eddigi összes törvénytelen katonai akcióját, etnikai tisztogatását, Gázai Fal építését, semmiféle szankciókat nem léptettek életbe. Az izraeli rémállam háború - mániás vezetőinek Sámson terve Európa elleni atomtámadásokat is tartalmaz. De azért csak oroszozzanak fideszék tovább nyugodtan, legalább látni kinek a geopolitikai érdekeit szolgálják.

Az ukránok és oroszok közti viszályt idegen ügynökök eszkalálták idáig. Az ukrán válság miatt a felelősség a nato, usa, eu vállán van

Nem az a kérdés, hogy az oroszok mit keresnek oroszok lakta területeken. Hanem hogy egyáltalán az usa mit keres a hadseregeivel és álcivil lázító, uszító, puccsista "agent provokatőr" endowment for democracy féle NGO-ival bárhol a világon. Orosz katonai támaszpont van egy országban? Hogy ezt kiűzhessék, először a kormányt veszik célba, bizony a terrorizmust is támogatják a háttérhatalmisták, mint mostanság Szíriában, szerencsére vesztésre állnak. :) Amerikai előretolt helyőrség bezzeg van sok, az állítólag nem veszélyezteti semelyik ország szuverenitását, pedig de. Az usa budapesti nagykövetsége leginkább egy bunkerrendszerre emlékeztet, utcák vannak lezárva körülötte, árok veszi körbe. Van mitől félniük, már sokaknak kárt okoztak, sajnos nekünk is. Mindig a legrosszabb neoliberális erőket, pártokat, médiát, és "civil" mozgalmakat támogatták minálunk is az usákok. A 2010 után létrejött új, "független" hülyegyerek stílusú vér elfogult vadliberális híroldalak mögött is amerikai pénzek vannak. Nemzeti érdek az usraeli hegemónia megtörése.

Ha úgy vesszük, Európa máig megszállás alatt van, miért is van nato? "Bizonyára sokak előtt ismert a NATO első főtitkárának az a megfogalmazása, miszerint Európában a NATO-nak három feladata van: „az amerikaiakat bent tartani, az oroszokat távol tartani, a németeket pedig lenyomva tartani" (Keep the Americans in, the Russian out, and the Germans down)." A nato első főtitkára, aki egyébként nem túl meglepően szintén zenész, azaz zsidó volt.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kuruc.info Külföld :: 2014-03-18. 13:13 http://kuruc.info/r/4/125265/

Izrael bejelentette: Amerika nélkül is megtámadná Iránt

Móse Jaalon "védelmi" miniszter, eddigi álláspontját megváltoztatva, egy iráni atomlétesítmények elleni önálló izraeli akció támogatására is késznek mutatkozik - jelentette egy beszédét idézve a Háárec című lap kedden.

Jaalon a tel-avivi egyetem rendezvényén hétfőn elhangzott beszédében azt mondta: Amerika "a gyengeség látszatát kelti az egész világon". Felsorakozott Benjámin Netanjahu miniszterelnök mögé, aki szerint Izrael csakis magára számíthat az iráni atomfegyverkezés elleni harcban.

A miniszter úgy értékelte, hogy az amerikai kormányzat nem tesz semmit az iráni atomprogram meghiúsításáért, ezért Izraelnek egyoldalú katonai akcióra kell felkészülnie az atomlétesítmények ellen. "Azt gondoltuk, hogy Iránnal szemben Amerikának kell vezetnie, de Amerika tárgyalásokba bocsátkozott, és sajnálatomra az irániak jobbak a perzsa bazárban" - mondta Jaalon. Izrael azt remélte, hogy a feladatot mások végzik el, de nem fogják, "ezért ebben a kérdésben úgy kell tennünk, mintha magunkra lennénk utalva" - tette hozzá.

Szavai azért jelentenek komoly változást az izraeli politikában, mert Jaalon az előző kormány biztonsági kabinetjében még az Ehud Barak akkori "védelmi" miniszterrel való nyílt konfliktusok vállalása árán is ellenezte az önálló izraeli akciót Iránnal szemben, mert úgy gondolta, Amerikának kell rendeznie ezt a kérdést.

Jaalon szerint ma már nem lehet Washingtonra számítani, mert "az emberek tudják, hogy Irán csal, de a nyugatiaknak kényelmesebb halogatni a konfrontációt, eltolni azt akár a közvetkező választási periódusra. De az mindenképpen megtörténik" - tette hozzá.

A védelmi miniszter szerint a gazdasági nyomás és a diplomáciai elszigetelés által térdre kényszerített Irán okosan egy mosolyoffenzívába kezdett, félve a belső feszültség robbanásától és a külső támadástól, és ezzel elhárítja a válságot. De mindez csak időhúzás, mert "bár késik a nukleáris program, Teherán és a szuperhatalmak közt Genfben aláírt tavaly novemberi ideiglenes megállapodás miatt Iránt nem szorítja az idő. Letelepednek a küszöbre, és ők döntik el, hogy mikor készek az áttörésre az atombomba előállításában" - mondta.

Jaalon beszédében nemcsak Barack Obama amerikai elnök Iránnal kapcsolatos és közel-keleti politikáját bírálta, hanem Kínával és Ukrajnával szembeni "gyöngeségét" is.

Az izraeli "védelmi" miniszter beszéde a nagyhatalmak és Irán közötti újabb tárgyalási forduló előtt hangzott el.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Az oroszok visszaszóltak az EU-nak

Oroszország kedden élesen bírálta az Európai Uniót, amiért szankciókkal sújtotta a Krím Oroszországhoz csatlakozásában érintett orosz tisztviselőket és törvényhozókat, és jelezte, vissza fog vágni.

"Nem vezet sehova, ha Oroszországgal az erőszak nyelvén beszélnek, szankciókkal fenyegetik meg állampolgárait" - írta közleményében az orosz külügyminisztérium. "A büntetőintézkedések bevezetése nem a mi választásunk, azonban nyilvánvaló, hogy az ellenünk bevezetett szankciók nem maradnak megfelelő válasz nélkül az orosz fél részéről" - tették hozzá.

Oroszország egyben megerősítette, hogy kész az együttműködésre minden, az ukrajnai helyzet normalizálásában őszintén érdekelt nemzetközi partnerével.
Az orosz külügyminisztérium úgy fogalmazott, "ideje lenne, hogy az Európai Unió megértse, az ukrajnai válság oka nem Oroszországban rejlik, hanem az egyes ukrajnai politikai erőkben és külföldi támogatóikban". Brüsszelnek az a törekvése, hogy Ukrajnát mesterséges választás elé állítsa az EU és Oroszország között, mély belpolitikai válsághoz, alkotmányellenes fordulathoz vezetett Kijevben - olvasható a közleményben.

Az Európai Unió Ukrajna kérdésének szentelt legutóbbi csúcstalálkozója is arról tanúskodott, Brüsszelben továbbra sem érzik kényelmetlenül magukat amiatt, hogy olyan emberekre hagyatkoznak, akik nem hajlandók meghallgatni az ukrán nép véleményét, és teljesen az ultraradikális, nacionalista Jobboldali Szektor vezetésének ellenőrzése alatt állnak. Éppen ezekkel az emberekkel készül az Európai Unió hamarosan aláírni az uniós társulási megállapodás politikai részét - írta az orosz külügyi közlemény."

1990-2014: a Fidesz elszabotált rendszerváltása és elszámoltatása. A Fidesz egy dologban valóban következetes már negyed évszázada: a kommunista múlt feltárásának szabotálásában

Már 1994-ben és 1998-ban is az elszámoltatással kampányoltak fideszék, aztán mi lett belőle. Volt az a plakát, ahol rajz - Orbán vívott a hétfejű sárkénnyal, minden fejhez egy társadalmi vagy gazdasági probléma volt írva.

1990-2014: a Fidesz elszabotált rendszerváltása és elszámoltatása. A Fidesz egy dologban valóban következetes már negyed évszázada: a kommunista múlt feltárásának szabotálásában



A kommentek jók, hát valahogy így dolgoznak most is a libsik, nácizás, lejáratás és az ehhez kapcsolódó komcsi házmesterkedés, viszályszítás, illegális nyomozgatás, politikai haszonszerzésért elkövetett hamisítások... Ezekkel élnek a mai szocionisták, ha már gyilkolni nem tudnak. De a Hálózatuk még mindig megvan, beépülve a hatalom gépezetébe, és magába a fideszbe is. Csak a Jobbik a tiszta mindettől a mocsoktól!

"NEM KELL MOST EZ A SUKET DUMA VALASZTAS ELOTT;;;CSAK A JOBBIK;;;;;SZEBB JOVOT;;"

"Javítsatok ki ha tévedek de a nagy Orbán apja is MSZMP tag volt."

"Igen az volt. Holló hollónak nem vájja ki a szemét. Eltelt 24 év. Mindenkinek világos kellene legyen, a vörös rókát hiába festik át kékre, megfogja a tyúkot. Ott van ez a biszku. A mai napig elégedetten élvezi a nyugdíját, meg van győződve, jól tette, hogy kivégeztetett több száz embert. Senki sem próbálta elmagyarázni neki, hogy ez helytelen volt, ennyi nyugdíj nem kellene járjon neki a gyilkosságokért, inkább talán börtönbüntetés, úgy mint egy gojnak."


"Ennek a filmnek az elejét, le kellene minden nap vetíteni a fidesz birkáknak, meg az mszp-s hülyéknek is, hogy kik akadályozták meg az elmúlt rendszer gyilkosainak felelősségre vonását.
Még az is szégyen, hogy ilyen Kövér Laca(mszmp-s genya) a parlament az országgyűlés elnöke lehet 2010-től, ugyan olyan szégyen, mint hormongyula, D 208 és a többi. Csodálkozunk? -én nem."

"HOLNAP BISZKU PER!!!
Mindenki jöjjön!"

"Jobb nem kiborítani a bilit. A kommunista politikai rendőrség emberei gyakran olyan aljasságokat követtek el, amelyekre még parancsot se kaptak. Itt mindenki azt hiszi, hogy csupán jelentések irogatásáról van szó. Ha az irattárak megnyílnának, olyan borzalamasan mocskos dolgok derülnének ki, aminek egyenes következménye lenne az egyéni bosszúállás, ráadásul a már megdöglött komcsik helyett valószínű a leszármazottaikat nyúznák meg. A kommunista politikai zsaruk "operatív" elnevezés alatt aljas és alattomos módon beavatkoztak a családok életébe, a magánéletbe és szó szerint gyilkos gonoszsággal. Ha egy mai hatvan-hetven éves ember a rá vonatkozó iratokból megtudná, hogy pl. a hetvenes években a politikai rendőrség patkánykodása tette tönkre a munkahelyi, szakmai karrierét, hogy kitervelten golyózták ki mindenhonnan és hogy magánéleti és családi sikertelenségét, válását, saját alkoholizmusát, esetleg valamelyik gyermeke öngyilkosságát, szóval egész tönkretett életét a politikai rendőrség akciói okozták valamilyen összefüggésben, és megismerné a gonosztevők nevét, akkor minden valószínűség szerint bosszút állna. Ugyanis nincs bíróság/ügyészség Magyarországon, amelyik az ilyen tönkretett embereknek igazságot szolgáltatna. Emiatt aztán fognák a kisbaltát és még utolsó erejükkel legyilkolnának valakit, szinte találomra, akit megtalálnak. Ha már nem él a szarfejű komcsi, akkor könnyen a gyerekeiken, unokáikon állnának bosszút. Aki nem érti azt, hogy miért nem hozzák a követelt iratokat nyilvánosságra, az keveset gondol a komcsik gazemberségéről. Ezek a kurucinfón is gyakorta megjelentgetett akták, amelyekben ostoba irkafirkák vannak, az csupán porhintés. Amikor a komcsi hatalomban van, akkor gyilkolni szeret. Az azokról szóló iratok tízezreit rejtegetik a cinkosaik.

"Nos igen!Március 15,a lánchídi csata,gumibotozás,zsup kocsi,mosonyi utcai laktanya,három nap veseverés(nehogy meglátszódjon)!....nos Béla,magyarázd azoknak akik nem élték át,úgysem hiszik el!"


"Nicsak, ki bújt a szög a zsákból. A Viktorka is egyike volt , aki megakadályozta a Zétényi-Takács törvényt! És a reprivatizációt. Az apja MSZMP titkár volt. Mit várhattunk/várunk tőle? Azért is tart itt az ország, ezek az alakok miatt! Elszabotálták a rendszerváltást, kifosztották eladták az országot a ballibsikkel együtt!"