width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2008.09.07.

2008. szeptember 7., vasárnap

Váltógazdaság

Váltógazdaság

http://reakcio.wordpress.com/2008/09/07/a-neoliberalizmus-megbukott/

Stiglitz világbanki múltja miatt részese volt a neoliberális átalakulásnak. Majd a neoliberalizmus kritikáit úgy fogalmazta meg, hogy a saját intézményét, a Világbankot kevésbé illette kritikával, annál inkább a többit. Azért mondom ezt, mert a gazdasági vérkeringés eszközét infláló bankrendszer, így a Világbank is, maga a notórius probléma. Ok - okozati összefüggésben ők álltak a probléma gyökerében. Megteremtették a helyzetet a speciális érdekeknek, hogy hamarabb hozzájussanak a kezdetben reálértékében még többet érő új teremtett pénzhez, ezzel excluzív előnyt teremtve számukra. A mesterséges pénzhígitással pedig igára tudták fogni a tömegeket, hiszen egyre többet és többet kell dolgozni a megélhetésért. A mainstream média és egyéb globalista intézmények pedig már csak a fegyelmezés és butítás szerepét kellett ellátniuk. A korporációk létrejötte is nagyhatalmi körökhöz köthető. Tipikusan államközeli érdekeltségekből születtek a legnagyobb korporációk. Így történik ez most nálunk is. Ebből fakadóan a Reagan féle gondolat az elején még abból indult ki, hogy ha minél decentralizáltabb lesz az állam szerepe, annál kevésbé támogathatóak a speciális érdekek. Azonban amikor az állami vagyont privatizálták, de érintetlen maradt a megromlott pénzrendszer! Tehát valójában nemhogy megszüntették volna a speciális érdekek hatalmi tereit, méginkább helyzetbe hozták őket, már csak azért is, mert az így létrejött magánmonopóliumok már egyre kevésbé kellett versenyezzenek állami monopóliumokkal.

El kell ismerni, Stiglitz sokszor mondott igazat is. Például amikor így szólt: „szabadpiacról szóló retorikát szelektíven alkalmazták: az elveket, ha azok bizonyos speciális érdekeket szolgáltak, magukévá tették, ellenkező esetben azonban elvetették". Mit is jelent ez pontosan? Kisvállalkozónak akadályokat gördítettek annak érdekében, hogy a korporációknak lehetőséget teremtsenek a piac megszerzésre. Egy példát hadd hozzak fel. EU konformitásra hivatkozva mára már egy vendéglőt üzemeltető helyi kisvállalkozónak törvény tiltja, hogy a saját tenyésztésű állatait csak úgy levágja és helyben feldolgozza. Előbb el kell adja valamilyen akreditált idegen korporációs hálózatba, hogy aztán majd felárral visszavegye. Tehát amit a szabad piac nevében végrehajtottak, az valójában intervencionizmus! A belső termelők piaci szabadságát tették tönkre olyan állami intervencionizmussal, amelyek államok feletti globalista intézmények rendelésére készültek.

A szociális piacgazdaságot Németországban a kereszténydemokrata Ludwig Erhard alapozta meg. Egyféle szocializmus és kapitalizmus közötti politikát képvisel az "adjunk is a birkának, hogy nyírhassuk" elvén. Nem véletlenül Bogár László is gyakran emlegeti így, felhányva ezt a neoliberalizmus rovására. Nem tudom, kinek jó, ha birka, és etetik, de én azt gondolom, ennél azért többre érdemes az ember.

Tény, hogy ezzel a szociális piacgazdaság nem csekély feszültséget tudott időben eltolni. Azonban alig hatvan évet láttuk üzemelni.

Miután a teljes központi tervgazdálkodás alig-alig kerül reflektorfénybe, a neoliberalizmus és a szociális piacgazdaság látszólagos csatájával szembesülünk.

Az előbb említett Erhard egyszer azt mondta, hogy a szabadpiaci gazdaságot nem kell szociálissá tenni hiszen az kezdetektől az is volt [1]. Itt is látszik, hogy a piac szerepe látszólag előkelő helyen próbál mutatkozni.

Összevetve amit Stiglitz is mondott, ha őszinték vagyunk, akkor nekünk a saját piacainkat kellene követelnünk, és mindazt, amit a piac nevében hajtottak végre, azt globális intervencionizmusnak tartsuk. De összezavarodottságában a magyar balga módon piacellenes lesz, és már hallani sem akar piacról. Sikerült elhitessék vele, hogy a piac a legnagyobb rossz ami létezik. Közben rejtve marad az értékhamisítás, amit a jelenlegi lebegőpénz segítségével művel a bankrendszer.

Volt alkalmam több időt együtt tölteni németekkel akik a Siemens nevű multinál dolgoztak. Volt egy időszak amikor Hollandiában kellett eltöltenem néhány hónapot velük együtt. Ez az időszak alatt épp elegendő időnk volt megvitatni nagyon sok részletet a szociális piacgazdaság hanyatlásáról is.

Németországban a Siemens volt az egyik olyan korporáció amely nagyon sokat profitált a szociális piacgazdaságból. Azonban amit így is létrehozott az sem semmi. Az alkalmazottait úgy kezelte mintha a saját tulajdona lenne, egyik városról a másikra rángatja őket. A cég miatt Hamburgból átköltözött Hannoverbe, aztán majd úgy volt, hogy Budapestre költöznek. Miután már kibérelték a lakást, szóltak nekik, hogy vagy New York-ba kell költözniük vagy Bécsbe és az attól függ, hogy .... . Ezeknek az embereknek már családjuk sincs, pedig volt. Elképesztő milyen sok német van aki ilyen nagy multinál dolgozik és teljesen tönkrement a családi élete a munka miatt. Mind a mai napig ott van az emlékezetemben az a pillanat amikor egyik közülük a következőket mondta. "Miután elég sok időt töltöttem Budapesten, annak ellenére, hogy ti nem tudtok olyan jól keresni, de cserébe annál inkább meg tudjátok őrizni az identitásotokat, a családjaitokat. Mi belemerültünk a multi világ élettelen világába. Érzelem nélkül rángat bennünket a cég egyik helyről a másikra. Szinte mindannyiunknak tönkre ment bele a családi élete. Senkik lettünk és nincs kiút. Kiszolgáltatottak lettünk."

Egy nagyon fontos dolog van még amit hajlamosak elfelejteni a szociális piacgazdaság védelmezői. Mégpedig az a tény, hogy ez a német modell is csak úgy tudott ennyi ideig is fennmaradni, hogy a saját korporációját multinacionális keretek között üzemeltette, tehát ugyanúgy más nemzetek javaira is pályázott, externáliaként exportálta a veszteségeit akárcsak a neoliberalizmus.

Igen részletesen megvitattuk a szociális piacgazdaság hanyatlását. Mondtam, hogy mi úgy tudjuk, hogy a neoliberalizmus átvette a hatalmat. Elég meggyőző részletezéssel mondták, hogy saját magától történt, hiszen a szociális piacgazdaság is csak néhány évtizedig képes teljesíteni azt amit jól teljesít.

Mivel eredetileg én is közel éreztem magamhoz az úgynevezett keresztény demokrácia, szociális piacgazdaság tevékenységét, így nagyon sokat töprengtem rajta, töprengek mind a mai napig. Mondhatom azt is, hogy rengeteg időt szántam erre a kérdésre, sok és sokféle könyvet olvastam el. A következőképpen látom a dolgokat. Megpróbálom nagyon vázlatosan összefoglalni.

A neoliberalizmus és a szociális piacgazdaság is elkövette azt a hibát, hogy érintetlenül hagyta az előtte feltorlódott probléma igazi okait. Mindkettő esetében az őket megelőző rombolást a részleges tartalékrátával működő bankrendszer alapozta meg. Amerikában ugye 1913-óta, a FED által üzemeltetett inflációs hatalmi gépezet okozta a Bretton Woods-i egyezmény összeomlását. Németországban a háború után létrejött szociális piacgazdaság szintén ugyanannyi idő után, kb. hat évtized után hanyatlott. Bár Németországban és egész Európában régebb megtelepedett a részleges tartalékrátával üzemeltetett lebegőpénzes bankrendszer, de a háború az nullázza a megtakarításokat, következésképpen újra kezdhető a monetáris infláció. Éppen ezért az USA-ban 1913-tól számítható a monetáris inflációval való gazdaság felduzzasztása, majd a lufi kipukkanása a hetvenes évek elején. Németországban a háború után újra lehetett kezdeni a semmiből való pénzteremtéssel történő gazdasági fellendítést, majd ezredfordulóra már látszani kezdtek a jelei a hanyatlásnak.

Mégis miért kezdte el másolni le a mai Németország a neoliberális verziót?

Mivel a lebegőpénz teremtés által okozott monetáris infláció első szakaszában bámulatos fejlődést tud produkálni, aztán a kamatos-kamat diktálta hatványfüggvénnyel már nem lehet tartani a versenyt, így recesszió következik. Ez nem ám egy megszokott piaci ingadozás, hanem egy generális "egyszer fel - egyszer le" gazdasági ciklus. A pénzrendszer fenntartásának érdekében mindig előjönnek a megszorítások. Látva azt, hogy az USA-nak sikerült a hetvenes éveket követő deflációt elkerülni, a németek tanulmányozták a dolgokat és szépen elkezdték ők is akkor benyújtani a számlát a népnek és máris megérkezdtünk az úgynevezett "neoliberális hatalomátvételhez". Nálunk ugyanez a fáma, csak itt a kommunizmus még azt a minimális megtakarítási lehetőségét is elvette a néptől amit a múlt századi, magát kapitalizmusnak nevező rendszerben meghagytak. Így aztán még dúrvábban rombol.

Aztán időközben az USA-ban a Bretton Woods II is megbukott, csak még nem tudtak megegyezni a továbbfolytatásban. Ekkor a szociális piacgazdaság politológusai pedig megpróbálják kikiáltani a győzelmet. Álljunk csak meg egy pillanatra! Nem attól győz az egyik doktrína. vagy a másik doktrína, hogy miután egyiknek nem sikerült még csak egy évszázadnyi ideig sem etetni a birkát, hogy nyírhassák, hanem attól ha évszázadokon át tud stabil állapotot teremteni. Vajon hogyan lehet visszahozni a szociális piacgazdaságot, miután elkezdtek privatizálni? De facto technikai megoldás van, felülvizsgálni a privatizációt és a deregulációt. Erre szükség lesz, de nem azért, hogy a szociális piacgazdság irányításában érdekeltek látszólagos újrakezdést produkálhassanak, hanem azért mert hatalomgazdaságot teremtettek vele, s egyre többet vettek el jogtalanul. Nem szabad elismerni a jogtalan magántulajdonszerzésnek ezen államilag támogatott formáját sem!

Nagyon kezd hasonlítani ez a doktrínák váltó-hatalomgyakorlása a bal-jobb váltókormányzáshoz!

Még a hétköznapi emberek reakció is hasonlóan mutatkoznak. Ha kifogásolom a kormánypártot, akkor sokan úgy vélik automatikusan ellenzéki vagyok. Ha pedig az ellenzéket kritizálom akkor úgy vélik a kormánypárti vagyok. Ugyanígy van a neoliberalizmussal és a szociális piacgazdasággal is. De miért ne lehetne egyszerre kritikával illetni mindkettőt, minekutána a főproblémában egyik sem változtatott semmit?! A szociális piacgazdaságról mondják, hogy az egy folyamat. Ebben a folyamatban, amíg inflálható volt a pénzmennyiség, addig látszólag sokkal szociálisabb viszonyokat tudott teremteni. De hat évtized inflálás után mindkét inflacionista politika a neoliberalizmusba csap át. Nem véletlenül nevezik folyamatnak!

De ez nem azt jelenti, hogy a megoldás akkor a neoliberalizmus. Szó sincs róla! Arról nem is beszélve, hogy az etessük a birkát, hogy nyírhassuk rendszerét a szociális piacgazdaság politikailag sokkal eladhatóbban csinálta.

A valódi megoldás ott rejtőzködik, ha végre elővennék a múlt évszázad előtti tudást, amikor ugyanis több évszázadokon keresztül is tudtak üzemeltetni társadalmat pénzromlás nélkül, következésképpen ezek az újraelosztást generáló generális gazdasági ciklusok pusztítása nélkül. De milyen újraelosztás ám! A szegényebbektől a gazdagabbak felé újraelosztás!

Senki se csodálkozzon azon, hogy az első hatvan év után az inflálás fenntarthatóságának a monetáris politikáját helyezte középpontba a neoliberális doktrína. Addig a New Deal és a szociális piacgazdaság természetesen még vígan játszhatott az inflációval anélkül, hogy a látható térben megjelentek volna a túlzott monetáris megszorítások igénye. Legyen ez a jele, hogy a New Deal és a vele párhuzamos szociális piacgazdaság után már érezni vélték a lényeget. Kivéve, hogy ellentétes irányba haladtak, vagyis a fedezetlen papírpénz inflálhatóságának a megőrzése irányába.

Megsúgom önöknek, nemrég a Bundesbanknál is tömegesen szerezték be az olyan könyveket amely kristálytisztán tárgyalják a generális gazdasági ciklusokat, mely könyvek a múlt évszázadnál régebbi tudást hordozzák és élesen elutasítják az elmúlt évszázad pusztító pénzrendszerét, a résztartalékrátát és a központi bankok alattomos inflációs adótrükkjét [2].

Gilgames

http://betiltva.com/files/vago_munkanelkuliseg-hitel-orszagepites.php

Ez a probléma okozta a 29-es nagy gazdasági világválságot is különben, és a Betiltva oldalon levő írás pont a FEDEZET problematikáját járja körül.

"A tervszerű nemzetgazdaságban a pénz nem lehet öncél, — mint jelenleg — hanem csak eszköz, amely a nemzet érdekeit kell, hogy szolgálja. Ennélfogva a pénz és hitelszervezet nem lehet magán-egyének önkényére bízva. A pénz és hitelszervezet a termelés egyik legfontosabb tényezője, amelynek irányítása óriási hatalmat jelent, sokszor nagyobbat, mini a politikai hatalom. Ez tehát csak az állam vezetőinek irányítása alatt állhat.

A hitelnyújtásnál eddig kizárólag a kölcsönadó haszonszerzése volt a főszempont. Az új nemzetgazdaságban ez csak másodsorban jöhet figyelembe. Az első és legfontosabb célja a hitelnek a gazdasági élet fejlesztése kell, legyen.

Éppen ezért a NEMZETI FRONT magyarszocializmusa gazdaságpolitikai célkitűzéseinek tengelyébe a hitelkérdést állította. A hitelt, amely a nemzet magasabb céljainak szolgálatába állítva alkot, fejleszt és épít s becsületes karéj kenyeret juttat a dolgozó millióknak. De a fejlődés, a nemzeti előbbrejutás legnagyobb akadálya, a dolgozók kiuzsorázása, ha a hitelt nyújtó tőke nemzetietlen, öncélú s ha legfőbb törvénye, célja csak a mohó profithajhászás.

Literáti Vágó Pál dr. munkája a jelenlegi kölcsöntőke legsötétebb, legbűnösebb üzelmeire mutat rá és felfedi az ezeknek az üzelmeknek szolgálatában az áltudósok és a bérsajtó útján a köztudatba szinte beidegzett tévtanoknak valótlanságát és káros voltát.

A Nemzeti Front magyarszocializmusának fegyvere az eszme s az azt hirdető könyv. Ez a fegyver, ez a könyv — úgy érzem — messze hord és telibe talál.

[1] - http://en.wikipedia.org/wiki/Social_market_economy#Model
[2] - http://elveszett-tudas.blogspot.com/2008/07/visszajelzsek-az-inflcirl-rt-elz.html (ott a harmadik videóanyag eleje különösképpen csattanós)