La Fontaine: A tücsök és a hangya
Jean de La Fontaine tanmeséirõl, fabuláiról volt híres már korában, a XVII.
században is.
Népszerûsége ma is töretlen, történetein generációk nõnek fel.
Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".
A tanmese körlevélben terjed a neten, szerzõje ismeretlen.
Egy nagy rét kellõs közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A
hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét
élvezheti majd szabadidejében.
A tücsök? Õ ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak
beköszöntött az ínséges idõ. A hangyának megvolt mindene, hiszen
megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a
hangyák vezetõihez fordult segítségért.
Õk szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos
helyzetûnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is
rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részébõl, majd a többit a
játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát,
egyikük éhen is halt.
Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.
Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az
alamizsnát. Hiszen õ is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki
több jár!
És mivel hátrányos helyzetû, gyermekei sem lehetnek mások:
- "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" -
rendelkezett.
A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a
helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton
hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén
elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:
- "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!"
-rikkantotta.
Így hát féktelen és felelõtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek
sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.
A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük
elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
- "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elõ magának, ha szüksége van
rá?"
Erre a tücsök agresszívan visszavágott:
- "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedûvirtuóz!
Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetõen, majd útjára indult.
Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elõ... nem tudják
ezek, ki vagyok én!!!"
Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.
- "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!"
- duruzsolta társai fülébe.
Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga,
csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy
rasszista és kirekesztõ.
Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tûnni, így mind
több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját
számláikat is be tudják fizetni. Fel is tûnt ez a tücsköknek. Úgy
gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor
pluszmûszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tõle...
Így hát elkapták a hangyát az éjszakás mûszakból hazafelé, kifosztották, és
jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz
fordult:
- "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"
A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
- "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"
A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy
csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is
ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvû tücskökrõl, míg az
éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
- "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre õket!"
Ezzel elindult egy soha nem látott erõszakhullám a réten. A tücskök
raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésbõl verték félholtra a
hangyákat. Errõl nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen
volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, õ habzó szájjal üvöltötte
"RASSZISTAAAA!"
A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát,
de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem
merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt
volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedûvirtuózok) senkit sem
kíméltek. Öreget, fiatalt, nõt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés
nélkül.
Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más
hangyával együtt. A hangyák csak tûrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly
gazdasági válságba sodródott.
Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák
etették õket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbûnözõk nem
cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A
tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az
irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül
kaszabolták le az utolsó hangyát is.
