width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2007.08.01.

2007. augusztus 1., szerda

Szélsöközép legalja

" Indexesss sstílusotok úgyis elárul benneteket. "
Cionista veszély van emberek, és ti egalista "azisugyanolyanember" közhelyekből nem láttok ki az igazságra.Aki tud angolul, nézze meg ezt: http://www.jewwatch.com/ "
" A jobb világotok soha nem jön el, mert mindig el fognak gáncsolni benneteket. Tudni kell, ki a barát, ki az ellenség. Ha tudnátok, a zsidók közül sokan hogy gyűlölik a magyarokat!!! "
" Becsületem a hűség.Talán előbb olvassátok el a téma alapműveit, ne ítéljetek olyan eszméről, amit csak az iskola és a média hivatalos hazugságia alapján ismertek. "


Ezeket én kommenteltem oda, hogy az értelmesebbje mégis rájöjjön, kik ezek :)
Egy olyan ember akinek jó a megérző képessége már ebből sejtheti hogy a szélsőközép nem az aminek mutatni igyekszik magát.

Néhány jó komment álljon itt onnét, ami aszintén az én álláspontomat erősíti, nomeg Domonkos Endre Jánosét. :-)

" Mellesleg kedves Szélsőközép!Kicsit unom már a képmutatásokat, már bocs.A múltkor kérdezték mit tesztek a környezetvédelemért, erre jön egy blabla aminek a lényege hogy semmit. Hallani lehetett ahogy veszekedtek hogy akkor most menjen a légkondi vagy sem, meg a klíma pittyogását is remekül hallatszott. Na szóval ezt szerintem nem kéne. "
" Orbán mint populista...Pont tegnap olvastam egy cikket a Magyarok Lapjában a populizmusról...Populista az aki a népet képviseli, a nép érdekeit tartja szem előtt, Svájc például populista, de hogy Magyarországon az hogy egy vezető politikus populista legyen még a távoli jövő... "
" Ez nagyon jól esett!egy valamit viszont hozzáfűznék a zsidózós sztorihoz: azzal a néppel tényleg lehet valami gebasz, akiket mindig midnenki ki akart irtani/elkergetni/kitelepíteni, és ez már kurvarég kezdődött. Mondjuk kevés nép büszkélkedhet azzal, hogy miattuk kettényitott valaki egy tengert:) "
" Szóval furcsa amit művelt SF (én úgy láttam egyedül) de a reakciótok meg érthetetlen. Érthetetlen számomra. Ja és ahol nácizók vannak, ott megjelennek a zsidózó nácik is. Hatás-ellenhatás. Mert ördögöt festettek a falra...De legalább most nem szidjátok Orbán, hiszen ő csak egy büdös kapitalista! :D Mellesleg a FIDESZ-ben is vannak zsidók szóval (pl. Deutsch Für), ez már elvileg kizáró oknak kéne lennie a náciknak. Az MSZP meg zsidózott nem is egyszer (dísz zsidó, holokauszton poénkodás) ráadásul Hitler propagandáját nyomatta Gyurcsány (egy ember, egy program, egy cél...) szóval rá kéne szavazni az igazi náciknak. :D "

Ez volt a mávó zárszava ( mert tudom hogy ő írta )
Szerinte minden hungarista ilyen.
Hát ez az igazán durva általánosítás.

" (erőszakos-iszákos apa, pénztelenség, munkahelyi kiszolgáltatottság, a szexuális élet hiánya, értéktelen emberi kapcsolatok, irigység és gyűlölet) "

AMIKOR MÁR NINCS MIVEL ÉRVELNI, AKKOR MI KERÜL ELŐ?
GET A LIFE, AZAZ ÉLD AZ ÉLETED. NA DE HÁT HA EBBEN GÁTOLNAK A CIONISTÁK MERT MIATTUK VAGYOK PL. OLYAN CSÓRÓ MINT A TEMPLOM EGERE, AKKKOR MI VAN? :D

Mavo szerint minden hungarista ilyen. Hát ez az igazán durva általánosítás.Amúgy konkrétan a kurva anyját annak aki a hazáját szerető és féltő embereket ilyen jelzőkkel illeti. Ugye hogy igazam van mavo? xD :))

Szálláscsinálók

Kinek épülnek az új drága magánkórházak? Vajon mit készít elő ez az ultraliberális társaság Magyarországon? Kik lesznek azok a nemmagyar gazdag emberek, akiket hazánkban majd a drága magánkórházakban fognak ellátni? Kinek készül a MÁV privatizálása? Kinek vásárolnak fel külföldi cégek budapesti ingatlanokat? Vajh' miféle külföldi cégek vásárolják fel a hazai vízkészletet, forrásokat, kutakat? Mi van készülőben Magyarországon? Mi vajon a Nagy Terv? Csak akkor tudjuk meg, mikor már telepítik be ezeket az új gazdagokat külföldről, vagy valamivel előbb? Meg akarjuk egyáltalán tudni? Nem kéne már ébredni magyarok? Nincs ideje a lázadásnak barátaim? Történelmi Alkotmányt Magyarországnak! Csak a Jóisten és a Magyar Szent Korona segíthet rajtunk!

Skodacsek András, Nemzeti Hírháló

Álellenzékiek

Végvári Levente Attila - http://kitartas.mozgalom.org/ (innen a cikk)

Pont FM. 88.1- Szélsőközép (egy hazug képmutató banda puzsérral az élen - teszem hozzá én)

A Budapest Rádió – új nevén Pont FM – „Demokrácia Rt.” című adásában, hétköznap délutánonként „a rendszer könyörtelen és kíméletlen bírálóiként” ismerhettük meg a műsor, magát demokratának és liberálisnak valló vezetőit. Bár, természetesen nem a rendszert, tehát a demokráciát, és a liberalizmust bírálják, hanem csak annak – szerintük hiteltelen – képviselőIt. Ennek megfelelően sokat és sokszor kritizálják – tegyük hozzá, teljes joggal – a közéleti személyiségeket, minisztereket, államtitkárokat, Gurcsányt, Orbánt, vagy a képviselőket, vagy akár csak közalkalmazottakat, köztisztviselőket (mint például Aba Botondot, aki miután a BKV vezérigazgatói székéből sokmilliós végkielégítéssel távozott, rá néhány hétre újabb zsíros állást kapott, megint csak a közszférában).
Köntörfalazás nélkül, bátran hazugozzák le mindahányat és olvassák rájuk hazugságaikat. Gergényit a letagadott viperákért, és rendőri erőszakért, majd Demszkyt sem kímélik, aki mindezekért kitüntette őt, aztán jön Gyurcsány, aki minden baj kútfője, majd Orbán, aki az eseményeket meglovagolva, álszent módon a saját érdekében akarja kiaknázni mindezt. Teszik ezeket választékos, sokszor kifejezetten szórakoztató, éleslátó, szellemes stílusban. Azt hihetné a gyanútlan, felületes hallgató, hogy a szólásszabadság utolsó, még álló végvárát fedezte fel az éterben, és bármikor betörheti a stúdió ajtaját az ÁVH, hogy elhurcolja nyomorultakat. De legalábbis, tényleg furcsa, hogy napról-napra megszólalhatnak ma, amikor sokkal kevesebbért is, akár egész műsorokat, vagy szerkesztői, műsorvezetői stábokat tűntetnek el a süllyesztőben.
– Emlékezzünk csak az MTV „Éjjeli menedék” című műsorára, melynek egyetlen „bűne” az volt, hogy meg merészelte hívni az adásba David Irvinget! – Másnap már maga a műsor sem létezett, a „felelősök” is más kenyér után nézhettek, és az MTV stúdióiban még napokkal az eset után is, csapatostul meghívott zsidók, habzó szájjal ostorozták a megszeppent riportereket, és magát a közszolgálatiságot vonták kétségbe, amiatt, hogy ilyen skandallum előfordulhatott a „magyar” televízióban. A rémült médiavazallusok még csak annyi ellenvetést sem mertek tenni, hogy: „hiszen a felelősségre vonás megtörtént, a műsor megszűnt, a műsorvezetők szerkesztők repültek”. A zsidók, úgy látszik, szerettek volna még néhány nyilvános kivégzést, vagy legalább egy kis málenykij robotot, ki tudja.
Nos, nem véletlenül kanyarodtam el pont ebbe az irányba, mert egyvalamire tökéletesen megfelelő ez az összehasonlítás: világosan láthatjuk, hogy mit szabad, és mit nem!
Visszatérve a Demokrácia Rt-re, némi magyarázattal szolgálhat erre a nagy „szabadságra”, és „függetlenségre”, ha megfigyeljük, hogy a műsorvezetőknek semmilyen történés, vagy apropó nem lehet alkalmatlan arra, hogy a „holokauszt hatmillió áldozatánál” kössenek ki, vagy a magyarországi legendás hatszázezernél, vagy, hogy szajkózzák az „őrült nyilas tömeggyilkosokat”, a „náci háborús bűnösöket”, a „fasiszta pribékeket”. Így lesz aztán a judeo-liberális Gyurcsány-rezsimből fasisztoid, Orbán természetesen fasiszta, az Árpád-sávos lobogó – ha tetszik, ha nem tudomásul kell venni – hogy fasiszta jelkép, de, ha valamilyen okból Izrael külpolitikáját bírálják éppen; hozzá is teszik gyorsan, hogy Izrael fasisztoid állam(sic!). Adolf Hitlert rendszeresen gúnyolják, a Mein Kampf-ból kiragadott – szövegkörnyezetétől megfosztva értelmetlenné vált – félmondatok ostoba, infantilis boncolgatásával.
Mindeközben persze a nyílt hazugságtól sem riadnak vissza a jó entellektüellek, ha éppen arról van szó. A Becsület-napi megemlékezésről szólva kijelentik, hogy nevetségesen túlreagált műbalhéval állunk szemben, hiszen „bárki megnézheti az interneten a felvételeket, háromszáz hülye náci bohóckodik a Hősök terén”. Nos először is, egy tömeg nagyságának ránézésre való megítélésénél, valóban minden további nélkül tévedhet valaki akár százas nagyságrendben is. De, ha ez a „tévedés” körülbelül húsz százalékosra zsugorítja azt a bizonyos tömeget, akkor én hajlamos vagyok ezt inkább, – finoman szólva – úgy nevezni, hogy az illető valótlant állít. Arról már nem is beszélve, hogy a „független gondolkodóknak” tudniuk kéne, hogy eszménk igazságtartalmából semmit el nem vesz, vagy akár hozzá nem ad az a körülmény, hogy éppen mennyi a követője. Vagy, ha ezt nem így látják, és nézeteik szerint a mennyiség felülírja a minőséget, akkor nem is értem mi bajuk a Gyurcsány-rezsimmel, hiszen "azt választotta a tömeg nagyobbik hányada". Mielőtt valaki ezzel kapcsolatosan a választási kampány – azóta már mindenki számára nyilvánvaló – hazugságával érvelne; ugyanezt elmondhatjuk Orbánnal is, mert vagy ez, vagy az; e két alternatíva közül választ a nép, mindannyian tudjuk, hogy itt tartunk. Meglátásuk szerint egyébként a baloldal pontosan azért ragaszkodik Gyurcsányhoz, mert eddig csak a jobboldalnak volt „Führere” Orbán személyében, de most már nekik is van egy. (Persze, mindketten fasiszták.) Nem lehet könnyű ilyen fejlett igazságérzettel, egy ennyire szélsőségesen fasiszta országban vegetálni, mint Magyarország!
Mivel a műsor valamilyen szinten interaktív – SMS üzenetek küldésére is lehetősége van a hallgatóságnak – ezek szép számmal érkeznek is, köztük nem kevés bíráló. Az üzeneteket nagy többségében be is olvassák, majd „darabokra szedik azt”, természetesen akkor, mikor az írójának már nincs lehetősége reagálni az „okosságokra”. Mivel, lehetőségeinkhez mérten, szándékunkban áll némileg helyrebillenteni ezt az egyoldalú szólásszabadságot, most foglalkozzunk egy kicsit olyan felvetésekkel, amire semmiféle épkézláb magyarázattal nem tudtak szolgálni a műsor vezetői, és szerkesztői, de annál „ügyesebben” beszéltek mellé. Egyik hallgató például különösnek találta, hogy ezek a hiperéleslátással megáldott gondolkodók, akik olyan világosan diagnosztizálják a ma történéseit, és tárják fel hazugságait, hogyan hihetnek el mindent kritikátlanul, csaknem hetven évvel ezelőtti eseményekről, nevezetesen a „gonosz nácikról”? A kezdeti hümmögések után a válasz annyi volt csupán, hogy „miből gondolják egyesek, hogy bármiféle jogfolytonosság lenne az akkori, és a mostani hatalom között, tehát, ha ezek hazudnak, abból automatikusan az következne, hogy hazudtak az akkoriak is?” Ezen aztán szokásukhoz híven elröhögcséltek egy kicsit, még néhányszor felhorkantak a feltételezés abszurditásán, aztán elegánsan tovasiklottak. Magyarán, nem kevesebbet állítottak, mint, hogy Roosevelt, Churchill, Sztálin, és hasonszőrű korabeli politikustársaik, nem voltak hazugok, mindig csak az igazat mondták. (Hiszen, ha mégis elhagyta volna egy-egy hazugság valaha is az ajkukat, vajon nem az lenne-e a legkézenfekvőbb, hogy halálos ellenségeik – azaz a „nácik” – rovására tették volna azt?) De ide sorolhatjuk még akár Rákosi pajtást, vagy Kádár elvtársat is, mert érdekes módon, ezen politikusok között, akik között látszólag antagonisztikus világnézeti ellentét feszült, e tekintetben óriási és tökéletes konszenzus jött létre. Mint ahogy a jelek szerint feltétlen összhang alakult ki Rákosi pajtás, és a Demokrácia Rt. között is (e tekintetben). Rákosi pajtásról (és bátran mondhatjuk, a többiekről is) egyébként már mindannyian tudjuk, hogy mindenben hazudtak. Kivéve persze, ezt az egyet! Ez valószínű is. Nem is értem, hogyan vélhet itt felfedezni bárki bármiféle „jogfolytonosságot”, az igazmondó Sztálin elvtárs, Roosevelt, vagy Rákosi pajtás, és a hazug Gyurcsány között!
A demokrácia etalonjai egyébként, amellett, hogy kérlelhetetlenül utálják a hülyerohadtostobavérszomjasgyűlölködő nácikat, mégis felháborítónak tartják a Gyurcsány – Orbán konszenzust gyűlölettörvény ügyben. Ebben a szabadságjogok, és a szólásszabadság megsértését látják. Nézeteik szerint, bármennyire is hülyék a nácik, nekik is joguk van a vélemény- sőt, még a gyülekezésszabadsághoz is! Aki ezt korlátozni akarja, az fasiszta. A „neonáci” tüntetéseket betiltani igyekvő, készülő törvény fasisztoid(!). (Mikor az ilyen nyakatekert és képtelen, minden józan észt nélkülöző végkövetkeztetéseket kiköpik, sokszor nem is tudja az ember, hogy sírjon-e, vagy röhögjön.) Nemes példának állították a hallgatóság elé az – amúgy is legendásan okos – amerikai embereket. Történt ugyanis, hogy amikor Chicago polgármestere betiltott egy neonáci megmozdulást, a chicagoi liberálisok ezrei vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak ez ellen. Mikor egy hallgató megjegyezte, hogy, bár igen szépen beszélnek arról a bizonyos szólásszabadságról, de igazából még egyetlen „nácit” sem hallott a műsorban, aki elmondhatta volna a véleményét, felháborodva közölték, hogy „ez lenne viszont a szerkesztői szabadság”. Az ő műsorukban egyetlen hülye náci sem fog makogni, és engedtessék meg nekik, hogy eldöntsék, kinek adnak szót, és kinek nem. Rendben van. Engedtessék! De akkor mi a probléma Gyurcsányékkal? Ők is csak el akarják dönteni, kinek adnak szót, és kinek nem. Gyakorlatilag, Rákosi pajtás után, most Gyurcsánnyal is tökéletes kohnszenzusra jutott a Demokrácia Rt, mert, hiszen ilyen értelemben Gyurcsány sem ellensége a szólásszabadságnak. Ő is nyilván támogatja, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét. (Máshol!)
De a legnagyobb ünnep mégiscsak a Holokauszt-emléknap volt a műsor életében. Végre köntörfalazás, és mindenféle nyakatekert csűrés-csavarás nélkül, egyenesen, célzottan és konkrétan lehetett egy teljes műsoridőt szentelni, a szívüknek oly’ kedves témának. Volt is ott minden: hű, meg ha, együttérzés, sajnálkozás, megrázó néma pillanatok, majd néha-néha egy-egy bírálóbb hangvételű SMS középkori sötét barbarizmusa feletti döbbent elképedés. Azt az egyet persze, valamilyen oknál fogva, sosem tolerálják a Demokrácia Rt.-nél, ha a zsidókat kritizálja valaki. Logikájuk szerint, lehet negatív észrevétellel illetni egy-egy zsidó személyiséget, vagy akár Izrael állam külpolitikáját (melyről egyébként is megtudhattuk, hogy fasisztoid) de innen odáig eljutni, hogy en bloc valaki a zsidókra nézve következtetéseket merjen levonni, ez körülbelül olyan, mintha valaki a Gyurcsány-rezsim garázdálkodását látva, azt mondaná, hogy „nahát, milyenek ezek a magyarok!” Akkor vizsgáljuk meg kicsit ezt az eszmefuttatást!
- Ha Európa és Amerika-szerte azt tapasztalná mindenki – függetlenül attól, hogy milyen nemzet szülötte –, hogy a magyar érdekekkel szembemenni nem lehet, azokat megsérteni tilos.- Ha Európa és Amerika-szerte minden állam kormánya magyar befolyás alatt állna, a pénzügyi, a gazdasági, a kereskedelmi, a véleményformáló, tehát stratégiai üzletágakat, és a politikát is magyar érdekcsoportok uralnák, és irányítanák.
- Ha – előbb vázolt hatalmunknál fogva – történelmükből száműznénk a nemzeti sajátosságaikra, és nagyságukra vonatkozó információkat, ellenben kötelező tananyaggá tennénk gyermekeik számára Trianont, és a magyarság ellen az elszakított területeken és a csonka országban is elkövetett genocídiumot.
- Ennek megfelelően nem születne olyan hollywoodi szuperprodukció – hiszen Hollywood teljes egészében magyar kézben van – melyből kimaradhatna, melybe be ne csempésznénk a magyarsággal szemben elkövetett égbekiáltó igazságtalanságokat.
- Miközben kihasználva iszonyatos véleményformáló egyeduralmunkat, az adott nemzetek történelmének tragikus és hősi epizódjait feledésre ítélnénk – természetesen adott nemzeteken belül is – addig Trianon Múzeumot, és emlékművet állíttatnánk minden jelentősebb európai és amerikai városban, és elvárnánk, hogy vazallusaink – a magukat nemzetinek nevező bábkormányok – minden évben, megadott napokon, a lehető legmagasabb szinten képviseltessék magukat, és tisztelegjenek a magyarságon esett mérhetetlen bűnök emléke előtt.
Most csak néhány egészen nyilvánvaló dolgot ragadtam ki, olyanokat, amiket már csak a teljesen hülyék nem látnak, és – hely hiányában – itt még csak érintőlegesen sem foglalkozhatom igazán lényeges „magyarkérdésekkel”.
Nos, menyire húzhatnám a számat, ha mindezektől besokallva, egy német, vagy akár egy amerikai polgár hosszú-hosszú idő után azt mondaná, hogy „kezd tele lenni a hócipőm ezekkel a magyarokkal”?
Pedig egy nem is annyira elhanyagolható különbségről még szót sem ejtettünk: a mi történetünk igaz.
Egészében véve miről van itt szó? A Demokrácia Rt. műsorvezetői ebbe a „teljesen hülye” kategóriába tartoznának? De egyéb megnyilvánulásaikat figyelembe véve, azt hiszem ez kizárható. Ha én „üzemeltetném” a parlamenti demokráciát, és azt látnám, hogy az emberek kezdenek tömegesen kiábrándulni annak képviselőiből, vajon létrehoznék-e egy „szélsőközép”-et, akit ugyanúgy én rángatnék dróton, de a kiábrándult tömegek előtt mégis azt a látszatot kelthetném vele, hogy ez egészen más, ez szókimondó, becsületes, és kérlelhetetlen? A válaszom: nem! De én hungarista vagyok.
Most legalább három okot tudnék kapásból felsorolni, ami miatt valaki a zsidók szolgálatába állhat (ez esetben korábban a hülyeséget már kizártuk): a pénz, a pénz, no meg a pénz. Ja, és a negyediket majdnem elfelejtettem: ha az illető maga is zsidó…

Végvári Levente Attila - http://kitartas.mozgalom.org/ (innen a cikk)

Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet II. rész teljes terjedelemben

Előző lapszámunkban tett ígéretünkhöz hűen folytatjuk a kilenc évvel ezelőtt történt rettenetes gyermekgyilkossággal kapcsolatos nyomozásunkat.
Cikkünk igen nagy visszhangra talált, az olvasók önszorgalomból az interneten és fénymásolatban is terjesztették, s az általunk azóta felkeresett családtagokhoz, szakértőkhöz, újságírókhoz már érkezésünk előtt eljutott a cikk híre. Nincs kétségünk afelől, hogy azok asztalán is ott van már ez a tényfeltáró riport, akik az ügy szereplőiként tudják vagy sejtik, hogy valójában mi történt 1998. április 1-én Körmenden, s azóta a bírósági tárgyalások és rendőrségi nyomozások hátterében. Mindezek ismeretében különösen érdekes, hogy a fősodrú média és a hivatalos Magyarország mélyen hallgat a lapunk által felvetett új eshetőségről, holott a vezető lapok, televíziók, rádiók kilenc éve folyamatosan foglalkoznak a máig megoldatlan körmendi gyermekgyilkossággal. Persze, álnaivitás lenne azt állítani, hogy meglepett minket ez a fogadtatás, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy a zsidó szó hallatán szinte mindenhol azonnal halkabban kezdenek beszélni, s beindul valamiféle öncenzúra. Szerkesztőségünket azonban ez nem érdekelte, tőlünk zuluk, hottentották vagy éppen eszkimók is szóba kerülhettek volna a gyilkosság lehetséges elkövetőjeként, minket csupán egyetlen dolog vezérelt: az igazság kiderítése!

Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet... (II. rész)

Korábbi lapszámunkban ígértük, hogy felkeressük Balaton Balázst, akit a körmendi gyermekgyilkossági ügy legjobb ismerőjének tartanak. Sikerült is felkutatni, és jómagam egy budai kávézó teraszán találkoztam vele. Futólag ismertük egymást, mert évfolyamtársak voltunk az egyetemen, így - bár nem tudta, hogy konkrétan miért keresem - könnyen kötélnek állt. Tánczos-dosszié címmel könyvet is írt a témáról és Tánczos Gábor évekig húzódó kálváriájáról. Végigülte a tárgyalásokat, beszélt minden szereplővel és az elsők között érkezett a tett helyszínére. Balatoni Balázs azt mondta, hogy körülbelül két éve már nem foglalkozik annyira intenzíven az üggyel, Gábor úgyis hamarosan szabadul, mostanában nem is látogatta meg a börtönben, holott korábban rendszeresen bejárt hozzá. Amikor megb&üotta, hogy a zsidó vérgyilkosság lehetőségéről akarom kérdezni, akkor csak annyit mondott, hogy azt a bizonyos névtelen levelet annak idején ő is megkapta, ahogy a legtöbb, az üggyel foglalkozó újságíró is, de senki sem akart ez irányban nyomozni. Annyiban maradtunk, hogy nem kívánja kommentálni ezt a teóriát. Persze, nincs ebben semmi meglepő, hiszen az egykor a Mai Nap újságírójaként dolgozó Balaton Balázs időközben átkerült a mikrofon másik oldalára, s a II. kerületi önkormányzat sajtóreferense lett. Vannak ma még Magyarországon olyan témák, amelyekről ilyen állásban nem tanácsos nyilatkozni. Hamarosan kiderült azonban, hogy a nevét felvállalva lényegében senki sem mer megszólalni ebben az ügyben, amennyiben zsidókról is szó esik. Azon már meg sem lepődtem tehát, hogy az általam szintén felkeresett, az ügyben érintett szakértő a neve elhallgatását kérte tőlem, a segítségéért cserébe.
Megígértem neki, így betekinthettem több hivatalos szakvéleménybe, a bírósági aktákba, s levelezésekbe is.

Hol a vér?

Nos, akkor tényszerűen nézzük, hogy valójában milyen állítások szerepelnek a lapunk birtokába jutott bírósági dokumentációban megtalálható szakértői véleményekben, amelyeket a Magyar Jelennek nyilatkozó hivatalos személy is megerősített. Az alábbiakban szó szerinti idézeteket olvashatnak a dokumentumokból:
„Rögzítést nyert a halottszemle jegyzőkönyvben, hogy az elhalt sértetten lévő hosszúszárú farmernadrág begombolt, de a cipzár lecsúszott állapotban volt. A nadrág lehúzása közben a combok elülső felületén, a felső combok között, közvetlenül a nemi szerv alatt szabálytalan alakzatban egy hosszú hajszálnak látszó anyagmaradvány található, amely 40 cm hosszúságú, és az elhalt hajzatánál sötétebb színű. A bizottság a hajszálnak látszó anyagmaradványt eredetben rögzítette. 18. számú bűnjel”.
(A szerkesztőségünkhöz eljuttatott névtelen levélben azt írják, hogy a hajszál azért kerülhetett oda, mert a rituális, emberáldozat-jellegű gyilkosságok előtt meg kell vizsgálni, hogy szűz-e az áldozat).

A Legfelsőbb Bíróság dokumentációjában ezzel a hajszállal kapcsolatban a következők állnak:
„A 1/3. kötet 401. és 409. oldalán elfekvő szakértői vélemények szerint a gyermekkorú sértett combjáról eredetben rögzített 44 cm hosszúságú 75 mikron vastag kihullott vörös tónusú hajszál eredeti színe szürkésbarna. A vizsgálat megállapította, hogy a kérdéses hajszál színben és szerkezetben eltér Tánczos Gábor hajmintájától”

A halottszemle alkalmával pedig a következőket rögzítették: "a holttest szabaddá tett, a bal kéz mutató és gyűrűs ujján, a körmön és az ujjbegyen szemmel alig észlelhető elemi szálak voltak láthatók. A bizottság az elemi szálakat eltávolította és azokat üvegfiolában eredetben biztosította. (13. számú bűnjel)
A bizottság a bal kéz v. ujjáról körömvágatot és körömkaparékot biztosított üvegfiolában. (16. számú bűnjel)
A szabaddá tett jobb kézről a hüvelykujjon és a kisujjon szabad szemmel alig észlelhető elemi szálakat találtak. A bizottság azokat csipesszel eltávolította és üvegfiolában, eredetben biztosította. (18. számú bűnjel)
A jobb kéz v. ujjáról körömvágatot és körömkaparékot biztosított ugyancsak üvegfiolában (21. számú bűnjel)"

Nos, ezeknek a kétségtelenül perdöntő bűnjeleknek a vizsgálatakor megállapították, hogy azok nem Tánczos Gábortól származnak, s a fiú DNS-ét sem tudták kimutatni a gyilkosság helyszínén. Találtak viszont a lakásban idegen ujjlenyomatot, az ajtón pedig füllenyomatot, amelyek szintén nem a fiúé. De akkor kié? És kié a hosszú hajszál (vállig érő hajat feltételez), ha nem Tánczosé? Az üggyel kapcsolatban az elmúlt években kevésszer esett szó arról a tényről, hogy a Zsófinál néhány évvel idősebb barátnője a rendőrségen tett vallomásában annak idején elmondta, hogy Zsófit a gyilkosság előtti napokban egy idegen férfi követte. Balaton Balázs még abban az időben találkozott Szilviával, a barátnővel, s szó szerint a következőket vetette papírra:
„Zsófi pár évvel idősebb barátnőjét is beviszik a rendőrségre. A lány megadja annak a fekete hajú, bajuszos férfinak a fantomképét, akiről pár nappal a gyilkosság előtt Zsófi azt állította: napok óta követi.
- Mikor mutatta meg Zsófi azt a férfit, aki követi?
- Nem emlékszem pontosan. Egy vagy két héttel halála előtt.
Iskola után lejött játszani. Bementünk a házuk melletti Spar áruházba. Azt hiszem csokit akart venni. Sétáltunk a diszkontban, amikor odahajolt hozzám és rámutatott egy férfira.
-„Ő követ már napok óta” - mondta.
- Odamentetek a férfihoz, megkérdezni, hogy mit akar?
- Nem. Mert ezt is Zsófi hóbortjai közé soroltam. Néha mondott olyat, amelyet nem kellett komolyan venni. Sokat viccelődött. Ezt is annak tartottam, de most már tudom: nem hülyéskedett.
- Miből gondolod? Zsófi megváltozott a halála előtti napokban. Félt. Észrevettük, hogy nem nevetgélt, jókedve és vidámsága eltűnt.”

Amikor Tánczos Gábor önként jelentkezett tanúnak a rendőrségen, vallomásában azt mondta, hogy egy férfi rohant ki a lépcsőházból, amikor odaért.
Személyleírást is adott erről az idegen, minden jel szerint nem körmendi, sőt még csak nem is magyar férfiról. Tánczos Gábor „mediterrán külsejűnek” írta le a fekete hajú férfit. A rendőrök emiatt tartottak eredménytelen razziát a körmendi cigánytelepen, pedig mediterrán külső alatt elsősorban nem az Indiából származó cigányokat szokták érteni, hanem a Földközi-tenger mellett élő népeket: olaszokat, görögöket vagy éppen izraelieket. A rendőrség miután Tánczos Gábort letartóztatták, nem kereste tovább a mediterrán külsejű férfit, ahogy a bíróság sem foglalkozott ezzel, holott a védelem még azt a két munkást is tanúként be kívánta idéztetni, akik a gyilkosság idején, a lakóház oldalán lévő állványzaton dolgoztak, és szintén láttak egy hasonló külsejű férfit. Az egész ügy és a zsidó vérgyilkosság teóriája szempontjából is a legfontosabb kérdés: a vér!

A lapunknak nyilatkozó összes érintett és maguk a szakértői vélemények, bírósági dokumentumok: is azt tartalmazzák, hogy a gyilkosság helyszínén nem volt vér! Mindössze az áldozat nyakán és közvetlen közelében volt egy vékony vércsík, de a lakásban sehol sem találták nyomát. Több liter vér egyszerűen hiányzik!

Tánczos Gábor ruháján egyetlen csepp vért sem találtak. Pontosabban két cseppet igen, ezt mutogatták is akkoriban a nyomozók, aztán egy ideig mélyen hallgattak arról, hogy a szakértői vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy Tánczos igazat mondott, a két vércsepp ugyanis tőle származott, még egy korábbi konyhai balesetéből. A nekünk nyilatkozó szakértő, de az ítéleti tényállás szerint is a halál oka a nyak lágy részeinek átvágásából - mely verő - s visszereket is érintett - heveny külső elvérzés!

Ebben az esetben azonban több liter vérnek kellett kifolynia! Az ügyben eljárt szakértők szerint a száj- és orrnyílás befogása a nyak átmetszése után sem fejeződött be.

A bonc jegyzőkönyv szerint tűszúrásnyi, gombostűfej nagyságú gócok voltak a kislány testén, amely fulladásos mechanizmusra utalnak. Ez esetben úgy az elkövetőnek, mint a környezetének vérrel kellett szennyeződnie. Az ítéleti tényállás és a vádirat szerint is Zsófi a kanapén hátrahajlott testtartásban, hátrabicsaklott fejjel szenvedte el az ölési cselekményt. A szakértők szerint ebben az esetben mindennek úsznia kellett volna a vérben! A nyomozók a lakásban úgynevezett luminolos eljárással vérnyomot kutattak, de nem találtak semmit!

Erről az eljárásról tudni kell, hogy egy vegyszert (luminolt) permeteznek szét a helyszínen, ebben az esetben a lakásban, s a luminol megfelelő fényviszonyok között a szemmel láthatatlan, tehát a már felmosott, eltüntetett vért is kimutatja. Azonban ezzel az eljárással sem tudtak vért találni a lakásban! Több liter vér "nyomtalan" eltűnésére az általunk megkérdezett szakértő (és a józan paraszti ész is) csak egyetlen magyarázatot tudott mondani: a kifolyó vért egy edényben felfogták. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a nyak el-metszése után a gyilkos továbbra is befogta áldozata száját és orrát. Nem szúrta meg, csak megvárta, amíg elvérzik.

Meglepően ismerősek a rendőri vezetők

Ahogy azt a korábbi lapszámunkban jeleztük, a Suttogó.hu hónlap fórumában talált hozzászólás szerzőjével is felvettük a kapcsolatot. Több levelet váltottunk vele. Kiderült, hogy az általa említett „BM dolgozó”, akitől a zsidó vérgyilkosságot 1998 második felében hallotta, egy barátjának az ismerőse volt. Kérésünkre megpróbálta felkutatni, ám ez két hét alatt nem sikerült, pusztán a személyleírása és annak a budai utcának a neve van meg, ahol akkoriban lakott. így közvetlen interjú helyett megpróbáltuk ellenőrizni a hozzászólásban szereplő részinformációkat, hiszen azokból lehet következtetni az egész írás valódiságára. Mindenekelőtt kiderítettük, hogy az áldozat, Zsófi édesapja valóban vadász. Azt ugyanakkor senki sem tudta megerősíteni, hogy „keserűségében megpróbált pár zsidót levadászni a környéken”, sőt az általunk megkérdezettek ezt kifejezetten cáfolták.

Az viszont igaz, hogy elköltözött a tett helyszínéről, de nem az „ország másik végébe”, csak az egyik Körmend környéki faluba. A Fórum hozzászólója a BM-es informátorra hivatkozva említést tesz arról, hogy volt az ügyben egy „Farkas vezetéknevű zsidó rendőr”.

Rendkívül fontos kérdés a hozzászólás valódiságtartalma szempontjából, hogy ez igaz-e, hiszen ez az egyik konkrét információ. Nos, utánanéztünk, s a nekünk név nélkül nyilatkozó hatósági személy megerősítette, hogy valóban volt egy Farkas István nevű szombathelyi rendőr az ügyben. Tánczos Gábor édesanyját is megkérdeztük, s ő is emlékezett arra, hogy egy ilyen nevű rendőr nyomozott a gyilkossággal kapcsolatban, s nem is akármilyen beosztásban, hiszen Farkas István volt az, aki a nyomrögzítésért felelt, vagyis a nyomozás szempontjából leglényegesebb dologért. Farkas István rendőr alezredest egyébként szereti a baloldali-liberális hatalom, hiszen 2004-ben Lamperth Mónika belügyminiszter akkor tüntette ki Szent György Érdemjellel, amikor Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt dandártábornokból rendőr vezérőrnaggyá léptette elő.

Idén március 15-e alkalmából pedig Farkas Istvánt a Gyurcsány-kormány igazságügyi és rendészeti miniszterének javaslatára köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki. Azon kívül, hogy a nekünk nyilatkozó hatósági személy, külső jegyei alapján elképzelhetőnek tartja, hogy Farkas István zsidó, erre természetesen bizonyítékot nem tudunk felmutatni. Mindenesetre, a nevet a legnépszerűbb internetes keresőbe bepötyögve, az 1944.-ben Auschwitzban elhunyt Farkas István festőt kapjuk.

És ha már az ügyben érintett rendőröknél tartunk! Az egész körmendi gyilkosság legérdekesebb rendőrségi vonatkozása az a tény, hogy 1998-ban a Vas megyei rendőrfőkapitány az a Bene László volt, aki a 2006-os őszi rendőrterror idején, mint az egész rendőrséget irányító ORFK vezetője vált hírhedté. Bene László kiugró karrierjét Tánczos Gábor letartóztatásának köszönheti. A körmendi gyerekgyilkosság ugyanis közvetlenül az 1998-as választások előtt történt, abban az időszakban, amikor szinte naponta robbantott valahol a politikával is összefonódott maffia, így az akkori MSZP-SZDSZ-es kormánynak különösen kényelmetlen volt az egész országot felkavaró körmendi gyilkosság.

A közvélemény megnyugtatása érdekében még a választások előtt meg kellett találni a "gyilkost".

A vasi rendőrök igyekeztek is, és 1998. április 23-án letartóztatták az addig tanúként kezelt, segítségét önként felajánló Tánczos Gábort.

Bene Lászlót már másnap, azaz április 24-én megyei főkapitányból dandártábornokká lépteti elő a köztársasági elnök, vagyis Göncz Árpád. Az akkori belügyminiszter, az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor is azonnal a helyszínre siet, és pénzjutalmakat, kitüntetéseket kezd el osztogatni a nyomozásban részt vevő rendőröknek, április 30-án pedig Bene Lászlóval közösen tartanak a média kiemelt érdeklődése mellett sajtótájékoztatót, amely során elmondják, hogy a vallomások és tárgyi bizonyítékok alapján alapos a gyanú Tánczos Gábor bűnösségére.

Sietni kellett, mert az országgyűlési választásokat 1998. május 10.-én tartották, s bármi áron kellettek az eredmények. Azóta bebizonyosodott, hogy a nyomozó hatóság kezében egyetlen - a fiú bűnösségét alátámasztó, a védelem által nem cáfolt - tárgyi bizonyíték sincs, Tánczos Gábor pedig visszavonta azokat az egymásnak is ellentmondó, indítékról nem szóló beismerő vallomásokat, amelyeket - orvosi szakvélemény szerint igazoltan - tudatmódosító gyógyszerek (Xanax és Dormicum) hatása alatt, kényszerítéssel és veréssel passzíroztak ki belőle, a fiú továbbra is börtönben maradt, Bene László karrierje viszont azóta is meredeken fölfelé ível.

Az Orbán-kormány alatt ugyanakkor nem lépett előre a ranglétrán, s abban az időben a körmendi gyilkossággal kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság egyszer új eljárásra kötelezte az első fokon eljáró bíróságot, a Tánczos Gábor ártatlanságában bízók tehát joggal reménykedhettek. Hiába szavazott azonban még 1998-ban a fiú a Fideszre (a családtagjaitól tudjuk - a szerk.), az Orbán-kormány idején újra elítélték.

A 2002-es kormányváltást követően Bene László karrierje újra meglódult, 2002 júniusában a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetője lett, s ugyanebben az évben kapott központi tiszt címet az MSZP-SZDSZ miniszterelnökétől, a D-209-es Medgyessy Pétertől.

Aztán 2006-ban Bene László már országos rendőrfőkapitányként jegyezte az őszi rendőrterrort, ám 2007-ben a rendőrség sorozatos botrányai után a közvélemény nyomására Gyurcsány Ferenc kénytelen volt Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánnyal együtt leváltani. Valami miatt azonban az MSZP-SZDSZ hatalom hálás szeretete övezi Bene Lászlót, ugyanis néhány héttel ezelőtt repült fel a hír, hogy a Gyurcsány Ferenc által frissen kinevezett, a 2006-os őszi események idején a rendőrséget védő nyilatkozatairól elhíresült volt ombudsman, Takács Albert rendészeti miniszter szakállamtitkára a frissen kirúgott Bene László lehet. Ritka az az ember, aki fölfelé tud bukni. Az már csupán hab a tortán, hogy a körmendi lakásba, ahol Zsófit megölték, a gyilkosságot követően Marksz Attila határőr alezredes költözött be, aki nem engedélyezte, hogy a nyomozás után Tánczos Gábor részvételével rekonstruálják a gyilkosságot, így megakadályozva azt is, hogy esetleg a helyszínen derüljenek ki a kétségtelenül meglévő ellentmondások.

Rendületlenül hisz a fia ártatlanságában Tánczos Gábor édesanyja. Közvetlen, kedves asszony.
Kutatom a tekintetét, szemeiből jóság árad.

Szabadkozik, amiért kendőben és Gábor régi melegítőnadrágjában, az utcán fogad. A házuk előtt találkozunk.

Az utca Körmenden a Batthyányiak kastélya mellett van, s egyenesen a híres történelmi család parkerdőjébe vezet. Az utolsó kis szegényes tömbházban laknak, amely mögött már az erdő kezdődik.
Itt vár rám Tánczos Gábor édesanyja. Nem invitál föl a lakásukba, attól tart, hogy lehallgatnának minket. A tekintetem alapján megbízhatónak talál, s rögtön felajánlja, hogy szólítsam Gyöngyinek. Az egyik kezében egy, az ügyről szóló szatyornyi újságcikket tart, a másik kezében a kutyája pórázát.
Kedves, játékos a magyar vizslára emlékeztető eb. Mindig volt kutyájuk, Gábor is imádta őket.

Tánczos Istvánné - Gyöngyi - a mai napig rendületlenül hisz a fia ártatlanságában, s az sem tántorította el ahogy nemcsak Tánczos Gábor egészsége, hanem az övé is megromlott az elmúlt kilenc év alatt. A szatyorban az újságcikkek mellett egy pirulákat tartalmazó dobozt is látok, szívgyógyszerek. A fia a börtönben epilepsziás lett, s cisztát fedeztek fel az agyában - állítólag a sok veréstől.
Gábor csecsemőkori, gyermekkori, majd a börtönben készült fényképeit mutogatja, s az egész ügyet két gyermek tragédiájának nevezi: az egyik tragédia Zsófié, a másik Gáboré. - Mindketten ártatlanok. Egyiküket bestiálisán megölték, a másiknak derékba törték az életét - mondja.
A zsidó rituális vérgyilkosság verziójáról ő is hallott, nem sokkal a fia letartóztatása után - mint szinte minden érintett és szerkesztőségünk is megkapta az erről szóló névtelen levelet.
Az édesanya azonban nem akar erről beszélni, a fiát félti, aki „még mindig a kezükben van”.
A 80 éves édesapját is félti, magáért viszont nem aggódik. Nekem már csak egy dolog maradt az életemben: tisztára mosni a fiam becsületét, amelyet befeketítettek - mondja.

A jelek szerint van is mitől tartania, hiszen nemcsak Balaton Balázst verték össze 1999-ben, hanem szinte mindenkit megfenyegettek, bántalmaztak, aki Tánczos Gábor mellé állt az évek folyamán. Gyöngyit háromszor verték meg, a fiú nagyapját megtámadták, az országosan ismert és elismert dr. Lépold Józsefné igazságügyi írásszakértőt, aki Tánczos Gábor írása alapján lényegében ártatlannak minősítette a fiút, szintén összeverték.

De még az éjszakai életben dolgozó körmendi kidobót is meg tudták félemlíteni, mert a Tánczos mellett tanúskodó férfi egyszer csak közölte a bírósággal, hogy csak akkor hajlandó tanúvallomást tenni, ha állandó rendőri védelmet kap, mert ebben az ügyben nagyon sötét erők érdekeltek.

Órákig beszélgetünk a Batthyány család obeliszkjének tövében, az erdőben. Közben kutyájukat sétáltató, kerékpározó vagy gyermekeikkel játszó körmendiek mentek el mellettünk, többen köszöntek is Tánczos Gábor édesanyjának, de senki még csak nem is nézett csúnyán Gyöngyire. Sőt, két idősebb asszony meg is állt, s hosszasan bizonygatták nekem, hogy a fiú ártatlan. Egyikük megjegyezte, hogy az ő gyerekeire is Tánczos Gábor vigyázott annak idején. Egyébként jellemző a körmendiek hozzáállására, hogy Gábor édesanyja és nagyanyja azért maradhattak a lakásukban, mert senki sem ment el arra az árverésre, amelyet azért írtak ki, mert a rendkívül szegény család nem tudta kifizetni a többmilliós perköltséget, amelyet a 13 év fegyház mellett, mintegy mellékbüntetésként, szintén a fiú nyakába varrtak. Tánczos Istvánné - Gyöngyi - ezt is a szolidaritás jeleként értelmezte, már csak azért is, mert a Gábor tulajdonát képező fél lakást potom kétmillió forintért árverezték volna el, ami szerinte igazán jutányos ár.

Visszatérve oknyomozó riportunk legmegdöbbentőbb felvetéséhez, a zsidó rituális gyilkosság lehetőségéhez, Körmenden járva több kérdés is felvetődött bennem. Felkerestem az igen elhanyagolt állapotban lévő helyi zsidó temetőt, a ravatalozó épületéről fényképeket is készítettem, de a sírok között egyetlen hozzátartozót, vagy zsidó gondnokot sem láttam. Azt a tárgyilagosság kedvéért fontosnak tartom leszögezni, hogy minden fellelhető, többek között zsidó történészektől származó tanulmány - mint az előző számunkban hivatkozott Pasqua di Sangue (Véres Húsvét) című könyv - szerint a zsidóknak csak egy relatív kis részét kitevő fundamentalista irányzat követhetett el ilyen borzalmas tetteket. De hol van manapság Vas megyében ilyen fundamentalista zsidó közösség? Az idézett internetes írás haszid zsidókat említ, akikről néha Magyarországon is hallani ugyan, de nem a nyugati megyékből

Szombathelyen például egészen a XIX. századig le sem telepedhettek a zsidók, s Vas megyében egészen a huszadik századig a legtöbb helyen nem is tudták megvetni a lábukat, kivéve a Batthyányiak birtokain, ahol befogadták őket.

Mivel Körmend a Batthyányiak központja volt, érthető, hogy a vidék egyik legkiemelkedőbb zsidó közössége éppen itt alakult ki. 1888-ban zsinagógát is építettek Körmend központjában, amelyet azonban 1945-ben a német és magyar katonák raktárnak használtak, majd visszavonulásukkor felgyújtottak. A helyén ma a háború alatt elhurcolt 384 körmendi zsidó lakosra emlékeztető táblát találunk. A város szélén ma is megtalálható a zsidó temető közepén a dávid-csillagos épülettel. Az tehát még érthető, ha a megyébe érkező zsidó látogatók mondjuk Körmendre utaznak először. Sőt, ha zsidók bosszújáról lenne szó, akkor is érthető lenne Körmend, hiszen itt nem csak közel 400 zsidót hurcoltak el, de a zsinagógát is megsemmisítették. De miért pont Vas megye? A most következő sorok elolvasása után kiderül, hogy a gyilkosság idején azonban megjelentek fundamentalista zsidók a megyében.

Amikor a Batthyány család egykori parkjának szélén Tánczos Gábor édesanyjától elköszöntem, s elindultam, önkéntelenül is visszanéztem. Mivel már mélyen a reflexeimbe ivódott, hogy ösztönösen ügyeljem a hátamat, észrevettem, hogy egy fehér autó kanyarodott ki utánam az utcából. Kb. száz méter után máris jobbra kell fordulni, s az utca végében ott magasodik a katolikus templom tornya.

A visszapillantó tükörben láttam, hogy ebbe a történelmi hangulatú kis utcába is utánam kanyarodott a kocsi. A templom főbejárata elé parkoltam le, majd keresztet vetettem és határozott léptekkel a templom elkerített udvarának jobb hátsó sarkában található emlékműhöz mentem. Az alkotás tulajdonképpen egy nagy fakereszt a megfeszített Jézussal, alatta a kőtömbön a felirat hirdeti, hogy „emlékezzünk Zsófikára”.

Mivel a templomot megkerülve a kegyhely mögött balra ki lehet látni az utcára, miközben az emlékművet fotóztam, a szemem sarkából észrevettem, hogy a fehér autó az utcában éppen megfordul, majd járó motorral, égve hagyott fényszórókkal megáll. Készítettem gyorsan egy fotót az autóról is, majd a templom udvarán átvágva visszatértem a kocsimhoz. Beültem a járművembe, s eszembe jutott, hogy fel kell hívnom az egyik munkatársamat, ezért pár percig telefonáltam. Éppen végeztem, amikor a hátam mögül egy férfi lépett az autómhoz és a letekert ablakon keresztül megszólított. Összerezzentem.
-Tudom, miért van itt. A Traubisoda körül kutakodjon - mondta az ismeretlen férfi, s bár még kérdezni akartam tőle, minden további beszélgetést elhárított, s éppen olyan gyorsan, ahogy érkezett, eltűnt.
Fel sem ocsúdhattam, csörgött a telefonom. Tánczos Gábor édesanyja hívott. Véletlenül nálam maradt a kulcscsomója abban a zacskóban, amelyben azok a dokumentációk voltak, amelyeket az üggyel kapcsolatban adott nekem. Még visszakanyarodtam Tánczosék utcájába, és Gyöngyi kezébe nyomtam a kulcsokat, majd erőt kívántam neki, ő pedig azt, hogy Isten legyen velem. Bár sokszor jártam már életemben Körmenden, tele van a város barátokkal, ismerősökkel, de most úgy éreztem, hogy jobb, ha magam mögött hagyom a települést. A gyomromat szorító nyomasztó érzés valahol Veszprém környékén kezdett oldódni.

Íme, a haszid zsidók


A „jótanácsnak” megfelelően utánanéztem Salamon Berkowitznak.

Már, amikor először hallottam a nevét Körmenden, akkor tudtam, hogy ő a botrányairól hírhedté vált Traubisoda-gyáros, aki rendkívül agresszív stílusáról és botrányos ügyeiről, pereiről vált hírhedté. Annak idején újságíróként eredménytelenül próbáltam tőlük egy interjút kicsikarni, amikor a Promontorbor Rt-vel pereskedett a Márka üdítőital jogtalan bitorlása miatt. Nos, nézzük akkor, hogy ki az a Traubi-gyáros Salamon Berkowitz? Az amerikai állampolgárságú, külsőségeiben is ultraortodox zsidó Salamon Berkowitz az úgynevezett rendszerváltozás idején települ Magyarországra, és itt rögtön privatizációs ügyekbe keveredett.

Hogy ne vádolhassanak elfogultsággal, kizárólag újságcikkekből, országos lapokból, közöttük a zsidó hírportálról, a Sófár.hu-ról idézek:

„Salamon Berkowitz privatizálta a '90-es évek elején a Badacsonyi Állami Gazdaság balatonvilágosi üzemét, amelyben jogszerűen csak 1994-ig gyárthatott volna Traubisodát. Hiába vesztett már többször pert védjegybitorlás miatt, az amerikai üzletember érdekeltségei, 1994 után is folytatták az üdítőital gyártását. Salamon Berkowitz cégei használati, védjegy- és bitorlási perek indításával, sorozatos fellebbezésekkel késleltetik az ellenük indított eljárások lezárulását, miközben sok tíz millió forintos köz- és magántartozást halmoztak föl. Salamon Berkowitz emellett büntetőügyben is állt már bíróság előtt."

Egy másik cikkben a következőket írják:
„A támadások elkerülése végett már az írás elején jelzem, hogy egy Berkowitz által indított büntetőügyben egyik kollégámmal évek óta vádlottként járok a bíróságra. A bűnünk: írni merészeltünk arról, hogy Salamon Berkowitz a Magyarországon folytatott gazdasági tevékenysége kapcsán már állt büntetőbíróság előtt. Azzal pedig, hogy erről, valamint ennek eredményéről részletesen beszámoltunk, olyan különleges adatokat hoztunk nyilvánosságra, amivel az ügyészség szerint megsértettük Salamon Berkowitz személyiségi jogait. Szerintünk viszont az embereknek tudniuk kell, ki is Salamon Berkowitz.
Azt, hogyan keveredett ide a rendszerváltás körül, miként juthatott nagy összegű állami hitelhez akkor, amikor más magyarországi vállalkozók többségének nem volt erre.

A közvéleménynek tudnia kell arról is, hogy milyen eszközökkel próbált embereket és vállalkozásaikat tönkretenni, hogyan használta fel az alulinformált, ostoba politikusokat és diplomatákat a közszerepléseihez, illetve, hogy miért felkészületlen és tehetetlen vele szemben az igazság kiderítésével már régóta nem bíbelődő „magyar igazságszolgáltatás”.

Salamon Berkowitz és ügyletei egy-két fajsúlytalan cikk után gyakorlatilag kikerültek a balliberális sajtó látóköréből, annak ellenére, hogy egyre több disznóság derült ki róla. Ezekről kizárólag a Napi Magyarország adott, illetve a Magyar Nemzet ad rendszeresen hírt.

Pedig Berkowitz időközben közszereplővé is vált: karácsony idején a hanukának tisztelegve menórát állított a Parlamentnél, ahol tájékozatlan (vagy éppen jól tájékozott - a szerk.) miniszterelnökökkel - 2002-ben Medgyessy Péterrel és Adrién Nastaséval -, MSZP-s miniszterekkel és politikusokkal mutatkozott együtt."

És íme egy szösszenet az ultraortodox zsidó „üzletember” stílusáról:
„Berkowitz megérkezéséig minden a törvényeknek megfelelően zajlott. A végrehajtó, természetesen rendőrök jelenlétében, tételszerűen felvette a leltárt, szabályszerűen zajlott az eljárás. A helyszínre érkező tulajdonos (azaz Berkowitz - a szerk.) azonban az első perctől kezdve vitatta az eljárás törvényességét. Azt mondta, ez az egész - mármint a foglalás - náci eljárás, és az ilyen náci módszerek felett már eljárt az idő. Azután lenácizta a résztvevőket, vagyis minket is. A fia verekedni is akart, és miután legfeljebb csak szavakat tud magyarul, nagyon agresszíven ilyesmiket kiabált nekem: „leülsz,! nem szólsz”!
Tényleg csak a rendőrök határozottságán múlt, hogy nem lett verekedés. Berkowitz összegyűrte és összetépte a jegyzőkönyvet..."”

No, ennyit Salamon Berkowitzról, az üzletemberről, akinek viszont van egy másik tevékenységi köre is, erről így ír a Magyar Nemzet:

„A történet előzményeként az Ortodox Zsidó Világtanács és a Mechon Simon Szociális és Foglalkoztatási Alapítvány nevében közleményt adott ki Salamon Berkowitz (...), amelyben arról értesítette az érintetteket és a sajtó munkatársait, hogy Nyírtasson, a Mózes-hitű ortodoxok székhelyén rituális fürdőt avatnak a közösség Szatmárból elszármazott tagjai.


A közlemény szerint a beruházás értéke meghaladja a harmincötmillió forintot, a vendéglátás költsége pedig több mint négyszázmillió forint.

Berkowitz azt írta: "a kanadai Québecben élő nyírtassi haszid közösség Magyarországra költözik, s újra otthont teremt magának azon a helyen, ahol a XVIII. században több Mózes-hitű letelepedett, létrehozva a szeretet és összefogás szigetét az akkor még parányi községben"

Berkowitz ötödik éve szervezi a haszid zsidók nyírtassi hazatérését, a tavalyi találkozójukról - amely során több ezer, hagyományos öltözetet viselő ortodox zsidó özönlötte el a nyírségi községet - a következőket írja a Sófár.hu zsidó hírportál:

„Szemet szúrt, hogy egyetlen nőt sem láttam a tömegben, kizárólag 6-90 éves fiúkból és férfiakból álló közösség szürreális képe tárult elém."

Ugyanerről a találkozóról a következőket nyilatkozta a Magyar Nemzetnek tavaly egy nyírtassi helybéli férfi:
„- Isten az atyám, hogy nem vagyok antiszemita - méltatlankodott a zarándoklat második napján Nyírtass Bem utcájának egyik férfi lakója -, de amit ezek az emberek művelnek itt, az túltesz mindenen. Eljöttek Kanadából, az Egyesült Államokból és még vagy húsz országból. Kellemes társaságra számítottunk, erre mi történik'? Vagy azonnal megfeledkeznek magukról, vagy ez a természetes viselkedés náluk. Ha hiszi, ha nem - erősítette meg a családapa az elmondottakat-, nyílt ajánlatokat tesznek asszonyainknak, lányainknak.

És még ők csodálkoznak, amikor felháborodunk, s azt kérdezzük: hol van a tisztességtelenség határa? Nézze meg, őrző-védő csapattal vigyáztatják nyugalmukat bizonyára nem kevés pénzért a falu ellenében, miközben a mi nyugalomhoz való jogunkra nincsenek tekintettel. Ilyen körülmények között részünkről legfontosabb az éberség: szeretjük a vendégeket, de ami sok, az sok.

Ez megy 2001 óta, és amennyiben nemtetszésünknek adunk hangot, azonnal az a válasz, hogy antiszemiták vagyunk, utáljuk a zsidókat

Találtunk tehát Magyarországon a névtelen levélben is említett haszid zsidókat, Berkowitzék ugyanis ennek az irányzatnak a hívei.

A haszid irányzatról ezt írja a lexikon: „a legnagyobb súlyt az úgynevezett ’kávánára’, azaz a parancsolatok teljesítésének lelki aspektusára helyezik. Vallási révületeikben Istennel való misztikus egyesülésre törekednek, ami a haszidizmus kialakulásának korában éles ellenreakciókat váltott ki a mitnágdimok, vagyis a haszidizmust ellenzők körében. Mára a haszidizmus ortodox felekezetként küzd a zsidóságot veszélyeztető újítások ellen. Az irányzat tagjai betűhíven ragaszkodnak a vallás minden parancsolatához, fokozottan ügyelve a külsőségekre.

Rendszerint elkülönülve élnek, s féltve őrzik identitásukat minden külső hatástól"

Hogy Salamon Berkowitzék mennyire ragaszkodnak az ősi hagyományaikhoz és a Tóra betűjéhez még az üzleti életben is, nemcsak az bizonyítja, hogy gyárukban ugyancsak haszid zsidók dolgoznak, az üdítőitalaikat pedig héber nyelvű pecséttel látják el, hanem az Index.hu 2004 novemberi tudósításából vett következő idézet is:

„Berkowitz úr végre rátért a sajtótájékoztató egyik fő témájára, a kóser traubi gyártásra. A kóser terméknek minden alkotóelemének kósernek kell lenni. Hogy mitől kóser valami, azt ne kérdezzük, azt a Tóra mondja meg, ősi törvény.”

Foglaljuk össze hetekig tartó, mindenre kiterjedő nyomozásunkat, megvizsgálva a hozzánk eljuttatott névtelen levélben és a Suttogó.hu oldal fórumában található hozzászólás legfőbb állításait:

1. A kilenc éve börtönben ülő Tánczos Gábor bűnösségét ma már egyetlen, meg nem cáfolt bizonyíték sem támasztja alá.
2. A rendőrség és az ügyész szándékosan vagy véletlenül, hibák sorozatát vétette.
3. A névtelen levelekben szereplő, leinformálható állítások valódiak.
4. A gyilkosságnak 9 év után sincs semmiféle indítéka. Egyetlen indítékot nem sikerült cáfolni (igaz, a rendőrség és az újságírók bár hallottak róla, nem vizsgálták), s az a zsidó rituális vérgyilkosság.
5. A kislány nyakát fültől fülig átvágták. A szakirodalom a saktermetszés alatt ezt érti.
6. Eltűnt a meggyilkolt kislány több liter vére, amelyre egyetlen magyarázat van: egy edényben felfogták, éppen úgy, hogy arról a zsidó vérgyilkosságokról szóló írások szólnak.
7. H. Zsófit éppen azon a napon ölték meg, amikor a tiszaeszlári Solymosi Esztert, vagyis április 1-én, akkor, amikor a leírások szerint a zsidó vérgyilkosságok történnek, vagyis a zsidó húsvét, a Pészáh előtt.
8. Volt egy szombathelyi Farkas nevű rendőr az ügyben, a megyei vezetőket pedig azóta a legmagasabb szintre emelte az MSZP-SZDSZ kormány.
9. Egy mediterrán külsejű, idegen férfit láttak kirohanni a házból a gyilkosság idején.
10. A levélben említett haszid zsidók jelen vannak Magyarországon, legismertebb képviselőjük Salamon Berkowitz, aki bár büntető ügyben is állt már bíróság előtt, mégis együtt gyújtotta meg a hanuka-gyertyákat a parlament előtt az MSZP-SZDSZ kormány tagjaival. Kapcsolatrendszere tehát lényegesen kiterjedtebb, mint egy átlagemberé. A haszid zsidók a Tóra betűjéhez ragaszkodnak és a több ezer éves, legősibb zsidó rituálékhoz. Egyetlen kérdés maradt még, amelyre nem kaptunk választ:

Hogyan kerülhettek volna haszid zsidók akkoriban Vas megyébe?

Nos, ezzel kapcsolatban vérfagyasztó felfedezést tettünk: Salamon Berkowitzék éppen a körmendi gyilkosság idején, 1998-ban nyitották meg ünnepélyesen a Traubisoda új üzemét Szombathelyen! Azt most csupán mellékesen jegyezzük meg, hogy Berkowitz egyik cége az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank érdekeltségébe tartozó Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Rt.-nek a legóvatosabb becslések szerint is kétszázmillió forintos kárt okozott azzal, hogy a szombathelyi üzem telephelyét 1998 óta érvényes szerződés nélkül bitorolja, miközben bérleti díjat nem fizet.

Bár a fenti tényekkel nyilván nincs összefüggésben az, hogy a tiszaeszlári perben a vádlott zsidókat védő - Eötvös Károly könyvében szereplő - leírás szerint a zsidó rituális gyilkosság egyik célja, hogy az ártatlan (szeplőtelen szűz) keresztény vérét „hazaviszik és az új ház küszöbe körül vele a falat befecskendezik”, azt pusztán érdekességként jegyezzük meg, hogy a névtelen levélíró szerint új épület (amely lehet akár egy gyár, üzem is) „felszenteléséhez” kellett a vér.

Epilógus

Salamon Berkowitzék előszeretettel perelik be azokat a magyar újságírókat, akik a zavaros ügyeikről írni merészelnek.

Én azonban nemhogy nem félek ettől, hanem egyenesen bízom abban, hogy engem is beperelnek, mert akkor legalább van esélyünk arra, hogy a bíróság előtt is kiderüljön a máig feltáratlan igazság.
Azt csupán utóiratként jegyzem meg, hogy bár a hatalom mindent elkövetett, hogy Tánczos Gábor minél tovább börtönben maradjon, s kifogástalan magaviselete ellenére a büntetésének harmadolását is elutasították, az eddigi teljes felnőtt korát börtönben töltő férfi 2008 januárjában minden bizonnyal kiszabadul.

Utána érdemes lesz figyelni, nehogy azt halljuk a hírekben, hogy Tánczos Gábor nem tudta feldolgozni a szabad életet, s öngyilkos lett.

Toroczkai László - Magyar Jelen

Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet I. rész teljes terjedelemben

A Magyar Jelenhez eljutatott levél szerint az 1998-ban Körmenden meggyilkolt 11 éves kislányt nem a kézzelfogható bizonyítékok híján elítélt, ártatlanságát máig hangoztató, 9 éve börtönben ülő Tánczos Gábor ölte meg, hanem zsidók.
Szerkesztőségünk névtelen levelet kapott, amelyben a levélíró egy kilenc évvel ezelőtt történt, az egész országot megrázó brutális gyilkossággal kapcsolatban hívja fel egy új eshetőségre a figyelmünket. Olvasónk szerint az 1998-ban Körmenden meggyilkolt 11 éves kislányt nem a kézzelfogható bizonyítékok híján elítélt, ártatlanságát máig hangoztató, 9 éve börtönben ülő Tánczos Gábor ölte meg, hanem zsidók, akik akkoriban a városban tartózkodtak. A móri ügy után, amikor végleg kiderült, hogy a magyar rendőrség képes bárkit ártatlanul, koncepciós ítéletekkel börtönben tartani, már semmin sem lepődünk meg, ám azért ez a feltevés minket is megdöbbentett. Bár, a körmendi ügy így első hallásra is meglehetősen hasonlít az 1882-es tiszaeszlári perhez. Az úgynevezett vérvád szerint ugyanis egyes zsidó fundamentalista csoportok a zsidó húsvétkor, a Pészah idején keresztény gyermekeket gyilkolnak meg és rituális célokra használják fel a vérüket. Annak ellenére, hogy a vád – különösen így az ezredforduló táján – hihetetlennek tűnik, szerkesztőségünk mindenre kiterjedő nyomozásba kezdett, már csak azért is, mert az ismeretlen levélíró szerint már több újságnak is elküldte írását, ám mindezidáig senki sem merte a körmendi gyermekgyilkosságot ebből az irányból megközelíteni. Ahogy kutakodásunk során fokozatosan feltárult előttünk egy látszólag érthetetlen gyilkossági ügy, döbbenetes, iszonytató összefüggésekre bukkantunk.

1998 tavaszán az egész országot sokkolta a hír: H. Zsófit, egy 11 éves kislányt brutálisan meggyilkoltak a család körmendi, lakótelepi lakásában. Az édesapa talált rá a holttestre, amikor hazatért a munkájából. A gyilkos követte Zsófit, aki fél hat körül az iskolából tartott hazafelé a barátnőjével, s csak éppen felugrott a lakásba, hogy a táskáját letegye, majd visszajöjjön a játszótérre a barátai közé. Zsófi azonban sohasem tért vissza. A gyilkos ugyanis benyomult utána a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül, s megtámadta. Először dulakodtak, a kislány védekezni próbált, de végül a túlerő, a felnőtt gyilkos ereje legyőzte a gyermek ellenállását. A lakásban volt egy számadó juhászt ábrázoló kerámia szobor, amit a gyilkos felkapott és azzal vágta fejbe áldozatát. Miután a kislány teste elernyedt, a tettes éles vágóeszközt, minden bizonnyal egy kést vett elő, s módszeresen – két felületi sérülést okozó próbavágás után – fültől fülig átvágta Zsófi torkát. A kislány még mozgott, halkan nyöszörgött, s ahogy levegőért kapkodott, habzott a vére. A metszés és az elkövetés módszere profi gyilkosra vall, akinek még ahhoz is volt lélekjelenléte, hogy borzalmas tette után a kezeit és a kést lemossa a lakás fürdőszobájában, majd észrevétlenül távozzon.
Amikor Zsófi édesapja, H. Ferenc este hazaérkezett, rosszat sejtett, hiszen az ajtó szokatlan módon nyitva volt. Gyermekét kitekert testhelyzetben, vérbe fagyva, holtan találta meg a lakásban. Egyik szeme még nyitva volt, a másik az ütlegeléstől feldagadva már örökre lecsukódott. Az édesapa teljesen összeomlott, ahogy a foglalkozását tekintve tanárnő édesanya is, aki a gyilkosság idején Zsófi testvérével Finnországban tartózkodott, ahová az osztályát kísérte el. Az ügy az egész országot sokkolta, Körmendet ellepték az újságírók. Senki sem értette, hogy a jó kedélyű, szorgalmas, segítőkész szőke kislánynak miért kellett meghalnia. Épeszű ember erre magyarázatot nem találhat, de a kéjgyilkosság is kizárható volt, mert annak, ahogy a szexuális indíttatásnak sem volt semmi jele. A lakásból semmi sem tűnt el, tehát a rablógyilkosság is kizárható volt. A rendőrség, az újságírók és a körmendiek sem találtak semmiféle indítékot a brutális kegyetlenségre.
A gyilkosság másnapján egy akkoriban 18 éves fiú, Tánczos Gábor ment be a körmendi Zsade bisztróba, ahol – mint akkoriban egész Körmenden és az országban is – természetesen a gyermekgyilkosság volt a téma. Innentől egy ideig átadjuk a szót Balaton Balázsnak, aki A Tánczos-dosszié címmel könyvet írt az egész történetről. Azt maguk az érintettek, Tánczos Gábor, a szülők és dr. Tóth László, Tánczos ügyvédje is elismerik, hogy az egész ügyet Balaton Balázs újságíró ismeri a legjobban, aki elsőként érkezett a gyilkosság helyszínére, végigülte a hosszú tárgyalásokat, személyesen találkozott és interjúkat készített az összes érintettel, Zsófi szüleitől kezdve Tánczos Gáboron át a rendőrökig, nyomozókig, ügyészekig. Balaton Balázsra és könyvére is visszatérünk még tényfeltáró írásunkban többször, annál is inkább, mert mi magunk is felkerestük az újságírót, aki akkoriban a Mai Nap című napilap munkatársa volt, jelenleg pedig a főváros II. kerületi önkormányzatának kommunikációs vezetője. Mindenekelőtt álljon itt a részlet Balaton Balázs könyvéből, amelyből kiderül, hogy pontosan hogyan keveredett bele a zárkózott fiatalember, Tánczos Gábor az ügybe, akit a legtöbben csupán egy olyan szerencsétlen bűnbaknak tartanak, akivel elvitették a balhét:
„A rendőrök még forró nyomon dolgoznak, amikor Tánczos Gábor április másodikán bemegy az egyik körmendi bisztróba. Ott dolgozik egyik ismerőse, akivel korábban váltott már pár szót, köszönőviszonyban vannak. A hölgynek szintén tíz év körüli gyereke van, s abban a lépcsőházban lakik, ahol a gyilkosság történt. Gábor aggódva kérdezi: ugye nem az ő kislányát ölték meg? Az eladónő megnyugtatja, hogy nem. Erre Gábor elmondja: ő a gyilkosság körüli időben a környéken volt, sőt bent volt a lépcsőházban, amikor éppen barátjához ment. A nő azt tanácsolja, mondja el a rendőröknek amit tud, lehet, hogy segíthet a nyomozásban. A barátok nélküli, magányosan éldegélő, mindig kirekesztett fiúnak felcsillan a szeme. Nagyotmondásai miatt kevesen vannak, akik közel állnak hozzá. Ő pedig mindig is úgy állt a világhoz: majd meglátjátok, egyszer híres ember leszek, egy hős! Most itt a nagy lehetőség - gondolta! Koronatanú lehetek egy gyilkosságban! Mindig is nagy dobásra készült, olyat akart tenni, amiért felfigyelnek rá az emberek, irigykednek majd rá a srácok és a város legszebb lányai esedeznek kegyeiért. Mi más lehetne ez, mint az egész országot lázban tartó emberölés? A fiú meglát egy civil ruhás rendőrt, akit korábban csak látásból ismert, s odamegy hozzá. Elmondja: ott járt az előző napi gyilkosság helyszínén, s esetleg tud újabb információkat. A férfi felhívja a kapitányságot, ahol azt mondják neki: küldje be a szemtanút. Gábor önként megy be késő délután a kapitányságra. Megvan az első tanú. Megkérik, működjön közre a gyilkos kézre kerítésében. A srác rábólint, s elmeséli mit látott:
- Amikor a kapu elé értem, egy férfi rohant ki a lépcsőházból. Zaklatottnak tűnt, mint akivel nem stimmel valami. Furcsálltam egy kicsit, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Felmentem a barátomhoz Sz. Györgyhöz, akivel úgy tíz-tizenöt percig beszélgettem. Gyurit telefonon hívták, majd elindultunk lefelé. Amikor megálltam befűzni a cipőm a harmadikon, nyöszörgő, hörgő hangot hallottam a Gyuriék alatti lakásból. A ház előtt elváltunk, hazamentem és csak ma reggel tudtam meg, hogy mi történt abban a lakásban - szól Gábor első vallomása”.
Tánczos Gábor tehát önként jelentkezik a rendőrségnél tanúnak. Egyrészt, mert segíteni szeretne, másrészt pedig feltűnési vágy is hajtja a fiút, aki végre szeretne a figyelem középpontjába kerülni. Nos, oda is került, bár aligha úgy, mint ahogy szerette volna. Tánczos később már hezitál, mindenesetre az a szemtanúk és Sz. György vallomása alapján is bebizonyosodik, hogy valóban ott volt a házban a gyilkosság elkövetésének idején, ahogy az is, hogy Zsófi meggyilkolására és a nyomok eltüntetésére mindössze kb. 10 perce lett volna. Ezután pedig azonnal a kislány fölött lakó „üzlettársához” (valójában Amway termékeket forgalmazó házaló ügynökök voltak) Sz. Györgyhöz ment, aki semmiféle zaklatottságot nem vett észre rajta. Sőt, Sz. György szintén a lakásban tartózkodó gyermekei is tisztán emlékeztek, hogy Tánczos Gábor teljesen nyugodt volt, sőt még viccelődött is. Holott egy ilyen brutális gyilkosság után még egy bérgyilkosnak is gyorsabban verne a szíve, a ruhája pedig minden bizonnyal véres lett volna. Arról nem is beszélve, hogy elképzelhetetlen, hogy valaki egy ilyen gyilkosság után még felugorjon a felette lévő lakásba az ismerőséhez egy kicsit csevegni. A 18 éves fiatalember nemhogy profi gyilkos nem volt, de a családtagjai és ismerősei elmondták, hogy - a szó szoros értelmében - még a légynek sem tudott ártani, és soha nem volt büntetve. Az erőszakot pedig végképp nem bírta, még a szülei sem adtak neki soha egy pofont sem, mert gyermekkora óta képtelen volt elviselni bármilyen fizikai agresszivitást. A rendőrség azonban, amely az első pillanattól kezdve döbbenetes hibákat vétett, néhány nap múlva hirtelen tanúból gyanúsítottá minősítette át Tánczos Gábort. A hatalmat sürgette az idő, ugyanis közeledtek a választások. Kuncze Gábor, akkori belügyminiszter siettette az ügy mielőbbi megoldását, s a rendőrség, a nyomozóhatóság a jelek szerint ennek igyekezett is megfelelni. Gyorsan kijelentették, hogy Tánczos a gyilkos, Kunczéék pedig rengeteg jutalmat, előléptetést osztottak ki, bár a választásokat azért mindennek ellenére elbukták. Utána már különösen kényelmetlen lett volna bevallani, hogy egy fiatalembert ártatlanul hurcoltak meg és börtönöztek be, így hát maradt minden úgy, ahogy volt. Pedig a rendőrség és az ügyészség kezében mind a mai napi lényegében csak azok a beismerő vallomások vannak, amelyekről mára bebizonyosodott, hogy veréssel, kényszerítéssel adták azokat az éppen gyengesége miatt már az első pofon után megtört Tánczos Gábor szájába, s amelyeket az 1998 óta börtönben ülő, jogerősen 13 év börtönbüntetésre ítélt fiú már többször visszavont. Tánczos egyébként valószínűleg már jövőre, 10 év letöltése után kiszabadulhat, ám ő ennek ellenére továbbra is köti az ebet a karóhoz, s ártatlannak vallja magát. Sőt, nemrégiben azt nyilatkozta, hogy szabadulása után külföldre költözik, mert itt már nem tud tovább élni, de előbb még szeretné megtalálni az igazi gyilkost. Ugyan, miért mondana ilyeneket? Most már lényegében úgyis mindegy neki, hiszen a gyilkosságért rá kiszabott büntetést már majdnem teljes egészében letöltötte, az élete romokban hever, és szellemileg, fizikailag a börtönben megrokkant. Balaton Balázs meggyőződése szerint mindenesetre Tánczos ártatlan, s ezt a könyvében is bizonyítja. A rendőrség és a bíróság munkájáról sommás véleménye van, amelyet így összegez: „A napvilágot látott tények már eddig is bizonyították: semmi valóságalapja nincs a vasi zsaruk kitalációjának. Egy ország előtt bolondot csináltak magukból, ám struccpolitikát folytatva elhitetik magukkal: kiváló szakemberek, akiknek sikerült elkapniuk egy gyilkost”.
Arról sem sokat lehetett hallani, hogy Tánczos Gábor beleegyezett a poligráfos vizsgálatba (a Zsanett megerőszakolásával vádolt rebiszesek például nem), azt el is végezték, s bebizonyosodott, hogy Tánczos Gábor nem hazudik, amikor azt állítja, hogy ártatlan. Balaton Balázs számos megmagyarázhatatlan rendőri mulasztásról, tudatos hibáról ír a könyvében, például a következőket jegyezte le: „Az elsők között a helyszínre érkező mentőorvosnő, dr. K. Katalin vallomása is érdekes. Elmondása szerint a lakás egyáltalán nem úgy nézett ki, mint azt később a rendőrök leírták. Sőt, emlékezete szerint a kislányon más ruha volt, mint ami a hivatalos papírokban szerepel. Az már csak hab a tortán: biztosan emlékszik, hogy a hatósági tanúk lábán nem volt nejlon zsák, pedig ez a későbbi nyombiztosítás szempontjából kulcsfontosságú kérdés. Ki és hogyan engedhette be a civileket a lakásba lábvédő nélkül? Ki és miért hazudik a kislány ruháját, feltalálási helyét illetően?”
És van még egy nagyon fontos kérdés Tánczos esetében: mi volt az indíték? Merthogy erre a kérdésre eddig senki sem tudott megnyugtató választ adni. Ha sem szexuális aberráció, sem rablás nem jöhet szóba, akkor miért ölhette meg valaki a mindenkivel kedves, jó kedélyű gyermeket? Tánczos esetében, sőt bármilyen más szóba jöhető gyanúsított esetében a mai napig képtelen volt a rendőrség egy elfogadható indítékot felmutatni. Az általunk megkérdezett körmendiek és Balaton Balázs is említést tett arról, hogy talán alvilági leszámolás, bosszú lehetett az indíték, s a bérgyilkos valójában a szomszéd lépcsőházban lakó helyi vállalkozó (a Zsade tulajdonosa) hasonló korú gyermekét szerette volna meggyilkolni, csak eltévesztette a házszámot. A másik lehetséges indok, amelyet Balaton Balázs vet fel végső elkeseredésében a könyvében, miután rájön, hogy Tánczos Gábor ártatlan, hogy esetleg a szülők keze van benne a gyilkosságban. Mind rendőrségi, mind magánjellegű nyomozásokból azonban kiderült, hogy mindkét feltevés nagyon távol áll az igazságtól, s teljességgel kizárható verziók, nem beszélve arról, hogy elképzelhetetlen, hogy egy édesapa ilyen módon végezne a saját kislányával. Tánczos családja és ártatlanságában hívők elkeseredésükben már szinte bárkit meggyanúsítottak volna, valójában azonban ezidáig mindenki csak sötétben tapogatózott. Ép ésszel felfogható magyarázat, vagyis indíték ugyanis nincs erre a brutálisan elkövetett gyilkosságra. Zsófi édesapja, H. Ferenc a következőket nyilatkozta arra a kérdésre, hogy mi lehetett ennek a szörnyű tettnek az indítéka: - Fogalmam sincs. Zsófi senkinek sem ártott, őt mindenki szerette. Mindig a közösség irányítója volt, énekórára, hittanra, népi táncra és vívóedzésre járt, kiváló tanuló volt. Ha megkérdi, akkor az iskolában is csak jót tudnak róla mondani – nyilatkozta az édesapa.
S itt következik az első igazán döbbenetes tény: a hozzánk eljuttatott névtelen levélben említett vérgyilkosság az egyetlen eddig felbukkant indíték, amelyet nyomozásunk alatt nemhogy megcáfolni, de inkább megerősíteni tudtunk.
Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, hogy mit lehet tudni a zsidók által állítólag elkövetett rituális gyilkosságokról, vagyis a vérgyilkosságokról és a vérvádakról. Például azt, hogy egy antiszemitizmussal aligha vádolható izraeli történész professzor, Ariel Toaff nemrégiben könyvet jelentett meg Olaszországban, az Il Mulino kiadónál, Pasqua di Sangue (Véres Húsvét) címmel, amelyben bebizonyítja, hogy a zsidó rituális vérgyilkosságok megtörténtek. Ariel Toaff ugyanis azt állítja, hogy a zsidók ellen a középkorban emelt vérvádnak volt racionális alapja, a Rajna vidékén a 11. századtól a zsidók valóban elkövettek rituális gyilkosságokat, válaszul az átvonuló keresztes hadak zsidóellenes pogromjaira és mészárlásaira. Az így nyert vért Pészahkor, közelebbről Széder estén, az Egyiptomból való kivonulás ünnepén borba csepegtették, illetve maceszba sütötték. A könyv érdekessége, hogy a szerző Ariel Toaffot senki sem vádolhatja antiszemita elfogultsággal, ő ugyanis a római főrabbi fia, s maga is nem csupán zsidó, de rabbi is. Szakmai hozzáértéséről pedig annyit, hogy Toaff az izraeli Bar-Ilan Egyetem történész professzoraként a középkori és reneszánsz történelem, s benne a zsidó vonatkozások kutatója. A vérgyilkosságokról, vérvádakról a leplet lerántó könyv tehát 2007 elején megjelent, ám a szerző váratlanul leállíttatta a könyv forgalmazását, sőt a már kikerült példányokat is visszarendelte, s közölte, hogy átírja művét. Nemsokára kiderült, hogy Ariel Toaffot halálosan megfenyegették, s ennek, valamint az ellene indított gyűlöletkampánynak volt az eredménye, hogy a szerző végül visszavonta a saját könyvét. Mielőtt Toaff visszakozott, még a következőket válaszolta az őt támadó zsidó vezetőknek, rabbiknak: „Egy kis (zsidó) szélsőséges csoportra korlátozódtak ezek a tettek. Az iszlámot sem lehet elmarasztalni kis szélsőséges csoportok tevékenysége alapján. A gyermekgyilkos zsidók bosszút álltak és megváltást kerestek” - fogalmazott Ariel Toaff mielőtt a támadások hatására visszavonatta saját könyvét.
A leghíresebb magyarországi vérvád-ügy, az 1882-83-ban lezajlott tiszaeszlári per volt. Ekkor egy 14 éves keresztény kislány, Solymosi Eszter tűnt el nyomtalanul a helyi zsinagóga környékén a szabolcsi településen. A gyanú hamarosan a helyi zsidókra terelődött, akiknél éppen idegenből jött koldus zsidók tanyáztak. Eszter édesanyja feljelentést is tett a zsidók ellen, de a karhatalom először csak országos körözést adott ki. Később azonban a zsinagóga (zsidó) gondnokának 4 éves kisfia a focipályán keresztény játszótársainak kikotyogta, hogy a bátyja, Scharf Móric a kulcslyukon keresztül látta, ahogy a zsidók rituálisan kivégzik (a torkát elvágják) Solymosi Esztert, akit korábban neki kellett becsalogatnia a zsinagógába. A 16 éves Móric először vonakodott vallomást tenni, végül mindent részletesen előadott a nyomozóknak. Ennek alapján több zsidót letartóztattak. Bizonyítja, hogy Solymosi Eszter nem baleset áldozata lett, hogy hónapokkal a kislány eltűnése után (június 18-án) zsidó tutajosok egy fiatal nő holttestét fogták ki a Tiszából, aki Solymosi Eszter ruháit viselte. Az orvosszakértők azonban megállapították, hogy a kifogott nő 20 év körüli volt, Solymosi Eszter pedig 14, a holttest eredetileg szőke (haját leborotválták), az eltűnt kislány pedig barna volt. Végül az édesanyja egyértelműen kijelentette, hogy a holttest nem a lányáé, valakik tehát egy idegen holttestet öltöztettek fel az „eltűnt” Solymosi Eszter ruháival. A tiszaeszlári per nemzetközi érdeklődést váltott ki, a nemzetközi pénzvilág zsidó mágnásai is figyeltek az ügyre, s végül valamennyi zsidó vádlottat felmentették. Az akkori helyzetet jól jellemzi, hogy az ítélet hírére zavargások robbantak ki, a gyanúsított zsidók pedig elmenekültek az országból. Később felröppent a hír, hogy a felmentő ítélet a zsidóknak hatvanmillió forintjába került, s több köztisztviselő számolt be vesztegetésekről.
Nos, mindezek ismeretében vegyük górcső alá a körmendi gyermekgyilkosságot! A vérgyilkosság lehetőségét azonnal kizárhatja az elkövetés időpontja, hiszen effajta zsidó rituális gyilkosságot csak a zsidó húsvét, a Pészah idején követhetnek el. Ebből a szempontból a tiszaeszlári vérvád megáll, hiszen Solymosi Eszter közvetlen a Pészah előtt, vagyis április 1-én tűnt el. És most kapaszkodjanak meg, tisztelt olvasóink: H. Zsófit 116 évvel később ugyanezen a napon, vagyis április 1-én gyilkolták meg Körmenden!
Van még egy lehetőség, amellyel szintén kizárhatnánk a zsidó vérgyilkosságot: az elkövetés módszere. Mivel a rituális gyilkosság lényege, hogy a vért kifolyassák az áldozatból, a leírások szerint a gyilkosságot sakterek hajtják végre. A sakter zsidó mesterség, az a személy, aki a kóser eljárás keretében az állatok nyakát éles késsel elvágja, vérüket kifolyatja. A sakterek tehát az elbeszélések szerint a rituális gyilkosságot késsel követik el, méghozzá úgynevezett sakter-metszéssel, amelynek lényege, hogy fültől fülig vágnak, hogy minél nagyobb legyen a vérveszteség. A tiszaeszlári per koronatanúja, Scharf Móric – aki vallomása szerint a zsinagóga kulcslyukán keresztül nézte végig a gyilkosságot – arról beszélt, hogy Solymosi Eszter torkát egy sakter vágta el egy éles késsel. A körmendi gyermekgyilkosság esetében jóval könnyebb a dolgunk, hiszen itt megtalálták a holttestet, így hagyatkozhatunk az orvosszakértői jelentésekre. Ezek egyértelműen megállapítják, hogy Zsófi nyakát fültől fülig átvágták egy éles tárggyal, ami minden bizonnyal egy kés volt. Amennyiben bárki, akár Tánczos Gábor hirtelen felindulásból öli meg egy késsel, akkor indulataitól hajtva agyonszurkálja, mint történt ez számos hasonló esetben. Tavaly például Zsombón volt egy hasonló eset, ahol egy 17 éves lány dühében és pillanatnyi elmezavarában egy késsel megölte öccsét: nem a torkát vágta el, hanem 70 (sic!) késszúrással halálra szurkálta. Zsófit viszont módszeresen ölték meg. Először ütlegeléssel ártalmatlanná tették, majd nekigyürkőztek és mondhatni „szakszerűen”, fültől fülig, ha úgy tetszik sakter-metszéssel átvágták a torkát, s hagyták, amíg elvérzik. Az elkövetés módját is megvizsgálva tehát szintén elmondhatjuk, hogy nemhogy kizárhattuk volna a vérgyilkosság gyanúját, hanem éppen ellenkezőleg: a sejtés kezd bizonyossággá válni.
Nyomozásunk természetesen a rettenetes gyilkosság helyszínére is kiterjedt. Az általunk megkérdezett körmendiek közül azonban senki sem akadt, aki eddig hallott volna a zsidók által elkövetett vérgyilkosság lehetőségéről. Azzal kapcsolatban viszont egyetértés mutatkozott közöttük, hogy Tánczos Gábort gyenge idegzetű, ám ártalmatlan baleknak tartják, akivel a rendőrök és a bíróság elvitette a balhét. És, bár Körmenden nem akadtunk egyetlen olyan helyi lakos nyomára sem, aki bármit tudott vagy mert volna mondani a zsidó vérgyilkosság lehetőségéről, a világhálón találtunk egy nemrégiben keletkezett írást, amely megerősíti mindazt, amelyről a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levél értekezik. A Suttogó.hu internetes oldal fórumába Aakum néven írta be valaki a következőket:
„Az eset egyik furcsasága, hogy aznap nagyszámú, külföldi rendszámú buszon közlekedő haszid zsidó tartózkodott a városban. Tánczos vallomása szerint egy feketeruhás, szakállas egyénnel ütközött össze, aki éppen a helyszínről távozott sietve. Mivel ő volt az egyetlen tanú az ügyben, neki kellett elvinni a balhét. A másik furcsaság az ügyben, hogy a gyilkossági ügyekben szokásos létszámtól jóval többen jelentek meg a rendőrség részéről, és nem a helyiek, hanem a szombathelyi rendőrök szálltak ki egy Farkas vezetéknevű (a rangjára már nem emlékszem) zsidó rendőr vezetésével. A kislány torkát ún. sakter-metszéssel vágták el, ami fültől-fülig történő vágást jelent, így rövid idő alatt rendkívül nagy vérveszteséget okozott. A város zsidó nevezetességeit aznap látogató busznyi zsidót természetesen senki nem tartóztatta fel, az országhatárt még aznap elhagyták, magukkal víve az ügy részleteit és titkait... Az eset eme részleteit még 1998 második felében hallottam, személyesen egy akkor még a BM kötelékében dolgozótól. (Neve és címe még megvan). Mindezt akkor leírtam - sajnos csak egy példányban - és elküldtem egy emigrációban működő lapnak, de sajnos nem hozták le (talán meg sem kapták?). A fentieket már csak emlékezetből írom, a részletek sajnos közel 10 év távlatából kezdenek kikopni... Annyi még beugrott, hogy a meggyilkolt kislány apja vadász volt, otthon tartotta a puskáját. Mivel számára nyilvánvaló volt akkor, hogy a lányt nem Tánczos ölte meg, ezért keserűségében megpróbált néhány zsidót levadászni a környéken. A rendőrség egyből bevonta az engedélyét és az ország másik végébe költöztette át az apát.”
Természetesen a fenti sorok szerzőjével is felvettük a kapcsolatot, következő lapszámunkból kiderül, hogy mire jutottunk. Folytatjuk nyomozásunkat, s többek között nyakunkba vesszük az országot, hogy felkutassuk Zsófi szüleit, akik időközben Körmendről elköltöztek, a nyilvánosság elől teljesen eltűntek. Szintén felkutattuk a rejtélyes ügy legjobb ismerőjét, Balaton Balázs újságírót is, akit egyébként – az üggyel kapcsolatos nyomozásai miatt - 1999 májusában Budapest közelében egy rendőrautóból kiszálló férfiak agyba-főbe vertek, miután ráripakodtak, mondván: „Jó lenne, ha nyugton maradnál!” Balaton Balázs súlyos egészségkárosodást szenvedett, s természetesen feljelentette a támadóit, s mivel valószínűsíthetően rendőrökről volt szó, az ügyészségi nyomozóhivatal vette át az ügyet. Gondolom, olvasóink már meg sem lepődnek, ha eláruljuk, hogy ismeretlen elkövető címszóval még 1999 szeptemberében lezárták a nyomozást. A dolog érdekessége, hogy mindezek után Balaton Balázs személyes védelmét az izraeli kötődéseiről ismert In-Kal „security” nevű őrző-védő cég látta el.
A folytatásból kiderül az is, hogy valóban volt egy fekete hajú idegen, aki már jó ideje követte Zsófit a gyilkosság előtt. Sőt, a rendőrök kezdetben egy fekete hajú idegent kerestek olyannyira, hogy még a körmendi cigánytelepen is egész napos razziát tartottak. A meggyilkolt kislány pedig még halála után is szorongatott a kezében egy idegen felnőttől származó fekete hajszálat.

1. Kiegészítés:

Eötvös Károly, a tiszaeszlári perben vádlott zsidók védőügyvédje a könyvében említést tesz arról, hogy a vérvádról, vérgyilkosságokról van egy német leírás, amelyet az ügyben eljáró bírósághoz beküldtek, s a bíróság vizsgáló tagjai lehető figyelembevétel céljából az ügy irataihoz csatoltak. E leírás szerint így áll elő a vérvád alapját képező cselekmény:
„A pászkához, amit macesznak is neveznek, kóser liszt kell. Kóser szó a közhasználatban azt jelenti: tiszta. Az őrlésnél rabbinak vagy legalább egyházfinak kell jelen lenni, másként a liszt nem lehet kóser. A kóser lisztből a rabbi felügyelete alatt készül az áldozó pászka. A rabbi megáldja a pászkát, héber nyelven imádkozik, s imáját így végzi, de már német nyelven: Íme ez a pászka vértől, vérből, vérben és vérhez. Vegyétek s nőjetek és tenyésszetek általa, hogy egészségesek, erősek és tiszták legyetek. Tartsátok meg a törvényt szigorúan.’
Erre minden jelenlevőnek pászkát ad, s ki-ki azt áhítattal eszi. A hatása az, hogy aki eszi, nemcsak bűntől, de betegségtől is mentes. A pászka elkészítésének módja se a zsidó szentírásban, se a talmudban nincs leírva, de a hagyomány tisztán őrzi. Tizenhárom zsidónak kell ott jelen lenni, kik nagy esküt tesznek a titoktartásra. Ártatlan keresztény szárított vérének porát keverik a lisztbe. Rendesen szűznek vérét szerzik meg. A vérből, amikor azt megszerzik, haza is visznek, s a küszöb körül vele a falat befecskendezik.”

2. Kiegészítés:
Részlet Huber Lipót: A vérvád és vérgyilkosságok története c. művéből:

„Móric, kis idő múlva kimenvén az udvarra, a zsinagógából jövő jajveszékelést és három vagy négy segélykiáltást hallott. E kiáltásra kíváncsian odaszaladt a zsinagóga előpitvarának ajtajához, de azt zárva találta; azért annak mélyedésében meghúzódva benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Eszter, akinek szája már be volt tömve, a földön fekszik egy ingben, hogy őt Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót a földre leterítve s kinyújtóztatva tartják; látta, hogy Schwarz Samu, tiszaeszlári sakter egy nagyobb késsel nyakát elmetszette; látta továbbá, hogy Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wollner Hermann a leány testét fölemelték és hogy ekkor Schwarz Salamon egymás után két vörös cserépedényt tartott alája, amelyben a leány kiömlő vérét felfogta és azután ezekből egy nagyobb edénybe átöntötte. Mikor a leány már nem mozdult, nyakát egy ronggyal bekötötték és ismét felöltöztették, mire a zsinagóga belsejéből az előpitvarba jöttek: Lusztig Sámuel tiszaeszlári kereskedő, Braun Abrahám tiszaeszlári napszámos, Weiszstein Lázár, tiszaeszlári bérlő és Junger Adolf, tiszaeszlári földbirtokos, akik a hullát körülállották.”

A Magyar Jelen munkatársai

A cikk foyltatása és az ügy megoldása a Július 12-én megjelenő Magyar Jelenben olvasható.

(Magyar Jelen)

Zsidó vérvád igaz sajnos


Emberek rituális feláldozása napjainkban, talmudista zsidók által.

The History of Jewish Human Sacrifice By Willie Martin ( MARTINRitualMurder.pdf )http://www.aaargh.com.mx/engl/engl.html

58 page: Following is quoted from "Mullins' New History of the Jews.

In the United States,Jews have been able to practice ritual murder of gentile children with impunity,because they control the press, and because they hold so many high public offices. Ithas been estimated by a leading police official that four thousand children disappearin the United States each year. There is no question that the majority of them arevictims of Jewish ritual murder. So prevalent has the custom become in this countrythat Jews are able to ship large quantities of the children's blood to Israel for use in their ceremonies there.

58. oldal : idézet a "Mullins" zsidók újkori történetéből :

"Az Egyesült Államokban a zsidók képesekké váltak büntetlenül rituális gyilkosságokat véghezvinni, gój gyermekeket ölhetnek meg büntetlenük ( elsősorban szüzeket ) mert övék a sajtó, ( így elhallgathatják a sok eltűnés valódi okát ) és mert sok magas hivatalban ők terpeszkednek, úgy az igazságszolgáltatában mint a rendőrségen. Eltussolják ezeket az ügyeket, legtöbbször úgy, hogy egy bűnbakra ráfogják, ő tette.

Mint a Tánczos ügyben!!!!! Van 3 linkem a témában !!!!!




Egy nevét titokban tartani kívánó amerikai rendőrtiszt becslése szerint NÉGYEZER AZAZ 4000 nemzsidó gyerek tűnik el az Egyesült Államokban minden évben. Nem kétséges, hogy a többségük zsidó rituális gyilkosságok áldozatai és ezért nem kerülnek elő. Annyira nyílt szokásukká vált a dolog, hogy a zsidók izraelbe is küldenek nagy mennyiségű gyerekvért, amit ott a sötét talmudista ceremóniájukhoz használnak fel ( persze állati vérnek álcázva, de ha ezeket törvényszéki orvosok megvizsgálnák valójában... AKKOR ŐKET IS MEGÖLNÉK ! )

Bulányi atya írásával amúgy én is teljesen egyetértek. Az Ószövetség tűzre való. A kereszténység a talmudizmus ellentézise, Jézus Krisztus Isten Fia volt, és nagyon nagy kár, hogy a zsidó Pál révén tanítása el lett torzítva. A protestantizmus bomlasztása révén pedig még erősebb lett a zsidó befolyás.A Magyar Szent Koronán egyáltalán nem találhatóak Ószövetségi alakok, azért ez is sokat mond.
Olvastam Buji Ferenc nagyszerű tanulmánykötetét Az Ismeretlen Evangéliumot, vagy az Emberré lett Embert, abban vázolja Krisztus félreértett, vagy eltorzított tanításainak zsidó méregtől megtisztított lényegét.
Máskülönben a zsidók tényleg világuralomra törnek. említésre sem méltó 14 milliós kicsi kis népecske lenne, de így harcolnunk kell ez ellen a világuralmi törekvés ellen.
Világszerte numerus claususokat kéne alkalmazni az élet minden területén és kiszorítani őket a hatalomból.
Ha nemzetek végre felébrednének, nem kevés szervező munkával meg lehetne valósítani egy szélsőjobboldali felkelést egész Európában, az egész világon, ellenük.
És akkor nem garantált, hogy az eddig soha meg nem történt holokauszt számukra valósággá nem válik.
A dicsőséges III. Birodalom és a nemzetiszocializmusok sem voltak bekalkulálva terveikbe...
Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet - részlet a június 28-án megjelent Magyar Jelenből– hubatka
( Címlapos anyag a Magyar Jelen című lapban )
Szerkesztőségünk névtelen levelet kapott, amelyben a levélíró egy kilenc évvel ezelőtt történt, az egész országot megrázó brutális gyilkossággal kapcsolatban hívja fel egy új eshetőségre a figyelmünket. Olvasónk szerint az 1998-ban Körmenden meggyilkolt 11 éves kislányt nem a kézzelfogható bizonyítékok híján elítélt, ártatlanságát máig hangoztató, 9 éve börtönben ülő Tánczos Gábor ölte meg, hanem zsidók, akik akkoriban a városban tartózkodtak.A móri ügy után, amikor végleg kiderült, hogy a magyar rendőrség képes bárkit ártatlanul, koncepciós ítéletekkel börtönben tartani, már semmin sem lepődünk meg, ám azért ez a feltevés minket is megdöbbentett. Bár, a körmendi ügy így első hallásra is meglehetősen hasonlít az 1882-es tiszaeszlári perhez. Az úgynevezett vérvád szerint ugyanis egyes zsidó fundamentalista csoportok a zsidó húsvétkor, a Pészah idején keresztény gyermekeket gyilkolnak meg és rituális célokra használják fel a vérüket. Annak ellenére, hogy a vád – különösen így az ezredforduló táján – hihetetlennek tűnik, szerkesztőségünk mindenre kiterjedő nyomozásba kezdett, már csak azért is, mert az ismeretlen levélíró szerint már több újságnak is elküldte írását, ám mindezidáig senki sem merte a körmendi gyermekgyilkosságot ebből az irányból megközelíteni. Ahogy kutakodásunk során fokozatosan feltárult előttünk egy látszólag érthetetlen gyilkossági ügy, döbbenetes, iszonytató összefüggésekre bukkantunk.1998 tavaszán az egész országot sokkolta a hír: H. Zsófit, egy 11 éves kislányt brutálisan meggyilkoltak a család körmendi, lakótelepi lakásában. Az édesapa talált rá a holttestre, amikor hazatért a munkájából. A gyilkos követte Zsófit, aki fél hat körül az iskolából tartott hazafelé a barátnőjével, s csak éppen felugrott a lakásba, hogy a táskáját letegye, majd visszajöjjön a játszótérre a barátai közé. Zsófi azonban sohasem tért vissza. A gyilkos ugyanis benyomult utána a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül, s megtámadta. Először dulakodtak, a kislány védekezni próbált, de végül a túlerő, a felnőtt gyilkos ereje legyőzte a gyermek ellenállását. A lakásban volt egy számadó juhászt ábrázoló kerámia szobor, amit a gyilkos felkapott és azzal vágta fejbe áldozatát. Miután a kislány teste elernyedt, a tettes éles vágóeszközt, minden bizonnyal egy kést vett elő, s módszeresen – két felületi sérülést okozó próbavágás után – fültől fülig átvágta Zsófi torkát. A kislány még mozgott, halkan nyöszörgött, s ahogy levegőért kapkodott, habzott a vére. A metszés és az elkövetés módszere profi gyilkosra vall, akinek még ahhoz is volt lélekjelenléte, hogy borzalmas tette után a kezeit és a kést lemossa a lakás fürdőszobájában, majd észrevétlenül távozzon.Amikor Zsófi édesapja, H. Ferenc este hazaérkezett, rosszat sejtett, hiszen az ajtó szokatlan módon nyitva volt. Gyermekét kitekert testhelyzetben, vérbe fagyva, holtan találta meg a lakásban. Egyik szeme még nyitva volt, a másik az ütlegeléstől feldagadva már örökre lecsukódott. Az édesapa teljesen összeomlott, ahogy a foglalkozását tekintve tanárnő édesanya is, aki a gyilkosság idején Zsófi testvérével Finnországban tartózkodott, ahová az osztályát kísérte el. Az ügy az egész országot sokkolta, Körmendet ellepték az újságírók. Senki sem értette, hogy a jó kedélyű, szorgalmas, segítőkész szőke kislánynak miért kellett meghalnia. Épeszű ember erre magyarázatot nem találhat, de a kéjgyilkosság is kizárható volt, mert annak, ahogy a szexuális indíttatásnak sem volt semmi jele. A lakásból semmi sem tűnt el, tehát a rablógyilkosság is kizárható volt. A rendőrség, az újságírók és a körmendiek sem találtak semmiféle indítékot a brutális kegyetlenségre.A gyilkosság másnapján egy akkoriban 18 éves fiú, Tánczos Gábor ment be a körmendi Zsade bisztróba, ahol – mint akkoriban egész Körmenden és az országban is – természetesen a gyermekgyilkosság volt a téma. Innentől egy ideig átadjuk a szót Balaton Balázsnak, aki A Tánczos-dosszié címmel könyvet írt az egész történetről. Azt maguk az érintettek, Tánczos Gábor, a szülők és dr. Tóth László, Tánczos ügyvédje is elismerik, hogy az egész ügyet Balaton Balázs újságíró ismeri a legjobban, aki elsőként érkezett a gyilkosság helyszínére, végigülte a hosszú tárgyalásokat, személyesen találkozott és interjúkat készített az összes érintettel, Zsófi szüleitől kezdve Tánczos Gáboron át a rendőrökig, nyomozókig, ügyészekig. Balaton Balázsra és könyvére is visszatérünk még tényfeltáró írásunkban többször, annál is inkább, mert mi magunk is felkerestük az újságírót, aki akkoriban a Mai Nap című napilap munkatársa volt, jelenleg pedig a főváros II. kerületi önkormányzatának kommunikációs vezetője. Mindenekelőtt álljon itt a részlet Balaton Balázs könyvéből, amelyből kiderül, hogy pontosan hogyan keveredett bele a zárkózott fiatalember, Tánczos Gábor az ügybe, akit a legtöbben csupán egy olyan szerencsétlen bűnbaknak tartanak, akivel elvitették a balhét: …
A teljes cikk a Magyar Jelen 2007. Június 28-án megjelent számában olvasható.
(Magyar Jelen)
Vagy itt is olvasható :
Itt pedig Balaton Balázs könyvének teljes szüvege olvasható :

Sztereotípiák zsidó propagandája

Nem feltétlen csak az a hungarista egyébként, aki skinhead, pl. én sem vagyok az..
Nem alkoholisták és verekedős hőzöngők gyülekezete vagyunk, azt csak a cionmédia láttatja így. Igen, a meccsek utáni balhékat előszeretettel mutatják, de azurák csaba zsidó azt nem fűzi hozzá pl. hogy a rendőrök, biztonságiak kezdték a balhét, ők ütöttek először. :-)
Az ész a fontos nem a haj :)
Egyébként ha valaki olvassa, van egy észrevételem : vidéken, falun kell szervezkedni, ott sokkal fogékonyabbak az emberek a Hungarizmusra.

De álljon itt egy bajtárs véleménye a kérdésről !

" Kedves mindenki!
Azt hiszem egy nagyon durva félreértés van kibontakozóban, ezért engedjetek meg egy kis tisztázást:

1. Én nem becsmérlem a kopaszokat, mert én is az voltam.
2. Nagyon sok barátom és bajtársam skinhead most is.
3. Én is el szoktam járni koncertekre, és mindenhová, ahol kopaszok vannak többségben, éppen ezért nem is taszít engem a dolog. DE!
4. Nem tudok (skin szerelésben) úgy odamenni egy kocsmában egy munkáshoz, vagy pláne egy értelmiségihez, nem-kopasz egyetemistához, hogy ne viseltessen irántam lenézõ elõítélettel, ami nem magában rossz, hanem azért, mert nem fog odafigyelni a mondanivalómra, ami felkeltheti az érdeklõdését az Eszme iránt.
5. az utcán menet(mondjuk tegyük fel egy köteg matricáért megyek a nyomdába, hogy terjesszem) megállít a rendõr, és elkobozhatja a cuccot(mert gyanús kinézetem van), vagy egy dühödt cigány éjjel rámlõ az utcán a lopott pisztolyával, és nem tudom tovább az Eszmét és a nemzetet szolgálni, csak bénán, vagy a másvilágról.
6. tudom, hogy ez a dolog csak magunknak jó(a mi lelkünknek, mert látjuk az emberek arcát, amint megrémülnek, erõt ad, hogy tudják kik vagyunk és egymást felismerjük), nem a különösen a nemzetnek(fõleg mert ezek a termékek nem is magyarok, semmi hagyománya nincs itt).
7. az elõttünk lévõ pártok, mozgalmak(shalom albert, MNSZ, MNA stb...) már lejáratták ezt a viseletet, és az emberek bennünk nem a hõst látják, vagy az alternatív utat, hanem a züllöttet, szélsõségest, gonosztevõt, sírgyalázót. Ez sajnos nem csak az ellenségeinkre igaz, hanem arra a magyar népre is, akikért KÜZDENÜNK KELL!
8. Nem vagyok ellene az egyenviseletnek, két feltétellel: nyúljon vissza a hagyományokhoz(zöld ing, stb...), és legyen ellenõrizhetõ, ki hordhatja( álljon mögötte egy szervezet, amely csak azoknak ad egyenruhát, akikben megbízik, és tudja, hogy intelligensek, hogy ne lehessünk beskatulyázhatók és lejárathatók a közemberek elõtt. "

Balaton Balázs : a Tánczos dosszié

Balaton Balázs

A Tánczos-dosszié
http://reakcio.blogspot.com/2007/08/zsid-vrvd-igaz-sajnos.html

Kérdések könyve

Köszönöm az elmúlt négy éves támogatást Riskó Gézának, dr. Tóth Lászlónak és nem utolsó sorban szüleimnek. Nélkülük ez a könyv nem lenne.

Inkább legyen egy gyilkossal több az utcán, mint egy ártatlannal több a börtönben. A bírók is emberek, tévedhetnek.? A Legfelsőbb Bíróság bírónője

- Balaton Balázs vagyok. Hétköznapi újságíró, aki beleásta magát ebbe az ügybe. A körmendi gyerekgyilkosság másnapján már a helyszínen voltam. Négy éve folyamatosan nyomon követem az eseményeket, végigültem a tárgyalásokat, beszéltem szemtanúkkal, rokonokkal, barátokkal, rendőrökkel, ügyészekkel és bírókkal. A bulvársajtóban dolgozom, de ez nem jelenti azt: csak a szenzáció, a címlap sztori érdekel. Ebben a könyvben próbálom visszaadni azt, ami a Tánczos-ügyben négy év alatt történt. Elfogulatlanul, bár ebben az ügyben senki nem lehet elfogulatlan. Találtak egy gyilkost, egyetlen közvetett bizonyíték szól ellene, mégis, jogerősen elítéltek egy 22 éves fiút. Döbbenetes, hogy ebben az országban létezhet Tánczos-ügy.

- Balaton Balázs a Tánczos-ügyből doktorálhatna. A Napló munkatársainak ő segített a riportok elkészítésében. A körmendi gyerekgyilkosság teljességéhez ő nélkülözhetetlen. ( Sváby András, tv2 Napló )

- Balaton Balázst többször is védte az In-Kal, mert ő a Tánczos-ügy miatt félt. Nem véletlenül. Ma már tudjuk, hogy miért volt a félelem, s a védelmének nyomós oka volt. ( Lasz György, az In-Kal elnöke )

- A vádlott joga, hogy vallomásában ne az igazságot mondja el. Bármit is mond, azt mindenkor ellenőrizni kell. A beismerő vallomást is, mert lehet, hogy az sem igaz... ( dr. Magyar György, ügyvéd )

- Senki sem tekinthető bűnösnek a bíróság jogerős ítéletéig.? És utána? Hány olyan esetről tud a jogtudomány, hogy beton biztosnak hitt bizonyítási eljárás és ítélet után évekkel derül csak ki: tévedés történt!? Egy olyan esetben pedig, ahol kérdések vannak az ítélet után is, mert mondjuk nem közvetlen bizonyíték alapján ítéltek, mindig fennáll annak a lehetősége: tévedés történt. Ebben az esetben pedig nem csak a bírónak, de az újságírónak is felelőssége van, de az ő felelőssége ott áll meg: felteszi ezeket a kérdéseket. A szerző ennyit tudott vállalni és ezt vállalta is. ( Juszt László, újságíró )

Tartalom:

- Bevezető

- A gyilkosság

- Körmendi kérdések

- Tanúból gyanúsított

- Körmend, 1998, április 5.

- A temetés

- Elfogták a gyilkost?

- Eltérő vallomások

- Zsófi szülei

- Az első tárgyalás

- Az ítélet

- A második ítélet

- Az ügyvédek

- Az első szabad interjú Tánczossal

- Négy éves elmaradás

- Az ítélet - apró darabokra szedve

- Tánczos - az ítélet után

- Végszó

Bevezető



A magyar kriminalisztika történetében egyedülálló botránytörténet. Pedig nem annak indult a körmendi gyerekgyilkossági ügy. Amiből idővel Tánczos-ügy lett. 1998 április elsején brutális kegyetlenséggel otthonában meggyilkoltak egy 11 éves kislányt. Profi elkövető, a lakásban nyom nem maradt, szemtanú nincs. H. Zsófiát iskolából hazatérve támadta meg későbbi gyilkosa, 23 ütésnyomot találtak a kislányon, iszonyú szenvedések után, többszöri torok átvágással oltották ki a gyermek életét. Védekezésre esélye sem volt az áldozatnak.

Néhány órával a gyilkosság után önként jelentkezett a rendőrségen egy 18 éves fiú. Segíteni akart, tanúként ment be a kapitányságra. Idővel gyanúsított lett, majd gyilkosnak kiáltották ki. Közel négy éve borzolja a kedélyeket, osztja meg az országot a Tánczos-ügy.

Mit lehetett kideríteni az évek alatt? Egyetlen közvetett, akár véletlen hibából is származható bizonyíték szól Tánczos Gábor ellen. Semmi több. Valóban Tánczos a gyilkos? Bűnügyben, bírósági tárgyaláson ennyi félrevezetés és szándékos csúsztatás talán még soha nem hangzott el. Pedig ?csak? egy gyilkosságnak indult. Ám botrány lett belőle: a körmendi gyerekgyilkosságból.

Ez a könyv nem izgalmas krimi. Bár egy gyilkosság története. Ebben a könyvben a körmendi, tizenegy éves H. Zsófia ellen 1998. április elsején elkövetett brutális gyilkosság történetét olvashatják. Megpróbálom hűen, kronológiai sorrendben követni az eseményeket. A tragédia bekövetkezte utáni hónapokban, években egyre többen hisznek Tánczos Gábor ártatlanságában. Vajon kiderül-e valaha, mi az igazság? Vagy az akták végleg a páncélszekrény mélyére kerülnek?

Ez a könyv a gyilkossággal vádolt fiúról is szól, akinek tönkretették az életét. Egy fiúról, aki nyugodtan élte mindennapjait egészen addig, amíg a rendőrök nagyotmondását és hazudozását kihasználva gyilkosnak nem kiáltották ki. Ez a fiú soha többé nem élheti úgy életét, mint börtönélete előtt.

Vajon miért kell egy tizennyolc éves fiúnak évekig börtönben ülnie? Mennyire meggyőzőek a rendőrség bizonyítékai? Ha a fiú letartóztatásakor biztosan tudták, hogy Tánczos ártatlan, akkor miért vezettek félre egy egész országot? Kinek állt érdekében, hogy ártatlan ember üljön a cellában? Ha mégsem ártatlan, akkor miért húzták évekig az időt? Miért hagytak ennyi megválaszolatlan kérdést, amennyivel ezt a könyvet meg lehetett tölteni?

Ha Tánczos ártatlan, hol kell keresni az igazi gyilkost? Bosszúból ölték meg Zsófit, vagy egy őrült végzett a kislánnyal? Megválaszolatlan kérdések sora. Ezek közé tartozik az is: a gyilkosság éjszakáján miért várakoztatták az igazságügyi orvos-szakértőt három órán keresztül a lépcsőházban, miközben a rendőrök a lakásban ?dolgoztak?? Miért nem engedték, hogy megállapítsa a halál pontos beálltát? Mire kellett a három óra?

A könyvben kizárólag a száraz tények szerepelnek. Olyanok is, amelyeket a rendőrség nem hozott nyilvánosságra.

Tánczos Gábor ártatlanságában egyre többen hisznek, még az idén februárban született jogerős ítélet után is. Ugyanis nem találtak a fiú ellen terhelő bizonyítékokat. Az 1998. decemberében lefolytatott elsőfokú bírósági tárgyaláson, valamint ennek folytatásakor, 1999. februárjában egyértelműen kiderült, hogy a fiúnak egyetlen alibije van: az idő! Ha akarta volna, akkor sem fért volna bele az idejébe a gyilkosság elkövetése. De nem akarta és valószínűleg nem is követte el a szörnyű bűncselekményt. Mindez a bíróságon egyértelművé vált, de mindkét elsőfokú, és a Legfelsőbb Bíróság másodfokú tárgyalásain is nagyon sok kérdés megválaszolatlan maradt.

A megválaszolatlan kérdésekre lehet, hogy soha nem kapunk válaszokat. Ami biztos: a Vas megyei rendőrök felületes munkát végeztek, nem vizsgáltak meg minden szálat, hanyag eleganciával kezelték a bűnjeleket, amelyekről később kiderült: perdöntőek lettek. Ők megelégedtek azzal: megtalálták a gyilkost. Aztán átvették a belügyminisztertől a kitüntetéseket és a pénzjutalmat.

A fiú vallomásai ellentmondanak egymásnak. Azt nem lehet tudni: miért? Az azonban feltűnő: pontosan úgy írta Tánczos az újabbnál újabb önvallomásait, ahogy a rendőrök haladtak előre a nyomozásban. Ezt eddig védőügyvédjén kívül senki sem vette észre? Vagy nem akarta senki meglátni az egyértelmű következtetést? A fiú nagyotmondása és kisebbségi érzése miatt a középpontba akart kerülni. A mindig is kirekesztett, igazi barátok nélküli srác megragadta az alkalmat: a gyilkosság napján a helyszínen volt. Lehet, hogy nem látott és nem is hallott semmit, csak fontoskodni akart. Bement egy olyan utcába, amelyből számára nincs kiút, s emiatt 13 évig börtönben kell ülnie.

A rendőrség álláspontja a nyomozás során napról napra változott, attól függően, hogy milyen szakértői véleményt kaptak kézhez. A nyomozás hosszú hónapjai alatt végül találtak egy elfogatható verziót, amellyel az ügyészség, majd a bíróság elé állhatnak. A folytatás megdöbbentő...



Szerző





A gyilkosság



1998. április elsején, szerdán egész délelőtt otthon voltam. Tanultam, olvasgattam. Dél körül levittem kutyámat sétálni, de az ebédet valamiért kihagytam. Kora délután már fáradt voltam a könyvekhez, ezért bekapcsoltam a tévét. Az osztrák adón néztem egy sorozatot, amelynek valamikor negyed hat körül lett vége. Lefürödtem, tiszta ruhát vettem, ettem egy szendvicset, s elindultam Sz. György barátomhoz a Németh Mária utcába. A 8-as főúton haladtam, csodálatos tavaszi nap volt. A kirakatokat néztem, s miután órát soha nem hordtam, nem tudom mikor értem a ház elé. A 3-as számú ház kapuja felé mentem, körülnéztem és megláttam Zsófit. Mint később megtudtam, a kislány az iskolából tért haza barátnőjével. A lányok beszélgettek, nevetgéltek. A lépcsőház kapuja nem volt bezárva, ugyanúgy, mint máskor. Bárki bemehetett anélkül, hogy észrevennék. Így én is könnyen bejuthattam a lépcsőházba. Talán két fordulóval haladt előttem a kislány, amikor beléptem. Ő felért a harmadik emeletre, én lassítottam, s vártam. Zsófi letette az ajtó elé táskáját, előkereste a lakáskulcsot, kinyitotta az ajtót és belépett a lakásba.

Zsófi indult volna vissza barátnőjéhez, akivel még játszani szeretett volna. A kislány a lakásajtót nem zárta be, résnyire nyitva hagyta. Kabátját a fogasra akasztotta, szobája ajtajához tette az iskolatáskát és vécére ment. Benéztem az ajtórésen, de a lakásban nem láttam senkit. Óvatosan belöktem az ajtót, és beléptem.

Behajtottam magam mögött a bejárati ajtót. Hallgatóztam, de csak halk neszezés volt a lakásban. Elindultam befelé. Ekkor lépett ki Zsófi az előszobába. Rám nézett, de nem értette, hogyan kerültem oda. - Mit keresel te itt? - kérdezte. De válasz helyett azonnal lendült a kezem. Megütöttem a kislányt egyszer, kétszer. Nem hagytam abba az ütlegelést. Ő hátrált a lakás belseje felé, én utána. Próbált menekülni, de látta: nincs esélye. Kékre, zöldre vertem, s ő a nappaliban lévő kanapéra esett. Kezembe került egy kerámia szobor, ha jól emlékszem a tévé tetejéről vettem le. Tarkón vertem a magatehetetlen kislányt, aki elvesztette az eszméletét. Az összevert és ájultan a hátán fekvő Zsófi fölé hajoltam. Elővettem a zsebemből az otthonról hozott kést. A kislány torkához szorítottam és átvágtam a nyakát. Fültől fülig.

A védtelen áldozat nem halt meg azonnal. Ömlött a vére, pár másodpercig szervezete még megpróbált ellenállni. Ott álltam, s akkor döbbentem meg, mit is tettem. Nem erőszakoltam meg a kislányt. Nem törődtem az élettelen testtel. Bementem a fürdőszobába lemosni a kezem, s megtisztítottam a véres kést, amit betettem a zsebembe.

Eltüntettem minden nyomot a lakásban, ami jelenlétemre utalt volna. Még a törött cserépdarabokról is letörölgettem az ujjnyomomat. Teljesen lenyugodtam, kinyitottam a lakásajtót, majd behúztam magam mögött és felmentem a negyedik emeleten lakó barátomhoz, Sz. Györgyhöz. Rövid beszélgetés után mindketten lejöttünk az emeletről, a ház előtt nem sokkal hat óra után köszöntünk el egymástól. Ezután hazamentem. Megvacsoráztam, majd tizenegy órakor ismét elmentem. Zsebemben ott lapult a gyilkossághoz használt becsomagolt kés. A város szélén a szatyrot elégettem, a kést pedig eldobtam. Hazamentem és lefeküdtem aludni.

Nem tudom, miért és hogyan csináltam az egészet. Nem akartam megölni szegény kislányt. Valami olyan erő kerített hatalmába, ami addig még soha. Teljes nyugalommal léptem be a lakásba, s onnan elszabadult a pokol. Csak ütöttem a kislányt, nem törődtem azzal, hogy másnak fájdalmat okozok. Ránehezedtem a kanapén, s amikor az ütéstől elernyedt, elővettem a kést. Kétszer próbálkoztam, de nem sikerült átvágnom a torkát. Másik kezemmel az orrát és száját fogtam be. Harmadszor aztán sikerült, nekifeszültem és minden erőmet beleadva belevágtam a nyakába az egyik füle alatt. Csak nyomtam és húztam a kést, nem törődtem semmivel. Hatalmas lyuk tátongott az álla alatt. Még mozgott, de hangot már nem tudott kiadni. Ömlött a vér a nyakából. Hátraugrottam, s csak néztem. Idővel már érzések sem voltak bennem. Nem tudom meddig álltam ott. Egyszer csak, mintha felébredtem volna, tudatosult bennem: előttem fekszik egy halott kislány, s a kés az én kezemben van. Nem estem pánikba. Nyugodtan tisztítottam meg magamat és tettem rendbe a lakást. Néhány perccel később, amikor ismerősöm ajtót nyitott egy emelettel feljebb, semmit nem vett észre rajtam. Mosolyogtam, viccelődtem, mint máskor.



A sok közül így szól Tánczos egyik beismerő vallomása, amely egyben a hivatalos rendőrségi jelentés is. A gond csak az: korábbi beismerő vallomásaiban teljesen másként hangzik a történet. Ott még az előszobában támadta meg a kislányt, mögötte állva, hátulról vágta át a lány nyakát, s elengedte a testet. Az előszobában azonban nem találtak vérnyomokat. A fiú úgy ment fel barátjához, hogy ruháján nem volt vérnyom, de még dulakodásra utaló gyűrődés sem, viccelődött, nem volt ideges. Egy ilyen brutális gyilkosság után a szakértők szerint véresnek kellett lennie az elkövető ruhájának. A könyvben később azok a szakértők vallják ezt, akiknek a véleménye alapján elsőfokon elítélték Tánczos Gábort. Zsófi nadrág cipzárja félig le volt húzva. Megállapították: a kislány közvetlenül a gyilkosság előtt vécén volt. Ha nem indult azonnal vissza barátnőihez, akkor be kellett zárnia a lakásajtót, hiszen szülei ezt tanították neki. Így Gábor nem lökhette be a nyitott ajtót: az nem volt nyitva.

Annál is inkább megdöbbentő, hogy a rendőrök ehhez a verzióhoz ragaszkodnak, mert a kislány édesanyja az elsőfokú tárgyaláson eskü alatt vallotta: a lakás ajtókilincse rossz volt, kívülről csak kulccsal lehetett kinyitni. Az évek óta ismert szomszédokat sem engedte be a gyerek a lakásba, így nem valószínű, hogy egy vadidegennek ajtót nyitott volna. És ami a legfurcsább: a tárgyaláson kiderült, Tánczos Gábornak mindössze tíz-tizenöt perce volt arra, hogy elkövesse a gyilkosságot, eltüntesse a nyomokat, lemossa magáról a vért, esetleg átöltözzön, és teljesen lenyugodva felmenjen barátjához. A negyediken lakó Sz. György három éve ismerte a srácot, de nem vett észre semmi különöset az állítólagos elkövetőn. Sőt, jókedvűen múlatta az időt barátjánál.

De ne szaladjunk ennyire előre a történésekben. Mint tudjuk, a tények makacs dolgok, s ezeken változtatni nem lehet, bár sokan megpróbálják. Ez a könyv Tánczos Gáborral, szüleivel, rokonaival, a védőügyvédekkel, a meggyilkolt kislány édesapjával, rendőrökkel és újságírókkal folytatott beszélgetéseim, valamint az ügynek a gyilkosság másnapja óta tartó folyamatos nyomon követése alapján készült. Megdöbbentő dolgokat tapasztaltam az elmúlt négy évben.

Közel kerültem a hatalomhoz, megismertem egy gyilkosság nyomozását, az igazságszolgáltatás rendszerét. Most már tudom: ha a törvényben rögzített jogai szerint egy újságíró információt akar szerezni, hogyan kell azt tőle megtagadni. Elnézést, nem megtagadni: úgy tálalni a dolgokat, hogy azok köszönő viszonyban se legyenek az igazsággal. Megdöbbentem a Tánczos-ügyön. Pedig a kezdetekben nem így álltam hozzá a dolgokhoz. Ám amikor a megyei sajtóreferens hazudik, s én tudom, hogy hazudik, de nem szólhatok semmit, akkor felteszem a kérdést: ilyen a demokrácia? Ilyen, sőt, ennél rosszabb. Ugyanis sok olyan dolog van, amelyről ön, kedves olvasó nem is tud. Mi, újságírók külön fajhoz tartozunk. Sokat tudunk, ennek kis részét írhatjuk csak le. Önhöz, a hozzánk került adatok töredéke jut el. És akkor arról nem is beszélek: nyilvánvalóan mi sem tudunk mindent. Vajon mennyit tud a hatóság, s mennyit tudnak önök? Ez a könyv többek között erről is szól.



Egyetlen apróság: 1999. november 17-én a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a szombathelyi bíróság ítéletét, s a bűnügy újbóli kivizsgálását rendelte el. Ezt a sordöntő ítéletet a család pezsgővel ünnepelte. Nem véletlenül. Hiszen az elfogult és szakmailag elfogathatatlan elsőfokú ítéletet már a kihirdetéskor többen kinevették. Hiszen a Vas megyei bíró nem merte felmenteni Tánczos Gábort. Ezért olyan ítélet született, amelyet a magyar igazságszolgáltatás még nem látott: szemétbe való. A gyilkosság hátterére próbálok a következő oldalakon fényt deríteni, s arra: kinek állt érdekében egy fiatalembert börtönbe zárni anélkül, hogy bizonyosságot nyert volna: bármit is elkövetett. Mindenesetre egy biztos: a fent olvasott rendőrségi verzió egy pihent agyú ember szüleménye. A napvilágot látott tények már eddig is bizonyították: semmi valóságalapja nincs a vasi zsaruk kitalációjának. Egy ország előtt bolondot csináltak magukból, ám struccpolitikát folytatva elhitetik magukkal: kiváló szakemberek, akiknek sikerült elkapniuk egy gyilkost.



Körmendi kérdések



A dunántúli kisváros 1998-ban szokásos áprilisi mindennapjait élte. A határ közelsége évtizedek óta a kétes ügyletekről tette hírhedtté a várost. A központot átszelő nyolcas főúton megállás nélkül kamionok és autóbuszok száguldoznak. Új lakótelepek épültek, a határok megnyitása után özönlöttek a külföldiek a környékre. Hónapok alatt bevásárló központok emelkedtek ki a földből.

Az egyik ilyen új városrészben található a Németh Mária utca. A pusztába emelt lakótelep egyik fele még épül, a másikba már beköltöztek a lakók. Körös körül kihalt a környék. Két áruház is ráépült a házakra, lassan belvárosi ellátottsága lesz a város szélének is. A lakótelepen élők mindennapi életét a tragédia alapjaiban megváltoztatta. Az emberek hirtelen zárkózottak és gyanakvóvá váltak. Senki nem akarja elhinni, tudomásul venni, hogy ezen a békés telepen gyilkosság történt. Április elsején meghalt egy 11 éves kislány, aki még életét tervezgette, aki álmokat szőtt a felnőttkorról. Amit soha nem élhetett meg.



Tánczos Gábor a rendőrségre tanúként, önként ment be, mivel segíteni szeretett volna a nyomozásban. Aznap este a következőket rögzítették:

1998. április 1.-én, 17 óra 45 perckor elment a Németh Mária utca 3. számú házba, ahol barátja lakik. Bement a lépcsőházba és elindult az emeletre. Felment Sz. Györgyhöz, akivel régen tervezett vállalkozásukról akart szót váltani. Az egyik tisztítószerekkel, kozmetikával foglalkozó céghez akart ügynöknek állni Gábor, s ennek részleteit akarta tisztázni barátjával. Sz. Györgyöt pár perc múlva a házban lakó egyik szomszéd telefonon hívta, s közölte vele: valaki meghúzta a kocsiját, menjen le a ház elé. A férfi sejtette, hogy április elsejei tréfáról van szó, de azért elindult Gáborral lefelé. Azonban a lépcsőházban lefelé menet kibomlott Gábor cipőfűzője. Miközben barátja egy lépcsőfordulóval már előtte járt. A fiú bekötötte a fűzőt, s vallomása szerint nyöszörgést hallott Zsófiék lakásából. Utolérte barátját, akivel közölte a hallottakat. Egyikőjük sem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek. Tíz percig beszélgettek a kapu előtt, majd elköszöntek egymástól. Gábor hazafelé vette az irányt.

A szülők és a barátok elmeséléséből, valamint Sz. György vallomásából ez derül ki. Kicsit másként hangzik, mint a beismerő vallomás.



Zsófi édesapja vadász, Erzsébet, az édesanya tanárnő. Ő a kislány bátyjával együtt Finnországban tartózkodott a gyilkosság idején. Az apa aznap az ígéretével ellentétben nem érkezett meg negyed hatra az iskola elé. Terepjárója beragadt a mezőn. Állítása szerint a mentés órákat vett igénybe, így csak kilenc után ért a lakáshoz, a Németh Mária utcába. A bírósági tárgyalások alatt egyszer sem kérdőjelezték meg az édesapa állításának igazát, egyszer sem kérdezték ki a tárgyalásokon azokat a tanúkat, akik igazolhatták volna azt, hogy valóban beragadtak a sárba. Soha, senki nem kérdezte meg H. Ferenctől: tudja-e tanúkkal igazolni, hogy a kocsija mentése miatt ért későn haza, vagy esetleg egészen más volt az ok? Hazaérkezésekor egy, a lépcsőházban lévő szomszédtól még megkérdezte, látta-e a lányát, majd a nemleges válasz után felment a harmadik emeletre. Elővette kulcsát, de az ajtó már nyitva volt. Rossz érzése támadt, mert mindkét gyereknek a szülők a lelkükre kötötték: soha ne hagyják nyitva a lakásajtót, idegent ne engedjenek be. Az apa belépett a lakásba, s az előszoba közepén találta kislányát, vérbe fagyva - legalábbis a gyilkosság után néhány nappal, a sokkhatás, az idő közelsége és a szörnyű élmény felelevenítése miatt ezt mesélte a magyarlaki ház udvarán a könyv szerzőjének.

A kislány élettelen teste kicsavarodva hevert, feje félrebillenve. Egyik szeme még nyitva, a másik már végleg lezárult. Homlokán, szemei körül kék-zöld foltokat látott. Azonnal éleszteni kezdte, ám látta: Zsófi már nem él. A telefonhoz rohant, s hívta a körmendi rendőröket. Pár perc múlva a helyszínre értek a járőrök, és a mentők. Döbbenten állapították meg: gyilkosság történt. Riasztották a szombathelyi bűnügyis kollégákat. Este tízre felbolydult méhkas lett az egész város. Még éjfél után is tartott a helyszínelés, majd rövid pihenő után hajnalban folytatták a nyombiztosítást. Igaz, ez az április elsejei helyszínelés ellentmondásos. Két évvel a történtek után a rendőrök emlékezete már néha kihagyott és azt állították: aznap nem is helyszíneltek, lezárták a lakást - ahol több órát tartózkodtak aznap éjjel, de hogy mit csináltak, azt nem lehet tudni - és csak másnap fogtak az érdemi munkához. Mint ahogy a bevezetőben említettem: az igazságügyi orvos-szakértőt értesítették, s ő megérkezett a helyszínre. Este tízkor. Állt, várakozott. A bíróságon, eskü alatt tett vallomása szerint: a lépcsőházban álldogált, néha egy lakó behívta a lakásába, de érdemi munkát nem tudott végezni. Közel három óra után, hajnali háromnegyed egy körül a rendőrök szóltak neki: jöhet. Megállapíthatja a halál pontos beálltát. Nem furcsa? Nem az lenne a cél, hogy minél előbb tudják, mikor követték el a gyilkosságot? Miért nem engedték be az orvost a lakásba? Attól nyilván nem kellett tartaniuk, hogy a szakember átrendezi a lakást, eltapossa a nyomokat. Mindössze a kislányt vizsgálta volna meg. Ám három órával később talán már mást látott, mint amikor tízkor a helyszínre érkezett. Kinek állt érdekében, hogy várakoztassa az orvost? Mit csináltak a rendőrök órákon keresztül a zárt lakásban?

Az elsők között a helyszínre érkező mentőorvosnő, dr. K. Katalin vallomása is érdekes. Elmondása szerint a lakás egyáltalán nem úgy nézett ki, mint azt később a rendőrök leírták. Sőt, emlékezete szerint a kislányon más ruha volt, mint ami a hivatalos papírokban szerepel. Az már csak hab a tortán: biztosan emlékszik, hogy a hatósági tanúk lábán nem volt nejlon zsák, pedig ez a későbbi nyombiztosítás szempontjából kulcsfontosságú kérdés. Ki és hogyan engedhette be a civileket a lakásba lábvédő nélkül? Ki és miért hazudik a kislány ruháját, feltalálási helyét illetően?

Érdekes a kislány édesapjának őszinteségi rohama néhány nappal a gyilkosság után, s érdekes, mit mond egy-két évvel az események után. Vajon miért hazudott egy vadidegen újságírónak? Vagy miért hazudott a bíróságon? Amikor leértem Magyarlakra, s ott ültem az édesapa mellett a kerti padon, őszintének tűnt. A szemembe nézett, potyogtak a könnyei. Kényelmetlenül éreztem magam. Miért kell feltépni a sebeket, miért kell kínoznom egy férfit, aki néhány nappal korábban vesztette el egyetlen lányát? A válasz egyértelmű: ez a munkám. Ha ott vagyok és szóba áll velem az apa, akkor nem fogom azt mondani: ne haragudjon, mégsem akarom zaklatni. Kegyetlen egy szakma a miénk, de ebben élünk. Ön pedig, kedves olvasó megveszi az újságot, kíváncsi a részletekre, meghallgatja az áldozat rokonait, sőt, akár együtt is sír velük. Mi csak közvetítjük az ő könnyeiket az önökéhez. Ennyi.



A gyilkosság másnapján a rendőrök lezárták a helyszínt. A Németh Mária utcát kordonnal kerítették el. Tanúvallomásokat vettek fel. Ujjlenyomatokat rögzítettek. Tárgyi bizonyítékok után kutattak. A kapun csak a házban lakókat engedték be.

Hajnali négykor adta ki az MTI: gyilkosság történt Körmenden. Akkor még létezett a Mai Nap fővárosi kiadása, ami annyit jelentett: reggel hatkor már a szerkesztőségben voltunk, s a délben megjelenő lapba ömlesztettük az éjszakai eseményeket. Nyolckor döntött a szerkesztőm: én indulok Körmendre. Fotóst az anyósülésre ültettem, s nyakamba vettem az országot. 250 kilométer, dél körül értünk le. A megyei sajtós segített a helyszín megtalálásában. Nem egyszerű idegen helyen, idegen emberekkel kommunikálni. Főleg ilyen kényes ügyben. A helyszínt biztosító rendőr is kapitánynak érezte magát. Végre történt valami, végre fontos lehetek - ez ült az arcán. Nem tagadom, kicsit háttérbe szorultam a helyszín idegensége miatt. Mindez a fővárosban fordítva szokott lenni.

A fülledt, meleg délelőttön három srác beszélgetett az utcán, miközben lezseren támasztották biciklijüket. A rendőrök megtiltották, hogy idegennek elmondják, mit láttak a gyilkosság napján. Ám nem mindennap történik Körmenden gyilkosság, megeredt a nyelvük.

A fiúk minden délután a környéken múlatják az időt. Elmondták: a gyilkosság napján is a házak előtti játszótéren időztek, de nem láttak semmi különöset. A bevásárló áruházak miatt sokan járnak errefelé. Szerintük a környék sokszor a zsúfolt pályaudvarhoz hasonlít, ahol csak akkor vesznek észre valami feltűnőt, ha kimondottan figyelik.

A Németh Mária utca hármas szám alatti lépcsőház hátulról megközelíthetetlen: kerékpárok, babakocsik vannak beömlesztve az ajtó mögé. Ezen a napon nem könnyű bárkit is találni, aki nem csak látásból ismerte a H. családot. A legtöbben nem akarnak ajtót nyitni, nyilatkozni pedig végképp nem. Kevés olyan ember van, aki tudna a meggyilkolt kislányról, Zsófiról mesélni. A vizsgálódó rendőrök közelében azért ténfergett pár ember, talán a kíváncsiság vitte őket oda. Hátha hallanak valami újat.

A vásárlásból hazatérő idős hölgyön látszott, hogy tart valamitől. Talán félt, mint akkoriban mindenki Körmenden. Kiderült, ő ismeri a H. családot. Egy házban laknak.

- A gyilkosság óta találkozott a H. családdal?

- Zsófi édesapját, Ferencet láttam reggel. Erzsébet és a kislány bátyja azt hallottam elutaztak valahova. Nem láttam őket már két-három napja. Iszonyatos, hogy mi történt a szegény kislánnyal. Az apja teljesen összeomlott, de ezen nem csodálkozom. Tegnap este Ferenc találta meg a halott Zsófikát. Elképzelhetetlen, felfoghatatlan, hogy ebben a békés kisvárosban ilyesmi történjék. Úgy látszik az erőszak városunkat sem kerüli el.

- Közelebbről ismeri a családot?

- Itt szinte mindenki mindenkit ismer, legalábbis a lépcsőházakon belül. Barátok ugyan nem vagyunk, de köszönünk egymásnak, Erzsikével, Zsófika édesanyjával meg-megállunk kicsit beszélgetni. Borzasztó, szegény asszony. Még nem is tudja, mi vár rá, mire érkezik haza. Szegénykém, teljesen összeroppan majd.

A város központjában található rendőrkapitányság parkolója délután kettőkor zsúfolt a szolgálati autóktól. A kapitányságvezető, az ügyeletes tiszt, a tiszthelyettes nem nyilatkozik a gyilkosságról. Pedig ott toporgunk az épület előtt, egyre hűvösebb lesz. Hülyén nézhetünk ki: fotós kollégámmal, két idióta pesti fiú, akik azt hiszik megtudnak valamit. Kell a holnapi címlaphoz, kell a kép, kell a sztori. Hát aznap este nem lett sztori. Mindenki hallgatott, s úgy tett, mintha dolgozna. Farsang László, megyei sajtóreferens próbál segédkezni. (Nemrég kirúgták, mert az egyik szórakozóhelyen volt barátnője nem akarta elfogadni tőle a virágot, mire ő fejbe rúgta a hölgyet.) Szóval Farsang úr próbált segíteni, nem sok sikerrel.



Rendőr áll az iskola előtt, ahová Zsófi járt. Ki tudja, mire számítanak? Talán, hogy a brutális gyilkosságot elkövető belátogat az iskolába is? Az iskola kapuján kívül is és a kerítésen belül is található egy-egy játszótér. Érdekes módon a kinti területen többen játszanak, mint a védelmet nyújtó kerítésen belül.

H. Zsófi a Kölcsey Ferenc Általános Iskolába járt, a gyilkosság másnapján az igazgató válaszolt néhány kérdésre.

Mészáros Árpád már a kapuban fogadja az idegent. Rossz kedvű, barátságtalan, szinte nyűgnek érzi most beosztását. A negyvenes éveiben járó tanár érzelem mentesen, szűkszavúan nyilatkozik.

- Mit mondhatnék? Zsófi jó tanuló, barátkozó és nyílt kislány volt. - Aztán elgondolkodik, talán azon, hogy már múlt időben kell a kislányról beszélnie. Látszik nehezére esik.

- Még mindig nem tértem magamhoz a tragédia után. A borzalmas halál tényén túl az is szomorú, hogy a gyerekeket bizalmatlanságra kell megtanítanunk. Elveimmel ellentétes dologra nem szívesen tanítom a gyerekemet, hát még a másét. Most mégis ezt kell tennünk. Minden körmendi gyereknek meg kell tanulnia: idegennel ne álljon szóba. Ne fogadjon el tőle semmit. Ha bármi gyanúsat észlel, hívja a legközelebbi rendőrt. Ezután állandó félelemben kell élnünk? - kérdezi szinte önmagától az igazgató.

- A meggyilkolt kislány osztályában a megszokott rendben folyik a tanítás? Mindenki megjelent?

- Néhány szülő reggel betelefonált: otthon marad gyermekével. A legtöbb tanuló azonban bejött az iskolába, tanítunk. Az iskolára kitettük a fekete zászlót. Megpróbáljuk túltenni magunkat Zsófi elvesztésén. Nem magunk, hanem a gyerekek érdekében. Nekik komoly lelki megterhelést jelent diáktársuk elvesztése.

- Ön szerint a kislány tanulótársai gyorsan túl teszik magukat a történteken?

- Nem hiszem. Zsófi hiányát még sokáig érezni fogjuk. Éveknek kell eltelnie, hogy túl legyünk a tragédián.

- Észrevehető a diákokon, hogy megviselte őket a tragédia?

- Még korai lenne, hiszen alig telt el egy nap a gyilkosság után. A gyerekeknél az érzelmek, indulatok később jelentkeznek, mint a felnőtteknél - fejezi be az igazgató.

Hátborzongató látvány, a nemrég tatarozott iskola épületén lengedező fekete zászló. A kapun kilépve látni, Zsófival egykorú diákok érkeznek párosával, egymás mögött az iskola felé. Vidámak, nevetgélnek, talán még nem fogták föl, mi történt egy nappal korábban: hidegvérrel megölték egyik osztálytársukat.

Körmend hangulatát egyetlen szóval lehet jellemezni: Döbbent. A szülők félnek, nem merik az utcára egyedül kiengedni gyerekeiket. Nagy probléma, hogy néhány nap múlva kezdődik a tavaszi szünet és sok szülőnek nincs hol elhelyezni csemetéjét. Rendőrautók cirkálnak a Németh Mária utca környékén. A járművek oldalán Zsófi fényképe. Járőrök állítanak meg mindenkit az utcán, megmutatják a kislány fényképét, hátha valaki emlékszik a tegnap délutánra. A gyerek boldogan mosolyog a karácsonyi felvételen. Élete utolsó karácsonyán.

A rendőrök a gyilkosság után huszonnégy órával is helyszínelnek a harmadik emeleti lakásban. A napszaknak megfelelően próbálják rekonstruálni a történteket. Honnan süt be a nap, jön-e haza valaki abban az időben, amikor a gyilkosság történt? Az orvos szakértő első véleménye alapján fél hat és fél hét között állt be a halál. A rendőröknek már a nyomozás kezdetén három verziójuk is van az indítékot illetően. Leszámolás miatt, bosszúból ölték meg Zsófit, vagy pszichopata a tettes. De az sem elképzelhetetlen, hogy betörő járt a lakásban, akit a kislány tetten ért. Az utóbbi lehetőségtől tartanak a legjobban. Mert ilyen esetben a legkevesebb az esély a gyilkos elfogására. Az első feltevést kizárják. A család harmonikus körülmények között él, ellenségük nincs. Gyorsan megdől a harmadik variáció is: a lakásból nem tűnt el semmi.



Tanúból gyanúsított



A rendőrök még forró nyomon dolgoznak, amikor Tánczos Gábor április másodikán bemegy az egyik körmendi bisztróba. Ott dolgozik egyik ismerőse, akivel korábban váltott már pár szót, köszönőviszonyban vannak. A hölgynek szintén tíz év körüli gyereke van, s abban a lépcsőházban lakik, ahol a gyilkosság történt. Gábor aggódva kérdezi: ugye nem az ő kislányát ölték meg? Az eladónő megnyugtatja, hogy nem. Erre Gábor elmondja: ő a gyilkosság körüli időben a környéken volt, sőt bent volt a lépcsőházban, amikor éppen barátjához ment. A nő azt tanácsolja, mondja el a rendőröknek amit tud, lehet, hogy segíthet a nyomozásban. A barátok nélküli, magányosan éldegélő, mindig kirekesztett fiúnak felcsillan a szeme. Nagyotmondásai miatt kevesen vannak, akik közel állnak hozzá. Ő pedig mindig is úgy állt a világhoz: majd meglátjátok, egyszer híres ember leszek, egy hős! Most itt a nagy lehetőség - gondolta! Koronatanú lehetek egy gyilkosságban! Mindig is nagy dobásra készült, olyat akart tenni, amiért felfigyelnek rá az emberek, irigykednek majd rá a srácok és a város legszebb lányai esedeznek kegyeiért. Mi más lehetne ez, mint az egész országot lázban tartó emberölés? A fiú meglát egy civil ruhás rendőrt, akit korábban csak látásból ismert, s odamegy hozzá. Elmondja: ott járt az előző napi gyilkosság helyszínén, s esetleg tud újabb információkat. A férfi felhívja a kapitányságot, ahol azt mondják neki: küldje be a szemtanút. Gábor önként megy be késő délután a kapitányságra. Megvan az első tanú. Megkérik, működjön közre a gyilkos kézre kerítésében. A srác rábólint, s elmeséli mit látott:

- Amikor a kapu elé értem, egy férfi rohant ki a lépcsőházból. Zaklatottnak tűnt, mint akivel nem stimmel valami. Furcsálltam egy kicsit, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Felmentem a barátomhoz Sz. Györgyhöz, akivel úgy tíz-tizenöt percig beszélgettem. Gyurit telefonon hívták, majd elindultunk lefelé. Amikor megálltam befűzni a cipőm a harmadikon, nyöszörgő, hörgő hangot hallottam a Gyuriék alatti lakásból. A ház előtt elváltunk, hazamentem és csak ma reggel tudtam meg, hogy mi történt abban a lakásban - szól Gábor első vallomása, amit a következő hetekben többször visszavon, módosít, majd újabb történeteket mesél.

A rendőrök a fiútól megkérdezik, hogy ha újra látná a férfit, aki kirohant a lépcsőházból, felismerné-e? Gábor bólint. Grafikust hívnak: rajzolja le a férfit. Azonban nem járnak sikerrel. A rendőröknek egyetlen esélyük, ha Gábor maga rajzolja le a látott férfit. A fiú azonban nem tud értékelhető rajzot készíteni.

Ettől kezdve a rendőröknek gyanús lesz a tanú. Vajon miért nem tudja a tizennyolc éves srác lerajzolni a kevesebb mint 24 órával korábban látott, feltételezett elkövetőt? A következtetés egyértelmű. Azért, mert nem is látott senkit. Ha ez igaz, akkor miért hazudott a gyerek? Miért találta ki a hamis történetet? Lehet, hogy takargatni valója van? S hirtelen nem tudott jobb történetet kitalálni? Az senkinek nem jut eszébe, hogy egy embert, akit futólag, egy másodpercig lát, le tud-e rajzolni egy nappal később?

A válaszok néhány hétig még váratnak magukra.



A gyilkosság másnapján a rendőrök kérésére mindenki ugyanazt és ugyanott csinálja, mint április elsején, a bűncselekmény napján. A lakók visszaemlékezése alapján 17 óra 35 és 50 perc között nem volt senki a lépcsőházban. Gábor is jelen van a gyilkosság rekonstruáláskor. Kiderül: Zsófi a fiúval egy időben érkezhetett a házhoz és ebben az időben történt a gyilkosság. Tehát Gábor az egyetlen szemtanú. A rendőrök között felvetődik a kérdés: vajon Gábor csak szemtanú? Mindenesetre a fiúnak biztos alibit kell felmutatnia.



Zsófi pár évvel idősebb barátnőjét is beviszik a rendőrségre. A lány megadja annak a fekete hajú, bajuszos férfinak a fantomképét, akiről pár nappal a gyilkosság előtt Zsófi azt állította: napok óta követi.

- Mióta ismerted Zsófit? - kérdeztem a Körmend melletti faluban lakó Szilvitől, akinek szemében napokkal a gyilkosság után is ott van a félelem.

- Körülbelül egy éve. A barátnőm Zsófi osztálytársa volt. Ő mutatott be egymásnak bennünket. Zsófit már az első találkozáskor szimpatikusnak találtam. Olyan, nem is tudom, közvetlen volt. Könnyen barátkozott. Nagyon sok barátja volt.

- Te is ezek közé tartoztál?

- Nem tudom. Sosem beszéltünk erről.

- Mikor mutatta meg Zsófi azt a férfit, aki követi?

- Nem emlékszem pontosan. Egy vagy két héttel halála előtt. Iskola után lejött játszani. Bementünk a házuk melletti Spar áruházba. Azt hiszem csokit akart venni. Sétáltunk a diszkontban, amikor odahajolt hozzám és rámutatott egy férfira. ? Ő követ már napok óta? - mondta.

- Odamentetek a férfihoz, megkérdezni, hogy mit akar?

- Nem. Mert ezt is Zsófi hóbortjai közé soroltam. Néha mondott olyat, amelyet nem kellett komolyan venni. Sokat viccelődött. Ezt is annak tartottam, de most már tudom: nem hülyéskedett.

- Miből gondolod?

- Zsófi megváltozott a halála előtti napokban. Félt. Észrevettük, hogy nem nevetgélt, jókedve és vidámsága eltűnt.

- Ismered Tánczos Gábort?

- Igen. Nem sokkal az után találkoztam vele, hogy Zsófival megismerkedtem.

- Milyennek ismered őt?

- Nem is tudom. Furcsa a srác. Valahogy nem lehet kiismerni.

- Ezt hogy érted?

- Amikor találkoztunk a Várkertben, öten-hatan lehettünk. Egyszer csak Gábor felkapta a vizet és minden ok nélkül kiabálni kezdett.

- Egyik pillanatról a másikra megváltozott?

- Csak pár percig. Aztán lenyugodott és normálisan beszélt tovább.

- Szerinted ő ölte meg Zsófit?

- Ő is lehetett...

A gyilkosság utáni egy-két nap tehát azzal telik, hogy megpróbálják a sötét hajú férfit felkutatni, akit Szilvi lerajzolt a rendőröknek. A város cigánytelepén egész napos razziát tartanak, de hamar kiderül: rossz nyomon vannak.



Április harmadikán, három nappal a szörnyű bűncselekmény után félve, de jelentkeznek olyan nők, akiket a gyilkosság előtti hetekben, hónapokban megtámadtak és szexuálisan zaklattak Körmenden. Egybehangzó személyleírást adnak egy fehér bőrű, fiatal fiúról, akinek jobb arcán pár centiméteres sebhely látható Országos körözést adnak ki az újabb, feltételezett elkövető ellen. Már a fővárosban is látni vélik a fiút egy bolti rabláskor. Néhány újságban úgy írják le a körözött személyt, mint Zsófi gyilkosát, noha a rendőrség nem győzi hangsúlyozni: a keresett férfi csak zaklatta a nőket, egyáltalán nem biztos, hogy ő a gyilkos. Addig, amíg az egész ország a sebhelyessel van elfoglalva, addig a szombathelyi rendőrök ismét kihallgatják Gábort.

A gyilkosság utáni első szombaton Körmenden a helyi kosárlabdacsapat meccse van. A klub elnöke pénzjutalmat ajánl föl a gyilkos elfogására, s ugyancsak felajánl két számítógépet a város független képviselőjelöltje. Mindenki segíteni próbál a nyomozásban, ami aznap este a meccsen zárul. A több ezer drukker közül próbálják kiválasztani a gyanúsakat. Tű a szénakazalban. Az akció sikertelen, vasárnap reggelig pihennek pár órát a nyomozók.



Körmend, 1998. április. 5.



Négy nap telt el gyilkosság óta. A fővárosból poligráfot - hazugság vizsgálót - visznek Körmendre. Gábor beleegyezik a vizsgálatba. Az eredmény: Gábor vallomása megkérdőjelezhető, ám biztos, hogy nem hazudik! A gyilkosság utáni napok a magát felelősnek érző apának, az időközben hazaérkezett anyának, bátynak, a szomszédoknak, és Zsófi barátnőinek meghallgatásával telik. Valamint Gáboréval. Őt azonban már kihallgatják. Egyre zavarosabb a története: rendre visszavonja előző nap tett vallomásait. Nincs olyan nap, hogy a fiú ne töltene nyolc-tíz órát a rendőrségen.

A gyilkosság után négy nappal látszatra szokásos vasárnapját éli a város. A felszín alatt azonban valószínűleg kimondatlan indulatok kavarognak. Idegennel szóba állni szinte szentségtörés, aki mégis hajlandó beszélni, annak szemében ott van a gyanú és a félelem. Megnyugtatásul a város utcáit még mindig járják a rendőrautók, de ez a gyilkos elfogásában sokat nem segíthet. Inkább csak hangulatjavító intézkedés.

A Németh Mária utca 3. számban, a H. család otthona még mindig üres. A kapu szokás szerint nyitva, így különösebb akadály nélkül be lehet jutni a hűs és csendes lépcsőházba. A harmadik emeleten mindent ellep a fekete por. Az ujjlenyomatosok keresték mindenütt a gyilkos névjegyét. Érthetetlen módon még a mennyezeti lámpaburát is leszedték és átvizsgálták. A család ajtaja sértetlen, de szintén be van ?porozva?, előtte egy csokor virág. Az emlékezés és gyász első virága.

A második emeleten, Zsófiék lakása alatt lehet fellelni az egyetlen lakót, aki szóba áll idegennel.

A barna hajú, harmincas nő kisfiával van otthon. Az étkezőben három teríték áll az asztalon. Rendezett családi fészek.

- Mióta laknak ebben a házban?

- Első lakóként költöztünk be kilenc éve. Nagyon megtetszett a környék. Akkor még nem volt ekkora forgalom a nyolcas úton. Álmomban sem gondoltam, hogy lesz, amikor éjszaka a kamionok száguldozására ébredek.

- A valóban nagy forgalom és a közelben felépült két bevásárló áruház miatt sokat romlott a közbiztonság?

- Nagyon. Azelőtt olyan volt itt lakni, mintha egy kertvárosi részben élnénk. Ma már szinte a belvárosban érzem magam.

- Bűnözés, kosz és zaj?

- Igen. Ma már félve engedem le a gyereket egyedül, még akkor is, ha tudom: nem csatangol el és bármikor látom, ha kinézek az ablakon.

- Ismeri Zsófit, vagy a szüleit?

- Igen, hiszen egy emelettel feljebb laknak. Közelebbi barátság nincs köztünk, csak köszönő viszony.

- Milyennek ismeri őket?

- Normális, hétköznapi család az övék. Soha nem hallottam fentről kiabálást, vagy veszekedést. Elképzelni sem tudom, hogy a családnak ellenségei lennének és ezért kellett meghalnia Zsófinak. Egy 11 éves kislány senkinek nem tudna ártani.

- Milyen emléke van a kislányról?

- Mosolygós, kedves, udvarias kislány volt.

- Itthon volt szerda délután fél hat körül?

- Igen, de semmit nem hallottam - mondja az asszony, s hirtelen nekitámaszkodik a konyhaszekrénynek. Mintha elszédült volna. Mielőtt folytatná, benéz a szobában játszó fiához, kiszedi a megsült húsokat és frissen panírozottat tesz a forró zsírba.

- Hol is tartottam?

- Ott, hogy itthon volt, de nem hallott semmit...

- Ja, igen. Szóval felelősnek érzem magam kicsit, mert minden délután lent játszik a fiam az udvaron. Ilyenkor én is lemegyek, vagy ötpercenként kinézek az ablakon, hogy minden rendben van-e. Azonban szerdán egész délelőtt esett, vizes volt minden. Fiamnak sem volt kedve lemenni, inkább tévézett és itthon játszott. Ha aznap jó idő van, akkor biztos lemegy a gyerek, s akkor vagy látok valakit jönni-menni a ház körül, vagy innen fentről nézem őt és akkor észrevehettem volna az idegent.

Az édesanya észreveszi, ahogy fiát figyelem, ahogy tologatja a fotel karfáján a kisautót, miközben a tévében egymást ölik a rajzfigurák.

- Szerencsére ő még nem fogja föl, hogy mi történt - mondja. A házban mindenki fél. Most már senki nem engedi le egyedül a gyerekét a játszótérre. Biztos sok időnek kell eltelnie, mire én is leengedem önállóan a fiamat és csak az ablakból figyelem, mint régen.

A földszinten drága kerékpárok vannak a falhoz támasztva, bármilyen zár, vagy lánc nélkül. Az egyik postaládán megtalálom a meggyilkolt kislány szüleinek nevét. A láda teli van hirdetésekkel, az ajtaján pénteken érkezett expresszlevél értesítő. Talán az első gyásztávirat.

Utólag tudom: életem talán legnagyobb hibáját követtem el aznap. Bent jártam a lépcsőházban, ott álltam a gyilkosság után négy nappal a lakás előtt, ahol megöltek egy kislányt. Nézelődtem, becsengettem néhány lakásba. Ott álltam a harmadik emeleten, ahol minden fekete por volt a helyszínelők miatt. És nem mentem tovább a negyedikre. Ha ott és akkor egy emelettel feljebb megyek, becsöngetek Sz. Györgyhöz, kiderült volna: ő ismeri Tánczost, beszélt volna a fiúról, s én felkerestem volna. Azóta sem tudom, miért álltam meg a harmadik emeleten. Az országban első újságíróként beszélhettem volna a fiúval, mielőtt börtönbe kerül. Ismertem volna akkori gondolatait, azt az életét, amikor még szabad volt. S nem a börtönben találkoztunk volna először. Eddig kevesen tudták: 1998. április elején talán végzetes hibát követtem el: nem jártam körbe alaposan a helyszínt, s emiatt nem találkozhattam Tánczos Gáborral otthonában, miközben a rendőrség folyamatosan kihallgatta, amikor tanúból lassan gyanúsítottá vált. Egy hetet töltöttem Körmenden, bejártam a környéket, beszéltem emberekkel, s csak a kislány temetése után indultam haza. Egy valóban exkluzív Tánczos interjút hagytam ki.



Időközben a rendőrök elindulnak egy újabb szálon. A Zsófiékkal szomszédos lépcsőházban, ugyan csak a harmadik emeleten lakik a helybeli vállalkozó, aki a szórakoztató iparban érdekelt. Felvetődik, hogy az ő hasonló korú gyereke lett volna a célpont, csak a gyilkos elvétette a lépcsőházat?

Vasárnap este a borostás, kék fürdőköpenyt viselő férfi nyitja ki a lakás ajtaját. A vállalkozó a konyhában hellyel kínál. A szobából ordít a tévé, kislánya és Zsófival egykorú fia megállás nélkül kergetőznek a lakásban. Kicsit megrémülök a lakásban. Egyetlen újságíróként keresem fel, a többi kollégát nem érdeklik a részletek. Itt ülök egy vállalkozóval a lakásában, s vádaskodok. Maffiát, meg alvilágot mondok neki. Normális vagyok? Bejöttem egy család lakásába, vájkálok a magánéletükben, pedig semmi közöm hozzá. Végül is ez a munkám.

- Előfordulhat, hogy egy profi bérgyilkos ekkora hibát vétsen? - kérdezem őt, aki a felvetésről a következőket mondja:

- Szerintem alaptalan ez a feltételezés - szögezi le mindjárt az elején. Ha meg akarnak ölni, egyszerűen fejbe lőnek hajnalban a ház előtt, ha pedig rám akarnak ijeszteni, felrobbantják az autómat vagy valamelyik üzletemet.

- A rendőrség is elképzelhetőnek tartja a téves célpont elméletet.

- Több helyen sem stimmel a történet. Először is nekem a fiam a nagyobb, a lányom pedig mindössze öt éves. Másodszor a névtábla kint van mindkét lakáson, ráadásul én a hármas számú lakásban lakom, amíg a meggyilkolt kislány szülei az egyesben. Az egyezés csak annyi, hogy mindketten a harmadikon lakunk. Harmadszor, a gyerekeim lent voltak a ház előtt a gyilkosság idején, ugyan úgy, mint minden nap. Ha én vagyok a célpont, akkor kifigyelik a családom mindennapjait és biztosra mennek - meséli.

A beszélgetés megtorpan egy pillanatra, amikor az esti híradó kezdődik. Csak a második, vagy harmadik tudósítás szól a gyilkosságról. Semmi új, a férfi kissé megkönnyebbül. A hírekben nem mondják be a nevét.

- A nyomozás mostani állása szerint a környéken egy idegen sétált, majd a gyilkosság után távozott.

- Szerintem ez könnyen előfordulhatott. Nem csodálom, hogy rendőrök nem találtak szemtanút, mivel körülbelül 30-40 gyerek játszik minden délután a házak előtt. Ha tényleg egy gyerekarcú, fiatal fiút keresnek, akkor egy ilyen srác gond nélkül bejuthat bármelyik lépcsőházba, senkinek sem tűnne fel a többi fiatal között. Szörnyű, ami a kislánnyal történt, de szerintem egy aberrált őrült a tettes, nem pedig bérgyilkos - mondja, s neki lett igaza. Alaptalanul került a neve az újságokba, fölösleges volt a felhajtás körülötte. A rendőrség pár nap után leállítja ezt a szálat és ott folytatja, ahol abbahagyta: Tánczos Gábornál.



Április 6. hétfő. Kezdődik a tavaszi szünet, a szülőknek a legnagyobb gondjuk: mit csináljanak gyerekeikkel. Ahol lehet, ott a nagyszülők, vagy az idősebb testvérek vigyáznak a kicsikre. Ahol ez nem megoldható, ott csak a rendőrök folyamatos jelenlétében bízhatnak a szülők. Az utcákon még mindig rendőrautók cirkálnak, oldalukon Zsófi fényképével. A fokozott ellenőrzéseknek köszönhető, hogy kezd egy kicsit megnyugodni a város. Túltenni nem tudja senki magát a történteken és az állandó gyanakvás is ott van az emberekben, de ez a hétfő legalább a felszínen azt a képet mutatja, mint a szörnyű tett előtti időkben. Ám a felszín alatt indulatoktól forr a kisváros. Itt mindenki ismer mindenkit. Tudják, ki kivel barátkozik, kinek mit mond a másik. Gyorsan terjednek a hírek, így az is napvilágot lát, hogy hazaérkezett Zsófi édesanyja és testvére külföldről. A család Körmendtől pár kilométerre, Magyarlakon talált menedéket. A nagyszülők és a keresztszülők gondoskodnak Zsófi édesanyjáról és édesapjáról. Mindketten idegösszeroppanást kaptak, állandó orvosi felügyelet mellett próbálják feldolgozni a történteket.

A tavaszi délután csendes, békés képet mutat Magyarlak. A falu oltalmat és megnyugvást ad az áldozat szüleinek. Házuk előtt szinte együttérzésből lassítanak az autók, a szülők pedig mintha elnémítanák gyerekeiket.

A család nyugalmát a rokonok őrzik a falusi házban. Az idegent ők várják az ajtóban, s csak akkor csökken a feszültség, amikor közlöm: segíteni jöttem, nem pedig a sebeket feltépni.

Zsófi keresztapja - az édesanya, Erzsébet testvére - és nagyapja hellyel kínál. Nehezen kezdenek beszélni, hiszen csak pár napja történt a tragédia, s a kislány temetése is még hátravan.

- Elviselhetetlen számunkra a tragédia - kezdi a keresztapa, aki feleségével együtt orvos, így ők gondoskodnak Zsófi szüleiről - felfoghatatlan, kinek árthatott a 11 éves kislány, hogy ilyen kegyetlenül kellett megölnie. Ha valakinek beteg a gyereke, akkor sem fogható fel épp ésszel annak elvesztése, de legalább valahogy föl lehet készülni a halálra.

- A gyerekem halálára föl lehet készülni?

- Szerintem igen. Értelmes ember nehezen, de föl tudja fogni, hogy gyógyíthatatlan a gyereke és az utolsó heteket, napokat szebbé tudja tenni.

- Ám most nem ez történt.

- Nem. Egy minden indok nélküli gyilkosságot nem lehet megemészteni. Nem azt mondom, hogy túl tudja magát tenni az ember saját gyerekének az elvesztésén, de valahogy könnyebb, ha nem váratlanul éri az.

- Mikor tudták meg a tragédiát?

- Aznap este hívott Feri, hogy segítsünk.

- Az első pillanattól kezdve ön kezeli az édesapát?

- Elsején este a mentősök adtak neki nyugtatókat, de amióta ide kijött, már én vagyok az orvosa.

- Mit szóltak a gyilkosság másnapján leadott interjúhoz a tévéhíradóban?

- Szóhoz sem jutottunk. Ennél kegyeletsértőbb bejátszást még nem láttam! Az egy dolog, hogy odanyomják a kamerát és mikrofont az ember orra alá, közvetlenül az után, hogy meghal a kislánya. De miért kell a fájdalmat egy országnak látnia? Nincs az embernek magánélete, ahova elbújhat és fájdalmában egyedül lehet?

- Úgy érzi, hogy nem kellett volna a felvett beszélgetést leadni a tévében?

- Igen és ezzel nem vagyok egyedül. Barátok, ismerősök mondták: miért nyilatkozott Feri? Hát mit tehetett volna, amikor odatartották a mikrofont? Akkor még gondolkodni sem tudott. Könnyes szemmel mondta, ami éppen eszébe jutott. Nyugodtan kihagyhatták volna ezt az interjút.

- Tudnak a pénzjutalomról, amit felajánlottak a gyilkos kézre kerítésére?

- Igen tudunk róla. A segítség nagyon jól jön nekünk. Minden együtt érző és támogató szóra szükségünk van, de csak addig, amíg az nem megy át zaklatásba. Aki segít Zsófi gyilkosának elfogásában, annak őszintén megköszönjük. Egy 11 éves kislány gyilkosa nem maradhat büntetlenül - érzelmeit nem tudja magába fojtani a keresztapa. Alig tudja leplezni potyogó könnyeit, később már nem is akarja visszatartani a sírást. Patakként folynak arcán a fájdalom könnyei.



Április hatodika - mint később kiderült - sordöntő nap volt Tánczos Gábor életében. És ezen a napon bizonyosodott be: a rendőrök csak bűnbakot találtak a fiúban. A még mindig csak tanúként kezelt fiút ismét kihallgatják a rendőrségen, ő pedig beismerő vallomást tesz! Igaz, mire egy videós szakembert kerítenének, a fiú meggondolja magát. De akkor is! A fiú két rendőr előtt elismeri: ő a gyilkos! Tánczos Gábor öt nappal H. Zsófia brutális meggyilkolása után beismeri a szörnyű bűncselekményt.

F. Ferenc körmendi nyomozó és a szintén jelenlévő megyei bűnügyi igazgató, K. Endre alezredes - ma már sárvári kapitány - érthetetlen módon, de nem rögzíti a beismerő vallomást, még elbeszélget kicsit a sráccal, majd közlik: szabadon távozhat! Utólag belegondolva döbbenet, hogy ekkora hibát kövessenek el a rendőrök. Engedték szabadon kisétálni a kapitányság épületéből azt az embert, akit négy napja folyamatosan tanúként hallgattak ki, egyre gyanúsabb lett számukra, majd beismerte a szörnyű tettet. Nem vették őrizetbe, nem hívták azonnal főnökeiket, nem ujjongtak örömükben, hogy néhány nap alatt elkapták a gyilkost. Nem, ők egyszerűen elengedték Tánczos Gábort.

A védőügyvéd a mai napig nem érti, miért tették ezt a zsaruk. Mi motiválhatta őket, amikor semmibe vettek egy beismerő vallomást? Főleg úgy, hogy a következő napokban folyamatosan kihallgatják a fiút, tehát a gyanú nem múlt el. Ha tényleg gyanús volt, akkor hogyan engedhető meg, hogy a gyilkosokat szabadon sétálni hagyják a városban? Miért nem zárták azonnal börtönbe? Mire vártak? Talán nem volt még elegendő bizonyíték a fiú ellen? De hiszen szabadlábon kicsit könnyebb eltüntetni az esetleges terhelő bizonyítékokat, mint a rács mögött. Ez nem zavarta a rendőröket? Vagy még nem tudtak elegendő bizonyítékot gyártani a tizennyolc éves gyerek ellen? Talán idő kellett még ahhoz: eltüntessék a tett helyszínéről azokat a bizonyítékokat, amelyek az igazi gyilkos kilétét felfedhették volna? A millió kérdés közül ezekre sem érkezett még válasz.

Közel egy héttel a gyilkosság után temetés van Magyarlakon. H. Ferenc, az édesapa előző nap bement Körmendre, és a Vas Népe újság szerkesztőségében feladta a gyászértesítőt:

?Ezúton tudatjuk mindazzal, aki szerette és tisztelte, hogy H. Zsófi 11 évnyi élet után eltávozott az élők sorából. Temetése a magyarlaki római katolikus temetőben lesz 1998. április 7-én, 15 órakor. A gyászoló család.?



A temetés



Magyarlak, 1998. április 7. 14 óra.

Több mint ezren jöttek el, hogy Zsófit utolsó útjára kísérjék. Barátok, rokonok, ismerősök és ismeretlenek, Körmend és a szomszédos falvak polgármesterei. A domboldalon lévő temetőhöz lassan, lehajtott fejjel sétálnak fel az emberek. Van, aki hatalmas koszorút, van aki csak egyetlen szál virágot szorongat. Eljöttek Zsófi osztálytársai, barátnői, az édesanya tanítványai, az apa vadászkollégái még Ausztriából is. Itt van az a vállalkozó is, akinek személye szóba került, mint esetleges célpont, de a nyomozás során kiderült: nem az ő gyereke volt a kiszemelt áldozat.

A domboldali temetőig három ellenőrző pontot állítottak fel a rendőrök. A tévéseket, riportereket szűrik ki a család kérésére. Aki időben érkezik, az feljuthat a temető kapujáig. Ha akarna, a rendőrök kiérkezése előtt az idegen is bemehetne a sírhoz. Néhány kollégával inkább kívül maradok és végignézem azoknak az embereknek az arcát, akik ismerték a kislányt. Iszonyú. A fájdalom és az értetlenség keveredik az arcokon, az örök kérdés, amire nem igazán van válasz: Miért?

Nem sokkal három óra előtt megérkezik a család. Aki ismerte őket a gyilkosság előtt, állítja: a történtek után nem lehet rájuk ismerni, de ezen senki nem csodálkozik. Ha valaki elveszti egyetlen lányát, a család szeme fényét, akkor csoda, hogy túléli a tragédiát.

Az áprilisi délután az égiek is elbizonytalanodnak, hogy ragyogó napsütéssel vigasztalják a gyászoló sokaságot, vagy felhők mögé bújtassák a Napot, amelyet Zsófi már soha nem láthat meg. A szülők, nagyszülők, keresztszülők és Zsófi testvére összetörve, kisírt szemekkel érkeznek a temetőbe. A család fájdalmát nem csökkenti a sok száz együtt érző szempár, hiszen a tekintetekben nem csak a gyász, de az értetlenség is ott van. A sebeket pedig nem gyógyítják, hanem inkább feltépik a kérdő tekintetek. A család lassan, fájdalommal telve halad a gyászoló sokaság közt a koporsó felé. Most már nincs miért sietniük. Elvesztették Zsófit, aki soha többé nem élvezheti az élet apró örömeit, nem pancsolhat gyermekével a kádban, nem bújhat oda esténként férjéhez az ágyban. Nem tudja meg soha, milyen jó érzés az egész napi kemény munka után hazaérni, és elnyújtózni az ágyon pár percre. Nem adhat többé pár szál orgonát anyák napjára senkinek, s ő sem kaphat már névnapjára egy tábla csokoládét. Soha nem ülhet már boldogan, a csillagszórótól fénylő karácsonyfa alatt. Zsófi már nem nevethet családjával, nem viccelődhet barátnőivel. Neki nem adatott meg, hogy vidáman felnőjön, lássa gyermekei, unokái cseperedését, sétáljon a környező mezőkön, élete párjával kézen fogva barangolja be a falu körüli erdőket. Ő már nem ébredhet hűvös hajnalokon, amikor ablakát kinyitva madarak éneke kíván neki jó reggelt. Többé már nem élvezheti a lemenő nap melengető sugarait, nem ülhet órák hosszat a hűvös alkonyon arra várva, hogy ráköszönjön kiválasztott csillaga. Nem dőlhet többé hátra a füvön, s nem számolhatja már az égen a bárányfelhők cammogó hadát. Zsófi nem élhette meg, hogy hűs, tavaszi délután kilovagoljon a határ felé, és élvezze az életet, annak is legcsodásabb tulajdonságát: a mindennapok apró boldogságát.

Tizenegy évbe ez nem fér bele. Ehhez egy életre lenne szükség, de életét értelmetlenül elvették tőle. Piciny testének nem itt kéne lennie. Ha eggyel kevesebb őrült van a világon, Zsófi ma a játszótéren hintázik, barátnőivel futkos, esetleg segít a nagyinak mosogatni az ebéd után. De teste egy hófehér koporsóban pihen, miközben lelkét már az angyalok vigyázzák. Örök békesség vár rá, de a szülőknek ez nem jelent megnyugvást. Nekik tovább kell élni, mert Zsófi testvérét úgy kell felnevelniük, hogy húga elvesztése ne nyomra rá bélyegét egész életére.

Több száz könnyes szempár figyeli a magyarlaki papot, aki a döbbenetről és értetlenségről beszél. - Isten kegyes, s Zsófi a mennyországban megleli az örök megnyugvást - mondja a tiszteletes úr - imádkozzunk, hogy Zsófi lelke békességben éljen tovább és a fájdalmat - ami a családot egy életen át elkíséri - ő már soha többé ne érezze. A papot hallgatva a szülők arcát figyelem. Tekintetük Zsófi koporsójára mered, nem tudják felfogni, hogy kislányuk teste pár perc múlva örökre eltávozik közülük.

A koporsó körül milliónyi virág. A ravataltól néhány méter csak a sír, de a lépések ólomsúlyként nehezednek a szülőkre. A sírra percekig hordják a koszorúkat. A rengeteg virág közt kivillan a kereszt: H. Zsófia. Élt 11 évet.



A temetés utáni közel két hét fokozatos megnyugvással, találgatásokkal, elemzésekkel és Gábor kihallgatásával telik. A feszültség csak kicsit csökken a városban, miután ismét van tanítás az iskolákban, így a szülők valamelyest biztonságban tudhatják gyerekeiket. Az év végi vizsgák közeledtével homályosul a gyilkosság emléke, de felejteni nem tud senki. Amíg a gyilkost nem kapják el, addig a gyanakvás ott van minden kisgyerekes szülő szemében.

Találgatások látnak napvilágot a tettesről és az indítékról. A pletyka gyorsan terjed, így a kívülálló fülébe is eljutnak a kósza hírek.

Egyre többen emlegetik Tánczos Gábor nevét. A rendőrség tehetetlenségét. A sebhelyest csak jó álcának tartják, amíg a nyilvánosság őt keresi, addig a körmendi srácot gond nélkül vihetik nap mint nap kihallgatni.



Elfogták a gyilkost?

1998. április 20. hétfő



Reggel kilenc óra. A körmendi, Molnár Lajos utca 5., első emeletének egyik ajtaján egy rendőr csönget be. Tánczos Gábor a lakásban alszik, nem hallja meg a csöngetést. A nyomozó így elmegy az édesanya munkahelyére.

- Miben segíthetek? - kérdi Gyöngyi, amikor meglátja az ismerős rendőrt.

- Gábort keresem, nem tudod hol van?

- Otthon alszik.

- Csöngettem, de senki nem nyitott ajtót.

- Most, mit csináljak? Egyedül vagyok az üzletben, nem hagyhatom itt.

- Egy perc az egész. Bezárod a boltot, felkelted Gábort és már jöhetsz is vissza.

- Keltsem fel? Miért?

- Fel kell vinnem Szombathelyre.

- Már megint? Az elmúlt három hét alatt nem volt még eleget nálatok? Mit akartok már megint tőle?

- Egy utolsó, biztos ellenőrzés kell, hogy végleg kizárhassuk Gábort az ügyből. De ehhez ő is kell, ha most nem jön velem, akkor nem tudjuk biztosan állítani, hogy semmi köze a gyilkossághoz. Csak egy rutin ellenőrzésről van szó.

- Rendben felkeltem, de morcos lesz. Későn jött haza - mondja az édesanya. Bezárja a kis üzletet és hazamegy a rendőrrel. Kinyitja az ajtót és bemegy a másfél szobás lakás kisebbik helyiségébe, Gábor birodalmába. A fiú nehezen ébred, csipás szemekkel csodálkozik a rendőrre. - Már megint? - kérdi, mire elismétli neki az anyának mondottakat a fiatal nyomozó.

- Most azonnal kell indulnunk, mert már így is késésben vagyunk. Várnak ránk.

- Nem fogok fogmosás nélkül elindulni itthonról - fakad ki Gábor - soha még nem mentem úgy el, hogy ne mostam volna meg a fogam.

Gábor bemegy a fürdőbe, megmosakszik, felöltözik, közben a rendőr és az anya türelmesen várnak rá. Gyöngyi nem izgul, hiszen évek óta ismeri a nyomozót és tudja: megbízhat benne. Ebédre itthon van a fiam és egyszer s mindenkorra lezárjuk ezeknek a szörnyű heteknek az élményét - gondolja magában Gyöngyi. Gábor elkészül, fölveszi a kabátját, elköszön anyjától, és felmegy a húsz kilométerre lévő Szombathelyre. Az anya még nem tudja: hosszú évekig utoljára látja szabadon fiát. A közös ebéd évekig várathat magára, elmaradnak a közös séták, beszélgetések is. Gábor sem sejti, hogy hosszú ideig, utoljára szagolja a szabad levegőt, és soká lesz, amíg szüleivel és barátaival börtönőrök nélkül beszélhet.

Az autó nem sokkal 11 óra előtt ér fel a megyei rendőr-kapitányságra. Gábor kiszáll a kocsiból, még viccelődik, nevetgél. Akik az épületben várják, nagy megkönnyebbüléssel nyugtázzák: Megvan! Végre elcsíptük. Felkísérik a fiút az emeletre, leültetik arra a székre, amely az elmúlt hetek alatt szinte már hozzá nőtt. Az elmúlt időszak nyolc-tíz, esetenként tizenkét órás kihallgatásai alatt a fiúnak volt ideje hozzászokni a környezethez. Szokványosan indul a kihallgatás, századszor ismétli el ugyanazt. Az április elsejei délutánt. Nem sokkal később elhallgatnak a rendőrök, furcsán nézik a fiút. Gábornak rossz érzése van. Aztán elhangzik az iszonyatos mondat: ?Tánczos Gábor, téged H. Zsófi április elsején történt meggyilkolásával gyanúsítunk. Ettől a perctől kezdve őrizetben vagy. Erre három napig van lehetőségünk, ezután az ügyészség kezdeményezésére előzetes letartóztatásba helyezhet a bíróság. Ha van ügyvéded felhívhatod, ha nincs, akkor hivatalból lesz kirendelve melléd. Van valami mondanivalód?? Az értetlenségtől és döbbenettől megnémult Gábornak nem volt mondanivalója.



A fiú ellentmondásos vallomásai és a szakértői bizonyítékok alapján, a gyilkosság utáni huszadik napon Tánczos Gábor, büntetlen előéletű, 18 éves körmendi lakost, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, mint a H. Zsófi elleni brutális gyilkosság gyanúsítottját, őrizetbe veszi.

A Szombathelyi Városi Bíróságnak 72 órája van eldönteni, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elegendőek-e a fiú előzetes letartóztatásához. Ha igen, akkor harminc napra rács mögé kerül Gábor, amit ha szükséges, akkor akár további egy évvel is meg lehet hosszabbítani. Ha a bizonyítékok mégsem bizonyulnak elégségesnek, akkor április 23-án, csütörtökön 11 órakor ki kell engedni a fiút. Egyelőre azonban csak néhány vércseppet találtak a fiú nadrágján, amely még elemzésre vár. Egyáltalán nem biztos, hogy az Zsófi vére. Az a tény, hogy Gábor a gyilkosság délutánján járt abban a lépcsőházban, akár véletlen egybeesés is lehet. A válaszra, hogy a srácot kiengedik-e, még várni kell.

Az őrizetbe vétel másnapján Körmend egy kicsit megnyugodott. A városban most már találok olyan embert, aki nem csak a vállát húzogatja arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a gyilkosságról, hanem akad, aki válaszol is. Sokan vannak, akik már most, a bizonyítékok hiányában elítélnék a fiút. Mások viszont kitartanak Gábor ártatlansága mellett. Rövid közvélemény-kutatás után kiderül: az utóbbiak vannak többségben. A megkérdezett negyven-ötven ember közel kétharmada mondja azt, hogy csak egy bűnbakot találtak Gáborban, az igazi gyilkos még mindig szabadon sétálgat.

- Miből gondolja, hogy Gábor csak a rendőrség véletlen ?zsákmánya?, nem pedig a gyilkos? - kérdem Czubor Miklóstól, az egyetlen körmenditől, aki nevét adja véleményéhez.

- Én ismerem Gábort. Biztos vagyok benne, hogy az ő temperamentuma, egyénisége nem egy gyilkost takar. Tudja, ez egy kisváros. Itt mindenki ismer mindenkit. Ha valaki gondolkodás nélkül rávágja, hogy Gabi egy gyilkos, akkor az vagy nem ismeri a srácot, vagy nincs magánál - összegzi summásan véleményét a férfi.

- Mi van, ha félreismerték és csak a felszínt mutatta maguknak, az igazi énjét soha, senkinek nem fedte föl?

- Kizárt. Ez a fiú nem annyira okos, hogy ilyen agyafúrt legyen. Ez nem valamilyen minősítés, ez tény. Nagyon jól tudja mindenki, hogy furcsa a fiú. Nem dilis, csak nem olyan, mint a többi hasonló korú. Ha valaki magába fordul, nem tart háremet maga körül és nem jár nyugati kocsival, aranyláncokkal a kezén, az már rögtön gyilkos? A szegény és kevéssé művelt embereket könnyen kikiáltják bűnösnek, amíg azok, akiknek jó kapcsolatuk van a rendőrséggel, vagy van elég pénzük, hogy külföldön, vagy az ország másik végén elbújjanak, azok ártatlanok?

- Ön szerint a pénz és a kapcsolatok elegendőek egy gyilkosság eltussolásához?

- Igen.

- Ezek nagyon komoly vádak mind a rendőrségre nézve, mind a jól menő urakra és hölgyekre nézve.

- Mit gondol, adnám a nevem a beszélgetéshez, ha nem vállalnám nyíltan a véleményem? Nem titkolom el azt, amit egy ország nem mer kimondani. A kapcsolatok és a pénz uralkodik ma Magyarországon. Könnyen elképzelhető, hogy tudják, ki az igazi gyilkos, csak annak olyan ismerősei vannak, hogy nem merik letartóztatni.

- Tehát Ön szerint Tánczos Gábor ártatlan?

- Igen. Ő egy bűnbak. Könnyű befolyásolni és nem nehéz a nyakába varrni a gyilkosságot.

- Mióta ismeri a fiút?

- Két, három éve. Sokat járt be hozzánk az üzletbe. Mindig érdekelték a kocsik, motorok. Ő nem engedhette meg magának, hogy vegyen egyet, így csak az álmaiban száguldozott sportkocsikon. Tudja az álmok fontos dolgok. Ha valakitől elveszik a legbensőbb dolgait, akkor olyan valamitől fosztják meg, amit sem szeretet, sem barátság nem helyettesíthet. Az álmokat nem lehet pótolni semmivel. Gáborban összetörték a lelkesedést és rajongást az álmaiért. Ha pedig ezt teszik, akkor Gábor inkább bevallja azt is, amit nem követett el, csak hogy megmaradjanak álmai. Azt senki nem veheti el tőle.

- Néhány éves, felületesnek is mondható ismeretség után, bátran ki meri jelenteni, hogy Gábor nem követhette el ezt a megdöbbentő gyilkosságot?

- Igen, kétség nem férhet hozzá. A fiú nem képes egy ilyen szörnyű tett elkövetésére. Ahhoz túl gyenge. Egy álomember.



Álomember. Ez a legtalálóbb kifejezés Tánczos Gáborra. Ártatlansága mellett sokan kitartanak, ő mégis a fogdában ül és talán azon gondolkozik, hogy: Miért? Miért pont ő? Miért nem a szomszéd gyerek, vagy a város egyik nagymenője? Miért ő, aki soha senkinek nem ártott, akire rákényszeríthetik azt is, amit nem akar? Pont ő, aki a gilisztát sem merte rátűzni a pecabotra, aki a legyet sem merte agyonütni a lakásban. A fiú fejében megválaszolatlan kérdések keringenek, amelyekre soha, senki nem fogja megadni a választ. A nyitott kérdéseknél pedig nincs rosszabb. Mindenesetre a fiú a szombathelyi rendőrségen van, legkorábban 1998. április 23-án, csütörtök délelőtt szabadulhat. De vajon szabadul-e?



Tánczos Gábor rendezett családi körülmények között élt. Már ha rendezettnek lehet nevezni azt, hogy szülei két évvel korábban elváltak. Az édesapa, Tánczos István ugyan elköltözött, de nem szakította meg kapcsolatát volt feleségével. Közös gyermekük sorsát szívén viselte, Gábor édesanyjával a baráti kapcsolat megmaradt. A fiú egy másfél szobás panellakásban lakott egészen addig, amíg a rendőrök le nem tartóztatták. Az első emeleti lakás sötét, a ház előtti fák eltakarják a napot. A hatvanas években épült házsor átlagos lakását meleg otthonná varázsolta Gyöngyi, az édesanya aki a mai napig várja, hogy bebizonyosodjon: fia ártatlan, a rendőrök csak egy bűnbakot találtak személyében.

Fiának letartóztatását az édesanya akkor tudja meg, amikor a körmendi és szombathelyi nyomozók néhány órával az után, hogy Gábort elvitték, ismét az üzletben vannak. Pár nappal később Gyöngyi így emlékezik arra a délelőttre:

- Nem sokkal tíz előtt jöttek. Megint megkértek, hogy menjek haza, mert szeretnének körbenézni a lakásban. Nem tudtam mit tenni, ismét otthagytam a munkám. - Gábor hol van? - kérdeztem, amíg hazafelé tartottunk. Elmondták, hogy Zsófi megölésével gyanúsítják és a szombathelyi kapitányságon tartották. Azt hittem, rögtön elájulok - meséli. Gábor borjú nagyságú fekete kutyája körbenyal, a tacskó egy idő után megunja a barátkozást és lefekszik a fotelban. Amíg nézelődöm, kulcs fordul a zárban és megjön Gábor nagyapja, Józsi bácsi. Immár hármasban próbáljuk megfejteni: vajon miért tartják fogva a fiút? Csak bűnbakot kerestek, vagy valóban a gyilkost fogták el?

- Hol hagytam abba? - kérdi az anya.

- Hazafelé jött a rendőrökkel - emlékeztetem az érthető módon szétszórt nőt.

- Igen, igen. Bejött a lakásba hét, vagy nyolc civil ruhás, a többiek a ház előtt voltak, lezárták az egész környéket. Megmutatták a házkutatási parancsot, majd a lakásban mindent fölforgattak. Úgy indult, hogy Gábor szobájából összeszedtek valamennyi személyes holmiját. Az összes ruhát, cipőt, a pizsamáját, egy fél pár papucsot - a másik felét máig nem találtam meg -, még az iskolai tablóképet is elvitték. Aztán következett a lakás többi része. Kiszedték a hamut a cserépkályhából, még a kutya alól is elvitték a szakadt pólót. De nem hagyták abba. Felnyitották az ágyakat, a szekrény tetejére felnéztek, szétszedték a fürdőszobát. A lakásban található összes kést elvitték. Közel harminc kés volt itthon az étkészletet is beleszámítva. Nem hagytak itt egyet sem. Délután fél ötkor mentek el. Az orrom alá dugtak egy listát, hogy írjam alá, ezeket vitték el. Nálam viszont nem hagytak másolatot! Ön szerint ez nem ütközik törvénybe?

- Nem tudom, nem vagyok sem jogász, sem rendőr - mondom, de visszatartom kikívánkozó megjegyzésem: hála Istennek. Nem irigylem a hivatalos embereket, akiknek magánügyekben kell vájkálniuk, életeket tesznek tönkre, vagy éppen családokat választanak ketté. Nem a legmegbecsültebb hivatás az övék.

A nagyapa veszi át a szót. Arcán indulat látszik. Aztán kirobban:

- Az elmúlt napokban a sajtóban megjelentekkel ellentétben Gábor nem agresszív fenegyerek - kezdi. - Nem ártott ő soha, senkinek. Életében nem ivott egy pohár alkoholt, mindig csak ásványvíz. Semmi más. Azt természetesen nem lehet letagadni, hogy nem egy könnyű eset. Az általános iskola után mindent megpróbált. Először a vendéglátó szakközépbe iratkozott be, de hamar abbahagyta. Ezután következett a kertészeti iskola, de ott sem találta meg az érdeklődését felkeltő tantárgyakat. Más választása nem lévén, beírattuk a körmendi mezőgazdasági-gépkezelő iskolába. Néhány hónap után behivatta az igazgató a lányomat és azt mondta: ?Annyi igazolatlan órája gyűlt össze Gábornak, hogy kénytelen eltanácsolni?. Semmit nem tudtunk arról, hogy nem járt be a tanításokra. Ez sem tetszett meg neki. Végső elkeseredésünkben megkérdeztük tőle, mit akar csinálni. Azt mondta, hogy őt csak a földrajz és a történelem érdekli, s szeretne leérettségizni. Így utolsó mentsvárként beírattuk az esti gimnáziumba. Eleinte nagyon jól ment neki a tanulás, de amikor jöttek a komolyabb matek feladatok, meg a nyelvtan, akkor ezt sem bírta tovább és abbahagyta - kezdi sorolni a nagypapa Gábor életének főbb állomásait. Mások megirigyelnék a változatos éveket, de a fiúban büszkeség helyett dac és tenni akarás volt.

- Önök szerint miért nem tudott a négy iskola közül egyben sem huzamosabb ideig megmaradni Gábor? Hiányzott belőle az elszántság, esetleg a többi diákkal nem jött ki?

- Ez is, az is - mondja Gyöngyi, miközben egyik cigarettáról gyújt a másikra. - A kezdeti tenni akarás mindig is megvolt benne, de mindig feladta. Nem szeretett olyat csinálni, ami neki nem tetszett.

- Összeszorított fogakkal, de túl kell vészelni a nehéz időket.

- Gábornak két éves korában agyhártya gyulladása volt. Nagyon beteg lett szegénykém és amikor felgyógyult, az orvosok kímélő életmódot javasoltak neki. Azt mondták: ne veszekedjünk vele, mert akkor könnyen kiújulhat a betegsége. Életében egyszer nem ütöttük meg a gyereket. Soha még rá se kiabáltunk. Ő a mi szemünk fénye.

- Mit csinált itthon egész nap? Nem féltek attól, hogy elkallódik és mire felnő, itt lesz szakma nélkül, nyolc általánossal?

- Nem unatkozott itthon - vesz át a szót ismét Józsi bácsi - Magánszorgalomból nyelveket kezdett tanulni. Minden pénzünket nyelvkönyvekre, meg kazettákra költöttük. Gábor gond nélkül megérteti magát négy nyelven. Tudja, a kosárlabda a mindene. Játszik a körmendi csapatban két idegenlégiós. Az egyik meccs után odament az egyikhez és elbeszélgetett vele - angolul. A többiek csak néztek, s erre ő nagyon büszke volt. Szétszórtságát és különcségét a többiek nem nézték jó szemmel. A vele egykorúakkal nehezen barátkozott, világ életében a felnőttek társaságát kereste. Emiatt közösítették ki a srácok és kezdtek mindenfélét mesélni róla. Olyanokat, hogy inkább a fiúkat szereti, nem a lányokat.

- Van Gábornak barátnője?

- Nincs. Nagyon tetszik neki egy kislány, de nincs hozzá bátorsága, hogy randevút kérjen. Tudja, félénk egy kicsit.

- Hány éves az a kislány?

- Gabival egykorú lehet. Talán egy-két évvel fiatalabb. Nem tudom pontosan. Mindenesetre tetszik neki a lány, leveleket írogat, amiket soha nem küld el. Már arra is gondoltam, hogy tudtán kívül feladom az egyiket, de meggondoltam magam. Nem avatkozom az unokám életébe.

- Ennyi? Nyelvet tanult, álmodozott egy lányról? Ezzel teltek a mindennapok?

- Á, dehogy. Megőrült az Amway-ért.

- Hogy miért?

- Amway. Tudja, az a tisztítószer, meg parfüm forgalmazó.

- Igen, tudom. Csak nem ott dolgozott?

- Csak szeretett volna. Gyűjtötte a pénzt, hogy beléphessen. Gyuri, a barátja bolondította meg ezzel, együtt akartak beszállni.

- Ez az a Gyuri, aki Zsófiék fölött lakik?

- Igen, az.

- Gyakran járt a barátjához Gábor?

- Nem tudom, nem számolt el a napjaival. Oda ment, ahova csak akart. De úgy tudom, inkább abban az üzletben találkoztak, ahol Gyuri dolgozott.

- Ezek szerint elképzelhető, hogy Gábor már régebbről ismerte Zsófit?

- Erről nekünk nem beszélt.

Észrevehető az édesanyán, hogy kényes számukra a téma. A gyilkossághoz ugyan semmi közük a kérdéseknek, de legalább van rá mód, hogy megismerjem Gábort, a mindennapjait és egy kicsit a gondolkodását is.

- Miért közösítették ki a többiek?

- Szeretett nagyot mondani - mesél tovább a nagyapa. - Nem akart kevesebb lenni a többieknél és ezt csak így tudta elérni. Nekünk nincs sok pénzünk. Ami van, azt nagyon okosan kell beosztanunk. Gábornak napi két-háromszáz forint zsebpénze volt, s ugye ebből nem lehet villogni. Soha nem járt márkás cuccokban, nem volt drága órája. Autóra még nekünk sem telik, hát még neki. Próbált valamiben megkapaszkodni, és erre nagyon jó alkalom volt neki Gyuri, meg ez a hogy is hívják, ez az am...

- Amway - segítem ki Józsi bácsit.

- Az, az. Soha nem jut eszembe a neve. Szóval végre talált valami célt az életben. Megmondom őszintén, nagyon el voltam keseredve, hogy nem tanult tovább. Akinek nincsen valamilyen szakma a kezében, az ma éhen hal. Teljesen megőrült ezért a munkáért. Pedig még el sem kezdte, de tervezgetett, álmai voltak a jövőről. Szerette volna végre azt csinálni, amihez kedve van. Csak hát ez a gyilkosság közbe szólt. Iszonyatos szerencsétlenség, hogy aznap pont felment a barátjához. Ha nincs abban a lépcsőházban, akkor szóba se kerül a neve. A másik pedig az, hogy ön szerint egy gyilkos másnap elújságolja a városban: Hé, figyeljetek, én ott voltam!? Ezt kizártnak tartom. Ő minden félelem nélkül kiáltott föl és segítőkészen ment a rendőrségre. Gábort is megrázta a hír, s próbált közreműködni a hatósággal. És tessék, mi lett a vége? Na mi? Hogy őt tartják gyilkosnak. Pont őt, akinek ártatlanságát senki sem kérdőjelezi meg, csak ezek a rendőrök. Találtak egy bűnbakot, aki túl gyenge ahhoz, hogy ellenálljon és valami hazugsággal etesse meg a zsarukat - fakad ki a nagyapa.

Tehetetlen dühét nem tudja kin levezetni. Józsi bácsi kitörése kicsit elgondolkodtató. Mi van, ha Gábor örökölte ezt az egyik percben nyugodt, a másikban indulatos személyiséget? Állítólag a nagyszülők génjei öröklődnek a legdominánsabban a gyerekekben. Miközben Gyöngyi ismét rágyújt, a nagyapa pedig a kutyákkal van elfoglalva, van egy percem elgondolkozni ezen az ellentmondáson. Eszembe jutnak Zsófi barátnőjének szavai: ?Egyszer csak felkapta a vizet és minden ok nélkül kiabálni kezdett?. Valóban ennyire kétarcú lenne Gábor? Képes lenne elkövetni egy gyilkosságot úgy, hogy meg sem látszik rajta? A mindenki által visszahúzódó, magányos farkasnak ismert fiú lehet, hogy nem is az, akinek mutatja magát? Gyöngyi kotorászni kezd táskájában. Elővesz egy gyógyszeres üveget és bekap egy tablettát.

- Nyugtató - mondja az anya - e nélkül már régen a kórházban lennék. Az elmúlt hetekben lefogytam vagy hat kilót. Teljesen kikészít ez a cirkusz Gabi körül. Nem tudom, kinek áll érdekében befeketíteni a fiamat, de úgy tűnik eredményes az akciója. Lehet, hogy a gyilkos terelte Gáborra a gyanút, de az is lehet, hogy a rendőrök kiverték belőle a vallomást és ezzel elintézettnek tekintik az ügyet.

- Kiverték a fiúból a vallomást? Egy ország figyeli a nyomozást. Ekkora bakit mégsem követhetnek el a rendőrök!?

- Nem csak verték, de gyógyszert is adtak neki - folytatja.

- Verés és gyógyszer? Ennél súlyosabb vádakat ritkán hallani a rendőrséggel szemben.

- Másképp nem tudták volna rábizonyítani Gáborra a gyilkosságot. Maga mit tenne, ha hetekig nem hagynák aludni, egy százas körtébe nézve kellene eldiskurálnia tizenkét órán keresztül, szünet nélkül a nyomozókkal, miközben végig azt mondanák: ?Te beteg vagy, téged nem lehet elítélni. Egy ország fog ünnepelni, ha beismered a gyilkosságot! Úgysem kerülsz börtönbe, mond meg, hogy te voltál!?

- Ezt mondták a rendőrök?

- Igen. Az egyik hajnalig tartó kihallgatás után Gábor hazajött, leült az ágyam szélére. Reggel hatig mesélte, mit csináltak vele Szombathelyen. Akkor mondta ezt is. Miért hazudna nekem? Én vagyok az egyetlen, aki segíteni tud neki. Mindig, mindent megbeszéltünk egymással. Titkolózás nélkül éltünk mindig - hozakodik elő a család belső dolgaival is Gyöngyi, csak hogy bizonyítsa igazát.

- Nem tudom mennyit segít, de elmondom - kezdi ismét az édesanya -, hogy amikor kórházban voltam, nem jött be hozzám. Azt mondta, rosszul lesz a kórházban. Az ottani szagokat és a vér látványát nem bírja.

- A feleségem temetésére sem jött el - hozza szóba a múltat Józsi bácsi - a mai napig itt vannak a szavai a fülemben: ? Teljesen kikészülnék, biztos nem bírnám ki a nagyi temetését?. Így ő volt a családban az egyetlen, aki itthon gyászolta a feleségem. Gábor is elsiratta a nagymamáját, de nem nyilvánosan, hanem a négy fal között.

- Ennyire érzékeny a fiú? Egyesek szerint nem tud alkalmazkodni a külvilághoz. Mintha egy szigeten élne.

- Igen, a saját maga felépítette szigeten. Ez talán bűn?

- Nem, de az ismeretlen próbál kialakítani egy képet Gáborról. Hogy ne csak a gyanúsítottat lássa, hanem egy 18 éves, nagy gyerek képét is. Azt mondják a rendőrök, hogy vérnyomokat találtak Gábor nadrágján. Hogyan kerülhetett az oda?

A kérdés nem éri váratlanul a családot. Elmosolyodnak, egymásra néznek, majd Gyöngyi válaszol:

- Körülbelül tíz nappal a gyilkosság előtt, az egyik játékteremben voltunk. A biliárd asztalt kellett odébb tenni és ő segített. Én egy külső teremben voltam, egyszer csak látom Gabit kirohanni. Fogta a kis kezét, mintha levágta volna az ujjait. Pedig csak a kisujján sértette fel a bőrt, az vérzett. Futkosott szegénykém, nem tudta mit csináljon. Ő még a vér látványától is rosszul lesz, hát még ha a saját keze vérzik. Gyorsan rátettünk egy szalvétát, mert mást nem találtunk. Utána átmentünk a kórházba, ahol elmosolyodtak a ?komoly? sérülésen, de azért bekötötték. Kórlapot is kiállítottak, úgyhogy hivatalos papíron tudjuk bizonyítani, honnan vannak a vérnyomok a nadrágján. Ha ez a vércsepp a rendőrség bizonyítéka, akkor biztosan itthon lesz Gabi legkésőbb a hét végén. De nem így történt...



Huszonnégy nappal a gyilkosság után, Gábor édesapja, Tánczos István, fia védelmében támadásba lendül. Magyarszecsőd az első falu a nyolcas főúton Körmend előtt. A csöngetésre Tánczos úr élettársa jön a kapuhoz. Párja nincs itthon, kislányukkal ment ebéd előtti sétára. Tíz percet sem kell várni, amikor a kapu felé tart egy férfi kislánnyal: Ő Gábor édesapja. A vasárnapi betolakodót a házba invitálja a férfi.

A békés, nyugodt férfi a körmendi vasútállomás restijében pincér. Hajnalban indul, késő este ér haza, hogy új családjának megkeresse a pénzt. Gábor édesanyjától néhány éve elvált, azonban a kapcsolat nem romlott meg kettejük között. Talán közös fiuknak, Gábornak is köszönhető, akinek sorsa mindkettejüknek fontos. Főleg most, amikor szeretteitől távol, egy hideg börtöncellában kell élnie. Az összefogás most mindennél fontosabb. A család szeretné kideríteni az igazságot, s ebben a szülőkön kívül a nagyapa és Kati, a sógornő is segít.

- A szülő természetesen a gyermeke mellett áll, jóban rosszban. Azonban, ha jól tudom most nem csak erről van szó. Gábor ártatlanságát nem kérdőjelezi meg, de emellett önnek, a rendőrséggel ellentétben bizonyítékai is vannak arra, hogy fia nem követhette el ezt a szörnyű bűncselekményt.

- Igen, sógornőmmel nyomozni kezdtünk, s érdekes információk birtokába jutottunk. Az ügy sajnos nagyon összetett. Először is tisztázni kell, hogy milyen gyerek Gábor. Elkövethette-e a gyilkosságot, hol volt abban az időben, mit csinált a gyilkosság pillanatában? Másodszor meg kellene vizsgálni, hogy mit csinált Zsófi édesapja akkor, hol volt az autója, milyen alibit tud igazolni magának? Meg kell nézni az apa kollégáit, barátait, magánéleti kapcsolatait. Ebben is sok érdekességet találhatnának a nyomozók, azonban ők ezekkel nem foglalkoznak. Ülnek a babérjukon, mint aki jól végezte dolgát azzal, hogy Gábort letartóztatták. Nem nézik meg Zsófi családi körülményeit, azt, hogy volt-e az apának ellensége, aki esetleg bosszúból ölte meg a kislányt. Pedig az apának volt, és van ellensége, akinek igenis érdekében álhatott ilyen brutálisan megbosszulni egy régebbi sérelmet. Ezt mind nem vizsgálják a rendőrök. Nem értem, miért nekünk kell kinyomozni az igazságot? Vajon miért van akkor rendőrség, ha semmit nem csinálnak?

- Kezdjük az elején. Milyen valójában Gábor?

- Gabi egy teljesen átlagos gyerek. Értetlenül állunk elfogása előtt. Nem úgy nevelkedett, hogy ilyen szörnyű tett elkövetésével vádolhassák. Igaz, hogy kisebbségi érzése van, de ez nem az agresszióban nyilvánul meg. Ellenkezőleg, magányos, nehezen barátkozó gyerek. Egy 18 éves, nagy gyerek. Még a legyet sem merte agyoncsapni, ha berepült a szobába. Emlékszem, nekem szólt, hogy kergessem ki, vagy üssem le, mert ő nem meri. Imádja a sportot. A körmendi kosárlabdásokért odavan. Elkísérte őket az ország legeldugottabb zugába is. A csapat szurkolói bizonyíthatják: nem tartozott a kemény maghoz, mindig nyugodtan, sportszerűen szurkolt, úgy, ahogyan a hétköznapokban is élt - meséli István, miközben egyik cigarettáról gyújt a másikra. Az elmúlt hetekben lefogyott pár kilót. Őt is megviseli Gábor meghurcolása.

- Mi van a kislány szüleivel?

- Köztudott, hogy Zsófi szülei válás előtt álltak. Nem jöttek ki egymással, főleg azért, mert az édesapa a szóbeszéd szerint máshol keresett vigaszt magának. Egy közeli faluban lakik a hölgy, aki többször járt a Németh Mária utcai lakásban. Természetesen csak akkor, amikor kettesben lehetett az édesapával, Ferenccel. Zsófi kétszer is rajtakapta őket a légyotton. Azt mondta a kislány: ha hazaérkezik édesanyja külföldről, akkor elmondja amit látott. Ezt bizonyítani tudom, nem csak kitaláció. Érdekes dolog, hogy amikor a rendőrség látókörébe került a hölgy, akkor hirtelen levágatta hosszú, fekete haját és befestette vörösre. Ennek akkor van jelentősége, ha elmondom, mi hangzott el Zsófi boncolásakor.

- A kislány boncolásakor elhangzottakról Ön honnan tud?

- Szombathelyen, ahol a videó kazettát átjátszották a rendőrök, jelen volt egy újságíró. Ő mondta, ha kell a bíróságon is elmondja amit látott, hallott a kazettán. Két boncorvos végezte a dolgot, és a beszélgetésük is jól hallható. Az orvosok azt mondták: a kislány nyakát késsel nem vághatták el, csak valami cserépszerű tárggyal. A rendőrség nem tudom miért keres a mai napig kést, mint a gyilkosság eszközét! Csak nem azért, mert Gáborból kiverték azt a vallomást, miszerint ő követte el a gyilkosságot, méghozzá késsel? (A beszélgetés még a nyomozás kezdeti szakaszában történt, amikor még az orvosok sem tudták, mivel ölték meg a kislányt. Azóta kiderült: éllel bíró eszközzel vágták át Zsófi nyakát, de hogy ez mi volt, máig nem lehet tudni. Csak azt: a nyaki metszeten étel és famaradványokat találtak, tehát nem hétköznapi tárggyal követték el a gyilkosságot. Ki és mikor használ olyan eszközt, amivel ételt és fát is vág? Megválaszolatlan kérdés a mai napig! A szerző. ) A felvételen jól látható, amikor a kislány kezéről leveszik a gyilkosság helyszínén ráhúzott zacskót, és hosszú, fekete hajszál van az ujjai között. Érdekes nem? Zsófinak szőke volt a haja, Gábornak pedig egy-két centiméter hosszú, tüskefrizurája van. Akkor hogyan került oda a fekete hajszál? Csak nem attól a bizonyos hölgytől származik? Ha az én ujjaim között van egy hajszál, akkor azt kiveszem. Ezt csak akkor nem tudom megtenni, ha már nem vagyok erre képes. Nagyon valószínű, hogy a kislány gyilkosától származik a hajszál. A rendőrség mégsem nyomoz ezen a vonalon. Ennek egyetlen magyarázata lehet csak. Fiamat akarják gyilkosnak kikiáltani. Kinek áll ez érdekében?

Ez a kérdés is megválaszolatlan marad egyelőre.



Eközben a szülők birtokába jutnak Gábor beismerő vallomásai. A kézírásos szöveget olvasva a laikus is értetlenül áll a leírtak előtt. A fiú ugyanis három hét alatt öt, egymástól merőben eltérő vallomást tett.

A tények ismertek. Gábort április huszadikán vették őrizetbe. Három nap állt a rendőrség rendelkezésére, hogy a fiú bűnösségét igazolva, előzetes letartóztatásba helyezzék. Április 23-án, a 72 óra letelte előtt hirtelen beszélni kezdett Gábor. Egy érthetetlen, a valóságtól gyakran elrugaszkodó vallomást írt. Ez elég volt az egy hónapos előzetes letartóztatáshoz. A körmendiek persze rögtön suttogni kezdtek, mivel a megyei rendőr-főkapitányt másnap, 24-én léptették elő dandártábornokká. Elképzelhető, hogy csillaghullás lett volna a megyében, ha nem találnak elkövetőt a gyilkossághoz? Mindegy kit, csak beismerje, amit lehet, hogy el sem követett.

Gábor szülei minden követ megmozgatnak, hogy végre az igazság is napvilágot lásson. Az édesanyát munkahelyéről kirúgták, mondván: nem foglalkoztatunk egy gyilkos rokonát. A nagyapa eladta öröklakását a költségek fedezésére. Az édesapát - aki gyakran jár át Ausztriába dolgozni - az osztrák tévé gyilkossággal kapcsolatos riportja miatt, nem szívesen hívják a sógorok. A szülők mégis kitartanak és közben értetlenkednek. Miért nem sikerült még a rendőröknek egyetlen tárgyi bizonyítékot sem felmutatni, ami Gábor bűnösségét igazolja? Miért nem mondták meg a fiúnak, hogy a nadrágján talált vér az övé, és nem Zsófié? Miért nem engedik meg Gábornak, hogy rádiót hallgasson, újságot olvasson? Igaz, hogy a Gábor tanúkihallgatása során elkövetett ütlegeléseket a nagyapának elismerték, azóta viszont tagadják a rendőrök? A Tánczos család lakásán történt házkutatásnál, miért vitték el 30 darab tompa, étkészletből való kést, valamint egy krumpli hámozót, és miért hagytak a lakásban nyolc darab éles, recézett kést? Miért vittek el 76 darab bűnjelet, köztük a kutyák alatt lévő, koszos pólót? A Gábor nadrágján talált vérnyomok elemzését a szakértők - mivel kiemelt bűncselekményről van szó - négy nap alatt elvégezték. Miért nem mondta meg a rendőrség az eredményt - főleg Gábornak - és miért a sajtónak kellett kideríteni az igazságot? Ilyen és ehhez hasonló, megválaszolatlan kérdések forognak nap mint nap a szülők fejében.



Gábor több levelet is írt családjának, ezek közül talán a legmeghatóbb a következő két idézet: ?Ha ne adj Isten valamelyikkőtökkel akármi baj történne ... a ti érdeketekben hajlandó leszek bármely szervemet donorként felajánlani azért, hogy ti egészségesen és boldogan élhessetek tovább. Tehát ha arról lesz szó, lemondok az életemről csak azért, mert nagyon szeretlek mindannyitokat ... Jelen pillanatban ez minden, amit tehetek. Sajnos. De mégsem bánom, mert nekem még ennyit is megér, ha segít nektek. Minden, ami történt elmúlt, de akkor is egy család vagyunk és maradunk. A Család a legfontosabb és legszentebb dolog a világon?. ?Nagy titokban szívem, lelkem legmélyén egy kicsit azért hiszek és reménykedem (remélem ti is) abban, hogy találkozunk. De ha ne adj Isten mégsem, arra az esetre kívánok nektek jó egészséget és hosszú, boldog életet?.

Ezek a sorok az elkeseredettségről és a családszeretetről szólnak. Mégis van valami, ami Gábor ártatlanságát - a család szerint - ennél is jobban bizonyítják. Ez pedig a fiú ellentmondásos vallomásai.



Eltérő vallomások



Az első beismerő vallomásában Gábor leírja, hogy követte Zsófit a lakás ajtajáig, a kislány bement a lakásba, mire ő kétszer is kopogott, mire Zsófi kinyitotta az ajtót. Gábor megkérdezte, hogy az egy emelettel feljebb lakó barátja, Gyuri otthon van-e? Mire Zsófi közölte, hogy most ért haza, nem tudja. Ekkor már mindketten az előszobában voltak. Zsófi szó nélkül elindult a szobába, és Gábor ekkor elkövette a szörnyű tettet. A vallomás szerint ? a szekrény egy nem tudom melyik polcán lévő cserép szerű tárgy törött darabját megfogtam a jobb kezemmel, ballal pedig magamhoz szorítottam Zsófit... A kislányt ellöktem magamtól, ő magatehetetlenül arccal előre zuhant?. Gábor szüleiben ismét több kérdés felmerült. Miért engedett be Zsófi egy korábban soha nem látott fiút a lakásba? Ha már beengedte, akkor miért fordított neki hátat szó nélkül, és miért indult el a szobába? Mi az, hogy a polcról, egy cserép törött darabját leemelte? Abban a lakásban csak törött cserepek vannak a polcokon? A gyilkosság helyszínén készült fotók szerint Zsófit hanyatt fekve találták meg. Ha a vallomás szerint arccal előre zuhant, akkor ki fordította meg Zsófit? Gábor leírja, hogy a lakásból pánikszerűen menekült, és magával vitte a cserépszerű tárgyat. Egyetlen szó nem esik az ominózus késről - amivel a rendőrség szerint átvágták Zsófi nyakát - és arról sem, hogy kezet mosott volna. A rendőrség nyomozása egyértelműen bebizonyította: késsel ölték meg a kislányt, valamint a gyilkos lemosta a kezét és a kést a lakásban. (Megjegyzendő, hogy a szakértők a mai napig nem tudják, mivel ölték meg a kislányt. A rendőrség magabiztosságával szemben több szakértő úgy nyilatkozott: éllel bíró tárggyal vágták el a kislány nyakát. Soha, senki nem említ kést, csak a rendőrök. A szakértői véleményeket kevés ember tudja megcáfolni, a rendőröknek előre, látatlanba is sikerült. S azóta tartják magukat a kitalációhoz. A szerző.) Erről Gábor miért nem ír, első vallomásában?



A vallomás szerint Gábor a gyilkosság után felment barátjához, Gyurihoz, aki semmit nem vett észre rajta. A szülők szerint Gábor idegességében állandóan izzadt, tehát nem értik a szomszéd vallomását, miszerint Gáborral viccelődtek, miután a fiú felment hozzá. Zsófi édesapja is állítja, hogy egy ilyen szörnyű bűncselekmény meglátszik az emberen. Ismét egy kérdés: Valóban ennyire profi gyilkos lenne Gábor, hogy leplezni tudta érzelmeit és indulatait egy gyilkosság után?

Az első vallomás szerint a gyilkosság napján este 11 órakor, a város szélén lévő folyóba dobta a cserépdarabot! A rendőrség akkor miért keres a mai napig kést a folyóban, ha az első számú gyanúsított vallomása szerint cseréppel vágták át Zsófi torkát?

A vallomás végén kéri a rendőrséget, hogy szerezzék be az igazolásokat, amelyek szerint három éves korában az intenzív osztályon kezelték őt, agyhártyagyulladása miatt, valamint utalják be őt kórházi gyógykezelésre. Gábor szülei szerint abnormális a leírt szöveg, mivel a fiút nem az intenzíven, hanem a fertőző osztályon kezelték. Gábor önszántából nem írhatott ilyet, mivel ez hazugság. Normális ember pedig nem kéri az elmeosztályra helyezését - Gábor pedig normális.



A három héttel későbbi önvallomás több pontban is ellentmond, az első beismeréssel. A másodikban ezt írja Gábor: ?Szabó Gyurival folytatott, Amway-es üzleti ügyeim miatt életveszélyes fenyegetéseket kaptam, így magamhoz vettem egy piros, műanyag nyelű, kb. 10-12 cm pengehosszúságú konyhakést mindig, amikor elhagytam lakásunkat?. Április elsején elment Gyurihoz, a barátjához. Találkozott Zsófival a lépcsőházban, köszöntek egymásnak, de Gábor ment tovább. Ekkor Zsófi utána szólt, hogy mondani akar neki valamit, de a kislány rögtön bement lakásába. Gábor megtorpant, visszafordult, benyitott a lakásba, de nem látta Zsófit. A nappali szobában talált rá, ahol megkérdezte: ?Mit akarsz mondani?? Zsófi azonban nem válaszolt. A vallomás szerint: ?Már bent a szobában, ebben az állati állapotban dulakodni kezdtem a lánnyal és erősen magamhoz szorítottam, majd először egy, a szekrény valamelyik polcán lévő vázával fejbeütöttem. Az ütéstől a váza összetört. Ezt követően elővettem a kabátom jobb oldali zsebéből a már korábban említett kést?.



A két vallomás merőben eltér egymástól. Most törött volt a váza a polcon, vagy nem? Késsel, vagy cseréppel vágták el a kislány torkát? Zsófi hívta be Gábort a lakásba, vagy a fiú magától ment be? A vallomásban Gábor leírja, hogy hat óra harmincöt, és negyvenöt perc között követte el a gyilkosságot. Honnan tudja ilyen pontosan, ha soha életében nem viselt órát? A fiú vallomásában szerepel az is: régebben az édesapjával pecázott, és az akkor, halpucolásra használt késsel ölte meg Zsófit. A szülők elmondása szerint Gábor öt-hat éves lehetett akkor, amikor a pecázás történt. Vissza tud emlékezni Gábor a közel tizenöt évvel ezelőtti, néhány órás családi pihenésre? Nem valószínű. Azon is el lehet gondolkozni, hogy egy civil mikor ír olyat, hogy ?... pengehosszúságú késsel...?. Ez a kifejezés nem a rendőrség szakzsargonjában szerepel? Honnan tud ilyen szavakat egy 18 éves fiú? Ez csak úgy lehet, ha a vallomást diktálták neki.

Gábor édesapja, Tánczos István már csak egyetlen dolgot tesz hozzá.

- Gábor védőügyvédje elmondta, hogy fiam ujjlenyomatát nem találták meg a H. család lakásában. Ha ez igaz, akkor nincs semmi kézzelfogható bizonyíték a rendőrség kezében és szabadon kell engedniük Gábort. Felfoghatatlan számomra, miért foglaltak le a házkutatáskor olyan tárgyakat volt feleségem lakásában, amelyeknek semmi köze a gyilkossághoz? Miért kellett elvinni a krumpli hámozót, a tompa, étkészletből való késeket? Össze-vissza kapkodnak a rendőrök, mint akik nem tudják mit csinálnak. Szerintem befolyásolják Gábort a börtönben. A múlt szombati beszélőn alig ismertem rá a fiúra.

- Mi történt?

- A találkozás döbbenetes volt. A gyilkosságról nem beszélhettünk, végig ott állt a fejünk felett az őr. Minden szavunkat leste, nehogy rákérdezzünk véletlenül az esetre. Mindössze húsz percet kaptunk. Amikor behozták a beszélgetésre, nem ismertünk rá. A fiúnak be volt dagadva a szeme és tarkóján is ütésnyomokat láttunk. Amikor rákérdeztünk, az őr azt mondta: ?Sajnos kemény a priccs a zárkában. Ugye, Gábor?? Nem jutottunk szóhoz. Miért kell megfélemlíteni a fiút? Miért kell a szájába rágni a válaszokat? Ha ő a gyilkos, nekünk úgyis elmondta volna. Van annyira okos, hogy tudja: mi vagyunk az egyetlenek, aki mellette állunk, akik segíteni tudunk neki.

- Elképzelhető, hogy még önöknek sem meri bevallani Gábor azt, amit tett?

- A fiam tudja: ha nem segítünk neki tisztázni magát, akkor az egész élete zsákutcába jut. Nincs más kiút, mint kiderítenünk az igazságot, ha már a zsaruk erre nem hajlandóak. Ők találtak egy bűnbakot, akire könnyen rá lehetett verni a balhét. Gábor ideálisnak bizonyult erre, mivel könnyen befolyásolható, labilis alkat. Olyan valaki, aki a verések és fenyegetések hatása alatt azt is bevallja, amit nem követett el. Csakhogy jelen esetben ez nem tyúklopás, hanem gyilkosság. Azért mindennek van határa. Gyilkost könnyen lehet bárkiből csinálni, de az ellenkezőjét bebizonyítani, azt, hogy valaki ártatlan, az már nem olyan egyszerű dolog. Ahhoz jó ügyvédek, sok pénz és még több akarat kell. Sajnos nekünk csak az utóbbiból van sok. A kitartásból.



Zsófi szülei



Az áldozat szüleire kevesen kíváncsiak. A temetés óta visszavonultan élnek, kerülik a nyilvánosságot. Kijárnak kislányuk sírjához, a Körmendtől néhány kilométerre lévő faluban, ahol ők is nyugalmat találtak. Idegent nem szívesen fogadnak, a hívatlan vendég errefelé nemkívánatos személy. Az édesapa, H. Ferenc mégis mesél, talán a gyilkosság óta eltelt egy hónap alatt egy kicsit megnyugodtak a kedélyek. Felejteni nem tudnak, de az élet nem állhat meg.

- Zsófi nélkül értelmetlenné vált az életünk - kezdi Ferenc. Feleségem is, és én is nyugtatókkal kelünk, s fekszünk. Nincs az a nap, a napnak az a perce, amikor ne lenne előttem az a kép, amikor beléptem április elsején a lakásba és megláttam a lányomat az előszobában, vérbe fagyva. Egyetlen célunk, hogy fiunkat úgy neveljük fel, hogy ne maradjon benne semmi nyoma a tragédiának.

- Mi lehetett ennek a szörnyű tettnek az indítéka?

- Fogalmam sincs. Zsófi senkinek sem ártott, őt mindenki szerette. Mindig a közösség irányítója volt, énekórára, hittanra, népi táncra és vívóedzésre járt, kiváló tanuló volt. Ha megkérdi, akkor az iskolában is csak jót tudnak róla mondani.

- Önnek kellett volna Zsófi elé menni azon a délután is. Miért nem ért időben az iskola elé?

- Megbeszéltük, hogy negyed hatkor ott vagyok a kapuban, s együtt megyünk haza. Azonban vadász kollégáimmal egy pályázat beadásán dolgozunk, s ennek elkészítésével egyedül nem boldogultunk. Ezért egy pályázatok terén tapasztalt barátunk jött át Miskolcról segíteni. Kimentünk a terepre, hogy lássuk mit kell belevenni a beadványba, mit nem. Sajnos a terepjárónk beragadt a sárba, így nem sokkal kilenc után értem csak haza.

- Felment a harmadik emeletre, kinyitotta az ajtót, és...

- És úgy éreztem, hogy vége az életemnek. Iszonyú volt. Ott feküdt Zsófi az előszobában, vérbe fagyva. Kékre-zöldre összeverték, teste ki volt csavarodva. Feje félrebillenve, egyik szeme még nyitva, a másik az ütésektől bedagadva, már végleg lezárult. A bejárati ajtó nem volt bezárva. Ott szorította kis kezében a kulcsait, még arra sem volt ideje, hogy letegye. Vissza akart menni a térre játszani barátnőjével. Soha többé nem futkoshat, játszadozhat társaival, nem mosolyog többé, nem viccelődik - sírja el magát Zsófi édesapja, majd folytatja: - Leguggoltam hozzá, s láttam, már nem él. Kis nyaka fültől fülig át volt vágva, élete utolsó másodperceiben még küszködött, ott volt a habzó vér a nyakán, ahogy levegőt akart venni. Vadász vagyok, tudom, mekkora erő kell egy állat nyakának átvágásához. A vad szemében látni lehet a félelmet, s elképzelem, mit érezhetett Zsófi azon a délután, élete utolsó pillanataiban.

- Ön szerint bosszúból ölték meg?

- Biztos vagyok benne, hogy vagy erről van szó, vagy pedig valaki hirtelen felindulásból követte el a gyilkosságot. Soha nem láttam olyan szörnyűséget, mint akkor este. Amíg élek, nem felejtem el a halott kislányom iszonyatos látványát.

- Ismeri ön Tánczos Gábort?

- Soha életemben nem találkoztam vele. Ha tényleg ő a gyilkos, akkor egyetlen kérdésre nem tudom csak a választ: a gyilkosság előtt, vagy után ment föl a negyediken lakó barátjához, Gyurihoz?

- Miért fontos ez a kérdés?

- Azért, mert ha előtte, akkor nagyon okos lehet a srác, mert biztos alibije van azzal, hogy a ház előtt elköszönt a barátjától, aki látta elmenni. Ha viszont utána, akkor nem igaz, hogy nem vett észre semmit Gyuri. Tudom, ez a szakmám: ilyen öldöklés után biztosan véres az elkövető keze. A lakásunkban aznap délután senki nem nyitotta ki a vízcsapot. Valószerűtlen, hogy vértől csöpögő kézzel sétáljon ki valaki a kapun. Akkor viszont hol mosta le a kezét a gyilkos? Miért nem vett észre semmit a fiún barátja?

Érdekes és elgondolkoztató az édesapa monológja. Olyat mesélt nekem, ami a jegyzőkönyvekben nem szerepel. Hivatalos papírok szerint a kislányt nem az előszobában, hanem a nappaliban találták meg. Miért mondta el őszintén az édesapa, amit látott? Ha ez nem illeszkedik a rendőrség verziójához...

A kislány édesapja hosszú évekig ekkor, itt nyilatkozott utoljára. Erzsébet, az édesanya még ekkor sem állt mikrofon elé. Három és fél évet kellett várni, amíg 2001 őszén az egyik női magazinnak, majd idén januárban a tv2 Napló című műsorának nyilatkozott. Mindkét interjút a későbbiekben olvashatják a könyvben.



Az édesapa kérdései jók. Azonban H. Ferenccel történt beszélgetésem alatt, eszembe jutott a hivatalos rendőrségi jelentés néhány megállapítása. Egy: a kislányt, április elsején este a lakás nappalijában, az ágyon találták meg. Kettő: a gyilkos, a bűncselekmény elkövetése után mind a gyilkos szerszámot, mind a kezét lemosta a lakásban. Három: a kislányt a délután folyamán, de mindenképpen fél hat és fél hét között ölték meg.

Ezek után csak három kérdés marad megválaszolatlan. Az édesapa hogyan láthatta meg a lakásba belépve, az előszobában lánya holttestét, amikor az a belső szobában volt? Hogyan láthatta a habzó vért, amikor elmondása szerint kilenc óra után ért haza, a gyilkosság pedig bizonyítottan több mint három órával korábban történt? A vér, szakértők szerint nem habzik három órát, általában egy órán belül megalvad. Mitől volt olyan biztos az édesapa abban, hogy senki nem mosta le a kezét aznap délután a lakásban? Miért talál ki olyan dolgokat, amelyek meg sem történtek?

Itt nem csak a már említett hosszú, fekete hajszál kérdése merül fel. Fogadjuk el: az édesapa beragadt a sárba. Autója viszont az erdészháznál parkolt. A család járművéhez szinte megszólalásig hasonló autót láttak a gyilkosság idején a Németh Mária utca 3. szám előtt. A volánnál egy férfi ült, napszemüvegben. Erre tanúk vannak.

Képzeljük el, hogy a kollégák látják kimenni az erdőbe az édesapát. Autója ott parkol, nem áll semmiből beülni, a kulcs vagy az erdészházban, az asztalon van, vagy pedig korábban már másolatot készítettek róla. Beül két kolléga az autóba, elmennek a város széli lakótelepre, s várnak. Egyszer csak látják, hogy Zsófi barátnőjével sétál hazafelé. Megvárják, amíg elbúcsúzik egymástól a két diáklány. Egyikük kiszáll, s Zsófi után megy a lépcsőházba. Felér a harmadik emeletre, benyit a lakásba. Találkozik a kislánnyal, de az nem kezd kiabálni, nem ijed meg. Hiszen a bácsi az apu kollégája. Már többször járt nálunk vendégségben. De vajon mit keres itt? Hol van apu? Ebben a pillanatban lendül az erős vadászkéz.

Egyszer, kétszer, sokszor. Előkerül egy váza, azzal folytatja az ütlegelést. A kislány ájultan a földre esik, betört koponyájából folyik a vér. Előkerül az éles vadászkés és szakértő módjára az illető átvágja Zsófi torkát. Elvégre ez a szakmája, nap mint nap ezt csinálja. Ezután lemossa a kezét és a gyilkos eszközt, zsebre teszi a kést, s mint aki jól végezte dolgát kisétál a lakásból. Igen ám, de nem várt meglepetés: egy fiú jön föl éppen a lépcsőn, s meglátja a gyilkost. Talán maradhatott egy kis vér a kabáton, vagy éppen be lehetett látni az ajtó résén a lakásba, s a fiú - nevezzük az egyszerűség kedvéért Gábornak - rádöbben, hogy egy gyilkosságba csöppent. Próbál továbbmenni, aztán magyarázkodni, hogy soha, senkinek nem mond semmit, de hiába. A vadász kérlelhetetlen. Először nem tudja mit csináljon. Ölje meg őt is? Mégsem irthatja ki az egész lépcsőházat. Aztán lassan rájön a megoldásra. Megfenyegeti a fiút, hogy mondja azt, ugyan itt járt, de nem látott semmit. A gondolatok azonban tovább pörögnek. Másnap majd bemegy a rendőrségre a vadász, s megkér valakit, vegyék szemügyre ezt a fiút. Megteszik neki, elvégre barátok, vadásztársak vannak ott. Ha az ember együtt vadászik egy magas beosztású rendőrrel, akkor legalább annyi haszna legyen belőle, hogy egy kis gyilkosságot elsimít neki. Miből áll az manapság? Nem oszt, nem szoroz. Múltkor én is szemet hunytam afölött a három szarvas fölött, amit a kedves kolléga engedély nélkül lőtt ki - gondolkodhatott magában a vadász. A megfélemlített fiú továbbmegy a barátjához, ahova eredetileg indult. Félelmét próbálja titkolni, viccelődik. A baráttól lefele jövet még hall valami nyöszörgést a harmadik emeleti lakásból. Szól barátjának, de akkor már csönd van. Mindketten tovább mennek. A fiú hazamegy, s álmatlanul forog egész éjszaka ágyában. Másnap, amikor bemegy az egyik helyi vendéglőbe, meghallja, hogy egy 11 éves kislányt előző nap megöltek. Hol is történt? Melyik lépcsőházban? De hiszen én ott voltam tegnap! - kiállt fel önkéntelenül. Talán elfelejtette már a tegnapi találkozást azzal a férfival a lépcsőházban, vagy csak az első, önkéntelen reakciója volt a felkiáltás. Ezt nem tudja senki. Mindenesetre beviszik a kapitányságra, kihallgatják. A fiú elmondja, hogy látott egy férfit kijönni a lakásból, sőt azt is elmeséli, hogy állt a ház előtt egy autó, abban egy férfi várakozott. A rendőrök először hisznek neki. Fantomkészítő szakembert hívnak Gáborhoz, pontról pontra elmeséltetik vele a történteket.

Aztán hirtelen megszakad a bizalom. Valószínű, hogy a vadász eljutott a megfelelő emberig, elmesélte a sztorit, s a magas beosztású rendőr intézkedett. Innentől kezdve a fiú sorsa megpecsételődött. Rákenik a gyilkosságot, ütik, verik, gyógyszerezik, csak azért, hogy a beismerő vallomást - amit egyébként diktálnak neki - leírja. A fiú fél, nem meri elmondani az igazat. Megfenyegették, hogy őt is megölik, ha beszél. Így nem beszél, tűri a meghurcoltatást, a bűnbak szerepét tölti be.

De vajon miért ölték meg a kislányt? Az édesapa vadász. A határ közel van, elképzelhető, hogy olyan csempészakciót látott meg, amit nem kellett volna. Esetleg egy több milliós orvvadászatot akadályozott meg, ami nem maradhat büntetlenül. Nem lehet tudni, ahogy azt sem, esetleg csak a vadászok voltak benne a gyilkosságban, vagy esetleg mások is?



Ez csak egy, az igazságtól talán nem is annyira elrugaszkodott gondolatmenet. Azonban változatlanul fennáll az a verzió is: az édesapának barátnője van. A bíróság előtt is tanúskodó emberek vannak, akik elmondták: amíg Zsófi édesanyja és testvére külföldön voltak, az apát és annak kedvesét kétszer is rajtakapta a kislány a családi fészekben. Nem üzleti tárgyaláson. Zsófi megmondta a hölgynek, hogy amint édesanyja hazajön, elmondja neki a látottakat. A mama a hét végén jött volna haza, a gyilkosság szerdán történt. Az idő sürgető fogságában volt a gyilkos.

Ez is csak egy gondolatmenet.

Ahogy a következő kérdésekre sem kapott választ senki: Honnan tudta a gyilkos, hogy a kislány egyedül lesz a lakásban? Mi van akkor, ha a testvére betegen fekszik otthon, és nem egy üres lakásba ér haza a kislány? Akkor a bátyja is meghalt volna? Honnan tudta a gyilkos, hogy az édesapa nem megy az iskola elé? Honnan tudta, hogy beragadt a sárba, s csak több órás késéssel ér haza a családfő? Ki az, aki ilyen bizalmas információk birtokában lehet? Egy egyszerű kéjgyilkos, vagy pedig egy, a családot jól ismerő ember? Mondjuk egy kolléga? Miért volt biztos a dolgában a gyilkos, amikor felment a harmadik emeletre? Honnan tudta, hogy a kislány be fogja engedni a lakásba? Honnan tudta, hogy kinyitja az ajtót Zsófi, amikor egy idegen becsönget a lakásba? Lehet, hogy nem is idegen csöngetett be, hanem a család régi jó barátja, aki biztos volt benne: kinyitják neki az ajtót? Vagy kulcsa volt a gyilkosnak a lakáshoz, s már a kislány érkezése előtt bement? Lesben állt az ajtó mögött, s amikor Zsófi a vécén ült, védekezésre képtelenül, akkor támadt? Zsófit nem erőszakolták meg, a lakásból nem vittek el semmit. A rabló, - vagy kéjgyilkos verziót ezen a ponton ki lehet zárni. Kizárólag a bosszú vezérelhette az elkövetőt. A kislánynak nem valószínű, hogy ellenségei lettek volna. A tanárnő édesanya sem csinált olyasmit, ami ilyen brutális cselekményre vezetett volna valakit. A tizenéves testvér is könnyen kizárható ebből a sorból. Ki marad a végén? Az apa. Az ő munkája adhat okot a kegyetlen bosszúra, s annál nincs kínzóbb érzés, mint amikor a saját gyerekemet találom vérbe fagyva. Egy életen át gyötrődik a kiszemelt alany: mégsem kellett volna akkor, s azt tennem... Talán élne a lányom, ha nem buktatok le egy csempészbandát, vagy nem fülelek le egy vadorzó társaságot?



Tánczos Gábor hónapokat tölt a Vas megyei börtönökben, mire felhozzák a fővárosba, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. Az egy hónapos megfigyelés alatt az orvosok nem találnak semmit. A szakemberek nem értik, miért kellett a fiúnak az intézetbe kerülnie? Mindenesetre Gábor jobban érzi magát Budapesten, mint Szombathelyen. Elmondása szerint a vizsgálódás alatt legalább nyugton hagyják. Nem ütik, mint a vasiak, nem gyógyszerezik. Nem kell akarata ellenére beismerő vallomást írnia. Egy hónapos pihenőnek fogja fel a fiú a szakértői kutakodást. A fővárosban határozza el: amint visszaviszik a dunántúli megyébe, ügyvédje jelenlétében visszavonja az összes vallomását. Nem fog megijedni, nem hagyja magát megfélemlíteni. Összeszedi bátorságát, s végre elmondja április elseje igaz történetét.

Amíg a fiú Pesten van, a körmendi rendőrök kutakodni kezdenek. A Rába folyóba búvárokat küldenek, azon a helyen, ahol Gábor vallomása szerint a folyóban kell lennie a gyilkos késnek. Állítólag a Halászcsárda előtt dobta azon az éjszakán a kést a vízbe. Több órát keresgélik a bizonyítékot a rendőrök, de nem találnak semmit. Nem csoda. Vajon miért három és fél hónappal a gyilkosság után jut eszükbe, hogy megkeressék a gyilkos eszközt? A fiú két héttel az esemény után leírta, hol dobta a folyóba a kést. Mit csináltak a rendőrök három hónapig? Csak nem gondolkodtak? Miből gondolják, hogy egy gyorsfolyású folyóban megtalálnak bármit is? Miért keresnek csak kést, a cserépdarabot már elfelejtették? Mindenképpen a saját kitalációjukhoz ragaszkodnak, hogy Gábor a gyilkos, s az otthonról hozott késsel vágta át Zsófi torkát? A főnökség szerint szakképzett rendőrök dolgoznak Vas megyében. Azt már feltételezni sem meri az átlagember, hogy el szeretnék simítani az ügyet, de ehhez valami tárgyi bizonyítékot fel kell mutatniuk, ami Gábor bűnösségét igazolja. Ilyen bizonyíték nem került elő. Egyedül a fiú vallomásaira alapoznak, amit, mint tudjuk, valaki, valahol lediktált neki.

A H. család otthonában nem találták meg Gábor ujjlenyomatát, hajszálát. Nem találták meg a gyilkos szerszámot. Nem találtak tanút, aki a fiú bűnösségét igazolná. Nem találtak semmit, csak egy bűnbakot. Ahhoz viszont ragaszkodnak.



Április tizedikén - Gábor letartóztatása előtt tíz nappal, amikor a fiú még csak tanú volt - dr. Lépold Józsefnénak, egy független grafológusnak elküldték a fiú kézírását. Az országosan elismert, nemzetközi szaktekintély az Országos Rendőr-főkapitányságon keresztül kapta meg az írást. Egy gazdasági bűncselekmény gyanúsítottjáról van szó, kérik az igazságügyi szakvéleményt - mondták. A grafológus leírta: ?A szöveg tartalmával nem azonosul az író személy. Olyan, mint aki egy elkövetett bűncselekményre félrevezető magyarázatot tenne. Tudatos, következetes, jól betanult előre. Felkészült a kihallgatásra, melyből győztesként szeretne kivonulni. Titkot rejt az írása, mellyel fedezni kíván valakit, önmagát meg jó színben tünteti fel. Nyereséget remél, azonban erős a félelme, hogy kiderül az igazság. Nem mondható vezéregyéniségnek, inkább könnyen befolyásolható. Félelme azért is erős, mert az őt felbujtó személyre úgy gondol, mint aki jó kapcsolatokkal rendelkezik, ezért a vesztes csak ő lehetne. Az erőfölény fizikai és szellemi értelemben is a felbujtó javára értendő. A fent leírtak alapján feltehetően ragaszkodik félelemből az eredeti vallomásához.?

Dr. Tóth László, a fiú ügyvédje szerette volna megkapni ezt a szakértői véleményt. A rendőrök először azt mondták, nincs ilyen a birtokukban. Aztán közölték: valóban van szakértői véleményük egy grafológustól, de abban csak az van, hogy Gábor a gyilkos. A papírt nem adták oda az ügyvédnek. Senkit nem érdekelt, hogy ezzel törvénysértést követnek el, mivel a védőügyvéd minden, az üggyel kapcsolatos papírt köteles megkapni. Ha kéri. Az ügyvéd kérte, mégsem kapta meg. A Vas megyei rendőrök ezen a ponton bebizonyították: minden eszközzel, akár a törvényeket is áthágva rábizonyítják Gáborra a gyilkosságot.



Tánczos Gábor szeretné visszavonni vallomásait, amelyekben beismeri a gyilkosságot. Először három hétig váratják, amíg a bűnügyi főigazgató visszajön szabadságáról. Majd közlik a fiúval: nem vonhatja vissza a vallomást. A sajtó nyomására a vas megyei rendőrök megengedik, hogy a gyanúsított módosítsa vallomását. Már félnek a médiától, mivel az egyre gyakrabban számol be a szombathelyi melléfogásról. Azonban a rendőrök nem nyugszanak. A vallomást ugyan módosíthatja a fiú, de azt nem engedik meg neki, hogy újabb levelet írjon a kislány szüleinek.

Még a nyár elején történt, hogy Gábornak lediktáltak egy levelet, amelyben elnézést kér Zsófi szüleitől, amiért meggyilkolta lányukat. A kislány édesapja hónapokig mutogatja Körmenden az irományt. Lobogtatja, mivel elégtételt érez lánya haláláért. Amikor a gyanúsított szeretne vallomása módosítása után újabb levelet írni a H. családnak, a rendőrök nem engedik. Zaklatás lenne - mondják. A fiú nem tehet semmit, a kislány apja pedig változatlanul a levéllel bizonyítja: elkapták a gyilkost.

1998. szeptember 24-én, Szombathelyen, a megyei rendőr-főkapitányságon megkezdik az iratismertetést. A gyanúsított: Tánczos Gábor, 18 éves körmendi lakos. A vád: emberölés bűntette. A közel egy hétig tartó iratismertetésen a rendőrök a védőügyvéd elé tárják a régóta várt bizonyítékokat. Eszerint Gábor ingjén, amit április elsején viselt, megtalálták Zsófi törött hajcsatjának mikro szemcsés darabjait. A csatot a halott gyermek mellett találták meg a lakásban. Emellett olyan szövetmintákat is kimutattak a gyanúsított ruháján, ami hasonlít a kislány ruhájából, valamint a lakás bútorzatából származókhoz. Ez alapján hosszú évekre rács mögé zárhatják a fiút. Azonban Gábor ujjlenyomatát, hajszálát, cipőnyomát nem találják Zsófiék lakásában. Sőt, az ominózus nadrágot, amelyen Gábor saját vére volt, - ezen a ruhán is találtak, a kislány pólójából származó anyagokat - a szülőknek hazaadják. A házkutatáskor lefoglaltak egy farmert, amely a gyilkosság napján a szekrényben volt. Azt, amit Gábor aznap viselt, és amelyiken bizonyítékok vannak, kiadják. Érdekes lenne, ha a tárgyaláson azzal a ruhával bizonyítanák a fiú bűnösségét, ami nem volt a gyilkosság napján rajta. (Ez a szövegrész 1998-ban íródott. Azóta kiderült: gond nélkül felhasználták a nadrágot, senkit nem érdekelt, még a Legfelsőbb Bíróságot sem, hogy egy olyan nadrágon találták meg az anyag-kereszteződést a kislány ruhájával, ami a gyilkosság napján Tánczos szekrényében volt. Senkit nem érdekelt: a tényeken nehéz változtatni. Egy hamis bűnjellel, a valóságtól elrugaszkodott indokkal és állítólagos ténnyel hozakodott elő a rendőrség, ügyészség és bíróság. A szerző.)

Ezen a ponton megdől a rendőrök vádja. Az egyetlen tárgyi bizonyíték, a fiú ingje is lehet a rendőrség szüleménye. Csakhogy az ingnél is megdőlt volna a vád, ha a bíróság józanul gondolkodik. Aznap Tánczoson egy póló volt, felette egy ing, azon egy nyitott kabát. Érdekes módon az anyag-kereszteződést nem a begombolt ingen találták meg. Az ing alatti pólón voltak fellelhetők a kislány ruhájáról származó mikronyomok. Hogyan kerülhetett az ing alatti pólóra a nyom, s ugyanakkor az ingen semmit nem találtak? Senkinek nem tűnt fel, még a bíróságnak sem, hogy a zoknimra nem kerülhet nyom, ha a nadrágomon, cipőmön nincs? Nem, senkit nem érdekelt a fizika törvénye, bár józan paraszti ésszel eldobhatták volna ezt a bizonyítékot. Józan ész nem volt, s mára egyetlen bizonyíték maradt a fiú ellen, ami alapján 13 évre ítélték: ez a bizonyos kereszteződés.

Ha egy perdöntő bizonyítékot kiadnak a rendőrök a kezükből, akkor valószínűleg kapkodnak és nem tudják: mit is tesznek. Gábor védőügyvédje szerette volna bebizonyítani: a nadrág és ing sztori után az összes bizonyíték valódisága megkérdőjelezhető. Ha ez sikerül, akkor a rendőrség produkálta a tárgyi bizonyítékokat. Ezzel a lépésükkel saját maguk alól lökték volna ki a hivatali széket, s a megyei főkapitánytól kezdve, a sajtóreferensig mindenkinek mennie kellett volna. Ennek bizonyítása azonban hosszú heteket, hónapokat vett volna igénybe. A rendőrségnek nyilvánvalóan nem érdeke, hogy az igazság kiderüljön. Az ügyvéd pedig ebben az esetben nem tehet semmit. Koholt vádak, kitalált és utólag megalkotott ál-bizonyítékok ellen nincs mit tenni. A könyv elején feltett kérdések változatlanul aktuálisak. Miért van börtönben Tánczos Gábor? Miért kell éveket rács mögött töltenie? Miért nem engedték ki akkor, amikor bebizonyosodott ártatlansága?



Az első tárgyalás



1998. december 7. Szombathely

A Szombathelyi Megyei Bíróságon megkezdődött Tánczos Gábor tárgyalása. Reggel nyolc órakor bilincsbe verve vezették be a tárgyalóterembe a vádlottat. A termet tyúklopási perekre tervezték, ugyanis az újságírók és az érdeklődők alig fértek el. Az év legnagyobb felháborodást kiváltó gyilkosságának tárgyalásán az összes nagyobb napilap és tévéstáb jelen volt. A dr. Spitz János vezette tárgyalás a vádirat ismertetésével kezdődött. Az ügyész egyrendbeli bűncselekmény elkövetésével vádolja a fiút, aki megértette a vádat, bár ártatlannak vallja magát. A bíró több órán át faggatta a fiút életéről, a gyilkosság előtti mindennapjairól, iskoláiról és barátairól. Gábor elmesélte, hogy délutánonként a Körmenden található Zsade Presszóba járt rendszeresen, ott találkozott barátaival. Elbeszélgettek, néha lecsúszott egy-egy vörösboros kóla, de soha nem részegedett le. Spitz bíró a hétköznapokra terelte a szót, s ekkor Gábor elmondta: ébredés után rendszerint nyelvtanulással teltek napjai, önképzős módszerrel, kazetták segítségével sajátította el a tananyagot. Ekkor a bíró megkérdezte: német nyelvtanulásakor nem gondolt-e arra, hogy a városban jó szakembernek tartott, Mikos Erzsébet tanárnőhöz járjon? Az ügyet jól ismerőkben megfagyott a vér.

Nevezett hölgy ugyanis Zsófi édesanyja. Gábor elmondta, eszébe sem jutott, bár tudta, ki az a Mikos Erzsébet. A Zsófiék lépcsőházában, egy emelettel feljebb lakó Sz. Györgyről kérdezgették a fiút, aki a férfit barátjának és üzlettársának nevezte. A barát szónál megakadt a bíró, s megkérte a vádlottat, értelmezze azt. A fiúnak igazán nem volt, a szó klasszikus értelmében vett barátja, de aki kedvesen szólt hozzá, végighallgatta meséit, azokat így nevezte. Gábort ekkor hazugságon fogták, ugyanis a fiú elmondása szerint április előtt utoljára január körül járt a Németh Mária utca környékén. A bíró szerint tanúk vannak arra, hogy két nappal a gyilkosság előtt látták őt a környéken. Gábor azt mondta, kutyasétáltatás közben soha nem volt arrafelé, míg egyik ismerőse azt vallotta: Gábor rendszeresen a város széli lakótelep környékén futtatta a kutyát. Hazugság után hazugság, belekeverték Gábort saját mondandójába. A kívülállóban felmerült a kérdés: ha a hétköznapi apróságokban sem mond igazat a fiú, akkor miért kellene elhinni: a gyilkosság kapcsán nem hazudik? Azonban nem ugyanaz, hogy egy fiatalember megrémülten, egy gyilkosság vádlottjaként a bíróság előtt belezavarodik mondandójába, vagy pedig elkövette a brutális gyilkosságot.

A bíró Gábor magánélete felől kérdezősködött: udvarolt-e valakinek, volt-e kapcsolata lányokkal? A fiú válasza: ?Nem mondhatnám, hogy udvaroltam lányoknak, bár szerettem volna, de nem úgy sikerült. Kapcsolatokat kerestem, de nem jöttek össze. ?

A kérdések közelítettek a mindennapokhoz. Miért írt beismerő vallomásokat? Miért ismerte be a gyilkosságot, ha nem ő követte el? Gábor elmondta, hogy még őrizetbe vétele előtt közölték vele a rendőrségen: ő egy beteg ember, nem kerülhet bíróság elé, ha beismeri az iszonyú tettet, akkor az egész ország ünnepelni fogja. Majd a börtönben, vele egy cellában lévő verőember naponta bántalmazta: kékre-zöldre verte, ütötte a fejét és ugrált a mellén. A zárkatárs diktálta neki a vallomásokat, s közben folyamatosan mondta: szexuálisan beteg, ideggyenge, és bármit tesz, úgyis elítélik. A férfi megfenyegette, ha elmondja az őröknek, akkor komolyabb verések várnak rá! Gábor tartott tőle: ha a rendőröknek szól, akkor azok nem veszik majd komolyan, a zsaruk korábbi verései megismétlődnek. ( A tényekhez tartozik: Gábornak gyerekkorában agyhártya gyulladása volt, s az orvosok közölték a szülőkkel: semmilyen fizikai bántalom nem érheti a fiút. Tizennyolc év alatt egyetlen pofont sem kapott a gyerek, óvták egészségét. Így nem csoda, hogy élete első pofonja után megrémült, főleg ha az a pofon olyan volt, hogy a kihallgató szobában a székről több méterre, a földön landolt a verések után. A szerző.)

A bíró ismét hazugságon fogta a fiút, amikor megkérdezte, mit vett március 30-án, a gyilkosság helyszíne mellet található áruházban? Gábor korábbi vallomásaiban azt mondta, mindössze egy liter tejet. A pénztárgépek átvizsgálása után kiderült: aznap nem volt ilyen tétel. Ekkor a vádlott elgondolkozott, s elmondta: valóban, vett még kenyeret, üdítőt és egy halkonzervet is. A bíró nem értette, hogyan emlékezhet Gábor arra, hogy hónapokkal korábban pontosan mit vásárolt. Hiába, valakinek jó a memóriája, valaki pedig hitetlen.

Az is főbenjáró bűnnek számított a bíró szemében: Gábor nem tudta annak a tankönyvnek a címét, amelyből április elsején tanult. Hosszú gondolkodás után is csak azt tudta megmondani a fiú, milyen színű a könyv és milyen rajz van az elején.



Senki nem irigyelte a bírót a decemberi tárgyaláson. Ha a beidézett, több mint harminc tanú mindegyike igazat mondott volna, akkor Gábor aznap délután, ugyanabban az időben nyolc különböző helyen lett volna egyszerre, s délután öt és hét óra között nem két óra, hanem legalább egy nap telt volna el. Ugyanis a hamis tanúkat nehéz volt kiszűrni, pedig többen voltak, akik eskü alatt hazudtak.

Az első tárgyalási nap az ebédszünet után folytatódott. Gábor részletesen elmesélte, mit csinált a gyilkosság napján. A fiú, elmondása szerint nyolc órakor kelt, reggelizett, majd hosszabb, rövidebb megszakításokkal angolt tanult otthon. Ki sem mozdult a lakásból, fél ötig a könyvet bújta. Ekkor bekapcsolta a tévét, és az egyik külföldi adón játszott kedvenc sorozatát nézte meg. A filmnek háromnegyed ötkor lett vége, ekkor megfürdött, evett valamit és felöltözött. Nem sokkal fél hat után léphetett ki a lakásból, és egyenesen a Németh Mária utca felé indult, ahol barátja lakott. Az út 1800 méter - közel két kilométer - amit sétálva, kényelmesen haladva egy átlagember 15-20 perc alatt tesz meg. Így Gábor öt óra ötven perc előtt nem érkezhetett a házhoz. Ezt támasztja alá az is, amit a fiú barátja és annak felesége vallott a bíróság előtt: azt mondták, Gábor akkor érkezett hozzájuk, amikor a Duna tévén vége lett a mesének, ugyanis Sz.-ék gyereke azt nézte. A gyermek kifutott a konyhába, s akkor Gábor már ott volt. A mesének 17 óra 50 perckor lett vége aznap.

Zsófi negyed hatkor lépett ki az iskola kapuján, és a szakértők szerint az utat legfeljebb húsz perc alatt tette meg házukig. Így legkésőbb 17 óra 35 perckor Zsófi a lakásban kellett hogy legyen. Gábor ekkor indult el otthonról. A kislányt, otthonába érkezése után egy-két percen belül megölték. Gábor a gyilkosság idejében még Körmend főutcáján sétált, élvezte a napsütést és bámulta a kirakatokat. Ennyit az időpontokról.

Gábor, miután felment a Németh Mária utca hármas számú ház negyedik emeletére barátjához, leült a konyhába. Gyuri folytatta a mosogatást, közben beszélgettek. Később telefonon hívták a férfit, s a lépcsőház első emeletén lakó egyik szomszéd közölte: meghúzták az autóját, menjen le a ház elé. Gyuri tudta, bolondok napi tréfáról van szó, de mivel a szemetet mindenképpen le akarta vinni, nem sokkal a hívás után, Gáborral elindultak a negyedik emeletről lefelé. A bíróság a Matáv számlák alapján bizonyította: a hívás 17 óra 57 perckor érkezett. Sz. úr vallomása szerint Gábor ekkor körülbelül tíz perce már a lakásában volt. Hat óra előtt egy-két perccel indultak lefelé, s a ház előtt még tizenöt percet beszélgettek. Ekkor Gábor elköszönt barátjától, és hazaindult. Zsófi ekkor legalább fél órája halott volt.

A bíró ismét rákérdezett, miért írt beismerő vallomásokat, ha semmi köze a gyilkossághoz. Gábor elmondta: a rendőrök azzal fenyegetőztek, ha nem ismeri be a bűncselekményt, akkor kiviszik Körmend főterére, ahol az emberek meglincselik. Félelmében kénytelen volt leírni azt, amit a zsaruk diktáltak.



A tárgyalás második napja Zsófi tanárainak, osztálytársainak és barátnőinek meghallgatásával folytatódott. A vallomásokból kiderül: Zsófi negyed hatkor lépett ki az iskola kapuján, mivel édesapja nem várta, egyedül indult haza. A sorházak előtti játszótéren találkozott barátnőivel, akiknek azt mondta: felmegy a lakásba, lerakja a táskát és jön vissza játszani. A lányok hiába várták Zsófit, ő soha többé nem tért vissza barátnőihez.

Több tanú is azt vallotta a tárgyaláson, hogy fél hat és hat óra között, láttak egy magas, fekete hajú, napszemüveges férfit a lépcsőház körül sétálni. A bíró kérdésére egyértelműen tagadták, hogy Gábor lenne az ominózus ember. A mai napig nem lehet tudni: kit láttak a szomszédok április elsején, Zsófi meggyilkolásának időpontjában? A házban lakók egyike azt vallotta: nem sokkal hat óra után indult el vásárolni, s amikor kilépett a lépcsőházból, látta Sz. Györgyöt a ház előtt beszélgetni egy idegennel. A lakó azt állította, nem Gábor volt ott, nála alacsonyabb, bőrdzsekit viselő férfit látott. A szomszéd hazudott, vagy esetleg Sz. úr? Ki lehetett a napszemüveges ember, mit keresett a lépcsőház körül? Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.

A tanúk padjára ekkor Sz. Györgyöt, Gábor ismerősét szólították. A férfi az, aki biztos alibit tud igazolni a fiúnak, s ő az, aki miatt Gábor belekeveredett a gyilkossági ügybe. A családos férfi elmondta: nem sokkal hat óra előtt érkezett április elsején hozzá a fiú. Ő mosogatott, addig a srác leült a konyhában, beszélgettek a közös üzleti tervekről, nevetgéltek. Jó hangulatban teltek a percek, aztán megszólalt a telefon. A ház első emeletén lakó szomszéd szólt fel, hogy meghúzták Gyuri autóját, menjen le megnézni. A Matáv számla alapján 17 óra 57 perckor érkezett a hívás. A tanú szerint ekkor legalább tíz perce a lakásban volt Gábor. Mivel úgyis le akarta vinni a szemetet, elindultak a negyedik emeletről. Ő ment elöl, Gábor pár lépéssel mögötte. A fiúnak kifűződött a cipője, közben ő egy lépcsőfordulóval már lejjebb volt. Amikor Gábor utolérte, mondott neki valamit, de már nem tudja, hogy mit. A fiú vallomásai szerint ekkor mondta azt, hogy hallott valamilyen hörgő hangot a harmadik emeleti lakásból. Nem tulajdonítottak a dolognak nagy jelentőséget. Mindketten kiértek a ház elé, Sz. György még beszélgetett a fiúval néhány percig, elköszöntek, majd látta, ahogy Gábor elindul hazafelé. Ő felment az első emeleten lakó szomszédhoz - aki telefonált - s ott legalább fél órát eltöltött.

A gyilkosságról este fél tíz körül hallott először. Rendőrök csöngettek a lakásba, kérdezősködtek, s felkérték hatósági tanúnak. Gáborral a letartóztatás előtt csak akkor találkozott, amikor a helyszínen bizonyítási kísérletet hajtottak végre. Így nem tudta megerősíteni a fiúnak azokat a panaszait, miszerint tanúként való kihallgatásai alatt folyamatosan bántalmazták a rendőrök, s akarata ellenére íratták vele a vallomásait.

A tárgyalás harmadik napján érdekes módon a szava hihetetlen tanúk kerültek sorra. Volt, aki eskü alatt azt vallotta: háromnegyed hétkor látta Gábort, amint a gyilkosság helyszínéről a város központja felé tart. Húzogatta a nadrágját, ami feltűnő volt számára. A fiú szerinte kék farmer dzsekit viselt. A gyilkosságot fél hat után követték el. Gábor hat óra után nem sokkal már elindult hazafelé. Akkor hogyan láthatta a hölgy háromnegyed hétkor a srácot? Hogyan láthatott rajta kék farmer dzsekit, amikor ilyen nincs is Gábornak? Ennyit a szavahihető tanúról.

K. György tanú következett, aki Tánczosék közvetlen szomszédja. Elmondása szerint Gábor egy álmodozó, fantáziáló, tisztességtudó, de zárkózott gyerek. A szomszéd elmondta: többször hallott hangos veszekedést az édesanya és fia között. Kiabáltak egymással, így egyszer szólnia kellett a nagyapának: a házban nem csak ők laknak, a többiek nyugalmát tartsák tiszteletben. Gábor a bíró kérdésére elismerte, hogy voltak veszekedések közte és anyja között. Gyöngyi sokszor nem jött időben haza, s ezért ő nem tudott nyugodtan aludni. Mindemellett elmondása szerint jó a viszonya édesanyjával, különösebb gondjaik - az anyagiakon túl - nem voltak. Az ügyész ekkor megkérdezte: Gábor, betegnek tartja saját magát? A válasz: Nem!

A szomszéd elmesélte, hogy Tánczoséknál ki volt szakadva a nagyszoba fotelja, az alatta lévő szivacs betétet bárki láthatta. Ez azért érdekes, mert Gábor nadrágján olyan szivacs mikro nyomokat találtak, amelyek hasonlítanak a gyilkosság helyszínén lévő kanapé szivacsához. Csak hasonlítanak, így a szomszéd vallomása alapján azok saját lakásában is a fiú nadrágjára kerülhettek.

Gábor, amikor édesanyja és a közte lévő kapcsolatot feszegették, rosszul lett. Elsírta magát, s tárgyalási szünetet kért. A bíró kiürítette a termet, a fiú azonban visszahívta édesapját és átölelte. Nyugtatót kapott, majd fél óra múlva kissé megnyugodva, folytatódhatott a tárgyalás. A következő tanú Gábor egyik barátja volt, aki elmondta: kutyakiképző a szakmája, s ebből adódóan kért tőle tanácsokat a fiú. Barátságukat egyetlen szóval jellemezte: egyoldalú. A kiképző nem tudta, hogy azok a történetek, amelyeket Gábor mesélt neki, mennyire voltak valóságosak. Szerinte csak a vágyait és terveit mondta a fiú úton-útfélen.



Lassan kezd unalmassá válni a sok tárgyalás. Hiszen nemsokára elérkezik a nagy nap, az elsőfokú ítélethirdetés. De előtte néhány megismételt kérdés, amelyeket a rendőrségnek hiába tett föl bárki is. Válasz nem érkezett. Hónapokon át hangoztatták: Gábor a gyilkos. Hogy nincs bizonyítékuk? Senkit nem érdekelt. A lényeg, hogy találtak egy bűnbakot, akiből ki lehetett verni egy beismerő vallomást.

A rendőrök a hosszú hónapok alatt nem pihentek. Attól függetlenül, hogy Gábort gyanúsítják a gyilkossággal, azért egy kicsit nyomoztak. Kihallgatták Zsófi édesapjának a barátnőjét. Semmi eredmény. Kihallgatták és ujj, - és füllenyomatot vettek a környék összes vadászától. Semmi eredmény. A család ajtaján talált ujj, - és füllenyomat gazdáját a mai napig nem találták meg. Az már biztos: nem Gábortól származnak. Hogy kitől, az kérdéses. Mindenesetre érdekes, hogy a több hónapos előzetes letartóztatás után egyetlen tárgyi bizonyítékot nem találtak, ami Gábor bűnösségét igazolná.

A vadász és barátnővonalat a rend kedvéért leellenőrizték, de ezzel lezártnak tekintik az ügyet. Megcselekedtük, amit megkívánt a haza - gondolják a rendőrök, s ülnek továbbra is babérjaikon.

Az igazság soha nem fog kiderülni? Soha, senki nem tudhatja meg, mi is történt 1998. április elsején a körmendi, Németh Mária utca hármas számú lépcsőházban, annak harmadik emeleti lakásában? Ki és miért ment föl a harmadik emeletre H. Zsófia után? Miért kellett meghalnia egy 11 éves kislánynak, minden ok nélkül? Ki miatt ölték meg Zsófit? Valóban bosszú, vagy pedig egy kéjgyilkos áldozata lett a kislány? Mi lesz Gáborral? Ha mégis rábizonyítják azt, amit el sem követett, akkor ártatlanul ül majd évekig? Vagy esetleg megállapítják, hogy nem volt ura cselekedetének a gyilkosság pillanatában, s bezárják egy-két évre egy kórházba? Szabadulása után pedig minden rendőrnek megnyugszik a lelkiismerete: elkaptuk a gyilkost, megkaptuk a kitüntetést, mégis kiengedték, hiszen ártatlan. De ezt csak mi tudjuk, senki más. A közvéleménynek semmi köze hozzá, hogy tönkretettük egy 18 éves gyerek életét. Ki törődik egy félszeg, könnyen befolyásolható fiúval? Kit érdekel, hogyan éli majd le hátralevő éveit? S ha mégis kiengedik? Hogyan fogja bebizonyítani Gábor, hogy nem ő volt a gyilkos? A rendőrök azt mondják majd: bizonyíték hiányában szabadlábra helyezzük. A fiúnak azonban a városban kell élnie. Le tud majd menni a közértbe vásárolni anélkül, hogy ujjal mutogatnának rá? A fiú családjával ki törődik? Kit érdekel, hogy az anyát ugyan úgy, mint Gábor apját elbocsátották a munkahelyéről? Kit érdekel, hogy a szülőkre már ma is ujjal mutogatnak: Nézd, ő annak a gyilkosnak az anyja!? Senkit.



Csak reménykedni lehetett, hogy a bírósági tárgyalásig nem jut el az ügy. A nyilvános meghurcoltatás előtt ki kellett volna derülnie az igazságnak, bár ez ellen a rendőrök minden eszközzel felléptek. Azt szerette volna mindenki, ha a rendőrök egy nap felállnának és azt mondanák: bocsánat, de tévedtünk. Elnézést kérünk Tánczos Gábortól és családjától, de alaptalanul tartottuk fogva évekig. Semmi bizonyítékunk nincs, ami a fiú bűnösségét igazolja, ezért szabadon engedjük. Kártérítési igényét a család a magyar államhoz benyújthatja. Az igazi gyilkos felderítésén továbbra is dolgozunk. Köszönjük.

Szép álom, csak a valóságtól kissé elrugaszkodott. Az igazság, mint tudjuk relatív. Minden oldalról meg lehet közelíteni. Azonban egy jogállamban elvárná az ember, hogy ne a rendőrség által megalkotott kitalált oldalát lássuk a tényeknek, hanem a valódit.



Az ítélet



1999. március 12-én egy ország döbbent meg. A Vas Megyei Bíróságon ítéletet hirdettek Tánczos Gábor büntetőügyében. A vádlott bűnösségét emberölés bűntettében állapították meg és ezért őt 14 év börtönre és 8 év közügyektől való eltiltásra ítélték. Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette. Az ítélet ellen dr. Tóth László védő és a vádlott fellebbezett.

Tehát Tánczos Gábort elítélték. Sokan nem értették, miért, de megtörtént. Azonnal Vácra szállítják, ahol hónapokat tölt a börtönben ismét. A tavasz várakozással telik, majd a nyár is. A szülők reménykednek, hogy ősszel újra tárgyalás lesz, és fiúk kiszabadul. Telnek a hetek, hónapok, de semmi. Az ügyvéd sem tud semmit, nem értesítik, mikor lesz tárgyalás. Aztán eljön az ősz is, majd a tél. Gábor pedig változatlanul Vácon van, szülei egyre ritkábban látogatják, ugyanis anyagilag nem tehetik meg, hogy fiúkhoz utazzanak. Az apa ritkábban, Gyöngyi, az édesanya kölcsönökből, de sűrűn utazik fiához. Talán ő az egyetlen, aki a végsőkig kitart majd Gábor ártatlansága mellett. Többen kiesnek a sorból, de mindig vannak újabb jelentkezők. Hírnévre vágyó újságírók, unatkozó civilek, akik könyvet akarnak írni Gáborról, a tévében szerepelni az édesanyával. Aztán hónapok alatt kiderül: semmi nem köti őket az ügyhöz, nem ismerik a hátteret, csak a sajtóból tudják a történteket, nem beszéltek az áldozat szüleivel, nem voltak a gyilkosság másnapján már a helyszínen, nincs birtokukban az összes beismerő vallomás, amelyeket visszavont Gábor, nem tudják, mit vallottak a rendőrök, szakértők és szemtanúk. Az újdonsült segítők csak a babérokat akarják leszakítani, kiállni a nyilvánosság elé és eldicsekedni: én mindig is megmondtam!

Holott a valóság szomorú: négy ember van az országban, aki végig kiállt Tánczos Gábor ártatlansága mellett: a fiú édesanyja, nagyapja, ügyvédje és jelen könyv szerzője. Nem akarom szerepemet kiemelni, de egyetlen civilként mondom évek óta: Tánczos Gábor ártatlan.

Ezért 1999. májusában kaptam meg a választ: Pest környéki otthonom felé tartva egy rendőrautó kocsim elé vágott. Szokványos rendőri ellenőrzésre gondoltam, mivel a BIT-es rendszám és a VW Golf civilnél nem igazán használatos. Két férfi szállt ki az autóból. Világítás nélküli a bekötőút, ezért csak az én autó lámpám világított gyengén. Hozzám léptek, s közölték: ?Jó lenne, ha nyugton maradnál!? Majd lendült a kezük, s gumibottal összevertek. Szerencsére nem ájultam el, csak a földre estem. Azonnal hívtam főnökeimet. A Margit kórház felé indultam, de kiderült: ott nincs röntgen. Főszerkesztőm hívott: a Baleseti Intézetben már várnak. Hívott főszerkesztő-helyettesem is. Férfiasság ide, vagy oda, neki már zokogtam a telefonba. Próbált nyugtatni, nem sok sikerrel. Tíz perc múlva, kicsit szédülve, émelyegve megérkeztem a Mező Imre útra. Mai napig nem tudom, milyen útvonalon, hogyan jutottam oda. Bűnügyis kolléganőm is megérkezett, s három BRFK-s nyomozó is várt rám. Röntgen, várakozás, semmi törés, de azért menjek vissza másnap - szólt az orvosi utasítás. Be kellett mennem a Teve utcai központba, feljelentést tenni. A nyomozók jöttek mentek, majd eltűntek. Később tudtam meg: kimentek a helyszínre, nyomokat, szemtanúkat kerestek. A közeli benzinkút ipari kameráját is bekérték, de nem láttak semmit. Miután valószínűsítettem, hogy rendőrökről van szó, az ügyészségi nyomozóhivatal vette át az ügyet. Természetesen másnap címlapon voltam, hívtak az újságok, tévék, rádiók. Nem mindennap történik ebben az országban, hogy egy újságírót munkája végzése miatt megtámadjanak. Másnap sokan hívtak, sokan kifejezték együttérzésüket. Köztük volt Demszky Gábor főpolgármester is, aki a többiekkel együtt segítségét ajánlotta fel. A feledésben sajnos már akkor sem tudott senki segíteni. Azt az estét, éjszakát semmi nem tudja kitörölni a fejemből. Egészen addig a Tánczos-ügyön döbbentem, meg, akkor az ország állapotán is. Közbiztonság? Ugyan már! Maradandó egészségkárosodást szenvedtem, de az ügyet szeptemberben ismeretlen elkövetővel zárta le az ügyészség. Verésemmel kapcsolatban több kérdésem senkihez nem volt...



Visszatérve Gáborra, eltelt az ősz a váci börtönben, amikor idézést adtak át neki: 1999. november 17-én a Legfelsőbb Bíróság nyilvános fellebbezési tárgyalást tart ügyében.

A szállingózó hóesésben sok újságíró tart a fővárosi Markó utca felé. Kíváncsiak, milyen ítéletet hoz a másodfokú bíróság a Tánczos perben. A háromtagú bírói tanács előtt megjelenik Tánczos Gábor, aki az érdeklődőkkel együtt hallgatja a végzést: A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága az emberölés bűntette miatt Tánczos Gábor ellen indított bűnügyben a Vas Megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítja.

A hallgatóság felhördül. Nem ezt várták. Sokan meg voltak győződve, hogy helybenhagyás lesz és másodfokon is elítélik Gábort. A húszoldalas indoklás megdöbbentő. A teljesség igénye nélkül idézem a legfontosabb részleteket.



A másodfokú ítéletben elhangzott: a Vas megyei ügyész - Fejes Péter - szerint Tánczos Gábor követte el a brutális gyilkosságot, ami után egy-két perce volt a tisztálkodásra, majd teljes nyugalommal meglátogatta az áldozat fölött lakó barátját! Másnap az egyik körmendi presszóban elújságolja ismerősének, hogy ő az előző napon járt a Németh Mária utca 3-as számú házban, ahol a gyilkosság történt. A jelen lévő rendőr felhívására még aznap este tanúként hallgatják ki a kapitányságon. A rendőröknek gyanús lesz a fiú viselkedése, a következő napokban ismételten kihallgatják, ahol egy ismeretlen férfiról beszél Gábor, akit látott kijönni az adott lépcsőházból. Egyébként ezt a férfit több tanú is említi, de a rendőrök nem foglalkoztak vele. A másodfokú végzésben is elhangzik: Tánczos 1998. április 6-án, - öt nappal a gyilkosság után -, Szombathelyen, a Vas megyei Rendőr-főkapitányság épületében önszántából feltárta, hogy ő volt, aki április elsején elvágta H. Zsófia nyakát! A rendőrök jegyzőkönyv felvétele nélkül, mosolyogva elengedik a fiút, aki még két hétig szabadon járkál, csak április 20-án kerül sor a vádlott őrizetbe vételére, majd a lakásán tartott házkutatásra!

?A Legfelsőbb Bíróság az ügy vizsgálata során észlelte, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlansági hibák miatt érdemi felülbírálatra alkalmatlan. Az eljárt bíróság a tényállást nem derítette fel kellően, nem vont valamennyi bizonyítékot értékelési körébe, az ítélet iratellenes megállapításokat is tartalmaz, továbbá a megyei bíróság indoklási kötelezettségének sem tett maradéktalanul eleget.?

Ez a két mondat megalázó a Vas megyei Bíróságnak és Spitz János bírónak. Hát még a nyomozó hatóságoknak, a rendőrségnek és az ügyészségnek. De a folytatást sem teszik ki az ablakba, egyenes bukás felé haladnak a Legfelsőbb Bíróság végzésének következő oldalaival is. A legmélyebbre süllyedhetett Spitz bíró és Bene megyei rendőrkapitány, amikor elolvasták a másodfokú ítéletet. Egy kezdő jogászhallgató jókat nevetett már akkor a harminc oldalas ítéleten, amikor Spitz bíró kihirdette azt. Gondolhatják, milyen jókat kacagtak a Legfelsőbb Bíróságon a hülyeségektől hemzsegő ítéleten...

?... olyan esetekben, amikor a döntő körülményekre nézve egymással lényegesen ellenkező bizonyítékok merülnek fel, a bíróság nem helyezkedhet arra az álláspontra, hogy az ellentétes bizonyítékok közül egyiket, vagy másikat elfogadja, hanem a bizonyítási adatok alátámasztására alkalmas bizonyítást hivatalból is el kell rendelni. Ezt a kötelezettségét az elsőfokú bíróság részben elmulasztotta.?

Az elsőfokú bíróságon szavahihető, az ügy szempontjából perdöntő tanúk vallomását összevetve kiderült: Tánczos Gábor először negyed hat után pár perccel, majd öt perccel fél hat előtt, aztán fél hat körül, végül hat óra után tíz perccel érkezett a Németh Mária utcába 1998. április elsején. A Legfelsőbb Bíróság szerint:

?Az elsőfokú bíróság elmulasztotta a tanúvallomások közötti ellentétek feloldását. Anélkül, hogy annak indokát adta volna, a tanúk tárgyaláson tett nyilatkozatait fogadta el a tényállás kialakításánál.?

És ami a legszebb az elsőfokú ítélet értékelésében:

?Az elkövetési magatartás módját illetően az eljárt - vas megyei - bíróság önkényesen, a logika szabályaival is ellentétesen állapította meg tényként, hogy a vádlott leszorította a sértett gyermeket a kanapéra, majd azzal egy időben a cserép dísztárggyal tarkón ütötte, amitől az elernyedt. Nem érthető, hogy szemben álló helyzetből miképp és milyen erővel üthette fejbe oly módon, hogy az ütés a tarkón érte és a kerámia dísztárgy darabokra tört. Erre vonatkozó magyarázatot az ítélet nem tartalmaz.?

?A metszés irányát tekintve teljes bizonyossággal kizárható, hogy az elkövetőnek a sértett háttal állt volna? - ez is érdekes. Az elsőfokú bíróság a rendőrség kitalációjára támaszkodva ítéletébe ragaszkodott hozzá, hogy Tánczos Gábornak háttal állt Zsófia, így vágta el a nyakát, s ezért nem lett véres a gyilkos ruhája. Na akkor mi van, ha ezt a verziót a Legfelsőbb Bíróság is kizárja? Gondban vannak a rendőrök és az ügyész? És Spitz bíró is rájött: nem csak belőle csináltak hülyét, de ő saját magából is!



És a másodfokú ítélet csak sorolja azokat a tévedéseket, amiket egy jogász tanonc sem követne el, de a vas megyei bíróságon sikerült:

?A megyei bíróság ítéletének tényállásában rögzített elkövetési mód aggályossá teszi azt a megállapítást, miszerint a vérzés ereje miatt az elkövető nem szennyeződött vérrel. Még abban az esetben is, ha a vérzés a gyermek mozdulatlan testhelyzetét figyelembe véve 50-60 cm távolságra terjedt, nehezen képzelhető el, hogy a sértettel szemközti helyzetben lévő elkövetőre ne került volna vérszennyeződés.?

Puff neki! Pedig Tánczos Gábor ruháján nem találták meg Zsófi vérét. Vajon miért nem? Talán nem ő a gyilkos? De a vasi bíróság nem hagyta ennyibe. További elképesztő hülyeségeket írt az ítéletbe, amelyeket másodfokon nevetve dobtak vissza.

A Legfelsőbb Bíróság szerint tisztázni kell, hogy H. Ferenc, az édesapa hol, milyen körülmények között találta meg lánya holttestét, mert Tánczos vallomása és az apáé között ellentmondás van. Az elsőfokú bíróság nem tisztázta azt sem, miért nem volt nagyobb kiterjedésű vérnyom a halott kislány körül, ugyanis a kanapén, ahol megtalálták, túl kevés vér volt ahhoz képest, amennyit a kislánynak veszítenie kellett a gyilkosságkor. Azt is ki kellene deríteni, ki járt öt nappal a gyilkosság után a lezárt lakásban, ki takarított ki, ki mosogatott el és miért? Ki kellene deríteni, hogy a gyilkosság után lezárt és lepecsételt lakásba ki mehetett be kulccsal, s a rendőrök az egyik helyszíni szemle után miért szállították a lakáskulcsot vissza Magyarlakra, a szülőkhöz. A másodfokú bíróság szerint ?... nincs magyarázat arra, miért volt erre szükség.?

Az elsőfokú bíróság az ügyben fontos szakértői véleményeket nem vett figyelembe, s amelyeket az ítéletben említ, azok is hiányosak!!!

Zsófi köröm kaparékából származó vér, vagy anyagmaradványok nem származhatnak Gábortól! Zsófi combjáról és ujjai közül rögzített 44 cm hosszú és 75 mikron vastag kihullott vörös tónusú hajszál eredeti színe szürkés-barna. ?A vizsgálat megállapította, hogy a kérdéses hajszál színben és szerkezetben eltér Tánczos Gábor hajmintájától. Ezeknek a szakértői véleményeknek az eredményét a megyei bíróság nem vonta a bizonyítékok körébe.?

Tudom, szárazak az idézetek és a jogi nyelvezetet unni lehet. De ezek perdöntőek az ügy szempontjából és azt bizonyítják: az elsőfokú bíróság szándékosan csalta el a tárgyalást, meg akart felelni a rendőrség kitalációjának és ártatlanul akart elítélni egy 18 éves fiút. Ez sikerült nekik, de annál nagyobb pofont megyei bíróság ritkán kap, mint a Vas megyei kapott a Legfelsőbb Bíróságtól. Csak azt nem mondták rájuk, hogy dilettáns, hozzá nem értő banda, akik szándékosan ítéltek el egy ártatlan embert.

Az elsőfokú ítélet hivatkozik szakértők megállapításaira, s idéz tőlük. Kissé pontatlanul. A legfőbb bizonyítékot, miszerint Zsófi és Gábor ruháján azonos anyagmaradványok vannak tényként fogadta el Spitz János bíró. A másodfokú ítéletből egyetlen mondat: ?... a szakértőhöz érkezett tárgyak hitelesített címkével voltak ellátva, s kezelésük előírásszerűen történt. Ilyen kitételt a fizikai- kémiai szakértői vélemény nem tartalmaz.?

Vajon hogyan jelentheti ki az elsőfokú bíróság tényként, a szakértőre hivatkozva, hogy minden rendben volt a ruhák körül, amikor a szakértő ilyet soha nem mondott!?



A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint Tánczos Gábor tárgyalását a kezdeti szaktól kell megismételni. Meg kell vizsgálni, ki mehetett be a gyilkosság után a sértetti lakásba, miért ellentmondó H. Ferenc édesapa és az elsőként a helyszínre érkezett mentő orvosnő vallomása arra vonatkozóan, hol találták meg Zsófiát? Meg kell vizsgálni, érintkezhetett-e Zsófia és Gábor ruhája a lefoglalás után, miután ez az egyetlen tárgyi bizonyíték!? Ki kell deríteni, kié a hosszú, sötét hajszál, amit Zsófi combján és ujjai között találtak? Az összes tanút, barátot, ismerőst, rendőrt, szakértőt ismét meg kell hallgatni. S ezek után csakis ?ésszerű és a logika szabályainak megfelelő? módon kell ítéletet hoznia az elsőfokú bíróságnak.



Aztán sokáig csönd volt. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének napján Gábort nem vitték vissza Vácra, hanem titokban visszaszállították Szombathelyre, hiszen már nem elítélt, hanem újra előzetes letartóztatásban lévő személy. Még az ügyvédnek sem szóltak: védencét elszállítják. A november végi beszélőre majdnem elindult az édesanya Körmendről Vácra, amikor az újságírók kinyomozták: felesleges a fél országot átutaznia, mindössze a húsz kilométerre lévő megyeszékhelyre kell mennie, hogy fiát láthassa. Eljött 1999 karácsonya, majd a nagy millenniumi ezredforduló. Tánczos Gábor pedig üdvözlő lapot küldött két kívülállónak: Máté Krisztinának, a tv2 Forró Nyomon műsorvezetőjének és e könyv szerzőjének. Bizakodott, sok jót, boldogságot kívánt és azt, hogy mielőbb találkozhasson velünk - ha másként nem megy, akkor legalább a börtönben. Az interjúkat azonban megtiltották a fiúnak. Senki nem juthatott be hozzá, közel három évig.



Teltek a hónapok, 2000 tavasza is elérkezett. Havonta egyszer szülei meglátogatták Gábort. A sajtó próbált bejutni, de falakba ütközött. Ha nem a bíróság, akkor a Büntetés-végrehajtás akadályozta meg az interjút. Nem akartak olyan hibába esni még egyszer, mint 1999 nyarán.

Akkor Tánczos Gábor édesapja beszélőre mehetett fiához, aki éppen a Kozma utcai Ideg - és Elmemegfigyelő Intézetben volt, szigorúan zárt környezetben. Nem dicsekvésképpen mondom, de támadt egy ötletem. Találkoztam Tánczos Istvánnal a Keleti-pályaudvaron, ahol a Szombathelyről érkező vonatról szállt le. Jó viszonyban voltunk, így megbeszéltük: nincs vesztenivalóm, megpróbáljuk, hogy én is bemegyek vele Gáborhoz. A kapuban az őr elkérte Istvántól a papírokat, majd kérte az én belépési engedélyemet is. Mondtam, hogy nincs nála, de Gábor unokatestvére vagyok, én is bemehetek, s odaadtam neki személyimet, amiből persze kivettem újságíró igazolványomat. Szegény kapus rábólintott beléptetésemre, vesztére. Egészen a beszélgető helyiségig vezettek engem is, ahol néhány mondatot válthattam Gáborral. Majd négyszemközt hagytam édesapjával, s másnapra megírtam a látogatást az újságban. Tomboltak a börtönben. Mindkét aznapi ügyeletest fegyelmivel kirúgták. Gondolom nem sejtették, hogy pimaszságomnak nincs határa...

Visszatérve 2000 tavaszára, valamikor március vége felé hívott Tóth László ügyvéd: április közepére kitűzték a megismételt elsőfokú tárgyalást Szombathelyen. Gondoltam, hogy nagy felhajtás lesz a bíróságon, hiszen Spitz bíró úr helyett Gombkötőné vette át az ügyet, s már nem a tyúklopási perekre épített kis teremben tárgyalták az ügyet, hanem a díszes, fő tárgyalóteremben. Valószínűleg azért is, mert már öttagú bírói tanács elé került a Tánczos-per. Levezényeltek néhány tárgyalást, majd június 1-én, a nyári szünetre hivatkozva a pert őszre napolták. Miután nem tudtam minden tárgyalási napon Szombathelyen lenni, részletes élménybeszámolót sem adhatok az ismételt elsőfokú tárgyalásról. S nem akarok száraz jegyzőkönyv részleteket közölni. Azonban született egy hat oldalas levél, amelyet Tánczos Gábor írt nekem, s mind a bíróság elnöke, mind a védőügyvéd szerint megfelel a valóságnak, semmi csúsztatás nincs benne az ügyet illetően, nem elfogult és nem veszélyezteti a tárgyalás menetét. Bár az ügyvédnek a bíróságon, barátilag feltették a kérdést: a levél tartalmával semmi bajuk, csak egyet áruljon el: hogyan juthatott el Gábor írása hozzám, amikor ehhez bírói engedély szükséges? Nos, ez talán egy, a megválaszolatlan kérdések sorában, ám most a választ nem a rendőrségtől várják. Tőlem meg nem kapják meg...



A második ítélet



Nem untatom önt a megismételt elsőfokú tárgyalás részleteivel. Szívem szerint még az ítéletet is elfelejteném. De hát nem tehetem. Ugyan nem szoktam kitalációkkal, agyszüleményekkel foglalkozni, most röviden mégis kénytelen vagyok. 2001 február 14-én, az ítélet napjának reggelén - mint az elmúlt években annyiszor - hajnalban kellett indulni a fővárosból. Nyilvánvalóan reggel nyolcra tették az ítélethirdetést, ezzel is megnehezítve a pesti firkászok dolgát. Na, mindegy. Néhány perccel nyolc előtt érkeztünk Szombathelyre, parkolót kerestünk, aztán futás. Éreztük: a késés miatt minden másodperc fontos. A kapuban csak nem akartunk átkerülni az átvizsgáláson. Előttünk egy paraszt bácsi pakolta ki zsebeit, majd három szatyrát. Kezdett emelkedni az adrenalin szintem. Kérdeztem, nem lehetne-e gyorsabban, mire jött a kedves válasz: siet valahova? Persze, a Tánczos ítéltre. Na, azt nem kellett volna. Az őrök látták, hogy késésben vagyunk, így munkatempójuk még inkább lelassult. Három perccel nyolc után már senki nem volt a folyosón. Óvatosan benyitottunk a terembe, akkor már mindenki állt, a bírónő pedig olvasott. Két másodperccel érkeztünk az ítélet kihirdetése előtt. Beléptünk a terembe, s annyit hallottunk: Bűnös! Mindenki leült, én is találtam egy helyet az első sorban. Körbenéztem, üdvözöltem a kollégákat és Gábor rokonait, amikor láttam az édesanya arcán a döbbenetet. - Orvost, Orvost! A fiam elájult! - kiabálta Gyöngyi. Felpattantunk, de ekkor már három fogdaőr Gáborhoz lépett, felkapták, s mint egy homokzsákot, kicipelték a teremből. Szünetet rendelt el a bírónő.

Senki nem tudta, mi történt Gáborral. Orvos érkezett, s negyven perc után folytatódott a tárgyalás. Nem éppen egy egészséges ember képét mutatta a fiú. Magába roskadva, lehajtott fejjel, a semmibe lógó kézzel ült a bírói tanács előtt.

Sokan azt hitték: Tánczos csak azért ájulgat el a tárgyalóteremben, mert nem tudja mással felhívni a magára a figyelmet. Többször összeesett, habzott a szája, rohama volt. Ekkor még gond nélkül túltette magát a bíróság a közjátékokon. A Legfelsőbb Bíróságon unja majd meg a bíró a rosszulléteket. Egy évvel később azért tartanak több hetes szünetet a tárgyalási fordulók között, mert Gábort orvoshoz küldik, vizsgálják ki: mi az oka a sorozatos ájulásoknak? A szakértő megállapította: a fiú nem játsza meg magát, a négy éves börtön és a folyamatos stressz miatt ájul el rendszeresen.

Az ítélet, amely alapján Tánczos Gábornak 13 évig kell börtönben ülnie, mint említettem, szóra sem érdemes. Gombkötőné és társai szóról szóra megismételték az előző elsőfokú ítéletet. Nem zavarta őket az az apróság, hogy a Legfelsőbb Bíróság visszaadta az ügyet a megyének azzal: újra kell tárgyalni, vizsgálni, elemezni. Olyan összefüggéseket kell hozni, amely józan paraszti ésszel felfogható. Kérték a vasi bíróságot: ne rugaszkodjon el a valóságtól, ne találjon ki olyan dolgokat, amelyek nem történtek meg, s főleg ezeket ne írják le egy ítéletben. Kérték a bíróságot: csak azokat a tanúvallomásokat vegyék figyelembe, amelyekről mindenki tudhatja: nem hazugságok, van valóságalapjuk. Nem így történt.

A Vas megyei Bíróságnak újra sikerült egy ítéletnek nevezett tákolmányt összekaparnia. Mintha kinyitották volna a szekrényt, s ami onnan kiesett, ahogy esik úgy puffan alapon beleömlesztették az ítéletnek nevezett dossziéba.

Ott ültem az első sorban két kolléga között. Az ítélet indoklás első oldalainál, az első húsz percben még figyeltünk, érdeklődve hallgattuk az elmondottakat. Kíváncsiak voltunk: milyen újdonságot derített ki a bíróság, mi alapján ítélték el újra Tánczost? Aztán húsz perc után gyanús lett a dolog. Lassan, komótosan, hogy a bíróságot ne zavarjam, kivettem a táskámból az előző elsőfokú ítéletet. Megkerestem a tizedik oldalt, ahol a bírónő tarthatott. És olvasni kezdtem. A többiek nézték, mit olvasok. Mondom: az ítéletet. De hát azt most ismertetik, hogy került hozzád - méltatlankodtak. Nem, ez nem a mostani, ez az előző, amit át kellett volna írniuk, új bizonyítékokkal kellett volna tűzdelniük. Azonban ilyen ?apró? dolgokkal nem törődtek Vas megyében. Gond nélkül - egy-két módosítással, mint például az időpontok - felolvasták az előző ítéletet. Nem akartunk hinni a fülünknek. Egymásra néztünk, majd úgy döntöttem: az én időm ilyen hülyeségeknél, nyilvánvaló hazugságoknál, a magyar igazságszolgáltatás kifigurázásánál többet ér. Felálltam, s elhagytam a tárgyalótermet. Az ajtó előtt operatőrök álltak, lesre készen. Vége? - kérdezték. Á, még vagy egy óra - mondtam, s kimentem az épület elé elszívni egy cigit. Az első utamba kerülő autó szélvédőjét betörtem volna, de visszafogtam magam. Hogyan képzeli ez a kisebbségi érzésekkel megáldott bírónő, hogy hülyére vegye a Legfelsőbb Bíróságot? A embereket semminek nézze, az ítélet indoklásánál megelégedjen azzal: mondok valami baromságot, aztán kész, hazamegyek, s alszom egyet? Kit érdekelt a vádlott? Kit érdekeltek a tények? Kit érdekelt, hogy változatlanul nem volt indíték, szemtanú, gyilkos eszköz, ujj, - szag és lábnyom? Hogy Tánczos nem volt véres, mindössze tíz perce volt a brutális gyilkosságra, majd lenyugodva viccelődött barátjával? Kit érdekeltek a rendőrök, Fejes Péter ügyész, a tanúk gyakran az igazságtól nagyon is elrugaszkodott állításai? Senkit. Ahogy senkit nem érdekelt: a börtönben szinte agyonverték Tánczost, a mellén ugráltak, úgy íratták vele a beismerő vallomásokat. A börtönőrök gond nélkül asszisztáltak ahhoz: a nyomozók papírok, engedélyek nélkül heteken át, napi több órára kicibálták a cellából a fiút, s azt csináltak vele, amit nem szégyelltek. Ez is hozzátartozik az ítélethez.

Apró közjátékok persze mozgalmasabbá tették a Gombkötőné vezényelte vasi tárgyalást. Az egyik szünetben - bizony isten nem emlékszem mikor, azt tudom: az ítélethozatal előtti utolsó fordulók egyikén - Gábort kivezették a teremből, a bíróság ebédelni vonult. A fiú a tárgyalóteremhez vezető folyosóról nyíló egyik kis helyiségben pihent őrével együtt. Keringtünk az ajtó előtt, mint éhes kutya a hentes ajtajában. Egyik kollégám bátorságot vett magán, s benyitott. Néhány másodperc múlva kinézett, s mosolygott. Intett: menjünk be. A tapasztalatlan fogdaőr nem tudta: interjút csak bírói engedéllyel adhat Gábor. Ő megengedte, hogy beszélgessünk vele, közös képeket készítsünk. Valóban exkluzív interjú született, igaz, öt kollégának ugyan az. Mindegy, gondoltuk: aki nem volt résen, aki nem volt elég bátor, annak ez sincs. Folytatódott a tárgyalás, majd egy órával később elnapolták. Igen ám, de bíróság hívatta az újságírókat, akik illegálisan, engedély nélkül szóba tudtak állni a vádlottal. Gombkötőné közölte: nem járul hozzá a beszélgetés nyilvánosságra hozatalához. Ott állt négy-öt újságíró a kiürített tárgyalóteremben, a pulpituson az igen tisztelt bíróság, s csak néztünk. Vagy rosszul hallunk, vagy ez a nő nem tudja, mit tehetünk meg, s mit nem. Ha egyszer elkészült az interjú - még ha az ő engedélye nélkül is - azt akkor is leközöljük, ha ő fejre áll. Rögtön az jutott eszembe, amikor szintén illegálisan bejutottam a Kozma utcában Gáborhoz, s lehoztuk a beszélgetést, két őrt kirúgtak miattam. Mondom, jó teljesítmény: két év alatt most a harmadik őrt rúgatom ki. Szerencsére nem ették olyan forrón a kását - az őrt most nem bocsátották el. Mi közöltük a bírónővel, hogy lehozzuk a beszélgetést, ő közölte: nem engedi. Ennyiben maradtunk. Udvariasan elköszöntünk, s természetesen másnap mindannyian lehoztuk az interjút. Nehogy már...



Az ügyvédek



Dr. Tóth László. Aki nem ismeri a szombathelyi ügyvédet, sokat hagy ki életéből. Egy nagy mackó. Igazi profi, a megyei ügyvédi kamara elnöke. Tánczos első megbízott ügyvédje, közel négy éve képviseli a fiú érdekeit. Kisebb-nagyobb sikerrel. A Tánczos-ügy nem csak a közvéleményben, de jogilag is hullámzott az évek során. Hol nyerésre állt a védelem, hol ellenkezőleg. Az első elsőfokú tárgyaláson ismertem meg. Ott ült egy nagydarab, szakállas ember a védői székben. Hol feltette, hol levette szemüvegét. Néha mosolygott, de legtöbbször morcosan nézett. Lapozgatta a papírhalmot, amit maga köré bástyázott. Nyugtatgatta védencét. Legtöbbször kínos keresztkérdéseket tett fel a tanúknak, rokonoknak, az ügyésznek és a bírónak. Ő csak ült és kérdezett. Nem egy hirtelen haragú ember. Elsőre szimpatikus volt. Nem tegnap ismertük meg egymást, mégis: talán fél éve lehetett, hogy barátaihoz utazott az egyik Budapest környéki településre. Felhívtam, s mondta, hol vacsorázik éppen. - De hiszen én ott lakom, abban a faluban - mondtam örömmel. Meginvitált egy pohár borra. Akkor, ott, sok év után tegeződtünk össze. Megmondom őszintén: fel sem merült bennem, hogy korábban úgy szólítsam meg: Laci, figyelj!

Ma már Lacizom, mégis: úgy illik, hogy a következő interjúban, a tisztelet miatt is, ne tegezzem. Megtiszteltetésnek érzem, hogy nem csak a tárgyalóteremben ismerhettem meg dr. Tóth László ügyvédet.



- Ön közel négy éve megbízott védője Tánczos Gábornak. Elsőként foglalkozott érdemben az üggyel. Amikor elvállata az ügyet, Tánczos visszavonta az összes beismerő vallomását, azóta a fiú tagad. Mi volt az első benyomása az ügyről?

- Mint ügyvéd, ha felkérnek nem tehetek mást, mint védencem ártatlansága mellett kiállok. Persze megnézem az ügyeket és mindig mérlegelek. Ebben az ügyben láttam valamit, amit a mai napig látok benne. Ezt az ügyet is úgy vállaltam el, mint a többit. Bár amikor beszálltam, már folyt bizonyos sajtó kampány védencem ártatlansága mellet, de az még nagyon csendes és szerény volt. Ami idővel eldurvult. Nem tagadhatom: ön volt az első újságíró, akivel a Tánczos-ügyben érdemben beszéltem, akinek az elmúlt négy év alatt soha nem tagadtam meg a nyilatkozatot. Persze voltak üdítő kivételek is az újságírók között. A pohár akkor telt be, amikor az egyik kereskedelmi televízió riporternője úgy vágta össze az adást, hogy Tánczos nagyapjának panasza után, miszerint el kellett adnia házát unokája miatt, engem vágott be, aki elmondta: vállaltam az ügyet. Az egészből az derült ki a nézőnek: én egy kegyetlen, pénzéhes ügyvéd vagyok, aki házak áráért vállal ügyeket. Ott, akkor volt egy törés köztem és a média között. Megválogattam, kinek nyilatkozom. Karakán, egyenes ember vagyok, nem titkolom véleményemet. Én a Legfelsőbb Bíróság folyosóján is keresetlen megjegyzésekkel elzavartam azt az újságírót, aki hazugságokat írt le lapjában, aki megengedte magának azt a luxust, hogy ebben az ügyben a tényeket figyelmen kívül hagyta.

- Kollégák között nincs jó híre. Azt mondják: megválogatja, kinek nyilatkozik, nem áll szóba mindenkivel.

- Több évtizedes reflex. Persze a Tánczos-ügyből is sokat tanultam. A média világa éli mindennapjait, néha nem törődik azzal: itt jogszabályokról, törvényekről vitatkozunk, adok-kapok van, pengeélen táncol néha az ügyvéd, s egy-egy valótlan mondat a sajtóban végzetes lehet. Sokat tanultam ebből az ügyből.

- Elmentünk a sajtó felé, Tánczos a háttérbe szorult, bár ez ugyan így volt az elmúlt négy évben. Sokan azt mondják: ha nincs a sajtó, ha nincs az az egy-két újságíró, aki végig kiállt a fiú ártatlansága mellett, akkor már régen jogerős börtön büntetését töltené Tánczos.

- Ez azért nem ilyen egyszerű. A jogot, a törvényes utat még a sajtó miatt sem kerülheti meg senki. Ahogy nem is kerültük meg, mindenesetre azt elismerem: kevés olyan ügy volt az elmúlt évtizedben az országban, ahol a média ennyire befolyásolta volna az embereket. Ez nem helyes, hiszen nem az újságok címlapján kell ítéletet hozni, hanem a tárgyalóteremben.

- Újságíró soha nem hozott ítéletet, csak kérdéseket tett fel. Amelyekre alig-alig érkezett válasz a hatóságoktól.

- Ugye erről nem én tehetek? Ott voltam a kihallgatásokon, a tárgyalásokon, képviseltem védencem érdekeit. Ennyit tehet egy ügyvéd. Az, hogy a rendőrség, ügyészség, bíróság nem válaszol a kérdésekre, már nem tartozik a védő kompetenciájába.

- Ön szerint Tánczos Gábor ártatlan?

- Már nem mint csak ügyvéd, de mint átlag állampolgár, akit a média is befolyásolt az elmúlt években, kijelenthetem: igen. Persze nem az újságok alapján ítélem meg az ügyet, de sok olyan kérdést feltettek az újságokban, amelyre nem érkezett válasz. A válaszok nélkül pedig kijelenthetem: védencem nem követhette el a gyilkosságot. Ezeknek a kérdéseknek többségét feltettem a tárgyalóteremben, érdemi, kielégítő válaszokat én sem kaptam.

- Ön szerint mi történt 1998 április 1-én Körmenden, a Németh Mária utca 3. számú lépcsőház harmadik emeletén?

- Egy biztos: ami ott történt, ahhoz Tánczos Gábornak semmi köze. Védencem aznap otthon volt, tanult, tévézett. Elindult barátjához nevezett lépcsőház negyedik emeletére. Hat óra előtt tíz perccel megérkezett, beszélgettek Sz. Györggyel, majd lementek a ház elé, ahol tovább diskuráltak. Negyed hét magasságában Tánczos hazaindult, megérkezett, lefeküdt aludni, s másnap reggel felkelt. Ennyi és nem több. A gyilkosságot 18.35 és 18.45 között követték el. Nagy fantáziával rendelkező emberek fikcióján alapul az egész vád. Nincs indíték, nincs szemtanú, nincs meg az elkövetés eszköze, nincs semmilyen nyom a lakásban Tánczos Gábortól. Ami pedig a legfontosabb: a vád szerint néhány perccel a brutális, kegyetlen, embert próbáló gyilkosság után lenyugodva, mosolyogva, viccelődve felmegy az egy emelettel feljebb lakó ismerőséhez. Ki tudja ezt megcsinálni? Egy 18 éves kamasz, aki életében még egy legyet sem tudott agyonütni? Vagy egy profi követte el a gyilkosságot? Ha Tánczos ennyire profi, hogyan nyugodott le a cselekmény után? Miért ment be másnap önként a rendőrségre, s miért viselte hat napig ugyan azt a ruhát, amit április elsején, s amelyen megtalálták az egyetlen bizonyítékot ellene, a mikronyom kereszteződést? Ha tényleg ennyire profi, akkor nem követett volna el ekkora hibákat. Tánczos Gábor azonban nem profi. Egy egyszerű, hétköznapi fiú volt 1998 tavaszán, aki élte mindennapi életét egészen addig, amíg meg nem vádolták egy általa el nem követett gyilkossággal. Éveken keresztül küzdöttem azért, hogy bebizonyítsam: ez a fiú nem gyilkos. Minden adu a kezemben volt, alaphelyzetben felmentették volna. Tyúklopási ügyben több bizonyíték van az elkövetővel szemben, mint itt volt. Mégis, a rendőrség nyomozott, az ügyészség vádat emelt. A bíróság pedig ítélkezett. Először 14 évre ítélték Tánczos Gábort. Majd a Legfelsőbb Bíróság ritkán látott végzéssel hatályon kívül helyezte az ítéletet. Kíváncsi voltam, mit tud előhúzni a tarsolyból másodszor a megyei bíróság. Az LB kéréseket nem teljesítették, nagyon sok elvarratlan szál, megválaszolatlan kérdés maradt. Egyetlen, de fontos példaként említem: az áldozat feltalálási helyén nem találtak elegendő vérmennyiséget. Ha átvágják valakinek a nyakát, több liter vér elfolyik, mire a szív megáll - legalábbis ezt mondták a szakértők. A kanapén alig pár deci vér volt. Arról nem is beszélek: a szakértők szerint a verőerek átvágása után 50-60 centire spriccel a vér. Tehát Tánczos lefogta a kislány száját, vágta a nyakat, s egyetlen csepp vér sem került ruhájára? Gondoljon bele: ha elvágom egy csirke nyakát, hiába tartom el magamtól, óhatatlan: a kezemen kívül a ruhám is véres legyen. Pedig az egy csirke, nem egy életerős, védekezésre alkalmas, életéért küzdő 11 éves gyerek. Tíz percbe, ameddig a vád szerint védencem a lakásban tartózkodott belefér egy gyilkosság, amit a legnagyobb csendben követnek el? Belefér a nyomok eltüntetése, a legutolsó cserépdarab letörölgetése úgy, hogy semmi ujjnyomot nem hagy a lakásban? Kimegy úgy a lakásból, hogy nem veszik észre, nem menekül a helyszínről, hanem viccelődve felmegy egy emelettel feljebb? Különben is: hogyan jutott be a lakásba, ha az ajtó kilincse rossz volt, kívülről csak kulccsal lehetett kinyitni? A kislány bezárta az ajtót maga mögött. Hogyan jutott be a fiú? Több száz kérdés maradt megválaszolatlan ebben az ügyben. Ezek nélkül pedig nem lenne szabad ítéletet hozni. Hiszen mind a mai napig, négy év elteltével sem ismerjük az igazságot. Nem tudjuk, mi történt négy évvel ezelőtt abban a körmendi lakásban. Ennek ellenére hoztak egy 13 éves ítéletet. Nagyon meglepődtem, de bíztam az újbóli másodfokú tárgyalásban. Azt vettem alapul: ha a megye nem teljesíti a másodfok kéréseit, akkor itt baj van. Megdöbbentem, amikor idén februárban a másodszor tárgyalt Legfelsőbb Bírósági ítélet helyben hagyta a 13 évet. Nem tudom, ki és mikor fog válaszolni a kérdésekre, amelyek a mai napig itt lebegnek felettünk. Szomorú vagyok, hogy olyan ítélet születhetett, amely nem bizonyította rá 100 százalékosan védencemre, hogy bűnös. Szomorú vagyok, hogy ilyen ítélet miatt emberek évtizedeket tölthetnek börtönben.

- Nem kímél senkit, bár nem erről híres. Mindig kimondja véleményét. Mit szól ahhoz, ha azt mondom: Tánczos a gyilkos, s ön tévedett?

- Ha tényekkel, bizonyítékokkal meggyőz, elismerem a vereséget. Azonban ritkán tévedek, bár tudom: emberből vagyunk. Ez az ügy azonban túl régóta van az életemben. Kevés olyan esetem volt, amelybe ilyen mélységben beleástam magam, s amelyik négy éven keresztül húzódott. Az első betűtől, az utolsóig fel tudom mondani az ítéleteket. Rajtam kívül két ember van az országban, akit, ha velem együtt hajnalban felkeltenek, s keresztkérdéseket tesznek fel nekik, neveket sorolnak, ha időpontokat kérdeznek, kívülről fújják az egész ügyet.

Személyiségi okokból most nem sorolom fel azokat a neveket, amelyek kevés embernek mondanak valamit. Tanúk, szakértők, nyomozók. Csak nevek. Tudja valaki, kiről, kikről van szó? Nem sokan. Pedig az ügy koronatanúi, nélkülük nincs Tánczos-ügy! Három ember ismeri az ügy teljességét, pro és kontra. A harmadik egy újságíró. Persze, mondhatják: nagyképűsködik ez az ügyvéd. Kívánom mindenkinek, aki így vélekedik, hogy majdnem ingyen, csak az ügy miatt, csak azért, hogy egy ember ne üljön ártatlanul börtönben, ennyit vállaljon fel, mint én. Támadásokat, megalázást. Aki végigvitt hasonló ügyet, aki szívét, lelkét beleadta már más ember boldogságába, szabadságába, aki családi viszályoktól sem mentesen éveken keresztül kiállt valaki mellett, az dobhatja a követ, alá állok.

- Nem szerettem volna ilyen indulatokat kiváltani önből. Ön végül is védője egy elítéltnek. Végül is, védője? Hiszen az elmúlt egy évben ön háttérbe szorult, Somos Zoltán kollégája is felvállalta az ügyet, elvileg társ-ügyvédként van ön mellett. Az újságokban olvashattuk: nem teljes a béke és az egyetértés önök között...

- A tények: kétségtelen, hogy Somos kolléga később, de újult erővel kapcsolódott az ügybe. Ha azt várja, hogy rosszat mondok róla, akkor téved. Ügyvédek vagyunk, közös cél vezérel bennünket: ha meggyőződésünk, hogy ártatlan ember ül börtönben, akkor azt kihozzuk onnan. A csatát elvesztettük, a háborút még nem. Tagadhatatlan, hogy kollégámmal nincs mindennapi kapcsolatom, de ez nem jelenti azt: külön utakon járnánk. A cél közös, s amiben tudunk, segítünk egymásnak.

- Mást beszélnek az emberek.

- Az az ő dolguk. Én nem vagyok senkinek az ellensége. Ha az újságok mást írnak, tegyék. Somos Zoltánnal szoktam beszélni, nem töröltem ki mobilszámát, ahogy ő sem az enyémet.

- Azt viszont nehéz megmagyarázni: megbízójával, Tánczos Gábor édesanyjával nem beszél gyakran az utóbbi időben. Tánczos Istvánné számát törtölte?

- Nézze, az ügyfél és ügyvéd kapcsolata két emberre tartozik: az ügyfélre és az ügyvédre. Szerintem senkinek semmi köze ahhoz, hogy én milyen gyakran beszélek Tánczosnéval. Ha Gábor édesanyja valamit mondani akar nekem, akkor felhív. Ugyan ez viszont.

- Azt beszélik: régen kiszállt volna az ügyből, ha Tánczos Gábor nem kéri meg: ne tegye. Állítólag leveleket írt önnek, s abban szinte könyörgött: ne hagyja cserben.

- Én még senkit nem hagytam cserben. Amíg ügyfelem kívánja, addig az ügyben maradok. Más kérdés: nem zörög a haraszt, ha... Tagadhatatlan, hogy volt olyan idő életemben, amikor elgondolkoztam azon: lehet, hogy időben kell abbahagyni. Amikor az embert támadják, próbálják leírni, háttérbe helyezni, akkor el szoktam gondolkozni azon: folytassam-e? Én még mindig Tánczos Gábor ügyvédje vagyok. Nem adtam fel, nem szálltam ki. Az nem én vagyok.

- Maradjunk a közmondásnál: nem zörög...

- Megírták az újságok, nem titok: amikor Somos kolléga belépett az ügybe, voltak nézeteltéréseim mind a kollégával, mind Gábor édesanyjával. Azonban újra ismétlem: van még egy ember ebben az ügyben, aki életét áldozná az igazságért. Neki köszönhető: a csatabárdot elástuk. Ha nem ön lenne az újságíró, ha nem az ön könyvében nyilatkoznék, megnevezném azt az embert, aki sokkal korábban kiállt Tánczos Gábor ártatlansága mellett, mint ahogy én beszálltam az ügybe, mint ahogy a nyilvánosság megtudta: létezik Tánczos-ügy. Furcsán venné ki magát ezeken az oldalakon, ha megnevezném önt. Így nem teszem. A diplomácia szabályait betartva maradjunk annyiban: van egy ember, aki a kezdetektől kiállt a fiú ártatlansága mellett, aki testi épségét áldozta az igazságért, s akinek nagyon, nagyon sokat köszönhet Tánczos Gábor. Ennyi.

- Ön szerint kiderülhet valaha, hogy mi történt 1998 április 1-én?

- Bízom benne. Annyi kérdés maradt megválaszolatlan, hogy a válasz nem lehet más. Ha csak a kérdések felére válaszolna valaki, máris közelebb lennénk az igazsághoz. Ám egyeseknek nem érdekük, hogy válaszoljanak. Változatlanul hangoztatom: ha megérkeznek a négy éves kérdések válaszai, akkor kijelenthetjük: Tánczos Gábor bűnös, vagy ártatlan? Addig nem. Még egy Legfelsőbb Bíróság által kimondott végzés alapján sem. Hiszen egyetlen, közvetettnek mondható bizonyíték szól védencem ellen. Ilyen bizonyíték alapján senkit nem szoktak elítélni, ám jelen esetben ez megtörtént. Itt utalnék vissza a médiára. Utólag könnyű okosnak lenni, de nem tudom: használt, vagy ártott az ügynek a nyilvánosság? Ha nincs a sajtó, akkor gond nélkül elítélték volna a fiút, vagy szépen, csendben felmentették volna? Soha nem fordult még elő: a média is befolyásolta a bíróságot. Biztos vagyok benne: ez precedens értékű ítélet. Méghozzá a sajtó miatt. Kezdetben az emberek azt mondták: végre megvan a gyilkos. Aztán a folyamatos újságírói kérdések, cikkek miatt megfordult a közhangulat. Ma többen hangoztatják, hogy Tánczos ártatlan, mint fordítva. Tudja, a bíróságon van egy mondás: inkább egy gyilkos legyen az utcán, mint egy ártatlan a börtönben. Ha ezt vesszük alapul, akkor Tánczos ellen nincs elég bizonyíték, s ezt szörnyű közvetlen közelről átélni. Tudom, hogy a fiú nem lehetne börtönben, mégis ott van, jogerősen 13 évre ítélve. Józan paraszti ésszel, aki átolvassa az ítéleteket, jegyzőkönyveket, vagy csak az újságcikkeket, tudhatja: ez a bizonyíték kevés, sőt, nagyon kevés Tánczos Gábor ellen. Bízom benne, hogy egyszer még kiderülhet ebben az ügyben is az igazság, megtalálják az igazi gyilkost, s valaki elnézést kér Tánczos Gábortól, s megkérdi: Tánczos úr, a börtönben töltött évekért százmillióval sem tudjuk kárpótolni, segíthetünk valamiben?

Nem élek álomvilágban. Ha kerestek és találtak egy bűnbakot, akkor nehéz bebizonyítani: valaki tévedett. Az ügyvéd keze meg van kötve, nem nyomozhat, nem használhat számára törvénytelen eszközöket. Ám a másik oldalon ott áll a rendőrség, szinte korlátlan lehetőségekkel. Az ügyészség, még nagyobb hatáskörrel. Ez ellen az ügyvéd nem sokat tehet, a harcot nehéz felvállalni. Ha mégis megteszem, ott van a vereség lehetősége. Ebben az ügyben, ismételten mondom: a csatát elvesztettük, a háborút még nem. Ha van igazság ezen a Földön, akkor az ki fog derülni. Bármi legyen is az, tudom: Tánczos Gábor ellen nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy 13 évig börtönben üljön. A Legfelsőbb Bíróságon, amikor védencem az utolsó szó jogán beszélt, suttogtak az emberek. Senkitől nem vártam, hogy kimondja: Tánczos ártatlan. Azonban megütötte a fülem egy civil, az ügyben nem jártas ember megjegyzése: lehet, hogy Tánczos a gyilkos. Azonban egy biztos: semmi bizonyíték nincs ellene! Ennél jobb befejezést én sem mondhatnék!



Dr. Somos Zoltán. Egy évvel a jogerős ítélet előtt szállt be az ügybe. Tánczos édesanyja látta a tévében, s bejelentkezett nála. A fiatal, de tapasztalt ügyvéd vállalta az ügyet. Nagy kihívás volt számára, hiszen országos botrányba csöppent. Ami akkor, már három éve tartott. Első ránézésre üzletembernek mondanám. Mindig elegáns, udvarias. Ami persze a tárgyalóteremben megváltozik. Végigültem egy-két tárgyalást, ahol Tánczos védelmében kérdéseket tett fel, támadta a tanút, a szakértőt. Ha arra kerülne sor, nem szeretném, hogy a másik oldalon álljon, s ne engem védjen.



- Nem tartotta furcsának? Valaki bejelentkezik önhöz, hogy vállalja el fia védelmét. Az ügyről már hallott, s tudta: nem egyszerű esetről van szó. Mégis úgy döntött: vállalja az ügyet.

- Nem, ez egyáltalán nem furcsa. Mindennapos dolog, hogy ügyfelek úgy jönnek hozzám: valaki ajánl engem, valahol láttak, hallottak. Tánczos Istvánné is így jött el az irodámba. Akkor, amikor felkeresett, sok helyen szerepeltem, lévén sok ügyet vittem már akkor is. Példaként említem csak Lakatos András, azaz Kisbandi védelmét. Tíz éve büntetőjoggal foglalkozom, a zsebtolvajtól kezdve a legkomolyabb gazdasági-bünető ügyeket elvállaltam. Nem volt új számomra a kihívás, s ebben az ügyben kihívást láttam.

- Gondolom nem először hallott a Tánczos-ügyről?

- Nem, az egyik tévében állandó szakértő voltam, s amikor Tánczos Gábor öngyilkosságot kísérelt meg, az adásban kikérték a véleményem. Akkor foglalkoztam először a Tánczos-üggyel, ami az elmúlt időben hozzám nőtt.

- Mit látott ebben az ügyben? Mi volt az első benyomása, amikor az édesanya felkereste?

- Szeretném hangsúlyozni: az ügyről már hallottam, de a mélységét még nem ismertem. Amikor Gábor édesanyja felkeresett, azt gondoltam: ebben az ügyben van valami, a felhozott bizonyítékok alapján nem ítélhetik el a fiút. A sikert láttam az ügyben, mind a vádlott, mind az ügyvéd részéről. Felmentő ítéletre állítottam be magam, hiszen a tények alapján másra nem számítottam. Objektíven néztem az ügyet: mi szól a vádlott ellen, s mi mellette. Magyarázatot kerestem arra: mi alapján tartják börtönben a fiút?

- Megtalálta a magyarázatot?

- Igen, az egyetlen terhelő bizonyíték az a bizonyos mikronyom kereszteződés. Amit nyugodtan felfoghatunk közvetett bizonyítéknak is, hiszen az! Ez volt számomra a kihívás: megdönteni az egyetlen, gyenge talpakon álló bizonyítékot. Hiszen bizonyíték nélkül Tánczost fel kellett volna menteni. Ha nem is bűncselekmény, legalább bizonyítottság hiányában. Alapelv az igazságszolgáltatásban: a kétségeket mindig a vádlott javára kell írni!

- Ez nem jött be!

- Hát, nem. Az ítéletet természetesen tiszteletben tartom, nem tisztem azt támadni. Azonban a jog adta minden lehetőséggel élni fogok, hogy bebizonyítsam: még a jogerős ítélet ellenére sem Tánczos Gábor a gyilkos!

- Biztos ebben?

- Hitem szerint is ártatlan Tánczos Gábor, nem csak a jogász beszél belőlem. Azon leszek, hogy ezt bebizonyítsam.

- A védelem szakértőjét nem hallgatta meg a Legfelsőbb Bíróság. Ön szerint miért?

- Nem tisztem a miértekre választ keresni. Azonban tény: Tánczos Gábor élni kívánt alkotmányos jogával és vallomást szeretett volna tenni a másodfokú bíróság előtt, amit megtagadtak tőle. Kértem, hogy a vád és a védelem szakértője ütköztesse egymással a véleményét azon bizonyítékkal kapcsolatban, amely a védelem ellen szól. Nem teljesítették a védelem kérését. A vád szakértője megszólalhatott, a védelemé nem. Ez már önmagában alapot ad arra: jogosan adjuk be a Strassburgi Emberi Jogi Bíróságra kérelmünket. Hiszen van egy 1952-es római egyezmény, annak is a hatos cikkeje. Eszerint a tisztességes tárgyaláshoz való jog a vádlottat is megilleti. Ezt az egyezményt a Legfelsőbb Bíróság véleményem szerint megsértette.

- Védence ellen nem csak a mikronyomok, de a beismerő vallomások is szólnak.

- Ezen vallomások eredete, elkészülte tisztázatlan. Amikor először bent jártam Gábornál a börtönben, több órán keresztül beszélgettem vele. Az ügy részleteit is kitárgyaltuk. Amikor kijöttem, egyetlen dolog volt a fejemben: ez a fiú ártatlan, egész egyszerűen nem követhette el a gyilkosságot!

- Ha jól emlékszem, egy évvel ezelőtt a hipnózis is szóba került.

- Igen, felvetettem, s Gábor azonnal igent mondott rá: hipnózis alatt kíván vallomást tenni. Azonban később beszéltem szakértőkkel, orvosokkal, s meggyőztek: nem véletlenül nem fogadják el bizonyítékként sehol a hipnózist. A kérdező túl mélyen behatol a vádlott énjébe, befolyásolja a válaszokat, olyan kérdéseket tehet fel, amelyekre a vádlott az újságokból, elbeszélésekből válaszol, mintha átélte volna a történetet. Lebeszéltek róla. Azonban elgondolkoztató: egy gyilkos kéri-e, hogy poligráfot, hipnózist alkalmazzanak vele szemben? Egy gyilkos nem fél attól, hogy lebukik, lelepleződik? Elgondolkozott valaki azon, miért egyezett bele Tánczos Gábor minden olyan eljárásba, amely, ha gyilkos, akkor lebukáshoz vezethet? Miért öl meg valaki indíték nélkül egy gyereket, miért megy fel beszélgetni barátjához, aki éppúgy, mint mások, semmi feltűnőt nem lát rajta? Ez az egész nagyon életszerűtlen.

- Miért nem nevezett meg rendőröket, ügyészeket akkor, amikor védence ártatlanságát hangoztatta? Sokak szerint hosszú lenne a névsor.

- Az ügyvéd sem vádolhat meg senkit hamisan. Nem vádaskodhattam, hiszen bizonyíték nem volt a kezemben, mindössze a józan gondolkodást vettem alapul. Ha ezt nézzük, akkor elfogadott tényként kell kezelnünk: a vas megyei rendőrök valóban az igazi gyilkos elfogásán dolgoztak. A beismerő vallomások után - most nem taglalnám, azok hogyan születtek - a rendőrök megnyugodtak, hiszen tényként vették: elkapták a gyilkost. Hittek benne, s boldogan vették át a kitüntetést és a pénzjutalmat. Azonban itt jön a képbe az egyetlen közvetett bizonyíték: a mikronyom kereszteződés. Meggyőződésem: a rendőrök nem szándékosan keverték össze az áldozat és a vádlott ruháját. A mikronyomok után meggyőződésük volt, hogy igazuk van. Arra azonban már senki nem emlékezett: hogyan és hol tárolták, kezelték, dobozolták a ruhákat? Lehet, hogy kezdetben nem is gondoltak arra: következménye lesz annak, ha a kislány és Gábor ruháját egy dobozban, zsákban tárolják. Sokféle variációt felhozhatunk. Nem voltunk ott, nem tudjuk, ki és hol hibázott.

- Biztos, hogy valaki hibázott?

- Nem tudhatjuk. Azonban a bíróságon esélyt kellett volna adni a védelemnek, hogy a kérdéseket feltegye, hogy az aggályait megfogalmazza, a vád tényként kezelt bizonyítékait megcáfolhassa. Erre nem adtak lehetőséget. Legalább az indítványokat meg kellett volna hallgatni, a vádlottnak lehetőséget kellett volna adni arra: éljen az alkotmány adta lehetőségével és vallomást tegyen. Ezt egyébként szintúgy, mint a szakértő meg nem hallgatásával kapcsolatos kérdéskört sérelmezzük Strassburgban. Honnan tudta a bíróság, hogy mit fog mondani Tánczos? Arra nem gondoltak: esetleg beismeri a gyilkosságot? Soha nem tudhatjuk meg, hiszen nem engedték, hogy vallomást tegyen. Persze tény: nem a beismerés miatt akart vallomást tenni. De ezt a bíróság honnan tudta?

- Ön szerint mi szól Tánczos Gábor ártatlansága mellett?

- A jelenlegi tények ismeretében minden. A kés, amit lerajzolt, nem lehetett a gyilkos eszköz. Beismerő vallomásában azt írja: cseréppel, hátulról vágta el a kislány nyakát. A szakértők szerint cseréppel nem követhették el a gyilkosságot, s az elkövető szemben volt a kislánnyal, az ágyon találták meg, Tánczos pedig földre helyezésről beszél. A lakás, amit lerajzolt, nem az áldozat családjáé. Ezt Zsófi édesanyja megerősítette a bíróságon. Indíték nincs, szemtanú nincs, nyomok nincsenek Tánczostól a lakásban, viszont van fülnyom és hajszál, ami nem tőle származik. Az elkövetési eszköz nincs meg, sőt, a szakértők a mai napig nem tudják, mi volt a gyilkos szerszám. Éllel bíró tárgy - ezt mondják, négy év után is. Ez bármi lehet. A fiút senki nem látta a lakásból kijönni. Ki és honnan tudja, mit csinált Tánczos a lakásban, ha egyáltalán bent járt? Nagyon sok felderítetlenségi pont van ebben az ügyben, amelyek ismerete nélkül véleményem szerint nem lehetett volna elítélni a vádlottat. Ha a bíróság előtt nincsenek konkrét bizonyítékok, ha csak egy százalék esély van arra, hogy a vádlott ártatlan, fel kell menteni.

- A strassburgi bírósághoz fordulnak. Miért?

- A már említett római egyezmény megsértése miatt. A tisztességes tárgyaláshoz való jog a vádlottat is megilleti. Ennyi. Szerettük volna bizonyítani: az egyetlen bizonyíték, ami védencem ellen szól, a hanyag kezelés, esetleg a véletlen műve. Súlyosabb vádakat nem fogalmaznék, szerintem a szándékosság kizárható. Nem engedték, hogy szót kapjon a védelem szakértője és maga Tánczos sem tehetett vallomást. Csak az utolsó szó során, de a két intézmény nem azonos, hiszen ezután már sem a bíróság, sem a vád, sem védelem kérdéseket a vádlotthoz nem intézhet és a bizonyítási eljárásnak többek között éppen ezért nem szerves része. Strassburgban keressük az igazunkat. Ami bizonyossággal megállapítható: az érvek mellettünk szólnak, a bizonyítékok Tánczos Gábor ártatlanságát igazolják. Ennél több nem kell.



Az első szabad interjú Tánczossal



A cím kissé megtévesztő. Persze, hogy nem szabad, a szó hétköznapi értelmében. Mindössze nem levélváltás, faxok, üzengetések és a bírósági folyosón elcsípett egy-két mondat alapján kellett cikket írnom. Udvarias hangvételű levél a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságának: kérem engedélyezzék Tánczos Gábor elítéltnél történő látogatásomat interjú készítés céljából. Két hét múlva jött a telefon: fotós kollégámmal 2001 augusztus közepén - fél évvel a megismételt és szintén elmarasztaló elsőfokú ítélet után - látogatást tehetünk Sopronkőhidán. A szombathelyi tárgyalások korai kezdéséhez szokva csak reménykedtem: nem a hat órás ébresztő után kapunk időpontot. Szerencsére nem. 11-re kellett leérnünk. Miután soha nem jártam még korábban a sopronkőhidai börtönben, Sopron belvárosában kicsit eltévedtem. Bár kedvenc városomban voltam, ahol, ha tehetem évente legalább egy hosszú hétvégét eltöltök, nem tudtam, merre. Tábla alig volt. Megláttunk egy rabszállító autót, ami kifelé tartott a városból. Nem volt mit vesztenünk, utána indultunk. Tíz perc múlva a rabszállító bekanyarodott a börtönudvarra, s tudtuk: jó helyen vagyunk. Hatalmas monstrum az a börtön is. Belépéskor már vártak. Mobiltelefont, személyit le kellett adni, s átvezettek az udvar melletti, szögesdrótokkal szegélyezett folyosón. Egyik épületbe belépés, áthaladás, kilépés, újra belépés a másikba. Közben jöttek mentek a rabok, ebédhez készülődtek. A fal mellett, kettesével haladtak, s mint minden civilt, bennünket is furcsán néztek. Szűk lépcsőházban haladtuk a harmadik emeltre. Lassan ment, mert tíz méterenként rácsok, ajtók. Kulcszörgés, átengedés, kísérőnk folyamatosan intett a lesötétített üvegkalickákban ülő kollégáknak. Visszhangzik az egész épület. Mintha egy kihalt pincében járnánk, pedig ezek az épületek több ezer rabnak otthont adnak - évekig. Befelé még könnyű, de mi lesz kifelé. Nem lesz az sem bonyolult - nyugtat meg a Bv-s tiszt.

Az interjú tavaly nyáron készült, fél évvel a jogerős ítélet előtt. Hosszú évek óta először beszélt nyíltan és őszintén Tánczos Gábor. Az interjú olvasásakor kérem vegyék figyelembe: a fiú akkor még bizakodott, s jövő időben beszélt a másodfokú tárgyalásról, ahol 13 évre ítélték.



Piros pólóban, tréningben és bőrcipőben vezetik a szobába Tánczos Gábort - mosolyog, hogy végre nem a megszokott arcokat látja. Egy szellemileg, fizikailag tönkretett 22 éves fiatalember ül velünk szemben. Az utóbbi években harminc kilót fogyott. A tiszt a sarokba áll, fotós kollégám dolgozni kezd, villog a vaku. Mintha a tárgyalóteremben lennénk. Gábor rögtön a közepén kezdi:

- Én csak a bírósági ítéleteket sorolom évek óta: nincs indíték és szemtanú, nincs meg a gyilkos eszköz, nem találtak tőlem ujj, - ész szagnyomot a lakásban, tiszta volt a ruhám, pedig a szakértők szerint a gyilkosnak vérrel kellett szennyeződnie. A kislány vérével. A hazugság-vizsgálat engem igazol ugyan úgy, ahogy a DNS teszt: nem tőlem származik az áldozaton talált hosszú fekete hajszál és a körme alatt lévő vér és bőrmaradványok. És nem utolsósorban: alig több, mint tíz percem lett volna a brutális gyilkosságra, a nyomok eltüntetésére, arra, hogy lenyugodjak és mosolyogva menjek fel barátomhoz, miután percekkel korábban átvágtam egy 11 éves kislány nyakát. Ez képtelenség.

- Hogyan viseled a börtönt, hiszen ártatlannak vallod magad, mégis: évek óta rács mögött vagy?

- Köszönöm, jól. Lenyugodtam, többé nem kísérlek meg öngyilkosságot. Nagyon várom a másodfokú ítéletet, s biztos vagyok benne: felmentenek. Ha nem, akkor Strassburgig meg sem állunk, s a nemzetközi bíróságon keressük igazunkat. Nagyon bízom ügyvédem, dr. Somos Zoltán új bizonyítékában: kiderült, hogy a hanyag bűnjelkezelés miatt keveredhetett az áldozat ruhája az enyémmel és egy szőnyeggel, ami a gyilkosság helyszínén volt. Mindezt egy zsákba ömlesztve szállították a fővárosba. Az egyetlen bizonyíték, ami alapján elsőfokon másodszor is elítéltek: a ruhámon talált mikronyomok. Most már tudjuk, hogyan kerülhettek oda...

- Mégis furcsa, hogy ennek három év után kellett kiderülnie. Senkinek nem tűnt fel, hogy egy szőnyeg - a szakértői intézet szerint tele azokkal az elemi szálakkal, mikronyomokkal, amelyet ruhádon megtaláltak - abban a zsákban volt?

- Nem, senkinek. Én is többször átolvastam a jegyzőkönyveket, s elkerülte a figyelmem. Végzetes hiba volt, ma már tudom.

- Ügyvédeidnek sem tűnt fel?

- Nem, egyiknek sem.

- Ügyvédek: hónapokig tartott a huzavona, ki legyen a védőd. Dr. Tóth László három éve kitart melletted, míg Somos ügyvéd úr csak idén tavasszal kapcsolódott az ügybe. Te hogyan látod: ki védjen?

- Tóth úrnak az életemet köszönhetem. Többször voltam olyan állapotban, amikor arra gondoltam: nincs tovább, vége. Ő ott volt, bejárt hozzám és tartotta bennem a lelket. Somos úrra azt mondtam: ha valaki mellém áll, azt nem szabad elutasítani. Mégis, aki szüleim mellett végig kitartott mellettem, az Tóth László. Nem tudom, hogyan hálálom meg neki a kitartását.

- Szombathelyen azt beszélik: te vagy a gyilkos, csak a rendőrség - a már említett bűnjelkezelés miatt is - elszúrta az ügyet. Mit szólsz ehhez?

- Ez meglep. Nem vagyok gyilkos! Biztos, hogy valamit elszúrtak és engem, mint bűnbakot neveztek ki elkövetőnek. Ettől függetlenül bízom benne: egyszer még kiderülhet az igazság, s a kislány szüleivel együtt én is a gyilkos szemébe nézhetek. Én nyugodt lelkiismerettel borotválkozom reggelente, nem félek a tükörtől.

- 1998 április 1. Egész nap otthon voltál, tanultál. Ki sem mozdultál a lakásból este fél hatig?

- De, úgy dél körül levittem a kutyákat sétálni.

- Ez eddig soha, sehol nem hangzott el. Miért?

- Nem tudom. Lehet, hogy nem kérdezték.

- Ezek szerint előkerülhetnek még új tények a gyilkosság napjáról?

- Ami engem illet: nem hiszem. Mindent elmondtam, ami aznap történt. Fél hatkor elindultam otthonról, úgy 17.50. körül érhettem a Németh Mária utcába. A tanúvallomásokból tudom: H. Zsófia, az áldozat akkor már 20 perce otthon volt. Felmentem a negyediken lakó barátomhoz, és hat óra előtt egy-két perccel elindultunk lefelé.

- Ekkor hallottál egy nyöszörgő hangot a harmadikon lévő lakásból, ahol a gyilkosság történt.

- Igen, egy vékony, női hangot hallottam. Szóltam a barátomnak, de nem tulajdonított nagy jelentőséget a hangnak. Tovább mentünk.

- Ha igazak a szakértői jelentések, akkor a kislány éppen a WC-n ült, amikor fél hatkor megtámadták, elvágták a torkát, s három percen belül meghalt. Hogyan hallhattál bármit is hatkor? Biztos, hogy abból a lakásból jött a hang? Egyáltalán hallottál valamit?

- Igen, hallottam a hangot, de lehet, hogy másik lakásból jött. Így három év után már nehéz visszaemlékezni.

- Egy neves rendőr a napokban azt nyilatkozta: szexuális indíték lehet a gyilkosság hátterében, s azért ölted meg a kislányt, hogy ne mondhasson el semmit a szüleinek.

- Ezt visszautasítom. Olvastam a cikket, s egy olyan rendőr nyilatkozta ezt, aki egyáltalán nem ismeri az ügyet. Ügyvédem azt mondta: lehet, hogy feljelentjük a rendőrt rágalmazás miatt. Azért is, mert az illető szerint védőm lefizette a szegedi szakértő professzort, hogy készítsen a védelmemben egy jelentést. Ez felháborító.

- Te a gyilkosság másnapján önként jelentkeztél a rendőrségen, hogy ott voltál a lépcsőházban és láttál valaki idegent. Ugyan ezt a személyt írta le az egyik szemtanú is, amikor látta bemenni Zsófi után az épületbe. Mégis te lettél a célpont. Miért?

- Nem csak másnap, de egy héten keresztül minden nap bementem a kihallgatásokra. Nem tudom, hogy miért? Elmondtam ugyanazt százszor, hazugságvizsgálatnak vetettek alá, ami ártatlanságomat igazolta. Aztán elcsattant az első pofon Szombathelyen, a kihallgatáskor. És következett a többi, egészen a lediktált beismerő vallomásig. Három héttel a gyilkosság után őrizetbe vettek, pedig semmi nem szólt ellenem, s csak egy közvetett bizonyítékot mutattak fel az évek során. Amit most ügyvédem véglegesen megdöntött.

- Mi lesz, ha ősszel felmentenek és kiengednek? Mit fogsz csinálni?

- Szeretnék ugyan úgy élni, mint három éves rémálmom előtt. Tanulni, szórakozni és élvezni a szabadságot. Nyilvánvaló, hogy bepereljük az ügyben eljárt rendőröket. Mondják: a sok tízmilliós kártérítéssel akár külföldre is mehetnék. De én nem akarok. Szeretném rács mögött látni azokat, akik tönkretették az életemet! Ez minden vágyam. És az, hogy mindenki megtudja: nem vagyok szex-mániás, aberrált gyilkos!

- Mi lesz, ha mégis bűnösnek találnak és még tíz évig börtönben leszel?

- Nem adom fel. Olyan bizonyítékok szólnak mellettem, amelyeket nem lehet megdönteni, bárhogy szeretnék is. Strassburghoz fordulunk, s a végsőkig küzdünk. Én csak a bírósági ítéleteket tudom ismételni: semmi nem szól ellenem, kitaláció az egész, egy rosszul felépített kártyavár, ami bármikor összedőlhet. Remélem nemsokára az építmény leomlik és szabad leszek - vélekedett Tánczos Gábor tavaly nyáron.

Az építmény nem omlott le, sőt, a bíróság megerősítette annak falait. Méghozzá ugyan olyan gyenge anyagból, mit az elmúlt években. Kérdés: idővel ledőlhet-e az építmény, vagy a rendőrök, ügyészek, bírók erős háta tarthatja-e még évekig a düledező romot?



Négy éves elmaradás

Nyilatkoznak az áldozat szülei



Zsófi édesanyja tavaly ősszel Sombor Juditnak nyilatkozott a Nők Lapjában. Az interjú akkor sok embert megdöbbentett. Olyan részletek derültek ki a négy éves történetről, amelyeket addig nem tudtunk. Miután a bíróságon mindkét szülő zárt ajtók mögött, a nyilvánosság kizárásával tett vallomást, keveset tudhattunk az ő érzéseikről, véleményükről. Természetesen nem az egész, két oldalas interjút idézem, mindössze az édesanya a sajtót, a rendőrséget és nem utolsó sorban az 1998 április elsejét érintő mondatait ollóztam ide, szöveghűen.

? A körmendi lakásból, ahol gyereküket megölték, elköltözött a család. Gyászukat hallgatás fala őrzi. Telefonszámuk titkos. Nem nyilatkoznak a sajtónak. (...)

- Meg kell értenie minket. Nem önnel szemben vagyunk bizalmatlanok. Rossz tapasztalataink vannak a médiával. A némaságunk tudatos magatartás. Nem akarunk lesüllyedni arra a szintre, melyet a bulvársajtó diktál. Mostani életünkről bármit mondanék, hatásvadász fogásnak tűnne. Üresek és kopottak a szavak. A gyász befelé él, nem kíván nyilvánosságot. Körmenden, dacolni akarván a feledéssel, figyelmeztetésül és mementóként, a plébános úr kezdeményezésére emlékkeresztet állítottak Zsófinak. A keresztnél mécsest égető, virágot hozó ismeretlenek, a névtelen együtt érzők megértenek bennünket. Ám a közvélemény, a kívülálló többség számára ?a körmendi gyerekgyilkosság? csak egy ügy a sok közül. Mi Zsófika elvesztésén túl, azt is megéltük, hogy a mai értelemben vett sajtószabadság azt jelenti: a sajtónak mindent szabad. Valóságos hecckampány folyik. Címlap sztorit csináltak a tragédiánkból. A lapok jó része már kezdetben felmentette Tánczos Gábort. Szalagcímekben tudatták a világgal, hogy ?Nincs bizonyíték a vádlott ellen? , ?Tánczos hamarosan kiszabadul?. És közben elfelejtődik a lényeg, nevezetesen az, hogy egy ártatlan gyereket állati kegyetlenséggel megfosztottak az élettől.?

Az újság szerint különös nap volt az a szerdai. Semmi nem úgy történt, ahogy történni szokott. A család határozott órarend szerint élt. Reggel együtt ment iskolába az édesanya két gyerekével. Zsófi ritkán maradt egyedül, napközi után általában édesapja ment érte kocsival.

? - Kísérőtanárként Finnországban voltam huszonvalahány gyerekkel. A fiunkat magammal vittem, Zsófi itthon maradt az apjával. Hazatelefonáltam odakintről, s egy idegen férfi vette fel a kagylót... ?

Az édesapa azt mondja, este fél tízre ért haza, s ő találta meg lányát. A család szerint könnyen kifigyelhették Zsófit, hiszen mindig ugyan azon az útvonalon jártak. Az édesanya a lapban ?rettegve kérdi: vajon lesz-e annak következménye, hogy valaki fényes nappal, a saját lakásában, föl nem derített okból vagy oktalanul meggyilkol egy ártatlan kislányt? Mert ahol ez büntetlenül megtörténhet, ott nem kap esélyt a jövő. Ott nem lehet megmaradni tisztességes embernek.?

Eddig az újságrészlet. A négy éve várt interjú. Nem ilyennek képzeltem a család első megszólalását. Természetesen nem akarok sebeket feltépni. Ez a könyv nem arról szól, hogy megbántsam, megalázzam a kislány családját. Távol álljon tőlem ez a magatartás. Azonban kénytelen vagyok néhány kérdést feltenni, bár tudom, ezekre sem fog válasz érkezni. Miután félig-meddig megszólított az édesanya, válaszolnom is kell. A bulvársajtót hibáztatja, azokat az újságírókat - többek között engem is - akik foglalkoztak az üggyel, akik nem felejtették el a körmendi gyerekgyilkosságot. Nem, kedves Erzsébet - engedje meg, hogy így szólítsam -, nem felejtettük el. S ha jól emlékszem, nem önökkel foglalkoztunk, nem önöket bántottuk. Mi Tánczos Gáborral foglalkoztunk. Mindig is óvakodtunk attól: a lehető legkisebb fájdalmat okozzuk önöknek, hiszen bármennyire is furcsa, mi is emberek vagyunk, nekünk is van családunk, a kezdettől átéreztük az önök fájdalmát, együtt éreztünk önökkel. Soha nem írtuk le családnevüket, nem írtuk le azokat a tényeket, amelyek megbántották volna önöket. Pedig az is az igazsághoz tartozott volna. Nem akartunk mi semmit, csak rávilágítani arra: valami nem stimmel a Tánczos-ügyben. Óhatatlan, hogy az az újságíró, aki a Tánczos-üggyel foglalkozik, egyben a körmendi gyerekgyilkosságról is ír. A kettő egy és ugyanaz. Nézőpont kérdése: a kérdések feltevésekor, az új információk nyilvánosságra hozatalakor mit kell előrébb helyezni: az önök fájdalmát, vagy esetleg egy börtönben lévő fiatalember igazságát? Mondom, nézőpont kérdése.

Kedves Erzsébet! Akár elhiszi, akár nem: mi nem akartuk önöket bántani. A bulvársajtó ugyan azon a szinten van, mint a magyar igazságszolgáltatás. Ha ez nagyon alacsony, arról nem mindig mi tehetünk. A szalagcímek sokat elmondtak az ügyről. Soha nem akartuk az újságban felmenteni Tánczos Gábort. Tudjuk, ahogy ön is: ez a független, magyar bíróság dolga. Az ítéleteket ők hozzák, hol ilyet, hol olyat. Nem tisztem minősíteni. Ön azt is nagyon jól tudja: ha akartak volna, nyilatkozhattak volna az elmúlt években. Férje nekem kétszer meg is tette.

Nem tudom, emlékszik-e még, három évvel ezelőtt történt, 1999 nyarán. Meleg nyári nap volt, sokadik Tánczos cikkem jelent meg a lapban, amikor is a szerkesztőségben csengett a telefon. Engem kerestek. Ön volt. Bemutatkozott, s kérdezte: tudom-e, kicsoda? Hirtelen nem ugrott be, férje nevét megjegyeztem, akkor még új volt az ön leánykori neve. Aztán beugrott. Több, mint negyedórát beszélgettünk. Kérdezte, miért támadom önöket, miért nem hagyom abba az egészet, miért védek egy gyilkost, az önök lányának gyilkosát? Nem védtem a fiút, már akkor is csak kérdéseket tettem fel. Először indulatos volt, majd megnyugodott. Sikerült normális, emberi hangon beszélnünk. Ön ellenséget látott bennem. Ami azóta sem változott a szemében. Higgye el, nem vagyok az önök ellensége. Ha már barát nem lehetek, legalább nem ártok önöknek - mindig is ezt vallottam. Leírtam olyat, ami nem tetszett önöknek? Előfordult. Azonban ha nyilvánosságra hozunk egy tényt, az lehet: valakinek fáj. Önöknek is fájt egy-két dolog. Erről pedig tényleg nem én tehetek. Nyilvánvaló: soha többé nem tudnak úgy élni, mint 1998 április elseje előtt. Nagyon sajnálom Zsófit, értelmetlenül halt meg egy ártatlan gyermek. Önöket is sajnálom, hiszen önök sem tehettek arról: tragédiával zárult egy kislány 11 éve. Kedves Erzsébet! Kérdéseimet most, itt újból fel kell tennem. Mindenféle bántó szándék nélkül. Csak úgy, mondjuk azért: talán a válaszokkal közelebb kerülhetünk az igazsághoz.

- Tavaly ősszel férje azt nyilatkozta: fél tízre ért haza. Hogyan lehetséges ez, ha 21.20-kor hívta a rendőrséget? Miből gondolják, hogy a sajtó ítélkezett? Leírtuk a négy év alatt valaha: Tánczos ártatlan, más volt a gyilkos? Mit szól ahhoz: H. Ferenc, az ön férje életében először adott lakáskulcsot Zsófinak? Már reggel tudta, hogy nem fog az iskola elé érni? Miért írt Zsófi levelet édesapjának aznap reggel: ?Apu, kérlek negyed hatra gyere az iskola elé!? Bevett szokás volt, hogy a reggeli készülődés közben a mellette álló édesapjának írásban üzengetett a kislány? Biztos, hogy otthon volt aznap reggel az ön férje? Vagy Zsófi azért írt üzenetet, mert nem találkozott azon a reggelen édesapjával? Az ön férje április 1-én napközben hazament, ebédelt, lefürdött. K.-né, aki magát a férje hölgy ismerősének vallja, eskü alatt a bíróságon azt vallotta: igen, járt az önök lakásában a gyilkosság előtti napokban, sőt a lakás hálószobájában is. Ez nem furcsa? Miért járt a férje hölgyismerőse az önök hálószobájában, amikor ön külföldön volt? Vajon miért vágatta le és festette vörösre a hölgy hosszú, fekete haját közvetlenül azután: kiderült, hosszú, fekete hajszálat találtak Zsófi ujjai között? Nem tartja ezt sem furcsának? Ön szerint ez is csak a sajtó túlzása? Végül az a bizonyos telefon. Ön azt nyilatkozza: felhívta külföldről aznap délután lakásukat, s egy idegen férfi vette fel a telefont. Ki lehetett az? Erről miért csak az újságból, három és fél évvel a gyilkosság után értesül az ország? Nem tartja ezt sem furcsának? Erről nem beszéltek, erről nem igazán tudtunk. Vadidegen férfi járkált az önök lakásában, nem sokkal azelőtt, hogy Zsófi hazaért? Mit keresett ott, hogyan jutott be? Csak nem várta a kislányt, hogy aljas módon, lesből támadjon? Ki juthatott be a lakásba? Az önök egyik barátja, ismerőse? Egy rokon? Kinek állt érdekében, hogy végezzen Zsófival? Kinek volt elegendő ideje, hogy eltüntessen minden nyomot? Ki ölte meg Zsófit?

Ennyi lettem volna, kedves Erzsébet. Mielőbbi válaszait várom, talán azokkal közelebb kerülhetünk az igazsághoz, megtudhatjuk: ki és miért titkolódzik, ki és mit hallgat el négy éve. S kinek áll érdekében, hogy egy fiú - akár ártatlan, akár bűnös - elegendő bizonyíték nélkül börtönben üljön?





Az ítélet - apró darabokra szedve



Kedves Olvasó! Idáig nem untattam önöket száraz, bírósági szövegekkel. Nem idéztem oldalakon keresztül a bírósági ítéleteket, a nyomozati iratokat. Most azonban kivételt kell tennem. A Tánczos-ügyben négy ítélet született. Két elsőfokú, két másodfokú. Idén februárban állt Tánczos Gábor utoljára a bíróság előtt. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú, hibáktól hemzsegő ítéletét, 13 évre ítélve ezzel a körmendi gyerekgyilkosság vádlottját. Tánczosnak még kilenc évet kell börtönben ülnie, jó magaviselettel talán hat-hét év múlva szabadulhat.

Ebben a fejezetben próbálom megértetni önökkel: miért háborodott fel sok ember a jogerős ítéleten. Miért hőzöngtek sokan, s miért vádolták a Legfelsőbb Bíróságot is elfogultsággal. Nem tagadom: talán jobban ismerem az ügyet, mint a bíró, aki ítéletet hozott. Ezért is engedtem meg magamnak, hogy ne csak a tényeket, de megjegyzéseimet is odaírjam a bekezdések végére. Zárójelben olvashatják a tényeket, természetesen az illő tisztelettel és megszólítással a bíróság felé. Kérem, ne csak a bekezdéseket olvassák el. Érdemes az utánuk következő zárójeles mondatokra is néhány percet áldozni. Ígérem, izgalmas lesz!



A Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság nevében 2002 február 5-én kihirdette a következő végzést: ?Az emberölés bűntette miatt Tánczos Gábor ellen indított bűnügyben a Vas megyei Bíróság ítéletét helybenhagyja.?

A büntetőeljárás szabályai szerint a vádlott védekezési szabadsága - azzal a kivétellel, hogy mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat - korlátlan. Ennek megfelelően maga dönti el, hogy él-e a vallomás megtagadásának lehetőségével, illetőleg arról, hogy beismeri-e, vagy tagadja a bűncselekmény elkövetését, sőt módja van arra is, hogy korábbi vallomását módosítsa, vagy visszavonja.

A bíróságnak viszont kötelessége, hogy tisztázza és megvizsgálja a módosítás vagy visszavonás okát, s ha azt elfogadhatatlannak tartja, a korábbi - utóbb módosított vagy visszavont - vádlotti vallomás tartalmát is bizonyítékként értékeli, ha azt egyébként a büntető eljárás szabályaival összhangban vették fel. Ez az értékelés pedig a rendelkezésre álló más bizonyítékokkal való egybevetés alapján történik, s a bíróság ennek eredményeként azt a vádlotti nyilatkozatot tekinti részben, vagy egészben hitelesnek, amelyet az eljárás egyéb adatai megerősítenek, illetve nem zárnak ki.

Ide kapcsolódóan jegyzendő meg, hogy a védő a másodfokú tárgyaláson indítványozta a vádlott - bizonyítás keretében történő - ismételt kihallgatását. Ennek kötelezően teljesítendő voltát a Be.. 87. §-ának (1) bekezdésére alapozta, jelezve, hogy a vallomástétel lehetőségének biztosítsa a vádlott alkotmányos joga.

Minthogy a Be. 61. §-ának (1) bekezdéséből kitűnően a terhelt vallomása a bizonyítás eszközeinek egyike, a Be. 87. §(1) bekezdése értelmében a hatóság valóban köteles a terheltet részletesen kihallgatni, illetve ennek lehetőségét megteremteni, hiszen a terhelt vallomástételre nem kötelezhető. Erre azonban a büntetőeljárás nyomozási szakaszában, illetőleg a nyomozás befejezésének közlését követően - amennyiben a gyanúsított előzetes letartóztatásban van - az ügyész előtt, a vádemelés után pedig - már vádlotti minőségben - az elsőfokú bíróságon a bizonyítási eljárás keretében kerül sor.

( Tisztelt Bíróság! Rendben, elfogadom, hogy az elsőfokú bíróságon kell bizonyítani, ott lehet tanúvallomást tenni. Azonban a bíró úrnak ismernie kellene a Be. ide vonatkozó részét. Mint tudja, a Be. mindenkire vonatkozik. Rendőrre, ügyészre, bíróra, ügyvédre. Szóval, ha a vádlott vallomást akar tenni, akkor az a tárgyalási szak lezárta előtt, tehát a perbeszédek megkezdéséig bármikor megteheti. Nem szabadna törvénysértést elkövetni azzal, hogy megtagadom a vallomástétel jogát a vádlottól! Mi van akkor, ha Tánczos Gábor felállt volna a bíróságon, s azt mondja: Én vagyok a gyilkos? Honnan tudta, tisztelt bíró úr, hogy vallomásában mit akar mondani a vádlott? Nem fért volna bele az idejébe az a fél óra, amíg Tánczos vallomást tesz? S akkor nem követ el törvénysértést, s nem ad lehetőséget a védelemnek, hogy többek között ezért a lépéséért a Strassburgi bírósághoz forduljon. Ugyanis van egy római egyezmény, tisztelt bíróság. Gondolom ismerik. A tisztességes eljáráshoz való jogról szól. Tisztelt bíróság, át kellene lassan olvasni! )

Tekintve, hogy a bizonyítás az elsőfokú eljárásban lezárul, a másodfokú bíróságnak - mivel a megelőző bírósági eljárással együtt a fellebbezéssel megtámadott ítéletet bírálja felül, a Be. szabályai nem adnak módot arra, hogy a bizonyítási eljárást megismételje.

( Tisztelt Bíróság! Ismétlem, nem a bizonyítást kellett volna megismételni, csak engedni, hogy a vádlott vallomást tegyen. Amihez alkotmányos joga van, csak ezt önök megtagadták tőle. Gratulálok! )

A fellebbezési eljárásban bizonyításra a Be. 240. §-a szerint csak korlátozottan, és kizárólag akkor nyílik lehetőség, ha az elsőfokú bíróság ítéletének - a tényállás hiányosságából vagy részbeni felderítetlenségéből adódó - megalapozatlansága ennek révén kiküszöbölhető.

( Tisztelt Bíróság! A Legfelsőbb Bíróság előző, hatályon kívül helyező végzése felszólította az elsőfokú bíróságot, hogy tisztázzon bizonyos érthetetlen, megmagyarázhatatlan körülményt, többek között Tánczos beismerő vallomásainak ellentmondásait. Nem derítették ki, mi az oka a három hét alatt tett öt, egymástól eltérő vallomásnak. S nem engedték, hogy erre Tánczos a másodfokon vallomásában magyarázatot adjon. Gratulálok! )

A jelen ügyben megállapítható, hogy Tánczos Gábor vádlottat a megismételt eljárásban az elsőfokú tárgyaláson a bíróság megkísérelte részletesen kihallgatni, ám a vádlott, jogával élve nem kívánt vallomást tenni, hanem korábbi 1998. április 2-ától folytatólagosan a nyomozás keretében, illetőleg a hatályon kívül helyezést megelőzően a bírósági eljárás során tett - nyilatkozatait tartotta fenn.

Mivel pedig a védelem nem jelölte meg, hogy a vádlott indítványozott ismételt kihallgatásától milyen új, - a Be. 239. §-a (2) bekezdésének a/ és b/ pontjában megjelölt okul szolgáló, s ilyen módon a bizonyítás szükségességét megalapozó - adatok várhatóak, a Legfelsőbb Bíróság e bizonyítási indítványt elutasította.

( Tisztelt Bíróság! Ismételem magamat. Ismerni kellene azt a Be.-t! Ugyanis a 239 § a/ és b/ pontjai között van különbség. S ezeket nem kellene összekeverni. Az ügyészségi nyomozóhivatal megszüntető határozatában az a/ pont szerepel. Ami azt jelenti: a kényszervallatás, verés ügyében indított nyomozást bizonyítottság hiányában szüntették meg. Nem bűncselekmény. Tehát nem sikerült a rendőrökre rábizonyítani, hogy megverték Tánczos Gábort. Ettől még verhették, csak nem sikerült bizonyítani. Ez valóban nem új körülmény. Csak nem kellett volna a paragrafusokat és a pontokat összekeverni. Ha már a Legfelsőbb Bíróság nem igazodik ki a törvényeken, s tévesen ír le dolgokat az ítéleteiben, akkor legalább ne verje a mellét. Gratulálok! )

A megyei bíróság a megismételt eljárásban - éppen a hatályon kívül helyező végzésben foglalt iránymutatást követve - a vádlott valamennyi nyilatkozatát értékelés alá vonta, s - figyelemmel arra, hogy a vádlott állítása szerint a nyomozóhatóság, illetve M. Tamás nevű zárkatársa által alkalmazott fizikai és lelki kényszer hatása alatt ismerte be a bűncselekmény elkövetését - részletes bizonyítást vett fel a vallomások megtételének körülményeire, de a vádlott személyiségére nézve is.

( Tisztelt Bíróság! Részletes bizonyítás? Miről beszélünk? Bement három rendőr a bíróságra, s azt mondták: nem vertünk meg senkit. Ez a bizonyítás? Mit vártak, azt fogja mondani a rendőr, hogy igen, megvertem Tánczos Gábort, én írattam vele a vallomást, s én kértem meg zárkatársát, hogy ugráljon a mellén? Ezt várták? Gratulálok! )

A vádlottnak a feltárt személyiségjegyei természetszerűen - és viselkedését meghatározó módon - megmutatkoztak a büntető eljárásban is. Amint azt több elmeorvos-szakértői vélemény is megállapította, a vádlott kóros elmeállapotban nem szenved, intelligenciája átlagos, iskolai végzettségének megfelelő. Emellett azonban személyiségfejlődési zavar volt kimutatható nála, ami beszámítási képességére ugyan nincs kihatással, ám beilleszkedési, önértékelési problémákban jelentkezik. Beilleszkedési zavarának kiinduló pontja felfokozott énessége, ugyanis érzelmi életének fókuszában aránytalanul nagy helyet foglal el saját maga. Ebből következően társaságban is ő a középpont, rámenős, lehengerlő, s emiatt az átlagosnál másabb kapcsolati igényét nem igazán képes megvalósítani. Ugyanekkor az akaratosság, az ellentmondást nem tűrő viselkedés és a nagyfokú teátralitás is a jellemvonásai közé tartozik. Kifelé nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnik, de mivel túlérzékeny, frusztrációs toleranciája, alkalmazkodási készsége viszont alacsony, egyensúlya akár már kisebb külső hatásra is felborulhat. Jelentős erőfeszítéseket tesz a látszat optimálisabb, kedvezőbb színben történő bemutatására.

( Tisztelt Bíróság! Önök még nem is tudtak a Tánczos ügyről, amikor ezek a szakértői jelentések elkészültek. Azért mert valaki beilleszkedési zavarokkal küzd, felfokozott az énsége, azért mert ő a középpont, lehengerlő, teátrális és túlérzékeny máris gyilkos? Amikor ez a jelentés elkészült - úgy három és fél éve - ugyan ezt a kérdést tette fel mindenki. Ön, tisztelt bíró úr nem saját magát tartja a központban, nem teátrális, nem lehengerlő és egyáltalán nem jellemző önre a túlérzékenység? Ugyan már! Azonban vigyázzon, mit mond, ha ezeket elismeri, még önből is faraghatnak gyilkost. )

Az elsőfokú eljárásban kihallgatott azon tanúk, akik a vádlottat már a cselekményt megelőzően is ismerték - a szakértői véleményekkel teljesen egybecsengve - őt értelmes, jól gondolkodó, jó megfigyelési képességgel és meglehetősen nagy fantáziával rendelkező fiatalembernek tartották, aki a városban állandóan kapcsolatot keresett. Szeretett a középpontban lenni, ugyanekkor csak az őt érdeklő témákról - de azokról viszont zavaróan sokat - beszélt, s eközben sokszor mondott valótlanságokat is. A vele történteket kiszínezte, körülkerekítette, s ezzel a viselkedésével a környezetét fárasztotta, untatta, s emiatt már szinte mindenki kerülte. Többnyire nyugodtnak látszott, de ugyanekkor hirtelen haragú volt, s ha valaki tréfált vele, azonnal indulatba jött. Ha pedig ideges volt, fel-alá járkált.

( Tisztelt Bíróság! Rendben, most már tudom: ha ideges vagyok, nem szabad fel-alá járkálnom, ha felidegesítenek, ha közlik velem, hogy sorozatgyilkos vagyok, akkor nem megy fel a vérnyomásom, nem kezdek kiabálni, nem leszek hirtelen haragú. Mert azonnal én leszek a gyilkos. Gratulálok! )

Az őt korábban nem ismerő, vele csak a nyomozás során kapcsolatba kerülő tanúk a fentiekhez hasonlóan jellemezték a vádlottat. Nevezetesen, ha ő irányíthatta a beszélgetést, akkor oldott, rendkívül bőbeszédű volt, ha viszont kényes kérdést kapott, kerülve a lényeget, körülményesen és gyakran ellentmondásokba keveredve válaszolt. Megpróbálta a gondolatmenetét másra rákényszeríteni, s igyekezett a kihallgatást visszakérdezésekkel kizökkenteni. Ha pedig szorult helyzetbe került, járkált, lefeküdt, fejfájásra, rosszullétre hivatkozott. Többnyire nem nézett szembe azzal akivel beszélt, mintha újra átélné az eseményeket, és ez zavarná.

( Tisztelt Bíróság! Előző megjegyzésemhez kiegészítés: ha gyilkossággal vádolnak, mindig a kihallgató rendőr szemébe fogok nézni. Köszönöm a jó tanácsot. )

Ami vallomásainak tartalmi változásait általánosságban jellemzi, sok körülmény tekintetében hol újabb vallomásban, hol pedig az azt követő beadványában maga is elismerte, hogy korábban valótlanságokat állított, vagy valós eseményeket elferdítve adott elő, majd utóbb mintha ez a beismerés meg sem történt volna, újra az eredeti, előzőleg általa is valótlannak mondott verzióval állt elő. Itt említhető meg a betegségére való hivatkozása is, amelyet - egy gyerekkori agyhártya-gyulladásra visszavezetve - a rendőrségen elsőként maga hozott szóba, a cselekmény elkövetését ezzel szépítve, magyarázva. A későbbiekben pedig, amikor már tagadott, védekezésének e körülmény akként vált részévé, mintha ezt is rendőri ráhatásra mondta volna, nevezetesen a nyomozók akarták elhitetni vele, hogy ő beteg, holott ő tudta, hogy nem az.

( Tisztelt Bíróság! Néha nem felesleges dolog a tényekhez ragaszkodni. Más megvilágításban láthatjuk az eseményeket. A tények: Tánczos édesanyja mondta el a rendőröknek, hogy fiának milyen betegsége volt gyerekkorában. A fiú soha nem hozakodott ezzel elő, nem hencegett azzal, hogy ő beteg. Nem hozakodott elő hazugságokkal, ő csak elmesélte, mit látott a gyilkosság napján a helyszínen. Ennyi. )

A vádlottnak a cselekmény utáni magatartását a tényállás, a teljes bizonyítási anyag és személyiségi jegyeinek ismeretében vizsgálva, rögzíthető az is, hogy a cselekmény elkövetése utáni percektől fogva tudatosan arra törekedett, hogy magát mentse, és a felelősségre vonást elkerülje.

( Tisztelt Bíróság! Ismét a tények: ha menteni akarta volna magát, akkor nem megy fel a barátjához pár perccel a gyilkosság után, s nem beszélget még vele húsz percig a ház előtt. Nem menekülnie kellett volna a helyszínről? Honnan tudta Tánczos, hogy a barát nem fog semmit észrevenni rajta? Akár egyetlen vércseppet is? Miért ment be másnap önként a rendőrségre? Ennyit a felelősségre vonás alól történő kibúvásról. )

Az elkövetéshez használt eszközt, a kezét még a helyszínen lemosta. Az eszközt gondosan becsomagolva magával vitte, s ezután, mintha mi sem történt volna, felment Sz. Györgyhöz, hogy alibit biztosítson magának.

( Tisztelt Bíróság! Honnan tudjuk, hogy a kezét és a kést lemosta? Van szemtanú? Nincs. Találtak vérnyomot a mosdóban, kádban? Nem. Zsebében a késsel még járkált a környéken? Nem félt attól, hogy kiesik, vagy meglátják? Nem, nem félt Tánczos Gábor semmitől. Ő egy 18 éves profi gyilkos volt négy évvel ezelőtt. Gratulálok! )

A későbbiekben viszont mindezt már úgy próbálta beállítani, mintha erre Sz. Györgynek lett volna szüksége. "Szeretném leszögezni, hogy én azzal a céllal mentem be április 2-án a Körmendi Rendőrkapitányságra, hogy Sz. György barátomnak alibit igazoljak, mert nehezen tudtam volna elviselni, hogy ő kerül ilyen helyzetbe, mint én."

Ami pedig azt az 1998. április 2-i tanúvallomást illeti - amelyet a vádlott és a védő "önkéntes" és "segítő jellegű" jelzőkkel ruházott fel, sem önkéntes, sem segítő jellegű nem volt.

( Tisztelt Bíróság! Ajánlom az értelmező szótár önkéntes szó elemzését. Mi az önkéntes, ha nem az: Tánczos maga sétált be a rendőrségre azzal, hogy segíteni akar a nyomozásban, ott volt a környéken, látott valakit. Nálam ez jelenti az önkéntest. Ha bilincsbe verve visznek be egy tárgyalásra, az nem önkéntes. Értelmező szótár! Gratulálok! )

Ekkor már a rendőrség éjt nappallá téve, nagyerőkkel városszerte nyomozott. Nyomba a cselekmény estéjén a ház lakóit, de a szomszédos házakból is többeket kikérdeztek, az egész városban ellenőrzéseket, adatgyűjtéseket végeztek, s ezzel párhuzamosan tanúkihallgatások folytak.

A vádlott 1998. április 2-án este már tisztában volt azzal - hiszen ott járt a házban -, hogy csak idő kérdése, s a kihallgatásra sor kerül.

Azt követően pedig, hogy R. Róbert telefonon a rendőrséget is felhívta, a vádlott kényszerhelyzetbe került, amint a rendőrségen egyébként hangoztatta is, azért jelent meg ott "mert úgyis megkeresnék".

( Tisztelt Bíróság! Ismét a tények: Tánczos nem azért ment be, mert úgyis megkeresnék. Pontosan én központúsága, nagyotmondása, középpontba való kerülése miatt úgy gondolta: ha segít megtalálni a gyilkost, az ország ünnepelni fogja. Ennyi és nem több. )

Már ezen az első kihallgatáson igyekezett magát fontos tanúnak feltüntetni, miközben változó hangulatban hol nyugodt volt, hol pedig fel-alá járkált, és kezeit tördelte. Azt akarta elhitetni, hogy ő 1998. április 1-én 18 óra körüli időben a helyszínhez viszonylag közel - Penny market-hez vezető lépcsőknél - egy mediterrán külsejű, jól öltözött, gyanúsan viselkedő férfit látott, akiről a parfüm illatától kezdve a zoknija színéig kiterjedő személyleírást adott, állítva - ekkor még -, hogy fel is ismerné őt. Beszélt továbbá arról, hogy Sz.-el lefelé haladva a sértetti lakásból halk, fájdalomra utaló hangot hallott.

( Tisztelt Bíróság! Tánczos senkivel, semmit nem akart elhitetni. Ő elmondta, amit tudott, amit látott. Miért ne hallhatott volna bármilyen hangot azon az emeleten. Biztos volt ő abban, hogy a sértetti lakásból jön a hang? Nem. )

A peranyagból kitűnő Körmenden ebben az időben a volt Jugoszláviából származó több vendégmunkás dolgozott, néhányan közülük éppen a sértettel szomszédos lépcsőházban laktak, amiről a vádlott is tudott.

A vádlott e "segítő jellegű" vallomásainak következményeként a nyomozók őt kocsival az esetleges felismerés végett a Penny Market közelébe is kivitték, ahol a vádlott teljes érdektelenséget mutatott. A nyomozók a szóban lévő üzlet pénztárgép szalagjainak átnézésére is rákényszerültek, aminek az eredménye később egyértelműen cáfolta, hogy a vádlott ott egy liter dobozos tejet vásárolt március 30-án, és az idegent eközben látta volna. Továbbá bizonyítási kísérletet is végeztek, vajon a belülről kiszűrődő hangot hallhatta-e, de közben a vádlott még két grafikust is feleslegesen lekötött.

Miként az a vádlott anyjának, Táncos Istvánnénak a tanúvallomásából megállapítható, a vádlott április 2-án még a kihallgatása után is rendkívül izgatott volt, "s egész éjjel erről beszéltek reggel 4 óráig", ekkor viszont anyjának már úgy mesélte a történetet, hogy "amikor jöttek le a Gyurival, előttük jött le az a férfi", tehát mintha azt bent a házban a lépcsőházban látta volna.

( Tisztelt Bíróság! Nem mindegy, hol látta Tánczos a férfit? Látta és kész. A rendőrségnek nyomoznia kellett volna az ügyben, nem? Az pedig, hogy ?előttünk jött le?, nem azt jelenti, hogy a lépcsőházban látta. Bíró úr, tessék értelmezni a mondatot! )

Tánczosné nyomozati vallomásában - a vádlott visszatérő hivatkozásait cáfolva - kijelentette, nem tud róla, miszerint a fiának gyakran fájna a feje.

A tanúkénti jelentkezése utáni reggelen, április 3-án a vádlottat az előző nap őt kihallgató rendőrtisztek dr. M. Tamás és B. Antal keresték, ugyanis az általa leírt személyről grafikát akartak készíttetni.

A vádlottat reggel még inkább zavartnak, idegesnek, kialvatlannak látták. Tánczos Gábor előttük arra hivatkozott, hogy az éjjel keveset aludt, amely közlése anyjának idevonatkozó állításával teljes összhangban állt.

Dr. S. Endre első ízben ezen a napon igyekezett a vádlott közreműködésével grafikai rajzot készíteni - de amint az az ítélet 63. oldalán szerepel - eredménytelenül. Közben feltűnt neki, hogy a vádlott hangja mindvégig remegett. Nevezett a több órás próbálkozás közben beszélgetett a vádlottal, aki itt is főként azt hangoztatta, hogy legjobban a "jugókat" utálja. A grafikus a beszélgetés alatt arra is rákérdezett, hogy aznap találkozott-e a kislánnyal, amikor is a vádlott elszólta magát, "igen, járt nála", majd barátjáról - Sz. Györgyről - kezdett beszélni úgy, mintha az előbbi kijelentése őrá vonatkozott volna.

Ugyancsak április 3-án a vádlottól ujj-, fülnyom mintát vettek, folytatólagosan tanúként is kihallgatták, amelyet követően vérgyanús nadrágjának lefoglalására is sor került. 1998. április 6-án délután a vádlottat a nyomozóhatóság vérvétel, a poligráfiai vizsgálathoz szükséges beleegyező nyilatkozat és újabb tanúkihallgatás végzett ismét megkereste. Ez alkalommal viszont F. Ferenc rendőr őrnagy és dr. K. Endre, a nyomozás vezetője, bűnügyi osztályvezető foglalkozott vele és pedig előbb Körmenden, ahol a kislánnyal való ismeretségéről ők is kikérdezték. Még ott tartózkodtak, amikor megjelent a rendőrség épületében Tánczos Istvánné, a vádlott anyja is.

A vádlottal a nyomozók közölték, hogy most az eddigiektől eltérően Szombathelyre, a megyei rendőrkapitányságra is beviszik, és megkérdezték, akarja-e az anyját látni, kér-e tőle valamit.

A körülötte sűrűsödő nyomozati cselekmények és az előbbi kérdés hallatán a vádlottat egyre inkább az a gondolat kezdte gyötörni, hogy őt kezdik gyanúsítani, és egyre feszültebb idegállapotba került.

( Tisztelt Bíróság! Ki ne lenne ideges, ha gyilkossággal gyanúsítanák? Mindenki ideges lenne, főleg egy 18 éves fiú. Tánczosné a szomszéd szobában volt, s hallotta, amint ?csendben?, ?kultúráltan? kihallgatják fiát. Miután felismerte Gábor hangját, nem volt kétsége afelől: nem bánnak vele kesztyűs kézzel. )

Ilyen előzmények után került sor arra, hogy amíg Szombathelyen a technikai feltételek meglétére vártak, F. Ferenc hosszabban beszélgetett a vádlottal, hagyta őt beszélni, minek során a vádlott főként azt ecsetelte, hogy ő betegnek érzi magát, félszeg a nőkkel is, barátnője nincs. Majd meglátva F. Ferenc asztalán a sértettről sokszorosított fényképet, abból elvett egyet. De ekkor már olyan zavart volt, hogy verejtékezett, majd arcát kezeivel eltakarva, váratlanul beismerte, hogy a kislányt ő ölte meg.

Mindezt azonban - amint az F. Ferenc tanúvallomásából megállapítható - meglehetősen szenvtelenül tette, a történtek nem rázták meg, hanem ekkor is elsősorban a saját sorsa foglalkoztatta, főként az, hogy mit szól majd Körmend városa, mit szól majd az anyja.

( Tisztelt Bíróság! Sok embernek feltűnt, önöknek nem? Ha öt nappal a gyilkosság után valaki beismeri azt, nem kellene őrizetbe venni? Nem holmi videókra várni, kollégákat keresgélni az éjszakában. Két rendőr - ráadásul egyik a nyomozás vezetője - hallja, amint Tánczos megtörik, s elmondja: igen, ő a gyilkos. Nem furcsa egy kicsit? Csak bent tartottam volna, legfeljebb egy-két nap múlva kiderül, hogy nagyot hazudott a fiú, s elzavarják. Ott, aznap este beismerte Tánczos Gábor a brutális gyilkosságot, s a rendőrök kiengedik. Miért? Erre négy év alatt senki nem válaszolt még! Nincs itt az ideje, tisztelt hatóságok? Senki nem félt attól, hogy Tánczos - miután ugye beismerte - még egy fél tucat gyereket megöl? Hagyták kisétálni a kapun. Nem tartottak attól, hogy elszökik, külföldre megy? Nem, a rendőrök szinte kilöktek egy gyilkost a kapun. Gratulálok! )

Azt a szót azonban, hogy "elvágta" volna a kislány nyakát nem mondta ki, csak kezét nyaka előtt elhúzva mutatta a mozdulatot. A védő érvelésével szemben a vádlottnak F. Ferenc előtti beismerő nyilatkozatát részben dr. K. Endre is hallotta, aki a hosszú beszélgetés közben - nemcsak a saját, hanem még a vádlott vallomása szerint is - többször bement a szobába. Ezt követően azonban, mire a videofelvételt megszervezték, a közben eltelt mintegy fél óra alatt a vádlott meggondolta magát, és visszavonta beismerő nyilatkozatát.

Ekkor F. Ferenc - mintha a szóbeli beismerés el sem hangzott volna -, 1998. április 6-án 23 óra 50 perckor folytatólagosan tanúként kihallgatta a vádlottat, a megelőző beismerésről pedig egy jelentést készített.

( Tisztelt Bíróság! Hogyan működik ez? Mintha a szóbeli beismerő vallomást nem is hallotta volna? Milyen rendőr az ilyen? Ír egy jelentést és kész? Mi lehet abban a jelentésben? El lehet képzelni: Az éjszaka folyamán jelentősebb esemény nem történt. Az öt nappal ezelőtti gyilkosságot a vádlott beismerte, de mi hazaengedtük. Egyébként a szolgálat esemény nélküli volt. Szolgálunk és védünk. Gratulálok! )

A tanú kihallgatási jegyzőkönyv bevezető részéből kitűnik, hogy a vádlott a kései időpont és a néhány percre elhangzó beismerése ellenére már oly annyira rendezte magatartását, hogy a korábbi tanúvallomásairól jegyzőkönyvi másolatot kért és kapott, és annak átolvasása után tett újabb tanúvallomást.

( Tisztelt Bíróság! Rendezte a magatartását. És akkor mi van? Beismerte, vagy nem? Beismerte. Ha én rendőr lennék, felőlem a gyanúsított azt rendezne, amit akar, ki nem engedném a fogdáról. Kiengedték, s csak két hét múlva vették őrizetbe. Gratulálok! )

A vádlott védekezésének központi részét az képezte, hogy beismerő vallomásai bántalmazás, kényszer, illetve pszichikai befolyás hatására születettek, amely a védő felszólalásában is kiemelt hangsúlyt kapott. A megyei bíróság azonban e vádlotti védekezésre nézve is széleskörű bizonyítást folytatott, amelynek eredményeként arra a megállapításra jutott, hogy a vádlotti előadások e tekintetben valótlanok.

( Tisztelt Bíróság! A vádlott hazudik, a rendőr nem. Rendben. De csak a vádlott hazudhat, a rendőr nem? )

Az elsőfokú ítéletben ezzel kapcsolatban kifejtetteket némileg kiegészítve, a Legfelsőbb Bíróság a peranyagból utal még a következőkre:

A vádlott az egész eljárás során összesen két rendőri bántalmazásra hivatkozott. Az első 1998. április 6-án történt volna, amikor F. Ferenc előtt a fenti szóbeli beismerése elhangzott. A második 1998. április 21. napjára vonatkozott, amikor már őrizetben volt és gyanúsítotti kihallgatásra vitték a sárvári fogdáról Szombathelyre, és az őt szállító "kommandósok" verték meg.

( Tisztelt Bíróság! Valóban nem kell hinni egy gyanúsítottnak! Azonban az ártatlanság vélelme ismerős fogalom, nem? A védekezéshez való jog is? Ügyvéd nélkül kihallgatni valakit, 1998 tavaszán, a demokrácia közepén? Nem furcsa egy kicsit? Nem kellett volna már akkor védőt kirendelni a fiú mellé? Persze, felesleges lett volna. Akkor nem ismeri be a gyilkosságot. Gratulálok! )

Amint azt a Legfelsőbb Bíróság a korábbiakban már rögzítette, a beismerő nyilatkozat visszavonása után F. Ferenc a vádlottat tanúként kihallgatta. E jegyzőkönyvből megállapíthatóan a vádlott hozzájárult a vérvételhez, a hazugság vizsgálat elvégzéséhez, s a jelentésben írtakkal összhangban kijelentette, barátnője nincs, nem is volt, ellenben négy éves korában agyhártya-gyulladást kapott, ezen kívül csak a dereka szokott fájni.

( Tisztelt Bíróság! Ha én gyilkos lennék - még nem voltam - akkor teljesen együttműködnék a hatósággal? Vérvétel, hazugság vizsgálat? Nem furcsa? Nem félnék attól: most fogják rám bizonyítani a gyilkosságot? Dehogynem. Csak ez forogna a fejemben. Kibújót keresnék, magyarázkodnék. Nem, Tánczos nem magyarázkodott. Sőt, még ő kérte a poligráfot, ami őt igazolta. Vagyis: nem gyilkos. Érdekes, ez sem volt elég a rendőröknek? Nem. Gratulálok! )

A jegyzőkönyv lezárását követően, a vádlottat 02 óra felé vitték vérvételre, és az orvostól - éppen az előzőekben elhangzó beismerés miatt - annak a megállapítását is kérték, van-e a testén sérülés.

Dr. K. Tibor orvos a vádlottat alsó ruházatra vetkőztetve vizsgálta meg, de rajta semmilyen bántalmazásra utaló sérülést nem észlelt. A vádlott ekkor nem volt ideges, izgatott, sőt bántalmazás érte volna nem panaszkodott.

Amint azt a megyei bíróság is megállapította, ezt követően került sor a további ruházati tárgyainak a lefoglalására, ám rajta ütési nyomot, a lefoglalásnál hatósági tanúként közreműködő G. Ferenc sem látott.

( Tisztelt Bíróság! Hajnali háromkor milyen hatósági tanút szereztek egy kapitányságon? Ki az, aki csak azt látja, amit látni akar? Ugye, kitalálják? )

A megismételt eljárásban fenntartott vallomásában az események ilyen sorrendjét maga a vádlott is megerősítette, amikor a következő nyilatkozatokat tette. "F.-nek ekkor nem részletes, de beismerő vallomást tettem..." "... valóban említettem kiskoromban volt egy betegségem" "Ezután vérvételre vittek és tanú jegyzőkönyvet vettek fel. F. ugyanúgy viselkedett, mint az elején.?

Ekként tehát az állítólagos bántalmazást közvetlen követő órákra objektív bizonyíték - vérvételkor végzett orvosi vizsgálat - és érdektelen tanúvallomás is az elsőfokú bíróság rendelkezésére állt, amelyek a vádlott későbbi előadásait - F. Ferenc és dr. K. Endre tanúvallomásán kívül is - egyértelműen megcáfolták.

( Tisztelt Bíróság! Persze, a két rendőr tanúvallomása más megítélésben került a bíróság asztalára, mint egy 18 éves, labilis, néha nagyotmondó, megilletődött, zavart fiúé. Ennek így kell lennie. Így kell lennie? )

A vádlott és F. Ferenc egyező előadásából megállapíthatóan, a késői időpontra tekintettel F. Ferenc gépkocsival a vádlottat még haza is vitte. Hazaérve azonban a vádlott azért, hogy magát a családja előtt előre mentse - elhallgatva, hogy beismerő vallomást tett -, anyjával sírva és "felháborodva" azt közölte, hogy őt a rendőrök megverték.

( Tisztelt Bíróság! Nagylelkű, gáláns rendőrök persze vannak. Azt, hogy otthon, mit és miért mondott az édesanyjának a fiú, önök honnan tudják? Miért találnak ki olyan dolgokat, amelyek egyáltalán nem biztosak? Miért magyarázzák be az anya-fia kapcsolatba azonnal a hazugságot? Bíró úr, önnek nincs gyereke? Ha odabújik önhöz, fülébe súg valamit, gondolom ön is azt mondja majd: csak érdekből jött a kölyök, biztos hazudik. Lehet, hogy nem kellene belemagyarázni mindenbe a gonoszt? )

Az anyjának előadott története szerint elérakták a kislány fényképét, azt nézni sem bírta, ezért maga elé tette a kezeit, mire a kérdező mondta neki, "ha velem beszélsz, nézz szembe" s ekkor csattant el az első pofon, majd után még egy -, s mindkettő F. Ferenctől.

( Tisztelt Bíróság! Ezzel az egy résszel nem vitatkoznék. Sajnos, de ez életszerű. Gratulálok! )

Otthoni elmondása szerint tehát, a vádlott pusztán amiatt kapott volna két pofont, mert nem nézett a kihallgató szemébe. Tánczosné vallomásából megállapíthatóan a vádlott oly annyira fel volt háborodva a történteken, hogy kijelentette, felmegy a belügyminiszterhez, vagy ír a "Frei-dossziénak", és kérte az anyját, hogy ő is csináljon valamit; hívja fel a papát, aki alatt Scheer József a vádlott nagyapja értendő.

Tény ezzel szemben az, hogy a szóban lévő fényképet a vádlott már április 2-án látta, hiszen a tanúkihallgatásán neki bemutatták, és azt teljesen közömbös arcot mutatva fogadta.

( Tisztelt Bíróság! Nagyon kérem önöket, ne próbáljanak megingatni állampolgári jogaimban! Ha én levelet akarok írni a belügyminiszternek, akkor levelet írok. Ha fel akarok menni hozzá, felmegyek. Ez is baj? Ez is bűncselekmény? Ismét a tények, amelyre most önök hivatkoznak. Ott voltak április 2-án? Tudják, mi történt? Nem, én sem. Azt viszont nehezen képzelem, hogy egy 11 éves kislány fényképét látva, akinek fültől fülig átvágták a nyakát, bárki is közömbös arcot mutatna. Ezt ugye önök sem hiszik el? Akkor miért írták le az ítéletben? Gratulálok! )

Az már Scheer József vallomásából volt nyomon követhető, hogy őt a vádlott anyja - a vádlott kérésének megfelelően - felkereste. "Április 7-én a lányom jött reggel és mondta, Gábort most hozták haza, nagyon ki van borulva, mert megverték."

Scheer József ekkor anélkül, hogy a vádlottal beszélt volna, "nagyon begurult", és "mint-egy oroszlán" berohant a városi rendőrségre, majd Szombathelyre is beutazott, ahol kérdőre vonta dr. K. Endrét, aki a tanú állítása szerint "de hiszen beismerte" megjegyzést tett előtte. Ezt követően "miután hazaértem, mondtam a lányomnak, hogy hagyja az egészet, ne vetessünk látleletet, mert újra kihallgatják, valószínűleg rájöttek a tévedésükre" megjegyzéssel zárta le a nagypapa az eseményeket.

Scheer József a vádlottat a délután folyamán a poligráfos vizsgálatra kísérte, eközben a vádlott neki is arról beszélt, hogy F. Ferenc őt kétszer megütötte, egyszer amikor a fényképet mutatta neki, és egyszer mert folyt az orra, a felkínált zsebkendőt nem fogadta el.

Az események időrendi sorrendjét követve, a Legfelsőbb Bíróság itt említi meg azt is, hogy a vádlott a poligráfos vizsgálat után a Zsade eszpresszóban rendkívül felszabadult állapotban volt. Szokásától eltérően vörösboros kólát rendelt, biliárdozott, és ekkor tette azt a kijelentést, hogy át lehet vágni a gépet, ő megúszta, nem tudnak rábizonyítani semmit.

( Tisztelt Bíróság! Igen, s ekkor mondta azt is: a gép megállapította, hogy nem bűnös, nem mutatott ki semmit, nem görbült el, aminek el kell görbülnie. A poligráf szerint ártatlan vagyok - ezt is akkor, ott mondta Tánczos Gábor. Ez is hozzátartozna a tényekhez. )

Úgy szintén az időrendbe tartozik, hogy sem a vádlott, sem nagyapja ekkor a vádlottat állítólag bántalmazó F. Ferenc ellen feljelentést nem tettek. Erre már csak azután került sor, amikor a hatóság "nem jött rá a tévedésére", s a vádlott előzetes letartóztatásba került.

( Tisztelt Bíróság! Mindenképpen ezt a gúnyos hangnemet kell alkalmazni annak, aki a Magyar Köztársaság nevében hirdet ítéletet? Miért kell kigúnyolni a vádlottat, a hatóságokat, önmagukat, s az országot? Miért kell idézőjelbe tenni egy olyan mondatrészt, amely nem a hatóságra vonatkozik, hanem a poligráfra. Nem kellene egy kicsit visszafogottabban, a tényekhez ragaszkodni? Nem kellene visszavenni a pulpitus magasságából? Hiszen valahol önök is emberek, tisztelt bíró urak és hölgyek. Legalábbis reméljük... )

Scheer József 1998. április 30-i keltezéssel panaszlevelet írt az igazságügyi miniszternek. Ebben a vádlott gyerekkori agyhártya-gyulladásra hivatkozva azt állította, azért, hogy a nyomozóhatóság eredményt tudjon felmutatni, a vádlott vallomását pszichológiai és fizikai erőszakkal csikarták ki. "Már az első szombathelyi kihallgatásán bántalmazták, amikor hazajött, alig tudtam lebeszélni arról, hogy feljelentse azokat, akik kihallgatták". (Ez utóbbi hivatkozással egyébként önmagának mondott ellent.)

( Tisztelt Bíróság! Senki nem mondott ellent magának! Ki tudja, mi játszódott le azokban a napokban a vádlott és családjának fejében? Ott voltunk? Nem. Teljesen elképzelhetetlen az a gondolat, hogy a nagyapa azt mondta lányának és unokájának: Hagyjuk a fenébe, úgyis tévednek, köztünk nincs egy gyilkos se, ne jelentgessük fel a zsarukat. Ha igaz is a verés, majd megoldódik valahogy. Ez teljesen elképzelhetetlen egy normális családban? )

A levelet a Vas Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz továbbították, és ott ennek alapján indult meg a kényszervallatás miatti büntetőeljárás. Abban az eljárásban a vádlottat első ízben 1998. június 5-én hallgatták ki tanúként. Ekkor - azon kívül, hogy itt is előadta: "sajnos néha roham gyötör, ilyenkor nagyon fáj a jobb oldala a fejemnek kiskoromtól fogva" - azt állította: F. Ferenc hozta szóba a betegségét éspedig "terád nem bilincs való, tudjuk, hogy beteg van, tudjuk, hogy nem szándékosan tetted", s őt F. Ferenc a későbbiekben arcának bal oldalán tenyérrel kétszer megütötte. Azt, hogy őt április 21-én a szállításkor is bántalmazták volna, meg sem említette.

( Tisztelt Bíróság! Miért említett volna meg minden bántalmazást? Idővel, ha már nem tudja követni az időpontokat, nem emlékezhet minden ütlegelésre. Minden nap hajnalig kihallgatták, alig aludt valamit, máris jöttek érte a zsaruk. Összefolytak a napok és éjszakák. Annyira fontos ez a verés említése, vagy nem említése? Amennyiben nem említi, máris gyilkos? Vagy nem is annyira fontos az emlékezet? Akkor miért hozzák föl terhelő bizonyítékként? Nem értem. De azért, Gratulálok! )

Ugyanekkor Scheer József ebben az eljárásban - szemben a vádlottal és ellentétben a később a bírói tárgyaláson mondottakkal - arról tett vallomást, neki a vádlott, "nyak szirtre" leadott ütéséről beszélt, ami akkora volt, hogy a székkel együtt felborult, ő azonban az unokáján külsérelmi nyomot nem látott.

( Tisztelt Bíróság! Ha már ütik, most komolyan, nem mindegy, hol érik az ütések? Az arcán, vagy a nyak szirtjén? Ütötték és kész. Miért kell az élő fába is belekötni? Tisztelt bíró úr! Ha az ön fiát, unokáját ütnék, mindenképpen arra lenne kíváncsi, hol ütötték, vagy arra keresne választ: ütötték-e, s ha igen, miért? )

A vádlott az 1998. június 5-i kihallgatásakor ügyészi kérdésre kijelentette: a két ütésen kívül a rendőrségen csak annyi sérelem érte, hogy amikor tagadott, azzal befolyásolták, csak akkor kerülhet kórházba, ha beismerő vallomást tesz. Ekkor és itt vonta vissza az ügyben az eddigi beismerő vallomásait és kézzel írt önvallomásait, és pedig azzal az indokkal, hogy "el akart innen kerülni".

( Tisztelt Bíróság! Tehát visszavonta a vallomásokat. Ennyi és nem több. Szerintem természetes emberi reakció, hogy mindig a kisebbik rosszat választjuk. Ha felkínálják a rendőrök: vagy börtönben leszel évekig, vagy gyógykezelnek, s akkor megúszhatod, önök melyiket választanák? Ugye nem is olyan bonyolult a válasz! )

A visszavonás indokaként tehát ekkor még nem hivatkozott sem a szállításakor őt ért bántalmazásra, sem M. Tamás zárkatársának "terrorjára", és azt sem vonta kétségbe, miszerint vallomásait saját elhatározásából tette, éspedig abból fakadóan, hogy kórházba kerülhessen.

Itt említendő meg az is, hogy a vádlott M. Tamással 1998. április 20-tól 1998. június 5. napjáig, tehát az előbbi nyilatkozat elhangzásáig volt közös zárkában.

( Tisztelt Bíróság! Gratulálok. Önök már ekkor is hittek egy elítéltnek, bizonyos M. Tamásnak, s nem hittek egy gyanúsítottnak, aki ellen ekkor még nem sikerült felmutatni semmi bizonyítékot! Önök melyik oldalon állnak? A bűnözőkén? Gratulálok! )

Beismerő vallomásai tehát - szemben a védői hivatkozással - korántsem azért szűntek meg, mert M. Tamás mellőle elkerült, hanem azért, mert a vádlott számára is felismerhető módon, a kényszervallatás miatti büntető eljárásban választásra kényszerült. Nevezetesen beismeri a cselekményt továbbra is, ám ezzel egyúttal elismeri, hogy F. Ferenc féle bántalmazásról valótlant állított, következésképpen hamis tanúvallomást tett, vagy védekezésként továbbra is rendőri erőszakra hivatkozik, akkor viszont beismeréseit vissza kell vonnia.

( Tisztelt Bíróság! Ki és honnan tudja, miért szűntek meg a beismerő vallomások? Ki és honnan tudja, mennyire rafinált Tánczos Gábor, hogy ilyen variációk között galoppozzon? Ki és miért hoz olyan következtetéseket, s ezeket miért fogad el tényként, amelyek egyáltalán nem biztos, hogy megtörténtek. Sőt, valószínűbb, hogy nem. Gratulálok! )

A vádlottnak a második - április 21-i - bántalmazásra vonatkozó védekezése csak ezután alakult ki. Ezt egy - dr. B. Árpád csoportvezető ügyészhez - 1998. június 15-én írt levélben hozta az ügyészség tudomására azzal a magyarázattal, hogy előző kihallgatásakor a kísérő rendőrök jelenléte őt zavarta, ezzel az indokkal újbóli kihallgatást kért. Egyúttal szinte előírva azt is, hogy "Rajtam, az ügyvéd úron és önön kívül csak a gépíró hölgy legyen jelen".

( Tisztelt Bíróság! Megmondom őszintén, én is ezt kértem volna. Nem előírtam volna, s valószínűleg Tánczos sem parancsolt rá az ügyészre. Ha agyba-főbe vertek a rendőrök, nyilván nem szeretném őket látni, amikor az ügyésszel beszélek. Valószínűleg a fiú fejében is ez fordult meg. )

Kifejezve azt a kívánságát is, hogy jó lenne ha július 23-áig, (amikor lejár az előzetes letartóztatásának hosszabbítása) szabadon engednék, mert ha nem "... abban az esetben feljelentést fogunk tenni..."

A vonatkozó iratanyagból megállapíthatóan ez a feljelentés meg is született. Scheer József ugyanis 1998. augusztus 5-én a Katonai Főügyészséghez küldött panaszában - unokájának megbízására hivatkozással - azt kérte, hogy az április 6-i "brutális bántalmazások ügyében" a vádlottat a Főügyészségen hallgassák ki. Annál inkább, mert unokáját "ezt követően a későbbiek során is bántalmazták, és az általa soha el nem követett cselekmény írásos beismerésére kényszerítették úgy, hogy az előre elkészített szöveget diktálták."

A fentebb idézett levelek dátumait és azoknak, valamint a vádlott ügyész előtt tett vallomásának tartalmát egybevetve azzal a ténnyel, hogy a vádlott továbbra is fogva tartásban maradt, önként adódik a következtetés, hogy a panasz a vádlott kezdeményezésére, és az eljáró hatóságokra történő nyomásgyakorlás végett született, amely eszközzel a vádlott az eljárás későbbi szakaszaiban is - vagy levelek formájában, vagy a sajtó adta nyilvánosság kihasználásával - próbálkozott.

( Tisztelt Bíróság! Ha már megszólított, válaszolnék. Kérdem én, ha valakit három éven keresztül elzárnak a sajtó elől, egyetlen nyilatkozatot sem engednek, az hogyan használhatja ki a sajtó adta nyilvánosságot? Belegondolt valaki ebbe, amikor leírta ezt a hatalmas blődséget? Valószínűleg nem, ösztönösen diktálta a bíró úr: a sajtót is keverjük bele, biztos, ami biztos. Gratulálok! )

Már a fentebb taglaltakból is kiviláglik, hogy a vádlott azzal szemben, amit a hatóságok előtt állított hozzátartozóinak merőben mást mondott, és ezzel saját célja érdekében őket felhasználta.

( Tisztelt Bíróság! Honnan tudják, kit és mire akart felhasználni a vádlott? Ott voltak, ott voltunk? Nem. Akkor meg? )

Mi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy közben a vádlottat az ügyész a tanúkkal szembesítette. Ennek során a vádlott - miután ellentmondásokba bonyolódott - visszavonta azt az állítását, hogy őt F. Ferenc kétszer megütötte, már csak egy pofonra emlékezett. Nem vitatta azt sem, hogy valóban beismerte előtte a gyilkosságot, s ez még az ütés előtt volt, továbbá kijelentette azt is, hogy amit akkor mondott, azokat belső kényszer hatására tette. "F. Ferenc nem mondta, hogy mit mondjak, hogyan mondjam."

Amikor pedig szembesítéskor dr. K. Endre az ügyészhez írt június 15-i levelét hozta szóba, a vádlott "tényleg mondtam ön előtt és kollégái előtt, hogy levelet írtam az ügyész úrnak, hogy ami abba belekerült az valótlan, de már nem tudom visszacsinálni" - nyilatkozatot tett, elismerte tehát, hogy a "kommandósokat" alaptalanul vádolta meg.

( Tisztelt Bíróság! Mikor és hol írta Tánczos azt a bizonyos levelet? Ön, tisztelt bíró úr, ugye tudja? Mért én is: a fogdán, két kihallgatás között, miközben zárkatársa a mellén ugrált, fejét a falba verte. Gratulálok! )

Ezután dr. K. Endre indítványozta annak a kérdésnek a feltevését, hogy tett-e olyan kijelentést, miszerint fél az édesanyjától és az édesapjától. Mire a vádlott: "elismerem, valóban mondtam ilyen kijelentést és sajnos ez igaz is" - választ adott.

( Tisztelt Bíróság! Csak az előbbiekhez csatlakoznék. Érdekes, hogy a tárgyalásokon, a nyilatkozataiban Tánczos Gábor soha nem említette, hogy fél a családjától. Vajon miért? Csak nem egyre gondolunk, tisztelt bíró úr? Önnek is fájt volna a mellkasa és a feje. Higgye el. )

Ekként tehát a vádlottat ért április 6-i "brutális bántalmazás" az ügyészi eljárás előre haladtával még a vádlott saját előadása szerint is - kényszervallatás helyett csupán a hivatalos eljárásban elszenvedett egyetlen pofonra redukálódott, a későbbi levélben leírt - április 21-ére vonatkozó - eset pedig még szerinte is valótlan volt.

Mindemellett az ügyészi nyomozó hivatal a vádlott nagyapjának indítványára - de később a megyei bíróság is - kihallgatta tanúként mindazon személyeket, akiknek a vádlott április 7-én, vagy ezt követő napokban az őt ért bántalmazásról említést tett.

( Tisztelt Bíróság! Fentebb már tettem egy említést arról, ki és hogyan tesz vallomást és miként vonja azt vissza a fogdában, a rács mögött. Azt is el tudjuk képzelni: a rendőrök, kihallgatásukkor nem fognak olyan vallomást tenni: igen, én K. János tizedes megvertem a vádlottat. Kihallgatás volt, a szembesítés eredménytelen. Valaki mást várt? Mert az egy álomvilágban él, s nem a földön van a lába. Gratulálok! )

Ezek a védelem által is hivatkozott - az elsőfokú ítélet 28. oldalán név szerint felsorolt - tanúk vallomásukban a bántalmazás tényét nem, hanem csupán azt igazolhatták, hogy utóbb erről a vádlott nekik miként tett említést. A tanúk vallomásának mindegyikében azonban kiviláglott, hogy ezúttal is a vádlott kereste velük a kapcsolatot, és maga terjesztette, híresztelte, hogy őt megverték, ám ennek okát és mibenlétét a legkülönbözőbb módon mesélte el.

Mivel a vádlott ebben a körben teljes mértékben szava hihetetlennek bizonyult, a megyei bíróság e - a vádlottól származó értesülésekről számot adó - tanúvallomásoknak nem tulajdonított bizonyító erőt.

( Tisztelt Bíróság! Ismét csak gratulálni tudok a pártatlan, elfogulatlan vélemény nyilvánításhoz. Gondolom nem csak nekem tűnt fel: azok az emberek, akik Tánczos mellett tanúskodtak, hazudnak. Akik Tánczos bűnösségét igazolják: szent emberek. Nem kellett volna mindkét oldalról egy-egy szavahihető tanút felsorakoztatni? Ki mondta, hogy egyből hazugnak kell nevezni azt, aki Tánczos igazát hangoztatja? Mondta valaki? Vagy saját ötlet volt? Gratulálok! )

A vádlott "későbbi bántalmazásával" kapcsolatban utóbb még az is kiderült, miszerint az április 21-i szállítás alkalmával a gépkocsiban érdektelen, kívül álló személy is helyet foglalt, aki cáfolta, hogy a kísérő rendőrök a vádlottat bántalmazták volna.

( Tisztelt Bíróság! Ki lehet az az érdektelen, kívülálló személy, aki egy rabszállítóban helyet foglal? Miközben ?kommandósok? kísérnek egy elvetemült gyilkost? Ki ülhetett még ott? Teljesen szabályszerű, hogy például egy hentes, pék, vagy utcaseprő ott üldögél a rabszállítóban? Ugyanis nem tudok mást elképzelni, érdektelen személyként. Ha rendőr, ügyész ült ott, akkor sem érdektelen? Ki lehetett ez a személy? Nem akarják megnevezni? Kíváncsi lennék, s gondolom nem csak én! Gratulálok! )

Itt szükséges megjegyezni azt is, hogy - ellentétben a védői állítással - az Ügyészségi Nyomozó Hivatal nem bizonyítottság hiánya miatt, hanem határozatának rendelkező részéből megállapíthatóan a Be. 139. § (1) bekezdés b/ pont első fordulatára utalással - mert bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható - szüntette meg a nyomozást.

( Tisztelt Bíróság! Erre a részre már korábban utaltam. Nem kellene a Be.-t újraolvasni? Ugyanis a határozatban az áll: bizonyítottság hiányában szüntették meg az eljárást. Tehát lehet, hogy a rendőrök megverték Tánczost, csak nem sikerült bebizonyítani. Nagy különbség! Gratulálok! )

Hasonló bizonyossággal való cáfolata a vádlott azon védekezése is, miszerint önvallomásait zárkatársa kényszerítette ki fizikai, illetve lelki ráhatás alkalmazásával.

( Tisztelt Bíróság! Ezt honnan veszik? Biztos, hogy nem verte senki Tánczost a cellában? Tudják, a szokásos kérdés: ott voltak, ott voltunk? Nem. Köszönöm, és gratulálok! )

A megyei bíróság ítéletének 28-31. oldalán részletesen kifejtette, hogy a vádlott e tekintetben is egymásnak ellentmondó vallomásait (hol fizikai erőszakról, hol csak lelki terrorról beszélt) mely bizonyítékokkal, s miért látta megcáfolnak, és a vádlottal szemben miért M. Tamás tanút találta szavahihetőnek.

( Tisztelt Bíróság! M. Tamás nem csak tanú. Elítélt! Fizikai erőszak, lelki terror. Egyenként is borzalmas, hát még együtt. Ezek nem ellentmondó vallomások. Ez csak felsorolás, a vádlottat ért bántalmazások felsorolása. Az lehet fizikai és lelki is. Gratulálok, hogy egy elítéltet szavahihető tanúnak találtak, szemben egy fogva tartottal, aki ellen bizonyíték nem igazán szól. Mondom, gratulálok! )

M. Tamás vallomása egyébként a vádlott személyiségére, de az ügy érdemére nézve feltárt bizonyítékokhoz is szervesen illeszkedett. Nevezett elmondta, hogy a vádlott megérkezésekor nem közölte, milyen cselekmény miatt került be, hanem csupán - miként F. Ferenc előtt és később a beismeréseiben is tette - a nyaka előtt kezét elhúzva megmutatta a vágási mozdulatot.

A vádlott a bekerülése utáni napokban M. Tamás előtt is arra hivatkozott, hogy nem egészséges, állandóan fáj a feje, nem bírja a bezártságot. Erre utalva érdeklődött tőle, hogyan lehet gyorsítani az eljárást, de az iránt is, hogy a cselekményéért mire számíthat, ha felelősségre vonják, és miként ítélik meg, ha valami "agyi" betegsége van. Ez utóbbit illetően M. Tamás az IMEI-ben szerzett tapasztalatait megosztva a vádlottal közölte, hogy ez esetben "akár öt évvel is megúszhatja".

( Tisztelt Bíróság! Ezt nem szeretném kommentálni. Egyetlen megjegyzés: a szavahihető tanú egy elítélt volt! )

A tanú előadása szerint azt, hogy a cselekményt nem ő követte el, a vádlott soha nem mondta előtte, hanem még el is játszotta, hogy a lépcsősoron bujkálva, miként követte a kislányt, de az is többször előfordult, hogy a vádlott letérdelt előtte és kérte, üsse őt agyon, amiért ilyet tett. Beszámolt arról is, hogy a vádlott nemegyszer fel-alá járkált, rágódott, aztán kiszólt, hogy beszélni akar az előadójával.

( Tisztelt Bíróság! Sárváron, egy fogdában történtek a dolgok, ahol két ember volt: M. Tamás elítélt és Tánczos Gábor vádlott. Ha az elítélt mond valamit, az szentírás? Nem lehet, hogy csak kitalálta az egészet? Miért pont Tánczos hazudik? És ha igaz a verés, a kényszer, az ugrálás? Ezt nem kellett volna tényként elfogadni? Csak és kizárólag a másik fél által elmondott lehet igaz? Gratulálok! )

Emellett sokszor írt levelet pszichológusoknak, elmeorvosnak, rendőröknek, de még a sértett családjának is. A vádlott én-központúságát és teatralitásra való hajlamát megerősítve megemlítette, hogy gyűjtögette a róla szóló újságcikkeket, s "volt öngyilkossági kísérlete is. Megevett egy tusfürdőt és egy fél szappant, én meg kiröhögtem."

Nyilatkozott a tanú arról is, hogy bár a részéről nem, de mások részéről valóban érték atrocitások a vádlottat. Így pl.: a szomszéd zárkából - tudva, hogy milyen cselekmény miatt van bent -, átkiabáltak neki "ilyennek a priccs alatt a helye." Továbbá ha a vádlottra csúnyán néztek, nála már az is bántás számba ment.

Ehelyütt szükséges megjegyezni, hogy a megyei bíróság Lépold Józsefné szakvéleményét - éppen dr. Agárdi Tamás nyilatkozatára figyelemmel - bizonyítékként nem értékelte, ami a védő figyelmét úgyszintén elkerülte.

( Tisztelt Bíróság! Dr. Lépold Józsefné grafológus szakvéleményét már az elsőfokú bíróság is kirekesztette. Pedig a szakértő tíz nappal a gyilkosság után azt írta: Tánczos fedez valakit, valószínűleg nem ő gyilkos, a fiú fél. Ez természetesen nem igazodott a gyilkos verzióhoz. Ezért a szakértő véleményét lesöpörték az asztalról. Gratulálok! )

Dr. Agárdi Tamás viszont csupán valószínűsítette, hogy az írásos vallomások készítésekor a vádlott az átlagostól jelentősen eltérő lelki állapotban volt, fenyegetettség érzés kiváltására alkalmas befolyás alatt állhatott, ennek okára nézve azonban értelemszerűen nem tudott nyilatkozni.

( Tisztelt Bíróság! Szakértő mást nem tehet, csak valószínűsít! Kérem, olvassák el az orvos, - vegyész, - fizikai - kémiai szakértők véleményét. Nem tényeket közölnek, valószínűsítenek! A mai napig nem lehet tudni, mivel vágták el Zsófi nyakát. Éllel bíró eszközt valószínűsít a szakértő. Ez bármi lehet. A fizikai-kémiai szakértő azt valószínűsíti: egyezhetnek a kislány és Gábor ruháján talált mikronyomok. Mondom, valószínűsíti. Tisztelt bíró úr! Miért kell kötözködni? A grafológus valószínűsít, ahogy a többi szakértő is. Tényként lehet kijelenteni: a mikronyom kereszteződést is csak valószínűsítette a szakértő! Akkor mi alapján ítélték el Tánczos Gábort? Egy valószínűsítés okán? Igen, ezt el kell ismernie, tisztelt bíró úr! Miért nem vették figyelembe a többi szakértő álláspontját? Nem illett a képe? Gratulálok! )

Ide kapcsolódik, hogy a védelem grafológiai hazugságvizsgálat elrendelését is indítványozta, amely bizonyítási indítványt a Legfelsőbb Bíróság ugyancsak elutasított. A grafológiai hazugságvizsgálat metódusai lényegében megegyeznek a poligráfos vizsgálatéval. Mindkettő esetében tehát lényeges, hogy azt csupán az eljárás kezdeti szakaszában lehet alkalmazni, akkor, amikor a vizsgált személy a bűncselekménnyel összefüggő lényeges körülményekről az eljárási cselekmények során még nem szerzett tudomást. Az eljárás később szakaszában egy ilyen vizsgálattól értékelhető eredmény már nem várható, ezért az szükségtelen.

( Tisztelt Bíróság! Azért meg lehetett volna próbálni. Hátha... )

Amint arra a Legfelsőbb Bíróság már korábban utalt, a vádlott az 1998. április 7-i poligráfiai vizsgálat után bizonyos volt abban, hogy a felelősségre vonást sikerült elkerülnie, mert "átvágta a gépet", nem tudnak rábizonyítani semmit. Ezért érte váratlanul, hogy 1998. április 20. napján őrizetbe vették.

( Tisztelt Bíróság! Ha valaki április elsején elköveti a gyilkosságot, folyamatosan kihallgatják, minden nap a rendőrségen van, április 5-én beismeri a tettet, akkor miért érné váratlanul, hogy letartóztatják? Tánczos a poligráfot pedig nem vágta át. Azt ugyanis nem lehet. A gép egyszerűen megállapította: nem ő a gyilkos. Ennyi. )

Az őrizetbe vétel ellen azonnal panaszt jelentett be, azzal, hogy a cselekményt nem követte el. Ez nem volt akadálya annak, hogy őt 1998. április 21-én a nyomozó hatóság az ügyész és védő jelenlétében gyanúsítottként részletesen kihallgassa.

( Tisztelt Bíróság! Még jó, hogy panasszal élt. Ha nem ő a gyilkos, azért. Ha ő, akkor meg azért. Mi ebben a furcsa, miért kell ezt az ítélet indoklásában a többi, jelentéktelen, törvényszerű és elfogadható ténnyel együtt felsorolni? Nem a konkrét bizonyítékoknak lenne itt a helye? Azoknak, amelyek alapján jogerősen elítélték Tánczos Gábort? )

A vádlott ekkor szintén tagadta a cselekmény elkövetését - azt is, hogy a gyerekkori agyhártyagyulladás következményeként beteg lenne - és lényegét tekintve "az önkéntes" tanúvallomásában foglaltakhoz tért vissza, majd kihallgatásának végén beismerte, miszerint március 30-án nem vásárolt Farmer dobozos tejet, ezt csak azért mondta, "mert el akarta hitetni a rendőrséggel", hogy rendszeresen megfordul a környéken. Utóbbi, kialakított védekezése szerint viszont ez volt az a kihallgatás, amikor "a kommandósoktól" elszenvedett bántalmazástól megtörve beismert.

Amint az M. Tamás vallomásából - de a vádlottnak a bírói meghallgatáson tett nyilatkozatából is kitűnt - őrizetbe vételének kezdetétől a vádlottat leginkább a saját sorsa foglalkoztatta. Kellőképpen felmérte, hogy két rossz közül - börtön vagy gyógykezelés - választhat csupán.

( Tisztelt Bíróság! Még jó, hogy a vádlottat saját sorsa foglalkoztatta. Miért, önöket mi foglalkoztatott volna, ha gyilkossággal vádolják önöket, s börtönben vannak? Nagyon érdekes következtetés, hogy a vádlott két dolog közül választhatott. Az senkiben nem merült fel, hogy a vádlott a harmadik variációt választja: ő ártatlan, s ki akar kerülni a börtönből? )

Az már Sz. Barnabás tanúnak, az életvédelmi alosztály vezetőjének, a nyomozás másik irányítójának vallomásából volt megállapítható, hogy a gyanúsítotti kihallgatása után a vádlott a fogdából telefonált neki azzal, hogy beismerő vallomást akar tenni. Ez alkalommal nevezett tanúnak telefonon elmondta a lakásból történő bejutás módját, a lakásról részletes leírást adott, beszélt a leesett kabátról, ablak előtti heverőről, vagyis olyan körülményekről, amelyekről csak az elkövető tudhatott.

( Tisztelt Bíróság! Igen, az elkövető tudhatott. És a rendőrség. Tánczos ekkor már régen börtönben volt. Önök szerint soha, senki a rendőrök közül nem beszélt a sértetti lakásról? Soha, senki nem mondott részleteket a bútorokról, a kabátokról? Önök szerint attól a pillanattól, hogy Tánczost letartóztatták, senki nem beszélt a fiúval? Vagy, ha mégis szóba álltak vele, nem az ügyről beszéltek? Az időjárás és a tőzsde alakulása is érdekes téma lehetett. De nem egy vádlott és egy kihallgató tiszt között. Tisztelt bíró úr, ön még filmen sem látott kihallgatást? Szerintem érdekes lenne egyet megnézni. Ugyanis ott a konkrét bűncselekményről, annak részleteiről beszélnek. Méghozzá igen alaposan. Gratulálok! )

Sz. Barnabás ezért intézkedett a vádlott ismételt gyanúsítotti kihallgatása iránt. Mire kiértesítettek mindenkit, és a vádlottat a fogdáról előállították, a vádlott meggondolta magát, és már nem akart semmit mondani. A fenti események után írta meg a vádlott - az ítélet 26. oldalán összefoglalt tartalmú - első önvallomását 1998. április 23-án, amelyben - mint F. Ferenc előtt is tette - ismét gyerekkori agyhártya-gyulladása miatti betegségével magyarázta a cselekmény elkövetését, és egyben kérte a Hadkiegészítő Parancsnokságtól a sorozáson készült orvosi iratai beszerzését is.

( Tisztelt Bíróság! No comment! )

Az önvallomást korán reggel a nyomozókhoz eljuttatta, ám az ugyanaznap reggel 8 óra 30 perckor az előzetes letartóztatásának tárgyában tartott bírói meghallgatáson ismét meggondolta magát, s úgy nyilatkozott, önvallomását csak azért írta, mert szóban úgy hallotta, hogy minden bizonyíték ellene szól. A cselekmény részleteit pedig csak fantáziálta, úgy találta ki.

( Tisztelt Bíróság! Nem tudom, önök tisztában vannak-e a börtönök házirendjével? Ha nem, segítek. Reggel hatkor ébresztő. Beágyaznak, mosakodás, reggeli. Ez úgy hétig eltart. Ha fél kilenckor van valakinek a kihallgatása, akkor hogyan írhatott és juttathatott el bármiféle iratot aznap reggel a nyomozókhoz? Önök szerint a börtönőrök reggeli osztás közben vallomásokkal futkosnak a zsarukhoz? Önöknél mi a korán reggel? Hogyan lehetséges ez a variáció önök szerint? )

A vádlott tehát - az okiratok tartalmával is igazoltan - az őrizetbe vétele után is maga kívánta irányítani az eseményeket, és korántsem valamiféle külső befolyás vagy "hatósági elvárás" szerint cselekedett. Eljárási jogait is messzemenően, önállóan gyakorolta, hiszen az őrizetbe vételt - majd a gyanúsítottá nyilvánítását is - megpanaszolta, ez utóbbi kihallgatásán pedig tagadott.

( Tisztelt Bíróság! Önállóan akkor gyakorolta volna jogait, ha szabadlábon védekezhet. A börtönben kirendelt, esetleg meghatalmazott védője van a raboknak - ha eddig nem tudták volna. A rabok általában a jogvégzett emberre hallgatnak, nem saját fejük után mennek. Nyilván, az ügyvéd tanácsára panaszolta meg az őrizetbe vételt. Nem valószínű, hogy egy 18 éves fiú, tudja, mikor, kit kell bepanaszolni. A tagadás pedig teljesen természetes dolog. Attól kezdve, hogy meghatalmazott védője volt, s az összes beismerő vallomását visszavonta, nem tehetett mást, mint tagadott. )

A fizikai, vagy lelki kényszerre való hivatkozás alaptalanságát jelzi, hogy a vádlott telefonon kihallgatást kért, önvallomást juttatott el a nyomozókhoz, majd még aznap reggel visszavonta azt. Ilyen előzmények után - és figyelemmel arra is, hogy gyanúsítotti kihallgatása április 21-én megtörtént, a nyomozóhatóság nem volt köteles - és nyilvánvalóan nem is kívánt - a vádlottal foglalkozni. Ezt követően viszont a vádlott volt az, aki ezt folyamatosan szorgalmazta.

( Tisztelt Bíróság! A nyomozó hatóság nem kívánt a vádlottal foglalkozni? Érdekes. Bizonyíték még nem volt Tánczos ellen, de a rendőröket nem érdekelte a fiú. Mintha a bíróságon lennénk. Nem lehet tudni, mit akar mondani a vádlott, de nem hallgatjuk meg. Azt se tudjuk meg, amit eddig nem tudtunk. Bölcs gondolkodás. Gratulálok! )

A bírói meghallgatást követően ismét telefonált Sz. Barnabásnak, hogy mégis beismerő vallomást akar tenni. Ekkor azonban nevezett már azt kérte, hogy a vádlott vele folytatott beszélgetését a fogdai őrszemélyzet írásban, jelentésben rögzítse.

Ezek után került sor - és pedig N. Ernő hatósági tanú jelenlétében - a vádlott ismételt gyanúsítotti kihallgatására 1998. április 24-én Sárváron du. 16 óra 15 perces kezdettel, amelyet videofelvételen is rögzítettek, és amelyet P. Zoltán rendőr őrnagy foganatosított.

A gyanúsítotti jegyzőkönyv bevezető része - megerősítve a fentieket - tartalmazza, hogy a folytatólagos kihallgatásra a vádlott kérésére került sor és a vádlott azon nyilatkozatát is, miszerint "azért kérvényeztem, hogy beszélhessek Sz. úrral, mert szeretném a vallomásomat kiegészíteni az április 1. napján történtekkel kapcsolatban."

Amint ez a szó szerint leírt - 40 gépelt oldal terjedelmű - jegyzőkönyv tartalmából megítélhető, a vádlott itt is rendkívül körülményesen, a lényeget lehetőleg kerülve tett vallomást, amely közben ismét fejfájásra is panaszkodott, így kihallgatását 18 óra 07 perckor befejezték.

Még ezen a napon április 24-én 19 óra 07 perces kezdettel - miután közben védőjével távbeszélőn konzultált - saját kérelmére, hogy több részlet tekintetében biztosabb most már, újra kihallgatták. A közben eltelt időben a vádlott a lakásnak arról a három helyiségéről, melyben járt egy vázrajzot is készített.

( Tisztelt Bíróság! Ismét a tényeket ajánlom figyelmükbe. M. Erzsébet, az áldozat édesanyja a tárgyaláson, eskü alatt vallotta: az a rajz, amit a vádlott készített, nem az ő lakásuk. Náluk ugyanis nem nyílik a bejárat után közvetlenül balra a konyha. Nem így egy emelettel feljebb. Sz. György is vallomást tett. Eszerint a rajz megszólalásig hasonlít az ő lakásukra. Ami a negyedik emelten van. A gyilkosság a harmadikon történt. Milyen rajzot készített Tánczos? Kinek a lakásáról? Nem kellene elolvasni a jegyzőkönyveket? Hiszen azokból kiderül: Tánczos Sz. György lakását rajzolta le, amit Zsófi édesanyja is megerősített. Ennyi. Gratulálok! )

A vádlott e második beismerést tartalmazó vallomása után is a fogdaparancsnok útján üzengetett, vagy kérelmi lapokon kért mindig újabb kihallgatást a nyomozóktól. Amikor pedig kérését teljesítették, rendszerint mondva csinált problémákkal hozakodott elő - s átláthatóan -, a nyomozás részleteire volt kíváncsi.

Emellett az április 23-i önvallomása után is még számos "vallomásom folytatása" kezdetű beadványt írt és juttatott el a nyomozás vezetőihez, illetve az ügy előadójához P. Zoltánhoz. Ezekben hol újabb részkörülményekkel egészítette ki a korábbiakat, hol a mondottakon vagy leírtakon módosított. Így április 27-i önvallomásától kezdődően már kést jelölt meg elkövetési eszközként, erről rajzot is készített, és később vázrajzot arról, hogy mely útvonalon haladva, hol dobta el azt.

( Tisztelt Bíróság! Amennyiben említik a rajzot és a kést, illene ismét a tényekhez ragaszkodni! Azt miért nem írták le itt, az ítélet indoklásában, hogy milyen kést rajzolt le Tánczos Gábor, s erre a szakértő mit mondott? Kényelmetlen önöknek, de én leírom. Tánczos egy recés élű, piros nyelű, egyszerű konyhai étkészletből való kést rajzolt le. Nem tudom, önöknél megvan-e a rajz, nálam igen. De nyugodtan húzza ki, tisztelt bíró úr otthon a konyhafiókot, biztos talál olyat ott is. Recéset keressen, olyat, amellyel a szakértő szerint nem vághatták el a kislány nyakát. Nem azt mondta a szakértő, hogy nem biztos. Nem, azt jelentette ki, méghozzá határozottan: ilyen nem lehetett! Akkor miért emlegeti ezt a rajzot? Ha pedig emlegeti, miért nem teszi hozzá a valóságot? Miért kell csúsztatni, megtéveszteni az embereket, elferdíteni az igazságot? Útvonalat rajzolni pedig úgy hiszem, nem csak én, ön is tud. Ha mindennap lemegy a közértbe, gondolom álmából felkeltve is le tudja rajzolni az útvonalat. Ennyi. Gratulálok! )

Ezen írásbeli önvallomásokban előadott újabb adatok miatt került sor arra, hogy 1998. május 21-én ismét jegyzőkönyvileg (70 gépelt oldal terjedelemben) - és videó felvételen szintén rögzítve kihallgatták. E gyanúsítotti kihallgatásán meghatalmazott védője is jelen volt, akinek számos, a cselekménnyel kapcsolatos kérdésére is válaszolt, majd kihallgatásának végén vallomását ismét visszavonta. Ám már ezen a napon, a fogdában újabb önvallomásában - s megint újabb részletekkel kiegészítve a korábbiakat - beismerését fenntartotta. 1998. június 4-én bocsánat kérő levelet írt a sértett családjának, majd másnap - miként azt a Legfelsőbb Bíróság már említette - az Ügyészi Nyomozó Hivatalban (a korábban már megjelölt okra hivatkozva) összes addigi beismerését visszavonta és "önkéntes" tanúvallomásában foglaltakhoz tért vissza.

( Tisztelt Bíróság! Igen, Tánczos írt levelet az áldozat szüleinek. 1998 tavaszán. Majd ősszel újat szeretett volna írni. Ebben kifejtette volna, miért kényszeríttették az előző megírására, sajnálja a kislányt, de semmi köze annak halálához. A második levelet megírta Gábor, de nem engedték, hogy elküldje! Miért nem? Az első mehetett, a második nem? Mitől féltek a rendőrök? Csak nem attól: Zsófi apja az elsőt véres kardként hordozta a városban, a másodikkal viszont nem tudott volna mit kezdeni? Hogyan dolgozta volna fel a kislány családja: levelek érkeznek a börtönből, s attól függően, éppen ki hallgatja ki Tánczot, milyen zárkatársa van, változik a véleménye? A tények ismét kimaradtak ebből az ítéletből. Sajnálom! )

A vádlott írásbeli beadványának tartalmáról általánosságban megállapítható, hogy azok szóbeli előadásmódjához képest sűrítve tartalmazzák a közlendőjét, amelynek oka abban keresendő, hogy a vádlott a fogdaőröktől csak korlátozott számú papírt kapott, így az első önvallomásához pl. két darabot.

( Tisztelt Bíróság! Ez bevett szokás a börtönben? Ha egy vádlott le szeretné írni a bűncselekményt elejétől a végéig, akkor nem teheti meg? Csak addig részletezheti a beismerő vallomásban a szörnyű tettet, amíg a papír tart? Mi van, ha a legérdekesebb részek, a részletek, az igazi bizonyíték éppen a harmadik papíron lett volna? Önök elképzelik, hogy ez így megy a börtönben? Két papír és kész? Uraim, gratulálok! )

Ugyanekkor - miként azt M. Tamás szintén elmondta -, a vádlott órákon át hangosan fogalmazta azokat, a helyesíráshoz tőle kért segítséget. M. Tamás e nyilatkozatának megerősítésére a vádlott 1998. május 19-i keltezésű írása kétségkívül alkalmas, amelyben helyesírási hibák sorozata fedezhető fel. ("ahhol van", "az ut melett", "pontossan", "abbann" "semmmit" stb.)

( Tisztelt Bíróság! Érdekes ez a helyesírási probléma. Hogyan kerül a képbe? Mi köze egy 11 éves kislány halálának ahhoz, hogy egy vádlott le tudja-e írni magyarul azt: ?ahol, mellett, pontosan, abban, semmit?? Szerintem nem sok, de javítsanak ki. Kicsit személyes a következő megjegyzés: nem kevés levelet kaptam Tánczos Gábortól az elmúlt négy év alatt. Érkezett húsvéti, karácsonyi üdvözlő lap is. Ezek mind személyes hangvételűek, olyan dolgokkal, amelyeket nem oszt meg bárkivel az ember. Nem hiszem, hogy segítséget kért volna ezek megírásához. Helyesírása pedig sokat nem fejlődhetett a börtönben. Maradjunk annyiban: lényegtelen dolgokat vettek ismét az ítéletbe, Tánczos bűnösségét, vagy ártatlanságát nagyon nem befolyásolja egy elírás. Gratulálok! )

Ugyanekkor a peranyagban fekszenek olyan - a vádlottól származó - levelek is, amelyek ugyancsak megfelelő helyesírással, de már akkor készültek, amikor igazoltan nem M. Tamással volt együtt, így következtethető, hogy a vádlott a helyesírást illetően más esetben is segítségért folyamodott.

( Tisztelt Bíróság! Nem hiszem, hogy négy éven keresztül a börtönben csak és kizárólag olyan cellatársai voltak Tánczosnak, akik nyelvtani zsenik. Maradjunk annyiban: lényegtelen, kivel volt egy cellában, a fiú tud helyesen írni. )

A vádlotti beismerő vallomások tartalmát elemezve általánosságban rögzíthető, hogy a vádlott az eljárás előre haladtával egyre több tényt ismert be, illetve voltak a vallomásainak olyan elemei is, amelyeken nem változtatott. Így pl. "a szörnyűséges sebet" a sértetten hátulról átkarolva - miközben száját is befogva tartotta - balról jobbra irányulóan ejtette; a használt eszközt egy reklám szatyorba csavarva magával vitt, még aznap este eldobta, a szatyrot elégette ("elolvasztotta"), továbbá a ruházatán nem volt vér.

( Tisztelt Bíróság! Itt kezdődnek a bajok! Amikor a bíróság nem tudja, mit kell leírnia. Rendben van, hogy elismerik: a vádlott nem változtatott azon az évek során, hogy a sértettet hátulról átkarolva elvágta a nyakát. Kérdem, miért nem olvasta el valaki a bíróságon a szakértői jelentéseket? Ha Tánczos végig kitartott amellett, hogy hátulról vágta át Zsófi nyakát, akkor a fiú ártatlan. Ugyanis a szakértő megállapította: a gyilkosságot elölről követték el. Tisztelt bíró úr, nem szárnyal az ön fantáziája? Vagy annyira nem érdekelték az ügy részletei, hogy el sem olvasta a szakértői jelentéseket? Miért nem fordított arra legalább öt percet, hogy a leírt tényekkel összhangba hozza az ítéletét? Gratulálok! )

Április 24-én még arról vallott, hogy a lakásnak csak két helyiségében járt, a kislányt egyszer tarkón ütötte, s nyakát egy cserépszerű tárgy ("ami már összetörött, össze volt törve") egy darabjával "kicsit megvágta". A lakás berendezésére, ágyak formájára, arra, hogy az ütéshez eszközt használt volna, nem emlékezett.

( Tisztelt Bíróság! Önök szerint abban a lakásban törött cserépdarabok voltak a polcon? Mert Tánczos ezt írta vallomásában: ? ... a lakás valamelyik polcáról levettem egy törött cserépdarabot, s azzal vágtam el Zsófi nyakát.? A kislány édesanyja azután, hogy leírtam ezt a beismerő vallomást, felhívott. Kikérte magának, hogy ilyen képtelenségeket írok. Még, hogy az ő lakásukban törött cserepek lettek volna a polcokon. Hiába, megint a tények. Tánczos ezt írta, én csak közvetítettem az újságban. Még jó, hogy nem emlékezett a lakás berendezésére. Miután a rajzokon Sz. György lakásának alaprajza szerepel, a fiúnak fogalma sem volt, milyen lehet a harmadikon lévő lakás berendezése. Ennyi. )

A 19 óra 07 perckor újra megnyitott kihallgatásán már arról beszélt, a sértett fejét hátul nem csak kézzel, hanem a kezébe került cseréppel is - miközben "nagyon-nagyon erősen" szorította magához - megütötte. Az ütéstől "több mint valószínű, eszméletét vesztette", s utána szinte azonnal "csinálta a sebet". Arra a kérdésre, hogy bizonyos-e abban, miszerint cserépszerű tárggyal okozta a vágást, "nem, nem teljesen biztos" választ adott.

( Tisztelt Bíróság! Nagyon erősen szorítok valakit. Leszorítom az ágyra, eközben a szoborral tarkón ütöm. Hogyan lehetséges ez, a mai napig nem világos? A harmadik kezemmel - mert ugye egyikkel a száját, orrát fogom, a másikkal a kést keresem a zsebemben - ütögetem a tarkóját? Nagyon valószerűtlenül hangzik. Pedig az ítéletben tényként ezt írták. Gratulálok! )

A két kihallgatás közben általa készített vázrajzról egyértelműen kijelentette, az azt a lakást ábrázolja, ahol a bűncselekményt elkövette, és az annak "azt a három helyiségét mutatja, amire határozottan emlékszem".

A vázrajzon a szoba berendezését, annak ablakait az előtte lévő L-alakú garnitúrával is berajzolta. Beismerte ez alkalommal azt is, hogy a cserép az ütés hatására a kislány fején tört össze.

( Tisztelt Bíróság! A lakásrajz a negyediken lakó Sz. György otthonát ábrázolja. L-alakú garnitúra ott is volt. Persze, hogy beismerte, hogy a kislány fején tört össze a cserép. Miután hetek óta ezzel kelt, ezzel feküdt. Folyamatosan ezt mondták neki. Mit tudott volna kitalálni, ha nem ezt? )

Határozottan állította, "igen a cselekményt elkövettem" és "nagyon megdöbbentem magamon..., hogy újra láttam magam előtt iszonyatos volt". Mint azt a Legfelsőbb Bíróság az előbbiekben már rögzítette, a vádlott ezt követően az április 27-i önvallomásában beismerte, hogy kést használt, azt, hogy a fürdőszobában is járt, ott mosta meg a kezét, később pedig a késről rajzot készített.

Május 21-én - meghatalmazott védője előtt - már kitért arra is, miszerint a kést hosszabb ideje - anélkül, hogy arról bárki tudott volna - hordta a zsebében, és azt nem a Rába folyóba ejtette, hanem a Csörnöc-patak utáni kavicsos részen dobta el.

( Tisztelt Bíróság! Megérkezett az első szakértői vélemény, miszerint kés volt az elkövetés eszköze. Mit írhatott volna Tánczos, ha nem ezt? Az pedig szerintem teljesen mindegy, hol dobta el a kést. Megtalálták a gyilkos eszközt? Nem. Bizonyítja valami, hogy késsel követték el a gyilkosságot? Nem. A szakértők a mai napig ?éllel bíró tárgyról? beszélnek. Ez ugye bármi lehet. Még egy vadászkés is. Hiszen a kislány nyakán étel és fa maradványokat találtak. Konyhai késsel ritkán vágok fát, cseréppel ritkán vágok ételt. Ennyi. )

Itt már nem vitatta annak a lehetőségét sem, hogy a vágás után a sértett "félig az ágynak esett, vagy feküdt". Előadta ekkor azt is, hogy a szobából kijövet "azt nem tudnám milyen helyiségnek nevezni, de elmegyünk balra és jobbra volt a fürdő", ahol a kezét és a kést lemosta. Ennek berendezését nem tudja, de WC az volt ott, "az biztos", - s a kezét nem törölte meg, csak lerázta.

( Tisztelt Bíróság! Találtak vérnyomot a fürdőben? Nem. Elmesélték Tánczosnak, hogyan nézett ki a sértetti lakás? Igen. Ha egyszer diktálták a vallomást, nem mindegy, mit írt benne a fiú? Akár azt is leírta volna ott, és akkor, hogy lila haja van. Gratulálok! )

Miután a védő arra hivatkozott, hogy a sértetti lakásban csupán egy WC helyiség volt a bejárati ajtó mellett, a Legfelsőbb Bíróság itt utal a peranyagra, nevezetesen a helyszíni szemle és a helyszínvázrajz azon adataira, amelyek szerint a lakás két mellékhelyiséggel rendelkezett. A vádlott által mondott fenti útvonal a bentebbi, a gyerekszoba melletti un. WC-mosdó helyiségnek felelt meg. Ez ugyanis - a helyszínvázrajzon nyomon követhetően - a nappaliból kijövet valóban balra, majd jobbra esett. Az ítéleti tényállás is azt tartalmazza, hogy a vádlott itt mosott kezet.

A védelmi érveléssel szemben tehát a vádlott által készítette vázrajz nem Sz. György, hanem a sértett lakásának azt a három helyiségét ábrázolja, amelyben a vádlott - az április 24-i vallomása szerint - mozgott.

( Tisztelt Bíróság! Enyhe csúsztatások szerintem természetesek egy ítéletben. De ennyire egyértelmű, szándékos félrevezetés? Nem, tisztelt bíró úr, nem a sértetti lakást rajzolta le a vádlott. )

Azt, hogy az un. WC-mosdóban is járt, szintén csak utóbb ismerte be. Vitathatatlan adata a bizonyításnak, hogy Sz. György lakása a H. lakástól alaprajzát, méretét, berendezését tekintve jelentősen eltért, amely tény alighanem elkerülte a védő figyelmét. Mindezekre tekintettel az a védelmi érvelés, amely szerint az ítélet "csúsztatásai" "kirívóak" minden alapot nélkülöz.

( Tisztelt Bíróság! Az ítélet ezen része, csúsztatásai, kirívó elferdítése a tényeknek nem kíván több megjegyzést. Ismét gratulálok önöknek! )

Ekként tehát a vádlott által készített vázrajz is jelentős bizonyító erővel rendelkezett, hiszen a vádlott ebben a lakásban korábban soha nem járt és arra sem hivatkozott, hogy a lakás vázrajzát a nyomozók neki megmutatták volna. Ugyanekkor nem csak gyakran írt, hanem viszonylag gyakorta rajzolt is az eljárásban. (Pl. már F. Ferenc előtt és az ügyészi eljárásban is.)

Ami azt a védelmi okfejtést illeti, hogy a vádlott beismerő vallomásai egymással lényeges körülményekre ellentétben álltak, azt már azok az adatok is kellően cáfolták, melyeket a Legfelsőbb Bíróság a vallomások alakulásának kapcsán érintett. A vádlott azon érdemi beismerése, hogy a sértettet ő ölte meg, nem változott, hanem fokozatosan kiegészült olyan valós körülményekkel, amelyeket a nyomozás is feltárt vagy utóbb megerősített.

( Tisztelt Bíróság! Most érkeztünk el a leglényegesebb ponthoz. A vádlott vallomásai igen is eltérnek egymástól, mindössze néhány perces olvasást igényelt volna azok összehasonlítása. Az pedig egyenes beismerése a vádlott ártatlanságának, hogy Tánczos beismerő vallomásai a rendőrség álláspontjával fokozatosan kiegészültek. Miért nem írta le elsőre a valóságot? Miért írt az első kettő önvallomásában olyat, ami nem történt meg? Miért csak a harmadikban írta le a kést? Miért csak az utolsóban írta le: nem hátulról, hanem elölről követte el a gyilkosságot? Nem kellene megnézni a szakértői vélemények dátumozását, s azokat összehasonlítani a vádlott beismerő vallomásainak időpontjával? Ha elhiszik nekem, érdekes lehet az összevetés. Tisztelt bíró úr, tudom, már késő, de ha van ideje, nézze meg. Érdemes! )

Itt jegyzendő meg, hogy a megyei bíróság a vádlott szavahihetőségét számos vonatkozásban kétségesnek találta, így előadásait - helyesen csak abban a részében fogadta el, amelyet a bizonyítás egyéb adatai is alátámasztottak, illetve nem cáfoltak.

( Tisztelt Bíróság! Jól értem? A vádlott vallomásából csak azokat a részeket fogadták el, amelyek megegyeztek a szakértői véleményekkel? És a többi? Nem kellett volna az egész beismerő vallomást félredobni, ha egyszer vannak benne ellentmondások? Miért csak azokat fogadták el, amelyek egyeznek a rendőrségi verzióval? Tessék mondani, etikus ez? Ugye nem kell válaszolnom? )

A Legfelsőbb Bíróság a vádlotti vallomásokkal kapcsolatban kifejtetteken kívül - a teljesség igénye nélkül - utal az alábbiakra;

- A vádlotti beismerés szerint ő a sértettet akkor vette észre, amikor ráfordult a lépcsőházhoz vezető járdára, s a kislány vele szemközt érkezett.

Bizonyított tény volt, hogy a sértett ez alkalommal a szokott útvonalától eltérően a játszótéren és az alagúton át közelítette meg a ház bejáratát. Ekként - a távolabbi helyszín adatait tekintve a vádlotthoz viszonyítva valóban szemből érkezett.

( Tisztelt Bíróság! Nem mindegy, honnan érkezett a kislány? Nem mindegy, melyik útvonalon jött? Van szemtanú, aki látta Tánczost, amint belép a kislány után a lépcsőházba? Nincs! A vallomás ezen részét miért fogadták el? Ezt miért nem rekesztették ki a bizonyításból? Miért kell elhinni egy labilis, akaratgyenge, én-központú, a valós tényeket felnagyító fiú minden szavát? Amennyiben ezt elhitték, miért nem hitték el azt: ő hátulról vágta át a kislány nyakát, mégpedig cseréppel? Pedig a legelső beismerő vallomásban ez szerepel! A szakértői vélemény ettől eltért? És? Máris megvan az első bizonyíték: a legelső, őszinte, feltárulkozó beismerő vallomás a tényeknek nem felel meg. Miért csak azokat a mondatokat ragadták ki ebből, ami a vádlott terhére írható? Enyhítő körülményről, az ártatlanság vélelméről nem tetszettek hallani? Gratulálok! )

- A kislány "egy fiúval, nem tudom inkább egy lánnyal" beszélt, ?ott nem messze a háztól". Igazolt volt, hogy a sértett legutoljára gyk. H. Enikővel váltott néhány szót.

- A sértett "... elég gyorsan, majdnem azt lehet mondani, hogy futólépésben indult a lépcsőházban fele..., amikor figyeltem, arra gondoltam, esetleg le akar jönni". Bizonyított volt, hogy a sértett vissza akart menni játszani.

( Tisztelt Bíróság! Utólag bizonyítást nyert: a kislány le akart menni játszani. Önök szerint nem furcsa, hogy Tánczos ott, azon az áprilisi délután kitalálta Zsófi gondolatát? Hogyan írhatta le a vádlott: ?...arra gondoltam, le akar jönni játszani?? Honnan tudhatta a vádlott, mit akar csinálni az áldozat? Csak nem a későbbi tanúvallomásokból? Amelyeket a rendőrök elmondtak a fiúnak? Tánczos vagy gondolatolvasó, vagy a rendőrség által diktál beismerő vallomás szerzője! Önök szerint? )

- A sértett után nem sokkal - talán két lépcsősorral lejjebb - lépett be a vádlott a lépcsőházba. Az eljárásban igazolt volt, hogy a lépcsőház bejárati ajtajának elektromos zárja nem működött, tehát oda a vádlott valóban akadálytalanul bejuthatott.

( Tisztelt Bíróság! Ez mit bizonyít? Miért kell újra felesleges dolgokkal tarkítani az ítéletet? Igen, Tánczos bejuthatott a lépcsőházba csöngetés nélkül, s felmehetett a negyediken lakó barátjához! Akadálytalanul bejutott a lépcsőházba. És? Ez már bizonyíték egy gyilkossághoz? Önök szerint igen. Gratulálok! )

- A kislány valamit tartott a kezében, amit a lakás bejárati ajtajánál a földre rakott, és valamit a zsebében keresett. A feltárt bizonyítékok szerint a sértett kezében rajzfelszerelése volt, és ez alkalommal saját lakáskulcsa is nála volt, az ajtót azzal nyitotta.

( Tisztelt Bíróság! Tánczos nyilván nem láthatta, mit csinál a kislány, ha korábban azt írták: két lépcsőfordulóval utána osont fel a harmadik emeltre. Én jártam a helyszínen. És ön, tisztelt bíró úr, volt ott? Ha valaki látja, mit csinál a kislány, az közvetlenül az utolsó lépcsőfordulónál áll. Ekkor viszont a kislány is látja azt, aki őt figyeli. A helyszínt is meg kellett volna nézni. Gratulálok! )

- A sértett a lakás ajtaján egy zárat nyitott. A tényállás is tartalmazza, hogy napközben a bejárati ajtón csak egy zárat zártak, holott azon biztonsági zár is volt.

( Tisztelt Bíróság! Ha jól tudom, ez egy ítélet indoklása. Mi köze a család szokásainak, a zárnak a gyilkossághoz? Tánczosnak nem volt kulcsa a lakáshoz, nem mehetett be önként. Zsófi zárta a lakást. Hogyan jutott be Tánczos a lakásba? )

- Benn az előszobában várakozva bentről csak zörgéseket hallott. A sértett az iskolatáskáját, rajzfelszerelését letette a gyerekszoba ajtajába, majd WC-re ment.

( Tisztelt Bíróság! Igen, a sértett WC-re ment. Kérem, legközelebb olvassák el a szakértői véleményeket ítélethozatal előtt. Ezekben ugyanis az áll: a kislány húgyhólyagjában nem találtak vizeletet. A szakértői jelentésekből kitűnik: a vizelet termelés folyamatos, tehát, ha Zsófit üres hólyaggal találták meg, egyet jelent: közvetlenül az után, egy-két másodperccel támadták meg, hogy ő a WC-ről felállt. Nem jött-ment, nem dulakodott hosszú percekig, nem volt izgalmi állapotban, nem emelkedett az adrenalin szintje. Ugyanis ez mind-mind vizelet termelést idéz elő. Ült a WC-n amikor támadója belépett a helyiségbe. A kislánynak esélye nem volt lehúzott nadrággal, ülve arra: védekezzen. A fürdőszoba csempéje pedig kiválóan alkalmas arra: a hiányzó vérnyomok feltalálási helye legyen. Vagyis lehetett volna, ha valaki kereste volna a hiányzó vért. De senki nem kereste. Tehát Tánczos nem álldogálhatott az előszobában, nem várta, amíg a kislány felöltözik és kijön a mosdóból. Nem is hallgatózott. Nem támadhatta meg a kislányt az előszobában, hiszen ott semmi nyom nem maradt utána. Pedig kellett volna. Tisztelt Bíróság, gratulálok! )

- Az előszobából balra helyezkedett el a konyha, és a vádlott befelé nézegetett a konyhába. A sértett tőle jobbról érkezett. A nyomozati iratokban lévő helyszínrajz szerint az előszobából balra nyílik a konyha, a sértett érkezési iránya megfelelő a jobbra eső gyerekszobának, illetve az az előtti un. WC-mosdónak.

- A vádlott a lakásban olyan beépített valamit látott, amelynek ajtajai a falra voltak hajtva. A helyszínrajz, illetve a helyszíni szemle jegyzőkönyv adatai szerint ez a bejárattól balra eső, a mennyezetig beépített kettős szekrény volt, amelynek ajtajai a helyszínelés idején is nyitott állapotban voltak.

( Tisztelt Bíróság! Önök jártak abban a lakásban? Ugye nem? Hiszen az új lakó nem engedte be önöket. Igen csak szűk az a folyosó. Ha nyitva vannak a szekrényajtók, nem lehet közlekedni, vagy csak nehezen, a falhoz simulva. Hogyan dulakodott ott Tánczos a kislánnyal, nyitott ajtó mellett? Vagy esetleg utólag nyitotta ki valaki? Esetleg a helyszínelő rendőrök, miközben három órán keresztül egyedül voltak a lakásban, s nem engedték be az orvos szakértőt a halál megállapítása végett? )

A fenti szemléltető példák után arra már csak általánosságban utal a Legfelsőbb Bíróság, hogy a vádlott a sértettnek a bántalmazás során tanúsított mozgását is - a helyszínvázrajzon hasonló módon nyomon követhetően - adta elő, amely vallomásrészt a sérült hajcsat darabjainak feltalálási helye, a lesodort jegyzetek, a dulakodási nyomok, a cseréptárgy helyzete stb. egyaránt alátámasztottak.

( Tisztelt Bíróság! Ha valakit nem akarnak felmenteni, rendben. Az önök lelkiismerete bánja. Azonban valótlanságokat nem kellene leírni az ítéletben. Milyen csat? A kislány hajában először két, majd egy csat volt. Először eltörött az ütlegeléskor és úgy került a vádlott ruhájára, majd mindössze csak leesett, s a földről felpattant darab ragadt meg Tánczos ruháján ( bírósági jegyzőkönyv! ). A dulakodási nyomok, a jegyzet füzet, a virág és a cseréptárgy. És akkor mi van? Van szemtanú, megtalálták bárhol is a vádlott ujjlenyomatát? Nem! Gratulálok! )

Mindemellett tény volt az eljárásban, hogy a sértettet közvetlenül a hazaérkezés után ölték meg, miként az is, hogy a családnak haragosa nem volt, a lakásból - bár aranytárgyak még a közvetlen helyszín mellett is láthatóak voltak - semmi nem hiányzott.

( Tisztelt Bíróság! Miután a nyomozás igen csak felszínes volt, nem jelenteném ki így, teljes bizonyossággal, hogy a sértett családjának nem volt haragosa. Akár lehetett is, csak nem vizsgálták! Aranytárgyak? Pénz is volt. Sőt, a kislány szobájában nem kevés pornóújság. Ezt miért nem említik? Ki és miért gyűjtött ilyen újságokat ott? Egy 11 éves kislány gyűjteménye lett volna? Vagy a család egy másik tagjáé? Vajon kié? )

E tények során vádlotti beismeréssel álltak összhangban, amely szerint a cselekmény kizárólag a kislány személye ellen irányult. Hasonló módon egybeesett a cselekmény lefolyására tett beismerés a boncolás, illetve az orvos-szakértői vélemény alapján rögzített azon tényekkel, miszerint a nyaki sebet kisebb erővel, késsel ejtették, az kifejezetten metszett jellegű volt ("nem szúrtam, hanem vágtam, vízszintesen húztam" mondta a vádlott). A kislány fejét, tarkóját valóban több ütés érte, vállán, száján olyan sérülések voltak, amelyek a vádlotti szorításnak megfeleltek. De még az is bizonyítást nyert, hogy a vágást a vádlott akként ejtette, hogy közben a sértett orrát, száját befogva tartotta és ruházata nem lett véres. Azt a vádlotti nyilatkozatot, hogy a kislány ekkor már eszméletlen lehetett, a belvizsgálat során észlelt kisfokú agyduzzanat és az orvos-szakértői vélemény ugyancsak igazolta.

( Tisztelt Bíróság! Az önök kezében két, megkérdőjelezhető bizonyíték van. Az első: a beismerő vallomások. Ezeket hagyjuk. A másik: a mikronyomok. Talán ezt is felejtsük el. Több bizonyíték nincs! Milyen vágás, kitől, milyen mélyen? Milyen tarkó, ütlegelés, szájbefogás? Van erre bizonyíték? Találtak a kislányon a valamilyen nyomot a vádlottól? Nem. Pedig dulakodtak, leszorította, befogta, ölelte, nyomkodta, ránehezedett. És mégis semmi? Ruhája nem lett véres. Agyduzzanat, amelyet szakértői vélemény igazolt? Rendben, szenvedett a kislány halála előtt. Nagyon szörnyű és szomorú! De látta valaki, hogy Zsófit Tánczos ütötte? Nem. Kitalációkra, feltételezésekre lehet egy ítéletet alapozni? Mint a tények bizonyítják: lehet! Gratulálok! )

Az időtényezőket illetően bizonyított tény, hogy a sértett 17 óra 35 perc körül érkezett haza, s mielőtt a lépcsőházba bement volna, H. Enikővel röviden beszélgetett. Ezt - jelezve, hogy vele szembőli irányból látta érkezni a sértettet - 1998. április 24-i vallomásában a vádlott is említette. Az pedig - így Sz. György vallomása, a MATÁV tájékoztatása szerint - szintén tény, hogy a vádlott a 17 óra 57 perces telefonhívást megelőzően néhány perccel már Sz-nál volt, s ott 18 óra után 4-5 percig tartózkodott. A vádlott a 18 órás / +/- 10 perces) érkezést egyébiránt következetesen vallotta. Mindebből viszont - minthogy a sértettet 17 óra 35 percet követően röviddel ölték meg - az következik, hogy a vádlottnak (egy időben érkezve a sértettel) mintegy 15 perce volt arra, hogy H. Zsófiát megölje, amit (amint azt vallotta) meg is tette.

( Tisztelt Bíróság! A következő fejezetben a vádlott kifejti a szembőli érkezésre és az időpontra, kilométerre, másodpercre és a 15 perces elkövetési időre vonatkozó véleményét. Kérem olvassák el, meggyőző! Mégpedig nem a fantáziálás miatt. A tények miatt! A vádlott ragaszkodott ahhoz: 18 óra előtt pár perccel érkezett. Akkor miből és mi következik, hogy fél órával korábban elkövette a gyilkosságot? Ha már elfogadják és a bizonyítékok közé emelik a beismerő vallomásokat, nem kellene a tényeket kirekeszteni, a valóságot kizárni! Mert ezt tették. Tánczos azt vallja: 18 óra előtt nem sokkal érkezett a helyszínre. Ehhez ragaszkodott. Akkor Zsófi miért ne ment vissza játszani, hogyan támadhatták meg a WC-n? Ki volt a lakásban? Ki várta a kislányt? Kinek volt kulcsa? Mi köze Tánczosnak az egészhez, ha fél órával a gyilkosság után érkezett? )

Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs jelentősége több tanú nyilatkozatának, s annak sem, hogy a vádlott által nézett tv-műsor mikor fejeződött be, s a vádlott az utat mennyi idő alatt tehette meg.

( Tisztelt Bíróság! Ha nincs jelentősége annak, mennyi idő alatt tette meg Tánczos az utat, akkor az ügyész miért számolta ki másodpercre pontosan az utat? Miért tartotta ezt meggyőző bizonyítéknak? Miért nem fontos, mit csinált a vádlott otthon, s mikor indult el? Van szemtanú? Nincs. Ki és hogyan tudja bebizonyítani, mit és mikor csinált aznap délután a vádlott és az áldozat? Senki. Feltételezni lehet dolgokat. De akkor mindkét részről, úgy lenne tisztességes! )

A ház hátsó, játszótérre vezető ajtaja zárva volt, így a házba kizárólag a főbejáraton lehetett bejutni. Gyk. H. Enikő valóban említést tett egy zselézett hajú, napszemüveges férfiról, aki a kérdéses időpontban bement a lépcsőházba. A megyei bíróság helyesen jutott arra a megállapításra, hogy ez a személy - a gyermekkorú tanú állítása ellenére - Ő. László volt.

( Tisztelt Bíróság! Ő. Lászlót nem láthatta H. Enikő bemenni Zsófi után a lépcsőházba, hiszen bebizonyították: a férfi legalább negyed órával a kislány hazaérkezése előtt volt a helyszínen. Ki és miért fogadta el tényként, hogy a zselézett hajú férfi Ő. László volt? A megyei bíróság. Ahol a szemtanúk a szembesítéskor - fél évvel a gyilkosság után is - egyöntetűen állították: nem ezt a férfit látták Zsófi után bemenni. És nem is Tánczost. Soha, senki nem akarta kideríteni, ki volt a férfi? Miért nem volt kíváncsi a T. Bíróság erre a nem elhanyagolható tényre? Miért nem akarták ezt a kérdést sem megválaszolni? )

Amint az a cselekmény után azonnal megkezdett adatgyűjtésből végig kísérhető, gyk. H. Enikő április 1-én este arról tett említést az őt kikérdező rendőröknek, hogy a fekete, zselézett hajú fiatalembert előbb N. Gyöngyi társaságában látta, és a férfi csak ezután ment be a házba. A rendőr ezt követően N. Gyöngyit kereste meg. Kétségkívül tisztázódott, hogy ez a férfi Ő. Lászlóval volt azonos, aki az elkövetési körből K-néval egyébként egyezően bizonyossággal kizárható.

( Tisztelt Bíróság! Nem kis csúsztatás egybemosni a házban aznap délután látogatást tett férfit az édesapa hölgyismerősével! K-né ugyanis az a hölgy, aki azt vallotta: igen, járt a sértetti lakásban néhány nappal a gyilkosság előtt, sőt annak hálószobájában is. Hogyan sikerült Ő. Lászlót és K-nét egymás mellé állítani? Soha, senki nem említette őket együtt, csak önök, T. Bíróság! Soha, senki nem mondta, hogy köze lenne egymáshoz a két embernek. Négy év után derült ki, hogy sem Ő. László, sem K-né nem járt a harmadik emeleti lakásban aznap délután? Gratulálok! )

A védelem hivatkozott arra is, hogy a vádlott 1998. április 2-án tanúként előadta, hogy a helyszín irányába haladva találkozott egy menekülő benyomását keltő férfival. Az elsőfokú bíróság azonban megállapította, hogy ez nem létező, kitalált személy volt, az adott személyleírás csupán a vádlott védekezését - a gyanú elterelését -, szolgálta.

( Tisztelt Bíróság! Mi van akkor, ha valóban látott valakit Tánczos, de a rendőrök annyira megrémítették a fiút, hogy dadogni kezdett, nem úgy írta le a férfit másodikra, mint elsőre? Mi van akkor, ha Tánczos nem látott senkit? Mit bizonyít ez? Kizárólag egyet: a fiú nagyotmondása, feltűnősködése, középpontba vágyása áll a háttérben, s belépett egy olyan utcába, ahonnan számára nem volt kiút. Próbálta magát fontosnak beállítani, mintha látott volna valakit. Ezért mindössze a hatóság félrevezetése miatt lehetett volna elítélni, nem gyilkosságért. Gratulálok! )

Ilyen módon tehát kétség sem férhet ahhoz, hogy a vádbeli napon 17 óra 35 perc és 18 óra között a vádlotton kívül más olyan személy, aki a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható lenne, a lépcsőházban nem járt.

Egyértelműen bizonyított volt továbbá az is, hogy H. Ferenc a bűncselekmény elkövetésének időpontjában nem tartózkodott Körmenden. Megsüllyedt gépkocsijának kiszabadítását követően - T. Attila tanú vallomásával, valamint a rendőrségi bejelentés időpontjával igazoltan - 21 óra 15 perc körül érkezett haza. Ehhez képest az a védő okfejtés, amely sejtetni engedte, hogy az apa szerepe sem tekinthető kételyektől mentesen tisztázottnak, messze túllép az egyértelmű tényeken és ezzel együtt a jó ízlés határain.

( Tisztelt Bíróság! Nem hinném, hogy a védelmet ki kellene oktatni, mi a jó ízlés, s mi nem az. Az egyértelmű tényeken pedig senki nem lépett túl. Négy év alatt nem sikerült egyértelműen bebizonyítani: az apa kizárható az ügyből. Ha elfogadták az édesapa vallomását, miért nem fogadták el Tánczosét? Miért nem mertek kellemetlen keresztkérdéseket feltenni az édesapának? A gyász és az együttérzés még nem ok arra: felületes kérdésekre adott még felületesebb válaszokkal megelégedjünk. Legalábbis én így gondolom, lehet, hogy rosszul. A helyszínre érkező rendőrök egyike azt vallotta: ahhoz tudja az értesítés idejét kötni, hogy a tévében kupanap volt, s az egyik mérkőzés előtt a focikapu ledőlt. Ezt nézte a tévében, amikor szóltak: munka van. A meccs este háromnegyed kilenckor kezdődött, a kapu nem sokkal ezután ledőlt. Tehát legkésőbb kilenc órakor a rendőrt értesítették: gyilkosság történt. Az édesapa egy tavaly őszi interjúban azt mondta: fél tíz körül ért haza. Ki és hogyan tudja teljes bizonyossággal kijelenteni, mikor történt az édesapa hazaérkezése, ha a bejelentésről is legalább három időpont létezik? Soha, senki nem kíváncsi már arra: mikor ért haza az édesapa, hol járt aznap? Gratulálok! )

Azt a tényt pedig, hogy a vádlott a H. lakásban, a tett színhelyén tartózkodott, s a sértettel közvetlen kontaktusba került - amint azt a beismerő vallomásaiban részletezte - a vegyészszakértői vizsgálat eredménye aggálytalanul igazolja.

( Tisztelt Bíróság! A vegyészszakértő nem azt mondta, hogy a lakásban közvetlen kapcsolatba került a vádlott és az áldozat! T. Bíróság, nem kellene egy ítélet indoklásban csúsztatni. A szakértő azt mondta: Zsófi és Tánczos ruháján anyagkereszteződést talált. Ennyi és nem több. A szakértő nem is mondhatott olyat, hol találkozhatott a két ruha, a lakásban, esetleg később, a bűnjelek hanyag kezelésekor! Belevenni az ítéletbe olyan tényt, amely nem tény, nem tisztességes. Elferdíteni az igazságot, a Magyar Köztársaság nevében kihirdetett ítéletben pedig egyszerűen nem sportszerű. Sőt, törvénytelen. Gratulálok! )

A védelemnek azon hivatkozása, miszerint "a bűnjelkezeléssel komoly problémák lehetettek", és a bűnjelek április 7-ig történő kezeléséről, egymáshoz viszonyított helyzetéről pontos adat nincs, és emiatt a vegyészszakértői vélemény bizonyító ereje kétséges, úgyszintén a peranyag meglehetősen egyoldalú, a tényekkel ellentétes értékelésén alapul.

( Tisztelt Bíróság! A védelem nem ferdíti el a tényeket, nem úgy mint önök, ahogy azt pár sorral feljebb olvashatjuk. A védelem mindössze kérdéseket tett fel. Mégpedig nem ok nélkül. Történt a szombathelyi bíróságon, hogy a tárgyaláson dr. Tóth László megkérdőjelezte a bűnjelkezelés szabályosságát. Érdekes módon a két nappal későbbi tárgyaláson az ügyész felmutatott egy papírt. Közel tíz rendőr írta alá. Egyöntetűen úgy nyilatkoztak: semmi szabálytalan nem történt a bűnjelkezeléskor, mindent úgy csináltak, ahogy kell. Nem furcsa, hogy egy évvel a gyilkosság után minden rendőr emlékezett a legapróbb részletre is? Egyöntetűen vallották a két nap alatt megalkotott nyilatkozatban: ők nem hibáztak, jól dolgoztak. Gratulálok! )

Magából az elsőfokú ítéletből - figyelmes olvasással - megállapítható, hogy a védő által hivatkozott "Jelentés", nem három évvel később, hanem 1999. március 2. napján - az alapeljárásban - készült. Az azt aláíró rendőrtiszteket pedig a megyei bíróság a megismételt tárgyaláson kihallgatta.

( Tisztelt Bíróság! Igen, a védő hibázott, nem három évvel később született a papír, hanem mint említettem: egy évvel a gyilkosság után. Az pedig megerősítette a bíróságot hitében, ha nem csak írásban, de szóban is elmondták a rendőrök: ők a lehető legtehetségesebb zsaruk? Kihallgatásukkor is másodpercre pontosan emlékeztek arra, mit, hol és hogyan csináltak egy évvel korábban? Még szerencse, hogy ilyen jó emlékezőtehetséggel megáldott rendőreink vannak! )

Továbbmenően kitűnik az ítéletből az is, hogy az ügyben releváns bűnjeltárgyak lefoglalása a lakásban 1998. április 2. napján már megtörtént.

( Tisztelt Bíróság! Egy cserépről lehet tudni, amit április 3-án felküldtek a fővárosba vizsgálatra. Az április 4-én a lakásba engedély nélkül bejutó rokonok, miközben törvénytelenül kivágták a véres szivacsot a kanapéból, azt vallották: láttak még cserépdarabokat a földön. A releváns bűnjelek alatt mit ért a T. Bíróság? Mert az is tény: április 5-én, 6-án és 7-én is rendőrök voltak a lakásban, nyomokat kerestek. Ha pedig minden releváns bűnjelet lefoglaltak április 2-án, akkor miért kellett azok fővárosba történő szállításával megvárni április 7-ét, amikor is a kislány, annak édesapja és Tánczos ruháját is Budapestre szállították? Miért nem lehetett a releváns bűnjeleket öt napig elszállítani? Miért kellett azokkal bevárni Tánczos ruháját? )

A sértett ruházatát a kórházban végzett halottszemlén, a vádlott ruházatát pedig később, és a rendőrségen foglalták le. A különböző helyeken lefoglalt bűnjeleket pedig két különböző osztályon - a Bűnügyi Osztályon és a Bűnügyi Technikai Osztályon - őrizték a szakértők kirendeléséig.

( Tisztelt Bíróság! Azt, hogy mit hol őriztek, már soha nem tudjuk meg. Azt sem, hogyan, milyen körülmények között? Hatósági tanúk azt vallották: a kislány ruháját boncolás előtt látták, aláírták a papírokat, de azt már nem látták, hogy egyenként, leragasztott zsákokba helyezik. Tánczos ruháját lefoglalták, de senki nem tudja bizonyítani: egyenként, felcímkézve külön-külön zsákokba helyezték azokat. )

Miután az ügyben releváns bűnjelek lefoglalása a lakásban a bűncselekményt követő napon megtörtént, - addig pedig rendőr biztosította a helyszínt, miként a kislány holttestét is - semmilyen jelentősége nincs annak, hogy az egyébként is a szokásosnál messze hosszabb ideig lezárva tartott lakásban a rokonok április 4-én bent jártak, és onnan egészségi okokból a véres kárpitdarabot és a megromlott ételeket kidobták.

( Tisztelt Bíróság! Önök szerint ennek nincs jelentősége? Az nem zavart senkit, hogy a rendrakás után még nyomrögzítést végeztek? )

Ennek a valóságtól eltérő hangsúlyozása, ugyanígy az arra való célozgatás is, miszerint a sértettet a halála után átöltöztették, hangulatkeltésen kívül másra nem alkalmas.

( Tisztelt Bíróság! Ezt nem hangulatkeltésnek hívják, hanem az igazság kiderítésének. Miért nem hallgatták meg a védelem által kért tanút, aki nevezetesen a hullaszállító volt? Miért nem engedték, hogy a szemtanú elmondja: ő más ruhát látott a kislányon, mint ami a jelentésekben le van írva!? Kinek volt az érdeke, hogy ez a tanú, aki a védelem érvelését támasztaná alá, néma maradjon? Ez nem hangulatkeltés, ezek a tények! Gratulálok! )

Ami pedig a bűnjelkezelés szabályos voltát illeti, az elsőfokú bíróság az e vonatkozásban is széles körben lefolytatott bizonyítás eredményeként azt állapította meg, hogy a helyszíni szemle jegyzőkönyvek minden tekintetben hitelesek.

( Tisztelt Bíróság! Hitelesnek hiteles, de a valóságot tartalmazza-e? Ugyan így hiteles a rendőrök egy évvel később írt vallomása is? )

E szerint minden egyes bűnjelet előírásszerűen - jellegüknek megfelelően üvegfiolákba, nylonba, papírzacskóba helyezve - külön-külön és (a véres ruhák kivételével) már a helyszínen szakértői vizsgálatra alkalmas módon, bűnjelcímkével ellátva csomagoltak.

( Tisztelt Bíróság! Csomagolni csomagoltak, de ha a hatósági tanú nem látta azokat a zsákokat lezárni, mitől lenne az egész hiteles? )

Miután pedig a hitelt érdemlő bizonyítékként elfogadott április 2-i helyszíni szemle jegyzőkönyv záradéka azt tartalmazza, "csomagolás után" szállították be a bűnjeleket a Bűnügyi Technikai Osztályra, az is megállapítható, hogy az ott 81. számú bűnjelként lefoglalt 2x3 méteres szőnyeg is - jellegének megfelelően csomagolt és bűnjelcímkével ellátott - állapotban volt.

( Tisztelt Bíróság! A papír ugye sok mindent elbír? Csak egy verzió: le lehet zárni úgy egy zsákot, hogy azt később kinyitják, levágják a lezárt és feltépett részt, majd két centivel alatta újra lezárják? Szerintem igen. Ez csak egy verzió, valószínűleg a tényekhez semmi köze. Ennyi. )

A Bűnügyi Osztály részéről kihallgatott tanúk, nevezetesen dr. K. Endre, valamint P. Zoltán (aki az ügy előadója volt és szakértői kirendelést is készített, előbb nevezett tanú, mint előjáró azt ellenőrizte) vallomásából pedig megállapítható az is, hogy a különböző helyszínekről lefoglalt tárgyakat beszállítás után bent az osztályon helyszínenként külön-külön dobozba rakták.

( Tisztelt Bíróság! Ha ez így van, akkor miért vallotta azt az április 7-én, a fővárosba szállított bűnjelekről az autót vezető sofőr: nagy zsákokban, ömlesztve voltak a ruhák? )

Azonos előadást tett L. Béla bűnügyi technikus a vádlott ruházatára nézve, miszerint azt is egy nagy papírdobozba tették. F. István tanú, a Bűnügyi Technikai Osztály vezetője (aki a helyszíni halottszemlén vett részt), ugyancsak arról vallott, hogy a náluk őrzött bűnjelek is egy nagyobb dobozba kerültek, és szállítás előtt - minthogy az összes bűnjel tekintetében azt ő intézte - a másik osztályról is hozzá kerültek át bűnjelek; így a vádlott ruhái is egy külön papírdobozban.

A szakértő tanú emellett arról is nyilatkozott, hogy a nylonok, amelyeket a csomagoláshoz felhasználnak, általában 0,6-osak, míg kisebb tárgyaknál 0,3-asak. Ezek a nylonok légmentesen, vízmentesen zárnak, így képtelenség, hogy ezeken mikroszálak átmehessenek. Az elsőfokú bíróság bizonyítást folytatott a bűnjelek szállítására, sőt még a csomagoknak a Szakértői Intézetben történő bontására nézve is, melynek eredményeként szintén azt rögzítette, hogy mindkettőre szabályosan került sor.

( Tisztelt Bíróság! A védelem szakértője pedig arra utalt: ilyen bűnjelkezelésnél igen is átmehetnek a mikronyomok egyik ruháról a másikra. Ezt szerette volna a Legfelsőbb Bíróságon kifejteni, sőt a védelem azt is kérte: engedjék, hogy az egyetlen bizonyíték kérdésében, ami Tánczos Gábor ellen szól a két szakértő ne papíron, hanem szóban, a bíróság előtt vitatkozzon, érveljen. A vád szakértőjét meghallgatták. A védelemét nem. Így tud a védelem a tisztességes eljárás megsértése miatt a Strassburgi bírósághoz fordulni. Gratulálok! )

Itt utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy az 1998. május 20. napján készített 7000-1789/1998. számú - egyesített - dr. G. Tamás vegyész szakértő által aláírt, szakvélemény bevezető része egyébként tartalmazza is, hogy a vizsgálatra érkezett tárgyak hitelesített bűnjelcímkével voltak ellátva.

( Tisztelt Bíróság! A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzésében szépen megkéri az elsőfokú bíróságot: csak olyan tényeket írjon le, amelyek megfelelnek a valóságnak. Itt példaként hozza fel a másodfokú bíróság: nem írhat le olyat a vas megyei bíró, hogy a szakvéleményben szerepel: hitelesített bűnjelcímkével voltak ellátva a bűnjelek. ?Ilyen kitételt a szakértői vélemény nem tartalmaz?! Idéztem a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzéséből. Hogyan írhat le a Legfeslőbb Bíróság újra olyan tényt, amelyről egyszer már megállapították: hazugság? Erre a kérdésre is várjuk még a választ. )

A szállítást illetően az elsőfokú bíróság beszerezte a vonatkozó menetleveleket, amelyekből megállapíthatóan 1998. április 7-én B. István rendőr őrnagy és B. László rendőr százados - a Bűnügyi Technikai Osztály beosztottai - egy VW Transporter típusú kisbusszal hozták fel Szombathelyről Budapestre a bűnjeleket. A gépkocsivezető H. János volt. Utóbb nevezettet - miként a fentebb említett személyeket is - a megyei bíróság tanúként kihallgatta. H. János hangsúlyozva, hogy neki a gépkocsivezetés volt a feladata, a szállítás körülményeire nem emlékezett. Kérdésekre, "úgy rémlik nekem, hogy egy nagyobb csomag volt, meg egy kisebb", "Az egyik ilyen nagyobb csomag volt, nylon zsákos csomag, ha jól emlékszem", "...mintha ilyen ömlesztett valami lenne a nylonzsákban. nem tudom, mi volt benne." "Lehetett benne esetleg ing. Ruhanemű volt benne, látszott részben a ruhanemű, úgy néztem, hogy volt benne csomagolt anyag is, meg ruhanemű is, nem tudom már", "A nylonzsák terjedelme olyan 60x90 cm hosszú volt" - és hasonló válaszokat adott. A tanú bizonytalan vallomását a megyei bíróság a bizonyítékok köréből kirekesztette.

( Tisztelt Bíróság! Az úgy emlékszem, lehetett, a ha jól emlékszem kifejezések valóban bizonytalanságra utalnak. Az esemény után évekkel szerintem senki nem nyilatkozna másként. De ezek a szavak nem kizáró okok, a sofőr még láthatta a zsákokat, az ömlesztett ruhákat, de jóval a szállítás után már ő sem használhat más kifejezéseket, csak ehhez hasonlókat. )

A tanú, B. István sem tudott visszaemlékezni arra, hogy hány, miként csomagolt bűnjelet szállítottak, emlékezete szerint azok már be voltak rakva a gépkocsiba, amikor elindultak. B. László ez utóbbit - F. István tanú vallomását e tekintetben kiegészítve - határozottan állította is, de a csomagok számáról, azok milyenségéről nyilatkozni ő sem tudott, olyasmire emlékezett, hogy "volt kartondoboz" is.

A fenti tanúvallomások alapján - utalva a bűnjelek bontásával kapcsolatos szakértői előadásokra is - a védő arra a megállapításra jutott, hogy a "kisebb bűnjelek egy kisebb kartondobozzal" érkeztek az április 7-i szállítással, míg a "mikronyomokat tartalmazó szőnyeg, a sértett és Tánczos Gábor ruházata egy nagyobb méretű nylonzacskóban".

Erre alapozva a fellebbezési eljárásban új "perdöntő" bizonyítékként becsatolta a Pasinszki Laboratórium modell kísérleti jegyzőkönyvét, valamint Pasinszki József mikronyomokról szóló szakvéleményét. Ezzel azt kívánta bizonyítani, hogy a sértett, a vádlott ruházati tárgyait a szőnyeggel ugyanazon zsákban szállítva, elektrosztatikus feltöltődés következtében is létrejöhettek a kölcsönös nyomkereszteződések, miután a vegyész szakértő a szóban lévő szőnyegről megállapította, annak felületén "igen sok idegen anyagmaradvány (textilszálak, festékszemcsék, hajszálak, cserépdarabok stb.) van." Önellentmondó módon utalt a védő dr. G. Tamás azon nyilatkozatára is, miszerint "a sértett ruházata egy nagy csomagban, egy nagyobb gyűjtőben volt". A szakértő ekként a rendőrtanúk vallomásának helyességét igazolta, nevezetesen, hogy a különböző eredetű bűnjeleket külön-külön gyűjtötték.

( Tisztelt Bíróság! Könnyű elfogadni az ORFK szakértőjének és a rendőrök vallomását. A kérdés nem az, ki mit és mikor mondott, hanem az: miért nem engedték, hogy a védelem szakértője is megszólaljon? Miért csak az egyik fél lett megkérdezve, a másik pedig lesöpörve az asztalról? )

De hivatkozott a védő H.-né D. Ágota szakértő azon tárgyalási nyilatkozatára is, melynek értelmében "annyi tárgy érkezett, hogy bontásuk napokig tartott". (Ezért szállították mikrobusszal.)

( Tisztelt Bíróság! Ha ennyi tárgy érkezett, akkor négy évvel a bontási munkák után hogyan emlékezhet a szakértő arra: mindegyik külön-külön volt csomagolva? )

A védőnek ezen hivatkozásait összevetve a bizonyítási indítványának 4. számú mellékletével (azonos az egyesített szakvéleménynek "a vizsgálat tárgyai" című fejezetével) a szakértőknek a bűnjelek rendkívül nagy számára történő hivatkozása kétségkívül helytálló. Az április 7-i szállítással ugyanis a sértettnek a halottszemlén lefoglalt ruházata - bakancsok, farmernadrág, pulóver, póló, trikó, a lakásban lefoglalt tárgyak, így 3 db leánykabát, lábtörlő, 2 db díszpárna, H. Ferenc ruházata - nadrág, ing, alsóruhák - és a vádlott teljes ruházata - farmer, félcipők, póló, bélelt dzseki - a 2x3 méteres szőnyeggel együtt érkezett Budapestre vizsgálatra (a boncoláskor még biztosított anyagokon kívül).

( Tisztelt Bíróság! Tehát mindent együtt szállítottak. Miért nem sikerült Zsófi, és az édesapa ruháját, valamint a lefoglalt tárgyakat korábban a fővárosba szállítani? Miért kellett bevárni Tánczos ruháját? A véletlenszerű keveredésnek tehát van esélye. Csak nem sikerült bizonyítani, mert nem engedték bizonyítani. Gratulálok! )

A tárgyak jellegére, terjedelmére figyelemmel, bizonyítási kísérlet nélkül, pusztán a közönséges élettapasztalat alapján is nyilvánvaló, hogy az itt felsorolt ruházati tárgyak a 2x3 méteres szőnyeggel - egy 60x90 cm-es nylonzsákba együtt nem fértek be. A védő bizonyítási indítványa ekként formailag, eljárásjogilag a felülmérlegelés tilalmába ütközött - hiszen kirekesztett tanúvallomásra hivatkozott - tartalmilag pedig nem bizonyított tényeken, hanem fikción alapult.

( Tisztelt Bíróság! A védelem nem fikciókat hangoztatott. A védelem csak feltett egy kérdést, amelyre nem kapott választ. Keveredhetett-e a kislány és Tánczos ruhája, akár véletlenül is? Az ORFK szakértője azt mondta: lehet, hogy hozzájuk szabályszerűen, lezárva, egyesével érkeztek a bűnjelek. Azonban, ha a nyomozás kezdeti szakán egyetlen hibát is elkövetnek, akkor az a hiba az egész folyamatot végigkíséri, egészen a bíróságig. Nem biztos, hogy szándékosan, lehet, hogy csak véletlenül egymásra dobta valaki, valahol a két ruhát. Ennyi elég volt ahhoz: Tánczos Gábor 13 évig börtönben üljön. )

Mindazonáltal a Legfelsőbb Bíróság - okirati bizonyítékként kezelve az indítványhoz csatolt mikronyomok transzferéről készített jegyzőkönyvet és véleményt - dr. G. Tamás szakértőt a tárgyalás kitűzését megelőzően - fizikus szakértő bevonásával - szakvéleményének kiegészítésére hívta fel, majd a Be 240. §-a szerinti bizonyítás keretében ismételten megnyilatkoztatta. E bizonyítás eredménye azonban a rendelkezésre álló vegyészszakértői vélemény tekintetében semmiféle aggályt nem vetett fel. Az elektrosztatikus feltöltődés, mint fizikai jelenség, kétségkívül létezik, ám ennek nyomtranszfert előidéző hatása az adott esetben kizárható, ennek ellenkezőjét a modellkísérlet sem igazolja.

A védelmi felkérés alapján Pasinszki József által végzett kísérletnek nem volt egyetlen olyan eleme sem, amely a bűnjelek tényleges szállításának megfelelt, de szinte még olyan sem, amely a modellezni kívánt eseménnyel egyezett volna meg.

( Tisztelt Bíróság! A védelem szakértője nyilván nem az ORFK szakértői intézetében történő bontást modellezte le. Mindössze annyit tett: bebizonyította, hogy a zsákok bontásakor, az elektrosztatikusság miatt átkerülhettek mikronyomok az egyik ruháról, a másikra. )

Miként a Legfelsőbb Bíróság fentebb már taglalta, a bűnjeleket egyenként - és pedig a kísérletnek használthoz képest lényegesen nagyobb falvastagságú PE tasakokba - csomagolták, és azokat eredetük szerint külön-külön kartondobozba, a heverőről eredetben rögzített törött fémdarabot ezen túlmenően még üvegfóliába helyezve szállították. Cserépdarabokat ez alkalommal nem vittek, azok ugyanis már április 3-án, 4 nappal korábban Budapestre kerültek.

Ekként tehát a vélelmezett sztatikus feltöltődés bekövetkezése a bűnjelek között - a felvett bizonyítás eredményéhez igazodóan is - kizárt volt. Miután fizikus szakértő bevonásától olyan eredmény, amely ennek ellenkezőjét igazolta volna, várható nem volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság az erre - valamint Pasinszki József szakértőkénti bevonására - vonatkozó védői indítványt szintén elutasította.

( Tisztelt Bíróság! Magyarul, esélyt sem adtak a védelemnek, hogy egy véletlenszerűen bekövetkezhető eseményre rávilágítson, azt megpróbálja bizonyítani. Gratulálok! )

Az a tény tehát, hogy a vádlott ruházatáról biztosított anyagmaradványok és elemi szálak - színezéküket, minőségüket tekintve - azonos tulajdonságot mutatnak a sértett ruházatával, tárgyaival, illetve a bűncselekmény helyszínének tárgyaival (amely egyébként a szakvéleményhez mellékelt 80-szorostól 220-szorosig terjedő nagyításban készített felvételek révén is ellenőrizhető), kétséget kizáróan megerősíti a vádlott beismerő vallomásainak hitelességét. Kitűnően egyébként a megérkező vádlott dzsekije végig nyitva volt, amely körülmény egyértelművé teszi, hogy a sértett piros pulóverének szálai, a hajcsatjából származó festék szemcsék, továbbá a cserépszobor törmeléke az ingére miként kerülhetett.

( Tisztelt Bíróság! Rendben, hogy az ingre hogyan kerülhetett, de miként jutottak ezek a nyomok Tánczos pólójára, mely a begombolt ing alatt volt? Erre soha, senki nem keresett magyarázatot? )

Mindennek nem mond ellent az, hogy a helyszínen a vádlott ujjlenyomatát nem találták meg. Bizonyosnak ugyanis csak az tekinthető, hogy a vádlott a kerámia szobrot megfogta, ám a kerámia felülete rossz nyomhordozó. Az is tény, hogy a vádlott ruházatán a sértettől származó vérszennyeződés nem volt fellelhető. Az orvos szakértői véleményből azonban kitűnik, hogy a nagy erek - verő- és visszér - nem sérültek a nyak elmetszése során, ennek folytán nagy erejű fröccsenő, spriccelő vérzés nem következett be, s a vérzés intenzitását pedig mérsékelhette a sértett előre csukló feje is.

( Tisztelt Bíróság! Előrecsukló fejnél nem lehet átvágni a nyakat. Tehát a kislány feje nem csuklott előre, különben a gyilkos nem fért volna hozzá a nyakhoz. A szakértő azt is megállapította - s talán ennek is itt lett volna a helye, az ítélet indoklásban -, hogy a vágás következtében 50-60 centire kellett spriccelnie a vérnek! Tehát: Tánczos a kislányra nehezedik, egyik kezével lefogja a gyerek száját, orrát, másik kezével, miután levette a három méterre lévő tévé tetejéről a szobrot, a kislányt tarkón üti (!), majd még mindig valamelyik kezével előveszi a kést, kétszer próbálkozik, harmadszor sikerül átvágnia a nyakat, majd - még mindig ránehezedve a kislányra - olyan ügyesen mozog, hogy 50-60 centire van mind a keze, kabátujja, ruhája a kislánytól. Igen, ez valóban életszerű... )

Kétségtelen, hogy az ölési cselekmény elkövetési mechanizmusát érintően a vádlott a tényállástól eltérő vallomást tett (akként, hogy hátulról, balról-jobbra történt a vágás, a sértettet az ülőgarnitúra előtt a földre fektette, s ellentétes nyilatkozatokat tett az elkövetés eszközét illetően is.) Vallomásait e részükben az igazságügyi orvos szakértői vélemény kizárta, így a megyei bíróság - e vonatkozásban helyesen - az ETT Igazságügyi Bizottsága felülvéleményére alapította a tényállást.

( Tisztelt Bíróság! Ha elfogadták Tánczos beismerő vallomásait, akkor itt miért zárták ki a leírtakat? Miért nem fogadták el: a fiú az előszobában, hátulról, a szakvéleménytől eltérő irányban vágta át a kislány nyakát? Nagyon helyes, hogy elfogadják a szakértői jelentéseket. De azokban szó nincs Tánczos Gáborról, ha pedig mégis megemlítik, akkor az azt bizonyítja: a valóságtól eltérő tények szerepelnek a beismerő vallomásokban. Ha én vagyok a gyilkos, akkor miért nem tudom egyszer, helyesen és jól, a valóságnak megfelelően leírni a gyilkosságot? Miért kell ötször, ötféleképpen beismernem a szörnyű bűncselekményt? )

A védelem - a vádlott cselekmény utáni magatartását illetően - hivatkozott Sz. György tanúra, aki azt vallotta, hogy a hozzá megérkező vádlott viselkedésén, ruházatán semmi különöset nem vett észre. Ez pedig - hiszen a vád szerint a vádlott a megelőző percekben egy súlyos élet elleni bűncselekményt hajtott végre - a védői érvelésből kitűnően mindenképpen Tánczos Gábor elkövetői minősége ellen szól. Ez az álláspont azonban téves. Beismerő előadásában maga a vádlott is tett olyan nyilatkozatot, hogy a cselekményt követően indulatából felocsúdva néhány perc alatt (miként F. Ferenc előtt is tette) rendezte magát, s már viszonylag nyugodt állapotban indult tovább Sz.-hoz.

( Tisztelt Bíróság! Önöknél mit jelent az, hogy viszonylag nyugodt állapot? Egy brutális, kegyetlen, ok nélküli gyilkosság után milyennek kell lenni, hogy viszonylag nyugodt legyek? Az évek óta a fiút ismerő barát nem vett észre semmit. Miért? )

Sz. György - aki egyébként nem a barátja, hanem csupán ismerőse volt a vádlottnak - éppen mosogatott, s ezt a tevékenységét Tánczos Gábor megérkezését követően is folytatta. Sz. valóban azt vallotta, miszerint a vádlotton semmi rendkívülit nem észlelt, ám - és ez lényeges - hozzátette, hogy különösebben nem is figyelt rá. Ez még inkább így volt az áprilisi tréfának szánt telefonhívás után, mivel Sz. Györgyöt ekkor már az foglalkoztatta, hogy valóban tréfáról van-e szó, vagy ténylegesen megrongálták a gépkocsiját. Ezért a mosogatást befejezve nyomban - a vádlottal együtt - lesietett a ház elé.

( Tisztelt Bíróság! A különös figyelem relatív. Egy ideges, megrémült, cselekményét lassan felfogó, véres kezű, véres ruhájú fiút csak észrevett volna Sz. György, nem? Tánczoson ez mind nem látszott, még a különös figyelem hiányában sem. Ennyi. )

A védő kiemelt nyomatékkal hivatkozott a sértett körme alatt rögzített bőrkaparékra, ami - álláspontja szerint - azt igazolja, hogy a sértet a támadójával szemben védekezett, ám a vádlotton sérülést nem észleltek. Ez az érv tagadhatatlanul megfontolásra érdemes lenne, amennyiben a sértett körme alatt bőrfoszlányokat valóban találtak volna. A bal és jobb kézről biztosított körmökön és körömkaparékból azonban néhány textil elemi száltöredéken, festék- és műanyagszemcsén, valamint beszáradt vérgyanús szemcsén kívül egyéb más anyagmaradvány nem volt.

( Tisztelt Bíróság! A beszáradt, vérgyanús szemcse, a textilszálak, más egyéb anyagmaradványok nem lényegesek? Ezek nem Tánczostól származnak, hanem valószínűleg a gyilkostól. Ennyi. )

A cselekmény motívumát - túl azon, hogy nyilván valamilyen okból kifejlődő, a vádlott személyiségét ugyancsak jellemző, inadekvát agresszivitásból eredő - indulati tettről van szó -, valóban nem sikerült az eljárás során tisztázni. Ez azonban a büntetőjogi felelősségre vonást nem akadályozza, sőt esetenként - a minősítő körülmény megállapíthatatlansága folytán - a vádlott javára is szolgálhat.

( Tisztelt Bíróság! A motívumot valóban nem sikerült négy év alatt kideríteni. Azonban sok ember a mai napig kíváncsi lenne arra: miért ölték meg a 11 éves H. Zsófiát? Talán egyszer még választ kaphatunk erre a kérdésre is. )

A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a tényállást megalapozottnak, s ilyen módon érdemi felülbírálatra alkalmasnak találta, ebből adódóan az ítélet hatályon kívül helyezésére törvényes ok nem volt. Az irányadó tényeket alapul véve pedig a vádlott felmentése szóba sem kerülhetett, ekként a bűnösségre vont következtetés okszerű, s helyes a cselekmény jogi minősítése is, hiszen a bíróság az elkövetéskor hatályos jogi szabályokat alkalmazta. A büntetés kiszabása körében irányadó tényeket hiánytalanul tárta fel és értékelte, így enyhítőként nyomatékkal a vádlott fiatal felnőtt korát és az időmúlást is. A cselekmény kiemelkedő tárgy súlyára tekintettel e büntetés enyhítésére nincs lehetőség. Ezért a Be. 259. § (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét helybenhagyta.

Tisztelt Olvasó! Egyetlen apró megjegyzés, ami még az ítélethez tartozik. Az újságíró kíváncsi teremtés. Még a jogerős ítélet kihirdetése előtt megkerestük dr. Bene Lászlót, Vas megyei rendőrkapitányt. Kértük, nyilatkozzon. Természetesen elhárította, de érthető indokkal: majd az ítélet után. Kerestük az ítélet után. Sajtósa az ORFK kommunikációs igazgatójához irányított. Onnan visszairányítottak a megyéhez. Labdaként dobálták az újságírókat, senki nem akart megszólalni. Dr. Bene úr válaszait a mai napig várjuk. Mi betartottuk az ígéretünket: a kellemetlenségek elkerülése végett írásban is elküldtük a kérdéseket. Válasz nem érkezett. Szeretnénk, ha a másik fél is betartaná az ígéretét. Még mindig az ítélet után vagyunk. Bene úr! Várjuk a válaszokat!



Tánczos, ítélet után



Egy héttel a könyv kéziratának leadása előtt voltam utoljára a Kozma utcai börtönben Tánczos Gábornál. Az alább olvasható interjú ekkor készült. A fiút a jogerős ítélet után nem zárják el a külvilágtól. Azóta, hogy elítélték, a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnoksága az újságírói, látogatási kérelmekre a legrövidebb időn belül válaszol, s eddig még senkitől nem tagadták meg a látogatást. Valószínűleg a fiú, sajtótól való elzárása nem a BVOP ötlete volt. Bár a látogatások néha mély nyomot hagynak az őrökben. Nem sokkal látogatásom előtt engedélyt kért és kapott az egyik hetilap munkatársa. Az interjú megtörtént, majd nem sokkal később a gerinces kolléga levelet írt a BVOP országos parancsnokának. Ebben panaszt tett a Kozma utcai börtön személyzetére, mert állítása szerint az interjú közben nem álltak elég közel az őrök hozzá, így testi épsége veszélyben volt! Gratulálok a kollégának! Az őrök általában tiszteletben tartják a sajtószabadságot, az elítélt alkotmányos jogait. Azért nem mentek közelebb, mert nem akarták kihallgatni az interjút, nem akartak fontoskodni, nem akarták: az elítélt ne legyen őszinte, s csak azért ne merjen elmondani dolgokat, mert az őr ott áll fél méterre tőle. Szerencsére ezek a kollégák, ha nem is üdítő, de kivételek. Mindenesetre legközelebb, ha a frissen megjelent hetilap munkatársa látogatást tesz bármelyik BV intézetben, hat őr fog körülötte állni, miközben az újságíró a munkáját szeretné végezni.

Kivételek mindenhol vannak. Érdekes, velem a BV személyzet udvarias volt, nem álltak mellettem még a történtek után sem, s engedték: zárt ajtók mögött beszélgessek Tánczos Gáborral. Így a fiú őszinte volt, nem lehet a megfélemlítés bélyegét rányomni a következő beszélgetésre. A körmendi gyerekgyilkosság elítéltje e könyv szerzőjének kivételes őszinteséggel mesélt a történtekről, bizonyítékokról, vallomásokról, jelenről és jövőről.



- Ismertették a jogerős ítéletet. Természetesen nem erre számítottál, mindvégig felmentésed volt a beszédtéma. Hogyan érzed magad?

- Köszönöm jól. Nem viselt meg az ítélet, bár mindvégig bíztam benne: az igazság kiderülhet, s nem fognak ártatlan embert elítélni. Nem így történt. Szomorú is lehetnék, de nincs értelme jogerős ítélet után sírni. Bízom benne: a strassburgi bíróságon igazságot szolgáltatnak nekem és nem fogok még kilenc évig rács mögött maradni.

- A jogerős, másodfokú ítéletről mi a véleményed?

- Ugyan az, mint az elsőfokúról, amit végül is csak helyben hagyott a Legfelsőbb Bíróság. Hazugságok halmaza. Ilyen bizonyítékokkal senkit nem lehetett volna elítélni. Semmi nem szól ellenem, mindössze egy közvetett, összetákolt bizonyítékot tudtak felmutatni. A beismerő vallomásokról kiderült: a verések hatására írtam, különben is diktált szöveg egytől egyig. Hidd el, nincs más választásom: csak a tényeket mondom. Hazugságnak ilyenkor már semmi értelme. Az rajtam már nem segítene.

- Kívülről tudod az ítélet indoklását, s az előző fejezetben az olvasók is megismerhették azt, véleményezve, a tényekkel kiegészítve. Mi a véleményed a cserépről, késről, vérről, ujjnyomokról?

- Miért, találtak valamit a helyszínen, ami ellenem szól? Nem. Érdekes, hogy az elsőfokú ítéletben szakértőkre hivatkozva leírnak valamit, amit a másodfokú bíróság felülvéleményez! Minden ténybeli adatot lesöpörtek az asztalról. A szombathelyi ítéletet, a szakértői véleményeket. Első beismerő vallomásomban azt kellett írnom: cseréppel vágtam el a kislány nyakát. Megállapították: azzal nem követhették el a gyilkosságot. Valaki nagyon profi módon, szakember szintjén követte el a gyilkosságot. Nagyon sajnálom Zsófit, értelmetlenül halt meg egy 11 éves kislány.

- Jelen pillanatban több bizonyíték, tény szól melletted, mint ellened. Ez a könyv nem arról szól, hogy felmentsen bárki is, de a tényekkel nehéz vitatkozni...

- És én nem is akarok vitatkozni. Nagyon örülök, hogy ez a könyv nem vádaskodik, mindössze kérdéseket tesz föl, a válaszokat keresi, s próbál rávilágítani az ügy hátterére. Sorolhatom azokat a tényeket, amelyek mellettem szólnak: ki és honnan tudja, mikor és hogyan követtem el a gyilkosságot, ha nincs szemtanú? Nagyon pihent agyúnak kellett lennie annak, aki kitalált egy ilyen verziót. Követtem a kislányt, bementem a lakásba, megtámadtam, agyonvertem, majd elvágtam a torkát. Eltüntettem minden nyomot, majd miután tíz perc alatt elintéztem az egészet, felmentem a barátomhoz lenyugodva, viccelődve, mintha semmi nem történt volna. Milyen bizonyíték szól ellenem? Semmilyen. Nem tudom, kik és honnan vettek annyi blődséget, mit amennyit az ítéletekben leírtak?

- A gyilkos profi módon követte el a gyilkosságot. A bíróság szerint te vagy a gyilkos. Ennyire profi vagy?

- Szerinted egy 18 éves vidéki fiú, aki életében még egy legyet sem tudott agyonütni, mert irtózott tőle, képes ennyire szakszerűen elkövetni egy gyilkosságot, eltüntetni minden nyomot a lakásból, észrevétlenül bejutni és távozni, egyetlen tárgyi bizonyítékot sem hagyva maga után, sőt még azt is sikerült elérnie a gyilkosnak - persze a sok véletlen közül ez is lehet az egyik -, hogy szemtanút sem hagyott maga után! Szerinted én képes lettem volna akkor, egyszerű fiatalként, élettapasztalat nélkül elkövetni ezt a gyilkosságot? Persze, mondhatják: nem kell élettapasztalat, elég, ha indulatból nekiestem a kislánynak. Rendben, megöltem a kislányt. De akkor hogyan volt időm eltüntetni a nyomokat? Mikor törölgettem volna le az ujjnyomomat az egész lakásból? Lenyugodtam egy-két perc alatt, s Gyuri nem vett rajtam észre semmit? Miért nem menekültem a tett helyszínéről? Miért maradtam még a gyilkosság közelében egy órát? Megválaszolatlan kérdések sora.

- Két dolog szól ellened: a beismerő vallomások és a mikronyomok. Utóbbiról már beszéltél. De miért írtad a vallomásokat?

- Az elsőt három nappal az őrizetbe vétel előtt, 1998 április 23-án írtam. Aznap helyeztek előzetes letartóztatásba. Olyan pszichikai és fizikai kényszer hatása alatt álltam, hogy nem tehettem mást. Mind a rendőrök, mind zárkatársam folyamatosan a gyilkosság részleteit mesélték, belém beszélték az egészet. Már kívülről tudtam, mikor, hol találták meg a kislányt, miként halt meg. Azt mondták: én beteg vagyok, s két dolog közül választhatok: vagy börtönbe kerülök, vagy kórházba, a harmadik lehetőséget, hogy esetleg ártatlan vagyok, elfelejtették felvenni a listára. Kiverték belőlem a beismerő vallomást, de arra nem gondoltak: ez később még ellenük is fordítható.

- Mire gondolsz?

- Az első napokban még nem tudtak minden részletet. Így olyan hülyeségeket diktáltak a vallomásomba, amelyek meg sem történtek. Ilyen volt a cserép, amivel elvágtam Zsófi nyakát, vagy az: a kislány behívott maga után a lakásba, s én indulatba jöttem, amikor már bent nem szólt hozzám. Állati ösztönökről, kettős énről is írtam. Fogalmam sincs, ki és mikor találta ki ezt a sok marhaságot. Hogy nem én, az biztos.

- Mégis, ezek alapján ítéltek 13 évre. Nem gondoltad akkor, amikor írtad a vallomásokat: nem kellene ilyeneket papírra vetni, hiszen ezek a dolgok nem igazak, s még bajod is származhat belőle?

- Nem, akkor ott nem gondolkodtam. Sem a szombathelyi, sem a sárvári fogdában. Örültem, hogy élek, s nem váltják be ígéretüket: azzal fenyegettek, hogy kivisznek Körmend főterére, s ott majd meglincselnek az emberek. Nem csak magamat féltettem, de családomat is. Nagyon aggódtam értük azokban a hónapokban.

- Néhány hónapos beismerés után tagadni kezdtél, az összes, egymástól merőben eltérő vallomásodat visszavontad. Mi történt?

- Szüleim megbízták dr. Tóth Lászlót. Ügyvédcsere történt, az addigi kirendelt ügyvédek, akik semmit nem csináltak az ügyben, eltűntek, s Tóth úr lett az ügyvédem. Nagyon sokat köszönhetek neki. Ha nem lett volna, talán már nem vagyok itt. A mélypontoknál mindig kihúzott a gödörből, tartotta bennem a lelket. Ő győzött meg: nem érdemes hazugságokkal a bíróság elé állni. Vonjam vissza a vallomásokat és onnantól csak az igazsághoz ragaszkodjak: nem én vagyok a gyilkos!

- Ezt a verziót nem fogadták el a bíróságon. Háromszor ítéltek el, immár jogerősen.

- Nem szeretném pontról pontra szétszedni az ítéleteket. Egyrészt nem vagyok jogász, másrészt erre két könyv sem lenne elég. Józan paraszti ésszel kell átolvasni az ítélet indoklásokat. Csak néhány példa: a bíróság másodpercre pontosan leírta, mi történt aznap délután a lakásban. Honnan tudják, ha nincs szemtanú? Ők találtak egy halott kislányt az egyik házban, a lakás nappalijában. Átvágott torokkal, dulakodás nyomokkal. Ennyi. Semmi többet nem tudnak azóta sem. A szakértő nem tudja, mivel vágták el a kislány nyakát. Éllel bíró eszköz. Milyen szakértő az, aki négy éve nem tudja, kés, bicska, vadásztőr, vagy kard volt a gyilkos kezében? Honnan tudják: mit és hogyan csináltam a lakásban? Sehonnan. Kitalálták. Azt írtam: amikor a lépcsőház felé mentem, a kislány velem szemből érkezett. Aki ismeri a helyszínt, tudhatja: ez nem lehetséges, vagy egyszerre kellett Zsófival a kapu elé érnünk, vagy korábban, később érkeztem. Egyszerre nem érkeztünk, hiszen ott voltak a barátnői, nem láttak. Ha később érkezem, a kislány már felér az emeltre, bejut a lakásba, s nekem nem nyitott volna ajtót. Ha korábban érkezem: honnan tudom, hogy mikor jön a lány? Várakoztam volna egy forgalmas lépcsőházban, megkockáztatva, hogy percenként elmegy valaki mellettem? Az első ítéletben az szerepel: 1800 méter az otthonom és tett helyszíne közti távolság, ezt 20 perc alatt tettem meg. A másodikban már azt írják: 1400 méter, s ezt 14 perc, 10 másodperc alatt tettem meg. Az ügyész ugyan az volt, s az útvonalon sem változtattak. Hogyan sikerült Fejes Péter ügyésznek másodpercre pontosan kiszámolni, mennyi idő alatt tettem meg az utat? És ha piros volt a zebránál a lámpa? Ha nézelődtem, ha nem futottam? És hogyan csökkent négyszáz méterrel a távolság? Csak nem azért, mert ők is rájöttek: szakmailag szemétbe való ítéleteket írtak, s az egész ország rajtuk nevet? Szemtanú nem volt sem akkor, amikor otthonról elindultam, sem akkor, amikor megérkeztem! Miért írják le tényként a napi programomat, amibe állítólag aznap még belefért egy gyilkosság is? Az engem igazoló tanúkat kizárták a bizonyításból, akik ellenem vallottak, azokat elfogadták. A Legfelsőbb Bíróság, amikor hatályon kívül helyezte az első elsőfokú ítéletet, nagyon sok feladattal bízta meg az ügyemet újra tárgyaló bíróságot, bírót. Ebből semmit nem teljesítettek. Amikor másodszor elítéltek, mindenki arra számított: ha a vas megyei bíróság hülyének nézi a felettesét, ha nem teljesíti a kéréseket, utasításokat, akkor a másodfok nem tehet mást: kifejezi nemtetszését és visszaadja újra, vagy felment. Ehhez képest a Legfelsőbb Bíróság saját magát is szembe köpte. Mindössze egymás mellé kell tenni a két, Legfelsőbb Bírósági pecséttel ellátott ítéletet. Az egyikben kérések vannak: ne írjanak le hazugságokat, csak a tényeket vegyék figyelembe, az enyhítő körülményeket írják a javamra, s csakis életszerű, a valóságban is megtörténhetett eseményt írjanak le. A másikban megismétlik az elsőfokú ítéletet, amelyik semmibe vette a kéréseket. Mi ez, ha nem a magyar igazságszolgáltatás megcsúfolása, semmibe vétele, az emberek átverése. És én ezért 13 évvel fizetek.

- 2001 augusztusában, közel egy éve készítettem veled nagyinterjút a sopronkőhidai börtönben. Előtte évekig el voltál zárva a sajtótól, ám az ítélet után újra könnyebben nyílnak a kapuk, ha újságíró be akar jutni hozzád. Mi a véleményed a sajtóról? Szerinted segített, vagy ártott neked: alig van ember az országban, aki nem hallott még a Tánczos-ügyről?

- Kettős a dolog. Nyilván soha nem akartam címlapra kerülni, főleg ilyen ügy miatt. Körmend kisváros, ott ismertek korábban is. Tény: négy év alatt szinte nem volt hét, hogy ne lettem volna valamelyik újságban fotóval, havonta valamelyik tévében. Én itt bent nem annyira érzékelem: az emberek ismerik az arcom, ha holnap kikerülnék, megnéznének, mint egy médiasztárt. Nyilván a következő években, amíg itt bent leszek, lassan elfelejtik ezt az ügyet, sajnos olyan a mai világ: jönnek újak, borzalmasabbak, drámaiabbak. Azonban családom, barátaim, s én is azt mondom: ezt az ügyet nem tudjuk elfelejteni. Ugyanis, ha száz százalékosan bebizonyították volna: én vagyok a gyilkos, s én a mai napig azt mondanám: igen, én tettem és megbántam, az más. De nem ez a helyzet. Visszatérve a sajtóra. Nem tudok innen bentről véleményt mondani. Én az újságírókat úgy ismertem meg: ők kérdeznek, az én kezemen pedig bilincs van, a beszélgetés végén visszavisznek a cellába. Mindenkinek, aki bejött, aki kérdezett, aki kíváncsi volt, örültem. Elmondtam mindenkinek a tényeket, az érzéseimet, azt: ha valaki bebizonyítja, hogy gyilkos vagyok, az nagyon ügyes ember, azzal nem lehet mit kezdeni. Azonban az elmúlt négy év alatt ez senkinek nem sikerült. Sem rendőrségnek, sem ügyészségnek, sem bíróságnak! Nincs ellenem semmi bizonyíték, így az van, amit az első pillanattól kezdve mondok: nem én vagyok a gyilkos, ártatlan vagyok!

- Hogyan tudja feldolgozni egy 22 éves fiatalember: ártatlanul ül, 13 évig?

- Sehogy. Ezt nem lehet feldolgozni, ám el lehet fogadni. Különben beleőrülnék. Mindig van valami remény. Néha csak a másnapi ebéd, de gyakran a jog, az ítéletek, a látogatások, az ügyvédek, a bizakodás: Strassburgban igazat adnak nekünk és perújrafelvétel lesz. Ezek nélkül az ember meghülyülne.

- A Legfelsőbb Bíróságon az utolsó szó jogán mondott beszédeddel csúcsot döntöttél. Nem csak annyit mondtál: ártatlan vagyok, vagy felmentésemet kérem, esetleg elkövettem, de megbántam. Két napon keresztül, közel hét órát beszéltél. Mire volt ez jó?

- Tisztában vagyok azzal, mit jelent az utolsó szó joga. Azonban nem is figyeltem magamra. Négy év sérelme, a verések, a meghurcoltatások, a hazugságok, a családomat ért zaklatások, az ügy mellett kiálló emberek megverése jött ki belőlem. Hetekig, szinte kómában voltam, nem tudtam, mit tegyek dühömben, amikor megtudtam: téged is megvertek a rendőrök, méghozzá amiatt: kiálltál mellettem. Döbbenet volt számomra! Jobban fájt, mint amikor engem vertek. A bíróságon elkezdtem az elején, s - igaz, másnap -, befejeztem a végén. Ennyi. Így volt kerek a történet, mindent elmondtam, ami bennem volt. Ez csak azért volt így, mert a Legfelsőbb Bíróság megtagadta, hogy előttük is vallomást tegyek. Törvényt sértettek, de nem baj: nagyon jó alapot adtak arra: nemzetközi fórumon kérhessük igazunkat. Ha nem sértik meg a törvény szövegét, ma nem lenne több lap a kezünkben. Így van mivel ütni - persze nem úgy, ahogy a rendőrök szokták.

- Jó magaviselettel nem kell leülnöd a még hátralévő kilenc évet, állítólag hat év múlva szabadulhatsz. Mit csinálsz, ha kijössz?

- Megköszönöm mindenkinek a támogatást, aki mellettem állt. Átölelem a rokonokat, barátokat, majd elindulok az első nagykövetség felé.

- Éspedig?

- Menedékjogot kérek. Soha többé nem akarok abban az országban élni, ahol ártatlan embereket elítélhetnek, ahol esetleges gyilkosokat egyetlen bizonyíték nélkül lecsukhatnak. És most csak magamról beszélek. Ártatlan vagyok, ezt mondom négy éve. De vegyük azt a szélsőséges gondolatot: én vagyok a gyilkos. Egyetlen bizonyítékot nem sikerült felmutatniuk, ami ellenem szólna. Szerinted ilyen múlttal akar az ember ebben az országban élni? Szívesen sétálna a parkban? Biztonságban lenne otthon? Mosolyogna? Én újra mosolyogni szeretnék. Boldogan, önfeledten, szabadon, ahogy 1998 április 1-én kora este tettem utoljára, Gyuri barátomnál a negyedik emeleten. Miután állítólag megöltem egy gyereket! Én csak a boldogságot szeretném újra. De nem ebben az országban. Hazug, mocskolódó, álszent, bosszúálló emberek között nem lehet mosolyogni.



Végszó



1998 tavaszán rettegett egy dunántúli város, döbbenten hallgatta a híreket az ország. Április 1-én délután, az iskolából otthonába hazatérő 11 éves H. Zsófiát brutális kegyetlenséggel meggyilkolták. A holttestet az édesapa találta meg. Indíték nem volt, azóta sincs. Szemtanú, vér, - szag, - fül, - ujjnyom nem volt. Azóta sincs. A szakértők máig nem tudják, mivel vágták el a kislány nyakát. Az akkor 18 éves Tánczos Gábor először gyanús lett a rendőröknek, majd gyanúsítottá vált. Négy éve börtönben van, három és fél éve tagad. Az utóbbi évek legtöbb kérdőjellel tűzdelt bűnügye. A Legfelsőbb Bíróság jogerősen 13 évre ítélte a fiút.

A körmendi fiú 1998 tavaszán, a család által megbízott ügyvéd jelenléte nélkül - három hét alatt - öt, egymástól teljesen eltérő beismerő vallomást tett. Tánczos leírta: a kislány mögött állt az előszobában, amikor átvágta Zsófi nyakát. Először azt vallotta: cseréppel követte el a gyilkosságot. Majd módosított: késsel. A szakértők szerint a kislányt a kanapén ölték meg, elölről vágták át a torkát, máig nem tudni, mivel. Éllel bíró tárgy - áll a jelentésekben.

A gyilkosság délutánján Tánczos Gábor barátját látogatta meg abban a házban, ahol a H. család lakott. Hat óra előtt tíz perccel érkezett a negyedik emeletre. Mosolygott, viccelődött. Semmit nem vett észre a fiún ismerőse. Pedig Tánczos - a négy éves vádirat szerint - percekkel korábban Zsófiát a harmadik emeleti lakásban megtámadta, összeverte, majd többször átvágta a torkát. A kislány 17.40-kor ért haza. Tánczos 17.50-kor már ismerősénél volt. Tíz perc alatt gyilkolta meg Tánczos a kislányt. S ebbe belefért: zaj nélkül bejutott a lakásba, ahova csak kulccsal lehetett bemenni, mert a kilincs rossz volt. Zsófi idegennek nem nyitott ajtót, Tánczost nem ismerte. Zaj nélkül megtámadta a kislányt, brutális kegyetlenséggel meggyilkolta, átöltözött, eltüntette ruhájáról a szakértők szerint jelenlévő vérnyomokat, lemosdott, mindent alaposan letörölgetett - a lakásban nem találtak ujjnyomot Tánczostól - lenyugodott egy indulatos gyilkosság után, s felment ismerőséhez.

A rendőrség eredményes nyomozás után adta tovább az ügyet. Eszerint Tánczos követte a kislányt, utána ment a lakásba. Hirtelen felindulásból az előszobában megtámadta a védtelen kislányt, majd a nappaliban, a kanapén ránehezedett, s az éllel bíró tárggyal átvágta Zsófi torkát. Ekkor ismerte csak fel: mit tett. Lemosta kezét, kiosont a lakásból, felment barátjához, majd még aznap éjszaka a közeli Rába folyóba dobta a gyilkosságkor használt eszközt.

Amennyiben Tánczos Gábor ennyire profi, miért ment be másnap önként a rendőrségre, hogy elmondja: ő is, más szemtanúkkal együtt látott egy gyanús férfit a gyilkosság időpontjában a helyszínen? Miért nem hallgatott? Miért járt egy hétig a gyilkosságkor rajta lévő ruhában a kihallgatásokra? S miért maradt mára ez a ruha ellene az egyetlen bizonyíték? Szemtanú hiányában mai napig csak a gyilkos tudhatja: mi és hogyan történt aznap a lakásban? Szemtanú pedig négy éve nincs. Nem derült ki: kitől származnak azok a sötét hajszálak, amelyeket a kislány ujjai között és combján találtak. Rejtély az is: kitől származnak a kislány körmei alatt talált bőrmaradványok?

A gyilkosság éjszakáján a rendőrök miért várakoztatták az igazságügyi orvos-szakértőt három órán át a lépcsőházban? Miért nem engedték, hogy megállapítsa a halál pontos beálltát? Miért nem volt nejlonzsák a hatósági tanúk lábán? Ki tudta: az anya és a kislány testvére külföldön vannak? A vallomásokból kiderült: a rendőrök 20.50-kor már tudtak a bűncselekményről. Az édesapa azonban csak 21 óra után ért haza, akkor hívta a kapitányságot. Miért csak másnap kezdték el a bűnjelrögzítést a lakásban és a lépcsőházban? A vádlott április hatodikán beismerte a gyilkosságot. Miért csak hetekkel később vették őrizetbe? Négy év alatt nem derült ki: ki tudta, hogy a kislány életében először egyedül megy haza? Zsófi édesanyja tavaly ősszel azt nyilatkozta: a gyilkosság délutánján külföldről felhívta lakásukat, s a telefont egy idegen férfi vette fel. A lakás telefonján ujjnyomot nem találtak.

Tánczos Gábort a Vas Megyei Bíróság elsőfokon 14 évre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság tárgyi tévedésekre, a valóságtól elrugaszkodott következtetésekre, egyoldalú tanúvallomásokra, szakszerűtlenségre hivatkozva nem hozott ítéletet: visszaadta az ügyet a megyének. Tánczost elsőfokon ismét elítélték: 13 évet kapott. Az ítélet indoklása szó szerint megegyezik az előzővel.

Ha kétséget kizáróan biztos, hogy Tánczos Gábor a gyilkos, akkor miért állt negyedszer a bíróság előtt? Miért nem tudták addig rábizonyítani a gyilkosságot? Egyetlen, közvetett bizonyíték alapján ítélték el kétszer: a kislány és Tánczos ruháján talált anyag, - mikronyomok kereszteződése miatt. A rendőrségi sofőr azt vallotta: ömlesztve, egy zsákban szállította aznap Tánczos, Zsófi és a kislány apja ruháit Szombathelyről a fővárosba. Erről jegyzőkönyv készült. A fiú ügyvédei bizonyítani akarták: a hanyag bűnjel-kezelésnek köszönhető a mikronyom kereszteződés. Az egyetlen bizonyíték Tánczos ellen. A rendőrségi szakértő azt mondja: húsz éves munkája során soha nem találkozott ilyen mennyiségű anyag-kereszteződéssel. Ez a véletlenek összjátéka? A Legfelsőbb Bíróság az ellenvéleményekről nem hallgatta meg a védelem szakértőjét...



Kedves olvasó! Idézem, amivel ezt a könyvet kezdtem: nem gondoltam volna soha, hogy ebben az országban létezhet Tánczos-ügy. Miért kell egy fiatalembernek évekig börtönben ülnie? Miért kell a gyilkosság bélyegét neki és családjának élete végéig magán viselnie? Találtak ellene olyan bizonyítékot, amely meggyőzte önöket: egy gyilkosról szól ez a könyv? Nehéz összegezni egy kérdésekkel teleírt könyvet. Nem ilyen könyvet akartam írni, gondolom tudják. Ha Tánczosról száz százalékosan bebizonyosodott volna, hogy gyilkos, akkor azt olvashatták volna. Ha ártatlansága, akkor azt. Azonban ahogy önök, úgy én sem lettem okosabb ebben az ügyben. Ha ártatlan, miért van börtönben? Ha gyilkos, miért nem találtak ellene bizonyítékot, s miért csak egyetlen, közvetett valamit tudott felmutatni a bíróság?

Miértekkel teli ez a könyv. Miért gyilkolták meg a kislányt? Miért hibáztak ennyit a rendőrök? Miért nem látták a tényeket a bírók? Miért lett a Tánczos-ügyből országos botránytörténet? Miért foglalkozott a fiúval ennyit a sajtó? Miért szerepelt havonta az újságok címlapján? Miért nem válaszol senki négy éve a feltett kérdésekre? Miért van ebben az ügyben ennyi titok? Miért nem tudhatjuk meg az igazságot? Miért van ennyi feltétel mód, ennyi következtetés, ennyi kitaláció? Miért nem lehetett rábizonyítani a gyilkosra a brutális tettét? Miért, miért, miért?

Kedves olvasó! Nem terhelem önöket további kérdésekkel. Éppen eleget olvashattak ezekből a megelőző oldalakon. Ez a könyv, remélem így az utolsó oldalak felé kiderült, nem arról szól: Tánczos Gábor gyilkos, vagy áldozat? A sok-sok kérdés nem arra keresett választ: ki ölte meg 1998 április elsején brutális kegyetlenséggel a 11 éves H. Zsófiát. Erre a kérdésre a választ talán megadhatja a jogerős ítélet, de megadhatják a könyvben olvasott kérdések is. Ez a könyv arról szólt: milyen ma a magyar igazságszolgáltatás? Milyen a rendőrség, az ügyészség, a bíróság munkája? Milyen bizonyítékok kellenek ahhoz, hogy valakiről kijelenthessük: ő egy gyilkos?!

Ha néha kicsit elfogult voltam, a véletlen műve, nem akartam. Az elmúlt négy év engem is érintett, ebben az ügyben a már említett, megválaszolatlan kérdések sora néha indulatossá tett. Mindenesetre szeretném: Tánczos Gáborral egyszer leülhessek valamelyik kocsmában, megihassunk egy sört, s egy ép, egészséges ember üljön velem szemben, s ha lehet ne kilenc év múlva!