width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: 2007. szept. 23.

2007. szeptember 23., vasárnap

MI segélyezzük rotschild nagybácsit !!! :-)

Reakció reakciós blogtér


Jajj szegény, éhen ne haljon a családja, vazz :-)
A rotschild családnak kb 7000 milliárd dollár a vagyona. Sőt. Azóta valszeg több, mert ez 2003-as adat. :D

Mi lesz még? Emlékszünk még a „rendszerváltás” előtti nagy tüntetésre a falurombolás miatt. Most „ e pillanatban „ nem az erdélyi falvak miatt kellene tüntetni, hanem a mi falvaink miatt. Ami itt történik, az nem falu-, város-, hanem egyenesen országrombolás! Nemcsak a falvakból, de a városokból is eltűnik a közlekedés, iskola, óvoda, orvos, gyógyszertár, posta. Vagy már nincs, vagy csak percek kérdése és nem lesz! Ez szisztematikus országrombolás, mégpedig lendületesen! Több ezermilliárdos kölcsönök tűnnek el úgy, hogy közben semmi sem épül, s ami megvolt, az leépül. Szeretném tudni, melyik kimondhatatlan nevű szigeten lévő bankban van az a pénz, amit majd nekünk kell visszafizetni, s amelyik majd mint külföldi tőke idejön engem megsegíteni? Tegye már meg valamelyik kormányközeli pénzügyi szakember, hogy nyilvánosságra hozza, hogy a sokat emlegetett külföldi tőkebeáramlásból mennyi a működő tőke, és mennyi a spekulatív pénzszerzés, pénzforgatás (állampapírok stb.), tehát nem dolgozó, csak pénzcsináló pénz, amit bármelyik pillanatban kivonhatnak. Ezt tudnia kellene az embereknek, mert különben nem értik meg az őket fenyegető veszélyeket. Ha ezekről nem beszélünk, akkor az emberek megint el fogják hinni, hogy a pár éve még a kapitalisták megdöntésére buzdítók (Lendvai mint főcenzor az MSZMP-ben) most milliókkal, milliárdokkal a bankszámlájukon a mi jólétünkért, megmaradásunkért küzdenek. Licitáltatnak az országra, az életünkre „aki többet fizet", (nekik, zsebbe) annak adnak el bennünket.

Mert nem tekintik magyarnak magukat.

"Abból a körülményből mármost, hogy a zsidók között az imént ismertetettek szerint az a hit gyökeredzett meg, hogy mi magyarok az Izrael elveszett tíz törzsének az ivadékai vagyunk, magyarázható meg tán az is, hogy miért »vonzódnak« a zsidók olyannyira hozzánk, s miért özönlenek legújabban egész Európából hazánkba, a melyet már mint Új-Palesztinát tekintenek, a melyben az I-ső rendű magyarok ők, mi pedig, valódi, vérszerinti magyarok már csak II-od rendű magyarok vagyunk, a kiknek egész közgazdaságát, sajtóját, politikáját sat. már ők, az I-ső rendű magyarok irányítják, s a sajtójukban (a melyben egyik úgy mint a másik nap bennünket a magunk anyanyelvén szidnak és gyaláznak, meg hajszákat folytatnak ellenünk,) bennünket még magyarul beszélni is tanítanak, gyalázatos módon rontva a nyelvünket"
"Ismétlem: itt van a megfejtése Magyarország egyre jobban terjedő elzsidósodásának. Mert azok a fél-, fertály- s duodec-zsidók (no meg a zsidó-sógorok) tűzzel-vassal arra törekednek, hogy, ha már egyszer ők benne ülnek az »egyptomi« szószban, hát az egész magyar nemzet, az egész világ is belekerüljön ugyanabba a szószba, — így aztán nem lesz majd feltűnő az ő családjuk speciális fél- sat. »egyptomi« eredete, szóval, arra törekednek, hogy az egész világ elzsidósodjék. Valóban érdemes lenne, ezeknek a magyar-zsidó keverékeknek (no meg a magyar-zsidó sógoroknak) a psychologiájáról egy monográfiát írni, mert ez a dolog valami specifikum. Mert magyar emberek származzanak bár apai s anyai, vagy csupán apai vagy anyai ágon német vagy szláv vagy bármely más európai árja fajú elődöktől, tisztán magyaroknak érzik magukat, és semmi érzelmi s egyéb közösséget se tartanak fenn se a németséggel, se a szlávsággal sat. De, ha valamely magyar embernek az ereiben csak egy csepp zsidó vér folyik is, s erről még él a családban a tradiczió, — az már magát a zsidókhoz számítja; s a zsidóság is a (tágabb értelemben vett) »ünsere Leut« közé számítja az ilyeneket. S a sportkörök nem vezetnek pontosabb törzskönyvet a nemes fajtájú lovaknak és nemes fajtájú kutyáknak a genealógiájáról, mint ahogy vezetnek magukban a zsidók jegyzéket azokról a magyarokról, a kiknek az ereiben az ő vérükből is folyik több-kevesebb. Az ilyen amfibiumok előtt aztán, a hatalmas zsidó sajtó révén nyitva áll a világ; mert szólnak mellettük az újságokban a jerichói harsonák, s előttük áll a politikai s egyéb érvényesülés útja is. És jellemző dolog, hogy az ilyen fél-, fertály- s duodec-sat. zsidó-magyar keverékek (no meg a zsidókkal összesógorosodottak,) mind fölfelé törekednek, s mintha az ördög bújt volna beléjük, folyton izegnek-mozognak, mindaddig, amíg az irányadó közéleti állásokat a kezükre nem kaparintják, ami rendszerint sikerül is nekik; mert, ha az egyikük kezéből kicsovad a gyeplő, jön helyettük a másik, — szóval, az »Eduárd és Kunegunda, Kunegunda és Eduárd« nóta járja náluk. Nomina sunt odiosa. De ezek a nevek a beavatottak előtt úgyis ismeretesek; a »laikus« nagyközönségnek azonban persze fogalma sincs az egész dologról. S ha aztán közben-közben véletlenül mégis egy, minden zsidó nexus nélküli férfiú kerül a felszínre, mindaddig mesterkednek, amíg őt ki nem akolbólitják, hogy újra egy, a (tágabb értelemben vett) »ünsere Leut«-ből való ülhessen bele a nyeregbe. Ezek a magyar-zsidó keverékek aztán a legdühödtebb ellenségei a ma már többé-kevésbbé világszerte érvényre jutott politikai s parlamentáris antiszemitizmusnak és természetesen esküdt ellenségeim énnekem is, a ki ezt a politikai, parlamentáris antiszemitizmust Európa szerte initiáltam. Ugyanők voltak azok, a kiknek a lelkén szárad az, hogy a 80-as évek vége felé az akkori kormány, kooperálva az ellenzéki pártokkal, a magyar országgyűlési antiszemitapártot agyoncsapta, — aminek a történetét — mint már említettem, — megírtam »A magyar antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következményei« czímű, az 1906. évben kiadott munkámban."

Vörös pajzs : A világ legnagyobb bankárcsaládjának története

A Rotschildok neve a mai napig misztikusan cseng. A legendás bankárcsalád köré számtalan legenda szövődött az évszázadok során. Tevékenységük nyomán számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot a világot behálózó, nemzetek életét megkeserítő nagytőke ármányairól. Bár a történetek egy része nem több antiszemita agyszüleménynél, a valós, hivatalos forrásokból származó történelmi tények olykor még a legmerészebb fantáziát is felülmúlják. Európa egykor egyik legpatinásabb neve mára szinte feledésbe merült. Ennek oka nem teljesen tisztázott. Van, aki szerint visszavonultak üzleteik nagy részétől, mások szerint viszont a háttérből továbbra is kezükben tartják a szálakat. Az alábbiakban a mendemondákat kiszűrve nyújtunk áttekintést a Rotschildok pályafutásáról, a kezdetektől napjainkig.
Mayer Amschel Bauer 1743-ban látta meg a napvilágot Frankfurtban. Édesapja, Mozes Amschel Bauer pénzkölcsönzéssel foglalkozott. Háza bejárati ajtaja fölé egy nagy, vörös pajzsot akasztott, amely korában a forradalmi gondolkozású zsidók sajátja volt. Az öreg Bauer fiát rabbinak akarta taníttatni, a sors azonban közbeszólt. Mozes Bauer korán elhunyt, így fia igen fiatalon kényszerült tovább vinni apja üzletét. Mayer igen ügyesnek bizonyult pénzügyekben. 1750-ben a szülői ház ajtaja felett díszelgő emblémára utalva nevét Rotschildra változtatta, ami németül annyit tesz: Vöröspajzs. Az 1760-as évek során Hannoverbe utazott, ahol egy, az Oppenheimer család tulajdonában lévő bankban kapott állást. Munkája során ismeretséget kötött Von Estorff tábornokkal, akinek kedvezményes áron szerzett be értékes érméket és ékszereket. A szívesség hamar megtérült. Von Estorff tábornok bemutatta Rotschildot William von Hanau hercegnek, aki szintén szívesen fogadta a felajánlott értékeket. Rotschild megállapodást kötött a herceggel, aki a haszonból való részesedésért cserébe újabb kuncsaftokat szerzett Rotschildnak a királyi udvaron belül. Együttműködésük olyannyira virágzó lett, hogy 1769-re William von Hanau herceg saját nevével vállalt garanciát Rotschild ügyleteiért. Egy évvel később a már biztos anyagi háttérrel rendelkező Rotschild feleségül vette Gutele Schnapert, akitől öt gyermeke született: Amschel, Salamon, Nathan, Karlmann és Jacob.
A szülőhazában szerzett tőkét felhasználva az öreg Mayer Amschel Rotschild 1791-ben Bank of the United States néven bankot nyitott az Egyesült Államokban, amelyre húszéves működési szerződést kötött George Washington kormányával. Az ügylet persze nem ment volna simán, ha Rotschild nem talál egy titkos pártfogóra Washington kormányán belül, Alexander Hamilton személyében. 1796-ban ifjabb Amschel Mayer Rotschild feleségül vette Eva Hanaut, akivel két évvel később Manchesterbe utazott, hogy apja britanniai textilüzleteit igazgassa. Tevékenységének hála, családja néhány év alatt monopóliumot szerzett a Nagy-Britanniából Európába irányuló textilexport lebonyolítására.
A nemzetközi helyzet közben egyre forróbbá vált. 1806-ban Napóleon bejelentette: kezd terhére lenni a német uralkodóház. A fenyegetést hallva William von Hanau herceg Németországból Dániába menekült, korabeli öszszegben számolva hárommillió dollárnyi vagyonát pedig barátjánál, Mayer Amschel Rotschildnál hagyta megőrzésre. Közben a franciák blokád alá vették az őket Nagy-Britanniától elválasztó csatornát. Ez pedig az áruforgalom akadozását vonta maga után, ami nem tett jót Nathan Rotschild textilüzletének, ezért úgy határozott, hogy inkább a bankszakmában próbál szerencsét. Új szakmájában igencsak sikeresnek bizonyult, így 1810-re, amikor a két legnagyobb brit bankár, Sir Francis Baring és Abraham Goldsmith – egyes források szerint gyanús körülmények között – meghaltak, ő lett a szigetország első számú pénzembere. Ugyanebben az évben, öccse, Salamon Bécsbe utazott és M. von Rotschild und Söhne néven bankot alapított.
Az öreg kontinensen ekkor már alig volt konkurense Rotschildéknak. Tengerentúli üzleteikben azonban problémák ütötték fel fejüket. 1811-ben a család Egyesült Államokban üzemeltetett bankjának lejárt a húszéves szerződése. A kongresszus pedig elutasította működésük meghosszabbítását. Nathan Rotschild meghosszabbítási kérelmére válaszul, Andrew Jackson elnök minden kertelés nélkül kijelentette: „Ha az alkotmány jogot ad a kongresszusnak arra, hogy papírpénzt állítson elő, akkor ezen jogával önmagának kell élnie, nem pedig személyek vagy korporációk kezébe adnia.” Válaszában Nathan nyíltan megfenyegette az ellenszegülő elnököt: „Az Egyesült Államok előtt két lehetőség áll: vagy meghosszabbítják az engedélyt, vagy a legpusztítóbb háborúban találják magukat.” Nathan szavain Jackson elnök mélyen felháborodott: „Tolvaj viperák vagytok! Meg akarlak és meg foglak futamítani benneteket az aranyatokkal együtt.” Nathan viszontválasza már nyílt hadüzenet: „Megleckéztetem ezeket a meggondolatlan amerikaiakat. Gyarmati sorba fognak visszakerülni.”
Egy évvel később Nagy-Britannia, Rotschildék hathatós támogatásával, hadat üzent az Egyesült Államoknak. A háborúban emberek ezrei veszítették életüket. De Rotschildék megkapták, amit akartak.
Ugyanebben az évben meghalt az idősebb Mayer Amschel Rotschild. Halála előtt végrendeletet írt, amelyben lefektette a család jövőjét meghatározó alapvetéseket. Ezek értelmében, az elkövetkezőkben a családfőség a legidősebb fiúnak a legidősebb fiára szállt, a vagyon megőrzése érdekében pedig rendszeressé váltak a családon belüli, unokatestvérek közötti házasságok. A végrendelet értelmében a család új ura Nathan lett. Közben öccse Jacob, Bank de Rotschild Fréres néven megnyitotta a család első franciaországi bankját.
1814-ben, a korábban Napóleon elől Dániába menekülő William von Hanau herceg viszszatért Németországba, és kérte volna a megőrzésre hagyott hárommillióját. A pénz helyett azonban pusztán barátságos hátbaveregetés lett a jussa. Hogy mi lett a pénzzel, arról a Zsidó Enciklopédia 1905-ös kiadása 10. kötetének 494. oldalán találhatunk némi információt: „A legenda szerint a pénzt boroshordókba rejtették, mely így megmenekült Napóleon Frankfurtba bevonuló katonáitól. Mikor pedig William von Hanau herceg visszatért Németországba, pénzét ugyanazon hordókban kapta vissza. A tények azonban kevésbé romantikusak. Sokkal inkább üzletszerűek.”
Az „üzletszerű” jelzőn az enciklopédia szerzői valószínűleg azt értik, hogy Hanau egy árva garast sem látott viszont a pénzéből, hiszen Nathan Rotschild a hárommilliót „aranyba fektette, melyet a Kelet-indiai Társaságtól vásárolt, tudván, Hanaunak szüksége lesz rá a félszigeten folytatott hadjárata során.” A felvásárolt aranyat viszont Nathan később eladta Hanaunak, mely üzleten négyszeres hasznot zsebelt be.
A Rotschildok első igazán nagy üzlete a francia–brit háború volt. 1815-től mind a franciákat, mind a briteket ők látták el arannyal. Előbbieket az Angliában székelő Jackobon, utóbbiakat pedig a Franciaországban élő Nathanon keresztül. Emellett kiterjedt kapcsolataiknak hála, az ő kereskedőik voltak az egyetlenek, akik szabadon járhattak át a francia–brit frontvonalon. Ennek mellesleg az az előnye is megvolt, hogy így Rotschildék mindig tisztában voltak a front állásával, amit kihasználva tudták, hogy mikor milyen papírokat érdemes venni vagy eladni. Közvetlenül a háború vége előtt, Nathan egy ravasz csavarral utasítást adott brókereinek, hogy kezdjenek el látványosan megszabadulni brit érdekeltségű értékpapírjaiktól. A manővernek hála, a többi részvényes a Rotschildok jólinformáltságában bízva azt hitte, hogy a britek elvesztették a háborút, és ők is eladták részvényeiket. Nathan pedig egy hirtelen fordulattal, titokban mindet felvásárolta. A háborút a britek nyerték, Nathan pedig hússzoros hasznot tehetett zsebre. Ezzel a Rotschild család a brit gazdaság teljhatalmú urává vált. Ami nem volt kis szó, hiszen Napóleon bukásával Nagy-Britannia a világ első számú hatalmává lépett elő. Örömében Nathan kijelentette: „Nem érdekel, milyen bábu ül Anglia trónján, és uralja a birodalmat, ahol soha nem nyugszik le a nap. Aki Britannia pénzügyi forrásait uralja, az irányítja valójában a birodalmat. A brit pénzügyi forrásokat pedig én irányítom.”
Rotschildék Nathan irányításával ezután megalapították a legendás Bank of Englandet, amellyel, valamint a kontinensen üzemeltetett további öt bankjukkal lefektették a mai európai bankrendszer alapjait. Egy évvel később a dolgok amerikai fronton is helyrerázódtak. A szenátus újabb húsz évre szóló működési engedélyt adott Rotschildék bankjának.
Ezzel egy időben, a waterlooi csatában elszenvedett francia vereség után Rotschildék komoly kölcsönöket kezdtek folyósítani Franciaország számára az újjáépítésére. Eközben ügynökeik szép lassan fölvásárolták az értékükből sokat vesztett francia állami kötvényeket. A francia gazdaság így teljes egészében Rotschild kezébe került. A család, tőkéjét továbbforgatva 1818-ban ötmillió fontot kölcsönzött a porosz államnak. Négy évvel később, az osztrák császár bárói címet kínált fel a Rotschild testvéreknek, amit egyedül Nathan nem fogadott el.
1835-ben Andrew Jackson amerikai elnök újra borsot tört Rotschildék orra alá azzal, hogy az állami betéteket nem az általuk irányított Bank of the United Statesbe, hanem más pénzintézetekbe kezdte utalni. Nem sokkal később sikertelen merényletet követtek el Jackson ellen, mely kitervelésével ő a Rotschildokat vádolta meg. Ugyanebben az évben a Rotschildok megszerezték a spanyolországi Alméden higanybányák kitermelési jogát, ami igen komoly üzlet volt, mivel az arany és az ezüst finomításához elengedhetetlen higany kitermelése így az ő monopóliumuk alá került. Amerikai fronton azonban vereséget szenvedtek. 1987-ben Jackson elnök kitette a szűrüket országából, ahova 1913-ig nem is térhettek vissza. Jackson győzelmének az elnök sírköve állít emléket, amelyre saját kívánságából az alábbi felirat került: „Legyőztem a bankot”.

1836-ban meghalt Nathan Mayer Rotschild. Két évvel később öccse, Amschel egy frappáns mondatban foglalta össze családja hitvallását: „Engedjétek meg, hogy én adjam ki és ellenőrizzem egy nemzet pénzét, és nem fogok azzal foglalkozni, hogy kik írják a törvényeit.” Ezt az elvet tartották szem előtt, amikor újból döngetni kezdtek az Egyesült Államok kapuján. Próbálkozásaik ellenére azonban John Tyler elnök hű maradt a jacksoni örökséghez, és 1841-ben megvétózta a Bank of the United States szerződésének meghosszabbítását. Döntése után Tyler több száz fenyegető levelet kapott. Az amerikai kudarcok ellenére a Rotchildok terjeszkedése nem állt meg. Az irányításuk alatt álló Bank of England megnyitotta irodáit Ausztráliában és Kaliforniában. Salamon Rotschild pedig felvásárolta a vitkovicei szénbányákat, valamint az Osztrák–Magyar Robbanó Kohó Gyárat, mely akkoriban ott volt a világ első tíz ipari vállalata között.
Az 1855-ös év igen szomorú volt a Rotschildok számára, mivel családjuk három tagját is elvesztették. Meghalt Amschel, Karlmann és Salamon. Pár évvel később, Amschel mondásának némileg ellentmondva, gazdasági erejüket politikai poszttal párosították. 1858-ban ugyanis a brit parlament eltörölte azt a törvényt, amely kötelezővé tette a képviselők keresztény hitű eskütételét. Így Lionel de Rotschild személyében színpadra lépett Britannia első zsidó vallású parlamenti képviselője.
1861-ben felcsillant az amerikai pénzügyi életbe való visszatérés reménye. Abraham Lincoln amerikai elnök felvette a kapcsolatot a Rotschildokkal, hogy támogatást kérjen tőlük a készülő amerikai polgárháborúhoz. Ők bele is egyeztek a dologba. Anyagi támogatásukért cserébe engedélyt kértek bankjuk újbóli megnyitására, illetve 24-től 36 százalékig terjedő kamatot határoztak meg a hadjáratokra kölcsönadott pénzre. Lincoln feldühödött a szemérmetlen ajánlaton, és úgy döntött, inkább maga nyomtat pénzt. A kongresszushoz intézett egyik beszédében elmondta: „Két nagy ellenségem van. A déli sereg előttem, és a pénzintézetek mögöttem. A kettő közül pedig a mögöttem lévő a legveszedelmesebb ellenségem.” Az elnök II. Sándor orosz cárban lelt barátra, akinek szintén meggyűlt a baja a Rotschildokkal, akik Oroszországban is meg kívánták alapítani bankjukat. A cár nem is habozott segíteni. Figyelmeztetést intézett a Rotschild-befolyás alatt álló brit, francia és spanyol kormányokhoz, melyben óva intette őket attól, hogy bármely oldalon is beavatkozzanak a polgárháborúba. 1865-ben Lincoln elnök gyilkosság áldozata lett.
Európában azonban továbbra sem volt ellenfele a Rotschildoknak. 1875-ben elkezdődött a szuezi építkezés. A munkálatokhoz szükséges tőke felét a Rotschildok tulajdonában lévő Compagnie du Chemin de Fer du Nord fedezte. Lionel de Rotschild közbenjárására a brit kormány lett az épülő Szuezi-csatorna főtőkése. Lionel igen nagy megbecsülésnek örvendett brit kormányzati körökben, így 1885-ben fia, Nathaniel lett az első zsidó, aki főnemesi rangot kapott és felvehette a lord titulust. 1886-ban a francia Rotschild bank megalapította az orosz olajkincsek kitermelésére specializálódott Kaszpi- és fekete-tengeri Petróleum Társaságot, amely rövid időn belül a világ második legnagyobb olajvállalata lett. A társaság egészen 1906-ig volt tulajdonukban, amikor is a zavaros politikai helyzet miatt kénytelenek voltak túladni rajta. Egy évvel később az ő kezükbe kerültek a dél-afrikai Kimberley gyémántbányák is.
Ügyleteik miatt a Rotschildok nemzetközi megítélése egyre romlott. 1891-ben a Brit Munkapárt vezetői az alábbi nyilatkozatban fejtették ki a bankárdinasztiáról való véleményüket: „Ez a vérszívó társaság az oka számtalan gonoszságnak és szenvedésnek, ami ebben a században zajlott Európában. Arra használták mérhetetlen vagyonukat, hogy háborúkat szítsanak olyan országok között, amelyek egyébként nem keveredtek volna egymással viszályba. Valahányszor baj van Európában, valahányszor háború híre kering, és az emberek szíve megtelik félelemmel, biztosak lehetünk benne, hogy egy kampós orrú Rotschild játszsza zavarkeltő játékait valahol a közelben.” Az ilyen és hasonló kijelentések komoly aggodalommal töltötték el Rotschildékat, ezért az 1890-es évek végén felvásárolták a Reuters hírügynökséget, hogy kiszűrhessék a számukra kellemetlen híreket.
A Rotschildok már kezdetektől támogatták a szárnyát bontogató cionista mozgalmat. 1895-ben Jacob Rotschild legkisebb fia, Edmond James de Rotschild látogatást tett Palesztinába, ahol pénzalapot hozott létre az első zsidó telepek létrehozására. Két évvel később a Rotschildok megalapították a Cionista Kongresszust, és megszervezték annak első konferenciáját Münchenben. A helyi zsidó közösségek azonban nemtetszésüknek adtak hangot, így a helyszín a svájci Bázelre változott.
Bár a világon mindenhol nekik állt a zászló, Amerikában mégsem sikerült boldogulniuk.
A tarthatatlan helyzeten változtatandó, 1907-ben Rotschild Jackob Schriff az alábbi kijelentést tette a New York-i Kereskedelmi Kamara előtt tartott beszédében: „Ha továbbra sem lesz olyan központi bankunk, amely elegendő befolyással rendelkezik a hitelek felett, akkor ez az ország a történelem legnagyobb és legmélyebb pénzügyi válságát fogja átélni.” A jóslat hamarosan valóra vált. Az Egyesült Államokon gazdasági válság söpört végig, amely egyszerű emberek tízezreinek életét tette tönkre. Rotschildék viszont milliárdokat zsebeltek be. Pár évvel később New York polgármestere, John F. Hylan így nyilatkozott: „A köztársaságunkra leselkedő valódi veszélyt az a láthatatlan kormányzat jelenti, amely mint egy óriás polip fonja be csápjaival városunkat, államunkat és nemzetünket. Ennek feje egy kicsiny bankokból álló csoport, mely élén nemzetközi bankárok álnak.” Hylan véleményét osztotta Werner Sombart is, aki 1912-ben kiadott, A zsidók és a modern kapitalizmus című könyvében leírta, hogy az elmúlt évszázad „a Rotschildok kora”, akik „Európa egyetlen valódi hatalmát” jelentik.
Az ilyen és hasonló kijelentéseknek elejét véve, 1913-ban a Rotschildok megalapították az amerikai székhelyű Anti Defamation League-t (Rágalmazás-ellenes Liga), mely innentől kezdve az „antiszemita” pecsét legfőbb osztogatójává vált mindazok számára, akik meg merték kérdőjelezni a nemzetközi pénzügyi elit létjogosultságát. A liga védernyője alatt ugyanazon évben a Rotschildok megalapították az Egyesült Államok ma is működő központi bankját, a Federal Reserve-t.
Az ügyletet igen sokan ellenezték. Charles Lindbergh december 23-án az alábbi figyelmeztetést intézte az elnökhöz: „Amikor az Elnök Úr aláírja a szerződést, a monetáris hatalmak láthatatlan kormánya jut legalitáshoz. Minden idők legnagyobb bűnténye kezdődik.”
Hogy az őket kellemetlenül érintő híreket cenzúrázni tudják, 1914-ben a Rotschildok befolyásuk alá vonták a három európai hírügynökséget, a német Wolffot, a brit Reuterst és a francia Havast. Érdekes egybeesés, hogy a német Wolff innentől kezdve a háborúpártiak legfőbb szócsövévé vált. Ettől az évtől kezdve, a Rotschildokról – saját ellenőrzésű médiumaik miatt – igen kevés hír látott napvilágot. Terjeszkedésük azonban folytatódott. 1926-ban tulajdonukba került a London földalatti tömegszállításáért felelős Underground Electric Railways Company.
A náci térnyerést követően a Rotschildok számára forróvá vált a talaj Európában. 1938-ban bezárták bécsi bankjukat, és tőkéjüket az immár lábaik előtt heverő Egyesült Államokba vitték. 1948 táján számos történet látott napvilágot arról, hogyan lobbiztak a Rotschildok Harry Truman elnöknél, aminek hatására az Egyesült Államok lett a világ első országa, mely elismerte Izrael létét. Truman azonban csak egyike volt azon amerikai elnököknek, akik a Rotschildok tenyeréből ettek. Meggyűlt a bajuk viszont John F. Kennedy elnökkel, aki 1963. június 4-én meghozott 11110-s rendeletében a Rotschild-tulajdonban lévő Federal Reserve-t háttérbe szorítva, újra állami ellenőrzés alá vonta a pénznyomtatást. Alig fél évvel később Kennedy merénylet áldozata lett.
Sokan ekkor összefüggést véltek felfedezni a fiatal elnök és Abraham Lincoln 1865-ös meggyilkolása között. Hiszen mind a két elnök keresztbe tett a bankárdinasztiának azzal, hogy amerikai pénzt akart nyomtatni az amerikai embereknek. A Kennedy helyét átvevő Lyndon Baines Johnson elnök a 11110-es rendeletet már hatalomra jutása napján eltörölte.
Bár a Rotschildok a hangsúlyt innentől kezdve amerikai üzleteikre fektették, nem feledkeztek meg európai érdekeltségeikről sem. 1976-ban a franciaországi de Rotschild Fréres nevét Banque Rotschild-re változtatták. 70-ben Edward Heath brit miniszterelnök Lord Victor Rotschildot nevezte ki politikai kabinetének élére. Vezetése alatt Nagy-Britannia nemsokára az Európai Közösség tagja lett. Másfél évtizeddel később, az N. M. Rotschild & Sons tanácsára a brit kormány privatizálta az állami gázszolgáltató vállalatot, a British Gas-t. Két évvel később Edmond de Rotschild megalapította a World Conversation Bankot, amely a harmadik világ országaival lebonyolított üzletekre szakosodott. Ennek értelmében a szegény országok kölcsönökért földdel fizetnének a Rotschildoknak, ami igen komoly kilátásokkal kecsegtet, hiszen a fejlődő országok a világ szárazföldjének harminc százalékát foglalják el. 1995-ben dr. Kitty Little atomtudós különös bejelentést tett, mely szerint a világ urániumforrásainak 80 százaléka Rotschild-kézen van.
Napjainkra igen kevés hír lát napvilágot Rotschildékról. Annyit mindenesetre tudunk, hogy mára mindössze öt ország maradt, amelyek központi bankjai nem Rotschild-érdekeltségűek. Ezek az országok: Irán, Észak-Korea, Szudán, Kuba és Líbia. Érdemes megjegyezni, hogy a 2001. szeptember 11-ét követő „terrorellenes” hadjárat előtt Afganisztánban és Irakban sem voltak ilyen pénzintézetek.

Sayfo Omar - http://www.hetidemokrata.hu/

Tönk szélén az IMF

Talán nincs is a Földön még egy olyan komoly és kártékony befolyással bíró intézmény mint a Nemzetközi Pénzügyi Alap (IMF). Az alap létezését, legalábbis jelenlegi formájában, most először valódi veszély fenyegeti.

Az IMF két évtizeden át szorongatta a fejlődő országok gazdaságait, megtagadva tőlük a külföldi adósságaik törlesztéséhez vagy a fizetésképtelenség elkerüléséhez szükséges forrásokat, amennyiben nem tettek eleget bizonyos „szerkezeti reformoknak”.

A szerkezeti reformok egyet jelentenek a reaganomics és az Amerikával kötött Newt Gingrich-csomag erőszakos bevezetésével. Ezeknek az államigazgatási elveknek meghatározó elemei, hogy meg kell nyitni a multik előtt az ország munkaerőpiacát és ásványkincs vagyonát, csökkenteni kell a kormányzat méretét és befolyását, valamint az, hogy a szabad erőforrások és a szolgáltatások újraelosztását a piacra kell bízni integrálva a szegényebb országokat a világgazdaság folyamataiba.

A legfontosabb strukturális reformok közé tartozik az állami vállalatok és az állam által biztosított szolgáltatások privatizációja, az állam költekezésének megregulázása, a gazdaság export orientációra hangolása, a kereskedelmi korlátozások megszüntetése, a kamatlábak emelése, a fogyasztási cikkek – pl.: az üzemanyag , az élelmiszerek és a gyógyszerek – állami támogatásának megszüntetése, valamint az adóbevételek növelése.
A szerkezeti átalakítások céljukat elérve sikerrel korlátozták a kormányok hatáskörét és integrálták a fejlődő országok gazdaságát a világgazdaságba.

Ám ez mérhetetlenül sok szenvedéshez vezetett a fejlődő országokban. A szerkezeti átalakítások hatására a világ legszegényebb országaiban megnőtt a szegénység, összeomlott az egészségügy és a jövedelem különbségek ugrásszerűen megemelkedtek.
Az utóbbi évtizedekben jól teljesítő, elsősorban ázsiai fejlődő országok, amilyen Kína is, sikerüket elsősorban annak köszönhetik, hogy a strukturális reformok néhány központi kérdésében hajthatatlanok maradtak: kormányaik továbbra is erős befolyással vannak a gazdaságra, ill. megvédték annak bizonyos szektorait.

Nem meglepő, hogy a fejlődő országokban komoly tüntetések voltak az IMF gazdaságpolitikája ellen. A világon mindenütt találkozhattunk IMF-ellenes forrongásokkal, miután a szerkezeti reformok részeként az IMF hatására megszűnt olyan termékek állami támogatása mint a kenyér vagy a benzin.

Mivel azonban az IMF hatalma a gazdag országoktól származik, nem pedig a szegényektől, mindeddig kitűnően dacolt a támadásokkal.
Az elmúlt két évben az IMF ellenes hangulat viszont egyaránt megnőtt a fejlődő és a fejlett országokban is.

Az IMF bevallotta, hogy az 1997-1998 közötti ázsiai pénzügyi válság helytelen kezelése tovább súlyosbította az ázsiai nemzetgazdaságok beszűkülését. A strukturális átalakítások pedig még inkább lassították a már amúgy is recesszióban lévő ázsiai gazdasági életet.

Hozzá nem értése miatt az Alap végül széleskörű bírálatot kapott az iparosodott országokban is.

A világon jelenleg egyre nő a Jubilee mozgalom támogatottsága, amely a legszegényebb országok adósságainak elengedését hirdeti.

Az IMF ügyesen próbált gyengeségéből erőt kovácsolni. Az ázsiai pénzügyi válságot ugyanis leleményesen arra használta fel, hogy a gazdag országoktól 90 milliárd Dollárt hajtson be azzal az indokkal, hogy az Alapnak több pénzre van szüksége a válságban lévő gazdaságok felszínen tartásához.

Az IMF az újonnan szerzett pénzekkel kiemelt strukturális átalakítási szolgáltatásán (Enhanced Structural Adjustment Facility) keresztül, amit orwelli fordulattal a szegénység enyhítését és a növekedést célzó programmá kereszteltek át (Poverty Reduction and Growth Facility), kedvező feltételekkel ajánlott adósság könnyítést azoknak az országoknak, amelyek cserébe elfogadták a több éven át szigorúan ellenőrzött strukturális reformok végrehajtását!

Ám a dzsiu-dzsicu taktika veszíteni kezdett lendületéből, ahogy a politikai nyomás az IMF ellen megnőtt, miután a két párti tanácsadókból kinevezett Meltzer bizottság az USA kongresszusa elé tárta jelentését.

Bár a bizottság tagjainak a véleménye számos kérdésben eltért, két dologban egyetértettek: Először: az IMF (a Világ Bankkal karöltve) a tartozások elengedésére kellene, hogy használja meglévő tartalékait. Másodszor: az IMF hagyja abba a hosszútávú kölcsönök folyósítását – a szerkezeti reformokat rendszerint ilyen fejlesztési kölcsönök feltételeként szabták.

A jelentés az USA-ban és az USA Kongresszusában is vita tárgyává tette az IMF-et. Sajnos az IMF jelenleg csak relatíve kis összeget kért az amerikai parlamenttől – amint azonban ezt a pénzt az IMF megkapja, a Kongresszus befolyása a pánzintézetre szinte teljesen megszűnik az elkövetkező évekre (ti. a következő igény benyújtásáig).

De az USA parlamenti köreiben zajló változásokon túl, erősödőnek a nyilvános tiltakozások is az IMF ellen. Az IMF április tizenhatodikai éves tavaszi ülésekor demonstrálók ezrei fognak Washington D.C. utcáira vonulni, hogy tiltakozzanak az IMF politikájának szörnyű következményei ellenes.

Seattle szellemiségéntől, ti. a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) üléseinek beszüntetésétől, áthatva, az IMF ülésének bezárását, valamint nagy tüntetéseket és felvonulásokat terveznek. (Az április tizenhatodikai akciókról további információ a http://www.a16.org/ –on található.)

Az IMF-ellenes washingtoni utcai felvonulások lehetőséget adnak felhívni az USA lakosságának a figyelmét arra a sok, szükségtelen szenvedésre, amit az alap az emberek ellen világszerte elkövetett, valamint arra is, hogy az IMF elleni fellépéshez kellően sok embert mozgósítsanak az alapra meghatározó befolyással bíró országban.

Az IMF rémuralma végre megszűnni látszik.

Russell Mokhiber a washingtoni székhelyű Corporate Crime Reporter szerkesztője.
Robert Weissman a washingtoni Multinational Monitor szerkesztője.
Közös társszerzői a Corporate Predators: The Hunt for MegaProfits and the Attack on Democracy (''Nagyvállalati ragadozók: harca megaprofitért és a demokorácia ellen'' kiadta a: Monroe, Maine: Common Courage Press, 1999.)

http://www.corporatepredators.org/

Egy 30-as években írt tanulmány a kamatrabszolgaság megszüntetésének módjairól :

http://betiltva.com/files/vago_munkanelkuliseg-hitel-orszagepites.php

Pusztuljanak a kizsákmányolók, senki sem siratja meg őket, csak a cionisták, mert ez volt az egyik pénzforrásuk. :-D