Rabbi a talmudról
Óriási, ritkán látott vihart kavart tehát a TV2-ben pusztán az a tény, hogy Tomcat a Luzsénszky által magyarra fordított Talmudból idézgetett élő adásban. Nyilvánvaló, ha magyarokkal, svábokkal, szlovákokkal, románokkal, oroszokkal vagy akár cigányokkal kapcsolatban mond bármit is Tomcat, nem tör ki ekkor elementáris erejű botrány. Ezekből a jelekből most a napnál is világosabban látszik, hogy egy csoportnak nagyobb hatalma van, mint a többinek.
Miért van az, hogy miközben szinte minden tabu ledőlt (sajnos még az erkölcsiek is), s már annak is örülhetünk, hogy a korábban ugyancsak tabunak számító 1956-ról vagy Trianonról ma már legalább beszélni lehet, a zsidósággal kapcsolatos tényeket továbbra is tilos boncolgatni. Legalábbis megtorlás és kirekesztés lesz az osztályrésze annak, aki megpróbálja. Lapunk most mégis erre vállalkozik a tárgyilagosság eszközeivel, kizárólag tények és nem érzelmek alapján megvizsgálva, hogy a Tomcat által élő adásban idézett Talmud valójában micsoda és mit tartalmaz? Vajon mi az oka annak, hogy a Talmud idézgetése egyes zsidókban és a balliberális, posztkommunista körökben ilyen heves és agresszív reakciókat vált ki? Mindenesetre furcsa, sőt gyanús, ahogy a zsidó vezetők terjedelmes és tárgyilagos helyreigazítás helyett, igyekeznek kisebbíteni a Talmud jelentőségét, kiemelve, hogy az számukra nem szentírás. Cáfolhatatlan tény ugyanakkor, hogy a Talmud döntő befolyással lett a zsidóság vallási és szellemi életére. Tanulmányozása mellett, kivált a 16. századtól a 18. század végéig, minden egyéb tudományos foglalkozás majdnem kiszorult a zsidóság köréből; magyarázták, kivonatolták, lefordították és kodifikálták.
Az internetes lexikon, a Wikipédia (amely szabad, tehát értelemszerűen maguk a zsidók szerkeszthetik a velük kapcsolatos részeket) meghatározása szerint a Talmud (héberül tan, tanulmány), a Biblia utáni zsidó irodalom hatalmas terméke, ószövetségi magyarázatokat és zsidó vallási törvényeket tartalmazó mű, a Misnák és gemárák kb. 800 rabbitól eredő gyűjteménye. Felöleli a régi zsidóság szellemi, társadalmi, jogi és vallásos életének fejlődését a bibliai kánon befejezésétől a Kr. u. 6. századig. A Talmud az írott tanból, vagyis a Bibliából (héberül tóra sebiktáb) és a le nem írt, a szájhagyományos tanból (héberül tóra sebálpe) indult ki. A Bibliának értelmezése (midrás) régente két irányban mozgott: vagy erkölcsi eszmék, vallásos buzdítások céljaira használták tartalmát s igy keletkezett a haggadának nevezett bibliai értelmezés, vagy pedig bizonyos logikai szabályok (midda) alapján a gyakorlati életbe vágó törvényeket vezettek le a Biblia tartalmából, amely utóbbi értelmezésnek eredménye a halakha. A Szentirás magyarázatának e két terméke, a haggada és halakha teszi a Talmud egyik fő alkotó részét, melyhez hozzájárul a hagyomány, amelyet részben Mózesre vezetnek vissza, akinek halála után a papok és vének ápolták, a babiloni fogság után a nagy zsinagógának (héberül ánse keneszet hágedólá) nevezett tanács tagjai és a tannáknak nevezett tudósok óvták meg az elfeledéstől. Természetes, hogy a hagyományból, amelyet évezredeken át az ingatag emlékezésre bíztak, idővel sok elpusztult, a körülményekhez módosulva változott és új elemekkel bővült. Azért, hogy a bibliai értelmezés eredményeit és a szóbeli hagyomány elemeit az önkényes vagy akaratlan megváltoztatástól vagy éppen a feledéstől megmentsék, azt többen összegyüjtötték és ezen előmunkálatokat felhasználva szerkesztette Kr. u. 189 körül Júda (héberül Jehudá Hánászi, röviden Rabbi) az akkori szinhedrium elnöke, a misna nevü munkát, amely az összegyűjtött hagyományt halakhával és haggadával vegyes anyag szerint tartalmazza. Az e szerkesztésnél kiselejtezett vagy kifelejtett hagyományok és bibliai magyarázatok gyűjteménye a tósziftá, az egyes kihagyott tételeket bórájtának nevezik.
A Misna hat fő részre oszlik, melyben összesen 63 traktátus található. A talmudi kommentárok, a Tószeftá és a későbbi kommentátorok ezt a beosztást és rendet követik.
1. A Zráim (Magvetés) 11 traktátusból áll. Az első, a Bráchot kivételével a zsidó földmívelés és mezőgazdaság ügyeit tárgyalja a háláchá szemszögéből. A Bráchot az imák és áldások rendjét szabályozza.
2. A Moéd (Ünnepek) 12 traktátusa a szombat és a zsidó ünnepek megüléséről értekezik.
3. A Násim (Nők) 7 traktátusában a házassági törvények, valamint a családi élet szabályait boncolgatja.
4. A Nezikin (Károkozók) 10 traktátusa a zsidó magánjog törvényeit tárgyalja. Ide tartozik, ha nem is tematikailag, az Ávodá Zárá, a bálványimádással foglalkozó traktátus és Az atyák bölcs tanításai, a zsidó etika kézikönyve (lásd Naftali Kraus: Az ősi forrás(7) Zsidó morál és Etika. Budapest, 1998).
5. A Kodásim (Szentségek) 11 traktátusban tárgyalja a Szentély-szolgálattal, az áldozati renddel és egyebekkel összefüggő problémákat, amelyeknek nagy része napjainkban nem bír gyakorlati jelentőséggel.
6. A Tahárot (Tisztulás) 12 traktátusa az emberi tisztátalanság megnyilvánulásaival foglalkozik. Ezek közül manapság csupán a Mikváot és a Nidá témakörének van gyakorlati jelentősége. Az első a rituális fürdő méreteit és építési utasításait írja le kimerítő szakszerűséggel, míg a másik a zsidó családi élet alapjait képező tisztasági törvényeket részletezi.
A napjainkban ismert Jeruzsálemi Talmud csupán négy "rendet", a Zráimot, a Moédot, a Násimot és a Nezikint, valamint a Nidá traktátus három fejezetét tartalmazza. Több más traktátus is hiányos.
Júda műve a Talmud fejlődésében korszakalkotó volt, mivel azontúl az általa kodifikált hagyomány, a Misna lett a központ, amely köré a Biblia mellett a zsidó iskoláknak szellemi tevékenyésge csoportosult. Ezekben (kiválóbbak Palesztinában: Tiberiás; Babilóniában: Nahardea, Szura, Pumpadita) a Biblia mellett a misnát magyarázták és tovább fejlesztették a társadalmi és jogi viszonyokra is kiterjedő vallásos életet. A Misna ezen ápolóit és a Biblia eme későbbi értelmezőit az ámóra (többese: ámoráim) közös névvel jelölik.
Kétféle Talmudot különböztetnek meg: a palesztin Talmudot vagyis a nyugatit (héberül Talmud jerusálmi), valamint a babilóniait vagyis a keletit (héberül Talmud-bábli).
Az ámórák misna- és bibliai magyarázatának gyűjteménye a gemára nevet viseli, amely a Misnával együtt képezi a Talmudot. Az első gemára (G'mára) anyagát Kr. u. a 4. – 5. században gyűjtötték egybe; arámi nyelven van irva, csak hiányosan, romlott szövegben maradt ránk és egészen háttérbe szorult a babilóniai előtt, amelynek gemára-anyagát Kr. u. 500 körül gyűjtötték össze és mai alakját Ási ben-Szimáj, Merémár, Már bár-Ási, Abina ámoráknak és utánuk (500-550 körül) a szabureus nevű tudós körnek köszöni, kik véglegesen szerkesztették. A gemára tulajdonképen nem rendszeres magyarázata a Misnának, hanem a Biblia, a Misna (sok misnának nincs gemárája), a kimaradt Misnák és a régi bibliai értelmezést tartalmazó művek (szifrá, szifré, mechiltá) fölötti értekezéseknek és vitatkozásoknak összeállítása. A diszkusszióban a kérdések és feleletek tömör, kifejezésteljes arámi vagy új-héber stílusban minden irásjel nélkül vannak egymás mellé állítva. A gemára mindenekelőtt azt kutatja, honnan merítette a Misna valamelyik tételét a bibliában, mily joggal és mi módon tette ezt, majd pedig összehasonlítja a Misna tételét oly rokon tételekkel, amelyek akár másutt a misnában, akár pedig a tósziftában fordulnak elő. A legtávolabb eső dolgokban is keres hasonlóságot finom elmésséggel, vagy a közel fekvőkben különbséget éles dialektikával. Kutatásaiban rendesen a dialogust használja; azért előadása élénk és változatos, olykor nagyon távol eső tárgyakra terjeszkedő. Jogi kérdésekről átcsap tisztán vallásiakba, szertartásiakról etikaiakba; a fertőző betegségek tárgyalásánál elmerül a leggyönyörűbb költői és erkölcsi részletekbe; történeti és nyelvezeti adtok váltakoznak természettudományiakkal és olyanokkal, melyek az akkori, nem csupán zsidó, néphitre vonatkoznak.
A Talmud ilyformán gazdag, bár nem rendszeresen művelt és még korántsem kiaknázott bánya, melyben a Kr. u. 6. századig terjedő évezredből egymás mellett és egymás fölött dús anyag rakódott le, amely elsősorban a zsidóság vallásos és műveltségi életét ismerteti, amint az Eufrátesz]] partjaitól egész Rómáig nyilvánult és fejlődött, a mellett pedig számos értékes adatot szolgáltat az egész ókor tudományos és erkölcsi felfogásaira, társadalmi és politikai viszonyaira nézve, mely adatok azonban csak keletkezésük idejének és helyének kritikai meghatározása és a mindenkori viszonyok tekintetbe vétele mellett használhatók fel.
Mit történt Luzsénszky Alfonzzal?
Luzsénszky Alfonz újságíró volt, 1876. január 13-án született Budapesten. Írói nevei: Alfonz testvér; Szentesy Alfonz (1918-ig); Luzsénszky (Szentesy) Alfonz (1919-20). Luzsénszky Félix báró örökbefogadott fia, eredeti neve valószínűleg Szentesy lehetett. Belépett a szervita rendbe, teológiát kezdett tanulni, de ismétlődő betegeskedése miatt elbocsátották. 1898-1903-ig a Páduai Szt. Antal Lapja munkatársa. 1902-ben megindította a kéthetenkénti Szt József Lapját, mely 1905 és 1910 között Katolikus Magyarország néven jelent meg, majd pártolás hiányában megszűnt. Természetgyógyászattal is foglalkozott, növényi szerekből előállított kivonatokra 1925-ig 3 szabadalmat kapott. Luzsénszkyt a bolsevik hatalomátvételt után rögtön, 1945. október 2-án a Népbíróság A zsidóság bűnei című, 1941-ben megjelent műve miatt 10 év börtönre és vagyonelkobzásra ítélte, amit 1946 márciusában 3 év börtönre enyhítettek. További sorsa ismeretlen, a kiszivárgó hírek szerint a börtönben halálra kínozták.
Ami pedig a Talmud-fordításának hitelességét illeti: Luzsénszky Alfonzt még a Horthy-korszakban perbe fogták a Talmud fordítása miatt is, amelyről a svéd Johannes Öhquist: A führer Birodalma című könyvében a következők szerepelnek: „1920-ban Luzsénszky Alfonz közzétett egy talmud fordítást ... A zsidóknak sikerült, különböző erőfeszítésekkel a fordítást megtámadhatónak nyilvánítani és a kiadás magmaradt példányait lefoglaltatni.” A szerző ellen bűnvádi eljárást kezdeményeztek. "A királyi törvényszék megállapította, hogy a Luzsénszky Alfonz fordításában található ocsmányságok kivétel nélkül benne vannak a Talmudban. Fordítása pontos, minthogy a Talmudban előforduló mondatokat valóságos értelmüknek megfelelően adja vissza." A pórul járt vádaskodók természetesen fellebbeztek. A Kúria azonban a fellebbezést elutasította. "A vádlott könyvének tartalmát az általánosan használatos, soha semmiféle rendelkezéssel el nem tiltott és 'mindenki által megvásárolható' Talmudból ültette át." Így fordulhatott elő, hogy a könyv tucatnyi fordítást ért meg.
Mit mond a rabbi?
Raj Tamás főrabbi Luzsénszky Alfonz Tamud-fordításáról egy kérdésre válaszolva a következőket nyilatkozta a Magyar Zsidó Honlapon:
„Nem hiszem, hogy bármilyen hamisítványt (amelyről Ön is jól tudja, hogy hamisítvány) cáfolni kellene. Mégis, az Ön kedvéért egyetlen példát idéznék. A Talmud egyik mestere elkeseredettségében ilyen kijelentést tett: „A legjobb római is ölni akar”. Az ókori zsidók ugyanis leginkább az országukat megszálló, népüket gyilkoló római katonákkal találkoztak, nem a költőkkel és a filozófusokkal. Ez érthető. Luzsénszky, illetve német forrása ezt így „idézi”, „fordítja”: „A legjobb gojt is öld meg!” Mi ez, ha nem durva hamisítvány?”
Raj Tamás főrabbi egyébként a Zsidóságismeret új megközelítésben című munkájában a következő viccel igyekszik eloszlatni azt a szerinte tévhitet és előítéletet, hogy a zsidók felsőbbrendűnek érzik magukat:
„- Mi a különbség egy zsidó és egy goj között?
- Nagyon egyszerű! A zsidó kora reggel fölkel az ágyából, szépen megmosakszik, elmondja a gyönyörű reggeli imákat, szépen megreggelizik, iszik egy finom slovovitzot, majd elsiet a munkába. Ezzel szemben mit csinál a goj? Korán reggel nagy nehezen kikecmereg a vackából, lelottyantja magát egy kevés vízzel, elmormolja a maga értelmetlen imáit, eszik valami ehetetlen ételt, felhajtja a büdös pálinkáját, hogy végül elkotródjon a melóba…”
Néhány idézet Luzsénszky Talmud-fordításából:
- Ha egy nemzsidó egy zsidót megüt, halált érdemel - mondja a Talmud. - Ha valaki egy izraelitát arcul üt, akkor ez éppen olyan bűn, mintha az isteni Fölséget ütné arcul.
- Ha egy nemzsidó a törvénykönyveket (Tóra) tanulmányozza, méltó a halálra, mert a törvény Mózesnek és utódainak adatott.
- Valamint előbbvalók az emberek az állatoknál, úgy a zsidók a föld többi népeinél.
- A világ népei azonban nem neveztetnek embereknek, hanem állatoknak. (Baba mezia
114b.)
- Érettetek, nem pedig a nemzsidókért, érettetek és nem a kutyákért vannak az ünnepnapok.(Megillah 7b. Ugyanez áll a Jom-Tob 21b. lapján.)
-az izraelitákon kívül nincs más nép, azok csak üres csészék." (Sene luchoth hebberith 145c.)
- Az az előnyük a zsidóknak minden más nép fölött, hogy a világ minden más nemzete között alig van egy ember, akik kiváló okossággal és. bölcsességgel lenne megáldva, míg a zsidók a legokosabb és legbölcsebb emberek. (Zeror hammor 131 b.)
Két érdekesség a Talmudról
A Luzsénszky által lefordított Talmudban ez szerepel: „Aki a zsidókat megszámlálja, bűnt követ el. Tehát Augusztus császár is vétkezett, amikor a népet összeíratta. (Jósua U. o. 2b.)” Csak nem ezért van az, hogy a mai napig nem tudjuk pontosan, hogy hány zsidó él a Földön? Állandó vita tárgya a zsidók között is, hogy vallásként vagy nemzetiségként jelöljék-e meg magukat a népszámlálásokkor, de mindig azok győznek, akik a vallást választják. Így azonban napjainkban is lényegében rejtőzködik a zsidóság, tehát a pontos számarányuk ismeretlen.
A hollywood-i zsidó származású filmrendező, Steven Spielberg nagy sikerű filmjében, a Schindler Listájában (amely a zsidók második világháborús deportálásáról szól) visszatérő momentum, sőt a film mottója is egyben a következő talmudi idézet: „aki egy életet megment, az egész világot menti meg”. A Talmudban ez valójában így szerepel: „Aki egyetlen zsidó életét megmenti, az olyan, mintha az egész világot megmentette volna”. A Talmud (A Babilóniai Talmud) Sanhedrin 37a szövege az emberi élet megmentésének a kötelességét tehát – ellentétben a hollywoodi film hamis mottójával - a zsidó emberéletekre szűkíti le.
2008. január 1., kedd
A hülyeség napja
A hülyeség napja
P. Mobil - A Hülyeség Napja
(Kutyából Szalonna album,1998)
A "hülyeség napja" megy a moziba'
Magára izgul a mindenki Sanyija
Hova menjek, itt van Amerika
A 66-os út nem vezet sehova
Kivettem a pénzem, nem volt már valuta
Féltem, hogy rám dõl a Postabank macija
Hova menjek, itt van Amerika
A 66-os út nem vezet sehova
Sültkrumpli hegyek és tengernyi kóla
Szótárral megyek én is a boltba
Hova menjek, itt van Amerika
A 66-os út nem vezet sehova
P. Mobil - A Hülyeség Napja
(Kutyából Szalonna album,1998)
A "hülyeség napja" megy a moziba'
Magára izgul a mindenki Sanyija
Hova menjek, itt van Amerika
A 66-os út nem vezet sehova
Kivettem a pénzem, nem volt már valuta
Féltem, hogy rám dõl a Postabank macija
Hova menjek, itt van Amerika
A 66-os út nem vezet sehova
Sültkrumpli hegyek és tengernyi kóla
Szótárral megyek én is a boltba
Hova menjek, itt van Amerika
A 66-os út nem vezet sehova
A disznófejű Nagyúr - AZ UZSORÁS
A disznófejű Nagyúr - AZ UZSORÁS
„…Egyetlen ember sem szállhat fel egyszerre két olyan vonatra, amelyik egymáshoz képest ellenkező irányba száguld…”
„…A pénz -Arisztotelész elgondolása szerint- a cserekereskedés fejlődésének a terméke. Eredeti rendeltetése a csere közvetítése. A pénz eredendően eladó és vevő közötti közvetítő eszköz, forgalmi eszköz …”
Harc a Nagyúrral
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.
(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”
„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”
„A te szívedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szívem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”
„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”
„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”
Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.
És összecsaptunk. Rengett a part,
Húsába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.
Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.
Ady Endre
Kamat
A kamat egyszerűen fogalmazva a pénz (helyesebben tőke) szolgáltatásainak az ára. A kamat fogalma szorosan összefügg a pénz időértékével. A pénz időértéke legegyszerűbben kifejezve annyit jelent, hogy egy forint „ma” többet ér, mint ugyanez az egy forint „holnap” (a „ma” alatt itt a jelent, míg a „holnap” alatt a jövőt kell érteni), mert a mai forint befektethető és kamatozik. A kamat (helyesebben szólva inkább a hozam) a befektető jutalma azért, hogy tőkéjét lekötve elhalasztja a fogyasztását. Másként kifejezve a befektető ezt a jutalmat azért kapja, mert a mai biztos forintot felváltja egy jövőbeni kockázatos forintra.
A kamat mindig egy pénzösszeg, amit a befektetésünk névértéke után fizet meg az, akinek a tőkénket kölcsön adtuk. A névértékre vetített kamat összege %-os formában kifejezve a kamatláb. A köznapi életben, és gyakran a szakirodalomban is, a kamat kifejezést a kamatláb szinonimájaként is használják. Annak eldöntésében, hogy a kamat a kifizetett pénzösszeget, vagy annak százalékos kifejezését jelenti-e, a szövegkörnyezet értelmezése segít.
Az uzsora szó eredete
A latin usura szóból származik, amely a római jogban eredetileg egyszerűen kamatot jelentett. Bár a kamatlábat az ókori Rómában már a XII táblás törvényben korlátozták, a kamatmaximumot sokszor nem tartották be. Kialakult ezért a fogalom negatív értelmezése, tehát az uzsora embertelen mértékű kamatot jelentett. Ez a jelentése mára kizárólagossá vált.
Az uzsora egyszerű esete
„aki másnak szorultságát, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát felhasználva, olyan kikötések mellett hitelez vagy ad fizetési halasztást, melyek a neki vagy egy harmadik engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak vagy a kezesnek anyagi romlását előidézni, vagy fokozni alkalmasak, vagy oly mérvűek, hogy az eset körülményeihez képest a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között szembeötlő aránytalanság mutatkozik”
Minősített eset, vagyis súlyosabb büntetési tétel alá esik
- az uzsorának a törvényben meghatározott módon elpalástolása
- a fizetési kötelezettség biztosítása céljából az adós becsületszavának lekötése vagy esküvel, vagy hasonló ígérettel megerősíttetése
- az uzsora üzletszerűsége
- tíz esztendőn belül visszaesés.
Büntetése
Az egyszerű uzsorának büntetése 1-6 hónapig terjedhető fogház és 100-1000 forintig terjedhető pénzbüntetés, s mint fakultatív mellékbüntetés, hivatalvesztés. A minősített uzsoránál a fogházbüntetés 2 évig, a pénzbüntetés 4000 forintig terjedhet, a fent említett mellékbüntetés kötelező, s azonfelül a bűnös a községből, ahol az uzsorát elkövette, ha nem oda való illetőségű, ha pedig külföldi, az országból kiutasítható. A százalékláb számszerű nagysága nem mint uzsora-megállapító, hanem mint uzsora-kizáró tényező szerepel, amennyiben ki van mondva, hogy a valósággal adott érték után 8%-ot meg nem haladó kamat uzsorát egyáltalán nem képezhet. Uzsora miatt a bűnvádi eljárás csak a sértett fél, vagy házastársa, vagy a fel- és lemenő ágbeli rokonok, vagy a gyám vagy gondnok indítványára indítható; az indítvány azonban nincs a rendes 3 havi határidőhöz kötve, hanem a 3 évi elévülési határidőn belül bármikor előterjeszthető. Kivételesen indítvány nélkül hivatalból üldözhető az uzsora akkor, ha valamely vidéken elharapódzott, s annak folytán a közigazgatási bizottság felterjesztésére az eljárást az igazságügyminiszter elrendeli. Büntetést kizáró ok, ha a bűnös az indítvány megtétele előtt a törvényellenességet jóváteszi, s a felvett uzsorási előnyöket a megkapás napjától számított 5%-os kamattal visszaadja.
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A nyomor vámszedői
A rendszerváltás a lakosság kétharmada számára a vesztes pozíciót hozta el – ez ma már közhelyszámba megy, mégis nehéz hozzászokni ahhoz, hogy hárommillió honfitársunk a létminimum alatt kénytelen élni. A Ferge Zsuzsa szociológus nevével fémjelzett kutatás szerint: a szegények szegénysége az utóbbi néhány év során is tovább mélyült, s a szegénység mára tömegek számára vált tartós élethelyzetté. Az alsó tíz százalékba tartózók helyzete olyan rossz, hogy ha tovább szegényednének, az már éhezést jelentene. Mindennek tetejébe a tartósan munkanélküli térségekben egy új jelenség ütötte fel a fejét – az uzsorakamat.
Kilátástalan szegénység – „új feudalizmus”
Új fajta feudalizmus látszik kialakulni – jegyzi meg Ferge Zsuzsa. Az eddigi kocsmai vagy élelmiszerüzletekben szokásos kölcsönök mellett manapság a lakásmaffiához hasonló „családi vállalkozások” 50 vagy akár 100 százalékos uzsorakamatra adnak kölcsönt, s ha a kuncsaftok netalán nem tudnak időre fizetni, a fizikai erőszak is előkerülhet. A jelenség elsősorban Borsodban, Szabolcsban, Hajdú-Bihar megyében vált jellemzővé.
Uzsorakamat, a régi-új fegyver
A szociológia felmérés szerint a rendszerváltást követően egyfajta „új feudalizmus” látszik kialakulni a vidéki Magyarország falvaiban, amelynek éppúgy tünete az „új napszámos” réteg megjelenése, mint az, hogy egy igen szűk réteg a rendelkezésére álló pénzt uzsorakamatra adja kölcsön, illetve a teljes érték töredékéért „megveszi” a jövőbeni szociális ellátásokat.
Minden falunak, kisebb városnak megvan a saját uzsorása, mindenki ismeri őket. Az új „vállalkozók” kisegítik a hirtelen pénzszűkébe került családokat, 500 forinttól akár 100 ezer forintig is adnak, ám a megszabott határidőre ennek a dupláját kell visszaadni – ha ez nem jönne össze, akkor plusz 50 százaléknyi teher kerül rá. Vannak családok, amelyek 20 ezer forintért eladják az egész éves családi pótlékukat, azaz az egyetlen biztos bevételi forrásukat vagy 30 ezerért az egész évben esedékes segélyüket.
Magukat banknak álcázó brókercégek járják a falut, és kínálnak kedvezőnek bemutatott feltételek melletti készpénzkölcsönt. Feltételeik valójában kegyetlenek, és kíméletlen az adósságbehajtás is – olvasható a felmérésben. A lakásmaffiához hasonló, alig átlátható, alig megfogható bűnözés ez, amelyből kiút sem igen látszik.
A „kamatos pénz” a kizárólag szociális ellátásokból élő, rosszabb esetben még ezen jövedelmi formákra sem jogosult szegények számára sok esetben az egyetlen lehetőség az önfenntartás biztosítására. Aki ebbe a körforgásba bekerül, csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tud lábra állni. Ferge Zsuzsa szerint ez a folyamat külső beavatkozás nélkül megállíthatatlan, a vége pedig a családok teljes eladósodása és kiszolgáltatottsága.
/részlet/
Szilágyi Sándor, Kovács Klára
hetilap.hetek.hu
Arisztotelész gazdaságbölcselete
Arisztotelész az ókor legegyetemesebb gondolkodója. A társadalom- és gazdaságfilozófia területén is az antikvitás legkiemelkedőbb egyénisége.
….
A Politikában a gazdálkodásnak (a vagyonszerzésnek) két alaptípusáról ír: Megkülönbözteti a "természetes" és a "természetellenes" gazdálkodást (vagyonszerzést). A gazdálkodás két típusát a gazdálkodás célja aspektusából választja el.
Mi a célja a természetes gazdálkodásnak? - A természetes gazdálkodás a közösség (család, városállam) megőrzésére, fenntartására irányul.
Ezzel szemben a természetellenes gazdálkodás célja: a vagyonszerzés, a vagyonfelhalmozás.
A természetes gazdasági tevékenység az élet szempontjából elengedhetetlen termékek, a használati értékek megszerzését, előállítását jelenti.
A természetellenes gazdasági tevékenység pedig olyan tevékenység, amely a gazdagságnak, különösen pénz formájában történő felhalmozására irányul.
A természetes gazdálkodás (vagyonszerzés) határos, korlátos. Határát az adott közösség (család, városállam) szükséglete, fogyasztása szabja meg.
A természetellenes gazdálkodás (vagyonszerzés) ezzel szemben határtalan, korlátlan.
A természetes gazdagság a közösség megélhetését biztosító létszükségleti cikkekből (gabonából, olajból, borból és más efféle dolgokból) áll. Az emberi szükségletek, -akár a háztartás, akár a városállam szükségleteiről van szó- nem korlátlanok.
„A vagyonszerzés ... természet szerint hozzátartozik a családfenntartáshoz, ... az anyagi javak felhalmozása, ... az élethez szükséges, ... a városállam és a család közösségére hasznos. S úgy látszik az igazi gazdagság ezekből áll. Mert az effajta vagyonnak a boldog élet szempontjából elégséges mennyisége nem korlátlan, mint ahogy Szolón mondja költeményében: nincs a gazdagságnak megmérhető határa az emberek szemében. ... Van aztán a vagyonszerzésnek egy másik fajtája, melyet, éspedig joggal, pénzkeresésnek nevezünk; ez az, ami azt a látszatot kelti, hogy a gazdagságnak és a vagyonnak nincs határa. ... az efféle pénzkeresés nem ismer korlátozást célja elérésében, márpedig célja éppen az említett gazdagság és a pénzszerzés.... aki pénzzel foglalkozik , határtalanul iparkodik azt gyaraapítani.”11.-írja a természetes és a természetellenes gazdálkodás különbségeiről.
A gazdálkodás két típusának megfelelően szembeállítja a természetes gazdagságot a mesterséges gazdagsággal. A természetes gazdagság a közösség önfenntartását célzó használati értékeket jelenti. A mesterséges gazdagság pedig a pénzben (csereértékben) tárgyiasult gazdagságot.
A természetes gazdálkodással foglalkozik a háztartás művészete vagy tudománya (az ökonomika); a természetellenes gazdálkodással pedig a vagyonszerzés művészete vagy tudománya (a chrematistica).
Mindazok, akik a természetes gazdagság megszerzésével foglalkoznak, azok a „helyes élet elvét”12. követik; akik pedig a mesterséges gazdagság megszerzésével foglalkoznak, azok nem a „helyes élet”-re törekszenek.
Arisztotelész társadalom- és gazdaságfilozófiájának kulcsszavai: a közösség, az önellátás és az igazságosság. Felfogása szerint mindaz természetes és lényege szerint helyes, ami a közösség önfenntartásához szükséges. Közösség, önellátás és igazságosság, - társadalomfilozófiájának ezek a sarkpontjai alkotják valamennyi gazdasági kérdéssel kapcsolatos elgondolások vonatkoztatási rendszerét. Mindazon gazdálkodási formák, amelyek a közösségi kötelékeket erősítik, amelyek a közösség önellátását célozzák, - természetesek és helyesek. Ami pedig túlmutat ezen a célon (a közösség önellátásán), - az természetellenes és helytelen.13.
A gazdálkodás két típusának arisztotelészi megkülönböztetése, valószínűleg a korabeli görög gazdálkodás kétféle formájának filozófiai általánosítása. Jellemző volt ugyanis a korabeli Görögországban mind a redisztributív igazgatás, mind a piaci önszabályozás.14.
A gazdálkodás természetellenes formája -Arisztotelész szerint- a cserében gyökeredzik, összefügg a cserére történő termeléssel. Behatóan elemzi az árucsere történeti kialakulását és a kereskedelem különböző fajtáját. A csere elemzésénél abból indul ki, hogy megkülönbözteti a termékek kétféle használati módját, megkülönbözteti a használati értéket és a csereértéket.
Igy ír: „Minden vagyontárgynak kétféle használati módja van, s mindkettő magával az illető tárggyal áll vonatkozásban, de nem ugyanazon értelemben, hanem az egyik annak sajátos lényegén alapul, a másik azon kívül esik; például a lábbelit lehet használni és el lehet cserélni.”15.
A csere az eredeti közösség határain túl kezdődött; a legelemibb közösségen, a családon belül nem volt semmiféle csere. Mivel magyarázza a csere kialakulását?
„A csere ... abból a természetszerű helyzetből keletkezett, hogy az embereknek a szükségleti cikkek némelyikénél az egyikből több, a másikból kevesebb volt.”16. A csere akkor kezdődött, amikor a családok az egyik termékből többet, a másikból kevesebbet termeltek, mint amekkora volt a szükségletük. A csere tehát kezdetben a többlet és a hiány kiegyenlítését célozta.
A továbbiakban (a gazdálkodás típusaihoz hasonlóan) a csere különböző formáit elemzi. A cserének is alapvetően két típusát különbözteti meg: az egyik a természetes csere, a másik a természetellenes csere.
Melyek a 2természetes csere” jellemzői? - A gazdasági önellátásra berendezkedett családok a szükséges javak egy részét csere útján birtokolják. A csere addig természetes, amíg az önellátás követeli meg. Az a csere, amely az önellátást szolgálja „összhangban van a természettel”; az olyan kereskedelem, amely nem ezt szolgálja, „ellentétes a természettel”. Úgy véli, hogy a szükséglet kielégítését, az „önfenntartás teljessé tételét” célzó csere fontos és megengedhető tevékenység.
A természetes csere is kétféle lehet: Az egyik esetben életszükségleti cikkeket cserélnek hasonlókra, például lábbelit élelmiszerre, vagy bort adnak búzáért. „Az ilyen cserekereskedés -írja- nem természetellenes, ... mert hisz a természet szerinti önfenntartás teljessé tételére szolgál.”17.
A másik esetben életszükségleti cikkeket cserélnek el pénzért, azzal a céllal, hogy újabb életszükségleti cikkeket vásároljanak. Például házat adnak pénzért, és a pénzért lábbelit vagy egyéb jószágot vásárolnak. A természetes csere utóbbi formája esetében az adás és a vétel mozzanatai, (szemben a közvetlen termékcserével) időben elválnak egymástól. Arisztotelész szerint ebben az időbeni elkülönülésben rejlik a természetellenes csere lehetősége.
Melyek a „természetellenes csere” jellemzői? - Amikor a pénz forgalomba került a cserekereskedésből kifejlődött a kereskedelem egy másik, a vagyonszerzést öncélnak tekintő formája. Az a kereskedelem, amelynek célja a pénzkeresés, a minél nagyobb nyereség, a vagyon növelése, - az természetellenes és káros jelenség. Az ilyen kereskedelemben „a pénz az árucsere alapanyaga és végcélja. És ... a pénzkeresés ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt.”18.-írja.
Az ilyen kereskedelemben a csere kiinduló és végpontja a pénz.
Az ilyen gazdasági interakciónak nincs természetes határa, mint például a közösség szükséglete, a közösség fogyasztása. Az ilyen típusú pénzkeresés határtalan, korlátlan. Ezen túlmenően a kereskedelemnek ez a formája erkölcsileg és politikailag is káros jelenség. Az ilyen cserét nem a „helyes életre való törekvés” motiválja. Az ilyen gazdasági interakció megakadályozza az emberek magasabbrendű értékeinek, erényeinek kialakulását. Politikailag is káros az ilyen pénzszerző kereskedelem, mert vagyoni differenciálódást eredményez és bomlasztóan hat a közösségre. Ezért Arisztotelész megtiltja, hogy a polisz polgárai ilyen típusú pénzkereséssel foglalkozzanak. A nyereséges kereskedelmet, mint valami természetellenes dolgot az idegenek (a metoikoszok) hatáskörébe utalja.
Arisztotelész árelmélete szorosan összefügg a csere elemzésével. Árelméletét ugyanaz a kettősség jellemzi, mint a gazdálkodásra, a cserére vonatkozó elképzeléseit.
Kétféle árat különböztet meg: a „szabott árat” (igazságos ár) és a „kialkudott árat”.
Arisztotelészt erősen foglalkoztatta az a kérdés, hogy a cserét milyen arány szerint bonyolítsák le? Vezérelve: a cserearánynak olyannak kell lennie, hogy a közösség fennmaradását biztosítsa. Úgy gondolja, hogy „... állami közösség csak az arányos viszonosság gyakorlásának alapján marad együtt ... Az arányosság szerinti viszontszolgáltatás ... csak akkor következik be, ha először is létrejön a javak arányos egyenlősége, s azután történik meg a kölcsönös ellenszolgáltatás. Ha nem e szerint az elv szerint járunk el, akkor a csereügylet nem egyenlő ...”,19. és ez a közösség fennmaradását veszélyezteti. A cserét megállapított arány (egyenérték) szerint kell lebonyolítani. A megszabott cserearány (az egyenérték), a természetes csere biztosítéka. A kicserélt javak egyenértékűsége, a közösség fennmaradásának a garanciája.
A szabott (vagy igazságos) ár biztosítja, hogy a cserében egyenlő érékek adás-vétele történjék meg. A szabott (igazságos) ár, Arisztotelész felfogása szerint, olyan értékarányos ár, amely nyereséget nem realizál. Továbbá a szabott árak a szokás, a törvény vagy kihirdetés eredményei.
A másik ár az ún. kialkudott ár, a természetellenes cserében, kereskedelemben jellemző ár. A kialkudott árról azt feltételezi, hogy nyereséget hoz az egyik félnek a másik rovására, és így ahelyett, hogy megerősítené, alááshatja a közösség koherenciáját.
Arisztotelész úgy véli, hogy a szabott ár az természetes dolog, ezzel szemben az árak fluktuálása, az nem kívánatos jelenség.
A szabott (igazságos) ár biztosítja az egyenértékek cseréjét. De hogyan értelmezi a termék értékét? Az érték problémáját a görögök közül Arisztotelész vizsgálja elsőként.
A „Nikomakhoszi etiká”-ban abból indul ki, hogy a közösség különböző foglalkozású emberekből áll. Ezért a közösség tagjai között kiegyenlítésre van szükség. Ez a kiegyenlítés történik meg a csereügyletekben. Úgy véli, a csere akkor igazságos, ha egyenértékek cserélnek gazdát. Ahhoz, hogy az egyenlőség a cserében megvalósuljon a különböző termékeket, illetve a termékek előállítóit össze kell mérni. „Sem a közösség nem jöhetne létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyenlőség, sem az egyenlőség, ha nem volna összemérés.”20.-írja.
Meg kell állapítani például azt, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak. A csere csak akkor jöhet létre, ha ezek a dolgok valamiképpen egyenlőek, ha a különböző használati értékű termékekben van valami közös, van valami azonosság. Az összemérés során a különböző használati értékű termékekben benne rejlő azonosság, közös szubsztancia összehasonlítása történik meg. De mi ez a közös szubsztancia, ami az összemérést lehetővé teszi? Mennyiben egyenlő például a lábbeli a házzal? - Erről a kérdésről csak a következőket írja: „Amilyen viszonyban van a csizmadia az építőmesterrel, ahhoz kell igazodni annak is, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak.”21.
Arisztotelész tehát nem mondja ki, hogy a lábbeliben és a házban az egyenlő az emberi munka, nem alkot értékfogalmat. Csak keresi azt a valamit, ami a csereérték mögött van, ami a csereértékben kifejeződik. De önmagában a fenti kérdés felvetése, nézeteit a későbbi munka értékelméletekkel teszi rokonná.22.
Ugyanakkor Arisztotelész értékelméletében is egy kettősség figyelhető meg. Egyfelől közel jutott a munka értékelméletekhez; másfelől viszont a „Nikomakhoszi etika” egy másik helyén a különböző termékek összemérhetőségének alapját a szükségletekben jelöli meg. Ezen a helyen már nem a termékekben benne rejlő azonosság teszi összemérhetővé a különböző használati értékű dolgokat. Az érték itt már nem a termék objektív adottsága, hanem a termék iránti emberi szükséglet szabja meg a termék értékét. Ez utóbbi értékmeghatározással, közel került a későbbi szubjektív értékelméletekhez, azoknak is forrásává vált.23.
Arisztotelész pénzelmélete szorosan összefügg a fent kifejtett csere- és értékelméletével. A pénz keletkezését a cserekereskedelem fejlődéséből eredezteti. Közvetlenül a távolsági kereskedelem igényeiből vezeti le a pénz megjelenését. Erről a következőket írja a „Politiká”-ban:
„Amint a hiányzó cikkek behozatala s a fölösleg kivitele által az életszükségletek ezen pótlása egyre távolabbi vidékekre terjedt ki, kényszerűségből a pénz használatához folyamodtak Valóban nem minden természetes életszükségleti cikk hordozható könnyen, azért is a cserekereskedés lebonyolítására egy olyan értékkel való adás-vételben egyeztek meg, amely amellett, hogy maga is használati cikk, azon haszonnal is járt, hogy könnyen kezelhető volt bárminő célra, mint pl. a vas, ezüst s más effajta, éspedig kezdetben egyszerűen nagysággal és súllyal határozták meg, végtére azonban ismertetőjelet is nyomtak rá, hogy ez a mindenkori méréstől mentesítse őket; a jel a mennyiség jelzésére szolgált.”24.
Arisztotelész a pénz funkcióit és a pénz természetét (mibenlétét), sokoldalúbban és mélyebben elemzi, mint mestere, Platon.
A pénz -Arisztotelész elgondolása szerint- a cserekereskedés fejlődésének a terméke. Eredeti rendeltetése a csere közvetítése. A pénz eredendően eladó és vevő közötti közvetítő eszköz, forgalmi eszköz. A pénz „a cserekereskedés céljára keletkezett.”25.-írja a "Politiká"-ban. Ezért a forgalom Á-P-Á formáját, amelyben a pénz, mint közvetítő funkcionál, olyan mozgásnak tekinti, amelyet ő természetesnek és helyesnek ítél.
Ugyanakkor szól arról, hogy vannak, akik a pénzt nem rendeltetésszerűen használják. Vannak, akik „a gazdagságot egyszerűen felhalmozott pénztömegnek tartják”,26. és a pénzt értékőrzésre, kincsképzésre használják. Számukra a pénz nem az árucsere eszköze, hanem „a pénz az árucsere alapanyaga és végcélja. ... a pénzkeresés ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt.”27. Ezért a forgalom P-Á-P formáját természetellenesnek és helytelennek minősíti. Harcol az ellen, hogy a pénz a forgalom tartalmává és öncéljává váljék. Igyekszik megakadályozni a pénz önállósulását, és az áruforgalomtól független önálló mozgását.28.
A pénz értékmérő szerepét a „Nikomakhoszi etiká”-ban az igazságosságról szóló fejezetben vázolja fel. Úgy gondolja, hogy a csere előfeltétele az, hogy a különböző használati értékkel bíró dolgok egymással összehasonlíthatók legyenek. Erre a célra jelent meg a pénz, amely „a közép szerepét játsza; mert mindent megmér, tehát többet és kevesebbet is; például azt, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak.”29. Így a pénz a különböző foglalkozású emberek (pl. a csizmadia és az építőmester ) tevékenységét is összehasonlíthatóvá teszi. Szükségesnek tartja a csere zavartalan lebonyolítása érdekében, hogy minden termék értékét meghatározzák és pénzben kifejezzék („szabott ár”). Mivel mindennek az értékét pénzben mérik, így „a pénz mindent összemérhetővé tesz”.30. A pénz tehát olyan mértékegység, amely mindent összemérhetővé tesz, és így képes egyenlőséget teremteni eladó és vevő viszonyában. A pénz segítségével biztosítható a közösséget alkotó különböző foglalkozású emberek közötti „kiegyenlítés”, az egyenértékek cseréje. Arisztotelész hangsúlyozza a pénz társadalmi funkcióját. Azt írja: „a pénz mint mértékegység egyenlőséget teremt azáltal, hogy mindent összemérhetővé tesz, mert sem közösség ne jöhetett volna létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyenlőség, sem az egyenlőség, ha nem volna összmérés.”31. Ebben a gondolatmenetben tehát a pénz végső soron a közösség létezésének feltétele: A pénz értékmérő szerepe nélkül közösség sem lehetséges.32.
De van-e a pénznek belső értéke? Egyáltalán mit mond a pénz természetéről? A pénz természetére vonatkozó elgondolásaiban is egymással ellentétes törekvések figyelhetők meg. Pénzelméletét ugyanaz a kettősség jellemzi, mint érték- vagy árelméletét.
Arisztotelész egyfelől úgy gondolja, hogy a pénz maga is áru. A pénz olyan mint a többi jószág: van használati értéke és értéke is. A „pénzáru” abban különbözik a többi árutól, hogy az értéke stabilabb, állandóbb, mint a többi terméké. A „Nikomakhoszi etika” egyes helyein tehát a pénzt belső értékkel bíró áruként értelmezi.
Másfelől azonban megtalálható Arisztotelésznél a pénznek egy ezzel ellentétes értelmezése is, amennyiben a pénzt puszta jelnek (értékjelnek), önkényes megegyezés, konvenció termékének tekinti. A „Nikomakhoszi etika” más helyein arról ír, hogy a pénz megegyezés alapján keletkezett, „s ezért nomiszma a neve görögül, mert nem természeten, hanem törvényen (nomosz) alapszik, s mert megváltoztatása vagy érvénytelenítése csupán tőlünk függ.”33. A pénz tehát itt: „nomiszma - valami, ami megállapodás alapján van érvényben.”34.
Ugyanerről a kérdésről a „Politiká”-ban azt írja: „A pénz szokásból elfogadott jelkép.”35. ( Ez a megfogalmazás rokonságot mutat Platon pénzfelfogásával.) Majd így folytatja: „ ... a pénz semmiség, és teljes egészében törvény által való, de természettől semmi, mivelhogy használaton kívül helyezve semmit sem ér és nem is használható semmi szükségesre.”36. Ezeken a szöveghelyeken tehát Arisztotelész a pénzt csak, mint jelképet, mint értékjelet interpretálja. Itt a pénznek csak konvencionális, vagy törvényi létezése van.
A pénz utóbbi felfogásával Arisztotelész a nominalist-legalista pénzelmélet előfutára lett. Nominalista, amennyiben a pénz önmagában nem értékes, csak az értéket jelképezi, szimbolizálja. De hogyan lehet a pénz az érték szimbóluma, ha önmagában nem értékes, ha nincs belső értéke? Ez úgy lehetséges, hogy a közösség tagjai megegyeznek, vagy a törvény megszabja, hogy milyen értéket képviseljen az adott pénzegység. Ez utóbbi sajátossága miatt (a pénz =törvényes értékmérő), Arisztotelész pénzelmélete joggal nevezhető legalista pénzelméletnek.
Arisztotelész pénzelmélete még egy igen fontos kérdéssel foglalkozik, nevezetesen a kamatra kölcsönzés-, vagy az uzsora-kérdésével Az uzsora problémáját kevésbé részletesen, kevésbé analitikusan közelíti meg, mint például a pénz csereeszköz- vagy értékmérő funkcióját. Ennek ellenére uzsora-felfogásának hatása egészen Kálvinig kimutatható az eszmetörténetben.
A kamatra kölcsönzés kérdését a „Politiká”-ban veti fel, mégpedig azon a helyen, ahol a gazdálkodási formákat tipizálja. Az a gazdálkodó, aki pénzét kölcsönadja azért, hogy bizonyos idő múltán több pénzhez jusson, - az uzsorás. Az ilyen módon szerzett nyereség pedig maga az uzsora (kamat).
Arisztotelész korábbi elemzéséből kitűnt, hogy a pénz alapvető rendeltetése, a csere közvetítése. Amikor tehát a pénzt kölcsönadják uzsorára, a pénzt nem eredeti rendeltetésének megfelelően használják. A pénz „a cserekereskedés céljára keletkezett, -írja- s lám az uzsora mégis őt magát szaporítja. Innen ered az uzsora görög neve is, ami azt jelenti, hogy magzat, a megszületett kicsinyek rendesen ugyanis hasonlítanak az őket létrehozó lényekhez, márpedig az uzsora mi egyéb, mint mikor a pénz megfiadzik.”37.
Arisztotelész felfogásában a pénz még nem produktív, nem termékeny, a pénznek még nincs hozam-képessége. Így, aki pénzét kamatra kölcsönzi, az sérti a csereigazságosság elvét, vagy egyenértékűség elvét. Aki pénzét kamatra kölcsönadja, az nyereségorientált tevékenységet folytat. Ezért a pénz kamatra kölcsönzése is természetellenes gazdálkodási mód. Sőt „ez a gazdálkodási mód valamennyi közt a legtermészetellenesebb,”38.-vélekedik.
Arisztotelész gazdasági tanításai több évszázadon, sőt évezreden keresztül hatottak a közgazdasági gondolkodás történetében. Gazdaságbölcseletének, pénzelméletének különösen nagy hatása volt az ókori római gondolkodók és a középkori skolasztikusok (főképpen Aquinói Szent Tamás) körében. Sokan úgy vélik Arisztotelész gazdasági tanításainak hatása egészen Adam Smith: „A nemzetek gazdagságá”-ig jól kimutatható./39.
Jegyzetek
1 Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat, 1976., 149.o.
2 Barátja vagyok Platonnak, de még inkább barátja vagyok az igazságnak, -mondotta Arisztotelész.
3 Athénban a macedónellenes erők Arisztotelészt istentelenség vádjával perbe fogták. De Arisztotelész nem várta meg az ítéletet. Azt mondotta: nem akar alkalmat adni az athéniaknak, hogy még egyszer a filozófia ellen vétkezzenek. (Ezzel a megjegyzésével a Szókratész elleni ítéletre célzott.)
4 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, 1987., 6.o.
5 Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat, 1976., 152.o.
6 Uo. 170.o.
7 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, 1987., 5.o.
8 Arisztotelész szerint minden vonatkozásban a legjobb a mérséklet, a középút. Így „... nyilvánvaló, hogy a vagyoni állapotban is valamennyi közt a legtöbbet és a közepes.” (Arisztotelész meggyőződése, hogy széles középréteg nélkül nem jöhet létre az általa preferált mérsékelt demokrácia, a politeia.)
9 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 99.o.
10 Uo. 71.o.
11 Uo. 84-87.o.
12 Uo. 87.o.
13 Ezért is nevezik gyakran Arisztotelészt a „közösség filozófusá”-nak.
14 Vö. Polányi Károly: Kereskedelem, piacok és pénz az ókori Görögországban. Gondolat, 1984., 8. fejezet.
15 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 85.o.
16 Uo. 85.o.
17 Uo. 85.o.
18 Uo. 87.o.
19 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Helikon,1971.,129.o.
20 Uo. 129.o.
21 Uo.128.o.
22 Mivel Arisztotelész értékelemzésében közel jutott a munka értékelmélethez, ezért több szerző -köztük Schumpeter- Arisztotelészben, Adam Smith előfutárát látják.
23 Arisztotelész az értéket szubjektíven, az áruk hasznosságától függően magyarázta. „A csere az emberek szükségletein alapul. Amikor a csere igazságos, akkor a szükségletek egyenlőségén alapul és nem munkaráfordítások értelmében vett költségek egyenlőségén.” (J. F. Bell: History of Economic Thought. New York, 1953., 41.o.)
24 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 86.o.
25 Uo. 89.o.
26 Uo. 86.o.
27 Uo. 87.o.
28 Arisztotelész a tőkének az első elemzője. Amennyiben a pénznek, mint forgalmi eszköznek a körforgását (Á-P-Á), megkülönböztette a pénznek mint tőkének a körforgásától (P-Á-P).
29 Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika. Helikon, 1971., 129-130.o.
30 Uo. 131.o.
31 Uo. 131.o.
32 Másutt, ahol a pénz kincsképző szerepét elemzi, ott épp ellenkezőleg a pénz közösséget bomlasztó erejéről, szerepéről szól.
33 Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika. Helikon, 1971., 130.o.
34 Uo. 131.o.
35 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 86.o.
36 Marx: A politikai gazdaságtan bírálatához. MEM 13., Kossuth, 1965., 87.o.
37. Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 89.o.
38 Uo. 89.o.
39 Például Schumpeter Arisztotelész pénzelméletének hatásairól a következőket írja: „Bármi legyen is a fogyatékossága, ez az elmélet, bár soka sem ellenvélemény nélkül, egészen a 19. századig uralkodott, sőt még azon túl is. Ez az alapja minden a pénzre vonatkozó analitikus munkának. Ezért minden okunk megvan arra, hogy biztosak legyünk annak az Arisztotelésznek az értelmezésében, akinek személyes hatása ebben a kérdésben egészen A. Smith-ig felismerhető.” (J. A Schumpeter: Histoire de l' analyse économique. Éditions Gallimard, 1983., 101.o.
inco.hu
A kereskedő
Gyermekkorunkból, ami persze már régen volt, emlékezünk arra, mennyire tisztelt és becsült volt a kereskedői állás és milyen becsületesek voltak a kereskedők. Akkor ritkaság volt a bukás és ha az szerencsétlen események közt bekövetkezett, annak áldozata nem a vagyonvesztés, de tekintélyének elvesztése fölött volt boldogtalan. Hamis mérték, portéka, élelmiszerhamisítás még nem divatozott.
Ma a tudományos haladás, a szabadságok idejében, a hamis bukás tömeges gyakorlata, a meggazdagodásnak egy neme, bizonyos arcátlanság és a megfontolt, előre kigondolt huncutság alkalmazása ennek a mestersége. Egy kis malőr, ha rajta veszt a kísérletező, a miért a törvény igen enyhén bünteti, a közvélemény csak mosolyog rajta, de ha az gazdagít, ügyes embernek bélyegzi.
A hamis mérleg, az ember egészségét rontó, sőt életét is kockáztató élelmiszerek hamisítása kereskedői ügyesség, csak pénzbeli eredménye legyen.
Hát szabad ezt, az emberek jóvoltának őrzésére hivatott hatóságnak megtűrni? Nem! Annak elháríthatlan kötelessége ebbe a dologba beleavatkozni és törvények által megmagyarázni, hogy a csalás és hamisítás kemény büntetést érdemlő cselekmény, de nem a szabadságnak attribútumai. A közönség se tűrje ezt az eljárást védekezés nélkül. Összetett kézzel, tunyán ne tűrje azt, hogy rossz lelkű embertársa alázatosan hajlongva, mosolyogva és enyelegve kikotorássza a zsebét, melyben a becsületes munkának filléreit rejtegeti és mellette még egészségére is tör.
Elég romboló eredménye volt ennek a gyakorlatnak. A kisemberek kizsákmányolása milliárdokra rúgott… s tisztességesen élni akaró kereskedőket eredményes példával megrontotta, vagy a megélhetés szempontjából hasonló eljárásra rákényszerítette.
Világra szóló nagy hamisító vállalatok nagyban gyakorolták a hamisítást és bizonyos geográfiai területekre, ahol a kereskedelem becsapásra jól be volt rendezve, külön oda illő portékát hamisítottak.
A huncutságnak ez volt a világforgalma. A kereskedelem oly hatalmas lett, hogy a becsületesen dolgozó gyárosra, törvényes tilalom alatt levő dolgokat nagy mennyiségben úgy rendelte meg, hogy az az ő számára hamisítva készíttessék, különben el nem fogadja! — Ez ellen valamit tenni, — szabadság sértésnek magyaráztatott…
…Emlékezünk még arra az időre, amidőn az alföldi gabonatermést a híres bajai, a dunántúlit a győri keresztény gabona-kereskedők vásárolták össze és az ország termés feleslegét ezek a tekintélyes, gazdag kereskedők szállították a külföldre.
A kendertermelés feleslegét bácskai keresztény cégek vásárolták és küldték ki Angliába. Ezen nagy cégek ivadékai ma is vagyonosak és tekintélyes nevet viselnek.
A városokban a keresztény posztó-kereskedők, fűszeresek, vasárusok soká fennállott tisztességes cégek voltak. A keresztény borkereskedők a különféle borvidékek ismert cégei voltak, de az Engel-borok nem is rontották el akkor a magyar bornak jó hírét, úgy hogy a meghódított külföldi piacok elzárattak előle.
A pesti hengermalom tiszteletet gerjesztő világcég volt, mert esze ágába sem volt a jó magyar búzát balkán szeméttel keverni.
Az üveggyárak, gyufagyárak nagy kiviteli keresztény vállalatok voltak, sok ezer embernek adván kenyeret, tulajdonosaik pedig tekintélyes, gazdag emberek lettek…
Régebben a magyar kereskedő a jó minőségű portékát, a maga tisztaságában forgalmazta itthon és a világpiacon s féltékenyen vigyázott az árú hírnevére és ezzel a maga tisztességére. Még a rossz nyelvek sem találtak kivetőt rajta.
A modern kereskedés rávetette magát a jól megalapozott térre, kevert, kavart, hamisított, kotyvasztott és ma már a halált okozó italmérgezéstől sem retten vissza. A keverésből eredő pillanatnyi haszonért sérelmet okozván a termelőnek, az ország jó hírének.
Aki ilyen eszközökkel nem dolgozik, nem tud megélni az egykor oly szépen gyümölcsöző, tisztességes pályán. Élelmességnek nevezték a kotyvasztást, akik kevesellették az állandó polgári hasznot, akik hamisítással, merész keveréssel növelték jövedelmüket.
Így veszítette el az ország a külföldi piacokat és vele terményeinek jó hírnevét, pedig ezek a piacok meg voltak már hódítva, sokat fogyasztottak és jól fizették jeles terményeinket…
Önérzetes, tiszta kezű emberek ilyen körülmények között nem állhatták meg ezen a pályán, de nem is akarhatnak arra rálépni addig, míg ezek a tarthatatlan viszonyok meg nem változnak.
Ha vissza akarjuk hódítani az elveszett külföldi piacok egy részét, mert sajnos, már csak egy részéről beszélhetünk, mert őket rákényszerítették ezek a szerencsétlen viszonyok, hogy bennünket kikerülve, segítsenek magukon, akkor más irányú ténykedésre kell tanítani ezen pályán mozgókat, amire főleg a vevő közönség rászoríthatja őket, minden adandó alkalommal éreztetvén velük eljárásuk ferdeségét, másrészt a szövetkezeti úton segíthetünk magunkon.
Ha a termelő gazdák állítanak szövetkezeti malmokat, melyből keveretlen magyar lisztet adnak el, ha a bortermelő vidékek szövetkezetei hamisítatlan bort árulnak, ha a mindennapi élet szükségleteit jól kezelt szövetkezetek fogják kiszolgálni, akkor a magyar ifjúság ezen szövetkezetekben kiképezheti magát becsületes kereskedővé, mely osztály képes lesz helyrehozni a megtépett kereskedő pályát, mely nem fogja megtűrni, hogy teszi hitelvesztetté az ország legbecsesebb foglalkozását, legjobb terményeit, egy foglalkozási ág, mely hivatva volna tisztességes megélhetés mellett, a magyar föld páratlan gyümölcseit a maga kitűnőségében fenntartva, a világversenyben régi tisztességes helyét visszahódítani.
Ezt azonban csak egyenes úton lehet elérni, nem a hazudozás, a hamis esküdözés, a képmutatás, az árú hamisítással, — mert ez a szereplés lejárja, sőt már le is járta magát, — azért a sok bűnös, talaját vesztve, most már házról-házra járva kupeckedik, vagy a vásárokon űzi kis hamisságait, ahol a kisember pálinkagőzbe fojtott eszét kijátszhatja.
Ez a kereskedelem csődje, ebbe pedig jó gondolkozású ember nem kívánhat bele menni.
A züllött kereskedők jól organizált serege visszataszító, ocsmány módon űzi fölösleges beavatkozását az országos vásárokon. Vajon kissé önérzetes embernek volna-e kedve ilyen foglalkozásra, amely sajátlag a jobbmódú kereskedő cégek kirendeltségét képezi, azzal a főfeladattal, hogy korlátlan piszkos furfangjával a munkás és a termelő létét, minden birtokcsere alkalmával lehetőleg megtámadva, kihasználja az ő megtollasodott küldője javára.
Már az iskolában kellene a kisembert ezen ocsmányságok védelmére megtanítani és rávezetni, hogy mindezeken csak a szövetkezeti berendezkedés segíthet.
Látjuk a kisember szorgalmas, nehéz munkáját és szomorúan látjuk, hogy az nem biztosít már neki eredményeket, mert azt a szabadság körmös angyalai kikaparják a szájából is és rákényszerítik a szegény, tudatlan embert az önmegtagadásnak, a fájdalmas nélkülözésnek negatív takarékosságára…
A számtalan példa közül álljon itt csak egy. A gácsi, brassói és más tisztességesen jó anyagból készült posztó nem kelt el itthon és ezek a vállalatok nem tudtak felvirágozni, mert a kereskedelem az olcsó bécsi rongyot kínálgatta, mely csak külsőleg volt felcifrázva, de rossz, olcsó anyagból készült béltartalma és rövid tartósságra nézve, becsapták vele a vevőt. Ezen okból a magyar ipar egy ága sem tudott föllendülni, mert saját kereskedelmünk bojkottálta azt.
Ilyen kereskedelmi irányzat mellett hiábavaló volt a közgazdaság emelését célzó politikusok erőfeszítése.
A nemzetgazdaság terén akkor jöhet létre értékes nemzeti vívmány, ha a fogyasztó közönség addig bojkottálja a selejtes raktárt, míg annak tulajdonosa észre tér és belátja, hogy neki is jobb az élvezett polgári jogok mellett, a hazafiúi kötelességet is felismerve, vevő közönségét serkenteni a honi ipar támogatásában.
Ki merné tagadni, hogy eddig a mi kereskedelmünk többsége ennek ellenkezőjét cselekedte.
A kis ipar nyomorúságát részletezve le sem kell írni, hiszen mindenki tudja, hogy a szabó az osztrák balkánposztós ruhakereskedőnek; az asztalos a bútorkereskedőnek; a cipész a bakkancs-liferánsnak, a sok szegény varrónő a vászon-kereskedőnek kiéheztetett rabszolgája.
A magyar középbirtokosság 9/10 része tönkre ment. Ennek az osztálynak meghurcolása és lekicsinyléséről bőségesen gondoskodott a liberális sajtó. Lustának, tehetetlennek, tudatlannak, hiúnak, maradinak elnevezvén, bukását az igazságnak elkerülésével ezen tulajdonságainak rótta fel.
Pedig annak más oka van. A kereskedelmet támogató, vele osztozkodó, sajnos túl soká tartott, szabados irányzat ölte meg ezen osztályt. Megölte az ötforintos búza, mikor annak termelése a tudósok számítása szerint 7 ½ forintba került, a heremag ring. A 16—20 krajcáros marha ár, mely a gazdának minden darabnál 40—50 forint veszteséget eredményezett. Ez tette tönkre a középbirtokos osztályt, mely midőn a szerencsétlen irányzat végett, érezvén bukásának rövid időn való bekövetkezésének kikerülhetlen tényét, minden felszólalása félre-magyaráztatott, a dicsőített szabadelvűség elleni veszedelmes ellenzékeskedésnek nyilváníttatott. Még az akkori kormány és a parlament sem tett a baj elhárítására semmit, mert az az akkor uralkodó elemekkel szövetkezve, inkább a közgazdasági tevékenység jövedelmező áramlatában úszkált.
A jó siker tartalmú búzának nyakára hozták a balkán szemetet. Malmaink a termelő támogatása helyett annak megrontói lettek. Rétes tésztát háziasszonyaink már a magyar lisztből nem tudtak készíteni, a piacot úgy ellepték a liszt hamisítványok és a fogyasztó csak olyan drágán kapta a hamisítványt, mintha jó siker tartalmú lisztet vett volna. Elég soká tartott ez az 5 forintos búza állapot és annak kevergetése, amely éppen elég volt a középbirtokos megbuktatására és a városban készpénzből élő emberek megrontására. A termelő 16—20 krajcárt kapott ebben a szerencsétlen időben jó minőségű hizlalt marhájáért, amikor a fogyasztó 80 krajcártól 1 forintig fizette a húst; igen ám, de milyen hús volt az, a sovány, hitvány balkánmarha húsát fogyasztottuk mi drága pénzen; olyan áron a jó, magyarországi hízott állatok húsát Bécsben élvezték. Nálunk az előkelő vendéglők és a gazdag kereskedő urak Bécsből hozatták a jó húst, mert itt egy jó falathoz sem lehetett hozzáférni.
Ezek az olcsó árak gazdagították a kereskedőt és tették tönkre a termelőt, ezek a drága és rossz élelmiszerek rontották meg a városi embereket. Ez a magyar kereskedelem bűne, melyet az akkori közgazdaságban tevékenykedő társa, a hatalmas politikai irányzat, hűségesen támogatott.
Ezen, elég sokáig tartó merkantil érdekek irányzatának az volt az eredménye… a mezőgazdasággal foglalkozó rétegek elpusztultak, a munkásnép pedig kivándorolt.
Tisztán látó, körültekintő politika hozhatja csak a harmonikus haladást létre, mely nem engedi azt a túlcsapást, hogy a népnek egyik rétege hirtelen felgazdagodhasson a másik réteg rovására, melynek nagy része a nélkülözésre, sőt a kivándorlásra is rákényszeríttetik.
Korlátlan szabadság, szabad kereskedelem, szabad verseny, ez volt a merkantil tábornak jelszava és ezt gyakorolva, mi lett az eredmény? Az, hogy a meggazdagodottak, kényük-kedvük szerint rendelkeznek a népnek számottevő részével, de rendelkeznek úgy, hogy a törvény rovására a tág lelkiismeretűek hirtelen meggazdagodnak. Ezt az állapotot elég szomorú példákkal igazolja a városban élő kisiparosok, kézi munkások és munkásnők sokasága is, akik a boltosoknak dolgoznak, ezek alkotják a kivándorlók egyik részét, a merkantil tábor által kizsarolt és elbolondított mezőgazdasági munkások adják a másik részét.
A kereskedői pályának akkor lesz vonzó ereje, ha abban is irányító lesz minden bölcsesség kezdete: az erkölcs, mely korlátozza a vágyakat és mérsékli a szenvedélyeket. Ezt a vágyakban nevelt emberek maguktól már meg nem csinálják, mert a beteges fejlődés a magasabb emberi érzés fogalmát meggyengítette, de sajnos, sok emberben egészen megsemmisítette. A megmérhetetlen gazdagodási vágyat csak új kereskedelmi törvények és igazságosabb alapokra fektetett kereskedelmi szokványok mérsékelhetik.
Azáltal, hogy az államnak hatalmi köre a kapitalisztikus érdekek védelmére hajlott, elértük azt a szomorú állapotot, hogy egy maroknyi pénzgazdag emberrel, — akik a luxust mindig korlátlanabbá, az erényeket gyöngébbé változtatják, — szemben áll a nyomorba esettek nagy tömege.
Előkelő jogtudós nyilvánosan kimondotta a mi kereskedelmi törvényeinkről és annak hatásáról, hogy az a társadalmat is kommercizálta, vagyis ezt a szellemet uralkodóvá tette és annak fattyú-hajtása széltében elterjedve, nagy körben gyakorolta romboló hatását, ezért sokan érezték ennek a szabadságnak ferde hatását.
A törvényhozás is megérezte ezen fattyú-hajtások rombolását, azért 1900-ban törvénnyel akart gátat vetni a csaló ügynökök garázdálkodásának.
Alig zavarták el ezt a veszedelmes sereget az egyik térről, azonnal találtak más nyitva hagyott teret, most a könyv-ügynökök, varrógépügynökök, vasalt nadrágú, simára fésült, elegáns fellépésű, magyar nevű, előkelő firmákra hivatkozó hada szállta meg az országot, újabb és újabb fogásokkal lépre csalni az áldozatokat, akik a be nem váltott ígéretek után, a budapesti bíróságnak százával gyártott elmakacsoltak táborában duzzognak.
Lám, ahol a törvény vagy hatóság egy kivételes jogot nemes szándékból fennhagy, azt megszállja az a kereskedő szellem rontó hada, melyet ostorozni kell szavainkkal és megrendszabályozni törvényekkel, ha még oly nagy lesz érte bizonyos helyeken az óbégatás.
Az uzsora
Az uzsora legocsmányabb, legbecstelenebb formája a kiskorúakkal űzött nyerészkedés.
Isten a megmondhatója, mily sok értékes anyagot veszít a társadalom ezen lelketlen nyerészkedés révén, mely a tapasztalatlan, kiforratlan ifjaknak, saját sírjuk megásási munkájából jövedelmi forrást alkot magának. És milyen utálatos ezen munkálkodás körül a törvénynek kijátszási módja. Mennyi fájdalmat és gyötrelmet okoz ez a förtelmes üzlet sok tisztességes szülőnek és mily csekély a kárt okozó bűnhődése, a kárt szenvedő fájdalmával összemérve.
Ettől a piszkos üzlettől nem a keserű könnyek, nem a szülői átok fogja megóvni a társadalmat. Csak a legszigorúbb törvényes büntetés alkalmazása fogja leszoktatni az elfásult lelkű embereket a könnyen kivihető rablástól. Rájuk a fájdalom könnye hatással nem bír…
A recepció megtörténte után, a közszájon forgó hangzatos szabadelvűség feltámadása idején, szabaddá lett az uzsora. Egyesek és bankok kezében felvirágzott az, melytől a tisztességesen gondolkodó úri nép sem, de legkevésbé tudta magát a kisember megóvni.
Az uzsorás behízelgő módon, szép szóval, pálinkával, segítő, jóakaró barátságot színlelve, kiszemelt áldozatainak gyengéit kilesve, maga iránt bizalmat keltve, belopózott áldozatának lelkébe, akit apró szívességekkel, gyengéinek legyezgetésével, csábító ígéretekkel, később fenyegetéseivel leköt, lépten-nyomon újabb bilincsekbe fűz, ha kell megaláz, a kis ember elégedetlenségét, kedvetlenségét testet-lelket mérgező pálinkával oszlatja el, azzal villanyozza hanyatló testi erejét, hogy kihasználhassa az elnyert vagyonka után testi erejét is, a rogyásig.
A parasztságnak ezen szabadság útján elért jelen állapota rosszabb, mint valaha volt a jobbágyság korában.
És ez a baj nálunk úgy elharapódzott, oly mély gyökeret vert, oly széles terjedelmet öltött, hogy az már veszélyezteti az állami létet, mert annak egyik leghasznosabb rétegét elbutítja, közömbössé teszi, sőt hazájával is ellenséges érzületbe sodorja, azt látván, hogy az ország egyik gazdagodó rétege tömegesen fosztogatja ki szabadelvű jogi formák között az egyiket a vagyonából, a másikat keresetének eredményétől a nélkül, hogy az állam emberi érdekeit, veleszületett jogaiban megvédene…
A gyakorlati élet exigenciái áldozatul estek a csillogó jelszavaknak. A tisztességhez szokott igaz emberek természetében rejlő jóhiszeműségükkel felültek, azt hívén, hogy a szabad verseny is csak a tisztesség határai között mozoghat és nem gázolhat bele az erkölcsi érzés szentélyébe.
Ennek az állapotnak a végeredménye a használható, erős, csontos, munkaképes elem romlása.
Nem csak mi, más előrehaladottabb nemzetek is átélték a hangzatos jelszavak által felidézett bajokat.
De azok nem vártak addig, míg a baj az ország javarészét kifosztja, másrészét kivándorlásra erőlteti; azok nem nézték tétlenül, mint zsákmányolja ki a lelkiismeretlenség, a furfang és a vallás által megengedett hittétel az ifjak könnyelműségét, a népnek tudatlanságát, szorultságát, jóhiszeműségét.
Felismerték ott idejében a fosztogatásnak kitett elérnek védelmének szükségét és visszatérlek csakhamar az uzsora tilalmához, némely helyen egész országra, más helyen egyes mételyezett országrészekre alkalmazva.
Az uzsora egykor a keresztény társadalomban dehonesztáló dolognak tartatott, megvetés tárgya lett annak gyakorlója…
A most hatályban levő törvények nálunk nem felelnek meg, mert büntető rendelkezései hiányosak, enyhék és a hivatalos üldözést nem tartalmazzák.
Világos és minden kétséget kizáró szigorú törvényes rendelkezésre van szükség, mely lehetővé teszi az uzsora teljes kiirtását, mert az állam kötelessége, államfenntartó néposztályát a kizsákmányolás ellen hathatósan megvédelmezni és megismertetni azt az igazságot, hogy a szabad egyéni érvényesülés, csak a tisztesség határai között jogosult.
Miután azt látjuk, hogy a baj az ország leghasznosabb termelő rétegének romlását idézi elő, akkor a bajt gyökerében kell megtámadni. A baj minden egyes jelenségei ellen szükséges a szövetkezeti védelmet teljes erővel létre hozni és állami támogatással megerősíteni, mert a szövetkezeti intézmény az, mely az ő különféle alakzataiban hathatós védelmet nyújt az uzsora különféle módozatai ellen.
E mellett a szigorú törvények is alkalmazandók a hivatalból való üldözés felvételével.
Legjobb példa erre a Francia Köztársaság törvényhozása, mely elrendeli, hogy ha a polgári bíró uzsorás jogügyletet talál, az ügyiratokat hivatalból tartozik áttenni az ügyészséghez…
Szükséges az is, hogy a dehonesztáló cselekmény megbélyegző következményekkel köttessék egybe. Az uzsorásnak fogház, a visszaesőnek fegyház legyen az orvossága tetemes pénzbírság mellett, hogy ne terhelje a romlott ember a tisztességes emberek közterhet, de had érintse a pénzbeli bírság a haszonlesőt kapzsiságának legérzékenyebb részén.
Az az idegen pedig, aki a nép szipolyozásával hálálja meg az ország vendégszeretetét, toloncoltassék ki szülőföldjére, örökké tartó visszatérési tilalommal és a közönség tájékoztatása végett az ilyen ítéletek legkiterjedettebb mértékben közzéteendők. Ha a szabad Svájc és a szabadelvű Francia Köztársaság a legszigorúbb törvények alkalmazásához nyúlt, Magyarország hírneve sem fog kárt vallani…
/részlet/
Egan Lajos
betiltva.com
Ima Magyarországért
Öregisten, Nagyisten
nézd, hogy élünk itt lenn
katlanba zárva
csodára várva
csöbörből vödörbe magyarok.
Itt élünk se élve se halva
hurrá a vödörben hal van
süthetünk szálkás kis pecsenyét
a friss húst viszi már a fürge menyét
körben a bozótból
ragadozók szeme villog
az elhevert csordákon
áldozati billog.
(csitt, csak csendesen, ne kiálts,
mormold csak, mormold az imát)
Öregisten, Nagyisten
ha Te nem, ki segítsen?
Sovány lakomára
nohabort kínáltak
s akik ezt megitták
bódultakká váltak.
(... csak csendesen, ne siránkozz,
halkan szólj elkábult hazánkhoz)
Öregisten, Nagyisten
érted sóvárog ma minden
akik hortyognak szanaszét
vagy éberen vigyáznak
síkos savas eső alatt
biz egyformán áznak.
(... csak csendesen, mind aki lázad,
báránybőr jelmezben figyelik a házad)
Öregisten, Nagyisten
erősíts a hitben
hogy ami késik
azért el nem múlik
él még a Te nyájad bárha szőre hullik.
(... csak csendesen, nem használ a lárma,
mostohaszülők közt még árvább az árva)
Öregisten, Nagyisten
más remény nincsen
mint igazad, kegyelmed
hogy Te szabj végül rendet
maradék országnak
adj életes kedvet
a lecsonkolt többit
gyógyítgasd ne engedd
önnön gyilkosává válni –
haza kell találni!
(... csak csendesen, mert vád alá vesznek,
jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)
Öregisten, Nagyisten
nem hoztak, de vittek
a vak lóra azt hazudták bátor
suba alatt kupec lett a pásztor
műdalokkal altat nejlonfurulyája
dagonyáztat minket langyos pocsolyában.
(... csak csendesen, ne élvezd a táncot,
csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)
Fájdalomban boldog régi jó Patrónánk
hegyeink elcsórták, eladó a rónánk
fulladunk a füstben a folyónkban cián
sorvasztja a lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány
mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!
hóhér a halottal cinikusan békül
dús szobákban álparasztok
a búzát égetik ők nem harasztot
melósvezér nyüszít, uszít
munkásember helyben fut itt
a hajléktalant rendőr verte
shoppingcenter országszerte
mocskos pénznek nincsen szaga
gaztól rabolt s gaz lett maga
és a művész? búsan kérded
megvették a tehetséget
sirasd őket Ősi Anya
zsoldospénznek sincsen szaga
(... csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,
végtelen időben mindenkit megtérni)
Öregisten, Nagyisten
kit kövessünk s kit nem?
Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd
hisztériát űzz el indulatunk meghagyd
a reánk szabott leckét beteljesíthessük
gőgösek se legyünk kétségbe se essünk
nácítudat, bolsitudat
csak álarc a Szörnynek
egyképp meggyötörtek
lám egymásra törnek
gonosz század elment
nehéz évek jönnek
melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,
biztass hogy a testvérharc megszűnhet
göngyöld e földgolyót, írjad köntösébe
édes hazánkat annak is kellős közepébe
a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke...
Annyi gyalázatos koron át
őrizd meg számunkra misztikus koronád.
(… csak csendesen, akinek füle van, hallja;
a látónak látható, hasad az Ég alja)
Öregisten, Nagyisten
mit akarjunk s mit nem:
törvényed vezessen
hogy e kis nép oda ne vesszen
át ne lyukadjon helyünkön a térkép
ki ne radírozzon a világi lét végképp
serkentsd fel szolgád, a Magyarok Istenét
kend meg könnyektől elhomálylott szemét
küldd le a magasból újra e véres-veres földre
tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.
(A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent
- hiszen az életünk hovatovább ráment –
mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)
Jókai Anna
Sarkosan fogalmazva
Húsvét szent ünnepén, a legnagyobb keresztény ünnepen talán kicsit elcsöndesül az ország, megtelnek a templomok, tavaszi reménységgel nézünk szét a világban, talán még újságot sem olvasunk, tévét sem nézünk, mintha kampánycsönd lenne megint, harangszóval és madárcsicsergéssel.
Reményt keltő, hogy már a legelszántabb Gyurcsány-rajongók is biztosra veszik a bukást itthon és külföldön, és nincs olyan politikai elemző, aki ne tudná, legkésőbb 2010-ben erős jobboldali magyar kormány lesz. Annyi elpazarolt, ordas hazugsággal átszőtt év után megint szabadok leszünk, igyekszünk kitörölni az emlékezetünkből nemcsak Gy. F.-et, hanem Lendvait, Kókát, Bajnait, Szilvásyt, Horváth Ágnest és a többieket, talán újra lesz értelmük a szavaknak, nem esélyegyenlőségről meg kirekesztésről, reformról és konvergenciáról zakatolnak, és megint megszokjuk, hogy minden nap egy kicsit jobb lesz, nem pedig rosszabb.
Feltámad Magyarország, lerázza magáról az élősködőket, a hazugokat és tolvajokat, nem lesz többé kordon és műveleti terület, és nem lesz olyan ház, ahol ne tűznék ki a magyar zászlót nemzeti ünnepeken.
Tönkremennek a bulvárlapok és tévék, az MSZP és az SZDSZ parlamenten kívül fortyog… ez már túl szép, de talán igaz is lehet.
Áldott húsvétot minden jóakaratú magyarnak!
Szentmihályi Szabó Péter
magyarhirlap.hu
Fohászkodás
Isten! Kit a bölcs láng esze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
A legmagasabb menny s aether Uránjai,
Melyek körülöted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.
Te hoztad a nagy Minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldöked
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamait kiméri.
Téged dicsőit a Zenith és Nadír,
A szélvészek dús harca, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásait.
Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
Ami után eped, ott eléri.
Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
A jobb s nemesb lelkeknek útján,
Merre erőm s inaim vihetnek.
Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de óh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád: ott is elszórt,
Csontjaimat kezeid takarják.
Berzsenyi Dániel
A disznófejű Nagyúr, AZ UZSORÁS, uzsora, reakció blog, reakciós blog, kamat, kamatra, bank, tankok helyett bankok
„…Egyetlen ember sem szállhat fel egyszerre két olyan vonatra, amelyik egymáshoz képest ellenkező irányba száguld…”
„…A pénz -Arisztotelész elgondolása szerint- a cserekereskedés fejlődésének a terméke. Eredeti rendeltetése a csere közvetítése. A pénz eredendően eladó és vevő közötti közvetítő eszköz, forgalmi eszköz …”
Harc a Nagyúrral
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.
(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”
„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”
„A te szívedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szívem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”
„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”
„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”
Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.
És összecsaptunk. Rengett a part,
Húsába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.
Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.
Ady Endre
Kamat
A kamat egyszerűen fogalmazva a pénz (helyesebben tőke) szolgáltatásainak az ára. A kamat fogalma szorosan összefügg a pénz időértékével. A pénz időértéke legegyszerűbben kifejezve annyit jelent, hogy egy forint „ma” többet ér, mint ugyanez az egy forint „holnap” (a „ma” alatt itt a jelent, míg a „holnap” alatt a jövőt kell érteni), mert a mai forint befektethető és kamatozik. A kamat (helyesebben szólva inkább a hozam) a befektető jutalma azért, hogy tőkéjét lekötve elhalasztja a fogyasztását. Másként kifejezve a befektető ezt a jutalmat azért kapja, mert a mai biztos forintot felváltja egy jövőbeni kockázatos forintra.
A kamat mindig egy pénzösszeg, amit a befektetésünk névértéke után fizet meg az, akinek a tőkénket kölcsön adtuk. A névértékre vetített kamat összege %-os formában kifejezve a kamatláb. A köznapi életben, és gyakran a szakirodalomban is, a kamat kifejezést a kamatláb szinonimájaként is használják. Annak eldöntésében, hogy a kamat a kifizetett pénzösszeget, vagy annak százalékos kifejezését jelenti-e, a szövegkörnyezet értelmezése segít.
Az uzsora szó eredete
A latin usura szóból származik, amely a római jogban eredetileg egyszerűen kamatot jelentett. Bár a kamatlábat az ókori Rómában már a XII táblás törvényben korlátozták, a kamatmaximumot sokszor nem tartották be. Kialakult ezért a fogalom negatív értelmezése, tehát az uzsora embertelen mértékű kamatot jelentett. Ez a jelentése mára kizárólagossá vált.
Az uzsora egyszerű esete
„aki másnak szorultságát, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát felhasználva, olyan kikötések mellett hitelez vagy ad fizetési halasztást, melyek a neki vagy egy harmadik engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak vagy a kezesnek anyagi romlását előidézni, vagy fokozni alkalmasak, vagy oly mérvűek, hogy az eset körülményeihez képest a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között szembeötlő aránytalanság mutatkozik”
Minősített eset, vagyis súlyosabb büntetési tétel alá esik
- az uzsorának a törvényben meghatározott módon elpalástolása
- a fizetési kötelezettség biztosítása céljából az adós becsületszavának lekötése vagy esküvel, vagy hasonló ígérettel megerősíttetése
- az uzsora üzletszerűsége
- tíz esztendőn belül visszaesés.
Büntetése
Az egyszerű uzsorának büntetése 1-6 hónapig terjedhető fogház és 100-1000 forintig terjedhető pénzbüntetés, s mint fakultatív mellékbüntetés, hivatalvesztés. A minősített uzsoránál a fogházbüntetés 2 évig, a pénzbüntetés 4000 forintig terjedhet, a fent említett mellékbüntetés kötelező, s azonfelül a bűnös a községből, ahol az uzsorát elkövette, ha nem oda való illetőségű, ha pedig külföldi, az országból kiutasítható. A százalékláb számszerű nagysága nem mint uzsora-megállapító, hanem mint uzsora-kizáró tényező szerepel, amennyiben ki van mondva, hogy a valósággal adott érték után 8%-ot meg nem haladó kamat uzsorát egyáltalán nem képezhet. Uzsora miatt a bűnvádi eljárás csak a sértett fél, vagy házastársa, vagy a fel- és lemenő ágbeli rokonok, vagy a gyám vagy gondnok indítványára indítható; az indítvány azonban nincs a rendes 3 havi határidőhöz kötve, hanem a 3 évi elévülési határidőn belül bármikor előterjeszthető. Kivételesen indítvány nélkül hivatalból üldözhető az uzsora akkor, ha valamely vidéken elharapódzott, s annak folytán a közigazgatási bizottság felterjesztésére az eljárást az igazságügyminiszter elrendeli. Büntetést kizáró ok, ha a bűnös az indítvány megtétele előtt a törvényellenességet jóváteszi, s a felvett uzsorási előnyöket a megkapás napjától számított 5%-os kamattal visszaadja.
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A nyomor vámszedői
A rendszerváltás a lakosság kétharmada számára a vesztes pozíciót hozta el – ez ma már közhelyszámba megy, mégis nehéz hozzászokni ahhoz, hogy hárommillió honfitársunk a létminimum alatt kénytelen élni. A Ferge Zsuzsa szociológus nevével fémjelzett kutatás szerint: a szegények szegénysége az utóbbi néhány év során is tovább mélyült, s a szegénység mára tömegek számára vált tartós élethelyzetté. Az alsó tíz százalékba tartózók helyzete olyan rossz, hogy ha tovább szegényednének, az már éhezést jelentene. Mindennek tetejébe a tartósan munkanélküli térségekben egy új jelenség ütötte fel a fejét – az uzsorakamat.
Kilátástalan szegénység – „új feudalizmus”
Új fajta feudalizmus látszik kialakulni – jegyzi meg Ferge Zsuzsa. Az eddigi kocsmai vagy élelmiszerüzletekben szokásos kölcsönök mellett manapság a lakásmaffiához hasonló „családi vállalkozások” 50 vagy akár 100 százalékos uzsorakamatra adnak kölcsönt, s ha a kuncsaftok netalán nem tudnak időre fizetni, a fizikai erőszak is előkerülhet. A jelenség elsősorban Borsodban, Szabolcsban, Hajdú-Bihar megyében vált jellemzővé.
Uzsorakamat, a régi-új fegyver
A szociológia felmérés szerint a rendszerváltást követően egyfajta „új feudalizmus” látszik kialakulni a vidéki Magyarország falvaiban, amelynek éppúgy tünete az „új napszámos” réteg megjelenése, mint az, hogy egy igen szűk réteg a rendelkezésére álló pénzt uzsorakamatra adja kölcsön, illetve a teljes érték töredékéért „megveszi” a jövőbeni szociális ellátásokat.
Minden falunak, kisebb városnak megvan a saját uzsorása, mindenki ismeri őket. Az új „vállalkozók” kisegítik a hirtelen pénzszűkébe került családokat, 500 forinttól akár 100 ezer forintig is adnak, ám a megszabott határidőre ennek a dupláját kell visszaadni – ha ez nem jönne össze, akkor plusz 50 százaléknyi teher kerül rá. Vannak családok, amelyek 20 ezer forintért eladják az egész éves családi pótlékukat, azaz az egyetlen biztos bevételi forrásukat vagy 30 ezerért az egész évben esedékes segélyüket.
Magukat banknak álcázó brókercégek járják a falut, és kínálnak kedvezőnek bemutatott feltételek melletti készpénzkölcsönt. Feltételeik valójában kegyetlenek, és kíméletlen az adósságbehajtás is – olvasható a felmérésben. A lakásmaffiához hasonló, alig átlátható, alig megfogható bűnözés ez, amelyből kiút sem igen látszik.
A „kamatos pénz” a kizárólag szociális ellátásokból élő, rosszabb esetben még ezen jövedelmi formákra sem jogosult szegények számára sok esetben az egyetlen lehetőség az önfenntartás biztosítására. Aki ebbe a körforgásba bekerül, csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tud lábra állni. Ferge Zsuzsa szerint ez a folyamat külső beavatkozás nélkül megállíthatatlan, a vége pedig a családok teljes eladósodása és kiszolgáltatottsága.
/részlet/
Szilágyi Sándor, Kovács Klára
hetilap.hetek.hu
Arisztotelész gazdaságbölcselete
Arisztotelész az ókor legegyetemesebb gondolkodója. A társadalom- és gazdaságfilozófia területén is az antikvitás legkiemelkedőbb egyénisége.
….
A Politikában a gazdálkodásnak (a vagyonszerzésnek) két alaptípusáról ír: Megkülönbözteti a "természetes" és a "természetellenes" gazdálkodást (vagyonszerzést). A gazdálkodás két típusát a gazdálkodás célja aspektusából választja el.
Mi a célja a természetes gazdálkodásnak? - A természetes gazdálkodás a közösség (család, városállam) megőrzésére, fenntartására irányul.
Ezzel szemben a természetellenes gazdálkodás célja: a vagyonszerzés, a vagyonfelhalmozás.
A természetes gazdasági tevékenység az élet szempontjából elengedhetetlen termékek, a használati értékek megszerzését, előállítását jelenti.
A természetellenes gazdasági tevékenység pedig olyan tevékenység, amely a gazdagságnak, különösen pénz formájában történő felhalmozására irányul.
A természetes gazdálkodás (vagyonszerzés) határos, korlátos. Határát az adott közösség (család, városállam) szükséglete, fogyasztása szabja meg.
A természetellenes gazdálkodás (vagyonszerzés) ezzel szemben határtalan, korlátlan.
A természetes gazdagság a közösség megélhetését biztosító létszükségleti cikkekből (gabonából, olajból, borból és más efféle dolgokból) áll. Az emberi szükségletek, -akár a háztartás, akár a városállam szükségleteiről van szó- nem korlátlanok.
„A vagyonszerzés ... természet szerint hozzátartozik a családfenntartáshoz, ... az anyagi javak felhalmozása, ... az élethez szükséges, ... a városállam és a család közösségére hasznos. S úgy látszik az igazi gazdagság ezekből áll. Mert az effajta vagyonnak a boldog élet szempontjából elégséges mennyisége nem korlátlan, mint ahogy Szolón mondja költeményében: nincs a gazdagságnak megmérhető határa az emberek szemében. ... Van aztán a vagyonszerzésnek egy másik fajtája, melyet, éspedig joggal, pénzkeresésnek nevezünk; ez az, ami azt a látszatot kelti, hogy a gazdagságnak és a vagyonnak nincs határa. ... az efféle pénzkeresés nem ismer korlátozást célja elérésében, márpedig célja éppen az említett gazdagság és a pénzszerzés.... aki pénzzel foglalkozik , határtalanul iparkodik azt gyaraapítani.”11.-írja a természetes és a természetellenes gazdálkodás különbségeiről.
A gazdálkodás két típusának megfelelően szembeállítja a természetes gazdagságot a mesterséges gazdagsággal. A természetes gazdagság a közösség önfenntartását célzó használati értékeket jelenti. A mesterséges gazdagság pedig a pénzben (csereértékben) tárgyiasult gazdagságot.
A természetes gazdálkodással foglalkozik a háztartás művészete vagy tudománya (az ökonomika); a természetellenes gazdálkodással pedig a vagyonszerzés művészete vagy tudománya (a chrematistica).
Mindazok, akik a természetes gazdagság megszerzésével foglalkoznak, azok a „helyes élet elvét”12. követik; akik pedig a mesterséges gazdagság megszerzésével foglalkoznak, azok nem a „helyes élet”-re törekszenek.
Arisztotelész társadalom- és gazdaságfilozófiájának kulcsszavai: a közösség, az önellátás és az igazságosság. Felfogása szerint mindaz természetes és lényege szerint helyes, ami a közösség önfenntartásához szükséges. Közösség, önellátás és igazságosság, - társadalomfilozófiájának ezek a sarkpontjai alkotják valamennyi gazdasági kérdéssel kapcsolatos elgondolások vonatkoztatási rendszerét. Mindazon gazdálkodási formák, amelyek a közösségi kötelékeket erősítik, amelyek a közösség önellátását célozzák, - természetesek és helyesek. Ami pedig túlmutat ezen a célon (a közösség önellátásán), - az természetellenes és helytelen.13.
A gazdálkodás két típusának arisztotelészi megkülönböztetése, valószínűleg a korabeli görög gazdálkodás kétféle formájának filozófiai általánosítása. Jellemző volt ugyanis a korabeli Görögországban mind a redisztributív igazgatás, mind a piaci önszabályozás.14.
A gazdálkodás természetellenes formája -Arisztotelész szerint- a cserében gyökeredzik, összefügg a cserére történő termeléssel. Behatóan elemzi az árucsere történeti kialakulását és a kereskedelem különböző fajtáját. A csere elemzésénél abból indul ki, hogy megkülönbözteti a termékek kétféle használati módját, megkülönbözteti a használati értéket és a csereértéket.
Igy ír: „Minden vagyontárgynak kétféle használati módja van, s mindkettő magával az illető tárggyal áll vonatkozásban, de nem ugyanazon értelemben, hanem az egyik annak sajátos lényegén alapul, a másik azon kívül esik; például a lábbelit lehet használni és el lehet cserélni.”15.
A csere az eredeti közösség határain túl kezdődött; a legelemibb közösségen, a családon belül nem volt semmiféle csere. Mivel magyarázza a csere kialakulását?
„A csere ... abból a természetszerű helyzetből keletkezett, hogy az embereknek a szükségleti cikkek némelyikénél az egyikből több, a másikból kevesebb volt.”16. A csere akkor kezdődött, amikor a családok az egyik termékből többet, a másikból kevesebbet termeltek, mint amekkora volt a szükségletük. A csere tehát kezdetben a többlet és a hiány kiegyenlítését célozta.
A továbbiakban (a gazdálkodás típusaihoz hasonlóan) a csere különböző formáit elemzi. A cserének is alapvetően két típusát különbözteti meg: az egyik a természetes csere, a másik a természetellenes csere.
Melyek a 2természetes csere” jellemzői? - A gazdasági önellátásra berendezkedett családok a szükséges javak egy részét csere útján birtokolják. A csere addig természetes, amíg az önellátás követeli meg. Az a csere, amely az önellátást szolgálja „összhangban van a természettel”; az olyan kereskedelem, amely nem ezt szolgálja, „ellentétes a természettel”. Úgy véli, hogy a szükséglet kielégítését, az „önfenntartás teljessé tételét” célzó csere fontos és megengedhető tevékenység.
A természetes csere is kétféle lehet: Az egyik esetben életszükségleti cikkeket cserélnek hasonlókra, például lábbelit élelmiszerre, vagy bort adnak búzáért. „Az ilyen cserekereskedés -írja- nem természetellenes, ... mert hisz a természet szerinti önfenntartás teljessé tételére szolgál.”17.
A másik esetben életszükségleti cikkeket cserélnek el pénzért, azzal a céllal, hogy újabb életszükségleti cikkeket vásároljanak. Például házat adnak pénzért, és a pénzért lábbelit vagy egyéb jószágot vásárolnak. A természetes csere utóbbi formája esetében az adás és a vétel mozzanatai, (szemben a közvetlen termékcserével) időben elválnak egymástól. Arisztotelész szerint ebben az időbeni elkülönülésben rejlik a természetellenes csere lehetősége.
Melyek a „természetellenes csere” jellemzői? - Amikor a pénz forgalomba került a cserekereskedésből kifejlődött a kereskedelem egy másik, a vagyonszerzést öncélnak tekintő formája. Az a kereskedelem, amelynek célja a pénzkeresés, a minél nagyobb nyereség, a vagyon növelése, - az természetellenes és káros jelenség. Az ilyen kereskedelemben „a pénz az árucsere alapanyaga és végcélja. És ... a pénzkeresés ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt.”18.-írja.
Az ilyen kereskedelemben a csere kiinduló és végpontja a pénz.
Az ilyen gazdasági interakciónak nincs természetes határa, mint például a közösség szükséglete, a közösség fogyasztása. Az ilyen típusú pénzkeresés határtalan, korlátlan. Ezen túlmenően a kereskedelemnek ez a formája erkölcsileg és politikailag is káros jelenség. Az ilyen cserét nem a „helyes életre való törekvés” motiválja. Az ilyen gazdasági interakció megakadályozza az emberek magasabbrendű értékeinek, erényeinek kialakulását. Politikailag is káros az ilyen pénzszerző kereskedelem, mert vagyoni differenciálódást eredményez és bomlasztóan hat a közösségre. Ezért Arisztotelész megtiltja, hogy a polisz polgárai ilyen típusú pénzkereséssel foglalkozzanak. A nyereséges kereskedelmet, mint valami természetellenes dolgot az idegenek (a metoikoszok) hatáskörébe utalja.
Arisztotelész árelmélete szorosan összefügg a csere elemzésével. Árelméletét ugyanaz a kettősség jellemzi, mint a gazdálkodásra, a cserére vonatkozó elképzeléseit.
Kétféle árat különböztet meg: a „szabott árat” (igazságos ár) és a „kialkudott árat”.
Arisztotelészt erősen foglalkoztatta az a kérdés, hogy a cserét milyen arány szerint bonyolítsák le? Vezérelve: a cserearánynak olyannak kell lennie, hogy a közösség fennmaradását biztosítsa. Úgy gondolja, hogy „... állami közösség csak az arányos viszonosság gyakorlásának alapján marad együtt ... Az arányosság szerinti viszontszolgáltatás ... csak akkor következik be, ha először is létrejön a javak arányos egyenlősége, s azután történik meg a kölcsönös ellenszolgáltatás. Ha nem e szerint az elv szerint járunk el, akkor a csereügylet nem egyenlő ...”,19. és ez a közösség fennmaradását veszélyezteti. A cserét megállapított arány (egyenérték) szerint kell lebonyolítani. A megszabott cserearány (az egyenérték), a természetes csere biztosítéka. A kicserélt javak egyenértékűsége, a közösség fennmaradásának a garanciája.
A szabott (vagy igazságos) ár biztosítja, hogy a cserében egyenlő érékek adás-vétele történjék meg. A szabott (igazságos) ár, Arisztotelész felfogása szerint, olyan értékarányos ár, amely nyereséget nem realizál. Továbbá a szabott árak a szokás, a törvény vagy kihirdetés eredményei.
A másik ár az ún. kialkudott ár, a természetellenes cserében, kereskedelemben jellemző ár. A kialkudott árról azt feltételezi, hogy nyereséget hoz az egyik félnek a másik rovására, és így ahelyett, hogy megerősítené, alááshatja a közösség koherenciáját.
Arisztotelész úgy véli, hogy a szabott ár az természetes dolog, ezzel szemben az árak fluktuálása, az nem kívánatos jelenség.
A szabott (igazságos) ár biztosítja az egyenértékek cseréjét. De hogyan értelmezi a termék értékét? Az érték problémáját a görögök közül Arisztotelész vizsgálja elsőként.
A „Nikomakhoszi etiká”-ban abból indul ki, hogy a közösség különböző foglalkozású emberekből áll. Ezért a közösség tagjai között kiegyenlítésre van szükség. Ez a kiegyenlítés történik meg a csereügyletekben. Úgy véli, a csere akkor igazságos, ha egyenértékek cserélnek gazdát. Ahhoz, hogy az egyenlőség a cserében megvalósuljon a különböző termékeket, illetve a termékek előállítóit össze kell mérni. „Sem a közösség nem jöhetne létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyenlőség, sem az egyenlőség, ha nem volna összemérés.”20.-írja.
Meg kell állapítani például azt, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak. A csere csak akkor jöhet létre, ha ezek a dolgok valamiképpen egyenlőek, ha a különböző használati értékű termékekben van valami közös, van valami azonosság. Az összemérés során a különböző használati értékű termékekben benne rejlő azonosság, közös szubsztancia összehasonlítása történik meg. De mi ez a közös szubsztancia, ami az összemérést lehetővé teszi? Mennyiben egyenlő például a lábbeli a házzal? - Erről a kérdésről csak a következőket írja: „Amilyen viszonyban van a csizmadia az építőmesterrel, ahhoz kell igazodni annak is, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak.”21.
Arisztotelész tehát nem mondja ki, hogy a lábbeliben és a házban az egyenlő az emberi munka, nem alkot értékfogalmat. Csak keresi azt a valamit, ami a csereérték mögött van, ami a csereértékben kifejeződik. De önmagában a fenti kérdés felvetése, nézeteit a későbbi munka értékelméletekkel teszi rokonná.22.
Ugyanakkor Arisztotelész értékelméletében is egy kettősség figyelhető meg. Egyfelől közel jutott a munka értékelméletekhez; másfelől viszont a „Nikomakhoszi etika” egy másik helyén a különböző termékek összemérhetőségének alapját a szükségletekben jelöli meg. Ezen a helyen már nem a termékekben benne rejlő azonosság teszi összemérhetővé a különböző használati értékű dolgokat. Az érték itt már nem a termék objektív adottsága, hanem a termék iránti emberi szükséglet szabja meg a termék értékét. Ez utóbbi értékmeghatározással, közel került a későbbi szubjektív értékelméletekhez, azoknak is forrásává vált.23.
Arisztotelész pénzelmélete szorosan összefügg a fent kifejtett csere- és értékelméletével. A pénz keletkezését a cserekereskedelem fejlődéséből eredezteti. Közvetlenül a távolsági kereskedelem igényeiből vezeti le a pénz megjelenését. Erről a következőket írja a „Politiká”-ban:
„Amint a hiányzó cikkek behozatala s a fölösleg kivitele által az életszükségletek ezen pótlása egyre távolabbi vidékekre terjedt ki, kényszerűségből a pénz használatához folyamodtak Valóban nem minden természetes életszükségleti cikk hordozható könnyen, azért is a cserekereskedés lebonyolítására egy olyan értékkel való adás-vételben egyeztek meg, amely amellett, hogy maga is használati cikk, azon haszonnal is járt, hogy könnyen kezelhető volt bárminő célra, mint pl. a vas, ezüst s más effajta, éspedig kezdetben egyszerűen nagysággal és súllyal határozták meg, végtére azonban ismertetőjelet is nyomtak rá, hogy ez a mindenkori méréstől mentesítse őket; a jel a mennyiség jelzésére szolgált.”24.
Arisztotelész a pénz funkcióit és a pénz természetét (mibenlétét), sokoldalúbban és mélyebben elemzi, mint mestere, Platon.
A pénz -Arisztotelész elgondolása szerint- a cserekereskedés fejlődésének a terméke. Eredeti rendeltetése a csere közvetítése. A pénz eredendően eladó és vevő közötti közvetítő eszköz, forgalmi eszköz. A pénz „a cserekereskedés céljára keletkezett.”25.-írja a "Politiká"-ban. Ezért a forgalom Á-P-Á formáját, amelyben a pénz, mint közvetítő funkcionál, olyan mozgásnak tekinti, amelyet ő természetesnek és helyesnek ítél.
Ugyanakkor szól arról, hogy vannak, akik a pénzt nem rendeltetésszerűen használják. Vannak, akik „a gazdagságot egyszerűen felhalmozott pénztömegnek tartják”,26. és a pénzt értékőrzésre, kincsképzésre használják. Számukra a pénz nem az árucsere eszköze, hanem „a pénz az árucsere alapanyaga és végcélja. ... a pénzkeresés ilyen módján szerzett gazdagság nem ismer határt.”27. Ezért a forgalom P-Á-P formáját természetellenesnek és helytelennek minősíti. Harcol az ellen, hogy a pénz a forgalom tartalmává és öncéljává váljék. Igyekszik megakadályozni a pénz önállósulását, és az áruforgalomtól független önálló mozgását.28.
A pénz értékmérő szerepét a „Nikomakhoszi etiká”-ban az igazságosságról szóló fejezetben vázolja fel. Úgy gondolja, hogy a csere előfeltétele az, hogy a különböző használati értékkel bíró dolgok egymással összehasonlíthatók legyenek. Erre a célra jelent meg a pénz, amely „a közép szerepét játsza; mert mindent megmér, tehát többet és kevesebbet is; például azt, hogy hány pár lábbeli felel meg egy háznak.”29. Így a pénz a különböző foglalkozású emberek (pl. a csizmadia és az építőmester ) tevékenységét is összehasonlíthatóvá teszi. Szükségesnek tartja a csere zavartalan lebonyolítása érdekében, hogy minden termék értékét meghatározzák és pénzben kifejezzék („szabott ár”). Mivel mindennek az értékét pénzben mérik, így „a pénz mindent összemérhetővé tesz”.30. A pénz tehát olyan mértékegység, amely mindent összemérhetővé tesz, és így képes egyenlőséget teremteni eladó és vevő viszonyában. A pénz segítségével biztosítható a közösséget alkotó különböző foglalkozású emberek közötti „kiegyenlítés”, az egyenértékek cseréje. Arisztotelész hangsúlyozza a pénz társadalmi funkcióját. Azt írja: „a pénz mint mértékegység egyenlőséget teremt azáltal, hogy mindent összemérhetővé tesz, mert sem közösség ne jöhetett volna létre, ha nem volna csere, sem a csere, ha nem volna egyenlőség, sem az egyenlőség, ha nem volna összmérés.”31. Ebben a gondolatmenetben tehát a pénz végső soron a közösség létezésének feltétele: A pénz értékmérő szerepe nélkül közösség sem lehetséges.32.
De van-e a pénznek belső értéke? Egyáltalán mit mond a pénz természetéről? A pénz természetére vonatkozó elgondolásaiban is egymással ellentétes törekvések figyelhetők meg. Pénzelméletét ugyanaz a kettősség jellemzi, mint érték- vagy árelméletét.
Arisztotelész egyfelől úgy gondolja, hogy a pénz maga is áru. A pénz olyan mint a többi jószág: van használati értéke és értéke is. A „pénzáru” abban különbözik a többi árutól, hogy az értéke stabilabb, állandóbb, mint a többi terméké. A „Nikomakhoszi etika” egyes helyein tehát a pénzt belső értékkel bíró áruként értelmezi.
Másfelől azonban megtalálható Arisztotelésznél a pénznek egy ezzel ellentétes értelmezése is, amennyiben a pénzt puszta jelnek (értékjelnek), önkényes megegyezés, konvenció termékének tekinti. A „Nikomakhoszi etika” más helyein arról ír, hogy a pénz megegyezés alapján keletkezett, „s ezért nomiszma a neve görögül, mert nem természeten, hanem törvényen (nomosz) alapszik, s mert megváltoztatása vagy érvénytelenítése csupán tőlünk függ.”33. A pénz tehát itt: „nomiszma - valami, ami megállapodás alapján van érvényben.”34.
Ugyanerről a kérdésről a „Politiká”-ban azt írja: „A pénz szokásból elfogadott jelkép.”35. ( Ez a megfogalmazás rokonságot mutat Platon pénzfelfogásával.) Majd így folytatja: „ ... a pénz semmiség, és teljes egészében törvény által való, de természettől semmi, mivelhogy használaton kívül helyezve semmit sem ér és nem is használható semmi szükségesre.”36. Ezeken a szöveghelyeken tehát Arisztotelész a pénzt csak, mint jelképet, mint értékjelet interpretálja. Itt a pénznek csak konvencionális, vagy törvényi létezése van.
A pénz utóbbi felfogásával Arisztotelész a nominalist-legalista pénzelmélet előfutára lett. Nominalista, amennyiben a pénz önmagában nem értékes, csak az értéket jelképezi, szimbolizálja. De hogyan lehet a pénz az érték szimbóluma, ha önmagában nem értékes, ha nincs belső értéke? Ez úgy lehetséges, hogy a közösség tagjai megegyeznek, vagy a törvény megszabja, hogy milyen értéket képviseljen az adott pénzegység. Ez utóbbi sajátossága miatt (a pénz =törvényes értékmérő), Arisztotelész pénzelmélete joggal nevezhető legalista pénzelméletnek.
Arisztotelész pénzelmélete még egy igen fontos kérdéssel foglalkozik, nevezetesen a kamatra kölcsönzés-, vagy az uzsora-kérdésével Az uzsora problémáját kevésbé részletesen, kevésbé analitikusan közelíti meg, mint például a pénz csereeszköz- vagy értékmérő funkcióját. Ennek ellenére uzsora-felfogásának hatása egészen Kálvinig kimutatható az eszmetörténetben.
A kamatra kölcsönzés kérdését a „Politiká”-ban veti fel, mégpedig azon a helyen, ahol a gazdálkodási formákat tipizálja. Az a gazdálkodó, aki pénzét kölcsönadja azért, hogy bizonyos idő múltán több pénzhez jusson, - az uzsorás. Az ilyen módon szerzett nyereség pedig maga az uzsora (kamat).
Arisztotelész korábbi elemzéséből kitűnt, hogy a pénz alapvető rendeltetése, a csere közvetítése. Amikor tehát a pénzt kölcsönadják uzsorára, a pénzt nem eredeti rendeltetésének megfelelően használják. A pénz „a cserekereskedés céljára keletkezett, -írja- s lám az uzsora mégis őt magát szaporítja. Innen ered az uzsora görög neve is, ami azt jelenti, hogy magzat, a megszületett kicsinyek rendesen ugyanis hasonlítanak az őket létrehozó lényekhez, márpedig az uzsora mi egyéb, mint mikor a pénz megfiadzik.”37.
Arisztotelész felfogásában a pénz még nem produktív, nem termékeny, a pénznek még nincs hozam-képessége. Így, aki pénzét kamatra kölcsönzi, az sérti a csereigazságosság elvét, vagy egyenértékűség elvét. Aki pénzét kamatra kölcsönadja, az nyereségorientált tevékenységet folytat. Ezért a pénz kamatra kölcsönzése is természetellenes gazdálkodási mód. Sőt „ez a gazdálkodási mód valamennyi közt a legtermészetellenesebb,”38.-vélekedik.
Arisztotelész gazdasági tanításai több évszázadon, sőt évezreden keresztül hatottak a közgazdasági gondolkodás történetében. Gazdaságbölcseletének, pénzelméletének különösen nagy hatása volt az ókori római gondolkodók és a középkori skolasztikusok (főképpen Aquinói Szent Tamás) körében. Sokan úgy vélik Arisztotelész gazdasági tanításainak hatása egészen Adam Smith: „A nemzetek gazdagságá”-ig jól kimutatható./39.
Jegyzetek
1 Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat, 1976., 149.o.
2 Barátja vagyok Platonnak, de még inkább barátja vagyok az igazságnak, -mondotta Arisztotelész.
3 Athénban a macedónellenes erők Arisztotelészt istentelenség vádjával perbe fogták. De Arisztotelész nem várta meg az ítéletet. Azt mondotta: nem akar alkalmat adni az athéniaknak, hogy még egyszer a filozófia ellen vétkezzenek. (Ezzel a megjegyzésével a Szókratész elleni ítéletre célzott.)
4 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, 1987., 6.o.
5 Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat, 1976., 152.o.
6 Uo. 170.o.
7 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, 1987., 5.o.
8 Arisztotelész szerint minden vonatkozásban a legjobb a mérséklet, a középút. Így „... nyilvánvaló, hogy a vagyoni állapotban is valamennyi közt a legtöbbet és a közepes.” (Arisztotelész meggyőződése, hogy széles középréteg nélkül nem jöhet létre az általa preferált mérsékelt demokrácia, a politeia.)
9 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 99.o.
10 Uo. 71.o.
11 Uo. 84-87.o.
12 Uo. 87.o.
13 Ezért is nevezik gyakran Arisztotelészt a „közösség filozófusá”-nak.
14 Vö. Polányi Károly: Kereskedelem, piacok és pénz az ókori Görögországban. Gondolat, 1984., 8. fejezet.
15 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 85.o.
16 Uo. 85.o.
17 Uo. 85.o.
18 Uo. 87.o.
19 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Helikon,1971.,129.o.
20 Uo. 129.o.
21 Uo.128.o.
22 Mivel Arisztotelész értékelemzésében közel jutott a munka értékelmélethez, ezért több szerző -köztük Schumpeter- Arisztotelészben, Adam Smith előfutárát látják.
23 Arisztotelész az értéket szubjektíven, az áruk hasznosságától függően magyarázta. „A csere az emberek szükségletein alapul. Amikor a csere igazságos, akkor a szükségletek egyenlőségén alapul és nem munkaráfordítások értelmében vett költségek egyenlőségén.” (J. F. Bell: History of Economic Thought. New York, 1953., 41.o.)
24 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 86.o.
25 Uo. 89.o.
26 Uo. 86.o.
27 Uo. 87.o.
28 Arisztotelész a tőkének az első elemzője. Amennyiben a pénznek, mint forgalmi eszköznek a körforgását (Á-P-Á), megkülönböztette a pénznek mint tőkének a körforgásától (P-Á-P).
29 Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika. Helikon, 1971., 129-130.o.
30 Uo. 131.o.
31 Uo. 131.o.
32 Másutt, ahol a pénz kincsképző szerepét elemzi, ott épp ellenkezőleg a pénz közösséget bomlasztó erejéről, szerepéről szól.
33 Arisztotelész: Nikomakhoszi Etika. Helikon, 1971., 130.o.
34 Uo. 131.o.
35 Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 86.o.
36 Marx: A politikai gazdaságtan bírálatához. MEM 13., Kossuth, 1965., 87.o.
37. Arisztotelész: Politika. Gondolat, 1984., 89.o.
38 Uo. 89.o.
39 Például Schumpeter Arisztotelész pénzelméletének hatásairól a következőket írja: „Bármi legyen is a fogyatékossága, ez az elmélet, bár soka sem ellenvélemény nélkül, egészen a 19. századig uralkodott, sőt még azon túl is. Ez az alapja minden a pénzre vonatkozó analitikus munkának. Ezért minden okunk megvan arra, hogy biztosak legyünk annak az Arisztotelésznek az értelmezésében, akinek személyes hatása ebben a kérdésben egészen A. Smith-ig felismerhető.” (J. A Schumpeter: Histoire de l' analyse économique. Éditions Gallimard, 1983., 101.o.
inco.hu
A kereskedő
Gyermekkorunkból, ami persze már régen volt, emlékezünk arra, mennyire tisztelt és becsült volt a kereskedői állás és milyen becsületesek voltak a kereskedők. Akkor ritkaság volt a bukás és ha az szerencsétlen események közt bekövetkezett, annak áldozata nem a vagyonvesztés, de tekintélyének elvesztése fölött volt boldogtalan. Hamis mérték, portéka, élelmiszerhamisítás még nem divatozott.
Ma a tudományos haladás, a szabadságok idejében, a hamis bukás tömeges gyakorlata, a meggazdagodásnak egy neme, bizonyos arcátlanság és a megfontolt, előre kigondolt huncutság alkalmazása ennek a mestersége. Egy kis malőr, ha rajta veszt a kísérletező, a miért a törvény igen enyhén bünteti, a közvélemény csak mosolyog rajta, de ha az gazdagít, ügyes embernek bélyegzi.
A hamis mérleg, az ember egészségét rontó, sőt életét is kockáztató élelmiszerek hamisítása kereskedői ügyesség, csak pénzbeli eredménye legyen.
Hát szabad ezt, az emberek jóvoltának őrzésére hivatott hatóságnak megtűrni? Nem! Annak elháríthatlan kötelessége ebbe a dologba beleavatkozni és törvények által megmagyarázni, hogy a csalás és hamisítás kemény büntetést érdemlő cselekmény, de nem a szabadságnak attribútumai. A közönség se tűrje ezt az eljárást védekezés nélkül. Összetett kézzel, tunyán ne tűrje azt, hogy rossz lelkű embertársa alázatosan hajlongva, mosolyogva és enyelegve kikotorássza a zsebét, melyben a becsületes munkának filléreit rejtegeti és mellette még egészségére is tör.
Elég romboló eredménye volt ennek a gyakorlatnak. A kisemberek kizsákmányolása milliárdokra rúgott… s tisztességesen élni akaró kereskedőket eredményes példával megrontotta, vagy a megélhetés szempontjából hasonló eljárásra rákényszerítette.
Világra szóló nagy hamisító vállalatok nagyban gyakorolták a hamisítást és bizonyos geográfiai területekre, ahol a kereskedelem becsapásra jól be volt rendezve, külön oda illő portékát hamisítottak.
A huncutságnak ez volt a világforgalma. A kereskedelem oly hatalmas lett, hogy a becsületesen dolgozó gyárosra, törvényes tilalom alatt levő dolgokat nagy mennyiségben úgy rendelte meg, hogy az az ő számára hamisítva készíttessék, különben el nem fogadja! — Ez ellen valamit tenni, — szabadság sértésnek magyaráztatott…
…Emlékezünk még arra az időre, amidőn az alföldi gabonatermést a híres bajai, a dunántúlit a győri keresztény gabona-kereskedők vásárolták össze és az ország termés feleslegét ezek a tekintélyes, gazdag kereskedők szállították a külföldre.
A kendertermelés feleslegét bácskai keresztény cégek vásárolták és küldték ki Angliába. Ezen nagy cégek ivadékai ma is vagyonosak és tekintélyes nevet viselnek.
A városokban a keresztény posztó-kereskedők, fűszeresek, vasárusok soká fennállott tisztességes cégek voltak. A keresztény borkereskedők a különféle borvidékek ismert cégei voltak, de az Engel-borok nem is rontották el akkor a magyar bornak jó hírét, úgy hogy a meghódított külföldi piacok elzárattak előle.
A pesti hengermalom tiszteletet gerjesztő világcég volt, mert esze ágába sem volt a jó magyar búzát balkán szeméttel keverni.
Az üveggyárak, gyufagyárak nagy kiviteli keresztény vállalatok voltak, sok ezer embernek adván kenyeret, tulajdonosaik pedig tekintélyes, gazdag emberek lettek…
Régebben a magyar kereskedő a jó minőségű portékát, a maga tisztaságában forgalmazta itthon és a világpiacon s féltékenyen vigyázott az árú hírnevére és ezzel a maga tisztességére. Még a rossz nyelvek sem találtak kivetőt rajta.
A modern kereskedés rávetette magát a jól megalapozott térre, kevert, kavart, hamisított, kotyvasztott és ma már a halált okozó italmérgezéstől sem retten vissza. A keverésből eredő pillanatnyi haszonért sérelmet okozván a termelőnek, az ország jó hírének.
Aki ilyen eszközökkel nem dolgozik, nem tud megélni az egykor oly szépen gyümölcsöző, tisztességes pályán. Élelmességnek nevezték a kotyvasztást, akik kevesellették az állandó polgári hasznot, akik hamisítással, merész keveréssel növelték jövedelmüket.
Így veszítette el az ország a külföldi piacokat és vele terményeinek jó hírnevét, pedig ezek a piacok meg voltak már hódítva, sokat fogyasztottak és jól fizették jeles terményeinket…
Önérzetes, tiszta kezű emberek ilyen körülmények között nem állhatták meg ezen a pályán, de nem is akarhatnak arra rálépni addig, míg ezek a tarthatatlan viszonyok meg nem változnak.
Ha vissza akarjuk hódítani az elveszett külföldi piacok egy részét, mert sajnos, már csak egy részéről beszélhetünk, mert őket rákényszerítették ezek a szerencsétlen viszonyok, hogy bennünket kikerülve, segítsenek magukon, akkor más irányú ténykedésre kell tanítani ezen pályán mozgókat, amire főleg a vevő közönség rászoríthatja őket, minden adandó alkalommal éreztetvén velük eljárásuk ferdeségét, másrészt a szövetkezeti úton segíthetünk magunkon.
Ha a termelő gazdák állítanak szövetkezeti malmokat, melyből keveretlen magyar lisztet adnak el, ha a bortermelő vidékek szövetkezetei hamisítatlan bort árulnak, ha a mindennapi élet szükségleteit jól kezelt szövetkezetek fogják kiszolgálni, akkor a magyar ifjúság ezen szövetkezetekben kiképezheti magát becsületes kereskedővé, mely osztály képes lesz helyrehozni a megtépett kereskedő pályát, mely nem fogja megtűrni, hogy teszi hitelvesztetté az ország legbecsesebb foglalkozását, legjobb terményeit, egy foglalkozási ág, mely hivatva volna tisztességes megélhetés mellett, a magyar föld páratlan gyümölcseit a maga kitűnőségében fenntartva, a világversenyben régi tisztességes helyét visszahódítani.
Ezt azonban csak egyenes úton lehet elérni, nem a hazudozás, a hamis esküdözés, a képmutatás, az árú hamisítással, — mert ez a szereplés lejárja, sőt már le is járta magát, — azért a sok bűnös, talaját vesztve, most már házról-házra járva kupeckedik, vagy a vásárokon űzi kis hamisságait, ahol a kisember pálinkagőzbe fojtott eszét kijátszhatja.
Ez a kereskedelem csődje, ebbe pedig jó gondolkozású ember nem kívánhat bele menni.
A züllött kereskedők jól organizált serege visszataszító, ocsmány módon űzi fölösleges beavatkozását az országos vásárokon. Vajon kissé önérzetes embernek volna-e kedve ilyen foglalkozásra, amely sajátlag a jobbmódú kereskedő cégek kirendeltségét képezi, azzal a főfeladattal, hogy korlátlan piszkos furfangjával a munkás és a termelő létét, minden birtokcsere alkalmával lehetőleg megtámadva, kihasználja az ő megtollasodott küldője javára.
Már az iskolában kellene a kisembert ezen ocsmányságok védelmére megtanítani és rávezetni, hogy mindezeken csak a szövetkezeti berendezkedés segíthet.
Látjuk a kisember szorgalmas, nehéz munkáját és szomorúan látjuk, hogy az nem biztosít már neki eredményeket, mert azt a szabadság körmös angyalai kikaparják a szájából is és rákényszerítik a szegény, tudatlan embert az önmegtagadásnak, a fájdalmas nélkülözésnek negatív takarékosságára…
A számtalan példa közül álljon itt csak egy. A gácsi, brassói és más tisztességesen jó anyagból készült posztó nem kelt el itthon és ezek a vállalatok nem tudtak felvirágozni, mert a kereskedelem az olcsó bécsi rongyot kínálgatta, mely csak külsőleg volt felcifrázva, de rossz, olcsó anyagból készült béltartalma és rövid tartósságra nézve, becsapták vele a vevőt. Ezen okból a magyar ipar egy ága sem tudott föllendülni, mert saját kereskedelmünk bojkottálta azt.
Ilyen kereskedelmi irányzat mellett hiábavaló volt a közgazdaság emelését célzó politikusok erőfeszítése.
A nemzetgazdaság terén akkor jöhet létre értékes nemzeti vívmány, ha a fogyasztó közönség addig bojkottálja a selejtes raktárt, míg annak tulajdonosa észre tér és belátja, hogy neki is jobb az élvezett polgári jogok mellett, a hazafiúi kötelességet is felismerve, vevő közönségét serkenteni a honi ipar támogatásában.
Ki merné tagadni, hogy eddig a mi kereskedelmünk többsége ennek ellenkezőjét cselekedte.
A kis ipar nyomorúságát részletezve le sem kell írni, hiszen mindenki tudja, hogy a szabó az osztrák balkánposztós ruhakereskedőnek; az asztalos a bútorkereskedőnek; a cipész a bakkancs-liferánsnak, a sok szegény varrónő a vászon-kereskedőnek kiéheztetett rabszolgája.
A magyar középbirtokosság 9/10 része tönkre ment. Ennek az osztálynak meghurcolása és lekicsinyléséről bőségesen gondoskodott a liberális sajtó. Lustának, tehetetlennek, tudatlannak, hiúnak, maradinak elnevezvén, bukását az igazságnak elkerülésével ezen tulajdonságainak rótta fel.
Pedig annak más oka van. A kereskedelmet támogató, vele osztozkodó, sajnos túl soká tartott, szabados irányzat ölte meg ezen osztályt. Megölte az ötforintos búza, mikor annak termelése a tudósok számítása szerint 7 ½ forintba került, a heremag ring. A 16—20 krajcáros marha ár, mely a gazdának minden darabnál 40—50 forint veszteséget eredményezett. Ez tette tönkre a középbirtokos osztályt, mely midőn a szerencsétlen irányzat végett, érezvén bukásának rövid időn való bekövetkezésének kikerülhetlen tényét, minden felszólalása félre-magyaráztatott, a dicsőített szabadelvűség elleni veszedelmes ellenzékeskedésnek nyilváníttatott. Még az akkori kormány és a parlament sem tett a baj elhárítására semmit, mert az az akkor uralkodó elemekkel szövetkezve, inkább a közgazdasági tevékenység jövedelmező áramlatában úszkált.
A jó siker tartalmú búzának nyakára hozták a balkán szemetet. Malmaink a termelő támogatása helyett annak megrontói lettek. Rétes tésztát háziasszonyaink már a magyar lisztből nem tudtak készíteni, a piacot úgy ellepték a liszt hamisítványok és a fogyasztó csak olyan drágán kapta a hamisítványt, mintha jó siker tartalmú lisztet vett volna. Elég soká tartott ez az 5 forintos búza állapot és annak kevergetése, amely éppen elég volt a középbirtokos megbuktatására és a városban készpénzből élő emberek megrontására. A termelő 16—20 krajcárt kapott ebben a szerencsétlen időben jó minőségű hizlalt marhájáért, amikor a fogyasztó 80 krajcártól 1 forintig fizette a húst; igen ám, de milyen hús volt az, a sovány, hitvány balkánmarha húsát fogyasztottuk mi drága pénzen; olyan áron a jó, magyarországi hízott állatok húsát Bécsben élvezték. Nálunk az előkelő vendéglők és a gazdag kereskedő urak Bécsből hozatták a jó húst, mert itt egy jó falathoz sem lehetett hozzáférni.
Ezek az olcsó árak gazdagították a kereskedőt és tették tönkre a termelőt, ezek a drága és rossz élelmiszerek rontották meg a városi embereket. Ez a magyar kereskedelem bűne, melyet az akkori közgazdaságban tevékenykedő társa, a hatalmas politikai irányzat, hűségesen támogatott.
Ezen, elég sokáig tartó merkantil érdekek irányzatának az volt az eredménye… a mezőgazdasággal foglalkozó rétegek elpusztultak, a munkásnép pedig kivándorolt.
Tisztán látó, körültekintő politika hozhatja csak a harmonikus haladást létre, mely nem engedi azt a túlcsapást, hogy a népnek egyik rétege hirtelen felgazdagodhasson a másik réteg rovására, melynek nagy része a nélkülözésre, sőt a kivándorlásra is rákényszeríttetik.
Korlátlan szabadság, szabad kereskedelem, szabad verseny, ez volt a merkantil tábornak jelszava és ezt gyakorolva, mi lett az eredmény? Az, hogy a meggazdagodottak, kényük-kedvük szerint rendelkeznek a népnek számottevő részével, de rendelkeznek úgy, hogy a törvény rovására a tág lelkiismeretűek hirtelen meggazdagodnak. Ezt az állapotot elég szomorú példákkal igazolja a városban élő kisiparosok, kézi munkások és munkásnők sokasága is, akik a boltosoknak dolgoznak, ezek alkotják a kivándorlók egyik részét, a merkantil tábor által kizsarolt és elbolondított mezőgazdasági munkások adják a másik részét.
A kereskedői pályának akkor lesz vonzó ereje, ha abban is irányító lesz minden bölcsesség kezdete: az erkölcs, mely korlátozza a vágyakat és mérsékli a szenvedélyeket. Ezt a vágyakban nevelt emberek maguktól már meg nem csinálják, mert a beteges fejlődés a magasabb emberi érzés fogalmát meggyengítette, de sajnos, sok emberben egészen megsemmisítette. A megmérhetetlen gazdagodási vágyat csak új kereskedelmi törvények és igazságosabb alapokra fektetett kereskedelmi szokványok mérsékelhetik.
Azáltal, hogy az államnak hatalmi köre a kapitalisztikus érdekek védelmére hajlott, elértük azt a szomorú állapotot, hogy egy maroknyi pénzgazdag emberrel, — akik a luxust mindig korlátlanabbá, az erényeket gyöngébbé változtatják, — szemben áll a nyomorba esettek nagy tömege.
Előkelő jogtudós nyilvánosan kimondotta a mi kereskedelmi törvényeinkről és annak hatásáról, hogy az a társadalmat is kommercizálta, vagyis ezt a szellemet uralkodóvá tette és annak fattyú-hajtása széltében elterjedve, nagy körben gyakorolta romboló hatását, ezért sokan érezték ennek a szabadságnak ferde hatását.
A törvényhozás is megérezte ezen fattyú-hajtások rombolását, azért 1900-ban törvénnyel akart gátat vetni a csaló ügynökök garázdálkodásának.
Alig zavarták el ezt a veszedelmes sereget az egyik térről, azonnal találtak más nyitva hagyott teret, most a könyv-ügynökök, varrógépügynökök, vasalt nadrágú, simára fésült, elegáns fellépésű, magyar nevű, előkelő firmákra hivatkozó hada szállta meg az országot, újabb és újabb fogásokkal lépre csalni az áldozatokat, akik a be nem váltott ígéretek után, a budapesti bíróságnak százával gyártott elmakacsoltak táborában duzzognak.
Lám, ahol a törvény vagy hatóság egy kivételes jogot nemes szándékból fennhagy, azt megszállja az a kereskedő szellem rontó hada, melyet ostorozni kell szavainkkal és megrendszabályozni törvényekkel, ha még oly nagy lesz érte bizonyos helyeken az óbégatás.
Az uzsora
Az uzsora legocsmányabb, legbecstelenebb formája a kiskorúakkal űzött nyerészkedés.
Isten a megmondhatója, mily sok értékes anyagot veszít a társadalom ezen lelketlen nyerészkedés révén, mely a tapasztalatlan, kiforratlan ifjaknak, saját sírjuk megásási munkájából jövedelmi forrást alkot magának. És milyen utálatos ezen munkálkodás körül a törvénynek kijátszási módja. Mennyi fájdalmat és gyötrelmet okoz ez a förtelmes üzlet sok tisztességes szülőnek és mily csekély a kárt okozó bűnhődése, a kárt szenvedő fájdalmával összemérve.
Ettől a piszkos üzlettől nem a keserű könnyek, nem a szülői átok fogja megóvni a társadalmat. Csak a legszigorúbb törvényes büntetés alkalmazása fogja leszoktatni az elfásult lelkű embereket a könnyen kivihető rablástól. Rájuk a fájdalom könnye hatással nem bír…
A recepció megtörténte után, a közszájon forgó hangzatos szabadelvűség feltámadása idején, szabaddá lett az uzsora. Egyesek és bankok kezében felvirágzott az, melytől a tisztességesen gondolkodó úri nép sem, de legkevésbé tudta magát a kisember megóvni.
Az uzsorás behízelgő módon, szép szóval, pálinkával, segítő, jóakaró barátságot színlelve, kiszemelt áldozatainak gyengéit kilesve, maga iránt bizalmat keltve, belopózott áldozatának lelkébe, akit apró szívességekkel, gyengéinek legyezgetésével, csábító ígéretekkel, később fenyegetéseivel leköt, lépten-nyomon újabb bilincsekbe fűz, ha kell megaláz, a kis ember elégedetlenségét, kedvetlenségét testet-lelket mérgező pálinkával oszlatja el, azzal villanyozza hanyatló testi erejét, hogy kihasználhassa az elnyert vagyonka után testi erejét is, a rogyásig.
A parasztságnak ezen szabadság útján elért jelen állapota rosszabb, mint valaha volt a jobbágyság korában.
És ez a baj nálunk úgy elharapódzott, oly mély gyökeret vert, oly széles terjedelmet öltött, hogy az már veszélyezteti az állami létet, mert annak egyik leghasznosabb rétegét elbutítja, közömbössé teszi, sőt hazájával is ellenséges érzületbe sodorja, azt látván, hogy az ország egyik gazdagodó rétege tömegesen fosztogatja ki szabadelvű jogi formák között az egyiket a vagyonából, a másikat keresetének eredményétől a nélkül, hogy az állam emberi érdekeit, veleszületett jogaiban megvédene…
A gyakorlati élet exigenciái áldozatul estek a csillogó jelszavaknak. A tisztességhez szokott igaz emberek természetében rejlő jóhiszeműségükkel felültek, azt hívén, hogy a szabad verseny is csak a tisztesség határai között mozoghat és nem gázolhat bele az erkölcsi érzés szentélyébe.
Ennek az állapotnak a végeredménye a használható, erős, csontos, munkaképes elem romlása.
Nem csak mi, más előrehaladottabb nemzetek is átélték a hangzatos jelszavak által felidézett bajokat.
De azok nem vártak addig, míg a baj az ország javarészét kifosztja, másrészét kivándorlásra erőlteti; azok nem nézték tétlenül, mint zsákmányolja ki a lelkiismeretlenség, a furfang és a vallás által megengedett hittétel az ifjak könnyelműségét, a népnek tudatlanságát, szorultságát, jóhiszeműségét.
Felismerték ott idejében a fosztogatásnak kitett elérnek védelmének szükségét és visszatérlek csakhamar az uzsora tilalmához, némely helyen egész országra, más helyen egyes mételyezett országrészekre alkalmazva.
Az uzsora egykor a keresztény társadalomban dehonesztáló dolognak tartatott, megvetés tárgya lett annak gyakorlója…
A most hatályban levő törvények nálunk nem felelnek meg, mert büntető rendelkezései hiányosak, enyhék és a hivatalos üldözést nem tartalmazzák.
Világos és minden kétséget kizáró szigorú törvényes rendelkezésre van szükség, mely lehetővé teszi az uzsora teljes kiirtását, mert az állam kötelessége, államfenntartó néposztályát a kizsákmányolás ellen hathatósan megvédelmezni és megismertetni azt az igazságot, hogy a szabad egyéni érvényesülés, csak a tisztesség határai között jogosult.
Miután azt látjuk, hogy a baj az ország leghasznosabb termelő rétegének romlását idézi elő, akkor a bajt gyökerében kell megtámadni. A baj minden egyes jelenségei ellen szükséges a szövetkezeti védelmet teljes erővel létre hozni és állami támogatással megerősíteni, mert a szövetkezeti intézmény az, mely az ő különféle alakzataiban hathatós védelmet nyújt az uzsora különféle módozatai ellen.
E mellett a szigorú törvények is alkalmazandók a hivatalból való üldözés felvételével.
Legjobb példa erre a Francia Köztársaság törvényhozása, mely elrendeli, hogy ha a polgári bíró uzsorás jogügyletet talál, az ügyiratokat hivatalból tartozik áttenni az ügyészséghez…
Szükséges az is, hogy a dehonesztáló cselekmény megbélyegző következményekkel köttessék egybe. Az uzsorásnak fogház, a visszaesőnek fegyház legyen az orvossága tetemes pénzbírság mellett, hogy ne terhelje a romlott ember a tisztességes emberek közterhet, de had érintse a pénzbeli bírság a haszonlesőt kapzsiságának legérzékenyebb részén.
Az az idegen pedig, aki a nép szipolyozásával hálálja meg az ország vendégszeretetét, toloncoltassék ki szülőföldjére, örökké tartó visszatérési tilalommal és a közönség tájékoztatása végett az ilyen ítéletek legkiterjedettebb mértékben közzéteendők. Ha a szabad Svájc és a szabadelvű Francia Köztársaság a legszigorúbb törvények alkalmazásához nyúlt, Magyarország hírneve sem fog kárt vallani…
/részlet/
Egan Lajos
betiltva.com
Ima Magyarországért
Öregisten, Nagyisten
nézd, hogy élünk itt lenn
katlanba zárva
csodára várva
csöbörből vödörbe magyarok.
Itt élünk se élve se halva
hurrá a vödörben hal van
süthetünk szálkás kis pecsenyét
a friss húst viszi már a fürge menyét
körben a bozótból
ragadozók szeme villog
az elhevert csordákon
áldozati billog.
(csitt, csak csendesen, ne kiálts,
mormold csak, mormold az imát)
Öregisten, Nagyisten
ha Te nem, ki segítsen?
Sovány lakomára
nohabort kínáltak
s akik ezt megitták
bódultakká váltak.
(... csak csendesen, ne siránkozz,
halkan szólj elkábult hazánkhoz)
Öregisten, Nagyisten
érted sóvárog ma minden
akik hortyognak szanaszét
vagy éberen vigyáznak
síkos savas eső alatt
biz egyformán áznak.
(... csak csendesen, mind aki lázad,
báránybőr jelmezben figyelik a házad)
Öregisten, Nagyisten
erősíts a hitben
hogy ami késik
azért el nem múlik
él még a Te nyájad bárha szőre hullik.
(... csak csendesen, nem használ a lárma,
mostohaszülők közt még árvább az árva)
Öregisten, Nagyisten
más remény nincsen
mint igazad, kegyelmed
hogy Te szabj végül rendet
maradék országnak
adj életes kedvet
a lecsonkolt többit
gyógyítgasd ne engedd
önnön gyilkosává válni –
haza kell találni!
(... csak csendesen, mert vád alá vesznek,
jönnek janicsárék, kerék alá tesznek)
Öregisten, Nagyisten
nem hoztak, de vittek
a vak lóra azt hazudták bátor
suba alatt kupec lett a pásztor
műdalokkal altat nejlonfurulyája
dagonyáztat minket langyos pocsolyában.
(... csak csendesen, ne élvezd a táncot,
csörgesd csak, csörgesd a vattázott láncot)
Fájdalomban boldog régi jó Patrónánk
hegyeink elcsórták, eladó a rónánk
fulladunk a füstben a folyónkban cián
sorvasztja a lelkünk a ránk tukmált Isten-hiány
mértékadó értelmiség minden mérték nélkül!
hóhér a halottal cinikusan békül
dús szobákban álparasztok
a búzát égetik ők nem harasztot
melósvezér nyüszít, uszít
munkásember helyben fut itt
a hajléktalant rendőr verte
shoppingcenter országszerte
mocskos pénznek nincsen szaga
gaztól rabolt s gaz lett maga
és a művész? búsan kérded
megvették a tehetséget
sirasd őket Ősi Anya
zsoldospénznek sincsen szaga
(... csak csendesen, hagyd Krisztust ítélni,
végtelen időben mindenkit megtérni)
Öregisten, Nagyisten
kit kövessünk s kit nem?
Érlelj az eszmében de a rögeszmét távoztasd
hisztériát űzz el indulatunk meghagyd
a reánk szabott leckét beteljesíthessük
gőgösek se legyünk kétségbe se essünk
nácítudat, bolsitudat
csak álarc a Szörnynek
egyképp meggyötörtek
lám egymásra törnek
gonosz század elment
nehéz évek jönnek
melegítsd eszünket, okosítsd szívünket,
biztass hogy a testvérharc megszűnhet
göngyöld e földgolyót, írjad köntösébe
édes hazánkat annak is kellős közepébe
a lapulást-alkuvást váltsa már valódi béke...
Annyi gyalázatos koron át
őrizd meg számunkra misztikus koronád.
(… csak csendesen, akinek füle van, hallja;
a látónak látható, hasad az Ég alja)
Öregisten, Nagyisten
mit akarjunk s mit nem:
törvényed vezessen
hogy e kis nép oda ne vesszen
át ne lyukadjon helyünkön a térkép
ki ne radírozzon a világi lét végképp
serkentsd fel szolgád, a Magyarok Istenét
kend meg könnyektől elhomálylott szemét
küldd le a magasból újra e véres-veres földre
tartsd köztünk szellemét most és mindörökre.
(A Születés előtt túl hosszú volt az Ádvent
- hiszen az életünk hovatovább ráment –
mielőtt nem késő, Te mondd ki az Áment.)
Jókai Anna
Sarkosan fogalmazva
Húsvét szent ünnepén, a legnagyobb keresztény ünnepen talán kicsit elcsöndesül az ország, megtelnek a templomok, tavaszi reménységgel nézünk szét a világban, talán még újságot sem olvasunk, tévét sem nézünk, mintha kampánycsönd lenne megint, harangszóval és madárcsicsergéssel.
Reményt keltő, hogy már a legelszántabb Gyurcsány-rajongók is biztosra veszik a bukást itthon és külföldön, és nincs olyan politikai elemző, aki ne tudná, legkésőbb 2010-ben erős jobboldali magyar kormány lesz. Annyi elpazarolt, ordas hazugsággal átszőtt év után megint szabadok leszünk, igyekszünk kitörölni az emlékezetünkből nemcsak Gy. F.-et, hanem Lendvait, Kókát, Bajnait, Szilvásyt, Horváth Ágnest és a többieket, talán újra lesz értelmük a szavaknak, nem esélyegyenlőségről meg kirekesztésről, reformról és konvergenciáról zakatolnak, és megint megszokjuk, hogy minden nap egy kicsit jobb lesz, nem pedig rosszabb.
Feltámad Magyarország, lerázza magáról az élősködőket, a hazugokat és tolvajokat, nem lesz többé kordon és műveleti terület, és nem lesz olyan ház, ahol ne tűznék ki a magyar zászlót nemzeti ünnepeken.
Tönkremennek a bulvárlapok és tévék, az MSZP és az SZDSZ parlamenten kívül fortyog… ez már túl szép, de talán igaz is lehet.
Áldott húsvétot minden jóakaratú magyarnak!
Szentmihályi Szabó Péter
magyarhirlap.hu
Fohászkodás
Isten! Kit a bölcs láng esze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
A legmagasabb menny s aether Uránjai,
Melyek körülöted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.
Te hoztad a nagy Minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldöked
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamait kiméri.
Téged dicsőit a Zenith és Nadír,
A szélvészek dús harca, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásait.
Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
Ami után eped, ott eléri.
Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
A jobb s nemesb lelkeknek útján,
Merre erőm s inaim vihetnek.
Bizton tekintem mély sírom éjjelét!
Zordon, de óh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád: ott is elszórt,
Csontjaimat kezeid takarják.
Berzsenyi Dániel
A disznófejű Nagyúr, AZ UZSORÁS, uzsora, reakció blog, reakciós blog, kamat, kamatra, bank, tankok helyett bankok
Nincsenek megjegyzések:
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
A disznófejű Nagyúr,
AZ UZSORÁS,
bank,
kamat,
kamatra,
Reakció blog,
reakciós blog,
tankok helyett bankok,
uzsora
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
A disznófejű Nagyúr,
AZ UZSORÁS,
bank,
kamat,
kamatra,
Reakció blog,
reakciós blog,
tankok helyett bankok,
uzsora
Konvergencia Program
Konvergencia Program
Czike László : Gyurcsány és a munkaérték-elmélet
Marx Károly eredeti munkaérték-elmélete szerint hasznos értéket csak az emberi munka hoz létre. Ez az alaptétel összhangban volt Engels Frigyes „geneziselméletével” is, miszerint az embert a munka, a célszerű emberi tevékenység tette emberré. Ámbár ez utóbbi „nem egészen” igaz, hiszen célszerű (tervszerű) tevékenységet egyes állatok is (lásd: eszközhasználat) végeznek; másfelől az embert Isten eleve embernek teremtette, amikor isteni lelket lehelt belé. Az embert az állattól tehát nem a tudatos munkavégző képessége, hanem a lelke különbözteti meg, s ez az isteni lélek eredezteti például az erkölcsiséget, a lelkiismeretet is, amellyel az állatok – lélek híján – természetszerűleg szintén nem rendelkeznek.
A fentiekből következik, hogy:
– A tőke használati értéket nem hoz létre.
– Nem a tőke tette az embert emberré.
Tekintve, hogy a hasznos értékek termelésétől elkülönült (kereskedelmi, banki, spekulatív és derivatív [származtatott – a szerk.]) tőke megszületésétől kezdve a tőke és a munka szemben (érdekellentétben) állnak egymással, mi több, esetünkre alkalmazva a formális logika szabályait:
– A tőke csak elveszi, elsajátítja és sajátos céljainak megvalósításáért elfogyasztja a munka által termelt javakat.
– A tőke illegitim „működése” által embertelen viszonyok jönnek létre, a tőke elemberteleníti az emberi társadalmat.
Nos, ez az igazság.
Tézis, antitézis – szintézis: Hegel után szabadon.
Attól, hogy a tévesen vagy szándékos megtévesztés céljából kommunizmusnak elkeresztelt első világállammodell oly látványosan megbukott, Marx munkaérték-elmélete nem vált visszamenőleg érvénytelenné, tévedéssé vagy hazugsággá. Mi több: abból, hogy a világ ostoba urai-uralkodói, a derivált spekulatív finánctőke jól fizetett apologetái a kommunizmussal, mint fürdővízzel, kiöntötték a „gyermeket”, Marx munkaérték-elméletét is; még nem következik, hogy a kapitalizmus, s az általa „generált” liberális polgári demokrácia lenne a társadalmi fejlődés csúcsa. Noha Francis Fukuyama – „az amerikai álom” történelemtudósnak álcázott prókátora – azt állítja, hogy a liberális demokrácia globális térhódításával véget ért a történelem, mi tudjuk, ez csak hazugság, a császár parancsára.
Nem ért véget, és ezt hamarosan Fukuyama is konstatálni fogja.
A könnyen szerzett piszkos pénz megrészegít egyes embereket. A pénz sűrített politika (Lenin – ő csak tudta!), sűrített hatalom. A mások élete feletti korlátlan rendelkezés joga. Akinek a kádkő-kaszakő vállalata 10 milliókat hoz havi jövedelemként, könynyen utalja át a miniszterelnöki-állami járandóságát alapítványoknak.
Még hogy: „mi az, hogy nagyon is!”?
Ez a tenyérbe mászóan hetyke mondat a pogány lélek – aki egyébként sűrűn előadott hamis fogadkozásaiban mégis gyakran hívja segítségül (mintha bármi köze is lenne hozzá) Istent – nyilvánvaló bizonyítéka. Az évi 100 milliós osztalék, a pro forma jótékonykodás, az ebül szerzett vagyon mámora, a kérészéletű evilági „siker” gátlástalan és mértéktelen habzsolása, a pávaként tetszelgő seggriszáló csípőmozgás, a vérfagyasztóan hamiskás cinkos mosoly, a negédesen elővezetett olcsó blöffök és az égbekiáltó hazugságok, a „köztársaság” üres eszménye stb. mind-mind az istentagadó lélek csalhatatlan jelei. Fletó sosem fogja a vagyonát szétosztani holmi szegények között! Még gondolatban sem. Az életeszményei éppen ellentétesek a miénkkel. Fletó „szentháromsága”: pénz, párt, köztársaság – a miénk: Isten, haza, család. Fletó csak „ebben az (általa elkúrt) országban” él – élhetne bármelyikben, ahol az álszocialista párté a hatalom –, minékünk pedig Magyarország az édes hazánk. Áthidalhatatlan különbség. A „köztársaság” sűrűn emlegetése pedig felér egy grandorientalista bálványimádással, azzal a kiegészítéssel, hogy akik a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavát egykor – mily’ valószínűtlenül régen! – harcuk zászlajára tűzték, azok még erősen hittek a magyar nemzetben, a magyar nemzet felemelkedésében, egyszerűbben szólva hazafiak voltak, akiknek nem Bush, Putyin és Rasmussen voltak a példaképei.
Mit jelent a jelszó, hogy köztársaság? Mert amikor ez valódi jelszó volt, akkor valami ellen – ti. a Monarchia ellen – kellett mellette lándzsát törni, de most mennyiben aktuális jelszó a köztársaság?! Amikor bármely mondandója végén, ex cathedra kijelenti: „a köztársaságért!” – az ember hátán feláll a szőr, majd a hideg futkározik: netán attól kell félnünk, hogy valaki, valami kitalált szaúdi „futballtenorista” egy Kossuth téri merénylettel visszaállítaná az alkotmányos monarchiát, netán visszatér Habsburg Ottó? A hamis jelszavak, anakronisztikus ideák nemhogy gyanúsak, egyértelmű jelzések. A vidám, fontoskodó csípőrázás, angolul hippy-hippy shake (The Swinging Blue Jeans) vagy korszerűen hips don’t lie (Shakira – belly, a fémcsörgőkkel) csak bodylanguage, ami arról árulkodik, hogy a gazdájuk amúgy egy komolytalan szerzet, aki a pénz, a hatalom és a könnyed élvezetek híve s rabja is.
Előfordulási helye a Kossuth tér helyett a Köztársaság tér…
Pedig Fletó barátunk alaposan téved.
A vagyonát nem a jó munkájával szerezte – hogy mi a munka, azt jószerivel csak ugatja. Nincs olyan „munka”, ami néhány év leforgása alatt milliárdok felhalmozásához vezethetne. Különösképpen nem olyan árulkodó általános körülmények közepette, amikor a nép milliói önhibájukon kívül elvesztették mindenüket – vagyonkájukat, megtakarításaikat, még munkahelyeiket és otthonaikat is. A nemzeti vagyon, a működő tőke százmilliárdjai multináci karvalyok és héják, hazaáruló ügynökök és bankárszélhámosok tulajdona lett, melyből az MSZP nómenklatúrája azért komprádor-kollaboráns vamzer-jutalékként csak leszakított 10-15%-ot: legyen mit a tejbe-vajba aprítania, ha már „ebben az országban” is kivirágzik a terrorellenes koalíció rossz gyümölcsöt termő tudásfája. Fletó és élelmes társai bespájzoltak „rendesen”: pont annyi a lenyúlt portfoliók osztaléka, amennyivel kevesebb lett a nép jövedelme, mert pénz nem vész el, csak átalakul. A magyar életszínvonal ma is alulról döngeti az 1989-es szintet, csakhogy ezért most egyrészt háromszor annyit kell dolgozni, másrészt ez csak egy átlag. Annak az átlaga, hogy amíg Magyarország mára már 5-6 millió koldus országa lett, addig Fletó és a szőrűek – néhány százezren – ebben az országban is atlanti színvonalon élnek, mert jó időben jó helyen, például a KISZ-ben vagy a DEMISZ (+ Roussos = vörös demisz)-ben lopták a napot. Meggazdagodtak, míg a nép koldusbotra jutott. Annak idején Kádár elvtárs is megmondta: „Elosztani, csak azt lehet, amit megtermeltünk.” Micsoda máig aktuális igazság! A dolgozók megtermelik munkájukkal – vö. munkaérték-elmélet – a kádkövet, a kaszakövet; Fletó meg elosztja magának az osztalékot. Kinek-kinek érdemei szerint. Mivel ő a jó munkájával hatalmas termelőtőkét halmozott fel, evidens, hogy a jól megérdemelt osztalékból él, miközben a munkavállalók a kaszakövet rágják, csak azért, mert rossz időben, rossz helyen voltak. Nos hát az 1989-es jövedelemátlag úgy jön ki, hogy a rendszerváltással megváltozott a leosztás és az elosztás. Azelőtt – aki dolgozott, annak – teljes létbiztonság(a) volt; ezért nagyjából mindenki egyformán, a munkája értékének kb. a 10%-át kapta munkabérként, ami az atlanti átlag egyötöde volt. (A különbözetet elgurították például Moszkvába, meg egyéb, melegebb éghajlatra, esetleg a Caiman Islands bankjaiba, netán off-shore cégekbe, ezek voltak a „guruló dollárok”.) Ma 5-6 milliónyian egyik napról a másikra nyomorognak, és emellett van még egy 3-4 milliós úgynevezett középosztály, mely ugyan reménytelenül nyakig ül az adósságában, de egy darabig még képes kifizetni az otthona és az autója hitelrészleteit. A mi kis elitünk viszont atlanti színvonalon dőzsöl, pár tízezren csak a szelvényeiket vagdossák. Íme az a híres átlag…
Hogy valaki jó időben jó helyen volt – egyáltalán nem érdem.
Még kevésbé teljesítmény, hiába tette fel a szőke a világhálóra.
Senki nem kéri számon Fletón a keresztény neveltetés, a keresztény jó erkölcs – miért is nem kerül vissza a vagyon eredeti, jogos tulajdonosához, a néphez – hiányát, hiszen nem születhet mindenki jó időben jó helyre. Nem nagy baj! Vegyük akkor követendő példának a munkaérték-elméletet, amelyet egyáltalán nem keresztény emberek alkottak meg. Mert hinni azért kell valamiben…
Pozitív teljesítmény, magyarán érdem – egyedül az alkotó munka.
Az a munka, amit „az átkosban” nagyjából mindenki végezhetett, manapság meg csak egyre kevesebben. Most elsősorban nem arról akarok beszélni, hogy Magyarországon úgy egyébként is kezd megszűnni az eredeti értelemben vett kreatív tevékenység, hiszen amióta bedolgozó gyarmat lettünk, azóta minden irányító munkát is a birodalom „boldogabb”, centrális területeire vontak össze, miáltal a perifériáról száműzni remélték az alkotó gondolatokat. A multi vállalkozások leányvállalatai idehaza nem igénylik a kreatív magyar agyvelőt, az állam alkalmazásában pedig hovatovább csak az uralkodó klikk debiljei dolgozhatnak, ami még a Kádár-éra személyzeti állapotainál is aggasztóbb színvonalat, összképet mutat. Hanem arról, hogy kreatív emberi munkának, célszerű emberi tevékenységnek azt tekintjük, amely hasznos értékeket állít elő. E meghatározás alapján tehát nem alkotó munka, ha valaki – bármekkora furfangról tegyen is tanúbizonyságot – történetesen a magyar vállalkozások tönkretételére, az állampolgárok élethez való jogainak megkurtítására, Magyarország eladósítására és felszámolására, a társadalmi élet ellehetetlenítésére „alkot” törvényeket. Az sem alkotó munka, ha valaki, esküjével ellentétben nem a nép érdekeit képviseli, csak a szupranacionális gyarmatosítást, a kozmopolita globalizációt szolgálja, vagy a hazai politikai lobbik önző profitcéljainak megvalósítását egyengeti – tegye ezt akár Brüsszelből, akár Budapesten. Nyilvánvalóan szintén nem nevezhető „hasznos értelmiségi munkának” a népnyúzó kormányzás apológiája, a médiumok hablatyolása sem, nevezzék azt akár tömegtájékoztatásnak, akár politológiának.
Hasznos értéket csak az értelmes alkotó munka hoz létre, olyan értékekről beszélek, amelyek az emberek széles tömegeinek javát, hasznát, hasznos fogyasztását szolgálják. A szemét, a bóvli, a méreg, a bármilyen fizikai, egészségi vagy szellemi (lelki) károsodást okozó termék, szolgáltatás előállítására vagy nyújtására irányuló erőfeszítés rombolás, és annak minden költsége az ablakon kidobott pénz. Hadd hozzak most egy példát. Havas Henrik sztárriporter egy reggeli műsorában előadta, neki, mint újságíró vállalkozónak „hasznos ráfordítása”, ha kurvákkal beszélget, hogy könyvet írjon tartalmas életükről, s ezért az „igénybevett” időt a szokásos tarifával zsebből kifizeti nekik, ám – bizonylat híján – ezt a költséget szabályosan mégsem tudná elszámolni, ezért jó, hogy „evás” lehet. Keresztény vagy munkaértékrend szerint a Havas szerkesztő úr bemutatott „írói” munkássága nem „hasznos”, inkább lelki, mentális károkozásnak minősül.
Ilyenformán az sem célszerű emberi tevékenység, amikor Fletó cifra hazugságokból felépített fantazmagóriáit, egyre újabb beteges vízióit vetíti elénk, épeszű magyarok elé egy élhetőbb Magyarországról, mert ennek mindig az a folytatása, a vége, hogy minden évben egyre rosszabbul élünk. Pedig az emberi(bb) élethez való jog minden más jognál erősebb. Magyarország – az 1982 óta tartó folyamatos lejtmenet következményeként – ma már olyan súlyos állapotban van, hogy „élhetőbb életről” álmodozni, hazudozni kifejezetten politikusi provokáció a magyar néppel szemben. Nem egyszerűen arról van szó, hogy minden fokozódó erőfeszítésünk ellenére abszolút értelemben is nagyon rosszul élünk, hanem arról, hogy a Fletó-kormány által számunkra kijelölt út a biztos pusztulásba visz, mind egyéni, mind kollektív síkon. Ha tehát az úgynevezett „Konvergencia Program” valamilyen negatív (ördögi) „csoda” folytán netán megvalósul, az Magyarország felszámolásával ér fel. Millióknak az élete válik effektív pokollá, vegetálássá, a megváltó halált váró kálváriává, bármilyen jövőkép hiányában céltalanná s reménytelenné. Vagyon és jövedelem híján az eladósodás, a végrehajtás és az éhhalál, meleg otthon hiányában a fagyhalál, egészségbiztosítás hiányában a kivédhetetlen és kezeletlen betegségek miatti korai halál fenyeget perspektivikusan 3-4 millió embert.
Ez most nem épp az MVM-részvényvásárlás szezonja…
Mivel az élet, az élethez való jog a legfontosabb emberi jogunk, ám ez a kormány most épp ezt a jogunkat annullálja, semmisíti meg – aljas intézkedéseivel szemben elvi síkon az aktív ellenállás minden módja legitim és megengedett. A kormány a tb-kártyák megvonásával, a képtelen (teljesíthetetlen) adó-és járulékterhek bevezetésével elsőszámú közellenséggé nyilvánította a vállalkozókat, és saját munkanélküli, állástalan és hajléktalan állampolgárait, gyakorlatilag mindenkit, aki nem képes a vörös cégér kötelező kamatainak kitermelésére és megfizetésére.
Minderre természetesen megfelelő válasz szokott következni.
A korgó gyomrok forradalma, vagyis az éhséglázadás; a zsarnokot pedig elkergetik, mint a hazug embert vagy a sánta kutyát.
Néhány évtized múltán népfelkelésnek fogják elnevezni.
Czike László : Gyurcsány és a munkaérték-elmélet
Marx Károly eredeti munkaérték-elmélete szerint hasznos értéket csak az emberi munka hoz létre. Ez az alaptétel összhangban volt Engels Frigyes „geneziselméletével” is, miszerint az embert a munka, a célszerű emberi tevékenység tette emberré. Ámbár ez utóbbi „nem egészen” igaz, hiszen célszerű (tervszerű) tevékenységet egyes állatok is (lásd: eszközhasználat) végeznek; másfelől az embert Isten eleve embernek teremtette, amikor isteni lelket lehelt belé. Az embert az állattól tehát nem a tudatos munkavégző képessége, hanem a lelke különbözteti meg, s ez az isteni lélek eredezteti például az erkölcsiséget, a lelkiismeretet is, amellyel az állatok – lélek híján – természetszerűleg szintén nem rendelkeznek.
A fentiekből következik, hogy:
– A tőke használati értéket nem hoz létre.
– Nem a tőke tette az embert emberré.
Tekintve, hogy a hasznos értékek termelésétől elkülönült (kereskedelmi, banki, spekulatív és derivatív [származtatott – a szerk.]) tőke megszületésétől kezdve a tőke és a munka szemben (érdekellentétben) állnak egymással, mi több, esetünkre alkalmazva a formális logika szabályait:
– A tőke csak elveszi, elsajátítja és sajátos céljainak megvalósításáért elfogyasztja a munka által termelt javakat.
– A tőke illegitim „működése” által embertelen viszonyok jönnek létre, a tőke elemberteleníti az emberi társadalmat.
Nos, ez az igazság.
Tézis, antitézis – szintézis: Hegel után szabadon.
Attól, hogy a tévesen vagy szándékos megtévesztés céljából kommunizmusnak elkeresztelt első világállammodell oly látványosan megbukott, Marx munkaérték-elmélete nem vált visszamenőleg érvénytelenné, tévedéssé vagy hazugsággá. Mi több: abból, hogy a világ ostoba urai-uralkodói, a derivált spekulatív finánctőke jól fizetett apologetái a kommunizmussal, mint fürdővízzel, kiöntötték a „gyermeket”, Marx munkaérték-elméletét is; még nem következik, hogy a kapitalizmus, s az általa „generált” liberális polgári demokrácia lenne a társadalmi fejlődés csúcsa. Noha Francis Fukuyama – „az amerikai álom” történelemtudósnak álcázott prókátora – azt állítja, hogy a liberális demokrácia globális térhódításával véget ért a történelem, mi tudjuk, ez csak hazugság, a császár parancsára.
Nem ért véget, és ezt hamarosan Fukuyama is konstatálni fogja.
A könnyen szerzett piszkos pénz megrészegít egyes embereket. A pénz sűrített politika (Lenin – ő csak tudta!), sűrített hatalom. A mások élete feletti korlátlan rendelkezés joga. Akinek a kádkő-kaszakő vállalata 10 milliókat hoz havi jövedelemként, könynyen utalja át a miniszterelnöki-állami járandóságát alapítványoknak.
Még hogy: „mi az, hogy nagyon is!”?
Ez a tenyérbe mászóan hetyke mondat a pogány lélek – aki egyébként sűrűn előadott hamis fogadkozásaiban mégis gyakran hívja segítségül (mintha bármi köze is lenne hozzá) Istent – nyilvánvaló bizonyítéka. Az évi 100 milliós osztalék, a pro forma jótékonykodás, az ebül szerzett vagyon mámora, a kérészéletű evilági „siker” gátlástalan és mértéktelen habzsolása, a pávaként tetszelgő seggriszáló csípőmozgás, a vérfagyasztóan hamiskás cinkos mosoly, a negédesen elővezetett olcsó blöffök és az égbekiáltó hazugságok, a „köztársaság” üres eszménye stb. mind-mind az istentagadó lélek csalhatatlan jelei. Fletó sosem fogja a vagyonát szétosztani holmi szegények között! Még gondolatban sem. Az életeszményei éppen ellentétesek a miénkkel. Fletó „szentháromsága”: pénz, párt, köztársaság – a miénk: Isten, haza, család. Fletó csak „ebben az (általa elkúrt) országban” él – élhetne bármelyikben, ahol az álszocialista párté a hatalom –, minékünk pedig Magyarország az édes hazánk. Áthidalhatatlan különbség. A „köztársaság” sűrűn emlegetése pedig felér egy grandorientalista bálványimádással, azzal a kiegészítéssel, hogy akik a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavát egykor – mily’ valószínűtlenül régen! – harcuk zászlajára tűzték, azok még erősen hittek a magyar nemzetben, a magyar nemzet felemelkedésében, egyszerűbben szólva hazafiak voltak, akiknek nem Bush, Putyin és Rasmussen voltak a példaképei.
Mit jelent a jelszó, hogy köztársaság? Mert amikor ez valódi jelszó volt, akkor valami ellen – ti. a Monarchia ellen – kellett mellette lándzsát törni, de most mennyiben aktuális jelszó a köztársaság?! Amikor bármely mondandója végén, ex cathedra kijelenti: „a köztársaságért!” – az ember hátán feláll a szőr, majd a hideg futkározik: netán attól kell félnünk, hogy valaki, valami kitalált szaúdi „futballtenorista” egy Kossuth téri merénylettel visszaállítaná az alkotmányos monarchiát, netán visszatér Habsburg Ottó? A hamis jelszavak, anakronisztikus ideák nemhogy gyanúsak, egyértelmű jelzések. A vidám, fontoskodó csípőrázás, angolul hippy-hippy shake (The Swinging Blue Jeans) vagy korszerűen hips don’t lie (Shakira – belly, a fémcsörgőkkel) csak bodylanguage, ami arról árulkodik, hogy a gazdájuk amúgy egy komolytalan szerzet, aki a pénz, a hatalom és a könnyed élvezetek híve s rabja is.
Előfordulási helye a Kossuth tér helyett a Köztársaság tér…
Pedig Fletó barátunk alaposan téved.
A vagyonát nem a jó munkájával szerezte – hogy mi a munka, azt jószerivel csak ugatja. Nincs olyan „munka”, ami néhány év leforgása alatt milliárdok felhalmozásához vezethetne. Különösképpen nem olyan árulkodó általános körülmények közepette, amikor a nép milliói önhibájukon kívül elvesztették mindenüket – vagyonkájukat, megtakarításaikat, még munkahelyeiket és otthonaikat is. A nemzeti vagyon, a működő tőke százmilliárdjai multináci karvalyok és héják, hazaáruló ügynökök és bankárszélhámosok tulajdona lett, melyből az MSZP nómenklatúrája azért komprádor-kollaboráns vamzer-jutalékként csak leszakított 10-15%-ot: legyen mit a tejbe-vajba aprítania, ha már „ebben az országban” is kivirágzik a terrorellenes koalíció rossz gyümölcsöt termő tudásfája. Fletó és élelmes társai bespájzoltak „rendesen”: pont annyi a lenyúlt portfoliók osztaléka, amennyivel kevesebb lett a nép jövedelme, mert pénz nem vész el, csak átalakul. A magyar életszínvonal ma is alulról döngeti az 1989-es szintet, csakhogy ezért most egyrészt háromszor annyit kell dolgozni, másrészt ez csak egy átlag. Annak az átlaga, hogy amíg Magyarország mára már 5-6 millió koldus országa lett, addig Fletó és a szőrűek – néhány százezren – ebben az országban is atlanti színvonalon élnek, mert jó időben jó helyen, például a KISZ-ben vagy a DEMISZ (+ Roussos = vörös demisz)-ben lopták a napot. Meggazdagodtak, míg a nép koldusbotra jutott. Annak idején Kádár elvtárs is megmondta: „Elosztani, csak azt lehet, amit megtermeltünk.” Micsoda máig aktuális igazság! A dolgozók megtermelik munkájukkal – vö. munkaérték-elmélet – a kádkövet, a kaszakövet; Fletó meg elosztja magának az osztalékot. Kinek-kinek érdemei szerint. Mivel ő a jó munkájával hatalmas termelőtőkét halmozott fel, evidens, hogy a jól megérdemelt osztalékból él, miközben a munkavállalók a kaszakövet rágják, csak azért, mert rossz időben, rossz helyen voltak. Nos hát az 1989-es jövedelemátlag úgy jön ki, hogy a rendszerváltással megváltozott a leosztás és az elosztás. Azelőtt – aki dolgozott, annak – teljes létbiztonság(a) volt; ezért nagyjából mindenki egyformán, a munkája értékének kb. a 10%-át kapta munkabérként, ami az atlanti átlag egyötöde volt. (A különbözetet elgurították például Moszkvába, meg egyéb, melegebb éghajlatra, esetleg a Caiman Islands bankjaiba, netán off-shore cégekbe, ezek voltak a „guruló dollárok”.) Ma 5-6 milliónyian egyik napról a másikra nyomorognak, és emellett van még egy 3-4 milliós úgynevezett középosztály, mely ugyan reménytelenül nyakig ül az adósságában, de egy darabig még képes kifizetni az otthona és az autója hitelrészleteit. A mi kis elitünk viszont atlanti színvonalon dőzsöl, pár tízezren csak a szelvényeiket vagdossák. Íme az a híres átlag…
Hogy valaki jó időben jó helyen volt – egyáltalán nem érdem.
Még kevésbé teljesítmény, hiába tette fel a szőke a világhálóra.
Senki nem kéri számon Fletón a keresztény neveltetés, a keresztény jó erkölcs – miért is nem kerül vissza a vagyon eredeti, jogos tulajdonosához, a néphez – hiányát, hiszen nem születhet mindenki jó időben jó helyre. Nem nagy baj! Vegyük akkor követendő példának a munkaérték-elméletet, amelyet egyáltalán nem keresztény emberek alkottak meg. Mert hinni azért kell valamiben…
Pozitív teljesítmény, magyarán érdem – egyedül az alkotó munka.
Az a munka, amit „az átkosban” nagyjából mindenki végezhetett, manapság meg csak egyre kevesebben. Most elsősorban nem arról akarok beszélni, hogy Magyarországon úgy egyébként is kezd megszűnni az eredeti értelemben vett kreatív tevékenység, hiszen amióta bedolgozó gyarmat lettünk, azóta minden irányító munkát is a birodalom „boldogabb”, centrális területeire vontak össze, miáltal a perifériáról száműzni remélték az alkotó gondolatokat. A multi vállalkozások leányvállalatai idehaza nem igénylik a kreatív magyar agyvelőt, az állam alkalmazásában pedig hovatovább csak az uralkodó klikk debiljei dolgozhatnak, ami még a Kádár-éra személyzeti állapotainál is aggasztóbb színvonalat, összképet mutat. Hanem arról, hogy kreatív emberi munkának, célszerű emberi tevékenységnek azt tekintjük, amely hasznos értékeket állít elő. E meghatározás alapján tehát nem alkotó munka, ha valaki – bármekkora furfangról tegyen is tanúbizonyságot – történetesen a magyar vállalkozások tönkretételére, az állampolgárok élethez való jogainak megkurtítására, Magyarország eladósítására és felszámolására, a társadalmi élet ellehetetlenítésére „alkot” törvényeket. Az sem alkotó munka, ha valaki, esküjével ellentétben nem a nép érdekeit képviseli, csak a szupranacionális gyarmatosítást, a kozmopolita globalizációt szolgálja, vagy a hazai politikai lobbik önző profitcéljainak megvalósítását egyengeti – tegye ezt akár Brüsszelből, akár Budapesten. Nyilvánvalóan szintén nem nevezhető „hasznos értelmiségi munkának” a népnyúzó kormányzás apológiája, a médiumok hablatyolása sem, nevezzék azt akár tömegtájékoztatásnak, akár politológiának.
Hasznos értéket csak az értelmes alkotó munka hoz létre, olyan értékekről beszélek, amelyek az emberek széles tömegeinek javát, hasznát, hasznos fogyasztását szolgálják. A szemét, a bóvli, a méreg, a bármilyen fizikai, egészségi vagy szellemi (lelki) károsodást okozó termék, szolgáltatás előállítására vagy nyújtására irányuló erőfeszítés rombolás, és annak minden költsége az ablakon kidobott pénz. Hadd hozzak most egy példát. Havas Henrik sztárriporter egy reggeli műsorában előadta, neki, mint újságíró vállalkozónak „hasznos ráfordítása”, ha kurvákkal beszélget, hogy könyvet írjon tartalmas életükről, s ezért az „igénybevett” időt a szokásos tarifával zsebből kifizeti nekik, ám – bizonylat híján – ezt a költséget szabályosan mégsem tudná elszámolni, ezért jó, hogy „evás” lehet. Keresztény vagy munkaértékrend szerint a Havas szerkesztő úr bemutatott „írói” munkássága nem „hasznos”, inkább lelki, mentális károkozásnak minősül.
Ilyenformán az sem célszerű emberi tevékenység, amikor Fletó cifra hazugságokból felépített fantazmagóriáit, egyre újabb beteges vízióit vetíti elénk, épeszű magyarok elé egy élhetőbb Magyarországról, mert ennek mindig az a folytatása, a vége, hogy minden évben egyre rosszabbul élünk. Pedig az emberi(bb) élethez való jog minden más jognál erősebb. Magyarország – az 1982 óta tartó folyamatos lejtmenet következményeként – ma már olyan súlyos állapotban van, hogy „élhetőbb életről” álmodozni, hazudozni kifejezetten politikusi provokáció a magyar néppel szemben. Nem egyszerűen arról van szó, hogy minden fokozódó erőfeszítésünk ellenére abszolút értelemben is nagyon rosszul élünk, hanem arról, hogy a Fletó-kormány által számunkra kijelölt út a biztos pusztulásba visz, mind egyéni, mind kollektív síkon. Ha tehát az úgynevezett „Konvergencia Program” valamilyen negatív (ördögi) „csoda” folytán netán megvalósul, az Magyarország felszámolásával ér fel. Millióknak az élete válik effektív pokollá, vegetálássá, a megváltó halált váró kálváriává, bármilyen jövőkép hiányában céltalanná s reménytelenné. Vagyon és jövedelem híján az eladósodás, a végrehajtás és az éhhalál, meleg otthon hiányában a fagyhalál, egészségbiztosítás hiányában a kivédhetetlen és kezeletlen betegségek miatti korai halál fenyeget perspektivikusan 3-4 millió embert.
Ez most nem épp az MVM-részvényvásárlás szezonja…
Mivel az élet, az élethez való jog a legfontosabb emberi jogunk, ám ez a kormány most épp ezt a jogunkat annullálja, semmisíti meg – aljas intézkedéseivel szemben elvi síkon az aktív ellenállás minden módja legitim és megengedett. A kormány a tb-kártyák megvonásával, a képtelen (teljesíthetetlen) adó-és járulékterhek bevezetésével elsőszámú közellenséggé nyilvánította a vállalkozókat, és saját munkanélküli, állástalan és hajléktalan állampolgárait, gyakorlatilag mindenkit, aki nem képes a vörös cégér kötelező kamatainak kitermelésére és megfizetésére.
Minderre természetesen megfelelő válasz szokott következni.
A korgó gyomrok forradalma, vagyis az éhséglázadás; a zsarnokot pedig elkergetik, mint a hazug embert vagy a sánta kutyát.
Néhány évtized múltán népfelkelésnek fogják elnevezni.
Váltógazdaság
Váltógazdaság
http://reakcio.wordpress.com/2008/09/07/a-neoliberalizmus-megbukott/
Stiglitz világbanki múltja miatt részese volt a neoliberális átalakulásnak. Majd a neoliberalizmus kritikáit úgy fogalmazta meg, hogy a saját intézményét, a Világbankot kevésbé illette kritikával, annál inkább a többit. Azért mondom ezt mert a gazdasági vérkeringés eszközét infláló bankrendszer, így a Világbank is, maga a notórius probléma. Ok - okozati összefüggésben ők álltak a probléma gyökerében. Megteremtették a helyzetet a speciális érdekeknek, hogy hamarabb hozzá jussanak a kezdetben reálértékében még többet érő új teremtett pénzhez, ezzel exkluzív előnyt teremtve számukra. A mesterséges pénzhígitással pedig igába tudták fogni a tömegeket, hiszen egyre többet és többet kell dolgozni a megélhetésért. A mainstream média és egyéb globalista intézmények pedig már csak a fegyelmezés és butítás szerepét kellett ellátniuk. A korporációk léterjötte is nagyhatalmi körökhöz köthető. Tipikusan privatizált állami érdekeltségekből születtek a legnagyobb korporációk. Így történt ez nálunk is. Ebből fakadóan a Reagan féle gondolat az elején még az volt, hogy ha minél decentralizáltabb lesz az állam szerepe, akkor kevésbé támogathatóak a speciális érdekek. Az állami vagyont privatizálták, de érintetlen maradt a megromlott pénzrendszer. Tehát valójában nemhogy megszüntették volna a speciális érdekek hatalmi tereit, méginkább helyzetbe hozták őket, már csak azért is mert az így létrejött magánmonopóliumok már egyre kevésbé kellett versenyezzenek állami monopóliumokkal.
A szociális piacgazdaságot Németországban a kereszténydemokrata Ludwig Erhard alapozta meg. Egyféle szocializmus és kapitalizmus közötti politikát képvisel az "adjunk is a birkának, hogy nyírhassuk" elvén. Nem véletlenül Bogár László is gyakran emlegeti így, felhányva ezt a neoliberalizmus rovására. Nem tudom kinek jó, ha birka, és etetik, de én azt gondolom, ennél azért többre érdemes az ember.
Tény, hogy ezzel a szociális piacgazdaság nem csekély feszültséget tudott időben eltolni. Azonban alig hatvan évet láttuk üzemelni.
Miután a teljes központi tervgazdálkodás alig-alig kerül reflektorfénybe, a neoliberalizmus és a szociális piacgazdaság látszólagos csatájával szembesülünk.
Az előbb említett Erhard egyszer azt mondta, hogy a szabadpiaci gazdaságot nem kell szociálissá tenni hiszen az kezdetektől az is volt. Itt is látszik, hogy a piac szerepe látszólag előkelő helyen próbál mutatkozni.
Németországban a Siemens volt az egyik olyan korporáció amely nagyon sokat profitált a szociális piacgazdaságból.
Azonban amit így is létrehozott az sem semmi. Az alkalmazottait úgy kezelte mintha a saját tulajdona lenne, egyik városról a másikra rángatja őket. A cég miatt Hamburgból átköltözött Hannoverbe, aztán majd úgy volt, hogy Budapestre költöznek. Miután már kibérelték a lakást, szóltak nekik, hogy vagy New York-ba kell költözniük vagy Bécsbe és az attól függ, hogy .... . Ezeknek az embereknek már családjuk sincs, pedig volt. Elképesztő milyen sok német van, aki ilyen nagy multinál dolgozik, és teljesen tönkrement a családi élete a munka miatt. Egyikük a következőket mondta. "Miután elég sok időt töltöttem Budapesten, annak ellenére, hogy ti nem tudtok olyan jól keresni, de cserébe annál inkább meg tudjuk őrizni az identitásunkat, a családjainkat. Mi belemerültünk a multi világ élettelen világába. Érzelem nélkül rángat bennünket a cég egyik helyről a másikra. Szinte mindannyiunknak tönkre ment bele a családi élete. Senkik lettünk, és nincs kiút. Kiszolgáltatottak lettünk."
Aztán igen részletesen megvitattuk a szociális piacgazdaság hanyatlását. Mondtam, hogy mi úgy tudjuk, hogy a neoliberalizmus átvette a hatalmat. Elég meggyőző részletezéssel mondták, hogy saját magától történt, hiszen a szociális piacgazdaság is csak néhány évtizedig képes teljesíteni azt amit jól teljesít.
A neoliberalizmus és a szociális piacgazdaság is elkövette azt a hibát, hogy érintetlenül hagyta az előtte feltorlódott probléma igazi okait. Mindkettő esetében az őket megelőző rombolást a részleges tartalékrátával működő bankrendszer alapozta meg. Amerikában ugye 1913-óta, a FED által üzemeltetett inflációs hatalmi gépezet okozta a Bretton Woods-i egyezmény összeomlását. Németországban a háború után létrejött szociális piacgazdaság szintén ugyanannyi idő után, kb 6 évtized után hanyatlott. Bár Németországban és egész Európában régebb megtelepedett a részleges tartalékrátával üzemeltett lebegőpénzes bankrendszer, de a háború az nullázza a megtakarításokat, ezért újra kezdhető a monetáris infláció. Éppen ezért amerikában 1913-tól számítható a monetáris inflációval való gazdaság felduzzasztása, majd a lufi kipukkanása a hetvenes évek elején. Németországban a háború utántól újra lehetett teremteni a pénzeket, majd ezredfordulóra már látszani kezdtek a jelei a hanyatlásnak.
Mégis miért kezdte el másolni le a mai Németország a neoliberális verziót?
Mivel a lebegőpénzteremtés által okozott monetáris infláció első szakaszában bámulatos fejlődést tud produkálni, aztán a kamatos-kamat diktálta hatványfüggvénnyel már nem lehet tartani a versenyt, így recesszió következik. Ez nem ám egy általános piaci ingadozás, hanem egy generális "egyszer fel - egyszer le" gazdasági ciklus. A pénzrendszer fenntartásának érdekében mindig előjönnek a megszorítások. Látva azt, hogy az USA-nak sikerült a hetvenes éveket követő deflációt elkerülni, a németek tanulmányozták a dolgokat és szépen elkezdték ők is akkor benyújtani a számlát a népnek és máris megérkezdtünk az úgynevezett "neoliberális hatalomátvételhez". Nálunk ugyanez a fáma, csak itt a kommunizmus még azt a minimális megtakarítási lehetőségét is elvette a népnek ami a múlt századi, magát kapitalizmusnak nevező rendszerben meghagytak.
Aztán időközben az USA-ban a Bretton Woods II is megbukott, csak még nem tudtak megegyezni a továbbfolytatásban. Ekkor a szociális piacgazdaság politológusai pedig kikiáltják a győzelmet. Álljunk csak meg egy pillanatra! Nem attól győz az egyik doktrína vagy a másik doktrína, hogy miután egyiknek nem sikerült még csak egy évszázadnyi ideig sem etetni a birkát, hogy nyírhassák.
Vajon hogyan lehet visszatérni a szociális piacgazdasághoz, miután elkezdtek mindent privatizálni? De facto technikai megoldás van, felülvizsgálni a privatizációt, és a deregulációt. Erre szükség lesz, de nem azért, hogy a szociális piacgazdság üzemeltetői látszólagos újrakezdést produkálhassanak.
Még az hétköznapi emberek reakció is hasonlóan mutatkoznak. Ha kifogásolom a kormánypártot, akkor sokan úgy vélik automatikusan ellenzéki vagyok. Ha pedig az ellenzéket kritizálom akkor úgy vélik a kormánypárti vagyok. Ugyanígy van a neoliberalizmussal és a szociális piacgazdasággal is. De miért ne lehetne egyszerre kritikát illetni, minekutána a főproblémában egyik sem változtatott semmit?! Természetesen a szociális piacgazdaság látszólag emberileg kifogástalan. Ugyanakkor az eredmény ugyanaz. Hat évtized inflálás után mindkét inflacionista politika a neoliberalizmusba/neokonzervativizmusba csap át.
De ez nem azt jelenti, hogy a megoldás akkor a neoliberalizmus. Szó sincs róla!
http://betiltva.com/files/vago_munkanelkuliseg-hitel-orszagepites.php
Ez a probléma okozta a 29-es nagy gazdasági világválságot is különben, és a Betiltva oldalon levő írás pont a FEDEZET problematikáját járja körül.
"A tervszerű nemzetgazdaságban a pénz nem lehet öncél, — mint jelenleg — hanem csak eszköz, amely a nemzet érdekeit kell, hogy szolgálja. Ennélfogva a pénz és hitelszervezet nem lehet magán-egyének önkényére bízva. A pénz és hitelszervezet a termelés egyik legfontosabb tényezője, amelynek irányítása óriási hatalmat jelent, sokszor nagyobbat, mini a politikai hatalom. Ez tehát csak az állam vezetőinek irányítása alatt állhat.
A hitelnyújtásnál eddig kizárólag a kölcsönadó haszonszerzése volt a főszempont. Az új nemzetgazdaságban ez csak másodsorban jöhet figyelembe. Az első és legfontosabb célja a hitelnek a gazdasági élet fejlesztése kell, legyen.
Éppen ezért a NEMZETI FRONT magyarszocializmusa gazdaságpolitikai célkitűzéseinek tengelyébe a hitelkérdést állította. A hitelt, amely a nemzet magasabb céljainak szolgálatába állítva alkot, fejleszt és épít s becsületes karéj kenyeret juttat a dolgozó millióknak. De a fejlődés, a nemzeti előbbrejutás legnagyobb akadálya, a dolgozók kiuzsorázása, ha a hitelt nyújtó tőke nemzetietlen, öncélú s ha legfőbb törvénye, célja csak a mohó profithajhászás.
Literáti Vágó Pál dr. munkája a jelenlegi kölcsöntőke legsötétebb, legbűnösebb üzelmeire mutat rá és felfedi az ezeknek az üzelmeknek szolgálatában az áltudósok és a bérsajtó útján a köztudatba szinte beidegzett tévtanoknak valótlanságát és káros voltát.
A Nemzeti Front magyarszocializmusának fegyvere az eszme s az azt hirdető könyv. Ez a fegyver, ez a könyv — úgy érzem — messze hord és telibe talál.
SALLÓ JÁNOS
A valódi megoldás ott rejtőzködik, ha végre elővennék a múlt évszázad előtti tudást, amikor ugyanis több évszázadokon keresztül is tudtak üzemeltetni társadalmat pénzromlás nélkül, következésképpen ezek az újraelosztást generáló generális gazdasági ciklusok pusztítása nélkül. De milyen újraelosztás ám! A szegényebbektől a gazdagabbak felé újraelosztás!
Senki se csodálkozzon azon, hogy az első hatvan év után az inflálás fenntarthatóságának a monetáris politikájának a kutatását helyezte középpontba a neoliberális doktrína. Amiképpen a New Deal sem, úgy a szociális piacgazdaság sem még. Legyen ez a jele, hogy ekkor már érezni vélték a lényeget. Kivéve, hogy ellentétes irányba haladtak, vagyis a fedezetlen pappírpénz irányába.
A Bundesbanknál is tömegesen szerezték be az olyan könyveket amely kristálytisztán tárgyalja a generális gazdasági ciklusokat, mely könyvek a múlt évszázadnál régebbi tudást hordozzák és élesen elútasítják az elmúlt évszázad pusztító pénzrendszerét, a résztartalékrátát és a központi bankok inflációs taktikáját.
http://reakcio.wordpress.com/2008/09/07/a-neoliberalizmus-megbukott/
Stiglitz világbanki múltja miatt részese volt a neoliberális átalakulásnak. Majd a neoliberalizmus kritikáit úgy fogalmazta meg, hogy a saját intézményét, a Világbankot kevésbé illette kritikával, annál inkább a többit. Azért mondom ezt mert a gazdasági vérkeringés eszközét infláló bankrendszer, így a Világbank is, maga a notórius probléma. Ok - okozati összefüggésben ők álltak a probléma gyökerében. Megteremtették a helyzetet a speciális érdekeknek, hogy hamarabb hozzá jussanak a kezdetben reálértékében még többet érő új teremtett pénzhez, ezzel exkluzív előnyt teremtve számukra. A mesterséges pénzhígitással pedig igába tudták fogni a tömegeket, hiszen egyre többet és többet kell dolgozni a megélhetésért. A mainstream média és egyéb globalista intézmények pedig már csak a fegyelmezés és butítás szerepét kellett ellátniuk. A korporációk léterjötte is nagyhatalmi körökhöz köthető. Tipikusan privatizált állami érdekeltségekből születtek a legnagyobb korporációk. Így történt ez nálunk is. Ebből fakadóan a Reagan féle gondolat az elején még az volt, hogy ha minél decentralizáltabb lesz az állam szerepe, akkor kevésbé támogathatóak a speciális érdekek. Az állami vagyont privatizálták, de érintetlen maradt a megromlott pénzrendszer. Tehát valójában nemhogy megszüntették volna a speciális érdekek hatalmi tereit, méginkább helyzetbe hozták őket, már csak azért is mert az így létrejött magánmonopóliumok már egyre kevésbé kellett versenyezzenek állami monopóliumokkal.
A szociális piacgazdaságot Németországban a kereszténydemokrata Ludwig Erhard alapozta meg. Egyféle szocializmus és kapitalizmus közötti politikát képvisel az "adjunk is a birkának, hogy nyírhassuk" elvén. Nem véletlenül Bogár László is gyakran emlegeti így, felhányva ezt a neoliberalizmus rovására. Nem tudom kinek jó, ha birka, és etetik, de én azt gondolom, ennél azért többre érdemes az ember.
Tény, hogy ezzel a szociális piacgazdaság nem csekély feszültséget tudott időben eltolni. Azonban alig hatvan évet láttuk üzemelni.
Miután a teljes központi tervgazdálkodás alig-alig kerül reflektorfénybe, a neoliberalizmus és a szociális piacgazdaság látszólagos csatájával szembesülünk.
Az előbb említett Erhard egyszer azt mondta, hogy a szabadpiaci gazdaságot nem kell szociálissá tenni hiszen az kezdetektől az is volt. Itt is látszik, hogy a piac szerepe látszólag előkelő helyen próbál mutatkozni.
Németországban a Siemens volt az egyik olyan korporáció amely nagyon sokat profitált a szociális piacgazdaságból.
Azonban amit így is létrehozott az sem semmi. Az alkalmazottait úgy kezelte mintha a saját tulajdona lenne, egyik városról a másikra rángatja őket. A cég miatt Hamburgból átköltözött Hannoverbe, aztán majd úgy volt, hogy Budapestre költöznek. Miután már kibérelték a lakást, szóltak nekik, hogy vagy New York-ba kell költözniük vagy Bécsbe és az attól függ, hogy .... . Ezeknek az embereknek már családjuk sincs, pedig volt. Elképesztő milyen sok német van, aki ilyen nagy multinál dolgozik, és teljesen tönkrement a családi élete a munka miatt. Egyikük a következőket mondta. "Miután elég sok időt töltöttem Budapesten, annak ellenére, hogy ti nem tudtok olyan jól keresni, de cserébe annál inkább meg tudjuk őrizni az identitásunkat, a családjainkat. Mi belemerültünk a multi világ élettelen világába. Érzelem nélkül rángat bennünket a cég egyik helyről a másikra. Szinte mindannyiunknak tönkre ment bele a családi élete. Senkik lettünk, és nincs kiút. Kiszolgáltatottak lettünk."
Aztán igen részletesen megvitattuk a szociális piacgazdaság hanyatlását. Mondtam, hogy mi úgy tudjuk, hogy a neoliberalizmus átvette a hatalmat. Elég meggyőző részletezéssel mondták, hogy saját magától történt, hiszen a szociális piacgazdaság is csak néhány évtizedig képes teljesíteni azt amit jól teljesít.
A neoliberalizmus és a szociális piacgazdaság is elkövette azt a hibát, hogy érintetlenül hagyta az előtte feltorlódott probléma igazi okait. Mindkettő esetében az őket megelőző rombolást a részleges tartalékrátával működő bankrendszer alapozta meg. Amerikában ugye 1913-óta, a FED által üzemeltetett inflációs hatalmi gépezet okozta a Bretton Woods-i egyezmény összeomlását. Németországban a háború után létrejött szociális piacgazdaság szintén ugyanannyi idő után, kb 6 évtized után hanyatlott. Bár Németországban és egész Európában régebb megtelepedett a részleges tartalékrátával üzemeltett lebegőpénzes bankrendszer, de a háború az nullázza a megtakarításokat, ezért újra kezdhető a monetáris infláció. Éppen ezért amerikában 1913-tól számítható a monetáris inflációval való gazdaság felduzzasztása, majd a lufi kipukkanása a hetvenes évek elején. Németországban a háború utántól újra lehetett teremteni a pénzeket, majd ezredfordulóra már látszani kezdtek a jelei a hanyatlásnak.
Mégis miért kezdte el másolni le a mai Németország a neoliberális verziót?
Mivel a lebegőpénzteremtés által okozott monetáris infláció első szakaszában bámulatos fejlődést tud produkálni, aztán a kamatos-kamat diktálta hatványfüggvénnyel már nem lehet tartani a versenyt, így recesszió következik. Ez nem ám egy általános piaci ingadozás, hanem egy generális "egyszer fel - egyszer le" gazdasági ciklus. A pénzrendszer fenntartásának érdekében mindig előjönnek a megszorítások. Látva azt, hogy az USA-nak sikerült a hetvenes éveket követő deflációt elkerülni, a németek tanulmányozták a dolgokat és szépen elkezdték ők is akkor benyújtani a számlát a népnek és máris megérkezdtünk az úgynevezett "neoliberális hatalomátvételhez". Nálunk ugyanez a fáma, csak itt a kommunizmus még azt a minimális megtakarítási lehetőségét is elvette a népnek ami a múlt századi, magát kapitalizmusnak nevező rendszerben meghagytak.
Aztán időközben az USA-ban a Bretton Woods II is megbukott, csak még nem tudtak megegyezni a továbbfolytatásban. Ekkor a szociális piacgazdaság politológusai pedig kikiáltják a győzelmet. Álljunk csak meg egy pillanatra! Nem attól győz az egyik doktrína vagy a másik doktrína, hogy miután egyiknek nem sikerült még csak egy évszázadnyi ideig sem etetni a birkát, hogy nyírhassák.
Vajon hogyan lehet visszatérni a szociális piacgazdasághoz, miután elkezdtek mindent privatizálni? De facto technikai megoldás van, felülvizsgálni a privatizációt, és a deregulációt. Erre szükség lesz, de nem azért, hogy a szociális piacgazdság üzemeltetői látszólagos újrakezdést produkálhassanak.
Még az hétköznapi emberek reakció is hasonlóan mutatkoznak. Ha kifogásolom a kormánypártot, akkor sokan úgy vélik automatikusan ellenzéki vagyok. Ha pedig az ellenzéket kritizálom akkor úgy vélik a kormánypárti vagyok. Ugyanígy van a neoliberalizmussal és a szociális piacgazdasággal is. De miért ne lehetne egyszerre kritikát illetni, minekutána a főproblémában egyik sem változtatott semmit?! Természetesen a szociális piacgazdaság látszólag emberileg kifogástalan. Ugyanakkor az eredmény ugyanaz. Hat évtized inflálás után mindkét inflacionista politika a neoliberalizmusba/neokonzervativizmusba csap át.
De ez nem azt jelenti, hogy a megoldás akkor a neoliberalizmus. Szó sincs róla!
http://betiltva.com/files/vago_munkanelkuliseg-hitel-orszagepites.php
Ez a probléma okozta a 29-es nagy gazdasági világválságot is különben, és a Betiltva oldalon levő írás pont a FEDEZET problematikáját járja körül.
"A tervszerű nemzetgazdaságban a pénz nem lehet öncél, — mint jelenleg — hanem csak eszköz, amely a nemzet érdekeit kell, hogy szolgálja. Ennélfogva a pénz és hitelszervezet nem lehet magán-egyének önkényére bízva. A pénz és hitelszervezet a termelés egyik legfontosabb tényezője, amelynek irányítása óriási hatalmat jelent, sokszor nagyobbat, mini a politikai hatalom. Ez tehát csak az állam vezetőinek irányítása alatt állhat.
A hitelnyújtásnál eddig kizárólag a kölcsönadó haszonszerzése volt a főszempont. Az új nemzetgazdaságban ez csak másodsorban jöhet figyelembe. Az első és legfontosabb célja a hitelnek a gazdasági élet fejlesztése kell, legyen.
Éppen ezért a NEMZETI FRONT magyarszocializmusa gazdaságpolitikai célkitűzéseinek tengelyébe a hitelkérdést állította. A hitelt, amely a nemzet magasabb céljainak szolgálatába állítva alkot, fejleszt és épít s becsületes karéj kenyeret juttat a dolgozó millióknak. De a fejlődés, a nemzeti előbbrejutás legnagyobb akadálya, a dolgozók kiuzsorázása, ha a hitelt nyújtó tőke nemzetietlen, öncélú s ha legfőbb törvénye, célja csak a mohó profithajhászás.
Literáti Vágó Pál dr. munkája a jelenlegi kölcsöntőke legsötétebb, legbűnösebb üzelmeire mutat rá és felfedi az ezeknek az üzelmeknek szolgálatában az áltudósok és a bérsajtó útján a köztudatba szinte beidegzett tévtanoknak valótlanságát és káros voltát.
A Nemzeti Front magyarszocializmusának fegyvere az eszme s az azt hirdető könyv. Ez a fegyver, ez a könyv — úgy érzem — messze hord és telibe talál.
SALLÓ JÁNOS
A valódi megoldás ott rejtőzködik, ha végre elővennék a múlt évszázad előtti tudást, amikor ugyanis több évszázadokon keresztül is tudtak üzemeltetni társadalmat pénzromlás nélkül, következésképpen ezek az újraelosztást generáló generális gazdasági ciklusok pusztítása nélkül. De milyen újraelosztás ám! A szegényebbektől a gazdagabbak felé újraelosztás!
Senki se csodálkozzon azon, hogy az első hatvan év után az inflálás fenntarthatóságának a monetáris politikájának a kutatását helyezte középpontba a neoliberális doktrína. Amiképpen a New Deal sem, úgy a szociális piacgazdaság sem még. Legyen ez a jele, hogy ekkor már érezni vélték a lényeget. Kivéve, hogy ellentétes irányba haladtak, vagyis a fedezetlen pappírpénz irányába.
A Bundesbanknál is tömegesen szerezték be az olyan könyveket amely kristálytisztán tárgyalja a generális gazdasági ciklusokat, mely könyvek a múlt évszázadnál régebbi tudást hordozzák és élesen elútasítják az elmúlt évszázad pusztító pénzrendszerét, a résztartalékrátát és a központi bankok inflációs taktikáját.
Kennedy elnök elleni merénylet - kinek volt az érdeke?, FED, Rothschild, Rockefeller
Kennedy elnök elleni merénylet - kinek volt az érdeke?, FED, Rothschild, Rockefeller
A Kennedy-gyilkosság valós háttere
Írta George Kadar
John F. Kennedy (JFK) amerikai elnök 1963. november 22-én történt meggyilkolása óta rengeteg cikk jelent meg a világsajtóban a tettesek leleplezése céljából. Szerzőik, mint azt a Magyar Nemzet ez év január 9-én megjelent írása is bizonyítja, legtöbbször a felkínált sablonváltozatok között válogatnak, gondosan ügyelve arra, hogy a legvalószínűbb háttéreseményeket még csak véletlenül se említsék meg, miközben kényelmesen elspekulálnak a felszíni események fölött.
A JFK-gyilkossággal kapcsolatban engedélyezett variációk, amelyekről bárki zaklatás nélkül írhat, a következő három kategóriába sorolhatók:
1. Lee Harvey Oswald, a homoszexuális és kommunista-szimpatizáns "magányos merénylő" a dallasi könyvtár ablakából útjára bocsátotta a mágikus golyót (magic bullett), amely végzett az elnökkel.
2. Fidel Castro kubai vezető úgy döntött, hogy tökéletes okot szolgáltat az Egyesült Államok számára országa megszállásához, és bérgyilkost küldött Dallasba.
3. Az amerikai maffia túl erősnek találta JFK és öccse, Robert F. Kennedy maffiaellenes intézkedéseit, és pontot tett JFK földi pályafutására.
A Magyar Nemzet németországi tudósítója - egy német dokumentumfilm alapján - az előbbi, hivatalosan engedélyezett variációk közül a 2-es számút választotta. Mi a magunk részéről csak gratulálni tudunk a döntés nemes egyszerűségéhez.
Ezzel ugyanis sikerül elkerülni számos égető kérdés felvetését és főleg megválaszolását, valamint el lehet tekinteni körülbelül 200 titokzatos halálesettől, amelyek JFK likvidálását követték. Mert ugye mindenki tud arról, hogy Lee Harvey Oswalddal egy haslövés végzett, miután kijelentette a bíróságon, hogy ő csupán egy "csalétek" (patsy) a megrendezett nagy sikerű előadásban. Jack Ruby, a zsidó sztriptízbár-tulajdonos, akit szoros szálak fűztek a maffia Meyer Lansky által fémjelzett "kóser" ágához, ebből arra következtetett, hogy Oswald beleunt a szerepébe, és ezért a helyi hatóságoktól származó bennfentes információk birtokában a rendőrség alagsorában végleg elnémította, miközben két rendőr éppen kihallgatásra vezette.
Ezután Ruby még több héten át élt, mielőtt rá is sor került volna. Őt a következő években még mintegy kétszáz ember követte a halálba, akik valamilyen módon mindannyian kapcsolatba hozhatók a nyomozással, és elhalálozásukat a legritkább esetben okozta végelgyengülés...
Már a felületes vizsgálódás is felszínre hozza azokat a drámai ellentéteket, amelyek a katolikus elnök és hívei, illetve a hagyományos háttérerők között kialakultak:
1. Az akkori izraeli miniszterelnök, David Ben-Gurion és John F. Kennedy, Piper szavaival élve, "heves vitába bonyolódott, mert JFK nem volt hajlandó támogatni Izrael atomfegyverprogramját". Más szerzők megerősítik, hogy ez a vita közrejátszhatott Ben-Gurion lemondásában.
2. Miután JFK határozottan elkezdte a vietnami háborús gépezet leépítését, a tömegmészárlásokkal biztosított milliárdok folyói kiszáradással fenyegettek.
3. JFK megtette az első óvatos lépéseket az 1913-ban zsidó kézbe került amerikai központi bankrendszer (US Federal Reserve System) állami ellenőrzés alá vonására, ami önmagában is "halálos bűnnek" számít az Egyesült Államokban.
A fenti három ok bármelyike önmagában is elég ahhoz, hogy alapot szolgáltasson egy végzetes kimenetelű konfliktushoz.
Az sem lehet véletlen, hogy az elnök lelövését egy CIA-alkalmazott, Abraham Zapruder vadonatúj színes fimkamerájával várta a tett színhelyén. Így készült el az a híres film, amelyet azután kedvük szerint nézegethetnek azok, akiknek esetleg az az öngyilkos ötletük támad, hogy állami kontroll alá vonják a pénzkibocsátás jogát az Egyesült Államokban.
Sokan megtették, hogy mélyen belemerültek ebbe a döbbenetesen szövevényes történetbe, nyomoztak és írtak róla. Ebből a csoportból több túlélőt is ismerünk, de arról nem tudunk, hogy közülük bárki is meg tudott volna tartani akár egy állami, akár egy médiaállást.
A legalaposabb ilyen munka Michael Collins Piper: Végső Ítélet (Final Judgment) című hatszáz oldalas könyve, amelyet tucatnyi nyelven, legalább hússzor adtak már ki világszerte. A könyv tudományos aprólékossággal követi nyomon az eseményeket, valamint az érintett több száz szereplőt, és sokuknál egyértelműen kimutatja az előzetes vagy később felbukkanó Moszad-hátteret.
A kirajzolódó koreográfia erősen emlékeztet a most bemutatott Spielberg-film, a München eseményeire, amelyben egy zsidó csoport tagjai egymást váltva megfigyelnek és követnek egy palesztin férfit, aki éppen egy frissen fordított gyermekmesekönyvéből olvas fel egy találkozón, amikor szitává lövik, majd az erre a feladatra kijelölt specialista megtisztítja a terepet a rendőrség megérkezése előtt. Piper könyve kísértetiesen hasonló eseménysorozatot tár elénk - csak éppen nagyban. A szereplők százai jönnek-mennek, szövetkeznek, ellepleznek, lefizetnek és persze gyilkolnak. Mire az olvasó a könyv feléhez ér, már érti, hogy ebben a shakespeari drámában nem igazán számít, hogy kinek az ujja húzta meg a ravaszt. Egy döbbenetes színfalak mögötti világról hullik le a lepel…
Mivel Piper könyve könyörtelen tárgyilagossággal elemzi a JFK-gyilkosságot, érdemes közelebbről is szemügyre venni. Pipernek az utóbbi tíz év folyamán számtalan lehetősége volt arra, hogy megvédje állításait, és nem tudok egyetlen olyan alkalomról sem, amikor ez nem sikerült neki. Idén januárban beindított egy rádióműsort, ahová meghívta mindazokat a JFK-kutatókat, akik nem értenek vele egyet az izraeli titkosszolgálat (Moszad) gyilkosságban játszott szerepét illetően. Mind ez idáig nem akadt jelentkező a nyilvános vitára.
Nem úgy, mint 1997-ben, amikor a Steven J. Frogue nevéhez köthető főiskolai előadás-sorozat és vita nagy port kavart Amerika-szerte. Steven J. Frogue történelemtanár a dél-kaliforniai (Orange County) állami főiskolai hálózat egy részének volt az elnöke. Amikor az 1997-es év tavaszán a nyári tanfolyamok sorába beiktatott egy JFK meggyilkolásával kapcsolatos programot, elkövetett egy "fatális" hibát: a négy előadó sorába meghívta Pipert is. (Az ilyen témájú tanfolyamok egyébként gyakoriak az amerikai főiskolákon.)
Erre válaszul a Rágalmazásellenes Liga (ADL) és más zsidó nyomásgyakorló csoportok mindent elkövettek az előadások megakadályozása végett. Az iskola vezetősége óriási nyomás alatt dolgozott hónapokon keresztül. A zsidó aktivisták tömegével szembeszálló még nagyobb tömeg azért gyűlt össze, hogy az igazgató és Piper szólásszabadsága mellett tüntessen. Egymást követték az összecsapások. Végül az iskola mégis kénytelen volt viszszakozni és törölte az inkriminált programot.
Az események hatására azonban valami nem várt dolog történt: 34 évvel JFK halála után, 1997. augusztus 27-én egy milliós példányszámú amerikai újság, a Los Angeles Times említést tett Piper könyvéről, amely már addig is sok ezer példányban kelt el.
Ma már, nyilván a könyvnek is köszönhetően, az amerikai közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az Egyesült Államok lakosságának 50-60 százaléka úgy véli, hogy JFK öszszeesküvés áldozata lett, és nem igaz a hivatalos kormányvélemény (a Warren Bizottság vizsgálati eredménye), amely Oswaldot teszi meg az egyedüli gyilkosnak.
Könyve tízoldalas előszavában Piper részletesen foglalkozik az előbbi kaliforniai epizóddal, mert ez indította el azt a lavinát, amelynek eredményeként a könyvről többé már nem lehetett hallgatni az amerikai sajtóban. Az ország legnagyobb lapjai azóta sorra átvették az L. A. Times cikkét, és így átszakadt egy láthatatlan gát, amelyet már nem lehet újjáépíteni.
Piper szerint a Kennedy-gyilkosság "operatív" kulcsfigurája Meyer Lansky volt, a hírhedt maffiafőnök, akivel a történet minden egyes maffiakapcsolattal gyanúsítható szereplője hierarchikusan alárendelt viszonyban állt. Ugyanakkor Lanskyról köztudott volt az Izrael iránti elkötelezettsége, és amikor bűnözői tevékenysége miatt szorulni kezdett nyaka körül a hurok, haladéktalanul "alijázott", és menedéket is kapott anyaállamában. Lansky közismert figuráját használják fel a ködösítésben és nyomeltakarításban érdekeltek arra, hogy a "maffia tette" fedősztorikkal árasszák el a világot. Ha Lansky és bandája csupán saját hatáskörben, a CIA, a média és az amerikai kormányba beépült szövetségeseik nélkül szövetkezett volna az elnökgyilkosság végrehajtására, akkor az ügyet rövid időn belül felderítették volna, és néhány hónap múlva mindegyik szereplő amerikai börtönében vagy izraeli villájában várta volna a további fejleményeket.
Tudvalevő az is, hogy a háttérben David Ben-Gurion izraeli miniszterelnök elszánt kötélhúzást folytatott a Kennedy-adminisztrációval, mert meg volt róla győződve, hogy az országa atomfegyverkezésével szemben Kennedy részéről tanúsított ellenkezés a zsidó állam túlélését veszélyezteti. Ráadásul Izrael akkoriban atomtitkokat szolgáltatott ki a kommunista Kínának, és a köztük létrejött titkos nukleáris szövetség mély aggodalommal töltötte el az amerikai elnököt. A konfliktushoz kapcsolódó dokumentáció ma is hermetikusan el van zárva, még az amerikai vezetés legfelsőbb körei és a legmagasabb államvédelmi pozíciókat betöltő személyek elől is. Ez volt az a részlet, amely Pipert az összefüggések feltárására ösztönözte, és amely előtt az ügyben vizsgálódó szerzők többsége rémülten megtorpant, lemondva a további kutakodásról.
Nem így Piper, akinek könyvét a neves fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési szakértő, Herbert L. Calhoun, az amerikai külügyminisztérium Politikai-Katonai Ügyek Irodájának egykori vezető beosztású tisztségviselője az alábbi szavakkal méltatta: "Olyasvalakiként, aki több mint kétszáz könyvet olvasott el a Kennedy-gyilkosságról, és magánemberként, valamint különböző testületek tagjaként is részt vett a vizsgálatban, az ellentmondástól való félelem nélkül kimondhatom, hogy Piper könyve immáron a végleges munka JFK meggyilkolása ügyében. A Végső Ítélet a legalaposabb, legbecsületesebb, legmélyrehatóbb, legtényszerűbb és elemzéseit tekintve legteljesebb és legszisztematikusabb az összes könyv közül, amelyeket idáig olvastam" (AFP, 2004. április 5.). Calhoun azt is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a Kennedy-gyilkosság "megoldása" tekintetében teljesen más szálat erőltető Gerald Posner agyonreklámozott, Lezárt Ügy (Case Closed) című könyvével összevetve a Végső Ítélet "egy remekmű".
Piper konklúzióit megerősítve, Donn de Grand Pré ezredes, a Pentagon földi fegyverrendszerek kereskedelmét bonyolító részlegének egykori igazgatója a Barbárok a kapuk előtt (Barbarians Inside the Gates) című könyvében írja: "Számos magas rangú katonatiszt meg volt róla győződve, hogy JFK megölése ténylegesen egy államcsíny volt, amelyet az izraeli Moszaddal együttműködő CIA-elemek követtek el. Kennedy igyekezett megállítani az izraeliek atomfegyver-fejlesztését, miközben ezzel párhuzamosan a CIA feloszlatását és csapataink Indokínából történő kivonását tervezte".
Idáig persze már nem merészkedett el a Magyar Nemzet által említett német dokumentumfilm stábja. A valódi háttérerők ismeretében, németektől ez nem is várható el. Próbáltak volna mást tenni…
A Kennedy-gyilkosság valós háttere
Írta George Kadar
John F. Kennedy (JFK) amerikai elnök 1963. november 22-én történt meggyilkolása óta rengeteg cikk jelent meg a világsajtóban a tettesek leleplezése céljából. Szerzőik, mint azt a Magyar Nemzet ez év január 9-én megjelent írása is bizonyítja, legtöbbször a felkínált sablonváltozatok között válogatnak, gondosan ügyelve arra, hogy a legvalószínűbb háttéreseményeket még csak véletlenül se említsék meg, miközben kényelmesen elspekulálnak a felszíni események fölött.
A JFK-gyilkossággal kapcsolatban engedélyezett variációk, amelyekről bárki zaklatás nélkül írhat, a következő három kategóriába sorolhatók:
1. Lee Harvey Oswald, a homoszexuális és kommunista-szimpatizáns "magányos merénylő" a dallasi könyvtár ablakából útjára bocsátotta a mágikus golyót (magic bullett), amely végzett az elnökkel.
2. Fidel Castro kubai vezető úgy döntött, hogy tökéletes okot szolgáltat az Egyesült Államok számára országa megszállásához, és bérgyilkost küldött Dallasba.
3. Az amerikai maffia túl erősnek találta JFK és öccse, Robert F. Kennedy maffiaellenes intézkedéseit, és pontot tett JFK földi pályafutására.
A Magyar Nemzet németországi tudósítója - egy német dokumentumfilm alapján - az előbbi, hivatalosan engedélyezett variációk közül a 2-es számút választotta. Mi a magunk részéről csak gratulálni tudunk a döntés nemes egyszerűségéhez.
Ezzel ugyanis sikerül elkerülni számos égető kérdés felvetését és főleg megválaszolását, valamint el lehet tekinteni körülbelül 200 titokzatos halálesettől, amelyek JFK likvidálását követték. Mert ugye mindenki tud arról, hogy Lee Harvey Oswalddal egy haslövés végzett, miután kijelentette a bíróságon, hogy ő csupán egy "csalétek" (patsy) a megrendezett nagy sikerű előadásban. Jack Ruby, a zsidó sztriptízbár-tulajdonos, akit szoros szálak fűztek a maffia Meyer Lansky által fémjelzett "kóser" ágához, ebből arra következtetett, hogy Oswald beleunt a szerepébe, és ezért a helyi hatóságoktól származó bennfentes információk birtokában a rendőrség alagsorában végleg elnémította, miközben két rendőr éppen kihallgatásra vezette.
Ezután Ruby még több héten át élt, mielőtt rá is sor került volna. Őt a következő években még mintegy kétszáz ember követte a halálba, akik valamilyen módon mindannyian kapcsolatba hozhatók a nyomozással, és elhalálozásukat a legritkább esetben okozta végelgyengülés...
Már a felületes vizsgálódás is felszínre hozza azokat a drámai ellentéteket, amelyek a katolikus elnök és hívei, illetve a hagyományos háttérerők között kialakultak:
1. Az akkori izraeli miniszterelnök, David Ben-Gurion és John F. Kennedy, Piper szavaival élve, "heves vitába bonyolódott, mert JFK nem volt hajlandó támogatni Izrael atomfegyverprogramját". Más szerzők megerősítik, hogy ez a vita közrejátszhatott Ben-Gurion lemondásában.
2. Miután JFK határozottan elkezdte a vietnami háborús gépezet leépítését, a tömegmészárlásokkal biztosított milliárdok folyói kiszáradással fenyegettek.
3. JFK megtette az első óvatos lépéseket az 1913-ban zsidó kézbe került amerikai központi bankrendszer (US Federal Reserve System) állami ellenőrzés alá vonására, ami önmagában is "halálos bűnnek" számít az Egyesült Államokban.
A fenti három ok bármelyike önmagában is elég ahhoz, hogy alapot szolgáltasson egy végzetes kimenetelű konfliktushoz.
Az sem lehet véletlen, hogy az elnök lelövését egy CIA-alkalmazott, Abraham Zapruder vadonatúj színes fimkamerájával várta a tett színhelyén. Így készült el az a híres film, amelyet azután kedvük szerint nézegethetnek azok, akiknek esetleg az az öngyilkos ötletük támad, hogy állami kontroll alá vonják a pénzkibocsátás jogát az Egyesült Államokban.
Sokan megtették, hogy mélyen belemerültek ebbe a döbbenetesen szövevényes történetbe, nyomoztak és írtak róla. Ebből a csoportból több túlélőt is ismerünk, de arról nem tudunk, hogy közülük bárki is meg tudott volna tartani akár egy állami, akár egy médiaállást.
A legalaposabb ilyen munka Michael Collins Piper: Végső Ítélet (Final Judgment) című hatszáz oldalas könyve, amelyet tucatnyi nyelven, legalább hússzor adtak már ki világszerte. A könyv tudományos aprólékossággal követi nyomon az eseményeket, valamint az érintett több száz szereplőt, és sokuknál egyértelműen kimutatja az előzetes vagy később felbukkanó Moszad-hátteret.
A kirajzolódó koreográfia erősen emlékeztet a most bemutatott Spielberg-film, a München eseményeire, amelyben egy zsidó csoport tagjai egymást váltva megfigyelnek és követnek egy palesztin férfit, aki éppen egy frissen fordított gyermekmesekönyvéből olvas fel egy találkozón, amikor szitává lövik, majd az erre a feladatra kijelölt specialista megtisztítja a terepet a rendőrség megérkezése előtt. Piper könyve kísértetiesen hasonló eseménysorozatot tár elénk - csak éppen nagyban. A szereplők százai jönnek-mennek, szövetkeznek, ellepleznek, lefizetnek és persze gyilkolnak. Mire az olvasó a könyv feléhez ér, már érti, hogy ebben a shakespeari drámában nem igazán számít, hogy kinek az ujja húzta meg a ravaszt. Egy döbbenetes színfalak mögötti világról hullik le a lepel…
Mivel Piper könyve könyörtelen tárgyilagossággal elemzi a JFK-gyilkosságot, érdemes közelebbről is szemügyre venni. Pipernek az utóbbi tíz év folyamán számtalan lehetősége volt arra, hogy megvédje állításait, és nem tudok egyetlen olyan alkalomról sem, amikor ez nem sikerült neki. Idén januárban beindított egy rádióműsort, ahová meghívta mindazokat a JFK-kutatókat, akik nem értenek vele egyet az izraeli titkosszolgálat (Moszad) gyilkosságban játszott szerepét illetően. Mind ez idáig nem akadt jelentkező a nyilvános vitára.
Nem úgy, mint 1997-ben, amikor a Steven J. Frogue nevéhez köthető főiskolai előadás-sorozat és vita nagy port kavart Amerika-szerte. Steven J. Frogue történelemtanár a dél-kaliforniai (Orange County) állami főiskolai hálózat egy részének volt az elnöke. Amikor az 1997-es év tavaszán a nyári tanfolyamok sorába beiktatott egy JFK meggyilkolásával kapcsolatos programot, elkövetett egy "fatális" hibát: a négy előadó sorába meghívta Pipert is. (Az ilyen témájú tanfolyamok egyébként gyakoriak az amerikai főiskolákon.)
Erre válaszul a Rágalmazásellenes Liga (ADL) és más zsidó nyomásgyakorló csoportok mindent elkövettek az előadások megakadályozása végett. Az iskola vezetősége óriási nyomás alatt dolgozott hónapokon keresztül. A zsidó aktivisták tömegével szembeszálló még nagyobb tömeg azért gyűlt össze, hogy az igazgató és Piper szólásszabadsága mellett tüntessen. Egymást követték az összecsapások. Végül az iskola mégis kénytelen volt viszszakozni és törölte az inkriminált programot.
Az események hatására azonban valami nem várt dolog történt: 34 évvel JFK halála után, 1997. augusztus 27-én egy milliós példányszámú amerikai újság, a Los Angeles Times említést tett Piper könyvéről, amely már addig is sok ezer példányban kelt el.
Ma már, nyilván a könyvnek is köszönhetően, az amerikai közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az Egyesült Államok lakosságának 50-60 százaléka úgy véli, hogy JFK öszszeesküvés áldozata lett, és nem igaz a hivatalos kormányvélemény (a Warren Bizottság vizsgálati eredménye), amely Oswaldot teszi meg az egyedüli gyilkosnak.
Könyve tízoldalas előszavában Piper részletesen foglalkozik az előbbi kaliforniai epizóddal, mert ez indította el azt a lavinát, amelynek eredményeként a könyvről többé már nem lehetett hallgatni az amerikai sajtóban. Az ország legnagyobb lapjai azóta sorra átvették az L. A. Times cikkét, és így átszakadt egy láthatatlan gát, amelyet már nem lehet újjáépíteni.
Piper szerint a Kennedy-gyilkosság "operatív" kulcsfigurája Meyer Lansky volt, a hírhedt maffiafőnök, akivel a történet minden egyes maffiakapcsolattal gyanúsítható szereplője hierarchikusan alárendelt viszonyban állt. Ugyanakkor Lanskyról köztudott volt az Izrael iránti elkötelezettsége, és amikor bűnözői tevékenysége miatt szorulni kezdett nyaka körül a hurok, haladéktalanul "alijázott", és menedéket is kapott anyaállamában. Lansky közismert figuráját használják fel a ködösítésben és nyomeltakarításban érdekeltek arra, hogy a "maffia tette" fedősztorikkal árasszák el a világot. Ha Lansky és bandája csupán saját hatáskörben, a CIA, a média és az amerikai kormányba beépült szövetségeseik nélkül szövetkezett volna az elnökgyilkosság végrehajtására, akkor az ügyet rövid időn belül felderítették volna, és néhány hónap múlva mindegyik szereplő amerikai börtönében vagy izraeli villájában várta volna a további fejleményeket.
Tudvalevő az is, hogy a háttérben David Ben-Gurion izraeli miniszterelnök elszánt kötélhúzást folytatott a Kennedy-adminisztrációval, mert meg volt róla győződve, hogy az országa atomfegyverkezésével szemben Kennedy részéről tanúsított ellenkezés a zsidó állam túlélését veszélyezteti. Ráadásul Izrael akkoriban atomtitkokat szolgáltatott ki a kommunista Kínának, és a köztük létrejött titkos nukleáris szövetség mély aggodalommal töltötte el az amerikai elnököt. A konfliktushoz kapcsolódó dokumentáció ma is hermetikusan el van zárva, még az amerikai vezetés legfelsőbb körei és a legmagasabb államvédelmi pozíciókat betöltő személyek elől is. Ez volt az a részlet, amely Pipert az összefüggések feltárására ösztönözte, és amely előtt az ügyben vizsgálódó szerzők többsége rémülten megtorpant, lemondva a további kutakodásról.
Nem így Piper, akinek könyvét a neves fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési szakértő, Herbert L. Calhoun, az amerikai külügyminisztérium Politikai-Katonai Ügyek Irodájának egykori vezető beosztású tisztségviselője az alábbi szavakkal méltatta: "Olyasvalakiként, aki több mint kétszáz könyvet olvasott el a Kennedy-gyilkosságról, és magánemberként, valamint különböző testületek tagjaként is részt vett a vizsgálatban, az ellentmondástól való félelem nélkül kimondhatom, hogy Piper könyve immáron a végleges munka JFK meggyilkolása ügyében. A Végső Ítélet a legalaposabb, legbecsületesebb, legmélyrehatóbb, legtényszerűbb és elemzéseit tekintve legteljesebb és legszisztematikusabb az összes könyv közül, amelyeket idáig olvastam" (AFP, 2004. április 5.). Calhoun azt is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a Kennedy-gyilkosság "megoldása" tekintetében teljesen más szálat erőltető Gerald Posner agyonreklámozott, Lezárt Ügy (Case Closed) című könyvével összevetve a Végső Ítélet "egy remekmű".
Piper konklúzióit megerősítve, Donn de Grand Pré ezredes, a Pentagon földi fegyverrendszerek kereskedelmét bonyolító részlegének egykori igazgatója a Barbárok a kapuk előtt (Barbarians Inside the Gates) című könyvében írja: "Számos magas rangú katonatiszt meg volt róla győződve, hogy JFK megölése ténylegesen egy államcsíny volt, amelyet az izraeli Moszaddal együttműködő CIA-elemek követtek el. Kennedy igyekezett megállítani az izraeliek atomfegyver-fejlesztését, miközben ezzel párhuzamosan a CIA feloszlatását és csapataink Indokínából történő kivonását tervezte".
Idáig persze már nem merészkedett el a Magyar Nemzet által említett német dokumentumfilm stábja. A valódi háttérerők ismeretében, németektől ez nem is várható el. Próbáltak volna mást tenni…
Nincsenek megjegyzések:
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
FED,
Kennedy elnök elleni merénylet - kinek volt az érdeke?,
Rothschild
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
FED,
Kennedy elnök elleni merénylet - kinek volt az érdeke?,
Rothschild
Anonymus - A tiltott igazság
Anonymus - A tiltott igazság
„A holokauszt évtizedes tabusításának és instrumentalizálásának árnyékában a hivatalosan propagált történelmi igazság egyre inkább eltávolodott a realitásoktól. Még az alapvető adatok is hemzsegnek az ellentmondásoktól. Így például az auschwitzi áldozatok száma a dátumtól és a forrástól függően 70000 és 8 millió között ingadozik. A kézenfekvő kérdés, hogy mennyi volt végül is az áldozatok tényleges száma. Németországban nemcsak tabu, hanem büntetőjogilag tilos. De miféle igazság az, amely nem bír el egy nyilvános vitát, és a törvény erejének támogatására szorul?”
„Hogy miként érték el a britek Höss vallomását, kínzóinak egyike, Rupert Butler 1983-ban megjelent könyvében érzékletesen írja le: Hösst három napig fizikai és pszichikai kínzásnak vetették alá, mielőtt egy 8 oldalas, angol nyelven géppel írott dokumentumot aláírt. Minden jogász megerősíti, hogy az ilyen módon elért vallomás annyit sem ér, mint a papír, amire írták.”
„A jelenlegi holokauszt-kép legfontosabb nyitott kérdéseit és ellentmondásait a következőkben lehet összefoglalni:
Államilag elrendelt népirtás parancs, terv és költségvetés nélkül? A holokauszt legfőbb felelősének ma is Adolf Hitlert tekintik. De a mai napig nem került elő egyetlen dokumentum sem, amely bizonyítaná, hogy a Führer parancsot adott a zsidók tervszerű ipari méretű megsemmisítésére, vagy arról egyáltalán információi lettek volna.”
„Hatmillió gyilkosság egyetlen egy törvényszéki bizonyíték nélkül? Minden hagyományos gyilkosságnál elvégzik a hullák boncolását. Az emberiség történelmének legnagyobb bűntényét azonban egyetlen egy törvényszéki vizsgálat sem igazolja.”
„Hatmillió zsidó meggyilkolása tömegpusztító fegyver nélkül? A szövetséges és szovjet rémhírpropaganda utolsó és megmaradt változatára, amely szerint a német koncentrációs táborokban kifejezetten erre a célra épített gázkamrákban ölték meg a zsidókat ipari méretekben, nincs semmi bizonyíték, amely kiállna egy független tudományos vizsgálatot.” „A holokauszt-mítoszt alátámasztó bizonyítékok hiányával ellentétben …a tudományos vizsgálatok ellenőrizhetően és bizonyíthatóan azt eredményezték, hogy Auschwitzban nem voltak gázkamrák (falazatok cianid-vizsgálata) az állítólagos gázkamrákon nem voltak bedobónyílások (helyszíni szemle, fényképek kiértékelése) technikai és kémiai vizsgálat alapján megállapítható, hogy a Zyklon-B-vel lehetetlenség lett volna a tanúk által állított módon tömegeket meggyilkolni.”
„A holokauszt évtizedes tabusításának és instrumentalizálásának árnyékában a hivatalosan propagált történelmi igazság egyre inkább eltávolodott a realitásoktól. Még az alapvető adatok is hemzsegnek az ellentmondásoktól. Így például az auschwitzi áldozatok száma a dátumtól és a forrástól függően 70000 és 8 millió között ingadozik. A kézenfekvő kérdés, hogy mennyi volt végül is az áldozatok tényleges száma. Németországban nemcsak tabu, hanem büntetőjogilag tilos. De miféle igazság az, amely nem bír el egy nyilvános vitát, és a törvény erejének támogatására szorul?”
„Hogy miként érték el a britek Höss vallomását, kínzóinak egyike, Rupert Butler 1983-ban megjelent könyvében érzékletesen írja le: Hösst három napig fizikai és pszichikai kínzásnak vetették alá, mielőtt egy 8 oldalas, angol nyelven géppel írott dokumentumot aláírt. Minden jogász megerősíti, hogy az ilyen módon elért vallomás annyit sem ér, mint a papír, amire írták.”
„A jelenlegi holokauszt-kép legfontosabb nyitott kérdéseit és ellentmondásait a következőkben lehet összefoglalni:
Államilag elrendelt népirtás parancs, terv és költségvetés nélkül? A holokauszt legfőbb felelősének ma is Adolf Hitlert tekintik. De a mai napig nem került elő egyetlen dokumentum sem, amely bizonyítaná, hogy a Führer parancsot adott a zsidók tervszerű ipari méretű megsemmisítésére, vagy arról egyáltalán információi lettek volna.”
„Hatmillió gyilkosság egyetlen egy törvényszéki bizonyíték nélkül? Minden hagyományos gyilkosságnál elvégzik a hullák boncolását. Az emberiség történelmének legnagyobb bűntényét azonban egyetlen egy törvényszéki vizsgálat sem igazolja.”
„Hatmillió zsidó meggyilkolása tömegpusztító fegyver nélkül? A szövetséges és szovjet rémhírpropaganda utolsó és megmaradt változatára, amely szerint a német koncentrációs táborokban kifejezetten erre a célra épített gázkamrákban ölték meg a zsidókat ipari méretekben, nincs semmi bizonyíték, amely kiállna egy független tudományos vizsgálatot.” „A holokauszt-mítoszt alátámasztó bizonyítékok hiányával ellentétben …a tudományos vizsgálatok ellenőrizhetően és bizonyíthatóan azt eredményezték, hogy Auschwitzban nem voltak gázkamrák (falazatok cianid-vizsgálata) az állítólagos gázkamrákon nem voltak bedobónyílások (helyszíni szemle, fényképek kiértékelése) technikai és kémiai vizsgálat alapján megállapítható, hogy a Zyklon-B-vel lehetetlenség lett volna a tanúk által állított módon tömegeket meggyilkolni.”
Nincsenek megjegyzések:
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
A holokauszt nem történt meg holokauszttagadás holokamu kamukauszt ho LOL kauszt,
Anonymus - A tiltott igazság
Reakció blog Reakciós Holokauszt tagadás
A holokauszt nem történt meg holokauszttagadás holokamu kamukauszt ho LOL kauszt,
Anonymus - A tiltott igazság
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)