width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Nagyon nemzeti lapok

2007. július 12., csütörtök

Nagyon nemzeti lapok

Jó dolog, hogy most olvasom az ellenség ( szadesz ) egy nyilatkozatában, hogy NEM támogatják az ún. gyűlöletbeszéd törvényt. Tehát lehet nyomulni :))
De : ezt megjátszották már 2003-ban is, és akkor is a szadeszesek fúrták meg, azt sejtem, meg van ez koreografálva, benyújtanak valamit ami felháborodást kelt, nem jelöli a média meg, kik, aztán jön a szadesz, és nagy hangon tiltakozik, meg félti a szólásszabadságot. Patkánypárt így szerez szavazókat, meg ennél még durvább módszerekkel.
Ez mind jó meg szép de azt nem értem, hogy jelenhetnek meg papíron a Front, Szittyakürt, Nemzetőr és egyéb újságok? Ügyes jogászaik vannak akik kötéltáncot folytatnak hogy ne közösség elleni izgatódjanak? Annak fontos eleme az erőszakra való felhívás, szóval valószínűleg igen.
De más újságok túlságosan is óvatoskodók : a Demokrata újságban főleg a Gazdag István valamint a Bognár László írásait és fordításait szeretem ( Műhely rovat ), az után a Lovas nyílt levelei a második.
És a Műhely rovat kivételével sosem "robbantottak" dogmát a holokausztkérdésben, mondjuk a május 9 előtti heti újságban. Pedig azok fordítása is nagyrész CC azaz creative commons, nagyvonalúak voltak a fordítóik, hogy segítsék az írások terjedését. Itt is van egy csomó :

http://www.vho.org/aaargh/magy/magyar.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk