width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Rendör rendet bont :)

2007. július 26., csütörtök

Rendör rendet bont :)

15 rendőr odarohan a kihalt utcán 1 egy helyben álló emberhez, botokkal össze-vissza verik, utána ott hagyják a földön fekve és mennek tovább. És még akkor szerencséje volt, mert nem lőtték ki a szemét, nem törték el a gerincét, egyáltalán túlélte, és nem akarták hosszú évekre lecsukatni elsőfokon fővárosi zsidó bíróság által !
Az öttusázó középkorú úr esetére gondolok, konkrétan.

Azonban szemét módon néha balhézónak állhatnak ugyanezek a rendőrök, titokban, civil ruhában, hogy legyen indokuk brutálisan fellépni a kormányellenes tüntetők ellen. És rájuk hivatkozva lehet a médiának csőcselékezni mindenkit, akinek nem tetszik a kormány!
Régi bevett szokás a G8 csúcs ellen tüntetők brutális szétverésére, a fizetett randalírozók odaszállítása. többüket ott látni a földgolyó minden pontján, randalírozni. Honnan van ennyi pénzük repülőjegyekre? :-)
Az antiglobalisták lejáratására maguk a globalisták bérlik fel őket. Nyilván a műbalhézó, civilnek öltöző rendőrök is külön juttatást kapnak mocskos szolgálataikért.

Akiket busszal visznek oda, hogy gyújtogassanak, azok nem a kormányellenes tiltakozók közül kerülnek ki!
Nemet a műbalhéra, igent a tiszta forradalomra !!!!
DE! A békés blokádra, és a békés tüntetőkre is ráronthatnak a cionista kormány rendőrbűnözői.
Különösen idén október 23-án.
Ha idén októberben is ránk támadnak, visszavágunk. Aki rendőr akkor nem áll át hozzánk, az magára vessen...
Valahogy szerintem jogos ez a düh, és különben sem mi kezdtük !!!

Ha rendőr vagy és népellenes parancsot kapsz, tipikusan ilyen az oszlatás, TAGADD MEG !

1 megjegyzés:

  1. Tök jó, látod, ide már a blogom oldaldoboza alapján találtam. :) Pontos, amit írsz, bár a Deák tér az nem annyira kihalt utca. ;))

    A gempáért gyújtogató ügynökök sem kitaláltak, bár azért valljuk be, hogy az öszödi beszéd után tőlük függetlenül is elég sok jogos indulat volt az emberekben.
    Itt a hangsúly azon van, hogy "jogos". :)

    VálaszTörlés

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk