Anarchista kommunizmus

Anarchista kommunizmus

Amikor az anarchista megmondja, ki lehet anarchista?

Anarchista ismerőseimnek

„Ha a Kossuth tériek adottságait, társadalmi, ill. osztályhelyzetét nézzük, ezek az emberek az akkori Chilében is ugyanilyen vesztesek lettek volna, amiért is ott nem jobboldalra, hanem a baloldalra álltak volna. Többségük kommunista lett volna, Allende híve, a harciasabbja pedig minden bizonnyal fölment volna a hegyekbe gerillának. Már csak azért is, mert az Egyesült Államok a latin amerikaiak számára lényegében ugyanazt jelentette, mint nekünk a Szovjetunió, s amiért a „gringo” a „ruszki” ottani megfelelője volt. Miként, ha Magyarország nyugati ország lenne és nem a nyomorult kelet-európai félperifériás-félgyarmati régió része, a tévé székházat nem szélsőjobboldali futballhuligánok, hanem baloldali anarchisták ostromolták volna meg és gyújtották volna föl. Pontosabban: ugyanazok, akiket a forró szeptemberi órákban láttunk árpádsávos zászlókkal rohamozni, lennének radikális balosok egy Lajtán túli területen. Itt és most azonban ők a Szent Korona tan hívei és Pinochetet dicsérik. (Ehhez, mit jelenséghez csak egy történeti adalék: a 19-es vöröskatonák egy része kaszáskeresztes, majd nyilas lett a harmincas években, később nemzeti parasztpárti és/vagy kommunista.) Nálunk azonban úgy látszik, minden (ki)fordítva van. Miközben a chilei rendőröket dobáló és a döglött diktátort átkozó tüntetőkről hírt adó képsorok a Pinochetet dicsőítő magyar rendőröket dobáló tüntetőket idézik, addig a Tábornok arcképét könnyes szemmel rázogató rendpárti chileiek demonstrációjáról inkább Kádár János temetése juthat az eszünkbe.”

Farkas Attila Márton - Az igaz magyarok vezérlő géniusza: Pinochet

Volt nemrég egy különös álmom, kissé idétlen sztori. Létezett egy ország, aminek az álmomban nem tudtam a nevét, de most elneveztem Kiberiának. Kiberiában egy konzervatív párt van hatalmon, az ellenzék pedig egy liberális párt. Az ország áldott békéjét nemcsak az állandó pártharcok zavarták meg, hanem az a tömegmozgalom, amit anarchizmusnak nevezünk. Ezek az anarchisták, helyesebben mondva baloldali anarchisták bizonyos időközönként kimentek a főváros utcáira tüntetni. Ez amolyan békés tüntetés volt kocsik felgyújtásával, üzletek kirablásával. (Teremtő rombolás, ahogy Bakunyin mondaná.) „Leromboljuk a kapitalizmust!” – skandálták a szabadság gyermekei. Anarchista együttesek gagyi koncertje adta a háttérzenét a hőzöngéshez. Egy nap még a legbrutálisabb anarchista szervezet, a Szabadság és Becsület Kultúregylet is kiment, ahol a főváros legnagyobb terén megemlékeztek elesett bajtársaikról, akik rendőrőrsök felrobbantásánál és civil személyek lemészárlása közben vesztették életüket. A félelem akkor támadt fel Kiberiában, mikor a legálisan működő anarchista szervezet, a Szabad Kiberiáért (SZABAD) megalapította az Anarchista Gárdát. A félkatonai alakulat elsősorban a burzsoá-bűnözés ellen kívánt fellépni. Az Anarchista Gárda ellen antianarchista tüntetéseket tartottak, aminek egyik fő szószólója a cilinderes, öltönyös ókonzervatív TDM. A félelem aztán rettegéssé vált, amikor a Szia Kitti Fesztiválon bekövetkezett a katasztrófa. A Szia Kitti Fesztivált plázacicák rendezték a fővárosban, hogy ezáltal jobban elfogadtassák magukat az emberekkel. A SZABAD azonmód fecsattant, és tiltakozott a Fesztivál ellen. Érvük, hogy a fővárosban a plázacicák ezzel a tevékenységgel rossz példát mutatnak a gyerekeinknek, akik közül bizony nem kevés kint lesz az utcán. A tiltakozás ellenére a Szia Kitti Fesztivál lezajlott. A SZABAD felhívta a híveit, hogy fényképezőgépekkel menjenek ki az utcára, hogy megörökítsék az eseményt. A fényképezésnél kissé több is történt a szélsőbal részéről. Rongyos alakok rózsaszín ruhás lányokat vertek meg egy bolt előtt. És bizony több brutális atrocitás is történt. A SZABAD, mikor őket vádolták a történtekért, azzal mentegetőzött, hogy nem anarchisták voltak, hanem punkok. Újabb antianarchista tüntetések következtek. Az álom akkor ért végett, mikor egy híres baloldali radikális, TomDog megjelent az egyik antianarchista tüntetésen. Valaki feldöntötte TomDog biciklijét, miközben azt ordibálta: „mocskos kommunista”, aztán…

Komolyra fordítva a szót, nézzük meg, mi az istencsapása az az anarcho-kapitalista. Rendes definíciót a Wikipédián nem találtam, ellenben a Hayek Társaság honlapján már igen. Szerintük: „Az anarchista filozófia kisebbségi irányzata, amely az ifjúhegeliánus Max Stirner individualista anarchizmusából kiindulva szembenáll a többségi, baloldali anarchisták szocialisztikus elképzeléseivel. Elméleti előfutárai a mozgalomnak a 19. századi amerikai anarchisták, főleg Benjamin Tucker (a "méltányos kereskedelem" rendszerének szószólója), Lysander Spooner és Josiah Warren. Tucker alapelve volt, hogy minden személy élvezze azt a maximális szabadságot, amely összeegyeztethető mások egyenlő szabadságával, beleértve azt a jogot is, hogy mindenki korlátlanul szerezhet és bírhat piaci javakat. Az anarcho-kapitalisták (vagy anarcho-liberálisok) ugyanúgy a központi államban látják a szabad egyén, a szabad társadalom fő ellenségét, mint a baloldali anarchisták, és ugyanúgy hisznek abban, hogy egy szabad társadalom csakis önkéntes, szerződéses alapon, alulról szerveződő szabad szövetségekben jöhet létre - ehhez azonban alapvető fontosságúnak tartják a magántulajdon szentségének elismerését, az egyén szabad vállalkozáshoz fűződő jogának korlátlanságát, hiszen politikai és gazdasági szabadság elválaszthatatlan egymástól és a politikai szabadság alapja éppen az egyén saját tulajdonához való joga. A kizárólag önkéntes magánszerződésekben bízó anarcho-kapitalisták szerint még a minimális államot hirdető libertáriusok is túl messzire mennek, amikor bizonyos, a polgárokat védő közfeladatokra elfogadnak egy limitált "éjjeliőr-államot". Álláspontjuk szerint nincs olyan közfeladat, amit ne lehetne privatizálni vagy civil szervezetekre bízni: az önkéntes hadseregektől kezdve a privát rendőrségeken (Tucker kifejezésével "védelmi magántársulásokon"), bíróságokon át a szociális ellátórendszerek teljes magánosításáig (ez utóbbira egyébként a szocialista anarchistáknak semmilyen válaszuk nincs). A libertáriusokhoz hasonlóan kulcsfontosságúnak tartják a mindenféle monopóliummal, különösen az állami (föld- és pénz-) monopóliumokkal szembeni harcot. A gazdaság anarcho-kapitalista felfogását a második világháború óta képviselte számos könyvében és tanulmányában a mozgalom néhai legaktívabb szellemi képviselője, Murray N. Rothbard amerikai közgazdász. Ludwig van Mises osztrák közgazdász tanítványa a laissez faire-gazdaságtant az emberi jogok és az állam elutasításának elméletével kapcsolta össze, amelyet a 19. századi amerikai individualista anarchisták, főleg Spooner és Tucker tanulmányozásából merített. Rothbard (legfontosabb muve: For a New Liberty - The Libertarian Manifesto. New York, 1985) a modern libertarianizmus alapító atyja.” A libertarianizmusra felesküdött Hayek Társaság szerint ez nem működik. És a kommunista anarchista szerint sem.

A kommunista anarchista kikéri magának – és ez Csoma Lajosnak a Bozóki András-Sükösd Miklós: Anarcho-demokraták kritikájából jól látszik. A könyvkritikákra nem szokásom reagálni (mint ahogy arra se reagálok, ha az Élet és Irodalom kedves és megértő publicistái éppen az irodalom védelme érdekében Stephen King-et szapulják). A probléma az, hogy az írása, ami a tarfor.hu marxista internetes portálon megtalálható, több mint kritika. Demagógia. A demagógia miatt sem ülnék géphez, hisz az található az országban számtalan mennyiségben. Viszont a szerző, aki amúgy anarchista, megmondja, ki lehet anarchista és ki nem. És bizony ez a „szabadság egy hívétől” egészen meglepő. Tudtommal az anarchizmus összes irányzata a szabadságot pártolja – Csoma Lajos viszont nemhogy megmondja, egyenesen megköveteli, hogy az anarchista az elavult marxista, antikapitalista köntösbe bújjon. Néha az az érzésem, hogy a kommunista anarchisták többsége nem is a szabadságot kívánja, hanem a hatalmat. Avagy azt, hogy részesüljön a hatalomból.

Az Anarcho-demokraták-ra nem akarok sok szót pazarolni. A mű az anarchizmus elméleti kérdéseivel, történeti hátterével és a hagyomány hazai örökségével foglalkozik. Kibontja az anarchizmus főbb vonalait, és élesen elkülöníti a különféle irányzatokat. Képet kapunk a társadalmi bázisról: megtudhatjuk, hogy az eszme hogyan jelentkezett a munkásságnál, a parasztságnál, az értelmiséginél, az arisztokráciánál, a művészekről nem is beszélve. Bozóki András és Sükösd Miklós természetesen a saját ideológiájukat képviselik, bár erősen kihangsúlyozzák, hogy ők csupán tudósok. A cím is utal rá, hogy az anarcho-demokratánál teszik le a voksot. Nem csodálkoznék, ha ők az anarcho-kapitalizmust gyakorolnák is, (igen, ami a „tiszteletreméltó” Hayek Társaság szerint nem működik).

A kritika ennél már jóval több szót érdemel, természetesen Csoma Lajos is képviseli a saját ideológiáját. Ő, kérem szépen, marxista anarchista, azaz kommunista anarchista. És van olyan kegyetlen, mint Artner Annamária! (Igen, FAM „mester”!) Bozóki András és Sükösd Miklós legalább ad több utat, nem érződik a könyvön, hogy „te igenis ezt az utat követed”. Csoma Lajos viszont egyenesen pisztolyt szorít a fejedhez, úgy kényszerít. Bozóki András és Sükösd Miklós legalább megpróbálja elfogadtatni az anarchistákat, lebontva róluk azt a démonizált leplet, amit a jobboldal és a liberálisok aggattak rájuk. Csoma Lajos viszont hozzásegít, hogy az anarchizmus kiüresedjék, elhasznált termékként az utcán végezze. Na, nézzük a kritikát:

„Nos, Bozóki András és Sükösd Miklós alapkoncepciója szerint a közép-európai régióban létezett egy sajátos anarchista mozgalom, mely anarcho-demokratának nevezhető. Ide sorolhatók a liberális szocialisták (pl. Jászi Oszkár, vagy Bibó István) is. Ezzel a kategóriával az a fő probléma, hogy itt valódi alapok nélküli politikai gondolkodásról van szó. A politika - és maga az uralom - csak felépítmény, a tulajdonviszonyok társadalmi megjelenítése. Nem szabad elfelejteni, hogy az állam a tulajdon védelmére jött létre. Az „anarcho-demokrata” gondolkodók megfosztják az anarchizmust - és magát az antikapitalizmust - létezésének alapjaitól. Ilyen értelemben számos anarchista irányzat létjogosultsága is megkérdőjelezhető.”

Vagy inkább csak a kommunista anarchizmus létjogosultsága. De ki mondta, hogy megkérdőjelezhető? A kritikus csúsztat. A sor lényege, hogy tagadja az anarcho-demokraták létét. Ilyen nem létezik! – a lényeg, hogy ezt kimondhassa. Hol van az megírva, hogy az anarchizmus egyenlő az antikapitalizmussal? Minden eszme fejleszthető, így az anarchizmus is. Miért kell megmaradni az elavult formáknál? A környezetemben, de hála istennek, még a neten is egyre több olyan anarchistával találkozok, akik úgy érzik, az ő feladatuk: felemelni az igazságtalanságok ellen a szavukat. És ez nem jelent egyet a marxizmussal. Nem jelent egyet az antikapitalista dogmával, amit Csoma Lajos, ez a „marxista pap” oly’ erősen kihangsúlyoz. FAM egy cikkében felhívja a figyelmet, hogy ma már egyre kevesebben idézik Jászi Oszkárt vagy Bibó Istvánt. A marxista kritika (mert mi más lenne?) erre tökéletes bizonyíték. Miért van az az érzésem, hogy a szerző a bűnös demokrácia helyett proletárdiktatúrát kíván? Vagy ő hogy képzeli el a világ új berendezését? Ez természetesen nem derül ki a kritikából. Vajon miért?

„Nem beszélni a tulajdonról - bérmunkáról, kizsákmányolásról, a gazdagokról, a munka pokláról -, és mégis anarchizmust emlegetni: nem több álmodozásnál. Így válik utópiává, hiszen a szép eszmék sohasem diadalmaskodhatnak a létező viszonyok felett. A liberalizmus teljes mértékben polgári ideológia, az anarchizmus gyökerei viszont a munkásosztályhoz kötődnek, nem a polgársághoz, sőt annak ellenében alakult ki. Az individualista anarchizmus (főleg az amerikai képviselői) sokkal inkább radikális liberalizmus, vagyis a polgári osztály egyik ideológiája. Ezzel szemben az anarchizmus a kizsákmányolt osztály forradalmi mozgalma, és semmiképpen sem valamiféle csúcsdemokrata elképzelés, jószándékú demokrata - tehát burzsoá - ideológusok próbálkozásai ellenére sem. Az anarcho-kapitalizmus egyenesen fából vaskarika, néhány jól fizetett értelmiségi, üzletember szánalmas kísérlete saját jófejsége igazolására.”

Egy marxista ideológus szerint a környezetvédő mozgalmak, és rajtuk kívül még sok antiglobalista mozgalom a tőke szekértolója. Miért? Mert nem kívánnak kommunizmust, helyette megelégednek a kapitalizmus megreformálásával. Valószínűleg ez a gond az anarcho-kapitalizmussal (vagy anarcho-demokratizmussal), és nem véletlen, hogy a szélsőbalon oly’ sokan viszolyognak a vallásos anarchizmustól – nem kommunizmust kíván, hanem a kapitalizmus megreformálását. Természetesen racionális érvek most sincsenek, bizonyításra ott a jól ismert, csak már kicsit régi marxista dogma. Az is érdekes, hogy Csoma Lajos a munkásosztály kiváltságának mondja az anarchizmust. A jófej értelmiségi üzletemberek meg szégyelljék a pofájukat, mert próbálnak értelmes kereteket adni az anarchizmusnak. Az már persze mellékes, hogy bár a Hayek Társaság pozitívan értékeli az anarcho-kapitalizmust amolyan „jaj, de aranyos” módon, viszont érzékelteti a maga képmutató módján, hogy ez az eszme gyenge és nem működik.

„Súlyos aránytalanság a különböző, önmagukat anarchistának nevező irányzatokat egyenrangúként kezelni. Tömegmozgalommá mindig a kollektivista, anarcho-kommunista irányzatok váltak, forradalmi mozgalom lévén forradalmi - vagy éppen forradalmat váró - időszakokban. Az individualista, vallásos, művész-anarchisták többnyire nem léptek túl a rendszer keretein, az individualizmus pont azért nem, mert az elszigetelt, egyéni megoldások nem jelentenek valódi kiutat.”

Az tény, hogy az anarchizmussal való egyéni kísérletek nem vezettek eredményre. De talán a kollektivista irányzatok igen? Valahogy ott sem látom az eredményeket.

„Az anarchizmus politológiai megközelítése sok esetben vezet hibás eredményekhez. Az ideológiák - az anarchizmus tagadja, hogy ideológia lenne! - csoportosítása csak egy a lehetséges megközelítések közül. Az anarchisták többnyire így látták: létezik a kapitalizmus - a polgári osztály gazdasági és politikai uralma - ellen küzdő forradalmi (munkás) mozgalom, mely nem a kizsákmányoló rendszer reformálgatására törekszik, hanem a rendszer elpusztítására. Célja az egyéni és közösségi szabadság, az állam és osztálynélküli világ létrehozása. A rendszer keretein belül léteznek a különböző burzsoá politikai elképzelések, ideológiák, melyek azonban fő céljukban, a kizsákmányolás fenntartásában megegyeznek. Ezzel szemben a rendszeren kívül áll a forradalmi mozgalom. A forradalmi mozgalom sokszínű, különböző elképzelések léteznek a kapitalizmus meghaladására, de céljaikban ezek is megegyeznek. A polgári ideológiák sohasem lesznek antikapitalisták, viszont egy forradalmi irányzat válhat reformistává, a kapitalista kereteket elfogadóvá, azaz forradalmi tartalmát elveszítő ideológiává. (Ez történt a kommunista mozgalom lenini-bolsevik szárnyával - pontosabban szólva a kommunista mozgalom egy része elvesztette forradalmi tartalmát, megszűnt kommunistává lenni akkor, amikor leninizmus-bolsevizmus, ez a radikális szociáldemokrata irányzat lett belőle.)”

A munkásmozgalom a világ egyik legnagyobb képmutatatása, álszentsége és átverése volt. A sok ezer megtévesztett munkás csak arra volt jó, hogy az „új megváltók” a húsoskondér közelébe jussanak. A hatalom megszerzéséről szólt az is, mint jó pár hasonló mozgalom. A munkásmozgalom, beleértve a „létező szocializmust” is, tett róla, hogy a szakszervezetek rossz színben tűnjenek fel, ami sajnos máig is érezteti hatását. Szerettem, amikor a kommunista anarchista ismerőseim elmagyarázzák nekem, hogy a kapitalizmus elpusztítását békés úton képzelik el. Az elképzeléssel csak az a gond, hogy a kapitalizmus nem kíván békés módon elpusztulni. A kommunista anarchista viszont nem adja fel. Ebből pedig mi következik? Az, hogy a kommunista anarchista csatatéren kíván megdögleni. Az, hogy a kommunizmus csak hullahegyeken keresztül valósulhat meg. Köszönöm, de akkor inkább maradok a reformnál. Az legalább nem követel áldozatokat. Jellemző, hogy itt Csoma Lajos azt mondja ki, hogy az anarchista nem maradhat meg a reformista elképzeléseknél, mindenképpen a forradalmat kell szolgálnia – azaz a keze véres lesz így is, úgy is.

„A politológia a polgári demokrácia keretei között alakult ki, és mint a társadalomtudományoknak általában, alapvető célja a rendszer igazolása, ideológiai alátámasztása. Természetes módon a liberális demokrácia van a szerzők által felvázolt ideológiai „nap”-ábra középpontjában. És ez a fő probléma a könyvvel: szerzői a polgári demokrácia szemszögéből vizsgálják az anarchizmust. Ez persze teljesen érthető, hiszen - mint azt ők maguk is leszögezik - nem anarchisták, hanem tudósok, a tudomány pedig igencsak vitathatóan nevezhető objektívnak.”

Csoma Lajos szerint a politológia a demokratikus rendszer ideológiai alátámasztása. Az érvelés félelmetesen hasonlít Tóth Judit újnáci kisasszony írásaira, aki a totalitarizmus-elméletet igyekezett hasonló módszerrel cáfolni. Csoma Lajos szerint a politológia a burzsoá tudománya, Tóth Judit pedig a totalitarizmus-elméletet a zsidók kreálmányának tartotta. Az eljárásukat követve pedig megállapítható, hogy a marxizmus a szélsőjobb üdvtörténeti tevékenységének eszmei alátámasztása.

„Az emberiség története nem pusztán az állam kialakulásának és fejlődésének története - a történelem legizgalmasabb és legnagyszerűbb fejezete a hatalom elleni harc története. Az osztályharc története villantja fel az emberiség valódi arcát, az együttműködésre, a haszonelv nélküli, nem-elidegenedett kapcsolatokra épülő társadalom képét. A hatalom szolgálatában álló tudomány természetesen mindent megtesz, hogy ezt a képet elhomályosítsa. Ennek ellenére szinte minden generáció megtapasztalja a szolidaritás nagyszerű érzését, ami a társadalmi béke - vagyis az osztályok közötti hamis „béke” - fellazulásának időszakában rohamosan terjed. (Ilyesmi érzés uralkodott 1990 őszén, az úgynevezett taxisblokád idején.)

Csoma Lajos szolidaritásról beszél, miközben megköveteli az anarchistától a marxista hozzáállást. Ez aztán a szolidaritás!

Nagy tévedés azt állítani, hogy az anarchizmus kiindulási alapja egy eszményített emberkép. Az anarchizmus a kapitalista viszonyok tagadásából indul ki. Nem fogadja el, hogy az emberiség döntő többségének szükségszerűen kiszolgáltatottan, kizsákmányoltként bérmunkával kell eltöltenie életét, miközben egy fölötte álló, létszámában jóval kisebb osztály élvezi munkája gyümölcseit. Az anarchizmus szerint ezzel szemben igenis lehetséges emberhez méltó élet mindenki számára. Nem valamiféle elvont igazság - „minden ember jó” - alapján, hanem az emberiség legtermészetesebb szükségletei alapján.”

Mindenkinek a kedvére tenni? Ez arra emlékeztet, mikor a diszkóban a menő srác azt bizonygatja a haverjainak, hogy minden nőt ki tud elégíteni. Hogy lehet egyszerre szabad életet biztosítani a munkásnak, a parasztnak, a hivatalnoknak, a kis vállalkozónak, az egyházi személyeknek… azaz a társadalom minden tagjának? Nesze semmi, fogd meg jól!

„Anarchizmus és kényszer. A kritika szerint az anarchizmus cselekvésképtelen, nem képes valódi politikai cselekvésre, hiszen elutasítja a politikát. Ez így nem állja meg a helyét. A forradalmak során az anarchizmus nem azért került ki az események fő sodrából, mert képtelen volt szerveződni, hanem azért mert az események ellenforradalmi irányt vettek és az ellenforradalmi erők - melyek magukat gyakran nevezték forradalminak - kemény harcok és vérfürdők során velük végeztek először.”

Ez volt régen. Viszont ma nincsenek ellenforradalmi erők, sőt elnyomásról sem beszélhetünk. Az anarchisták nyugodtan szervezkedhetnek, hiszen a Magyar Gárda is legális keretek között működik.

„Az anarchizmusnak körvonalazatlanok a gazdasági elképzelései. Az anarchizmus - ezt a szerzők is elismerik - a tulajdon tagadásának elvéből indult ki. Ennek az alapelvnek a feladása az anarchizmus feladását jelenti. A forradalom - és az anarchizmus önmagát forradalminak tartja, ha nem, akkor az hamisítás - a viszonyok gyökeres megváltoztatását jelenti. A kapitalizmus pedig a tulajdonban és a cserében gyökerezik. A tulajdon és a csere megszüntetése esetén nincs is értelme gazdaságról beszélni. Az anarchizmus elutasítja az árutermelés logikáját - ne várjuk tőle a hatékonyság növelésének receptjét.”

Az anarchizmus megszünteti a tulajdont és a cserét, elutasítja az árutermelés logikáját. Oké. Mit adtok helyette? Ez emlékeztet, mikor Vona Gábortól megkérdezték, miután jól elnevezte a FIDESZ-t és az MSZP-t minden rossznak, hogy mi a JOBBIK gazdasági programja. A válasz úgy hangzott: a gazdasági ügyek másodrendűek, az első a nemzeti értékek védelme. De a problémát megértem. A marxista közgazdászok gazdasági elméletei kifulladtak – és nincs rendes gazdasági alternatíva. Majd a közeljövőben, addig várjunk türelmesen!

„Antiszociális magatartás - a kritikusok szerint jogi szabályozás nélkül kezelhetetlen. Nos, a társadalomra veszélyes magatartást a rendszer termeli ki, de ha nincs tulajdon, nem lehet a tulajdon szentsége ellen véteni, márpedig ma ez a deviánsnak nevezett magatartások legnagyobb hányada. Szó sincs róla, hogy az anarchisták a morális önszabályozást tartanák az egyetlen megengedhető „rendfenntartónak”. Ez csak a hippi álmokban van így. Vagy valaki el tudja képzelni, hogy a rendszer elleni harcban akár életüket is feláldozó anarchisták szó nélkül tűrik, hogy valaki odaszarjon az asztalukra?”

Németországban, amikor a globalizációs csúcstalálkozó történt, az anti-globalizációs tüntetésen néhány anarchista a kórházba jutatott néhány rendőrt. Ez is elég szomorú, de az már egyenesen undorító volt, ahogy az ATTAC Magyarország elhatárolódott a randalírozóktól. Biztos sajnálták a rendőröket mély humanizmusukban! A JOBBIK is hasonlóan védekezett, mikor a melegfesztiválon megtörténtek az atrocitások: „focihuligánok voltak”. De ha annyira fel akarja áldozni magát az összes magyar kommunista anarchista, miért itt verik a nyálukat? Miért nem mennek Irakba, vagy más olyan országba „harcolni”, ahol diktatórikus elnyomás van? Mert magyarok? Ugyan már, hisz a nemzeti érzés alig jelent nekik valamit! Ők nemzetközi érzelműek! Együtt éreznek minden nyomorgóval, aki a Földön létezik!

„A nemzet. A könyv szerzői nagy fontosságot tulajdonítanak a nemzeti identitásnak. Pedig a modern nemzet a kapitalizmus terméke, alapvetően mesterséges fogalom, és elsődleges célja az internacionalizmus elpusztítása. „A proletárnak nincs hazája.””

Igen, erről az előbb beszéltem. FAM is felemelte a szavát, mikor Artner Annamária antinacionalista kiszólásokat engedett meg magának. Én már csak rábólintani tudok. A nacionalizmus fontos. Természetesen a tiszta nacionalizmus.

„A demokratikus állam fölényben van a diktatórikus állammal szemben, állítják az anarchizmus kritikusai. Ennél a pontnál azt vetik az anarchisták szemére a könyv szerzői, ami a lényegük, hogy ti. nem hajlandóak a különféle államformák között különbséget tenni, és nem kívánják elfogadni a kisebbik rosszat. Az anarchizmus kemény kritikával illeti a demokráciát. A demokrácia az árucsere ideológiája. A demokrácia nem tiszta lapokkal játszik, a többség uralma csak addig elfogadható a rendszer urai számára, amíg a többség manipulált, agymosott. Itt a könyv kiindulásához jutottunk el: a szerzők az anarchizmust elemezve azt a következtetést vonják le, hogy a demokrácia kereteit tágítani kell, és ez a legtöbb, amit elérhet az anarchizmus, ami ezen túl van, az csupán utópia. Az az érzésem, hogy igen kevés anarchista van velük egy véleményen.”

Igen, egyre kevesebb anarchista van ezen a véleményen, mivel sajnos a kommunista anarchizmus ma a menő, a dívat, a trendi. Nézzük csak az indymedia.hu ostoba marxistáit... A vallásos anarchisták és az anarcho-demokraták kevesen vannak. Csoma Lajos igazán elmondhatná, mit akar. Ha nem demokrácia, mi? Proletárdiktatúra? Mert nekem nagyon ez jön le. Amúgy a cikk pont a dogmatikusságával, és iszonyúan erős ellenségképével épp azt éri el, amit nem akar. Azt, hogy egyre többen fognak undorodva elfordulni az anarchizmustól. Egy igazi anarchista nem hiszem, hogy vért és halált akar. A kommunizmus megvalósítása pedig (és itt nem a „létező szocializmus”-ra gondolok) anélkül pedig nem megy. Magyarország pedig nincs olyan állapotban, hogy kibírjon egy újabb polgárháborút. Aki pedig erre úszit, csinálja azt jobbról vagy balról, veszélyes.

im