A fasizmus jó volt a spanyoloknak

Jobb, mint a zsidó tanácsköztársaság lett volna.

A spanyol fasizmusról röviden

A Falange tekintetében a rövid infó kezdetének gyorsan megteszi annyi, hogy a falangizmus ideológiáját nem Franco, hanem Miguel és - leginkább - José Antonio Primo de Rivera nevei fémjelzik. Franco rendszerével - némi idõrendi zavarral - a Horthy-korszak állítható párhuzamba. A nemzetiszocialista világnézet spanyol gyakorlata ugyan leginkább a fasizmussal rokonítható, önmeghatározása szerint azonban nemzeti szindikalizmus (Falange Española de las JONS - Juntas de Ofensiva Nacional-Sindicalista). "A falangizmus a huszadik század elsõ felének erõteljesen nemzeti és szociális orientációjú eszméinek egyike. Markánsan jobboldali és jellegzetesen spanyol. A falangizmus gyökeres szakítás a liberális ideálokkal, a nemzeti tradíciók újraélesztése, egyszersmind korszerûsítése, a nemzeti szolidaritás megteremtése. A falangizmus meggyõzõdéssel hirdeti, hogy a politikai pártok természetellenes képzõdmények, a nemzetet mesterségesen megosztó és manipuláló formációk, ezért el kell tûnniük. (Ugyanígy vélekedett száz évvel korábban gróf Széchenyi István is, aki szerint a pártoskodás tette tönkre Európát.) A Falange szerint az ember természetes közösségei család, lakóhely és foglalkozás alapján alakulnak ki, így a társadalom megszervezésekor is ezeket a természetes közösségeket kell figyelembe venni. A falangizmus a különbözõ társadalmi rétegek együttmûködésére és - a hierarchia megtartásával - a társadalomba való betagolásukra törekedtek, ezt a felfogást szindikalizmusnak nevezi. José Antonio Primo de Rivera szerint a nemzet egy küldetés-egység az egyetemesen belül, és mint ilyen, köteles ezt a küldetést a lehetõ legtökéletesebben teljesíteni. Ezért szükséges a nemzet felemelése, a nemzeti egység megteremtése és az akkoriban Spanyolhonban égetõ szociális problémák megoldása. A Falange kategorikusan elutasította az osztályharc barbár kommunista õrületét, ehelyett arra törekedett, hogy mindenkinek legyen értelmes feladata és ennek megfelelõ szociális helyzete a nemzeti közösségben. "Legyünk spanyolabbak, mint valaha voltunk!" - foglalta össze nézeteit röviden José Antonio. Tökéletesen kifejezte ezt a felfogást a mozgalom szimbóluma: a társadalom alapegységeit (egyén, család, lakóhely, hivatás, haza) jelképezõ öt nyílvesszõ egy, a földmûvelést és a munkát szimbolizáló járomban összefogva."

Arccal a Napnak : Spanyol falangizmus egykor és ma

A XX. század a felforgatás százada volt. A nemzetközi baloldal világszerte nekitámadt az évszázadok óta fennálló társadalmi rendnek; a szabadság, az egyenlőség és a testvériség rögeszméje minden képzeletet felülmúló vérfürdőbe torkollott. A baloldal több mint százmillió holttesten átgázolva is ragaszkodik a valós élet törvényszerűségeit és a tradíciókat figyelmen kívül hagyó dogmáihoz. A jobboldal ebben a helyzetben Horthy Miklós, António de Oliveira Salazar, Francisco Franco, Augusto Pinochet és más kiváló poiltikusok példáját tekintheti útmutatónak; azokét, akik határozottan felléptek a baloldali destrukció ellen, és megmentették hazájukat a rendetlenségtől.

Közéjük tartozik a spanyol José Antonio Primo de Rivera, a Spanyol Falang (Falange Espanola) alapítója és vezetője.A falangista elöljáró 1903. április 24-én látta meg a napvilágot Madridban. Jogot hallgatott szülővárosa egyetemén majd ügyvédként dolgozott. Amikor az 1931-es választásokat a republikánusokat, a szocialistákat és a polgári radikálisokat tömörítő baloldal megnyerte, barátai hívására és hazafias kötelességének is eleget téve a politika felé fordult. Tisztán látta a Spanyolországra leselkedő veszélyt, tudta, hogy a bolsevizmus vért és halált jelent hazájának. A Spanyol Falang 1933. október 29-én a madridi Comedia Színházban megtartotta alakuló gyűlését, és ettől kezdve José Antonio lett a baloldaliak leggyűlöltebb ellensége.

A falangizmus a huszadik század első felének erőteljesen nemzeti és szociális orientációjú eszméinek egyike. Markánsan jobboldali és jellegzetesen spanyol. A falangizmus gyökeres szakítás a liberális ideálokkal, a nemzeti tradíciók újraélesztése, egyszersmind korszerűsítése, a nemzeti szolidaritás megteremtése.A falangizmus meggyőződéssel hirdeti, hogy a politikai pártok természetellenes képződmények, a nemzetet mesterségesen megosztó és manipuláló formációk, ezért el kell tűnniük. (Ugyanígy vélekedett száz évvel korábban gróf Széchenyi István is, aki szerint a pártoskodás tette tönkre Európát.) A Falang szerint az ember természetes közösségei család, lakóhely és foglalkozás alapján alakulnak ki, így a társadalom megszervezésekor is ezeket a természetes közösségeket kell figyelembe venni. A falangizmus a különböző társadalmi rétegek együttműködésére és - a hierarchia megtartásával - a társadalomba való betagolásukra törekedtek, ezt a felfogást szindikalizmusnak nevezi.

José Antonio Primo de Rivera szerint a nemzet egy küldetés-egység az egyetemesen belül, és mint ilyen, köteles ezt a küldetést a lehető legtökéletesebben teljesíteni. Ezért szükséges a nemzet felemelése, a nemzeti egység megteremtése és az akkoriban Spanyolhonban égető szociális problémák megoldása. A Falang kategorikusan elutasította az osztályharc barbár kommunista őrületét, ehelyett arra törekedett, hogy mindenkinek legyen értelmes feladata és ennek megfelelő szociális helyzete a nemzeti közösségben. "Legyünk spanyolabbak, mint valaha voltunk!" - foglalta össze nézeteit röviden José Antonio. Tökéletesen kifejezte ezt a felfogást a mozgalom szimbóluma: a társadalom alapegységeit (egyén, család, lakóhely, hivatás, haza) jelképező öt nyílvessző egy, a földművelést és a munkát szimbolizáló járomban összefogva.

Az 1933-as választásokon a baloldali rendszer megbukott ugyan (és ebben jelentős szerepe volt a Falang aktivitásának), de a liberális monarchistákból, a kereszténydemokratákból és kisebb jobbközép pártokból álló új kormány nem tudta megakadályozni Spanyolország anarchiába süllyedését: folytatódtak a szocialista kormány idején kezdődött gyújtogatások, a jobboldaliak és az egyházi személyek elleni merényletek. (Akárcsak 1918-19-ben Magyarországon, vagy 1970-73-ban Chilében.) José Antonio ekkor már a spanyol nemzetgyűlés (a Cortes) képviselője volt, és beszédeiben figyelmeztette a kormányt: ha nem lépnek fel kellő szigorral a baloldal véres akciói ellen, Spanyolország rendkívül súlyos helyzetbe kerül.

1936-ban új választásokat tartottak, amelyen a kommunistákból, anarchistákból, szocialistákból, liberálisokból álló Népfront nyert. A zűrzavar egyre nőtt, a baloldali terror fokozódott. A Népfront hatalomra jutásával elszabadult a pokol, Largo Caballero, a kommunisták egyik vezére nyíltan kijelentette: El vagyunk tökélve, hogy Spanyolországban ugyanazt tesszük, mint ami Oroszországban történt (...) Halál a rendőrökre, a bírókra és a papokra!" 1936 nyarán Calvo Sotelo monarchista képviselőt a baloldali (köztársasági) kormány milicistái elhurcolták és meggyilkolták. (Ennek közvetlen oka Sotelo egyik antikommunista beszéde volt, amely a spanyol parlamentben hangzott el, és ami után Dolores Ibarruri, a kommunisták vérszomjas vezére dühödten ordította sokak füle hallatára: "Ez az ember utoljára beszélt!"

A köztársaságiak leggyűlöltebb ellenfelüket, José Antoniót is letartóztatták illegális fegyvertartás vádjával. Az alicantei börtönben egy "népbíróság" halálra ítélte, és 1936. november 20-án a kommunista pribékek kivégezték. 33 évesen adta életét hazájáért, nemzetéért, tiszta elveiért. A vezért meggyilkolták, de szellemiségét és az általa létrehozott Falangot nem tudták eltaposni, és a később kitört polgárháború végül a nemzeti erők győzelmével végződött.A Falang dala a Cara al Sol (Arccal a Napnak.) José Antonio, a dal egyik szerzője tisztán, fölemelt fővel, szilárd hittel halt meg. Ő a korszerű európai jobboldaliság egyik ragyogó példája.

A köztársasági baloldal vérgőzös tombolását végül a Francisco Franco tábornok vezette nemzeti hadsereg törte le, helyreállítva a rendet és a törvényességet Spanyolországban. Ezzel kapcsolatban le kell szögeznünk, hogy Franco nem volt falangista. A tábornok "csak" egy hazájához hű katonatiszt volt, aki nem habozott cselekedni, ha kellett. A nemzetiek győzelmében viszont oroszlánrészt vállaltak a falangista fegyveres alakulatok, s a Falang később politikai bázist is jelentett Francónak.A nemzeti katonai diktatúra 1975-ig, a tábornok haláláig tartott. Ez idő alatt a nép lelkiségéből táplálkozó falangista szellem meggyökeresedett a spanyol társadalomban, ennek tudható be, hogy sokan a mai napig nemcsak tisztelettel, de szeretettel beszélnek José Antonio Primo de Riveráról.A Falang mint politikai tényező ma már kevésbé jelentős, a mozgalom kiszorult a közélet fősodrából.

A kék inges falangisták manapság bajtársi táborozások során erősítik hitüket, és demonstrációkon hallatják a hangjukat. Az ideológia alapjaiban nem változott, de kiegészült olyan problémakörökkel, amelyek a mai spanyol társadalomban is jelen vannak. Ilyen például a Spanyolországot is egyre erősebben veszélyeztető ázsiai, afrikai bevándorlók áradata és az iszlám térnyerése. A mai falangisták között vannak még olyan "nagy öregek", akik José Antonio bajtársai voltak egykor, és kivették részüket a Spanyolországban is támadó bolsevizmus eltaposásában, ám a mozgalomban feltűnően sok a fiatal. Ez azt mutatja, hogy az élet legfontosabb kérdéseire választ adni nem tudó liberális konformizmusra egyre többen mondanak határozott nemet, és a- amint az Európa-szerte megfigyelhető - ismét teret nyer a nemzeti gondolat.

Az izmosodó jobboldal szavára egyre többen figyelnek Spanyolországban is. A Falang tömegeit adó Offenzív Nemzeti Szindikalista Csoportok (Juntas Ofensivas Nacionalistas Sindicalistas) jelen vannak a spanyol egyetemeken és főiskolákon. José Antonio Primo de Rivera olyan eszmét adott nemzetének a falangizmus megalkotásával, amely alapul szolgálhat a huszonegyedik század régi-új, nemzeti szolidaritásra, tekintélyre, patriotizmusra épülő társadalmának felépítéséhez. Élete és helytállása arra sarkallja követőit, hogy éljenek rendíthetetlen hittel, arccal a Nap felé.