width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Reakciós aki nem demokrata ????

2007. augusztus 27., hétfő

Reakciós aki nem demokrata ????

Reakciós Reakció blog :-)

" A fiatal magyar demokrácia minden híve legyen tudatában annak, hogy az ország politikai súlya és nemzetközi tekintélye egyenes arányban áll azzal, hogy milyen alapos munkát végzünk itthon a fasizmus és a reakció gyökereinek kiirtásában, a magyar demokrácia kiépítésében és megszilárdításában. "

Ez természetesen idézet volt.

Dehát látnunk kell hogy a korabeli sajtóban, publikációkban, és a nyilvánosság felé DEMOKRATÁKNAK hívták magukat a kommunisták!

http://www.antikommunista.hu/ - inkább ezt nézzük,, mivel a leghangosabb média-"antifasiszták" valójában KOMMUNISTÁK!!!! ( még csak most indult a minap ez a fórum, de nem én csináltam. )

Zsidók nélkül nem lett volna kommunizmus. Önként jelentkeztek besúgonak közülük nagyon sokan 90 előtt. Úgy mint molnár gál péter zsidó újságíró, kritikus. Korábban az interneten terjedt a hír: Molnár jelentéseket adott a színházi élet szereplőiről, köztük Latinovits Zoltánról. A kritikus 2004 novemberében a Népszabadságban rövid nyilatkozatban reagál a hírekre: "Hetek óta feltételezések terjengenek egykori ügynökmúltamról. 1963-ban valóban aláírtam egy beszervezési nyilatkozatot. Elszámolással önmagamnak tartozom a történtekért. Többet erről nem fogok mondani."

Ha már a Maygar Antikommunista Ligát nem voltak képesek létrehozni 90-ben, a lusztráció kivitelezésére, a Magyar Anticionista Ligát - persze más, rejtett néven - most lenne időszerű megalakítani, a cionista veszély ellen. Az ilyesfajta megszállásnak való ellenálláshoz a magyar néplélekben megvan a szükséges ravaszság és furfang, virtus.

Ezért van többek között igazuk a kurucinfósoknak is, és a többi sok jó kezdeményezésnek. Itt éppenhogy összetartásból, és összműködésből van a hiány, részben ezért is óbégatnak a cionliberálisok a Gárda ellen - és a kurucok ellen.Bezzeg a zsidó blikk szennylapot ami többször is hazudott már, pl. a Tomcatet rágalmazta a bombagyártással, azt nem ítélik el. De az atv is undorítóan elfogult : neokon propaganda, a tulaj egy dél-koreai ZSIDÓ. :-)

Hatvan éve is csalással nyerték a választásokat - ugyanazok

Hatvan évvel ezelőtt, 1947. augusztus végén rendezték a később kékcédulásként elhíresült választást Magyarországon. Az újonnan előkerült levéltári dokumentumok alapján a hódmezővásárhelyi Emlékpontban rendeznek erről konferenciát kedden.

Kun Miklós történész az InfoRádiónak azt mondta, hogy az egykori kommunista rezsimnek a bekeményítés és a megfélemlítés volt a két legfontosabb eszköze.

A kutató emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzet jelentős része a nagy nyomás ellenére is "ellenállt" a választáson.

Ezt mutatja, hogy szinte a semmiből felállt a Barankovics-párt, amely 64 képviselőt juttatott a parlamentbe. Ezt a pártot lényegében még a katolikus egyház sem támogatta, ugyanis ellentét volt Mindszenty József bíboros és Barankovics István között - mondta Kun Miklós.

A történész elmondta, hogy a választási bizottságok nem kommunista tagjai már a szavazás közben jelezték: idegen emberek tömegével érkeznek körzetükbe szavazni.

Kun Miklós emlékeztetett arra is, hogy ebben az időben két titkosszolgálat működött Magyarországon, mindkettő a kommunisták irányításával.

A "Katpol" a hadsereg egyik "melléknyúlványa" volt, kőkeményen lépett fel, és együttműködött a szovjetekkel. A másik az ÁVH elődje, a Péter Gábor zsidó által irányított ÁVO volt - tette hozzá.

A választási csalást tulajdonképpen ez utóbbiból irányították, szervezték - közölte a történész.

Kun Miklós utalt arra is, hogy a csalásról csak nagy kevés írásos dokumentum maradt fenn.

A legtöbb szavazatot a választások során először a kommunista párt (MKP) szerezte meg, de a választójogi törvény megváltoztatása és a széleskörű csalások ellenére sem jutott abszolút többséghez.

Sikeres volt azonban az a taktika, amellyel felszalámizták a korábban abszolút többséggel rendelkező kisgazda pártot.

A választói névjegyzékből a kommunista belügyesek a tiltakozások ellenére mintegy félmillió szavazót kihagytak, többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit.

A "reakciósnak" tartott polgároknak egyszerűen nem kézbesítették az úgynevezett összeíró íveket, vagy ha igen, ahhoz a teljesíthetetlen feltételhez kötötték a választójog megadását, hogy az érintett bizonyítsa, hogy a két világháború között nem volt tagja jobboldalinak minősített szervezetnek.

A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal is lehetett szavazni a lakhelytől távol: az országot szervezetten járó kommunisták közül sokan 15-20 alkalommal is szavaztak ugyanazon a választáson.

(InfoRádió)

Ezek most is ilyen veszettek, annyi a különbség csak hogy most cionisták. horn gyula zsidó, akárcsak horn gábor.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk