Reakció blog : numerus clausus

Reakció blog

Az 1920:25. törvénycikk, a "numerus clausus" [zárt szám] törvény nem volt sem antiszemita, sem ellenforradalmi, csak egy szegény ország reális takarékossági intézkedését jelentette.

Méghogy nem volt rá szükség???? :-D De igen, ha a magyar ember tanulni akart, nem tehette meg sokszor, mert zsidókat vettek fel helyette, hisz a zsidók a felvételiztetést is kezükben tartották. Budapesten az orvosok 90-95%-a zsidó származású volt, és az egyetemeken is főként ők tanítottak. Természesen a saját fajtájukat részesítették előnyben, ahol csak lehetett. Egyszerű igazság, de igazság. Állam az államban, zárt körű faji alapú klikk a többségi nemzet kárára, ez a zsidó.
Így is találtak a zsidók sajnos kiskapukat. Az orvosi, mérnöki, ügyvédi kamarákban nem haladhatták meg a zsidók a 20 %-ot. Ennek ellenére a kamarán kívül maradt zsidóság nem halt éhen köszönhetően a szakmai szolidaritásnak: név által átruháztak a munkákat. Azaz más nevében végezték azokat el, a pénz persze az övék lett.

A Beterjesztett javasllat első paragrafusa így hangzik: "A tudományegyetemre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől csak annyi hallgató iratkozhatik be, amennyinek alapos kiképzése biztosítható." A törvényjavaslattal foglalkozó parlamenti bizottság módosított a szövegen. Az "...annyi hallgató iratkozhatik be" törlésével a következő szövegrészt iktatták be: "...oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethűségi s erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban...". Már a parlamenti viták után került bele a következő passzus: "Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől e felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét."

"Ha azt keresem és kérdezem - mondta erről Klebelsberg -, hogy a magyar társadalomnak önhibáján kívül súlyos helyzetbe jutott, melyik rétege szorul legjobban támogatásra, akkor meg kell állapítanom, hogy a magyar középosztály, a magyar intelligencia az. A nemzeti katasztrófa ezt a társadalmi réteget sújtotta a legnagyobb erővel. A menekültek ebből a társadalmi rétegből kerültek ki, a B-listások túlnyomó része szintén ebbe a társadalmi rétegbe tartozik." Vagy ahogyan egy másik beszédében fogalmaz: "A legtöbb magyar középosztálybeli család már számolt azzal, hogy a mai generáció helyzete elég nehéz marad, minden reményét gyermekeibe helyezi.
Az a felelős miniszter, aki még a gyermekben megnyilatkozó reményt is el akarná venni a keresztény középosztálytól, nagy bűnt követne el a nemzet ellen."

A ‘zsidótörvények’ - “Numerus Clausus”

Hazánkért Online, 2005. július

“Numerus Clausus.” - Mit is jelent ez a két világháború közti magyar történelemben a magyarságot ért trianoni tragédián, és a meglóduló gazdaság folyamatain messze túl emlegetett, a hivatalos történelemtudományban egyértelműen pejoratív fogalom? Latin nyelvből magyarra fordítva a jelentése “zárt szám”. De mit is takart a mindennapi életben ez a kifejezés?

A Deák Ferenc neve által fémjelzett osztrák-magyar kiegyezés idejétől a frissen alakult dualista állam a galíciai zsidók tömeges bevándorlásának úti célja lett. Az Oroszországban és Lengyelországban a keresztény elvekkel teljes ellentmondásban álló, a Krisztus előtti idők barbár Ázsiájának erkölcsi nihilizmusát tükröző, rasszista alapú értékrend és az abban gyökerező, kirekesztő és gátlástalanul nyerészkedő magatartásformák mindenütt felszították a zsidóellenesség tüzét, és a zsidóság ellen fordították az őket jóhiszeműen befogadó gazdanép haragját. A helyenként állami szintre emelt zsidóellenes intézkedések a befogadó ország földjéhez és a gazdanéphez nem kötődő zsidóságot újabb vándorlásokra késztették.

Mivel a magyar nép legendásan jóindulatú és vendégszerető hírében állott, s mert a Dr. Istóczy Győző által 1882. június 9-én beterjesztett bevándorlási törvényt a Parlament nem szavazta meg, minden feltétel adott volt a galíciai zsidóság számára egy új honfoglaláshoz.

A zsidóság saját számarányait sokszorosan meghaladó mértékben volt jelen a magyar felsőoktatásban, egyre inkább kiszorítva a tanulni vágyó magyar fiatalokat az egyetemi helyekről. Ennek az évtizedek óta tartó folyamatnak szembeszökő jegyei voltak: egyre inkább zsidókkal teltek meg a különböző értelmiségi pályák, főként az orvosi és jogi területeken. Budapesten például az orvosoknak háromnegyede volt zsidó származású. Erős érdekcsoportjaik nem engedtek másnak szakmai előbbrejutást és érvényesülést, csak a népükbe tartozóknak.

Jellemző példa erre a Ritoók Zsigmond, a MONE (Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete) elnökének alábbi kijelentése:

“Remélhető-e, hogy a fajmagyarság vezetése alatt maradjon ez az ország, ha orvosai 2/3-ában, egyetemi intézeteink orvosi segédszemélyzete 80%-ban, budapesti kórházainké 90-95%-ban zsidó?”

Tovább növelte a magyarság elégedetlenségét az, hogy a zsidó tanárok gyakran nyíltan vagy alig titkoltan előnyhöz juttatták fajbéli társaikat a többségi nemzet fiaihoz képest. A hagyományosan kontraszelektált zsidó magatartás-formák oly mértékben felszították a gazdanép haragját, ami több egyetemen is zsidóellenes kilengésekhez vezetett. A magyarság rovására terjeszkedő, azt az összefogás protekcionista elveivel minduntalan háttérbe kényszerítő zsidó tevékenység furcsa anomáliákhoz vezetett: Csonka-Magyarország, a háborúban messze legnagyobb veszteségeket elszenvedett agrárország a világon, az első helyen állt a lakosság számarányához mérten, az ügyvédek és orvosok számában!

A zsidóság, látva saját értelmiségen belüli elszaporodását, egyre nyíltabban hangoztatta a gój társadalommal szembeni felsőbbrendűségét, és nélkülözhetetlenségét, egyre inkább felingerelve és maga ellen fordítva az addig csendes, békésen tűrő, a gátlástalan kivételezés felett szemet hunyó többséget.

Szekfű Gyula, korának méltatlanul felemelt zsidó származású írója a Három Nemzedék című, 1920-ban megjelentetett művében már egyenesen így fogalmaz:

,,A kapitalizmus hirtelen fellendüléséhez, az indusztrializmus és pénzüzlet szédületes kifejlődéséhez a zsidóság szolgáltatta az agyvelőt és embert. Az ország kulturális haladása alapjában véve nem volt egyéb, mint az értelmiségi pályáknak a zsidósággal való átitatása.”

A kapitalizmus és a zsidóság szövetségének” Szekfű szerint az a „legújabb történetünkre fontos tény” képezi az alapját, hogy „az új-kapitalizmusban a magyarság nemcsak tőkével nem, de vezető szellemmel, ipari és kereskedelmi üzembeli munkával sem vett részt”.

Az egyre kihívóbb, egyre magyar-ellenesebb, azt becsmérlő zsidókérkedés megtette a magáét. A Parlament 1920. szeptember 22-én, 55 Igen és 7 Nem szavazattal megszavazta a XXV. Törvénycikket:

“A tudományegyetemre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról.”

Egy évvel a törvény hatálybalépését követően a Keresztény Nemzeti Egységpárt programnyilatkozata az alábbiakban fogalmazta meg az elérni kívánt célkitűzéseket:

“A legfőbb baj abból származott, hogy a magyar állam legfőbb iskoláján, az egyetemen a keresztény tanuló ifjúság egészen háttérbe szorult, s a kis számú zsidóság már teljesen lefoglalta az ügyvédi, orvosi, mérnöki, építészi stb. pályát.

Így a munkásság parancsolója, a hivatalok vezetője, a legjobban jövedelmező állások birtokosa mindenütt a zsidóság lett, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja Haller István kultuszminiszter segítségével keresztülvitte egy olyan törvény megalkotását, melynek értelmében az egyetemeken csak annyi lehet a zsidó tanuló, amennyi a zsidóságnak a száma az ország egész lakosságához viszonyítva...

Így lehet elérni, hogy idővel a magyar nép vezetése megint saját fiaiból kikerült intelligens emberek kezébe fog kerülni és zsidó nem fog fölöttünk ítéletet mondani, betegségben zsidó gyógyítani, perben zsidó védeni, a házunkat zsidó építeni, kereskedésünkben, bankunkban zsidó tulajdonos ülni. Ez a tettek keresztény politikája.”

Az új jogszabály leglényegesebb, és egyben legtöbbet vitatott eleme kimondta:

“Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől e felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét.”

A törvény szövege, de még csak indoklása sem említi meg név szerint a zsidóságot, a mai hivatalos történelemírás által sugalmazottal szemben. Miért is hívják hát e törvényt mégis többen ‘az első zsidótörvénynek’? A törvény ugyanis, a többségi magyar társadalom kárára elkövetett gátlástalan eszközökkel folytatott zsidó előretörések ellenére - nem diszkriminál, ellentétben a mai kor hatalom által fizetett politológusainak, történészeinek állításával.

A törvény célja egyértelmű - egyértelműen dicséretes és magasztos: meg kell teremteni a Magyarországon élő összes nép együttes felemelkedésének esélyeit, a felsőfokú tanintézetekben történő taníttatásuk által.

Az első zsidótörvényként a köztudatba dobott jogszabály népek számarányaira vonatkozó kitételeit 1928-ban, Bethlen István miniszterelnöksége idején törölték. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy minden törvény annyit ér, amennyit végre is hajtanak belőle, így hát fennállásának nyolc éve alatt ez a törvény sem tudta eredeti célját maradéktalanul teljesíteni: a zsidóság hazai számarányainak többszörösével képviseltette magát továbbra is az orvosi, jogi és mérnöki területeken. A magyarság kiszorítása ezen a területen gyengült ugyan, de korántsem szűnt meg, sőt a zsidóság számaránya a teljes magyar felsőoktatásban a törvény 1920-as hatálybalépését követően, a különböző adminisztratív csalások ellenére is 1921-re jelentős emelkedést mutatott.

Min bukott meg a törvényalkotók jó szándéka? Nem máson, mint ismét csak a hagyományos zsidó összefogáson: zsidó tanárok biztatták fajtársaikat a színleg történő kikeresztelkedésre, minden cselre és ármányra, mely a törvény kikerüléséhez vezethetett. A zsidó tanárok másik, az előbbinél jóval nagyobb része még kihívóbban viselkedett: a törvényes rendért és az ország haladásáért felelős Magyar Parlament által megalkotott törvényt egyszerűen nem hajtotta végre, illetve annak teljesülését minden létező eszközzel szabotálta. A többségi magyar hatalom túlzott türelmére és toleranciájára jellemző, hogy ezeknek a törvénysértő cselekedeteknek az elkövetőit egyetlenegy esetben sem vonták felelősségre!

Ezek után csoda-e, hogy minden maradt a régiben, és 1928, a törvény részleges hatályon kívül helyezése után ismét a gátlástalan összefogáson alapuló zsidó térnyerésé lett a főszerep?

Az események csak egyre inkább súlyosbodtak. A Kohn Béla és társai által a háborúban elárult, a trianoni békediktátum következtében szétszakított testű, megtiport ország ideális terepet nyújtott egy látványos zsidó előretöréshez. Az egymást faji-vallási alapon, a tehetség és a rátermettség figyelmen kívül hagyásával előnyhöz juttató zsidó protekcionizmus újra és újra elégedetlenséget szült az ország területi és gazdasági veszteségeivel egyre feleslegesebbé váló magyar értelmiség soraiban.

Tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy a minket körülvevő, háborúban győztes, mesterségesen összeeszkábált államalakulatok szinte mindegyikében tervszerű magyarüldözés folyt. Ennek gyakorlati erőre emelt eszközei voltak az állami szinten végrehajtott, csupán a magyar lakosságot ért jogfosztások, a szélsőséges erők által szított sorozatos magyarellenes pogromok.

Az elszakított országrészekben élő értelmiség jelentős hányada az őket ért üldöztetés és hátrányos megkülönböztetés elől az Anyaországba menekült, tovább emelve az értelmiségi pályákon dolgozók nemzetközi összehasonlításban amúgy is nagyon magas számát. Az értelmiségi pályák túlzsúfoltsága - melyet komoly részben a gójokat kirekesztő zsidó előretörésnek tudhatunk be - sürgetőleg hatott a hatalomra, amely ismét engedte a különlegességét és faji felsőbbrendűségét nyíltan és arcátlanul világgá rikoltó zsidó elit számára a minden eszközzel történő hódítást. Az eltúlzott türelem és tolerancia politikája 1938-ra már olyan válsághelyzetet és elégedetlenséget idézett elő, amelyet csak egy újabb, immár a 18 évvel előbb hozott törvénnyel szemben pontosan meghatározó, és az abban foglaltakat maradéktalanul teljesítő jogszabállyal lehetett enyhíteni.

Így fogadta el a Parlament 1938. május 29-én a XV. Törvénycikket a “Társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának biztosításáról”, amely elődjével szemben kevésbé volt szégyenlősen megfogalmazva, és konkrétan megnevezte a célját, a magyar értelmiség zsidók általi kiszorításának megakadályozásában:

“A kormányzat úgy érezte, hogy ezekre az intézkedésekre a társadalom békéjének és a gazdasági rend megóvásának érdekében feltétlenül szükség van. Szükség van főként a nemcsak területében, népességében, de gazdasági lehetőségeiben is megcsonkított ország nemzsidó fiatal értelmiségének jogos elhelyezkedési és kereseti igényeinek méltányos kielégítése szempontjából. De abból a szempontból is, hogy a legutóbbi évtizedek közismert birtokpolitikai intézkedései következtében megszaporodott és új erőhöz jutott földmíves rétegek erre hivatott gyermekei a helyes és az egészséges társadalmi emelkedés követelményeinek megfelelően jussanak be az ország szellemi, kulturális és gazdasági életfolyamatait ellátó és irányító értelmiségi foglalkozások keretei közé. E szempontok figyelmen kívül hagyása és a kellő intézkedések elmulasztása beláthatatlan zavarokat és komplikációkat idézne elő az ország gazdasági és társadalmi életében, és hátrányosan befolyásolná a békés nemzeti evolúció folyamatát.”

Napjainkban

Fel kell tennünk a kérdést: bűn, vagy hiba volt-e az, hogy a magyar vezetők meg merték nevezni a zsidóságot a törvényben? Milyen más megoldások kínálkoztak számukra a magyarság helyzetének e téren történő jobbítására, az értelmiségen belül betöltött szerepének számarányához mért emelésére?

Teljesen nyilvánvaló, hogy erre a törvényre szükség volt. A Talmud farkasainak vonítása a magyarországi értelmiségen belül hangosabb volt, mint a többségi magyarság halk szava. Meddig kellett volna még eltűrni a faji alapon történő kivételezést, mellyel a zsidók évezredek óta egymást segítették a többségi nemzetek rovására? Meddig kellett volna eltűrni a magyar értelmiség tisztességtelen eszközökkel, tisztességtelen célok érdekében történő kiszorítását? Meddig kellett volna még eltűrni a szekfűgyulák zsidó diadalénekét az elsorvasztott és tulajdon hazájában kirekesztett magyar értelmiség hamvai felett? Eddig sem, nemhogy tovább!

Vajon miért nem jut a Numerus Clausus kifejezés eszébe olyankor annak a sok zsidó származású SZDSZ-es politikusnak, akik manapság a cigányok alanyi jogon történő parlamenti képviseletéért lobbyznak? Hiszen a Numerus Clausus törvény is a hazai népcsoportok alanyi jogú, számarányuknak megfelelő képviseletére szavazott! Az mitől más? Azért, mert annak nem a zsidó, hanem ismét a többségi magyar a vesztese? Úgy tűnik, igen. Ez lenne a zsidó igazság? Ez lenne a zsidó erkölcs? Semmi sem fáj, semmi sem baj, egészen addig, míg a zsidóknak nem származik hátránya abból? A válasz egyértelműen igen. Ez az IGEN segít megvilágítani a hagyományos zsidó neveltetés és világszemlélet torz voltát: a zsidó magát soha nem azzal a mércével méri, mint az őt körülvevő gój világot; amit neki lehet, az másnak már tilos, sőt elítélendő! De ez még mind nem elég: a gój szájából kell hallania a gój tetteket elítélő nyilatkozatot és az elhatárolódást, mert csak akkor lesz elégedett.

Ezzel a kicsinyes, a külvilágot kirekesztő előbbrejutáson alapuló, az igaztalanság kizsarolt morzsáiból táplálkozó magatartásformával indult világhódító útjára ez a faj.

“Politikai Üldözött”

Olvasó: a zsidótörvények igazi okai http://www.kuruc.info
2007-07-16. 13:27:04

Numerus clausus. Mit is jelent ez a két világháború közti magyar történelemben a magyarságot ért trianoni tragédián, és a meglóduló gazdaság folyamatain messze túl emlegetett, a hivatalos történelemtudományban egyértelműen pejoratív fogalom? Latin nyelvből magyarra fordítva a jelentése "zárt szám". De mit is takart a mindennapi életben ez a kifejezés? Az alábbiakban ezt a kérdést fogom megvilágítani az előzmények tükrében.

A Deák Ferenc neve által fémjelzett osztrák-magyar kiegyezés idejétől a frissen alakult dualista állam a galíciai zsidók tömeges bevándorlásának úticélja lett. Az Oroszországban és Lengyelországban a keresztényi elvekkel teljes ellentmondásban álló, a Krisztus előtti idők barbár Ázsiájának erkölcsi nihilizmusát tükröző, rasszista alapú értékrend és az abban gyökerező, kirekesztő és gátlástalanul nyerészkedő magatartásformák mindenütt felszították az antiszemitizmus tüzét, és a zsidóság ellen fordították az őket jóhiszeműen befogadó gazdanép haragját. A helyenként állami szintre emelt, zsidóellenes intézkedések a befogadó ország földjéhez és a gazdanéphez nem kötődő zsidóságot újabb vándorlásokra késztették. Mivel a magyar nép legendásan jóindulatú és vendégszerető hírében állott, s mert a Dr. Istóczy Győző által 1882. június 9-én beterjesztett bevándorlási törvényt a parlament nem szavazta meg, minden feltétel adott volt a galíciai zsidóság számára egy új honfoglaláshoz.

A zsidóság saját számarányait sokszorosan meghaladó mértékben volt jelen a magyar felsőoktatásban, egyre inkább kiszorítva a tanulni vágyó magyar fiatalokat az egyetemi helyekről. Ennek az évtizedek óta tartó folyamatnak szembeszökő jegyei voltak: egyre inkább zsidókkal teltek meg a különböző értelmiségi pályák, főként az orvosi és jogi területeken. Budapesten például az orvosoknak háromnegyede zsidó származású volt. Erős érdekcsoportjaik nem engedtek másnak szakmai előbbrejutást és érvényesülést, csak a népükbe tartozóknak. Jellemző példa erre a Ritoók Zsigmond, a MONE (Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete) elnökének alábbi kijelentése:

"Remélhető-e, hogy a fajmagyarság vezetése alatt maradjon ez az ország, ha orvosai 2/3-ában, egyetemi intézeteink orvosi segédszemélyzete 80%-ban, budapesti kórházainké 90-95%-ban zsidó?"

Tovább növelte a magyarság elégedetlenségét az, hogy a zsidó tanárok gyakran nyíltan vagy alig titkoltan előnyhöz juttatták fajbéli társaikat a többségi nemzet fiaihoz képest. A hagyományosan kontraszelektált zsidó magatartásformák oly mértékben felszították a gazdanép haragját, hogy az több egyetemen is antiszemita kilengésekhez vezetett. A magyarság rovására terjeszkedő, azt az összefogás protekcionista elveivel minduntalan háttérbe kényszerítő zsidó tevékenység furcsa anomáliákhoz vezetett: Csonka-Magyarország, a háborúban messze legnagyobb veszteségeket elszenvedett agrárország a világon első helyen állt a lakosság számarányához mérten az ügyvédek és orvosok számában! A zsidóság, látva saját értelmiségen belüli elszaporodását, egyre nyíltabban hangoztatta a gój társadalommal szembeni felsőbbrendűségét, és nélkülözhetetlenségét, egyre inkább felingerelve és maga ellen fordítva az addig csendes, békésen tűrő, a gátlástalan kivételezés felett szemet hunyó többséget. Szekfű Gyula, korának méltatlanul, felemelt, zsidó származású írója a Három nemzedék című, 1920-ban megjelentetett művében már egyenesen így fogalmaz:

,,A kapitalizmus hirtelen fellendüléséhez, az indusztrializmus és pénzüzlet szédületes kifejlődéséhez a zsidóság szolgáltatta az agyvelőt és embert"; valamint, hogy az ország kulturális haladása ,,alapjában véve nem volt egyéb, mint az értelmiségi pályáknak a zsidósággal való átitatása". A kapitalizmus és a zsidóság ,,szövetségének" Szekfű szerint az a ,,legújabb történetünkre fontos tény" képezi az alapját, hogy ,,az új kapitalizmusban a magyarság nemcsak tőkével nem, de vezető szellemmel, ipari és kereskedelmi üzembeli munkával sem vett részt".

Az egyre kihívóbb, egyre magyarellenesebb, azt becsmérlő zsidó kérkedés megtette a magáét. A parlament 1920 szeptember 22-én 55 igen és 7 nem szavazattal megszavazta a XXV. törvénycikket, "A tudományegyetemre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról." Egy évvel a törvény hatálybalépését követően a Keresztény Nemzeti Egységpárt programnyilatkozata az alábbaiakban fogalmazta meg az elérni kívánt célkitűzéseket:

"Miután a legfőbb baj abból származott, hogy a magyar állam legfőbb iskoláján, az egyetemen a keresztény tanuló ifjúság egészen háttérbe szorult, s a kis számú zsidóság már teljesen lefoglalta az ügyvédi, orvosi, mérnöki, építészi stb. pályát, s így a munkásság parancsolója, a hivatalok vezetője, a legjobban jövedelmező állások birtokosa mindenütt a zsidóság lett, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja Haller István kultuszminiszter segítségével keresztülvitte egy olyan törvény megalkotását, amelynek értelmében az egyetemeken csak annyi lehet a zsidó tanuló, amennyi a zsidóságnak a száma az ország egész lakosságához viszonyítva... Így lehet elérni, hogy idővel a magyar nép vezetése megint saját fiaiból kikerült intelligens emberek kezébe fog kerülni és nem fog fölöttünk ítéletet zsidó mondani, betegségben zsidó gyógyítani, perben zsidó védeni, a házunkat zsidó építeni, kereskedésünkben, bankunkban zsidó tulajdonos ülni. Ez a tettek keresztény politikája."

Az új jogszabály leglényegesebb, és egyben legtöbbet vitatott eleme kimondta:

"Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől e felvételt kérők szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét."

A törvény szövege, de még csak indoklása sem említi meg név szerint a zsidóságot, a mai hivatalos történelemírás által sugalmazottal szemben. Miért is hívják hát e törvényt mégis többen az első zsidótörvénynek? A törvény ugyanis - dacára a többségi magyar társadalom kárára elkövetett gátlástalan eszközökkel folytatott zsidó előretörésnek - nem diszkriminál, ellentétben a mai kor hatalom által fizetett politológusainak, történészeinek állításával.

A törvény célja egyértelmű - egyértelműen dicséretes és magasztos: meg kell teremteni a Magyarországon élő összes nép együttes felemelkedésének esélyeit, a felsőfokú tanintézetekben történő taníttatásuk által. Az első zsidótörvényként a köztudatba dobott jogszabály népek számarányaira vonatkozó kitételeit 1928-ban, Bethlen István miniszterelnöksége idején törölték. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy minden törvény annyit ér, amennyit végre is hajtanak belőle, így hát fennállásának nyolc éve alatt ez a törvény sem tudta eredeti célját maradéktalanul teljesíteni: a zsidóság hazai számarányainak többszörösével képviseltette magát továbbra is az orvosi, jogi és mérnöki területeken. A magyarság kiszorítása ezen a területen gyengült ugyan, de korántsem szűnt meg, sőt a zsidóság számaránya a teljes magyar felsőoktatásban a törvény 1920-as hatálybalépését követően, a különböző adminisztratív csalások ellenére is 1921-re jelentős emelkedést mutatott.

Min bukott meg a törvényalkotók jó szándéka? Nem máson, mint ismét csak a hagyományos zsidó összefogáson: zsidó tanárok bíztatták fajtársaikat a színleg történő kikeresztelkedésre, minden cselre és ármányra, mely a törvény kikerüléséhez vezethetett. A zsidó tanárok másik, az előbbinél jóval nagyobb része még kihívóbban viselkedett: a törvényes rendért és az ország haladásáért felelős Magyar Parlament által megalkotott törvényt egyszerűen nem hajtotta végre, illetve annak teljesülését minden létező eszközzel szabotálta. A többségi magyar hatalom túlzott türelmére és toleranciájára jellemző, hogy ezeknek a törvénysértő cselekedeteknek az elkövetőit egyetlenegy esetben sem vonták felelősségre! Csoda-e hát ezek után, hogy minden maradt a régiben, és 1928, a törvény részleges hatályon kívül helyezése után ismét a gátlástalan összefogáson alapuló zsidó térnyerésé lett a főszerep?

Az események csak egyre inkább súlyosbodtak. A Kohn Béla és társai által a háborúban elárult, a trianoni békediktátum következtében szétszakított testű, megtiport ország ideális terepet nyújtott egy látványos zsidó előretöréshez. Az egymást faji-vallási alapon, a tehetség és a rátermettség figyelmen kívül hagyásával előnyhöz juttató zsidó protekcionizmus újra és újra elégedetlenséget szült az ország területi és gazdasági veszteségeivel egyre feleslegesebbé váló magyar értelmiség soraiban. Tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy a minket körülvevő, háborúban győztes, ekkoriban alakuló, mesterségesen összeeszkábált államalakulatok szinte mindegyikében tervszerű magyarüldözés folyt. Ennek gyakorlati erőre emelt eszközei voltak az állami szinten végrehajtott, csupán a magyar lakosságot ért jogfosztások, a szélsőséges erők által szított sorozatos magyarellenes pogromok.

Az elszakított országrészekben élő értelmiség jelentős hányada az őket ért üldöztetés és hátrányos megkülönböztetés elől az Anyaországba menekült, tovább emelve az értelmiségi pályákon dolgozók nemzetközi összehasonlításban amúgy is nagyon magas számát. Az értelmiségi pályák túlzsúfoltsága - melyet komoly részben a gójokat kirekesztő zsidó előretörésnek tudhatunk be - sürgetőleg hatott a hatalomra, mely ismét engedte a különlegességét és faji felsőbbrendűségét nyíltan és arcátlanul világgá rikoltó zsidó elit számára a minden eszközzel történő hódítást. Az eltúlzott türelem és tolerancia politikája 1938-ra már olyan válsághelyzetet és elégedetlenséget idézett elő, melyet csak egy újabb, immár a 18 évvel előbb hozott törvénnyel szemben pontosan meghatározó, és az abban foglaltakat maradéktalanul teljesítő jogszabállyal lehetett enyhíteni. Így fogadta el a parlament 1938. május 29-én a XV. törvénycikket a "Társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának biztosításáról", mely elődjével szemben kevésbé volt szégyenlősen megfogalmazva, és konkrétan megnevezte a célját, a magyar értelmiség zsidók általi kiszorításának megakadályozásában:

"A kormányzat úgy érezte, hogy ezekre az intézkedésekre a társadalom békéjének és a gazdasági rend megóvásának érdekében feltétlenül szükség van. Szükség van főként a nemcsak területében, népességében, de gazdasági lehetőségeiben is megcsonkított ország nem zsidó fiatal értelmiségének jogos elhelyezkedési és kereseti igényeinek méltányos kielégítése szempontjából, de abból a szempontból is, hogy a legutóbbi évtizedek közismert birtokpolitikai intézkedései következtében megszaporodott és új erőhöz jutott földmíves rétegek erre hivatott gyermekei a helyes és az egészséges társadalmi emelkedés követelményeinek megfelelően jussanak be az ország szellemi, kulturális és gazdasági életfolyamatait ellátó és irányító értelmiségi foglalkozások keretei közé. E szempontok figyelmen kívül hagyása és a kellő intézkedések elmulasztása beláthatatlan zavarokat és komplikációkat idézne elő az ország gazdasági és társadalmi életében és hátrányosan befolyásolná a békés nemzeti evolúció folyamatát."

Fel kell tennünk a kérdést: bűn, vagy hiba volt-e az, hogy a magyar vezetők meg merték nevezni a zsidóságot a törvényben? Milyen más megoldások kínálkoztak számukra a magyarság helyzetének e téren történő jobbítására, az értelmiségen belül betöltött szerepének számarányához mért emelésére? Teljesen nyilvánvaló, hogy erre a törvényre szükség volt. A Talmud farkasainak vonítása a magyarországi értelmiségen belül hangosabb volt, mint a többségi magyarság halk szava. Meddig kellett volna még eltűrni a faji alapon történő kivételezést, mellyel a zsidók évezredek óta egymást segítették a többségi nemzetek rovására? Meddig kellett volna eltűrni a magyar értelmiség tisztességtelen eszközökkel, tisztességtelen célok érdekében történő kiszorítását? Meddig kellett volna még eltűrni a szekfűgyulák zsidó diadalénekét az elsorvasztott és tulajdon hazájában kirekesztett magyar értelmiség hamvai felett? Eddig sem, nemhogy tovább!

Vajon miért nem jut a numerus clausus kifejezés eszébe olyankor annak a sok zsidó származású, SZDSZ-es politikusnak, akik manapság a cigányok alanyi jogon történő parlamenti képviseletéért lobbyznak? Hiszen a numerus clausus törvény is a hazai népcsoportok alanyi jogú, számarányuknak megfelelő képviseletére szavazott! Az mitől más? Azért, mert annak nem a zsidó, hanem ismét a többségi magyar a vesztese? Úgy tűnik, igen. Ez lenne a zsidó igazság? Ez lenne a zsidó erkölcs? Semmi sem fáj, semmi sem baj, egészen addig, míg a zsidóknak nem származik hátránya abból? A válasz egyértelműen igen. Ez az IGEN segít megvilágítani a hagyományos zsidó neveltetés és világszemlélet torz voltát: a zsidó magát soha nem azzal a mércével méri, mint az őt körülvevő gój világot; amit neki lehet, az másnak már tilos, sőt elítélendő! De ez még mind nem elég: a gój szájából kell hallania a gój tetteket elítélő nyilatkozatot és az elhatárolódást, mert csak akkor lesz elégedett.

Ezzel a kicsinyes, a külvilágot kirekesztő előbbrejutáson alapuló, az igaztalanság kizsarolt morzsáiból táplálkozó magatartásformával indult világhódító útjára ez a fajta.

(Szókimondó)

A magyar zsidóság vezetői hatszor kérjenek bocsánatot a magyar nemzettől!

"Senki minket bûntetlenül nem bánthat!" Zrínyi Miklós

A Gyurcsány-kormány, a korábbi önkényuralmi rendszerhez, melyről metszették, méltó, jól bevált kártyákat játszik ki a "zéró tolerancia", a magyarországi "antiszemitizmus" és egyéb hitvány szólamok hangoztatásával, mellyel elejét akarja venni a kormány s körei ellenes radikális kritikának, valamint igyekszik visszaszerezni a hazudozásának és diktatórikus módszereinek hirével megingott legitimációt a külföld előtt, amit persze további önkényuralmi módszereinek és országfosztogatásának fedezetéül használ.

(Noha nem a magyarok többsége előtt, mert az immár talán semmivel sem menne! De őt és útonálló bandáját ez utóbbi legkevésbé érdekli.)

Európai történelmünk folyamán sok külső vagy magát otthonosan befészkelő ellenségünk folyamodott a rágalmazás változatos, gyakran: vérforraló válfajaihoz. S ha már egy csaknem romokban levő ország, s széthullófélben levő magyar sors közepette kell újjászületnünk nemzeti létünkben - szinte hamvainkból, mint főnix madárnak - meg kell tanulnunk együttélni a rágalmakkal és harcolni ellenük. Illyés Gyula irja: "Tartósan és jól bekeritve, rágalomban élni van olyan jellemerősitő, léleknevelő iskola, mint a magány, a megpróbáltatás vagy az alkalom a nagy tettekre... Egyénnek nyugodtan tanácsolnám a rágalom tûrését; népnek már kevésbé."

A nemzeti érdeket megalkuvásmentesen képviselőkre sütött "szélsőségesség" billogának viseltével, keresztjének hordoztával imigyen vágjunk vissza! "Vigyázzunk: Az a rikoltó, szélsőséges hajsza, mely most tombol a héber és más sajtó hasábjain a "szélsőségek" ellen: nagyon meggondolt, hideg és okos számitású szélsőség..., ezt a jerikói generálmarsot mélyebb céllal fujták meg. Azért, hogy a szélsőség tabukiáltásával elfojtsák az idegen hóditás minden kritikáját, minden felszisszenést a szociális igazságtalanságok miatt, a kirabolt, kiszoritott, összevissza maszlagolt magyarság sebeinek megmutatását, egyszóval: minden emberi és magyar felmozdulást az önzés, a zsákmányéhség, a gyávaság, az idegen faji sovinizmusok irtózatos, halálos szélsőségei ellen."
Megfogalmazhatná-e bárki, tiborcibb fájdalommal és életre szánt dühhel, felháborodásunk a "szélsőség" vádjával szemben ma, amikor méginkább "halálos szélsőségek" döntenék a nemzetet mielőbbi sirba, mint kereken hetven éve, amikor Szabó Dezső leírta a fenti sorokat?!

Mielőtt a "magyar idegengyûlölő", "atiszemita" és "szélsőséges" vádjaira, rágalmaira térnénk, történelmi példákkal cáfolva azokat, ill. felvonultatva az utóbbi, több mint 150 év magyar történelmének azon csomópontjait, melyek bőven szolgáltattak volna okot bármely más népnek az "antiszemitizmusra", nézzük meg, hogyan vélekedett, ill. vélekedik a zsidóság néhány kiemelkedő gondolkodója a népük irányában gyakran megnyilvánuló antiszemitizmus okairól!

Dr. Fejér Lajos, Szabó Dezső kortársa, s a német koncentrációs táborok valamelyikében elpusztult zsidó gondolkodó irja:
"Az antiszemitizmus helytelen kifejezés, mert feltételezi a zsidóság teljesen passziv szerepét a folyamatban. Ez tévedés. Amely faj a másikkal való keveredést, vagy pláne összeolvadást a hozzáférhetetlen valláserkölcs blokádja alá helyezi, az az emberi összetartozás érzését a legsajátabb módon formailag és eredményében saját fajára korlátozta. Ezzel minden társadalmat, melyben élt, maga ellen provokált." (Kiemelés: Kobzos)

Máshelyütt igy szól: "A zsidó faj vonása ma is, hogy véleményét, sőt világnézetét ráerőszakolja a világra."
(Zsidóság)

Samuel Maurice, fajának természetét illetően, ugyanilyen kiméletlenül igazmondó. 1924-ben írta, You Gentiles c. mûvében: "Mi, zsidók: a rombolók, örökké rombolók maradunk..., semmi sem fogja kielégiteni szükségleteinket és követelményeinket, amit a gójok tesznek."
Az ugyancsak zsidó Levy Oscar irja 1920-ban: "Remélem és bizom benne, hogy van egyfajta antiszemitizmus, amelyik igazságosabb a zsidóság fele, mint bármiféle vak filoszemitizmus, mint a "had legyenek mind liberálisak" merő szentimentalizmusa, amelyik nem más mint a szemita ideológia, újból és újból." Úgyszintén ő irja, hogy "zsidó elemek adják a hajtóerőt mind a kapitalizmus, mind a kommunizmus számára, a világ materiális és spirituális rombadöntése számára is"! (A Semitic Jew)

Hasonlóképpen vélekedett Theodor Herzl, a cionizmus atyja. "Amikor süllyedünk a forradalmi proletariátussá, a forradalmi párt beosztott tisztjeivé válunk, amikor sorsunk felfelé ivel, nő pénztárcánk borzalmas hatalma is" - irta. A zsidóság és a kommunizmus affinitásáról szólva, a II. villágháború idején a Zsidó Világkongresszus elnökének pozicióját betöltő, cionista Stephen S. Wise rabbi is azt mondta érdekes módon, hogy "vannak, akik kommunizmusnak, de én csak judaizmusnak hivom"!

Gyakran eszembe jut egy történet, ami jól szemlélteti a fenti zsidó jellemvonásokat. Idős német ismerőstől, Maxtól hallottam, évekkel ezelőtt. Édesapja szerencsésem megúszta az I. világháború poklait, s örömmel tért haza a kis városkába vagy faluba, valahol Heidelberg környékén. Amint leszáll a vonatról, a helyi zsidó házalók egyike üdvözli és akad meg a szeme a hazatérő katona vállán himbálódzó szép pár bakancson. Mindjárt ajánlatot is tesz: három vekni kenyeret adna a bakancsért. Azért a lábbeliért, ami normál esetben ötvennél is többet megér!

Dacára az élelemhiánynak, semmi nem menti a helyi zsidó kapzsiságát. Azét, aki annak a közösségnek a tagja volt - látszólag -, s mégis képes uzsorás módon megzsarolni embertársát, "földijét", amikor éppen összefogni kellene vele az itéletnapok túlélése érdekében! Ime, az uzsorás, akinek azt tanitotta Talmudja, hogy "az emberi összetartozás érzését... saját fajára korlátozza"! Nem e sorok irója mondja ezt, de a zsidó Fejér Lajos.

Ami elitélendő egy kisebb vagy nagyobb - nemzeti - közösségen belül, az ugyanannyira megvetendő a népek közösségében. Pl. az, amit Izrael egykori miniszterelnöke, Yitzak Samir mondott, mi szerint: "nincs semmi baj az Izrael érdekében való hazugsággal". - Mivel ma is ez a norma Izrelben, bizony van oka a moszlimoknak atomfegyvert szerezni, pusztán önvédelem céljából! -

Hogy mennyire mély gyökerei vannak az antiszemitizmust jogosan kiváltó, máig is élő, "az emberi összetartozás érzését a ...saját fajára korlátozó" zsidó felfogásnak, ahhoz idézzük a zsidó történész dr. Kastein Józsefet. Amikor Ezra, perzsa katonasággal és pénzzel visszatért az ún. babiloni fogságból Jeruzsálembe, hogy az ottani zsidó népre rákényszeritse Ezekiel törvényeit: "rémület és aggodalom töltötte el." A Júda törzséből való jeruzsálemi zsidók megelégedett életet folytattak és "családi kapcsolatokon nyugvó békés viszonyokat alakitottak ki a szomszédos törzsekkel a fajkeveredes eltûrese által." Mint azt dr. Kastein mondja:

"Nem Isten volt az, aki kiötlötte és akarta ezeket az embereket és terveiket. Ezek az emberek voltak azok, akik ezt a fajta istent akarták, ezzel az üzenettel." Egyetlen zsidó sem házasodhat a törzsön kivül és aki idegen asszonyt vesz el, Isten ellen vét s halálbüntetést érdemel - szólt a Törvény! Es azon a napon, Krisztus előtt 458-ban, "mind sírtak az emberek, amint a Törvény szavait hallották" a jeruzsálemi utcán.
(A zsidók történelme és rendeltetése.1933.)

Előrebocsátandó a magyarországi zsidóságot illető kritika megszoritásaképpen, hogy csak annak arányában lehet bárki köztük kivétel, amennyiben dr. Fejér Lajos szelleméhez méltóan felszólal, tiltakozik és tesz a nemzettudatos magyarság "antiszemita", "szélsőséges" és egyéb megbélyegző, zsaroló jelzőkkel illetése ellen! (Természetesen ugyanez vonatkozik a cigányságra is. Sajnos egyelőre mindkettő "etnikum" esetében szinte fehérholló az olyan, akinek van bátorsága fajtáját kritikával illetni!)

A zsidóság újkori történelmünkben játszott radikális szerepének első állomásaként emlitendő a XIX. század másodok felében vadul nekilóduló, Galiciából történő többszázezres tömegû bevándorlásuk, az Európában egyedülálló, szinte öngyilkos módon liberális bevándorlási törvényeknek köszönhetően. Noha a zsidóság polgári és politikai emancipációja a szabadságharcot követő Bach-korszak, az abszolutisztikus bécsi kormányzás időszakának a mûve, a kiegyezés utáni magyar törvényhozásnak módjában állt volna megtagadni annak további gyakorlatát. De hiába tiltakozott dr. Istóczy Győző, a bevándorlási törvények szigoritását, a galiciai zsidók nyakló nélküli beáramlásának megállitását követelve! Arisztokráciánk tekintélyes hányada, mint már annyiszor, vakságával segédkezet nyújtott a nemzet sirjának ásásához. Báró Wenckheim Béla miniszterelnök 1875-ös képviselőházi felszólalásában kijelentette, hogy a kormány "zsidókérdést nem ismer, mert nem véthet a civilizáció és humanizmus ellen." Wenckheim is Bécs uralmának évszázadai alatt telepedhetett valamelyik kitúrt, számûzött vagy lefejezett magyar nemesúr birtokába, és noha beszélte a magyar nyelvet, de lelke mélyén idegen maradt. Mit fájt neki a nemzet romlása az új idegenek kezén!

A képviselőház liberális felfogású urai, akik összetévesztették "a nemzetiséget a nyelvvel, a magyarságot a magyarul csevegéssel" (Szekfû Gyula), nem vettek tudomást a reformkor nagyjainak azon intelméről, hogy ha a liberális elveket követve emancipálják a zsidóságot "egy zagyvaléknép leszünk"(Széchenyi István); arról, hogy egy megfelelő bevándorlási törvény hiányában, mely a "bevándorlók vagyona, erkölcsisége s valamely mesterségi ügyessége iránt kezességet nyujtson" (Dessewffy Aurél) elözönli az országot a koldus zsidók tömege. Hiába irta Kossuth korábban, hogy "Egész helységeket tudok, hol a szegény földmûvelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat...Creditum igéretével bétudja tsalni küszöbén s ha egy lépést tett a szegény paraszt, menthetetlen oda van." "A zsidókat tehát - irja másutt - nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai isnstitució, theokratiai alapokra fektetve, mely a fennálló országlási rendszerrel politikai egyhangzásba nem hozható." Hiába intett korábban Berzsenyi Dániel, hogy "a falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem..." vagy Kölcsey Ferenc, hogy "amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll"!

A báró Wenckheimek, "civilizáció és humanizmus nevében", a szinte korlátlan zsidó beözönlésnek gátat szabni nem hajlandó politikájának meg is lett az eredménye! A zsidók száma már az 1785-től 1870-ig terjedő 85 évben megnyolcszorozódott. Létszámuk 1840-ban, a kb. 13 milliós országban 244 ezer fő (2%) volt. - A csaknem háromszor akkora népességû Franciaországban 1841-ben csak 80 ezer zsidó élt! -
(Érdemes megemliteni, hogy növekvő sajtóhatalmuk útján, Horn Ede - Einhorn Ignác , 1825-1875 - egykori rabbinövendék, majd publicista, Venetianer Lajos főrabbi és mások nyomán terjedni kezdett a mitosz, hogy a magyarországi zsidóság hősies módon 20 ezer katonát adott a 180 ezer fős honvédhadseregbe a '48-as szabadságharc idején! Ime igy köpik szembe a befogadónépet, mert - ezek szerint - míg az akkor csaknem 5 milliós magyarság nem tudott több katonát küldeni Kossuthnak, mint a lakosság kb. 3%-át, az 1848-ra talán már 260 ezerre dagadt zsidó népesség, "20 ezer katonájával" 13%-os arányban vett részt a magyar szabadságküzdelemben! - Horn Ignác, Venetianer és több, mint száz év múltával megdöbbentő módon Orbán Ferenc, zsidó történész, a www.zsido.hu honlopon 2006-ban még fellelhető cikke (A magyar zsidóság története) szerint is!

Valójában Bernstein Béla nyiregyházi főrabbi 1939-ben megjelent, hosszú évek kutatását összegző könyvében, 2209 zsidó nevet említ a '48-as honvédseregben, némelyiket többször is. Hogy a szállitók, számvevők, élelmezőtiszetek, orvosok mellett mennyi volt a fegyverrel harcoló honvéd, azt nem írja.

A mitosz - ha nem is a zsido.hu honlapon - de Orbán F. könyveiben minden bizonnyal tartja magát.

A tavaly márc.15. ünnepségen - talán éppen Petőfi szobránál! - is elhangzott. Ha a jelen irás tárgyát képező lavina nem lesz megállitva, 20-30 év mulva ezt tanítják unokáinknak!)

A zsidóság létszáma 1850-ben 366 ezerre, 1869-ben 542 ezerre és 1910-re a meghökknető 932 ezerre nő! 1910-ben egyedül Budapestnek 203 681 zsidó lakosa volt. (Vasas János) Az új "hazában" tarolni-könyökölni kész galiciai zsidók zabolátlan beáramlása nyomán 1914-re "e szegény és Németországhoz képest elmaradt országban minden tiz magyarra egy zsidó esett, mig a diaszpórának szintén alávetett németek közt csak 100-120-ra egy" - irta Szegfû Gyula, zsidó származású történész a XX. század első harmadában.
Összehasonlitásképpen megemlitendő, hogy Romániában "1872 -1909 között összesen 45 zsidó családfő nyerhette el a román állampolgárságot. A többi továbbra is a hontalanok, bozgorok álapotában maradt"! (Horváth Lajos)

Egy nemzeti érdeket képviselő bevándorlási politika hiányában, már az I. világháború előtt olyan arányú túlképviselete alakult ki a zsidóságank értelmiségi és más közép-, felső osztálybeli pozicióknban, hogy az tagadott mindenféle társadalmi igazságosságot!
Nem más, mint az ugyancsak zsidó Jászi Oszkár irja a XIX. századvégi foglakozási, vagyoni helyzetről: a századfordulón "a zsidó ügyvédek arányszáma 68.8%. 1900-ban 4807 orvos közül 2821 (68%) volt zsidó származású. 1884-ben 1898 zsidó család 1 750 000 hold területet tartott kézben. Tiz évvel később 1894-ben már 2788 zsidó földbirtokos volt 2 620 000 hold föld tulajdonosa."

A történész Málnási Ödön adatai "az idegen faji sovinizmus" csaknem ugyanilyen arányú "irtózatos" térhóditásáról számolnak be 1919-re vonatkozólag: "a megmaradt országrészben az önálló kereskedők 54%-a, a kereskedelmi tisztviselők 48%-a, az ûgyvédek 51%-a, az orvosok 46%-a, az állatorvosok 41%-a, az iparteleptulajdonosok 41%-a, a magánmérnökök 39%-a, az újságirók 34%-a, a főváros lakosainak 20%-a zsidó. A világháború alatt Galiciából újab zsidó tömegek lepték el az országot és a háborús ellátásban tanusitott magatartásukkal az antiszemitizmushoz újabb tápot nyújtottak." (A magyar nemzet őszinte története)

Irodalmunk, ami "félévszázaddal előbb nemzeti politikánknak szülőanyja, most szolgálólány és konyhamosogatni jár a fényes szalonokba", irja Szekfû Gy. a századforduló szellemi életéről, amikor "egykorú idegenek már...úgy vélték, hogy a magyar sajtó erkölcstelenitő, nemzetpusztitó hatalmához egyedül a francia és délamerikai hirlapirodalomé hasonlitható"!


Az 1918. októberi "őszirózsás forradalom" megtörténtét nem indokolta a háború elhúzódása és monarchia hadseregének az olasz fronton elszenvedett vereségei. A beteg lelkû, hazaáruló, országvesztő Károlyi Mihály hatalomrajutását sem! Ehhez a liberális-kommunista zsidó háttérhatalom magyarországi megléte, és a fentebb emlitett sajtóuralom útján történő nemzetellenes bomlasztás is kellett. Málnási Ödön irja, hogy a Károlyi elnökletével megalakult "Nemzeti Tanács tagjainak 40%-a, a népköztársaság kormányának 33%-a" zsidó volt és a "második vonalban pedig még magasabb arányszámmal képvielték magukat." A tanácsköztársaság népbiztosaiank kormányzótanácsában, a szinte semmiféle hatalommal, hatáskörrel nem rendelkező Garbai Sándoron kivül, valamennyien zsidók voltak, 1-12 arányban.

Marschalkó Lajos irja, Kik árulták el 1918-ban Magyarországot? c. könyvében, hogy kik is voltak - talán legnagyobb nemzeti tragédiánknak - a trianoni országvesztésnek a kovácsai. Károlyi Mihály hadügyminisztere, Linder Béla nov.3-án a katonatanácsra felesketett budapesti helyőrség tisztjeihez részegen intézett beszédében kijelenti:

"Menjenek széjjel az országban és hirdessétek emelt fővel, tiszta lelkiismerettel, hogy az emberiség ügye győzött, az emberiség győztesen került ki a háborúból, nem az antant, hanem az emberiség. Ezzel a jelszóval győzni fogunk a béketárgyalásokon is. Ez a mi leghatalmasabb fegyverünk. Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát látni nem akarok. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem legénység".

Mint azt Marschallkó írja: "talán ugyanebben a pillanatban lépik át Magyarország határát a román, szerb csapatok és a cseh légiók, akik nem azt mondják, hogy nem kell a kard, hanem azt, hogy csakis a kard kell, amikor egy nemzet élni akar és megmaradni."
A szégyenletes fegyverszüneti feltételek elfogadására, nov.8-án Károlyi Mihály vezetése alatt Belgrádba érkező küldöttség Franchet d'Espérey tábornokkal való találkozásáról a következőket írja Marschallkó:

"A rossz érzés Hatvani-Deutschék számára csak akkor kezdődött, amidőn szembekerültek Franchet d'Espérey francia tábornokkal. ők a demokratát akarták látni, aki örömtől repes a Pestről érkezett elálló fülû, de hétpróbás demokraták láttán. Ehelyütt ott találták a győztest., aki repülőgépen érkezett Szalonikiből, díszegyenruhába öltözött, feltûzte összes kitüntetéseit, mert azt hitte, hogy Szent István birodalmának méltó küldötteit fogja fogadni. Ehelyett maga előtt talált egy csomó térdharisnyába és knickerbockerba öltözött lezser izraelitát. Megkeményedett az arca, aztán a "magyar" küldöttség tagjait sorban odaállította a lámpa alá.

- Kezet nem nyújtott nekik, de átvette a memorandumot, majd végigmustrálván a módfelett gyatra kompániát, a következő kérdést intézte Hatvani-Deutschhoz, Jászi-Jakubovicshoz, sőt még a "nagy" Károlyi Mihályhoz is: - Etes vous juifs? - önök zsidók? Majd a küldöttség többi tagjait vizsgálgatta és újra kérdezte:

-És maguk is zsidók? A balkáni hadseregek főparancsnoka ezután odalépett a katonatanács kiküldöttéhez, Csernyák századoshoz, akit lopás és függelemsértés miatt fokoztak le, s meglátva a parolijáról levágott csillagokat, meghallván, hogy a katonatanácsot képviseli, még nagyobb megdöbbenéssel kérdezte: - Je ne vous croyais pas descendu aussi bas! - Nem hittem volna, hogy ennyire süllyedtek! "Így gondolkodik egy francia militarista, aki nem érti a forradalmat" - jegyzi meg méla rezignációval Hatvani-Deutsch Lajos, aki azonban emlékirataiban köteles diszkrécióval elhallgatja a francia tábornoknak ama kérdéseit, melyek a válogatott deputáció tagjainak zsidó mivoltára vonatkoztak."

I. világháborús katonai vereségeinkből egyáltalán nem következett szükségszerûen a trianoni országcsonkitás!

Az olasz front veszteségei ellenére, egy visszavonuló magyar hadsereg képes lett volna védeni a történelmi Magyarország határait a ránkzúduló hordákkal szemben, de Károlyi Mihály elutasitotta a monarchia hadvezetősége által nov. 2-án, Diaz olasz főparancsnokkal megkötött fegyverszünetet. "A feltételek súlyosak ugyan, de a Diaz féle szerződésben még szó sincs Magyarország megszállásáról. A hadseregnek még vissza lehetne vonulni az ezeréves határokra...Károlyi Mihálynak nem kell a Diaz féle szerződes. ő közli az Armee-Oberkommandóval, hogy "a magyar népkormány maga akarja a magyar állam nevében a külön békelépéseket megtenni."" Meg is tette, sokkal megalázóbb feltételek mellett!

Trianon egyértelmûen belső bomlasztás eredménye volt, fölesküdt ügynökeik aknamunkájáról, a hitványságukban, tudatlanságukban nekik kiszolgáltatott hasznos idiótáikról a történelem cáfolhatatlan bizonyitékok sokaságát szolgáltatja!

Magyarország trianoni veszteségei nem következtek volna be vagy csak jóval kisebb mértékben a zsidóság liberális és bolsevista elemeinek tevékenysége, majd Kun Béla tanácsköztársasága nélkül. Mégis, a retorzió ellenük, a később fasisztának titulált Horthy rendszerben, mondhatni igen rövid életû és enyhe volt, ami megintcsak: nem a magyarság antiszemitizmusát, de önveszélyes megbocsájtási készségét mutatja!

S hogy dr. Fejér Lajos ebben az időszakban inti fajtáját a befogadótársadalmon belüli antiszociális viselkedésének várható s jogos következményére: az antiszemitizmusra - mert "a zsidóság az emberi összetartozás érzését...saját fajára korlátozta" - az annak a jele, hogy részesedését a társadalmi javakból tovább nővelte a talmudi szellemben a magyarság rovására. Korabeli közállapotainkról szólva igy fakad ki Móricz Zsigmond: "néha úgy tûnik, mintha a magyar élet olyan volna, mint egy gyertya és mind a két végén meg van gyújtva. Egyik vége a mágnásvilág, másik a zsidóvilág. S nem tudom, melyiknek a füstje kellemetlenebb..."

Az első komolynak szánt lépés a zsidó térfoglalás visszaszoritása felé a "numerus clausus" 1920-as törvénye volt. A törvény bevezetésével az ekkor a lakosság mindössze 6%-át kitevő, de az egyetemeken 35%-ban képviselt - mint hallgatók - zsidóság, a törvény 1928-as megszüntetése előtt csak 10%-os arányban adhatta volna a hallgatókat. Hogy ez miért nem sikerült, azt Málnási Ödön igy summázza:

"A zsidókérdés megoldásához a magyar társadalom struktúráját kellett volna korszerûen megváltoztatni és a feudalizmus lebontásával, a kapitalizmusba való erős állami beavatkozással a régi mulasztásokat pótolni és ezzel együtt a zsidókérdést is végérvényesen megoldani... A numerus clausus sem váltotta be a hozáfûzött reményeket, mert....a nyugati államok egyetemein magaskultúrát szerzett zsidó ifjúság a léthercra felvértezetten jött haza..."

Az 1938-, ill. 1939-es (I. és II.) zsidótörvények újabb kisérletet jelentettek a zsidóság társadalmi javakból való részesedése mértékének, vagyoni helyzetük, ill. értelmiségi és más pályákon való képviseletük arányának igazságos korrigálására.

A leggazdagabb réteg vagyoni helyzetőről, ill. kilétéről az alábbiakat irja Bosnyák Zoltán, akit a háború után

- e soraiért is! -, kivégzett a zsidó-kommmunista hatalom: "1935-ben az 1 millió pengőn felüli jövedelmet bevalló 126 iszonyatosan gazdag ember közül 105, azaz 83 százalék volt zsidó."

Hogy elejét vegyük bizonyos, könnyen megjósolható vádaknak, a korszakról rendelkezésre álló sok forrás közül válasszuk John F. Montgomery, az USA budapesti nagykövetének 1937-es, az amerikai külügyminisztériumnak szánt jelentését, melyben a magyarországi zsidókérdést vázolja, több, budapesti sajtóban megjelent, a magyar zsidóság helyzetét elemző cikkre hagyatkozva. Amint azt Montgomery irja, a zsidóság lélekszáma a háború utáni 5%-ról nem hogy csökkent, de valójában 7%-ra emelkedett. (Fiala Ferenc az 1938-as zsidó lakosságszámot 445 ezerben adja meg.) Mig "1916-ban az összesen 10.8 millió katasztrális holdnyi magyar földállományból 1.5 millió hold volt zsidó kézben. A háború éveiben újabb 100 ezer hold került zsidó tulajdonba, és ezzel a zsidó földtulajdon elérte a 15%-ot....A nagybirtokosoknak már a 13%-a, az óriásbirtokok haszonbérlőinek pedig 37%-a zsidó...A földmunkásoknak mindössze 0.9 százaléka zsidó."

Az ipari vállalkozások tulajdonviszonyairól: "A 20 munkásnál többet foglakoztató ipari üzemek 46%-a (783-ból 361) zsidó személyek tulajdonában van. A húsz legnagyobb ipari tröszt 336 igazgatósági tagja közül 235 (75%) zsidó származású, csak egyetlen tröszt van, ahol a vezetőségi tagok többsége nem zsidó. A közepes nagyságú magánvállalkozások 78%-a zsidó tulajdonban van..." A Montgomery által emlitettek között van a "3 legjelentősebb baromfifeldolgozó ützem, a 10 legnagyobb szállitóvállalat és a 3 legnagyobb borkereskedelmi cég.

A zsidóság uralja az egész hazai cukoripart (szeszipart), 12 cukorfinomitó mûködik az országban, amelyből 10 van zsidó tulajdonban."
Az adófizetési és jövedelmi viszonyokról: "Az évi 1 millió pengőt meghaladó jövedelmet bevalló személyek 83.2%-a zsidó. ( A magánbirtokok nélkül) Az évi 100 ezer pengőt meghaladó jövedelmet bevallók 84.3%-a, azoknak pedig, akiknek évi jövedelme 30-100 ezer pengő közé tehető, 85.6%-a zsidó..., az átlagjövedelem a zsidók esetében 2506, mig a nem zsidók esetében mindössze 427 pengő." Csurka Dóra közöl egy nemzetközi összehasonlitást a '30-as évekből, mi szerint Magyarországon "bár a társadalom 0.6%-át tették ki, (kb. 50 ezer fő) - azok, akiknek egy éves jövedelme több volt, mint 17800 pengő - mégis a jövedelmek 20%-át birtokolták." Ez a németeknél felével volt kevesebb, mig az USA-ban a felső körök ennek negyedével rendelkeztek.

Folytatva Montgomery adataival a sajtó és könyvkiadás területéről: Magyarországon a '30-as évek derekán "418 hivatásos újságiró közül 306 (tehát az újságirók 73%-a) zsidó származású. A legjelentősebb magyar napilapok közül 9-nél a zsidók aránya 77%-97.5% között mozog. A könyvkiadásban is hasonló arányokat találunk." Montgomery hasonló képviseletről számol be a "színházak, a film, a rádió, a sport és egyéb más szórakoztató ágazatok területén." Jelentését azzal zárja, hogy az idézett statisztikai "adatok ellenőrzése lehetetlen, az itteni üzletemberek véleménye szerint azonban az adatok megbizhatóak..."!

Egy másik külföldi megfigyelő a svéd Valdemar Langlet, aki, Lóháton, Magyarországon keresztül c. 1935-ben megjelent könyvében (On Horsback through Hungary) külön fejezetet szentel a zsidókérdésnek, melyet az alábbi módon kezd: "A tény, hogy a valaha gazdag dunai országok olyannyira szegények, többek között a világháborúnak, az elfuserált békeszerződéseknek és utoljára, de nem utolsóként a zsidóknak tudható be, akik mindenre ráteszik a kezüket."

A birtokviszonyokat illetően: "az ország legnagyobb vidéki birtokai, hasonlóképpen a legnagyobb kereskedelmi és ipari vállalkozások zsidó ellenőrzés alatt állnak" - irja Langlet. "Elméletileg...a nagy bankok 6%-8%-os kamatra adnak kölcsönt. De valójában nem kölcsönöznek pénzt ezen a rátán. Csak azok kapnak kölcsönt, akik kétszámjegyû kamatot tudnak fizetni...A sajtó, amelyik csaknem minden országban hangot ad a közvéleménynek, el van hallgattatva...A szellemi szabadfoglalkozásúak (liberal professions), orvosok, ügyvédek, stb. - egyedül Budapesten háromezer ügyvéd van, ami óriási arányszám egy milliós lakosú városban -, legalább kétharmada zsidó, noha sokan megváltoztatták nevüket, ...történelmileg hires neveket véve fel...

Egy nem zsidó barátom egyszer elmondta, hogy a háromszáz Budapesten élő ember közül, akik patinás nevét viselték, valójában csak öt tartozott a családhoz." A zsidó ellenőrzés alatt álló széntröszt hatalmát illetően még a témában felvilágosult magyar számára is meghökkentő adatokat szolgáltat Langlet. "A szén árát önkényesen állapitják meg és nem elégszenek meg 40%-al, de legalább 1000%-os profitot kell csinálniuk." (Szegény József Attila, aki kénytelen volt szenet lopni az éjszakai teherpályaudvon, mig egy Hatvani báró nagykabátot adott neki!)

Ha a magyarok zsidóellenesek - írja Langlet -, akkor "nem hitük miatt gyûlölik a zsidókat - ebben a kérdésben eléggé toleránsak -, de vérségük és faji sajátosságaik miatt." A keresztények háború előtti, nem különösebben hangsúlyos antipátiáját a zsidó hadiszállitók szélhámosságainak kitudódása (papirtalpú balkancsok a front katonáinak...), de különösen az országon végigsöprő kommunista hullám (tanácsköztársaság) változtatta politikai jellegûvé, irja Langlet.

"Fennállt a komoly veszélye annak, hogy az ország mûvelt osztályai fokozatosan elzsidósodnak; egy olyan veszély, amely természetesen a legsúlyosabb politikai és társadalmi fontossággal birt" - irja a numerus clausus szükségességét illteően. "Nem csoda, hogy az antiszemitizmus nagyobb Magyarországon, mint olyan országokban, ahol arányosan kevesebb zsidó van...De bárhol is legyen a zsidó kolónia, mégha olyan kicsi is, összetartanak és ezáltal faji öntudatuk növekszik", irja az ún. magyar zsidóellenesség okairól.
A lehetséges megodásokat illetően Langlet a következő példát idézi:

"Egy tehetős zsidó gyáros elhatározta, hogy becsukja a gyárát és elbocsájtja kétezer munkását, azzal az ürüggyel, hogy az adók tól terhesek számára, noha valójában könnyen ki tudta fizetni azokat. A miniszter gyorsan tudatta vele, hogy ha a gyár kapui nem lesznek nyitva a következő nap reggelén, deportálásra kerül. A munka folytatódott a következő nap"! - Ez lenne az egyetlen nyelv, amit a mai szerencselovagok, a Leisztingerek, Princzek, Tocsikok, stb. értenek? -

Fejezete végén Langlet felteszi a kérdést: "Mit szólnának a németek a magyar helyzethez? Magyarországnak lett volna valamennyi oka a zsidók bármi áron való kiûzéséhez, de eltûrte őket, csakúgy mint az osztrák igát évszázadról, évszázadra. Németországban azonban, ahol a zsidóknak sokkal kevésbé volt túlnyomó a hatalmuk, a leghatározottabban bántak velük" - irja Langlet. Ne felejtsük el, nem a koncentrációs táborok időszakáról, de '30-as évek első feléről beszélünk! Langlet személyes véleménye a korabeli magyarországi zsidókérdés megoldására: asszimilációjuk!

A fenti adatok ismeretében minden egészséges erkölcsiségû ember jogosnak tartja az I., majd a II. zsidótörvény bevezetését, 1938, ill. 1939-ben. Az I. zsidótörvény értelmében az értelmiségi, üzleti és kereskedelmi pályákon a zsidóság csak maximum 20%-ban lehetett képviselve. - Megjegyzendő, hogy a '45 után szabad kezet kapó horda az I.zsidótörvényt bevezető Imrédy Bélát is halálra itélte! - A II. zsidótörvény a zsidó lakosság össznépességben betöltött arányához igyekezett igazitani képviseletüket az értelmiségi szabad pályákon (6%), mig ez az ipari és kereskedelmi vállalatoknál 12% lehetett. De a "II. zsidótörvény szigorú megszoritásait... kijátszották, és a magyar hatóságok pedig szemet húnytak a törvényszegések felett." (Csurka Dóra) A III. zsidótörvény zsidók és nem zsidók közötti vegyes házasságot, nemi kapcsolatot tiltó rendeletei nagy mértékben válasz voltak a zsidó szupremáciára és faji elzárkózásra!

Ahhoz, hogy perspektivában és objektiven lássuk a két háború közti időszak zsidó túlhatalom ellenes törvényeit, meg kell emliteni, hogy "a huszas években az Egyesült államokban is korlátozták a zsidók számát az egyetemeken (numerus clausus), és külön bevándorlási kvótát állitottak fel a zsidó bevándorlóknak - csak erről nem beszélünk", irja Bayer Zsolt. F.D.Roosevelt kormányát érdekelték az emerikaiak körében is létező antiszemitizmus okai és felméréseket végeztettek ez ügyben: az átlag amerikai szerint maximum 4-5 zsidó családnak volt helye egy-egy amerika kisvárosban!

A korszak magyarországi zsidóságának Montgomery, Langlet és mások által leirt kiváltságos helyzete lehetséges volt egy ún. antiszemita, sőt "fasiszta" rezsimben! Hogy állna, mennyivel nagyobb életteret, jobb életesélyeket szakítana ki magának a zsidóság a gazdanemzetből egy filoszemita világban? Talán annyit, mint ma, szemünk láttára? Ha a zsidóság igzságtalannak tartja a numerus calausust, a zsidótörvények rendelkezéseinek zömét, azzal csak megerősiti faji "felsőbbrendûsége" sokuk által hangoztatott elvét és ettől a ponttól a józan érvek véget érnek s a társadalmi igazságosság, a magyar szuverenitás eléréséhez más eszközökre van szükség!

Külön fejezetet kell szentelni a "Magyarország, az utolsó csatlós" és a magyarországi zsidóság "vészkorszaka" ügyének.
Időrendi sorrendben haladva, 1941 áprilisával kell kezdenünk, amikor nem más, mint a zsidóság prominens vezetői voltak azok, akik a németekkel való együttmûködés mellett agitáltak! Az 1941 áprilisi, Jugoszlávia ellenes hadmûvelethez arra kérték a németek Bárdossy László kormányát, hogy hadtesteik szabadon átvonulhassanak az ország területén.

Ennek elutasitása és/vagy a Délvidék visszaszerzéséről való önkéntes magyar lemondás rövid időn belül Magyarország német megszállását jelentette volna. Valójában ez nem a magyar, keresztény lakosságra lett volna veszélyes. Ezért is történt, hogy "1941 áprilisában, zsidó iparmágnások és hitközségi vezetők keresték fel Horthy kormányzót, és könyörögtek, hogy ne álljon ellen a német követeleléseknek és ne maradjon ki a Jugoszlávia elleni akcióból, mert akkor a németek megszállják Magyarországot és elhurcolják a zsidó lakosságot"! - írja Csurka Dóra. (Kiemelés:Kobzos)

A zsidó-kommunista söpredékhatalom által '45 után úgyszintén halálra ítélt Bárdossy így érvelt erről védőbeszédében: "Ha mi az együttmûködést a németekkel megtagadjuk, alig maradt volna, aki itt a főtárgyalási teremben az ügyész vádbeszédjének tapsoljon."
A Horthy kártyapartnerei közé tartozó zsidó pénz- és iparmágnások kormányzóra kifejtett nyomásgyakorlása Magyarország német szövetségben maradása érdekében csaknem a végsőkig megmaradt. Úgyszintén, az ekkorra már a világ sorsát igazgató cionista háttérhatalom "közbejárására" Horthy angolszász orientációs kisérleteit, ill. a háborúból történő kiugrási tervét hûvösen, elutasitóan fogadták a szövetségesek. Ez a hatalom volt az, melynek a cionista Izrael létrehozásához nagyarányú zsidó veszteségekre volt szüksége, igy a szövetségesek németek elleni balkáni, ill. dél-európai frontjának megnyitását ellenezték, ill. halogatták, kiszolgáltatva bennünket is az orosz "felszabaditásnak"! A Horthy követeinek adott válasz "mindig ugyanaz volt: Vegyék fel a kapcsolatatot Sztálinnal. Magyarország Oroszország érdekkörében van."

A Lengyelországból vagy máshonnan hozzánk menekvő zsidóknak is útleveleket kiállitó Wallenberg tevékenységének fedezése; a Koszorús Ferenc ezredesnek, az esztergomi páncélos hadosztály parancsnokának adott utasitás, hogy vonuljon Budapestre és páncélosaival mentse meg a bevagonirozott, Auschwiztba küldendő 200-250 ezer zsidó polgárt, hamar elfelejtődött a háború után, mint napjainkban is. A német megszállás alatt álló Magyarország kormányzója olyat tett, amit szövetségesek vagy megszállt ország sehol máshol nem mert megtenni! Ha Koszorús és Horthy "méltó" lett volna a szovjet "felszabadítókhoz", ölbetett kézzel nézte volna a budapesti zsidók deportálását, mint tette ezt a "hős" vörös hadsereg Varsó falai alatt, megvárva, míg a Wehrmacht vérbefojtja a gettólázadást!

És hogy állunk a számokkal? Magyarország 1944 márciusi, német megszállása után "Minden zsidót összeírtak, és" hamarosan elkezdődött "a vidéki zsidók deportálása, először a Kárpátaljáról...,majd az ország egész területéről", irja a korábban idézett zsidó történész, Orbán Ferenc. Ha "minden zsidót összeirtak" és az összeírtak többségét deportálták, akkor hogyan lehetséges, hogy "Hivatalosan 21 ezer magyar zsidó honfitársunkat deportálták a nácik, és hivatalosan ebből 20 ezer jött vissza"? Joggal kérdi Skodacsek András annak okát, hogy "mégis mindenki 600 ezer halottról beszél. Miért? Miért kell a hazugság?" Tehát mennyire megbízhatóak a Mazsihisz vagy Wiesenthalék adatai?

Ha a nyilasok kegyetlenkedéseit vesszük, azok - mondhatni - parányivá törpülnek pl. a román Vasgárda tettei mellett! Erről Mathias Carp, román író számol be Vér és könnyek (Carea Neagra Suferintele Evreilor in Roumanie) c könyvében. A könyvet elkobozták és elégették, és még ma sem köztudottak az akkor történtek! Például: "1941 június 22. és szeptember 21-e között román terroristák lemészároltak 166,000 zsidót Bukovinában és Beszarábiában. 1941 december 21, 22, 23 és 19-e között 43,000 zsidót végeztek ki Bogdanovice-ben. Miután nem állt elég sír a rendelkezésükre, temetkezési máglyákat alkottak a tetemekbol, hogy elégessék azokat. A rémtettekrol szóló értesülések szerint, melyek a túléloktol és utódaiktól származnak, ANTONESCU marsall elrendelte, hogy a zsidók elleni rémtettek elkövetése ellen tiltakozókat megkötözve Bogdanovicébe vigyék...Papok, szerzetesek, apácák, akiket Bukovinából és Beszarábiából szedtek össze, a tömegsírokhoz vitték, golyóval megölték, vagy lemészárolták, utánna tömegsírba dobták oket. Akiket nem tudtak sírba tenni, halotti máglyán égették meg, s a terroristák kitartottak azon véleményük mellett, hogy akik zsidópártolók, ugyanolyan sorsot érdemelnek, mint a zsidók."

(http://www.kuruc.info/dokumentumok/peticio.doc )

Mostanában egy angol nyelvû video kereng a világhálón, magyar zsidóktól, akik felszólítják a zsidóságot, a világot, hogy ne felejtsen! Emlékezzen a nyilasok által Dunába lőtt zsidókra. (Van, aki nem átall 70 ezer Dunába lőtt zsidóról beszélni, noha ezen áldozatok száma esetleg csak néhányszáz lehet. Ugyanakkor hallgatnak arról, hogy a Kun Béla 1919-es vörösterrorja idején kezdődött a "hagyomány" a nem zsidó áldozatokat Dunába lövő Lázár-, Mészáros- és Cserny halálbrigádok tevékenységével! Alig több mint négy hónap folyamán 590 embert gyilkoltak meg országszerte. A propagandavideo készítői persze megint összemossák a nyilaskorszak bûneit a jelen nemzeti törekvésekkel, a "vészkorszak" szimbólumaként bemutatva a magyar szabadságmozgalmak leginkább időtálló történelmi ereklyéjét: az Árpád-sávos zászlót!

Kedves mazsihiszes és egyéb magyargyûlölők! Kérem, inkább az alábbi, Carp könyvéből vett idézetek olvastán tépjék meg ingüket, karmolják orcájukat:

"Miután kiderült, hogy csupán gépfegyverrel nem gyozik valamennyi bent lévo megölését, a mûveletet parancsnokló tisztek újra tanácskoztak, szemmel láthatóan idegesen és dühösen, hogy nem találják módját a mûvelet gyorsabb befejezésének, a gabonaraktárak petróleummal és benzinnel öntözéséhez és felgyújtásához folyamodtak.

Amikor a tûz elharapózott, néhányan a könnyebben sérült vagy még ép bennlévok közül megpróbáltak az ablakokon kiugrani vagy a teton át menekülni. A katonáknak parancsuk volt, hogy lőjenek mindenkire, aki kijönni próbál. A bentiek közül volt, aki a tûztol menekülve megjelent az ablakban és jelezte, hogy lőjék le, a fejére vagy a szívére mutatva.

Mikor azonban látták, hogy céloznak rájuk, újra eltûntek egy pillanatra az ablakból, majd néhány másodperc múltán újra megjelentek, ugyanazokat a jeleket mutatva a katonák felé, majd hátat fordítottak, hogy legalább ne lássák, amikor lelövik oket. A mûvelet az éjszakába nyúlt, amikor a tûz fényénél a jelenetek még borzalmasabban hatottak. Meztelen alakok is jelentek meg, akik tüzet fogott ruháikat levetették. Voltak asszonyok, akik kidobták gyermekeiket az ablakokon. Emlékszem egy ablakon kidobott 4-5 éves gyermekre, aki felemelt kezekkel 5-10 percig tévelygett a hullák között, mivel a román katonák nem akartak lőni rá."( Fischer István: Egy hadvezér bosszút áll. Élet és irodalom, XLV. Évfolyam, 18. szám, 2001. május 4.)

"Antonescu 400.000 zsidót mészárolt le Bukovinában, Beszarábiában és Romániában. Elrendelte, hogy állapotos asszonyokat szöges drótokkal kötözzenek meg, s a még életben levo gyermekeket és fiatalokat maguk ásta tömegsírokba dobatta..."(Kiemelés:Kobzos)

Lehetne folytatni, csak hogy öntudatra döbbentsük, a valóság ismeretére tanitsuk a magyart antiszemitázókat! Érdekes, a Romániában lemészárolt 400 ezertől nem hangos a wiesenthalok vezényelte világsajtó. De a magyar birka, tudják, hogy eltûri(?) a hálátlan aljasságot! Mielőtt "zéró toleranciával", magyar "antiszemitizmussal" dobálóznának az itthoni vagy külhoni zsidók és megtévedt filoszemiták, százszor, ezerszer adjanak hálát a Mindenhatónak - óh, nem, nem Jehova-Jahvéjuknak! -, hogy a magyarság körébe hozta őket sorsuk! Ne Jahvénak, a barbár, bosszúálló sivatagi istennek, mint Szabó Dezső írja, akit az ún. zsidó irástudók maguknak alkottak és a talmudi tanokkal a zsidóságra erőszakoltak, hogy talán legyen a zsidóból: "ős Talmud-bestia, kit a még csak félig emberré vedlett ősember-ordasnak vizözön előtti babonái rángatnak"!

"Vészkorszaka" a magyarságnak is van, több áldozattal, mint az állitólgos 600 ezer és noha a mienk - történelmünkben a legutóbbi - a háborúval, ill. '45-el kezdődött, de máig tart! Mint 1919-ben Kun Béla körül, '45 után is a zsidóságból verbúválódott a történelem általuk is kavart viharában felszínre vetődött társadalmi szemét, ami megintcsak bizonyitotta a zsidóság affinitását a kommunizmussal, ill. napjainkban, az azt felváltó, bankok, külföldi monopoliumok, átmentett kommunista hatalom dominálta világgal.

"1945-1948 között a folyamatos üldözés elől mintegy 300 ezer magyar emigrált, zömében arisztikraták, nagytőkések, tudósok, az értelmiség felső és középosztálybeli rétegéből rengtegen. Közben a magyar társadalom nemcsak a vezető rétegét veszitette el, hanem a háborús kataklizma során több mint 1 millió ember veszett oda." Mégha a "felszabaditók" által 1945-ben "malenkij robotra" elhurcoltak száma talán nem is volt ugyanennyi, mint azt Csurka Dóra véli, az elhurcoltak zömét valóban elnyelte a gulágok rengetege. Tehát a magyarság lélekvesztesége könnyen meghaladhatja a 2 millió főt ezekbe az években!

Nem kell David Irvignek lenni- akit húsz éve még mertek elismerni a kortárs történészek, mint a náci időszakot a legalaposabban ismerő történészt! -, és kutatni, könyvet irni a magyar '56-ról, hogy tudjuk: az '50-es évek, a forradalom, a rákövetkező Kádár rezsim, stb. nem lett volna az, ami volt, az itthoni és külhoni zsidóság nélkül. "Az ÁVO, vezetőjével, Péter Gáborral az élen, le egészen a legtuskóbb fegyőrig 90%-ban zsidó." ők állították fel az ún. népbiróságokat '45 után, melyek 60 ezer embert fosztottak meg állásától, 27 ezret ítéltek el és többszázat küldtek akasztófára! (Csurka Dóra) - Tudni kell, hogy a Nürnbergi perekben mindössze 12 háborús főbûnöst ítéltek kötél általi halálra, hármat életfogytiglani fegyházra, míg hármat felmentettek. - A Recsken és más, 100-at is meghaladó, gulág mintára szervezett munkatáborokban ártatlan emberek tizezrei robotoltak. Az AVH 40 ezer fős besúgógárdát épített ki az országban és "kartotékjaikon a diktatúra alatt közel 1,5 - 2 millió ember neve szerepelt", így szinte "minden harmadik magyar család valamilyen formában összeütközésbe került az erőszakszervezettel." (Cs.D.)

A vérbefojtott '56-al, újabb közel 300 ezer magyar hagyta el az országot és sokszáz, sokezer az élők világát, a Kádár "áelvtárs" által levezényelt kínzások, kivégések során vagy korai halálba szédülve a börtönévek után. Hogy ez megtörténhetett, besegítettek a külföldi fajtestvérek. "Eisenhower... magyar forradalom vérbefojtására szabad kezet adó döntését megkönnyítették a New York-i Zsidó Világkongresszus előtte megjelenő vezetői, akik felhívták a figyelmét arra, hogy Budapesten zsidókat ölnek." (Cs.D.) Hogy ez mennyire alaptalan, azt mutatja, hogy a legvéresebb szájú zsidó magyarfalók sem igen hozakodnak elő ezzel manapság! - Bizony sok varjú éhes maradt '56 októberében, mert a népbosszú elkerülte a Farkas Vladimireket, Bauereket.

- S hogy oda jutottunk, ahol ma vagyunk, azt többek között magyarázzák Farkas Vladimir, ávéhás tiszt visszaemlékezéseiben írt sorai: a "vezető és felelős munkatársak túlnyomó többsége 1956 után a hatalom védőszárnyai alatt folytatta karrierjét a társadalom minden területén" - a "jó" talmudi szellemben, máig!

A zsidóság által olyannyira igazságtalannak tartott "numerus clausus" jogos tiltásait messze meghaladta a mind az egyéni sorsok tönretételében, mind a magyar társadalomnak, gazdaságnak, kultúrának, stb. okozott kár tekintetében még ma is érvényesülő "kontraszelekció"! Az esetek többségéban primitiv, tanulatlan fajankók basáskodása két- vagy háromdiplomás emberek felett. - Ezt teszik ma is, csiszoltabb, ravaszabb formában a magyarbálintok, kókák, hillerek, suchok...!

- Egy élősködő kisebbségg terrorja volt ez a magyar lakosság akár 20-30%-ának, legtöbbször a nemzet gerincét adó rétegnek a rovására. Mondhatni: újabb 6-8 milliónyi magyart öltek meg a liberális, nemzetellenes abortusztörvények! De a legnagyobb kár, amit a véres valójukban az első sorban, Rákosi körül levő, majd egy nemkevésbé véreskezû Eke Ferkó, a nép Jánosa mögül szálakat húzogató zsidóság okozott a magyarságnak: öntudata, életereje, ellenállóképessége és megújúlóereje aláásása volt!

Ha a magyarországi zsidóság képviselői (az SZDSZ-ben és azon túl), véleményformálói, a zsíros jövödelmeket és"rangot" élvezők valóban azok lennének, akiknek beállitják magukat, akkor a szocialista diktatúra évtizedei alatt elkövetett bûnök véreskezû kitervelőit, végrehajtóit, a nemzet nyakán ülő parazitahadat, az országot megannyi tekintetben - mára minden bizonnyal - lélegeztető készülékre juttatókat felelősségre vonták volna. Hogy ez nem történt meg - mert mégsem ültethetik magukat a vádlottak padjára! -, az a "demokrataszellem", a "szabadságszeret", a "társadalmi igazságosság bajnokai" maszlagainak az ellenkezőjét: a befogadónép rovására gyakorolt, bosszúért kiáltó talmudi önzés meglétét bizonyítja.

Hogy a a háború utáni Németországban bevezetett, milliók és milliók múltjának átvilágitásával, a bûnösök felelősségrevonásával végrehajtott "nácitalanitáshoz" hasonló "kummunistátalanitás" miért maradhatott el Magyarországon a rendszerváltáskor, azt megintcsak a "kiválasztottak kasztjának" meglétét bizonyítja.

Sem a '45-ös "felszabadulással" elvetett, sem pedig a rendszerváltozással "tetőzött demokráciában" nem találjuk nyomát a Monarchia éveiben még létező, a Horthy rendszerben is gyakorolt tárgyilagos statisztikáknak a zsidóság foglalkozásbeli, vagyoni és kereseti helyzetét illetően. Ami a média, főleg a tévé csatornák "verbális" zsonglőreit illeti, akinek szeme van, az tudja: kit lát, kit hall. - Sajnos a szemek annak arányában hályogosodnak, ahogyan fiatalodnak és lumposodnak. De éppen ez a cél!

- Hivatalos statisztikák hiányában is több mint gyanítható, hogy a zsidóság aránya a társadalom kisebb, mint 0.5%-os felső rétegében óriási. "Magyarországon húszezer ember hetente nettó egymillió forintot keres, és ennek a húszezer embernek - a lakosság kb.0,2%-a - az egész éves keresete több, mint a magyarországi munkaképes lakosság kétharmadának egész éves keresete együttvéve" - irta Lakatos Pál már 2002-ben. Azóta a nemzeti vagyon, a jövedelmek mégnagyobb része vándorolt zsebeikbe. (Emlékezzünk, az 1930-as években a társadalom 0,6%-át kitevő kb. 50 ezer fő egy éves jövedelme az össznépesség jövedelmének kb. 20%-át haladta meg.) Egyes becslések szerint 2004-ben egy 3%-nyi kisebbség birtokolta a hatalmi pozíciók legalább 30%-át. A zsidó közösség 2/3 része éppen olyan kirekesztett ezek által, mint a keresztények." (Juhász László)

Hogyan jutottunk ide, az oktatás, egészségügy, a kenyérkereső tevékenység, az önkormányzati lét, stb. lepusztulásához, egyre fokozódóbb ütemû piacosításához? Oda, hogy lassan a magyar hadsereg az Izraelből márc.15-én "éppen" nálunk "túristáskodó" néhányszáz zsidó katonától sem tudná megvédeni az országot. (Igen, emlékszünk, már '19-ben elkezdték hadseregünk szétverését! "Soha többé katonát látni nem akarok", adta ki a jelszót emberük. Vörös Grófjuk és a tanácsköztársaság ára a trianoni országvesztés volt.

Mára maradékát védeni sem igen maradt magyar katona!) A minap írta Csoóri Sándor: "a diktatúra minden szennye és szörnyûsége...ömlött át zavartalanul a demokráciába, különösképpen felerősödve az utóbbi öt esztendőben. Mindenféle válság és tudathasadás ennek a következménye." A zsidó liberális és szocialista körök által "megtartott - növelt - médiahatalom útján elhitették milliós tömegekkel, hogy...létezik egy haladó, demokratikus, "emberarcú szocializmus"" és hogy az "állam rossz gazda".

Valóban az, ha ők mûködteteik, ill. fosztogatják! A volt rendszer kiváltságosai "gyors milliárdosodásuk közepette egérutat nyertek, mert azt is elhitették a balók, aczélok, havashenrikek és a Sátán egyéb fattyai által, hogy a világbank által 1989-ben 120 milliárd dollárra taksált privatizálható nemzeti vagyon eladásából a rendszerváltás első tiz évében befolyó 700 millió dollár feletti összeget "mindenki lopta"! Ki lophatta? Csak azok, akik a már összelopkodott vagyon mellett a kapcsolati tőke útján is "hitelképesek" voltak." (Balla József)

A "zéró tolerancia" határozat egyik aláírója az a Mazsihisz-es Suchman Tamás, aki a Horn-kormány privatizációs minisztereként már bemutatkozott: extraprofitot csinált a külföldi felvásárlóknak. "Suchmanék az állam nevében garantálták a minimum 8%-os tiszta nyereséget, a külföldi áramszolgáltatók tényleges pofitja meghaladja a 20-30 százalékot." (Magyar Fórum.2006.júl.6.) Ugyanez elmondható más ágazatok, vállalatok privatizácójáról.

Magáért beszél, hogy Suchman volt az, aki az önkormányzatok figyelmébe ajánlotta a faj- és elvtestvér jogásznőt: Tocsik Mártát, aki máig élvezi bûntetlenül, a tolvajlással megszerzett többszáz - 800? - millió forintnyi zsákmányt a belterületi földek után az önkormányzatoknak járó privatizációs bevétel megcsapolásával! Mint hirlik, Tocsik Márta az anyja a Molnárt felváltó, egészségügyet tovább romboló Horváth Ágnes eü-miniszternek! Noha Suchmannak le kellett mondania tisztségéről a Tocsik botrányban vitt szerepe miatt, mára megint az élre pofátlankodta magát. A hozzá hasonlók siserehada fedezte, szervezte meg a zsákmány felhajtását, elejtését a Leisztingerek, Princzek és más útonállók számára.

Hírlik, újabb "földtörvény" van készölőben, amely engedélyezné külföldieknek a magyarországi földvásárlást. Az érv: az úniós szerződés így kivánja, és persze mert "nem gazdaságos" a magyar kisparaszti parcella! Tehát többszázezer magyar földmûvelőnek tönkre kell mennie, hiszen "Nyugat-Európában ötszáz hektár a gazdák megélhetési határa"! Valójában az EU-ban "tizenkilenc hektár az átlagos birtokméret..., az ötven hektár fölötti birtokok száma az Európai Únió tizenöt tagországában alig éri el a nyolc százalékot." - M.F. 2005.2.24) Filantróp, "magyarbarát", amerikai Szenátusi szószólónk: Tom Lantos is tett állítólag javaslatot a magyar "földkérdés" és adósság radikális megoldására: "adósságért cserébe át kell adni a magyar földet". (Geönczeöl Gyula) Ugye az is véletlen, hogy Tom is zsidó!
Juttatja ez eszembe Sombart Werner szemléletes példáját, a Zsidók és modern kapitalizmus c. klasszikus mûvében. Sétál kertjében XIV. Lajos, egy Samuel Bernard nevû gazdag zsidóval, "akinek egyetlen érdeme... az volt, hogy támogatta az államot, amint a kötél teszi azt az akasztottal"!

Egy másik tanmese a farkasoké és a nyájé, melyet a pásztorok gondatlansága miatt régóta kerülgetnek, fosztogatnak az ordasok. Aztán báránybőrbe bújva lecserélik a pásztort is és bekerítve, belülről is pusztitva a nyájat, felszámolják azt! Ez lenne a célja a jövevénynépnek és külhoni faj- és kultúrtestvéreiknek? Esetleg öntudatlan, többezer éve beléjük plántált reflexeket követve teszik ezt? - Népről, a zsidóság egészéről van szó, mert a gyanú, a vád arra is esik, aki sajátjának vétkesei közt néma! Mert nem lehet nem látni, mit tesz a faj-, hittestvér, a másik zsidó! - E szolgálatban sokan szerztek maguknak érdemet, cselekedeik erre vallanak. (Fekete János, etc.)

Nem leíratni, nem átütemeztetni az országot sújtó: általuk és elődeik által felhalmozott, népsorvasztó államadósságot, mint tehették, tenniük kellett volna a rendszerváltozás idején, de hagyni, hogy asztronomiai méretûvé dagadjon. - Mára a világ harmadik legnagyobbja a magyar adósság. - És akkor támadni jobbról-balról: eladni, kiárúsítani saját maguk és külhoni testvéreik, haverjaik, a betelepülők számára az országot, ami abból még megmaradt, földjét, népét - kivéve a "kiválasztottat"! Ha ez a "menetrend", akkor a magyarságnak joga, sőt: kötelessége gyermekei, unkái nevében is a "véres kard" körbevitele!

A magyaroszági zsidóság, történelmünk elmúlt másfélszáz évet meghaladó időszakának főbb periódusaiban játszott szerepét áttekintve kijelenthetjük, hogy amennyiben a zsidóság a magyar élettérben akar élni, egy választása van: beismerés, bocsánatkérés és jóvátétel:
- Beismerése a XIX. század második felétől az I. világháborúig tartó, szinte akadálytalan bevándorlásuk és mohó gátlástalan gazdagodásuk magyarságnak okozott kárainak!

- Beismerése az aknamunkának, kalandorkodásuknak, melynek következtében Magyarország védtelenné vált és elszenvedte második Mohácsát: Trianont!

- Beismerése annak, hogy a két háború közti időszakban, a zsidótörvények jogos önvédelmi gesztusai voltak egy általuk szipolyozott népnek!
- Beismerése annak, hogy a II. világháború alatt, ill. '45 után, Magyarország óriási ember- és anyagi vesztesége nem következett volna be, ha a zsidóság vezetői, világplitikát író képviselői nem hátráltatják, akadályozzák Magyarország háborúból való kiugrási kísérleteit, semlegessé válásának óhaját, ill. egy balkáni front megnyitását, a déli front hadmûveleteinek korábbi elkezdését!

Beismerése annak, hogy a zsidóság tömegeinek német megszállók általi deportálásában a magyar nép 95%-a ártatlan! (Pontos, cáfolhatatlan adatokat küvetelünk a deportáltak, ill. a holocaust folyamán elpusztultak számát, a halálok természetét illetően.)
- Beismerése annak, hogy '45-öt követően zömmel a zsidóságból verbúválódott az a társadalmi szemét, melynek magyarirtásához, magyargyûlöletéhez foghatót csak a trianoni rablók, a magyar élet másik - bekéreckedő koldusból gyilkoló tolvajjá váló - esküdt ellenségei: románok, szerbek, csehek-szlovákok, oroszok-ukránok tettek meg! A zsidóság hiányában az '50-es évek diktatúrja vagy akár a Kádár-éra sem tudta volna végbevinni a nemzeti szellemben elkövetett pusztitás 2004.dec.5-én felfedett dimenzióját, az ország eladósodását, a kiváltságok egy szûk és privilegizált csoport kezébe koncentrálását... Beismerése a szerepnek, melyet szent forradalmunk: '56 vérbefolytásában s megtorlásában játszottak.

- Utoljára, de talán nem utolsónak: beismerése annak, hogy a '89-'90-es rendszerváltás nem teremthette meg a szabad, demokratikus Magyarországot, egy kiszipolyozott, tartaléklángon vegetáló nép régóta kiérdemelt anyagi biztonságát, nemzeti azonosságtudatában való otthonratalálását, életereje megújhodását, mert "a zsidóság az emberi összetartozás érzését...saját fajára korlátozta", ill. korlátozza ma is! Beismerése az általuk megszervezett országfosztogatásnak, adósrabszolgaságba hajtásunknak. Beismerése cionista vezetőik évek óta tartó "szálláscsinálásának": azon szándékuknak, hogy cselédjük legyen a magyar saját hazájában!

De a beismerés, a bocsánatkérés csak a kezdet. Az elkövetett bûnök, a magyarság rovására való bármiféle közösség-, társadalomellenes tevékenység arányában kövesse azt az elszámoltatás! Nincsenek véletlenek. A sors nem vak, mi lehetünk azok esetleg, amint sorsunkat irjuk. Ahhoz, hogy ne ismétlődjenek a jelen, az elmúlt évek vagy emberöltők magyarhoz, zsidóhoz vagy akár cigányhoz méltatalan együttélésének poklai, tudva kell tudni, mit várunk el, mit követelünk az általunk befogadott kisebbségektől. Nevezetesen:
- Ebben az országban csak magyarnak van joga - de egyben kötelessége is! -, "zéró toleranciát" hirdetni minden befogadott, s létünkre törő kisebbséggel szemben, legyen az zsidó vagy cigány.

- Ebben az országban garantálja törvény a magyargyûlölet bûntethetőségét, a bennünket, a gazdanépet gyalázókkal szemben, akik a magyar nép verejtéke árán jutnak általuk sehol sem álmodott bőséghez, őket meg nem illető javakhoz.
Mint darázsfészek, megbolydulnak majd bizonyos körök e sorok: ultimátumunk olvastán. De másképp nem lehet, mert: "Senki minket bûntetlenül nem bánthat!"

Kobzos

[Forrás: NH levlista]