width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Toepler zsidó és ezért ússza meg

2008. január 14., hétfő

Toepler zsidó és ezért ússza meg

Toepler zsidó és ezért ússza meg

A 38. Magyar Filmszemle Álszent című, különdíjas kisfilmjében hosszan nézhetjük, ahogy vízbe fojtanak egy macskát. Állatkínzás vagy művészet? A zsűri tagadja, hogy tudták volna, milyen körülmények közt forgatták a szektásokról szóló alkotást, pedig februárban még nem volt ebben semmi titok. Így ez a tagadás is csak egy védekezés, "mi mossuk kezeinket".

Talán annyi, hogy a zsűri minden alkotást végig kellett nézzen, és pont a legbetegebb film kapta a fődíjat, mert nem csak az állatkínzás, de a mű szövege is magából kifordult perverz sátánista zagyvaság. A zsűriben többségében zsidó származásúak ültek. "Budapesti színészvilág"

További felelősök

-- Tímár Péter filmrendezőt az állatvédők felhívták a botrány kirobbanása után, Tímár a Filmszemle kísérleti- és kisjátékfilm zsűrijének az elnöke volt februárban. Tímár, miután elmondták neki, hogy milyen ügyben keresik, megkérte hogy tíz perccel később hívják vissza, mert éppen autót vezet. Ezután egyszerűen kikapcsolta a telefonját, így nem tudhatták meg, hogy mit is gondol az esetről. Sumák, gyáva zsidó patkány.

-- Hartai László zsidó, operatőr és rendező, az ELTE BTK filmelmélet szakának tanára, aki szintén zsűritag volt.

A 38. Magyar Filmszemlén februárban a kísérleti kisjátékfilmek versenyében különdíjat kapott az Álszent című alkotás, melyben hosszú percekig mutatják, ahogy vízbe fojtanak egy macskát. A jelenet nem trükkfelvétel, a macska tényleg hosszú kínszenvedések után fulladt meg, írja a Filmpont.hu internetes filmportál.

Állatkínzó szektafilm

A film, ami egy szektavezér istenkereséséről szól, a hivatalos indoklás szerint "a szöveg és kép formabontó használatáért, valamint egy szakrális téma szokatlan, újszerű feldolgozásáért" érdemelt elismerést, a beteges posztmodern förtelmeket istenítő zsidó szűri szerint. (további filmek melyeket nem toepler rendezett : elégia, taxidermia rendezte pálfi györgy zsidó, stb, ezt a kettőt láttam, nézhetetlen! összefüggéstelen! beteges és torz)

A Bábel c. filmben letépik egy tyúk fejét. A szigetben kiszelik egy élő hal oldalát, és visszadobják a vízbe. Mindkét filmet zsidók rendezték. A talmud szerint a zsidók a Föld összes állata fölött rendelkezhetnek, hisz jehova nekik adta a Föld minden "jószágát, földjét, és legelőjét". (az is megérne egy misét, mennyire következik a környezetszennyezés ebből a mentalitásból...)

Az alkotást Nickolaus Myslicki álnéven (amúgy az Egon Schiele álnevet is használja) Toepler Zoltán drámaíró és filmrendező jegyzi, aki a Filmpont.hu cikke szerint beismerte, hogy a jelenet felvétele során elpusztult az állat, védekezésképpen pedig mindehhez csak annyit tett hozzá, hogy a filmben szereplő macska beteg volt, és "másnap amúgy is elaltatták volna". Szerintem ez gyenge magyarázkodás, ilyen alapon bárkit meg lehet ölni, hisz úgyis meghal egyszer. Pláne, hogy én már láttam rossz állapotban levő, és ennél a cicánál betegebb kóbor állatokat felépülni befogadásuk után!!!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló, 2004-ben szigorított törvény értelmében ez állatkínzásnak minősül, hiszen aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy a pusztulását okozza,...vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő". A rendező érvelése szerint a macskán ugyan eutanáziát hajtottak végre, de ezt csak állatorvos végezhette volna el, az uniós előírásoknak megfelelő, fájdalommentes módszerekkel.

Természetesen, a talmudnak megfelelően, zsidó nem ítél el zsidót ha az a gojok ellen (vagy egy állat ellen) követett el bűnt. Fel is mentették a mocskot.

Megúszta a macskagyilkos szadista zsidó - egyelőre
2008-01-03. 12:53

Emlékezetes a 38. "Magyar" Filmszemle: ebben mutatták be a Jordán-pozitív Toepler Zoltán Álszent című filmjét, amelyben vízbe fojtanak egy kismacskát. Ekkor mindenki egyetértett azzal, hogy a Talmud szellemiségében tevékenykedő zsidónak bűnhődnie kell, több állatvédő szervezet jelentette fel. A határozottabbak azt kívánták neki, amit ő tett a kis állattal, a visszafogottabbak pedig azt kérték, hogy a bíróság az állatvédelmi törvény szerint csukassa börtönbe. Ám ez izraelitákkal nem fordulhat elő kicsiny hazánkban, így hát megszüntették a nyomozást Toepler ellen. Ami nem azt jelenti, hogy mi nem adhatunk neki egy nyaklevest, ha netán összefutunk vele a Dohány utcában. De a lakcíme is fellelhető alább.

A rendőrségi eljárásnak vége már, de a média emberei valamiért nem tartották fontosnak, hogy bármit közöljenek a végeredményről, úgyhogy ránk marad a munka ezen része - írja a Bombagyár. Balázs nevű olvasójuknak köszönhetően a rendőrségi határozatot is meg tudjuk mutatni (a lakcímét, sajnos, benne felejtettük).

Toepler a kihallgatáson azt hazudta, hogy a felvétel 2003 decemberében készült, de azt nem árulta el, hogy ki gyilkolta meg az állatot. Vallomása szerint a felvétel eredetijét nem őrizte meg, azt nem tudja bemutatni. A rendőrség tanúként hallgatta meg a TV2 újságíróját, Azurák Csabát, aki a riportműsorhoz használt telefonbeszélgetésük vágatlan változatát a rendőrségnek átadta. A felvételen Toepler nem védekezik olyasmivel, amivel később a rendőrök előtt igen, sőt kijelenti, hogy a macskát úgyis elaltatták volna, ezt használta ki. A nyomozók fölkeresték a MÁV vezérigazgatóságát, hogy adják át a rendőrségnek a forgatási engedélyt, amelyeken a dátum bizonyítaná, hogy mikor készültek a felvételek (azazhogy az állatvédelmi törvény megszületése előtt-e). A MÁV jogi osztálya szerint semmiféle forgatási engedélyt nem adtak Toeplernek. A film vágójaként föltüntetett Vízkelety Erika a vallomása szerint nem is dolgozott az alkotáson, mert azt maga Toepler vágta, csak nem akarta magát vágóként is megnevezni, ezért kérte meg Vízkeletyt, hogy írhassa az ő nevét a stáblistára. (Az operatőrként megnevezett Pilzer Tamás egyébként nem létező személy.)

A tanúk szerint a film jeleneteit 2005-ben és 2006-ban forgatták, de azt nem sikerült megállapítani, hogy a kérdéses jelenet lehet-e korábbi, utólag vághatták-e be a filmbe. Az osztályvezető ügyész nem látja bizonyítottnak, hogy a jelenetet az új állatvédelmi törvény életbe lépése után vették volna föl, s mivel Toepler a kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, az sem világos, csak sejthető, hogy ő volt a felvétel készítője.

Éppen ezért Toepler Zoltánt fölmentették. Másnak kell hát igazságot tennie.

Blogin - bombagyár - kuruc.info

Egy Toepler Zoltán nevű zsidó rendező macskagyilkosságot vett filmre, csakhogy a szegény kölyökjószágot tényleg megfojtották. Teljesen lezüllött, talmudista közállapotainkra jellemző módon a kajmán díjat is nyert - derül ki a filmpont.hu beszámolójából, a mocsadék identitásáról persze hallgatott a szájt. Jellemző, hogy a "szintén zenész" Tímár Péter ugyan levélben követte meg az állatbarátokat, és sajnálatát fejezte ki, hogy ez a film díjat kaphatott, de a döntés visszavonásáról szó sem esett. A cica brutális meggyilkolását a toepler@freemail.hu e-mail címen lehet megköszönni a vadállatnak. Szerkesztőségünk megtudta az elmebeteg szörnyeteg telefonszámát is: 06 70 220 6119. A perverz "műalkotás" ominózus jelenete megtekinthető - szigorúan csak erős idegzetűeknek! - itt.

Avagy más aspektusból nézve: A szentimentális zsidó lélek megnyilvánulásának lehetünk ismét tanúi Toepler Zoltán haladó gondolkodású filmrendező legújabb műalkotásának köszönhetően, melynek címe: "Kiirtanám az összes (nem zsidó) élőlényt!" (A Tilos Rádió "Kiirtanám az összes keresztényt!" hitvallásának továbbfejlesztéseként...)

Magyarázkodott, hogy beteg volt a cica és el kellett volna altatni. Lélektelen gazember! Az eutanázia, ha elaltatják és nincs szenvedés. Aki ilyenre képes csak azt tudom kívánni,hogy élje át ugyanazt a kínt amit annak a szerencsétlen cicának okozott. Aki nem tiszteli az életet, hogy akar élni és a "művészetével" szebbé, jobbá tenni a világot? Ja, hogy nem is az a célja, hanem a megrontás, a kondicionálás a talmudi szadizmus elfogadására, hogy már semmin se botránkozzunk meg?!?!

A film egy részlete : http://www.pestplaza.hu/cica/

Nem művészet, gyilkosság : http://bombagyar.hu/index.php?post=262

Az ügy előzményei :

http://kuruc.info/r/1/11925/
http://kuruc.info/r/20/11679/
http://kuruc.info/r/2/11653/
http://kuruc.info/r/1/11639/
http://kuruc.info/r/1/11533/
http://kuruc.info/r/2/11491/

Mint aki a Sátán. Elkapta, és vízbe fojtotta a macskát, és közben olyanokat mondott, hogy mennyire élvezi a vízbe fojtást, hogy szó szerint idézzem: "áll tőle a faszom". A legdurvább, hogy díjazták is ezt a szemetet, 500 ezer ft-tal + egy díjjal, amit nem kértek vissza jellemző módon. Azt nyilatkozták, ha kiderül, hogy valóban megkinozták és megölték a macskát, visszavonják a díjat, ez nem történt meg, természetesen.
A zsűri tagjai, akik ezt értékelték: Tímár Péter filmrendező, Gelencsér Gábor, Hartai László, illetve az előzsűri tagjai: Varró Attila és Stőhr Lóránt. Mindannyian zsidók.
Ők ugyanannyira bűnösek szerintem, mint az aberrált Toepler.

Németország is ismerte az entartete Kunst kifejezést: ezzel a jelmondattal rendeztek kiállítást 1937-ben, hogy bemutassák a szerintük folyamatosan romló művészetet.

Toepler nem bánta meg bűnét. Még neki áll feljebb. Méltányos lenne nyilvánosan levágni azt a kezet, amivel a macskát megfojtották,de pont annyi ideig vágni, ameddig a macska szenvedett. Utána levágni a beteg zsidó elméjű Toepler fejét szintannyi ideig vágva, és mivel vallásunkat gyalázták behajítani mindkettőt a pesti zsinagóga udvarára. Oda valók.

A periratok :

>

>
>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk