Angliából indult el

Angliából indult el

Az, amit ma demokráciának hívnak, pedig valójában plutokrácia, avagy timokrácia.

Az angol oligarchia 19. század végén alakult összeesküvő csoportjának bemutatására, egy részlet Carroll Quigley, 1949-ben írt, The Anglo-American Establishment című könyvéből (3-7.o.) :

„Mindenki előtt ismert a Rhodes Ösztöndíj, ami Cecil Rhodes hetedik végrendeletének alapján jött létre. Ami nem annyira ismert az az, hogy Rhodes, öt korábbi végrendeletében, vagyonát a Brit Birodalom megtartásáért és kiterjesztéséért dolgozó titkostársaság alapítására hagyta. És amit látszólag senki sem tud, hogy e társaságot Rhodes legfőbb bizalmasa, lord Milner hozta létre. Persze e csoport nem gyermeteg dolog, mint például a Ku Klux Klan. Nincsenek talárjai, titkos kézfogasai, jelszavai. Nincs ilyesmire szükség, mert a szervezet tagjai jól ismerik egymást. Valószínűleg nincsenek titoktartási fogadalmak és beavatási rituálék sem. Azonban a társaság létezik és titkos tanácskozásokat tart, amiken a csoport rangidős tagja elnököl. 1891-óta a megbeszéléseken Rhodes, Lord Milner, Lord Selborne, Sir Patric Duncan, Jan Smuts, Lord Lothian és Lord Brand elnökölt.

Nem könnyű a kívülállónak titkostársaság történelméről írni, de minthogy egyetlen bennfentes sem szándékszik ezt megtenni, kénytelen vagyok én megkísérelni. Valakinek meg kell ezt tennie, mert — amint azt majd bemutatom — e csoport a 20. század egyik legfontosabb történelemalakító tényezője. Valójában, ha az ember tudja hol keresse, nem nehéz e jelentős csoport létének bizonyítékát találni. Mindazonáltal, roppant nehéz lett volna e könyvet megírni, ha nem kaptam volna bizonyos, magán természetű segítséget a csoporthoz közel álló személyektől.

E titkostársaság létrehozása nem a pillanat műve volt. Rhodes több mint 17 évig tervezgette. William Stead 1889. április 4-én ismerte meg a tervet, Reginald Baliol Brett pedig 1890.február 3-án. 1891 és 1902 között csak egy tucatnyian tudtak a csoport létéről. Ebben az időszakban Rhodes volt a vezető és Stead a legbefolyásosabb, Lothian (Philip Kerr) és Lionel Curtis pedig a legfontosabb tagok. 1925-től 1940-es haláláig, Kerr volt a vezető, utána pedig valószínűleg Robert Henry Brand (Lord Brand).

A majdnem hatvan éves időszak alatt számos névvel jelölték a társaságot. Az első évtizedben Cecil Rhodes titkostársaságának, vagy Cecil Rhodes álmának nevezték. A második évtizedben Milner neveldéjének, a harmadikban pedig Kerekasztal csoportnak hívták. 1920-óta, attól függően, hogy tevékenységének melyik ágát vizsgálták, Times csapat, Minden lelkek csoport és Cliveden csoport megnevezést adták neki. Mindezen megjelölések többé-kevésbé helytelenek, mert a szervezet tevékenységének csupán egy részére irányítják a figyelmet. A Milner nevelde és a Kerekasztal a segítők körének két különböző neve és így csak a társaság egy részét jelölik, mert a szervezet valódi központja, a kiválasztottak köre, megszakítás nélkül létezik és tagjait szükség szerint választja a külső körből. 1920-óta a vezető kört jobbára Waldorf Astor társai befolyásolták.

A Rhodes Titkostársaság megnevezés is csak 1891 és 1899 között helyes, mert Rhodes 1902-es halála után, Milner annyira átalakította és kibővítette a szervezetet, hogy egészen más jelleget öltött, bár továbbra is a régi célokat követte.

A csoportnak nagyrészt sikerült titokban tartania létét és legbefolyásosabb tagjainak legtöbbje — megelégedvén a rivaldafény nélküli, tényleges hatalommal — még az angol történelem alapos tanulmányozói előtt is ismeretlen. Ez még inkább sokatmondó, ha figyelembe vesszük, hogy a propaganda a csoport fő eszköze. A társaság mesterkedéseinek eredménye volt az 1895-ös, Jameson rajtaütés és a búr háború. Ők hozták létre és irányították a Rhodes Trust-ot, a Dél-Afrikai Uniót, a State című, dél-afrikai lapot és a Round Table című folyóiratot, ami a mai napig is a társaság szócsöve. Több mint egy nemzedéken keresztül, a társaság volt a legbefolyásosabb erő az oxfordi All Souls, Balliol és New főiskolán és több mint ötven évig tartotta kezében a Times című lapot. A társaság vezette be és népszerűsítette a brit nemzetközösség kifejezést, tagjai befolyásolták Lloyd George 1917 és 1919 közötti kormányzatát és a 19-es béketárgyalás küldöttségét. A csoport részt vett a Népszövetség megalakításában és irányításában és 1919-ben létrehozta a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetét. A társaság irányította az 1917 és 1945 közötti angol külpolitikát és állt a német megbékélési irányzat mögött. Emellett, máig jelentős befolyása van az angol történelemírásra.

Azt várhatnánk, hogy ilyen komoly eredményeket elért csoport mindennapos megbeszélések tárgya a történelem és a közügyek tanulmányozói között. Azonban e társaság esetében ez nem így van, mert, először is, a csoport szándékosan titokban tartja létét, másodszor pedig, mert nem szoros egység, hanem egymásba fűződő körök rendszere, jobbára látszólag politikai jelentőség nélküli szervezetek mögé rejtve.

Bár az évek során a Milner csoport tagsága lassan kicserélődött, a szervezet ma is magán viseli fő vezetőjének jellemvonásait és Baliol ideológiai irányvonalát. Noha a csoport hivatalosan csak 1891-ben alakult meg, története hosszabb időszakot foglal magába, mert eredete visszanyúlik egész 1873-ig. A szervezet történelme négy részre osztható, amiből az 1873-tol 1891-ig terjedő szakaszt előkészítő időszaknak nevezhetjük és William Stead és Alfred Milner volt fő személyisége. Az 1891 és 1901 közötti tíz év a Rhodes korszak, bár inkább Stead volt a fő alak. 1901-től 1922-ig terjed a New College időszak, aminek Lord Milner a központi alakja. 1922-tol napjainkig (1949) terjed az All Souls korszak, amiben Lord Lothian, Lord Brand és Lionel Curtis a vezető személyiség. E négy korszak alatt a csoport 1939-ig folyamatosan növelte befolyását, amikor is a német megbékélési politika miatt súlyos törést szenvedett, az 1945-ös választásokon pedig jelentősen visszaesett.

Milner azért tudta befolyásolni a társaságot, mert személyében találkozott a három csoporthatás : a Toynbee csapaté, a Cecil tömbbé és a Rhodes titkostársaságé. A Toynbee csapat egy 1873-ban, Arnold Toynbee és Alfred Milner vezetése alatt alakult, politikai entellektüel csoport volt, lényegében Milner személyes barátainak köre. A Cecil tömb a Lord Salisbury által kialakított, politikai és társadalmi erő csúcsa volt és kiterjedt az oktatásra és a sajtóra is. Főleg Eton-ban, Harrow-ban és az oxfordi All Souls College-ban volt érezhető oktatási befolyása. A sajtó terén a Quarterly Review és a Times állt irányítása alatt. A Rhodes titkostársaság birodalmi föderalisták csoportja volt, mely, Dél-Afrika gazdasági forrásainak felhasználásával, a Brit Birodalom kiterjesztését és állandósítását kívánta elérni.

Kétséges, hogy Milner létrehozhatta volna csoportját e három ág támogatása nélkül. A Toynbee csapat szolgáltatta az ideológiai és személyes hűséget. A Cecil tömb adta a politikai befolyást, ami nélkül elképzelései csírájukban elhaltak volna. A Rhodes titkostársaság adta a pénzt, ami lehetővé tette, hogy létrehozza saját, a Cecil tömbtől független szervezetét. 1902-re — amikor a Cecil tömb, Lord Sulisbury mesteri kezeiből Arthur Balfour közömbös irányítása alá került és Rhodes halálával Milner vált az óriási hagyaték kezelőjévé — a Milner csoport már szilárd alapokon állt és reményekkel tekinthetett a jövőbe. Az 1906-ban kezdődött hosszú liberális időszak némi felhőt borított a társaság kilátásaira, de 1916-ra bejutott a politikai hatalom erődjébe és a következő húsz évben fokozatosan növelte befolyását, mígnem 1938-ra Anglia legjelentősebb erejévé vált.

A Milner csoport eredeti tagjai jómódú, nemesi családokból származtak. Oxfordban bemutatták szellemi képességeiket és lefektették a társaság alapjait. Kezdetben családi vagyonuk elegendő volt törekvéseikhez, de idővel címeikhez más pénzforrást is kellett csatolniuk. Ilyen volt az All Souls Alapítvány, a Rhodes Trust, a Beit Trust, a Sir Abe Bailey vagyon, az Astor vagyon, a Nuffield vagyon és bizonyos brit bankok, mint a Lazard Testvérek és Társai.”

Hogy a Cecil-Milner-Rhodes féle csoport a pénzemberek érdekeit képviselete, azt nemcsak az bizonyítja, hogy Lord Rothschild a kiválasztottak köréhez tartozott, de az is, hogy számos vezető tag bankárok alkalmazásában állt : Edward Peacock – Baring Testvérek; Robert Brand, Thomas Brand, Adam Morris – Lazard Testvérek; Lord Selborne – Lloyd's Bank; Lord Lugard – Barclay's Bank; Lord Goschen – Westminster Bank.

1865-ben Frankfurtból az Egyesült Államokba vándorolt Jacob Henry Schiff (1847-1920). 1867-ben Abraham Kuhn és Solomon Loeb New Yorkban megalapította a Kuhn, Loeb és Társai bankházat. Jacob Schiff a terepszemle után 1873-ban visszautazott Európába, ahol tárgyalásokat folytatott a Disconto-Gesellschafttal és más bankházakkal. Megbeszélései láthatóan sikeresek voltak, mert amerikai visszaérkezése után, 1875. január elsején társult a Kuhn, Loeb céghez és vezetője lett, az addig nem túl jelentős pénzintézet pedig hamarosan az Egyesült Államok második legnagyobb bankházává vált. A Kuhn, Loeb mindvégig szoros kapcsolatot tartott fenn a Disconto-Gesellschafttal. Schiff, mint a 300-ak tagja, természetesen a pénzhatalom világ feletti uralmának eléréséért dolgozott. E munkájában jelentős összeggel támogatta Maurice de Hirsch, aki Törökország kifosztásából és magyarországi vasutakból szerezte vagyonát. Schiff finanszírozta a japánok 1904-5-ös, Oroszország elleni háborúját és jelentős összeggel ($20 millió) támogatta az 1905-ös és 1917-es forradalom cár elleni összeesküvőit. (1979-ben a Kuhn, Loeb a Lehman Brothers tulajdonába került. 1984-ben az American Express birtokában lévő Shearson cég megvette a Lehman Brothers-t és ma, Shearson, Lehman néven, Meryll Lynch után ez az Egyesült Államok második legnagyobb kötvényforgalmazó háza.)

1902-ben Hamburgból New Yorkba vándorolt Paul Warburg (1868-1932) és csatlakozott a Kuhn, Loeb bankházhoz. Több évi mesterkedés után, 1913. december 23-án végül is sikerült elérnie, hogy az Egyesült Államoknak újra magántulajdonú központi bankja legyen. A bank felállítására vonatkozó törvényjavaslat elkészítését és előterjesztését Jacob Schiff, Bernard Baruch és legfőképp Nelson Aldrich segítette. (Aldrich lánya az ifjabb John D Rockefellerhez ment feleségül.) A jobbára tudatlan, vagy romlott törvényhozók sorba állítását Edward Mandel House szervezte meg. Paul Warburg munkásságát később ekképpen méltatta Seligman professzor, a híres bankár család egyik sarja :

„Kevesen tudják mekkora hálával tartozik az Egyesült Államok Warburg úrnak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Szövetségi Tartalék törvényének alapvető pontjai főként Warburg úr munkájának eredményei. A leszámítolásról és a tartalékról szóló két fő rendelkezésben a Szövetségi Tartalék törvénye a Warburg úr által kidolgozott, Aldrich-javaslat alapgondolatát vette át. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Warburg úr gyakorlati célokat tartott szeme előtt. Terve kidolgozásában és annak fokozatos bemutatásában mindig figyelemmel volt rá, hogy a gyanakvás és az előítélet eloszlatása feladatának fő része. Következésképpen, terve különböző, jól kidolgozott javaslatokat tartalmazott, hogy a közfelfogásból eloszlassa a veszélyek képzetét és meggyőzze az országot, elgondolása megvalósítható. Warburg úr remélte, az idő múlásával majd lehetségessé válik a törvény néhány kitételének eltörlése miket főleg oktatási célból iktattak bele.”
Köszönjük szépen. Nagyon kedves. 80 év távlatából, két háború után és nyakig adósságban láthatjuk mire vezet a pénzhatalom felvilágosítási programja és azt is, mit értenek ők felvilágosításon — tömeg butítást. A pénzhatalom ellen küzdő és a törvény ellen szavazó Charles August Lindbergh (a híres repülős apja) ekként szólt a Házhoz, a törvény elfogadásakor:

„E törvény, a földkerekség leggigászibb trösztjét hozza létre. Amikor az elnök aláírja, jogerőre emelkedik a pénzhatalom láthatatlan kormányzata... Ha Wall Street nem játszana ki bennünket, ha Kendtek, szenátorok és képviselők, nem tennék szélhámossággá a Kongresszust és a népet képviselnék, akkor lenne stabilitás. A jelenlegi pénzrendszer a Kongresszus legnagyobb bűne. E banktörvény az utóbbi idők legnagyobb törvényhozási gaztette. A választmányi és párt főnökök megint csak működésbe léptek és megakadályozták, hogy a népnek saját kormányából haszna legyen.”
A szövetségi tartalékrendszer, az Egyesült Államok pénzkibocsájtó központi bankja, egy magán tulajdonú részvénytársaság. A Szövetségi Tartalék által kibocsájtott, amerikai dollárként ismert pénz hamis mivoltát egy ideig maga a bank is elismerte és 1953-ig a következő felirat volt látható a szövetségi tartalékjegyeken : „...törvényes pénzre váltható az Egyesült Államok Kincstárában, vagy bármely Szövetségi Tartalék Bankban .” A szövetségi tartalékrendszert irányító, new yorki Szövetségi Tartalék Bank 203.053 induló részvényéből a következő bankok vettek nagyobb tételeket :

National City Bank (Stillman - Rockefeller) 30.000
First National Bank (Morgan) 15.000
National Bank of Commerce (Morgan) 21.000
Hanover National Bank (Stillman) 10.300
Chase National (Rockefeller) 6.000