width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Buzifelvonulás

2008. június 28., szombat

Buzifelvonulás

Buzifelvonulás

A buzikat maguk előtt toló zsidókkal van a nagyobb baj, mert ezeket a pride-okat eleve ők találták ki, és nekik kellene kőzáport zúdítani a nyakukba igazából. (de ugye ők elérhetetlenek)

Persze tiltakozni kell a buzifelvonulás ellen, helyben is, sőt jó a tojással dobálás, hogy jelezze, nem fogadjuk el a magamutogatásukat.

Ha azt vesszük, hogy Istentől való maga a természet, és annak a törvényeitől való eltérés temészetellenes, akkor elég egyértelmű a helyzet...

A pride-osok az igazán agresszívek, mert ők a többség véleményét akarják erőszakkal megváltoztatni.

Persze ez nem fog menni, szerencsére. :-)

A bizonytalan nemi identitásúakra, és köztük főleg a 10-18 éves fiatalokra veszélyes ez a fajta alattomos életstílus-propaganda, mely a buzeranciát mint életviteli alternatívát mutatja be.

A pride ezekből kihozza a buziságot, és ennyivel is kevesebb család/utód lesz... végső soron a családok és az utódok számának csökkentése a cél.

Céljuk nyilvánvalóan a régi, a tematizálás, figyelemelterelés a lényegről, egyúttal provokáció, és kifejezése a magyarság, a kereszténység, általában a jó értelemben vett hagyományok (amik fenntartják magát a társadalmat, és a nemzetet), és a nemzeti tábor megvetésének.

No és a népességcsökkentés is cél ezekkel a buziságot népszerűsítő kampányokkal.

Hogy ez szélsőséges vélemény? A rendszer mindig azt nevezi szélsőségesnek, ami sérti az érdekeit. Ennek a rendszernek pedig a magyarok fogyása az érdeke. Világosan megmondták a cionista zsidó soros györgy féle világbank elemzői , ide NEKIK olcsóbérű biorobotnak "elég" 6 millió magyar is.

Miért most kell ennek a sok aberrált baromnak vonaglani, minden tisztességes embert megbotránkoztatva? Miért nem tudják otthon űzni nyomorúságosan szégyenletes élvezeteiket? Miért a Pozsonyi csata emlékét köpködik ezzel a tettükkel?

Amúgy amint látható, a gay pride szervezői ezzel a felvonulással csak a velük szembeni társadalmi ellenszenv növekedését érik el. :-D

Jön az évenkénti rendes "melegbüszkeség"-nap. A buzik milliókat költenek magamutogatásukra, hogy néhány százan megmutassák perverzióikat a világnak. De vajon van-e elég egészséges, heteroszexuális ember, aki nem kiabálva, nem dobálva (azt vonuláson kívül is megtehetjük), csak éppen szembevonulva velük, ki-ki a párja kezét fogva, megmutatná, hogy az ellenkező neműek szerelme többet ér? Nem kell hozzá pénz, csak elhatározás, hogy július 5-én mindenki elsétáljon barátnőjével, barátjával, férjével, feleségével, esetleg gyermekeivel a Városligethez, az '56-osok terére, és amikor a buzik hatalmas hangzavarral, zászlókat lobogtatva elindulnak a Deák térről, mi is megindulunk az Andrássy úton - a másik irányba. Nem kell se tábla, se zászló, csak sok-sok heteroszexuális, egészséges pár, akik egymás kezét fogják. Nem dobálnak, nem kiabálnak, nem bántják a buzikat. Csak vannak - és megmutatják magukat. Hadd lássa a világ a különbséget. (bombagyar.hu)

De itt van Toroék felhívása is :

A betyárok ott lesznek

Nem hagyjuk, hogy ilyen-olyan színű külföldi aberráltak erőszakolják rá a maguk idegen és beteg világát Magyarországra. Ezúton nyilvánosan üzenjük, hogy a magyar fővárost mi magunk fogjuk megvédeni. Szükség van minden magyar hazafira! Állj Te is a védők közé, vagy alakítsatok saját szervezetetekből, csoportjaitokból védelmi csapatokat, s jöjjetek július 5-én délután Budapestre az Oktogonhoz! A kiállás erkölcsi kötelességünk. 2008. július 5-én meg kell védenünk Magyarország becsületét! Július első napjait választották a világ jelenlegi urai Magyarország legújabb megalázására. A szabadkőművesség legnagyobb ünnepnapján, az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának évfordulóján, július 4-én érkezik végállomására, Budapestre az Európán átvonuló agresszív, degenerált idegenekből álló pederaszta-karaván, a Rainbow Rampage, hogy napokon át a buzeranciát ünnepelje a mi fővárosunkban. Július 5-én 16 órától a minden alapvető tradicionális erkölcsi értéket lábbal tipró homokos söpredék magamutogató nyilvános felvonulást és utcabált szervez, hirdetve ezzel Magyarország aberráltak és idegenek általi megszállását.

DE!

Mi magyar hazafiak ezekben a napokban emlékezünk a pozsonyi csatára, melyben megsemmisítő győzelmet arattak honalapító Árpád fejedelmünk hadai a nyugati seregek fölött. Az újkori magyar nemzeti ellenállás egyik első mérföldköveként pedig, 2002. július 4-én zárták le az Erzsébet-hidat a hazafiak. S most újra itt a feladat előttünk. Hunnia serege 2008. július 5-én megvédi a magyarok fővárosát! Hosszú ideje hangoztatjuk, hogy nem fogadjuk el a hatalom kettős mércéjét, amelynek értelmében a deviáns, nemzetellenes erők mindig megbéníthatják Budapestet, nekünk azonban sohasem engedélyezték a hazánk érdekében tartott felvonulásokat. Ezt hangoztatva ütköztünk meg tavaly október 22-én a Nagymező utcában a karhatalommal. A magyar nemzeti ellenállásnak köszönhetően a rendőrség idén végre megpróbált pártatlanul, sőt, Magyarország érdekében eljárni. Először betiltotta a deviánsok menetét, tartva – helyesen – az egyre erősödő hazafias ellenállástól, de hazaáruló, erkölcstelen, családellenes politikusok közbelépésére – eddig példátlan módon – visszavonta határozatát. Nem tűrjük azonban, hogy a rendőrség megint a hazaáruló politikusok kézi vezérlésű magánhadseregévé váljon! Nem hagyjuk, hogy ilyen-olyan színű külföldi aberráltak erőszakolják rá a maguk idegen és beteg világát Magyarországra. Azoknak a szlovák, szerb és román szervezeteknek, amelyek felajánlották, hogy maguk tisztítják meg Budapestet a nemzetközi pederaszta-seregtől, ezúton nyilvánosan üzenjük, hogy köszönjük, de a magyar fővárost mi magunk fogjuk megvédeni. Szükség van minden magyar hazafira! Állj Te is a védők közé, vagy alakítsatok saját szervezetetekből, csoportjaitokból védelmi csapatokat, s jöjjetek július 5-én délután Budapestre az Oktogonhoz! A kiállás erkölcsi kötelességünk. Mi ott leszünk.

Budaházy György és Toroczkai László

Még néhány informatív link a témában :

Sikerült egyesítenünk zenét, ifjúságot, szabad-szeretkezést, kábítószert és lázadozó hazaárulást. Ez a ragyogó összeállítás szinte verhetetlen!” [Jerry Rubin: „DO IT”. Simon & Schuster, NY 1970 – Jerry Rubin, /1938-1994/ - az amerikai társadalom egyik felforgató aktivistája és a Nemzetközi Ifjúsági Párt alapítója]

http://www.hazankert.com/200706_melegek2.html

http://www.hazankert.com/200706_melegek.html

http://kuruc.info/r/2/26613/

Buzifelvonulás, A betyárok ott lesznek, Budaházy György, és, Toroczkai László, nemzeti radikalizmus, Mi a megoldás?, erőltetett menet, általános állapot, echo tv, kibeszélő, a, gay pride, szervezői, szervező

Mi heterók vagyunk! Gyere velünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk