width Reakció Scall Fast SF Jobbik Jobbikos jobboldali nemzeti radikális érzelmű politika hírek viccek én: Közmunka segélyért

2008. június 23., hétfő

Közmunka segélyért

Népszavazási kezdeményezés a segélyek munkához kötéséről

Monok polgármestere népszavazásra szeretné bocsátani a segélyek munkához kötését.

Közmunka segélyért

Közmunka segélyért

Ha összegyűlik a népszavazáshoz a 200 ezer aláírás és eredményes lesz a referendum, a döntés kötelező lesz az Országgyűlésre. A népszavazás eredménye előre borítékolható, hiszen még a leginkább agymosott magyar állampolgárok sem szívesen támogatják a cigányok élősködését.

Monokon nemrég végre feltételeket szabtak azoknak, akik szociális támogatásban részesülnek. Eszerint nem kaphat gyermekvédelmi támogatást az a szülő, akinek gyermeke az iskola felszólítása után sem jár az intézménybe, a nem munkaképtelenek pedig csak akkor kaphatnak rendszeres szociális segélyt, ha annak ellenértékét közhasznú munkában ledolgozzák.

Monok után sok település, többek közt Ivád és Erdőkövesd is követte a jó példát, máshol még fontolgatják a monokihoz hasonló rendelet bevezetését.

Felháborító módon a kisebbségi ombudsman „büntetés jellegűnek” ítélte a rendeletet és az Alkotmánybírósággal fenyegetőzik. Monok polgármestere úgy nyilatkozott, amíg ki nem mondják a rendeletről, hogy törvénysértő, addig ő az alapján fogja osztani a segélyeket. A polgármestert a megélhetésiek többször is megfenyegették, de ő nem adja meg magát. Népszavazás kiírását tervezi a rendeletről, ennek érdekében máris aláírásgyűjtésbe kezdett.

A monoki polgármester aláírásgyűjtési akciója és népszavazási kezdeményezése az ország és a nemzet érdekét szolgálja, minden magyarnak kötelessége kiállni mellette és támogatni.

(hírTV nyomán szent Korona Rádió)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Reakció blog Reakciós blog ld50 blog emo blog antiszemita náci blog náciblog blogring nyilas blog nyilasblogja nyilas blogja konzervatív web keresztény freeblog főoldal nyilasblog jobboldali blog fasiszta blog cenzúrázott blog aszemita blog szókimondó blog radikális blog ufo blog extrém blog terrorista blogger neonáci blog neonáciblog újfasiszta blog sieg heil blog szélsőséges blog szélsőjobbos blog szélsőjobboldali blog szélsőjobboldali blogger acab alleycat blog zsidó blog antiliberális blog rendszerellenes blog neoliberális, neoliberalizmus, neoliberálisok, mainstream, ortodox, gazdaságpolitika, unortodox, orthodox, unorthodox, Matolcsy, Matolcsyzmus, kurucok, labancok, nemzetközi, nemzeti, gazdaság, pénzügyek, nemzeti érdek, bankok, balliberális, jobboldali, nemzeti radikális, imf, valutaalap, nemzeti bank, jegybank, adósságválság, nyomor, szegénység, bűnözés, hitel, hitelek, bankárok, occupy, 99%, szabad piac, piacbolsevizmus, piacbolsevik, nácizás, kommunistázás, álintellektuális, zsidó zsidók zsidókat zsidóknak náci nácik nácikat náciknak blog blogok blogokat blogoknak hungarista hungaristák hungaristákat hungaristáknak nyilas nyilasok nyilasokat nyilasoknak közgazdaság alternatív közgazdaságtan neoliberális neokonzervatív neoliberalizmus neokonzervativizmus neolib neokon antiszemita antiszemitizmus kommunista ökoszociális harmadikutas fasiszta fasizmus falangista falangizmus nemzeti szocialista nemzeti szocializmus erőforrások gazdaság gazdaságpolitika gazdaságpolitikai nemzeti érdek nemzeti érdekek Reakció Scall Fast SF blog nyilas Szálasi Ferenc nemzeti radikális érzelmű jobboldali politika hírek viccek vicc Reakció Reakciós ld50 industrial goth emo antiszemita náci blog blogring nyilas nem polkorrekt jobbikos jobbik konzervatív keresztény freeblog jobboldali fasiszta cenzúrázott buli fotók árpádsávos zászló rendszerellenes aszemita árpádsáv nemzeti radikális terrorista zsidó blogger neonáci sieg heil szélsőjobboldali szélsőközép acab alleycat magyar holokauszttagadás holokauszt tagadás káosz rend anarchia gonosz jó béke háború erőszak hírek történelem manipuláció hazugság politika pártok hírek fiúk