Nemzeti gazdaságpolitika

Nemzeti gazdaságpolitika

http://szebbjovoert.net/hirek/gazdasagi?from=10

http://szebbjovoert.net/hirek/gazdasagi?from=0

Most találtam ezt az oldalt, ezen a 2 linken van pár írás, ami a neokon/neolib féle érveket cáfolja módszeresen.

És bizony a cikkek írói sokfélék, időben is és térben is, van ott 1891-es, harmincas évekbeli, hatvanas évekbeli, és jelenkori cikk is.

Alapvetően azzal nem értettem egyet soha, hogy a regionális érdekek háttérbe szorulása a fejlődés szükségszerű velejárója.

Azért sem, mert itt konkrétan arról van szó, hogy a gátlástalan liberalizmus, a teljesen szabad piac, a tőke szabad áramlása tönkreteszi a természetet, a nemzetek szuveneritását, a közösségi életet és egyedül a cápák és kufárcézárok érdekeit képviseli.

Ahol egy kézben milliárdok vannak, és ahol a versenytársak kartell létrehozásával felosztják a piacot, ott bizony elég nevetséges lenne a piac szabályozó szerepében bízni. A monopólium, oligopólium amúgy is a verseny halála.

A neoliberalizmus és a kommunizmusnak vannak hasonló ismérvei, úgy mind a nemzeti szuveneritás , a nemzeti érdekek szétzúzása, a közzösségi értékek szétforgácsolása.

A nemzetközi tőkét nem szabad a nemzeti érdekek fölé helyezni!

Se a szabadrablást, az erőforrások minnél hamarabbi lepusztítását!

Akár tetszik, akár nem (a kapitalista zsidóknak és a soros féle társaságnak biztosan nem), egyre több nemzet, civil szervezet ébred erre rá és veszi fel a harcot.

Bizonyos stratégiai ágazatokat pedig semmilyen körülmények között sem szabad eladni. Ilyen az infrastruktúra (utak, közlekedés, személyszállítás), az energiaszektor, a közüzemi szektor, kell, hogy legyen legalább 1 db állami kereskedelmi bank.

Tehát : nincs szó teljes államosításról, nem vagyunk bolsevisták, de vannak olyan területek, amiket államilag kell ellenőrizni. Mert magánkézbe adása emberek millióinak alapvető emberi jogait sérti.

Miért pont az állam kezébe kell adni a stratégiai ágazatokat?

Csak egy állami méretű közösségnek van elég vagyona ahhoz, hogy kibírja a nem-piaci-elvek többletkiadásait. Például a kis falvakba buszokat járatni eleve veszteséges, de az ott élőknek is joguk van a közlekedéshez, az ő életminőségük is fontos.

Közvetlenül emberi jogokat érintő területek :

1.1 Egészségügy. Nem-piaci-tényező: mindenkinek joga van, hogy vagyoni helyzetétől függetlenül gyógyítsák.
1.2. Oktatás. Nem-piaci-tényező: ha valaki tehetséges akkor azt fejleszthesse.

Nem közvetlenül emberi jogokat érintő területek :

2.2 A infrastruktúra fejlesztés. Pl:
A, hosszú megtérülési ideje miatt, ha magánkézen van akkor igazából a túl nagy használati díj miatt nem látja el teljesen funkcióját, lásd. M5
B, Infrastruktúra, mint telepítő tényező csak államnak érdeke hamarabb kiépíteni mint, hogy kereslet lenne (kereslet nélküli piaci beruházás ellentmond a saját logikájának) Egy elmaradót régió fejlesztéséhez oda el kell jutni, tehát útépítés. De ennek pont az a célja hogy ide csábítson, tehát használatának kedvezőbbnek kell lenni a már meglévőknél, piac pedig nincs. A bankok sajna egy ilyen kétes kimenetelű beruházásra csak nagy kamattal adnak hitelt, de ha nagy a kamat sürgősebb a megtérülés is. Nem-piaci tényező: születési és lakóhelyedtől ne függjön megélhetésed.
2.3 Strukturális válságban lévő területek finanszírozása. Pl:
Nemzetközileg hanyatlik az acélgyártás, sorra mennek tönkre az acélművek. Tőke érdeke hogy minél gyorsabban odébbálljon, minél kevesebb veszteséggel. Állam viszont a veszteség ellenére is működteti még évekig az ágazatott, fokozatosan építve le. Nem-piaci tényező: Sok éves becsületes tanulás és munka után egy általad nem látható és irányítható (ágazati válság) tényező ne tegyen földönfutóvá. (negyvenéves vasmunkás nem feltétlen tudja most hirtelen programozóvá átképezni magát.)

Mégis kinél van jobb kézben stratégiai ágazat: az állam kezében, amelyet mégiscsak ellenőriz a parlament meg 4 évenként (és népszavazással) a nép, vagy egy piaci alapokon nyugvó, és profitot mindenképpen realizálni akaró szervezet. A privát tulajdonos profitot realizál, az azt kiviszi a rendszerből = sápot húz, amit az állam nem tenne.

Mindezekre azért van szükség, mert bizonyos állami feladatokat csak bizonyos gazdasági súllyal a háttérben lehet elvégezni.

Kapcsolódó írás : hol rontottuk el a rendszerváltást?

http://reakcio.blogspot.com/2008/01/hol-rontottuk-el-rendszervaltast.html

"INTERNATIONAL HERALD TRIBUNE

Gazdasági forradalom – Európa kemény választások elé néz.

E címmel ír cikket a Párizsban szerkesztett globális amerikai lap sztárújságírója, William Pfaff arról, hogy Európában fű alatt megkezdődött a visszaállamosítás.

A jobboldali francia kormány újra államosította a stratégiai fontosságú Alstomot, amelyet csupán hét éve privatizált. (A cég turbinákat, hajókat és szupergyors vonatokat gyárt.)

A német kormány ugyanezen az úton jár, szembefordulva a neoliberális ortodoxia dogmájának amerikai exportjával, amelynek gyakorlata súlyos deficithez vezetett mindkét országban.

De az amerikaiak is vizet prédikálnak és bort isznak. Amikor kell, állami támogatásban részesítenek vállalatokat (Chrysler, olaj és légitársaságok), takarékszövetkezeteket, és gazdákat. (a GénMódosított azaz GM terményeiket meg persze ide az EU-ba akarják exportálni)

Most pedig a kormány háborús költekezése lendítette fel a gazdaságot.

Ha ez nem a keynesi gazdaságpolitika, akkor mi? – kérdezi Pfaff.

Igenis, a stratégiai iparágakat ki kell szedni a felelőtlen kivásárlók kezéből, akik részvényeseik érdekeit a nemzeti érdekek fölé helyezik.

Európát a valóság készteti arra, hogy végre szembeforduljon az amerikai dogmákkal és azzal a piaci liberalizációval, ami még jobban elszegényítette a szegény országokat."

Franciául, németül már elérhető Jean Ziegler új könyve A világ új urai és globális ellenzői címmel.

Ziegler 1999-ig a svájci parlament képviselője volt. Jelenleg az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának a táplálkozáshoz való jogért felelős speciális jelentéstevője. Íróként kellemetlen igazságokat hoz a felszínre. Mint egy olyan bányász, akit aranyért küldenek le, és felhozza, amit talál. A bányásszal való hasonlat persze abban sántít, hogy Ziegler saját magát küldi igen gyakran a mélybe.

Svájcnak nem tetszett a Svájcról, a kapitalizmus alapintézményei vezetőinek pedig a kapitalizmusról szóló két új könyve : Jönnek a barbárok: kapitalizmus és szervezett bűnözés, valamint a Miként jött a világra az éhezés?

A körülötte kirobbanó viták mindenesetre segítik könyvei sikerét, amelyek rendszeresen az európai bestsellerlisták éllovasai közé kerülnek. Hogy ott hónapokig elidőzzenek.

A világon minden hetedik másodpercben éhen hal egy gyerek – üti meg az alaphangot művében Ziegler. Éljen a piac láthatatlan keze! – kiáltanak fel örömmel a globalizmust kritikátlanul dicsérő olyan mai hayekisták, mint nálunk Seres László is, a Népszabadság egyik vezércikk írója, a Szombat című havilap szerkesztőbizottsági tagja.

Zieglernek ezzel szemben könnyes a szeme. Szerinte a globalizáció polarizálja a világ társadalmát.

Egyik oldalon a kevés gazdag, akiknek korábban soha nem is álmodott, iszonyú nagyságú vagyonuk van. Akik országokat tudnának megvásárolni. Bill Gatesnek, írja, akkora a vagyona, mint a legszegényebb 106 millió amerikainak összesen.

Másik oldalon az éhség, a járványok és a külső hatások miatt szétrombolt családok.

Ezen „gyilkos világrend közepén” pedig (ó, a „középre” törekvő politikusaink!) ott állnak a világ urai.
A globalizált finánctőke zsákmányvadászai, a transzkontinentális konszernek bárói, a börzespekulánsok.

Akik országokat tesznek tönkre, sivataggá változtatják a természetet, és naponta hoznak döntést arról, hogy kik haljanak meg és kik élhetnek.

Ziegler elemzésében egy privatizált világ nyerészkedőit, azok embert megvető módszereit és metsző arroganciáját „leplezi le”.

Élesen bírálja a Világbankot, a Nemzetközi Valutaalapot (a kedélyek megnyugtatására: Stiglitznél is élesebben), valamint a globális kereskedelem fő szervezetét, a GATT-ot az áruk, a szolgáltatások és a munka áramlásának gátlástalan liberalizálása miatt.

Mert mindezek áldozatai az emberi jogok, az államok szuverenitása és a közösségi élet.

A következmények pedig tönkrement vállalkozások, korrupciós botrányok, tömeges munkanélküliség és élesedő társadalmi konfliktusok.

Szerencsére azonban az új uralkodók cinikus világrendje és a piacok „önszabályozásáról” hangoztatott doktrínájuk ellen erősödik az ellenállás.

Mindenütt.

Új, eddig ismeretlen társadalmi mozgalmak születnek.

Ziegler szerint a globalizált szörnyeteg ellen eséllyel csakis egy globális civil társadalom léphet fel.

Ziegler, ha kell, oly maró gúnnyal fogalmaz, ami megkapó azoknak, akik nem szeretik az elkenést és a maszatolást egy olyan világban, ahol radikálisoknak azokat bélyegzik, akik ellenállnak a globalizmusnak.

Akik kemény szóval tiltakoznak az ellen, ha le akarják gyilkolni honfitársaikat, el akarják lopni javaikat, meg akarják szüntetni szuverén létüket.

Nemegyszer pedig bohócot csinál azon neoliberálisokból, akiknek egyik szent tehenétől, a brit Economistből idéz például egy olyan mondatot, amelytől garantáltan fuldokolni kezdenek:

„A globalizmus ellenségei a »washingtoni konszenzust« a bankárok meggazdagodására szőtt összeesküvésnek tekintik. Némi joggal” – áll a hetilap 2001. szeptember 29-i számában.

A nálunk elsősorban az SZDSZ, de ma már jócskán a Medgyessy majd a gyurcsány kormány által is képviselt neoliberalizmus kapcsán helyeslően idézi Pierre Bourdieu-t, aki ekképpen határozta meg a neoliberalizmust:

„A neoliberalizmus hódító fegyver.

Gazdasági fatalizmust prédikál, amely ellen mindenfajta ellenállás céltalan.
A neoliberalizmus olyan, akár az AIDS: elpusztítja áldozatának immunrendszerét.”

Ziegler szerint a finánctőke világrendje nem valósulhat meg engedelmeskedő helyi kormányok nélkül.

Helyeslően idézi Walter Hollenweget, a Zürichi Egyetem ismert teológiaprofesszorát, aki ezt írta:

„Gazdagjaink megszállott, korlátlan kapzsisága, ami összekapcsolódik az úgynevezett fejlődő országokban élő elitek korrupciójával, gigantikus, gyilkosságra felesküdött szövetség… Betlehem gyermekgyilkossága naponta ismétlődik meg mindenütt a világon.”

Ziegler viszont pozitív fejleménynek látja, hogy a hatalmasok arroganciája elviselhetetlenné válik, és ez kibontakoztatja egy újfajta, szolidaritásra alapuló világrend csíráit.

Az e témával foglalkozó fejezetét José Martí, a kubai „Petőfi” e meghökkentő soraival zárja:

Es la hora de los hornos
Y solo hay que ver la luz.

(Eljött a kemencék ideje / csak meg kell látnunk a fényt).

És ha Martíval zárja a fejezetet, a következőt Brecht olyan soraival nyitja, amelyet az amúgy magukat Brecht-szeretőknek feltüntető, de Brecht egy-két idézetéből vagy darabcíméből megélő („Állítsátok meg Arturo Uit!”) helyi neoliberálisaink még nemigen idéztek:

„Wir brauchen keinen Hurrikan / Wir brauchen keinen Taifun / Was der an Schrecken tuen kann / Das können wir selber tun”; vagyis (szintén prózában): „Nem kell nekünk hurrikán, / nem kell nekünk tájfun, / amilyen rémületet az tud okozni, / mi magunk is elő tudjuk idézni” (Mahagonny városának tündöklése és bukása).

Ami a privatizálást illeti, Ziegler nekünk magyaroknak is üzeni, bennünket pedig megerősít:

„A világ privatizációjának stratégiái mögött az alábbi lényeges értékelképzelések állnak: profitmaximalizálás, a piacok folyamatos bővítése, a pénzügyi folyamatok globalizálása, a halmozás ütemének gyorsítása, valamint minden olyan intézménynek vagy szervezetnek a lehető leggyorsabb likvidálása, amely a tőke szabad áramlását lassítja.

Ezzel szemben a köztársaság demokratikus alapjai a közösség védelme, az általános érdekek előmozdítása, a nemzet védelme, a szolidaritás és a területi szuverenitás.”

Ziegler könyvének üzenete tehát egyetlen, helyi neoliberálisaink szótárából kölcsönzött jelzővel: „szélsőséges”.

A mi nyelvünkön: ki kell adni."